História Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Átírás

1 História

2 História Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.

3 Tartalom A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életbõl Magyarországon, Képek A Kommunista Párt jelszavai Képek A fontosabb magyarországi pártok adatai 1945 után Képek Utak és tévutak a gazdaságpolitikában Magyarországon az 1950-es években Képek június1957. július. Kronológia Az MDP munkáspolitikájáról Képek A megújulás felé Képek Magyar kérdés az ENSZ-ben, hidegháború, enyhülés Képek "Párizs, május". Bélyegsorozat Képek Nagy Ferenc politikai pályafutása Képek Jelenkori népvándorlás. Kitelepítés és lakosságcsere Magyarországon a felszabadulás után Képek Felhívás, január Képek Gyarapodó közgyűjteményeink Képek A volt magyar uralkodó osztályok. Egy 1951-es felmérés tanulságai Képek A falusi társadalom átalakulása Képek Közhírré tétetik! avagy mit doboltak ki a falu népének az utolsó kisbírók Képek Komló Képek Történetíró és jelenkor iii

4

5 1. A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életbõl Magyarországon, IZSÁK Lajos A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon Az augusztus 31-i országgyűlési választásokon a választási szövetség négy pártja, a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt megkapta a szavazatok 60,9%-át. Az eredmények ugyanakkor arra is rávilágítottak, hogy Magyarországon a polgári ellenzék még mindig jelentős befolyással rendelkezik, hiszen a szavazatok 39,1%-át a hat ellenzéki párt Demokrata Néppárt (Barankovics párt), Magyar Függetlenségi Párt (Pfeiffer-párt), Független Magyar Demokrata Párt (Balogh-párt), Polgári Demokrata Párt; Magyar Radikális Párt és Keresztény Női Tábor szerezte meg. Közülük a Demokrata Néppárt több mint szavazatával valamennyi párt közül a Magyar Kommunista Párt után a második helyet foglalta el, a Magyar Függetlenségi Párt pedig közvetlenül a Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt után következett a pártok rangsorában. Az ellenzékre esett nagy mennyiségű szavazat figyelmeztette a baloldalt: még további nagy erőfeszítéseket kell tennie ahhoz, hogy korábbi célkitűzését, a népi demokrácia továbbfejlesztését megvalósíthassa. A választások után rendkívül bonyolult belpolitikai helyzet alakult ki az országban. A kibontakozó politikai válságot a jobboldal erői arra akarták felhasználni, hogy kísérletet tegyenek a koalíció felrobbantására. A Kommunista Párt viszont a nemzetközi események és a Tájékoztató Iroda létrejöttének (1947. szeptember végén) hatására 1947 őszén hozzálátott a polgári ellenzéknek a politikai életből való ki szorításához. Petíció, önfeloszlatás, fúzió A Magyar Függetlenségi Párt ellen, közvetlenül a választások után az MKP kezdeményezésére politikai, október elején pedig már jogi síkon is megindult a harc. Országszerte gyűlések zajlottak le a párt betiltását követelve, október 3-án pedig a koalíciós pártok és a Magyar Radikális Párt választási visszaélésekre, mindenekelőtt a hamis ajánlási ívekre hivatkozva, petícióval támadták meg e párt mandátumait. A Pfeiffer Zoltán vezette párt sorai azonban valójában már ezt megelőzően bomlásnak indultak. A párt vezetőségében közvetlenül a választások után vihart kavart a mandátumok elosztása. Vezetői közül pedig Dálnoki Miklós Béla az Ideiglenes Nemzeti Kormány volt miniszterelnöke már szeptember végén azzal a gondolattal foglalkozott, hogy a vele azonos politikai nézeteket vallókkal új pártot alakít. Néhány képviselő önként hagyta el a pártot. A pártelnök november 4-én nyugatra távozott. Az Országos Nemzeti Bizottság november 19-én javasolta a kormánynak a párt haladéktalan feloszlatását, a Választási Bíróság pedig határozatban mondta ki a párt listáján megválasztott 49 képviselő mandátumának megsemmisítését. A Magyar Függetlenségi Párt feloszlatása után a politikai küzdelmek előterébe a népi demokrácia továbbfejlesztését szolgáló gazdasági intézkedések (a nagybankok és az érdekeltségükben volt vállalatok államosítása, majd a száznál több munkást foglalkoztató ipari üzemek államosítása, mindenekelőtt a hároméves terv fokozott tempóban való megvalósításának végrehajtása) kerültek. Ezzel összefüggésben a polgári ellenzék legnagyobb pártjának, a Demokrata Néppártnak a politikai lehetőségei is egyre inkább csökkentek. Vezetői, bár hangsúlyozták a párt ellenzéki mivoltát, mégis az önállóság fenntartása érdekében igyekeztek a kormánykoalíció irányában is lojálisan viselkedni. (Pl. külön szónokkal képviseltették magukat a magyar szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat vitájában.) Ezért a választások után Mindszenty József hercegprímás továbbra sem támogatta a pártot, sőt híveit megpróbálta a párt vezetői Barankovics, Eckhardt Sándor, Bálint Sándor és mások ellen fordítani fordulóján e párt kettészakadt, ugyanakkor erre az időre a baloldal nyomására a párt vidéki szervezetei többnyire teljes passzivitásba vonultak. A kettős politika végül kudarcot vallott. Végső összeomlásukhoz a lökést Mindszenty hercegprímás letartóztatása adta meg február 4-én az ekkor már csak néhány képviselőből álló párt politikai bizottsága határozatban mondta ki az önfeloszlatást. A Polgári Demokrata Pártban már közvetlenül a választások után nézeteltérések keletkeztek a párt két szárnya között a választások eredményeinek értékelése és a tanulságok levonása tekintetében. A párton belüli nézeteltérések megvitatására és a két szárny közötti összecsapásra a PDP októberi nagyválasztmányi ülésén került sor, amely a párton belüli baloldal (képviselői: Supka Géza, Gorzó Nándor, Bálint Imre és mások) győzelmével végződött. 1

6 A Magyar Radikális Pártot, illetve vezetőséget a választások után elsősorban a mandátumok elosztása körüli problémák (a párt 6 mandátumot szerzett, s ebből ötöt az e párthoz csatlakozó szociáldemokrata Peyer Károly magának és társainak akart biztosítani) foglalkoztatták. Szeptember közepén politikai körökben már nyílt szóbeszéd tárgya volt, hogy Peyer Károly új pártot szándékozik alapítani. Peyer és csoportja az október 17-i összejövetelükön Független Szocialista Párt néven hivatalosan is megalakultnak nyilvánította magát. Peyer hazai politikai ténykedése ezzel be is fejeződött, november 20-án ugyanis elhagyta az országot. A Pfeiffer-párt megszűnése, valamint a fentebb már említett események a PDP vezetőiben azt az elhatározást érlelték meg, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek a Magyar Radikális Párt vezetőivel a szorosabb együttműködésről elején a népi demokrácia továbbfejlesztésére irányuló legfontosabb kérdésekben ugyanis szinte azonos álláspontot foglaltak el május közepén Radikális Demokrata Pártszövetség néven közös politikai alakulatot hoztak létre. A koalíció ezt jóindulatúan fogadta, sőt kilátásba helyezte: az újjászülető Függetlenségi Frontban is helyet biztosít számára. A Függetlenségi Front átszervezése 1947 őszén a Dinnyés-kormány újjáalakulásával a polgári ellenzék végleg kiszorult a kormányzati hatalomból. A Magyar Kommunista Párt vezetői a gazdasági élet szocialista jellegű továbbfejlesztését célzó intézkedésekkel együtt 1948 elején felvetették a függetlenségi front újjászervezésének az ügyét is. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front széles tömegalapokon történő átalakításának a gondolatát pozitívan fogadták az agrárpártok vezetői. A Nemzeti Parasztpárt Végrehajtó Bizottsága január elején olyan határozatot fogadott el, hogy a magyar demokrácia fejlődési perspektívája a pártok népfront jellegű együttműködése. A Kisgazdapárt 1948 márciusában Balatonkenesén megtartott értekezletén szintén határozatban foglalt állást az Új Függetlenségi Front kialakítása mellett, s egyúttal azt is leszögezte, hogy a párt teljesíti természetes kötelességét a magyar népi demokráciában, más szóval: vezetni kívánja a parasztságot és a dolgozó kispolgárságot a haladás útján. A kommunista párt vezetőségén belül 1948 tavaszára a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front átszervezésének útját és formáját illetően nézeteltérések támadtak. Nem is szólva arról, hogy a két munkáspárt egyesülésének előkészítése, majd annak gyakorlati lebonyolítása egy ideig szintén háttérbe szorította a Függetlenségi Front újjászervezésével kapcsolatos vitákat és teendőket. Ugyanakkor 1948 nyarán a Tájékoztató Iroda Jugoszlávia Kommunista Pártját indokolatlanul elítélő határozata után még inkább bonyolódott a Függetlenségi Front újjászervezésének ügye. A liberális polgári-kispolgári ellenzék pártjai, illetve vezetői 1948 nyarán, a munkáspártok egyesülése, a Magyar Dolgozók Pártjának megalakulása után, programnyilatkozatának ismeretében, megnyugvással vették tudomásul, hogy az Új Függetlenségi Frontban majd valamennyi demokratikus politikai párt és szervezet képviseltetheti magát. Így került sor az MDP vezetőségének tudtával és egyetértésével a Radikális Demokrata Pártszövetségben a tisztújításra. A Balogh-párt vezetősége pedig szeptember elején jelentette be, hogy kész részt venni az új Függetlenségi Front programját előkészítő tárgyalásokban. Szeptemberben az MDP vezetői kísérletet tettek arra, hogy felülvizsgálják az Új Függetlenségi Fronttal kapcsolatos nézeteiket. Révai József továbbra is határozottan állást foglalt a többpártrendszer mellett, mivel nálunk a szövetséges osztályok és rétegek még az önálló pártot tekintik a munkássággal való szövetkezés legalkalmasabb keretének és formájának. Ez a megállapítás valóban hűen tükrözte a tényleges hazai viszonyokat, a parasztpártok óhaját, és egyetértésre talált a demokratikus és liberális polgári ellenzék pártjainál is őszén mind a Nemzeti Parasztpárt, mind pedig a Kisgazdapárt nemcsak fenntartás nélkül elfogadta az MDP politikai irányvonalát, hanem egyúttal igényelte is a vele való szorosabb együttműködést. A Radikális Demokrata pártszövetség vezetői szintén egyetértésüket fejezték ki az említett állásfoglalással, sőt egyúttal tanácsokat is kértek az MDP vezetőitől arra vonatkozóan, hogy a pártszövetség milyen tevékenységet fejtsen ki az új népfront megalakulásáig. Az egypártrendszer kialakulása 1948 végén azonban mégsem a több pártrendszer jegyében indult meg a Függetlenségi Front újjászervezése. Korábban az MDP vezetői a népfrontot a demokratikus pártok szorosabb összefogásának kereteként képzelték el. Viszont ez időben már alkalmasnak tekintették a népfrontot arra, hogy felhasználják a proletárdiktatúra egypártrendszeren alapuló szovjet típusának kialakításában, a szövetséges pártok tevékenységének mielőbbi elsorvasztásában. Rákosi Mátyás, az MDP Központi Vezetőségének novemberi ülésén az új Függetlenségi Fronttal kapcsolatban világosan megmondta, hogy az nem lesz valamiféle tömegszervezet, azt csak a célok 2

7 azonossága tartja össze, mégpedig azoké a céloké, amelyeket az MDP szab meg. A többi párttal kapcsolatban pedig kijelentette: Szövetségben vagyunk és ugyanakkor a szövetségesek likvidálására is irányt kell venni. Az MDP Központi Vezetősége néhány hónappal később, 1949 tavaszán már nemcsak megerősítette, hanem bizonyos értelemben tovább is fejlesztette a többpártrendszer felszámolására vonatkozó elképzelését. Az MDP Központi Vezetőségének március 5-i ülésén a probléma fontosságának és súlyának megfelelően a párt vezetői közül hárman is Rajk László, Révai József és Rákosi Mátyás foglalkoztak a népfront kérdésével. Mind hárman egyértelműen leszögezték, hogy a demokratikus pártok állandó tartalékot jelentenek az osztályellenség számára, így e pártok puszta léte több kárt okoz a demokráciának, mint hasznot. A Függetlenségi Front e koncepció szerint többé nem a pártok összefogásának a szerve, hanem a többi párt felszámolásának eszköze, sőt magának a népfrontnak a likvidálását is jelenti tavaszára az MDP vezetősége egyúttal olyan helyzetet teremtett, hogy a parasztpártok vezetői kénytelenek voltak feladni törekvéseiket az önállóság megőrzésére. A Kisgazdapárt 12 országgyűlési képviselője pártjuk gyakorlati felszámolása elleni tiltakozásul még 1948 decemberében lemondott mandátumáról. Ezt tette hasonló okok miatt Supka Géza, a PDP legnevesebb képviselője is. A Demokrata Néppárt már említett önfeloszlatása után 1949 tavaszán a Slachta Margit vezette Keresztény Női Tábor is észrevétlenül eltűnt a politikai életből. A Magyar Függetlenségi Népfront ideiglenes elnöksége 1949 februárjában foglalkozott a Balogh-párt és a Radikális Pártszövetség felvételi kérelmével. Miután a két párt vezetősége vállalta azt, hagy végrehajtják azokat a politikai és szervezeti rendszabályokat, amelyek a népfrontba való tartozás szempontjából szükségesek, a népfront elnöksége tudomásul vette a két Párt (a PDP közben beleolvadt a Magyar Radikális Pártba) elhatározását, és hozzájárult felvételükhöz. A Magyar Függetlenségi Népfront megalakulása (1949. február 1.) után a májusra tervezett választások előkészítéseként az MDP szervezetei az ország minden helységében életre hívták a helyi népfrontbizottságokat. E bizottságokban néhány taggal a parasztpártok, illetve Budapesten a radikálisok és Balogh-párti személyek is képviseltették magukat. A bizottságok elnöki és titkári tisztét azonban szinte kivétel nélkül mindenütt az MDP tagok töltötték be. Hasonlóan formális szerep jutott e pártok vezetőinek a választási agitációban is, részvételüket néhány, az együttműködést demonstrálni hivatott nagygyűlésen kívül csupán olyan helységekben igényelték, ahol az MDP-nek viszonylag kisebb volt a befolyása, és a többi párt esetleges távolmaradása hátrányosan befolyásolhatta volna a választások várható kimenetelét. A képviselői helyekre való jelölés is természetesen a népfront vezetőinek a kezében volt. Az május 15-i országgyűlési választások a Magyar Dolgozók Pártja átütő sikerét hozták, s a szavazatok 95,6%-a esett a Magyar Függetlenségi Népfront jelöltjeire. A megválasztott képviselők döntő többsége (71%) az MDP tagja volt. Az eredmények alakulásában kétségtelenül szerepet játszott az a tény, hogy a felszabadulás után most először valamennyi párt közös listán, a népfront listáján indult. De befolyásolta az eredmények alakulását a nemegyszer erkölcsi és adminisztratív nyomásba átcsapó választási agitáció is, és az a körülmény, hogy a szavazók már közel sem tulajdonítottak olyan nagy jelentőséget a választásoknak, mint azt korábban (1945-ben és 1947-ben), a kiélezett pártharcok idején tették. A választásokkal egyúttal lényegében formálisan is befejeződött a volt koalíciós és demokratikus, ill. liberális polgári ellenzéki pártok politikai pályafutása is bár hivatalos feloszlatásukra nem került sor. A baloldali vezetés alá került Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazdapárt erre az időszakra már csak a dolgozó parasztság pártjai voltak, vezetőségük hivatalosan is elismerte az MDP vezető szerepét, s ezzel vállalták a munkás paraszt szövetség megszilárdítását és képviseletét. Mellettük, pontosabban velük együtt egy többpártrendszerű népfrontban feltétlenül helye lett volna a városi kispolgári rétegek érdekképviseletére vállalkozó politikai pártnak vagy pártoknak. A Független Magyar Demokrata Párt és a Magyar Radikális Párt az új függetlenségi frontban tevékenyen hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy a középrétegek és azok különböző csoportjai, valamint az értelmiség könnyebb utat tegyenek meg a szocializmus elfogadásáig. A hibás szövetségi politika azonban nem igényelte ezt a támogatást, s ezzel nem csak az említett pártokat, hanem jórészt azokat a tömegeket is kizárta a politikai életből, amelyekkel ekkor még csak e pártok révén lehetett volna együttműködni. 2. Képek 3

8 4

9 5

10 1. A Kommunista Párt jelszavai A Kommunista Párt jelszavai A koalíciós korszak legismertebb kommunista jelszavaiból adunk itt közzé néhányat. Olvasóink nagy része már csak tankönyvekből, esetleg iskolai kötelező olvasmányokból vagy elbeszélésekből tud a Munkásököl vasököl..., Földet vissza nem adunk! és a többi, tömegeket mozgató politikai jelszóról. A tankönyvek talán azt is elmondják, hogy e nagy politikai demonstrációkon zúgó, táblákra festett jelszavak a lendületes kommunista politizálás legsajátosabb eszközei voltak. A fényképek azonban ennél többet mondhatnak: e jelszavak társadalmi-emberi közegét is érzékeltethetik, azt az újat teremtési szándékot, amely a romba dőlt, szétzilált háborús Magyarország társadalmi-gazdasági alapjait, egyéni áldozatvállalásokkal gyárakban, földeken indította meg a termelést, intézményekben, kultúrában a mindennapi életet. 2. Képek 6

11 7

12 8

13 9

14 10

15 11

16 12

17 1. A fontosabb magyarországi pártok adatai 1945 után LEXIKON SOMLÓ Ágnes A fontosabb magyarországi pártok adatai 1945 után A koalíció pártjai (1947) Magyar Kommunista Párt (MKP) november 24-én alakult Kommunisták Magyarországi Pártja néven októberében, a felszabadult területeken MKP néven szerveződött újjá. November 5-én Szegeden megalakult, majd decemberben Debrecenbe költözött az Ideiglenes Központi Vezetőség. Budapest felszabadulása után a korábbi illegális KB is Központi Vezetőséggé alakult február 23-án egyesült a két testület a fővárosban, és a párt főtitkára Rákosi Mátyás lett. A párt céljairól: Az MKP a magyar munkásosztály pártja, képviseli az egész dolgozó nép, a nemzet érdekeit. Tömöríti magában a legöntudatosabb munkásokat, a szegényparasztság és az értelmiség leghaladottabb, legharcosabb elemeit. Küzd a független, demokratikus népi Magyarországért, és azon túl a szocializmusért, a kommunizmusért. A konkrét feladatok között jelentős helyet foglalt el az újjáépítés, a földreform és az állami ellenőrzés kérdése. Választási programjában a hároméves újjáépítési tervvel ígérte az ország helyreállítását. Néhány országosan ismert pártvezető: Farkas Mihály, Gerő Ernő, Horváth Márton, Kádár János, Kiss Károly, Kovács István, Kossa István, Nagy Imre, Rajk László, Révai József, Vas Zoltán... Az 1945-ös választásokon az MKP szavazatot kapott és ezzel a harmadik legtöbb szavazatot elért párt lett, az 1947-es választásokon pedig szavazattal az első helyre került Június 12-én a két munkáspárt Magyar Dolgozók Pártja néven egyesült. Szociáldemokrata Párt (SZDP). A magyarországi szociáldemokrata munkások pártja az december 7 8-án tanácskozó kongresszuson vette fel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt nevet. A háború utáni újjáalakulás folyamata december 21-én indult Debrecenben az Országos Pártvezetőség megválasztásával. A párt augusztus én megtartott XXXIV. kongresszusán elhangzott Elvi Nyilatkozat -ban a következő célok fogalmazódtak meg: a tőkés termelési rend és a belőle eredő igazságtalanságok, aránytalanságok.. nem szűnnek meg azzal, hogy demokratikus intézmények létesülnek... a szocializmushoz a demokrácián át vezet az út. Az SZDP is az újjáépítést tartotta a legfontosabb feladatnak. A párt főtitkára Szakasits Árpád volt, országosan ismert pártvezetői közé tartoztak: Bán Antal, Kéthly Anna, Kisházi Ödön, Marosán György, Ries István, Rónai Sándor, Száva István, Szeder Ferenc, Szálig Imre, Zentai Vilmos. Az 1945-ös választásokon (2.), az 1947-es választásokon pedig (4.) szavazatot kapott a párt Június 12-én Magyar Dolgozók Pártja néven egyesült az MKP-val. Nemzeti Parasztpárt (NPP) 1939 júniusában Makón alakult december 1-jén Szegeden indult meg az újjáalakulás folyamata. A párt célja: az elnyomott és feudális viszonyok alól mindmáig fel nem szabadult parasztság gazdasági felszabadítása, kulturális felemelése és teljes társadalmi és politikai egyenjogúsítása. Az NPP program középpontjában a földreform és annak végrehajtása állt. Ezt tartották a demokrácia megerősítése alapvető feltételének. A párt kiskátéja leszögezi: az NPP szabad, kisbirtokos parasztságot akar. Néhány ismert pártvezető: Darvas József, Erdei Ferenc, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Kondor Imre, Kovács Imre, Szabó Pál, Vas Antal, Veres Péter. Az 1945 ös választásokon a párt (4.), az 1947 es választásokon pedig (6.) szavazatot kapott. Az 1949-es választások után az MDP nyomására a párt szervezetei fokozatosan feloszlottak és 1949 őszén az NPP lényegében megszűnt. 13

18 Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP) 1930 októberében alakult. A párt újjászervezése 1944 közepén kezdődött. A párt saját célkitűzéséről: Biztosítani kívánja a tiszta demokrácia uralmát a magyar népnek, elsősorban a magyar parasztságnak az országvezetésre való komoly és döntő befolyását. Kisgazdapárt... a fővárosban az osztályok felett álló és az életviszonyokat felfelé egyenlítő polgári gondolat letéteményese... Demokratikus Magyarországot akarunk, amely szembeszáll minden fasizmussal és minden diktatúrával. Néhány ismert pártvezető: (baloldal) Barcs Sándor, Gulácsy György, Mihályfi Ernő, Ortutay Gyula, Dobi István, Gyöngyösi János, Filó Sámuel, Szabó Árpád, Dinnyés Lajos. Tildy Zoltán... (centrum) Nagy Ferenc, Kovács Béla, Varga Béla... (jobboldal) Auer Pál, Pfeiffer Zoltán, Sulyok Dezső, Vásáry István, B. Szabó István Az 1945-ös választásokon mint gyűjtőpárt még a legtöbb, szavazatot kapta ben viszont szavazattal a harmadik lett őszére lényegében az FKGP is megszűnik A polgári ellenzék pártjai (1947) Polgári Demokrata Párt (PDP) november 28-án alakult Szegeden. Indulásakor a PDP hivatását így fogalmazták meg: a PDP az a talpalatnyi hely, ahol a polgárság, a haladó értelmiség a lábát az életben megvetheti. Hangsúlyozták a vagyonbiztonságot, az iparforgalom szabadságát, illetve jogát. Néhány ismert pártvezető: Bródy Ernő, Zsedényi Béla, gróf Zichy Ladomér, Supka Géza, Rupert Rezső... A párt az 1945-ös választásokon (4.) szavazatot szerzett, 1947-ben pedig et (9.). Az 1949-es választások után a párt hamarosan eltűnik a politikai életből. Demokrata Néppárt (DNP) szeptember 25-én alakult. A párt célja, a kereszténydemokrácia eszméinek a megvalósítása. A párt a régi egyházi egyesületek működésének engedélyezését, vagy új egyesületek alakítását követelte, a betiltottak vagyonának egyidejű visszaszolgáltatásával. Fölvette programjába az egyházak földosztás utáni kártalanítását is. Ismertebb vezetői: Barankovics István, Eckhardt Sándor, Bálint Sándor, Mihelics Vid, Pécsi József, Rónay György Eszterhás György. Az 1947-es választásokon szavazattal a második legeredményesebb párt lett. Magyar Radikális Párt (MRP) 1944 novemberében Budapesten alakult. A párt felszabadulás utáni alakuló ülése március 3-án volt. A párt vezetői a köz érdekében ügyködő, tárgyilagos ellenzéket kívánták létrehozni. Szerintük a társadalmi fejlődés útja szükségszerűen a szocializmushoz vezet, de ezt gyökeres, azaz radikális reformok útján el lehet érni, így nincs szükség a forradalomra. Néhány ismert pártvezető: Csécsy Imre, Kende Zsigmond, Benedek Marcell, Bernáth Aurél, Márffy Ödön, Rusznyák István, Petényi Géza, Pátzay Pál Az 1945-ös választásokon 5757 szavazattal az utolsók ben (8.) szavazatot kaptak. Az 1949-es választások után a párt hamarosan megszűnt. Független Magyar Demokrata Párt (FMDP) 1947 július közepén alakult. Célja: a polgári társadalmi rend megőrzése. Programjukban fontos szerephez jutott a magántulajdon és a vallás védelme. Néhány ismert pártvezető: Balogh István, Kovács Imre, Parragi György, Dénes István, Kunszery Gyula, Ábrahám Dezső... Az 1947-es választásokon (7.) szavazatot kaptak. Az 1949-es választások után a párt végképp eltűnt a politikai színtérről. 14

19 Magyar Függetlenségi Párt (MFP) augusztus elején alakult. A párt programjában teljességgel elutasította az 1945 óta történt fejlődést A Magyar Függetlenségi Párt nemzeti és polgári alapon áll, az evangéliumon alapuló szocializmus s az egyéni szabadság elvét hirdeti. A Párt vezetői: Hegymegi Kiss Pál, Moór Gyula, Dálnoki Miklós Béla, Pfeiffer Zoltán, Zsedényi Béla, Vásáry István, Futó Dezső. Az 1947-es választásokon (5.) szavazatot kaptak. 2. Képek 15

20 16

21 1. Utak és tévutak a gazdaságpolitikában Magyarországon az 1950-es években BEREND T. Iván Utak és tévutak a gazdaságpolitikában Magyarországon az 1950-es években Egy határozat 1956 decemberében Súlyos történelmi helyzetben, a fegyveres harcok elülte után, és még a gazdaságot bénító sztrájkok közepette ült össze a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1956 decemberében, hogy elemezve a megelőző évek tragédiába futó útját, meghatározza a cselekvés új programját. A Rákosi Gerő klikk állapította meg a Központi Bizottság december 8-án nyilvánosságra hozott határozata, melynek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségében és a Magyar Népköztársaság kormányában döntő befolyása volt, 1948 végétől kezdve letért a marxizmus leninizmus elvi alapjától. A párt- és állami életben, valamint a gazdasági élet irányításában szektás és dogmatikus politikát honosított meg... Olyan gazdasági politikát erőltettek a népre, amely figyelmen kívül hagyta az ország gazdasági adottságait, gátolta a dolgozók életszínvonalának emelését. A határozat V/4. pontja a legfontosabb feladatok sorában új gazdaságpolitika, valamint tervezési-irányítási rendszer kidolgozását jelölte meg. Ennek során a gazdasági adottságok és sajátosságok figyelembevételét, az egyéni érdekeltség jobb biztosítását, a műszaki fejlődés és minőség előtérbe állítását, a tervezés ésszerűsítését és az életszínvonal emelésének követelményét fogalmazták meg alapelvként. A súlyos útvesztést követő újraindulás elszánása tükröződik az idézett mondatokban. De vajon mi vezetett ide? A magántulajdon gyorsított felszámolása A háborús pusztítást követő helyreállítás, a bravúros 1946-os pénzügyi stabilizáció (vö. cikkünket a 26. oldalon), az állami szabályozás és tőkekorlátozás eredményes éveit követően 1948-tól éles fordulat bontakozott ki a gazdaságpolitikában is. Ennek egyik legszembetűnőbb jeleként különleges sietség vált úrrá a társadalmi-termelési viszonyok átalakítási programjaiban. Néhány hónappal korábban még az állami beavatkozás és tőkekorlátozás fokozatos-közvetett útjának további folytatása mellett foglaltak állást az MKP vezetői, de 1948 tavaszán a Politikai Bizottság elé Gerő Ernő már koncepcióváltást tükröző javaslatot terjesztett: A belpolitikai és nemzetközi helyzet lehetővé teszi, hogy az államosítás terén az iparban és részben a kereskedelemben, eredeti elgondolásainktól eltérően, újabb komoly lépést tegyünk előre... Szerintem hiba lenne ragaszkodni az eredeti elgondoláshoz és nem kihasználni a kínálkozó kedvező helyzetet. A Politikai Bizottság végül is a 100-nál több munkást foglalkoztató üzemek államosítása mellett döntött. Történelmi jelentőségű esemény, ami megváltoztatta Magyarország gazdasági és társadalmi szerkezetét, véget vetett a tőkés magántulajdon uralmának a bankok után az iparban is. A radikális államosítások során több mint félezer nagy- és középüzem került állami tulajdonba, és ezzel a gyáripar állami szektora a foglalkoztatott munkások több mint 83%-át ölelte már fel. Jó másfél évvel később azonban ezt nem tekintették már elegendőnek és az 1949 decemberében kibocsátott újabb államosítási törvény 10 munkásban és alkalmazottban jelölte meg az ipari magánvállalkozás felső foglalkoztatási határát, vagyis az összes ipari kis- és középüzemet államosították. (Egyes ágazatokban, mint például a nyomdák, vagy gyógyszertárak esetében az alkalmazotti létszámtól függetlenül teljes körű államosítást hajtottak végre.) A valóságos feltételektől egyre jobban elszakadva, erőteljes gazdasági és adminisztratív nyomást gyakoroltak minden magánvállalkozásra. Bár a kisipar termelő-javító szolgáltatását sem az állam, sem a megindított ipari szövetkezeti mozgalom nem tudta pótolni, 1950-re a kisipar felét mégis felszámolták. (A 20. század első felében mindvégig, s még ban is a magyar ipari munkásság mintegy 40%-a a kisiparban dolgozott, két év leforgása alatt viszont 60 ezer kisiparos zárta be műhelyét, és a kisipari munkáslétszám 188 ezer főről 29 ezerre zsugorodott.) Hasonló törekvések érvényesültek a magán-kiskereskedelem, fuvarozás és háztulajdon siettetett felszámolásában is. Ezekben az években a gazdaságvezetés már aziránt sem hagyott kétséget, hogy hasonló fordulatot kíván keresztülvinni a falun is. Míg a nyilvános beszédekben és cikkekben kötelességszerűen ismételgették, hogy az 17

22 önkéntesség és fokozatosság elvét szem előtt tartva kívánják a parasztságot a szövetkezés útjára vezetni, addig Rákosi Mátyás már 1948 őszén az MDP Központi Vezetősége előtt elmondott, de nyilvánosságra nem hozott beszédében 3 4 évben jelölte meg a mezőgazdaság kollektivizálásának végrehajtási idejét. Az anyagi, társadalmi és pszichológiai feltételek nyilvánvaló hiányában ez a célkitűzés eleve feltételezte az adminisztratív intézkedések és az erőszak alkalmazását. A realitással, a feltételekkel nem számoló irreális sietség azonban nemcsak a mindenféle magántulajdon felszámolásában, a termelési viszonyok erőltetett ütemű átalakításában jelentkezett, hanem egyidejűleg a rendkívüli ütemű iparosítás megindításában is. Siettetett iparosítás A fordulat ez esetben is 1948-ban következett be, amikor a folyamatban levő hároméves helyreállítási tervet átalakítva, tulajdonképpen kezdetét vette az ambiciózus iparosítási koncepció megvalósítása tavaszán Mohácson már elindították a legfontosabbnak tekintett új létesítmény, egy újabb kohászati bázis építkezéseinek földmunkálatait. Amikor pedig, katonai megfontolásokból a tervezett vasművet néhány hónap múltán Dunapentelére telepítették, még a szokásos szükséges három hónapos felvonulási időt sem biztosították, hogy a munka azonnal meginduljon. Nem egyedi esetről volt azonban szó, hiszen az 1950 januárjában útjára indított első 5 éves terv hatalmasra méretezett beruházásainak előkészítésére is oly szűkre szabták az időt, hogy az év nyarán megállapították: a rövid határidők következtében a beruházásokat tervdokumentáció (tervek és költségvetések) nélkül kezdik el. Az 1950 első felében folytatott építkezések 75%-át jellemezte ez a helyzet. (Az 1950-es tervezési feladatok mintegy felét csak az év tavaszán kapták meg a tervező intézetek!) Az Országos Tervhivatal belső értékelése szerint gyakran...alaposabb vizsgálat nélkül, sokszor az előfeltételek megteremtése hiányában kezdődnek meg beruházások. Beruházni, beruházni Jól jellemzi ezt az állandó feszítettséget a beruházási előirányzatok maximális szintjének meg-megújuló emelése őszén, amikor az Országos Tervhivatal az 5 éves terv első előirányzatát kidolgozta, 27,6 milliárd Ft beruházással számolt áprilisában ez az összeg már 35 milliárdra, az év végén az Országgyűlés által jóváhagyott tervtörvényben már 50,9 milliárd Ft-ra szökött fel. Azután negyed évvel a terv megindítását követően, 1950 tavaszán az éves beruházási előirányzatokat a Minisztertanács még újabb 14%-kal felemelte. Végül 1951 februárjában, az MDP II. kongresszusán az ötéves terv beruházásait 85 milliárd Ft-ra feszítették. (Erről a később teljesíthetetlennek bizonyult előirányzatról állapította meg a kongresszus előadója, hogy...nemcsak reális, hanem inkább óvatos előirányzat.) 1948 ősze és 1951 eleje között, az egyre tovább és tovább feszített beruházási tervek nyomán végül is a belső tőkefelhalmozás a nemzetközileg is majdnem példa nélkül álló 35%-os szintre ugrott. (Az közötti időszakban még a legjobb konjunktúra éveiben is csak 8% volt.) Ezekből az összegekből egyetlen 5 éves terv időszakában kívánta a gazdaságvezetés elérni a történelmi fordulatot, és az ország addigi agrár-ipari szerkezetét ipari-agrár szerkezetre változtatni. A hatalmas mértékű felhalmozásból és beruházásokból ugyanis egyoldalú és különlegesen hangsúlyozott előnyt biztosítottak az iparosítás céljainak. Igaz, a terv februári változata, miközben az ipari termelés megkétszerezését írta elő, egyidejűleg a mezőgazdasági termelés 50%-os növekedését és az életszínvonal 50%- os emelését is előirányozta. A gyakorlatban azonban ezek az arányok nem érvényesülhettek. A mezőgazdaság a beruházásoknak csak 13%-át kapta. Ez arra sem volt elegendő, hogy pótolja a mezőgazdaságban azt a tőkekiesést, amit a kötelező mezőgazdasági beszolgáltatás és az önköltség alatt megállapított beszolgáltatási árak okoztak. Ezek révén ugyanis a mezőgazdaságban megtermelt nemzeti jövedelem nagy hányadát az állam felhalmozási alapjába szivattyúzták át. A feszített fejlesztési programok következtében ugyanakkor egyre csökkent a fogyasztás rendelkezésére biztosítható árualap, és időről időre a kereslet korlátozásával kellett kiegyenlíteni a kereslet és kínálat megbomlott egyensúlyát. Az iparosítás feszített céljai mellett a szolgáltatások, az úgynevezett infrastruktúra (közlekedéstől, hírközlésen át a lakás, egészségügyi és oktatási, illetve kulturális, vagy üzlethálózati, energia-hálózati területekig) fejlesztésére is korlátozott erők juthattak csupán. (Míg a megelőző fél évszázadban a magyarországi beruházások mintegy felét ezek a területek szívták fel, s a II. világháborút követő évtizedekben a fejlett gazdasággal rendelkező országokban erre fordították a beruházások kétharmadát, az ötvenes évek hazai beruházásainak csak egyharmada jutott ezekre a célokra.) 18