Benjamin Mee: Az igazi kaland (részlet) Harmadik fejezet Az első napok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Benjamin Mee: Az igazi kaland (részlet) Harmadik fejezet Az első napok"

Átírás

1 Benjamin Mee: Az igazi kaland (részlet) Harmadik fejezet Az első napok Kezdettől fogva nem voltak kételyeink afelől, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Húszfős személyzetet irányítani, holott még soha életünkben nem alkalmaztunk személyzetet? Gondját viselni kétszáz egzotikus vadállatnak? Nem volt kevésbé leharcolt a ház sem, amelybe beköltöztünk, mint az állatkert, amelyre nézett. A valaha nagystílű, tizenkét hálószobás udvarházban nyögdécselt, hörgött a vízvezeték-hálózat, hámlott a vakolat, nyikorgott a padló de az otthonunk volt. Legtöbben, kivált anya kortársai, szűkebbre akarják fogni az életüket, mi meg jelentősen terjeszkedtünk, méghozzá a munkának merőben ismeretlen tájaira, és igencsak nagy volt a tét. Mi tagadás, kockára tettük mindazt, amiért anyám-apám több mint ötven évig gürcölt. És még ennél is többre félmillióval többre volt szükségünk, csak hogy vállalhassuk a kockázatot, hogy az állatkert kinyithasson, és ha történetesen kinyit, működjön is. Normális körülmények között képtelenül őrültnek látszana a bizonytalanságnak ez a szintje olyasmiben, ami ennyire fontos, ám a nemrégiben a tulajdon oldalunkról érkezett jogi kihívás nem engedett választást: bizonytalanságban hagyott minket, üres zsebbel, és vadul igyekeztünk, hogy valahonnan pénzt szerezzünk. Ám az utóbbi hat hónap tárgyalásainak fényében ez is csak cudar, de valószínűleg leküzdhető fejleménynek látszott. Vigasztalásunkra szolgált az is, hogy ugyan soha még csak ehhez hasonlót sem műveltünk, nem volt szakmai képesítésünk, és még azt sem tudtuk, ki lehetne a kurátor (Suzynak Ausztráliában egészségi problémái támadtak, és emiatt kikerült a képből), de legalább miénk lett a park. Ettől mindjárt más fényben láthattak bennünket a hitelezőink. Ráadásul maradt is még kerek négyezer fontunk. A Jimmel kettesben kifejlesztett, gondos kutatáson alapuló üzleti tervünk pontosabban amit Jim az üzleti ismeretei és az általam Devonshire mintegy húsz vezető látványossága körül felszedett értesülések alapján szórólapokba foglalt jelenleg igencsak feltételes volt. A közvetlenül érkezésünket követendő sürgős költekezés halasztást szenvedett, miközben új hitelezők után kutattunk, akik újult érdeklődéssel szimatoltak körülöttünk mint tényleges tőkések körül, mihelyt új helyet nyertünk titkos kutatást végző embereik szemében. Mint kiderült, titkos kutatást végző embereikre nem gyakoroltunk frenetikus hatást. Lelki szemeinkkel láttuk, amint kollektíven megemelintik szemöldöküket, homlokukról aprócska porfelhő kel szárnyra, de aztán sürgősen munkába álltak a zsebszámológépek, és noha tettek néhány tétova ajánlatot, utóbb ezeket is hamar visszavonták. Ez a probléma sebesen utolért bennünket, így aztán fülünkre tapadt telefonnal nekiláttunk megoldani sürgető problémáinkat, anélkül hogy pénzt adnánk ki a kezünkből. Az első néhány napon ámulva járkáltunk a parkban, szembesültünk az állatokkal, információt gyűjtöttünk, bámultuk a medvéket, farkasokat, oroszlánokat, tigriseket, ismerkedtünk a gondozókkal, és báván vigyorogtunk: ez a mi új életünk! Meglepetés ért, amikor megismerkedtem Kellyvel. Hannah és ő volt a két elkötelezett nagymacska-gondozónk, akik ott maradtak, annak ellenére, hogy néha fizetség nélkül kellett az állatok gondját viselniük, sőt a maguk zsebéből fizették az állatok vitaminellátását (és olyan alapvető dolgokat, mint lámpaelemek, meg a maguk használatára szánt toalettpapír). Maga az új tulaj? meresztette rám nagy szemének átható pillantását, mire én igenlőleg válaszoltam, mármint hogy én vagyok az egyik. Volna valami megoldása erre a helyzetre,

2 mármint a tigrisekére? Halvány fogalmam sem volt, miféle helyzetről van szó, de Kelly hamarosan felvilágosított. A tigrisek vizesárokkal körülvett, 2100 négyzetméteres felső területe a Tigris-szikla nevet viseli, a közepén elhelyezkedő, Stonehenge-hez hasonlatos irdatlan sziklaalkotmány után. Három tigris a lakója: Spar, a park 19 esztendős pátriárkája, és két nővér, Tammy és Tasmin, akik tíz, illetve tizenegy évesek. Ám egyszerre csak két tigris lehet kint a terepen. Spar ugyanis, akármilyen vén, még most is forróvérű hím, és időnként párosodni próbál a két lánynyal, noha a hátsó lába reumás és ingatag, a nőstények pedig ráadásul az unokái. Tammy és Tasmin öt esztendeje fogamzásgátló injekciót kapott, megakadályozandó a beltenyészetet (továbbá azért, mert Ellisnek már nem engedélyezték tigrisek tenyésztését, nem sokkal azelőtt ugyanis 32 pontban vádat emeltek ellene illegális tigristenyésztés miatt). A két nővér a hormonális változás szerencsétlen eredményeként hirtelen megutálta egymást, és verekedni kezdtek, márpedig verekedő tigriseket szétválasztani nem gyerekjáték. Az összecsapás rendszerint halállal végződik, így aztán az egyik nővért 24 órára bezárták a tigrisházba, míg a másik bájosan eljátszadozott nagyapussal. Aztán a másik került 24 órára zár alá, és a nővére élvezhette az egész napos szabadságot. Miközben Kelly mindezt elmagyarázta nekem, ütemes duhogás hallatszott a tigrisházból feltételeztem, hogy valamiféle karbantartó munka folyik. Valójában Tammy volt az megelégelte a raboskodást a kétszer négy méteres cellában, és a fémajtón dörömbölve követelte, hogy eresszék ki. Kelly könnyekkel küszködve mesélte, hogy ez így megy már öt éve, a helyzet szörnyű szenvedést okoz a tigriseknek (meg a gondozóknak), és emiatt sokkal nehezebb kezelni őket. Ez elfogadhatatlan egy modern állatkertben tette hozzá lezárásképpen némileg szükségtelenül, hiszen ez még a magamfajta műkedvelőnek sem haladja meg a felfogását. Azonnal megígértem, hogy minden szükségeset elkövetünk a baj orvoslására, habár, mint kiderült, ez csak úgy lehetséges, ha új otthont találunk az amazonoknak. Egy új tigristerület kialakítása igen költséges lenne, ráadásul megvalósíthatatlan (máris volt belőle kettő), és az egyik nőstény állandó elszigeteltségével járna. Megkértem Kellyt, kutasson fel valahol új otthont valamelyik tigrisnek, amelyik a legalkalmasabb a továbbításra, és távoztomban azon tűnődtem, ugyan miért is nem merült fel ez az állandó rendszerprobléma az állatkert megvásárlásáról folytatott tárgyalások során. A dolog jó oldalát nézve, az eredmény lényeges javulás lesz, ami szinte semmibe sem kerül, csakhogy nem számítottunk rá, és aggasztó, hogy nem tudtunk róla, mielőtt megvásároltuk az állatkertet. Miért nem szólt nekem erről Peter Wearden vagy Mike Thomas? Mi jöhet még ezek után? A dolog annál is meglepőbb volt, hiszen sem Peter, sem Mike nem restellt bedobni engem a mély vízbe, már ami az állatokkal kapcsolatos súlyos döntéseket illeti. Úgy három hónappal azelőtt, hogy megvásároltuk volna a parkot, Peter felhívott Franciaországban, és meglepő kérdést tett fel mint az utolsó ajánlattevőnek, aki a parkot állatkertként óhajtja üzemeltetni: Mi a véleménye a két nőstény jaguárról? kérdezte. Khm igazán szépek. Mi a gond velük? A jaguárház nem tesz eleget a szakmai követelményeknek, és komoly aggály merül fel, hogy az állatok netán kiszökhetnek. Nem lehet átépíteni vagy átrendezni a házat? Máris rengeteget toldozták-foldozták, és az átépítés az állatok jelenlétében megoldhatatlan. El kell őket költöztetni. Ha maga lesz az új tulaj, most kell eldöntenie, mit csináljon. Ott álltam mezítláb a forró, poros francia pajta-irodámban, és néztem a kabócacirregéstől

3 hangos, napfényben fürdő szőlőt, hétszáz mérföldnyire ettől a szokatlan problémától. Megdöbbentem; mocorogtam egy kicsit, majd felvetettem, hogy költöztessék a jaguárokat a pumák területére, és a kevésbé veszélyes pumákat helyezzék el másutt. Elszántan kerestem valamilyen lehetőséget arra, hogy ezeket a pompás nagymacskákat ott tarthassák. Kölyökkoruk óta kézből etették őket, pompásan reagáltak az emberekre, hallgattak a nevükre, és úgy dörgölőztek a rácshoz, mint házi kiskedvenceink megannyi nagyobb kiadása. Király, a külön házban lakó hím jaguár csak az egyik nősténnyel jött ki, meg lehetne próbálni az összeköltöztetésüket, gondoltam csakhogy a két nőstény születése óta elválaszthatatlan volt, és sóvárogtak volna egymás után. Gyermekkoromtól fogva macskatulajdonos lévén (ha csak házi macskáké is), tudtam, miféle szenvedést okozna ez, és ösztönszerűen irtóztam ettől a megoldástól. Végül rájöttem, hogy ez valójában afféle teszt, és az a helyes válasz, ha tudomásul veszem az elkerülhetetlent, ha mégannyira kényelmetlen is. Az állatok érdekében, nemkülönben azt tanúsítandó, hogy szakítok a múlttal és csatlakozom a tanácshoz, megkérdeztem Petert, mit ajánl. Amint átveszik az állatkertet, azonnal helyezzék el a jaguárokat egy másikban felelte. Mike Thomas megszervezi. Tüzetesen kikérdeztem Mike-ot, valamint Robot, a veszedelmes vadállatokkal kapcsolatos törvény értelmében jelenleg a jaguárokért felelős főgondozót, és egyöntetű választ kaptam mindkettejüktől. Megelőzendő a szökés nagyon is valós kockázatát, amint lehetséges, költöztessük a jaguárokat más állatkertbe. Nagyot sóhajtottam, de végül beleegyeztem. Ez a helyes válasz mondta Mike. Ennek ellenében, majd idővel, amikor már be tudja őket fogadni, valószínűleg kaphat két zebrát, amikért úgy odavan. Később pedig valószínűleg egy fogamzásképes nőstényt Király mellé. Ez tetszett: foltokért csíkokat. Kissé máris közelebb éreztem magam az állatkert világához, tudva, hogy merész döntést hoztam, amit mindenki helyesel, és megalapoztam vele a hitelességemet. Két nagymacska ugyan távozott, de Tammy és Tasmin kérdése ott komorlott a látóhatáron. Sőt, az első néhány nap során az is kiderült, hogy egy farkast, valamint hármat a hét cerkófmajom közül kiközösített a csoportjuk, és nekik is új otthont kell keresni. Marad egyáltalán még állat, mire kinyitunk? Egy jóindulatú unokanővérem felhívott, és barátilag tudatta, hogy elemi baklövést követtem el a jaguárok ügyében. Ha állatkertet akarsz igazgatni, oda állatok is kellenek magyarázta. Szorult körülöttem az ostromgyűrű, de nem rendültem meg: a rendelkezésemre álló információk alapján helyesen határoztam, és ez csak megerősített eltökéltségemben. Az első napokban rengeteget időztünk a ház kitakarításával, a terület megtisztításával. A rengeteg hulladékot óriási máglyán égettük el az udvaron. Ez katarzis volt a magunk és a park számára, de nyomaszthatta Ellis rokonait, például Robot, az unokáját, hiszen segítenie kellett máglyára hordani az ósdi bútorokat, amik között felnőtt. Már a kezdet kezdetén beleegyeztem, hogy Rob továbbra is ott maradjon a rozoga házikóban, és felajánlottam, hogy amit csak akar, tartson meg, de általában mintha inkább megkönnyebbült volna a lomtalanítástól, rendkívül pozitívan viszonyult hozzánk, és igen segítőkésznek bizonyult. Hanem aztán, alig négy napra rá, hogy átvettük a Dartmoor Vadasparkot, és épp Robbal csevegtünk arról, hogy mihez kezdjünk a fölös berendezéssel, olyasmi történt, amire rémálmainkban sem gondoltunk. A park egyik legveszedelmesebb vadállata, Király, egy

4 gyakorlatlan állatgondozó katasztrofális ballépése folytán kiszabadult zárt területéről. Délután fél hat tájban Robbal üldögéltünk a konyhában, amikor berontott Duncan. Egy nagymacska kiszabadult! Ez nem próbariadó! kiáltotta, és már ott se volt. Duncan általában nem ordít, nem izgatja fel magát, de most láthatólag mindkét eset fennforgott. Rob elillant, akár egy füstgomoly tudtam, hogy puskáért szalad, és megszervezi a személyzet teendőit. Én ülve maradtam egy szürreális pillanatig, aztán úgy döntöttem, hogy mint az állatkert igazgatójának, valószínűleg kötelességem kimenni, és megállapítani, mi is történt. Elindultam arrafelé, ahol a nagymacskákat tartottuk. Életem egyik legkülönösebb pillanatát éltem át. Annyit tudtam csak, hogy egy nagymacska oroszlán? tigris? valahol kiszabadult, és a következő pillanatban akár fel is bukkanhat a sarkon, mint Micimackó Tigrise, csak nem olyan mulatságosan. Megláttam és felragadtam egy ásót, de inkább üllőnek éreztem. Semmi haszna gondoltam, és mindjárt le is dobtam, majd elindultam a sikoltozás irányába. Vajon épp élve felfal valakit az állat? Lelki szemeim előtt felrémlett egy élőlény, szétmarcangolva, a bordái szabadon, amint éppen fogyasztják, a döbbent nézők szeme láttára. Ekkor odahúzott egy autó, benne Duncan és Robert. Szállj be! ordították, és én készséggel engedelmeskedtem. A tigrisek felső területéhez érve megláttuk, hogy Király, a jaguár odabent van az egyik tigrissel, Tammyvel. Mindkét állat izgatott volt, és a gondozók ordibáltak rájuk, hogy elvegyék a kedvüket a verekedéstől. Elöntött a megkönnyebbülés: az állatok rács mögött vannak, és senki sem sebesült meg. Értekeztem Roberttel, akit már John bátyja is támogatott, nagy erősségű karabéllyal felfegyverkezve, és megpróbáltuk összerakni a képet, hogy mi is történhetett. Ha az állatok összeverekszenek, Rob kénytelen lesz egyiküket lelőni. Úgy döntöttünk, a tigris legyen az, mert kettejük közül ő a veszedelmesebb, továbbá a kevésbé veszélyeztetett állat, de John előbb figyelmeztető lövést ad le, hogy megpróbálja szétválasztani őket. Kértem, hogy mindehhez csak a legvégső esetben folyamodjon, hiszen a puskalövés hallatára a jelenleg ugyan feszült, de egyelőre nyugodt személyzet körében kitörne a pánik. A jaguár hirtelen nekiugrott a tigris hátuljának, mire a tigris megfordult, és pofon legyintette támadóját, aki ettől megperdült, akár egy játékbaba. Feleolyan súlyú lévén, mint ellenfele, Király azonnal elbátortalanodott. Ettől kezdve a két állat nem közeledett egymáshoz, hála a gondozók erőfeszítéseinek. De a tigris vonakodott átengedni a területét. Király eltökélten lépkedett a terület jobb széle mentén, nyomon követve a fel-alá ugráló gondozót, aki mindenáron le akarta kötni a figyelmét. Tammy, a tigris, egy szikla tetején foglalt el stratégiai állást, és onnan morgott-ugatott Királyra. Húsz perce még békésen teáztam, de ez most Helyzet volt. Méghozzá patthelyzet, aminek csak kábító lövedék vethet véget. A fegyverszobánkban található kábító puska sajnos nem működött nem csak most: soha. Holott a leltár működő eszközként tüntette fel. Csak élessel lőhettünk. Kelly, a nagymacskák gondozója ekkor elrendelte, hogy minden nélkülözhető férfi sorakozzon fel a terület alsó része mentén, ahonnan vezényszóra torkunk szakadtából ordibáltunk Tammyre (aki sem az embereket, sem az ordítozást nem állhatja), míg Kelly és Hannah, a két nagymacska-gondozó a házába hívogatta. Valamennyi gondozót, karbantartót és terepmunkást befogtuk a menekítésbe, még Tomot, a kameramant is, aki azért jött, hogy próbafelvételt készítsen, és Duncannel tartózkodott az oroszlánházban. Ahogy már a kezdeti időben felvett tévésorozatban hallható, Tom remekül ugat. Az ember minden mozdulatát nyomon követő forgatócsoport idegesítő lehet, de úgy éreztük, nincs rejtegetnivalónk, és csak hogy még érdekesebbé tegyem a dolgot, megegyeztem Robbal, hogy a stáb otthagyhatja

5 biztonságos autóját, és csatlakozhat hozzánk a falnál. Tom rákezdte az ugatást, ami azonnali hatással járt, mintha csak hideg vízzel öntötték volna nyakon Tammyt. A farka megrándult, a füle lelapult, és a tigris két perc múlva megtört: leszökkent a szikláról, és a házába iszkolt. Kimondhatatlanul megkönnyebbültünk ugyan, de azért felhívtam Mike Thomast, és tudattam aggályomról: Király ugyan rács mögött van, de a helyzet nem száz százalékig biztonságos, mert az idegen terepen izgatottságában könnyen valamiféle kétségbeesett lépésre szánhatja magát. Mike egyetértett. Láttam, amint egy majom stresszes állapotban tízméternyit ugrott mesélte. Amire állítólag nem is képes. Szerencsére elcsíptük a női vécében. Ha Király megint kiszabadul, nem valószínű, hogy mi is ilyen szerencsével járunk. Miután mind a három tigris a helyére került, úgy döntöttünk, a nyilvánvaló következő teendő az, hogy becsalogassuk Királyt a tigrisház negyedik zárkájába, ahol végre valóban zár alá kerülne. Sajnos azonban ez a rozoga tartalékzárka nem volt biztonságos. Acéllemezzel kellett volna kibélelni, és a padló lécei is javításra szorultak. Mindkét műveletet házilag meg lehet oldani néhány óra alatt, ha az anyag is, a személyzet is rendelkezésre áll, csakhogy gyorsan sötétedett. És a tigrisháznak nem volt világítása. Duncan ott maradt, hogy felügyelje a nagymacskák házának rendbehozatalát, én meg elindultam, hogy valahol szükségvilágítást szerezzek be. A gondozók elmondták, hogy a legközelebbi elektromos áruház a közeli Plymptonban van. Ahogy elhajtottam a sötétedésben, néhány munkást vettem észre a főbejárathoz vezető úton, amint szerszámokat pakoltak le a Transitjukról. Intettek, hogy mehetek, én meg nem sokat törődtem velük, csak tovaszáguldottam világításkeresőben, hogy minél előbb folytatódhasson a javítás. Néhány kényszerű visszafordulás után rátaláltam egy kertészeti centrummal kombinált vegyes áruházra, ahol minden kapható volt, ami felesleges, de végül találtam egy barkács részleget, sőt világítási cikkeket is. Felrohantam a lépcsőn, és elkaptam egy eladónőt. Hol találok halogénlámpát? Hosszú csönd támadt. Majd, mintegy lassított felvételben: Nos azt hiszem van néhány lampionunk Nem, nem, nem: egészen mást keresek. Fényszórót. Halogén fényszórót. Ötszáz wattosat. Hol találok ilyet? A hölgy ellebegett, hogy megkérdezzen valakit, én pedig ezalatt vészsebességre kapcsolva újra végigpásztáztam az elektromos részleget, a fodros éjjeliszekrény-lámpák sorait, az egyetlen árva égőt tartó üvegdámákat, és persze a lampionokat. Megpróbáltam módosítani a keresés feltételein: vajon ez az elektromos limlom beválik kompromisszumként? Elképzeltem, amint őszbevegyült brigádunk egy nyirkos folyosón dolgozik csiszológépekkel, tigrisek szomszédságában, és szinte láttam az arckifejezésüket, amikor beállítok egy Disney-figurát ábrázoló lámpával. Nem. És ekkor megtaláltam. Egy jelöletlen skatulyában, a legalsó polcon bújt meg az egyetlen, falra szerelhető halogénlámpa de se csatlakozó nem volt hozzá, se kábel. Két kézzel ragadtam meg, és száguldottam a barkács részlegre, el az eladónő mellett, aki épp azt mekegte: Sajnálom, de pillanatnyilag nincsen Oké. Megtaláltam. Köszönöm. A néptelen barkács részlegen magam kerestem csatlakozót és kábelt, és végre sikerült mozgósítanom egy eladót, hogy mérje le a szükséges adagot. De olyan sokáig bíbelődött, hogy elhatároztam: inkább viszem az egész tekercset.

6 Muszáj lesz megkérdeznem az árát és Reg éppen szabadnapos. Oké, mérje le és tekerje fel, de kérem, gyorsan, mert meglehetősen sietek. Végre sikerült megértetnem magam, és hamarosan már a kasszánál álltam egyik lábamról a másikra, és nyakamat nyújtogatva néztem az előttem toporgó három vevőt, hogy vajon meddig totojáznak a fizetéssel. A kasszánál sorban állással töltött holtidő mindig meghaladja a tűréshatáromat, még ha történetesen nem sietek is. Az évek során Zazen légzéstechnikát fejlesztettem ki, és rászoktattam magam, hogy ne fókuszáljak a sort lassító, elkerülhető kisebb alkalmatlanságok óhatatlan sorozatára. Ez azonban a jelen helyzetben nem működött. Teljes vészüzemmódban voltam alig néhány órája élet-halál döntéseket hoztam életemben először, még mindig egy kiszámíthatatlan nagymacska ólálkodik a parkban, a legkevésbé sem megfelelő helyen, ráadásul sötétedik, és sürgősen le kell bonyolítanom ezt a vásárlást, hogy folytatódhasson a munka, amivel a vadállatot végül el lehet rekkenteni. És a pénztár nem volt éppen a villámgyors működés modellje. A pénztárosnőt valósággal elkábította a kassza, a sorban állók mintha iszapban mozogtak volna. Amikor végre-valahára lassított felvételben lebonyolódott az első tranzakció, a távozó vevő visszalebbent a sorba, és felragadott egy doboz mentolos cukrot. Bocs, ezt elfelejtettem! Hogy ekkor ki nem törtem, az a világ nyolcadik csodája. A kezem reszketve tapogatózott a rózsaszín-fehér cukorkák zacskója felé, hogy elragadjam, és miszlikbe tiporjam, aztán én törjek a sor élére. Nem tettem. Mélyeket lélegeztem. És végre, végre elszabadulhattam. Száguldottam vissza, az éji homályban, a szükséghelyzet felé. A célegyenesben egy akadályt pillantottam meg a reflektorfényben. Nem akartam hinni a szememnek a korábban kikerült munkások távozásom és visszaérkezésem között lezárták az utat! Betonakadályok emelkedtek előttem, és egy tábla közölte, hogy az elkövetkező négy hónap során az út egy kapcsolóház építése miatt zárva is marad. A kerülő utat egyelőre nem jelezték, és a területről alkotott képzeletbeli térképem, hogy finoman fogalmazzak, igen hiányos volt. További fél órámba került, mire a tökéletesen egyforma mellékutak valamelyikéről végre rátérhettem a bevezető útra. A parkban rohamléptekkel száguldottam a tigrisek felső területe felé. A tigrisházban egyetlen hatvanwattos égő világított, én pedig azonnal nekiláttam, hogy állandóan magamnál hordott kéziszerszámaimmal felszereljem a lámpát. Több tucatnyi, de az sem lehetetlen, hogy száz hasonló lámpát szereltem már életemben, ám ez alkalommal azt kellett észlelnem, hogy a kezem remeg, és bizony nem büszkélkedhettem a végeredménnyel. Nem volt különösen serkentő hatással rám, hogy a műveletet körülbelül fél méterre Spartól, az idős korára is erőteljes és fenyegető szibériai tigristől végzem. A Királlyal történt korábbi randevúja óta a fülén véres sebet hordozó Spart természetesen kísértették a délutáni események, és nem szolgált tetszésére, hogy ismeretlenek kopácsolnak a házában ilyen szokatlan időben. Épp annyira felzaklatta a jelenlétem, mint engem az övé; folyamatosan hallatott halk, de nem kevésbé fenyegető morgása időnként ordító crescendóvá fokozódott. Ilyenkor rávetette magát a kettőnket elválasztó drótkerítésre, és le nem vette rólam vészesen kitágult, hatalmas, narancsszínű szemének pillantását. Az efféle zajos epizódok élénk visszhangot keltenek az ember kebelében, és vészjeleket továbbítanak az agyába, mely már úgyis tele van aggodalommal, miközben megkísérli elnyomni a nagytestű ragadozó közelségéről és a fenyegető kínhalálról a szem által közvetített elkeserítő híreket. Talán érthető, hogy a kábel lecsupaszítása közben túl mélyen vágtam a huzalba, és a bekötések csúnyára sikerültek. De ilyesmivel most nem törődhettem. Amikor végre fényárban úszott a zárka, megvallottam Robnak, aki pillanatnyilag az

7 egészségügyi és biztonsági tiszt feladatát látta el, hogy ezt a huzalozást később, alkalmasabb körülmények között, újra el kell majd végezni. Elnyűtt képén részvétteljes mosoly tűnt fel. Egyelőre jó lesz hangzott megértő válasza. John, Paul és Rob gyorsan elvégezte a negyedik zárka belsejének javítását, az olyan emberek szótlan hatékonyságával, akik tudják, mit művelnek, és már régóta dolgoznak egymás keze alá. Duncan átgondolta a kábító fegyver ügyét. A legközelebbi állatkert, Paignton, nem adhatja kölcsön az övékét, mert az engedélyük nem szól területen kívüli használatra. Parkunknak az utóbbi években szerzett hírneve, valamint a mi széltében hirdetett tapasztalatlanságunk aligha kelthetett bennük kedvező benyomást, és jócskán tudatosodott bennünk, hogy ez a kudarcérzés, valamint nyilvános fogadtatása mit jelenthet a kilátásainkra nézve. Rob végül szerzett egy kábító puskát és engedéllyel rendelkező kezelőt, méghozzá Bob Lawrence-nek, a Midlands Szafaripark főerdészének személyében, aki hajlandó volt leruccanni hozzánk, de úgy döntöttünk, hogy mivel Király biztonságosan el van zárva, elég, ha Bob csak másnap reggel érkezik. Ésszerű módon egyetértettünk abban, hogy mivel a jaguárt a nagymacskák elrekesztésére szolgáló zárkába zártuk, minimális a kockázat. Megpróbáltuk átcsalogatni Királyt a kijavított negyedik nagymacskazárkába: húst tettünk közvetlenül az ajtó mögé, és bár a hús jelenléte szinte kémiai hatással járt az izmos vadállatra, és többször is a küszöbre csalogatta, az önfenntartás ösztöne mindig megfékezte. Túlságosan ravasz volt, vagy túlságosan rettegett, hogysem új területét feladva az ingyenkoszt kedvéért beugorjon egy ólba. Mike azt tanácsolta, hogy őrködjünk autóból a zárka közelében, és az első fenyegető jelre, mondjuk ha Király megpróbál átmászni a drótkerítésen, hozassunk puskát. Rob a gondozó bódéjában heveredett le, keze ügyében a puskával, én pedig anya kocsijával a lehető legközelebb hajtottam, és letelepedtem egy kulacs kávé meg egy zseblámpa társaságában. Mike utasított: félóránként villantsam fel a zseblámpát, és győződjem meg róla, hogy Király nyugton van és ami még fontosabb: még mindig ugyanott. Ne szállj ki a kocsiból! figyelmeztetett. Ha kiszabadult, nem hallod meg, ő pedig az ajtónál fog lapulni. Az éj előre haladtával a józan eszű Király úgy döntött, biztonságos az üres zárkában ülni, bár vigyázó szemmel figyelte, közeledik-e valaki a házhoz. Ez azt jelentette, hogy az autóból nem volt látható, így aztán félóránként kinyitottam a kocsiajtót, félig-meddig arra számítva, hogy azon nyomban rám ront százkilónyi izom, fog és karom, majd amikor ez elmaradt, néhány lépésnyire beóvakodtam a sötétségbe, ahol vagy lapult, vagy nem egy dühös jaguár, és felvillantottam a zseblámpát. Magabiztosságom egyre fokozódott, ahányszor egy szempár visszfénye villant rám a házból. Király nyugton maradt, és hajnali öt órakor Duncan felváltott az autóban. Bob Lawrence fél nyolckor érkezett a kábító puskával. Az övébe tűzött fegyverekkel és Indiana Jones-féle kalapjával igen megnyugtatott a jelenléte. Az ember úgy érezte, ha elszabadul egy orrszarvú (nem mintha rendelkeztünk volna akár csak eggyel is), Bob azzal is elbánna. Megjött az állatorvos, hozta a szükséges nyugtatókat, és harmadik próbálkozásra Királyt eltalálta a kábító lövedék, ámbár, mint kiderült, sajnálatos módon éppen az ágyékán. Dühödten ugrándozott, majd fokozatosan lassult, morogva-hörögve, és ádázul méregetett bennünket a kerítés túloldaláról. Úgy éreztem, igyekszik megjegyezni az arcunkat, hogy amikor kiszabadul, tudja, kinek jár megtorlás az őt ért méltánytalanságért. Annak is megvolt a veszélye, hogy az elkábított Király beleesik a vizesárokba és megfullad,

8 ezért létrát hozattam, amivel szükség esetén kitaszigálhatjuk, de titkon elhatároztam, hogy ha egyáltalán felmerül a lehetőség, hajlandó vagyok lemászni a létrán és kirángatni a vízből. Ám erre szerencsére nem volt szükség. Király bárányszelíden összecsuklott, mi pedig rohantunk a zárkába, hogy hordágyon kihozzuk. Immár újra biztonságban a saját házában amit aprólékosan átvizsgáltunk, hátha akad valami hiba, ami hozzájárulhatott az incidenshez, Királyt gyors fogászati és általános egészségügyi vizsgálatnak vetettük alá. Ritkán kap az ember lehetőséget, hogy végzetes következmények nélkül pillantson be egy ilyen állat szájába, tehát buzgón éltünk az alkalommal. Ahogy hozzáértem Királyhoz, miközben a hordágyon cipeltük, első ízben kerültem közvetlen kapcsolatba a gondjainkra bízott állatok egyikével, és szinte hihetetlen volt ez a beavatás. Négy férfi együttes ereje kellett a park egyik legszebb és legveszedelmesebb állatának felemeléséhez. Mintha álmában is szemmel tartott volna bennünket egzotikus rózsafoltjaival; irdatlan ereje csalóka szépségébe zárva szunnyadt. Ahogy Bob Lawrence és az állatorvos a nyakánál fogva beemelte a rácskerítésen, mintha csak egy zsák krumpli volna, majd kiléptek, és bezárták maguk mögött az ajtót, szinte eufóriásan szakadt ki belőlünk a közös sóhaj. Vörös riasztás lefújva adott hangot kollektív megkönnyebbülésünknek Rob. Persze jelentést kellett írnunk, amiben döntően fontos lesz az esemény pontos időrendje, és amit a szakértők majd átfésülnek, mielőtt nyilvánosságra hozhatnánk. Rob és Duncan többszörösen kérdőre vonta Richardot, a gondozót, akinek a lelkén száradt a dolog, és a közléseinket meg a jelentést végre-valahára jóváhagyta a tanács, mivel, úgymond, bebizonyosodott, hogy felelősen és szakszerűen jártunk el. Egyfajta jóváhagyást Tomtól is kaptunk, a nagyhangú számítógépes szakértőtől, aki másnap, távozáskor kijelentette: Vitathatatlanul ez volt a legizgalmasabb helyszíni munka, amit valaha is végeztem. Csakhogy bennem gyökeret vert a rettegés: milyen is, amikor Király kiszabadul, ha akár csak egy pillanatra is, mindenre képesen. Amikor megvásároltam az állatkertet, azt gondoltam, hogy az állatok elzártsága adott tény, minden biztonságos, hibátlan rendszereket működtető szakemberek avatott kezében van. A gondolat, hogy ezeknek az állatoknak egyike, ha kiszabadul, megrohanja a piknikterületet, vagy betéved a faluba, az adrenalinnak új, maradandó szintjét képezte a mellkasomban, és a mai napig sem hagyott el. A vörös riasztás kilátása az, hogy milyen érzés a vészhelyzet közepében lenni, vállalni a lehetséges következményeket, ha valami rosszul sül el velem van, amikor felébredek, amikor lefekszem, vagy amikor a parkot járva elcsevegek a látogatókkal. A felelősségnek ezt a szintjét komolyan kell venni. Mintha akarattal rendelkező puskákat vigyáznánk, támadófegyverek biztonságos tárházát, amelyeknek azonban mindegyike rendelkezik határozathozó agykéreggel és menekülési útvonaltervek egész sorával. Király sikeresen belénk plántálta a magáét. Fordította: Borbás Mária

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Bódi Zsolt Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! A BARÁT Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta. Szüleimnek, testvéreimnek,

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska!

Hosszúhetény Online. Kovács Dávid 2012. júl. 24. 11:23 Válasz #69 Szia Franciska! Hosszúhetény Online H.H.Franciska 2012. júl. 24. 12:00 Válasz #70 Köszi a gyors választ! Csak arra tudok gondolni, hogy nem jutott el a felajánlás az illetékesekhez, mert máskülönben biztosan éltek volna

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén

démontámadást, akkor tanulta meg, hogy képes előre jelezni, ha démonok közelednek. Apja a király, nem lepődött meg fia képességein, a szíve mélyén 1. A támadás Viktor az erőd tetejéről nézte a közeli erdőt. Minden nyugodtnak tűnt mozgásnak semmi nyomát nem látta. Pedig érezte a jelenlétüket, tudta, hogy a közelben vannak, nem látja őket, de valahol

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon

Kutasi Heléna. Szerelmeskalandos. avagy a boldogságra várni kell. Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Kutasi Heléna Szerelmeskalandos avagy a boldogságra várni kell Borító: Ráth Márton www.facebook.com/rathmartonsalon Amikor először megláttam őt, azonnal tudtam, nem lesz mindennapi történet. Biztos többen

Részletesebben

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december

AZ A NAP. LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december HD LXVIII. évfolyam, 11-12. szám 2004. november-december AZ A NAP APRÓ ISTVÁN Az a nap úgy kezdődött, hogy több kilométeres dugóba kerültem az elővárosban. Nem, így akármelyik nap kezdődhet, az a bizonyos

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 5 PERCES MENEDZSMENT TANFOLYAM 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és

Részletesebben

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN

MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak

Részletesebben

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN Honnan jött az előadás ötlete? VIKTOR: Az alapötletem igazából az

Részletesebben

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang.

Hé, hát így kell bánni egy vendéggel? hallatszott egy rikácsoló férfihang. Jackie megpróbálta felvenni a borítékot. Ez marha nehéz, gondolta. No, nem a boríték volt az, hanem a kidobó, aki a kezén állt, miközben ő a borítékot markolta. Az történt, hogy leejtette, egy két méter

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

A Cseppnyi Önbizalom kútja

A Cseppnyi Önbizalom kútja Bertóti Johanna A Cseppnyi Önbizalom kútja Szereplők: Fodor testvérek (kertészlegények) Bodor Magnólia, tündér Kuruzs Ló Utolsó Sárkány Kurta Farkú Malac Félénk Tigris 1 1. jelenet Kert. Csukott szirmú

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték Horváth Zoltán Cashflow Mérnök Gazdasági világválság: hisztéria vagy valóság Nos, itt ülünk egy gazdasági világválságnak nevezett helyzet kellős közepén, és a legrosszabb

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest!

Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Színbe hozunk! Találd meg magadban Te is az önkéntest! Szia! A Faipari Tudományos Alapítvány saját profiljába vágó önkéntes programot indított ZuzmóKa néven. Az egy éven át tartó rendezvénysorozat önkéntesek

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az or;;zái2,g'~tűl(~s elnökének a felsőoktatási törvényjavaslat vitája során. Pénzügyminisztertámogatta és sürgette a felsőoktatási

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A skizofrénia A skizofrénia A skizofrénia kifejezést szinte mindenki hallotta már valahol. Az emberek zöme azonban mégsem tudja biztosan, mi is ez, mi az oka, és hogyan gyógyítható. Mit jelent a skizofrénia

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk Nagy Zsófia: A mi táblánk 2011 decemberében, karácsonyi meglepetésként, egyik diákom családjának közbenjárása révén került osztálytermünkbe egy Mimio interaktív tábla. Persze nagy volt az öröm a gyerekek

Részletesebben

Csillagtúra egy Európáról

Csillagtúra egy Európáról Csillagtúra egy Európáról Nagyon vártuk a csapat első Csillagtúráját több okból. Egyrészt mert bár a Kékszalag a legnagyobb médiaesemény a Balatonon, de a leginkább embert próbáló verseny szerintem a Csillagtúra.

Részletesebben

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Mindig a holnapra mosolygok, Elvágyom onnan, ahol bolygok, Úgy vágytam ide s most már szállnék. Óh, én bolond, bús, beteg árnyék. Ady Endre Utálok hajnalban kikelni az ágyamból. Nagy bögre kávé nélkül

Részletesebben

A döntés meghozatalában, miszerint egy lélekgyermeket vesz magához, Bonaria számára a legnagyobb problémát természetesen nem az emberek kíváncsisága,

A döntés meghozatalában, miszerint egy lélekgyermeket vesz magához, Bonaria számára a legnagyobb problémát természetesen nem az emberek kíváncsisága, A döntés meghozatalában, miszerint egy lélekgyermeket vesz magához, Bonaria számára a legnagyobb problémát természetesen nem az emberek kíváncsisága, sokkal inkább a házába befogadott kislány kezdeti viselkedése

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 18-án 17 00 órai kezdettel az Önkormányzat Ideiglenes Polgármesteri Hivatalának tanácstermében tartott

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jelen voltak: Bogács Község Képviselő-testülete a mellékelt jelenléti ív szerint Kásáné

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik Több éves gyakorlattal fejlesztették tökélyre kifinomult praktikáik egész arzenálját. Kódszavaik tárháza régi, legendássá vált esetekből épült fel, ám legtöbbször

Részletesebben

Június 19. csütörtök

Június 19. csütörtök Június 19. csütörtök A tegnapi túra a városban úgy kinyuvasztotta a lábam, mint egy nehéz nap a Caminon. Igaz, több mint két órát mentem, megállás nélkül, és a szandálban, amiről már kiderült, hogy nem

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28.

Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Villás Lajos: Blokád a Váci úton 2008. September 28. Valahol az országban, rendõrök, és romák "szövetséget kötöttek". Szövetséget kötöttek arra, hogy közösen, kéz a kézben fognak fellépni mindenkivel szemben,

Részletesebben

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak:

Buddha pedig azt mondta a tanítványainak: Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: - És most?akarsz még mondani valamit? A férfi

Részletesebben

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.

Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt. Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,

Részletesebben

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép: Súly: Ár: Átütő erő: Méreg:

Női fegyverek Körömgyűszű Képességküszöb: T/k: Ké: Té: Vé: Sebzés: Fp/Ép:  Súly: Ár: Átütő erő: Méreg: Női fegyverek Az alábbiakban néhány olyan tipikus női fegyver bemutatása következik, amik nem is mindig fegyverek igazán, sokszor egyéb célokra készültek, és csak az emberi találékonyság és akarat hatására

Részletesebben

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag 2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába

Részletesebben

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. március 27-én 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi rendkívüli ülésről Ülés helye: Borsosberény

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben

SZKB103_10. Konfliktusok a közösségben SZKB103_10 Konfliktusok a közösségben tanulói konfliktusok a közösségben 3. évfolyam 103 Diákmelléklet D1 Tornai József: Ki tud tovább lefelé lógni? Kora tavasz köszöntött ránk meleg esővel, s mi a kunyhót

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar

Michael Peinkofer. 1. kötet. A griff bűvöletében. Scolar Michael Peinkofer 1. kötet A griff bűvöletében Scolar E lőhang Több száz évvel ezelőtt, régi, sötét korokban A felhőkön átszűrődő sápadt holdfényben az emberi szem alig tudta kivenni a kőrakások gyűrűjét.

Részletesebben

VEZETŐKÉPZŐ KÖZPONT A CÉGVEZETÉS MŰVÉSZETE IV.

VEZETŐKÉPZŐ KÖZPONT A CÉGVEZETÉS MŰVÉSZETE IV. Lawrence VEZETŐKÉPZŐ KÖZPONT & Bennet A CÉGVEZETÉS MŰVÉSZETE IV. 1 TIME MANAGEMENT. HOGYAN GAZDÁLKODJUNK OKOSAN AZ IDŐNKKEL? Az idő talán az egyetlen dolog az életünkben, amiből mindenkinek ugyanannyi

Részletesebben

A Bélyegzési Ceremónia

A Bélyegzési Ceremónia xx. fejezet A Bélyegzési Ceremónia ár mindenki a Szentélyben várakozott. A kör alakú, kupolás, középkori terem teteje a magasba nyúlt, ezért úgy tűnt, mintha a hatalmas, kovácsoltvas, méteres fehér gyertyákkal

Részletesebben

4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel

4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel 4. fejezet Ha túl kényelmes a fotel A válság benned gyökerezik Minden nehézség ellenére egyszer csak befigyelt a jószerencse. Persze, tettünk is érte, de végső soron mázlink volt. Történt ugyanis, hogy

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk

Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk Kelemen Emese Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk Berniczky Éva: Várkulcsa, mesterek, kóklerek, mutatványosok, szemfényvesztõk. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2010 Berniczky Éva Várkulcsa című novelláskötete

Részletesebben

A Földes IV.C (1959) öregdiákok 50 éves érettségi találkozójának ünnepi vacsoráját nyitó pápai áldás

A Földes IV.C (1959) öregdiákok 50 éves érettségi találkozójának ünnepi vacsoráját nyitó pápai áldás A Földes IV.C (1959) öregdiákok 50 éves érettségi találkozójának ünnepi vacsoráját nyitó pápai áldás (Pápay Zsolt osztálytársunk beköszöntő szavainak summázata) 2009. május 16 Tabáné Erzsike, Taba Sándor,

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

PETOCZ-nyomda indd :14:41

PETOCZ-nyomda indd :14:41 ez az utazás talán a legrosszabb emlékeim egyike. Ezért nem tudok erről az utazásról mit mondani. Minden olyan ideiglenesnek tűnt akkoriban. Bizonytalannak. És ez a bizonytalanság, ez volt talán a legkimerítőbb.

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Csodagyerekek Gondoljanak a kis Mozartra! Négyévesen felmászott a zongoraszékre, és megkomponálta első hangversenydarabját. Nos, Hodek Dávid és Martincsák Kata hasonlóan ritka tehetségek, csak őket a szüleik

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

Azonnal megkezdődtek a bejelentkezések. És szinte kizárólag férfiak hívtak.

Azonnal megkezdődtek a bejelentkezések. És szinte kizárólag férfiak hívtak. A NAPI BETEVŐ A Férfiak a díványomon egy váratlan utazás története, amely történetesen a férfiak erotikus gondolkodásába vezetett. Amit ott megtanultam pácienseim vágyairól és viselkedéséről a szex és

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk!

Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Belső Nóra: Utak egymáshoz (részlet) Beszélgessünk! Sokszor nagyon kevés dolgon múlik, hogy egy kapcsolat miképpen alakul. Ugyanazzal az energiával lehet építeni és rombolni is. A lényeg a szándék, illetve

Részletesebben

jor ge bucay Caminò a könnyek útja

jor ge bucay Caminò a könnyek útja jor ge bucay Caminò a könnyek útja A Z ÚT RÉTEGEI Biztosan van egy út, mely bizonyára sok mindenben személyes és különleges. Bizonyára van egy út, mely biztosan sok mindenben közös mindenki számára. Van

Részletesebben

közötti távolság fölött feszül. Az események azonban inkább olyanok, mint egy perzsaszőnyeg ezernyi színpompás cérnaszál, amelyeket bonyolult

közötti távolság fölött feszül. Az események azonban inkább olyanok, mint egy perzsaszőnyeg ezernyi színpompás cérnaszál, amelyeket bonyolult NÉHÁNY SZÓ A SZERZŐTŐL Az idő egy folyamatos valóság fonál, ami a születés és a halál közötti távolság fölött feszül. Az események azonban inkább olyanok, mint egy perzsaszőnyeg ezernyi színpompás cérnaszál,

Részletesebben

Hedwig Courths-Mahler. Szigethercegnõ

Hedwig Courths-Mahler. Szigethercegnõ Hedwig Courths-Mahler Szigethercegnõ 2. kiadás A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Hedwig Courths-Mahler: Die Inselprinzessin Bastei-Verlag Verlagsgruppe Lübbe GmbH & Co. KG Bergisch Gladbach

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral VALÓSÁG Az alábbi interjúkból a pedagógus életút két állomásáról kaphatunk képet, egy mentortanár és egy pályakezdő pedagógus véleménye alapján. A beszélgetések főként a pedagógussá válás kezdeti szakaszáról,

Részletesebben

Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései

Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései Szakál Ferenc Pál A szükséges pedagógus-státuszok számításának változásai és egyéb összefüggései 1. A státusz-meghatározás korábbi szabályai, módja Emlékeim szerint korábban nem volt egységesen előírt

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga

Mesénkben a példák, amelyeket az óvodáskorú gyermekek könnyen megérthetnek, elemi matematikai információkat közölnek. Könyvünk matematikai anyaga ELŐSZÓ Kedves szülők! Gyermekeik, mint egykor önök is, szeretik a meséket. Reméljük, hogy könyvünk tetszeni fog nekik. De önöknek elárulunk egy titkot: ez a könyv nem csak mese. Azt szeretnénk, ha gyermekeik,

Részletesebben

A SIKER MOTORJA: HISZEM, HOGY KÉPES VAGYOK RÁ! WALTER MISCHEL PILLECUKORTESZT. Hogyan fejlesszük önuralmunkat?

A SIKER MOTORJA: HISZEM, HOGY KÉPES VAGYOK RÁ! WALTER MISCHEL PILLECUKORTESZT. Hogyan fejlesszük önuralmunkat? A SIKER MOTORJA: HISZEM, HOGY KÉPES VAGYOK RÁ! 3 WALTER MISCHEL PILLECUKORTESZT Hogyan fejlesszük önuralmunkat? A SIKER MOTORJA: HISZEM, HOGY KÉPES VAGYOK RÁ! 5 Judynak, Rebeccának, Lindának A SIKER MOTORJA:

Részletesebben

5 perces menedzsment tanfolyam. Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.

5 perces menedzsment tanfolyam. Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. 1 www.tudastaranyagok.wordpress.com 5 perces menedzsment tanfolyam 1. lecke Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget. A feleség gyorsan

Részletesebben

Tartalomjegyzék Bevezető Gyógyító erőim felfedezése Üdvözöllek a valóság rejtvényében! Minden szenvedés az önvaló megtagadásából ered

Tartalomjegyzék Bevezető Gyógyító erőim felfedezése Üdvözöllek a valóság rejtvényében! Minden szenvedés az önvaló megtagadásából ered Tartalomjegyzék Bevezető 11 Birtokolni vagy létezni? 11 Válj eggyé az elképzeléseiddel! 11 A gyakorlat mindent megmagyaráz 12 Gyakorlat: A párhuzamos éned 16 A tapasztalat fontosabb, mint az elméleti tudás

Részletesebben

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/

Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Kompetencia és performancia /Egy útkeresés tapasztalatai/ Oktatáspolitikai alapdokumentumok kívánják meg a ma iskolájától, hogy mielőbb jusson túl azon a tartalmi és módszertani váltáson, amit már maga

Részletesebben

Jézus lecsendesíti a tengert

Jézus lecsendesíti a tengert A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus lecsendesíti a tengert Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte

Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! Hisz elkérte a számod, és megígérte Miért nem hív?! 10/2. Képzeld el ezt a szituációt: Megismerkedtél egy nagyon vonzó pasival. Úgy érezted magad vele, mintha már ezer éve ismernétek egymást.

Részletesebben

Lipcsei Dániel The Strange Meeting

Lipcsei Dániel The Strange Meeting Lipcsei Dániel The Strange Meeting Ez is olyan nap volt, mint a többi, egy dolgot leszámítva Vége! Végre vége ennek az öt évnek is. A középiskolás öt évnek A végzősök úgy rohantak ki az udvarra, mint az

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

III.4. JÁRŐRÖK. A feladatsor jellemzői

III.4. JÁRŐRÖK. A feladatsor jellemzői III.4. JÁŐÖK Tárgy, téma A feladatsor jellemzői Algebra (és számelmélet), szöveges feladatok, mozgásos feladatok, geometria. Előzmények Az idő fogalma, mértékegység-váltás (perc óra), a sebesség fogalma:

Részletesebben

Ruins of the Republic. S01E03 Tatuini tortúra http://jedirend.com

Ruins of the Republic. S01E03 Tatuini tortúra http://jedirend.com 2 1. Moe a hipertér kék vízfelszínhez hasonlatos szövetét tanulmányozta, miközben azon gondolkozott, hogy valóban jó ötlet-e, amit most megvalósítani készülnek. Azonban úgy tűnt, Ace nem fűzött kétségeket

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben