MATASZ Fejér Megyei Szervezetének BESZÁMOLÓJA a 2015-ös évről, és TERVE a 2016-os évre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MATASZ Fejér Megyei Szervezetének BESZÁMOLÓJA a 2015-ös évről, és TERVE a 2016-os évre"

Átírás

1 MATASZ Fejér Megyei Szervezetének BESZÁMOLÓJA a 2015-ös évről, és TERVE a 2016-os évre Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnökség! A megyei szervezet élvi tevékenységének értékelését elfogadásra, illetve a évi terveinket jóváhagyásra az alábbiak szerint terjesztem be. 1.) év feladatai végrehajtásának rövid (pár mondatos) értékelése A 2015-re tervezett programjainkat szerény költségvetéssel kb. 90 %-ban sikerült megvalósítani. Elmaradt programjaink: - A május 8-ai, Zlata Koruna-beli (Csehország) II. Világháborús megemlékezésen anyagi forrás hiánya miatt (nem kaptunk a központtól támogatás rá) nem tudtunk részt venni. - A szász tartalékos partnerszerveztünk versenymeghívásának (lipcsei járőrverseny augusztus végén) nem tudtunk eleget tenni, mivel a júniusi jelentkezési határidőre nem tisztázódtak az anyagi és személyi feltételek. - Nem tudtuk megtartani a migrációs helyzet miatt a Tartalékosok Napja alkalmából szervezett ünnepi rendezvényt, mert tagtársaink a határon teljesítettek szolgálatot, kerítést építettek. Ezt pótoltuk december 16-án egy közös forraltborozásos év végi, értékelő összejövetelen. Ennek költségét egyik tagtársunk álta! - Nem vettünk részt jelentkezés hiányában az egri szervezetünk által szervezett Mikulás Kupán december 6-án. A megvalósított programjaink a 2.) pontban vannak részletezve. Az alábbiakon kívül a fő feladataink az ifjúsági, honvédelmi nevelésre, illetve a katona- és hadisír gondozásra irányult.

2 2.) évben végrehajtott fontosabb feladatok (országos és megyei esetleg regionálisszintű események) a.) - Mikor: március 7. - Mi (milyen feladat): III. Történelmi Emlékfutás (Hagyományápolás) - Hol: Székesfehérvár (Halesz park) és Pákozd (KEMP) között - Kik vettek részt rajta: MATASZ FMSZ tagjai; intézmények diákjai azok szülei, pedagógusai; társ, civil szervezetek tagjai; fegyveres erők dolgozói; - Eredmény/tapasztalat: Az eseményen 30 személy vett részt, 13-an futották le a 14 km-es távot. Az emlékfutás a szfvári Halesz parkban található 1848-as Szabadságharc emlékműtől indult, érintettük a Pákozd fő utcáján, 1889-ben felállított 48-as emlékművet, a Doni kápolnát, és a cél az elmúlt 166 év hadtörténelmét bemutató Katonai Emlékparkban volt. Az útba eső katonai emlékműveknél koszorúzásokat és megemlékezéseket tartottunk. - Költségek és azok elszámolásának helyzete: 30 ezer Ft-ot igényeltünk a központtól, melyet nem kaptunk meg. Végül nekünk kellett a saját zsebünkből megfinanszírozni Ft-ot, melyet később azért kifizetett a központ! Illetve több szponzort sikerült találni a rendezvény támogatásához! b.) - Mikor: május Mi (milyen feladat): III. Hazámat szolgálom katonai, ifjúsági, csapatverseny (A Honvédelem Napjához kötődő, ifjúsági, honvédelmi nevelés.) - Hol: Székesfehérvár, Árpád Szakképző Iskola és Kollégium - Kik vettek részt rajta: 14 csapat (4 fő/csapat), összesen 6 középiskola diákjai és kísérő tanárai Székesfehérváron kívül Várpalotáról és még Egerből is. - Eredmény/tapasztalat: Nagyon sikeres volt, hisz az ÖHP a Honvédelem Napja alkalmából szervezett nagy nyilvánosságú ünnepségén, (Székesfehérváron az Alba Pláza előtti téren) került sor a verseny eredményhirdetésére. - Költségek és azok elszámolásának helyzete: Az általunk szerzett támogatásból, illetve az ÖHP és a Szondi György SE támogatásával

3 valósítottuk meg. Kértünk központi támogatást ehhez, de nem kaptunk! 3.) Taglétszám alakulása, a tagrevízió végrehajtásának eredménye 27 fizetett tagunk van, ebből 4 diák. 4.) A gazdálkodás helyzete - Tagdíjbevétel 80% felhasználásának alakulása - Központi keretből kapott összeg és az azzal való elszámolás helyzete Mellékelt táblázat szerint, 1. számú melléklet. 5.) Szociális tevékenység - hadisír ápolás és emlékmű rendbetétele o Belsőbárándon a községi temetőben található két II. világháborús tömegsír gondozása o Bakonycsernyén megemlékeztünk az ott elesett katonákról. o Kelet Szlovákiában a KVH Beskydy által szervezett nemzetközi hadisírgondozó táborokban (Velkrop, Svetlice, Vyrava, Mikulasova) o A Hosszútemetőben örökbe fogadott katonasírok gondozása (Pék Alajos főorvos, Koós Ottó m.kir. tábornok, vitéz Teuber Hugó m.kir.szds, Martonfalvay Miksa m.kir.ezds sírjai) o A Vargha Tamás HM PÁT által meghirdetett Mind egy szálig adománygyűjtő programban nagyon aktívan vettünk részt, a meghirdetett adománygyűjtő napokon végig jelen voltunk, és támogatásokat gyűjtöttünk május 21-től 25-éig. o A fenti tevékenységekbe aktívan bevontuk az Árpás SZKI és a csatlakozott 3 másik középfokú, oktatási intézmény honvédelmi szakkörös diákjait. o Az Árpád SZKI és a csatlakozott 6 másik oktatási intézmény honvédelmi szakkörösei részére előadás tartása a hadisír gondozásról. o II. Történelmi emlékfutás megszervezése Szfvár Halesz park 48-s emlékműtől Pákozdra KEMPP évadnyitóra, megemlékezés a 48-s emlékműveknél és a Doni Emlékkápolnánál

4 6.) Az ifjúság körében végzett fontosabb feladatok 2015 őszétől már 5 iskola vesz részt az általunk szervezett honvédelmi szakkörön, mely már a honvédelmi szakkör 4. tanéve. A 2014/2015-ös tanév II. félévében folyamatosan, heti rendszerességgel, míg a 2015/2016-os tanév I. félévében kétheti rendszerességgel tartottuk meg (kb. 20 alkalommal) az általunk működtetett és támogatott Honvédelmi Szakkör foglalkozásait. A honvédelmi szakkör keretében 3 haditúrán voltunk: januárban a Doni túrán vettünk részt Egerben és környékén. 7.) Nemzetközi kapcsolatok és események A januári Doni túrára (Eger) jött 4 fő német tartalékos, és 3 fő cseh tartalékos a partnerszervezeteinktől. Nemzetközi hadisírgondozó táborban részt vett több tagunk Szlovákiában 2 alkalommal. 8.) Sportesemények A Honvéd Szondi György SE által szervezett helyőrségi bajnokságban (fegyveres testületek és civil szervezetek között folyó többfordulós, sport csapatbajnokságban) a MATASZ FMSZ női csapata II. helyezést ért el, az összesített eredmény alapján a MATASZ FMSZ csapata III. helyezést. A tagjaink közül 8 fő összesen 39 utcai futóversenyen vett részt, pl. NATO futás, a Balaton átúszáson (Úszó Erőd) 1 fő képviselte szervezetünket. 9.) évi tevékenységek fő irányainak, feladatainak rövid (pár mondatos) leírása Nagyon fontos, hogy a MATASZ FMSZ által, a székesfehérvári HEMO-ban használt irodahelyiséggel kapcsolatos bérleti szerződést minél előbb rendezze a központ, mert már több mint 1 éve (!) nem rendeződik ez!!! A 2016-ra tervezett programjainkat szeretnénk szerény költségvetés mellett 100 %-ban megvalósítani.

5 Az alábbiakon kívül a fő feladataink az ifjúsági, honvédelmi nevelésre, illetve a katona- és hadisír gondozásra irányul. Ezek mellett a cseh és német tartalékos, partnerszervezeteinkkel fent tartjuk a kapcsolatot, és szeretnénk meglátogatni is őket. 10.) évre tervezett főbb feladatok (országos és megyei esetleg regionálisszintűesemények) a.) - Mikor: Február. - Mi (milyen feladat, tevékenység): Megyei taggyűlés - Hol: MATASZ FMSZ irodája - Résztvevők tervezett létszáma: MATASZ FMSZ tagjai, és a velünk együttműködő civil szervezetek vezetői. - Várható költségek: 10 ezer Ft - Igényelt összeg a központi keretből (indoklással): 10 ezer Ft (Üdítő és pogácsa biztosítása, erre nincs fedezet a megyei szervezetnél.) b.) - Mikor: Március Mi (milyen feladat, tevékenység): IV. Történelmi Emlékfutás - Hol: Székesfehérvár (Halesz park) és Pákozd (KEMPP) között - Résztvevők tervezett létszáma: MATASZ FMSZ tagjai; intézmények diákjai azok szülei, pedagógusai; társ, civil szervezetek tagjai; fegyveres erők dolgozói; összesen kb. 50 fő. - Várható költségek: 15 ezer Ft - Igényelt összeg a központi keretből (indoklással): 15 ezer Ft (Megemlékezés virágjaira, emléklaphoz vastag papír biztosítása, ill. frissítő (tea és pogácsa) biztosítása, erre nincs fedezet a megyei szervezetnél) c.) - Mikor: Május 8. - Mi (milyen feladat): Zlata Koruna (Csehország), 5 magyar, II. Világháborús katona sírjánál megemlékezés, és a cseh tartalékos, partnerszervezetünkkel való találkozás. - Hol: Zlata Koruna (Csehország) - Résztvevők tervezett létszáma: MATASZ FMSZ tagok és honvédelmi szakkörös diákok, kb. 20 fő - Várható költségek: 100 ezer Ft - Igényelt összeg a központi keretből (indoklással): 100 ezer Ft (Odavissza kb. 900 km-es útra buszbérlés, melyben a várható autópályadíj is benne van. Ajándéktárgyakra és koszorúkra. A magyar tartalékosok

6 képviselete az 5 magyar, II. Világháborús katona sírjánál, ill. megemlékezés Zlata Koruna-ban, és a cseh tartalékos, partnerszervezetünkkel való találkozás.) d.) - Mikor: Május Mi (milyen feladat): IV. Hazámat szolgálom katonai, ifjúsági, csapatverseny (A Honvédelem Napjához kötődő, ifjúsági, honvédelmi nevelés.) - Hol: Székesfehérvár, Árpád Szakképző Iskola és Kollégium - Résztvevők tervezett létszáma: 10 csapat (4 fő/csapat), összesen 6 középiskola diákjai és kísérő tanárai Székesfehérváron kívül Várpalotáról is. - Várható költségek: 50 ezer Ft - Igényelt összeg a központi keretből (indoklással): 50 ezer Ft (Az ÖHP és a Szondi György SE támogatása mellett a catering szolgáltatásra, és a díjazáshoz kupák, érmek. Az eseményhez méltó módon szeretnénk fogadni a résztvevőket, vendégeket, melyre nincs fedezet a megyei szervezetnél.) e.) - Mikor: Augusztus Mi (milyen feladat): Szászországi Tartalékos Szövetség (partnerszerveztünk) meghívására a lipcsei járőrversenyen való részvétel - Hol: Lipcse (Németország) - Résztvevők tervezett létszáma: 5 fő. - Várható költségek: 100 ezer Ft - Igényelt összeg a központi keretből (indoklással): 80 ezer Ft (Kérjük az útiköltség támogatását; és mivel az eseményhez méltó módon szeretnénk megköszönni a meghívást, ajándéktárgyakat is kell vinnünk magunkkal, ennek is kérjük a támogatását!) f.) - Mikor: Október 6. - Mi (milyen feladat): A Tartalékosok Napja alkalmából szervezett ünnepi rendezvény. MATASZ FMSZ megalakulásának 15. évfordulója! - Hol: Székesfehérvár, Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény díszterme

7 - Résztvevők tervezett létszáma: Díszvendégek: a megye és a város vezetői, társ, fegyveres és civil szervezetek vezetői, MATASZ FMSZ tagok, összesen kb. 40 fő. - Várható költségek: 60 ezer Ft - Igényelt összeg a központi keretből (indoklással): 60 ezer Ft (A Tartalékosok Napja alkalmából magas színvonalú vendéglátással köszönnénk meg az egész éves együttműködést a megyének, a városnak, a társ, civil és fegyveres szervek vezetőinek, így a catering szolgáltatásra, és az elismerések átadásához emléklapok, ajándékok szükségesek. Az eseményhez méltó módon szeretnénk fogadni a résztvevőket, vendégeket, melyre nincs fedezet a megyei szervezetnél) g.) - Mikor: december 6. - Mi (milyen feladat): Mikulás Kupa - Hol: MATASZ Heves Megyei Szervezetnél, Egerben - Résztvevők tervezett létszáma: 5 fő. - Várható költségek: 12 ezer Ft - Igényelt összeg a központi keretből (indoklással): 12 ezer Ft (Útiköltség) h.) - Mikor: március 15., május 21. és november 1 kapcsán. - Mi (milyen feladat): Katona és hadisírok gondozása. - Hol: Székesfehérvár Hosszútemető, Belsőbáránd - Résztvevők tervezett létszáma: Alkalmanként összesen kb. 20 fő. - Várható költségek: 20 ezer Ft - Igényelt összeg a központi keretből (indoklással): 20 ezer Ft (Mécsesekre, virágokra, nemzeti színű szalagokra kérünk támogatást, mivel az útiköltség és az egyéb, felmerülő költségeket magunk álljuk.) Egyéb feladatok, események, rendezvények, melyeket önerőből és támogatók bevonásával rendezünk meg 2016-ban: Január vége: Doni Emléktúrán való részvétel a külföldi partnerszervezeteink képviselőivel közösen, önerő (útiköltség): 12 ezer Ft Február: Megyei elnökségi ülés, önerő (rendezvény támogatás): 2 ezer Ft Február: Megyei taggyűlés, önerő (rendezvény támogatás): 5 ezer Ft Február 28.: Katonák menete Kegyeleti emléktúra Zámoly Sárkeresztes között, önerő (útiköltség): 5 ezer Ft

8 Május 21-től: Mind egy szálig jótékonysági adománygyűjtésben való részvétel, költség: 0 Ft Május 29.: Tanulóifjúság találkozása II. Világháborús katonákkal, önerő (rendezvény támogatás): 5 ezer Ft Június 13.: Haditúra szervezése a MATASZ FMSZ tagjai és a honvédelmi szakkör tagjainak, önerő (rendezvény támogatás): 10 ezer Ft Június-július-augusztus: Nemzetközi hadisírgondozó tábor Északkelet-Szlovákiában 3 alkalommal, önerő (nemzetközi kapcsolatok): 60 ezer Ft Augusztus vége: Szászországi tartomány tartalékos szervezetének meghívására részvétel a járőrversenyükön, önerő (nemzetközi kapcsolatok): 25 ezer Ft Szeptember vége: Honvédfesztivál, Szárazföldi Haderő Napján megemlékezés, önerő (útiköltség): 5 ezer Ft December 4.: Szent Borbála Napi megemlékezéssel egybekötött sportverseny Várpalotán, önerő (útiköltség): 5 ezer Ft Összesen saját önerő: 134 ezer Ft. Tervezett hadisírgondozó tevékenység 2016-ban: - Belsőbárándon a községi temetőben található két II. világháborús tömegsír gondozása - Kelet Szlovákiában a KVH Beskydy által szervezett nemzetközi hadisírgondozó táborokban (június 11-14, július 9-12, aug.20-23) - Zlata Korunaban (CZ) án hősi halált halt 5 magyar katona sírjának gondozása, kegyeleti megemlékezés a település önkormányzatával és a területi cseh tartalékosokkal, a hozzátartozók felkutatásának folytatása. - A Hosszútemetőben található I.vh.-s hősi halottak (Tarr József m.kir.fhdgy, hősi halált halt 1914 július, és Tarr Pál hdgy hősi halált halt 1916 július, valamint Tarr Imre hadapród)közös sírjának gondozása, a sír örökbefogadása. - A Hosszútemetőben örökbe fogadott katonasírok gondozása (Pék Alajos főorvos, Koós ottó m.kir. tábornok, vitéz Teuber Hugó m.kir.szds, Martonfalvay Miksa m.kir.ezds sirjai). - Részvétel a HM PÁT által Székesfehérváron szervezett Hősök napi Mind egy szálig akcióban. - Részvétel a 16. Doni Emléktúrán a cseh és német partner szervezeteinkkel együtt. - Részvétel a Katonák Menete Kegyeleti emléktúrán (Zámoly-Sárkeresztes). A fenti tevékenységekbe az idén ismét aktívan bevonjuk az Árpád SZKI és a csatlakozott 6 másik oktatási intézmény honvédelmi szakkörös diákjait.

9 Az Árpád SZKI és a csatlakozott 6 másik oktatási intézmény honvédelmi szakkörösei részére előadás tartása a hadisír gondozásról. IV. Történelmi emlékfutás megszervezése Székesfehérvár Halesz park 48-s emlékműtől Pákozdra KEMPP szezonnyitóra, megemlékezés a 48-s emlékműveknél és a Doni Emlékkápolnánál. A 2015/2016-os tanév II. félévében és a 2016/2017-es tanév I. félévében folyamatosan, kétheti rendszerességgel tartjuk meg (kb. 20 alkalommal) az általunk működtetett és támogatott Honvédelmi Szakkör foglalkozásait. A fentebb említett eseményekhez, a központi keretből igényelt összeg és indoklása mellékelve, a 2. számú mellékletben található. A 2015-ös cselekvési évben kevesebb programunk tudott megvalósulni. Ennek egyik oka a pénzhiány. Sajnos saját zsebünkből nem tudjuk finanszírozni a pl. a külföldi társszervezeteinkkel való kapcsolattartást: Zlata Koruna, szászországi járőrversenyen való részvétel, cseh és német kapcsolataink meghívása (a vendégfogadás költségei) és meglátogatása, nemzetközi hadisírgondozó táborokban való részvétel Északkelet- Szlovákiában. Programjaink túlnyomó többségéhez szükséges eszközöket, tárgyi feltételek biztosítását tagjaink segítségével oldottuk meg. A honvédelmi szakkörben tartott előadásokhoz a szükséges protokolláris ajándékokat is saját magunk finanszíroztuk. Kérem a tisztelt elnökséget, hogy a Fejér Megyei Szervezet beszámoló jelentését a ös évről elfogadni, illetve a 2016-os évre vonatkozó terveinket, azok megvalósulása érdekében támogatni szíveskedjenek! Székesfehérvár, december 21. Kauferné Vig Márta MATASZ FMSZ elnök

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben

MUNKATERV a 2010-es évre

MUNKATERV a 2010-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2013. /tervezet/

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. május 9.-i Választmányi üléshez Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2013. február 14. 2013. május 9.

HÁTTÉRANYAG a 2013. május 9.-i Választmányi üléshez Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2013. február 14. 2013. május 9. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. május

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu CSELEKVÉSI TERV 2014. /tervezet/

Részletesebben

MATASZ NŐI TAGOZAT

MATASZ NŐI TAGOZAT 1 MATASZ NŐI TAGOZAT 2015-2016 Tisztelt Elnökség! Tisztelt Elnök Úr! A 2015. év értékelését, illetve a 2016 évre vonatkozó elképzeléseinket az alábbiak szerint terjesztjük be. 1.) 2015. év feladatai végrehajtásának

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV /2017. májustól májusig/

CSELEKVÉSI TERV /2017. májustól májusig/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255, www.htbkszfvar.hu, htbkszfvar@htbkszfvar.hu, Nyt szám:

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

MATASZ Heves Megyei Szervezet évi beszámoló jelentése

MATASZ Heves Megyei Szervezet évi beszámoló jelentése MATASZ Heves Megyei Szervezet Munkácsi Sándor t. ezredes +36-70/6196121 +36-36/316-891 MATASZ Heves Megyei Szervezet 2018. évi beszámoló jelentése 1.) A 2018. év feladatai végrehajtásának rövid (pár mondatos)

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR. Székesfehérvári Szervezete

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR. Székesfehérvári Szervezete HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom u 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255. e-mail:htbk.szfvár@regiment.hu

Részletesebben

Program- és feladatterv 2014. évre

Program- és feladatterv 2014. évre HONVÉD BAJTÁRSI EGYESÜLET SÁRBOGÁRD Program- és feladatterv 201 évre Fsz. Központilag szervezett rendezvények: 1. BEOSZ küldöttgyőlés, választmányi ülés 201 április 2. BEOSZ-KDR tagegyesületi ök értekezlete

Részletesebben

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK

A HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezetének 2014. évi PÉNZÜGYI TERVE BEVÉTELEK számú melléklet a /2014/ számhoz. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email

Részletesebben

Előterjesztés a Közgyűlésre 2016.május 12 én. Beszámoló évi gazdálkodási év költségvetési teljesítéséről

Előterjesztés a Közgyűlésre 2016.május 12 én. Beszámoló évi gazdálkodási év költségvetési teljesítéséről sz. melléklet / 2016 számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE Közhasznú szervezet 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00 36 22 311 255 htbkszfvar@htbkszfvar.hu www.htbkszfvar.hu

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2009. évre

CSELEKVÉSI TERV 2009. évre HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187. email: htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 19. 1. Köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2015. június 17-i elnökségi üléshez Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2015. április 20. 2015. június 17.

HÁTTÉRANYAG a 2015. június 17-i elnökségi üléshez Az előző választmányi ülés óta eltelt időszak áttekintése 2015. április 20. 2015. június 17. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu HÁTTÉRANYAG a 2015. június 17-i elnökségi

Részletesebben

Előterjesztés a HTBK Közgyűlésén évi költségvetési beszámolója, Közhasznúsági jelentés benyújtása. (szöveges változat) május 18.

Előterjesztés a HTBK Közgyűlésén évi költségvetési beszámolója, Közhasznúsági jelentés benyújtása. (szöveges változat) május 18. .számú melléklet / 2017 számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 email htbkszfvar@htbkszfvar.hu, www.htbkszfvar.hu

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Előterjesztés. -a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz

Előterjesztés. -a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALPOLGÁRMESTER 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-510; FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: ALPOLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:

Részletesebben

Előterjesztés a HTBK Közgyűlésén évi költségvetési fő számaira május 18.-án

Előterjesztés a HTBK Közgyűlésén évi költségvetési fő számaira május 18.-án sz. melléklet / 2017. számhoz HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 email htbkszfvar@htbkszfvar.hu, www.htbkszfvar.hu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére 8585-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2012. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

BESZÁMOLÓ SZÖVETSÉGÜNK 2013. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL

BESZÁMOLÓ SZÖVETSÉGÜNK 2013. ÉVBEN VÉGZETT MUNKÁJÁRÓL Fővárosi Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Szövetség H-1052 Budapest, Városház u. 9-11. Tel.; Fax: 220-2043 www.fpvsz.hu Adószám: 18095269-1-41 Bankszámlaszám: OTP 11705008-20465377-00000000 BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke Kedves Bajtársnőnk, Bajtársunk! Tisztelt Látogató! Összeállításunkban 2015. május 14-től megtekinthetik azokat a fontosabb eseményeket, programokat, amelyeken részt vettünk, vagy amelyeket mi szervezetünk.

Részletesebben

SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. évi munkaterve

SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2015. évi munkaterve SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. évi munkaterve SÁROSD NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. JANUÁR 29. (negyedik csütörtök) 2./ Beszámoló az átruházott hatáskörben végzett munkáról 3./ 2015. évi költségvetési

Részletesebben

Jegyzőkönyv A HTBK Székesfehérvári Szervezete Közgyűléséről.

Jegyzőkönyv A HTBK Székesfehérvári Szervezete Közgyűléséről. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete -Közhasznú társadalmi szervezet- 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, www.htbkszfvar.hu, email: htbk.szfvar@regiment.hu

Részletesebben

Előterjesztés az Közgyűlési ülésre április 09.-én. Javaslat évi gazdálkodási év költségvetési bevételi és kiadási fő számaira

Előterjesztés az Közgyűlési ülésre április 09.-én. Javaslat évi gazdálkodási év költségvetési bevételi és kiadási fő számaira HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 email htbkszfvar@htbkszfvar.hu, www.htbkszfvar.hu Előterjesztés az Közgyűlési

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés az 1997. évi CLVI. Törvény 19. alapján

Közhasznúsági jelentés az 1997. évi CLVI. Törvény 19. alapján Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Kiemelkedően Közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

Csütörtök. Kedd. Szombat Samstag Saturday. Szerda. Vasárnap Sonntag 1Sunday. Péntek Montag. Hétfő JANUÁR. Mittwoch. Freitag Monday.

Csütörtök. Kedd. Szombat Samstag Saturday. Szerda. Vasárnap Sonntag 1Sunday. Péntek Montag. Hétfő JANUÁR. Mittwoch. Freitag Monday. 26 27 29 Csütörtök 30 Péntek 31 28 Szombat Saturday Vasárnap 1Sunday JANUÁR 2 3 5 7 4 6 Szombat Saturday Vasárnap 8Sunday SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A HONVÉD SPORTEGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE!

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2015. /2015. május 21-től 2016. májusig/

CSELEKVÉSI TERV 2015. /2015. május 21-től 2016. májusig/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malm utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu Nyt szám: /2015 CSELEKVÉSI TERV 2015.

Részletesebben

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014.

: + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. : + 36 (70) 378-0544 Fax: + 36 (62) 541-670 6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér Levélcím: : H-6701 Szeged, Pf.: 1014. XIV. MATASZ Kupa Nemzetközi Ejtőernyős Célbaugró Verseny Szeged, 2013. augusztus 30. szeptember

Részletesebben

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője! Csajági Református Általános Iskola Hited és tudásod hazád jövője! A falu és az iskola elhelyezkedése, története: - Csajág Veszprém megye délkeleti csücskében, a Séd, a Sió és a Balaton által közrefogott

Részletesebben

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat

Részletesebben

FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE FELSİZSOLCA VÁROS KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDİPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 15. 1. Köztisztviselıi teljesítménykövetelmények alapját képezı kiemelt célok meghatározása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 7/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-ei ülésére Jegyzői törvényességi észrevétel: nincs. Tárgy: Beszámoló a civil szervezetek 2014.

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2016. évi

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

MUNKATERV a 2014-es évre

MUNKATERV a 2014-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI EGYESÜLETE MUNKATERV a 2014-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai fegyverzet-ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG 2018. ÉVI SZAKMAI TERVÉRE Általános működés A 2018. évi alap-, működési- és szakmai támogatással, valamint az Olimpiai Reménységek Versenyével kapcsolatos szakmai tervek

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a évi CLXXV. Törvény alapján

Közhasznúsági jelentés a évi CLXXV. Törvény alapján Nyt.szám: HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Kiemelkedően Közhasznú társadalmi szervezet - 8. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: -36-22 -53-186, 53-187.email htbk.szfvar@regiment.hu,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYE

JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYE JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYE 2015-2016 Magyar Tartalékosok Szövetsége Jász-Nagykun-Solnok Megyei Szervezete Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Elnökség! A megyei szervezet 2015. évi tevékenységének értékelését

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 18. 1. Javaslat a Felsőzsolcai Közművelődési Intézet és Városi Könyvtár 2017.

Részletesebben

MATASZ VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE

MATASZ VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE MATASZ VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE 2015-2016 MATASZ VESZPRÉM MEGYEI EGYESÜLETE KÖZGYŰLÉSE Helyszín: 8200 Veszprém Táborállás park 1. 203-as terem Időpont: 2016.01.07. 17.00 óra Jelenlévők: az egyesület

Részletesebben

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - Jegyzőkönyv. Választmányi ülésről

HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - Jegyzőkönyv. Választmányi ülésről HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 htbk.szfvar@regiment.hu www.htbkszfvar.hu Nyt szám:34/2014/1

Részletesebben

4401 NyiRfGYHÁZA, KOSSUlH lér 1. PF.: 83. II l [f ON: +36 42 524 585i r AX: +36 42524.586 f-mail: NYHSZOC@NYIR~GYHAZA.HU

4401 NyiRfGYHÁZA, KOSSUlH lér 1. PF.: 83. II l [f ON: +36 42 524 585i r AX: +36 42524.586 f-mail: NYHSZOC@NYIR~GYHAZA.HU NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NyiRfGYHÁZA, KOSSUlH lér 1. PF.: 83. II l [f ON: +36 42 524 585i r AX: +36 42524.586 f-mail: NYHSZOC@NYIR~GYHAZA.HU

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a június 5-i elnökségi üléshez. Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése február 28. június 05.

HÁTTÉRANYAG a június 5-i elnökségi üléshez. Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése február 28. június 05. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu HÁTTÉRANYAG a 2018. június 5-i elnökségi

Részletesebben

J A V A S L A T a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására

J A V A S L A T a évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására J A V A S L A T a 2019. évi városi rendezvényekre, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolására előirányzott keretek felosztására Ózd, 2019. március 28. Előterjesztő: Előkészítő: Farkas Péter Barnabás

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER 2012.09.02 vasárnap Tanévnyitó ünnepély 18 óra 2012.09.03 hétfő 2012.09.04 kedd 2012.09.05 szerda 2012.09.06 csütörtök Tárlatmegnyitó 2012.09.07 péntek 2012.09.08 szombat 2012.09.09 vasárnap

Részletesebben

JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYE

JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYE 1 JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYE 2014-2015 2 Magyar Tartalékosok Szövetsége Jász-Nagykun-Solnok Megyei Szervezete Tisztelt Taggyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A 2014. év értékelését, illetve a 2015 évre vonatkozó

Részletesebben

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály 2013-2014. Pölöskei Gáborné főosztályvezető Új szerepkör Új vállalások 1. Törvényben

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 351-9/2017. 1. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a december 9.-i elnökségi üléshez. Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése október 14. december 9.

HÁTTÉRANYAG a december 9.-i elnökségi üléshez. Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése október 14. december 9. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu HÁTTÉRANYAG a 2015. december 9.-i

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 18470233-1-06 Bejegyző szerv: Csongrád megyei Bíróság Regisztrációs szám: PK.60.155/2002/3 Jó Úton Lóháton Alapítvány 6600 Szentes, Nádas sétány 3 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási

Részletesebben

Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége Szolnoki Szervezet

Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége Szolnoki Szervezet Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége Szolnoki Szervezet Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 505 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com Számlaszám:

Részletesebben

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére évben megítélt támogatások

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére évben megítélt támogatások Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére 2016. évben megítélt támogatások (az 1/2006.(I.27.) önkormányzati rendelet szerint a Humán Bizottság hatáskörébe utalt döntések)

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

AZ EGYESÜLET 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE

AZ EGYESÜLET 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE AZ EGYESÜLET 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE Az alapszabály V. fejezete rögzíti, hogy a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik t között az éves költségvetés elfogadása. Az Elnökség az alapszabályban meghatározott

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

Vásárosdombói Általános Iskola, Egységes Oktatási és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Vásárosdombói Általános Iskola, Egységes Oktatási és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény IKCS csoport Cselekvési és ütemterv 2015/2016. tanév Készítette: Schumann Norbertné IKCS csop.vez. A PROGRAMOK ÜTEMEZÉSE 2015. SZEPTEMBER Éves programterv bővítése, feladatok ütemezése Határidő: szeptember

Részletesebben

PÉCSI HONVÉD SPORTEGYESÜLET Közhasznúsági jelentése a 2016.évről

PÉCSI HONVÉD SPORTEGYESÜLET Közhasznúsági jelentése a 2016.évről A Pécsi Honvéd Sportegyesület elnöksége megtárgyalta, illetve elfogadta és ez alapján beterjeszti j ó v á h a g y á s r a a Tisztelt Közgyűlés elé 2017.05.18. PÉCSI HONVÉD SPORTEGYESÜLET Közhasznúsági

Részletesebben

a Magyar Honvédség, Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága támogatásával.

a Magyar Honvédség, Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága támogatásával. címmel a Honvéd Hagyományőrző Egyesület és a HOHE Fejér Megyei Szervezete, hadtörténeti témájú vetélkedőt hirdet meg Fejér megye és Székesfehérvár katonai-, hadtörténeti- és honvédelmi hagyományokat ápoló

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV /2016. májustól májusig/

CSELEKVÉSI TERV /2016. májustól májusig/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE Közhasznú szervezet 8000 Székesfehérvár, Malm utca 2. Tel./ Fax: 00 36 22 311 255, www.htbkszfvar.hu, htbkszfvar@htbkszfvar.hu, Nyt szám: /2016

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE FELSŐZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. ÉVI MUNKATERVE I. TESTÜLETI ÜLÉSEK IDŐPONTJA ÉS NAPIRENDJE JANUÁR 17. 1. Beszámoló a Felsőzsolcai Polgárőr Egyesület 2017. évi tevékenységéről

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-i rendes ülésére 4. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 28-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőr Egyesület beszámolója a 2015. évi tevékenységéről

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

2012. évi közhasznúsági jelentése

2012. évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2012. évi közhasznúsági jelentése 1 TARTALOM Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 3 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 4

Részletesebben

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

MAGYAR GYORSÍRÓK ÉS GÉPÍRÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének 2019. évi munkaterve I. Szakmai rendezvények, versenyek I.1. A helyi csoportok, iskolák, munkahelyek szakmai rendezvényei: A helyi csoportok, iskolák,

Részletesebben

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége 1126 Budapest, Böszörményi út 21. : 1531 Bp., Pf. 28 : 355-1182, 224-5151 Fax: 224-5157 BM : 36-101, Fax: 36-108 Email: foig@nbsz.gov.hu Adószám: 181 82147-1-43

Részletesebben

MEE Szegedi Szervezet

MEE Szegedi Szervezet MEE Szegedi Szervezet 2014. évi beszámol moló taggyűlés Napirend: 2014 évi beszámoló 2015. évi terv Jelölő bizottság megválasztása 2014. évi egyesületi munka elismerése Jubileumi nyakkendők átadása Munkabiztonság

Részletesebben

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei

TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés év eredményei év tervei TTT-HSE Éves beszámoló közgyűlés 2006. év eredményei 2007. év tervei 2007. február 03. Létszám Tájfutó Szakosztály Tömegsport Szakosztály Íjász Szakosztály 29 fő 22 fő 8 fő Kispályás Labdarúgó Szakosztály

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU Ikt.szám: 18-3/4/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a Lengyel

Részletesebben

Előrehaladási jelentés

Előrehaladási jelentés Iktatószám: Előrehaladási jelentés KÖZPONTI SPORT- ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: 2. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: 2019.01.08.) KÖZPONTI SPORT-

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére 78/2015. T Á J É K O Z T A T Ó Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Tárgy: Humán Bizottság tájékoztatója a 2015. évi támogatási kérelmek elbírálásáról Előterjesztő:

Részletesebben

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48.

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/10/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. július 7-én

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2012

Pénzügyi beszámoló 2012 Adószám: 18336999-1-43 Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Bejegyzési szám: 14.Pk.60.384/2012/3. Nyilvántartási szám: 11.662. 1119 Budapest, Fehérvári út 109. III/11. 2012 Fordulónap: 2012. december 31. Beszámolási

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE FELADATOK A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK ELSŐ FÉLÉV HATÁRIDŐ Javító vizsgák szaktanári konzultációs lehetőség 2016. augusztus 24-26. konzultáció biztosítása augusztus

Részletesebben

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott ülése jegyzőkönyvéből. 190/2011. (XI.30.) sz. Kth: Beszámoló elfogadásáról Kerekegyháza Város Képviselő-testülete a 143/2011. (VIII.22.), 145/2011. (VIII.22.) 151/2011. (IX.14.) 155/2011. (IX.14.) 157/2011. (IX.14.) 162/2011.

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a november 4-i elnökségi üléshez. Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése augusztus 30. november 4.

HÁTTÉRANYAG a november 4-i elnökségi üléshez. Az előző elnökségi ülés óta eltelt időszak áttekintése augusztus 30. november 4. HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu HÁTTÉRANYAG a 2016. november 4-i elnökségi

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben