Újra TV Dombóváron. Őri Nándor bélyegestégla gyűjteménye

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Újra TV Dombóváron. Őri Nándor bélyegestégla gyűjteménye"

Átírás

1 III. évfolyam 5. szám március 18. A dombóvári járás közéleti, kulturális és információs lapja Kedves Olvasóink! Pontosan kettő éve, 2012 márciusában jelent meg első lapszámunk, Dombóvár mára kedvelt közéleti és információs lapja. Hiányt pótoltunk, hisz városunkban évek óta hiányzott a nyomtatott sajtó. A tizenhat oldal szűkre szabott, korlátozottak a terjedelmi lehetőségeink. Ezért megújítottuk, bővítettük honlapunkat, melyen lehetőség nyílik a nyomtatásból kimaradt anyagok megjelentetésére (www.dombline. hu). Örömünkre szolgál és lelkesen üdvözöljük a márciusban újrainduló dombóvári televíziózást, mellyel szoros partneri viszony kiépítésére törekszünk. Ezáltal ugyancsak bővül, kiteljesedik a helyi hírközlés. A tájékoztatás nemes, közcélú feladat. A helyi sajtó, a városi televízió közművelődési jelentőségét elsősorban az adja, hogy szándékuk szerint is gyors, hatékony információcserét biztosítanak. Fontos propagandaeszközök, a tudományos kulturális események, a legkülönbözőbb ismeretek közreadásának hatékony formáit képviselik. Ezzel a fejlődéssel hatalmas információtömeg válik könnyen elérhetővé. Műsorainkat két csatornán, a Tarr Kft. kábelrendszerén sugározzuk. A Dombó TV napjaink történéseit mutatja be, a Retró TV pedig az ismétlések és az archív felvételek csatornája lesz. A Néző ma már jelentős választékot talál a csatornák közt, ahol a helyi médiumok is szerephez jutnak. Szolgálniuk kell a Nézőt, túl azon, hogy szerepeltetik az óvodásoktól a nyugdíjasokig. Elérhető ugyan több száz tv csatorna, azonban egy helyi televízió mindig másképp, közvetlenebb, személyesebb módon látja, láttatja a saját környezetében történt eseményeket. Számos olyan dologról számol be, ami bár az ott élő közösség számára rendkívül fontos, egy nagyobb médium nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget. Ennek szellemében tervezzük a műsorpolitikánkat. Induló televíziónkban szórakozást, objektív, pártatlan tájékoztatást kívánunk nyújtani nézőinknek! A helyi történéseken, önkormányzati ülésekről, rendezvényeikről és ünnepségekről történő beszámolóinkon túl, szeretnénk információkat nyújtani a járásunkban, de akár dombóvá- Dombóvár ősfás parkjában, a Szigeterdőben található az eredetileg a 13. században épült, a régészeti feltárás után 2005-ben újjáépített, ma kiállítóhelyként működő Lakótorony. A feltárás során az épület mellett a régészek megtalálták településünk első ismert téglaégetőjének nyomát is. Itt, a lakótorony második szintjén került elhelyezésre Őri Nándor dombóvári építőmester téglagyűjteménye, amely mintegy több száz építőelemen keresztül mutatja be az egykori hazai kézivetésű téglagyártás nyomat-motívumvilágát. A kiállításon fotók, dokumentumok, eszközök segítségével a látogatók megismerhetik az egykori dombóvári téglagyárak- és az azokat létrehozó és működtető családok történetét, munkáját is. A lakótorony harmadik szintjén Újra TV Dombóváron ri kapcsolódása okán, bárhol a Világban (az országos médiában nem látható, hallható történésekről) történő eseményekről, ezzel téve különösen értékessé helyi televíziónkat! Készül egyházi műsorunk, benne valamennyi aktuális egyházi esemény ismertetése, Istentiszteletek közvetítése; Ovimese programunkkal a város óvodásai mondanak rövid meséket társaiknak, vélhetően sok hozzátartozót, ismerőst ültetnek így a képernyő elé az apróságok. Középiskolás szakkörök jelentkezését várjuk egy magazin műsor készítéséhez, melynek szlogenje fiatalos műsor fiataloknak. A Filmklubban helyet adunk és várjuk a nézőink által forgatott, illetve bemutatásra ajánlott rövidfilmeknek. Itt láthatók például az iskolák kirándulásain, sítáborokban készített felvételek szerkesztett változatai. Sportkedvelő nézőinknek előközvetítéseket tervezünk. Műsorszerkezetünkben fontos elemként nonstop képújság-szolgáltatást biztosítunk. A videokatalógusba várjuk a hirdetéseket. Rovatai: hirdetések, közlekedési információk, traffipax, időjárás, névnap, közlemények, tájékoztatók, horoszkóp Terveink megvalósításához kérjük a civil szerveztek, sportszakosztályok, iskolák, Dombóvár vállalkozóinak és polgárainak javaslatait és támogató segítségét. Mindezt Önökért, Önökkel együtt fokozatosan felépítve szeretnénk megvalósítani, ezért folyamatosan várjuk észrevételeiket munkánkkal kapcsolatban! KÉ Őri Nándor bélyegestégla gyűjteménye továbbra is a Szigeterdőben található, az első felelős magyar kormány tagjait ábrázoló Kossuth-szoborcsoport történetét és alkotójának Horvay Jánosnak a munkásságát tekinthetik meg egy installációs kiállítás keretében. Az épületet Dombóvár Város Önkormányzata bocsátotta a téglagyűjtemény rendelkezésére. A belépés ingyenes, előzetes bejelentkezés a 30/ as telefonszámon, vagy üzenetben a facebook-oldalon keresztül. A torony minden hónap első szombati napján 10-től 12-ig, valamint ünnepnapokon, így március 15-én, augusztus 20-án, Elérhetőségeink: október 6-án, illetve a Város Napján (április 1.) és a Múzeumok Éjszakáján előzetes bejelentkezés nélkül is látogatható. Szeretettel várunk mindenkit! Borverseny Kapospulán Idén március 8-án került megrendezésre a mára hagyománnyá vált batyus bállal egybekötött borverseny Kapospulán. 23 termelő hozott a kapospulai hegyen termett borból. 44 fehér-, 26 vörös-, 8 rose bort kóstolhatott a szakmai zsűri. 32 arany-, 29, ezüst-, 17 bronzminősítést kapott. A fehér kategóriában Gál József Chardonay bora, a vörös kategóriában Varga Ferenc Cabernet Sauvignon bora, Tevesz Tamás vegyes rose bora érdemelte ki az év bora megtisztelő minősítést. A borbál támogatói voltak: Stemler Kft. Kapospula, Dombó-Coop Zrt., Vöszi Bt. Dombóvár, Szabotin Kertészet Dombóvár, Kapospula Községért Közalapítvány, Önkormányzat Kapospula. KÉ

