Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar

Átírás

1 Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék Dr. habil. Juhász Lajos egyetemi docens KÉK VÉRCSE GYÜLEKEZŐKORI ÉLŐHELY-HASZNÁLATÁNAK ÉS TÁPLÁLÉK-ÖSSZETÉTELÉNEK ELEMZÉSE A DÉL-HEVESI RÉGIÓBAN Foraging habitat analysis and pre-migration diet composition of the Redfooted Falcon in the southern region of Heves (Hungary) Széles Zsaklin Emese természetvédelmi mérnök hallgató Konzulens Dr. Gyüre Péter, egyetemi tanársegéd Fehérvári Péter, MME, SZIE ÁOTK Phd hallgató Debrecen 2010

2 Tartalomjegyzék Bevezetés Témafelvetés Szakirodalmi áttekintés A Dél-hevei tájegység bemutatása A felkészülési időszak és a vonulás A kék vércse Kistestű sólymok élőhely-preferenciája Anyag és módszer A vizsgálati mintaterület és a vizsgálat ideje Az élőhelyhasználat vizsgálata Táplálék összetétel vizsgálat Eredmények és azok értékelése A kék vércse élőhelyhasználata Táplálék összetétel Következtetések és javaslatok Összefoglalás Summary Irodalom jegyzék Mellékletek Köszönetnyilvánítás Nyilatkozat... 47

3 Bevezetés Napjainkban az ember egyre gyorsuló ütemben foglalja el a különböző természeti területeket, részben, hogy művelésbe vonja, részben, hogy beépítse azokat. Ezzel a tevékenységgel hozzájárul a természetes területek fragmentációjához, degradációjához, és egyúttal a különböző fajok élőhelyeinek zavarásához, megszűnéséhez (KREBS et al., 1999). A pusztai tájakat érintő legdrasztikusabb hatást a mezőgazdaság intenzifikálása eredményezte, melynek során a jellegzetes gyeptársulásokat feltörték és művelésbe vonták. Mostanra a mezőgazdasági hasznosítású táblákon szinte kivétel nélkül intenzív termelés folyik. A megmaradt gyepeket extenzíven hasznosítják (kaszálás, legeltetés), azonban az utóbbi évtizedek tapasztalatai alapján az állattenyésztési ágazat is az intenzív hasznosítás irányába halad, így egyre kevesebb állatot tartanak legelőn (DOBOS, 1997). A természetes élőhelyek megváltozásával, eltűnésével, az új körülményekhez alkalmazkodni képes növény- és állatfajok tudtak elszaporodni, háttérbe szorítva, eltűntetve az eredeti, gyengébb alkalmazkodóképességű flórát és faunát. Ilyen érzékeny madárfaj a kék vércse (Falco vespertinus, Linnaeus 1766). Tipikus síkvidéki faj, élőhelyként a fészkelésre és pihenésre alkalmas, kisebb facsoportokkal, erdőfoltokkal tagolt, nagy nyílt területeket részesíti előnyben. Telepesen és szoliter módon egyaránt költ, ám fészket nem épít, legnagyobb részben vetési varjak (Corvus frugilegus), szakrák (Pica pica), valamint dolmányos varjak (Corvus cornix) megüresedett fészkeiben neveli fiókáit. Hazánkban előfordul füves pusztákon és mezőgazdaság által hasznosított területeken is. Az elmúlt évtizedekben e kis testű ragadozó állománya, úgy ahogy elterjedési területének nagy részén, hazánkban is csökkenést mutatott. Ennek egyik oka az élőhely vesztés, mivel stabil telepeinek kialakulása egyértelműen gyepterületekhez köthető. A faj ismert veszélyeztető tényezői a vetési varjú telepek számának csökkenése, a fasorok, facsoportok eltűnése, a táplálkozó területek megszűnése és kezelésük átalakulása, az áramütés, a ragadozók okozta kártétel és ritkábban a lelövés vagy a mérgezés. Az egyes veszélyek súlyozásáról keveset tudunk (PALATITZ et al., 2009). A kék vércse hosszútávú vonuló, telelő területei Afrika déli részén találhatóak. Magyarországon áprilistól októberig tartózkodik. A fiókák kirepülését követő időszakot (pre- 1

4 migrációs időszak) a vonulásra való felkészüléssel tölti. Ilyenkor éjszaka hatalmas csapatokban, akár több ezer madár gyűlik össze egy-egy fán vagy facsoporton, hogy együtt töltsék az éjszakát. Napközben megfigyelhető, ahogy a vércsék kisebb-nagyobb csapatokban táplálkoznak, majd alkonyatkor visszatérnek az éjszakázóhelyekre. A gyülekezési időszaknak mint sok hosszútávú vonuló madár esetében feltehetően fontos szerepe van az egyedek vonulás alatti túlélésében. A telelő területek eléréséig, kéthárom hét alatt akár 8000 km-t is meg kell tenniük a madaraknak. Eközben olyan több ezer kilométeres ökológiai barriereket (tenger, sivatag, esőerdő) kell leküzdeniük, ahol nem vagy alig találnak megfelelő táplálkozó területeket. A megterhelő út megtételéhez megfelelő kondíció és tartaléktápanyag készlet szükséges, amit a pre-migrációs időszakban halmoznak fel. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a gyülekezési időszakban használt területek megfelelő táplálkozó és pihenőhelyet biztosítsanak a kék vércse számára. Egy adott gyülekező terület védelme és megfelelő kezelése évente több száz vagy akár ezer madár vonulására lehet közvetlen hatással. 2

5 1 Témafelvetés Egy faj megőrzési tervének kidolgozásakor igen fontos szerepet játszik az adott élőlény élőhelyhasználatának vizsgálata és annak elemzése (PEARCE et al., 2008). Az élőhelyhasználat vizsgálata közben megismerhető az adott faj táplálkozásbiológiája, szem elé kerülhetnek bizonyos veszélyeztető tényezők, becsülhető az elterjedési terület nagysága, valamint élőhelykezelési előírások is kidolgozhatóak a védelem érdekében (FRANCO et al., 2004, GARCIA et al., 2006). A távérzékelés, a térinformatika (GIS), valamint a GIS adatbázisok adatait kezelő, elemző szoftverek rohamos fejlődésével lehetőség nyílik arra, hogy a magyar természetvédelemben is egyre nagyobb hangsúlyt kapjanak a különböző élőhelyválasztási vizsgálatok, modellek, a veszélyeztetett fajok védelmi stratégiáinak tervezésekor (GUISAN ZIMMERMANN, 2000; HORVÁTH, 2009). A vonuló madarak élőhely-preferenciájának felderítésére már több vizsgálat is indult, azonban ezek nagy része a költési időszakot vizsgálja (pl. FRANCO SUTHERLAND, 1994; BABCOCK, 1995; HOWELL CHAPMAN, 1997; JIGUET VILLARUBIAS; 2004). A hosszútávú vonuló madarak esetében a vonulásra való felkészülés kritikus időszak, mégis igen kevés kutatás célozta meg ennek megismerését. Kellő tartaléktápanyag felhalmozása nélkül a madarak nem élik túl a hosszú utat (ALESTRAM, 1990). A felkészüléshez elengedhetetlen a megfelelő táplálékkínálatot biztosító területek megléte, ennek biztosításához pedig a madarak igényeinek ismerete. A hazánkban fokozottan védett kék vércse is hosszútávú vonuló, mely megállás nélkül kel át két nagy ökológiai a barrieren, a Földközi-tengeren, majd a Szaharán. Ennek véghezviteléhez elengedhetetlen a megfelelő felkészültség (I1). A költés után és a vonulás megkezdése előtt a kék vércsék kóborlásba kezdenek, amikor nappal kisebb csapatokban táplálkoznak, alkonyatkor pedig több száz, akár ezer madár verődik össze a gyülekezőhelyeken. Hazánkban ezeket a területeket élőhelyhasználati szempontból még nem vizsgálták. A kék vércse állománycsökkenésének megakadályozása érdekében indult, az Európai Unió által finanszírozott Kék vércse védelme a Pannon-régióban elnevezésű Life Nature projekt (LIFE05 NAT/H/000122). Ennek keretein belül kiterjedt élőhelyhasználati, 3

