(alma, körte, birs, naspolya) (cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szilva) Héjasok (dió, mandula)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "(alma, körte, birs, naspolya) (cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szilva) Héjasok (dió, mandula)"

Átírás

1 H a tudnám is, h ogy h olnap lesz a v ilágvége, az a z ért m a m ég ültetnék egy alm afácskát A bemutatókertek célja A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények összegzése Veres Emese gyümölcsész koordinátor az eltűnő, a Kárpát-medencében régóta termesztett fajták, illetve tájfajták fennmaradása és újrahonosodása, illetve új változatok kialakulása, e fajták elterjedésükkel genetikai alap biztosítása, a vidéken élő fiatalok megismerkedhetnek az alkalmazkodó gyümölcstermesztés általában a tájbarát gazdálkodás lehetőségeivel, és maguk is hozzájárulhatnak az életgazdagság helyreállításához szülőföldjükön, ezáltal a fogyasztók változatosabb, egészségesebb gyümölcshöz jutnak, új, illetve már feledésbe merült gasztronómiai lehetőségek feltárásával a termesztők részére újabb piaci szegmens elérése válik lehetővé, a hagyományos művelésű gyümölcsösök, mint tájkép elemek újból a táj részei lesznek október 25. Növényi Diverzitás Központ, Tápiószele Gyümölcs bemutatókert Együttműködés célja tájfajták megőrzése, tájfajta gyümölcstermő növények feltérképezése, helyi és országos adatbázis létrehozása, a helyben honos és újrahasznosított tájfajták szaporítása, termesztése és hasznosítása, A létrehozott kertek bemutatókertként való működtetése Gyümölcs génbank A természetes génkészletek megóvása, a pusztulóban lévő vad gyümölcsfajok védelme, az értékes biológiai és termesztési tulajdonságokkal bíró egyedek átmentése a jövő nemesítési munkáihoz csak megfelelő géntároló helyek kialakítása révén volt lehetséges. 148 kert fajta 5405 db oltvány Fajták megoszlása (%) Gyümölcsfaj Cegléd Érd Fertőd Újfehértó Összesen Almástermésűek (alma, körte, birs, naspolya) Csonthéjasok (cseresznye, meggy, őszibarack, kajszi, szilva) Héjasok (dió, mandula) Bogyósok (berkenye, bodza, szamóca, málna, szeder, ribiszke) összesen A gyümölcstermő növények génbankjának létesítése Tervtanulmány készítése 1976 ban Dr. Brózik Sándor, Dr. Nagy Pál és Dr. Szentiványi Péter. Feladatát csak akkor képes ellátni, ha mindazokat a növényi anyagokat tartalmazza, melyek a jövő gyümölcsnemesítése számára fontosak lehetnek. Szerepe: A tételek részletes megfigyelése alapján jellemezhetők a begyűjtött változatok Anyag a tájtermesztés számára Nemesítési alapanyag a nemesítőknek Bemutatóhely az érdeklődőknek Begyűjtött tételek átmentése a jövő számára Tündérkert mozgalom EREDMÉNYEINK elindítója Kovács Gyula, pórszombati erdész ma a Kárpát-medencében több mint 100 tündérkerttalálható a gyűjteményemben több mint ezer alma és körte fajta van jelenleg az egyéb gyümölcsök mellett 1

2 ELŐZMÉNYEK Érdeklődés Jövő Nemzedékek Ombudsmani Hivatal által koordinált időszak: Σ 4 kert között 259 település Markaz 2011 Csabdi kert Bér 2011 Fót 2012 ÖSSZESÍTÉS Létrejött kertek megyék szerinti megoszlása 15 kert Szlovákia 3 kert Σ tól 148 kert 5405 db oltvány 4 kert 20 kert 21 kert 10 kert 8 kert 11 kert 2013-ban Σ 27 kert 836 db oltvány 2014-ben Σ 27 kert 979 db oltvány 2016 tavasz Σ 9 kert 22 fajta 250 db oltvány 2015-ben Σ 59 kert 144 fajta 2223 db oltvány 11 kert 8 kert 7 kert? 5 kert 2016 ősz 26 kert 126 fajta 1117 db oltvány 3 kert 6 kert 8 kert Σ 148 kert 2013-ban átadott kertek Piliny Püspökhatvan Győrújbarát Nagybörzsöny Bakonytamási Dunaújváros Bénye Markaz Zsámbék Nemesszalók Pánd Bükkaranyos Mány Hajdúnánás Békésszentandrás Berekfürdő Takácsi Kisapostag Szentes Szerecseny Olaszfa Kaposfő Bonyhád Erdőhorváti Miskolc Sikátor Kálmánháza Galgagyörk Gödöllő Bakonyszentlászló Tomor Gyöngyös Budakeszi Rábaszentandrás Takácsi Varsány Nézsa Ipolytölgyes Palotás Halásztelek Csővár Nyírtelek Makkoshotyka Kosd 2014-ben átadott kertek Telkibánya Karancsság Árpádhalom Tótkomlós Györköny TAVASZ 8 Nagycsány Kizárásra került: 4 kert ŐSZ 19 TAVASZ 10 Büssü Decs ŐSZ 17 Kizárásra került: 3 kert 2