2 március 6-án a Művelődési Ház előterében Dr. Leszkovszky Pál domonkos atya bevezetőjével nyílt Dr. Hegedüs György fotókiállítása. Dr. Hegedüs György fotográfus, magát műkedvelő fotósnak tekinti és hobbiját 2001-től a Somogyi Fotóklub elnökeként, de nem a fotózás megszállottjaként végzi. Neve a fotós berkekben a Magyarországon több, mint 50 évvel ezelőtt indított - a Nemzetközi Barátság Hídja fotópályázat és kiállítás megszervezésével, illetve Kaposvár híres szülöttjének, a spanyol földön világhírnévre szert tett Hírek a Belvárosiból Megyei 1. helyezett a belvárosis Bíró Dávid Péchy Blanka színművésznőnek 1960-ban tett alapítványa indította el a Kazinczyról elnevezett SZÉP MAGYAR BESZÉD versenyt, amely az eltelt évtizedek során országos mozgalommá vált. A tiszta, kifejező beszéd ápolásáról szóló megyei fordulót február 19-én a hagyományokhoz híven a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban rendezték. Egy szabadon választott, illetve egy a helyszínen kapott kötelező szöveget kellett az iskolai versenyről továbbjutóknak bemutatniuk. Bíró Dávid, a Dombóvári Belvárosi Általános Iskola 5.b osztályos tanulója megnyerte a megyei fordulót. Felkészítő tanára: Erdősné Fedeles Zita. A Dombóvári Belvárosi Általános Iskolai Tehetségpont pályázatot nyertcsoportos képzésre A TÁMOP Tehetséghidak Program nevű kiemelt projekt keretében megvalósuló III. képzési ütemre pályázatot nyújtott be a Dombóvári Belvárosi Általános Iskolai Tehetségpont. A szakmai vezető, Erdősné Fedeles Zita beszámolt arról, hogy a meghirdetett 30 csoportos képzési igényre 158 db pályázat érkezett. A Bíráló Bizottság döntése alapján az eredetileg 30 csoportos képzés helyett 55-öt hagytak jóvá az erőforrások átcsoportosításának köszönhetően. A kiválasztás során a felhívásban foglalt feltételeknek megfelelt a Belvárosi Tehetségpont. A tehetséggondozás módszertani sokszínűsége elnevezésű, Keresztút előtértárlat Közélet Juan Gyenes fotóművész emlékének és kaposvári örökségének ápolásával lett ismert. Dr. Hegedüs György szakrális témákhoz szívesen fordul, fényképezi azokat. Az itt látható kiállítás anyagát 2010-ben a kaposvári Nagyboldogasszony templomban mint az egyházközség világi elnöke fotózta Leszkovszky György freskóit. A kiállítás egyúttal emléket állít a kiváló művésznek, Leszkovszky Györgynek, az egykori Iparművészeti Főiskola tanárának, akinek kartonjai alapján készítették el az újdombóvári Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom ólomüveg ablakait. A tárlat a böjt időszakban látogatható. KÉ Hírek a Gimiből Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny megyei fordulójába jutottak az Illyés Gyula Gimnázium alábbi tanulói: I. a kategória: Kovács Dóra (9.n) felkészítője: Bosnyák Gyöngyi tanárnő és Kisvárdai Antal tanár úr, Németh Margaréta (9.b) felkészítője: Bosnyák Gyöngyi tanárnő, Lehmann Lívia (9.n) felkészítője: Bosnyák Gyöngyi tanárnő és Kisvárdai Antal tanár úr. A II. b kategóriában Faragó Eszter 10.b osztályos diák jutott tovább, őt Kisvárdai Antal tanár úr készítette fel. Az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei idei döntőjét február 28-án rendezték meg Gyulán. A Magyarország megyéiből és a külhoni régiókból érkezett 112 középiskolás résztvevő, az elődöntők győztesei négy kategóriában mérték össze tudásukat. A versenyen eredményesen szerepelt Faragó Eszter, az Illyés Gyula Gimnázium 10.b osztályos diákja, aki 17. helyezett lett. A tanulót Hajós Károly tanár úr készítette fel. A Mező Ferenc Szellemi Diákolimpián az országos elődöntő legjobb 24 csapata közé került az Illyés Gyula Gimnázium mindkét csapata. A 3-4. korcsoportos csapatunk összeállítása: Rohonczi Ninon (7.n), Sze- Hírek a József Attila ÁMK-ból nyéri Gabriella (7.n), Kismester István (5.n), Papp Péter (8.n). Az 5-6. korcsoportos csapatot Rohonczi Mirtill (10.n), Szenyéri Viktória (10.n), Bánfalvi Ákos (10.b), Várkonyi Ádám (10.b) alkották. A diákokat Dr. Szenyéri Zoltán tanár úr készítette fel. Március 4-én, Bátaszéken a II. Géza Gimnázium által megrendezett Megyei Történelmi és Művelődéstörténeti Versenyen kiválóan szerepeltek az Illyés Gyula Gimnázium diákjai. A Kovács Erzsébet tanárnő által felkészített csapat győzedelmeskedett. A csapat tagjai: Kovács Petra 11.a, Kovács Ákos 11.a, Harmati Bernát 12.e. A Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia V-VI. korcsoportos versenyének országos elődöntőjét március 9-én Ajkán rendezték meg. Az Illyés Gyula Gimnázium csapata a második helyen végzett, ezzel jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a március 22-én rendezendő országos döntőn. A csapat tagjai voltak: Rohonczi Mirtill (10.n), Szenyéri Viktória (10.n), Bánfalvi Ákos (10.b), Várkonyi Ádám (10.b). A diákokat Dr. Szenyéri Zoltán tanár úr készítette fel. A földrajz OKTV országos döntőjébe jutott Szijártó István 11.n osztályos tanuló, Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úr tanítványa. Út a sikerhez A József Attila Általános Iskola tanulója Nemes Balázs Boldizsár remek teljesítménnyel, igen magas pontszámmal (46/50 pont a megyei fordulóban) bejutott a Varga Tamás Matematikaverseny országos döntőjébe. A megmérettetés következő fordulója március 11-én lesz. Felkészítő tanára: Sperling Tímea. Drukkolunk Balázsnak. Megyei történelem I. hely Február 20-án rendezték az Országos Történelem Verseny megyei fordulóját Pécsett. Idén először, Baranya és Tolna megyében összevontan versenyeztek a 7-8. osztályos tanulók. A Dombóvári József Attila Általános Iskola 7.b osztályos tanulója, Weber Márton, első helyezést ért el. Felkészítő tanára Tenczlinger Mónika volt. Nyelvi versenyek a József Attila Általános Iskolában Az Országos Német- és Angol Nyelvi Verseny iskolai fordulóját rendezték a József Attila Általános Iskola 7 8. osztályosai számára február 25-én és 26-án.A tanulók 90 percen át írhatták a nem könnyű feladatlapot, amelyben eddigi tudásukról adhattak számot. Remek koreográfiák a József Attilás koszorúcskán A Dombóvári József Attila Általános Iskola az idei évben is megrendezte hagyományos társastánc bemutatóját. A koszorúcskára hatalmas érdeklődés mellett február 28-án került sor. A bemutatót megelőző hónapokban új tánctanárral és rekord számú, 22 táncospárral zajlottak a táncórák. A négy hónapos tanfolyamon a 7. osztályos gyerekek az alaplépések elsajátítása mellett koreográfiákat is tanultak. Lelkes oktatójuk Kaposi Zsuzsanna táncpedagógus volt. A próbák remek hangulatban zajlottak. A táncvilág széles repertoárjából olyan táncokat tanultak, amelyek a hétköznapi életben is hasznosíthatók. A hangulatos, magas színvonalú bemutató után a gyerekek szüleiket is felkérték egy táncra, majd felnőttek és gyerekek remek báli hangulatban töltötték az estét. helyben szervezett 15 órás, FAT által akkreditált csoportos képzésen 15 pedagógus vett részt az intézményből. Vancsuráné Sárközi Angéla drámatanár és tehetségfejlesztő szakértő vezette a tanfolyamot. A képzés sikeres elvégzésével a résztvevők megismerték és elsajátították a tehetséges diákok sokoldalú, hatékony fejlesztésének a különböző csoportméretekben megvalósítható, a személyes bevonást lehetővé tevő módozatait, technikáit. Fekete Istvánra emlékeztek A Dombóvári Belvárosi Általános Iskolában a 3. és 4. évfolyamosok számára szépkiejtési versenyt rendeztek az író születésnapja alkalmából. 13 harmadikos és 18 negyedikes kisdiák vett részt a megmérettetésen, melyen a göllei származású Fekete István műveiből kiválasztott részleteket kellett pontosan és kifejezően felolvasniuk. Hevesy György országos kémiaverseny Az MTT a tudományos ismeretterjesztésen és a természettudományok népszerűsítésén túlmenően feladatának tekinti a fiatal tehetségek felkutatását és gondozását, ezért minden évben megrendezi a Hevesy György országos kémiaversenyt febr. 11-én tartották meg a Dombóvári Belvárosi Általános Iskolában az iskolai fordulót. Azok a tanulók, akik 60 % fölött teljesítettek, március 22-én Szekszárdon részt vehetnek a megyei fordulón.: 7.a osztályból: I. Tóth Dániel, II. Al-Gharati Yasmin, III. Kálmán Roland, 7.b osztályból: Nagy Nikoletta, Boda Flóra, Ulrich Kata, 8.c osztályból: Somogyi László. A gyerekek felkészítő tanára: Hella Tünde

3

4 4 Dombóvári arcok ma Dr. Gundy Sarolta Foglalkozás: genetikus, rákkutató Munkahely: Országos Onkológiai Intézet, 1122 Bp., Ráth Gy. u SzH.: Nagyatád Iskolák: Illyés Gyula (Gőgös Ignác ) Gimn., Dombóvár, State Univ. Kharkov, klinikai genetika szak, summa cum laude, ELTE genetika, summa cum laude PhD, 1986 MTA kandidátus Munkahelyek.: Orsz.Sugárbiológiai Kutató Int., tud. főmunkatárs, Orsz. Közegészségügyi. Int., Humángenetikai oszt., tud. csop.vez., jelenleg is: Orsz. Onkológiai Int., Dg. Onkocytogenetikai Oszt.,.vezetője; Kutatási területe: környezeti karcinogenezis, primer rákprevenció, kromoszóma-kutatás, genetikai és teratológiai tanácsadás daganatos és nem daganatos betegek részére, örökletes és környezeti etiológiájú daganatok, valamint szerzett és veleszületett hematológiai betegségek differenciál diagnózisa, sugárhatás biológiai dózis mérése; Tanulmányutak, ösztöndíjak: 1978 French Atomic Energy Agency, Inst. Rad. Protection, Paris-Fontenay-aux-Roses, meghívása: sugárbaleset sérültjeinek biológiai dózisbecslésében részvétel, 1978 Cassaccia, Roma, ENEA, sugárbiológiai kutatások, Brookhaven Natl Lab. New York (IAEA nemzetközi ösztöndíj), A sugárhatás citogenetikai monitorozása, a kromoszóma sérülések kialakulásának kutatása, 1983 University San Francisco, Dept. Rad. Biol. Radiációs citogenetikai módszerek; 1988 Instituto Superiore di Sanita, Roma, Az olasz környezet- és közegészségügyi kutatások tanulmányozása, 1990 Inst. Occup. Health, Helsinki, Biológiai monitorozási módszerek genotoxikus expozíciók esetében. A rák és a citogenetikai károsodások közötti összefüggések tanulmányozása, 1993 Radium Hospital, National Cancer Registry, Oslo, a Nemzeti Rákregiszter működésének szerepe a kutatásokban, 1995 és 1997: Florida State University Tallahassee, EPA, Research Triangle Park, N.C., Sloan Kettering Memorial Cancer Center, New York Hospital, Rockefeller University, USA, Környezeti ártalmak és orvos-biológiai vizsgálatok, előadások tartása. Kromoszóma vizsgálatok, molekuláris genetikai módszerek, karcinogenezis tanulmányozása, 1998: Norvegian Radium Hospital, Oslo, előadások tartása, Nemzeti Rákregiszter tanulmányozása, 1998 USA, Brookhaven Natl. Lab. Sugárcitogenetikai konzultációk; Sloan-Kettering Memorial Cancer Center New York és Research Triangle Park, North Carolina: környezeti karcinogenezis, új citogenetikai módszerek a rákkutatásban és a daganat megelőzésben; Publikációk.: kb. 100 önálló (főleg angol nyelvű) közlemény, > 300 előadás, 14 könyvrészlet; életmű idézettség: közel 600; Rangos publikációk impakt faktora: 104; Elismerések, kitüntetések: Ifjú Biofizikusok Pályázat: I. díj (1980), Eü. Min. Dicséret (1984), Systems Research Foundation: Outstanding Scholarly Research Work (Windsor, Canada, 1995), Pro Oppido Dombóvár Díszpolgára (2010); Tudományos Társaságok tagsága: Magyar Humángenetikai Társaság, tag (1977-), főtitkár ( ), Környezeti Mutagenezis Szekció, elnöke ( ), Humángenetikai Szakmai Kollégium, tag ( ), Magyar Onkológusok Társasága (MOT), tag (1993-), elnökségi tag ( ), vez. tag ( ), Uro-Onkológia szaklap Szerk. Biz., tag; European Environmental Mutagen Society (EEMS), tag (1980-), Magyaro.-i tanácsnok ( ), Award Committee, tag ( ), 30. Európai Jubileumi EEMS kongresszus szervezője (Bp., 2000), New York Academy of Sciences, tag Művelődés (1997-), Cancer Risk Biomarkers Európai Konzorcium, tag ( ), MTA Köztestületi tag, a Megelőző Orvostudományi Bizottság tagja Hobbi: vers- és prózaírás Nyelvtudás: angol, latin, német, orosz. - Mit jelent Önnek Dombóvár? - Az Isten különös ajándéka, hogy az ember a munka-hobbyját kényszer nélkül építheti, művelheti, szilárdíthatja. Hogy ez miért az Isten ajándéka? Hát azért, mert amikor belebonyolódunk a tudomány művelésébe, az olyan érdekes és szórakoztató érzés, mindemellett pedig a döbbenet erejével hat amikor rájössz, hogy olyan nagyon precízek, olyan nagyon megtervezettek a dolgok a világban, hogy a Hit vágya és megélése nélkül talán nem is tudná az ember jól végezni a dolgát. Összeölelkezik a jóban a hasznos, a felemelő, a kihívó és a kellemes. De ehhez gyökér kell! Gyökér, ami valahol talajba kapaszkodott, és ami valahová kiterebélyesedett. Engem egy gazdag gyökéreresztő talaj vett körül Dombóváron, és az Otthon mellett ezt a gazdagságot kaptam a tanítóimtól, a tanáraimtól, a barátaimtól. Egy szemléletet, ami meghatározta egész életemet. A kezek nyomát kaptam és a magam kéznyomát tudom talán majd magam mögött hagyni... Amikor kisgyerek vagy és homokvárat építesz, óhatatlanul keresed a vízforrást, amitől kötni fog a milliárdnyi homokszem és nem hullik szét a kezed között, hanem ha vízzel megszilárdítod a magad gyerekes módján, felépítheted álmaid várát. Ez az első kéznyomaid egyike. Aztán mennek az évek és a kezed nyoma ott marad az asztalon, a konyhában, a rendezett lakásban, a fészekben, amit két kezeddel teremtesz lakhatóvá, emlékezetessé, akár egy tál forró leves szépen aranyló melegét.. És építesz további álmokat. Az álomépítés eszköze ismét a kéz, hiszen hogy bármit nyújthass, adhass, annak kézzelfoghatónak kell lennie. Legyen az egy megszegett kenyér, amire kézzel vetsz keresztet mielőtt megszeged az egészet, vagy a munkád. Írd le a kezeddel azt is, hogy mit akarsz tenni aznap, amikor rád virrad. Menj a munkahelyre és szorgosan használd kezedet magadért és másokért, és tökéletesen simítsd le a papírt is, amire betűt vetsz, és töröld le kezeddel aznap mások gondját-bánatát. A kezed nyoma, ha csak kis időre is, de ott marad egy visszaintő félmosolyban.. És végül, de nem utoljára: áldd meg azokat a kéznyomokat, amelyek a Te kéznyomaidat megtanították maradandóvá tenni. Bármit tesz az ember, gondoljon arra, hogy a nyomok nemzedékről nemzedékre szállva maradnak, de csak akkor, ha nem széthulló homokvárat építünk kezünkkel. Én olyan emberekkel találkoztam otthon Dombóváron, akik mindig adtak nekem vizet, hogy kössön a homok, amiből építek. Ha szomjas vagyok, akkor is hazamegyek....és a sok kéznyom életművé kövesedik Ezt kaptam abban a 12 évben, amit otthon töltöttem. KÉ PROGRAMAJÁNLÓ A Művelődési ház programjai A színigazgató / A csengő - két egyfelvonásos opera a Pécsi Operáért Alapítvány előadásában a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. támogatásával (Jegyár: Ft; csoportos: 800Ft; diákjegy: 400 Ft Hangfürdő tibeti hangtálakkal (Belépő: 500 Ft) Székely Táncház Kosnás Árpád vezetésével Bál a Savoyban revüoperett két felvonásban (Jegyár: Ft) Szívklub: Szív és lélek Dr. Bauer Margit pszichiáter előadása Pokoli történetek, angyali történetek, avagy két óra a Föld körül Vujity Tvrtkoval (Belépőjegy ára elővételben: Ft; előadás napján: Ft) Bővebb információ: Marcsik Edit (Mystic Szalon) telefonszámon Játsszunk együtt, mert játszani jó! A Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde játszóháza ügyességi játékokkal és zenés programok 9.00 József Attila ÁMK I. Buzánszky Jenő Műfüves Labdarúgó Torna Camel Pub Akusztikus Auróra tavaszi vidám buli a korai klasszikusoktól a mai számokig, utána a V2 Raiders Band tekeri a rákenrólt

5 Művelődés 5 A 2011-es népszámlálás jellemzői településenként Megelégedettség?! Az elég több mint a sok! Mai számunkban befejezzük a dombóvári járás községeinek bemutatását a 2011-es népszámlálás alapján, legközelebb Dombóvár adatait vesszük górcső alá. Kurd A község területét a Kapos szeli ketté, közlekedésföldrajzi helyzete kedvező: vasútállomása van, a Dombóvár-Hőgyész közötti útról mellékút ágazik el Bonyhád felé. Népessége történelme során soha nem érte el a 2000 főt, 1941-ben éltek itt a legtöbben: 1908 főt írtak össze. Ezt követően népessége egyenletesen csökkent, az utolsó népszámláláskor lakónépessége 1219 fő volt. Az elvándorlás az 50-es 60-as években volt a legnagyobb, az összes vándorlási veszteség (445 fő) 80%-át ekkor szenvedte el a község. Meglepő, hogy az 50-es évtizedben a természetes szaporodás 219 fő volt, 1980-ig pozitív értékeket mutat, a többi községhez képest azóta sem tragikus a kép, fő között ingadozik évtizedenként a természetes fogyás. A rendszerváltást követően a legrosszabb év 2005 volt, amikor az 5 születéssel szemben 14 halálozás áll a statisztikában, az évek átlagában a születések száma között, a halálozások száma között ingadozott. Az elöregedési ráta kedvezőbb a járás több településénél: 2011-ben 163 időskorú jutott 100 gyerekkorúra. A családi-baráti közösségben használt nyelv alapján a cigányság létszáma 125, a németeké 85 fő. 56 embernek nem volt munkája, 38% a nyugdíjasok aránya. Az iskolázottsági mutató annak ellenére jónak mondható, hogy a 7 évesnél idősebb népességből 14 fő az általános iskola 1. évfolyamát sem végezte el, viszont 232 fő szerzett érettségi bizonyítványt, 64 ember főiskolai, egyetemi oklevelet. A zömében katolikus vallásúak mellett néhány tucat református és evangélikus is él a településen. A lakásállományából az 1946 előtt, és az között épült lakások 25-25%-át teszik ki. A település infrastruktúrája a szennyvízcsatorna hálózat kiépítését követően jó: a lakások közel kétharmada összkomfortos, komfort nélküli mindössze 39 lakás a 482-ből. A lakatlan lakások aránya a többi községnél kedvezőbb, körülbelül 5%-a állt üresen. Kurd a jobb helyzetben levő falvaink közé tartozik, a helyi munkalehetőségek, a jó közlekedési kapcsolatok, a közművek kiépítettsége, a helyi iskola, orvosi rendelők biztosította életviszonyok alapján biztosan kijelenthetjük, hogy tartósan fogja hosszabb időn át is megtartani 1000 fő feletti népességét. Csibrák A Hegyhát dombjai, és a Kapos közé szorult község népessége ban 1039 fő volt, többségében a német nemzetiséghez tartozók lakták. Nem utolsó sorban az ő kitelepítésük révén is a lakosságszám drasztikusan visszaesett: 2011-ben mindössze 300 embert írtak össze. A vándorlási veszteség 1949 és 1960 között volt a legnagyobb, elköltözött az akkori népesség harmada (231 fő). Ellentételként a természetes szaporodás az évtizedben 18%-kal a járásban a legjobb képet mutatta, sőt napjainkig csak az új évezred első évtizedében haltak meg többen az újszülötteknél (1991-ben 11 születés 4 halálozás, 2001-ben 2 születés 8 halálozás) ben 100 gyerekkorúra 149 időskorú jutott, a járási mutatónál valamivel jobb az arány. A népesség iskolázottsági mutatója gyenge: 39 embernek van érettségi bizonyítványa, mindössze 3 fő szerzett főiskolai, egyetemi oklevelet. A nyelvhasználat alapján 16 ember tartozik a cigány etnikumhoz, 14 a német nemzetiséghez. A lakosok 9%-a munkanélküli, 42%-a(!) nyugdíjas. A lakásállomány elavult, kétharmada 1946 előtt épült, nagyon magas a nem lakott lakások aránya: minden ötödik ház üresen áll. Összkomfortos a lakások 27, komfortos 35%-a. A község gyenge infrastruktúrája, a munkalehetőség hiánya, az alapellátás gyengesége miatt további népesség csökkenés prognosztizálható. Dr. Berta Bálint címzetes gimnáziumi igazgató Bizonyosan furcsának tűnik ez a téma a mai, rohanó világunkban és azonnal előjön az ember belsejéből a tiltakozás. Ma megelégedni? Minek? Miért? Hiszen vég nélkül sorolhatók azok a dolgok, amik hiányoznak az életünkből. Mivel sok mindent kénytelen vagyok nélkülözni, ezért nem is lehetek megelégedett... Pál Apostol a Timóteushoz írt első levelében, a 6.rész 6-10 terjedő igeszakaszban ezt írta: Valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak. Pál Apostol a megelégedést nagy nyereségnek tekinti, míg annak hiányát pusztító erőnek. Sokat hallunk a híradásokban is a GDP növekedésről, csak a haszon az egyetlen elfogadott mérték mindenben a mai világban. Így nem is csoda, hogy az emberekkel beszélgetve csak panaszkodást, méltatlankodást, aggodalmaskodást hallunk, amelyek lehangolnak, és arra késztetnek, hogy mi is beálljunk a sorba, hisz könynyebb, jobb zúgolódni. Miért érdemes megfogadni az apostol tanácsait? Hogyan érdemesebb élni? Megelégedett, hálás emberként, vagy állandó elégedetlenségben, zúgolódásban? Ezt döntse el minden kedves olvasó. Hogyan lehetünk megelégedettek...és soroljuk vég nélkül a bajainkat. Pál Apostol a Filippi 4:11.versében azt írja:...mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tehát a megelégedettség nem egy velünk született erény, hanem meg lehet tanulni. És hogy tanulhatjuk meg? Ha elkezdjük felismerni, és értékelni azt, amink van, és nem kesergünk azért, ami nincs! Ha reggel fel tudsz kelni az ágyból, és nem vagy ráutalva senkire, van miért hálásnak lenned. De ha netán éppen valami betegség miatt nem tudsz felkelni, de van melletted valaki, aki gondodat viseli, ezért is hálás lehetsz. Ha van kihez szólnod, és nem egyedül élsz, örülhetsz, hogy valaki megosztja az életét veled. Ha egyedül vagy, az Úr azt üzeni neked: Ne félj,mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened. Ha valaki rád mosolyog, kedvesen megszólít, viszonozd te is hálás szívvel, mert : a vidám szív a legjobb orvosság! Fedezd fel azt a sok jót és szépet, ami körülvesz, és meglátod szebb és jobb lesz tőle az életed. Kívánom,hogy adja ezt meg a Mindenható Isten! Hadd fejezzem be egy kedves énekünk szövegével: Hogyha hajt a szélvész vad hullám felett/és remegve félsz, hogy minden elveszett,/számláld meg az áldást, nézd meg egyenként,/ Lásd az Úr kezéből mennyi jó is ért./gond ha nyomja lelked, válladat kereszt,/ Szinte attól tartasz, el sem bírod ezt,/ Számláld meg az áldást, oszlik bánatod,/énekelve vígan töltöd a napot./ Így a földi harcban míg tart életed,/ne csüggedj el soha, mert az Úr veled!/számláld meg az áldást, tedd ezt mindennap/angyalai őrzik végig utadat! Király László Baptista lelkipásztor Istentiszteleti rendjeink: Minden vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Berzsenyi utca 36. szám alatt. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! MISEREND Vasárnapi szentmisék a dombóvári Római Katolikus templomokban: 7.30: Ünnepi Szentmise (Kertváros) 9.00: Ünnepi Szentmise (Újdombóvár) 10.15: Ünnepi Szentmise (Belváros) 18.00: Ünnepi Szentmise (Újdombóvár) Gyógyszertári ügyelet március Tiszafa - Köztársaság u.7. Tel.: 74/ március Gesztenyesor - Fő u.43. Tel.: 74/ március 31. Korona - Rákóczi u.71/e Tel.: 74/

6 6 Egy új sportolási lehetőség Dombóváron Hirdetés Csirinyi Tiborral a Dombóvári Judo Klub Egyesület elnökével, egyben egyik edzőjével beszélgetünk. - Miért jó választás a judo a mai fiataloknak? - A judo ma már népszerű olimpiai sportág, mely nemtől és kortól függetlenül mindenki számára a legbiztonságosabb önvédelmi jellegű küzdősport. Pozitív hatása a koncentrációképesség fejlődése, önfegyelem, tudatosság, együttműködés, pozitív én-kép, tanuláshoz szükséges képességek fejlődése. Minden testalkati típus számára ajánlott. A távol-keleten 0-99 éves korig űzik és a legnépszerűbb sportok egyike. - Mikor alakultatok és hol tartjátok az edzéseket? - Egyesületünk a tavalyi évtől várja a cselgáncsozni vágyó fiatalokat, két edző irányításával. Jelenleg 120 négyzetméter tatamin (edzőszőnyeg) az edzés az Apáczai Csere János Szakközépiskola tornatermében. - Milyen jellegűek az edzések? - A kisebbeknek jó hangulatú, játékos foglalkoztatásokat tartunk, ahol észrevétlen sajátítják el a judo alapjait. A nagyobbaknak már technikai és versenyelemeket is oktatunk, az egyéni céloknak megfelelően. Évente kétszer övvizsga lehetőséget biztosítunk a tanítványoknak. - Mióta foglalkozol ezzel a sportággal? - 40 éve az Újpesti Dózsa színeiben kezdtem, ahol junior és felnőtt válogatottként évekig versenyeztem. Ma már csak alkalmanként versenyzem, ezen tapasztalataimat inkább a fiatalabb generációnak szeretném átadni és megszerettetni velük ezt a sportágat. - Milyen célokat tűztetek ki erre az évre? - A Nemzeti Alaptanterv keretein belül ma már előírás a küzdősportok és az önvédelmi alapismeretek oktatása. Tervezzük a tagok folyamatos felvételét, a technikai eszközök további beszerzését, bővítését. Területi és országos versenyeken való részvételt, edzőtáborok szervezését, más judo egyesületekkel való együttműködést, tapasztalatcserét. Célunk, hogy egyre több gyermek és fiatal töltse hasznosan a szabadidejét egy jó közösséghez tartozva. Ezáltal javuljon a fiatalok állóképessége, fizikális és szellemi erőnléte. - Van-e lehetőség az edzés megtekintésére, a judo kipróbálására? - Bármely edzésünk kötelezettség nélkül megtekinthető, igény szerint próbára is lehetőséget biztosítunk. Szeretettel várunk kicsit és nagyot egyaránt! - Sok sikert kívánunk munkátokhoz! KÉ Edzések ideje: kedd, csütörtök Helye: Apáczai Csere János Szakközépiskola tornaterme Elérhetőségünk: Csirinyi Tibor 06 30/ Bocz Róbert 06 20/ Gyerünk és akkor nyerünk! Német Lista a legjobb választás Kedves Honfitársaink! Hosszú évek után a magyarországi németek 2014 tavaszán végre saját jogon juttathatnak képviselőt a Magyar Országgyűlésbe!. A magyarországi németek képviselője azért fog dolgozni, hogy az oktatásügyben biztosítsák a kétnyelvű és tisztán anyanyelvű oktatás lehető legtöbb iskolában történő bevezetésének feltételeit a német nemzetiségi óvodák és iskolák, mint jövőnk legfontosabb zálogai a kis településeken is fennmaradjanak; a szakképzésben is bevezetésre kerüljön a kétnyelvű oktatás; a felsőoktatásban megfelelő számú államilag finanszírozott hely és ösztöndíj biztosítsa a nemzetiségi gimnáziumok végzősei számára a szülőföldjükön való tanulás lehetőségét; a civil társadalom, mint a fejlett polgári demokrácia egyik alappillére megfelelő állami támogatásban részesüljön; nemzetiségi egyesületek, szervezetek működését kiszámítható normatív támogatás segítse; a szervezetek hosszabb távra tervezhető és igazságosan felosztott program és projekttámogatásokat kapjanak; a nemzetiségek képviselőinek valós beleszólásuk legyen a döntésekbe; a nemzetiségi önkormányzatok a települési önkormányzatok egyenrangú partnereivé váljanak; visszakapják együtt döntési és egyetértési jogaikat az oktatás, a kultúra és a pénzügyek területén; kulturális és oktatási intézmények fenntartóivá válhassanak az ehhez szükséges feltételek megteremtése révén; feladataiknak megfelelő támogatásban részesüljenek. Kedves Honfitársaink! Mi, magyarországi németek évszázadok óta otthon vagyunk a Kárpát-medencében. Magyarország a hazánk. Ezer szállal kötődünk ugyanakkor őseink szülőföldjéhez, a német nyelvű országokhoz is. A testvérvárosi, testvérközségi kapcsolatok, a diákcserék sokasága, anyanyelvünk, kulturális értékeink megőrzéséért végzett munkánk támogatása mind-mind erősítik önazonosságunkat. A német nyelvű országok gazdasági, kulturális és szociális teljesítménye minket is büszkeséggel tölt el, miközben például szolgál számunkra csakúgy, mint anyaországaink európai elkötelezettsége. Nekünk, magyarországi németeknek Magyarország a hazánk, de Európa is az otthonunk. A nyelvi és kulturális sokszínűség és az egyenjogúság Európája. A demokratikus értékek Európája. Képviselőnknek ezért, hazánk európai integrációjának erősítéséért, az általunk lakott régiók európai programok általi támogatásáért, nemzetiségeknek szóló EU támogatási programok kiírásáért is dolgoznia kell. Közös helyi és országos céljaink megvalósításához az Önök támogatására van szükségünk! Ezért kérjük, az országgyűlési választásokra is kiterjedően ( A regisztrációs lapon a nemzetiségi névjegyzékbe való felvétel iránti kérelem nél a B pontot is jelölje meg!) vetessék fel magukat németként a nemzetiségi névjegyzékre és támogassák szavazatukkal a magyarországi németek listáját! Amennyiben a regisztrációhoz további információkat vagy segítséget szeretnének kapni, úgy kérjük, forduljanak bizalommal a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Szekszárdi Irodájához ( Szekszárd, Garay tér 4. Tel : , Fax : , hu)! Dr. Józan Jilling Mihály Tolna Megyei Német Önkormányzat elnök Heinek Ottó Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnök

7 Önkormányzati hírek 7 A hatékony együttműködés eredményei bentlakásos idősellátás térítési díjainak csökkentése után ez egy szolidaritást tükröző baloldali költségvetés. Az ülésen résztvevő FIDESZ frakció tagjai nem kívánták kommentálni sem az ülésen történteket sem a költségvetés tartalmát. Dr. Janek Attila annyit mondott, hogy ő a bizottsági ülésre helyezte munkájának hangsúlyos részét. Szabó Loránd polgármester a következőket tartotta fontosnak az ügyben: Úgy látszik három és fél évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a képviselők többsége rájöjjön, hogy mit is jelent a konstruktivitás. A költségvetés tárgyalásakor kölcsönösen lettek elfogadva a módosító javaslatok s végül egyhangúan lett elfogadva maga a költségvetés is. Kifejezetten örülök, hogy idén több beruházás várható, maradék intézményeinket fejleszteni tudjuk s hogy Tóth Gyula javaslata is támogatást kapott, miszerint kapjanak a rászorulók iskolakezdési segélyt. Az elfogadott költségvetés jelentős terheket vesz le a vállamról, így több energiát tudok fordítani az Ivanich-terv előkészítésére, melynek köszönhetően több mint 11 Milliárd forintos beruházás valósulhat meg között, ezáltal több mint 200 új dombóvári munkahely jöhet létre. Az ülésen sor került a két lemondott képviselő bizottsági tisztségeinek újraválasztására is. Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Bükösdi Olgát a képviselői tisztségéről való lemondása miatt február 28-i hatállyal visszahívta a Humán Bizottságban betöltött bizottsági tisztségéből, és helyette a Humán Bizottság tagjává Bogdán László képviselőt választotta meg február 28-tól. Kerényi Zsolt Városgazdálkodási Bizottsági tisztségét dr. Janek Attila vette át. A testület Kerényi Zsoltot visszahívta a Dombóvár és Környéke Kistérségi Ivóvízminőség-javító Társulás Társulási Tanácsának tagjai közül, és helyette a Társulási Tanácsba Tóthné Sudár Beátát delegálta. Kerényi Zsolt mint önkormányzati képviselő a Dombóvár Térségi Szennyvízkezelési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának tagja volt, helyette most a Társulási Tanácsba dr. Janek Attila képviselőt delegálta a képviselő-testület. Több tekintetben is rendkívüliek voltak a dombóvári önkormányzat március 4-i ülései. Részben a hagyományos értelemben véve, részben azért, mert Szakcson tartották, részben pedig azért, mert az elmúlt évek talán leginkább konstruktív hangulatú ülései voltak. 4,5 millió forint értékben pályázik Dombóvár a városháza előtti leromlott állapotú első világháborús emlékhely és környezete rendbetételére egy közalapítványnál és ehhez 400 ezer forint önrészt biztosít. Elfogadta még a testület az ÖKO-Dombó Nonprofit Kft évi beszámolóját, és a város módosított környezetvédelmi, közterület használati rendeletét. Utóbbi alapján az E.ON által lemetszett gallyak, levágott ágak ha nincsenek elszállítva 72 órán belül, azért a cégnek közterület használati díjat kell fizetnie. 72 óra után naponta négyzetméterenként ez 1000 forintot jelent. A képviselők zárt ülésen fogadták el a Gunaras Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt. tartozásának rendezését, és a különböző városi kitüntetések adományozásáról szóló döntésekben is teljes volt az egyetértés. Ugyanezen a napon tartottak együttes ülést Dombóvár, Szakcs, Lápafő és Várong Önkormányzatai. Ennek keretében megszavazták a közös önkormányzati hivatal idei költségvetését, elfogadták a beszámolót annak tavalyi tevékenységéről és módosították alapító okiratát. -KG- Megújult Dombóvár egyik legrosszabb minőségű útszakasza A két héttel ezelőtti lapszámban olvashattak az érdeklődők arról, hogy a legutóbbi képviselő-testületi ülésen az önkormányzati képviselők nem tudtak megegyezésre jutni a költségvetést illetően. Az azóta eltelt időszakban többször is összeültek és nagyon hatékonyan együttműködve sok fontos döntést hoztak. A február 27-i ülés legfontosabb napirendje a költségvetésről szólt. Tavaly nagyon nehezen jött létre konszenzus, a büdzsé körüli viták egész évben okoztak problémákat, egyebek mellett a sportegyesületek finanszírozásában. Februárban a képviselők az ügy érdekében már második alkalommal ültek össze. Kiss Béla külföldön tartózkodott, a FIDESZ frakcióból az ülésről a két lemondott képviselőn kívül Nagy Roland és Bogdán László is hiányzott. Több mint két órán át a módosító javaslatok megtárgyalásáról folyt a szó, majd a képviselő-testület valamennyi tagja egyhangúan elfogadta a költségvetést. A lehetőségekhez mérten az idei költségvetésben biztosítottak az önkormányzati intézmények működési feltételei. A dologi kiadásokból a legnagyobb tétel (közel 175 millió forint) a KLIK-nek a köznevelési intézmények üzemeltetésére kifizetett összeg millió forint áll rendelkezésre a helyi tömegközlekedés biztosítására, zöldterületek- és a hulladékgyűjtés kezelésére, takarításra. A közvilágításra 40 millió Ft-ot, a DVMSE üzemeltetésére csaknem 31 millió Ft-ot szántak a képviselők, a Korona szálló épületével kapcsolatos költségek 15 milliót tesznek ki. Szociális célokra 181,5 millió forintot, beruházásokra 246 millió forintot, felújításokra 211 millió forintot különítettek el. A tavalyiakhoz hasonlóan a sportszervezetek között 30 millió, a civil szervezetek között 3 millió forintot lehet felosztani, a Művelődési Ház Nkft. csaknem 33 millió forintot kap. A képviselői keret 5 millió, a polgármesteri keret 1, 358 millió forint. Az ülésen a nagy csendet és nyugalmat emelte ki Csehi Zoltán (Jobbik). Örült, hogy javaslatait Szabó Loránd polgármester egytől-egyig felvette a költségvetési tervezetbe és azok mind elfogadásra kerültek. Meglepődött, s egyben örült, hogy a két oldal képviselői milyen egyetértésben hallgatják meg és fogadják el egymás javaslatait. Tóth Gyula (MSZP) a megkeresésemre többek között a következőt írta: Jó költségvetés nem igen létezik. Egyszerűen azért, mert nincs minden jogos igénynek forrás fedezete. Mégis azt mondom, jó ez a költségvetés. Bizonyára ezt válaszolják majd azok a sajnos növekvő számú rászoruló családok is, akiknek iskolakezdés előtt javaslatomra nem két millió, hanem ötmillió forintot tud támogatásként adni Dombóvár város önkormányzata. A lakbércsökkentés, a gyermek étkezési díjak csökkentése, a Városunkban bizonyos közutak fenntartását, felújítását a költségvetésben erre a célra elkülönített keretből lehetséges elvégeztetni. Más utak azonban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésébe tartoznak. Utóbbiba sorolhatjuk a Dózsa György utcát is, melynek alsóbb részét már korábban felújították. Az Arany János tér és a Kossuth Lajos utca közötti rész a város egyik roszsz (ha nem a legrosszabb) minőségű útszakasza volt. A múlt idő jogos, hiszen a Közútkezelő Szabó Loránd polgármester sürgetésére elvégezte a kátyúkkal szabdalt kb. 120 méteres útszakasz teljes felújítását, aszfaltozását.

8 8 Önkormányzati hírek Felhívás A Dombóvári Gyermekvilág Óvoda Százszorszép Óvodája (Dombóvár III. u. 34.) Ovinyitogató nyílt napot tart, melyre szeretettel várják a leendő óvodásokat és szüleiket. Időpont: április 9-én, 9-11 óráig. Az Erzsébet Óvoda házatájáról Gyűlnek a pecsétek Sokan otthon felejtik füzetecskéjüket, sokan viszont nem hagyják ki a lehetőséget, hogy a szervezők pecsételéssel igazolják az ottlétüket. A legszorgosabb pontgyűjtők kis igazoló füzetébe már öt pecsételés sorakozik. Ennyiszer jöttek össze azok, a főleg a kicsit idősebb korosztályba tartozók akik kedvelik a báli zenéket, sanzonokat, slágereket, a régi magyar együttesek dallamait. A Szabó Loránd polgármester kezdeményezésére létrejött daloló-nótázó összejövetel résztvevői ezúttal február utolsó napjának délutánján jöttek össze a Dombóvári Közösségi Központban. Január legvégén a hideg idő és a csúszós utak ellenére ötvenen döntöttek úgy, hogy ellátogatnak a rendezvényre, ezúttal a kedvezőbb Az óvoda életébe Királyné Lukács Gyöngyi óvodapedagógus segítségével kaptunk betekintést. Pedagógiai munkájukban évek óta előszeretettel használják a projekt módszert. A projektek témáját a környezet megismerése adja, ehhez kapcsolják az irodalmi anyagot, a különböző ábrázolási és kézműves technikákat, dalokat, játékokat, mozgásformákat. Fontosnak tarják a néphagyományok ápolását, mely során a népi kultúra tárgyai, a népi költészet alkotásai beépülnek a gyermekek ízlésvilágába. A témahetek folyamán a gyerekek megismerkedhetnek a jeles napokhoz kötődő különféle népszokásokkal, hiedelmekkel, időjóslásokkal, népi rigmusokkal. A magyar kultúra ápolása mellett a német kisebbségi hagyományok megőrzésére és átörökítésére is lehetőséget biztosítanak. Február végén Lakodalmas témahetük keretében nyílott meg az óvoda tornatermében Esküvő kiállításuk, melyen a régmúlt és napjaink kézfogóinak magyar és német nemzetiségi öltözékeit, szokásait mutatták be a gyerekeknek és minden érdeklődőnek. A népi hagyományokra épülő lakodalmas és párválasztó játékok megismertetése, eljátszása elősegítette a gyermekekben az érzelmi intelligencia fejlődését, a helyes viselkedéskultúra kialakulását, az egymás iránti tisztelet és szeretet megélését. Az óvodások a Farsangi témahéten vidám dalok, versek, mondókák és népi rigmusok kíséretében ismerkedhettek meg a különféle farsangi népszokásokkal. Egész héten folyamatosan készültek a fantáziadús alkotások, minden csoportban más-más technikával. Farsang napján gyerekek, felnőttek egyaránt jelmezekbe bújtak és vidám énekszó mellett bemutatkoztak egymásnak, majd elkezdődött a fergeteges bál. A farsangi kavalkádot különböző mókás csapat- és sorversenyek színesítették. Március 7-én került megrendezésre a téltemető tavaszköszöntő ünnep, az úgynevezett kiszézés. A Süni csoportos gyerekek énekszóval vitték csoportról csoportra a tél, a böjt, a betegség megszemélyesítőjét, a kisze bábot. Az említett rosszaságokat, mint például az irigységet, veszekedést, csúnya beszédet jelképező színes szalagok felkötése után maskarába öltözve, saját készítésű zajkeltő hangszereinkkel kivonultak az utcára, hogy dalok és mondókák kíséretében mindenki örömére elkergessék a telet. Végül az óvoda udvarára visszaérkező vidám gyerekhad elégette a sok gonddal terhelt bábut. Fejlődik a pálinkakultúra is városunkban időjárásnak köszönhetően pontosan nyolcvanan várták a kezdést. A legtávolabbról talán azok érkeztek, akik az újdombóvári IX. utcából jöttek. A zenészek a kis nosztalgia délutánra Pápai László invitálására álltak össze. Gyors, ám mégis találó névválasztásuk Nosztalgia Expedíció mindent elárult arról, hogy milyen számok hangzottak el a kétórás programon. Az örökké ifjú hallgatóság pár szám után táncra perdült, alig maradt valaki ülve a helyén. Tánc közben szinte mindenki együtt énekelte az énekessel a jól ismert számokat, a végén közkívánatra még elropták a kacsatáncot is. A következő, ezt a korosztályt megcélzó rendezvényre a Város Hete programsorozaton belül kerül sor március legvégén. -KG- A Dombóvári Pálinka Barátok idén februárban az ötödik alkalommal rendezték meg pálinkaversenyüket. A nevezők 3 kategóriában: gyümölcs, törköly- és borpárlat valamint különleges /ágyas/ kategóriában 31 mintát neveztek be. A leadott mintákat a szakma szabályai szerint szakavatott bírálók minősítették, akik évek óta összeszokott bírálóként vesznek részt a versenyen. A megmérettetés a korábbi időszakhoz képest előrelépést, fejlődést mutatott, hiszen 17 db aranyérmes, 10 db ezüstérmes, valamint a 4 db bronzérmes minősítés született. Ezekről a húszpontos bírálati szempontok alapján tized-század átlagpontok döntöttek. Különleges /ágyas/ kategóriában sajnos inkább a likőrösség volt jellemző, a másodlagos íz- és illatanyagok túlsúlyba kerültek, amit nem kellene annyira kihangsúlyozni. Törköly kategóriában már meglátszik, hogy megfogadták a versenyzők a korábbi évek tanácsait; már csak a tiszta préselt szőlő törkölyt erjesztik és főzetik. Nem keveredik hozzá a borfejtési maradék /hordóalja/, így lesz sima illatú és zamatú, kellemes, behízelgő az ital. Gyümölcskategóriában kerültek értékelésre az egyfajta gyümölcsből és a vegyes gyümölcsből készült italok, melyek idén kellemes illat- és íz anyagokkal rendelkeztek. Ezek többségében hozták az egy-egy gyümölcsre jellemző illat- és íz aromákat, bár néha ez nem mindig volt öszszhangban. A hibák közül előfordultak a technológiai tárolási, cefrekészítési és sajnos főzési hibák is. Az íz, illat hibák, a cefrekészítési hibáival vannak összefüggésben. Csak jó minőségű gyümölcsökből és tiszta körülmények között lehet tiszta, jó minőséget készíteni. Az idei esztendő Dombóvár Város Pálinkatermelője címet Király Gábor érdemelte ki, kiváló minősítést Pető Sándor, Gáspár István, Lévai László és Böröcz István kapott. -KG-

9 Önkormányzati hírek 9 A Dombóvári Kertbarát Egyesület az idén immáron 30. alkalommal rendezte meg a kertbarátok évi hagyományos borversenyét. A versenyre ezúttal 36 termelő összesen 136 bormintával nevezett. Kovács János borszakértő összefoglaló szakmai értékelése alapján a versenyen résztvevő borok minősége a borkészítés szempontjából országosan kedvezőtlennek ítélt évjárat ellenére meglepően jó volt. A borok döntő többsége színanyagban, megjelenésében, illatanyagban gazdag volt. A vélhetően korai szüretelésű szőlőkből készült boroknál azonban a savak túlsúlya, az alkohol és az íz aromák viszonylagos hiánya miatt a kóstoláskor üresnek, vékonynak bizonyultak. Az optimális időpontban szüretelt egészséges szőlőkből hibátlan erjesztési és borkezelési technológiával készült borok azonban minden tekintetben kiváló minőségűeknek bizonyultak. Ezt mutatja az éremtáblázat alakulása is: Megnevezés Arany Ezüst Bronz Összesen Fehér borok Rose borok Vörös borok Az év bora kitüntető címet fehér bor kategóriában Király Gábor évi olaszrizling bora, rose bor kategóriában Boda István évi kékfrankos rose bora, vörösbor kategóriában Kertész János évi cabernet franc bora nyerte el. Kiváló borok, remek hangulat Jártunk a jövőben A zsűri összesítő értékelése alapján az év borásza kitüntető címet ezúttal is immáron harmadik ízben Márhoffer János egyesületi tag nyerte el. A város legeredményesebb bortermelőinek járó kitüntető érmet az összesítésben elért eredmények alapján a zsűri Boda István, Tevesz Tamás, Kovács János, Király Gábor és Kertész János boros gazdáknak ítélték oda. Az eredményhirdetést reggelig tartó remek hangulat, zenés, táncos mulatság követte. A Dél-Dunántúli Építőipari Klaszter képviselője egy bemutatóra hívta meg a Városháza vezetőit azzal a céllal, hogy működés közben bemutassa, milyen technológiák állnak rendelkezésre a korszerű, energia- és környezetkímélő épületfenntartásban. A Fő utca elején nemrég készült el az az épület, amely a korszerű technikák alkalmazásával akár közüzemi szolgáltatások nélkül is fenntartható. Az épületnél a passzívház elveit figyelembe véve nagy hangsúlyt fektettek a hőszigetelésre, hőhidak kizárására. A beépített nyílászárók háromrétegű üvegezéssel már nem jelentenek hideg sugárzó felületeket, sőt a téli időszakban energia nyereséget adnak a besugárzás révén (szoláris nyereség). A nyári időszakban külső árnyékoló szerkezetek védenek a túlzott felmelegedéstől. A komfortérzetet fokozó hővisszanyerő szellőző berendezés az épület friss levegővel való ellátását oldotta meg. A vizet egy ásott kút biztosítja, melynek ízét szűrő, ionizáló és vízlágyító teszi élvezetesebbé. A szennyvízkezelést előre gyártott biológia szennyvízkezelő végzi. A tetőn található napkollektorok segítségével a melegvíz 75, a fűtés 20%-át lehet biztosítani. A melléképületre telepített napelemek a fényt elektromos energiává alakítják. A kis erőmű a hálózatra termel, az épület a hálózatról kapja vissza a villamos energiát. A keletkező hulladékot szelektíven gyűjtik, a lebomló természetes anyagokat és az ételmaradékot komposztálással hasznosítják újra. Az épületbe egy vízteres kandalló került beépítésre, ami egyben a használati melegvíz termelésre s a fűtésre is rásegíthet, természeti katasztrófa, műszaki hiba esetén megoldja az épület fűtését. A bemutató alkalmával a Városháza képviselői megismerhették a korszerű, környezetkímélő megoldásokat, melyeket alkalomadtán az önkormányzat intézményeiben, az önkormányzat által fenntartott épületekben akár alkalmazni is tudnak. -KG- Az egyik legismertebb kortárs író járt könyvtárunkban Én kizárólag az íróasztal mellett ülve tudok gondolkodni a történeteimről - mondta magáról Esterházy Péter. - Kézzel írok kék fedelű spirálfüzetekbe. Szövegeimet kétszer írom át, előbb golyóstollal, majd a végleges változatot töltőtollal vetem papírra. Tigelmann Péter meghívásának eleget téve február 28-án Esterházy Péter Kossuth-díjas és számos más magyar és külföldi díjjal, elismeréssel kitüntetett író volt Dombóvár Város Könyvtárának vendége. Műveit több mint 20 nyelvre fordították le, és jelentették meg. A kortárs irodalom jeles képviselőjével dr. Szabó Imre nyugalmazott gimnáziumi tanár beszélgetett. Esterházy Péter a Harmonia Caelestis és az Egyszerű történet vessző száz oldal című regényeiből olvasott fel részleteket. Az est dedikálással, és kötetlen hangulatú beszélgetéssel zárult.

10 10 Önkormányzati hírek DOMBÓVÁR HETE 2014 A várossá avatás 44. évfordulóját több napos rendezvénysorozattal ünnepli Dombóvár. Március 24. (hétfő) 10 órától havi rendszerességgel megrendezésre kerülő Baba-Mama klub indul a Városházán, ahová várunk minden kisgyermekes szülőt. 13 órától az országgyűlési választáshoz kapcsolódóan középiskolások különböző anyagokból és módszerekkel szavazófülkét készítenek a Múzeum előtti téren. A kreatív fülke pályázat eredményhirdetése 16,30 órakor. Március 25. (kedd) 16 órától a Városháza Ujváry termében beszélgetés Rostás Árpád cigány származású vándorasztalossal, Magyar Örökség-díjas restaurátorral, aki többek között a közelmúltban a brit trónörökös részére faragott bölcsőt. Március 26. (szerda) 15,30 órától újabb facsemetékkel bővül a Kis-polgárok parkja. Ezúttal a március 1. és február 28. között született babák szülei ültetnek fácskákat a gyermeküknek, de színes programmal várjuk azokat is, akik az elmúlt 8 évben részesei voltak e szép hagyománynak. Március 27. (csütörtök) 14 órától az Árpád korban épült Ciszterci apátság helyén felállításra kerülő tájékoztató tábla avatása Tüskében, a horgásztó parkolójánál. 15 órától előadás Dombó Pál várának múltjáról és jövőjéről a Városháza Ujváry termében. Március 28. (péntek) 11 órától Dr Magda Tamás emléktáblájának avatója a Tüdőgondozónál. 14 órától ügyességi játékokkal, vetélkedőkkel várjuk a kisgyermekes családokat a Városháza és a Múzeum udvarába. 15,30 órától ünnepélyes projektindító rendezvény a leendő Hamulyák Udvarház, Szentgerlicei-Szabó villa épületénél (volt rendőrség). Helyszín: Szabadság utca órától a városháza megújuló környezetének, az Esterházy parknak a névadó ünnepsége, az épület megáldása az egyházak képviselői által. 17 órától a nagyszokolyi Operett Amatőr Színjátszó Egyesület előadásában ismert operett slágerek kerülnek előadásra a városháza udvarán. 18 órától Ogulin testvérvárosunk és a Kapos Kórus közös koncertje az evangélikus templomban. Március 29. (szombat) 11 órától koszorúzás Franjo Vlasics horvát bán emléktáblájánál, Franjo Vlasics udvar névadó ünnepsége a nemzetiségek házánál a Dombó Pál utcában. 16 órától ünnepi gálaműsor és városi elismerések átadása a Művelődési Házban. Április 3. (csütörtök) Városkerülő gyalogtúra az Apáczai Középiskola szervezésében. A részletes programokért figyelje további hirdetéseinket, plakátjainkat és a város honlapját! Valamennyi programhoz kellemes időtöltést kívánunk! Tisztelt Szülők! Kedves Dombóvári Kispolgár! Az idei évben is megrendezésre kerül a Város Hete rendezvénysorozat keretein belül az elmúlt évben született babák részére történő faültetés a Kispolgárok-parkjában (a Konda-völgyben, a Bölcsődétől délre található területen), melynek időpontja március 26. (szerda) 15,30 óra. A kezdeményezés kapcsán a március. 1. és február 28. között született dombóvári gyermekek szülei ültethetnek facsemetét, melyet az Önkormányzat biztosít. Jelentkezéseiket március 19-én (szerda) 12 óráig várjuk a 74/ es telefonszámon, valamint az címen! Programok: lufihajtogatás, arcfestés, kézműves foglalkozás, közös fotókészítés Szeretettel várjuk a korábbi években fát ültető családokat is! Belépőjegy igényelhető a városi gálaműsorra Dombóvár várossá avatásának 44. évfordulója alkalmából március 29-én 16 órától a művelődési házban gálaműsor keretében kerülnek átadásra a városi elismerések. Az est jó hangulatáról sztárvendég akinek a személye meglepetés és helyi fellépők gondoskodnak. A rendezvény ingyenes, de a részvételhez belépőjegy szükséges, ami igényelhető személyesen a városházán ügyfélfogadási időben vagy az címen. Tájékoztató a zöldhulladék gyűjtéséről Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy április 7. és április 11. közötti időszakban zöldhulladék gyűjtés és szállítás lesz Dombóvár város területén. Kérjük, hogy a tájékoztatónkat olvassa át figyelmesen! A zöldhulladék begyűjtése a gyorsabb és hatékonyabb munkavégzés miatt szakaszosan fog történni az alábbiak szerint: Április 7-én (hétfő): Szőlőhegy, Jókai utcától Bajcsy-Zs. utcától Gyár utcától délre Április 8-án (kedd): Rákóczi utca Köztársaság utca Kórház utca és Bajcsy-Zs. utca - Jókai utca Gyár utca közötti terület Április 9-én (szerda): Kertváros Április 10-én (csütörtök): Újdombóvár Április 11-én (péntek): Tüske, Gunaras A zöldhulladékot átlátszó zsákban lehet csak kihelyezni a szállítás meghirdetett időpontját megelőző 3 napon belül, illetve 1 méternél nem hosszabb kötegekben. A zöldhulladék közé TILOS sittet, építési törmeléket, kommunális hulladékot tűz- és robbanóveszélyes anyagot helyezni. Amennyiben a Szolgáltató munkatársai ilyen zsákot találnak, nem szállítják el. A közterület-felügyelők azokon a helyeken, ahol a gyűjtési napot követően kihelyezett zöldhulladékot találnak, a közterület-használatáról szóló 26/2012. (VII. 6.) önkormányzati rendelet 10. (3) bekezdése alapján a közterület-használatidíjat rónak ki, mely az irányadó díj kétszerese. Kérjük, a lakosságot, hogy figyeljenek oda környezetükre és tartsák be az előírásokat. Dombóvár Város Önkormányzata IMPRESSZUM Az önkormányzati oldalak tartalmáért a Dombóvár és Környéke Szerkesztősége felelősséget nem vállal. Az önkormányzati oldalak (7-10. o.) felelős szerkesztője: Kurucz Gábor (Tel.: 06 74/ ,

11 Ingatlan 11 Dombóvár belvárosában eladó egy 2 és fél szobás, 1. emeleti, 57 nm-es lakás. Irányár: 6,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár Bartók Béla utcában eladó egy 85 nm-es, masszív családi ház. Irányár: 9,9 M Ft. Tel.: 30/ BEFEKTETÉS! Dombóvár belterületén eladó a Mol benzinkút mögött egy 3309 nm nagyságú beépítetlen terület. Irányár: 15 M Ft. Tel.: 30/ Újdombóváron családi ház eladó LAKÁS BESZÁMÍ- TÁSSAL. Földszint + tetőtér beépítés, 150 nm, 4 szoba + nappali. Irányár: 14,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron 2 szobás, EGYEDI HŐMENNYISÉGMÉ- RŐS, szépen felújított lakás, nagyon kedvező áron eladó. Irányár: 4,8 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron eladó egy 3. emeleti, TÉGLA, 3 SZO- BÁS, ERKÉLYES, EGYEDI FŰTÉSES lakás SZIGETELT épületben. Irányár: 5,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvártól 10 km-re Szabadiban, eladó egy 2100 nm-es telken fekvő, tornácos, 3 szobás parasztház. Irányár: 3,1 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron, 3. emeleti, 2+félszobás, SZIGETELT, NYÍLÁSZÁRÓCSERÉLT lakás, kedvező rezsivel eladó. Irányár: 5,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron felújított, 1. emeleti, 77 nm-es, ERKÉ- LYES, igényes, DUPLA KLÍMÁS, EGYEDI HŐMENNYI- SÉGMÉRŐS lakás eladó. Irányár: 10,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron a Lidl-től nem messze 3 szobás, 68 nm-es családi ház 691 nm területen, külön garázzsal csendes helyen eladó. Irányár: 7,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár-Újdombóváron 100 nm-es, bővíthető, szigetelt 2 szobás családi ház 575 nm-es területen, garázzsal és melléképülettel. Irányár: 10,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron 180 nm-es, újjáépített családi ház 886 nm területen, kerti tóval, medencével, grill teraszszal eladó. Irányár: 25 M Ft. Tel.: 30/ Koppányszántón egy kicsi, szolid igényeket kielégítő, felújítandó, 2 szobás, 60 nm ház, 521 nm területen eladó. Irányár: 1,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár központjában egy 29 nm jó állapotú kis garzonlakás, kandalló fűtéssel eladó. Irányár: 2,95 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár forgalmas utcájában 48 nm garzonlakás egy 5 lakásos társasházban a földszinten eladó. Irányár: 2,7 M Ft. Tel.: 30/ Döbröközön csendes kis utcában 2 szobás családi ház melléképületekkel háztáji gazdálkodásra alkalmas, 1868 nm területen eladó. Irányár: 3,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár Népköztársaság utcában 2 szobás, 55 nm-es, egyedi hőmennyiségmérős, 2. emeleti lakás KEDVEZŐ ÁRON eladó. Irányár: 4,9 M Ft. Tel.: 30/ Újdombóváron eladó egy 2005-ben épült, 300 nmes, szerkezetkész ház, 1050 nm területen. A tervrajzokon 8 szoba két fürdőszoba szerepel. Irányár: 8,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron 90nm-es családi ház, új TETŐVEL, felújított víz és hőszigeteléssel, 992 nm telken, melléképületekkel, garázzsal. Irányár: 8 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron a Lidl-től nem messze 3 szobás, 68 nm-es családi ház, 691 nm területen, külön garázzsal csendes helyen eladó. Irányár: 7,5 M Ft. Tel.: 30/ Újdombóváron eladó egy 134 nm-es, SZIGETELT, ÚJ NYÍLÁSZÁRÓS, MEDENCÉS, KLÍMÁS, RIASZTÓS családi ház. Irányár:14,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár eladó egy 3. emeleti, TÉGLA, 3 SZOBÁS, ERKÉLYES, EGYEDI FŰTÉSES lakás SZIGETELT épületben. Irányár: 5,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár kertvárosban SZIGETELT, KÉT GENERÁ- CIÓS családi ház tetőtér beépítési lehetőséggel eladó. Szép füvesített udvar várja az új lakót. Irányár: 16,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron a Liget utcában várja új lakóit ez a tornyos, nappali + 3 szobás, 3 szintes, 400 nm-nyi saroktelken lévő kis palota. Irányár: 85 E EUR. Tel.: 30/ Dombóvár kertvárosban KÉT GENERÁCIÓS, TETŐ- TÉRBEÉPÍTÉSES családi ház eladó. A szép füvesített udvarban két kocsinak garázs, pihenőrész található. Irányár:16 M Ft. Tel.: 30/ Eladó Új-Dombóváron 187 m2-es galériás, tetőtér beépítésű 4 szobás családi ház, alagsorban garázzsal és vegyes tüzelésű kazánnal. Irányár: 9,9 M Ft. Tel.: 30/ Minden, a felújítással járó költségtől és kellemetlenségtől megóvhatja magát. Dombóvár, belvárosi 2 szobás 4. emeleti vadi új lakás eladó. Irányár: 6,9 M Ft. Tel.: 30/ Csikóstőttősön eladó egy 93 nm-es kocsma, üzlethelyiséggé alakítható melléképülettel, garázzsal és parkolónak kialakítható területtel. Irányár: 6,25 M Ft. Tel.: 30/ Csikóstőttősön eladó ez a 80 nm-es, tégla építésű, 2 szoba + étkezős családi ház, NAGY TELEKKEL. Dombóvári ill. budapesti lakáscsere is lehetséges. Irányár: 6,99 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár a Hunyadi téren, 62 Nm-es, 2 szoba-étkezős, nagyon kedvező, PRAKTIKUS BEOSZTÁSÚ, KLÍMÁS, 3. emeleti lakás eladó. Irányár: 5,4 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron, 3. emeleti, 2+félszobás, SZIGETELT, NYÍLÁSZÁRÓCSERÉLT lakás, kedvező rezsivel eladó. Irányár: 5,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár Tüskében 130 nm-es, nappali + 3 szobás családi ház, 1800 nm telekkel, 250 nm-es melléképülettel eladó. Irányár: 14,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvártól 10 km-re Szabadiban, Petőfi Sándor utcában eladó ez a sok lehetőséget rejtő 2100 nm-es telken fekvő, tornácos, 3 szobás parasztház. Irányár: 3,1 M Ft. Tel.: 30/ Befektetők figyelem! Dombóvár, Újdombóvár városrészében frekventált helyen, a Szondi utcában eladó egy 677 nm-es beépítetlen építési telek. Irányár: 3,76 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár belvárosában, 3. emeleti, 28 nm-es, csendes zöld parkra néző, TEHERMENTES, garzonlakás eladó. Irányár: 4,3 M Ft. Tel.: 30/ Dombóváron, a Hunyadi téren, a Spar áruházzal szemben, 4. emeleti, 3 SZOBÁS, ERKÉLYES, 73 nm-es, gázfűtéses, belvárosi lakás eladó. Irányár: 6,1 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár belvárosában,a Katolikus templom közelében található társasházban eladó egy 64 nm-es összkomfortos,fiatalos,barátságos,napfényes lakás. Irányár: 6.5 M Ft. Tel.: 30/ Allende utcában, téglaépítésű,2. emeleti, felújított, nyílászárócserélt,1 + 2 félszobás, 58 nm-es, ERKÉLYES, tehermentes lakás, EGYEDI CIRKÓ GÁZFŰTÉSSEL eladó. Irányár:7,6 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár belvárosában, a Bartók Béla utcában, 1713 nm-es telken, 90 nm-es, polgári stílusú családi ház, belső felújítás előtt, de új tetővel eladó. Irányár: 11,5 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár a legkorszerűbb, legigényesebb, mégsem hivalkodó, felújított, első emeleti, klímás, gázfűtéses és cserépkályhás, álomlakás csak Önre vár! Irányár: 11,9 M Ft. Tel.: 30/ Dombóvár Dombó Pál utcai, TÉGLA, SZIGETELT, nappali+3 szobás, konyha-étkezős, 2 erkélyes, 97 nmes, KLIMATIZÁLT, egyedi hőmennyiségmérős lakás eladó. Irányár: 14,2 M Ft. Tel.: 30/

12 12 Nálunk megalapozhatja jövőjét, velünk Ön is sikeres lehet! Hirdetés Kissné Takács Éva vagyok a dombóvári Duna House iroda értékesítője. Lassan kettő éve dolgozom már ebben a lelkes, családias csapatban. Hosszas gondolkodás után döntöttem így, sajnálom, hogy nem előbb szántam rá magam a váltásra. Nagyon sok új dologgal találkoztam már, és valószínűleg még fogok is, minden nap tartogat valami újdonságot, fejlődési lehetőséget számomra. A legtöbb ember azt gondolja, hogy az ingatlanközvetítő szakma arról szól, hogy az eladókat és a vevőket összehozzuk egymással. Pedig ez annál sokkal több. Nap, mint nap élethelyzeteket kell megoldanunk, melyek sok esetben a mi segítségünk nélkül nem menne. Már fél év után megkaptam az első szakmai elismerést, a hálózatban a legtöbb kiemelt szerződést kötöttem. Itt az eredmény, a kereset a teljesítménytől függ. Ezalatt a két év alatt megteremtettem az egzisztenciámat, mindez a DH profizmusából adódó folyamatos fejlődés eredménye. Kinek ajánlom, hogy csatlakozzon hozzánk? 1. Akinek fontos, hogy olyan csapatban dolgozzon, ahol számíthat a többiek együttműködésére és támogatására. 2. Aki szereti a változatos munkavégzést, szeret emberekkel foglalkozni, ért az emberek nyelvén, szeret segítséget nyújtani az elképzelések megvalósításához és mindezt úgy, hogy közben maga alakítja ki a munkatempóját és időbeosztását. 3. Akinek fontos, hogy legyen előrelépési lehetőség a munkája során és tudja, hogy van lehetőség a fejlődésre. 4. Akinek fontos szempont az anyagi stabilitás hisz nálunk az értékesítő akár a jutalék 52%-át is megkeresheti. Az értékesítési jutalék a teljesítménnyel folyamatosan nő. Ezt a munkát -minden nehézségével- nagyon könnyen meg lehet szeretni, folyamatos képzéseinken keresztül, gyorsan és biztosan el lehet sajátítani. Vigyázzon, könnyen sikeressé válhat és nemcsak megszereti, hanem a hobbijává válik. Válasszon olyan munkát, amit szeret és soha többé nem kell dolgoznia. Jelentkezését fényképes önéletrajzzal várjuk a címre. Jelentkezzen még ma, nehogy megelőzzék!

13 Sport 13 XXVI. Kanizsa Kupa február 22-én Nagykanizsa adott otthont a XXVI. Kanizsa Kupa úszóversenynek, melyen Fehérvári Levente vezetésével a Dombóvári Sportiskola Egyesület 7-10 éves sportolói vettek részt. Sok érem és értékes helyezés volt a jó szereplés jutalma. Eredmények: Aranyérmes: Király Dániel (2006-ban születettek): 50 m gyorsúszás és 50m hátúszás Ezüstérmesek: Simon Dávid (2006.): 50 m gyorsúszás és 50 m hátúszás, Vida Zsóka (2007.): 50 m hátúszás Bronzérmesek: Zemán Zóra (2006.): 50 m gyorsúszás, Óliás Gergő (2006.): 50 m gyorsúszás és 50 m hátúszás, Nyers Ramóna (2006.): 50 m hátúszás Negyedik helyezett: László Kinga (2006.): 50 m gyorsúszás és 50 m hátúszás Ötödik helyezettek: Vida Zsóka (2007.): 50 m gyorsúszás, Dörnyei Anna (2004.): 50 m hátúszás, Marton Kitti (2006.): 50 m hátúszás Hatodik helyezettek: Dörnyei Anna (2004.): 50 m gyorsúszás, Jauch Réka (2004.): 50 m hátúszás, Tóth Péter (2006.): 50 m hátúszás Elismerés a Kapospulai Íjászok versenyzőjének Kevesen tudják, hogy a kapospulai íjászok valójában a kaposvári Kapos Íjász Egyesülethez tartoznak és az ő színeiben versenyeznek. Igaz, felkészülésüket a kapospulai önkormányzat és a dombóvári polgármesteri hivatal segíti. Kapospula a sportpályát, Dombóvár pedig a téli időszakra edzési lehetőséget ad a tulajdonában levő hatalmas pincében. Tehát ha valaki közülük eredményt ér el, akkor az nemcsak az egyesület, hanem a felkészülésnek helyet adó települések érdeme is. A 213-as évben a kapospulai, dombóvári és kaposszekcsői versenyzők több mint 35 versenyen vettek részt az ország középső és nyugati régióijában. Ez sok áldozatot követelt tőlük: a versenyeken való részvételek nevezési díjainak befizetése, helyszínre utazás költsége, felszerelések pótlása. Szponzorok hiánya miatt, saját erőből kellett fedezniük az ezekkel járó költségeket. Szabadidőt nem kímélve a hét két napján de a fanatikusabbak jó időben három, négy alkalommal is feszítik az ideget, hogy egyre jobbak legyenek vesszőik célba juttatásában. Így tett Simándi Gábor is. Egész évben magát nem kímélve edzett és edzője Fehér Jánostól kapott utasításokat hajtotta végre. Volt edzés, amikor 700 lövés hagyta el az íját egy edzés alkalmából. A sok gyakorlásnak meg is lett az és között került megrendezésre Kecskeméten az úszás sportág Országos Diákolimpiája. A gyermekek 4 korcsoportban versengtek egymással. III. korcsoporttól külön értékelték az aktív, igazolt versenyzőket A kategóriában és a visszavonult már nem versenyszerűen úszókat B kategóriában. Dombóvár diákjai 2 fényes ezüst éremmel és további értékes pontszerző helyekkel tértek haza a megmérettetésről. Besenyei Emőke az Illyés Gyula Gimnázium tanulója 100 méteres március 8-án Kaposvár adott otthont a Dél-dunántúli Régiós Úszóversenynek, melyen a Dombóvári Sportiskola Egyesület versenyzői is részt vettek. Virovecz Richárd és Fehérvári Levente tanítványai is kiváló eredményeket értek el. Nőnap alkalmából a rendezők valamennyi hölgy versenyzőnek virággal kedveskedtek. hát úszásban IV. korcsoport B kategóriában 2. helyezést ért el. Gratulálunk az atléta lánynak! A kategória III-as korcsoportban Várteleki Richárd a Dombóvári Úszó Egyesület versenyzője, a Szent Orsolya Iskolaközpont tanulója megismételve sikeres nyári szereplését, ( Országos Gyermek Bajnokság 3. hely ) ismét dobogóra állhatott 100 méter gyorson.tancsa Norbert edző tanítványa egyéni legjobbjával ezüst érmet szerzett. Richárd sikereit országosan is elismerik es versenyzőként tagja a MÚSZ által eredménye. A 2013-as íjász évad befejezése után Kaposvár város polgármestere kiemelkedő sporteredményeinek elismeréseként Kaposvár Élsportolója címet adományozta részére. Ezt a címet azok a sportolók kapják, akik sportágukban országos bajnokságot nyertek, Európa Bajnokságon pedig az 5. helyezésig jutottak. Simándi Gábor a vadászreflex senior kategóriában a terem és terep íjászbajnokság 1 helyezettje lett. Gratulálunk! Dombóvári sportolók a legjobbak között! meghirdetett utánpótlás keretnek is. További sok sikert! 10 arany-, 9 ezüst- és Dombóvári KS-Marcali VFSE bronzérem Decemberi marcali mérkőzésünkön sikerült győzelmet szereznünk, szerettük volna ezt megismételni. Ellenfelünk két új játékossal is erősítette keretét, a múlt heti bajnoki mérkőzésükön a Sopron csapatával játszottak egy szoros mérkőzést, 5 ponttal maradtak alul. A mérkőzés elején felváltva estek a kosarak, igyekeztünk gyors támadások révén könnyű pontokat szerezni. Farkas Péter korai kiválása miatt (sérülés) rendezni kellett a sorainkat. A negyed végére 7 pontos előnyt szereztünk. A második negyedben a palánk alól sok pontot kaptunk, nem védekeztünk jól ellenfelünk 2-2-i ellen, hiányzott a kellő keménység, harcosság. Közben a marcaliak területvédekezésre váltottak, kinti dobásaink révén tartottuk magunkat. A Marcali 9-0-ás futására sikerült egy hasonló 9-0-val válaszolnunk, így ös hazai előnnyel készülhettünk a fordulásra. A második félidőben továbbra is zónázott ellenfelünk, a folytatásban is próbáltunk gyors támadások végén kosarakat szerezni. Teljesen nyílt volt a mérkőzés, 1 pontos előnnyel kezdhettük az utolsó negyedet. Nagyon jól támadtunk ekkor, kevés eladott labdánk volt, a lepattanók is megvoltak, jól váltogattuk a védekezésünket. Az utolsó 4 percben es állásnál sikerült egy 13-0 rohammal eldöntenünk a mérkőzést, a véleményem szerint kissé elfáradó Marcaliak ellen. IMPRESSZUM Dombóvár és Környéke Kiadó: Primus-Press Kft., 7200 Dombóvár, Szabadság u. 21. Telefon: 30/ Szerkesztésért felel: Kovács Éva Tervezés: Primus-Press Kft. Nyomtatás: Dombó-Print Kft. Terjesztés: Magyar Posta Nyilvántartási szám: ISSN Megjelenik minden második kedden példányban Dombóváron min den háztartásban, továbbá Attala, Csibrák, Csikótőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Kapospula, Kaposszek cső, Kocsola, Kurd, Nak, Szakcs, Várong Polgármesteri Hivata laiban. A hirdetések tartalmának mindenben meg kell felelnie az aktuális jogi szabályozásnak. A hirdetések esetleges jogsértő tartalmáért minden felelősség a hirdetés feladóját terheli. A megjelenő hirdetésekben az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállal a kiadó.

14 Az OTP Bank Nyrt. Dombóvári Fiókjába számlavezető munkatársat keres Feladatok: Bank- és Bankcsoport termékeinek és szolgáltatásainak értékesítése Számlavezetési feladatok ellátása Banki tranzakciós műveletek lebonyolítás Készpénzforgalom bonyolítása Fióki adminisztrációs feladatok ellátása Elvárások: Minimum középfokú iskolai végzettség Alapfokú nyelvvizsga Felhasználói szintű számítógépes ismeretek Értékesítési szemlélet, ügyfélközpontúság, szervezőkészség Jó kommunikációs és problémamegoldó képesség Előny: Értékpapír ügyintézői jogi vizsga Valutapénztárosi vizsga Pénzintézeti, pénzkezelési gyakorlat Amit kínálunk: Munkaviszonyban történő munkavégzés Fix alapbér és teljesítmény arányos jutalék Cafeteria csomag. A pályázatokhoz fényképes önéletrajzot és motivációs levelet kérünk csatolni! Jelentkezés módja: Fényképes pályázatát március 31-ig a bérigény megjelölésével a címre várjuk.

15 most becsérték feletti kölcsönnel* kezes és jövedelemigazolás nélkül futamidőn belül, több részletben törleszthet, plusz költségek nélkül

16

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010. évről

A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010. évről Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány 7030 Paks, Dózsa Gy. u. 95. Tel.: 75/519-300 Fax.: 75/ 414-282 Honlap: www.szilardverseny.hu A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010.

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. június. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. június. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - Kisebbségi önkormányzati választások 2010 - Kérje felvételét a német névjegyzékbe! 2. OKTATÁS - Továbbképzés óvodapedagógusok számára Deggendorfban

Részletesebben

KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban október 7-13. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Győr KÖNYVTÁRAK AZ EMBERI KAPCSOLATOKÉRT Országos Könyvtári Napok 2013-ban

Részletesebben

A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye kapcsolatrendszere 2014/2015 Helyi kapcsolatrendszer:

A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári Tagintézménye kapcsolatrendszere 2014/2015 Helyi kapcsolatrendszer: A Tolna Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dombóvári kapcsolatrendszere 2014/2015 Helyi kapcsolatrendszer: KLIK Dombóvári Járási Tankerület 7200 Dombóvár, Hunyadi tér 25. Járási köznevelési intézmények Iskolák:

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

LdU Aktuell. 2012. március. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2012. március. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - MNOÖ információs napok a 2012. évi jogszabályi változásokról 2. PARTNERINTÉZMÉNYEK - A kisebbségekért felelős német államtitkár látogatása

Részletesebben

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI

A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 2015-2016-os TANÉV RENDJE, FELADATAI A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelet a 2015/2016. tanév rendjéről alapján. 1. A TANÉV A tanítási év első tanítási napja 2015. szeptember 1. A tanítási év első féléve

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta)

BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta) BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta) 1 Tartalom Bácsalmás Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Óvodája és Egységes

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége

27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 27.. Sárisápi Egyesületi Borverseny díjátadó ünnepsége 2012. 03. 03. Idén 27. alkalommal rendeztek Sárisápon borversenyt a Bányász Művelődési Házban. Hagyomány, hogy a borverseny megrendezésére mindig

Részletesebben

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS

Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Új napirendi pont 39. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulás keretében

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. október. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. október. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - A 2010. évi helyi kisebbségi önkormányzati választások eredményei - Prevenciós csomagok átadása az MNOÖ Hivatalában 2. OKTATÁS - Ellenőrzés

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez

Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez 1. sz. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: 2015. évi Civil keret felosztása Előterjesztő: Tóth Gyula

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Adventi ünnepkör alsó tagozatban

Adventi ünnepkör alsó tagozatban JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. A Kézműves munkaközösség 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve Mottónk: Összejönni - jó kezdés Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. - Henry Ford - 2014 08 29.-én az érdeklődő kolleganők

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok Dunapataj Nagyközség a által ellátott kötelező és önként vállalt 18/2014.(XI.21.)számú rendelet 2. számú melléklete sorszám Kormányzati funkció Feladat megnevezése Kötelező Önként vállalt Társulás útján

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés

Képzési formák. Hatosztályos gimnázium. Négyosztályos gimnázium. Szakközépiskolai képzés Képzési formák Hatosztályos gimnázium Négyosztályos gimnázium Szakközépiskolai képzés (kertész- és növényvédelmi technikus, bor és pezsgőgyártó technikus 4+1 év) A gimnáziumi képzés eredményei Célja, hogy

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei Tóth Károly hálózati alprogram vezetője Iván Zsuzsanna intézményvezető Porkoláb

Részletesebben

Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások:

Újra indul a Teleház! Folyamatosan bõvülõ szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket a Mûvelõdési Központban. Szolgáltatások: Tervezett program: 1530 Március idusára - Ünnepi mûsor Elõadják: A Bocskai István Általános Iskola és AMI 8.a osztályos tanulói Felkészítõ tanár: Váradiné Szabó Katalin Helyszín: Templomkert 1550 Koszorúzás

Részletesebben

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat Kádár Béla szellemi hagyatéka települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Kádár Tünde (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. június 18. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ

Részletesebben

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA

Stevan Sremac Általános Iskola, Zenta Tömörkény István Tehetségpont, Tornyos 2011. január 11.,12.,13. MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA MEGHÍVÓ ISKOLÁNK TEHETSÉGNAPJAIRA 2011. január 11. Színház az egész világ - Drámapedagógiai műhely 2011. január 12. Természettudományokról másképp Természettudományi műhely 2011. január 13. Vissza a múltba

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM

BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM BETHLEN GÁBOR KOLLÉGIUM NAGYENYED http://www.bethlengabor.ro SZILÁGYI RÓBERT tanár műhelyvezető A Bethlen Gábor Kollégium madártávlatból Mit kell tudni a Bethlen Gábor Kollégiumról? Óvodától posztliceális

Részletesebben

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BUDAPEST XXIII. KERÜLETI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA GYÖNGYHALÁSZOK - TEHETSÉGPONT Cím: 1237 Budapest, Soroksár-Újtelep Nyír u. 22. Tel.: 283-13-82 E-mail: fiai@feketei-bpny.sulinet.hu

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz. köznevelési eseti kérelmek elbírálására

ELŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz. köznevelési eseti kérelmek elbírálására SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:8305/2015.05 Ügyintéző : Kertész Sándorné

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. április. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. április. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - MNOÖ Közgyűlés 2010.04.17. - Új regionális irodavezető Gyulán 2. PARTNERINTÉZMÉNYEK - ET ajánlások a Kisebbségi Nyelvi Karta magyarországi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program. Városi Óvodák Tagóvodája Tókerti Óvoda Pápa, Ötödik u. 26. A 2009/ 2010- es óvodai nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében bevezetésre került óvodánkban a Kompetencia alapú óvodai nevelési program.

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban

2015. április 8. A fény J. Haydn műveiben - Kóczán Péter brácsaművész és Albert Sassmann zongoraművész hangversenye a Muzsikaházban Pályázatunk kedvező elbírálásának köszönhetően, iskolánk A fény megérkezik tehetséggondozás a művészetoktatás sajátos eszközeivel (zene-irodalom-képzőművészet) programsorozattal csatlakozott a 2015 a Fény

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 11275/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város középtávú gyermek és ifjúsági koncepciójában foglaltak rövid távú megvalósítása érdekében a 2015-2016.

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben