A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be."

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS BUDAPESTFŐVÁROS \ X V I. ******* <^ XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. fontosabb Június 2.-án megnyitó beszédet mondtam a hagyományosan a Móra Ferenc Altalános Iskolában megrendezett Kárpát-medencei rovásírásversenyen, melyet Friedrich Klára és Szakács Gábor szervez évek óta. Szintén június 2.-án ellátogattam az árpádföldi civil egyesület 1 éves jubileumi partijára. Június 24.-én részt vettem a Szép kertek pályázat eredményhirdetésén. Kaszás Gábor képviselővel közösen adtuk át az emléklapokat és díjakat. Június 26.-án felszólaltam a XVII. kerületben az MO-s mellett megrendezett zajgyűlésen, ahol minden környező település polgármestere vagy alpolgármestere részt vett. A résztvevők az MO-s elmaradt környezetvédelmi beruházásainak megvalósítása érdekében, valamint a repülőgépzaj ellen demonstráltak. A települési vezetőket szeptemberre a XVI. kerületbe hívtam hasonló zajgyűlésre. Június 3.-án ünnepi beszédet mondtam a Köztisztviselői Nap alkalmából megrendezett ünnepségen a Szerb Antal Gimnázium kertjében. A köztisztviselői nap alkalmából jegyző úrral közösen átadtuk a hivatal dolgozóinak az elismeréseket. Július 9.-én a hivatal kompetens dolgozóival közösen a sashalmi projekt a Pró Régiónál jártunk egyeztetésen. Július 10.-án Dr. Csomor Ervin alpolgármesterrel átvettük a NOE által alapított Családbarát Önkormányzat díjat a NOE székházában. Az 5 éve adományozott díjat először kapta meg budapesti kerület. Július 12. és 18.-a között Tusnádfürdőn jártam a 20. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Ez idő alatt több lehetséges ház üzemeltetővel tárgyaltam. Ezen kívül Albert Tibor polgármesterrel beszélgettünk a lehetséges testvérvárosi kapcsolat felvételéről. Július 23.-án hivatalomban fogadtam a Zuglói tűzőrség új parancsnokát: Salamon Lajos főhadnagy. Július 24.-én hivatalomban fogadtam a Virágos Magyarország pályázat értékelő bizottságának tagjait, akik bejáráson vettek részt. Július 24.-én sajtótájékoztatón mutattam be a Sashalmi városközpont rehabilitációs projektünket. A sajtótájékoztatón részt vett Tarlós István a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, Tóth Miklós főépítész és Kozma Viktor a Sashalmi Piac Kft ügyvezetője. Július 27.-től augusztus 7.-ég a kerületben először igazgatási szünet volt. A tapasztalatok kedvezőek, persze kisebb javításokra szükség lesz a jövőben. 1. oldal

2 Augusztus 20.-án ünnepi beszédet mondtam a Szent István szobor előtt. Augusztus 27.-én megnyitó beszédet mondtam Szabó Marika festőművész és Szabó Péter szobrászművész közös kiállításán az Erzsébetligeti Színház Kamara termében. Augusztus 28.-án Barnucz Albert ezredes meghívásának eleget téve meglátogattam a Magyar Honvédség Haditechnika és Logisztikai Központjának sport napját, melyet az MLTC pályán és környékén tartottak. Szeptember elsején tanévnyitó beszédet mondtam a Lemhényi Dezső Altalános Iskola ünnepségén, ahol az idéntől angol-magyar két tanítási nyelvű osztály indul. Szintén szeptember elsején részt vettem és köszöntőt mondtam a TAMOP pályázaton elnyert, a kompetencia alapú oktatás bevezetését elősegítő fejlesztési folyamat nyitórendezvényén a Rácz Aladár Zeneiskola dísztermében. Szeptember 5.-én részt vettem a Cinkotai Evangélikus Gyülekezet lelkészavatási ünnepségén. Mostantól a nyugállományba vonult Blatniczky János lelkésztől Vető István lelkész vette át a szolgálatot. Szeptember 8-án hivatalomban fogadtam a Hanoi város Tay-Ho kerületének delegációját, aki meghívásomra látogattak el hozzánk. A meghívással viszonoztuk a korábbi vietnami meghívást. Itt tartózkodásuk alatt szándéknyilatkozatot írtunk alá a kölcsönös kulturális és gazdasági kapcsolatok ápolását elősegítendő. Az Önkormányzat költségvetéséről szóló 21/2009. (VI. 25.) rendelettel módosított évi 8. sz. rendelet 23. (1) bekezdésében meghatározott beszámolási kötelezettségemnek az alábbiak szerint teszek eleget.,,10. (3) A felújítási és karbantartási céltartalék felosztásáról, illetve a 4/a. mellékletben szereplő intézményi felújítási feladatokon jelentkező megtakarítások újbóli felhasználásáról a Polgármester dönt esetenként maximum ezer Ft egyedi értékig. " - A keretfelhasználás részletezése jelen tájékoztató 1. sz. mellékletében. 12. (6) A Képviselő-testület az Önkormányzat fejlesztési céltartalékát ezer Ft-ban határozza meg. Ebből: E Ft ingatlan letétek, E Ft egyéb letétek, E Ft polgármesteri hatáskörben felhasználható, Ft Képviselő-testületi döntés függvényében felhasználható összeg, figyelembe véve a korábbi képviselő-testületi döntéseket is." - A jelentés készítésének időpontjáig az áthúzódó kiadásokon kívül a polgármester hatáskörében felhasználható keret terhére a 2. sz. melléklet szerinti kötelezettségvállalások történtek. 17. (4) a) A Képviselő-testület a Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság hatáskörébe utalja a Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése " szakfeladaton az éves költségvetésben jóváhagyott keretösszeg felosztását azzal, hogy az összegen belül a földútkarbantartásra és a járdajavításra fordítható összeg nagyságát a képviselői körzetek elmaradottsági állapota alapján megállapítja. A költségvetési keretösszegből ezer Ft-ot tartalékolni kell azonnali intézkedést igénylő (élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető) településüzemeltetési feladatokra, amely összeg felhasználásáról a Polgármester dönt. Amennyiben a körzetben választott képviselő saját körzetére vonatkozóan április 15-ig földút karbantartási és járdajavítási javaslatát nem teszi meg, úgy ezen keretösszegeket június 30-ig a Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság újraosztja. A április 15-i határidő jogvesztő; javaslattételre a listán választott képviselőknek is joguk van. " - A keretfelhasználás áthúzódó kiadásokon kívüli részletezése jelen tájékoztató 3. sz. mellékletében van. 2. oldal

3 ,,17. (11) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az egyes pályázatokhoz - amennyiben a pályázati önrész fedezete a költségvetésben biztosított - az önkormányzat költségvetési elszámolási számláját érintően - az inkasszójog biztosításáról szóló nyilatkozatot aláírja. " A jelentés készítés időpontjáig az alábbi nyilatkozatok kerültek aláírásra: Milyen jogcímen Jogosult Települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felúj ításának támogatása (TEUT) Pályázat egyedi Közép-magyarországi regionális azonosítója: /08U Fejlesztési Tanács TEUT Pályázat egyedi Közép-magyarországi regionális azonosítója: /08U Fejlesztési Tanács TEUT Pályázat egyedi Közép-magyarországi regionális azonosítója: /08U Fejlesztési Tanács Könyvtári és közművelődési pályázat Országos Széchenyi Könyvtár Aláírás dátuma március március március augusztus (16) A polgármester ezer Ft összeghatárig jogosult pályázati önrészt biztosítani önkormányzati, illetve intézményi pályázatokhoz, amelyről a soron következő képviselő-testületi ülésen a Polgármesteri beszámoló" keretében tájékoztatást ad" évben a jelentéskészítés időpontjáig a Corvin Művelődési Ház részére E Ft összegű önrészt biztosítottam IFJ-KX-09-B pályázatához polgármesteri fejlesztési céltartalék keretem terhére.,,20. (1) A Polgármester saját hatáskörében jogosult a jegyző ellenjegyzése mellett a költségvetés egyes előirányzatait érintő átmeneti intézkedéseket tenni az állampolgárok élet és vagyonbiztonságát veszélyeztető elemi csapás, illetőleg annak következményei elhárítása érdekében szükségessé váló halaszthatatlan kötelezettségek teljesítésére.",,20. (2) A Polgármester az (1) bekezdésben meghatározott eseteken kívül, a soron következő képviselőtestületi ülésig nem halasztható rendkívüli feladatok végrehajtására jogosult pénzeszközt átcsoportosítani - amennyiben a működési tartalék szabadon felhasználható része fedezetet nyújt rá, úgy elsősorban annak terhére - a jegyző ellenjegyzésével, esetenként legfeljebb ezer Ft erejéig. " - A 20. (l)-(2) bekezdésnek megfelelő intézkedés a jelentés készítésének időpontjáig nem történt. - Tupi Miklós és Rozsinszky Géza temetési költségeit vállalta át az Önkormányzat. 20. (3) A Polgármester a Magyar Államkincstár által értesítésben közölt központosított támogatások és céltámogatások összegéről a Képviselő-testületet tájékoztatja " - A Magyar Államkincstártól a tájékoztató készítésének napjáig önkormányzatunkhoz a 4. sz. melléklet szerinti normatív, kötött felhasználású, valamint központosított támogatásokról érkezett értesítés. 20. (5) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv saját hatáskörében végrehajtott, a költségvetési alapokmányhoz képest jelentős - legalább 500 ezer Ft-os - előirányzat átcsoportosításról, módosításról az intézményvezető a Polgármestert 30 napon belül írásban tájékoztatja. " - A évben a jelentés készítésének időpontjáig fentieknek megfelelő átcsoportosítást a költségvetés I. számú módosításához készült előterjesztés tartalmazta. 3. oldal

4 20. (6) A Polgármesteri Hivatal jelen rendelet 3/a. mellékletében foglalt (bér) és jelen rendelet 3/b. mellékletében foglalt (dologi) előirányzatain belül a részelőirányzatok közötti átcsoportosításokról intézményvezetői hatáskörben a Polgármester egyetértése mellett a jegyző dönthet. Az átcsoportosított összeg éves szinten nem haladhatja meg a Polgármesteri Hivatal bérelőirányzata Állományba tartozók juttatásai összesen" sorának 5%-át, valamint a Polgármesteri Hivatal összesen" dologi előirányzatának 5%-át. Az átcsoportosításról annak megtörténtét követő 30 napon belül a jegyző írásban tájékoztatja a Polgármestert. " - A fentieknek megfelelő átcsoportosítás a jelentés készítésének időpontjáig nem történt. 23. (1) A Polgármester a Polgármesteri beszámoló" keretében mindig a soron következő képviselő-testületi ülésen, írásban számol be jelen rendelet 10. (3) bekezdésében; 12. (6) bekezdésében; 17. (4) bekezdésének a) pontjában, (11) bekezdésében és (16) bekezdésében; 20. (l)-(3) bekezdéseiben és (5)-(6) bekezdéseiben kapott felhatalmazás alapján meghozott döntésekről, illetve megtörtént teljesítésekről. A Polgármester ugyanígy tájékoztatja a Képviselő-testületet a telekértékesítési bevételek alakulásáról, a bevételi előirányzatok túlteljesítéséről, valamint előre nem tervezett bevétel megszerzéséről. " - A beszámoló készítésének időpontjáig az 5. sz. mellékletben részletezettek alapján történt telekértékesítés. o Rendkívüli bevétel: július 9-én érkezett az önkormányzat alszámlájára Ft, amely a TÁMOP / számú pályázat előlege. A költségvetés 11. számú módosításánál az előirányzat mind bevételi, mind kiadási oldalon rendezésre kerül. - A beszámoló készítésének időpontjáig a kötvénykibocsátásból származó pénzeszközeink lekötéséből a 6. sz. melléklet szerint részesült az önkormányzat kamatbevételben. A június 17-ei képviselő-testületi ülésen született elhatározás arról, hogy a polgármesteri beszámoló keretében számot adok az Excluziv-Bau Kft-hez kapcsolható E Ft-os lehívott bankgarancia felhasználásának állásáról. Erinek terhére kifizetés nem történt. A kötvénykibocsájtásból származó összeg kamata, ami évben eddig megérkezett az önkormányzat számlájára: Ft Budapest, szeptember 9. Kovács Péter Polgármester 4. oldal

5 Felújítási céltartalék keret 1. sz. melléklet Csak a tárgyidőszaki számok Kötelezettségvállalás / utalványozás összege (Ft) Kötelezettség-vállalás/utalványozás tárgya Kötelezettségvállalás Kifizetés kötelezettségvállalással lekötött összegből önk. épületek, intézm. beruházás előkészítés, lebonyolítás, műszaki ellenőrzés (V.szla) keretbiztosítás Hermán Ottó Alt. Iskola fűtési rendszer felújítása, termosztatikus radiátor szelepek beszerelése keretbiztosítás: többletktg. Batthyány I. Altalános Iskola tetőjavítás keretbiztosítás: többletktg. Fecskefészek Óvoda Baross u ablakok árnyékolása keretbiztosítás (06.22.) Egyesített Kolozs u.-i Bölcsőde csőtörés javítása + ktg.igény szaniter csere Költségvetés I.sz. módosítása következtében intézményi költségvetésekbe történő átcsopor-tosítások (Bölcsőde Ft, Göllesz Ft) Ft Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat alapellátást nyújtó épületeinek felújítására többletktg igény eng. (06.09.) keretbiztosítás: Gyerekkuckó Óvoda Hársfa u nyílászárók cseréje Gyerekkuckó Óvoda Hársfa u nyílászárók cseréje + 5 %ÁFA keretbiztosítás (04.03.) Egyesített Kolozs u.-i Bölcsőde csőtörés javítása + 5 %-os ÁFA keretbiztosítás (04.20.) Ágoston P.u. Vadvirág Ovi melegvíz cső csere, Kölcsey F. Ált. Iskola szennyvízcső csere + ktg.igény + 5 % ÁFA Keretbiztosítás (05.11.) (05.13.) Monoki u. 58. Margaréta Óvoda tetőfelújítás + 5 % ÁFA keretbiztosítás:( ) (06.11.) Fecskefészek Óvoda Baross u ablakok árnyékolása + 5 % ÁFA keretbiztosítás Varázskorona Óvoda vizesblokk felújítása + 5 % ÁFA ^ keretbiztosítás: (05.13.) (06.11.) Batthyány I. Általános Iskola tetőjavítás + 5 % ÁFA keretbiztosítás (05.26.) Gyerekkuckó Bölcsödé, Centi stny. tetőösszefolyók javítása + 5 % ÁFA keretbiztosítás Varázskorona Óvoda vizesblokk felújítása + 5 % ÁFA ^ keretbiztosítás Kölcsey FÁlt. Iskola pince zárt nyílászárók cseréje rácsosra + 5 % ÁFA keretbiztosítás Kölcsey FÁlt. Iskola pince födém vasgerendák korróziója miatt statikai szakvélemény + 5 % ÁFA oldal

6 keretbiztosítás Hermán Ottó Ált.Iskola fűtési rendszer felújítása, termosztatikus radiátor szelepek beszerelése + 5 % ÁFA keretbiztosítás (06.22.) Egyesített Kolozs u.-i Bölcsőde csőtörés javítása + ktg.igény szaniter csere + 5% ÁFA önk.épületek, intézm. beruházás előkészítés, lebonyolítás, műszaki ellenőrzés + 5 % ÁFA évről áthúzódó intézményi csatorna tisztítás ( Lemhényi) ( % ÁFA-ja) évről áthúzódó keretbiztosítás: Fecskefészek Óvoda Baross G.u parkoló tervezése ( % ÁFA-ja) keretbiztosítás (+ igény) Jókai homlokzat felújítás tervezés végszla intézményi utalás Keretbiztosítás (03.30.) Jókai Mór Ált.Iskola homlokzat tervezési munkáira + ktg.igény végszla. Intézményi utalás keretbiztosítás (06.24.) Jókai Mór Ált.Iskola életveszélyes homlokzati elemek cseréje + 5% ÁFA keretbiztosítás (06.24.) Fecskefészek Óvoda Baross u parkoló kialakítása + 5% ÁFA keretbiztosítás (03.27.) Pipitér Óvoda víz gerincvezeték csere keretbiztosítás (+ igény) Jókai homlokzat felújítás tervezés átcsoportosítva tervezési ktg.keretre Keretbiztosítás (03.30.) Jókai Mór Ált.Iskola homlokzat tervezési munkáira + ktg.igény átcsoportosítva tervezetési ktg.keretre önképületek, intézm. beruházás előkészítés, lebonyolítás, műszaki ellenőrzés 144/2008 szerződés alapján - átcsoportosítva tervezési ktg. keretre önképületek, intézm. beruházás előkészítés, lebonyolítás, műszaki ellenőrzés 144/2008 szerződés alapján (I.szla) - átcsoportosítva tervezési ktg. keretre önképületek, intézm. beruházás előkészítés, lebonyolítás, műszaki ellenőrzés (Il.szla) - átcsoportosítva tervezési ktg. keretre önképületek, intézm. beruházás előkészítés, lebonyolítás, műszaki ellenőrzés (III.szia) - átcsoportosítva tervezési ktg. keretre Jókai Mór Áltlskola 2 db esővíz szikkasztó helyén geotechnikai fúrások és szakvélemény elkészítése - átcsoportosítva tervezési ktg. keretre önk.épületek, intézm. beruházás előkészítés, lebonyolítás, műszaki ellenőrzés 144/2008 szerződés alapján - átcsoportosítva tervezési ktg. keretre Jókai Mór Áltlskola 2 db esővíz szikkasztó helyén geotechnikai fúrások és szakvélemény elkészítése - átcsoportosítva tervezési ktg. keretre keretbiztosítás: (+ ktg.) Fecskefészek Óvoda Baross G.u parkoló tervezése - átcsoportosítva tervezési ktg. keretre önk.épületek, intézm. beruházás előkészítés, lebonyolítás, műszaki ellenőrzés (TV.szla) - átcsoportosítva tervezési ktg. keretre oldal

7 keretbiztosítás Kölcsey F.Ált. Iskola pince födém vasgerendák korróziója miatt statikai szakvélemény - átcsoportosítás tervezési ktg. keretre önképületek, intézm. beruházás előkészítés, lebonyolítás, műszaki ellenőrzés (V.szla) - átcsoportosítva tervezési ktg. keretre keretbiztosítás - pótkeret Kolozs u 36. Egyesített Bölcsőde vízvezeték csere keretbiztosítás - pótkeret Gyerekkuckó Bölcsőde, Centenáriumi st. 1. lapostető javítása önk.épületek, intézm. beruházás előkészítés, lebonyolítás, műszaki ellenőrzés + 5 % ÁFA - átcsoportosítás tervezési ktg. keretre évről áthúzódó keretbiztosítás: Fecskefészek Óvoda Baross G.u parkoló tervezése ( % ÁFA-ja) - átcsoportosítás tervezési ktg. keretre keretbiztosítás - pótkeret Varázskorona Óvoda vizesblokk felújítása Intézményi utalás ( ) Monoki u. 58. Margaréta Óvoda tetőfelújítás - I. rész-számla keretbiztosítás - pótkeret SZGYA nyílászárók cseréje keretbiztosítás - pótkeret GÖLLESZ felújítás pótmunkái ^ keretbiztosítás: többletktg. Fecskefészek Óvoda Baross u ablakok árnyékolása keretbiztosítás: Fecskefészek Óvoda Baross u ablakok árnyékolása keretbiztosítás: többletktg. Batthyány I. Általános Iskola tetőjavítás keretbiztosítás: Batthyány I. Általános Iskola tetőjavítás ^ keretbiztosítás (04.20.) Ágoston P.u. Vadvirág Ovi melegvíz cső csere, Kölcsey F. Ált.Iskola sznnyvízcső csere + ktg.igény + 5 % ÁFA (szia beadva) keretbiztosítás (04.20.) Ágoston P.u. Vadvirág Ovi melegvíz cső csere, Kölcsey F. Ált.Iskola sznnyvízcső csere + ktg.igény keretbiztosítás (04.03.) Egyesített Kolozs u.-i Bölcsőde csőtörés javítása keretbiztosítás (06.22.) Egyesített Kolozs u.-i Bölcsőde csőtörés javítása + ktg.igény szaniter csere keretbiztosítás - pótkeret Kolozs u 36. Egyesített Bölcsőde vízvezeték csere keretbiztosítás (04.03.) Egyesített Kolozs u.-i Bölcsőde csőtörés javítása ( ) + ktg.igény ( ) + 5 %-os ÁFA ^ keretbiztosítás Varázskorona Óvoda vizesblokk felújítása I. rész.szla ^ keretbiztosítás Jókai Mór Áltlskola kazánjavítás Intézményi utalás ( ) Monoki u. 58. Margaréta Óvoda tetőfelújítás - végszla Keretbiztosítás ( ) (05.13.) Monoki u. 58. Margaréta Óvoda tetőfelújítás + 5 % ÁFA oldal

8 keretbiztosítás Nevelési Tanácsadó Sz.Korona u helyiségek leválasztása keretbiztosítás - pótkeret GÖLLESZ felújítás pótmunkái - fejlesztési keretből fogja elvégeztetni az Intézmény keretbiztosítás (04.20.) Ágoston P.u. Vadvirág Ovi melegvíz cső csere, Kölcsey F. Áltlskola sznnyvízcső csere + ktg.igény keretbiztosítás Nevelési Tanácsadó Sz.Korona u helyiségek leválasztása Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat Alapellátást nyújtó épületeinek felújítása keretbiztosítás Csömöri út 177. háziorvosi rendelő oldalfal, lábazat vakolatjavítása, esőcsatorna javítása, pótlása keretbiztosítás Varázskorona Óvoda (Sz.Korona u ) kémény vakolat javítása - Kiss Kálmán MEGRENDELÉS - Balatonszárszó üdülő villanyszerelési munkái ^ MEGRENDELÉS - Balatonszárszó üdülő szabványossági és villámvédelmi felülvizsgálat, minősítő okirat elkészítése MEGRENDELÉS - Balatonszárszó üdülő szabványossági és villámvédelmi felülvizsgálat, minősítő okirat elkészítése Göllesz Módsz.Int. Gyengeáramú rendszer kiépítése MEGRENDELÉS - Balatonszárszó üdülő villanyszerelési munkái LUX TERV Kft keretbiztosítás Göllesz Viktor Módszertani Int. gyengeáramú munkák kivitelezése (számítástechnikai eszk. telefonhálózat beüzemelése) Göllesz Viktor Módszertani Int. gyengeáramú tűzvédelmi kapcsoló kiépítése Lemhényi Dezső Általános Iskola konyha elektromos felújítás-átszerelési munkák oldal

9 Fejlesztési céltartalék keret 2. sz. melléklet Csak a tárgyidőszaki számok Kötelezettségvállalás / utalványozás összege (Ft) Kifizetés kötelezettségvállalással Kötelezettség- lekötött Kötelezettség-vállalás/utalványozás tárgya vállalás összegből Corvin Művelődési Ház - IFJ-KX-09-B pályázat - önerő biztosításához - átcsoportosítás fejlesztési céltartalék szabad keretre (I. sz. módosítás után) Sashalom területén a hrsz. telken, mint tervezési területen megvalósítandó piac módosított építési engedélyezési tervdokumentációja - Tervezési Szerződés: Sashalom területén a hrsz. telken, mint tervezési területen megvalósítandó piac módosított építési engedélyezési tervdokumentációja - Tervezési Szerződés: Pósa Lajos u. felújításával összefüggő feladatokra megrendelés (nemesített padka megépítése, rácsos folyóka építése) Pósa Lajos u. felújításával összefüggő feladatokra megrendelés (lefolyástalan útfelület teljes átépítése a Pósa u. - Lándzsa u. csadakozásánál) Kerepesi út számú ingatlanok előtt a mart aszfaltos útburkolat finn aszfalttal történő útfelújítása Pósa Lajos u. felújításával összefüggő feladatokra megrendelés (kiviteli tervben nem szereplő gépkocsi bejárók át-illetve kiépítése és átereszek beépítése) Batthyányi Ilona Altalános Iskola - aszfaltos sportpálya felújítása Pósa Lajos u. felújításával összefüggő, a kiviteli terven nem szereplő számok előtti szakasz burkolt árok építési és csapadékví2 elvezetési munkák-megrendelés Okt. intézm. Gázfogyasztás költségeinek optimalizálásának szakértői díja Okt. intézm. Gázfogyasztás költségeinek optimalizálásának szakértői díja Pósa Lajos u. felújításával összefüggő feladatokra megrendelés (kiviteli tervben nem szereplő gépkocsi bejárók át-illetve kiépítése és átereszek beépítése) Pósa Lajos u. felújításával összefüggő feladatokra megrendelés (lefolyástalan útfelület oldal

10 teljes átépítése a Pósa u. - Lándzsa u. csatlakozásánál) Pósa Lajos u. felújításával összefüggő feladatok (nemesített padka megépítése, rácsos folyóka építése) Fuvallat u sz. szakaszon útburkolat felújítási munka február 11 -ei Kt. határozat alapján - Tervezési Szerződés (Bp., XVI. ker. Margit u. - Miklós u. - István u. - Fábián u. által határolt terület kerületi szabályozási terve) az ÍV Stúdió Kft-vel (Lekötés helye: Főépítésznél) Batthyányi Ilona Altalános Iskola -aszfaltos sportpálya felújítása Batthyányi Ilona Altalános Iskola -aszfaltos sportpálya felújítása Batthyányi Ilona Altalános Iskola -aszfaltos sportpálya felújítása táblára Hittel a Nemzetért Alapítvány - Mindszenty szobor felállítása - Támogatási Szerződés aláírása / 412/2009. (VI. 17.) Kt. / A 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésére vonatkozó Előzetes Megvalósíthatósági Tanulmány elkészíttetése Móra Ferenc Altalános Iskola mellett - Sarkad u Zajvédő fal tervezési költségei Megrendelés geofizikai kutatás végzésére Megrendelés geofizikai kutatás végzésére Göllesz Viktor Intézmény felújítása - többletmunkák költségeire - intézményfinanszírozás lesz Batthyányi Ilona Altalános Iskola - aszfaltos sportpálya felújítása Göllesz Viktor Intézmény felújítása - többletmunkák költségeire - intézményfinanszírozás lesz Pósa Lajos u. felújításával összefüggő, a kiviteli terven nem szereplő számok előtti szakasz burkolt árok építési és csapadékvíz elvezetési munkák XVI. ker. Petőfi u. - Szilágyi D. u. csomópont és út építése Fecskefészek Óvoda parkoló kiépítéséhez további keret biztosítása oldal

11 Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése keret 3. sz. melléklet Csak a tárgyidőszaki számok Jelenlegi kötelezettségvállalás /utalványozás összege (Ft) Jelenlegi kötelezettségvállalás/utalványozás tárgya Kötelezettségvállalás Kifizetés kötelezettségvállalással lekötött összegből Kifizetés szabadon felhasználható összegből Templom tér 5. sz. járda melletti rézsű megtámasztása oldal

12 Szabad pályázati keret 4. sz. melléklet Csak a tárgyidőszaki számok Jelenlegi kötelezettségvállalás /utalványozás összege (Ft) Kifizetés kötelezettség- Kifizetés szabadon Jelenlegi kötelezettség- Kötelezettség- vállalással lekötött felhasználható vállalás/utalványozás tárgya vállalás összegből összegből 12. oldal

13 Központosított és céltámogatások megszerzése 5. sz. melléklet év Előleg Január Február Március Április Május Június Július Augusztus Összesen Normatív kötött felhasználású tám.: Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Időskorúak járadéka Rendszeres szociális segély Ápolási díj Normatív lakásfenntartási támogatás Adósságcsökkentési támogatás Közcélú foglalkoztatás támogatása Rendelkezésre állási támogatás Pedagógus szakvizsga Diáksporttal kapcsolatos feladatok támogatása Pedagógus szakszolgálat Szociális továbbképzés és szakvizsga Központosított támogatások: Lakossági közműfejlesztési támogatás Kisebbségek támogatása Fővárosi kerületek belterületi útjainak szilárd burkolattal való ellátása Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás Pénzbeli támogatás Szakmai vizsgák támogatása - előleg Érettségi vizsgák támogatása Alapfokú művészetoktatás támogatás (Rácz Aladár Zeneiskola) évi kereset-kiegészítés (5.mell.23.) Új Tudás Művészeti program - gyógypedagógiai pódék támogatása Új Tudás Művészeti program - osztályfőnöki pódék támogatása Jegyzők által működtetett szakértői bizottság támogatása Nyári gyermekétkeztetés támogatása Önkormányzatok egyéb támogatásai 0 Színházak pályázati támogatása Összesen: oldal

14 Telekértékesítés 6. sz. melléklet Költségvetésben szereplő nettó eft Költségvetésben szereplő bruttó: eft HRSZ: CÍM: Batthyány I Nyílhegy utca /11 Szabadföld u /10 Szabadföld u /9 Szabadföld u /8 Szabadföld u /13 Szabadföld u PósaL. u /1 Hősök fasora- Galgahévíz csatorna nyomvonal Vételár: nettó: Ft Vételár: bruttó: Ft Eddig befizetett bruttó összeg: Ft Fizetési határidő: Bökényföldi út aug /1 Atlasz utca jan /3 Atlasz utca /4 Nógrádverőce utca /5 Nógrádverőce utca /6 Nógrádverőce utca /1 Ajak utca /2 Ajak utca /3 Ajak utca /4 Ajak utca /5 Nógrádverőce utca /6 Nógrádverőce utca /7 Nógrádverőce utca /8 Nógrádverőce utca /9 Nógrádverőce utca /10 Nógrádverőce utca /11 Nógrádverőce utca összesen: *** okt oldal

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. 0' BUDAPEST FŐVÁROS ffőváros X V I. KEKÜLSlt Jp ÖNKORMÁNYZATA NEOSUÁNSZAX CY ^ S ^ XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló

Részletesebben

\ X Y L i VV KERÜLETI &

\ X Y L i VV KERÜLETI & BUDAPEST FŐVÁROS \ X Y L i VV KERÜLETI & XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. % BUDAPEST FŐVÁROS [Tr I XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT X V L / -^o-om^ o> POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT \^ BUDAPEST FŐVÁROS Bl DWESf rövaros g ^ XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER # M l BUBAÍESÍFŐVÁROS % I\. V JL* ÓNIOEMANKATA fv" BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS i X V I. j V> KERÜLETI Jp' ÓNKOHMANSZAIA.or XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri bes2ámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. X BUDAPEST FŐVÁROS BUDAPESTFŐVÁKOS & \ X V I. J \K KERÜLETI ' XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS 0 1 BUDAPEST KWAKOS 2 X V I. I S\ KERÜLETI /j: V\ ÖtiKOKUÁNIZATA KERÜLETI Jp' XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. % BUDAPEST FŐVÁROS FŐVÁROS I. X V I. XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ^ i j ^ d f POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. w m m ' BUDAPEST FŐVÁROS 2 I XVI. # V> KERÜLETI A? 1 *>V ÓNEORMANKK».r > BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS \ X V I. 3 VV KERÜLETI 465 ' T{>.ÖNKORMÁNYZATA.CT XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTER ÖNKORMÁNYZAT Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET] ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. \ \ XVI. / Vi, ÖNKORMÁNVMIA KERÜLETI n-a^' BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT % KERÜLETI A^' "T> ÓNXORMANVMA,CV POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: polgármesteri beszámoló A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS X V I.. KERÜLETI & >, ŐNKOKMANKSMA,cr XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS I XVI I % KERÜLETI JjT' "7> ÖNKORMÁNYZTA.Qr ******* BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS \ XVI. \A KERÜLETI Jp' XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb

Részletesebben

Módosító indítványok a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 2015. évi költségvetési javaslatához

Módosító indítványok a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 2015. évi költségvetési javaslatához 1. 2. 3. 4. Módosító indítványok a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 2015. évi költségvetési javaslatához Javaslattevő Javaslat tartalma Javaslat összege Forrás megjelölés Megjegyzés GPB Szász

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS 2 % XVI. J "7/ ÓN&ORMÁNTOATA XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

16/2001. (V. 25.) sz. önk. rendelet

16/2001. (V. 25.) sz. önk. rendelet 1 16/2001. (V. 25.) sz. önk. rendelet a 2001. évi költségvetés és végrehajtási szabályairól szóló rendelet módosításáról A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő-testülete a Magyar Köztársaság 2001.-2002.

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS % X V I. \K KERÜLETI XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTER ÖNKORMÁNYZAT Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb

Részletesebben

A 21/2003.(XI.05.)Ök., a 17/2003.(VII.7)Ök.rendelettel módosított 4/2003(111.12)Ök. rendelethez a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat

A 21/2003.(XI.05.)Ök., a 17/2003.(VII.7)Ök.rendelettel módosított 4/2003(111.12)Ök. rendelethez a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat A 21/2003.(XI.05.)Ök., a 17/2003.(VII.7)Ök.rendelettel módosított 4/2003(111.12)Ök. rendelethez a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat bevételeiről A 21/2003.(XI.05.)Ök., a 17/2003.(VII.7)Ök. rendelettel

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/615-1/2011/I. Tárgy: 2011. évi költségvetési rendelet módosítás Üi.: Simonné Fazekas Erika Melléklet: Hatásvizsgálati lap; Rendelettervezet

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. ( II.15.) rendelete a nagyközség 2012. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

I. Bevételekkel összefüggő előirányzat-módosítások

I. Bevételekkel összefüggő előirányzat-módosítások 1 A Képviselő-testület 5/2012.(II. 28.) számú Önkormányzati Rendelet 2. sz. módosításának indoklása: A 2012. évi önkormányzati költségvetés módosítását a központi támogatásokról beérkező értesítések, továbbá

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata 2008. évi költségvetésének módosításáról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 4700. Mátészalka, Hősök tere 9. Tel.: 501-358. Fax.: 501-360. Száma: 169-24/2008. ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő - testülethez - Mátészalka Város Önkormányzata

Részletesebben

Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály

Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-010 : (53) 361-571 Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi Bizottság Ügyrendi

Részletesebben

Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete 2010. március 29.-i ülésére

Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete 2010. március 29.-i ülésére Kisbér Város Polgármestere Kisbér Előterjesztés Kisbér Város Képviselő-testülete 2010. március 29.-i ülésére Tárgy: 2009. évi költségvetési rendelet módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Önkormányzatunk

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. BUDAPEST FŐVÁROS BUDAFESTFŐVÁROS 2 % X V I. M % KERÜLET! A^' T5>.ÖNKORMÁNYZATA.ry XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló

Részletesebben

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról 9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT I X V I. I \ ^ o ^ o y POLGÁRMESTER

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT I X V I. I \ ^ o ^ o y POLGÁRMESTER \ BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT I X V I. I \ ^ o ^ o y POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi

Részletesebben

5. sz. napirend. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. június 28-i ülésére. a 2011. évi költségvetési rendelet I. módosítása

5. sz. napirend. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. június 28-i ülésére. a 2011. évi költségvetési rendelet I. módosítása ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. június 28-i ülésére 5. sz. napirend Tárgy: a 2011. évi költségvetési rendelet I. módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat 2011. évi költségvetését

Részletesebben

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT

XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT \ BUDAPEST FOVARO ff i BUDAPEST FŐVÁROS R I XVT I KERÜLETI ié''./y V JL. & V4; ko "> - POLGÁRMESTER XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésének I. félévi módosítása

Részletesebben

21/2005. (V.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

21/2005. (V.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 21/2005. (V.15.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a 2004.évi pénzmaradvány felhasználásról, valamint a 2005.évi költségvetés és végrehajtás szabályairól szóló rendelet módosításáról A Budapest

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 22/2011. /V.26./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 22/2011. /V.26./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /0. /V../ sz. rendelete az önkormányzat 0. évi pénzügyi tervéről szóló 9/0./II../ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület az önkormányzathoz

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2013. ( II. hó 15. nap) rendelete a nagyközség 2013. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

A évi költségvetés módosítása

A évi költségvetés módosítása A 211. évi költségvetés módosítása eft I. Állami pénzeszköz átvétellel kapcsolatos előirányzat módosítás 1 245 Önkormányzat egyéb költségvetési támogatása 66 168 - időskorúak járadéka 376 - lakásfenntartási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET december 7-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 248/9/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Tárgy: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata

Részletesebben

3.c. 3.d. 3.e. 3. f. 4. 10/2002. (V.lO.)Ök. rendelethez Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 2001.évi bevételeiről és kiadásairól

3.c. 3.d. 3.e. 3. f. 4. 10/2002. (V.lO.)Ök. rendelethez Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 2001.évi bevételeiről és kiadásairól Sorszám 10/200 (V.lO.)Ök. rendelethez Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat 200évi bevételeiről és kiadásairól Megnevezés l.sz. melléklet Bevételek Intézményi saját bevételek PMH saját bevételek

Részletesebben

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről

PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség évi költségvetéséről PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2011. ( II. 14.) rendelete a nagyközség 2011. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször

Részletesebben

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról

Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

A 2011. évi költségvetés módosítása

A 2011. évi költségvetés módosítása A 2011. évi költségvetés módosítása Sorsz. Megnevezések Bevételek Kiadások I. Állami pénzeszköz átvétellel kapcsolatos előirányzat módosítás 1 245 Önkormányzat egyéb költségvetési támogatása 36 881 - időskorúak

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e

Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2009.(IX.28.) r e n d e l e t e a nagyközségi önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (II.27.) rendelet módosításáról Decs Nagyközség

Részletesebben

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont

Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére. .. napirendi pont Dunakeszi Város Polgármesterétől Sajtó tájékoztatható Előterjesztés Dunakeszi Város Képviselő-testülete 2012. szeptember 27 - i ülésére.. napirendi pont Dunakeszi Város 2012. évi költségvetésének 1. sz.

Részletesebben

megemeli, és Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat évi költségvetése ezer Ft-ban

megemeli, és Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat évi költségvetése ezer Ft-ban Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2011. (VII. 05.) önkormányzati rendelete a 2011. évi költségvetésről szóló 3/2011.(II.24.) rendeletének módosításáról Alsónémedi Nagyközség

Részletesebben

38/2001. (XI.23.) sz. önkormányzati rendelete

38/2001. (XI.23.) sz. önkormányzati rendelete 38/2001. (XI.23.) sz. önkormányzati rendelete a 2001. évi költségvetés és végrehajtási szabályairól szóló rendelet módosításáról A Józsefvárosi Önkormányzat képviselő- testülete a Magyar Köztársaság 2001.

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. október 5-i ülésére! Készítette: Balya András önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

2016. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege ezer Ft-ban

2016. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege ezer Ft-ban Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézménye 2016. évi költségvetéséről szóló 2./2016. (II.17.) ör. mód-ról suóló 12/2016.(X.12.) ör-hez 2016.

Részletesebben

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be.

A polgármesteri beszámoló keretében a legutóbbi rendes képviselőtestületi ülés óta történt fontosabb eseményekről számolok be. / 'm] \ BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT X V I. 'KKROIEIT, KKRftUIT ^ ^ " t T í ^ POLGÁRMESTER Tárgy: polgármesteri beszámoló Tisztelt Képviselő-testület! A polgármesteri beszámoló keretében

Részletesebben

A 4/2003.(III.12.)Ök. rendelethez a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat bevételeiről és kiadásairól

A 4/2003.(III.12.)Ök. rendelethez a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat bevételeiről és kiadásairól A 4/2003.(III.12.)Ök. rendelethez a Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat bevételeiről és kiadásairól 1. A 4/2003.(HI.12.)Ök. rendelethez a Budapest Főváros XVI. kér. Ők. működési célú bevételeiről

Részletesebben

Tételek Kiadás Saját bevételek 01 Feladat összesen: 30.000 51.808. Bérek Egyéb Alkalmi mb. Üzemeltetés Szolgáltatás Áfa és egyéb Befizetések

Tételek Kiadás Saját bevételek 01 Feladat összesen: 30.000 51.808. Bérek Egyéb Alkalmi mb. Üzemeltetés Szolgáltatás Áfa és egyéb Befizetések 1. melléklet a /2012. ( ) önkormányzati rendelethez 2011. évi költségvetés CÍMREND Jogcím: I. Szálka Község Önkormányzata II. Szálkai Német Kisebbségi Önkormányzat I. Szálka Község Önkormányzata Kötelező

Részletesebben

1/2006. (I.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a 2005. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló

1/2006. (I.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet. a 2005. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló 1/2006. (I.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet a 2005. évi költségvetésről és végrehajtási szabályairól szóló 6/2005.(II.25.) ök. sz. rendelet módosításáról A Budapest Józsefvárosi Önkormányzat

Részletesebben

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról

TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete. Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról TABDI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (V.2.) önkormányzati rendelete Tabdi község önkormányzata 2012. évi zárszámadásáról Tabdi Község Képviselőtestülete Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló - többször módosított

Részletesebben

Előirányzat módosítás állami költségvetéssel való elszámolás miatt

Előirányzat módosítás állami költségvetéssel való elszámolás miatt Előirányzat módosítás állami költségvetéssel való elszámolás miatt előterjesztés 1. melléklete ezer Ft Sorszám Cím Jogcím Kiadási ei. változás Bevételi ei.vált. Személyi Szociális hozzájárulási adó Dologi/

Részletesebben

A rendelet hatálya. A költségvetés rendje

A rendelet hatálya. A költségvetés rendje PARÁD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2010. (III. 18.) rendelete a Nagyközség 2010. évi költségvetéséről szóló 1/2010. (II. 15.) rendelet módosítása Egységes szerkezetben Az önkormányzat

Részletesebben

A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2008. október 15. Dr. Xantus Judit Jegyző

A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2008. október 15. Dr. Xantus Judit Jegyző A kihirdetés módja: kifüggesztés A kihirdetés napja: 2008. október 15. Dr. Xantus Judit Jegyző Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 50/2008. (X.15.) számú önkormányzati rendelete a

Részletesebben

Budapest Józsefváros Önkormányzatának

Budapest Józsefváros Önkormányzatának Budapest Józsefváros Önkormányzatának 23/2003. (V.06.) ök. sz. rendelete a 2002. évi pénzmaradvány felhasználásának, valamint a 2003. évi költségvetés és végrehajtási szabályairól szóló 14/2003.( II.18.)

Részletesebben

Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről

Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2009.(II.18.) R E N D E L E T E. Mátészalka Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2009.(II.18.) R E N D E L E T E. Mátészalka Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2009.(II.18.) R E N D E L E T E Mátészalka Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 7/2009.(III.30.),

Részletesebben

Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III.08.) Kt. számú rendelete a község évi költségvetéséről

Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III.08.) Kt. számú rendelete a község évi költségvetéséről Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III.08.) Kt. számú rendelete a község 2011. évi költségvetéséről Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Előterjesztés 2010. évi költségvetés előirányzat módosítására

Előterjesztés 2010. évi költségvetés előirányzat módosítására Berhida Város Önkormányzat Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tel.: 88/585-621 Fax: 585-620 Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés 2010. évi költségvetés előirányzat módosítására Az

Részletesebben

A évi költségvetés módosítása

A évi költségvetés módosítása A 211. évi költségvetés módosítása Sorsz. Megnevezések Bevételek Kiadások I. Állami pénzeszköz átvétellel kapcsolatos előirányzat módosítás 1 23 Mester utca 67. felújítás támogatása egyéb vállalkozástól

Részletesebben

Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/ /2011.

Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/ /2011. Emőd Város Önkormányzat Polgármesterétől 3432 Emőd, Kossuth tér 1. Tel.: 46/476-206 124-4/2011. Tárgy: Emőd Város Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása Emőd Város Képviselő-testületének

Részletesebben

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014. (II. 21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 30/2011. /VIII.31./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 30/2011. /VIII.31./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 0/0. /VIII../ sz. rendelete az önkormányzat 0. évi pénzügyi tervéről szóló 9/0./II../ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület az önkormányzathoz

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÓNKORMANYZA*^ ALPOLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÓNKORMANYZA*^ ALPOLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÓNKORMANYZA*^ ALPOLGÁRMESTERE Készült: A 2016. március 9. napján tartandó Képviselő-testületi Készítette: MüUer Kinga Intézményi irodavezető ülésre Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 11-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: november 11.

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET november 11-i rendes ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: november 11. ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. november 11-i rendes ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2015. november 11. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester

Részletesebben

Előterjesztés Répcelak Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításához

Előterjesztés Répcelak Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításához Előterjesztés Répcelak Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről szóló rendeletének módosításához Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat költségvetési terve az alábbi pontokon módosul: Központi

Részletesebben

2018. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege

2018. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézménye 2018. évi költségvetéséről szóló 1/2018. (II.14.) ÖR. rendelet módosításáról szóló 5/2019. (V.28.)

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér

Részletesebben

2018. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege

2018. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege Heréd Községi Önkormányzat 1. mell. Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézményei 2018. évi költségvetéséről szóló 1/2018. (II.14.) ÖR. rmód.-ról szóló 8/2018.(XI.28.) ör-hez Megnevezés

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 45/2011. /XII.16./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 45/2011. /XII.16./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /0. /XII../ sz. rendelete az önkormányzat 0. évi pénzügyi tervéről szóló 9/0./II../ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület az önkormányzathoz

Részletesebben

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület április 24-i ülésére Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete. az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2011.(II.18.)önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011 évi költségvetésére Kengyel Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2011 évi költségvetéséről az alábbi rendeletet

Részletesebben

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015 (II. 20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Sülysáp Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l

Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 121-3/2011. * 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz.( 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,

Részletesebben

2017. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege

2017. évi költségvetés összevont pénzforgalmi mérlege Heréd Községi Önkormányzat 1. melléklet a Heréd Községi Önkormányzat Kt-nek az önkormányzat és intézménye 2017. évi költségvetéséről szóló 2/2017. (II.15.) Ör. mód.-ról szóló 12/2017. (XII.1.) Ör.-hez

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. szeptember 28-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. szeptember 28-i ülésére H AL I MB A K Ö Z S É G Ö N K O R M ÁN Y Z AT A P O L G Á R M E S T E R 8452HALIMBA, Petőfi u. 16. (88) 237-003 fax:(88) 237-794 Ügyszám: 11/896/2015. Az előterjesztést összeállította: Stampfné Varga Erika

Részletesebben

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK

A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK A rendelet 1. számú melléklete- BEVÉTELEK Intézményi működési bevételek Közhatalmi bevételek Feladatalapú állami támogatások Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése Egyéb működési célú kiegészítő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 18-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 116/4/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. június 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Módosító

Részletesebben

Előterjesztés 2012. évi költségvetés előirányzat módosítására

Előterjesztés 2012. évi költségvetés előirányzat módosítására Berhida Város Önkormányzat Polgármesterétől 8181. Berhida, Veszprémi u. 1-3. Tel.: 88/585-621 Fax: 585-620 Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés 2012. évi költségvetés előirányzat módosítására Az

Részletesebben

1.napirend. Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester. Előadó neve: Perlaki Zoltán gazdasági vezető

1.napirend. Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester. Előadó neve: Perlaki Zoltán gazdasági vezető ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 89/2014 Tárgy: Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.17.) önkormányzati rendeletének 2. sz. módosítása Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2011. március 08-án tartandó ülésére az Önkormányzat 2010. évi költségvetési rendeletének módosítása tárgyában

Előterjesztés a Képviselő-testület 2011. március 08-án tartandó ülésére az Önkormányzat 2010. évi költségvetési rendeletének módosítása tárgyában Előterjesztés a Képviselő-testület 2011. március 08-án tartandó ülésére az Önkormányzat 2010. évi költségvetési rendeletének módosítása tárgyában Előirányzat módosítás III. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

1.. A 2/2015.(II.18.) Ör. számú költségvetési rendelet 4. -a a következők szerint módosul:

1.. A 2/2015.(II.18.) Ör. számú költségvetési rendelet 4. -a a következők szerint módosul: ECSER NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2016.(II.25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2/2015. (II.19.) A 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSRŐL SZÓLÓ ÖNKORMÁNYZATI RENDELET M Ó D O S Í T Á S Á R Ó L. Ecser

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete az önkormányzat 2011. évi pénzügyi tervéről szóló 9/2011./II.24./ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület

Részletesebben

Dorog Város Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi módosítása

Dorog Város Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi módosítása DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71., TF.: 06 33 431 299, FAX.: 06 33 431 377, E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2014. évi költségvetésének I. félévi módosítása Felelős készítő:

Részletesebben

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2/2008. (II. 25.)KT. sz. r e n d e l e t e (B1)

IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2/2008. (II. 25.)KT. sz. r e n d e l e t e (B1) IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 2/2008. (II. 25.)KT. sz. r e n d e l e t e (B1) Az Ibrány Város Önkormányzatának 2007. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól szóló 3/2007. (II.23.) KT.

Részletesebben

TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről

TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE. Az Önkormányzat évi költségvetésének teljesítéséről TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. (V. 8.) SZÁMÚ RENDELETE Az Önkormányzat 2008. évi költségvetésének teljesítéséről Taktaszada Község Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 1992.

Részletesebben

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009(IX.15.) számú rendelet a Pölöske Község Önkormányzat a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2007(III.27.)

Részletesebben