3 2015-ben átadott kertek Vászoly 2016 őszén telepített kertek Taktaszada Szuhogy Vásárosnamény Vámosladány Taktabáj Hangács Abasár Hajdúdorog Dad Hernádkak Fülöp Péteri Ludas Öskü Füle Vámospércs Tiszaörs Nádudvar Csősz Monor Hajdúböszörmény Enying 59 kert Darány Alsónyék Bátaszék TAVASZ 9 ŐSZ kert Létrejött kertek megoszlása ÚJ JELENTKEZŐK egyéb szervezet 7 12 református egyház SK UK iskola önkormányzat evangélikus egyház katolikus egyház Σ 148 kert 6 település Tájfajta Alma fajták TÁJFAJTÁK KIALAKULÁSA Kultúrnövényeinknem Európai eredetűek. A legtöbbfajt őshonosnakkell mondanunk, mert kultúrflóránkrészévé váltak. Ezek a növények oly mértékben beilleszkedtek a környezetbe, hogy azzal szerves egységetalkottak. Egy- egy táj, tájegységsaját fajtát neveltbelőlük. TÁJFAJTA Egy adott térségben természetes szelekcióval kialakult, illetve az adott térségben régóta termesztett fajta, amely a jellemző természeti adottságokhoz nagymértékben alkalmazkodott, és az adott térségben gazdaságosan termeszthető. ŐSHONOS TÁJFAJTA Bizonyíthatóan azon a területen (Kárpát-medence) alakult ki és maradt fenn, vagy nagyon régen került oda, folyamatosan hozzátartozott a terület termésszerkezetéhez. Sikulai alma Török Bálint Nyári fontos Téli piros pogácsa 3

4 Körte fajták Nagy macskafej Császár körte Szilva fajták Althann ringló Debreceni muskotály Vörös szilva Cigány körte Hosszúrét óriás Nyári Kálmán Nemtudom /Penyigei Meggy fajták Cigány meggy Debreceni bőtremő Csengődi Cseresznye fajták Germesdorfi Újfehértói fürtös Gönci magyar kajszi Szomolyai fekete Solymári gömbölyű Őszibarack fajták Mariska Champion Early Redhaven Ceglédi bíborkajszi Sárga cseresznye Kajszi fajták Ceglédi Piroska Domoszlói nagy sárga Ceglédi óriás Redhaven 4

5 MEMÓRIAJÁTÉK KIADVÁNY 2. kiadvány 1. kiadvány Mindszent hava 25 napján A NöDiK vállalt feladatai Átvételi elismervény aláírása Oltványok átvétele településenként növényanyag biztosítása, szakmai tanácsadás, faj/fajták kiválasztása, terület előkészítésében és a növényanyag ültetésében való tanácsadás, közreműködés, a kihelyezett állomány nyilvántartásának vezetése, szakmai rendezvények, képzések lebonyolítását. 26 kert 126 fajta 1117 db oltvány VALÓS ELÉRHETŐSÉGEK a gyümölcsoltványok telepítéséhez szükséges terület biztosítását, a telepítés előtt a terület előkészítését valamint bekerítését, amennyiben a jelentkező az oltványokat a szakmai rendezvényen illetve az adott év október 15 - november 01. között nem veszi át, a jelentkező az oltványok költségének visszatérítésére kötelezett, tilosa fákat tovább ajándékozni, eladni, későbbiekben átültetni és kivágni, amennyiben valamilyen külső tényező miatt az oltványok 70%-a az ellenőrzés kapcsán nincs az adott területen akkor pénzbeli visszatérítésre kötelezett a jelentkező kötelezően részt vesz (kertenként minimum 1 fő) az évi két alkalommal (márciusban és októberben) megrendezésre kerülő szakmai rendezvényeken, a gyümölcsoltványok elszállítása (faiskolából/nödik-ból a telepítés helyszínére való szállítás) a Jelentkező költségére és kockázatára történik, minőségi reklamációt a NöDiK csak az átvételkor fogad el, a kiültetésre átadott gyümölcsoltványok 5 napon belüli eltelepítését a terepszemlén bemutatásra került helyszínen; a gyümölcsoltványok ültetésekor telepítési térkép és fotódokumentáció készítését, annak 15 munkanapon belül elküldését, a kijelölt területre átadott növényanyag folyamatos ápolását és gondozását, a kert fenntartását legalább 10 éves időtartamig. A fenntartási kötelezettség lejártával amennyiben nem kívánja tovább fenntartani a gyümölcsös kertet, köteles tájékoztatni a NöDiK-ot, a településen illetve a környéken élők számára különös tekintettel az iskolás korosztályra a fajták megőrzését és bemutatását, beszámoló küldését évi 1 alkalommal a NöDiK felé. 5

6 a gyümölcsoltványok elszállítása (faiskolából/nödik-ból a telepítés helyszínére való szállítás) a Jelentkező költségére és kockázatára történik, minőségi reklamációt a NöDiK csak az átvételkor fogad el, a gyümölcsoltványok ültetésekor telepítési térkép és fotódokumentáció készítését, 15 munkanapon belül elküldését a kiültetésre átadott gyümölcsoltványok 5 napon belüli eltelepítését a terepszemlén bemutatásra került helyszínen a kijelölt területre átadott növényanyag folyamatos ápolását és gondozását, a kert fenntartását legalább 10 éves időtartamig. A fenntartási kötelezettség lejártával amennyiben nem kívánja tovább fenntartani a gyümölcsös kertet, köteles tájékoztatni a NöDiK-ot, a településen illetve a környéken élők számára különös tekintettel az iskolás korosztályra a fajták megőrzését és bemutatását, everes@mail.nodik.hu telepítés helye + Milyen fajta? Hol? fajta név megnevezése Mikor? telepítés ideje Ellenőrzés beszámoló küldését évi 1 alkalommal a NöDiK felé A Növényi Diverzitás Központ munkatársa évente látogatást tesz a létesült gyümölcsös kertben. Az első szemrevételezés időpontja a telepítést követő év tavaszán történik, Küldés menete az ellenőrzés időpontja előre egyezetett időpontban, 1) előzetes értesítés az ellenőrzésen jegyzőkönyv és fotó készül, 2) belépési jogosultság a szerződésben, illetve a szakmai megbeszéléseken meghatározott szakmai előírásokat nem tartja be, illetve a kert művelése szakmailag kifogásolható, a kert a programból kizárásra kerülhet, 3) feltöltés 4) MENTÉS a jelentkező a szerződésben vállalt kötelezettségeit nem, vagy nem határidőben teljesíti, úgy a NöDiK jogosult a szerződéstől egyoldalúan elállni, a gyümölcsoltványok árát fajtól és fajtától megfizetésére kötelezheti. 6

7 előtte TEREPSZEMLE ÉS ELLENŐRZÉS Köszönöm a figyelmet! október utána április T alálkozunk tavaszán 7

Az együttműködés célja. A jelentkezés feltételei. A bemutatókertek célja. A NöDiK vállalt feladatai. A jelentkező vállalja

Az együttműködés célja. A jelentkezés feltételei. A bemutatókertek célja. A NöDiK vállalt feladatai. A jelentkező vállalja H a tudnám is, hogy holnap lesz a világvége, azért m a m ég ültetnék egy alm afácskát Az együttműködés célja Gyümölcsész megállapodás keretében elért eredmények és a jelentkezési feltételrendszer módosításának

Részletesebben

A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények

A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények Ha tudnám is, hogy holnap lesz a világvége, azért ma még ültetnék egy almafácskát A Gyümölcsész megállapodás ban elért eredmények Veres Emese gyümölcsész koordinátor 2017. október 26. Növényi Diverzitás

Részletesebben

új, illetve már feledésbe merült gasztronómiai lehetőségek feltárásával a termesztők Új lehetőségek a Gyümölcsész megállapodás keretében

új, illetve már feledésbe merült gasztronómiai lehetőségek feltárásával a termesztők Új lehetőségek a Gyümölcsész megállapodás keretében 2017.03.28. A BEMUTATÓKERTEK CÉLJA Akinek nem gyönyörűség az első ojtványnak a rügyfakadása, akinek nem repes a szíve az első virágbimbó kippatanásánál a gyümölcscsemetén, az menjen a piacra, vegye meg

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Növényi Diverzitás Központ január 1. től

ÖSSZEFOGLALÓ. Növényi Diverzitás Központ január 1. től ÖSSZEFOGLALÓ A táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzésében való együttműködésről szóló megállapodáshoz kapcsolatos feladatokról Növényi Diverzitás

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS A TÁJI ADOTTSÁGOKHOZ ALKALMAZKODÓ, A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN RÉGÓTA TERMESZTETT GYÜMÖLCSFAJTÁK MEGŐRZÉSÉBEN VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL

MEGÁLLAPODÁS A TÁJI ADOTTSÁGOKHOZ ALKALMAZKODÓ, A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN RÉGÓTA TERMESZTETT GYÜMÖLCSFAJTÁK MEGŐRZÉSÉBEN VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL Ha tudnám is, hogy holnap lesz a világvége, azért ma még ültetnék egy almafácskát. MEGÁLLAPODÁS A TÁJI ADOTTSÁGOKHOZ ALKALMAZKODÓ, A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN RÉGÓTA TERMESZTETT GYÜMÖLCSFAJTÁK MEGŐRZÉSÉBEN VALÓ

Részletesebben

Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában

Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában Összeállította: Dr. Szabó Tibor Biodiverzitás Az élőlények sokféleségét jelenti Agrobiodiverzitás alatt a termesztett növények sokféleségét értjük

Részletesebben

GYÜMÖLCSÖS BESZÁMOLÓ január december 31. Készítette: Veres Emese, gyümölcsész koordinátor (NöDiK)

GYÜMÖLCSÖS BESZÁMOLÓ január december 31. Készítette: Veres Emese, gyümölcsész koordinátor (NöDiK) GYÜMÖLCSÖS BESZÁMOLÓ 2016. január 01. 2016. december 31. Készítette: Veres Emese, gyümölcsész koordinátor (NöDiK) 1 I) A táji adottságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták

Részletesebben

Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában

Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában 2015.10.09. Régi gyümölcsfajták szerepe a biodiverzitás fenntartásában Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tájfajták kialakulása Kultúrnövényeink nem Európai eredetűek A legtöbb fajtőshonosnak kell mondanunk

Részletesebben

Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma

Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Intézmény neve Székhely Génmegőrzési téma Ceglédi Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Vírusmentes gyümölcs törzsültetvények a Fás gyümölcs géngyűjteményi tételek megőrzése Intézet Kht. Cegléd (kajszi,

Részletesebben

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Árutermelő gyümölcsültetvények kritériumai min.

Részletesebben

A Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták szerepe napjainkban

A Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták szerepe napjainkban A Kárpát-medence A Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták szerepe napjainkban Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tápiószele, 2015. 10. 20. Európa legrégibb kultúrája növénytermesztés 8 000 év

Részletesebben

BESZÁMOLÓ január december 31.

BESZÁMOLÓ január december 31. BESZÁMOLÓ A táji ado+ságokhoz alkalmazkodó, a Kárpát-medencében régóta termeszte+ gyümölcsfajták megőrzésében való együ+működésről szóló megállapodásról 2015. január 01. 2015. december 31. Készíte+e: Veres

Részletesebben

ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben

ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben A könyv összefoglalja a gyümölcstermő növények környezeti igényeire vonatkozó ismereteket, segítséget nyújtva evvel az adott gyümölcsfaj számára alkalmas terület kiválasztásához,

Részletesebben

Kötelező termesztésben tartási idő

Kötelező termesztésben tartási idő 1. számú melléklet a 7/2008. (I. 19.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelethez Támogatásban részesíthető ültetvény fajok Faj Maximális fajlagos telepítési költségek (ezer

Részletesebben

Destillata 2009 - Magyar érmek 2009. március 16. Utolsó frissítés 2009. március 16.

Destillata 2009 - Magyar érmek 2009. március 16. Utolsó frissítés 2009. március 16. Destillata 2009 - Magyar érmek 2009. március 16. Utolsó frissítés 2009. március 16. A 2009-es ausztriai Destillata ismét sikereresen zárult a magyar résztvevõknek, az Agárdi pálinkafõzde elnyerte a legjobb

Részletesebben

MEGHÍVÓ BIOKERTÉSZET TANFOLYAM KRISNA-VÖLGYBEN. Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!

MEGHÍVÓ BIOKERTÉSZET TANFOLYAM KRISNA-VÖLGYBEN. Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell! Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!) 1. 2013. március 9-10. 2. 2013. április 13-14. 3. 2013. július 27-28. 4. 2013. szeptember 7-8. Helyszín:

Részletesebben

A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázok listája

A 2009. évi állami génmegőrzési feladatok támogatását elnyert pályázok listája A 2009. évi állami i feladatok támogatását elnyert pályázok listája Pályázó neve Pályázó címe Elnyert Génmegőrzési téma támogatás (Ft) 5 B Bt. 2028 Pilismarót, Dózsa György u. 42. 352.000 Fekete nyár Agrimart

Részletesebben

1. melléklet a 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelethez

1. melléklet a 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelethez 1. melléklet a 35/010. (IV. 9.) FVM rendelethez A B C D E F G H I J K Maximális Kötelező Elvárt Legkisebb Legkisebb Ültetvény Intenzív ültetvény Öntözési követelmények fajlagos termesztésb hozamok a támogatható

Részletesebben

Gyümölcstermő növények szaporítása. Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység.

Gyümölcstermő növények szaporítása. Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység. Gyümölcstermő növények szaporítása Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység. Főbb típusai: ivaros (generatív), ivartalan (vegetatív), mikroszaporítás. Szaporítóanyag:

Részletesebben

A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei

A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei A Növényi Diverzitás Központ tevékenységei Ponicsánné Gyovai Ágnes Kollár Zsuzsanna, Simon Attila, Baktay Borbála Növényi Diverzitás Központ Tápiószele A NöDiK főbb tevékenységei Génforrások felkutatása,

Részletesebben

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020

FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 FODOR ZOLTÁN Termeléshez kötött támogatások a kertészeti ágazatban 2015-2020 Budapest, 2015. január 30. KAP I. termeléshez kötött támogatás önkéntes, legfeljebb az éves pénzügyi keret 13%-a (évente közel

Részletesebben

Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete

Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete A gyümölcsfélék: fásszárú (kivéve a szamóca), több éves, nyersen vagy feldolgozva élvezettel fogyasztható nagy beruházási igényű, fajlagos költségű és fajlagos

Részletesebben

KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga

KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga Kálium szerepe a gyümölcstermő növények fejlődésében A kálium meghatározó jelentőségű a gyümölcstermő

Részletesebben

megrendelő neve : cím: cím, telefonszám:

megrendelő neve : cím:  cím, telefonszám: nettó egységár (Ft) megrendelt db érték Ft visszaigazol t db érték Ft megrendelő neve : cím: emailcím, telefonszám: NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Állomás 2015 őszi oltvány nagykereskedelmi

Részletesebben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben

Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben Sikeres kajszibarack tanácskozás és fajtabemutató Cegléden a Gyümölcstermesztési Kutató-Fejlesztő Intézet Nonprofit Közhasznú Kftben 2013 július 16-án több mint százan vettek részt a Gyümölcstermesztési

Részletesebben

8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK

8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK 8. számú melléklet FOGALOMJEGYZÉK 1. aktív mezőgazdasági termelő: a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló 8/2015. (III.13.) FM rendeletben

Részletesebben

Hagyományos gyümölcsösök létrehozásának támogatása a Zala Termálvölgyében

Hagyományos gyümölcsösök létrehozásának támogatása a Zala Termálvölgyében Hagyományos gyümölcsösök létrehozásának támogatása a Zala Termálvölgyében A hagyományos gyümölcsösök lehetséges szerepe a vidéki gazdaságfejlesztésben szakmai konferencia 2012.08.30., Nagygörbő Zala Termálvölgye

Részletesebben

Bokor faiskola évi őszi ajánlata

Bokor faiskola évi őszi ajánlata Bokor faiskola 2017. évi őszi ajánlata http://www.bokorfaiskola.hu (Készült: 2017.12.23 08:30:26) ELŐZETES RENDELÉSEKET FOLYAMATOSAN FELVESZÜNK! ---- GYÜMÖLCSFÁK --- 1 köteg 10 darab fát tartalmaz. ALMA

Részletesebben

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése Pályázat kódja VP2.-4.1.4-16 Keretösszeg Támogatási összeg 49,5 Mrd Ft Intenzitás 40 70% Pályázók köre Területi szűkítés Beadás kezdete 2016. július 6.

Részletesebben

VI. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2015

VI. CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY 2015 A verseny célja: a pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítése, a versenyen résztvevő pálinkák megmérettetése, a minőség javítása, a bérfőzetők saját eredményeinek közlésén keresztül, a pálinkával

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Gyöngyöspata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(IX. 27.) önkormányzati rendelete a növények ültetési, telepítési távolságára vonatkozó helyi szabályokról Gyöngyöspata Város Önkormányzat

Részletesebben

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező. Nyilvántartási

Részletesebben

Országos pálinka- és törkölypálinka- verseny. Versenyző Érem Gyümölcskategória Elnevezés Évjárat. Cac. 135022 Szilva - Lepotica

Országos pálinka- és törkölypálinka- verseny. Versenyző Érem Gyümölcskategória Elnevezés Évjárat. Cac. 135022 Szilva - Lepotica Versenyző Érem Gyümölcskategória Elnevezés Évjárat Cac. 135022 Szilva - Lepotica Takács László arany Cacanska Lepotica Szilva Szomolyai 131002 Cseresznye - fekete arany Szomolyai fekete csresznye Birskörte

Részletesebben

CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY

CSÁKBERÉNYI PÁLINKAVERSENY A verseny célja: a pálinka kulturált fogyasztásának népszerűsítése, a versenyen résztvevő pálinkák megmérettetése, a minőség javítása, a bérfőzetők saját eredményeinek közlésén keresztül, a pálinkával

Részletesebben

Arany Zsombos Drink Kft. Szilva Pálinka Szilva 42,0% Arany Zsombos Drink Kft. Fekete szeder pálinka Szeder 42,0% Arany

Arany Zsombos Drink Kft. Szilva Pálinka Szilva 42,0% Arany Zsombos Drink Kft. Fekete szeder pálinka Szeder 42,0% Arany Nevező Pálinka megnevezése Alkategória alc fok besorolás Muthné Kton Mária Merlot borseprő Kék Szőlő 44,0% Heilmann-né Muth Erzsébet Kékfrankos borpárlt Kék Szőlő 44,0% Kevevára Pálinkaház Irsai Olivér

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. Tesztfeladatok

Részletesebben

NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János

NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János NÖVÉNYNEMESÍTÉSSEL KULTÚRNÖVÉNYEINK SOKFÉLESÉGÉÉRT Matuz János >420 >140 94 109 Nemzeti fajtalista 2010 FAJTA FAJ MEGNEVEZÉS db % db Szántóföldi növények 1422 41,6 97 Zöldségnövények 843 24,7 47 Gyógy,

Részletesebben

Aktuálisan pályázható támogatások

Aktuálisan pályázható támogatások Aktuálisan pályázható támogatások Márciustól a Vidékfejlesztési Program keretein belül több pályázat is kiírásra kerül. Igényelje Ön is az akár 500 millió forintos vissza nem térítendő EU-s támogatásokat!

Részletesebben

cím: cím, telefonszám:

cím:  cím, telefonszám: nettó egységár (Ft) készlet db megrendelés db visszaigazolá s db megrendelő neve : cím: emailcím, telefonszám: NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Állomás 2015 tavaszi oltvány nagykereskedelmi

Részletesebben

Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei

Magyarországon engedélyezett SYNGENTA készítmény-kultúra párok MRL értékei kalászosok (búza, árpa, tritikále, rozs, zab) 0,05 (zab, rozs, búza, tritikálé); 0,5 (árpa) 28 virágzás (BBCH69) burgonya 0,02* 14 sorzáródás (BBCH 39) cukorrépa lambda-cihalotrin 0,02* (gyökér) 14 sorzáródás

Részletesebben

ÚJ rendszerben támogatási kérelem (pályázat) egyszerűsítet kiválasztási eljárás - támogatási okirat. Ptk. alapon

ÚJ rendszerben támogatási kérelem (pályázat) egyszerűsítet kiválasztási eljárás - támogatási okirat. Ptk. alapon VP AKG Agrár-környezetgazdálkodási többlet-vállalások - 2016-tól ÚJ rendszerben támogatási kérelem (pályázat) egyszerűsítet kiválasztási eljárás - támogatási okirat. Ptk. alapon VP források -2016-158 666

Részletesebben

Gyümölcs szaporítóanyagok

Gyümölcs szaporítóanyagok Gyümölcs szaporítóanyagok avagy, mi lehet az oka a nem eredésnek? Háttér: magyar, vagy külföldi szaporítóanyag? Sarlóspuszta, 2017. 03. 16. PALESITS FAISKOLAI KFT. Palesits Zsolt 06 30 557 3964 palesitsfaiskola@gmail.com

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet

24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet 24/2005. (VI. 29. ) EüM - FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer - maradék mértékéről szóló 5/2002. (II. 22. ) EüM - FVM együttes rendelet

Részletesebben

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikól szóló. évi CLV. törvény. és. -a alapján kötelező.

Részletesebben

Nevező Besorolás Helyezés 1 Csepp Pálinka Meggy Arany 1 Csepp Pálinka Turán Szőlő Arany 1 Csepp Pálinka Penyigei Szilva Arany 1 Csepp Pálinka Hegykői

Nevező Besorolás Helyezés 1 Csepp Pálinka Meggy Arany 1 Csepp Pálinka Turán Szőlő Arany 1 Csepp Pálinka Penyigei Szilva Arany 1 Csepp Pálinka Hegykői Nevező Besorolás Helyezés 1 Csepp Pálinka Meggy Arany 1 Csepp Pálinka Turán Szőlő Arany 1 Csepp Pálinka Penyigei Szilva Arany 1 Csepp Pálinka Hegykői Törköly Arany 1 Csepp Pálinka Fekete Ribiszke Arany

Részletesebben

A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek

A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A művelési rendszer fogalma és elemei A koronaformák csoportosítása A fontosabb koronaformák, szerkezetük és jellemzőik Szerkesztette: Simon Gergely

Részletesebben

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja

PIACI FELHOZATAL ÉS ÁRJELENTÉS hó összeírás napja KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a statisztikól szóló 93. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján

Részletesebben

LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16

LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 PÁLYÁZAT KERTÉSZET KORSZERŰSÍTÉSE ÜLTETVÉNYTELEPÍTÉS TÁMOGATÁSÁRA ÖNTÖZÉS KIALAKÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉVEL VP-2-4.1.3.2.-16 A PÁLYÁZATI KIÍRÁS CÉLJA: A felhívás célja a kertészeti ágazaton belül a gyümölcstermesztés

Részletesebben

cím: emailcím, telefonszám:

cím: emailcím, telefonszám: nettó egységár (Ft) készlet db 11.11.-én megrendelt db visszaigazolt db érték Ft megrendelő neve : cím: emailcím, telefonszám: NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Érdi Állomás 2014 őszi oltvány nagykereskedelmi

Részletesebben

XVII. Magyar Országos Pálinka, Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny /Gyula, Budapest./ 2009 VERSENYEREDMÉNYEK

XVII. Magyar Országos Pálinka, Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny /Gyula, Budapest./ 2009 VERSENYEREDMÉNYEK XVII. Magyar Országos Pálinka, Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny /Gyula, Budapest./ 2009 VERSENYEREDMÉNYEK Fődíj: MAGYARORSZÁG LEGJOBB PÁLINKÁJA, egyben Magyarország Legjobb Kereskedelmi Pálinkája 2009

Részletesebben

GYÜMÖLCSÖS ÜLTETVÉNYEK ÖSSZEÍRÁSA, 2017

GYÜMÖLCSÖS ÜLTETVÉNYEK ÖSSZEÍRÁSA, 2017 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján

Részletesebben

az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége

az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége Javaslat az Elvira-major és génbanki, gyümölcsnemesítő tevékenysége az Érdi települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: (név) (aláírás) Kelt: Érd, 2018... (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.

Részletesebben

VI. Regioná lis Pálo c Pá linká- e s Pá rlátverseny Eredme nyek

VI. Regioná lis Pálo c Pá linká- e s Pá rlátverseny Eredme nyek BA-UND-GARDEN KFT. Cigánymeggy 2017 bronz Muskotály szőlő 2017 bronz Becskereki Tamás Birs 2014 bronz Banán 2012 ezüst Bicskei Lajos Jonathán alma 2016 arany Pándy meggy 2018 arany Meggy borpárlat 2015

Részletesebben

Ökológiai igény. Növekedési sajátosságok. Birs fajtakutatás. Táplálkozásbiológiai érték Konstantinápolyi

Ökológiai igény. Növekedési sajátosságok. Birs fajtakutatás. Táplálkozásbiológiai érték Konstantinápolyi Birsfajták megfigyelése génbankokban Összeállította: Dr. Szabó Tibor Tápiószele 2014. 10. 21. Ökológiai igény Elő- és Közép-Ázsiából származik Meleg- és fényigényes gyümölcsfaj Téli lehűlésektől (-20 -

Részletesebben

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Azonosító Név Megye Székhely Elismerési kategória TÉSZ-3 Délalföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői és Értékesítő Szövetkezete Csongrád Szentes 6000 Szarvasi

Részletesebben

Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete.

Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete. Gyümölcsfaiskola Gyökeres gyümölcs szaporítóanyagot előállító szaporító terület, a rajta lévő növényállománnyal, törzsültetvénnyel, felszerelésekkel, épületekkel, amelynek működését a minősítő intézet

Részletesebben

2019. ÉVI NEMZETI PÁLINKAKIVÁLÓSÁG PROGRAM DÍJÁTADÓ GÁLA

2019. ÉVI NEMZETI PÁLINKAKIVÁLÓSÁG PROGRAM DÍJÁTADÓ GÁLA 2019. ÉVI DÍJÁTADÓ GÁLA 2019. június 19. ELNÖKSÉG TAKÁCS LÁSZLÓ SZAKMAI ELNÖK DR. FELKAI BEÁTA OLGA SZAKMAI IRÁNYÍTÁSÉRT FELELŐS KÉPVISELŐ SÉLLEINÉ DOMJÁN ZSUZSANNA ELŐKÉSZÍTÉSI ÉS LEBONYOLÍTÁSI BIZOTTSÁG

Részletesebben

A versenyképes gyümölcs- és kajszitermesztés feltételrendszere

A versenyképes gyümölcs- és kajszitermesztés feltételrendszere DEBRECENI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodástudományi Intézet Dr. Apáti Ferenc, egyetemi docens A versenyképes gyümölcs- és kajszitermesztés feltételrendszere KAJSZIBARACK TANÁCSKOZÁS ÉS FAJTABEMUTATÓ

Részletesebben

75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet

75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt nem hivatalos szöveg (2007. október 16.-i állapot) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások

Részletesebben

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek

Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Elismert zöldség-gyümölcs termelői szervezetek Név Megye Székhely Elismerési kategória TÉSZ 3 Dél-alföldi Kertészek Zöldség-Gyümölcs Termelői e Csongrád Szentes 6000 Szarvasi út 3/b gyümölcs-zöldség TÉSZ

Részletesebben

A IX. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny kereskedelmi tételeinek eredménye január

A IX. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny kereskedelmi tételeinek eredménye január A IX. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny kereskedelmi tételeinek eredménye 2018. január Név Pálinka/párlat neve Érem 1 Csepp Pálinka Kft. Érlelt Golden Alma Arany 1 Csepp Pálinka Kft. Sárgabarack Arany

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Baliné Seléndy Eszter Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár Alexandra Nagy

Részletesebben

ŐSZIBARACK: Champion: bemosottsággal, fehér húsú, magvaváló, nagyon bőtermő. Augusztus utolsó. fogyasztásra, gyümölcslé és befőtt gyártására alkalmas.

ŐSZIBARACK: Champion: bemosottsággal, fehér húsú, magvaváló, nagyon bőtermő. Augusztus utolsó. fogyasztásra, gyümölcslé és befőtt gyártására alkalmas. Flora-Pack Kertészet 2400 Dunaújváros Venyimi út 28. ŐSZIBARACK: Andosa (Stark Red Gold): Babygold 6: Balkonella nektarin: Champion: Cresthaven: Dixired: Early Redhaven: Elberta: Fantasia: Flavortop: Incrocio

Részletesebben

Különleges megoldások és kínálat

Különleges megoldások és kínálat Saját vállalkozásában jól hasznosította korábbi szakmai kapcsolatait, Bereznai Roland okleveles kertészmérnök ugyanis 15 évig vezette a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar kísérleti és tanüzemének

Részletesebben

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben. 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium

Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben. 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium Helyi termék fejlesztés a Zala Termálvölgye térségben 2015. február 11. Budapest Földművelésügyi Minisztérium Zala Termálvölgye Egyesület 2008-ban alapított vidékfejlesztési célú civil szervezet LEADER

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek emelt szint 0801 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben

Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Fákkal, cserjékkel kapcsolatos őszi teendők: - Az évi utolsó fűnyírás (ha szükséges), a gyep szellőztetése, a kaszálék felhasználása (mulcs, komposzt) - A lehullott

Részletesebben

Csornai Gyümölcsfaiskola katalógus

Csornai Gyümölcsfaiskola katalógus Csornai Gyümölcsfaiskola katalóus Alma Vista Bella július 140 lilás erősen hanvas édes jó izű Golden Del. Tenroy ( Royal Gála) szep.véeokt. március 140-180 sára édes Starkin Nm.251 szep.vée nov-márc 150-170

Részletesebben

Korrigendum - K-0103-H/2018

Korrigendum - K-0103-H/2018 Korrigendum - K-0103-H/2018 Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/29 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2018.02.09. Iktatószám: 1729/2018

Részletesebben

Kertészet. Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete. A gyümölcsfélék: Kertészeti termesztés jelentősége Magyarországon. növények.

Kertészet. Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete. A gyümölcsfélék: Kertészeti termesztés jelentősége Magyarországon. növények. A kertészet egyedi ápolást igénylő növények termesztésével és parkok, kertek gondozásával foglalkozó művelési ág. Kertészet Mezőgazdaság Kertészet 5 ágazat: gyümölcstermesztés szőlőtermesztés zöldségtermesztés

Részletesebben

35/2014. (IV. 4.) VM rendelet

35/2014. (IV. 4.) VM rendelet Magyar joganyagok - 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes 1. oldal területalapú támo 35/2014. (IV. 4.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Garancia

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai 1. példány Budapest, 2014. május 30. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta

Részletesebben

Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról

Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról Tájékoztatás a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződések tartalmi követelményeiről és előzetes jóváhagyásáról 2016-tól a Vidékfejlesztési Program keretében vehető igénybe a mezőgazdasági

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítésekhez Érvényes: 2016. szeptember 1-től, az 56/2016 (VIII.19.) FM

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény

Részletesebben

/2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete

/2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és az egészségügyi miniszter /2007. ( ) FVM-EÜM együttes rendelete a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhetı növényvédıszer-maradék

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A 2010.05.14. óta hatályos szöveg. A támogatás célja. Fogalmak

Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A 2010.05.14. óta hatályos szöveg. A támogatás célja. Fogalmak Opten Törvénytár Opten Kft. 1. 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó

Részletesebben

95/2003. (VIII. 14.) FVM rendelet. a növényi genetikai anyagok megőrzéséről és felhasználásáról

95/2003. (VIII. 14.) FVM rendelet. a növényi genetikai anyagok megőrzéséről és felhasználásáról 95/2003. (VIII. 14.) FVM rendelet a növényi genetikai anyagok megőrzéséről és felhasználásáról A növényfajták állami elismeréséről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról és forgalomba hozataláról

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

HunDeszt Pálinkaverseny 2007. aranyérmes pálinkák

HunDeszt Pálinkaverseny 2007. aranyérmes pálinkák HunDeszt Pálinkaverseny 2007. aranyérmes pálinkák Agárdi Pálinkafőzde Kft. Bock Syrah Törkölypálinka (40%) arany Agárdi Pálinkafőzde Kft. Cigánymeggy Pálinka (40%) arany Agárdi Pálinkafőzde Kft. Erdei

Részletesebben

XI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, Kiállítás és Vásár 2008. évi XVI. Magyar Országos Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny

XI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, Kiállítás és Vásár 2008. évi XVI. Magyar Országos Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny XI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztivál, Kiállítás és Vásár 2008. évi XVI. Magyar Országos Nemzetközi Gyümölcspárlat Verseny Gyula, 2008. április 18. 19. - 20. Eredmények: Fődíj: AZ ORSZÁG LEGJOBB PÁLINKÁJA

Részletesebben

Bokor faiskola 2016. évi tavaszi ajánlata

Bokor faiskola 2016. évi tavaszi ajánlata Bokor fiskol 2016. évi tvszi jánlt http://www.bokorfiskol.hu (Készült: 2016.06.29 19:02:29) ELŐZETES RENDELÉSEKET FOLYAMATOSAN FELVESZÜNK! ---- GYÜMÖLCSFÁK --- 1 köteg 10 drb fát trtlmz. ALMA Florin -

Részletesebben

75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak

75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerűsítéséhez, telepítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,

Részletesebben

É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P

É R T É K E L Ő Ö S S Z E S Í T Ő L A P A legszebb konyhakertek programba Név:.. Méret... m 2 Helyezés: Lánykori név:.. által benevezett.. alatt található kertről. Cím:. Telefon:... E-mail cím:. Kertet művelők száma összesen:. fő Több generáció

Részletesebben

Szennyvíziszap és szennyvíziszap termékek hasznosítása a gyakorlatban NAK szerepvállalás

Szennyvíziszap és szennyvíziszap termékek hasznosítása a gyakorlatban NAK szerepvállalás Szennyvíziszap és szennyvíziszap termékek hasznosítása a gyakorlatban NAK szerepvállalás Szász Imola Vízgazdálkodási szakértő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ELŐZMÉNY Szennyvíziszap Kezelési és Hasznosítási

Részletesebben

2017. évi Pálinka Országkóstoló Díjátadó Gála június 20.

2017. évi Pálinka Országkóstoló Díjátadó Gála június 20. Pálinka Országkóstoló Díjátadó Gála 2017. június 20. Arany, Ezüst, Bronz minősítésű pálinka PANYOLAI SZILVÓRIUM PÁLINKAHÁZ SQ Vilmoskörte Pálinka PINTÉR PÁLINKA Arany, Ezüst, Bronz minősítésű pálinka Irsai

Részletesebben

Augusztusi őszibarackok

Augusztusi őszibarackok A hónap témája Gyümölcstermesztés ROVATVEZETŐ: Dr. Szalay László Augusztusi őszibarackok Dr. Szalay László SZIE Kertészettudományi Kar, Gyümölcstermő Növények Tanszék, Budapest Az őszibarack fő fogyasztási

Részletesebben

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet. A 2009.07.01. óta hatályos szöveg

Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet. A 2009.07.01. óta hatályos szöveg Opten Törvénytár Opten Kft. I. 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet 77/2009. (VI. 30.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének

Részletesebben

5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet. a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről

5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet. a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről 5/2002. (II. 22.) EüM-FVM együttes rendelet a növényekben, a növényi termékekben és a felületükön megengedhető növényvédőszer-maradék mértékéről Az élelmiszerekről szóló 1995. évi XC. törvény 27. (11)

Részletesebben

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL JELENTÉS A BIOKONTROLL HUNGÁRIA NONPROFIT KFT. 2010. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Írta: Dr. Roszík Péter és szerzőtársai Budapest, 2011. május 31. Szerzőtársak: Bálintné Varga Katalin Bánfi Brigitta Bauer Lea Császár

Részletesebben

2011 ŐSZ Az árak kizárólag a saját termelésű növényekre vonatkoznak, a máshonnan beszerzettekre nem. Kérjük megértésüket.

2011 ŐSZ Az árak kizárólag a saját termelésű növényekre vonatkoznak, a máshonnan beszerzettekre nem. Kérjük megértésüket. KISKERESKEDELMI ÁRJEGYZÉK 2011 ŐSZ Elérhetőség: Ügyvezető: 06-30 9477 410 Email: kozma4@t-online.hu Árudák: Székesfehérvár, Szárcsa u. 100 Tel: 06-30-7036 744 Balatonvilágos külterület 7. számú főút, 101,8

Részletesebben

6. fejezet Óravázlatok

6. fejezet Óravázlatok 6. fejezet Óravázlatok 1. Osztály:1. Téma: Ősz Tananyag: Ősszel a gyümölcsösben Hely: az iskolakert Cél: Az évszakok jellemzőinek megismerése, közvetlen környezetünk felfedezése. A fa részeinek megfigyelése

Részletesebben

Gyümölcsök metszése és koronaformái

Gyümölcsök metszése és koronaformái Gyümölcsök metszése és koronaformái Művelési rendszer Telepítési rendszer Termőfelület- és termésszabályozás Ültetési rendszer tőtávolság Faalak Sorés Törzsmagasság és koronaforma Metszés Növekedés- és

Részletesebben

Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről

Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről Tájékoztató a 2015 és 2020 közötti közvetlen támogatási rendszer feltételeiről Szentirmay Zoltán Földművelésügyi Minisztérium Agrárközgazdasági Főosztály A Közös Agrárpolitika reformja 2014 2020 2 A 2014-2020

Részletesebben

Dubai Lászlóné (Kecel) szőlő arany. Etl Csaba (Agárd) Irsai Olivér szőlő ezüst

Dubai Lászlóné (Kecel) szőlő arany. Etl Csaba (Agárd) Irsai Olivér szőlő ezüst T.G.- Virágdekor Szakképző Iskola és Kollégium Kárpát-medencei Pálinka, Párlatverseny és Gasztrofesztivál 2014 október 13-19. Kecel Pálinkaverseny eredményei: Arany minősítés: 47 db Ezüst minősítés: 71

Részletesebben

A hazai zöldség-gyümölcs ágazat munkaerőgazdálkodásának

A hazai zöldség-gyümölcs ágazat munkaerőgazdálkodásának DEBRECENI EGYETEM Gazdaságtudományi Kar Dr. Apáti Ferenc, egyetemi docens Kurmai Viktória és Kicska Tibor, doktoranduszok A hazai zöldség-gyümölcs ágazat munkaerőgazdálkodásának helyzete és kilátásai A

Részletesebben

BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉG ÉS HAGYOMÁNY

BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉG ÉS HAGYOMÁNY BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉG ÉS HAGYOMÁNY a növények jelene és az emberiség jövője Dr. Rodics Katalin Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Előadásomban a régi, hagyományos növényfajtákról szeretnék beszélni,

Részletesebben

Versenyző neve Település Fajta Főzde Érem Champion

Versenyző neve Település Fajta Főzde Érem Champion 1. Almási Levente Budapest Hárslevelű törköly pálinka Etesi Pálinkafőzde Ezüst 2. Bacsa Béla Balassagyarmat Katinka szilva pálinka Rózsa Pálinkaház Kft. Ezüst 3. Bacsa Béla Balassagyarmat Quercus Lepotica-Besztercei

Részletesebben

Bács-Kiskun Megye Szörpje 2018 A SZÖRPKIVÁLASZTÁS SZABÁLYZATA

Bács-Kiskun Megye Szörpje 2018 A SZÖRPKIVÁLASZTÁS SZABÁLYZATA Bács-Kiskun Megye Szörpje 2018 A SZÖRPKIVÁLASZTÁS SZABÁLYZATA 1 2 A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, az évenként megrendezett Nemzeti Szörp és Lekvárverseny keréteben kiválasztja Bács-Kiskun megye legjobb

Részletesebben