6 élőhelyválasztási és élőhely-preferencia vizsgálatokat folytatnak a szakemberek (FEHÉRVÁRI et al., 2006). Ez a dolgozat szorosan kapcsolódik ezekhez a vizsgálatokhoz. A kék vércse védelmi stratégiájának kidolgozása, valamint az állomány csökkenésének megakadályozása érdekében fontos lenne megismerni a madarak gyülekezőkori élőhelypreferenciáját, valamint táplálkozási stratégiáját és táplálék összetételét. Ennek vizsgálata során megismerhetnénk az esetleges veszélyeztető tényezőket, valamit az emberi tevékenység befolyásoló hatását. A vizsgálat eredményeivel lehetőség nyílna bizonyos természetvédelmi intézkedések kezdeményezésére. Az agrár-környezetgazdálkodási programok jelentős forrást biztosítanak azon gazdálkodóknak, akik az adott célprogram előírásainak megfelelő gazdálkodást folytatnak től elérhető a Szántóföldi növénytermesztés kék vércse élőhely-fejlesztési előírásokkal célprogram támogatási rendszer keretein belül, mely főként a kék vércse költési időszakában igyekszik támogatni a vércsebarát földművelést. Jelen vizsgálat eredményeivel a célprogram kibővíthetővé válna a gyülekezéskor használt élőhelyekre vonatkozó előírásokkal. Témaválasztásomat indokolja, hogy egészen 6 éves korom óta kötődök a természethez és a Dél-hevesi Tájegységhez, ezen belül főként a madarászathoz. Az évek során érdeklődésem középpontjába a ragadozó madarak kerültek, így hamar szemem elé került a vizsgálatban való aktív részvétel lehetősége. Összefoglalva, szakdolgozatom célja, hogy közelebb kerüljünk a kék vércse vonulásra való felkészülési folyamatának, az ekkor használt élőhelyeknek és táplálék összetételének megismeréséhez. 4

7 2 Szakirodalmi áttekintés 2.1 A Dél-hevei tájegység bemutatása A tájegység a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén található. A választás oka, hogy ez az ország területén található legnagyobb éjszakázóhelyek egyike (BAGYURA PALATITZ, 2004), valamint, hogy ezen a területen a szakemberek évről évre részletes élőhelytérképet készítenek, mely alapján az élőhelyhasználati vizsgálatok jobb és pontosabb eredményhez vezethetnek. A Dél-hevesi Tájegységben található Hevesi Füves Puszták Tájvédelmi Körzet (továbbiakban HFPTK) 1993-ban, a Heves-Borsodi sík délnyugati részén alakult (1. ábra), az ott található a pusztai élőhelyek, az azokhoz köthető túzok és a ragadozómadár állomány megóvása érdekében. A vizsgálati terület a Hevesi-sík és Hevesi-ártér kistájakon fekszik (MAROSI - SOMOGYI, 1990). Területe a 2005-ös és 2008-as bővítése után, ha, mely 15 területegységből tevődik össze (I2). 1. ábra - Dél-hevesi Tájegység elhelyezkedése (forrás: BNPI) Abiotikus tényezők A HFPTK gyenge reliefű, legnagyobb tengerszint feletti magassága méter. Egyhangú, formái folyóvízi eredetűek, melyeket főleg az Ős-Eger, Ős-Zagyva és Ős-Tarna alakított egységes hordalékkúp-síkká. Azonban a mai Közép-Tisza vidék a Zagyva árokkal a 5

8 pleisztocén végén megsüllyedt, a patakok, folyók folyásiránya megváltozott, belevágódtak régi pleisztocén hordalékkúpjukba és immár új nyomvonalon, építették holocén hordalékkúpjukat (MIKE, 1991). A terület alapját képező pannóniai üledék néhol eléri a 2000 méteres vastagságot, melyre felsőpliocén, majd vastag pleisztocén üledék rakódott. A talajtakaró tarkaságát támasztja alá, hogy összesen 9 féle talajtípus alakult ki a kistájon, melyeknek zöme löszös agyagon képződött. További 4 talajtípus jelenléte minimális. A kialakult talajok jelentős hányada (53%) szikes, vagy sóhatás alatt áll. A szik által kevésbé befolyásolt talajok 75%-a szántóföldi művelés alatt áll, a fennmaradók rét vagy legelőterületek. Az erősebben szikes talajok 15%-ot tesznek ki, többségükben szikes rétek, kaszálók, vagy legelők. (BORBÁTH et al., 2005). A terület mérsékelten meleg, száraz éghajlati körzetbe esik. Hőmérséklete szélsőséges, az évi középhőmérséklet 10,0-10,2 C, az évi abszolút hőmérsékleti maximum 34 C, a minimum -17 C. Az évi napsütötte órák száma óra közötti. Az ország legszárazabb tájai közé tartozik, a csapadék évi összege mm, a vegetációs időszakban ebből átlagosan mm eső esik. (MAROSI - SZILÁRD, 1969). A TK felszíni és felszín alatti vizeit tekintve egyaránt szegény. Nincs olyan természetes felszíni vízfolyás, mely határain belül eredne, így vízellátottsága nagyban függ a környező területek vízháztartásától. A terület keleti határán a Laskó-patak halad, melynek egyetlen jobb oldali mellékvize a Tepély-Hidvégi-főcsatorna. Ezen kívül a terület délnyugati részét a Sarud-Sajfoki-, és Hanyi-főcsatorna hálózza be. A kistájon csak néhány, kis felületű természetes állóvíz található, ezek főként holtágak visszamaradt medrei vagy régi agyagbányák gödrei. Előfordulnak még időszakos vízállások, és foltokban vízállásos mocsaras területek is, ezek léte a csapadékmennyiség függvénye. A talajvíz mélysége 2-4 méter közötti, melynek átlagos ingadozása nem haladja meg a 2-3 métert (BORBÁTH et al., 2005) Biotikus tényezők Flóra A HFPTK florosztikailag a Pannóniai flóratartomány (Pannonicum), alföldi flóravidékének (Eupannonicum), tiszántúli flórajárásába (Crisicum) tarozik (ENDES HARKA, 1987). Vegetációját számos tényező (klíma, gelológia) formálta, melyek közül a legjelentősebb változást az utóbbi évszázadban a földművelés és állattenyésztés előretörése 6

