Beszámoló Az ösztöndíjas időszak alatt végzett munka részletes ismertetése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló Az ösztöndíjas időszak alatt végzett munka részletes ismertetése"

Átírás

1 Beszámoló Az ösztöndíjas időszak alatt végzett munka részletes ismertetése Név: Dobás Kata Kutatás témája: romániai magyar sajtó a 20. század elején, Kosztolányi Dezső, forrásfeltárás Kutatás helyszíne: Kolozsvár Kutatás ideje, időtartama: márc máj. 23. (2 hónap) Kosztolányi Dezső műveinek kritikai kiadásához (melynek munkálatait az MTA-ELTE Hálózati Kritikai Kiadás Kutatócsoport, valamint a Kritikai kiadás és forrásföltárás: Kosztolányi Dezső (OTKA, K/ számú pályázat) munkatársai végzik az ELTE BTK befogadó-intézményben) elengedhetetlen azoknak a folyóiratokban, napilapokban megjelent műveknek a feltárása, melyek a majdani kritikai kötetek forrásalapját szolgáltatják. Ennek az alapkutatásnak a fő pillérét a folyamatosan bővülő forrásjegyzék-gyűjtemények adják, melynek munkálatai 2006 óta tartanak, s melyet egyetemi és doktori képzésben részt vevő hallgatókkal végzünk 2010-ig Arany Zsuzsanna, 2011-től pedig az én vezetésemmel. A forrásgyűjtő munka első fázisa a jelentősebb lapok áttekintése, ennek a munkának egy részfeladatához, az erdélyi sajtó anyagának feldolgozásához kaptam meg 2014-ben a Klebelsberg Kunó ösztöndíjat két hónapra Kolozsvárra. A kolozsvári kutatómunkának az alábbi várható eredményeit jelöltem meg a pályázati tervemben, a következőkben a lentiek alapján szeretném a beszámolót is elkészíteni: 1. tételes jegyzék készül a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban található, az 1903 és 1936 között létező magyar nyelvű időszaki kiadványokról 2. a folyóiratok, hetilapok, napilapok (előzetesen tudható, a katalógusban található) sajtótörténeti adatai a lapban található információkkal kerülnek kiegészítésre meghatározott bibliográfiai szabvány szerint 3. valószínűsíthető, hogy több olyan, eddig még nem vizsgált időszaki kiadványról ki fog derülni, hogy rendszeresen vagy időszakosan publikált bennük Kosztolányi 4. a fent részletezett munka során nem csupán Kosztolányi Dezső munkásságáról, de a 20. század eleji sajtótermékek működéséről is eddig még feltáratlan információkhoz juthatok, melyekről az elvégzett alapkutatást tárgyaló tanulmányt kívánok írni 5. az általam összegyűjtött és feltárt anyagokból összeállítható lesz a Forrásjegyzék soron következő kötete.

2 I. A Kolozsvári Egyetemi Könyvtár lapállományának rögzítése 1) Az adatok rögzítése táblázatban Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban található, az 1903 és 1936 között létező, a mai Románia területén kiadott magyar nyelvű időszaki kiadványokról elkészítettem a tételes jegyzéket táblázat formájában, melyet DVD-n mellékeltem. A Könyvtár lapkatalógusának használatát az indokolta, hogy az internetes katalógus nem tesz lehetővé számunkra releváns listázást: 1903-tól 1936-ig terjedő, magyar nyelvű, a mai Románia területén kiadott lapok; a munkát nehezíti, hogy nyilvánvalóan nekem azokat a periodikákat is fel kellett venni a listára a további munkálatok miatt, amelyek léteztek ugyan a jelzett időszakban, de a Könyvtárnak nem volt az adott periódusban belőle példánya, csak későbbiek vagy esetleg előbbiek (ehhez lásd a mellékelt táblázatban található megjegyzést!), illetve kiemelten fontos, hogy a neten található katalógusba nem vezették fel a következő időszaki kiadványok igen nagy hányadát: évkönyvek, almanachok, naptárak, éves jelentések. Ez utóbbiak tehát csakis kizárólag a lapkatalógus jelzete alapján kérhetők ki, adataiknak rögzítése is csupán e módon lehetséges. A pályázati munkatervemben jelzett könyvtári állományi lista A-tól D betűig terjedő szakaszában egyetemi és doktori képzésben részt vevő hallgatók is segítségemre voltak (Gorove Eszter, Takács Emma és Tamás Péter). Az ő munkájuk azonban csak a lapkatalóguson lévő adatok rögzítésére vonatkozott, az általuk begépelt adatok szabvány szerinti átalakítása, szerkesztése, a betűrend szerinti további lapok rögzítése, valamint a budapesti gyűjtemények állományadatainak G-Gy betűig terjedő pontos feltárása már az én munkám eredménye. A hallgatók munkájára azért volt szükség, mert már az ösztöndíjas időszak kezdeti fázisában világossá vált, hogy a katalógus adatainak rögzítése, és az ezzel párhuzamosan folyó lapszemlézés messzemenően meghaladja a két hónapos időszak kereteit. Ennek elsődleges oka az, hogy a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárnak rendkívül széleskörű a lapállománya, összesen 47 katalógusfiókot kellett átnézni a munka elvégzéséhez. Másodlagos oka pedig az, hogy a szemlézendő lapok száma jelentős, az adatokat rögzítő táblázat közel 100 oldalas, és ez csupán a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár lapállományát tartalmazza. A táblázatban E betűtől Z-ig terjedően már az összes munkafázist én végeztem, a periodikák szemlézését megkezdtem. (Megjegyzés: a jelzett időszaki kiadványok (almanachok, évkönyvek stb.) átnézése a kutatómunka legvégső fázisa lesz, ezekről, a magyarországi állományról az alapkutatás legvéső fázisában fog készülni egy összesített lista, amely alapján majd a szemlézést is el

3 lehet kezdeni. Jelen fázisában csupán az adataikat rögzítettem, és színes kihúzással jeleztem a táblázatban a tételeiket. Június utolsó hetében a Kutatócsoport forrásgyűjtő munkacsoportja kiutazott Kolozsvárra, a lapok szemlézését folytattuk, az A és B betűvel kezdődő lapokat átnézését befejeztük, az elvégzett munka feldolgozása jelenleg is folyamatban van.) A kutatómunkában nagy segítségemre volt, hogy a könyvtár megkezdte a lapkatalógusok digitalizálását, az ösztöndíjas időszak végéig az H betűig digitalizálták a periodika-állomány katalógusát. Ez azóta tovább bővült, jelenleg az N betűig találhatók meg a digitalizált anyagok, valószínűsíthetően, a könyvtári dolgozók véleménye szerint, a jövő év elejéig ezek a munkálatok befejeződnek, és akkor a teljes lapállomány katalóguscédulái hozzáférhetőek lesznek a könyvtár honlapján. ( (Megjegyzés: előfordul, hogy nehezen kereshető meg a betűrend szerinti felbontásban egyegy lap cédulája, mivel a digitalizálási munkákat román anyanyelvű kollégák is végzik, ezért sok esetben a laphoz tartozó linknevet elírják, tehát fokozott figyelemmel érdemes böngészni a honlapos anyagok között. Fontos továbbá, hogy sajnos bizonyos adatok ellenőrzése során az is kiderült: nem minden periodika katalóguslapját digitalizálták, ez pedig további bizonyítéka annak, hogy a lista teljes biztonsággal a Könyvtár katalógusterében található lapkatalógus alapján állítható össze.) A mellékelt táblázatba, ahogy azt a kutatási tervben is jeleztem, nem vezettem fel a Kosztolányi-kutatás számára teljesen irreleváns lapokat, például a statisztikai jelentéseket, ipari/kereskedelmi jelentéseket stb. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, hogy ez csupán pár tétel elhagyását jelenti, hiszen tudható, hogy Kosztolányi Dezső publikációinak megjelenési helyei rendkívül szerteágazóak. Ezen szövegek egy része ugyan valószínűsíthetően átvétel nagyobb lapok irodalmi vagy tárca rovatából, az viszont az erdélyi sajtóanyagon is jól látható már most, hogy sok esetben éppen a kisebb lapokból lehet visszakövetni azokat a nagyobb erdélyi hetilapokat, napilapokat, ahova a szerző rendszeresen küldte az írásait vagy esetleg rendszeres munkatárs volt. Természetesen a kritikai kiadások kutatóinak feladata lesz az is, hogy megállapítsák: egy-egy szöveg valóban átvétel-e, és nem Kosztolányi kiterjedt ismeretségének köszönhető-e az, hogy jelentéktelennek látszó periodikában is megtalálható a cikke. A kevés tétel elhagyását az is indokolja, hogy a lapok profiljának leírása nem minden esetben igazít ez teljes biztonsággal, illetve az is, hogy a századforduló sajtótörténetének kiemelt szempontja, hogy akár még mezőgazdasági szaklapoknak is van olyan rovata, ahol rendszeresen közölnek szépirodalmat.

4 2) Az adatok rögzítésének formai ismérveiről A lapkatalógusban található adatok szabványának kialakításához a Ferenczyné Wendelin Lídia (A magyarországi hírlapok és folyóiratok bibliográfiája , (I III., Budapest, OSZK, 2010.) által szerkesztett kiadvány leírásait vettem alapul, ennek értelmében a következők rögzítésére van lehetőség: lap címe, az időszaki kiadvány megjelenési ideje, profilja, leírása részen belül: Leírás (például alcím, profil, megjelenési időszak (naponta, hetente stb.)); Megjelenési hely és idő; Címváltozatok, melléklapok, főlap jelzése; Tulajdonos, szerkesztő, kiadó, nyomda. A szerkesztők esetében nem csupán a szerkesztők, de a fő- és felelős szerkesztők leírására is van lehetőség. Ezen felül a Kosztolányi kritikai kutatást érintő oszlopban (Forrás KD írásáról a lapban) azért van szükség, hogy az előzetes adatokat felvihetők legyenek, vagyis itt azokat az évszámokat rögzítettem, amelyekről tudható, azokban az években található a periodikában Kosztolányi-írás. Ilyen előzetes adatokat szolgáltat pl. a PIM Magyar Írók Bibliográfiája, Lakatos Éva kiadványai (Magyar irodalmi folyóiratok, Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum), a különböző repertóriumok, adatbázisok stb. (Megjegyzés: az előzetes adatokról összességében annyi mondható el, hogy szinte minden esetben felülbírálásra szorulnak, használatuk csupán kiindulópont, hiszen sokszor téves adatokat adnak meg, illetve még további írásokat találunk a lapok szemlézése során.) A Föllelhető évfolyamok oszlopban az általam vizsgált könyvtárak állományát rögzítettem, vagyis a Kolozsvári központi Egyetemi Könyvtáron kívül a Fővárosi Szabó Ervin, az Egyetemi, a Magyar Tudományos Akadémia, az Országgyűlési, valamint az Országos Széchényi Könyvtár adatait, jelenleg G-Gy betűig terjedően. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár állományát a táblázat egészében rögzítettem. A Lelőhely nevű oszlop a könyvtári jelzeteket tartalmazza, ez a későbbi munkát, a lapok szemlézését könnyíti meg. Az utolsó, Átnézte oszlop kifejezetten a belső munkálatok, és elsősorban a forrásgyűjtő munkacsoport vezetőjeként az én munkaszervezésem megkönnyítését szolgálja; a forrásgyűjtő csoport azon tagjának a neve szerepel itt, aki az adott lapot, évfolyamot stb. átnézi, illetve olyan megjegyzések, amelyek szintén az én munkámat könnyítik meg. Az utóbbi két oszlop természetesen nem kerül publikálásra semmilyen formában, lévén közhasznú információt nem tartalmaz, éppen ezért a DVD-n mellékelt táblázatban sem szerepeltettem. A táblázat doc kiterjesztésű fájlban lett rögzítve úgy, hogy áttehető excel táblázatba is, ami így egy a jövőben megvalósuló, Kosztolányi Dezső munkásságára vonatkozó adatbázisba is könnyen konvertálható lesz.

5 3) A táblázat felépítése, használata A mellékelt táblázatban, ahogy már korábban jeleztem, kék kihúzás mutatja az évkönyveket, almanachokat, naptárakat, jelentéseket, mivel ezekkel a tételekkel munkánk legvégén foglalkozunk. Sárga kihúzás mutatja azokat az időszaki kiadványokat, amelyeket már részben vagy egészben átnéztem vagy átnézett a forrásgyűjtő csoport. A lapok közül többet a már tavaly megjelent Forrásjegyzék 5. kötetben dolgoztunk fel, amely az erdélyi sajtó azon anyagának azon periodikáit tartalmazza, amelyekről előzetes adatok szerint tudható volt: Kosztolányi publikált bennük. Ezeknél a lapoknál a sajtótörténeti adatokat kiegészítettem a lapban található információkkal, ennek következtében javítottam is a téves adatokat, amelyeket a lapkatalógus szerint vittem fel. (Megjegyzés: a fentiek értelmében a nem színezett soroknál található periodikumok még nem kerültek feldolgozásra, vagy éppen a szemlézést végezzük a forrásgyűjtő csoporttal, tehát az ott található adatokat még kiegészíteni és ellenőrizni kell.) A feldolgozott anyagoknál minden esetben jeleztem a profilváltásokat, a címváltozások esetében pedig úgy jártam el, ahogy azt a legutóbbi Forrásjegyzék kiadványban is tettem: minden címváltozás esetén új lapként kezeltem a periodikumot, még abban az esetben is, ha profilváltás nem történt. Ezt elsősorban a munka nagysága indokolja, ekkora anyag esetében könnyebb átláthatóságot biztosít, ugyanakkor a lap leírásánál mindig jeleztem, ha valaminek a folytatása vagy előzménye, illetve ha más címváltozata létezik. Így, az utalásoknak köszönhetően minden összekapcsolódó tétel könnyen visszakereshető, a lap teljes élettartamára vonatkozó adatok a táblázatból is visszakereshetőek még címváltás esetén is. 4) A táblázat közzététele A mellékelt táblázatban több olyan információ is megtalálható, elsősorban a korszakkal foglalkozók, de akár sajtótörténészek számára is, amelyek miatt közzé kívánom tenni a táblázatot a kutatócsoport honlapján ( A kiegészítések után (lásd 5. alpontot) a feldolgozás ütemével párhuzamosan szeretném, előre láthatólag betűnként, feltenni a Kosztolányi Kutatócsoport internetes oldalán, ahol már találhatóak ilyen jellegű anyagok, például a budapesti sajtó anyagának egy részéről. 5) A könyvtári állomány táblázatával kapcsolatos további munkálatok A mellékelt táblázat, ahogy azt a fentiekben már jeleztem, az ösztöndíjas időszakhoz képest már egy következő munkafázisba lépett: időközben rögzítettem a Kolozsváron hozzáférhető

6 lapok esetében a budapesti közgyűjteményekben/könyvtárakban (Egyetemi Könyvtár, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Országgyűlési Könyvtár, illetve az Országos Széchenyi Könyvtár) található állományadatokat G-Gy betűig terjedően. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár adatait a teljes táblázati anyagra felvittem. A mellékelt táblázatot szükséges továbbá kiegészíteni a Fővárosi Szabó Ervin, az Egyetemi, a Magyar Tudományos Akadémia, az Országgyűlési, valamint az Országos Széchényi Könyvtár állományának adataival, ezt a könyvtárak lapkatalógusa alapján végezzük el. A további tételek értelemszerűen azokat a lapokat fogják tartalmazni, amelyek a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár lapkatalógusában nem voltak megtalálhatóak; ez a munkafázis jelenleg is folyamatban van. Előzetes felmérések alapján jól látható, hogy főként az Országgyűlési Könyvtár és az Országos Széchényi Könyvtár rendelkezik olyan periodikákkal, amelyek a kolozsvári könyvtárban nem lelhetők fel. (Megjegyzés: a Kolozsváron végzett kutatómunka fontos megfigyelése, hogy az Országos Széchenyi Könyvtár és a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár állománya között kapcsolat van: jelentős számú lapnál megfigyelhető, hogy az állomány egyik része Kolozsváron, a másik az OSZK-ban található. Az előzetes kutatások azt mutatják, hogy az Erdélyi Múzeum Egyesület által átadott periodikumok közül több is, illetve az állományának egy része a budapesti közgyűjteménybe került. A kapcsolat feltárása jelenleg is folyamatban van.) Ez az összesített táblázat tehát annak az alapkutatásnak a kiindulópontját biztosítja, melynek munkálatait a Klebelsberg Kunó ösztöndíj ideje alatt végeztem el, a fent vázoltak szerint, a kutatási tervnek megfelelően. II. Az időszaki kiadványok szemlézése Ahogy azt az előző részben jeleztem, a katalógusban az egyes lapok címváltozatai sokszor nem szerepelnek, ahogy a profilváltások sem, s ezt a hiányt kizárólag a lapok konkrét szemlézése során lehet pótolni, az adatokat a lapban találtak alapján lehet felvezetni a táblázatba. A szemlézés során a már leírt szabvány szerint rögzítettem a sajtótörténeti adatokat, külön jeleztem, hogy az átnézés konkrétan milyen időintervallumot ölelt fel, ahogy a hiányzó és csonka lapszámokat is. Ez utóbbiakat, amennyiben más közgyűjteményekbe is fellelhető az adott lap, természetesen lehet pótolni.

7 A Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban két helyen lehetséges hozzáférni az időszaki kiadványokhoz, jelzettől függően. A P és H betűvel kezdődő jelzetek alatt található lapokat egy nappal előbb kell kikérni, és az Adrian Marino teremben lehet őket szemlézni, a csupán számokból álló jelzet esetében pedig a földszinti olvasótermekbe hozzák ki a könyvtárosok a lapokat. Összességében elmondható, hogy nagyon változó az állomány állapota, rengeteg lap még felvágva sincs. Viszont fontos adat a későbbi munka szempontjából, hogy a napilapos anyagokban nagyon kevés hiányzó lapszámmal találkoztam. Az eddig elkészült anyag hangsúlyozottan munkaanyag, jelenleg nem éri el a publikálás szintjét (elsősorban ugyanis kiadói szempontból kötetben érdemes gondolkodni, tehát amíg kötetnyi anyag nem áll rendelkezésre, kiadni sem érdemes a mostani adatokat), már csak a továbbiakban elvégzendő munkálatok, szemlézések miatt sem, ezért itt, jelen beszámolóban jelzem az általam elvégzett kutatómunka részleteit. A Klebelsberg Kunó ösztöndíj két hónapos időszaka alatt az alábbi lapokat tudtam szemlézni a táblázat elkészítése mellett, mindegyik lapnál jeleztem a Kosztolányi Dezső által publikált, eddig még ismeretlen cikkek adatait, a Forrásjegyzék kötetekben használatos szabvány szerint; ahol nincsen jelölve, abban a lapban nem találtam Kosztolányi által írt cikket vagy rá vonatkozó irodalmat. Az itt használt szabvány a Forrásjegyzékek által használt leírás, ezekben megtalálhatóak a korábbi Forrásjegyzék-kötetekben található tételekkel való kapcsolat jelölése is (FJ1, FJ2 stb.), illetve az adott cikk kötetbeli megjelenése is. Az ehhez tartozó rövidítésjegyzék a tételek felsorolását követően olvasható. 1. Abrudbánya és Vidéke ( ?) Társadalmi, bányászati és közgazdasági hetilap. Megjelent minden szombaton Abrudbányán. Felelős szerkesztője Ligeti Lajos és Pongrácz Aladár, kiadótulajdonos Kibédy Géza januárjától felelős szerkesztő egyedül Pongrácz Aladár novemberétől 1914 májusáig Pongrácz Aladár felelős szerkesztő mellett társszerkesztő Derzsi Andor júniusától főmunkatárs M. Kiss Lajos. Nyomta a Pannónia könyvnyomda, majd 1909 májusától kiadja, laptulajdonosa és nyomja az Árpád Nyomda Részvénytársaság. Lelőhely: BCU Cluj (1914), OSZK ( ) Átnézve: ápr. 18. (I. évf. 1. sz.) szept. 28. (XI. évf. 39. sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1908/11, 1911/29, 1918/40?. 2. Alsófehér ( ?) Az alsófehérvármegyei egyesült ellenzék hivatalos lapja decemberétől Az alsófehérvármegyei szövetkezett ellenzék hivatalos lapja áprilisától Az

8 alsófehérvármegyei koalíció hivatalos lapja ben Függetlenségi és negyvennyolcas lap. Megjelent hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap Nagyenyeden, 1917-ben hetente egyszer, vasárnap. Főszerkesztője és laptulajdonosa Teleki Arvéd, felelős szerkesztője Asztalos Kálmán től Asztalos Kálmán lesz a laptulajdonos is. Nyomta Keresztes Nagy Imre Könyvnyomdája. Lelőhely: BCU Cluj (1905/ , 1917), OSZK (1918) Átnézve: dec. 17. (I. évf. 1. sz.) aug. 19. (XII. évf. 33. sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1905/1906/2, 82 87, 1907/1, /29, 31 32, 34? 3. Alsófehérmegyei Tanügy ( ?) Pedagógiai havi folyóirat. Alsófehérvármegye kir. tanfelügyelőségének és az általános tanító-egyesületnek hivatalos közlönye. Megjelent évente tíz alkalommal Gyulafehérváron, 1906-ban Nagyenyeden. Felelős szerkesztője Balla István, segédszerkesztője Székely Béla. Főmunkatársak: Takács István és Ertll Vendel ban társszerkesztője Kiss Jenő és Gyenesi Gyula, 1906 decemberétől csak Kiss Jenő. Nyomta Papp György könyvnyomdája, 1906-tól Keresztes Nagy Imre könyvnyomdája. A lap szünetelt az 1904/1905-ös és az 1905/1906-os tanévben. Lelőhely: BCU Cluj (1902/ /1907) Átnézve: jan. (II. évf. 5. sz.) jún. (IV. évf. 8. sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1907/1908/1[?]? 4. Aradi Fáklya ( ) ( ?) Lits Antal és Solymos Ferenc politikai, kritikai és riport hetilapja márciusától Politikai és társadalmi riportlap. Megjelent minden szombaton. Felelős szerkesztője Lits Antal és Solymos Ferenc, 1925 márciusától Solymos Ferenc kiválik a lap szerkesztőségéből, felelős szerkesztő és laptulajdonos Lits Antal lesz. Nyomta az Aradi Hírlapkiadó és Nyomdatársaság Műintézete. Lelőhely: BCU Cluj ( ), OSZK (1919) Átnézve: jún. 12. (II. évf. 24. sz.) ápr. 11. (VII. évf. 14. sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1919, 1920/1 23, 26, 30, 33, 36 38, 48, 1921/4, 8, 12, 14 17, 19, 23 24, 33 34, 38 40, 48 50, 1922/3 4, 6 8, 11 12, 38, 48, 1925/15[?]? 1922 Kosztolányi Dezső: Regényt irt egy néger, Aradi Fáklya, IV. évf. 13. sz., márc. 25., 9. [Műfaj: tárca; első sor/mondat: Milyen négereket láttam? ; annotáció: René Maran Batouala című regénye kapcsán; lásd FJ1/987: Fekete iró + FJ2/217: Fekete iró is.] 1923 Kosztolányi Dezső: Az üvegszemü ember, Aradi Fáklya, V. évf. 28. sz., júl. 14., 3 5. [Műfaj: novella; első sor/mondat: I. Három sötétség borult rá: a szoba homálya, melynek

9 zsaluit csukva tartották, a fekete pápaszem és balszemének éjszakája, mely egyre mélyült. ; lásd FJ3/140: Üveg szem és 814: Üveg-szem is; kötetben: BB, 37 45: Üvegszem.] Kosztolányi Dezső: A gonosz, Aradi Fáklya, V. évf. 31. sz., aug. 4., 5. [Műfaj: vers; Már néha ott ülök velük. ; lásd FJ4/292: Gonosz is; kötetben: BFP, 31 32: Már néha ott ülök velük, ÖGyK, : Már néha ott ülök velük.] Kosztolányi Dezső: Japán, Aradi Fáklya, V. évf. 39. sz., szept. 29., 8 9. [Műfaj: mozaikok; első sor/mondat: Nem értem őket. ; annotáció: benne: japán műfordítások részletei, cím nélkül, lásd Műfordítások; lásd FJ1/1075 is.] Kosztolányi Dezső: A hősi halott anyja, Aradi Fáklya, V. évf. 51. sz., dec. 22., [Műfaj: novella; első sor/mondat: Valaha anyának hívták, de már régegn [!] névtelen volt. ; lásd FJ3/46: Pokol, 121: Pokol, 148: Pokol és 677: Pokol is; kötetben: Káin1, : Pokol, Káin2, : Pokol.] 1924 Kosztolányi Dezső: [Mostan szines tintákról álmodom], Aradi Fáklya, VI. évf. 44. sz., nov. 1., 10. [Műfaj: vers; első sor/mondat: Mostan szines tintákról álmodom. ; annotáció: Versek összefoglaló cím alatt; lásd FJ1/165: Mostan színes tintákról álmodom + FJ2/2527: Mostan színes tintákról álmodom + FJ3/83: Mostan színes tintákról álmodom, 795: Mostan színes tintákról álmodom, 848: A szegény kisgyermek panaszai. [Mostan színes tintákról álmodom], 1436: Mostan szines tintákról álmodom.»a szegény kisgyermek panaszai«-ból + FJ5/109: Mostan színes tintákról álmodom is; kötetben: ÖGyK, 38: Mostan színes tintákról álmodom, SzKP1, 10 11, SzKP2, 10 11, SzKP3, 11 12, SzKP4, 16: Mostan színes tintákról álmodom, SzKP5, 14, SzKP6, ] Kosztolányi Dezső: [Ha néha-néha meghal valaki], Aradi Fáklya, VI. évf. 44. sz., nov. 1., 10. [Műfaj: vers; első sor/mondat: Ha néha-néha meghal valaki, ; annotáció: Versek összefoglaló cím alatt; lásd FJ1/542 + FJ3/84 is; kötetben: ÖGyK, 70, SzKP1, 20, SzKP2, 20, SzKP3, 22 23, SzKP4, 55, SzKP5, 64, SzKP6, ] 1925 Kosztolányi Dezső: A fejnélküli bozsoki ember, Aradi Fáklya, VII. 6. sz., febr. 7., 6 7. [Műfaj: tárca; első sor/mondat: Keletkeznek még manapság mondák? ; lásd FJ1/1234: A Fejetlen Szeretet + FJ2/320: A Fejetlen Szeretet is.] Műfordítások 1924 Franc-Nohain: Együgyü legenda, ford. Kosztolányi Dezső, Aradi Fáklya, VI. 34. sz., aug. 23., 9. [Műfaj: műfordítás vers; első sor/mondat: Van egy kis állomás a nóta zengi ; annotáció: a verscím alatt jegyzetben: Francia vers, mulatságos, könnyü nyári olvasmány. Franc-Nohain irta. Próbáljuk meg, hogy szól magyarul. ; a vers után jegyzetben: Tessék mosolyogni és nyomban elfelejteni. Csak a forditáséri [!] állom a felelősséget. Kosztolányi Dezső ; lásd FJ2/925 is.]

10 5. Aradi Friss Újság ( ) Megjelent naponta. Felelős szerkesztője Zsigmond Miklós. Kiadta az Aradi Lapkiadó Vállalat, nyomta a Corvin Könyvnyomdai Műintézet. Lelőhely: BCU Cluj ( ), OSZK ( ) Átnézve: jan. 3. (VII. évf. 2. sz.) dec. 31. (VII. évf sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1924/1. 6. Aradi Közlöny (1925, 1934, 1936) ( ) 1925-ben: Politikai és közgazdasági napilap. Főszerkesztője 1932-ig Stauber József, felelős szerkesztője 1925-ben Réthy József (távollétében Károly Sándor), majd Stauber János, felelős kiadója Stauber János. Nyomta az Aradi Nyomdavállalat. Lelőhely: BCU Cluj ( ), OGYK ( ), OSZK ( ) Átnézve: jan. 1. (XL. 1. sz.) dec. 31. (XL. évf sz.) jan. 3. (IXL. évf. 1. sz.) dec. 30. (IXL. évf sz.) jan. 1. (LI. évf. 1. sz.) dec. 31. Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1934/ Kosztolányi Dezső: Hattyu, Aradi Közlöny, XL. évf. 99. sz., máj. 7., 2. [Rovat: Tárca; műfaj: novella; első sor/mondat: Hattyu kutyámról szóló följegyzéseimet közlöm itt. ; lásd FJ1/ FJ2/377 is; kötetben: TP, ] Kosztolányi Dezső: Rend, Aradi Közlöny, XL. évf sz., dec. 20., 2. [Rovat: Tárca; műfaj: tárcanovella; első sor/mondat: Anyám gyakran mondotta nekem: Te rendetlen. lásd FJ1/2545: Rend. Novella + FJ2/458 + FJ3/649 is; kötetben: TP, ] 1934 Kosztolányi Dezső: Imre, Aradi Közlöny, IXL. évf sz., máj. 20., 2. [Műfaj: novella; első sor/mondat: Javában beszélgettünk amikor iróasztalán megszólalt a telefon. ; lásd FJ1/2022: Imre. Novella + FJ2/ FJ3/1454 is; kötetben: T, ] Kosztolányi Dezső: Zápor, Aradi Közlöny, IXL. évf sz., júl. 18., 6. [Rovat: Hírek; műfaj: novella; első sor/mondat: A csönd akkora, mint egy kastélyban, ahol összeesküvésre készülnek, mindenki a helyén, szereposztásának megfelelően, csak arra várnak, hogy megadják a jelet s gyorsan, vad kegyetlenséggel végezzenek a mit sem sejtő áldozattal. ; lásd FJ1/2089 is.] Kosztolányi Dezső: I. Karácsonyi körkérdés, Aradi Közlöny, IXL. évf. 50. évf-i ünnepi szám [pontos lapszám nincsen feltüntetve], dec. 25., 27. [Műfaj: tárca; első sor/mondat: A hires iró koránősz oroszlánsörényével déli egykor még az ágyban hevert. ; annotáció: Két történet összefoglaló cím alatt; lásd FJ1/1462: Az emberiség jövője + FJ2/656: Az

11 emberiség jövője + FJ3/1236: Az emberiség jövője is; kötetben: T, : Körkérdés.] Kosztolányi Dezső: II. A koldusasszony könnye, Aradi Közlöny, IXL. évf. 50. évf-i ünnepi szám [pontos lapszám nincsen feltüntetve], dec. 25., 27. [Műfaj: tárcanovella; első sor/mondat: Koldusasszony állt az ucca sarkán, a metsző, téli szélben és sirt. ; annotáció: Két történet összefoglaló cím alatt; lásd FJ1/1929: A koldusasszony könnye + FJ2/2792: A koldusasszony könnye is.] 1936 Kosztolányi Dezső: Vadregényes tél, Aradi Közlöny, LI. évf. 49. sz., febr. 29., 6. [Rovat: Hírek; műfaj: tárca; első sor/mondat: Az erdő, melyet még vidám nyarából ismerek, csöndesen alszik téli subájában. ; annotáció: a cikk végén Tátraszéplak helymegjelöléssel.; lásd FJ1/ FJ2/3059 is.] Kosztolányi Dezső: Világ vége, Aradi Közlöny, LI. évf. 85. sz., ápr. 12., 2 3. [Műfaj: novella; első sor/mondat: Szoktál-e te álmodni a világ végéről? kérdezte tőlem Esti Kornél. ; lásd FJ1/2947: Világ vége. Novella + FJ3/1486 is; kötetben: T, ] Kosztolányi Dezső: A költő, Aradi Közlöny, LI. évf sz., máj. 3., 2. [Műfaj: esszé; első sor/mondat: Egy fiatalember egyszer azt közölte Goethe-vel, hogy életét a költészetnek szeretné szentelni s ezért szenvedni is hajlandó volna. ; lásd FJ1/ FJ2/3065 is.] Kosztolányi Dezső: Aurelius, Aradi Közlöny, LI. évf sz., máj. 31., 3. [Műfaj: novella; első sor/mondat: Korareggel egy öregur sietett föl a császári palota lépcsőin. ; lásd FJ1/ FJ2/ FJ3/1357 is; kötetben: T, ] Kosztolányi Dezső: Furcsa. Novella, Aradi Közlöny, LI. évf sz., okt. 11., 2 3. [Műfaj: novella; első sor/mondat: Éjfél után valami elhagyott kávéházba vetődtem, ahol még sohase jártam. ; lásd FJ1/ FJ2/2834: Furcsa + FJ3/1468: Viszontlátás is; kötetben: T, : Valaki.] Kosztolányi Dezső: Menj, kisgyerek, Aradi Közlöny, LI. évf sz., okt. 25., 8. [Rovat: Hírek; műfaj: vers; első sor/mondat: Menj, kisgyerek. ; lásd FJ3/623: Menj, kisgyerek és 1653: Menj, kisgyerek is; kötetben: ÖGyK, 84, SzKP1, 28, SzKP2, 28, SzKP3, 31 32, SzKP4, 73, SzKP5, 85, SzKP6, ] Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd, Aradi Közlöny, LI. évf sz., nov. 10., 6. [Rovat: Hírek; műfaj: vers; első sor/mondat: Látjátok feleim, egyszerre meghalt ; lásd FJ1/3420 is; kötetben: ÖGyK, ] Szekunder irodalom (Kosztolányira vonatkozó cikkek jegyzéke az Aradi Közlönyben): 1934 [Szerző nélkül]: Kosztolányi Dezső Aradon. A timisoarai ujságiróklub megnyitására érkezett az országba a neve magyar iró, Aradi Közlöny, IXL. évf. 38. sz., febr. 18., 5. [Műfaj: hír; annotáció: az Erdélyi és Bánsági Népkisebbségi Újságszervezet temesvári csoportja

12 Újságíróklubbot létesített, ennek megnyitására hívták el KD-t, aki leszállt Aradon, ahol Szántó György és felesége fogadta őt.] [Szerző nélkül]: Bölcsőtől a koporsóig, Aradi Közlöny, IXL. évf. 52. sz., márc. 7., 10. [Rovat: Könyvek; műfaj: könyvajánló.] 1936 [Szerző nélkül]: Kosztolányi Dezső állapota némileg javult, Aradi Közlöny, LI. évf sz., aug. 12., 6. [Rovat: Hírek; műfaj: hír; annotáció: KD kórházi kezeléséről, illetve arról, hogy állapta javult, ezért hazaengedték.] [Szerző nélkül]: Kosztolányi Dezső haldoklik, Aradi Közlöny, LI. évf sz., okt. 23., 12. [Rovat: Legújabb jelentéseink; műfaj: hír; annotáció: arról, hogy KD állapota rendkívül súlyos, a János-hegyi szanatóriumból lakására szálították.] [Szerző nélkül]: Kosztolányi Dezső meghalt, Aradi Közlöny, LI. évf sz., nov. 4., 5. [Műfaj: nekrológ; annotáció: a cikk KD-t állandó esszéírójukként említi.] (bér-): Arad-on él Kosztolányi Dezső egyik régi iskolatársa, Aradi Közlöny, LI. évf sz., nov. 5., 4. [Annotáció: Szigeti Gyulával készült riport/beszámoló, aki osztálytársa volt KD-nek a szabadkai gimnáziumban.] 7. Aradi Kurír ( ?) Politikai és társadalmi riportlap. Megjelent minden szombaton, időnként összevont lapszámokkal, Aradon. Főszerkesztője Lits Antal, felelős szerkesztője és kiadója Brück István. Nyomta az I. Ingusz Nyomda, 1926 januárjától az Agronumul Nyomda, 1926 októberétől pedig az S. Reismann Nyomda. Lelőhely: BCU Cluj ( ) Átnézve: máj. 9. (I. évf. 1. sz.) jún. 5. (III. évf sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1927/8[?]?. 8. Aradi Magyarság ( ?) Politikai hetilap. 1930/2. számtól: A magyar nép újságja. Politikai hetilap. Felelős szerkesztője és kiadója Ékes József. Nyomta a Globus Nyomdai Műintézet, Aradon. Lelőhely: BCU Cluj ( ) Átnézve: nov. 2. (I. évf. 1. sz.) jan. 18. (II. évf. 3. sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1931/4[?]?. 9. Aradi Napló (1922) Politikai, közgazdasági és sport hetilap. Felelős szerkesztője és kiadója Bruckner Lajos. Nyomta a Concordia Nyomda Aradon.

13 Lelőhely: BCU Cluj (1922) Átnézve: jún. 12. (I. évf. 1. sz.) aug. 7. (I. évf. 9. sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1922/10[?]?. 10. Aranykorszak ( ) A tény-, remény- és a meggyőződésen alapuló folyóirat. Megjelent minden második vasárnap Kolozsváron. Szerkesztője Faluvégi Dénes, kiadta az Élet Kiadóhivatali Vállalat. Nyomta az Élet Könyvnyomdája. Lelőhely: BCU Cluj ( ) Átnézve: dec. 3. (I. évf. 1. sz.) dec. 25. (III. évf sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1923/ Aranyosszék ( ?) Független politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap. Megjelent minden szombaton, Tordán. Felelős szerkesztője Heltmann Ervin, 1936 márciusától főszerkesztője Várfalvi Mór. Kiadója, tulajdonosa és nyomta a Minerva Könyvnyomda. A lap szünetelt 1936 októberétől 1937 februárjáig. Lelőhely: BCU Cluj ( ), OSZK ( ) Átnézve: júl. 30. (I. évf. 1. sz.) okt. 17. (V. évf. 42. sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: 12. Arena ( ?) Országos központi hirdetési lap. Megjelent minden hónap 1-jén és 15-én. Szerkesztője és laptulajdonosa Grosz Károly. Kiadja az Industria Bank, Déván. Nyomta a Szent János Könyvnyomda. Magyar, német és román nyelvű lap. Lelőhely: BCU Cluj (1908), OSZK ( ) Átnézve: máj. 1. (V. évf. 15. sz.) szept. 15. (V. évf. 24. sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: , 1908/1 14, 18, 21 22, 25[?]? 13. Színház (1922?) Szerkesztette Biró Elek és Faludy Béla. Nyomatott V. Laufer könyvnyomdájában, Déván. Majd Színházi Élet. Ekkor szerkeszti Horváth Viktor, majd Biró Elek és Horváth Viktor, végül Mihályi Károly és Horváth Viktor. Nyomta a Szászvárosi Könyvnyomda Részvénytársaság. Lelőhely: BCU Cluj (1922) Átnézve: (lapszám, dátum nincsen feltüntetve) lapszám, dátum nincsen feltüntetve Hiányzó vagy csonka lapszámok:?

14 14. Színház (1925?) Színházi, irodalmi, művészeti, társadalmi és közgazdasági revü. Megjelenik minden szombaton, Aradon. Szerkesztője Beck Richárd. Nyomta a Réthy Utódai Nyomdai Műintézete. Lelőhely: BCU Cluj (1928) Szemlézve: nov. 25. (IV. évf. 1. sz.) dec. 16. (IV. évf. 3. sz.) Hiányzó vagy csonka lapszámok: , 1928/4?-? 15. Színház (1928?) Szerkeszti Salgó Pál. Nyomta a Phönix Nyomda, Aradon. Lelőhely: BCU Cluj (1928) Szemlézve: máj. 28. jún. 2. (I. évf. 1. sz.) sz. [pontos dátum nincsen feltüntetve] Hiányzó vagy csonka lapszámok: 1928/5?? Kosztolányi Dezső életében megjelent köteteinek rövidítésjegyzéke: BB = Béla, a buta. Kosztolányi Dezső új elbeszélései, Budapest: Athenaeum, 1920, 84 [4]. [Sorozat: Modern Könyvtár / Korunk Mesterei.] BFP = A bús férfi panaszai, Budapest: Genius, 1924, 104. Káin1 és Káin2 = Káin. Kosztolányi Dezső novellái, Budapest: Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1918, 144. Káin. Kosztolányi Dezső novellái, Budapest: Légrády, [1922], 139. ÖgyK = Kosztolányi Dezső Összegyűjtött költeményei , Budapest: Révai, 1935, 412. SzKP1 6 = A szegény kisgyermek panaszai, Budapest: Sziklai Jenő, 1910, 30 [1]. [Sorozat: Magyar Költők 1. / Modern Könyvtár 3.; illusztrálta: Seyfert Ottó.] A szegény kisgyermek panaszai, Budapest: Politzer, 1910, 28 [2]. [Sorozat: Magyar Költők 1. / Modern Könyvtár 3.; sorozatszerk.: Gömöri Jenő.] A szegény kisgyermek panaszai, [Budapest:] Genius, 1923, 80. A szegény kisgyermek panaszai, Békéscsaba: Tevan, 1913, 73. [Annotáció: Első Amatőr Tevan-kiadás.] A szegény kisgyermek panaszai, Budapest: Athenaeum, 1919, 87 [1]. A szegény kisgyermek panaszai, Budapest: Athenaeum, [1911], 32. [Sorozat: Magyar Költők 1. / Modern Könyvtár 3.; sorozatszerk.: Gömöri Jenő.] T = Tengerszem. 77 történet, Budapest: Révai, 1936, 402 [2]. [Sorozat: Kosztolányi Dezső Összegyűjtött munkái.] TP = Tintaleves papírgaluskával, [Budapest]: Lampel, [1927], 63 [1]. [Sorozat: Magyar könyvtár ] A fenti munkaanyaggal kapcsolatosan több dolog hangsúlyozandó. A legfontosabbak nyilvánvalóan az eddig még ismeretlen Kosztolányi-írások, ezekről ugyanis még nem volt

15 tudomása a Kosztolányi-kutatásnak. Az Aradi Közlöny című lapban található szövegek például jól mutatják, hogy a lappal és a kiadvány szerkesztőivel Kosztolányi személyes kapcsolatot ápolt, halálakor a lap nekrológjában rendszeresen publikáló munkatársként emlegetik a szerzőt ([Szerző nélkül]: Kosztolányi Dezső meghalt, Aradi Közlöny, LI. évf sz., nov. 4., 5.). Ez természetesen csupán egy részadat (a lap további évfolyamainak feldolgozása éppen folyamatban van), a kritikai kiadások készítőinek további feladata lesz, hogy megállapítsák, a publikált szövegek szövegvariánsok-e, az általam rögzített, a leírt tétel végén található publikációs háló csupán kiindulópontja a későbbi munkának. Ugyanakkor szintén fontosak azok az adatok is, amelyek azt rögzítik, hogy melyik lapban nem található Kosztolányi-cikk, ez segít leszűkíteni a kutatók munkáját, illetve az erdélyi sajtóanyag szemlézésének végén ezek alapján lehet összefoglalni Kosztolányinak az erdélyi sajtóval való viszonyát. A fent jelzett, Kosztolányi Dezsővel kapcsolatos tételeket digitalizáltam a kolozsvári kutatás alatt. III. Összesített eredmények a pályázati tervben vázoltak szerint A pályázati tervben leírtakat a fent vázoltak szerint teljesítettem, az elvégzett kutatás végső fázisában több is publikáció készíthető (munkacímek): Kosztolányi Dezső és az erdélyi sajtó viszonya; A romániai magyar sajtó Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban található állományának viszonya az Országos Széchenyi Könyvtárban található periodikákkal. Az elvégzett munka, ahogy az a beszámolóból is látható, nem csupán a Kosztolányi-, de a sajtótörténeti kutatásoknak is fontos segítsége lehet, a Klebelsberg Kunó ösztöndíj két hónapos időszaka alatt a kiterjedt kutatás alapfeltételeit sikerült feltárni. IV. Az ösztöndíjjal kapcsolatos gyakorlati észrevételek Az ösztöndíjjal kapcsolatos ügyintézéssel semmilyen probléma nem lépett fel, a szállásköltségre megállapított összeg a kolozsvári szálláshelyeket illetően teljes mértékben lefedte a költségeket. Mind a személyi, mind a dologi költség fedezte a kolozsvári tartózkodás költségeit. Budapest, augusztus 20. Dobás Kata

Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1

Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1 Kosztolányi kritikai kiadás segédanyagai. Kosztolányi Dezső álnevei 1 Összeállította: Arany Zsuzsanna (2004 2011) és Dobás Kata (2012-től) JELMAGYARÁZAT: FJ1: a Forrásjegyzék 1-ben előforduló tételek alapján

Részletesebben

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2013/2014. tanév II. kategória, 9-10. évfolyam 2014. április 24. csütörtök versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma: Elérhető pontszám: 49 Kedves Versenyző!

Részletesebben

Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 4. A budapesti sajtó anyaga 2. (A E)

Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 4. A budapesti sajtó anyaga 2. (A E) Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 4. A budapesti sajtó anyaga 2. (A E) 1 Készítette: MTA ELTE Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport Kutatócsoport-vezető:

Részletesebben

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE Pályázati azonosító: 3532/00344 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Az információs-kommunikációs technológia

Részletesebben

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY

BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2013/2014. tanév országos döntő I. kategória, 7-8. évfolyam 2014. április 23. szerda versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma: Elérhető pontszám: 71

Részletesebben

Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. Samuel Johnson

Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. Samuel Johnson Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. Samuel Johnson Szakmai közösség: eredetiség nem lehet egyedül megalapozni és elkészíteni egy tudományos

Részletesebben

Szakirodalom-kutatás. Szakmai közösség: eredetiség. nem lehet egyedül megalapozni és elkészíteni egy tudományos művet

Szakirodalom-kutatás. Szakmai közösség: eredetiség. nem lehet egyedül megalapozni és elkészíteni egy tudományos művet Szakirodalom-kutatás Szakmai közösség: eredetiség nem lehet egyedül megalapozni és elkészíteni egy tudományos művet Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy

Részletesebben

Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 3. Budapesti magazinok, heti- és havilapok 1.

Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 3. Budapesti magazinok, heti- és havilapok 1. Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 3. Budapesti magazinok, heti- és havilapok 1. 1 Készítette: MTA ELTE Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport Kutatócsoport-vezető:

Részletesebben

A Nógrád Megyei Levéltár filmtárában található folyóiratok jegyzéke

A Nógrád Megyei Levéltár filmtárában található folyóiratok jegyzéke 1 A Nógrád Megyei Levéltár filmtárában található folyóiratok jegyzéke A Bányász (1926 1939) 442. tekercs: 1926. okt. 30. 1939. júl. A mi lapunk (Losonc, cserkészújság( (1921 1932) 590. tekercs: 1921. jan.

Részletesebben

VONATKOZÓ IRODALOM. KOSZTOLÁNYI-FORRÁSJEGYZÉK 5. 1

VONATKOZÓ IRODALOM. KOSZTOLÁNYI-FORRÁSJEGYZÉK 5. 1 VONATKOZÓ IRODALOM. KOSZTOLÁNYI-FORRÁSJEGYZÉK 5. 1 A romániai magyar (bánsági, erdélyi és partiumi) sajtó anyaga 1. Heti- és havilapok Szerkesztette: Dobás Kata Összegyűjtötték: Dobás Kata, Gorove Eszter,

Részletesebben

Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 2. Határon túli lapok 1. A bácskai sajtó anyaga

Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 2. Határon túli lapok 1. A bácskai sajtó anyaga Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 2. Határon túli lapok 1. A bácskai sajtó anyaga 1 Készítette: MTA-ELTE Hálózati Kritikai Szövegkiadás Kutatócsoport Kutatócsoport-vezető:

Részletesebben

18. századi folyóiratok komplex feldolgozása a Debreceni Egyetemen

18. századi folyóiratok komplex feldolgozása a Debreceni Egyetemen 18. századi folyóiratok komplex feldolgozása a Debreceni Egyetemen Koltay Klára, DEENK kkoltay@lib.unideb.hu 1 Cél A DE Nyelvtechnológia és bioetika kutatási program alprogramja A 18 19. századi sajtónyilvánosság

Részletesebben

A könyvtári rendszer

A könyvtári rendszer A könyvtári rendszer Mi a könyvtár? Információk (dokumentumok) rendszerezett gyűjteménye, amelyet közhasználatra szánnak. A könyvtár gyűjt (könyv, periodika, CD, DVD stb.) rendszerez, hogy visszakereshetők

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

Zala megyei közgyűjteményi szakmai napok Előadó: Sebestyénné Horváth Margit igazgatóhelyettes

Zala megyei közgyűjteményi szakmai napok Előadó: Sebestyénné Horváth Margit igazgatóhelyettes Zala megyei közgyűjteményi szakmai napok 2017. 11. 06-07. Előadó: Sebestyénné Horváth Margit igazgatóhelyettes Közgyűjteményi digitalizálási stratégia (KDS) (2017-2025) Könyvtári Digitalizálási Stratégia

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

АZ ISKOLAI KÖNYVTÁR ELEKTRONIKUS KATALÓGUSÁNAK FELHASZNÁLÓI UTASÍTÁSA - SZIRÉN ADATBÁZISÁNAK KERESÉSE

АZ ISKOLAI KÖNYVTÁR ELEKTRONIKUS KATALÓGUSÁNAK FELHASZNÁLÓI UTASÍTÁSA - SZIRÉN ADATBÁZISÁNAK KERESÉSE АZ ISKOLAI KÖNYVTÁR ELEKTRONIKUS KATALÓGUSÁNAK FELHASZNÁLÓI UTASÍTÁSA - SZIRÉN ADATBÁZISÁNAK KERESÉSE Szirén rendszernek a segítségével a hálózaton keresztül helyi és körzeti/területi könyvtárakkal tudunk

Részletesebben

Könyvtárhasználat / könyvtárismeret. Raktári rend a könyvtárban És Az időszaki kiadványok

Könyvtárhasználat / könyvtárismeret. Raktári rend a könyvtárban És Az időszaki kiadványok Könyvtárhasználat / könyvtárismeret Raktári rend a könyvtárban És Az időszaki kiadványok KÖNYVEK ELHELYEZÉSE A POLCON FELTÁRÁS SZÉPIRODALMI DOKUMENTUMOK ISMERETKÖZLŐ (SZAKIRODALMI) DOK. /SZAKRENDI CSOPORTOSÍTÁS/

Részletesebben

Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 1.

Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 1. Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 1. (A Hét, Nyugat, Pesti Hírlap, A Pesti Hírlap Vasárnapja, Új Idők) (Javított, bővített változat 2010) 1 Készítette: MTA ELTE

Részletesebben

A SZAKIRODALOM HASZNA ÉS SZERKEZETE

A SZAKIRODALOM HASZNA ÉS SZERKEZETE SZAKIRODALMAZÁS A SZAKIRODALOM HASZNA ÉS SZERKEZETE Bevezetés Kétféle ismeret van: magunk rendelkezünk a szükséges információval, vagy tudjuk, hogy az hol lelhető fel. (Samuel Johnson) Évente kb. 60 millió

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve

A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden

Részletesebben

Galambos Ferenc repertóriumok a MEK-ben

Galambos Ferenc repertóriumok a MEK-ben 2015/01/23 Galambos Ferenc sok más irodalomtörténeti munkája mellett élete végéig ötvennél több bibliográfiát is készített, köztük a Nyugat, az Irodalomtörténet, az Irodalomtörténeti Közlemények, a Magyar

Részletesebben

KUTATÁSI JELENTÉS I.

KUTATÁSI JELENTÉS I. Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni

Részletesebben

Evezz a mélyre! Haladó kutatási tippek bölcsészet- és társadalomtudományok témakörben

Evezz a mélyre! Haladó kutatási tippek bölcsészet- és társadalomtudományok témakörben Evezz a mélyre! Haladó kutatási tippek bölcsészet- és társadalomtudományok témakörben Aranyi Zoltán (aranyi@ek.szte.hu) Molnár Sándor (sandor.molnar@ek.-szte.hu) Várnai-Vígh Adrienn E. (Adrienn.Varnai-Vigh@ek.szte.hu)

Részletesebben

MELLÉKLET. Vajdaság. szülőföldi mesterképzés, magyarországi kihelyezett alap- és mesterképzés, ill. szülőföldi PhD/DLA képzés

MELLÉKLET. Vajdaság. szülőföldi mesterképzés, magyarországi kihelyezett alap- és mesterképzés, ill. szülőföldi PhD/DLA képzés MELLÉKLET az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által a 2016/2017-es tanévre a szülőföldi nappali tagozatos mesterképzésben, magyarországi felsőoktatási intézmény szerbiai

Részletesebben

alap közép felső angol német francia orosz

alap közép felső angol német francia orosz Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

Részletesebben

A Humanus adatbázis a Magyar Tudományos Művek Tára human-reál egyensúlyának

A Humanus adatbázis a Magyar Tudományos Művek Tára human-reál egyensúlyának Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár A Humanus adatbázis a Magyar Tudományos Művek Tára human-reál egyensúlyának megteremtésében Hagyományok és kihívások II. Szakmai nap az Egyetemi Könyvtárban

Részletesebben

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK

SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK SZÓTÁRAK ÉS HASZNÁLÓIK LEXIKOGRÁFIAI FÜZETEK 2. Szerkesztőbizottság BÁRDOSI VILMOS, FÁBIÁN ZSUZSANNA, GERSTNER KÁROLY, HESSKY REGINA, MAGAY TAMÁS (a szerkesztőbizottság vezetője), PRÓSZÉKY GÁBOR Tudományos

Részletesebben

Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től.

Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től. Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat Érvényes: 2009. november 31-től. Jóváhagyta: Fischerné Szilasi Gabriella igazgató 1. Az iskolai

Részletesebben

Az es évek gyermekképe A könyvtári szakórához szükséges dokumentumok

Az es évek gyermekképe A könyvtári szakórához szükséges dokumentumok Az 1977-79-es évek gyermekképe A könyvtári szakórához szükséges dokumentumok Tanterv, jogszabály Szebenyi Péter (főszerk., 1981): Az általános iskolai nevelés és oktatás terve, 2. kiad., Bp., OPI - MM,

Részletesebben

35. ábra (folyt.) 36. ábra

35. ábra (folyt.) 36. ábra 41. Madách Imre munkái: Az ember tragédiája és Madách Imre költeményei Madách Imre képével (Budapest, 1904, Franklin-Társulat megyar irodalmi intézet és könyvnyomda) (2) + 292 l + 1 t, 20 cm, a Magyar

Részletesebben

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK

SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK SZÍNEK, EVEK, ÁLLOMÁSOK In memóriám Kaffka Margit NAP KIADÓ TARTALOM CSAK A SZÓT MEGTALÁLJAM" Kaffka Margit: Önéletrajz (In: Az Érdekes Újság Dekameronja, II. k. Bp., 1912) 7 Karlka Margit levelei Nemestóthy

Részletesebben

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007.

OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTER /2007. TERVEZET! E L ŐT E R J E S Z T É S a Klebelsberg Kuno ösztöndíjról szóló OKM rendelet tervezetéről Budapest, 2007. április Döntéselőkészítő munkaanyag! Vezetői összefoglaló

Részletesebben

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal.

Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. ELTE Reader Olvass. Tanulj. Vidd magaddal. Az ELTE Eötvös Kiadó a tudományegyetem intézményi könyvkiadója. Könyvkiadóként keressük azokat a lehetőségeket, amelyek a digitális publikálásban rejlenek. Egyetemi

Részletesebben

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( ) A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum (1900-1945) Változó életformák régi és új tanulási környezetek ONK, 2013. nov. 7-9., Eger Biró Zsuzsanna Hanna, PhD ELTE PPK Előadás menete Kutatási

Részletesebben

Hitetek mellé tudást

Hitetek mellé tudást Stíluslap Tanulmánykötet: Tanulmánykötet esetében az idézett művekre így kell hivatkozni: első előforduláskor minden azonosító adatot és az idézett oldalszámot fel kell tüntetni lábjegyzetben, az idézett

Részletesebben

Szakirodalmi összefoglaló készítése

Szakirodalmi összefoglaló készítése Szakirodalmi összefoglaló készítése 1 FELADATKIÍRÁS Rövid, magyar (vagy angol) nyelvű összefoglaló készítése egy meghatározott energiaipari témakörben a megfelelő magyar és angol nyelvű szakirodalomban

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/8(2018) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. OKTÓBER 5., 13.00-14.15. HELYE: TÁRGYALÓ (1056 BUDAPEST, SZERB UTCA 21-23., II. EM.) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay

Részletesebben

A Bibliotheca Hungarica és a Szlovákiai Magyar Adatbank. Roncz Melinda. MKE 49. Vándorgyűlése, Miskolc, 2017.

A Bibliotheca Hungarica és a Szlovákiai Magyar Adatbank. Roncz Melinda. MKE 49. Vándorgyűlése, Miskolc, 2017. A Bibliotheca Hungarica és a Szlovákiai Magyar Adatbank Roncz Melinda Úgy érzem, hogy a szlovákiai magyarságnak szüksége van egy olyan tudományos báziskönyvtárra, amely egy fedél alatt őrzi szülőföldünk

Részletesebben

polgárháború elõérzete

polgárháború elõérzete +1 Borito 1.qxd 15.11.29 11:07 Page 2 2 +1 Borito 1.qxd 15.11.29 11:07 Page 3 3 +2 Lexikon.qxd 15.11.29 11:08 Page 1 Mozgó-lexikon A V ALMÁSI MIKLÓS 1932-ben született Budapesten. Esztéta, filozófus, az

Részletesebben

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása

Részletesebben

Hírlapok, folyóiratok, időszaki kiadványok

Hírlapok, folyóiratok, időszaki kiadványok Hírlapok, folyóiratok, időszaki kiadványok Folyóirat címe Évfolyam Számok A lap 2001 szeptember október Athenaeum 1839. 1-52. (jún. 30-ig) 1874. 1-12. (márc. 19-ig) Balassagyarmati ajánló 1998 február,

Részletesebben

II. számú melléklet A Justh Zsigmond Városi Könyvtár Nyilvántartási szabályzata

II. számú melléklet A Justh Zsigmond Városi Könyvtár Nyilvántartási szabályzata II. számú melléklet A Justh Zsigmond Városi Könyvtár Nyilvántartási szabályzata Orosháza, 2017. július 01. A könyvtár feladatainak ellátásához szükség van a megfelelően gondozott, jól feltárt gyűjteményre,

Részletesebben

A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET

A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 42. Gazda István Feladataink id. Szinnyei József tudományos életműve további feltárása érdekében Íródott halálának centenáriumán Megjelent 2014-ben

Részletesebben

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló

Pályázati azonosító: 3543/00205. Beszámoló Pályázati azonosító: 3543/00205 Beszámoló az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt Muzeális értékű gyűjtemények védelmét és hosszú távú megőrzését szolgáló állományvédelmi szolgáltatásra pályázat

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév

Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 2017/18. tanév őszi félév Oktatói Munka Hallgatói Véleményezésének eredményei 217/18. tanév őszi félév Az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa a 217. november 29-i ülésén elfogadta az új Oktatói, Kutatói Teljesítményértékelő Rendszert

Részletesebben

A Nyugat-magyarorsz. magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk Szolgáltat. ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE)

A Nyugat-magyarorsz. magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk Szolgáltat. ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE) A Nyugat-magyarorsz magyarországi gi Egyetem (NymE) könyvtk nyvtári hálózatah Szolgáltat ltatások a Nyugat- magyarországi gi Egyetem (NymE) Központi KönyvtK nyvtárában Tompa Mónika Informatikus könyvtáros

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola

Interdiszciplináris Doktori Iskola Interdiszciplináris Doktori Iskola PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program habilitációs kritériumai I. Publikációk 1. Két monográfia. (vagy 2.

Részletesebben

Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév

Horvátországi Pontrendszer doktori szülőföldi tanulmányi támogatáshoz 2018/2019-es tanév Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a 2018/2019-es tanévben szülőföldi felsőoktatási doktori képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek

Részletesebben

A HAZATÉRŐ FARKAS GYULA

A HAZATÉRŐ FARKAS GYULA A HAZATÉRŐ FARKAS GYULA írások, dokumentumok a kitagadott irodalomtudós életéről és műveiről Szerkesztette Futaky István Kesztyűs Tibor Universitas Könyvkiadó Budapest, 2003 AAT3- U. UNIV.- I BIBLIOTHEK

Részletesebben

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi

Részletesebben

Tudományszervezési és kutatási pályázat

Tudományszervezési és kutatási pályázat Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Tudományos Bizottság Academic Committee 1088 Budapest, Múzeum

Részletesebben

Kosztolányi munkásságára vonatkozó irodalom. Összesített, folyamatosan bővülő bibliográfia 1

Kosztolányi munkásságára vonatkozó irodalom. Összesített, folyamatosan bővülő bibliográfia 1 Kosztolányi munkásságára vonatkozó irodalom. Összesített, folyamatosan bővülő bibliográfia 1 Szerkeszti: Dobás Kata Összegyűjti: a kritikai kiadás Forrásjegyzék-sorozatán dolgozó csoport Támogatók: MTA

Részletesebben

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) MEGYEI Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.) Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár http://www.vfmk.hu/vfek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei

Részletesebben

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG 1 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Kazinczy KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/2013. 2 Helyzetelemzés Munkaközösségünkhöz 22 kerületi iskola magyar munkaközössége tartozik:

Részletesebben

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI

Részletesebben

2016. I. évfolyam 3. szám. GfK Growth from Knowledge

2016. I. évfolyam 3. szám. GfK Growth from Knowledge 216. I. évfolyam 3. szám GfK Growth from Knowledge www.gfk.com 2 Építőipari Hírlevél 216. I. évfolyam 3. szám Építőipari Hírlevél 216. I. évfolyam 3. szám 3 Tisztelt Partnerünk! Ön is kíváncsi vállalkozása

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK, IRÁNYOK A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI KÖNYVTÁRAKBAN

VÁLTOZÁSOK, IRÁNYOK A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI KÖNYVTÁRAKBAN VÁLTOZÁSOK, IRÁNYOK A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI KÖNYVTÁRAKBAN SZÉKELYNÉ TÖRÖK TÜNDE ELTE EGYETEMI KÖNYVTÁR MI LESZ VELED, FELSŐOKTATÁSI KÖNYVTÁR?...nem tudjuk, hogyan alakul a könyvtáros szakma......mi

Részletesebben

MUNKANAPLÓ az önkormányzati könyvtárak forgalmi adatainak méréséhez a 200 évre

MUNKANAPLÓ az önkormányzati könyvtárak forgalmi adatainak méréséhez a 200 évre MUNKANAPLÓ az önkormányzati könyvtárak forgalmi adatainak méréséhez a 200 évre Nem selejtezhető! A könyvtár neve:. Székhelye:.. ÚTMUTATÓ A munkanaplót ebben az évben is a Deák Ferenc Megyei Könyvtár biztosítja

Részletesebben

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató

Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Hitelintézeti Szemle Lektori útmutató Tisztelt Lektor Úr/Asszony! Egy tudományos dolgozat bírálatára szóló felkérés a lektor tudományos munkásságának elismerése. Egy folyóirat szakmai reputációja jelentős

Részletesebben

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

Hírlapok listája, melyekben közölt írásokat Kosztolányi Dezső *

Hírlapok listája, melyekben közölt írásokat Kosztolányi Dezső * Hírlapok listája, melyekben közölt írásokat Kosztolányi Dezső * Összeállította Arany Zsuzsanna (2004-2011) és Dobás Kata (2012-től) JELMAGYARÁZAT: Baráth: Baráth Ferenc: Kosztolányi Dezső, Zalaegerszeg:

Részletesebben

ÓRATERV. Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések percben. Eszközök munkaformák 1 RÁHANGOLÓDÁS. Módszerek Tanulói

ÓRATERV. Az óra menete Nevelési-oktatási stratégia Megjegyzések percben. Eszközök munkaformák 1 RÁHANGOLÓDÁS. Módszerek Tanulói ÓRATERV A műveltségi terület/kompetenciaterület neve: informatika Az óra címe: A katalóguscédula Az évfolyam: 6. Az óra célja és feladata: (részletesen kifejtve, a tanítandó fogalmak és a fejlesztendő

Részletesebben

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.

Részletesebben

Kutatási eredmény Ta r t a l m i s z e m p o n t o k :

Kutatási eredmény Ta r t a l m i s z e m p o n t o k : Kutatási eredmény A kutatás 2013. áprilisi állapotot tükröz, a fókuszcsoportban a városok, a megyei jogú városok, valamint a megyék önkormányzatai voltak. Összesen 370 önkormányzatot vizsgáltunk meg. A

Részletesebben

5. számú melléklet BÓDI ZSUZSANNA

5. számú melléklet BÓDI ZSUZSANNA 5. számú melléklet A NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR MUNKATÁRSAINAK TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGE A 150/1992. (XI. 20.) KORM. RENDELET 12. (4) PONTJÁBAN MEGHATÁROZOTT IDŐTARTAM ALATT BÓDI ZSUZSANNA A tevékenység megnevezése:

Részletesebben

1, A találatok megjelenítése 2, Hol, hogyan találom meg? Milyen adatokra van szükség egy könyv megtalálásához? Avagy a példányinformációk értelmezése

1, A találatok megjelenítése 2, Hol, hogyan találom meg? Milyen adatokra van szükség egy könyv megtalálásához? Avagy a példányinformációk értelmezése Mi mit jelent a katalógusban? 1, A találatok megjelenítése 2, Hol, hogyan találom meg? Milyen adatokra van szükség egy könyv megtalálásához? Avagy a példányinformációk értelmezése 1, A találatok részletes

Részletesebben

A nap s az emberiség s a történelem keletről nyugatra tart /Ignotus: Kelet Népe, Nyugat első szám/ Nemcsak a pályakezdő, de az érett költők számára is

A nap s az emberiség s a történelem keletről nyugatra tart /Ignotus: Kelet Népe, Nyugat első szám/ Nemcsak a pályakezdő, de az érett költők számára is BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2007/2008. tanév Megyei/fővárosi forduló II. kategória Írásbeli feladatlap versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma:... Elért pontszám: v /100 Üdvözlünk

Részletesebben

Rigó József Általános Művelődési Központ

Rigó József Általános Művelődési Központ Rigó József Általános Művelődési Központ Könyvtár gyűjtőköri szabályzata 2015. 12. 01-től érvényes Bugac A könyvtár alapfunkciója szerint általános gyűjtőkörű nyilvános települési könyvtár, szolgáltatásait

Részletesebben

2016/17. aug. 23. szerda Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése. aug. 30. kedd Tanévnyitó értekezlet Grúber György

2016/17. aug. 23. szerda Alakuló nevelőtestületi értekezlet Grúber György Tanév előkészítése. aug. 30. kedd Tanévnyitó értekezlet Grúber György 2016/17. tanév Augusztus Napló sorszám Időpontok nap óra 2016/17. RENDEZVÉNYEK 2016 FELELŐS Téma / Szervező / Egyéb aug. 23. szerda 10.00 Alakuló nevelőtestületi értekezlet Tanév előkészítése aug. 27.

Részletesebben

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):

Részletesebben

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok) FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július

Részletesebben

Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban

Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban 2016. szeptember 22. 17 óra OSZK Díszterem, Budavári Palota F. épület Különleges Faludy György születésnapot ünnepel a költő nevét

Részletesebben

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,

Részletesebben

2. 3. Keresés az Interneten. Navigáció az Interneten: Megoldások. Internetes keresés buktatói. 1. Keresőmotorok. Webes keresési lehetőségek

2. 3. Keresés az Interneten. Navigáció az Interneten: Megoldások. Internetes keresés buktatói. 1. Keresőmotorok. Webes keresési lehetőségek Keresés az Interneten Navigáció az Interneten: Keresőrendszerek, keresési tippek Egyszerű keresőrendszerek Tematikus keresőrendszerek, katalógusok Portálok Adatbázisok, online folyóiratok Elektronikus

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE

[Erdélyi Magyar Adatbank] Bori Imre: A jugoszláviai magyar irodalom története BORI IMRE BORI IMRE BORI Imre (Bácsföldvár, 1929. dec. 28. Újvidék, 2004. ápr. 22.), irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő. Az általános iskolát szülőhelyén, a gimnáziumot Petrovgradban (Zrenjanin), Becsén, Zentán

Részletesebben

Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 13.

Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 13. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető Budapest, 2010. december 13. 1 Színház- és Filmművészeti

Részletesebben

Ara-Kovács Attila: Az Obama-doktrína. László: Holokauszt Magyarországon Ripp Zoltán: A küszöbember

Ara-Kovács Attila: Az Obama-doktrína. László: Holokauszt Magyarországon Ripp Zoltán: A küszöbember +1 Borito 1.qxd 15.01.29 17:00 Page 2 2 +1 Borito 1.qxd 15.01.29 17:00 Page 3 3 17 borito 3.qxd 15.01.29 17:38 Page 1 1 Elekes Károly munkái (41. o.) 18 borito 4.qxd 15.01.29 17:39 Page 1 Ára: 900 Ft +2

Részletesebben

Az ELTE Egyetemi Könyvtár Metszet-, Térkép-, és Tájképgyűjteménye

Az ELTE Egyetemi Könyvtár Metszet-, Térkép-, és Tájképgyűjteménye Az ELTE Egyetemi Könyvtár Metszet-, Térkép-, és Tájképgyűjteménye Virág Gabriella Mező Csaba Metszet-, Térkép-, és Tájkép-gyűjtemény A gyűjtemény 8300 egylapos sokszorosított grafikából áll. Keletkezési

Részletesebben

Szakdolgozati szeminárium

Szakdolgozati szeminárium Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel

Részletesebben

Szakmai előrehaladási jelentések rendje

Szakmai előrehaladási jelentések rendje Szakmai előrehaladási jelentések rendje Tartalomjegyzék Bevezetés...2 Szakmai előrehaladási jelentés: kitöltési útmutató...2 Rövid szakmai összefoglaló...2 A projekt résztvevői...2 A projektben elért eredmények...2

Részletesebben

Hitel Dénes folyóirat szerinti Kosztolányi-bibliográfiája (szerkesztett változat)

Hitel Dénes folyóirat szerinti Kosztolányi-bibliográfiája (szerkesztett változat) Hitel Dénes folyóirat szerinti Kosztolányi-bibliográfiája (szerkesztett változat) Készítette Végh Dániel Ms 4645/6-11. Kosztolányi műveinek és a róla szóló írásoknak bibliográfiája, folyóiratok szerinti

Részletesebben

BEKÖSZÖNTŐ. háztartási és hasonló jellegű villamos gépek és készülékek-, illetve a villamos forgórészek javítás és módosítás utáni vizsgálatai.

BEKÖSZÖNTŐ. háztartási és hasonló jellegű villamos gépek és készülékek-, illetve a villamos forgórészek javítás és módosítás utáni vizsgálatai. BEKÖSZÖNTŐ A következőkben közzétesszük a javítás utáni vizsgálatokról szóló szakmai irányelveket (MEE.SZI 0401-1, -2), melyeket a szerviz tevékenységet végző javító-szolgáltató szakembereknek ajánljuk

Részletesebben

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba Készítette: Kónya Franciska BBTE (Kolozsvár), BTK, A Magyar Irodalomtudományi Tanszék 2. éves doktorandusza. Firenze, 2011.05.12. @ Kónya Franciska

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

90 Éves az MST. Kilencven éves a Statisztikai Szemle

90 Éves az MST. Kilencven éves a Statisztikai Szemle Hunyadi László Kilencven éves a Statisztikai Szemle A Statisztikai Szemle az egyik legrégibb szakmai folyóirat, 1923 januárja óta gyakorlatilag folyamatosan megjelenik. Sokan, sokat írtak a történetéről.

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 21. (2015)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 21. (2015) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 21. (2015) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére Kapcsolat: hargitakultura@gmail.com MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR Elindítottuk önkéntes programunkat A

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

I. Demográfiai kérdések. II. Használói szokások

I. Demográfiai kérdések. II. Használói szokások I. Demográfiai kérdések 1. Az Ön életkora? Kérjük, jelölje meg a megfelelő választ! 14-18 éves 13 19 % 19-25 éves 8 12 % 26-40 éves 14 20 % 41-65 éves 25 36 % 65 év feletti 9 13 % 2. Legmagasabb iskolai

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 23-ig (péntek) Őszi szünet: október A tanév rendje 6.1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2014. szeptember 1. (hétfő) A tanév első féléve: 2015. január 16-ig (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2015. január

Részletesebben

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István

Részletesebben

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

s z e p t e m b e r hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap s z e p t e m b e r fő kedd szerda csütörtök péntek szombat vasárnap aug 29 aug 30 aug 31 1 2 3 4 szept. 1-4 alakuló 9.00 pót- és osztályozó vizsgák 10.00 munkaközösségi ek évnyitó osztályfőnöki órák 5

Részletesebben

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943)

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE (1908-1943) SZÖVEGGYŰJTEMÉNY Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta KÓHATI ZSOLT MAGYAR NEMZETI FILMARCHIVÜM Budapest 2001 \/\\ / BEVEZETŐ 9 FILMELMÉLET 15 BRESZTOVSZKY

Részletesebben