Színházi nevelés - A közösség szolgálatában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Színházi nevelés - A közösség szolgálatában"

Átírás

1 Színházi nevelés - A közösség szolgálatában január Doma Petra - SZFE - A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2014 őszén drámainstruktor alapszakot indít drámajátékos szakiránnyal. A képzés kapcsán Golden Dániellel és Gáspár Mátéval, a leendő osztályfőnökökkel beszélgettünk. INTERJÚ - Mit takar pontosan a drámainstruktor kifejezés, minek köszönhetően jött létre ez az alapképzés? Golden Dániel: A drámainstruktor szak indítása a "csillagok együttállásának" köszönhető. Úgy tűnik, hogy Magyarországon az utóbbi években új lendületet vett az a gondolat, amely szerint a színház ne elégedjen meg azzal, hogy pusztán előadásokat hoz létre, hanem próbáljon meg közelebbi kapcsolatba kerülni a társadalommal. Ennek a formái az utóbbi időben örvendetesen megszaporodtak. Nagy hagyománya van már nálunk is az angolszász területekről átvett, úgynevezett komplex színházi nevelési előadásoknak, ahol független társulati keretek között kimondottan nevelési szándékkal készülnek produkciók. Illetve most kezd megjelenni a német kultúrához köthető út, ahol egyfelől meglévő előadásokhoz készülnek előkészítő, illetve feldolgozó foglalkozások. Gáspár Máté: Másrészt a színház kinyitja a kapuit, beengedi az érdeklődő nézőket és közös színházi gondolkodásra és alkotásra csábítja őket. GD: És természetesen a magyar diákszínjátszásnak és drámapedagógiának is több évtizedes hagyománya van már. De az ezeken a területeken újonnan jelentkező pezsgés adta azt a lehetőséget, hogy olyan szakembereket képezzünk, akik ezt a speciális tevékenységet magas színvonalon tudják majd művelni a közeljövőben.

2 Az Ódry Színpad kívülről (forrás: SzFE, fotó: Tóth Simon Ferenc) - Tehát olyan szakemberekről beszélünk, akik végig jelen vannak és részt vesznek egy ilyen alkotófolyamatban a közönséggel. GM: Közönséggel vagy közösséggel. Ennek a munkának a terepe nagyon sokszínű lesz. Elképzelhető kőszínházi keretek között és a függetlenek szférájában, valamint nem színházi körülmények között is. De valóban, olyan szakemberekről beszélünk, akik a művészetközvetítésben oda-vissza jártasak, képesek a színház által felvetett ügyeket közel vinni a közönséghez és közösségi problémákat feldolgozni a színház eszközeivel. A képzés is arra fog törekedni, hogy megismertesse a hallgatókkal ezeknek a létező nagy tendenciáknak a működését. Cél, hogy ezekről saját élményük legyen, ami alapján el tudják dönteni, hogy alkatukhoz, tapasztalatukhoz, ízlésükhöz melyik áll a legközelebb. Az oktatás erős gyakorlati fókuszon keresztül segíti majd, hogy mindenki kapcsolatba kerülhessen azokkal a műhelyekkel, ahol színházi neveléssel foglalkoznak, és akkor remélhetőleg ki-ki megtalálja a maga számára a leginkább megfelelő közeget a továbbfejlődésre. - Tehát maga az oktatás is úgy épül fel, hogy az elméleti rész mellé egy komoly gyakorlati képzés is párosul? GD: Elképzelésünk szerint elmélet és gyakorlat összefonódik, egy kis alapozást mindig kipróbálás és reflexió követ. Szeretnénk egyaránt gondolkodó és cselekvő embereket képezni, tehát nem tisztán elméleti rendszereknek és koncepcióknak a megismerése a cél, hanem saját, érvényes és inspiráló tapasztalatok szerzése. - Önökön kívül kik tartják majd a kurzusokat? GD: A képzés mindenképpen támaszkodni fog a Színház- és Filmművészeti Egyetem erős művészeti oktatásrendjére, ugyanakkor a drámainstruktoroknak szükségük lesz olyan ismeretek megszerzésére is, amelyeket kívülről, külső előadók segítségével kell majd behozni. Ezek a tág értelemben vett drámapedagógia körébe tartozó ismeretek, amit a terület legjobbjai tanítanak majd. GM: Jelenleg ezen a területen két irány figyelhető meg. Az egyik, amikor érdeklődő és elhivatott tanárok a színházi eszközök területén képzik tovább magukat, a másik, amikor a színházban dolgozó emberek elkezdenek pedagógiai fókusszal is ránézni a saját működésükre. Ez a képzés viszont szeretne a fenti sémákon túl új javaslatot tenni, ahol nincsenek ilyen merev határok. Természetesen elsősorban színházközpontú megközelítés lesz, már csak a befogadó intézményből adódóan is, de a színházcsinálásnak egy sokkal tágabb, és a tanulás, a nevelés iránt elkötelezett, a motivációt ebből nyerő formája áll a képzés középpontjában. Tehát színházi embereket szeretnénk képezni, akik a színházat nem pusztán a művészeti önmegvalósítás felől közelítik meg, nem főként esztétikai kérdésnek tartják, hanem társadalmi kérdésnek.

3 Színház- és Filmművészeti Egyetem - Rákóczi úti épület (forrás: SzFE) Ehhez képest fogjuk kialakítani az órarendet, amelyben helyet kapnak a hagyományos művészképzésben is megtalálható tematikák: esztétika, dramaturgia, színészet, rendezés. Ugyanakkor arra kérjük a tanárokat, hogy ezeket a tudáselemeket egy tágabb kontextusba ágyazzák bele, ahol a színház eszköz, illetve ürügy. Művészetközvetítés a cél, ami a művészetnél kevésbé csillogó, inkább szolgáltató jellegű tevékenység, de persze abból táplálkozik. Olyan tanárok oktatnak majd, akik mind a két aspektust tudják hozni, vagyis számítunk nagy és kiváló művészekre, akik jelenleg is tanítanak az egyetemen, illetve olyanokra, akiknek releváns színházi nevelési, drámapedagógiai tapasztalatai vannak. - Az alapdiploma már ad majd egy olyan képzettséget, amellyel el lehet helyezkedni a munkaerőpiacon, vagy lesz-e esetleg még, akár mesterképzés formájában, továbbtanulási lehetősége a hallgatóknak? GD: Háromféle kimenete lehet a képzésnek. Az egyik természetesen az, hogy ez a három év alapul szolgál különböző mesterképzéseknek, akár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen belül is. A másik lehetőség - és a jelenlegi tendenciák alapján úgy látjuk - hogy lesz igény az ilyen típusú szakemberek bekapcsolódására a létező, akár kőszínházi, akár független társulatok munkájába. A harmadik pedig, hogy mindazon ismeretek és készségek birtokában, amelyekre szert tesznek, önálló társulatokat és projekteket hoznak létre, megpróbálnak egészen új struktúrákat kialakítani. - Mit takar a felvételi kiírásban olvasható drámajáték specializáció? GD: A drámainstruktor szak kétféle szakiránnyal bír, az egyik a színjátékos, ez a csak levelező formában indult képzésünk a színészi játéktudásra koncentrál. A másik szakirány az új képzésünk, a nappali formában induló drámajátékos. Maga a kifejezés arra utal, hogy aki itt tanul, az alapvetően olyan tudatosan szervezett, határozott formákat használó játék kitalálására, megvalósítására és irányítására válik alkalmassá, amely a színház eszközeivel is él, de emellett határozott nevelési célja is van. GM: A nevelést azonban nem szűkítjük le kizárólag gyerekekre, hiszen az - az élethosszig tartó tanulás szellemében - irányulhat bármilyen összetételű közösségre, felnőttekre és idősekre is.

4 Kerekasztal Színházi Nevelési Központ - Tehát minden rétegre, kisiskolásoktól az idősebb korosztályokig. GM: Igen, de ez nem egy alternatív tanárképzés lesz, hanem egy kreatív munka, amely a nevelési, nevelődési szempontokat tartja alapjának. GD: Fontos, hogy a jelentkezők a társadalmi felelősségvállalás nagyon tág fogalomrendszerén belül próbálják meg elhelyezni a maguk számára a színházat. GM: Van egy olyan általános vélekedés a magyar színházi kultúrában is, hogy bármi, ami a színpadról fiatalok számára megfogalmazódik, az feltétlen hasznos, nevelő hatású. Ez megalapozatlan és hamis narratíva. Mi azt állítjuk, hogy csak akkor lehet valami igazán fejlesztő hatású, ha mögötte valódi pedagógiai gondolat van, a többre és jobbra törekvés gondolata. Ilyen szempontból ez a képzés nem a meglévő struktúrák alátámasztására és kiszolgálására hivatott, hanem olyan gondolkodásmódot, készségeket és technikákat kíván a hallgatóknak a kezébe adni, amelyekkel majd ők eldöntik, hogyan hasznosíthatóak és hogyan tudnak valamilyen változást generálni. - Január végén egy konferenciát hirdetnek az induló drámainstruktor szakról és a színházi nevelésről a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Mondanának pár szót a tervezett programról? GM: A képzés felvezetéseként január 31-én és február elsején szakmai napokat és konferenciát szervezünk Színházi nevelés a művészeti felsőoktatásban címmel. A programon kiváló külföldi és hazai előadók tartanak elméleti és gyakorlati prezentációt a színházi nevelés páratlanul sokszínű területéről, adnak ízelítőt a tervezett képzésből. A színházi nevelés eseményeivel felelősségteljesen foglalkozó kollégáink, Schilling Árpád, Cziboly Ádám, a Káva és a Kerekasztal műhelye, mind jelen lesznek, hogy megosszák gondolataikat, tudásukat gyakorlati foglalkozás, előadás vagy közös beszélgetés formájában.

5 Ódry Színpad (forrás: SzFE) - Van-e valamilyen további hasznos információ vagy jó tanács, amelyet még megosztanának a felvételizőkkel? GD: Olyan embereknek ajánljuk ezt a képzést, akik nem idegenkednek attól, hanem kifejezetten élvezik azt, ha egy közösség szolgálatában, másokra odafigyelve valósíthatják meg önmagukat. Tehát ez a szak más típusú személyiségeket is keres, mint a hagyományos művészeti képzés. - Azért ehhez valóban kell egy nagyfokú empátia, türelem, és ahogyan említették, odafigyelés a többi emberre, egy közösség alapú gondolkodás. GM: És kell hozzá kíváncsiság, hogy mi mindenből áll össze a világ, és ezt hogyan lehet megváltoztatni. Jó, ha valaki elégedetlen, és azt gondolja, hogy a változást elő lehet idézni a színházzal is.

ESZTÉTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK

ESZTÉTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: ESZTÉTIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK bölcsészettudomány mester nappali Bölcsészettudományi Kar 4 félév

Részletesebben

MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete

MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete MI IS AZ A DRÁMAPEDAGÓGIA? A drámapedagógia rövid tör ténete A DRÁMAPEDAGÓGIA FOGALMA a dráma és a színház eszközeit sajátos módon használja a nevelésben határozott cél szolgál tudatosan kialakított helyzetek

Részletesebben

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2016 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar ÜZLETI TANÁCSADÓ szakirányú továbbképzési szak Az üzleti tanácsadás napjaink egyik kulcsfontosságú ágazata az üzleti szférában. A tercier szektor egyik elemeként

Részletesebben

ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK

ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: zenekultúra (Music Culture) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése -

Részletesebben

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014

Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben. Kaposi József 2014 Drámaoktatás a hazai oktatási rendszerben Kaposi József 2014 A közoktatás keretei között folyó színházi nevelés Általános és középiskola Dráma és tánc 1-6. évfolyam Dráma és tánc 7-12. évfolyam Dráma érettségi

Részletesebben

Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy. Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar

Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy. Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Benedek Elek Pädagogische Fakultät / Benedek Elek Faculty of Pedagogy Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Dékáni köszöntő Kedves Érdeklődő! Ebben a kiadványban igyekeztünk összegezni

Részletesebben

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok

Részletesebben

INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS INNOVÁCIÓK AZ ÓVODAI NEVELÉS GYAKORLATÁBAN PEDAGÓGUS SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK LÉTESÍTÉSÉNEK ÉS INDÍTÁSÁNAK CÉLJA: Olyan szakemberek képzése, akik elméletileg megalapozott

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR MŰVÉSZETTEL NEVELÉS A LEGKISEBBEKNEK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR MŰVÉSZETTEL NEVELÉS A LEGKISEBBEKNEK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR MŰVÉSZETTEL NEVELÉS A LEGKISEBBEKNEK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának célja Olyan pedagógus

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar KREATÍV IPARI SZAKEMBER szakirányú továbbképzési szak 1 Napjainkban a vállalatok, vállalkozások, illetve a munkaerőpiac részéről egyre jelentősebb igény mutatkozik

Részletesebben

A tanári mesterképzés portfóliója

A tanári mesterképzés portfóliója A tanári mesterképzés portfóliója TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 Szakmai szolgáltató és kutatást támogató regionális hálózatok a pedagógusképzésért az Észak-Alföldi régióban Dr. Márton Sára főiskolai tanár

Részletesebben

MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM október 20. A mentorrá válás útja

MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM október 20. A mentorrá válás útja MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM PROJEKTZÁRÓ KONFERENCIA SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 2015. október 20. A mentorrá válás útja A tanulási eredmény alapú mentorképzés-fejlesztés eredményei www.jgypk.hu Dr. Farkas Éva

Részletesebben

A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17.

A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárgyak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17. A Humán Tudományok Intézete oktatói által oktatott tantárak Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve 2016/17. tanévtől 6 féléves képzés tantárak- a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök

Részletesebben

Közösségi pedagógiai gyakorlat

Közösségi pedagógiai gyakorlat Czető Krisztina, czeto.krisztina@ppk.elte.hu Dr. Mészáros György, meszaros.gyorgy@ppk.elte.hu Közösségi pedagógiai gyakorlat 2014. OKTÓBER 1. /2012. (.).EMMI rendelet A tanári felkészítés közös követelményeiről

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

HR oktatás a Corvinuson

HR oktatás a Corvinuson HR oktatás a Corvinuson Primecz Henriett Szervezeti Magatartás Tanszék Vezetéstudományi Intézet 1093 Budapest, Fıvám tér 8.; 1828 Budapest, Pf. 489. Tel.: (1)4825377, (1)4825263; fax: (1)4825118 Internet:

Részletesebben

PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK

PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: - Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK SZOCIÁLPEDAGÓGIA BA ALAPSZAK TANÍTÓ BA ALAPSZAK IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS

PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA BA ALAPSZAK SZOCIÁLPEDAGÓGIA BA ALAPSZAK TANÍTÓ BA ALAPSZAK IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR PEDAGÓGIA SZOCIÁLPEDAGÓGIA TANÍTÓ IFJÚSÁGSEGÍTŐ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKNEVELŐ- GONDOZÓ FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANÁRI MESTERSZAK (MA) PEDAGÓGIA ALAPSZAKOS BÖLCSÉSZ Az

Részletesebben

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2017/2018-AS TANÉV A/ Pedagógus szakirányú továbbképzési szakok: 1. Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára felkészítő

Részletesebben

Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015.

Szociológia mesterszak. Pótfelvételi tájékoztató Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015. Szociológia mesterszak Pótfelvételi tájékoztató 2015. Miskolci Egyetem, BTK, Szociológiai Intézet, 2015. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 10! JELENTKEZNI LEHET: www.felvi.hu Részletes tájékoztató a képzésről:

Részletesebben

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november

MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése november MESÉKBŐL ÁLL A VILÁG! Bács-Kiskun megyei gyermekkönyvtárosok szakmai továbbképzése 2015. november 16-17. A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár rendszeresen szervez továbbképzést a megye könyvtárosainak,

Részletesebben

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK SZÁMÁRA Napjainkban egyre nagyobb társadalmi értéket képvisel az önkéntes munka. A mai fiatalok már középiskolai tanulmányaik során a tanterv részeként

Részletesebben

UEFA B. Általános pedagógiai ismeretek a labdarúgásban dolgozó edzők számára

UEFA B. Általános pedagógiai ismeretek a labdarúgásban dolgozó edzők számára Általános pedagógiai ismeretek a labdarúgásban dolgozó edzők számára A pedagógia fogalma: Kettős értelemben használt komplex fogalom. Egyrészt a nevelés elmélete, neveléstudomány, másrészt a nevelés gyakorlati

Részletesebben

KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: képalkotás (Visual Representation) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben) Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * Eső esetén B program (ugyanaz

Részletesebben

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n? Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n? Az egészség, az egészséges életmód és a rekreáció olyan fogalmak, melyek a 21. században megkerülhetetlen témák és amelyeket

Részletesebben

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a KTK 2016. évi nyílt napi rendezvényén kitöltött kérdőívek alapján A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2016. január hónapban több aktuális esemény mellett- a leendő hallgatóira is fókuszált. Ennek

Részletesebben

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN

AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN AZ ELMÚLT HÁROM ÉV TAPASZTALATAI A DUÁLIS KÉPZÉS KIALAKÍTÁSA SORÁN II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA A KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL 3 ÉVE 2015. OKTÓBER 15. A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosítószámú,

Részletesebben

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Keresztény értékrendű vezetés szakirányú továbbképzési szak

Részletesebben

ESCO és EQF: online európai rendszerek a foglalkozások, készségek és képesítések átláthatóságáért

ESCO és EQF: online európai rendszerek a foglalkozások, készségek és képesítések átláthatóságáért ESCO és EQF: online európai rendszerek a foglalkozások, készségek és képesítések átláthatóságáért Szebeni Kinga, Emberi Erőforrások Minisztériuma Kovács Tibor, Nemzetgazdasági Minisztérium NAVIGÁTOR 2017

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Kari értékelés és intézkedési terv a Diplomás Pályakövető Rendszer PTE-n végzett: - 2010-es hallgatói motivációs vizsgálata, - 2007, 2009-ben végzettek vizsgálata kapcsán.

Részletesebben

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00.

A három nap időbeosztása: 2015. május 29., péntek: 14.00-18.00 2015. május 30., szombat: 9.00-18.00 2015. május 31., vasárnap: 8.30-15.00. Kedves Művészeti Tárló Közhasznú Egyesület! "Egymás terhét hordozzátok..." Gyerekek és fiatalok egyéni és csoportos fejlesztése bibliai keretű élménypedagógiai foglalkozáson keresztül A Kalandok és Álmok

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar EU PROJEKTMENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Az EU projektmenedzser képzés a projektek sikeres előkészítésével, menedzselésével, végrehajtásával, és

Részletesebben

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska

Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska Duális felsőoktatási képzés a modell és tapasztalatok Dr. Ailer Piroska 2015. március 17. Duális képzés kecskeméti modellje definíció 1. A duális felsőoktatás a felsőoktatási intézmények és az érintett

Részletesebben

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM

TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 612 TÁNC ÉS DRÁMA 5. ÉVFOLYAM TÁNC ÉS DRÁMA 613 CÉLOK ÉS FELADATOK A Tánc és dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárának

Részletesebben

Klasszikus balettművész szak Kód:001

Klasszikus balettművész szak Kód:001 Klasszikus balettművész szak Kód:001 A klasszikus balettművész szakra azok a LÁNYOK és FIÚK jelentkezhetnek, akik a felvételi vizsga tanévében fejezik be az általános iskola 4. osztályát. A képzés első

Részletesebben

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im

2.3 A SZTENDERDEK 0-5. SZINTJEI. 0. szint. Készítették: Tókos Katalin Kálmán Orsolya Rapos Nóra Kotschy Andrásné Im A TÁMOP 4.1.2-08/1/B pályázat 13. "Módszertani sztenderdek kidolgozása a pedagógusjelöltek pályaalkalmasságára és a képzés eredményességére irányuló kutatásokhoz" című alprojekt 2.3 A SZTENDERDEK 0-5.

Részletesebben

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért

Részletesebben

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök: Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag

Részletesebben

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére.

munkások képzése, akik jogokon és a társadalmi problémák megelőzésére, szakszerű kezelésére. 1 Mi a képzés célja? A hallgatók a képzés során elsajátított ismereteik és készségeik birtokában alkalmazni tudják az adatfelvételi és számítógépes Mi lesz akkor a diplomámba írva? szociológia BA szociális

Részletesebben

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Jelentkezési felhívás a 2014. szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Kiknek ajánljuk ezt a képzést? A képzést ajánljuk - közoktatási és szakképző intézményeknek vezetőinek,

Részletesebben

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel)

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel) Nap- és szélenergia kutatás és oktatás OMSZ 2014. május 29. A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK a hazai felsőoktatásban (európai kitekintéssel) Ütőné dr. Visi Judit Kaknics-Kiss Barbara Kovács Enikő Miről lesz

Részletesebben

FI 12746. múzeumpedagógiai szakterületen

FI 12746. múzeumpedagógiai szakterületen A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2013/2014-ES TANÉV A/ Pedagógus szakirányú továbbképzési szakok: 1. Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára felkészítő

Részletesebben

SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak:

SZOCIÁLIS MENEDZSER. szakirányú továbbképzési szak. Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: SZOCIÁLIS MENEDZSER szakirányú továbbképzési szak Kiknek ajánljuk? Azoknak, akik el szeretnének elhelyezkedni, vagy már dolgoznak: nonprofit szervezetek vezetői szintjein, állami szférában a szociális

Részletesebben

TanodaPlatformkonferencia. a tanodamozgalom fejlesztéséért

TanodaPlatformkonferencia. a tanodamozgalom fejlesztéséért TanodaPlatformkonferencia a tanodamozgalom fejlesztéséért 2014. december 12. 10.00 15.30 ELTE Tanító- és Óvóképző Kar 1126 Budapest, Kiss János altábornagy utca 40. Mi is az a tanoda Miről szól ez a konferencia

Részletesebben

Tanár-mérnöktanár mesterszak (MA)

Tanár-mérnöktanár mesterszak (MA) Tanár-mérnöktanár mesterszak (MA) Kíváncsiságból kattintott a mérnöktanár szóra. Vagy most kezd érdeklődni a mérnöktanári szakma iránt? Avagy évek óta tanít, s most tovább szeretné képezni magát? Bármi

Részletesebben

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév)

Modern hangzatok SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI KOMPETENCIA. Projekt az Alapfokú Művészeti Iskolák számára Fuvola tanszak (9-15. életév) TÁMOP 3.1.4-08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI

Részletesebben

INTERPERSZONÁLIS ÉS INTERKULTURÁLIS PSZICHOLÓGIA specializáció

INTERPERSZONÁLIS ÉS INTERKULTURÁLIS PSZICHOLÓGIA specializáció INTERPERSZONÁLIS ÉS INTERKULTURÁLIS PSZICHOLÓGIA specializáció (120 kredit, min. 1230 kontakt óra + a szabadon választható tárgyak óraszáma) Képzési cél: A képzés célja, hogy a hallgatók gyakorlatorientált

Részletesebben

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató

A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terve a 2015/16-as tanévre Dr. Szepessy Béla intézetigazgató Feladat Felelős Határidő Megjegyzés A Vizuális Kultúra Intézet minőségfejlesztési terv a korábbi

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET

DEBRECENI EGYETEM NEVELÉS-ÉS MŰVELŐDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET Felnőttoktató pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 1. A képzésért felelős kar megnevezése: Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar 2. A szakért felelős oktató: Engler Ágnes Ph.D. 3. Képzési

Részletesebben

A sportpedagógia alapjai

A sportpedagógia alapjai Triatlon-edzők szakmai továbbképzése Balatonboglár, 2015. április 16-19. A sportpedagógia alapjai Dr. Poór Zoltán a neveléstudomány kandidátusa A sportpedagógia fogalma Tágabb értelemben: A sportpedagógia

Részletesebben

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a NKE 2017. évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján 2017. év január hónapban, - a hagyományokhoz híven- a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ismét megtartotta a Nyílt Napok rendezvénysorozatát.

Részletesebben

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel EFOP-3.3.7-17-2017-00027 Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel A projektben részt vevő intézmények Szandaszőlősi Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola Damjanich

Részletesebben

2019. ÉVI KERESZTFÉLÉVES ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT ALAPKÉPZÉSEK ÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK

2019. ÉVI KERESZTFÉLÉVES ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT ALAPKÉPZÉSEK ÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSEK 2019. ÉV KERESZTFÉLÉVES ELJÁRÁSBAN MEGHRDETETT ALAPKÉPZÉSEK ÉS FELSŐOKTATÁS SZAKKÉPZÉSEK Alapképzés, osztatlan képzés Nappali képzések idő A N K emberi erőforrások (2) 220 000 Ft 7 1 < 60 A N K gazdálkodási

Részletesebben

Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV

Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV 1. Személyes adatok Erasmus+ Nemzetközi Kredit mobilitási Program MUNKATERV Név: Sándor-Schmidt Barbara Felsőoktatási intézmény neve: Szak megnevezése: A képzés típusa: Kutatási téma címe, tudományági

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Dr. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem TEMPUS Közalapítvány Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. mert az NKE KTK a magyar közigazgatási képzés elsőszámú és vezető intézménye

Részletesebben

MAGYARTANÁR MESTERSZAK

MAGYARTANÁR MESTERSZAK MAGYARTANÁR MESTERSZAK Jelentkezés benyújtása: Országos Felsőoktatási Információs Központ OFIK 1380 Budapest, Pf. 1190 Jelentkezési határidő: 2014. február 15. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi

Részletesebben

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI KÖZPONT KÉPZÉSEI 2015/2016-OS TANÉV A/ Pedagógus szakirányú továbbképzési szakok: 1. Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára felkészítő

Részletesebben

Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben

Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben Az EKF szerepvállalása a duális képzés fejlesztésben Az EKF TÁMOP projektjének célja, hogy a regionális vállalkozói szféra igényeit megismerjük és a Főiskolánk meglévő képzéseit részben azok fejlesztésével,

Részletesebben

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI 2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK

AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK AZ ISKOLAI PÁLYAORIENTÁCIÓS TEVÉKENYSÉGHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK FELSŐOKTATÁSI KIHÍVÁSOK ALKALMAZKODÁS STRATÉGIAI PARTNERSÉGBEN 12. MELLEARN KONFERENCIA BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM, 2016. ÁPRILIS 22. Hegyi-Halmos

Részletesebben

Természettudományos képzés a Nyíregyházi Főiskolán

Természettudományos képzés a Nyíregyházi Főiskolán Interdiszciplináris és komplex megközelítésű digitális tananyagfejlesztés a természettudományi képzési terület alapszakjaihoz Természettudományos képzés a Nyíregyházi Főiskolán Kovács Zoltán kovacsz@nyf.hu

Részletesebben

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA ALAP VAGY OSZTATLAN KÉPZÉSRE OKJ KÉPZÉS ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ, NINCS FELVÉTELI

Részletesebben

100 játék IV. Szakmai nap

100 játék IV. Szakmai nap Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * 100 játék IV. Szakmai nap a

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak

Részletesebben

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők!

Debreceni Vegyipari Szakközépiskola. szakmai ágazati alapozás, szakképzés. Kedves Érdeklődők! Debreceni Vegyipari Szakközépiskola szakmai ágazati alapozás, szakképzés Kedves Érdeklődők! Miért éppen a Vegyipari? Miért jó itt tanulni? Sokakban vetődnek fel ezek a kérdések a pályaválasztáskor. A válaszokhoz

Részletesebben

Probléma alapú tanulás és trialogikus tudásmegosztás: Innovatív pedagógia, inspiráló képzések az ELTE Természettudományi Karán

Probléma alapú tanulás és trialogikus tudásmegosztás: Innovatív pedagógia, inspiráló képzések az ELTE Természettudományi Karán Probléma alapú tanulás és trialogikus tudásmegosztás: Innovatív pedagógia, inspiráló képzések az ELTE Természettudományi Karán Kárpáti Andrea andrea.karpati@ttk.elte.hu HITELES, TAPASZTALT, INSPIRÁLÓ:

Részletesebben

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs

Alulteljesítő tehetségek. Kozma Szabolcs Alulteljesítő tehetségek Kozma Szabolcs. MOTTÓ Az eredetiség nem azt jelenti, hogy olyat mondunk, amit még senki nem mondott, hanem, hogy pontosan azt mondjuk, amit mi magunk gondolunk. James Stephens

Részletesebben

Pedagógia BA tájékoztató

Pedagógia BA tájékoztató Pedagógia BA tájékoztató Csík Orsolya, Lengyel Ágnes, Mészáros György, Szivák Judit, Szarka Emese, Vámos Ágnes 2012. május 9. Tervezett programok Megnyitó Vámos Ágnes Végzősöknek 14:30-14:45 Szakzáróvizsga

Részletesebben

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep

Egyéni fejlődési utak. tanári kompetenciák. Mindenki társadalma, mindenki iskolája. A tanári szerep Egyéni fejlődési utak Mindenki társadalma, mindenki iskolája tanári kompetenciák A tanári szerep A tanári szerep - 1980 kognitív pszichológia, (Berliner n/a) Az újonc szerep 1 év megfontoltság racionális,

Részletesebben

I ÉSPÉ de I Académie de Versailles Szakmai beszámoló

I ÉSPÉ de I Académie de Versailles Szakmai beszámoló I ÉSPÉ de I Académie de Versailles Szakmai beszámoló 2015. március 30. április 4. Készítette: Nyiri Erzsébet nyelvtanár I. Általános információk A tanulmányút célja a pedagógusképzés szerkezetének és tartalmának

Részletesebben

Dr. Hengl Melinda. A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai

Dr. Hengl Melinda. A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai Dr. Hengl Melinda Jogász, Pszichológus, Írásszakértő hallgató, Grafológus, Jelnyelvi interkulturális kommunikációs szakértő A siketek felsőoktatásának aktuális kihívásai A tudásgyárak technológiaváltása

Részletesebben

TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerő-piaci helyzetének javítására. 2010. október 14.MÓRAHALOM MŰHELY Nyitó Konferencia

TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerő-piaci helyzetének javítására. 2010. október 14.MÓRAHALOM MŰHELY Nyitó Konferencia TÁMOP 1.4.2.-007/2008-0001 projekt a fogyatékos emberek munkaerő-piaci helyzetének javítására 2010. október 14.MÓRAHALOM MŰHELY Nyitó Konferencia V Á Z L A T Alapelvek A projekt célja A projekt és a MEREK

Részletesebben

Tanító BA szak - mintatanterv 2018.

Tanító BA szak - mintatanterv 2018. Tanító BA szak - mintatanterv 2018. 1. félév 17KÖZ001 A kultúraközvetítés filozófiai, etikai és neveléstudományi metszetben 1 ea 2 10 A 4 k 17TAN001 A zene alapjai 1 sz 2 8 A 3 gyj 17KÖZ038 Alapozó vizuális

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA

A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2014-0001 A PEDAGÓGIAI TUDÁSMENEDZSMENT- RENDSZER KONCEPCIÓJA FÖLDVÁRI ISTVÁN OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÉMAVEZETŐ Témaegységek 1. A

Részletesebben

KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - ÖKOISKOLA PROGRAM - Egészségnap. - témanap beszámoló -

KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - ÖKOISKOLA PROGRAM - Egészségnap. - témanap beszámoló - KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA - ÖKOISKOLA PROGRAM - Egészségnap - témanap beszámoló - "Ha tudsz egy kézmozdulattal másokon segíteni, miért tartod karjaidat béna lustaságban." (Taitosz) időpontja:

Részletesebben

AJÁNLÓ. Nyíregyházi Egyetem Szociálpedagógia BA szak, Nappali és levelező tagozat 2016

AJÁNLÓ. Nyíregyházi Egyetem Szociálpedagógia BA szak, Nappali és levelező tagozat 2016 AJÁNLÓ Nyíregyházi Egyetem Szociálpedagógia BA szak, Nappali és levelező tagozat 2016 Tedd fel magadnak a kérdést: Jó helyen vagyok? IGEN! BEMUTATKOZÁS A képzés célja olyan szociálpedagógusok képzése,

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR A CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELÉS GYAKORLATVEZETŐ MENTORA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK A szakirányú továbbképzési szak létesítésének és indításának

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

Időpontja: 2013. március 27-29.

Időpontja: 2013. március 27-29. AZ OSZMI szervezésében a közgyűjteményekben dolgozó múzeumpedagógusok részére múzeumpedagógia a társművészetek tükrében című szakmai továbbképzés című, az NKA által támogatott 3504/01374 azonosító számú

Részletesebben

ME BTK MAGYAR SZAKOS ALAPKÉPZÉS (BA) Mintatanterv

ME BTK MAGYAR SZAKOS ALAPKÉPZÉS (BA) Mintatanterv ME BTK MAGYAR SZAKOS ALAPKÉPZÉS (BA) Mintatanterv Az ME BTK a bolognai felsőoktatási rendszer (a ciklusokra bontott, osztott képzés) mindhárom szintjén biztosítja a magyar szakos hallgatók képzését: hároméves

Részletesebben

Drámapedagógia. játszani is engedd

Drámapedagógia. játszani is engedd Drámapedagógia játszani is engedd Arról lesz szó, Mi is az a drámapedagógia? A drámajáték célja; alaptétele Mire jó ez nekünk? Gyakorlatok, etűdök, játékok Hogyan kezdődött? Mi is az a drámapedagógia?

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA Dr. Kaposi József XXI. századi közoktatás, a

Részletesebben

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program

TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat

Részletesebben

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám 2013. február 11. Hallgatók számára Retextil termékfejlesztői pályázat Kreatív termékötlet-pályázat textil újrahasznosítás témában Pályázni olyan termékötletekkel

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt Tudós tanárok tanár tudósok Konferencia a minőségi tanárképzésről és Ember

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felvételi eljárás, ösztöndíjak Jelentkezés módja Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani. Felvételi Tájékoztató

Részletesebben

A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben

A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 A műszaki és humán szakterület szakmai pedagógusképzésének és képzők hálózatának fejlesztése Tóth Péter A Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ szerepvállalása a projektben

Részletesebben

Önköltség (félév) Képz. idő (félév) magyar nyelv és irodalom v. keleti nyelvek és kultúrák [arab] (Budapest) (1) Ft 6 1 < 5

Önköltség (félév) Képz. idő (félév) magyar nyelv és irodalom v. keleti nyelvek és kultúrák [arab] (Budapest) (1) Ft 6 1 < 5 Hitéleti AF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PPKE F79633 PPKE-BTK TÉZMÉY ELÉRHETŐSÉGE: 2087 Piliscsaba, Egyetem u. 1. Questura Telefon: (26) 577-000/2047 E-mail: felveteli@btk.ppke.hu Honlap: http://btk.ppke.hu,

Részletesebben