Virágok közt HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HETILAPJA. I love Hajdúság. Veteránok 3. oldal Sport 8. oldal

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Virágok közt HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HETILAPJA. I love Hajdúság. Veteránok 3. oldal Sport 8. oldal"

Átírás

1 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HETILAPJA MÁJUS 22. Veteránok 3. oldal Sport 8. oldal Virágok közt A növények és a finom étkek különleges esszenciája kápráztatta el azokat, akik kilátogattak május 16-án a Bocskai térre, a Hajdú 400 Kertészeti és Kulturális Egyesület által szervezett a VI. Hajdúböszörményi Dísznövény-és Ízek Fesztiváljára. A Magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti irodáját a jövőben, a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep nyolc kortárs festménye fogja díszíteni hangzott el azon a fővárosban rendezett sajtótájékoztatón, melyet május 13-án Lippai-Nagy Írisz a kamara ügyvezetője és Kiss Attila polgármester tartottak. I love Hajdúság Kiss Attila polgármester megnyitójában hangsúlyozta: a szervezők mindent megtettek a rendezvény sikerességének érdekében, a kilátogatók pedig szeretik a virágokat, szeretik a finom falatokat, tehát a recept adott. Simon Péter kamarai elnök a hagyományok A festmények letétbe helyezésével a kamara és az önkormányzat közötti mintegy két esztendős múltra visszatekintő együttműködés újabb fontos állomásához érkezett. Hajdúböszörmény az egyik legnagyobb kortárs magyar festménygyűjteményt birtokolja az országban. Köszönhető mindez annak, hogy több mint fél évszázada ad otthont a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelepnek. A város a jövőben a kiállítások mellett szeretné eljuttatni az alkotásokat olyan helyszínekre is, ahol a nemzetközi üzleti élet képviselői, a potenciális befektetők találkozhatnak az I love Hajdúság matricával ellátott, Böszörményben készült művekkel. A képeket letét formájában helyezik ki, így azok az önkormányzat tulajdonában maradnak. A budapesti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az AmCham eddig is foglalkozott a kortárs képzőművészetek támogatásával. Elkötelezettségük most új elemmel bővült a kamara és Hajdúböszörmény együttműködésének eredményeként. Lippai-Nagy Írisz ügyvezető kiemelte, hogy a festmények letétbe helyezése jelentős esemény számukra. Büszkék arra, hogy a képeket kiállíthatják irodáikban. Kiss Attila polgármester kérdésünkre elmondta, hogy az eseményhez kapcsolódva további együttműködési lehetőségéről is szót ejtettek a kamara ügyvezetőjével, melynek eredményeként a gasztronómia lehet a következő terület. (bertalan) fontosságára, ápolására hívta fel a figyelmet. Sőrés István alpolgármester hangsúlyozta: a virág életünk része, a születéstől az elmúlásig végigkíséri életünket. A megnyitó galambröptetéssel zárult. Több mint egy tucatnyaian vállalkoztak a finomabbnál finomabb ételek elkészítésére, miközben a bírálatra váró sütemények és torták száma is gyarapodott. A népes közönség kedvére válogathatott a kínálatból. Lőrincz Bálint és felesége, böszörményi unokáikkal érkeztek a Bocskaikertből. Nagyon jól érezték m a g u k a t, mindent megtekintettek, ami érdekelt a gyerekeket. Dom Grido és felesége Belgiumból érkeztek. Nem először jártak Böszörményben: tíz esztendővel ezelőtt már voltak itt, s csodálkoztak a sok szép változáson. Nagy élvezettel barangoltak a vásári forgatagban, több órát töltöttek nézelődéssel. Major Antal a párjával Hajdúnánásról érkezett kerékpárral. Amikor idejük engedi, mindig nyeregbe pattannak. Most is így tettek, hiszen megtalálta mindenki a maga kedvencét a sok-sok látnivaló között. A rendezvényen elismeréseket is átadtak. A dísznövények esetében a Margaréta Kertészet érdemelte ki a legjobbnak járó oklevelet. A főzőversenyen a Széchenyi-iskola csapata lett az első. A sütemények között a kelt kapros-túrós vitte el a pálmát, míg a Város tortája a Diabetikus álom fantázianevű desszert lett, melyet a megyei kereskedelmi és iparkamara készített. Az egész napos rendezvényt számos kulturális program színesítette. Az esti önfeledt szórakozásról Varga Feri és Balássy Betti, illetve a Cozombolis gondoskodott. Gargya Imre

2 2 Röviden VÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Az egészséges életmód jegyében Termékbemutatók, vásárok, előadások, ingyenes állapotfelmérések ezekkel a programokkal várták az érdeklődőket a Bodzavirág és életmódfesztiválra, melyet a művelődési központ előterében rendeztek meg május 16-án. Kupás Csilla szervező elmondta, a rendezvény több mint tíz éves múltra tekint vissza. A programokat úgy állítottuk össze, hogy azok az egészséges életmódról és termékekről szóljanak. Egyre népszerűbb, hogy az egészségünkkel foglalkozzunk, ezért egyre többen választják a helyi termelők által készített termékeket. Illés Gézáné, a Nánási Portéka munkatársa, elsőnek kínálta a házilag készített termékeit a böszörményi közönségnek. Többek között lekvárokat, száraztésztákat és szörpöket hoztam magammal. Úgy látom, az érdeklődők egyre tudatosabban vásárolnak és népszerűbbek a saját készítésű termékek is. Szoboszlai Mártonné betegsége után kezdett el foglalkozni a természetgyógyászattal. Standjánál többségében saját készítésű szappa- A HÉTVÉGÉN HATODIKOS ÉS NYOLCADIKOS kisgimnazisták egy-egy csapattal vettek részt a Szatmárnémetiben megrendezett Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Verseny országos (romániai) döntőjében. Az erdélyi Magyar Nyelv Napjai program keretében megrendezett vetélkedő döntőjében a romániai magyar tannyelvű iskolákból bejutó csapatok versenyeztek. Bertalan Anna, Ecsedi Boglárka és Ó. Szabó Ákos 6/E osztályos tanulókból álló Nyelvészek nevű csapat 2. lett. Felkészítő tanáruk Dr. Oláhné Szabó Judit. A MEGYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA hajdúböszörményi szervezetének elnöksége május 14-én rendkívüli elnökségi ülést tartott. A rendezvény napirendi pontjai között szerepelt a Hajdúböszörmény Integrált Településfejlesztési Stratégiájának véleményezése. Emellett a helyi szervezet döntött a gyereknapi rajzpályázat kiírásáról és díjazásáról is. Hajdúböszörmény ingyenes hetilapja Megjelenik példányban Felelős szerkesztő: BERTALAN ERZSÉBET Szerkesztő: VARJASI IMRE Szerkesztőségi titkár: GARGYA BRIGITTA Tördelés, design: TÖRÖK JÓZSEF Fotó: HORVÁTH TAMÁS Szerkesztőség: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. Tel./fax/üzenetrögzítő: 52/ szabadhajdu@hbcom.hu Lapterv és nyomdai munkák: Center-Print Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Szabó Sándor Felelős kiadó: Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Kiss Attila polgármester 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai I tér 1. Terjeszti a Magyar Posta ISSN Szabadhajdu online: A hirdetések tartalmáért szerkesztőségünk felelősséget nem vállal. A Felvidéken nokat, almaeceteket, és padlizsánkrémeket kínált. A házi szappant azért ajánlom mindenkinek, mert természetes anyagokból készül, (olajokból, gyógynövényekből, esetleg kecsketejből) míg a bolti készítmények vegyi anyagokat tartalmaznak, amelyek károsak bőrünkre. A Bodzavirág és életmódfesztivál Kusztura Sándor erdélyi festőművész kiállításával zárult. Az alkotó életében a képzőművészet mellett fontos szerepet tölt be a zene és az éneklés. Az alkotásban legtöbbször a természet színvilága és szülőföld motívumai inspirálják. (Vezendi-Kapusi Anita) Együttműködés A Határtalanul program keretében a hajdúböszörményi Középkerti Általános Iskola 7. osztályos diákjai április között betekintést nyerhettek a felvidéki magyarság életébe. Az élményekkel teli négy nap programjai között szerepelt: Kassa, Lőcse, Gombaszögi-barlang, Betlér, Szepesváralja, Szepesi vár, Krasznahorka. Vilmányiné Takács Anikó és Tóthné U Szabó Anikó osztályfőnökök A jövőben is együttműködik a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) és az Ipartestületek Országos Szövetsége az erről szóló dokumentumot kedden, a Pest Megyei Önkormányzat Hivatalában írták alá az érdekszövetségek vezetői. Németh László (IPOSZ) és Fehérvári Tamás (MÖOSZ) elnökök a két szervezet tavaly kötött megállapodását újították meg, annak érdekében, hogy továbbra is elősegítsék a családi és mikrovállalkozások gazdasági helyzetének, foglalkoztatási képességének javulását. Az együttműködés további célja, hogy a megyékben működő egyetemek, főiskolák, kutató központok és képző intézmények, valamint az egyéni, családi és mikrovállalkozások között hatékonyabb kapcsolat alakuljon ki. A megyei önkormányzatok komoly szerepet töltenek be a as uniós ciklus fejlesztéseinek megvalósításában, ennek keretében hozzájárulnak a potenciális lehetőségeket hordozó vállalkozások fejlődéséhez, valamint a hatékony szakképzési és felnőttképzési rendszer kialakításához, amelyre az IPOSZ is rendkívül hangsúlyos kérdésként tekint. KEDVES OLVASÓINK! Felhívjuk figyelmüket, hogy a Kertész László Városi Könyvtárban június 1-től szeptember 15-ig állományellenőrzést tartunk. Ez idő alatt a könyvtárunk zárva tart, szolgáltatásaink szünetelnek. Kérjük kedves Olvasóinkat, hogy a kölcsönzött dokumentumokat legkésőbb május 23-ig hozzák vissza! Megértésüket köszönjük!

