Dr ÁNGYÁN József Államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium. João Ferreira BENTO Építész, PhD kutató. BELEZNAY Éva
|
|
- Gábor Mészáros
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Dr ÁNGYÁN József Államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Dr. Ángyán József szeptember 20-án, Nagyatádon született. Általános és középiskolai tanulmányait követően 1971-ben Siófokon érettségizett. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1977-ben okleveles agrármérnöki diplomát, ben mezőgazdaság-tudományi egyetemi doktori címet, majd 1980-ban mg. kutató szakmérnöki diplomát szerzett. Kandidátusi fokozatát a mezőgazdaság-tudomány területén, 1993-ban szerezte, majd 1998-ban a környezettudományok területén habilitált ben kapta meg az MTA doktora címet. Orosz és német nyelvből középfokú, angol nyelvből alapfokú nyelvismerettel rendelkezik. Munkahelyei, beosztásai a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez, majd annak jogutódjához, a Szent István Egyetemhez kötik, ahol 1999-ben kapott egyetemi tanári kinevezést között a Környezetés Tájgazdálkodási Intézet alapító igazgatóhelyetteseként, majd között annak igazgatójaként tevékenykedett. Vezetésével az egyetemi kollektíva 10 új tanszéket alapított ban további 5 évre kapott megbízatást az intézetigazgatói feladatkör ellátására, melyről 2010-ben, állami megbízatásával egyidejűleg lemondott. A 2006-os és a 2010-es országgyűlési választásokon Pest megye területi listáján szerzett mandátumot és 2010 között az OGy Mezőgazdasági bizottságának, 2007 és 2010 között az OGy Kutatási és innovációs eseti bizottságának tagja volt június 2-tól a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. BANAI Miklós Banai Miklós fizikus, a MultiRáció egyik alapítója. Részt vett az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem K+F tevékenységet végző társaságainak alapításában. Kutatási területei az utóbbi években: a mikro- és makrogazdasági modellezés, Közép-Kelet-Európa felzárkózási törekvései, az oktatás hatása a gazdasági fejlettségre ben jelent meg a Helikonnál Lukács Bélával közös, a Kárpátmedence területigazgatását társadalomtörténeti nézőpontból vizsgáló, A Kárpátmedence egysége című kötete. João Ferreira BENTO, PhD kutató João Bento a University College London Bartlett School of Panning fakultásának doktori fokozattal rendelkező kutatója. Kutatási területének középpontjában az Európai Unió országai nemzeti építészeti politikájának hatékonysága és szerepe áll. Kutatói pályáját João a Portugál Nemzeti Építőmérnöki Laboratórium eti és Várostervezési Főosztályán kezdte meg ban társszervezője volt az portugál rendezvényének. João jelenleg az EFAP-pal együtt az európai nemzeti építészetpolitikákat vizsgáló felmérésen dolgozik. BELEZNAY Éva Budapest főépítészeként, ig a főváros fejlesztésének és városrendezési feladatainak, az épített környezet minőségének, és az építésüggyel kapcsolatos szakmai feladatok szakmai és döntéselőkészítés felelőse. Ennek keretében a kerületek, országos szervek, szakmai és civil szervezetek kapcsolattartója. Az ezt megelőző évben a Városfejlesztési Főpolgármester-helyettesi Iroda vezetője. Korábban mind a közszféra oldalán, mind tervező cégekben várostervező. Szakmai prioritása a városi élhetőség közösségi tervezése, a városmegújítás és fenntarthatóság. Michael BRAUM Bundesstiftung Baukultur, Potsdam, Németország 2008 óta az eti Kultúra Szövetségi Alapítványának elnöke ban Michael Braum végleges professzori kinevezést kap a hannoveri Leibniz Egyetem eti és Tájépítészeti Kara Várostervezési Intézetében ban megalapítja a Conradi, Braum & Bockhorst céget. Tíz évvel később az iroda neve Braum & Partners lesz és 1988 között egyetemi adjunktusként dolgozik a Berlini Műszaki Egyetemen, ahol várostervezést tanult és 1996 között először munkatársként, majd később társtulajdonosként csatlakozik a Berlini Free Planning Grouphoz. Baukultur, várostervezés és városfejlesztés témában számos cikket publikált. Leibniz p.1
2 Martin COLREAVY Dip Arch BArch Sc MSc Urban Design MRIAI Főépítész tanácsadó, a kormányzat építészetpolitikai tanácsadója Épített Örökség, etpolitika és Várostervezés Művészet, Örökség és a Gaeltacht (ír nyelvi régiók) Minisztériuma Vezető építészként az ír és a német magánszektorban szerzett szerteágazó tapasztalataival Martin Colreavy számos díjnyertes fejlesztési programban vett részt az utóbbi 15 évben a várostervezés, a vegyes funkciójú fejlesztések területén, valamint oktatási és lakóépületek tervezésében. Katalin CSAPÓ Bemutatott projekt: Váltótér Művésztelep Terv típusa: diplomaterv, 2010 Egyetem: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), mérnöki kar, Lakóépülettervezési Tanszék Munkahely: Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal Építéshatóság Rob DOCTER Miután 1995-ben kitüntetéssel végzett építész szakon a Dublini Műszaki Egyetemen, 2003-ban posztgraduális mesterfokú végzettséget (MA) szerzett a dublini University College várostervezés szakán. Jelenleg a DoEHLG főépítésze, szakterülete az épített örökség, az építészeti politika Martin és Colreavy a várostervezés Delft University of Technology, mérnöki Kar; várostervezési Egyetemi tanulmányok Számos építészeti és várostervezési szakpolitikai dokumentum kidolgozásának Dip volt Arch a felelőse, BArch Sc például MSc Urban a Design specializáció; MRIAI BI (MSc) diploma, 1978 január. Minőségi lakásépítés fenntartható közösségek számára 2007 c. dokumentumé, jelenleg pedig az új, Szakmai tevékenységek Chief Architect, 2015-re vonatkozó kormányzati építészeti politika végrehajtását irányítja, melynek Built Heritage, címe: A Architectural fenntartható Policy and 1978 Urban 1991 Design Holland Műemlékvédelmi Osztály, Főépítész, projekt menedzser; főként jövő felé: a minőség biztosítása az épített környezetben. Írország hivatalos képviselője Department a of Közös the Environment, Kutatási Heritage a történelmi and Local városok Government, és falvak képének Ireland alakításáért felelős; a városkép megőrzésének Kezdeményezésben (JPI, Joint Programming Initiative), az Európai Kulturális Örökség Kutatás Vezetői kérdéseiben tanácsokat ad a helyi hatóságoknak és kutatásokat folytat. Having extensive experience as a Senior Architect within the private sector, working both in Testületében. Ireland and Germany, Martin has been 1992 involved 1996 in A many holland major Oktatási, award Kulturális winning developments és Tudományos Minisztérium építészeti osztályának vezetője; in the last 15 years in Civic Design, a kormány Urban Design, építészeti mixed-use politikájáért developments, felelős. Educational Az Ír ek Királyi Intézetében (kamara) (RIAI) korábban számos fontos buildings pozíciót and töltött Housing. be, többek A holland Oktatási, Kulturális és Tudományos Minisztérium művészeti igazgatóságának között az intézet szakmai gyakorlati vizsgáztatója volt 2004-től 2007-ig, majd Following ben the completion az intézet of a first vezető class honours tanácsadója degree filmmel in Architecture és építészettel in 1995 kapcsolatos from the kérdésekben. pénzügyi vezetője volt, nemrégiben betöltötte a a RIAI elnökhelyettesi pozícióját Dublin (2010), Institute jelenleg of Technology, pedig a Martin 2000 completed A Berlage a post Intézet graduate posztgraduális Masters építészeti Degree in laboratóriumának Urban általános igazgatója. kamara várostervezési bizottságának elnöke. Emellett tagja a DoEHLG/RIAI Design fenntartható from közösségekért University College Dublin Publikációk in és előadások He is currently the Chief Architect in DoEHLG with a specialist role in Built Heritage, Architectural Policy and Urban Design and és lakásépítésért felelős bizottságának és tiszteletbeli akadémikusa az Urbanisztikai Akadémiának is, Számos publikáció és előadás Hollandiában és külföldön az építészeti politika témakörében. was responsible for various policy documents on Architecture and Urban Design, such as mely a minőségi városrendezés példás gyakorlatát támogatja Nagy Britanniában Quality és Írországban. Housing for Sustainable Communities Korábbi tevékenységek 2007 and currently the new Government Policy on Architecture : Towards A holland a DOCOMOMO Sustainable Future, Alapítvány Delivering titkára Quality within the Built Environment. He represents Ireland as state party on the Joint Programming A DOCOMOMO International urbanizmusért és tájépítészetért felelős speciális nemzetközi bizottságának Initiative, JPI Executive Board for Cultural Heritage Research within Europe. titkára; Pál CSANÁDY Previously within the Royal Institute Az of ICOMOS Architects NL of irányító Ireland, testületének Martin has tagja; held a positions CIVVIH as holland képviselője okl. RIAI professional practice examiner , RIAI Honorary Treasurer and Az Erasmushuis programtanácsadója az indonéziai Jakartában Artifex Kiadó Kft. Metszet, tervlap.hu főszerkesztő more recently RIAI Vice-President 2010 and is currently Chair RIAI Urban Design Committee. He is also a member of A DoEHLG/RIAI Rotterdami Filmfesztivál Sustainable építészeti Communities tanácsának and Housing tagja 1994-ben diplomázott a Rajzi és Formaismereti Tanszéken Török Ferencnél. Committee and an Honorary Academician A Trafik Foundation of the Academy - Művészeti of Urbanism, Alapítvány an organisation irányító testületének tagja 1994-től 1997-ig PhD ösztöndíjas a BME Rajzi és Formaismereti Tanszékén. which promotes exemplary practice in Jelenlegi quality Urbanism tevékenységek throughout Great Britain and Ireland től az Alaprajz című építészeti folyóirat szerkesztője, 1998-tól Az alapítója, az EFAP a.i.s.b.l elnöke főszerkesztője. A Velencei Venice Rietveld Pavilion Alapítvány alapító tagja 2004 óta a Nemzetközi kongresszus főszervezője. A Palladio Project Alapítvány irányító testületének tagja 2007-ben on-line építész szakmai továbbképzési rendszert hoz létre a SZIE-YMÉTK-al közösen. Az Európai Kortárs eti Díj, a Mies van der Rohe Pavilion Díj tanácsadó testületének tagja 2010 januárjától a Metszet építészeti szaklap és a tervlap.hu szakportál főszerkesztője. A Kunsten 92 irányító testületének tagja p.2
3 ÍNGUEZ Angel Díaz DOMÍNGUEZ A Madridi Egyetem eti Karán végzett 1968-ban. Számos különböző programban dolgozott szakértőként egyedül és más építészekkel közösen. Elismerések és kiemelkedő munkák: Nemzeti építészeti díj (1969) a madridi Spanyol Kortárs Szépművészeti Múzeumért. A sevillai földalattira kiírt pályázat győztes munkacsoportjának tagja (2004). Nemzetközi pályázaton kiválasztott bioklimatikus ház. Tenerife (2005) Pablo Iglesias Borough. Lakásépítés: 124 családi ház Osuna, Sevilla. 1983/87 Park Moret, Huelva (2001). ated at the School of Architecture, University of Madrid in s a free professional both on his own and as a collaborator with other architects. nts and outstanding Works: f architecture (1969) for the MEAC (Spanish Museum of Contemporary Art) in ERŐ Zoltán inner team in Seville Subway Competition (2004). Erő Zoltán (1958), építész (Budapesti Műszaki Egyetem, 1982), a PALATIUM Stúdió Kft. vezető építész tervezője. Tanulmányai a történeti épületek és városok megújítási feladatihoz kötötték (Leuven, Belgium, Történeti Városok és Épületek Intézete, 1989), átfogó ismeretekkel rendelkezik a városépítéssel és az örökségvédelemmel kapcsolatos társadalmi változásokról. Szakértőként részt vett az Európa Tanács és az EU történeti örökséggel foglalkozó munkacsoportjaiban, éveken át a Nemzeti Kulturális Alap Műemléki és Régészeti Kollégiumának vezetőjeként dolgozott a területen. Oktatóként rendszeresen közreműködik a Budapesti Műszaki Egyetem rendes és poszt-graduális programjaiban. atic house in an International Competition. Tenerife (2005) rough. Housing: 124 family houses. Osuna, Sevilla. 1983/87 elva (2001). Irodája egyaránt dolgozik történeti épületek helyreállításán, közterek tervezésén és a városi infrastruktura nagy beruházásain. A társaság szorosan kötődik egy építészekből, urbanistákból, építőmérnökökből tájépítészekből, városszociológusokból álló hálózathoz. A csoport az elmúlt 15 évben alapvető szerepet játszott Budapest Városmegújítási Programjának és Városfejlesztési Koncepciójának kidolgozásában. ERTSEY Attila Ertsey Attila született 1961-ben Budapesten. BME mérnöki Kar KÖR Stúdió Kft. Magyar Kamara Alelnök A Hungarian Green Building Council tagja Borszék főépítésze Óraadó az Ökologikus építészet és fenntartható települések c. kurzuson Díjak Kormányzati Negyed Nemzetközi Tervpályázat 2007 I. díj, társszerző Év Napháza 2007 megosztott I. díj Kiállítások Kortárs magyar építészet, Bécs, 1985 Hungarian Organic Architecture, Budapest-Poznan-Kraków, Verso una nuova Atlantide, La Biennale di Venezia 2000 FINTA Sándor Finta Sándor (Budapest, 1973) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 2000-ben. A Pálffy & Associates Inc. Architects & Planners (Budapest-Tokyo) tervezőirodában eltöltött három év után egyik alapítója és vezető tervezője lesz a budapesti székhelyű sporaarchitects (www. sporaarchitects.hu) építész tervezőirodának, amelynek munkáit számos hazai és nemzetközi média rendszeresen publikálja. Nyitott szemléletű fiatal építésziroda, ahol építészek, designerek és más területekről érkező gondolkodók alkotói közösséget hoztak létre az építészet, városfejlődés, design, kutatás és fejlesztés területén között a BMGE Rajzi és Formaismereti tanszékének egyetemi oktatója, ahol szabadkézi rajzot és tervezést tanít től egyik megalapítója és kuratóriumi elnöke a programjaival és működésével nemzetközi szinten is elismert, KÉK - Kortárs eti Központnak ( amely fiatal építészek, városkutatók, képzőművészek és civilek által alapított és működtetett, független építészeti kulturális intézet, egyben az egyetlen hazai kortárs építészettel foglalkozó nemzetközileg is releváns szakmai platform. p.3
4 Roland GRUBER 1972-ben született Bad Kleinkirchheimben etet tanult a linzi Művészeti és Ipari Formatervezési Egyetemen, valamint a zürichi ETH-án svájcban. Mesterfokú tanulmányait a Salzburgi Egyetem Üzletvezetési Karán / ICCM szerezte óta egyik alapítója és ügyvezető partnere a Nonkonform eti Irodának; 1999 óta egyik alapítója és vezetője a LandLuft Szövetségnek, mely az építészeti kultúrát (Baukultur) támogatja a vidéki térségekben; 2003 óta bizottsági tagja a Wonderland Platform for European Architecture nevű szervezetnek; között az építészeti politikák osztrák platformjának szóvivője; 2006 óta tanít a linzi Művészeti és Ipari Formatervezési Egyetemen GUBA Sándor Bemutatott projekt: Au fil d eau - Folyó lenyomata Társtervező: Hámori Péter Terv típusa: nemzetközi hallgatói városépítészeti ötletpályázat, 2008 Egyetem: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), mérnöki kar, Urbanisztika Tanszék Díj: 1.díj GYŐRFI Réka Tájépítész Bemutatott projekt: A bajai Sugovica-part és Petőfi-sziget fejlesztési terve Terv típusa: diplomaterv, 2009 Egyetem: Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), Tájépítészeti kar, Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék Díjak: Magyar Kamara diplomadíja, Magyar Urbanisztikai Társaság diplomadíja HÁMORI Péter Bemutatott projekt: Au fil d eau - Folyó lenyomata Társtervező: Guba Sándor Terv típusa: nemzetközi hallgatói városépítészeti ötletpályázat, 2008 Egyetem: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), mérnöki kar, Urbanisztika Tanszék Díj: 1.díj KÁLMÁN Ernő Született: Debrecen, 1957 október 20. Képzettség: Budapesti Műszaki Egyetem mérnöki Kar Mesteriskola X. ciklus 2004 Doctor of Liberal Arts (DLA) Mesterfokozat Szakmai pályafutás: 1992-től REÁLTERV iroda Kft. tulajdonosa és vezetője id. Kálmán Ernővel Oktatás: 1994-től BME mérnöki Kar meghívott oktató, 2008-tól BME Államvizsgabizottsági elnök, Mestertestület tagja Közéleti tevékenység: 2007-től Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke Díjak: 1993, 2008 Pro Architectura-díj 2000 Ybl Miklós-díj p.4
5 1. Family name: Kerekes 2. First name: György 4. Nationality: Hungarian Date to ] iversity Budapest rsity Budapest KEREKES György Kerekes György (1945) építész, várostervező, 1971-ben szerzett diplomát a Budapesti 3. Date Műszaki of Egyetemen. birth: Ugyanitt December végzett 16. várostervezés témában mesterképzést 1983-ban ben az ELTÉ-n diplomázott, mint szociológus. Szakmai gyakorlat: 2011-től Főosztályvezető, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Városépítési 5. Civil Főosztálya status: married Ügyvezető, CDC Településfejlesztési Tervező és Tanácsadó Kft Főépítész, Budapest Belváros-Lipótváros Önkormányzata Projekt igazgató, Takenaka építés-kivitelező cég / Japán Nagykövetség, Budapest Education: Műszaki igazgató, EXPO Magyarország Program Iroda Főépítész, Budapest XIX. kerületi Önkormányzat Osztályvezető, Degree(s) Budapesti or Diploma(s) Várostervező obtained: Vállalat, BVTV Vezető építész és várostervező, KÖZTI , várostervező, BVTV Emiel LAMERS iversity Budapest Architect, Urbanist, Sociologist Master course of urban planning, Emiel Lamers (1969) holland építész a Delfti Műszaki Egyetemen végezte építészeti tanulmányait óta