9 idézte elő. Az erdők kiirtásra kerültek, az erdőssztyepp helyén pedig szántók, legelők alakultak. A terület ma legnagyobb részben kultúrtáj, az egykori vízi és mocsári élővilága eltűnőben van, ahogy a löszpuszták flórája is (BORBÁTH et al., 2005). 1. kép - Dél-hevesi táj (fotó: Baranyi Attila) Jelenleg 43 természetes társulás található a tájegység területén, ebből 2 kipusztulással közvetlenül, 5 aktuálisan, 31 potenciálisan veszélyeztetett. Ezekben több mint 850 edényes növényfajt mutattak ki, melyből 185 ritka és veszélyeztett, 67 faj védett, 6 az EU élőhelyvédelmi irányelveinek listáján is szerepel, 22 pedig véglegesen kipusztult a területről (ilyen például a tátorján (Crambe tataria) vagy az érdes csüdfű (Astragalus asper)). A TK legnagyobb részben szikes társulásokból áll, melyek változatos, mozaikos szerkezetű komplexeket alkotnak. Kialakulásuk leginkább a vízborítás időtartamától és a talaj szikesedésének mértékétől függ. Jellemző fajai a kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), a sziki here (Trifolium angulatum), a kígyófarkfű (Pholiorus pannonicus) vagy a vékony útifű (Plantago tenuiflora). Vegetációtörténeti szempontból fontos megemlíteni az értékes sziki erdőspuszta-rétet, melynek védett fajai a sziki kocsord (Peucedanum officinale), a sziki őszirózsa (Aster tripolium ssp. pannonicum) és a fátyolos nőszirom (Iris spuria). A löszgyepek, ahogy a többi természetes társulás is, eltűnőben vannak, pedig ehhez köthető a macskahere (Phlomis tuberosa), a hibrid gyujtoványfű (Linaria kocianovichii) és a változó gurgolya (Seseli varium). A térség telepített tölgyesei (pl. pélyi Makkos-erdő) helyenként gazdag orchidea flórával rendelkeznek, ahol többek között madársisak fajok (Cephalanthera spp.) is előfordulnak (I2). A fentieken túl özönnövények is megjelentek a területen, mint a bálványfa (Ailanthus altissima), gyalogakác (Amorpha fruticosa), amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica), zöld 7

10 juhar (Acer negundo), selyemkóró (Asclepias syriaca), akác (Robinia pseudoacacia), aranyvessző-fajok (Solidago spp.) (KIRÁLY et al., 2008) Fauna A gerinctelen fauna kutatása az elmúlt évtizedben kezdődött, de mára már jól ismert a terület nappali lepkék (Rhopalocera), egyenesszárnyúak (Orthoptera), futóbogarak (Carabidae) és pókok (Araneae) előfordulását tekintve. Gerincesek közül a kétéltű fauna szép fajszámmal képviselteti magát. Leggyakoribb a vöröshasú unka (Bombina bombina), a zöld levelibéka (Hyla arborea), a barna ásóbéka (Pelobates fuscus) és a zöld varangy (Bufo viridis), de kora tavasszal előfordul a mocsári béka (Rana arvalis) is. Csapdázás során sikerült kimutatni a pettyes (Triturus vulgaris) és tarajos gőte (Triturus cristatus) jelenlétét. A hüllőket azonban csak a mocsári teknős (Emys orbicularis), a vízi sikló (Natrix natrix) és a fürge gyík (Lacerta agilis) képviseli. Természeti szempontból legértékesebb a térség madárvilága. Míg Endes és Harka vizsgálataik során 270 gerinces állatfaj jelenlétét regisztrálta a területen (ENDES HARKA, 1987), addig mára csupán madarak közül 275 faj jelenlétét mutatták itt ki. Kiemelkedő madártani értékei miatt bekerült az IBA (Important Bird Area) területek jegyzékébe. Főként pusztai madárfajok a jellemzőek, de vonulás idején nagy számban fordulnak elő parti madarak is (pl. pajzsos cankó (Philomachus pugnax), aranylile (Pluvialis apricaria)). Az utóbbi időben a területen táplálkozó vadludak száma is megnövekedett, főként a nagy liliké (Anser fabalis) és a nyári lúdé (Anser anser), de előfordult már vörösnyakú lúd (Branta ruficollis), apácalúd (Branta leucopsis) és kis lilik (Anser erythropus) is. Téli vendég többek között a gatyás ölyv (Buteo lagopus), a kékes rétihéja (Circus cyaneus). Fontos megemlíteni, hogy a korábban téli vendég réti sas (Haliaeetus albicilla) mára meg is telepedett a térségben. Fészkelő fajok közül legértékesebb a túzok (Otis tarda), a parlagi sas (Aquila heliaca), a kerecsensólyom (Falco cherrug), a kék vércse (Falco vespertinus), a hamvas rétihéja (Circus pygargus), valamint a szalakóta (Coracias garrulus) állománya. Fontos megemlíteni a terület karakterfajait, mint a kis őrgébics (Lanius minor), a cigánycsuk (Saxicola torquata), a mezei pacsirta (Alauda arvensis) vagy a sárga billegető (Motacilla flava). Csapadékosabb években előfordul a haris (Crex crex), és a pettyes vizicsibe (Porzana porzana). Emlősök közül fontos értéket képvisel a pusztai görény, a vadmacska és vidra állomány. Vad szempontjából a térség értékes nyúl és őz állománnyal rendelkezik (BORBÁTH et al., 2005). 8

11 2.2 A felkészülési időszak és a vonulás Legáltalánosabban azt mondhatjuk, hogy a vonulás olyan periodikusan ismétlődő, a fészkelő területekről a telelőterületekre (és vissza) irányuló, szabályozott mozgás, amely lehetővé teszi, hogy a változó környezeti feltételeknek megfelelően túléljen, illetve szaporodjon az adott élőlény (CSÖRGŐ et al., 2009). A Földön nem csak a madarak vonulnak, hanem megfigyelhetünk vonuló rovarokat, emlősöket, tengeri teknősöket is. A gerincesek közül a vándorló életmód a madarak osztályában a legelterjedtebb. A vonuló fajoknak nem csak életciklusa, szaporodási rendszere, de még szervezete is alkalmazkodott ehhez a folyamathoz. Vonulás előtt a nagy zsírtartalék felhalmozásán kívül, a legtöbb madárnak megnő a mellizma és a szíve, valamint tágulnak a vérerei is (NEWTON, 2007). A madarakat vonulásuk szerint több csoportba oszthatjuk: fakultatív, obligát és parciális vonulókra. A fakultatív vonulók csak akkor kezdik meg a vándorlásukat, ha a külső körülmények kedvezőtlenné válnak, míg az obligát vonulók valamilyen belső (genetikailag kódolt) kényszer alapján indulnak el a telelő területek irányába. A parciális vonulók középútnak tekinthetőek, ugyanis itt az egyedek, vagy a faj különböző populációi eltérő módon viselkednek a vonulást tekintve. A megtett út hossza alapján megkülönböztetünk rövid-, közép-, és hosszútávú vonulókat. A rövidtávú vonulók útja néhány száz kilométer, míg a hosszútávú vonulók akár több ezer kilométert is megtesznek, hogy elérjék a telelő területeket. A vonulás iránya genetikailag rögzült, a tájékozódást pedig a nap és a csillagok állása, a felszínformák és tereptárgyak használata, valamint a Föld mágneses tere segíti (CSÖRGŐ et al, 2009). Bizonyos fajok megállás nélkül repülik végig a vonulási útvonalukat. Ide tartoznak azok a rövidtávú vonulók, akik egyetlen nap vagy éjszaka alatt elérik végállomásukat, de azok a madarak is, akik bár nagy távolságokat repülnek, de útjukat valamilyen földrajzi barrier keresztezi (sivatag, tenger, óceán). Utóbbi esetben előfordul, hogy ezek a madarak a teljes vonulási útvonalon alig vagy egyáltalán nem tudnak táplálékot venni magukhoz. A legtöbb madár kisebb megszakításokkal jut el telelőterületére. Ezeken a megállóhelyeken (stopover site) csak annyi ideig tartózkodnak, amíg a megfogyatkozott tartalékaikat feltöltik és megpihennek, bár utóbbi valószínűleg csak másodlagos szempont. 9

12 A vonulás során ugyan lehetőség nyílik az ezeken a megálló helyeken pihenni, táplálkozni, azonban ez a lehetőség nem veszélytelen. Számolni kell az időjárás negatív hatásaival, a megállóhelyeken verseny alakulhat ki a korlátozott táplálékért és nagyobb az esélye az esetleges külső és belső fertőzések kialakulásának is (NEWTON, 2007). A fenti okok miatt a vonulás megkezdése előtt nagyon fontos a megfelelő felkészülési időszak. Az út biztonságos megtételéhez elengedhetetlen a jó állapotú tollazat és megfelelő mennyiségű tartalék tápanyag felhalmozása. A vonulás, valamint a fajok védelmének biztosítása érdekében számos nemzetközi kezdeményezés indult, mivel a madarak nem ismerik politikai határainkat, így védelmük csakis országok közötti együttműködéssel jöhet létre. Ilyen a Bonni, a Berni és a Ramsari egyezmény, Az európai vadon élő madarak védelméről szóló 79/409/EGK irányelv, és még sorolhatnánk (CSÖRGŐ et al., 2009). 2.3 A kék vércse Kis testű ragadozó, mely a sólyomfélék családjába (Falconidae) és a sólyom-alkatúak (Falconiformes) rendjébe tartozik, monotipikus faj. Az öreg hím tollazatának majdnem egésze kékes palaszürke, csak combja és alsó farokfedői téglavörösek. Szemgyűrűje és lába egyaránt élénk narancsszínű (innen ered angol neve: Red-footed Falcon). A tojó tollazata nagyban különbözik a hímétől. Háta szürke alapon feketén harántsávozott, feje, farka és a test alsó része vörhenyessárga. A szemgyűrű és a láb halványabb árnyalatú, mint a hímnél. Barkója és szemkörnyéki tollai feketék. A fiatal madarak inkább a tojóra hasonlítanak, de annál barnább árnyalatúak, testaljuk halványbarna alapon cseppfoltos (HEINZEL et al., 1995). Testméretük cm, szárnyfesztávolságuk cm, tömegük gramm (BAGYURA - PALATITZ, 2004) Elterjedési terület A kék vércse költő területe Közép-Kelet Európától, Közép-Ázsián át a Bajkál-tóig terjed (2. ábra). Az elterjedési terület déli határát Szerbia, Bulgária, Ukrajna, Oroszország és Észak- Kazahsztán jelenti. Az Európai Unió populációjának nagy része a Kárpát-medencében található, kisebb, de stabil állomány költ Kelet-Romániában, Észak-Olaszországban. Elvétve Franciaországban és Finnországban is észlelték már költését (PALATITZ et al., 2009). 10

13 2. ábra - Kék vércse elterjedési területe - piros: költő-, kék: telelő terület (forrás: European Species Action Plan for the red-footed falcon Falco vespertinus Linnaeus, Életmód A kék vércse a Kárpát-medence egyetlen telepesen fészkelő ragadozó madara. Megfigyelhető szoliter költése is, de hazánkban ezek nagy része telepekhez közeli elhelyezkedésű (FEHÉRVÁRI, 2008). A sólyomalkatúakra jellemzően fészket nem épít, varjúfélék elhagyott fészkeit foglalja. A vetési varjú állomány csökkenése, így a fészkelésre alkalmas természetes telepek megfogyatkozása miatt, az elmúlt években műfészek kihelyezésekkel igyekeztek megfékezni állománycsökkenését. Mára az ismert költőpárok 60%-a mesterséges költőládákban fészkel (PALATITZ et al., 2009). Vadászatára a szitálás, a repülés közbeni- és a várta-vadászat jellemző. Költési időszakban végzett táplálék összetételre vonatkozó vizsgálatok eredményei szerint a kék vércse fiókák táplálékát nagy részben rovarok teszik ki, mind a két vizsgálatnál 70% feletti a relatív gyakoriságuk (HARASZTHY et al., 1994 és BÖDE, 2008). Böde szerint ennek nagy része egyenesszárnyú (Orthoptera), míg Haraszthy és társai egy bogárfajt (parti futrinka - Elaphrus riparius) mutattak ki legnagyobb mennyiségben. A gerincesek közül mind a ketten a mezei pocokot (Microtus arvalis) és egyes években a barna ásóbékát (Pelobates fuscus) tartják a legfontosabb táplálék fajoknak. Ezeken kívül megjelennek még táplálék maradványaik között a hüllők és madarak is, bár ezek kis relatív gyakorisággal. A kék vércse általában 3-4, de alkalmanként 5 tojást rak május, júniusban. A kotlásban és a fiókanevelésben a hím és a tojó egyaránt részt vesz. A fiókák 4 hét után hagyják el a fészket és másodéves korukra válnak ivaréretté. Az első ivarérett évben csak kis arányban kezdenek költésbe (PALATITZ et al., 2009). 11

14 2.3.3 Vonulás A kék vércse hosszútávú, obligát, transzekvatoriális vonuló, a telet mai ismereteink szerint a Kárpár-medencei populáció az Okavangó-folyó vízgyűjtő területén, Angola déli, Namíbia északi részein tölti (I1). Del Hoyó leírása szerint itt a gyepes, szavanna növényzettel és a cserjésekkel borított területeket kedvelik (DEL HOYO, 1994). A tavaszi vonulás Európában főként április és május, míg az őszi augusztus és október közötti időpontra tehető (PALATITZ et al., 2009) ben nyolc madárra került műholdas jeladó, annak érdekében, hogy megismerhessük pontos telelőterületüket és vonulási útvonalukat (3. ábra). A megjelölt madarak a Peloponnészoszi-félsziget irányába kezdték meg a vonulást, ezt követően egyenesen átszelték a Földközi-tengert, majd pihenés nélkül nekivágtak a második nagy földrajzi akadálynak, a Szaharának (a Heni nevű madár este 9-től, hajnal 4-ig 400 km-t tett meg). Ezen a szakaszon repülik a legnagyobb távolságokat naponta, aminek hossza elérheti a 800 km-t is (legnagyobb átlagos sebességük 80 km/h). A Szahara átrepülése után a madarak egy része megállt pihenni a Szubszahara szavannás területein Csádban, Nigériában és Kamerunban, míg a többiek megállás nélkül repültek tovább. 3. ábra - A kék vércsék vonulási útvonala (forrás: I1) Az egyenlítő menti esőerdőket egy keskeny sávban repülték át, ami megegyezik a kabasólymoknál végzett vizsgálat eredményeivel. E szerint feltételezhető, hogy az esőerdő is 12

15 ökológiai barriert jelent a sólymok számára, a kedvezőtlen időjárási és táplálkozási feltételek miatt (STRANDBERG, 2009). Ezt követően folytatták útjukat a telelőterületek, Dél-Angola, Namíbia, Észak-Botswana és Kelet-Zambia irányába. A teljes vonulási út hossza közel 8000 km. A telelésről nem rendelkezünk konkrét ismeretekkel, annyi bizonyos, hogy a madarak sokszor változtatják helyüket és akár 300 km-t is megtesznek naponta (I1). Az őszi vonulást megelőző időszakot, az erre való felkészüléssel, táplálék felhalmozással töltik. Ilyenkor napközben kis csapatokban táplálkoznak, majd naplementekor a közös éjszakázóhelyre gyűlnek össze. A Hevesi-síkon, a Jászságban, a Hortobágyon, a Bihari-síkon és a Dél-Alföldön található gyülekezőhelyeken augusztustól több százas vagy akár ezres csapatok is megfigyelhetőek (BORBÁTH - ZALAI, 2005). Az éjszakázóhely lehet egy nyugalmas facsoport vagy akár egyetlen nagyobb fa is, melyhez a kék vércsék évről-évre visszatérnek (BAGYURA - PALATITZ, 2004). Hazánkban 2004 óta szervezi meg az MME Kékvércse-védelmi Munkacsoportja a kék vércsék őszi gyülekezőin a szinkron-számlálásokat. Minden év augusztus első hetétől október első hetéig hetente egy kijelölt napon, a nemzeti parkok természetvédelmi őrszolgálatának bevonásával történik a számlálás. Napközben a táplálkozó madarak megfigyelése, alkonyatkor a gyülekezőhelyekre beáramló vércsék számlálása történik (I1). A 2008 és es év országos összesített szinkron adatait és a Hevesi-síkon éjszakázó kék vércsék arányát a 4. és 5. ábra mutatja be. 4. ábra as gyülekező szinkronok eredményei 13

16 5. ábra es gyülekező szinkronok eredményei Mára már 57 aktív gyülekezőhely ismert Magyarország területén, melyekből 16 a Bükki-, 3 a Duna-Ipoly-, 20 a Hortobágyi-, 15 a Körös-Maros-, 3 pedig a Kiskunsági Nemzeti Park területén található. A gyülekezőkön előforduló madarak származását tekintve nincsenek pontos ismereteink, de a szinkronidőpontok többsége esetében valószínűsíthetően a Magyarországon gyülekező madarak nagy része Kárpát-medencei származású. Ez alól kivétel lehet a 2009_6-os kiugró adat (5. ábra), amikor nagy mennyiségű fiatal madár érkezett a hazai területekre, feltehetően az eurázsiai sztyeppék irányából (FEHÉRVÁRI et al., pers. comm.) Állományváltozás Az világállományra vonatkozó adatok csak kellő körültekintéssel értelmezhetőek, ugyanis a kék vércsék jelentős hányada a nem vagy csak igen kis részben felmért orosz és kazah sztyeppterületeken költ. Ezen kívül Ukrajna, Románia és Magyarország rendelkezik jelentősebb állománnyal (FEHÉRVÁRI, 2008). Míg a XX. század ötvenes éveiben készült felmérés szerint Magyarország teljes területén fészkelt kék vércse (KEVE és SZIJJ, 1957), addig a 2003-as költési szezonban végzett felmérés szerint a Dunántúlról szinte teljesen eltűnt, 60%-a a Tiszántúlon, 40%-a pedig a Duna-Tisza közén fészkelt (BAGYURA - PALATITZ, 2004). Keve és Szijj még párra becsülte az országos állományt, 1990 költési időszakában ra (HARASZTHY, 1998), 2002-ben azonban már csak párra becsülték állományukat (BAGYURA - HARASZTHY, 2003). Egymást követő évekből nem állnak rendelkezésünkre megfelelő információk az állományváltozás pontos követésére, de a fenti adatokból következően nagy bizonyossággal kijelenthető az utóbbi évtizedek 14

17 állománycsökkenése, melynek mértéke az 50%-ot is elérheti (FEHÉRVÁRI, 2008) ben Magyarországi állományát párra becsülték a szakemberek (PALATITZ et al., 2009) Veszélyeztető tényezők, védelmi státusz Hazánkban a mezőgazdaság intenzifikálása (főként a legeltetéses állattartás háttérbe szorulása), és a múlt század utolsó másfél évtizedében a varjak tömeges pusztítása következtében megfogyatkozott fészkelőhelyek jelentősen csökkentették a faj számára megfelelő élő- és fészkelőhelyeket. A középfeszültségű vezetékek okozta áramütés és az utakon történő gázolás egyaránt veszélyt jelentenek, főként a telepek és a gyülekező területek környékén. A védelem tervezéséhez szükséges információk hiánya is késlelteti a hatékony természetvédelmi kezelést. Sok egyéb tényező mellett fontos lenne feltárni a kék vércsék gyülekezési időszak alatti élőhelyi és táplálékigényét, valamint a veszélyeztető tényezőket és azok madarakra gyakorolt hatását is. (PALATITZ et al., 2009). Hazánkban a kék vércse fokozottan védett (természetvédelmi értéke Ft), míg az IUCN (International Union for Conservation of Nature) Vörös Listája a csaknem veszélyeztetett kategóriába sorolja (near threatened). Az Európai Unió a kék vércsét a Madárvédelmi Irányelv (Wild Birds Directive) első mellékletébe (speciális védelmi intézkedéseket igénylő fajok) sorolja. 2.4 Kistestű sólymok élőhely-preferenciája Költési időszak A Vásárhelyi-pusztán, költési időszakban már végeztek kék vércse élőhelyhasználati vizsgálatokat (FEHÉRVÁRI et al., 2006) és 2008 között rádiós jeladóval szereltek fel 40 adult kék vércsét. Ezek közül 18 madárról sikerült elegendő adatot gyűjteni. A fiókanevelési időszakban a madarak a gyepen vadásztak leggyakrabban. A vizsgálatokból kiderült, hogy a kapás kultúrát, az erdős területeket, a mesterséges felszíneket, a nádasokat és vizes területeket egyöntetűen kerülik. A vizsgált populáció jellemzésekor nem volt kimutatható szignifikánsan pozitív preferencia egyetlen élőhelytípussal szemben sem. Azonban ha az egyedi vadászati stratégiákat is vizsgálták, kiderült, hogy a mintában szereplő példányok két csoportra oszlottak. Az egyik csoport a gyep és gabona, a másik pedig a gyep és lucerna táblák együttes használatát preferálta (PALATITZ et al., in prep.). 15

18 Fehérkarmú vércse esetében is végeztek ebben az időszakban élőhely-preferencia vizsgálatokat. Ezek egy része rádiótelemetriás, más része a jelen dolgozat felméréseihez hasonló transzektes vizsgálat volt. Az eredmények itt is egyértelműen arra utalnak, hogy ezek a madarak is kerülik az erdős, fásított területeket, a kapás kultúrákat és az emberi környezetet, tehát azokat a felületeket, amelyekben a préda detektálhatósága vélhetően rosszabb. Előnyben részesítették viszont a nagy, nyílt térségeket, mint a gyep területek, gabona tarlók, felszántott táblák (DONÁZAR, 1993; TELLA et al., 1998 és GARCIA et al., 2006). E mellett a legeltetett térségek is szignifikánsan pozitív hatással vannak a madarak térbeli eloszlására, ami vélhetően az állatállományhoz köthető nagyszámú gerinctelennek köszönhető (FRANCO SUTHERLAND, 2004) Gyülekezési időszak A kék vércse gyülekezési időszakban használt táplálkozó helyeiről csak kevés információval rendelkezünk. Ezek megismerése elengedhetetlen egy átfogó védelmi terv kidolgozásához. De Frutos és munkatársai Spanyolországban végeztek pre-migrációs tevékenységre vonatkozó vizsgálatokat fehérkarmú vércsék gyülekezőhelyein. Eredményeik szerint a madarak előnyben részesítik az éjszakázó helyhez közeli vadászterületeket (DE FRUTOS et al., 2006). A gyülekezési időszakban a fehérkarmú vércsék leggyakrabban mezőgazdasági területeken vadásznak. Ezt a típust finomabb skálán vizsgálva pedig arra következtettek, hogy a vizsgált kategóriák (száraz gabona tarló, parlag, felszántott tábla, hüvelyes növények) mindegyikének jelenléte egyformán fontos ebben a periódusban. A mesterséges környezetet és az öntözött kultúrákat egyértelműen kerülik a madarak. Utóbbit vélhetően azért, mert azok magasságuknál fogva akadályozzák a vadászat sikerességét, valamint a rajtuk használt kemikáliák a zsákmány állatok egyedszámát csökkentik. Ezen kívül meghatározták a madarak átlagos otthon területének (home range) méretét, mely körülbelül 347 hektár. A madarak leggyakrabban az éjszakázó helyek körüli területeket használják, de előfordul, hogy azoktól távolabb, kisebb foltokon vadásznak. De Frutos és társai, faj védelmének érdekében javasolták a gyülekezők és azok 9 km-es körzetének hatósági védelmét, extenzív mezőgazdaságot támogató agrár-környezetgazdálkodási tervek kidolgozását, a magas toxin tartalmú növényvédő szerek használatának mérsékelését és monitoring programok kidolgozását a gyülekező területeken (DE FRUTOS et al., 2008). 16

19 3 Anyag és módszer 3.1 A vizsgálati mintaterület és a vizsgálat ideje A kiválasztott mintaterület 30 darab 2,5 x 2,5 kilométeres (egyenként 6,25 km 2, összesen 187,5 km 2 ) összefüggő UTM (Universal Transverse of Mercator) négyzetből áll, mely Heves várostól dél-keletre eső területeket foglal magában. Északi határának Kömlő, délinek Pély, keletinek Tiszanána település tekinthető (6. ábra). Minden egyes UTM négyzeten keresztül halad egy úgynevezett transzekt útvonal, melyeken autóval haladva végeztük a megfigyeléseket. Ezek az útvonalak négyzetenként 3,78 (± 12,22) méter, oszloponként (útvonalanként) 16,71 (± 1,33) méter hosszúságúak. 6. ábra - Mintaterület és éjszakázóhely A vizsgálatokat két egymást követő évben, 2008-ban és 2009-ben végeztük. Mindkét évben három alkalommal, két napot töltöttünk a területen. A választott időpontok mind a két évben augusztus második és szeptember első felére estek, amikor a madarak legnagyobb számban vannak jelen a területen (2008-ban: augusztus ; szeptember ; szeptember és 2009-ben: augusztus ; szeptember ; szeptember ). Az egyes megfigyelési periódusok között két hét telt el, így lehetőségünk nyílt az egész gyülekezési periódust végig követni (időjárástól függetlenül). 17

20 3.2 Az élőhelyhasználat vizsgálata A mintaterület nagysága nem tette lehetővé, hogy egy ember mérje fel az egészet, így csapatokban dolgoztunk. Három csapatot alakítottunk ki, s minden csapat 2 útvonalat (az 6. ábrán 2 oszlop) kapott, mely összesen tizenkét UTM négyzeten halad keresztül. A napi feladat ezeknek a bejárása, valamint megfigyelése volt. A bejárást a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság engedélyével, projekt és magán autókkal valósítottuk meg, a megfigyelést pedig nagy nagyítású binokuláris távcsövek és spektívek segítségével végeztük. Minden vizsgálati napot két részre bontottunk, így alakult ki egy délelőtti és egy délutáni megfigyelés. A bejárásokat legalább napkelte után 1 órával kezdtük és napnyugta előtt 1 órával fejeztük be, hogy a gyülekező helyének hatása a lehető legkisebb legyen az eredményekre. Délelőtt 8-10 óráig az egyik, délután óráig a másik útvonalukat járták be a csapatok, majd következő nap ugyanazt a feladatot végezték, csak az útvonalak sorrendjét és irányát felcserélve. A mintavételi időszak tervezésénél a 10-től 16 óráig terjedő időszakot kihagytuk, mert ilyenkor a napsütéses napokon a talajközelben felmelegedő levegő jelentősen csökkenti a látótávolságot. A megfigyelések rögzítésére készítettünk egy adatlapot (2. melléklet), melyekre a következő adatokat jegeztük fel: a faj neve, egyedszáma, valamint (amennyiben lehetséges meghatározni) kora és ivara. Rögzítésre került a megfigyelés helye (UTM sorszám, valamint a megfigyelés sorszámának jelölése a térképen) és ideje (UTM négyzetbe történő be- és kilépés, a napszak és a megfigyelés pontos ideje). Ezen kívül szerepel még a megfigyelés helyéül szolgáló mezőgazdasági tábla típusa és állapota (pl. kaszált gyep), valamint a megfigyelt madarak viselkedése. Ezek mellett minden napra pontos időjárási adatokat is feljegyeztünk. A fentieken túl helyet kapott még egy megjegyzés rovat, az előbbi kategóriákba nem sorolható események számára. A faj rublikára azért volt szükség, mert nem csupán a kék vércséket jegyeztük fel, hanem az ebben az időszakban aggregációra hajlamos, földön táplálkozó egyéb fajokat is, mint például vörös vércse (Falco tinnunculus), különböző gémek (Ardeidae), sólyom félék (Falconidae), sirály fajok (Laridae), ölyvek (Buteoninae), gólyák (Ciconiidae), varjúfélék (Corvidae), stb. Az egyszerűbb kitöltés kedvéért az adatlapok az adott UTM térképének hátoldalára lettek nyomtatva (1. melléklet). Ez azért fontos, mivel a térképeken sorszámokkal jelöltük a 18

21 madarak pontos észlelési helyét, hogy a későbbiekben, az adatfeldolgozás során a pontos EOV koordinátákat egyszerűbben hozzájuk tudjuk rendelni Digitalizálás és térképre illesztés Az adatok kezelése a két éves adatsor adatbázisba rögzítésével kezdődött, melyet Microsoft Excel táblázatkezelővel készítettem. Ennek során a terepi munka során gyűjtött, az adatlapokon szereplő összes információ digitalizálásra került, a további használat megkönnyítése érdekében. Ezt követően szintén ArcView 3.1 térinformatikai szoftver segítségével illesztettem digitális térképre a papír térképen jelölt megfigyelések sorszámait, oly módon, hogy minden ponthoz EOV koordinátákat rendeltem. E mellett a térképre került a felmért UTM-ek rácsa, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságtól kapott 2007-es kultúratérkép digitális változata és megrajzoltuk a bejárt transzektek vonalát is Élőhely-térképezés Az elemzések során felhasznált, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai által készített 2007-es kultúratérkép adta az élőhelyszerkezetre vonatkozó adatok alapját. Dél-hevesi tájegység szakemberei, ezt az élőhelytérképet 2003 óta rendszeresen elkészítik, több mint ha összterületről. A felmérést minden évben egyszer, június elejétől, július közepéig végzik, a termesztett növénykultúrák könnyebb meghatározása érdekében. Az első térképezésnél 2002-ben készített 1: es méretarányú légifotókat használtak fel a táblák azonosítására. Az felmérés helyszíni mérésekkel, terepbejárásokkal történik, amikor ellenőrzésre, vagy esetleges módosításra kerülnek a megváltozott területhatárok, a táblán található termesztett növénykultúrák és természetes élőhelyek változásai. A felvételezéshez és azonosításhoz PDA készüléket, GPS-t, valamint A/0 méretű, papír alapú vaktérképet használnak. A munka során a táblaszegélyekben járva figyelik a táblahatárokat, s térképen rögzítik a növénykultúrák változásait. Amennyiben a táblahatárok is módosulnak, azok kimérésre kerülnek. A terepi munka után az adatok digitalizálása következik, melyet ArcView térinformatikai szoftverrel végeznek. A kultúra térkép minden évben nagy gonddal készül, de mindig akadnak olyan területek, melyeket lehetetlen megközelíteni, így felmérni is. A 2007-es élőhelytérképnél is akad néhány nem beazonosított tábla, melyekről utólag nem lehet információt szerezni. 19

22 3.2.3 Élőhely kategóriák Az élőhely változóinkat meghatározásához a 2007-es évre vonatkozó kultúratérképet használtuk, melyet a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság bocsátott rendelkezésünkre. Ez azonban rengeteg élőhelytípust különít el egymástól, amelyek 2008-ra és 2009-re vonatkozóan nem helytállóak. E miatt a kultúratérkép változói alapján elkészítettük saját, általános, durva skálájú kategória rendszerünket. Így kaptuk a következő élőhelyi változókat: mezőgazdasági terület (minden termesztett növénykultúra), gyep, erdő, nádas (nádas és vizes élőhelyek), épített környezet (belterületek, tanyák), út és víz (csatornák, egybefüggő vízfelületek). Ezek eloszlását mutatja a 7. ábra és az 1. táblázat. 7. ábra Élőhely kategóriák területi megoszlása a mintaterületen A térkép használatánál feltételeztük, hogy mivel a mintaterület nagy része Natura 2000, illetve országos jelentőségű védett terület, így az általunk használt kategóriák területi megoszlása nem változott nagy mértékben a 2008 és 2009-es év során (pl. nem törtek fel nagy arányban gyepeket). 20

23 1. táblázat - Élőhely kategóriák arányának százalékos megoszlása Mezőgazdasági terület 62,57 % Gyep 24,37 % Épített környezet 4,08 % NA 2,91 % Út 2,37 % Víz 1,9 % Erdő 1,6 % Nádas 0,2 % Összes 100 % IRD (Index of Relative Density) Az UTM négyzeteket a bennük előforduló kék vércsék jelenlétével jellemeztük. Mivel a négyezeteken keresztül futó útvonalak hossza nem egyenlő a 30 négyzetben, így a megfigyelt terület aránya sem egyezhet meg mindenütt. Az előzőekből következtetve nem lehet az UTMeket a bennük előforduló kék vércse egyedszámmal jellemezni, hanem valamilyen származtatott értéket kell használni. De Frutos és társai 2002-ben végzett kutatásából kiindulva mi is az IRD értéket (Index of Relative Density) választottuk, mely ebben az esetben a kilométerekre vetített kék vércse előfordulások számát jelenti (DE FRUTOS, 2006). A számítás képlete: Minden négyzetben 12 IRD értéket kaptunk, mivel minden megfigyelési időpontra külön számoltuk ki őket. Ez után minden négyzetre kiszámoltuk annak átlagos IRD értékét, majd a kapott átlag logaritmus transzformáltját használtuk a későbbi modellezések függő változójaként Gyülekezőtől való távolság Feltételezve azt, hogy a madarak az éjszakázóhelyekről napközben a közeli területekre járnak táplálkozni, valószínűsíthető, hogy a vizsgálati területen lévő gyülekezőhely környékén nagyobb lesz a fent említett IRD érték. A gyülekezőknek ezt a hatását valamilyen módon szükséges volt a modellbe építeni, tehát számszerűsíteni kellett. 21

24 Mivel jelen vizsgálat nem az egyes megfigyeléseket kezeli külön, hanem az egyes négyzeteket, így elég volt egy általunk megadott érték a távolság mérésére. Az éjszakázóhely a 7. UTM négyzetben található, tehát az kapta az alap értéket, a 0-át. Ettől kifelé haladva, négyzetenként eggyel nőtt ez az érték. Az értékek alakulását a mintaterületen a 8. ábra mutatja ábra - Az IRD értékek megoszlása a mintaterületen Statisztikai elemzések Az átlagos UTM-négyzetenkénti IRD értékek és az élőhelytípusokat jellemző változók közötti kapcsolatot egy térben definiált autoregresszív modellel az ún. Simoultaneous Autoregresive Model (SAR) jellemeztük (BIVAND et al., 2008). A SAR lényegében az általános lineáris modellekre visszavezethető módszer, amely figyelembe veszi az adatok térbeli korreláltságát. A SAR modell feltételezi, hogy a függő változó étéke egy adott i térbeli pontban nem csak a magyarázó változóktól függ, hanem az i térbeli szomszédjában található j pontok függő változó értékeitől is. A j szomszédokat a SAR modellek esetén formálisan egy n n-es ún. W súly mátrix formájában adhatjuk meg. A szomszédság definiálására több módszer létezik (KISSLING CARL, 2007), a mi esetünkben egy adott UTM-négyzet összes érintkező szomszédját (maximum 8 szomszéd) definiáltuk. A modell építés során két alternatív stratégiát választottunk. Az első esetben fix faktorként (magyarázó változóként) vettük figyelembe a gyülekezőtől való távolságot, míg a második esetben a gyülekezőtől való távolságtól függetlenül modelleztük a tájstruktúra hatását az IRD-értékekre. Mindkét esetben ún. backward stepwise modellszelekciót végeztünk amely a szaturált null-modellből (az összes magyarázó változót tartalmazó modell) egyesével emeli ki az egyes magyarázó változókat úgy hogy az Akaike Information Criterion (AIC) 22

25 értéket minimalizálja (AKAIKE, 1974; REICZIGEL et al., 2007). Az AIC értéke annál alacsonyabb, minél erősebb a modell. Az elemzésekhez az R nevű statisztikai programot és annak spdep csomagját használtuk (R DEVELOPMENT CORE TEAM, 2010). 3.3 Táplálék összetétel vizsgálat A kék vércse ragadozó madár, a számára megemészthetetlen táplálék részeket (rovarok kitines vázát, csontokat, szőrt) köpet formájában üríti. A déli, megfigyelés szempontjából holt periódusban, mikor a madarak nem tartózkodnak a gyülekezőkön, az éjszakázóhelyek alól köpeteket gyűjtöttünk (összesen 351 darabot, 5 különböző időpontban), hogy ezek vizsgálatával következtethessünk a fogyasztott táplálék összetételére. A gyűjtött köpetek származása nem társítható konkrét egyedekhez, így előfordulhat, hogy egy egyedtől több, míg más egyedektől egy köpetet sem származik. A köpetek gyűjtése után azok szárítása következett. A száraz köpeteket egy csipesz segítségével fehér lapon hat kategóriába válogattam, név szerint: rovar, kétéltű, hüllő, kisemlős, csont és szőr. A különválogatott részeket műanyag tégelyekbe zárva tároltam, pontosan felcímkézve azokat (gyűjtési hely és idő, valamint a doboz tartalma). A rovar kategória magában foglalta az összes talált kitindarabot, ízelt lábakat, szárny részeket, esetleg csáprágó maradványokat. A hüllő dobozba nagyrészt gyík koponyák, a kétéltű tégelybe pedig béka koponyák és végtagok kerültek, mivel csak ezeket tudtam egyértelműen elhatárolni a többi csont maradványtól. A kisemlős kategóriába szintén koponyák, fog darabok, végtagok, esetleg farok csontok kerültek. A többé-kevésbé egyben maradt kisemlősöket (csont, szőr, bőr) külön tégelybe, egyben helyzetem. A külön csont kategóriába a számomra elkülöníthetetlen csont darabok, míg a szőr tégelybe a köpetekből származó kisebb szőrcsomók kerültek. A válogatás után a különböző részek meghatározását Soltész Zoltán és Szövényi Gergely specialisták végezték. A határozás minden esetben a lehető legalacsonyabb taxonómiai szintig történt, majd a mintákhoz a minimum egyedszám hozzárendelése következett. A kék vércse köpete kis méretű, a gerinces zsákmányok csak kis csont és szőrdarabok alapján mutathatóak ki belőle, így azok mennyiségi viszonyainak elemzésétől eltekintetünk. A gerinctelen zsákmányokat egyben nyeli le a madár, így a páratlan testrészek legkisebb relatív gyakoriságának számításával jellemezhetjük ezen állatok jelenlétét a köpetekben. 23

26 4 Eredmények és azok értékelése 4.1 A kék vércse élőhelyhasználata Az élőhelyhasználat táj skálán való elemzéséhez az egyes megfigyelési periódusokat (vizsgálati napokat) nem külön egységekként kezeltük. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a két év összes megfigyelést tekintve, hogyan alakul a madarak térbeli eloszlása, milyen hatással van jelenlétükre az éjszakázóhely távolsága és az egyes élőhelytípusok elhelyezkedése, megoszlása. A statisztikai elemzésekhez függő változóként az UTM négyzetek átlagos IRD értékét vettük alapul (lásd az Anyag és módszer fejezetben). Ennek ábrázolását mutatja a 9. ábra, melyen az egyre sötétedő részek mutatják, mely négyzetekben magas az IRD értékek nagysága. Magyarázó változóként az általunk kialakított élőhely kategóriákat, valamint a gyülekezőtől való távolságot választottuk (részletes leírás az Anyag és módszer fejezetben). 9. ábra - Átlagos IRD értékek ábrázolása a mintaterületen (minél sötétebb, annál magasabb az IRD érték) A modellek építésénél kétféle stratégiát alkalmaztunk. Az első esetben az élőhelyi változókat és a gyülekezőtől való távolságot is figyelembe vettük, mint magyarázó változó. A modell szelekció során egyetlen változóval (gyülekezőtől való távolság) illesztett modell produkálta a legalacsonyabb AIC értéket (2. táblázat). 24