3 2015. MÁJUS 22. VÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 3 Öreg autó, nem vén autó Küllemüket tekintve, legtöbbje olyan volt a kiállított autómobiloknak, mintha éppen most gördültek volna ki a szalonból. Legalábbis ezt szűrhette le a népes érdeklődők köre, akik kilátogattak a Veterán Kulturális Egyesület által szervezett kiállításra, május 16-án a főtérre. Mint fogalmazott: nagyon szívesen tettek eleget a böszörményiek meghívásának. Az pedig külön örömmel töltötte el, hogy igen élénken érdeklődött a közönség a kiállított gépjárművek iránt. A böszörményiek kínálatának zömét a békebeli Wartburgok, Skodák, Zsigulik adták, de itt volt Méltó emlékünk a város főterén Nemcsak a böszörményiek mutatták meg féltve őrzött kincseiket, hanem a szlovákiai Kassáról érkezett vendégek is. Igazi békebeli hangulatot teremtettek a járműcsodákkal és a korabeli öltözékkel. Frantisek Hrabcák elnök elmondta, hogy náluk már két évtizedes hagyománya van a mozgalomnak. Most húsz fő érkezett tíz járművel: Jawa Minor, Felícia,Tátra, Skoda Tudor, Aero 500 volt többek között a kínálatban. Debrecenből a veterán mozgalom jelképes alakja, Nagy Sanyi bácsi is, aki szívesen adomázott a közönséggel. Ma már nem foglalkozik felújításokkal, mint mondta, elfáradt. Ettől függetlenül szemében még látszik a rajongás az oldtimerek iránt. Igazi fiesztai hangulatot teremtett az idős, de példaértékűen felújított gépjárművek látványa, s az a közeg, amelyben egész nap sorjáztak az emberek. Gargya Imre Százötven éve, május 16-án született Holló Barnabás, a romantika egyik legnagyobb magyar szobrásza, aki méltó emléket állított a hajdúk jótevőjének, Bocskai István fejedelemnek. Ebből az alkalomból a Hajdúsági Múzeum szervezésében interaktív kiállítás nyílt május 15-én a Bocskai szobornál. Kopócs János történész, muzeológus a tárlattal kapcsolatban elmondta, az érdeklődők táblákon olvashatták a szobrász életrajzát, pályájának indulását, korai műveit és a Bocskai szobrok elkészítésének történetét. Kiemelte, Holló Barnabás az első alkotó volt, aki élethűen ábrázolta Bocskai Istvánt, így 1903-ban Budapesten, 1906-ban Debrecenben, majd 1907-ben Hajdúböszörményben állították fel egyedi alkotását. (V.K.A) Művészeti órák A főtéri főzőversenyen a Széchenyi-iskola első díja mellett különdíjjal jutalmazta a zsűri, az agrárkamara és a Veterán Traktor Egyesület főztjét. Vándordíjat kapott a Keleti-főcsatorna Egyesület csapata. Elismerésben részesült Kusztura Sándor, míg a város díját Bodnár Sándor vehette át. Ízfesztivál Az Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tizenöt éves jubileumi évfordulója alkalmából nyílt órákra várták az érdeklődőket május 18-a és 20-a között a főtéren. Gyarmatiné Gecse Katalin rajztanár elmondta, a három nap során az intézmény művészeti területeit, a táncművészeti, a képző- és iparművészeti, valamint zeneművészeti ágakat mutatják be az iskola növendékei a jelenlevőknek. Az első napon a gyerekek többek között a vegyes technikai festéssel és a képzőművészettel ismerkedhettek meg. Horváth Nikolett 7. a osztályos tanuló selyemfestéssel fantázia tájképet készített. Óvodás korom óta szeretek rajzolni és festeni, különösen olajfestéket használok a munkáimhoz. A jövőben művészeti szakon szeretnék tovább tanulni. Nagy Bettina hetedikes diák több mint négy éve érdeklődik a festés iránt. Az iskolában képző- és iparművészeti szakon tanulok és minden héten legalább egyszer a szakkörben gyakoroljuk a különböző képzőművészeti technikákat. Jelenleg selyemfestéssel leveleket készítek, szeretem a tájképeket. Horváth Imre 8.a osztályos tanuló az intézményben fotó-videó szakkörbe jár. Megszerettem a fotózást és a videózást, a jövőben szeretnék tovább tanulni ezen a szakon. A mai napon az volt a feladatom, hogy fotókat, valamint videókat és interjúkat készítsek az érdeklődőkkel. (Vezendi-Kapusi Anita)

4 4 VÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY M. Antal a Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. alkalmazottja immáron 10 éve. A Hajdúböszörmény határában működő hulladéklerakón ő tömöríti a hulladékot, hogy minél kisebb helyet foglaljon a környékbeli 15 település lakosának szemete. Antal a minap elvitt egy körre 29 tonnás kompaktorával, (dózer-és tömörítőgép) ami sokkoló és egyben emlékezetes élmény volt. Miközben a tavasz a növények rügyeit kibontotta a Hajdúságban, s a gólyák már mind elfoglalták kedvenc páholyukat a fejünk felett, újabb és újabb szemétszállítók gördülnek be a hulladéklerakóra. Sok a műanyag, nagy a pazarlás Napi kocsi is érkezik Évről-évre nagyjából ugyanannyi szemetet kell eltüntetnünk, de ez persze szezononként erősen ingadozik fogalmaz vezetőm. A lerakót 2005-ben nyitották meg, ez volt az első az ISPA-finanszírozású hulladékgazdálkodási projektek közül. Akkor 20 éves élettartamot jósoltak (2025-ig), de azóta a jelenlegi négyzetméteres területet további négyzetméterrel bővítették, így további 15 évig (2040-ig) biztosan működni fog. Én már 20 éve lerakón dolgozom. Még 95-ben kezdtem a Dorogi úti lerakón, Hajdúböszörmény határában. Akkor azért máshogy nézett ki minden! mondja kacagva és közben egy három méteres szemétkupacot kezdünk el tolni magunk előtt. Nem volt régen ennyi műanyag S nem volt ilyen mértékű a pazarlás. De a gépek sem bírtak ennyit, mint most. Akkor még egy A szeméthegyek királya jóval kisebb, lánctalpas dózerem (DT75) volt, aztán letettem nagygépre a vizsgát és azóta ezzel dolgozom munkaóra van benne, s csak akkor használja más, ha szabadságon vagyok! vallja büszkén. FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ A hulladék érték Hajdú-Bihar megye nem tartozik a leggazdagabb térségek közé, s ezt a keletkezett szemét összetétele és mennyisége is jól érzékelteti. Míg a fővárosban közel 500 kilogramm szemetet termel egy ember egy év alatt, addig a Hajdúságban ez a szám 200 kg alatti. Ez is megdöbbentő adat, hiszen ez egy négy fős család esetében közel egy tonna szemetet jelent évente! Csuda dolgokat lehet itt találni! Találtam már pénzt, arany ékszert, működő tv-t, hi-fi tornyot, legutóbb pedig egy díszdobozos ezüstgyűrűt! dicsekszik sofőröm, mire felmerül bennem a kérdés, hogy is vesz észre egy piciny díszdobozt a kakasülőről, miközben zúg a gép, repkednek a legyek és dülöngélünk a szemétkupacokon. Én messziről megmondom neked mi van egy zsákban! kapom a választ. Nekem már nehéz itt újat mutatni. Persze ritka, hogy ilyen értékekre bukkan az ember. Nincs itt szó szegénységről! szólít meg a Tamás, miközben már a gépek mellett állva tartunk egy kis szünetet. Ő egy kisebb de vadonatúj tolólapos dózerrel dolgozik és az utat egyengeti a kukásautóknak, illetve Antinak előkészíti, betolja a kupacokat az ingoványos területre. Ilyen pazarlást máshol nem nagyon látni: kenyér, élelmiszer, s rengeteg ruha A sok komposztnak való zöld hulladékról nem is beszélve, pedig már mindenkihez házhoz megy a gyűjtőjárat az értékes hulladékokért: műanyag, papír, fém, üveg, zöld javak Ezeknek nem itt lenne a helyük! Közben befut egy újabb szemeteskocsi, mi pedig a kavargó por elől visszamenekülünk a kabinba. Nagy előrelépés ez a modern gép ám! A régebbiben nem volt klíma, meg ilyen jó szigetelés és rádió! foglalja el helyét trónján Anti, majd elkezdi irányítani az alattunk lévő monstrumot a markában lévő pici joystickokkal. Élet a lerakón Minket se hagynak ki a gólyák! mutat a horizont felé Anti. A sirályok mindennapos vendégek, de láttunk már ölyvöt és baglyot is. A mellettünk lévő homokdomb oldalában gyurgyalagok és parti fecskék fészkelnek. Nem szoktatok néha elakadni? vágok közbe aggódva, ugyanis egyre beljebb merészkedünk a szeméttengeren és egyre puhább alattunk a szemét. Előfordul néha! Ezért kell alaposan mindenhol letaposni, tömöríteni az egészet, hogy ne maradjanak ki területek. Itt a szélénél különösen kell figyelni, mert ha túl közel megyünk, kiszakadhat a szigetelés. A tűzre is nagyon vigyázni kell! Az a legnagyobb veszélyforrás. Pár éve volt egy komolyabb tűz, amit csak egész napos locsolással lehetett teljesen eloltani. Mint kiderül, azért barnás színű a porlasztott víz, mert nem vezetékes vizet használnak ehhez, hanem a lerakó alján öszszegyűlt, s tározóba kivezetetett csurgalékvizet. Lassan kifelé kanyarodunk. Engem vár a telephely többi érdekessége, Antihoz pedig újabb szemetesautók érkeznek jól megpakolva. A király nem is tart ma ebédszünetet, a kabinban harap majd valami kis elemózsiát. Ugyanis a szemét nem várhat, folyamatosan jön és gyűlik. Én sem tartok ma ebédszünetet. De én nem a sok munka miatt, hanem aki járt már lerakón az tudja: az itteni látvány és szag a legjobb diétás trükk, ettől garantáltan elmegy minden étvágy! Szelektáljunk és komposztáljunk hát többet, s vásároljunk tudatosan, hátha megjön az étvágyunk a fenntartható életmódhoz! Hankó Gergely Hajdúböszörményi Városgazdálkodási Nonprofit Kft. központi száma megváltozott. A régi számon a továbbiakban nem érhet el bennünket! A Radnóti utcai irodák a munkaügy, könyvelés, illetve a titkárság elérhetőek a 06/ és telefonszámokon. A Káplár utcai iroda az élelmezés telefonszáma 06/ A fürdő telefonszáma 06/ Access Bars Bevezető előadás Van olyan terület az életedben, amelyen szívesen változtatnál? Mi van, ha a változáshoz nem az szükséges, hogy keményen dolgozz, vagy hogy folyton tegyél valamit, hanem az, hogy megtanulj befogadni? Az Access Consciousness a világ 173 országában jelenlévő módszer, amely gyakorlati eszközöket kínál arra, hogy meg tudd változtatni az életedben azokat a dolgokat, amelyek nem úgy működnek, ahogyan szeretnéd. Több információ itt: és 29 18:00 Hb-i Óvónőképző Főiskola új kollégiumának fsz.-i tanulóterme. Désányi I. u Az előadásra, a terem befogadó képessége miatt bejelentkezés szükséges. Befektetésed önmagadba 500 Ft. Szekeres Szilvia Access Bars facilitator 20/ szilvia.szekeres75@gmail.com Pályázati felhívás A Fazekas Gábor Idősek Otthona vezetője pályázatot hirdet GYÓGYTORNÁSZ munkakör betöltésére Közalkalmazotti jogviszony időtartama: A közalkalmazotti jogviszony napi négy órás munkaidőben, 4 hónapig terjedő próbaidő közbeiktatásával határozott időre szól. Munkavégzés helye: 4220 Hajdúböszörmény, Dorogi út 91. Illetmény és juttatások: Illetmény megállapítására és az egyéb juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (továbbiakban Kjt.), 257/2000 (XII.26.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók. Ellátandó feladatok: - egyéni és csoportos gyógytorna vezetése az ellátottak egészségi állapota és az orvos utasítása alapján - a szakorvos által előírt fizikoterápiás kezelések végzése Pályázati feltételek: - magyar állampolgárság - cselekvőképesség - büntetlen előélet - szakirányú főiskola Pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - szociális területen szerzett szakmai tapasztalat - előzetesen beszerzett referencia - város helyi ismerete Pályázathoz csatolandó iratok: - végzettséget, képesítést tanúsító okirat másolata - 90 napnál nem régebbi eredeti hatósági erkölcsi bizonyítvány - önéletrajz - hozzájáruló nyilatkozat a pályázati anyagában foglalt személyes adatok pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez - a pályázatban előnyként megjelölt feltételeket igazoló dokumentum Pályázat benyújtásának határideje: A pályázatokat napjáig lehet benyújtani a Fazekas Gábor Idősek Otthona vezetőjéhez (4220 Hajdúböszörmény, Dorogi u. 91.). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: gyógytornász. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kárándi Erzsébet intézményvezető nyújt. (Hajdúböszörmény, Dorogi u. 91. Tel: 06-20/ ) Pályázat elbírálásának módja, határideje: Az intézmény vezetője, mint kinevezési jogkör gyakorlója napjáig dönt a közalkalmazott kinevezéséről vagy eredménytelennek nyilvánítja a pályázatot. Munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör napjától tölthető be.

5 2015. MÁJUS 22. VÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 5 Máté János és neje Pipó Irén május 17-én ünnepelték házasságkötésük 40. évfordulóját szűk családi körben. Ebből az alkalomból köszöntötték őket gyermekei és unokái. Napirendek A HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT soron következő közgyűlését május 28-án 17 órakor tartja. Helye: Hajdúböszörmény, Sillye Gábor Művelődési Központ, KONFERENCIA TEREM. Az elnökség beszámolója a évi gazdálkodásról, évi gazdálkodási terv ismertetése, a felügyelő bizottság beszámolója, tagfelvétel, egyéb. A közgyűlésre szíveskedjen magával hozni a szavazótábláját. Felhívjuk a tagság figyelmét, hogy amennyiben az eredetileg kitűzött időpontban a közgyűlés határozatképtelen, változatlan napirenddel 17 óra 30 perckor ismételt közgyűlést tartunk. A megismételt közgyűlés csak akkor határozatképes, ha azon az összes szavazat legalább egynegyedét képviselő tag jelen van. Gencsi Zoltán elnök Félegyházi Gyuláné (Varga Mária) és Félegyházi Gyula május 8-án ünnepelte családja körében az 50. házassági évfordulóját. Ezúton is gratulál és jó egészséget kíván három fia, két menye és négy unokája. Máté János és neje Fehér Mária május 16-án ünnepelték házasságkötésük 65. évfordulóját. Ez alkalomból köszöntötték őket gyermekei, unokái és dédunokái. Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete án megtartott ülésén elfogadta Hajdúböszörmény város szerkezeti és szabályozási tervének módosítását a 3 területi egység területére. A településszerkezeti tervmódosítás és szabályozási terv módosítás jóváhagyási Lakossági tájékoztató Sakkszimultán a Bocskai téren Június 6-án (szombaton), 14 órától HAJDÚK A BAJNOK ELLEN 50 táblás sakkszimultán a Bocskai téren PORTISCH LAJOSSAL, olimpiai bajnok, nemzetközi nagymester, a Nemzet Sportolójával Program: 14 óra: Élménybeszámoló, beszélgetés az olimpiákról, a mester sport pályafutásáról 15 óra: 50 táblás sakkszimultán dokumentációja a terv jelen elfogadási és jóváhagyási szakaszában közzétételre került a Polgármesteri Hivatal Hajdúböszörmény Bocskai tér 1. földszint 18. sz. irodájánál kialakított hirdetőfelületen, valamint megtekinthető ügyfélfogadási időben a városi főépítésznél a földszint 17. sz. irodában. A szimultánra korlátozott számban jelentkezni lehet a Sillye Gábor Művelődési Központ portáján kihelyezett jelentkezési lapokon, június 4-én, 16 óráig! Hamarosan nyíló étterem felszolgáló pultos szakács munkatársat keres. A jelentkezők fényképes szakmai önéletrajzát kérjük a veress.janos@hbholding.hu címre elküldeni. Gyereknapi AKCIÓ között minden játékra 10% kedvezmény. Pedagógusnapra Üzletünkben és ballagásokra könyvek ajándékutalvány kapható. és ajándéktárgyak széles választékával várjuk kedves vásárlóinkat. Nyitva tartás: H. P.: , szo.: 8 13 Hb., Korpona u. 14., (Fehérnemű bolt mellett) Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített és természeti értékek helyi védelméről szóló 42/2007. (XII.07.) Önk. Önk. rendelete alapján pályázatot hirdet az építészeti értékek helyi védelméhez nyújtandó támogatásra. Célja a védett épületek, építmények és épületrészek megfelelő színvonalú fenntartása, felújítása és építészeti megjelenésének biztosítása. A pályázat benyújtásának határideje: július 31. A pályázatokat a Polgármesteri Hivatal főépítészéhez kell benyújtani, melyeket a bizottság javaslata alapján a Képviselő-testület bírálja el és dönt a támogatás Pályázati felhívás mértékéről, elsősorban műszaki és városképi indokoltság alapján. A pályázat befogadásáról a pályázó a benyújtás határidejét követő 30 napon belül, a döntésről további 30 napon belül értesítést kap. Részletes pályázati tájékoztató, és adatlap a benyújtásra rendelkezésre áll és átvehető Tóth Sándor városi főépítésznél a Polgármesteri Hivatal Hajdúböszörmény Bocskai tér 1. sz. földszint 17. sz. irodájában ügyfélfogadási időben. A helyi védelem alatt álló épületek tulajdonosai levélben külön értesítést kapnak a pályázati felhívásról, tájékoztató anyag és adatlap melléklettel. Kijárat a mindennapokból! HAJDÚBÖSZÖRMÉNY a VÁSÁRTÉR TERÜLETÉN május 23-tól május 25-ig Műsorunk, feledteti minden gondját! Ft/fő Szórakoztató cirkusz műsor! ÓRIÁSI CSALÁDBARÁT AKCIÓ: Szombaton minden belépő: A többi napokra, két felnőtt jegy vásárlása esetén KETTŐT FIZET HÁRMAT KAP kedvezményben részesül, aki ezt hirdetést a pénztárnál felmutatja. Előadások időpontjai: szombat: és órakor Pünkösd vasárnap: és órakor Pünkösd hétfő: órakor Információ és jegyrendelés:

6 6 VÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY KÉPVISELŐI FOGADÓÓRÁK Kálvin tér 3., Fidesz iroda Május 29-én óra KOVÁCS ATTILA és NAGY JÓZSEF Rajzverseny Gyermeknapi varázslat - Dobrossy Zoltán és ifj. Dobrossy Zoltán bűvészek műsora Játszóházak (agyagozás, gyöngyfűzés) Világgá ment csacsi és bari Előadó: az Ákom-Bákom Bábcsoport A Gajdán Tai Qi SE bemutatója A rajzverseny eredményhirdetése Az AMARILISZ Hastánc csoport bemutatója Hangszersimogató A Hajdúböszörményi Bartók Béla Zenei Alapfokú Művészeti Iskola programja Az Apócák gyerekzenekar koncertje MOZI a színházteremben - A tenger dala c. film vetítése Majoros János profi triál kerékpározó bemutatója Diafilmek vetítése félóránként az előadóteremben A szállást kérő róka A Kalamajka Bábszínház előadása Játszóházak (bőrözés, hűtőmágnes készítése) A Junior Mozgásstúdió fellépése Kökény Matyi Bemutatja az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház Szambázik a fa lombja a szélben koncert gyerekeknek A Csicseri és Borsó Zenekar koncertje Az Irigy Hónaljmirigy fellépése Kenderkóc Népi Játszóház (hordólovaglás, mocsárjárás, célbadobós stb.) Papagáj kiállítás az előtérben Tömb 2002 Kft. Tisztelt Gazdálkodó! A Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium az alábbi önköltséges tanfolyamokat indítja májusban: Aranykalászos gazda Méhész Gyümölcspálinka gyártó Mezőgazdasági vontató vezető Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk Érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet: 4220 Hajdúböszörmény, Radnóti u. 3. sz. Telefon: 06 (52) ; Nagy Zsolt 06/70/ szechenyifelnott@gmail.com Nyilvántartási szám: E /2013 Köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, Közérdekű Rendőrség: 107 Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Segélyhívószám: 112 Polgármesteri Hivatal: VEZETŐI ÜGYFÉLFOGADÁS május óra: Koláné dr. Markó Judit jegyző KÁLVIN TÉRI RENDELŐ: Telefon: KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET hétköznap: óráig hétvégén, ünnepnapon: óráig Telefon: GYERMEKORVOSI RENDELŐ, Védőnői szolgálat: Ady tér 10. (piac épülete, I. em.) GYEREKÜGYELET: szo.: óráig. Tel.: GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET hétköznap: óráig szombaton: óráig óráig vas., munkaszüneti napon: óráig május 23. (szombat): Arany Sas Gyógyszertár (Ady E. tér 11.) Tel.: május 24. (vasárnap): Arany Sas Gyógyszertár (Ady E. tér 11.) Tel.: május 25. (hétfő): Bethlen Gyógyszertár (Bethlen u. 9/A.) Tel.: május 26. (kedd): Hajdú Gyógyszertár (Árpád u. 45.) Tel.: május 27. (szerda): Kehely Gyógyszertár (Arany J. u. 12.) Tel.: május 28. (csütörtök): Szentháromság Gyógyszertár (Pál-Nagy Zs. u. 1/A.) Tel.: május 29. (péntek): Vöröskő Gyógyszertár (Karap F. u. 5.) Tel.: ÁLLATORVOSI ÜGYELET: május ig: Dr. Cs. Varga Sándor Tel.: HBCom ügyfélszolgálat: HBTV: Közvilágítási hibabejelentő: Telefon: Tigáz: A művelődési központban működő csoportok programjai május A Nyugdíjas Klub kirándulása Mosonmagyaróvár és környékére. Indulás 6.00 órakor a művelődési központ mellől. május óra A Honismereti Klub foglalkozása Hajdúböszörmény közbiztonságáról Kerékpározók figyelmébe A Kráter tóhoz szervezünk kerékpártúrát az alábbi napon: május 23-án szombaton Indulás 8 órakor a Kálvin térről, az új szobortól. A túra hossza oda és vissza összesen 60 km. Útvonal: Balmazújváros, Nagyhegyes, Kráter tó. Program: Szalonnasütés hozott anyagból. Hazaérkezés kb. 15 órakor. Ha kellemes időtöltésre vágysz, tarts velünk! Túravezető: Fekete Antal NAGY IMRÉNÉ szül.: Nyitrai Zsófia (volt Hb.-i Pusztaszer utca 9. szám alatti lakos) halálának 20. évfordulójára Már sok éve pihensz a néma hant alatt, A végtelenség őrzi csöndes álmodat. Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk őszülő fejed. Soha nem feledünk. Szerető lányod és unokád Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk MEZŐ BARNABÁS halálának 10. évfordulóján Nem múlnak el ők, akik szívünkben élnek, / hiába szállnak árnyak, álmok, évek./ Ők itt maradnak bennünk csöndesen még. (Juhász Gyula) A gyászoló család UZONYI GÁBORNÉ született: Árvai Mária gyászszertartásán megjelentek, ravatalára virágot, koszorút helyeztek és mélységes fájdalmunkban részvéttel osztoztak. Megállt a szív, megállt a kéz, Nincs szó az ajkadon, De szívünkben örökké élsz, mert szerettünk nagyon A gyászoló család Megemlékezés Szeretettel emlékezünk KAPUSI ZSIGMOND (volt Hb., Hadházi u. 24. sz. alatti lakos) halálának 35. évfordulójára Megpihent a dolgos, jó apai szív, Áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj voltál, drága édesapa, Bánatos családodnak, most őrangyala Lányai, unokái

7 2015. MÁJUS 22. VÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY 7 ÉRTESÍTÉS Értesítjük Hajdúböszörmény Tisztelt lakosságát és a jogi személyeket, hogy május 25-én (hétfőn) a hulladékszállítás az ünnepre való tekintettel ELMARAD! Helyette: május 23-án, szombaton történik a hulladékszállítás. A megszokott helyen az elszállítani kívánt hulladékot kérjük reggel 6 óráig helyezzék ki. Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. KÜLFÖLDI MUNKAVÁLLALÁSRA IS ALKALMAS, OKLEVELET ADÓ MASSZŐRTANFOLYAM Indul: Hajdúböszörmény, június 11. Debrecen, június 13. RÉSZLETFIZETÉS AKCIÓS KEDVEZMÉNYEK Ár: Ft Érd.: 06 70/ Nyilvántartási sz.: Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. hajdúböszörményi kirendeltsége keres lakástakarékpénztár és nyugdíjbiztosítási termékek értékesítésére munkatársakat. Jelentkezését várjuk fényképes önéletrajzzal a laszlo.kiss@tanacsado.allianz.hu címre. Lapzárta: május 22. (péntek) 14 óra Kardos Miklós és Kardos Miklósné (K. Nagy Julianna) május 16-án ünnepelték 50. házassági évfordulójukat szűk családi körben. Ezen jeles alkalomból gratulálnak gyermekeik, unokáik és rokonaik. Takács Antal és Takács Antalné (Bársony Eszter) május 8-án ünnepelték 50. házassági évfordulójukat. Ezúton köszönti Őket családjuk. A Condoor Kft egy holland magyar tulajdonú lakossági és ipari garázskapu gyártó vállalkozás. Termelő tevékenységünk beindításához keresünk munkatársakat. Feladat: kézi és gépi anyag mozgatás, betanított fémipari munkafeladatok, összeszerelés, minőség ellenőrzés, késztermék csomagolás, Elvárás: Szakmunkás, technikus végzettség, Könnyűgépkezelő jogosítvány és gyakorlat, Előny: gyakorlat hosszúáru anyag mozgatásban 4 utas targoncával, fémipari területen szerzett végzettség, gyakorlat, Hajdúböszörményi állandó lakhely, Ajánlatunk: Stabil munkahely, jó munkakörnyezet, Munkakörrel arányos bér és jutalom rendszer, Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük küldje el pályázat az imre.olah@condoor.com címre. ConDoor Kft Hajdúböszörmény, Külső-Hadházi út.18.

8 8 VÁROSI HETILAP HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Labdarúgás NB III Keleti-csoport: HTE Honvéd FC 0-0 Megyei U15: Szövetkezetek SE HTE 4-5 (1-2) Góllövő: Lakatos Oszkár Adrián (4), Balogh Alex Megyei leány U21: HTE Hajdúsámsoni TTISZE: 2-1 (0-0) Góllövő: Nagy Anikó Andrea (2) DASE HTE: 0-0 Debreceni Honvéd SE HTE: 0-2 (0-0) Góllövő: Nagy Mária, Nagy Anikó Andrea Futsal Női NB I: Árkád ETO HTE 10-3 (4-0) A mérkőzést követően az MLSZ képviselőjétől vehették át a csapat tagjai a második helyezésért járó ezüstérmet és kupát. Női NB II: Kalafa-Újbarok SE HTE 3-1 (0-0) Kézilabda NB II férfi felnőtt: HTE VKK Nyírbátor (13-16) NB II férfi junior: HTE VKK Nyírbátor (18-9) HTE: Rab Péter (5), Lovas Dávid (2), Tóth Antal (1), Boros Imre, Vilányi Imre (1), Pál Máté, Sóvágó Márton, Molnár Zsolt (1), Elek Viktor, Bódi Ákos, Szabó Zsolt (4), Varga Gergő (4), Sugár Bence (10), Borbély Endre János, Gargya Imre (1), Tóth Péter. Edző: Bakos Károly. NB II női felnőtt: HTE Alsózsolca KSE (19-14) NB II női junior: HTE Alsózsolca KSE (19-14) Május 16-án játszotta a HTE II U10-es lány csapata a szezon utolsó tornáját Fehérgyarmaton. A kis kézisek remek játékkal mindkét mérkőzésen fölényes győzelmet arattak. A lányok a szezonban nagyon sokat fejlődtek, igazi közösséggé kovácsolódtak. Joggal lehetünk büszkék a játékosainkra. Kosárlabda Megyei felnőtt HTE- Debreceni Medikus SE Az első negyedben szinte csak hárompontos kosarakkal tartotta magát az ellenfél, de sikerült jól szervezett és türelmes játékkal előnyre szert tennünk. Dicséretet érdemel a sok támadó és védőlepattanó. Tályai Péter meghatározó volt a palánkok alatt és ez stabilitást adott a külső játékosoknak, akik ezáltal bátrabban próbálkozhattak dobásaikkal. A második negyedben már sikerült nagyobb előnyre szert tennünk. Türelmesen és pontosan játszottunk végig a mérkőzésen, ahol az utolsó negyedben már a cseresor is játéklehetőséghez jutott. fogalmazott Szabó Tibor edző. Atlétika A HTE atlétái május 16-án Ózdon az Országos Hegyi Futó diákversenyen vettek részt. Eredmények: 1. kcs. leány 1000 m: 1. Hajdú Barbara 1. kcs. fiú 1000 m: 2. Mezei Dániel 2. kcs. leány 1000 m: 2. Fegyveres Anikó, 7. Mezei Zsófia 3. kcs. leány 2000 m: 1. Lovas Bernadett, 2. Fegyveres Fanni Felkészítő: Berta Lászlóné Pályázat A legszebb konyhakert cím elnyerésére Nevezési kategóriák: Balkon: erkélyen kialakított, Mini: m 2, Normál: 50 m 2 felett, Zártkert 1.: zöldség, Zártkert 2.: gyümölcsös, Zártkert 3.: vegyes (zöldség és gyümölcs), Közösségi: csoportok, szervezetek által művelt kertek Jelentkezési határidő: május 30. Jelentkezés módja: A jelentkezési lap kitöltése és leadása További információ: Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal, Bocskai tér 1. fszt. 11. Iroda Kölcsey DSE Fehérgyarmat HTE II 4:18 HTE II - Mátészalkai MTK 30:11 HTE: Balogh Rebeka Zsófi, Erdős Fanni, Eszenyi Gréta, Fegyveres Flóra, Kocsis Dorina, Komoróczy Gréta, Kovács Gabriella, Kovács Lili, Kiss Petra, Munkácsi Brigitta, Poczetnyik Dóra Lisa, Takács Orsolya, Tályai Renáta, Teleki Szilvia, Uzonyi Zsófia. Edző:Poczetnyik Mária LAKOSSÁGI FÓRUM ÉS FOGADÓÓRA PRÓDON! NAGY ZOLTÁN, PÁLINKÁS CSABA és ZÖLD LÁSZLÓ önkormányzati képviselők lakossági fórumot és fogadóórát tartanak az alábbi időpontban: május 23-án (szombaton) órától Helye: Művelődési Ház, 4074 Nagypród, Rókahát u. 1. sz. Hagyomány, minőség, kedvező árak! Petőfi ABC Petőfi u. 44. Különleges húskészítmények: szarvasszalámi, marhaszalámi, lókolbász, marhakolbász, szarvaskolbász, parasztkolbász Házi készítésű tejtermékek: ízletes joghurtok, krémtúró, sajtok Reformtáplálkozás: gránátalmalé, kókuszolaj, durumbúza liszt... rendelését felvesszük Méz közvetlen a méhésztől Székely ízek Kézműves- és ajándéktárgyak Pékáru: Balmaz Sütöde termékei Kézműves csokoládék Ingyenes gombavizsgálat Hajdúböszörmény egyetlen Figyelje az akciós újságokat! üzlete! Termelői KISPIAC nyílik május 29-én (pénteken) a Petőfi ABC mellett Várjuk az árusok jelentkezését! +36/20/

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t Községi Polgármestertől S o n k á d 11-5/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, d) határozata: 31/2009.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21. J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására.

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. AUGUSZTUS 25-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 990-7/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V I. N API R E N D Tárgy: Javaslat

Részletesebben

Matematika-fizika szakos tanár

Matematika-fizika szakos tanár Hevesy György Általános Iskola a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. - alapján pályázatot hirdet Hevesy György Általános Iskola Matematika-fizika szakos tanár munkakör betöltésére.

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 17-én tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből 2016. február 25-i ülésének könyvéből 39/2016.(II.25.) számú határozata A Lakiteleki Közvilágítási Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolásáról Lakitelek Önkormányzat Zobokiné Kiss Anita előterjesztését

Részletesebben

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására Készítette: Kiss István OSZI igazgató

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 6/2014.(I.14.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 7/2014.(I.14.)

Részletesebben

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.08.26 2014. EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Témafelelős: Farkasné Kiri Klára Iktatószám: 1477- /2011 Véleményező Bizottság: SZOKB Tárgy: Pályázat kiírása a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselőtestületeinek J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselőtestületeinek J E G Y Z Ő K Ö N Y V Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselő-testületei Szám: 368-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület február 02. napján órakor megtartott rendkívüli ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület február 02. napján órakor megtartott rendkívüli ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. február 02. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgármesteri iroda Jelen vannak:

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.

Részletesebben

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02 A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1173 XVII. kerület, Pesti út 165. A munkakörhöz

Részletesebben

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 58-59., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014.

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában

Részletesebben

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

285/2012.(XI.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Erzsébet Kórház- rendelőintézet igazgatói állására beérkezett pályázat elbírálása Előadó

Részletesebben

A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár

A Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Előterjesztő: polgármester Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása Ügyiratszám: /2011. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Határidő: azonnal Előterjesztést összeállította:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres

Részletesebben

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet

Részletesebben

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 19029/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyúlésheza

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája

Részletesebben

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SOSZÁMA: 204. MELLÉKLET: -1 db TÁRGY: Javaslat az Egészségügyi Gondnokság vezetıi állására pályázat kiírására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK

Részletesebben

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Gödöllői Városi Múzeum igazgatói állásának betöltésére. Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésére Tárgy: Intézményvezetői pályázat kiírása Sorszám: IV/11 Előkészítette: Sápi András oktatási referens Véleményező Bizottság: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 152/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Kosztolányi Dezső Általános

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben