Összefoglaló a évi 102. ILO Konferenciához (Készült: az NGM anyaga alapján)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összefoglaló a 2013. évi 102. ILO Konferenciához (Készült: az NGM anyaga alapján)"

Átírás

1 Összefoglaló a évi 102. ILO Konferenciához (Készült: az NGM anyaga alapján) Az egyes szakbizottságok munkájához kapcsolódóan az Európai Unió tagállamai között aktív és rendszeres koordináció zajlik. Az EU tagállamok, az ír EU elnökség és a genfi EU Delegáció vezetésével, közös nyilatkozatokat dolgoznak ki, és - lehetőség szerint - közös álláspontot képviselnek az üléseken. Ezen túlmenően, a magyar delegáció egy másik konzultációs eljárásban, a fejlett piacgazdaságokat tömörítő IMEC 1 csoport (az EU tagállamai mellett Ausztrália, USA, Japán, Dél-Korea, stb.) keretében történő egyeztetésekben is részt vesz. A szakbizottságokban folyó munka és a képviselendő magyar álláspont 1. A Foglalkoztatás és szociális védelem az új demográfiai kontextusban témával foglalkozó szakbizottság A világ országainak és régióinak túlnyomó többségét érintő tendencia a születések számának csökkenése és a várható élettartam növekedése, amely a népesség elöregedését eredményezi. A becslések szerint globálisan 2050-re megtriplázódik a 65 feletti népesség száma, míg a 15 év alatti népesség száma változatlan marad. A idős népesség ¾-e a fejlődő országokban koncentrálódik majd. (Európában, ahol már jelenleg is magas az idősek száma szintén várható a 65 éven felettiek számának további növekedése, azonban az előrejelzések szerint 2060-ig 87.5 millióról millióra nő, azaz közel megduplázódik.) Ezeknek a demográfiai folyamatoknak komoly hatásai vannak a foglalkoztatás és a szociális védelmi politikákra, különösen a munkaerő- és képzettséghiányra, a szegénységre és az informalitásra, a szociális védelmi rendszerek fenntarthatóságára, migrációra. A globális pénzügyi válság és az aggregát kereslet csökkenése tovább rontotta a munkaerő-piaci helyzetet, növelve a munkanélküliséget és az alulfoglalkoztatottságot minden népességi csoport esetében, valamint nyomást gyakorolt a szociális védelmi rendszerekre. Az ILO által a konferencia számára készített jelentés egy, a foglalkoztatási és a szociális védelmi szempontokat integráló megközelítéssel tekint a demográfiai folyamatokból fakadó új kihívásokra. Áttekinti a demográfiai és munkaerő-piaci trendekkel kapcsolatos legfrissebb statisztikákat, valamint a foglalkoztatási és szociális kimenetek perspektíváit a fejlődő és a fejlett országokban. A jelentés szerint megfelelő politikai válaszokra van szükség egy olyan integrált és gender-szenzitív tisztességes munka keretrendszer kialakításához, amely a teljes életcikluson átível és épít a nemekközötti szolidaritásra. Mindez maga után vonja a minőségi foglalkoztatás elősegítését mindenki számára, valamint a szociális védelem kiterjesztését, átalakítását a megfelelő és fenntartható szociális védelmi politikák kialakítása érdekében. A jelentés különös hangsúlyt fektet azon politikák kidolgozásának fontosságára, amelyek az idős emberek számának emelkedéséből fakadó, illetve nyugdíjrendszereket érintő kihívások kezelését szolgálják. A szakbizottság keretében általános vitára kerül sor, amelynek várható kimenetelei következtetések lesznek. 1 IMEC: Industrialised Market Economy Countries 1

2 A magyar gazdaság egyik legfontosabb, a potenciális növekedést fékező strukturális problémája a nemzetközi összehasonlításban kirívóan alacsony aktivitás és foglalkoztatottság. A magyar Kormány ezért a foglalkoztatás bővítését határozta meg a legfontosabb gazdaság-, fejlesztés- és társadalompolitikai céljaként. A munkaerőpiacon legálisan foglalkoztatottak számának, arányának növelése, a munkaképes, de jelenleg inaktív csoportok munkaerőpiacra való integrálása, illetve visszavezetése érdekében a magyar Kormány törekszik az aktív munkaerő-piaci intézkedéseinek erősítésére, a munkaerőpiac rugalmasságának javítására, a munka és családi élet összehangolására és hangsúlyt fektet a munkaerő-kínálat minőségének javítására. A Kormány kiemelt hangsúlyt helyez a fiatalok és a nők (különösen a gyermeket nevelők) foglalkoztatásának elősegítésére, illetve az idősebb munkavállalók (55 év felettiek) elhelyezkedési esélyeinek növelésére. Mindezekkel párhuzamosan célul tűzte ki a szociális ellátórendszer aktív szemléletű átalakítását. A Kormány álláspontja szerint segély helyett elsősorban munkalehetőséget kell kínálni a tartósan nem foglalkoztatottak számára. Ezek a foglalkoztatás-, illetve szociálpolitikai intézkedések egyrészt tartós megoldást kínálnak a szegénységből való kilábalásra, másrészt hozzájárulnak a szociális ellátó rendszer, és tágabban az államháztartás fenntarthatóságának javításához. A hosszú távú fenntarthatósággal kapcsolatos kiadások alakulására a demográfiai folyamatok jelentős hatással vannak. A demográfiai változások vizsgálatakor jól követhető, hogy a hazai népesség folyamatos csökkenése a lakosság idősödésével párhuzamosan zajlik. A népesség idősödéséből fakadó kihívások kezelése érdekében az elmúlt évtizedekben Magyarországon megkezdődött, és 2011-ben Magyarországon jelentős fordulatot vett a nyugdíjrendszer átalakítása. Első lépésként megszüntetésre került a korhatár előtti nyugdíjba vonulás lehetősége (jelenleg a nyugdíjkorhatárnál fiatalabb életkorban a nők vonulhatnak vissza 40 év jogosultsági idő megszerzését követően). Továbbá a nemzetközi legjobb gyakorlatokkal összhangban és a várható élettartam emelkedését követve a nyugdíjkorhatár 2022-ig a jelenlegi 62 évről fokozatosan 65 évre emelkedik majd. Mindezen intézkedések nem csak a nyugdíjrendszerre, hanem a foglalkoztatásra is pozitív hatással vannak. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok egyik fő oka az alacsony termékenységi ráta. Magyarországon a termékenységi ráta (fertility rate) az egyik legalacsonyabb Európában, mindössze 1,3%, míg az EU átlag 1,6%. A gyerekvállalás segítése érdekében a Kormány megerősítette a családbarát ösztönző rendszert és az Országgyűlés elfogadta a családok védelméről szóló törvényt. Az intézkedések meghatározó eleme a pénzbeli családi támogatások számos formája, mint például családi pótlék, anyasági támogatás, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás, életkezdési támogatás, pénzbeli gyermekvédelmi támogatás, három vagy több gyermekes családok gázár-támogatása, vagy akár a 2011-ben bevezetett családi adókedvezmény. Mindezek várhatóan tompítják a magyar demográfia előre jelzett idősödését. Az ILC keretében a demográfiai kihívások foglalkoztatási és szociális hatásai kapcsán folytatandó vita igen időszerű. A vita során az ILO tagországoknak lehetősége nyílik a tapasztalataik és legjobb gyakorlataik megosztására, illetve a közös kihívások beazonosítására. A nemzeti körülményeknek megfelelő koherens politikai válaszok kidolgozása az egyes országok feladata. Az ILO segítheti ezt a munkát különösen a demográfiai átalakulással kapcsolatos tanulmányok és kutatások elkészítésével, a munkaerő-piaci információk rendszeres összegyűjtésével, valamint technikai segítségnyújtás biztosításával (amennyiben azt az adott ország kéri). 2. Fenntartható fejlődés, tisztességes munka és zöld munkahelyek 2

3 Az elmúlt két évtized jellemzője volt, hogy a növekvő népesség és a klímaváltozás nagyarányú munkanélküliséggel, állandósuló szegénységgel és társadalmi kirekesztődéssel párosult. A 21. század egyik legfontosabb kihívásává váltak a természeti környezet megőrzése és a tisztességes munkához való hozzáférés biztosítása mindenki számára. A hosszan elhúzódó globális gazdasági válság felerősítette a környezeti és társadalmi kihívásokat, valamint egyértelművé tette a tisztességes munka szerepét a fenntartható növekedésben. Ezek a szempontok az elmúlt időszakban több nemzeti politikában is megjelenítésre kerültek, továbbá fontos elemét képzik az ENSZ Fenntartható Fejlesztéssel foglalkozó Konferenciája (Rio+20) által elfogadott következtetéseknek is. Az ILO által a konferencia számára készített jelentés áttekinti a környezeti szempontból is fenntartható fejlődés és a tisztességes munka közötti kapcsolatok kiépítése terén szerzett tagállami tapasztalatokat, kezdeményezéseket, valamint az ILO e területet érintő kutatásait. Megállapítja, hogy a környezeti fenntarthatóság kiemelten fontos a munkaerő-piac tekintetében. A további környezeti hanyatlás csökkenteni fogja termelékenységet, a foglalkoztatást és veszélyezteti a vállalatokat és a szociális védelmi rendszereket is. A jelentés szerint a tisztességes munka minden aspektusában érintett a környezeti fenntarthatóság kapcsán. A jelentés 3 lehetőséget (munkahelyteremtés, a jelenlegi munkahelyek fejlesztése, társadalmi befogadás), illetve 3 kihívást (a gazdasági átstrukturálásból fakadó munkahely-megszűnés, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, regresszív bevételi hatások) azonosít be a jövőre nézve a környezetileg fenntartható vállalkozások irányába történő átmenet és a tisztességes munka céljának megvalósítása érdekében. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a több és jobb munkahely, a szociális védelem és a társadalmi befogadás terén akkor lehet pozitív eredményeket elérni, ha a kormányok és a szociális partnerek is elkötelezettek a koherens környezeti-, szociál- és gazdaságpolitikák kidolgozása és megvalósítása iránt. A jelentés kitér az ILO által 2008 óta működtetett Zöld munkahely Programra is, amelynek keretében az ILO eddig is számos tanácsadási szolgáltatást és kapacitás-építést elősegítését célzó projekttel támogatta a tagországait a tisztességes munka és a társadalmi befogadásban rejlő lehetőségek kihasználásának maximalizálására a környezetileg is fenntartható fejlődés irányába. Mivel a jelentésben szereplő, a zöld gazdaságra vonatkozó adatok sok esetben éviek vagy az előttiek, ezért - tekintettel a zöld energia ipar rendkívül gyors fejlődésére- ezen megállapítások egyes esetekben fenntartással kezelendőek. A szakbizottság keretében általános vitára kerül sor, amelynek várható kimenetelei következtetések lesznek. A következtetések előreláthatóan iránymutatást adnak az ILO számára a fenntartható fejlődés munkaerő-piaci kihatásainak kezelése területén, figyelemmel a tisztességes munka és a zöld munkahelyek létrehozásának elősegítésének céljára. A globális környezeti változások, úgymint nyersanyagok- és energiahordozók szűkössége, éghajlatváltozás, valamint a fenntartható fejlődés követelményeinek teljesítése nagy kihívásokat jelentenek, amelyekre fenntarthatóbb termelési és üzleti modellek szolgálhatnak válaszul. Magyarország hosszú távú fenntartható fejlődését, valamint versenyképesebbé válását csak úgy érhetjük el, ha a környezeti szempontokat központi közpolitikai kérdésnek tekintjük, és azok beépülnek minden közpolitika-alkotási folyamatba. Ezt szem előtt tartva szeptember 6-án elfogadásra került a Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégia, amely egyrészt válaszokat keres a fenntartható fejlődés kihívásainak kezelésére, másrészt jövőképet és célokat fogalmaz meg. A stratégiában foglalt jövőkép szerint a 3

4 környezettechnológiai innovációk elterjedése a környezetvédelmi ipar olyan fejlődését hozhatja, amely hozzájárul mind a foglalkoztatás, mind az ország versenyképességének növeléséhez, ezzel a társadalom jóllétének biztosításához és a környezet védelméhez. Az ökoinnováció és a környezetvédelmi ipar térnyerése, a tisztább technológiákba való beruházással karöltve csökkenti a környezet terhelését, hozzájárul a globális környezeti változás elleni küzdelemhez, valamint új üzleti és foglalkoztatási lehetőségeket kínál. A 2011 januárjában közzétett Új Széchenyi Terv (ÚSzT), amely a Kormány gazdasági programjának legfőbb céljait fogalmazza meg, a talpra állás és felemelkedés fejlesztéspolitikai programjaként, kiemelten foglalkozik a zöldgazdaság fejlesztéssel, valamint egyértelmű kapcsolódást állít fel a környezetipar (zöldgazdaság fejlesztés), a foglalkoztatás, valamint a kis- és középméretű vállalkozások fejlődése között. Az Európai Unióban a környezetvédelmi iparban foglalkoztatási szempontból a legnagyobb szakterület a hulladékgazdálkodás, ezt követi a vízellátás és az újrahasznosítás. A klímapolitikában bekövetkezett radikális változások hatására az újrahasznosítás és a megújuló-energiaforrások ágazat növekedése volt a legnagyobb mértékű az elmúlt években. A környezetvédelmi ipar gyors fejlődésének azonban akadályát jelent a speciális szakképzettséggel, tapasztalattal rendelkező munkaerő hiánya, illetve hátrányt jelenthet az, hogy a nem kellően tájékozott vásárlók, fogyasztók vásárlási értékítéletében nem érvényesülhet megfelelően a környezettudatos szemlélet. Az ILO keretében lefolytatandó vitát időszerűnek és aktuálisnak tartjuk. Különös tekintettel a júniusi Rio+20 Konferencia következtetéseinek nyomon-követésére az ILO-nak meg kell találni a helyét és be kell azonosítania a szerepét a fenntartható fejlődés céljának eléréséhez való hozzájárulásban. Ugyanakkor az ILO-nak a mandátumán belül maradva környezeti, illetve fenntartható fejlődési célok foglalkoztatási és szociális hatásainak kezelésére kell fókuszálnia. Nemzetközi szinten az ILO-nak erősítenie kell az együttműködését az ENSZ Környezetvédelmi Programjával (UNEP). 3. A szociális párbeszéd stratégiai céljával foglalkozó bizottság A évi ILO Nyilatkozat a társadalmi igazságosságért és méltányos globalizációért értelmében az ILO négy stratégiai célkitűzése 2 közül az egyik a szociális párbeszéd elősegítése, és megvalósítása. Az ILO működésének alapját - melynek célja a társadalmi igazságosság, a tisztességes és békés munkahelyi kapcsolatok, és a tisztes munka előmozdítása -, a szociális párbeszéd és a tripartizmus képezi. Ennek hátterében az az alapvető meggyőződés áll, hogy a munka világának szereplői közti eltérő érdekek, szempontok és nézetek közelítésének a leghatékonyabb módja a párbeszéd, ez az eszköz alkalmas arra, hogy közösen olyan politikákat dolgozzanak ki, amelyek a társadalom széles rétegeinek a javát szolgálják márciusában az ILO Igazgatótestülete a Nyilatkozat végrehajtási módszerei között határozta meg a Nemzetközi Munkaügyi Konferenciákon a Nyilatkozatban megjelölt stratégiai célkitűzések ismétlődő viták munkamódszerével történő feldolgozását. Az Igazgatótestület 2011 márciusában, 310. ülésszakán javaslatot fogadott el, amely a soron következő konferencián útmutatóként szolgál 2 Az ILO négy stratégiai célkitűzése a következő: 1) a foglalkoztatás elősegítése; 2) a szociális védelem biztosítása mindenki számára; 3) a szociális párbeszéd és a tripartizmus támogatása; 4) a munka világára vonatkozó alapvető elvek és jogok tiszteletben tartása. 4

5 a Bizottság munkájához. Az útmutató kiemeli a vita időszerűségét, s rámutat arra, hogy mind a gazdasági válság alatt, annak megoldására sok országban folyt szociális párbeszéd, s hogy ugyanígy szükség van a társadalmi dialógusra a munkahelyteremtő fellendülés érdekében is. Mindezek fényében a konferenciára készített jelentés (ILC.102/VI) a trendekre, kihívásokra és lehetőségekre összpontosítva a szociális párbeszéd útján értékeli a globalizáció tapasztalatait és az ezzel kapcsolatban fölmerült szükségleteket. A szakbizottság keretében általános vitára kerül sor, amely során következtetések kerülnek meghatározásra az ILO jövőbeli tevékenységét érintően a szociális párbeszéd, mint stratégiai célkitűzés, elősegítése érdekében. A munka világának kiegyensúlyozott, harmonikus működéséhez a szociális párbeszéd biztosítását Magyarország kulcsfontosságúnak tartja. Hazánkban hagyománya van a szociális dialógusnak. Álláspontunk szerint törekedni kell arra, hogy az ILO által beazonosított problémák megoldásakor a párbeszéd módszerét alkalmazzák a felek a megoldás keresésekor, ezért támogatjuk az ILO erre irányuló törekvéseit. Magyarország, az Európai Unió tagjaként, támogatja a szociális párbeszéd mind szélesebb körű alkalmazását a társadalmi problémák megoldásában. Az ILO-nak fontos szerepe van a szociális partnerek kapacitásépítésének segítésében, elősegítve ezáltal a hatékony és eredményes nemzeti, illetve nemzetközi szintű szociális párbeszédet és kollektív tárgyalásokat. Szakszervezeti álláspont, hogy Magyarországon az OÉT megszűnésével a tripartit típusú érdekegyeztetés is megszűnt. Az ILO alapküldetésének megfelelően az érdekegyeztetés legmagasabb fórumát helyre kell állítani. Szükség lenne egy átfogó, nemzetközi monitoring rendszer kiépítésére és érdemi működtetésére. 4. A Standardok végrehajtásával foglalkozó bizottság A Bizottság keretein belül a Konferencia megvizsgálja, hogy a tagállamok mindent megtesznek-e az általuk ratifikált egyezmények maradéktalan végrehajtásáért. Figyelemmel a tagállamok és az elfogadott egyezmények nagy számára, a megvizsgálandó ügyekre vonatkozóan a szociális partnerek tesznek előzetesen javaslatot, ebből kerül kiválasztásra az ún. rövid lista, amelyek a kormányzatok, a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel ténylegesen kiértékelésre kerülnek. A bizottsági munka alapját a Nemzetközi Munkaügyi Normák és Ajánlások Alkalmazását Vizsgáló Szakértői Bizottság jelentése képezi, azon belül különös hangsúlyt helyezve az egyes egyezmények tagállami végrehajtásával foglalkozó részletes ország jelentésekre, valamint a Szociális igazságosság a méltányos globalizációért című ILO nyilatkozathoz kapcsolódó, a munka világára vonatkozó alapvető jogokról szóló általános felmérésre. A fentieknek alapján, mivel a Bizottság napirendjére kerülő ügyek csak a Bizottság első üléseinek egyikén kerülnek majd véglegesítésre, a hazai kormányzati álláspont a konkrét kérdésekben ezen jelentős külpolitikai vonatkozásokkal is rendelkező ügyek esetében csak az ILC üléssel párhuzamosan kerülhet majd érdemben kidolgozásra. 5. Javaslattételi Bizottság 5

6 A Javaslattételi Bizottság keretében az ILO Igazgatótestületének (GB) márciusi döntése értelmében a tagországok megvitatják a Mianmar esetében a kényszermunkáról szóló egyezmény be nem tartásával kapcsolatosan a Konferencia által az ILO Alkotmányának 33. cikke alapján ben elfogadott, a Vizsgálóbizottság ajánlásainak végrehajtását célzó határozat felülvizsgálatának kérdéseit. A GB ajánlása szerint a Konferencián döntést hozhat a Vizsgálóbizottság által javasolt ajánlások végrehajtásának megszüntetéséről vagy felfüggesztéséről. Magyarország az EU tagállamokkal közösen várakozással tekint az ILO főigazgatója által a Konferencia elé terjesztendő, a Mianmari fejleményekről beszámoló elé. Értékeljük az elmúlt időszakban bekövetkezett pozitív fejleményeket és Mianmar kormányának elkötelezettségét a politikai reformok, demokrácia és az alapvető emberi jogok biztosítása és védelme iránt. A Vizsgálóbizottság ajánlásainak végrehajtásának megszüntetéséről vagy felfüggesztéséről a legfrissebb fejlemények fényében az EU tagállamokkal közösen indokolt dönteni az ülésszak folyamán. 6.. Pénzügyi Bizottság A Pénzügyi Bizottság keretében megtárgyalásra kerül az ILO évi program és költségvetési terve. A terv elfogadásáról a Konferencia a plenáris ülése keretében megtartandó szavazáson dönt majd. A terv elfogadásához 2/3-os többség szükséges. Az ILO főigazgatója az ILO Igazgatótestületének márciusi ülésén terjesztette soron következő bienniumra vonatkozó program és költségvetési tervvel kapcsolatos részletes javaslatát az ILO tagországok elé. A program és költségvetési javaslatok alapvető célja, hogy képessé tegyék az ILO-t arra, hogy az elkövetkezendő időszakban jobban tudjon válaszolni a munka világának aktuális kihívásaira. Annak érdekében, hogy az ILO végrehajtsa a mandátumában foglalt feladatokat jó minőségű programokat kell megvalósítania minél költséghatékonyabb módon. Ez úgy érhető el - a javaslatok szerint - ha a legfontosabb témák kiemelésre, az erőforrások pedig koncentrálásra kerülnek az eredmények érdekében. Annak biztosításához, hogy az ILO ténylegesen megérje a pénzét és a kézzelfogható hatást gyakoroljon a technikai kapacitások erősítésére van szükség megfelelő csapatmunkával, amelyhez a szerepek és a feladatok egyértelmű meghatározása és egy hatékonyan működő adminisztrációs rendszer kapcsolódik. Az ILO évi programterve továbbra is a Társadalmi igazságosság a méltányos globalizációért című évi ILO nyilatkozatban foglalt stratégiai célokon alapul és összhangban van a közötti Stratégiai Kerettel. A programterv 8 kulcsfontosságú területet nevez meg: 1) több és jobb munkahely elősegítése a befogadó gazdaság érdekében; 2) munkalehetőségek és képzés a fiatalok számára; 3) szociális védelmi küszöbök kialakítása, illetve bővítése; 4) termelékenység és munkakörülmények a KKV-kban 5) tisztességes munka vidéki gazdaságban 6) az informális gazdaság formalizálása 7) az ILO standardoknak megfelelő munkahelyek erősítése a munkaügyi ellenőrzésen keresztül 8) a munkavállalók védelme a munkavállalás elfogadhatatlan formáival szemben Az ILO közötti költségvetése tekintetében a javaslatokban a Főigazgató azt tartotta szem előtt, hogy az ILO programok szintje fenntartható legyen a korább szintnek megfelelően. Ezért az inflációs és egyéb gazdasági tényezők alapos elemzését követően az ILO főigazgatója egy 0,28%-os (2.4 millió USD = 547 millió Ft) költségvetési növekedésre tesz javaslatot (zero real growth). 6

7 A program kitér a szervezeti reformra is. A reform főbb területei: a Hivatal tudásbázisának erősítése; a szerepel és felelősségek tisztázása a székház és a regionális irodák tekintetében; minőségi technikai együttműködés; humán erőforrás; menedzsment és adminisztráció. Az ILO-nak változásokra és reformra van szüksége a szervezeten belül, illetve annak működésében annak érdekében, hogy a tagjai számára a szervezet nagyobb hozzáadott értéket jelenthessen. Üdvözöljük, hogy reform és a hatékonyságnövelés a évi program alapvető célját képezi. Álláspontunk szerint az ILO-nak arra kell törekednie, hogy minél jobb minőségű és hasznosabb programokat vigyen véghez minél költséghatékonyabb módon. Emellett fontos, hogy az ILO teljesítménye ténylegesen látható legyen. Továbbá a szervezeten belül egy eredményes reformot kell megvalósítani, ami hozzájárul az ILO tudásbázisának megerősítéséhez, a minőségi technikai együttműködési projektek nyújtásához, és humán erőforrások hatékonyabb felhasználásához. Összességében a program és a költségvetés kapcsán az egyik legfontosabb szempontnak azt tartjuk, hogy a rendelkezésre álló erőforrásokból az ILO - hatékonyabban működve kézzelfogható eredményeket mutasson fel. A programban elfogadhatónak tartjuk 8 kulcsfontosságú terület megjelölését. A szervezeti reform kapcsán különösen támogatandónak tartjuk az ILO tudásbázisának, statisztikai és elemző munkájának erősítését. A főigazgató zéró reálnövekedési (0,28%-os) javaslatának mérlegelésekor figyelemmel voltunk arra, hogy Magyarország hozzájárulása az ILO költségvetéséhez a évi időszak vonatkozásában ez eddigi 0,291%-ről 0,266 %-ra csökkent. Az ILO Főigazgatójának moderált növekedési javaslata, illetve a magyar hozzájárulás csökkenése a évi magyar ILO tagdíjfizetés tekintetében csökkenést fognak eredményezni az előző kétéves periódushoz képest. (A tagdíj konkrét összege az árfolyam függvényében kerül meghatározásra.) Kiemelendő továbbá, hogy Budapesten működik az ILO Kelet és Közép Európai Tanácsadó Irodája, amely irodának fontos és meghatározó szerepe van a kelet- és közép európai régió foglalkoztatási és munkaügyi területen való felzárkóztatásában, támogatásában. Az ILO az elmúlt években komoly globális szereplővé nőtte ki magát: az ILO részt vesz a G20 országok ülésein, fontos partnere a WTO-nak, OECD-nek és az Európai Uniónak. Az ILO Igazgatótestületének márciusi ülésén, amelyen az ILO Főigazgatója először terjesztette az ILO tagországok elé a évi program és költségvetési javaslatait, Magyarország jelezte, hogy nyitott a évi program és költségvetési terv pozitív mérlegelésére, ugyanakkor elvárásai is vannak az ILO-val, illetve a Főigazgató által javasolt tervek tényleges végrehajtásával szemben. Az Igazgatótestület ülésén az EU tagállamok támogatóan nyilatkoztak a költségvetési- és programterv kapcsán. Mindezek alapján támogatjuk és a Konferencia plenáris ülésén tartandó szavazás során elfogadjuk az ILO évekre vonatkozó programját és költségvetési tervét. 7

tervezet ( ) A NEMZETI ILO TANÁCS évi MUNKATERVE

tervezet ( ) A NEMZETI ILO TANÁCS évi MUNKATERVE A NEMZETI ILO TANÁCS 2015. évi MUNKATERVE I. A Nemzeti ILO Tanács feladatai 2015-ben: A. Magyarország képviselete az ILO 2014. évi ülésein 1. Az ILO GB 323-325. ülésszakai 2015. március 12-26., június

Részletesebben

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség

Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség Lisszaboni stratégia és a vállalati versenyképesség 46. Közgazdász-vándorgyűlés Czakó Erzsébet Eger, 2008. június 27. 1/17 Témakörök 1. Versenyképesség az EU szintjén 2. A Lisszaboni Stratégia és metamorfózisai

Részletesebben

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései

Részletesebben

AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA

AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA MEGKÖZELÍTÉSÜNK Az Európai Unió eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli. A 2008-ban kirobbant pénzügyi krízist követően mélyreható válság

Részletesebben

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól

Részletesebben

A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia (ILC) 103. ülésszaka május 28. június 12.

A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia (ILC) 103. ülésszaka május 28. június 12. A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia (ILC) 103. ülésszaka 2014. május 28. június 12. HÁTTÉRANYAG a Konferencia szakbizottságainak munkájához kapcsolódóan 2014. május Nemzetgazdasági Minisztérium 1. A Standardok

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0307/2. Módosítás. Thomas Händel a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság nevében 21.10.2015 A8-0307/2 2 3 a bekezdés (új) 3a. sajnálatosnak tartja, hogy nem történt általános utalás az Európa 2020 stratégia intelligens, fenntartható és inkluzív növekedéssel kapcsolatos célkitűzésére;

Részletesebben

A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE. 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office)

A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE. 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office) A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE AZ ILO FŐ SZERVEI 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal 2. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa 3. Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 4. Regionális

Részletesebben

GERONTOLÓGIA. Dr. SEMSEI IMRE. 4. Társadalomi elöregedés megoldásai. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar

GERONTOLÓGIA. Dr. SEMSEI IMRE. 4. Társadalomi elöregedés megoldásai. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar GERONTOLÓGIA 4. Társadalomi elöregedés megoldásai Dr. SEMSEI IMRE Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar A keynes-i elvek alapján felépülő jóléti rendszerek hosszú évtizedekig sikeresek voltak, hiszen univerzálissá

Részletesebben

12606/16 eh/zv/zv/eh/ju 1 DG B 1C

12606/16 eh/zv/zv/eh/ju 1 DG B 1C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 27. (OR. en) 12606/16 SOC 565 EMPL 375 ECOFIN 837 EDUC 302 FEDŐLAP Küldi: Címzett: Tárgy: a szociális védelemmel foglalkozó bizottság az Állandó Képviselők

Részletesebben

11170/17 ol/eo 1 DGG1B

11170/17 ol/eo 1 DGG1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései

Részletesebben

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Az Európai Unió kohéziós politikája Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Kohéziós politika az elnevezés néhány év óta használatos korábban: regionális politika, strukturális politika

Részletesebben

Budapest, május órától. Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnökeinek közös találkozóján itt

Budapest, május órától. Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnökeinek közös találkozóján itt Az Európa 2020 Stratégia foglalkoztatáspolitikai vonatkozásai A Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságok elnökeinek találkozója Budapest, 2011. május 20. 14.00 órától Országház Felsőházi Ülésterme Tisztelt

Részletesebben

2. Az Egyezmény eredeti angol nyelvû szövege és hivatalos magyar nyelvû fordítása a következõ:

2. Az Egyezmény eredeti angol nyelvû szövege és hivatalos magyar nyelvû fordítása a következõ: 2001. évi XXVII. Törvény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekrõl szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1999. évi 87. ülésszakán elfogadott 182.

Részletesebben

... 51... 51... 52... 52 2

... 51... 51... 52... 52 2 1 ... 51... 51... 52... 52 2 ... 54... 55... 62... 62... 64... 64... 65... 65... 65... 66... 66... 67 3 4 1 Jászfényszaru Város Településfejlesztési Koncepció Jászfényszaru Város Önkormányzata 2002., Integrált

Részletesebben

197. sz. Ajánlás a munkavédelemről

197. sz. Ajánlás a munkavédelemről 197. sz. Ajánlás a munkavédelemről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 2006. május 31-én kilencvenötödik

Részletesebben

187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről

187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről 187. sz. Keretegyezmény a munkavédelemről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 2006. május 31-én

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Málta évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Málta évi stabilitási programját

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Málta évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Málta évi stabilitási programját EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.13. COM(2015) 267 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Málta 2015. évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Málta 2015. évi stabilitási programját HU HU Ajánlás

Részletesebben

A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei

A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei Bécsy Etelka Pécs, 2012. december 5. Tartalom I. Kiindulás II. III. IV. Tervezés az Emberi Erőforrások Minisztériumában A 9. tematikus

Részletesebben

A foglalkoztatás funkciója

A foglalkoztatás funkciója A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA FELADATA ÉS MODELLJEI Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika A foglalkoztatás funkciója Összetett gazdasági és társadalmi funkció Gazdasági

Részletesebben

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból

Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS

VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS VIDÉKFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON LEHETŐSÉGEK ÉS FINANSZÍROZÁS UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő

Részletesebben

182. sz. Egyezmény. a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről

182. sz. Egyezmény. a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről 182. sz. Egyezmény a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika

Foglalkoztatáspolitika A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA AZ EURÓPAI UNIÓBAN Benkei-Kovács Balázs - Hegyi-Halmos Nóra: Munkaerőpiac és foglalkoztatáspolitika Foglalkoztatáspolitika Az Európa 2020 stratégia legfontosabb célkitűzései közé

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Ülés: Tanács Dátum: 2009. február 16. Tárgy: Kulcsfontosságú üzenetek

Részletesebben

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon Dr. BALOGH Zoltán Ph.D. nemzetközi ügyek csoport vezetője Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség

Részletesebben

A mura menti térség gazdasági fejlődésének jellemzői, lehetséges jövőképe

A mura menti térség gazdasági fejlődésének jellemzői, lehetséges jövőképe A mura menti térség gazdasági fejlődésének jellemzői, lehetséges jövőképe Dr. Belyó Pál Közös ipari park II. Gazdaságfejlesztési workshop Tótszerdahely, 2012. június 12. 1 OLY KORSZAK VIRRADT RÁNK, MELYET

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

Az alábbiakban továbbítjuk a delegációknak az elnökség által előterjesztett, fent említett ütemtervet.

Az alábbiakban továbbítjuk a delegációknak az elnökség által előterjesztett, fent említett ütemtervet. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. március 6. (OR. en) 6543/15 CO EUR-PREP 10 POLGEN 27 ENV 79 ENER 43 MI 110 RECH 33 COMPET 61 IND 24 ECOFIN 133 SOC 101 EDUC 39 TELECOM 52 JAI 109 EMPL 49 FELJEGYZÉS

Részletesebben

1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office)

1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office) A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE Az ILO tripartit felépítése egyedülálló az ENSZ rendszerében, hiszen a munkaadók és munkavállalók szervezetei egyenlő partnerként vesznek részt az

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON ÁTMENETI GAZDASÁGOKKAL FOGLALKOZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖZPONT MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM ORSZÁGOS MŰSZAKI INFORMÁCIÓS KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR SZOCIÁLIS ÉS MUNKAERŐPIACI POLITIKÁK MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe. SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember

A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe. SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember 24-25. Berlin/Potsdam 1 2 A megszorító programok hatása a közszférára Spanyolországban:

Részletesebben

10449/16 tk/kb 1 DG B 3A

10449/16 tk/kb 1 DG B 3A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 17. (OR. en) 10449/16 SOC 421 EMPL 280 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága a delegációk Előző dok. sz.: 9891/16 SOC 384 EMPL 259 Tárgy:

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA

VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKA 2014-2020 UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen folyamatokat

Részletesebben

A fenntartható fejlődés megjelenése az ÚMFT végrehajtása során Tóth Tamás Koordinációs Irányító Hatóság Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2009. szeptember 30. Fenntartható fejlődés A fenntarthatóság célja

Részletesebben

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan

Részletesebben

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)

Részletesebben

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL Ferenczi Andrea elnök Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnökségi tag Older Women Network Europe AZ ÖREGEDÉS MŰVÉSZETE Nyíregyházi Gerontológiai Napok IV. Nemzetközi Konferencia

Részletesebben

várható fejlesztési területek

várható fejlesztési területek 2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció

Részletesebben

Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok. Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma

Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok. Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma Jó gyakorlatok a fogyatékosok foglalkoztatásában és rehabilitációjukban észt tapasztalatok Sirlis Sõmer Észt Szociális Ügyek Minisztériuma Tartalom Történelmi háttér A közelmúlt irányvonalai A foglalkoztatási

Részletesebben

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU

5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január

Részletesebben

0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés

0. Nem technikai összefoglaló. Bevezetés 0. Nem technikai összefoglaló Bevezetés A KÖZÉP-EURÓPA 2020 (OP CE 2020) egy európai területi együttműködési program. Az EU/2001/42 SEA irányelv értelmében az OP CE 2020 programozási folyamat részeként

Részletesebben

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11)

A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) C 200/58 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2009.8.25. A Régiók Bizottsága véleménye az európai közigazgatások közötti átjárhatósági eszközök (ISA) (2009/C 200/11) A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA üdvözli az előző programoknak

Részletesebben

Tájékoztatás a SPARK programról

Tájékoztatás a SPARK programról Hoippj^j Bnln jjjjkkk Társadalompolitikai Programok Értékelésének Támogatása Európában Tájékoztatás a SPARK programról Scharle Ágota/Váradi Balázs Vezető kutató, Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Hélène

Részletesebben

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Életkor és diszkrimináció Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Összefüggések Idősödő Európa, idősödő Magyarország Növekvő kihívást jelent az életkor miatti sztereotípiák kezelése különösen

Részletesebben

Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita

Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében 2014 2020) Kovács-Nagy Rita Balatonföldvár 2013. május 15. 2007-2013 időszak általános végrehajtási tapasztalatai Az operatív

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

Válságkezelés Magyarországon

Válságkezelés Magyarországon Válságkezelés Magyarországon HORNUNG ÁGNES államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. október 28. Fő üzenetek 2 A magyar gazdaság elmúlt három évtizede dióhéjban Reál GDP növekedés (éves változás)

Részletesebben

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés

Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés Nemzeti vidékstratégia - birtokrendezés - vidékfejlesztés UDVARDY Péter egyetemi docens ÓE AMK NVS A Nemzeti Vidékstratégia (NVS) célja, hogy a Magyarország vidéki térségeinek nagy részén érvényesülő kedvezőtlen

Részletesebben

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszer-stratégia 2014-2020. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály A hazai élelmiszer-feldolgozás jelentősége Miért stratégiai ágazat a magyar élelmiszer-feldolgozás? A lakosság

Részletesebben

A magyar élelmiszeripar prioritások és kihívások: az Élelmiszer az életért Magyar Nemzeti Technológiai Platform. 1 A Magyar Nemzeti Élelmiszertechnológiai Platform Célja ipar igényeinek Rendszeres párbeszéd

Részletesebben

10699/19 zv/af/kf 1 TREE.1

10699/19 zv/af/kf 1 TREE.1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 17. (OR. en) 10699/19 PV CONS 39 ENV 661 CLIMA 197 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Környezetvédelem) 2019. június 26. 10699/19 zv/af/kf 1 TARTALOM

Részletesebben

A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes

A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes A KAP második pillére Az Európai Unió vidékfejlesztési politikája Varga Ágnes egyetemi tanársegéd varga.agi14@gmail.com Vidékföldrajz és vidékfejlesztés III. Szociológia alapszak, regionális és településfejlesztés

Részletesebben

156. sz. Egyezmény. a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról

156. sz. Egyezmény. a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról 156. sz. Egyezmény a férfi és női munkavállalók egyenlő esélyeiről és egyenlő elbírálásáról: a családi kötelezettségekkel bíró munkavállalókról A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája,

Részletesebben

Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei

Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei Az Európai Szociális Párbeszéd legutóbbi eredményei Szeminárium: "Hogyan alkalmazható a sikeresebb szociális párbeszéd rendszerek "bevált gyakorlata?" Magyarország, 2016.ápr.21. Ruairi Fitzgerald, ESZSZ

Részletesebben

c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1

c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az Információs Társadalom fogalma, kialakulása Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az információs társadalom fogalma Az információs és kommunikációs technológiák

Részletesebben

Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban

Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban dr. Ránky Anna: Az Európai Unió regionális politikája a 2007-13-as időszakban I. A 2007-13-as időszakra vonatkozó pénzügyi perspektíva és a kohéziós politika megújulása A 2007-13 közötti pénzügyi időszakra

Részletesebben

A gazdasági helyzet alakulása

A gazdasági helyzet alakulása #EURoad2Sibiu 219. május A gazdasági helyzet alakulása EGY EGYSÉGESEBB, ERŐSEBB ÉS DEMOKRATIKUSABB UNIÓ FELÉ Az EU munkahelyteremtésre, növekedésre és beruházásra irányuló ambiciózus programja, valamint

Részletesebben

2013. NOVEMBER 13. 9.00. 13.00. Gundel Étterem, BUDAPEST. A projektesemény az Európai Bizottság társfinanszírozásában valósul meg.

2013. NOVEMBER 13. 9.00. 13.00. Gundel Étterem, BUDAPEST. A projektesemény az Európai Bizottság társfinanszírozásában valósul meg. A FIATALOK FOGLALKOZTATÁSÁNAK ELŐMOZDÍTÁSA PROJEKT KONFERENCIA 2013. NOVEMBER 13. 9.00. 13.00. Gundel Étterem, BUDAPEST A projektesemény az Európai Bizottság társfinanszírozásában valósul meg. 09.00-09.30

Részletesebben

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018

Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Gazdaságpolitika és költségvetés 2018 Banai Péter Benő államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. november 1 2017-ben makrogazdasági és költségvetési stabilitás jellemzi az országot Forrás: *: Európai

Részletesebben

Smart City Tudásbázis

Smart City Tudásbázis Smart City Tudásbázis Projektpartner: Vezető partner és további projektpartnerek: TINA VIENNA (Vezető partner) Esetleg Bécs város kollégái és üzlettársai a kiválasztott tématerületeken Potenciális projektpartnerek

Részletesebben

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei 2009-2010-ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza 2007-2008. évi AT TÁMOP 2-TIOP 3. TISZK TÁMOP 2.2.3 6 régió 31 pályázó,

Részletesebben

OPERATÍV PROGRAMOK

OPERATÍV PROGRAMOK OPERATÍV PROGRAMOK 2014-2020 Magyarország 2020-ig 12 000 milliárd forint fejlesztési forrást használhat fel az Európai Unió és a hazai költségvetés támogatásával. A Kormány által benyújtott és az Európai

Részletesebben

8831/16 eh/ju 1 DG C 1

8831/16 eh/ju 1 DG C 1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 12. (OR. en) 8831/16 DEVGEN 89 ACP 67 RELEX 378 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2016. május 12. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.:

Részletesebben

Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája október 4. Budapest

Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája október 4. Budapest Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája 2013. október 4. Budapest Szepesi András Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály Az Európai Unió Erdészeti Stratégiája - 1998 Az EU-ban nincs közös erdészeti politika,

Részletesebben

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER

PROF. DR. FÖLDESI PÉTER A Széchenyi István Egyetem szerepe a járműiparhoz kapcsolódó oktatásban, valamint kutatás és fejlesztésben PROF. DR. FÖLDESI PÉTER MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 2014. JANUÁR 31. Nemzetközi kitekintés Globalizáció

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe Hatálybalépés: 2017. november Nyilatkozat Vállaljuk, hogy működésünk minden terén beleértve üzleti partnereinket és beszállítói láncunkat -- tiszteletben tartjuk

Részletesebben

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ

A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ A SAJÁTOS NEVELÉSI IGÉNYŰ ÉS/VAGY A FOGYATÉKKAL ÉLŐ TANULÓK RÉSZVÉTELE A SZAKKÉPZÉSBEN SZAKPOLITIKAI TÁJÉKOZTATÓ Szakpolitikai kontextus A nemzetközi adatok azt mutatják, hogy a fogyatékkal élő, valamint

Részletesebben

Az élelmiszeripar jelene, jövője

Az élelmiszeripar jelene, jövője Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:

Részletesebben

Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség

Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Horizontális szempontok: környezeti fenntarthatóság esélyegyenlőség Czippán Katalin 2004. június 24. Európai Tanács 1260/1999 rendelete preambuluma: Mivel a Közösség gazdasági és szociális kohézió erősítését

Részletesebben

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés

Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés Európai Agrárpolitika és Vidékfejlesztés A vidékfejlesztés koncepciója és a fejlesztésekhez rendelhető források Gáti Attila Egy kis történelem avagy a KAP kialakulása Mezőgazdaság Élelmiszerellátás Önellátás

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

Strukturális Alapok 2014-2020

Strukturális Alapok 2014-2020 Regionális Strukturális Alapok 2014-2020 Európai Bizottság Regionális Politika és Városfejlesztés Főigazgatóság F.5 - Magyarország Szávuj Éva-Mária 2013. december 12. Regionális Miért kell regionális /

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Luxemburg évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Luxemburg évi stabilitási programját

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Luxemburg évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Luxemburg évi stabilitási programját EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.13. COM(2015) 265 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Luxemburg 2015. évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Luxemburg 2015. évi stabilitási programját HU HU

Részletesebben

6981/17 ktr/eo 1 DG C 1

6981/17 ktr/eo 1 DG C 1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. március 6. (OR. en) 6981/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. március 6. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 6626/17 Tárgy: DEVGEN

Részletesebben

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program partnersége. Salgótarján 2013. Június 27.

Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program partnersége. Salgótarján 2013. Június 27. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program partnersége Salgótarján 2013. Június 27. A 2007-2013-as időszak általános tapasztalatai 2 A 2007-2013-as tapasztalatok beépítése Fenntartói szemlélet (pénzügyi

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés 2012.04.26. ÉMI-TÜV SÜD Kft. 1 7 May 2012 Az RTG Vállalati Felelősség Tanácsadó Kft. és az ISO 26000

Részletesebben

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Európai Gazdasági és Szociális Bizottság AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Külkapcsolatok Az EGSZB és a Nyugat-Balkán: kétszintű megközelítés Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kettős regionális

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 3. (03.12) (OR. fr) 17142/10 OJ CONS 68 SOC 810 SAN 281 CONSOM 114

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 3. (03.12) (OR. fr) 17142/10 OJ CONS 68 SOC 810 SAN 281 CONSOM 114 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. december 3. (03.12) (OR. fr) 17142/10 OJ CONS 68 SOC 810 SAN 281 CONSOM 114 TERVEZETT NAPIREND Ülés: AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK 3053. ülése (FOGLALKOZTATÁS, SZOCIÁLPOLITIKA,

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

JVSZ CSR szakszeminárium, 2009.05.21.

JVSZ CSR szakszeminárium, 2009.05.21. CSR az érdekképviseleti szervezeteknél Fertetics Mandy ügyvezető, vezető tanácsadó Urbán Katalin ügyvezető, vezető tanácsadó Alternate Kft. Mai program Délelőtt: Alternate Kft. bemutatása Mi fán terem

Részletesebben

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK 2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu A tartós álláskeresők aránya nő 2005: 24,5%, 2007: 28,3% a tartósan álláskeresők

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020

Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.1. COM(2016) 437 final 2016/0200 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES)

Részletesebben

IDŐSEK A CSALÁDBAN. Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapest,

IDŐSEK A CSALÁDBAN. Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapest, IDŐSEK A CSALÁDBAN Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapest, 2018.10.01. NÉHÁNY FONTOSABB DEMOGRÁFIAI ADAT Hiszem, hogy az öregedésre

Részletesebben

Munkanélküliség Magyarországon

Munkanélküliség Magyarországon 2010 február 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Give Give Give Mérték Give Give Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Évek óta nem volt olyan magas a munkanélküliségi ráta Magyarországon, mint most. Ezzel

Részletesebben

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása!

A stratégiai célok közül egy tetszőlegesen kiválasztottnak a feldolgozása! Biodiverzitás stratégia 2020 CÉLOK és ESZKÖZÖK Források: http://www.biodiv.hu/convention/f1117799202; http://ec.europa.eu/environment/nature/biodiversity/comm2006/2020.htm; FELADAT A stratégiai célok közül

Részletesebben

Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során

Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Tudománypolitikai kihívások a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Dr. Kardon Béla Főosztályvezető Tudománypolitikai Főosztály Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság A kormányzati K+F+I

Részletesebben

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás

Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, június Fenntartható termelés és fogyasztás Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás Gödöllő, 2012. június 13-14. Fenntartható termelés és fogyasztás Szuppinger Péter Kállay Tamás szakértők Regionális Környezetvédelmi Központ Regional Environmental

Részletesebben

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában

Lehetőségek az agrár- és vidékfejlesztési politikában Az állami költségvetési rendszer környezetvédelmi felülvizsgálata mint a gazdasági válságból való kilábalás eszköze Konferencia az Országgyűlési Biztosok Irodájában, Budapesten, 2009. június 11-én Lehetőségek

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17.

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17. Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014-2020 2013. OKTÓBER 17. A tervezés folyamata -közös programozási folyamat a két partnerország részvételével -2012 őszén programozó munkacsoport

Részletesebben

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012.

Zöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. Zöldenergia Konferencia Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. június 14 A zöldenergia szerepe a hazai energiatermelés és felhasználás

Részletesebben

FEJLESZTÉSI politika és FENNTARTHATÓSÁGI politika kapcsolata globális, EU és hazai szinten. KvVM Stratégiai Fıosztály

FEJLESZTÉSI politika és FENNTARTHATÓSÁGI politika kapcsolata globális, EU és hazai szinten. KvVM Stratégiai Fıosztály FEJLESZTÉSI politika és FENNTARTHATÓSÁGI politika kapcsolata globális, EU és hazai szinten KvVM Stratégiai Fıosztály Történeti áttekintés - globális szinten Fejlesztési együttmőködés 1944 Bretton Woods

Részletesebben

MÉRLEGEN A KORMÁNYZATI CSR CSELEKVÉSI TERV

MÉRLEGEN A KORMÁNYZATI CSR CSELEKVÉSI TERV MÉRLEGEN A KORMÁNYZATI CSR CSELEKVÉSI TERV TÖLGYES GABRIELLA CSR KOORDINÁTOR NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 2016. DECEMBER 07. EOQ MNB PÓDIUMBESZÉLGETÉSEK A MINŐSÉGRŐL 1. Előzmények 2. Tapasztalatok 3. Következő

Részletesebben

Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár

Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár Feladatok a fenntartható városfejlesztés érdekében Dr. Szaló Péter szakállamtitkár Győr, 2009. október 28. Válság van? Szabó Lajos: Válság akkor van, ha az emberek válságként élik meg a körülöttük levő

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM MINISZTER

NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM MINISZTER J/'.251/1... É eze 2C12 '.!OV 2 Q, NEMZETGAZDASÁG I MINISZTÉRIUM MINISZTER Iktatószám: NGM/23483 (2012) Válasz K/912S. számú írásbeli kérdésre»mit jelent a Miniszter Ur legújabb ötlete az önfinanszírozó

Részletesebben