négy különböző európai városban élt és dolgozott: Rotterdamban, Budapesten, Párizsban és egy ideje Ljubljanában. Számos épület megvalósításában vett részt a Holland Állami eti Hivatal megbízásából és saját irodája, az Emiel Lamers Architectures részéről óta több mint 50 tanulmányt jelentetett meg az A10 magazin magyarországi tudósítójaként az új európai építészetről. Jelenleg egy modern magyar építészetről szóló könyvön dolgozik, mely 2011 elején jelenik meg. 7. Language skills: Indicate competence on a scale of 1 to 5 (1 - excellent; 5 - basic) Language Reading Speaking Writing Hungarian English Membership of professional bodies: Chamber of Hungarian Architects, Society of Hungarian Urbanists, 9. Present position: managing director Peter LANGER Peter Langer, a Dunamenti Városok és Régiók Tanácsának koordinátora Ulm és Neu-Ulm városának dunai koordinátora Peter Langer történelmet és német nyelvet és irodalmat tanult a heidelbergi egyetemen. Évekig volt a legnagyobb ulmi kulturális központ igazgatója, és egyéb kulturális fesztiváloknál is dolgozott ban átvette az Ulmi és Neu-Ulmi Nemzetközi Duna Fesztivál vezetését től 2010-ig a donau.büro.ulm igazgatójaként dolgozott a Dél- és Kelet- Európával folytatott politikai, kulturális és tudományos együttműködésért felelős projektiroda vezetőjeként, mely nagyrészt az általa felállított hálózaton alapul. A Baden-Württembergi Szövetségi Államot képviseli a Dunamenti Országok Munkabizottságában (Arbeitsgemeinschaft Donauländer). 2007/2008-ban jelentős mértékben hozzájárult az Európai Duna Akadémia (EDA) megalapításához, mely a dunai térségben folytatott tudományos, kulturális és politikai együttműködés egyik új platformja óta az EDA igazgatója óta Peter Langer a Dunamenti Városok és Régiók Tanácsának koordinátora, és 2010 óta a bécsi székhelyű Délkelet-Európai Együttműködési Kezdeményezés (Southeast European Cooperative Initiative, SECI) helyettes koordinátora. Emellett 13 éven át tagja volt Ulm városa önkormányzatának (Gemeinderat). Az Európai Duna Régióban folytatott együttműködés érdekében kifejtett tevékenysége elismeréséül 2008-ban Érdemkereszt (Bundesverdienstkreuz) kitüntetésben részesült januárjában megkapta a Pro Cultura Hungarica magyar állami kitüntetést, 2009 novemberében pedig az Európai Polgárok Díját óta Peter Langer Ulm és Neu-Ulm városának dunai koordinátoraként dolgozik. Maud LELIEVRE Maud LELIEVRE, a Polgármesterek Nemzeti Szövetsége a Környezetért és a Fenntartható Fejlődésért ügyvezető igazgatója és választott képviselője, emellett ügyvédként is dolgozik. Jogtudományokból szerezte doktori fokozatát és politikatudományokból szerzett egyetemi végzettséget óta Saint-Denis városának választott önkormányzati képviselőjeként dolgozik, és a Fenntarható Fejlődés Minisztáriumában több munkabizottságban és testületben tölt be fontos szerepet, többek között a biodiverzitás témakörében. Az 1989 óta működő Les Eco Maires szövetségben olyan helyi közösségek vállalnak szerepet, melyek tevékenységükben a fenntartható fejlődésnek adnak elsőbbséget. Közel 1900 tagot (közösséget és közösségek csoportjait) egyesít, értük cselekszik, és mintegy 2000 partnerközösséggel működik együtt a környezetvédelmi kérdések és a fenntartható fejlődés területén. A szövetség már sok éve foglalkozik a fenntartható város kérdéseivel, a városok biodiverzitásáért és természeti értékekért felelős bizottságot vezet, melynek feladata, hogy megossza helyi tapasztalatait a polgármesterekkel és más helyi tisztségviselőkkel. A szövetség munkáját népszerűsítő útmutatókat és prospektusokat a szakterület kiemelkedő tekintélyei mutatják be különböző szimpóziumokon és konferenciákon. Ami pedig a biodiverzitás nemzetközi évét illeti, a szövetség éppen most dolgozik a települések sajátosságainak felismerésén. p.5
6 Yvette MASSON-ZANUSSI Yvette Masson Zanussi a Francia Kulturális és Kommunikációs Minisztérium művészeti alkotásért, művészeti nevelésért és kulturális akciókért felelős tisztviselője, jelenleg az EFAP mellé delegált projektmenedzser. Egyetemi tanulmányait a művészettörténet és a kulturális politika területén végezte. Korábban számos országosan elismert művészeti társaságban dolgozott. Gondolatok a művészetről címmel szemináriumsorozatot tartott. Kameruni tartózkodása során létrehozott egy kulturális központot, majd Grenoble-ben a Nemzeti Drámai Központot vezette. Ezután a kulturális minisztérium munkatársa lett, ahol a színházért, a filmért, valamint a várospolitikáért és a területi közösségekkel tartott kapcsolatokért volt felelős. Ezen belül részt vett több nemzetközi fesztivál létrehozásában, a művészeti alkotóközpontok érdekében megfogalmazott új politika kialakításában, valamint a helyhatóságokkal együtt kidolgozott új, területi alapú politika megvalósításában. Ezután átkerült az Örökség Főigazgatóságához, ahol közvetlenül az építészeti igazgató irányítása alatt dolgozott főként a 2008-as francia EU-elnökséggel kapcsolatos feladatokban. Ebben a feladatkörben ő készítette el a ban elfogadott, az Európai Tanács következtetései az építészetről és a fenntartható fejődésről témájú dokumentumot. Azóta az EFAP-nál dolgozik az ebben foglaltak végrehajtása érdekében. Petar MILADINOV Egyetemi tanulmányai végeztével Petar Miladinov történész és etnológus diplomát szerzett, de vezetési ismeretekből is van egyetemi végzettsége. Doktori fokozatát a múzeumirányítás és a marketing területén szerezte és 2009 között a bolgár kulturális minisztérium európai integrációs bizottságát vezette. Ugyanezen időszak alatt szabadúszó oktatóként kulturális örökségkezelést és marketinget tanított a St Climent Ohridski Sofia Egyetemen októbere óta az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatóságán dolgozik politikákért felelő tisztségviselőként. Miguel NERY Miguel Nery 2008-ig Alvaro Siza-val dolgozott együtt ben mesterfokú diplomát szerzett a bioklimatikus építészet (FAUTL) szakterületén, és megnyitotta saját építészirodáját óta az Észak-portugál Területi Kamara (OASRN) oktatásért felelős vezetőségi tagja, valamint a North41º et, Kreativitás és Fenntarthatóság Központnak a koordinátora óta a Mihno Egyetem eti Tanszékének (DAAUM) meghívott előadója. NOLL Tamás Ybl-díjas építész, a Magyar Kamara elnöke Munkahely 1991 m-teampannon Kft., Budapest, ügyvezető- építész tervezõ 1989 MONTAVID RT TEAMPANNON építész Iroda, Miskolc, irodavezetõ 1986 EMERY ROTH and SONS, P.C. Architects, New York, designer 1977 ÉSZAKTERV, Miskolc, építész tervezõ Tanulmányok Budapesti Műszaki Egyetem, mérnöki Kar Magyar Építőművészek Szövetsége, Mesteriskola Szakmai tevékenység Bercsényi szerkesztő MÉ folyóirat szerkesztőbizottsági tag MÉSZ Mesteriskola vezetőépítész 1984 MÉK MÉSZ Felügyelő Bizottság elnöke Magyar Kamara Alelnök Magyar Kamara Alelnök Magyar Kamara Elnök Szakmai kitüntetések Ybl Miklós díj 1983 Egészségügyi Miniszter Kiváló Munkáért kitüntetés 1985 Építésügyi Miniszter Kiváló Munkáért kitüntetés 1984 UIA Világkiállítás Bronz Medál 1984 Publikációk: Magyar Építőmûvészet Magyar Építőipar A+U JAPAN UIA Architecture AIA American Architecture p.6
7 Dr Jan OLBRYCHT EP képviselő PhD szoliológiából, oktató, szakértő, politikus és szociális aktivista. Az Európai Parlament polgári platformjának (Az Európai Néppárt frakciójának) tagja. A kibővített Unió politikai kihívásaival és költségvetési eszközeivel foglalkozó különleges parlamenti bizottság alelnöke. A regionális politika és a vársofejlesztési politika szakértője. Az EP Intergroup URBAN alapító tagja és elnöke. PÁLFFY István (1959) politikus, író, Pethő Sándor-díjas televíziós-újságíró, építész. Szülővárosában, Debrecenben, majd Londonban és Budapesten, a Műszaki Egyetemen tanult. Okleveles építészmérnök és diplomás Európa-szakértő ben a Fidesz-KDNP Hajdú-Bihar megyei listájáról jutott be az Országgyűlésbe. A Kulturális és sajtó bizottság alelnöke Dr RÁCZ Tamás Tájépítészként, és a vízgazdálkodás területén a Kertészeti és az Agrártudományi Egyetemen, majd a University of Massachusetts-en végzett, a tájrehabilitáció témakörében kandidált. Cégével (ÖKOPLAN) a magyar-szlovák Duna rendezés kormány-anyagait készítette, a Dunára információs rendszereket, digitális Tájérték Leletárakat alkotott (Bécs Baja), felmérte a magyar Duna mellékágakat. Szakértő az USA-ban, Kubában, Mauritiuson. Szakmai és társadalmi szervezetek alapítója (Táj- és Kertépítők Szövetsége, Duna Településszövetség, Tildy Alapítvány). Pro Régió Díjas. RÁDAY Mihály Ráday Mihály (1942) Kossuth-díjas művészettörténész, rendező-operatőr, újságíró, televíziós műsorok szerkesztő-műsorvezetője, a Budapesti Városvédő Egyesület alapítója (1982), elnöke, a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) elnöke, a Nemzeti Panteon Alapítvány társelnöke. Öt könyv és számtalan publikáció szerzője. Gyerekek, iskolások számára kiírt pályázatok, kiállítások, nyári táborok szervezésével is népszerűsíti az örökségvédelem ügyét. Jelenleg Budapest főpolgármestere főtanácsadójaként is dolgozik. Az épített örökség fenntartása, megóvása érdekében kifejtett munkásságáért Europa Nostra-díjjal is elismerték. RITOÓK Pál Ritoók PÁL művészettörténet, történelem és lengyel szakon végzett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen óta a Magyar eti Múzeumban dolgozik. Számos tanulmány és katalógus szerzője, kiállításokat rendezett a 19. és 20. századi magyar építészetről. A magyarországi építészetet bemutató, között megjelent hatkötetes ismeretterjesztő sorozat főszerkesztője és egyik szerzője. Egyik kurátora a Fény és forma Modern építészet és fotó című kiállításnak, amelyet 2003-ban a budapesti Műcsarnokban, majd Helsinkiben, Rotterdamban, Bécsben, Dessauban, Wroclawban, Győrben és Pécsett is bemutattak. Dariusz SMIECHOWSKI MSc végzettségű építész, a varsói Képzőművészeti Akadémia Belsőépítészeti Karának oktatója; vendégoktató, tanácsadó, résztvevő és vezető főként olyan projektekben és programokban, amelyek a közterek szerepével és a fenntarthatóság kérdésével foglalkoznak az építészet és a várostervezés területén. eti publicista és kritikus. eti közoktatási programok társszerzője között a SARP (Lengyel ek Szövetsége) főtitkára; a lengyel építészetpolitikai javaslat társszerzője, jelenleg a SARP építészetpolitikai referense. p.7
8 Dr SZALÓ Péter Területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár Születési hely, idő: Győr, Képzettség: építészmérnök, közgazdász Végzettség: 1978 Budapesti Műszaki Egyetem mérnöki Kar 1998 Marx Károly Közgazdasági Egyetem Pályafutás: Városépítési Tudományos és Tervező Intézet, tervező MTA Regionális Kutatások Központja, tudományos kutató Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, főosztályvezető Területfejlesztési Hivatal, helyettes államtitkár Környezetvédelmi Minisztérium, helyettes államtitkár Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, helyettes államtitkár Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti Területfejlesztési Hivatala, szakmai elnökhelyettes Nemzeti Fejlesztési Hivatal, elnök Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, szakállamtitkár Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, szakállamtitkár A Magyar Urbanisztikai Társaság tagja A Magyar Közgazdasági Társaság tagja A Gazdasági Tudományos Társaság tagja Az Európai Unióhoz csatlakozásra irányuló tárgyalásokat folytató magyar delegáció tagja , illetve között Program Authorising Officier (PAO) SZERDAHELYI-NÉMETH Klára Településtervező Bemutatott projekt: Budafok-Belváros és a Duna kapcsolatának visszaállítása Terv típusa: diplomaterv, Egyetem: Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), Tájépítészeti Kar, Településépítészeti Tanszék Díjak/elismerés: Magyar Építőművészek Szövetsége és Magyar Kamara Településtervezési Diplomadíja (2010), BCE Településépítészeti Tanszék Diplomadíja (2010), Magyar Urbanisztikai Társaság - Dicséret (2010) Munkahely: Főpolgármesteri Hivatal, Városképvédelmi és Városfejlesztési Tanácsnoki Iroda UGHY Attila szeptember 3-án született Budapesten. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen illetve a Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát óta Bókaytelep egyéni képviselője és fővárosi képviselő. A polgári kormányzás időszakában országgyűlési képviselő volt április 25-én a parlamenti választásokon képviselői mandátumot szerzett a 27. számú választókörzetben től az Európai Ügyek Bizottság tagja. A 2010-es Önkormányzati választáson a XVIII. kerület polgármesterévé választották. A Fővárosi Közgyűlés Városképvédelmi és Városfejlesztési Tanácsnoka. TÖRÖK András Török András (1954) kulturális menedzser, non-fiction könyvek szerzője, helytörténész. Volt tanár, műfordító, tipográfus, földalatti és föld feletti folyóiratszerkesztő, államtitkár, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke, a Mai Manó Ház igazgatója, Budapest: A Critical Guide című könyve először 1989-ben jelent meg, azóta három másik nyelven is. Nagy Budapest Könyv című műve eddig három kiadást ért meg. Egyik szerkesztője a másodszor újraindított Budapest folyóiratnak. Tárcáit Simplicissimus álnéven írja. Tiina VALPOLA Tiina Valpola a Nemzeti Tanács, a Finn Oktatási és Kulturális Minisztérium szaktanácsadójaként már 2004 óta dolgozik a finn építészetpolitika népszerűsítésén. A legfőbb prioritást élvező területek: kommunikáció és PR, rendezvények, valamint az önkormányzati és regionális építészeti politikák megfogalmazásának elősegítése. Számos testület tagja vagy tagja volt: EFAP a.i.s.b.l., new yorki Finn Kulturális Intézet, Európai ek Tanácsa, Finn ek Szövetsége. Szakmai tapasztalatait széles körben, többek között saját építészeti irodájában, valamint kulturális és oktatási programok szervezésében szerezte. p.8
9 Tom WILSON Tom Wilson (1978) építész a Nottinghami Egyetemen és a Brightoni Egyetemen végezte felsőfokú tanulmányait. Mielőtt a Haworth Tompkingshoz került 2005-ben, tervezési tanácsadóként dolgozott a Theatre Projects Consultants cégnél. Az Aldeburgh Music új koncerttermében és próbatermeiben végzett különböző munkák után Tom Wilson jelenleg a Londoni Nemzeti Színház bővítési és újjáépítési beruházásának projekt építészeként dolgozik. Emellett részt vett a Snape Maltings és a Stamford Street Neighbourhood Centre újrahasznosítási terveinek elkészítésében is. A Haworth Tompkins egy 41 építészből álló kreatív csoport, stúdiójuk székhelye London Clerkwell városrészében van. További projektek: a Királyi Művészeti Egyetem új campusa, új lakások és közösségi épületek a Coin St Community Builders és a Peabody Trust részére, valamint a Londoni Könyvtár átfogó bővítése. A stúdió által tervezett épületek számos tervezési díjat nyertek, és országosan és nemzetközi szinten is ismertté váltak; az felterjesztették a 2007-es Stirling Díjra. A Haworth Tompkins munkatársai számos publikációt jegyeznek a fenntartható építészet témájában. A stúdió jelenleg színháztechnológus szakemberekkel és a beruházókkal közösen fenntartható színházi megoldásokhoz dolgoz ki módszereket. Díjak Aldeburgh Music Creative Campus: Suffolki Kerületi Tanács Minőségi Hely Díja, műemlék-felújítás, 2010 RIBA Díj (keleti régió), 2010 RIBA Crown birtok, műemlék-felújítás (Második hely), 2010 RIBA Stirling Díj, 2010 RICS Kelet-Angliai Műemlék-felújítási Díj, 2010 RICS Országos Műemlék-felújítási Díj, 2010 Civic Trust Díj, 2011 Dovecote Studio: Architects Journal kis-projekt díja, 2010 Suffolki Kerületi Tanács Minőségi Hely Díja, 2010 VUKOSZÁVLYEV Zorán, PhD Okleveles építészmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök ban diplomázott a Műegyetem mérnöki Karán a Középülettervezési Tanszéken. Ortodox Múzeum tervéért diplomadíjban részesítették, MTA-OTDT Pro Scientia Aranyérmes, Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjas, MTA Bolyai Ösztöndíjas ban PhD-fokozatot szerzett. A BME ettörténeti és Műemléki tanszék adjunktusa. Egyetemi előadó: építészet a posztmodern után, kortárs építészet és szakrális építészet témakörökben, témavezető a BME Csonka Pál Doktori Iskolájában. eti szakíró, építészeti kiállítások szervezője, számos nemzetközi konferencia előadója (Bangkok, Ourense, Washington, Kielce, Velence). Az Új evangélikus templomok társszerkesztője, a Kortárs holland építészet című könyv szerzője, a Kortárs portugál építészet Contemporary Portuguese Architecture társszerzője. p.9
Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök. SZIE YBL MIKLÓS Építéstudományi Kar, Építészmérnöki Intézet, Tervezési Szakcsoport vezető
0 2. Szakmai tudományos életrajz Dr. Anthony GALL, okl. építészmérnök született: Mackay [Ausztrália], 1967.ápr.23.) 1993 1993-ban telepedett le Magyarországon, 1997-óta óta magyar állampolgár. Nős, három
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Csima Péter
egyetemi tanár Tájépítészeti és Településtervezési Kar Kar Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1967-1972 kertészeti egyetem, táj- és kertépítészet Tudományos fokozatok,
CSELOVSZKI ZOLTÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. SZEMÉLYI ADATOK: Magyar állampolgár vagyok. 1959-ben születtem Békéscsabán, 1980 óta élek Budapesten.
CSELOVSZKI ZOLTÁN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYI ADATOK: Magyar állampolgár vagyok. 1959-ben születtem Békéscsabán, 1980 óta élek Budapesten. TANULMÁNYOK: 1981-1988 BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM, ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI
Oktatói önéletrajz Kocsis János Balázs
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1995 Budapesti Műszaki Egyetem, Villamosmérnök
Oktatói önéletrajz Dr. Békés Csaba János
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1983 József Attila Tudományegyetem, Szeged,, történelem angol szak Tudományos
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné
egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia
Oktatói önéletrajz Dr. Lőrinc Alajosné
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1965-1970 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Külkereskedelmi szak
Oktatói önéletrajz Dr. Balázs Zoltán
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier fokú végzettségek: 1985-1990 Marx Károly Közgazdaság-tudományi, pénzügy Tudományos fokozatok, címek::
Oktatói önéletrajz Kocsis János Balázs
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1995 Budapesti Műszaki Egyetem, Villamosmérnök
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,
Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,
Oktatói önéletrajz Dr. Vermes László
egyetemi tanár Karrier Felsőfokú végzettségek: 1972 - ILRI, Wageningen, Hollandia, 11. Nemzetközi Vízrendezési Tanfolyam 1969-1970 Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, mezőgazdaságtudományi doktor 1961-1962
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Szlávik János Személyes adatok Születési hely, idő: Tiszanána, 1947. augusztus 2. Végzettség, tudományos fokozatok MTA doktora (2003. december 12.) Magyar Tudományos Akadémia 2003.
Oktatói önéletrajz Dr. Lengyel György
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1970-1975 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdaság
Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos
KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.
KARUCZKA PÉTER szerkesztőség vezető, újságíró, A képzés során MTI s oktatóként működik közre. Pályám itt, az MTI-ben indult, a gazdasági rovat újságírójaként 1996-ban. Voltam parlamenti tudósító, szerkesztő,
Oktatói önéletrajz Dr. Tátrai Tünde
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2001 Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar 1991-1997 Budapesti Közgazdaságtudományi
RÉSZLETES SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. habil. Winkler Gábor okl. építészmérnök az MTA doktora
RÉSZLETES SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. habil. Winkler Gábor okl. építészmérnök az MTA doktora Név: Winkler Gábor Született: Szombathely, 1941. május 16. Anyja neve: Lovas Anna Apja neve: Dr. Winkler Oszkár Család:
A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS
A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS Egy várostervező morgolódásai Aczél Gábor DLA 2016. 07. 06. MOTTÓ Edgar Degas: Könnyű annak festeni, aki nem tud festeni A VÁROSRENDEZÉS ELHELYEZKEDÉSE AZ URBANISZTIKÁN BELÜL
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
Oktatói önéletrajz Dr. Nagy Sándor Gyula
habilitált egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2008 BCE Közgazdasági Továbbképző Intézet, Pénzügy Szak 1998-2003
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár
Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor
egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Tóth József
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1973-1978 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző Tudományos
Oktatói önéletrajz Dr. Gallai Sándor
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Politikatudományi Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1994 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, társadalomtudományi szak, politikatudományi
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Dávid Lóránt Dénes ISKOLÁK. Magyar Tudományos Akadémia, Doktori Tanácsa Budapest
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Dávid Lóránt Dénes Családi név: Dr. Dávid Keresztnév: Lóránt Dénes Tud. fokozat: PhD (földtudományok) Születési hely: Heves Születési idő: 1968. március 06. Állampolgárság: magyar
Oktatói önéletrajz Dr. Hideg Éva
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Csutora Mária
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: - 1989 MKKE, Okleveles közgazda mezőgazdasági szakon Tudományos fokozatok, címek::
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter
tudományos főmunkatárs Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és
Oktatói önéletrajz Dr. Drótos György
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1984-1988 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari Kar, Ipari tervező-szervező szak Tudományos
Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai
JELENTKEZÉSI LAP 2016 ÉPÍTÉSZET ÉS IDŐ
JELENTKEZÉSI LAP 2016 ÉPÍTÉSZET ÉS IDŐ SZEMÉLYES ADATOK Név: Születési név: Anyja neve: Születési hely, idő: Állandó lakcím: Levelezés cím: Telefonszám: E-mail cím: Állampolgárság: Személyi ig. szám: A
Születési hely, idő: Keszthely, 1945. október 20.
Dr. Nováky Erzsébet egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz és Jövőkutatás Tanszék 1093 Budapest, Fővám tér 8. Tel. +36-1-482-5319 és +36-1-482-5325 erzsebet.novaky@uni-corvinus.hu erzsebet.novaky@gmail.com
Oktatói önéletrajz Dr. Kovács Zoltán
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1961-1966 ELTE, magyar nyelv és irodalomtanár, okleveles pszichológus
Oktatói önéletrajz Dr. Tóth József
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Agrárközgazdasági és Vidékfejlesztési Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1973-1978 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző Tudományos
Oktatói önéletrajz Kutasi Gábor
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Világgazdasági Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2008 Budapesti Corvinus Egyetem, PhD, Közgazdaságtudományok doktora, Budapesti
Oktatói adatlap Dr. Kengyel Ákos
egyetemi docens Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos fokozatok: 1998, PhD
Felkészítjük Európára! www.andrassyuni.hu
Felkészítjük Európára! www.andrassyuni.hu Az Egyetem rövid története Az Andrássy Egyetem a Magyar Köztársaság, Ausztria, Németország, Svájc, a Bajor és Baden Württemberg Szövetségi Tartományok közös projektje
Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András
habilitált egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999 ISACA CISA Információrendszer Auditor 1977-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem
Europass Önéletrajz. Személyi adatok. Revista Transsylvania Nostra / Főszerkesztő. Szakmai tapasztalat jelenleg is.
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) SZABÓ Bálint György Cím(ek) 56/ 2 Rahovei, 400212, Kolozsvár (Cluj-Napoca), Románia Telefonszám(ok) 0040-264-435489 Mobil: 0040-726-573090 Fax(ok)
Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai
Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi
Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső
professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy (könyvviteli specializáció) 1971-1973 Pénzügyminisztérium,
Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András
habilitált egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2015 ISACA, CISA Információrendszer Auditor 1977-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső
professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1989 - Pénzügyminisztérium, Adótanácsadó 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy
Oktatói önéletrajz Dr. Szántay Antal Péter
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 ELTE (Budapest), történelem - német nyelv és irodalom
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet
Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1977 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, nemzetközi gazdasági kapcsolatok
Oktatói önéletrajz Dr. Aczél Petra Katalin
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1995 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar nyelv
Oktatói önéletrajz Dr. Jelen Tibor
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1986 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező-szervező Tudományos fokozatok,
Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2000 BKÁE, közgazdász nemzetközi kapcsolatok szakon 1994-1998 Kereskedelmi
Pályázati figyelő 2010. október
Jelmagyarázat n.r. nincs adat nem releváns Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 i Nemzeti Kulturális Alap - NKA NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégiuma
Oktatói önéletrajz Dr. Bara Zoltán
egyetemi tanár Közgazdaságtudományi Kar Összehasonlító és Intézményi Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1976 Marx Károly Közgazd. Egyetem, Tanárszak \"D\" Tudományos fokozatok, címek::
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
Szabadpiac és Protekcionizmus
Szabadpiac és Protekcionizmus KONFERENCIA PROGRAM Budapesti Corvinus Egyetem III. előadó 2008. március 13. antars Program Délelőtti szekció (angol nyelvű) Vita az ipar- és piacvédelemről, illetve a szabadpiac
az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
Oktatói önéletrajz Dr. Molnár Bálint
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1981 Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Matematikus Tudományos fokozatok, címek:: 1997, PhD Budapesti
Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian
PERSONAL INFORMATION Dr. János Szlávik 3300 Eger, Tompa Mihály u. 8. +36-36-520-400/3082 +36-30-4365-541 szlavik@ektf.hu www.gti.ektf.hu Sex: Male Date of Birth: 02 August 1947 Citizenship: Hungarian WORK
Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György
professor emeritus Közgazdaságtudományi Kar Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1960-1965 Eötvös Loránd Tudományegyetem, történelem - filozófia Tudományos fokozatok, címek::
Oktatói önéletrajz Dr. Szávai Ferenc
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2000-2003 PTE, német 1990-1993 MTA TMB ELTE, történelem aspiráns 1988-2001
Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.
Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Tárgy: Roma Parlament (VIII. Tavaszmező u.6.) és Műteremház és Művészkert (VIII. József u. 37.) műemlékvédelmi
Oktatói önéletrajz Dr. Jenei György
professor emeritus Közgazdaságtudományi Kar Közgazdálkodás és Közpolitika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1960-1965 Eötvös Loránd Tudományegyetem, történelem - filozófia Tudományos fokozatok, címek::
Oktatói önéletrajz Dr. Bakacsi Gyula
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Szervezeti Magatartás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1979-1983 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipar szak Tudományos fokozatok, címek:: 1994, kandidátus
Oktatói önéletrajz Dr. Zoltayné dr. Paprika Zita
Dr. Zoltayné dr. Paprika Zita egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Döntéselmélet Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1981 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, tervgazdasági szak Tudományos
Budapest a BME Urbanisztika Tanszék oktatási és kutatási tevékenységeiben Benkő Melinda PhD tanszékvezető egyetemi docens
Budapest a BME Urbanisztika Tanszék oktatási és kutatási tevékenységeiben 2012. 10. 25. Benkő Melinda PhD tanszékvezető egyetemi docens Városépítési Tanszék, 1929. - Urbanisztikai Intézet 1992. BME Urbanisztika
Oktatói önéletrajz Filep Gyuláné Dr. Nagy Éva
Filep Gyuláné Dr. Nagy Éva Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1974-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Okleveles közgazda (Népgazdasági
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Alapadatok: Név: E -mail: Telefonszám: Dr. Pavluska Valéria valeria.pavluska@ktk.pte.hu +36 72 501 599/23200 1. Munkahelyi adatok (beosztás, mikortól): Beosztás: Időpont: Egyetemi docens
Oktatói önéletrajz Ertseyné dr. Peregi Katalin
Ertseyné dr. Peregi Katalin egyetemi docens Kertészettudományi Kar Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1969-1974 Kertészeti Egyetem, okleveles kertészmérnök 1980-1982 Kertészeti
Dr. Kenyeres István. Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26.
Dr. Kenyeres István Születési hely, idő Budapest, 1972. június 26. Adatok Szem. ig. szerinti név: Dr. Kenyeres István Tibor Lakcím: 1078 Budapest, István u. 26. II. 14. Telefon: 06-309190388 E-mail: kenyeresi@bparchiv.hu
Oktatói önéletrajz Ertseyné dr. Peregi Katalin
Ertseyné dr. Peregi Katalin egyetemi docens Kertészettudományi Kar Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998 Belügy Minisztérium, Közigazgatási Szakvizsga 1996 Belügy Minisztérium,
Oktatói önéletrajz Kő Andrea
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1983-1988 ELTE, MSc, Matematika-fizika szak Tudományos fokozatok, címek:: 2013, Dr.Habil 2005, PhD 1992,
Oktatói önéletrajz Dr. Nemes Andrea
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Turizmus Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1981-1984 Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, Kereskedelmi kar 1989-1992 Budapesti Közgazdaságtudományi
Oktatói önéletrajz Dr. Korompai Attila
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Gazdaságföldrajz és jövőkutatás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 ELTE TTK, Biológia-földrajz szak Tudományos fokozatok, címek:: 1971, dr. univ
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:
Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:
Oktatói önéletrajz Dr. Görög Mihály
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1972-1977 MKKE, Közgazdász-tanár 1995 Harvard Business School,
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft., igazgatóhelyettes
Filep Gyuláné Dr. Nagy Éva Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1983-1985 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, Szakközgazdász (Vállalati komplex
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács
Oktatói önéletrajz Dr. Mészáros Tamás
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1970 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipar szak Tudományos fokozatok, címek:: 1984,
Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője
Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai
Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.
Oktatói önéletrajz Dr. Jeney László Botond
adjunktus Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1999 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi
Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD
Szakmai önéletrajz Dr. Szoboszlai Katalin PhD Munkahely 1994 től folyamatos Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Nyíregyháza és jogelőd intézményeiben: 1994-1996 gyakornok, 1996-2000 tanársegéd, 2000-2004
Oktatói önéletrajz Melegh Attila László
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Szociológia és Társadalompolitika Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1982-1987 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy 1982-1987
Oktatói önéletrajz Dr. Csicsmann László
egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1994-1998 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, közgazdász kereskedelmi
műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem
Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó
Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing és Média Intézet, Marketing Tanszék, Kereskedelmi Kutatóközpont vezetője
Agárdi Irma egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Marketing Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1990-1993 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola, Belkereskedelem 1993-1996 Budapesti Közgazdaságtudományi
Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros
1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu
Oktatói önéletrajz Dr. Kengyel Ákos
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1988-1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa szakirány Tudományos
Buda András szakmai életrajza
Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete