NYÍREGYHÁZA a szerethető város

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYÍREGYHÁZA a szerethető város"

Átírás

1

2 NYÍREGYHÁZA a szerethető város Beszámoló Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése évi programjának időarányos végrehajtásáról N YÍREGYHÁZA M EGYEI JOGÚ V ÁROS Ö NKORMÁNYZATA

3

4 Versenyképes Nyíregyháza A három éve elfogadott önkormányzati programunkban vállaltuk, hogy egy erős, versenyképes, hazai vállalkozásokra alapuló gazdaság alapjait tesszük le. Kiemelt szerepet szántunk az iparfejlesztésnek, a logisztikának, valamint az idegenforgalomnak. Biztos alapokon A szeptemberi zárást követően összesítettük a október 1-től képződött bevételeket valamint az önkormányzat működése során felmerült kiadásokat. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy önkormányzatunk megőrizte fizető- és hitelképességét. A vizsgált időszak alatt az önkormányzatnak összesen millió Ft bevétele képződött, melynek közel 1/3-a a központi költségvetésből származott. A bevétel 8,9%-át a működési bevételek, 33,4% -át a sajátos működési bevételek (illetékek, adók, bírságok ) adták. A sajátos működési bevételeken belül a helyi adó képezi a legnagyobb tételt, melyből a három év alatt millió Ft realizálódott. Az állam millió Ft támogatást biztosított az önkormányzat feladatellátásához. A felhalmozási és tőkejellegű bevételek az összes bevétel mindössze 3%-át jelentették, mivel ezen a téren jelentős visszaesés következett be a fizetőképes kereslet csökkenése miatt, amihez nagymértékben hozzájárult az egész világon végigsöprő gazdasági válság. A millió Ft kiadás 77,5%-át tette ki a működési kiadás, melynek 52,7%-a a személyi juttatásokra, valamint azok járulék vonzatára lett kifizetve, összesen millió Ft összegben. A felhalmozás 14,1%-os, a finanszírozási kiadások pedig 8,3%-os részarányt képviselnek a kiadásokon belül. Az intézmények zavartalan működéséhez folyószámlahitelt, valamint munkabérhitelt vettünk fel, melynek állománya 768 millió Ft-al nőtt a három év alatt. A beruházási és felújítási, valamint a terület előkészítési feladatok megvalósításához felhalmozási hitelt vettünk fel, valamint kötvénykibocsátással teremtettük meg a szükséges forrást. Az iparosított technológiával épült lakások felújításához Panel plusz hitelt vettünk igénybe. A hitel-és kötvényállomány összesen millió Ft-al nőtt az alábbiak szerint: e Ft Nyitó hitelállomány 2006.X Felvétel Törlesztés Elszámolt árfolyam nyereség/veszteség Záró állomány 2009.IX Fel nem használt kötvény Nettó állomány Eltérés Állomány változás A bevételek szerkezetében jelentős átalakulás következett be az időszak alatt a kötvénykibocsátás miatt. A kötvénykibocsátás évében - 2 -

5 mint finanszírozási bevétel jelenik meg a kötvény ellenértéke, a következő években pedig pénzmaradványként mutattuk ki a tárgyévben fel nem használt részt. A finanszírozási kiadásoknál ez úgy csapódik le, hogy megnőtt a hiteltörlesztés aránya 2007-ben, hiszen a kötvény egy részéből a korábbi kedvezőtlen kamatozású devizaalapú hitelek lettek kiváltva. Ennek következtében 2006-ról 2007-re a hiteltörlesztés duplájára emelkedett. A kötvény visszafizetésének türelmi ideje, valamint a törlesztés hosszú távú üteme kedvező irányba módosította a költségvetés illetve évi struktúráját. Az eltelt időszakban a gyermeklétszám csökkenése, valamint a szegregált oktatás megszüntetése miatt a racionálisabb feladatellátás megszervezése érdekében - az intézményhálózatban jelentős szerkezeti változás következett be. Két ütemben átszervezésre került a közművelődési intézményhálózat. A szervezési intézkedések hatására az engedélyezett létszám 173 fővel csökkent a három év alatt. Felelős adópolitika Az elmúlt években továbbra is meghatározó volt a helyi adók közül az iparűzési adó és az építményadó, valamint a központi adóként működő gépjárműadó. Az adópolitikánkban folyamatosan szem előtt tartottuk a kis- és középvállalkozások érdekeit, ezért a jogszabályi lehetőségeket maximálisan kiaknázva adómentességben részesítettük azon vállalkozásokat, amelyek vállalkozási szintű adóalapja az iparűzési adóban nem haladja meg a 2,5 millió Ft-ot. Az adómentességi szabály alapján az elmúlt időszakban átlagosan a vállalkozások 51%-a éves szinten 125 millió Ft iparűzési adó megfizetése alól mentesült. (2007. évben vállalkozás 127,5 millió Ft, évben vállalkozás 126,3 millió Ft, I- III. negyedévben vállalkozás 122,7 millió Ft iparűzési adó megfizetése alól mentesült) A Közgyűlés az önkormányzati ciklusban a lakosság széles körét érintő adót továbbra sem vezetett be. Az érintett időszakban az önkormányzat költségvetésében az adóbevételek (helyi adó és gépjárműadó együtt) évente mintegy 17%-os részarányt képviselnek. Ez az önkormányzati ciklus három évében közel 21 milliárd forint adóbevétel. A 2006-os bázisévhez viszonyítva az adóbevételek több mint 1,3 milliárd Fttal (23,3 %-kal) növekedtek. Az adóbevételeken belül a 65%-os részarányt képviselő iparűzési adó a évhez képest 700 millió Ft-ot meghaladó nagyságrenddel emelkedik évre. Az iparűzési adót fizető vállalkozások száma 8,5%-kal (391), a Ft feletti iparűzési adót fizető vállalkozások száma 7,9%-kal (227), az általuk fizetett iparűzési adó összege pedig 17,1%-kal (653 millió Ft) emelkedett a bázisévhez viszonyítva. Az iparűzési adóbevétel növekedési üteme a gazdasági válság hatására lelassult

6 Az önkormányzat január 1-jétől a vállalkozások adóterheinek mérséklése érdekében az építményadó mértékét a korrigált forgalmi érték 2,8%-áról 2,6%-ra, január 1-jétől a vállalkozói tulajdonban lévő lakás céljára használt lakások esetében pedig 2,6%-ról 0,5%-ra csökkentette. Az építményadóból származó bevétel az érintett időszakban az adómérték csökkentések ellenére évente átlagosan 130 millió forinttal emelkedett. A 2006-os bázisévhez képest évben 400 millió forintot meghaladó emelkedéssel számolhatunk. Az adóztatott építmények száma éves átlagban 2,7%- kal (110 db építmény) növekedett, amelynek eredménye a dinamikus adóbevétel emelkedés. A tartózkodási idő utáni idegenforgalmi adó mértékének január 1-jétől történt emelése (100 Ft-ról 200 Ft-ra) következtében befolyó idegenforgalmi adó és a kapcsolódó állami támogatás évente mintegy 45 millió Ft forrást jelent a város turizmusfejlesztéssel kapcsolatos feladatainak ellátására. Gépjárműadóban január 1-jétől változott az adóztatás rendszere. A változások lényege, hogy január 1-jétől a személyszállító gépjárművek nem súly után, hanem teljesítmény után adóznak. A gépjárműadóban a évre tervezett adóbevétel 24,2%- kal (181 millió Ft) haladja meg 2006-os bázisévben teljesített adóbevételt. A gépjárműadóztatás rendszerének változása (a személyszállító gépjárművek teljesítmény utáni adózása) 2007-ben jelentős, mintegy 25%-os adóbevétel növekedést eredményezett. Az ezt követő években a növekedés megállt. Három ország gazdasági gócpontján A város gazdaságának fejlődése hasonlóan a többi megyei jogú városéhoz az elmúlt három és fél évben ellentmondásokkal terhelt volt. A ciklus első két évében fejlődése töretlen volt, a globális válság miatt azonban ez a trend az utolsó évben megtört. Az Ipari Park között, az előző időszakokhoz hasonlóan sikeres projekteket tudhat maga mögött ban Thyco Mo. Kft. vásárolt területet, és kezdte el egy fémmegmunkáló üzem létesítését, melynek építését azonban a válság miatt egyelőre elhalasztott. Szintén 2006-ban kezdte meg a működését a Gabriel-Chemie Kft. egy osztrák tulajdonú vegyipari üzem ben a Sematic Hungary Kft. egy olasz liftajtókat gyártó üzem indította el a termelését ban a Lanotte Kft. telephelyét SPLC-E Kft. vásárolta meg, és társcégeivel GOF Hungary Kft, Szuro-Trade Kft-vel közösen kezdte el tevékenységét ben hosszas előkészület után a LEGO Manufacturing Kft. megvásárolta a Flextronics Kft. telephelyét, és ide helyezte a duplo teljes, valamint a hagyományos lego kockák egy részének gyártását valamint a csomagolását. Ezzel egy újabb igen stabil és világszerte ismert multinacionális cég működik az Ipari Parkban

7 Ebben az évben befejezte a beruházását a Leva-Team Kft, amely élelmiszeripari gépeket gyárt, és elkezdte működését a SGS Magyarország Kft. laboratóriuma, ahol bio üzemanyagok bevizsgálása folyik és 2009 között az Ipari Parkban működő cégek dolgozói létszáma mintegy 500 fővel növekedett, november 1-i állapot alapján 4415 fő dolgozik ott november 1-ig 330 millió euró (kb. 86 milliárd Ft) beruházás valósult meg az Ipari Parkban, ezzel becslések alapján évente mintegy 50 milliárd Ft termelési értéket állítanak elő az itt működő cégek. Az önkormányzat és a magyar kormány segítségére volt szükség ahhoz, hogy egy privatizáció eredményeként sikerült megmenteni a felszámolás alól az EKO Kft-t. A Konzervgyár évente átlagosan közvetlenül és közvetve, több mint embernek ad munkát. Ugyanakkor sajnálatos módon két, több évtizede működő üzemünk fejezte be működését a gazdasági válság hatására (Berwin, Lindab), kb. 500 fős létszámleépítésre került sor. Eredményesen pályáztunk Nyíregyháza Beregszász gazdaságfejlesztési együttműködésének erősítése érdekében, aminek eredményeképp megbízási szerződést kötöttünk a Nyíregyházát és Beregszászt bemutató kiadványok és kisfilmek elkészítésére, valamint az üzletember-találkozók lebonyolítására. Ezek közül egynek Nyíregyháza adott otthont, míg a második találkozóra Beregszászon került sor október 21-én. Nyíregyháza és Szatmárnémeti testvérvárosi együttműködésének széleskörű fejlesztése céljából sikeres pályázatot adtunk be. A tervezett kezdés november, a programok a kultúra, a sport, a szociális együttműködés és a környezetvédelem köré csoportosulnak. Logisztikai központ A repülőtér fejlesztése Pezsgő belváros program A Központi Területfejlesztési Célirányzat támogatással befejeződött a reptér fejlesztésének III. üteme, melynek keretében kiépült a repülőtér biztonságtechnikája és az utasforgalmi épület biztonsági berendezései, új üzemanyagkút létesült, valamint elkészült a repülőtér automata fénytechnikai rendszere is. A IV. ütemben a kifutópálya és a hozzá tartozó fénytechnikai rendszer meghosszabbítása a cél, amelyhez az engedélyezési és a kiviteli tervek már elkészültek. Jelenleg a szükséges területvásárlás és a beruházás költségeinek becslése, környezeti hatásvizsgálat készítése, valamint a megfelelő pályázati források felkutatása folyik. Uniós segítséggel (ÉAOP-5.1.1/B ), A belvárosi terek integrált funkcióbővítő fejlesztése Nyíregyházán című pályázati program keretén belül több száz millió forint értékben kezdődtek meg beruházások a nyíregyházi városközpontban, melyek különlegessége, hogy az önkormányzat a helyi lakókkal - 5 -

8 és vállalkozókkal szoros együttműködésben végzi el a fejlesztéseket. A vállalkozók és az önkormányzat összefogásával sikerül teljesen újjá varázsolni a Zrínyi Ilona utcát. A belvárosi terek megújulásának részeként új portálokat kapnak az üzletek és megújul a burkolat is. Megszépül a Skála Áruház homlokzata, megkezdődött a Házasságkötő terem felújítása. A város ékköve a Nyírvíz Palota 450 millió forintos beruházással újul meg áprilisára egy új ügyfélszolgálati centrumot is a nyíregyházi lakosok rendelkezésére bocsátunk. A református templom és az ortodox parókia is megújult külsővel gazdagítja majd a belvárost re megújul a Hősök tere, a Mártírok tere és a Luther tér, valamint már az idén rendbe tesszük a fákat az Árok, a Búza és a Szent I. utcákban évben a Jókai és Nagy Imre téren felépült a Korzó Bevásárlóközpont, amellyel 670 db térszint alatti parkolót is kialakítottak. A beruházással megvalósult városunk új sétálóutcája, mely a Korzó Bevásárlóközponttól a Bocskai utcáig terjed, a római katolikus templom előtti teret is magába foglalva. Ezen szakaszon a közművek rekonstrukciójára is sor került. A belváros megújulásához kapcsolódnak a közlekedést átalakító fejlesztések, melyek várhatóan 2011-re készülnek el. A fejlesztés során a biztonságos és egyben gyors közlekedést tekintettük a fő szempontnak. Az Egyház utca négysávosítása, a Síp utca szabályozása, az Egyház u.-bethlen u. kereszteződésben jelzőlámpás forgalmi csomópont építése. A Kálvin tér és a Bercsényi utca szabályozása. A Széchenyi u. - Szarvas u. - Iskola u. forgalmi csomópontjának jelzőlámpás csomóponttá történő átépítése. A Luther u. - Szent István u. kereszteződésében jelzőlámpás csomópont kiépítése, a Szent István utcai szakasz új forgalmi rendjének kialakítása. A Kiskörút Bocskai u. - Szent István u. közötti szakaszán új, 2x2 sávos nyomvonal kiépítése. Az akcióterület és a város egyéb részei közötti kerékpáros forgalmi kapcsolat megteremtése. Kerékpárút építése a Bethlen G., a Széchenyi, a Szarvas és a Szent István utcákban. Nyíregyháza Polgármesteri Hivatal A épületének rekonstrukciója 2008-ban készült el, melynek keretében a közműfelújítást és a belső udvar parkosítási munkálatait végezték el. Megújult a Krúdy terem, valamint az A épület első emeleti része, a díszteremtől északra fekvő irodák és a tárgyaló, recepció is kialakításra kerület. Megújult az A épület belső udvari - 6 -

9 homlokzata, a B épület előtti bejáratnál mozgáskorlátozotti feljáró és előtető készült. A belső udvari új térburkolat alatt megtörtént a közművezetékek teljes kiváltása. A teljes bekerülési költség mintegy 200 millió Ft-ba került. A kivitelezési munkák októberben fejeződtek be. A belváros mindennapjainak színesebbé tétele érdekében kerékpáros rendezvényeket, helyismereti vetélkedőket, szemléletformáló rendezvényeket, kézműves foglalkozásokat, kiállításokat, ifjúsági programokat, kulturális és zenei programokat szervezünk folyamatosan a helyi közösségekkel együttműködve. A turisztikai stratégia három pillére: Sóstó, belváros, tirpák hagyományok Sikeres együttműködés a turisztika területén Az elmúlt évek egyik legfontosabb feladata a város turisztikai szereplőinek összefogása, a koncentrált turisztikai marketing és az egységes megjelenés megvalósítása volt. Ennek érdekében 2006-ban olyan turizmusfejlesztési stratégiát dolgozott ki az önkormányzat, mely a Sóstógyógyfürdő komplex fejlesztésén, a belváros kulturális örökségének továbbfejlesztésén, valamint a tirpák hagyományok ápolásán nyugszik. A koncepció követi a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában megfogalmazott célokat, és szervesen kapcsolódik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, valamint az Észak-alföldi régió Turizmusfejlesztési Stratégiájához, ugyanakkor figyelembe veszi a város adottságait is decemberében elkészült a koncepcióhoz kapcsolódó Intézkedési Terv, amely meghatározta a konkrét feladatokat a turisztikai termékfejlesztésre és a turisztikai marketingre vonatkozóan. A Turisztikai Desztinációs Menedzsment Szervezetek felállításának fontosságát hangsúlyozva Országos Turisztikai Szakmai Konferenciát szerveztünk 2008-ban és 2009-ben is a Nyíregyházi Főiskola Turizmus és Földrajztudományi Intézetével közösen. Emellett, az önkormányzat rendszeresen szervez turisztikai szakmai fórumokat a VAKÁCIÓ Nemzetközi Idegenforgalmi, Utazási, Szabadidő Kiállítás és Vásár kísérő programjaként. Idegenforgalmi szolgáltatóink egységesen mutatkoztak be Ungvár, Krakkó, Kassa és a belföldi nagyvárosok utazási kiállításain, kiemelten Budapesten az Utazás, a Főszezon a Spa és Welness kiállításokon. Sikeresek és eredményesek voltak az idegenforgalmi szezonra felkészítő tanfolyamok, amelyeket egy-egy turizmushoz közeli iparág dolgozói számára szervezett a Polgármesteri Hivatal. Oktatáson vettek részt a város taxisai, a helyi járatú autóbuszvezetők, a közterület felügyelők, a felszolgálók, a recepciósok és a szakácsok

10 Tudatosan törekszünk a régióban működő szolgáltatókkal és önkormányzatokkal való kapcsolattartásra, ezért szakmai tapasztalatcserére hívtuk Hajdúszoboszló, Debrecen városok önkormányzati képviselőit. A cél az volt, hogy az önkormányzatok és a vállalkozók egymással összefogva segítsék a térségbe irányuló beutazó turizmus fejlesztését. Az önkormányzat folyamatosan együttműködik a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi Regionális Marketing Igazgatósággal, a régió és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye turisztikai képviselőivel, kiemelten a Sóstói Vállalkozói Klubbal és a nyíregyházi Idegenforgalmi Kerekasztallal. Az Észak-Alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság döntése értelmében a turisztikai fejlesztések terén elért kimagasló eredményeinkért az önkormányzati kategóriában Nyíregyháza nyerte el az Alföld Turizmusáért díjat. Városunk azért a koncentrált marketingmunkáért és eltökéltségért kapta meg a díjat, amivel javítani kívánta ismertségét és látogatottságát a nagy regionális versenyben. A díj odaítélésekor Sóstó és a belváros fejlesztéséért, a tanyavilág fejlődéséért tett erőfeszítéseket vették figyelembe. Turisztikai tájékoztatás felsőfokon Az önkormányzat egységes arculatú kiadványsorozatot jelentetett meg, melynek leglátványosabb eleme a turistacsalogató Innovatív kiadvány, amelyet 2006-ban az év első három legszínvonalasabb városi kiadványa közé sorolt a Kiadvány Trend versenyen a szakmai zsűri. A szabadidő hasznos eltöltésében segít a Programajánló, az Eseménynaptár, a Szálláshely katalógus, a Nyíregyháza A-tól Z-ig kiadvány és az idegenforgalmi mini térkép. A kiadványok nagy része elkészült angol, német, szlovák, lengyel, orosz, ukrán és román nyelven is. Szintén a turisták tájékozódását segítik a turisztikai tájékoztató táblák Nyíregyháza 5 legforgalmasabb pontján. (a Kossuth téren, a Hősök terén, az Országzászló téren, az Autóbusz pályaudvaron és a Vasútállomás előtti buszmegállóban) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tourinform irodával együttműködve elkészítettük a Turisztikai Információs Kártyarendszert. Ennek alapelemei elsőként a megye és a város nagyobb turisztikai eseményein, valamint a Tourinform Irodákban jelentek meg. Nyíregyháza házhoz megy Az egyre élénkebb szlovák, román és lengyel vendégforgalom további növelésére a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt-vel közösen Nyíregyháza házhoz megy címmel bemutatkozó road showkat szerveztünk Szatmárnémetiben, Rzeszówban, később pedig több szomszédos városban

11 Kiemelt célpont a Sóstó A parkfürdő rekonstrukciójára és bővítésére a város forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Uniótól (Észak - Alföldi Operatív Program Versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztés támogatására ). A fejlesztés összköltsége Ft + ÁFA, melynek lényeges elemei a következők: Gyógymedence átalakítása a növekvő igények kiszolgálása érdekében a meglévő termál ülőmedence bővítése, valamint nap elleni árnyékolással való ellátása. Az olasz medence átalakítása bővítés, attrakcióelemek beépítése, víztechnológia korszerűsítése. o A vízfelület 711 m 2 -re, a víztérfogat 692 m 3 -re, a kapacitás 249 főre nő. o Új élményelemek: sodrófolyosó, pezsgőmedence, kamikáze csúszda, versenycsúszda. o Fedett ücsörgő és vizesblokk is épül. 50 m-es úszómedence és környezetének átalakítása a medence technológiai korszerűsítése, környezetének rendezése. o A vízfelület 1158 m 2 -re, a víztérfogat 2010 m 3 -re, a medence kapacitása 232 főre nő. o A meglévő gépház tetejére fedett ücsörgő épül. Új öltözőépület és lelátó kialakítása az elavult épület helyén; a befogadóképesség növelése. A földszinten a téliesített öltöző 680 m 2 alapterületű. Kapacitása: 2196 fő. Az emeleten 616 m 2 alapterületű nyári öltöző kerül kialakításra, 2744 fős kapacitással. Új termálkút fúrása a megnövekedett vízigény miatt. Zöldfelületek megújítása, területrendezése a Parkfürdő szilárd burkolatrendszerének, sétányainak, zöldfelületének felújítása, átalakítása, Térfigyelő rendszer kiépítése és a beléptető rendszer, térvilágítás korszerűsítése. A beruházással az önkormányzat reményei szerint mind a nyíregyházi lakosokat, mind az ideérkező turistákat minőségi szolgáltatások segíthetik a kikapcsolódásban. Reményeink szerint a közbeszerzés eredményeként a beruházás 2010 januárjában elkezdődhet. A nyíregyházi állatpark fejlesztése Az ország egyik legnagyobb turisztikai beruházása kezdődött meg Nyíregyházán azáltal, hogy egy kis egyedülálló dzsungelt hozunk létre itt a Tiszántúlon. A fejlesztést az tette lehetővé, hogy a Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. Ócenárium, Esőerdőház és Tarzan ösvénye címmel sikerrel indult az Észak - Alföldi Operatív Program Versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztés című kétfordulós pályázati felhívásán. Az Európai Unió és a Magyar Állam által finanszírozott projekt összköltsége Ft, amelyből a vissza nem térítendő támogatás Ft. A beruházás jelenleg körülbelül 90%- os készültségű, részei a következők

12 A Zöld Piramisnak nevezett épület föld alatti szintjén az Indiai Óceán élővilága jelenik meg. A látogatók üvegfolyosóban közlekedve az literes akváriumban lévő cápák, ráják, korallok és más tengeri élőlények világát figyelhetik meg. Az Ócenárium fölött kerül kialakításra az Esőerdőház, amely sajátos hangulatával egyedülálló élményt nyújt. A látogatók függőhidak magasságából tekinthetnek le a dzsungel gyönyörű növényeire, a 15 méter magasról lezúduló vízesés mellett elhaladva pedig olyan különleges állatokkal találkozhatnak, mint a komodói varánusz, az orángután, a páncélos rinocérosz, vagy az indiai elefánt. A Tarzan-ösvénynek nevezett rész a Szafari híddal kapcsolódik az Afrika-házhoz, amely a kontinens állatainak széleskörű és újszerű bemutatását teszi lehetővé, mintegy m 2 -es területen. Az épület emeleti szintje a látogatók számára kívülről biztosítja az állatok tanulmányozását. A bővítés szervesen illeszkedik az Állatparkhoz, ugyanakkor meseszerű élménnyel is szolgál, hiszen nemcsak állatokat lehet majd látni, hanem speciális, az ismert mesék (Dzsungel Könyve, Tarzan) világához kapcsolódó szórakoztató elemek is beillesztésre kerülnek. Szálloda A volt Szeréna lak helyén egy projektcég 80 szobás, 4 csillagos szálloda megvalósítását tervezte, melyhez 2008 évben 542 millió Ft EU-s támogatásban részesült. A beruházást a hitelek beszűkülése miatt az előírt határidőre nem tudta befejezni, így az elnyert támogatási összeg visszafizetésre kerül

13 Lendületes Nyíregyháza Nyíregyháza városának gazdasági sikere, az itt élők életminősége jelentősen múlik a városba vezető közlekedési kapcsolatok kiépítettségén. Az önkormányzat célja olyan, a XXI. század elvárásainak megfelelő közlekedés-fejlesztési koncepció kialakítása, amely összhangba hozza egymással az egyéni és a közösségi közlekedést. Ennek megfelelően olyan beruházásokat indítottunk el és ösztönöztünk, amelyek megvalósulásával mindenki, bármely közlekedési módot választja is, megtapasztalhatja, mennyivel javultak Nyíregyházán a közlekedés feltételei. Helyi utakon Kiemelt beruházások Az Európai Unió, a kormány és az önkormányzat támogatásával soha nem látott útépítések és felújítások kezdődtek a városban és környezetében. Mindezek eredményeképpen várhatóan jelentős mértékben javul városunk versenyképessége, új munkahelyek jönnek létre, és növekedni fog Nyíregyháza gazdasági szerepe. A kiemelt beruházásokat az alábbi táblázatban foglaltuk össze. M3-as autópálya Forgalomba helyezve évben, a 403. sz. Keleti elkerülő úttal együtt a város gyorsforgalmi úthálózati kapcsolatát biztosítja. Kertvárosi elkerülő út A Nyugati elkerülő útnak a Simai útig történő megépítése esetén a Kertvárosi elkerülő út helyett a Bokréta utca gyűjtőútként történő kiépítése szükséges. Az útépítés miatt aláírásgyűjtés kezdődött. Ennek eredményeként a Közgyűlés a A régi 4. sz. főút új 4. sz. főút összekötő út kiépítése felüljáróval, az ipari park megközelíthetőségének javítása Keleti körút: Kállói út - Orosi út Pazonyi út összekötése (ROP) beruházás elhalasztása mellett döntött. Nyíregyháza Záhony vasúti fővonal korszerűsítéséhez, emelt, 160 km/h sebességűvé történő átépítéséhez kapcsolódó beruházás. A tervegyeztetés megtörtént, a tervezés folyamatban van. Az út kivitelezésére előreláthatólag csak az Európai Unió közötti költségvetési ciklusában kerülhet sor. Az ÉAOP Önkormányzati utak fejlesztése program támogatására benyújtottuk a pályázatunkat a Keleti körút megépítésére (Kállói u.- Orosi u. Pazonyi u. főutak közötti Tüzér u. és Törzs u. szakaszok). A Tüzér utcai összekötő szakasz a Kállói úton található ötágú körforgalmi csomópontból ágazik ki, és köti össze a Tüzér utca Orosi úti csomópontjánál található burkolt szakaszt. Szilárd burkolatú út a Tüzér utca mintegy 915 méter hosszú szakaszán 2 x 1 sávval épül, a közút bal oldalán 1,50 m széles gyalogjárda készül. A tervezett összekötő út jelzőlámpás csomóponttal csatlakozik az Orosi úthoz. A jelzőlámpás csatlakozásnál gyalogjárda 95 m hosszúságban a jobb oldalon is kiépül. A jelzőlámpás csomópont kialakításához az Orosi utat (41 sz. főút) 229 m hosszan újra

14 Nyugati elkerülő út. (Simai út 36-os) kell aszfaltozni. A Törzs utca a Szalag utca csomópontjától 2 x 1 sávosan, a baloldalon elválasztott gyalog kerékpárúttal, a jobb oldalon gyalogjárdával épül tovább. A sikeres pályázat eredményeként a kivitelezés elkezdődött, átadása 2010-ben várható. Megkezdődtek a Nyugati elkerülő út a 36. sz. főútig (Tiszavasvári útig) terjedő szakaszának területelőkészítő munkálatai. Állami utak felújítása másfél milliárd forint értékben Nyugati körút építése Kiskörút folytatása a Szent István útig 4-es főút korszerűsítése Debrecen-Nyíregyháza között (állami forrás) Nagykörút befejezése (állami beruházásban), a Kisvasút végállomás áthelyezésének függvényében Diák utca -Szállási utca kereszteződés Az ÉAOP Önkormányzati utak fejlesztése program támogatására 2009-ben nyújtottuk be pályázatunkat a Nyugati körút (36. sz. 38. sz. főutakat összekötő út) I. szakasz 813m es szakaszának (Kerék u. 38. sz. út) megépítésére. Jövőre az Alkotás utat önkormányzati saját erőből kell megvalósítani. A Kiskörút Bocskai utca Szent István utca közötti szakaszának megépítése A belvárosi terek integrált funkcióbővítő fejlesztése Nyíregyházán program egyik projekteleme. Az építési engedélyes tervek elkészültek, az építési engedély rendelkezésre áll. Az építés előreláthatólag évben várható. A program közlekedésfejlesztési része keretében a Kiskörút részeként, illetve ahhoz kapcsolódóan hangjelzővel ellátott jelzőlámpás forgalmi csomópontok kerülnek kialakításra. A kivitelezés megkezdődött európai uniós forrásból. Újfehértóig a megerősítés megtörtént. A nagykörút hiányzó szakaszának engedélyes terve részben a sz. összekötő út nyomvonalát érinti, és ezen a vonalvezetési szakaszon a MÁV Zrt. Kisvasút telephelyét is érinti. A környezeti kármentesítés lezárult, de az építési engedélyezési eljárást időközben megszűntették. Az Önkormányzat által vállalt területelőkészítés megtörtént, mely a Debreceni u. felüljáró térségében - a Móricz Zs. úti magántulajdonú ingatlanok megszerzését és épületek bontását foglalja magában. Nyíregyháza - Oros, 41. sz. főút, Diák utca és Szállási út kereszteződésében biztonságos, középszigettel ellátott gyalogátkelőhely kiépítésére, sávelhúzásra és autóbusz öböl áthelyezésére Ft os támogatással rendelkezünk. A megvalósítás 2010-ben esedékes. Az állami tulajdonú utak burkolatának felújítására a Regionális Operatív Program pályázatain nyertünk közel másfél milliárd forintos támogatást

15 3317 sz. Simai u. - Huszár sor Petőfi u. - Vasgyár u sz. Sóstói u.- Kemecsei u sz. Kállói út sz. Nyírpazony - Oros összekötő út 16, 9 km 657,9 millió forint 11,3 km 402,4 millió forint 8, 5 km 253,4 millió forint 4,7 km 203 millió forint Önkormányzati utak megújítása Új fejezet nyílt a közösségi közlekedés fejlesztésében Az elmúlt ciklusok gyakorlatának megfelelően az önkormányzati utak burkolatainak és alapjainak megújítását is tovább folytattuk. Burkolatjavítás ben a Korányi F. u. Jósaváros területén 94 millió Ft beruházási költségen 41 millió Ft támogatással ban Sóstóhegyen (Muskotály utca, Szabó Lőrinc utca, Attila utca, Harkály utca, Igrice utca, Csaba utca), Borbányán (Alma utca, Ipari út, Haladás utca, Pitypang utca) és a Belvárosban a (Rákóczi út, Búza utca, Új utca, Víz utca) összesen 252 millió Ft beruházási költségen, 118 millió Ft támogatással ben az Ady Endre u. és térsége területéhez (Ady Endre u., Váci Mihály u., Budai Nagy Antal u., Esze Tamás utca, Achim András utca, Szántó Kovács János u. tömbbelső) valamint Nyírszőlős Nyírszőlősi u. és térsége területéhez (Nyírszőlősi u. és Szőlőskert utca) nyertünk támogatást, összesen Ft összegben. Útalap-építés 2007-ben 40 millió Ft értékben útalapok építését végeztük: Szirom u., Rizling u., Mérő köz, Görcsős sor, Erika utca, Szabó L. Á. Isk. parkoló, útalap aszfaltozás: Szegély utca, Százados utca, valamint az Alma utca folytatása ban 50 millió Ft értékben az útalapok építése (Szeder utca) mellett a már meglévők lezárását is elvégezzük: Nád utca, Venyige utca, Erika utca, Futó utca, Majális utca, Csónak utca, Szivárvány köz, Futó utca, Kőrösi Csoma Sándor utca. A rugalmas tömegközlekedés rendszere az országban először Nyíregyházán került kialakításra az Európai Unió támogatásával (ÉAOP /B ). A 2007 márciusától működő rendszer napközben a korlátozottan közlekedőképes embereket segíti diszpécserközponton keresztül, munkaidőn túl pedig a ritkán lakott településrészen élők közösségi közlekedéssel történő kiszolgálását biztosítja. A bevezetett rendszer költséghatékony, igényfüggő közlekedési forma bevezetését tette lehetővé, amelyhez korszerű

16 térinformatikai rendszerrel működő diszpécserközpont készült. A rendszerhez 3 db 34 utas szállítását szolgáló autóbuszt helyeztünk forgalomba. A közösségi közlekedés további fejlesztése érdekében célul tűztük ki, hogy a buszhálózatot még komfortosabbá és zöldebbé tegyük a nyíregyházi lakosok számára. Pályázatot nyújtottunk be Közösségi közlekedés Infrastruktúrájának fejlesztése Nyíregyházán címmel (ÉAOP /B). 355 millió forintot sikerült elnyernünk uniós és hazai forrásokból, a saját erő mértéke közel 40 millió Ft volt. Folyamatosan felújítunk 103 buszmegállót, 50 esőbeállót és egy irányító-utasforgalmi épületet. A VOLÁN járműállományának megújítása folyamatos, évről évre több alacsonypadlós korszerű autóbusz beszerzése történik decemberében 15 Solaris autóbusz beszerzése valósult meg, míg 2007-ben 3 kisbuszt vásárolt a társaság. A évben 1 midibusz és 10 autóbusz beszerzése történt meg. A Közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztése (ÉAOP /A) pályázati kiírásra Önkormányzatunk pályázatot nyújtott be. A projekt elvárt eredménye közösségi közlekedési járművek hálózati szintű előnyben részesítése a város jelzőlámpás csomópontjain és haladásuk további elősegítése buszsáv létesítésével. Bár minőségében jelentős változás következett be a tömegközlekedés területén, a helyi buszközlekedés gazdaságossága elsősorban a csökkenő utasforgalom miatt tovább romlott. Évente több százmillió Ft-al, három év alatt közel 700 millió Ft-al járult hozzá a város a Volán működéséhez. Két keréken Nyíregyházán Nyíregyháza 2002-ben elkészíttette a kerékpárút-hálózat fejlesztésének tanulmánytervét, mely kijelölte a fejlesztési irányokat. A terv sikerét a Kerékpárosbarát Település cím elnyerése is bizonyítja. A cím a dicsőségen túl azonban feladatokat is jelent: a kerékpározás népszerűsítése mellett további lépéseket kell tennünk a kerékpárosok minél jobb kiszolgálásáért is, például biztonságos kerékpárutakat és egyéb infrastruktúrát építenünk. Távlati elképzeléseink szerint a városba bevezető utak mellett mindenütt lehet majd kerékpározni. A hálózat fejlesztése megvalósítható egyrészt új kerékpárutak építésével, másrészt a meglévő járdák kerékpáros követelmények szerinti átalakításával. Ez alacsony költség mellett is megvalósítható. A Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás pályázati forrásból megterveztette a nagykörúti, a 38.-as, a 36.-os, a napkori és kálmánházi kerékpárutakat. Pályázatot nyújtottunk be a Nyíregyháza - Nyírszőlős kerékpárút építésére az ÉAOP-3.1.3/A kerékpárforgalmi

17 hálózatfejlesztése támogatási konstrukcióra. Elindult a Nagykörút - Nyírtura közötti kerékpárút építése. Pályázaton forrást nyertünk a Nyíregyháza Nagykálló közötti kerékpárút tervezésére. A tervezés folyamatban van. A belterületi kerékpáros hálózat fejlesztéséhez szükséges beavatkozások a kivitelezés előtt állnak tavaszára elkészül 6 km hosszúságú kerékpárút, amely a meglévő hálózati elemeket köti össze. Tervezés alatt áll a Derkovits utcától Nagycserkesz végéig; a KGST piactól Nyírtelek végéig; a Huszár tértől Kálmánházáig; az orosi körforgalomtól Napkorig, a körúton; a Petőfi utcán; Kert utcán, Inczédy soron és a László utcán húzódó kerékpárút. Nyíregyháza, sz. összekötőút km szakasza mellett a gyalogjárda és a kerékpárút építési engedélyezési terve már készült, így a megvalósítása későbbi ütemezéssel történhet. Tervezzük a Korányi Frigyes utcán a meglévő kerékpárút folytatását a Pálfi Ernő utcától a Sóstóhegyig. A jelentős balesetveszélyre tekintettel sürgősen meg kell építenünk a kerékpárút egy szakaszát a volt Vay laktanya bejáratától a Fészek utcai körforgalmon keresztül, legalább az élelmiszer áruházig, akár pályázati forrás bevonása nélkül is, önerőből. Erre már van elkészült terv, jogerős engedéllyel rendelkezik. Gyalogosan, biztonságban A közlekedésfejlesztési koncepciókból gyakran kifelejtik a gyalogosokat és inkább az autóforgalmat, az autós infrastruktúrát helyezik a középpontba. Nyíregyházán azonban minden évben odafigyeltünk a gyalogosközlekedésre és az alábbi beruházásokat hajtottuk végre Az év folyamán járdák építését, burkolatcseréjét, javítását végeztük díszburkolattal: Bercsényi u. 2 oldala, Luther u., Széchenyi u., Szabadság tér, Holló u. első szakasz. Sima burkolattal: Ungvár sétány, Kemecsei u., Bánki D. Középiskola mellett, Lippai J. Középiskola mellett, Kollégium u., Alma utca. Folytatódott a Hősök tere K-i és D-i oldala, Kálvin tér, Országzászló tér, Benczúr tér K-i oldala, Iskola u. É-i oldala, Szent István u. D-i oldala és kórház melletti szakasza, Vay Ádám körút D-i oldala, Zelk Z. Ált. Isk. mellett, Arany J. Ált. Isk. és Gimn. mellett, Vasvári P. u sz. előtt, Őz u előtt. Ferenc körút 28. sz. előtt. A Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft folytatja a járdafelújításokat, melyre több mint 40 millió forintot fordítunk. A belvárosi járdaprogram keretén belül térkőburkolatot kapott a Luther u., a Kiss Ernő u., Virág utca. Elöregedett, balesetveszélyes járdákat újítottunk fel a teljesség igénye nélkül: Víz u., Sóstói u., Stadion u., Örökösföld, Jósaváros Korányi F. u., Őz u., Északi krt., Árpád u., Színház u., stb

18 Zöld Nyíregyháza Az elmúlt 3 évben számos olyan beruházás készült el vagy indult meg, amelyek városunk környezeti terhelését csökkentik. Itt, a XXI. század elején Európa szívében alapkövetelmény egy város számára, hogy a lehető legnagyobb harmóniában éljen a körülötte lévő természettel. Az ún. zöld-beruházások, amelyekre jócskán volt példa az elmúlt években, olyan láthatatlan segítőeszközei mindennapjainknak, amelyek nem csak a környezetvédelem ügyét, hanem a városlakók életminőségét, mindennapjait is jelentősen javítják. Az elmúlt 3 év eredményei a hulladékgazdálkodás, a környezetrendezési munkálatok, valamint a csatornahálózat korszerűsítése területén minden nyíregyházi polgár sikere és érdeme. Gondos hulladékkezeléssel a tiszta környezetért Nyíregyháza és a környező 242 település közös erővel, az Európai Unió Kohéziós Alapjának segítségével elindította az ország legnagyobb környezetvédelmi beruházását, a szilárd hulladékgazdálkodási programot, amelynek legfontosabb eleme egy a városunkban felépülő hulladéklerakó. Az Európa legszigorúbb környezetvédelmi előírásainak megfelelően épülő tárolóhoz kapcsolódóan már elkészült a válogató csarnok és a bekötőút. A szelektív hulladékgyűjtés sikerességéért, a hulladékgazdálkodásért és a környezetvédelmi szemléletformálásért Nyíregyházáé az Arany Hangya vándordíj 2009-ben, amit a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fővédnökségével írtak ki a települések számára. Nyíregyháza élen jár a környezetvédelemben, ami a lakosság környezettudatos magatartásának is köszönhető. Nyíregyháza volt az első az országban, ahol szelektíven kezdték gyűjteni a leszedett karácsonyfákat, de a városban évek óta népszerű a Hulladékért virágot akció is. 18 ezer családi házban van lehetőség a műanyag-és papírhulladék zsákokban történő elkülönített gyűjtésére,10 ezer háztartásban van biohulladékgyűjtő edény, és a lakosság évről évre egyre több hulladékot helyez el a zöld szigeteken. Értékelték a környezeti szemléletformálást és a folyamatban lévő hulladékgazdálkodási projekteket is. A hulladékgazdálkodási pályázaton Nyíregyháza Százhalombatta és Tura után a harmadik helyen végzett. Élhető környezet, otthonos város Számos magyar nagyváros szenved az elhagyatott ipari és katonai létesítmények lepusztult látványától, a környezeti rombolás nyilvánvaló hatásaitól. Egy város élhetőségét és arculatát nagymértékben befolyásolják az ilyen épületek. Az Önkormányzat korábban térítésmentesen átvette a Tiszavasvári út mentén lévő két honvédségi ingatlant, a volt Vay és Báthory laktanyát. A további hasznosításhoz szükséges feladatokat - mindkét laktanya esetében a lőszermentesítést, illetve a Báthory

19 laktanya területén a környezeti kármentesítést - elvégezte. Nem csak az ipari területekkel foglalkozott az önkormányzat az elmúlt 3 évben, hanem odafigyelt arra is, hogy a lakókörnyezeteket is otthonosabbá és gazdaságosabbá varázsolja. A lakótelepek megújulása Elkészült Jósaváros közterületeinek rehabilitációja. A fejlesztés 90%-ban Európai Uniós forrásból, forintból valósulhatott meg. A projekt tartalma a közművek kiváltása, a teljes burkolatcsere, a vízelvezetők beépítése, közvilágítás korszerűsítése, vízgépészeti műtárgy építése, meglévő platánsor felújítása, bővítése, valamint a füvesítés és utcabútorok kihelyezése volt. A következő évben megtörtént a felújított részhez csatlakozó közterület felújítása is 2009-ben a Fazekas János tér rehabilitációját végeztük el, melynek keretében a közművek kiváltására, teljes burkolatcserére, vízelvezetők beépítésére, közvilágítás korszerűsítésére, parkosításra, automata öntözőrendszer kiépítésére és utcabútorok kihelyezésére került sor. Szintén Európai Uniós forrásból (ÉAOP es akcióterve 5.1.1/B pályázati konstrukció) újul meg az érkerti lakótelep. A beruházás összköltsége mintegy 1,4 milliárd Ft, melyhez 1 milliárd Ft támogatást igénylünk. A projekt célja a lakótelepen megindult szegregációs folyamatok megállítása és visszafordítása, az épületállomány és a közterek megújításával, valamint közszolgáltatások fejlesztésével. Az Előzetes Akcióterületi Tervet első körben a Közgyűlés elfogadta, véglegesítése folyamatban van. A felújításhoz szükséges engedélyes tervek ez év végéig elkészülnek. Végül, de nem utolsó sorban a Huszár lakótelep újul meg az Európai Unió forrásaiból (ÉAOP es akcióterve 5.1.1/B pályázati konstrukció). A projekt célja a Huszártelep társadalmigazdasági leszakadásának megállítása a lakókörnyezet és az életminőség átfogó és fenntartható javításával. Első lépésként a volt iskola épületének szociokulturális szolgáltató központtá alakítása történt meg. Átalakítottuk és akadály-mentesítettük a főés B épületeket. Az utóbbi sportolásra, tisztálkodásra, közösségi foglalkozásokra nyújt lehetőséget. A beruházás összköltsége 60 millió Ft, melyhez eft összegű eszközbeszerzés társult. A szociális városrehabilitációs program keretében tervezett további fejlesztések: a közterületek megújítása, szociális bérlakások felújítása és komfortosítása, valamint további ESZA típusú beavatkozások. A projekt kapcsán városunk csatlakozott az URBACT II. Duisburg által vezetett tematikus városhálózat programjához, mellyel nemzetközi tapasztalatokat szerzünk a Huszár telep társadalmi és szociális reintegrációjának megvalósításhoz

20 Panelprogram Az Önkormányzati Minisztérium koordinálásával a kormány tovább folytatta a 2001-ben indult panelfelújítási programot, melynek célja az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének támogatása. Nyíregyházán a között kiírt pályázatokból 2009 októberéig 5093 lakás felújítása fejeződött be, ez év végére további 477 lakás (Malomkert) műszaki átadása történik meg évben a felújításokra Ft bruttó kifizetés történt. Ehhez Ft állami támogatást hívtunk le. A lakók Ft önrészt vállaltak. Az Önkormányzati minisztérium évben újabb 572 lakás, 2009 júliusáig 2187 lakás felújításáról döntött. Ez összesen 2759 nyíregyházi lakás felújítását teszi lehetővé, melynek összértéke 3,5 milliárd forint. Ebből állami támogatás 1,1 milliárd forint, az önkormányzati támogatás 607 millió forint. A évi nyertes pályázatokhoz szükséges önkormányzati támogatás finanszírozására Ft Panel Plusz Hitel felvétele megtörtént augusztus elején jelent meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felhívása a évi Zöld Beruházási Rendszer Klímabarát Otthon Panel Alprogram Az iparosított technológiával épült lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentést és energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása című pályázat benyújtására. A beadási határidőt a tárca 2009 december 31.-ig meghosszabbította. A Klímabarát Otthon Program részeként Klímabarát Otthon Program 2. címen decemberben új pályázat jelenik meg a hagyományos lakóépületek klímavédelmi célú energiahatékonysági felújításra, megújuló energiaforrások alkalmazására, valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek támogatására. Itt már magánszemélyek is pályázhatnak. Játszóterek a családokért Élhető lakókörnyezetünkhöz és a gyermekek szórakozásához elengedhetetlenek a jól felszerelt és biztonságos játszóterek. Az önkormányzat ennek érdekében számos játszóteret épített újjá, illetve alakított ki. A Kossuth Dob Rákóczi - Vasvári utcák által határolt területen. Butykán, a művelődési ház udvarán. Oroson a Hermann Ottó Általános. Iskola udvarán. Az Északi krt. 36. sz. mellett, Nagyszállás központjában. A Nyírszőlősi sportpálya mellett

Városfejlesztés Nyíregyházán

Városfejlesztés Nyíregyházán Városfejlesztés Nyíregyházán Dr. Kovács Ferenc Polgármester Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Fejlesztések 1. Fenntartható városi közlekedésfejlesztés Nyíregyházán Debreceni út - Kígyó utca fejlesztése

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2009. ÉVI KÖZBESZERZÉSI TERVE KÖZÖSSÉGI ÉRTÉKHATÁRT ELÉR ÉRTÉK KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK ÉPÍTÉSI BERUHÁZÁS 2. 3. Váci Mihály Kulturális, Mvészeti és Gyermekcentrum

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 119/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 119/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 119/2009. (V. 25.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza Megyei Jogú Város közoktatási intézményei alapító okiratának módosításáról és az intézmények alapító

Részletesebben

Nyíregyháza 2007-2013 évi gazdaságfejlesztési programja. Előadó: Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere

Nyíregyháza 2007-2013 évi gazdaságfejlesztési programja. Előadó: Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere Nyíregyháza 2007-2013 évi gazdaságfejlesztési programja Előadó: Csabai Lászlóné Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere Nyíregyháza geopolitikai helyzete Három országhatár vonzásában 100 km-en belül

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 40/2009. (III. 2.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 40/2009. (III. 2.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 40/2009. (III. 2.) számú h a t á r o z a t a az ágazati és regionális operatív programok 2009-2010-es akciótervei alapján tervezett pályázatokról A Közgyűlés

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-553, Fax: (42) 524-546 E-mail: totha@nyirhalo.hu Ügyiratszám: 249-10/2009.X. Ügyintéző:

Részletesebben

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett:

Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán A projekt bemutatása Projekt címe: Kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása Rábapatonán Kedvezményezett: Rábapatona Község Önkormányzata Projekt

Részletesebben

Támogatási szerződés száma: TOP BK

Támogatási szerződés száma: TOP BK Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Teljes település közlekedési úthálózatának kerékpáros baráttá alakítása kerékpárforgalmi létesítmények kijelölésével, építésével Támogatási szerződés száma:

Részletesebben

Beszámol a polgármester 2005. ősz

Beszámol a polgármester 2005. ősz Beszámol a polgármester 2005. ősz Fejlesztések 2005-ben Szeged 2005. évi költségvetése kiadási főösszegei Fejlesztés 32 milliárd Ft. 47% 53% Működés 36 milliárd Ft. Fejlesztések alakulása Szeged 2005.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 47 /2018. ( ) számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 47 /2018. ( ) számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 47 /2018. (111.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2018. évi köz tervének elfogadásáról A Közgyűlés 1./ az előterjesztést megtárgyalta,

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari

Részletesebben

I. II. III. IV. A közbeszerzés várható időpontjai. Hirdetmény feladásának ideje. Mennyisége. Teljesítés ideje: Építési beruházások

I. II. III. IV. A közbeszerzés várható időpontjai. Hirdetmény feladásának ideje. Mennyisége. Teljesítés ideje: Építési beruházások 1 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat a Építési beruházások 1. Belterületi csapadék- és belvízelvezetés problémáinak megoldása Hódmezővásárhely Tarján városrészben és az Ipari Parkban 2 db

Részletesebben

170/2014. (VIII.21.) számú. határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról

170/2014. (VIII.21.) számú. határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 170/2014. (VIII.21.) számú határozata átruházott hatáskörök gyakorlásáról A Közgyűlés a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának: l. 137/2014. (V.28.) számú határozatát,

Részletesebben

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja

Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja Hort Község Önkormányzatának Gazdasági programja 2015-2019 Bevezetés Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116..-a alapján a helyi önkormányzatoknak Gazdasági programot

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 60/1999. (III.22.) számú. h a t á r o z a t a. a Közgyûlés évi programjának megállapításáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 60/1999. (III.22.) számú. h a t á r o z a t a. a Közgyûlés évi programjának megállapításáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 60/1999. (III.22.) számú h a t á r o z a t a a 1999-2002 évi programjának megállapításáról A 1./ az elõterjesztést megtárgyalta és azt a mellékletet képezõ ütemtervvel

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. -a Közgyléshez- a 2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklus alatt megvalósítandó

TÁJÉKOZTATÓ. -a Közgyléshez- a 2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklus alatt megvalósítandó 1 TÁJÉKOZTATÓ -a Közgyléshez- a 2007-2013-as európai uniós költségvetési ciklus alatt megvalósítandó nagyberuházások, valamint az els ütemben benyújtandó pályázatok állapotáról, az ebbl adódó feladatokról

Részletesebben

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető

Győr. Győr és a kerékpár. Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Győr. Polgári István stratégiai csoportvezető és a kerékpár Vidéki nagyvárosok kerékpáros infrastruktúra fejlesztései Polgári István stratégiai csoportvezető Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály polgari.istvan@gyor-ph.hu

Részletesebben

Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban

Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Településfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban Nagyné Virág Szilvia EMVA gazdaságfejlesztési referens Kimle, 2016. február 16. Pályázati felhívás Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója,

Részletesebben

A cél: Egy átfogó gazdaságfejlesztési program elindítása, amelyen belül inkubátor ház létrehozására és működtetésére is sor kerülne.

A cél: Egy átfogó gazdaságfejlesztési program elindítása, amelyen belül inkubátor ház létrehozására és működtetésére is sor kerülne. Tisztelt Képviselő-testület! A Rétság Kistérség Többcélú Társulása pályázatot kíván benyújtani a Magyarország- Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013. (HUSK/1101) 1.1.1 Üzleti infrastruktúra

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-3.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 165/2008.(V.26.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 165/2008.(V.26.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 165/2008.(V.26.) számú h a t á r o z a t a a közlekedést (út járda parkoló) csapadék belvíz elvezetést, hibaelhárítást érintő tervezett feladatokról A Közgyűlés

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 169/2007. (VIII. 27.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 169/2007. (VIII. 27.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 169/2007. (VIII. 27.) számú h a t á r o z a t a egyes közoktatási intézmények megszüntető okiratainak jóváhagyásáról A Közgyűlés a 156/2005.(VI.29.) számú közgyűlési

Részletesebben

2015. április 23. Környezet munkacsoport

2015. április 23. Környezet munkacsoport 2015. április 23. Környezet munkacsoport Újpest középtávú célrendszere Integrált Településfejlesztési Stratégia 1. Versenyképes helyi gazdaság és üzleti környezet 2. Hatékony közösségi infrastruktúrák

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. december 13-i ülésére

Részletesebben

NYÍLÁSZÁRÓK. Fűtéscső és radiátor csere, hőmennyiségmérők és strangszabályzók beépítése

NYÍLÁSZÁRÓK. Fűtéscső és radiátor csere, hőmennyiségmérők és strangszabályzók beépítése NYÍLÁSZÁRÓK Fűtéscső és radiátor csere, hőmennyiségmérők és strangszabályzók beépítése Főbb célkitűzéseink: A minőségi és környezetvédelmi követelményeknek folyamatos figyelemmel kísérése a feladatrendszer

Részletesebben

2. Jelen határozat mellékiete a 73/2016. (III. 31.) számú határozat mellékiete helyébe lép.

2. Jelen határozat mellékiete a 73/2016. (III. 31.) számú határozat mellékiete helyébe lép. NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 16/2017.(1. 26.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi tervének elfogadásáról szóló 73/2016. (III. 31.) számú határozat módosításáról

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. december 14-i ülésére

Részletesebben

j{-v1 Dr. Kovács Ferenc polgármester

j{-v1 Dr. Kovács Ferenc polgármester NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 234/2018.( XII. 20.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2018. évi köz tervének elfogadásáról szóló 47 /2018. (Ill. 29.) számú határozat

Részletesebben

TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ

Részletesebben

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata

Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. Kerület, Újpest Önkormányzata Integrált Településfejlesztési Stratégia Középtávú célrendszer és projektlista előzetes javaslat Gazdaság munkacsoport Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Leromlott városi területek rehabilitációja TOP-4.3.1-15 Terület: HEVES MEGYE A támogatás célja: A Felhívás célja, a telepszerű körülmények között élők életkörülmények javítása,

Részletesebben

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.

1.1 az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja. NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 74/0. (X..) számú határozata a 0/0. tanévelőkészítéséről, a feladatellátás racionálisabb megszervezéséről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában

Részletesebben

Tájékoztató a 2006-ban elfogadott Városfejlesztési terv megvalósulásáról

Tájékoztató a 2006-ban elfogadott Városfejlesztési terv megvalósulásáról Tájékoztató a 2006-ban elfogadott Városfejlesztési terv megvalósulásáról Hódmezővásárhely, 2008. február 7. Készítette: Városfejlesztési Csoport Csáki Imre Városi főmérnök Hódmezővásárhely Megyei Jogú

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 2626/342/2016. TÁRGY: ZSOLNAY NEGYED TÜSKÉSRÉTI TÓ KERTVÁROS KERÉKPÁRÚT MEGVALÓSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEGHOZATALA (TOP6.4.115) MELLÉKLET: 1 DB E L Ő T E R J E S

Részletesebben

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Integrált városfejlesztési programjának bemutatása

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Integrált városfejlesztési programjának bemutatása Nyíregyháza Megyei Jogú Város Integrált városfejlesztési programjának bemutatása Előadó: Veres István főépítész Nyíregyháza, 2010. január 22-23 Nyíregyháza hosszú távú, átfogó célja: Stabil alapokon nyugvó,

Részletesebben

Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Szekszárd a fejlődő, élhető város. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Szekszárd a fejlődő, élhető város Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 2010-2013 Szekszárd fejlesztéseinek összértéke 2010-2013 között meghaladta a 15 milliárd Ft-ot!

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 321/2015. (XII. 17.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 321/2015. (XII. 17.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 321/2015. (XII. 17.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról szóló 55/2015. (III. 26.) számú

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság. Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság. Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendőri Szerv RK, HRK Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság Települések Nyíregyháza Kamerák száma (db) 12 a kamera pontok helyszíne, elhelyezése.nyíregyháza,

Részletesebben

SAJTÓANYAG. 1. Thúry városrész rehabilitációja. Neve: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Partnerei: Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány

SAJTÓANYAG. 1. Thúry városrész rehabilitációja. Neve: Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Partnerei: Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány SAJTÓANYAG 1,2 milliárd forint uniós támogatás Nagykanizsa Thúry városrészének rehabilitációjára és a Nagykanizsai Ipari Park és Logisztikai Szolgáltató Központ "A" jelű gyűjtőút építésére Nagykanizsa,

Részletesebben

Vasvári: Önkormányzati beruházások finanszírozása címû tanulmány Melléklete

Vasvári: Önkormányzati beruházások finanszírozása címû tanulmány Melléklete Vasvári: Önkormányzati beruházások finanszírozása címû tanulmány Melléklete 1 Mellékletek M1. táblázat Az NFÜ projektadatbázisának és a KELER Zrt. ISIN-adatbázisának struktúrája NFÜ-adatbázis mező KELER

Részletesebben

megrendelése, ellátása I. rész (Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola)

megrendelése, ellátása I. rész (Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola) 1. Szerződés tárgya: Támogatás nyújtása az E.MTE-1904 Labdarúgó Szakosztály 2011. évi működéséhez Támogató: Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata Támogatott fél megnevezése: Első Mosonmagyaróvári Torna Egylet

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2008. október 31-én megtartott rendkívüli - ülésének jegyzőkönyvéből: 205/2008.(X.31.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta a A Hajdúhadházi Bocskai István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tetőtér beépítésének befejezési üteme

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-50 l Ügyiratszám: 355-9/2012.x1l1 Ügyintéző: Faragóné/Sné PONTOsITOTI! MEGHívó

Részletesebben

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS

Helyi Fejlesztési Stratégia (MUNKAANYAG) 1. INTÉZKEDÉS Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 (MUNKAANYAG) INTÉZKEDÉSEK 1. INTÉZKEDÉS 1. Intézkedés megnevezése A településeken működő, az ott élők helyben maradását elősegítő szolgáltatások körének bővítése,

Részletesebben

Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről

Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó ekről Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 20. évi CXII. törvény. melléklete szerinti Általános közzétételi lista alapján

Részletesebben

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények

3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK. 3.0.1 Előzmények I.4.2. KÖZLEKEDÉS 3. KÖZLEKEDÉSI JAVASLATOK 3.0.1 Előzmények Közlekedési szempontból az alábbi tervelőzményeket vettük figyelembe: Országos területrendezési terv (2008. VÁTI) Bács-Kiskun M. területrendezési

Részletesebben

Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz

Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz Melléklet a../2016. (..) számú képviselő-testületi határozathoz 1. Az ITS 2.1 A megvalósítást szolgáló beavatkozások bemutatása városrészenként 1. Városközpont című pontjának A1. Nádasdy vár és környezeteközösségi

Részletesebben

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok 4. melléklet az Önkormányzat költségvetéséről szóló 7/2013. (III.12.) rendeletet módosító 28/2013.(IX.26.) önkormányzati rendelethez (A 7/2013. (III. 12.) önkormányzati rendelet 4. melléklete) Az Európai

Részletesebben

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései

A megyeszékhely fejlesztési elképzelései A megyeszékhely fejlesztési elképzelései Kiss Gábor, Miskolc MJV alpolgármestere 2016. november 17. A gazdaság ágazati szerkezete Jellemző gazdasági szektorok a régióban: - autóipari beszállítás - elektronika

Részletesebben

Hajdúhadház Város Polgármesterétől

Hajdúhadház Város Polgármesterétől Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Tisztelt Képviselő-testület! Hajdúhadházi

Részletesebben

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A Szerződés megnevezése Projekt megnevezés Szerződést kötő felek neve Szerződés értéke Megvalósítás helye Tényleges teljesítés időpontja Szerződésben bekövetkezett változások Időtartama Napfény Óvoda Bővítési

Részletesebben

Tárgy: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásra vonatkozó igény benyújtására. Dr. Herczeg Tibor

Tárgy: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásra vonatkozó igény benyújtására. Dr. Herczeg Tibor ELŐTERJESZTÉS VADNA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁJUS 26-AI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1385-4/2015/V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat az önkormányzati

Részletesebben

J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre

J A V A S L A T. Város-rehabilitációs pályázathoz EU Önerő Alap támogatás igénylésre VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155 FAX: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-125/2010. A határozat meghozatala egyszerű szavazattöbbséget

Részletesebben

Vas Megyei Közgyűlés

Vas Megyei Közgyűlés Vas Megyei Közgyűlés Tájékoztató Szombathely Megyei Jogú Város 2018. évi munkájáról Dr. Puskás Tivadar polgármester Szombathely, 2018. december 15. Főbb városrehabilitációs, városépítészeti fejlesztések

Részletesebben

2014. évi felújítások és beruházások (kifizetések: december 31-i állapot)

2014. évi felújítások és beruházások (kifizetések: december 31-i állapot) 2014. évi felújítások és beruházások (kifizetések: december 31-i állapot) Költségvetés összeg 1. Iskola 1.1 Berhidai út 54. 4 db kültéri kandelláber (napelemes) 2 500 elkészült, műszaki átadás megtörtént

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó

Részletesebben

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok 9. melléklet Az Önkormányzat költségvetéséről szóló 4/2015. (III.13.) rendelet módosításáról szóló.../2015. ( ) önkormányzati rendelethez ( 6. melléklet a 4/2015. (III.13) önkormányzati rendelethez) Az

Részletesebben

3. számú melléklet. Az akcióterv I. ütemének beavatkozási pontjai

3. számú melléklet. Az akcióterv I. ütemének beavatkozási pontjai 3. számú melléklet Az akcióterv I. ütemének beavatkozási pontjai 1 Kistérségi központtal kapcsolatos fejlesztések Megnevezés: Falumúzeum + Bodrogközi Skanzen 1143, 1144, 1145, 1149, 1150, 1151, 1154, 1155

Részletesebben

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése

A PROJEKT BEMUTATÁSA Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése A PROJEKT BEMUTATÁSA A projekt címe A projekt elemei (KMOP-2009-5.2.1/B) Pályázó Biatorbágy Város Önkormányzata Partnerszervezetek Viadukt alatti közlekedési csomópontban körforgalom építése Ezzel a projekttel

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program

Tanyafejlesztési Program Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2015 szeptember Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya

Részletesebben

Tájékoztató a kötvénykibocsátásból származó forrás felhasználásáról

Tájékoztató a kötvénykibocsátásból származó forrás felhasználásáról Tájékoztató a kötvénykibocsátásból származó forrás felhasználásáról Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Elnöke Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd, 2010. december 14. 2 A Képviselő-testület a tervezett

Részletesebben

Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató

Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató Közép-Magyarországi Operatív Program eredményei és tapasztalatai Pro Régió Nonprofit Közhasznú Kft. Varga Tamás ügyvezető igazgató Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzatának 2013. augusztus 29. napján tartandó Képviselőtestületi ülésére Tárgy: feltételes szabadkézi beszerzések indítása közbeszerzési tanácsadó kiválasztására

Részletesebben

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről

Előterjesztés A KEOP-energetikai pályázatokkal összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A KEOP-energetikai

Részletesebben

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE 1.napirendi pont Tárgy: 2014. évi zárszámadás elfogadása Előterjesztés Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88.. (1) bekezdése, valamint a 4/2013. ( I.11.) Kormányrendelet 5. -ának (1) bekezdése

Részletesebben

ELKÉSZÜLTEK A TOPONÁRI BUSZÖBLÖK

ELKÉSZÜLTEK A TOPONÁRI BUSZÖBLÖK ELKÉSZÜLTEK A TOPONÁRI BUSZÖBLÖK 2012. november 30. Forgalomba helyeztek négy autóbuszöblöt a Toponári úton. A fejlesztés egy 571 millió forintos közlekedés-fejlesztési beruházás részeként valósult meg

Részletesebben

Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t

Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Kassai sor 54. Iktatószám: 411/2010. J a v a s l a t a Létesítmény és Sport Nonprofit Kft. KEOP-3.3.0. sz. pályázat keretében A Tarjáni Gyermektábor

Részletesebben

3. számú melléklet. Akcióterület

3. számú melléklet. Akcióterület Városrész Belváros Felsıpárt A megvalósítás pontos helyszíne AT Jövendı utca és a Dr. Brusznyai stny által határolt terület Kossuth tér 6. Erzsébet tér, Kossuth utca Jövendı utca és a Dr. Brusznyai stny

Részletesebben

LAJOSMIZSE VÁROS FEJLESZTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN Kecskemét, augusztus 22. Basky András polgármester

LAJOSMIZSE VÁROS FEJLESZTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN Kecskemét, augusztus 22. Basky András polgármester LAJOSMIZSE VÁROS FEJLESZTÉSE AZ EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATOK TÜKRÉBEN Kecskemét, 2017. augusztus 22. Basky András polgármester LAJOSMIZSE ISZTAMBUL ÉS LONDON KÖZÖTT FÉLÚTON LAJOSMIZSE A SZAMÓCA FŐVÁROSA Lajosmizse

Részletesebben

Önkormányzati pályázati elképzelések, eredmények 2008-2009. években Berhidán

Önkormányzati pályázati elképzelések, eredmények 2008-2009. években Berhidán i pályázati elképzelések, eredmények 2008-2009. években Berhidán Sorszám Pályázati cél pályázó Projekt helyzete Támogatási igény- összeg Megjegyzés 1 TIOP-1.1.1/07/1 Informatikai infrastruktúra fejlesztése

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK MENETRENDJE ÉRVÉNYES: JÚLIUS 1 - TŐL. Információ:

NYÍREGYHÁZA HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK MENETRENDJE ÉRVÉNYES: JÚLIUS 1 - TŐL. Információ: NYÍREGYHÁZA HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK MENETRENDJE ÉRVÉNYES: 2018. JÚLIUS 1 - TŐL Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. által üzemeltetett Nyíregyháza helyi járatokra vonatkozó menetrendi naptár a

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26.

Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, szeptember 26. Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-1.4.1-19 kódszámú, Bölcsődei férőhelyek kialakítása, bővítése című felhívásra a Katona József Úti Bölcsőde felújítása, bővítése céljából Ózd, 2019. szeptember

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2013 KLIK Nyíregyházi Tankerülete 4400 Nyíregyháza, Országzászló tér 1. Fenntartói azonosító: 39011654-153000 Létszámadatok Létszámadatok Országos kompetenciamérés 1 Az intézmények kódtáblázata

Részletesebben

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi éves fejlesztési terv

ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE évi éves fejlesztési terv ZÁKÁNYSZÉK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. évi éves fejlesztési terv 3 I. BEVEZETÉS Zákányszék Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. évi Éves Fejlesztési Terve a 2014-2019.

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 73/2016. (III. 31.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 73/2016. (III. 31.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 73/2016. (III. 31.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2016. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról A Közgyűlés az előterjesztést

Részletesebben

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete Hajdúdorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete KÖZMEGHALLGATÁS 2014. Előadó: Csige Tamás polgármester Az előadás felépítése 1) Tájékoztató a 2013-ben elért eredményekről, az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg:

A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg: A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. a következő állásokat hirdeti meg: Marketing menedzser Projekt munkatárs Műszaki munkatárs Pozíciókat érintő háttérinformációk 1 oldal 2 oldal 3 oldal 4-5 oldal Marketing

Részletesebben

Tanyafejlesztési Program

Tanyafejlesztési Program Tanyafejlesztési Program F Ö L D M Ű V E L É S Ü G Y I M I N I S Z T É R I U M 2016 május Oldal 2 T A N Y A F E J L E S Z T É S I P R O G R A M Tanyás térségek, tanyagazdaságok fejlesztése A tanya a magyar

Részletesebben

A közlekedési beavatkozások forrásháttere, finanszírozási kérdései

A közlekedési beavatkozások forrásháttere, finanszírozási kérdései A közlekedési beavatkozások forrásháttere, finanszírozási kérdései NFÜ Közlekedési Programok Irányító Hatósága Galovicz Mihály, IH vezető KÖZOP A közlekedési fejlesztések átfogó célja Az elérhetőség javítása

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 51. sz. melléklet a 86/2011. (V.31..) számú határozathoz INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az

Részletesebben

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE

Előterjesztés AZ ÖNKORMÁNYZATI FELADATELLÁTÁS ÉRTÉKELÉSE Előterjesztés 1.napirendi ponthoz Tárgy: 2013. évi zárszámadás elfogadása Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 88.. (1) bekezdése, valamint a 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet 5. -ának (1) bekezdése

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 Ügyiratszám: 285-16/2011.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné MEGHívó Nyíregyháza

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27.

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. /1/ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. /2/ E rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Szarvas, 2006. április 27. A Szarvasi Önkormányzat 15/2006.(IV.28.) számú rendelete a 2005. évi költségvetésről szóló többször módositott 1/2005.(II.18.) számú rendelet v é g r e h a j t á s á r ó l Az Államháztartásról szóló, többször

Részletesebben

Az NFT 2-ről röviden

Az NFT 2-ről röviden Tájékoztató a DAOP és az NFT II. aktuális állapotáról, tervezett pályázati lehetőségeiről Mohl Péter DARFT Kht. Az NFT 2-ről röviden NFT 2 (2007-13) 22,3 Mrd EURO 1) Gazdaságfejlesztés OP 674 Mrd Ft 2)

Részletesebben

A Hajdú-Bihar megyei Területfejlesztési Program 2014-2020 - társadalmasítási változat

A Hajdú-Bihar megyei Területfejlesztési Program 2014-2020 - társadalmasítási változat A Hajdú-Bihar megyei Területfejlesztési Program 2014-2020 - társadalmasítási változat Völgyiné Nadabán Márta V. Észak-alföldi Önkormányzati Energia Nap Nyíregyháza, 2014. június 25. Bevezetés A program

Részletesebben

Galovicz Mihály, IH vezető

Galovicz Mihály, IH vezető ÚMFT KÖZLEKEDÉSI OPERATÍV PROGRAMOK NFÜ Közlekedési Operatív Programok Irányító Hatósága Galovicz Mihály, IH vezető KÖZOP A közlekedési fejlesztések átfogó célja Az elérhetőség javítása a versenyképesség

Részletesebben

VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3.

VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. VÁRPALOTA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOK LIKVIDITÁSI TERVE MINTA 2.A.3. Szakmai háttéranyag a,,várpalota Polgármesteri Hivatal szervezetfejlesztése című pályázathoz Jóváhagyta Máténé Dr. Ignácz

Részletesebben

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület szeptember 20-i ülésére

GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület szeptember 20-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2018. szeptember 20-i ülésére Tárgy: Javaslat Kerékpárutak létesítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása Pest megye területén"

Részletesebben

Megújuló fejlesztéspolitika

Megújuló fejlesztéspolitika Megújuló fejlesztéspolitika Megújuló fejlesztéspolitika Tőlünk függ minden, csak akarjuk! Széchenyi István Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2011. január 14. Gyökeresen megújítjuk a fejlesztéspolitika

Részletesebben

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Szerződő Felek. Sorszám

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Szerződő Felek. Sorszám által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2017. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1 az 1. számú 2 és 2. számú 3 módosítással egységes szerkezetben A közbeszerzés

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1 az 1. számú 2 és 2. számú 3 módosítással egységes szerkezetben A közbeszerzés Beszerzést végző szervezeti egység Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 016. évi közbeszerzési terve 1 az 1. számú és. számú 3 módosítással egységes szerkezetben A közbeszerzés tárgya mennyisége CPV kódja

Részletesebben

A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítása a korszerű oktatási környezet kialakítása céljából. Egy iskola újjászületik!

A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítása a korszerű oktatási környezet kialakítása céljából. Egy iskola újjászületik! A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítása a korszerű oktatási környezet kialakítása céljából Egy iskola újjászületik! 1 Befektetés a jövőbe! Törökszentmiklós Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető

Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Fejlődő városunk Előadó : Tóth Ivett osztályvezető Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése Vasúti felüljáró híd építése 10,3 milliárd Ft átadás: 2015. nyár Hatvani utak, közterületek, parkok fejlesztése

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Curriculum Vitae. Tapasztó Sándor Születési dátum: 1976 április 21. Cím: 6726 Szeged, Fülemüle u. 28. Tel.:

Curriculum Vitae. Tapasztó Sándor Születési dátum: 1976 április 21. Cím: 6726 Szeged, Fülemüle u. 28. Tel.: Curriculum Vitae Név Tapasztó Sándor Születési dátum: 1976 április 21. Cím: 6726, Fülemüle u. 28. Tel.: +36-30-8220274 E-mail: saoni76@gmail.com TANULMÁNYOK: 2005-2006 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

Tájékoztatás Veszprém fejlesztési eredményeiről. Széchenyi Programiroda Őszi Konferenciasorozat

Tájékoztatás Veszprém fejlesztési eredményeiről. Széchenyi Programiroda Őszi Konferenciasorozat Tájékoztatás Veszprém fejlesztési eredményeiről Széchenyi Programiroda Őszi Konferenciasorozat Veszprém fontosabb jellemzői a Királynék Városa megyeszékhely, regionális alközpont egyetemváros kulturális,

Részletesebben