AZ ÉVFOLYAMDOLGOZATOKRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ÉVFOLYAMDOLGOZATOKRÓL"

Átírás

1 JOGELMÉLETI TANSZÉK AZ ÉVFOLYAMDOLGOZATOKRÓL A felsőoktatási diplomát nyújtó képzésekben részt vevő hallgatóknak eltérő számú évfolyamdolgozatot kell írniuk tanulmányaik során. A jogász osztatlan képzésben részesülő hallgatóknak két dolgozatot kell elkészíteniük a képzés során (ennek javasolt féléve az ötödik és a hetedik szemeszter). Az évfolyamdolgozat célja, hogy a hallgató fogalmazási kompetenciáit fejlessze, egyúttal az is, hogy ismerkedjen meg tudományterülete valamely fontos kérdésével részletesebben is. Az évfolyamdolgozat rendeltetése továbbá, hogy a diplomamunka megfelelő színvonalú elkészítéséhez szükséges készségeket és jártasságot a hallgató már az évfolyamdolgozatok készítése során elsajátítsa. A hallgatónak az évfolyamdolgozat készítése során egy általa vállalt (vagy a tanszéki listából kiválasztott/a konzulens oktatóval leegyeztetett) témát kell szakszerűen, a vonatkozó szakirodalmi forrásokban rejlő nézőpontokat is ismertetve és ütköztetve feldolgoznia. Az évfolyamdolgozat készítőjével szemben elvárás továbbá, hogy a feldolgozott anyagrészeket elemezve, és azokat általánosítva, azokból helyes konklúziókat levonva saját véleményt formáljon a vizsgált témáról. Terjedelem A dolgozatokkal szemben támasztott terjedelmi követelmények (a dolgozat törzsszövegére vonatkozóan, ide nem értve tehát a címoldalt, a tartalomjegyzéket és az irodalomjegyztéket): Típus Minium terjedelem (kötelező) Maximum terjedelem (ajánlott) Évfolyamdolgozat I. 20 oldal 40 oldal Évfolyamdolgozat II. 25 oldal 50 oldal I. Járulékos részek Címlap Szerkezeti felépítés Tartalmazza az intézmény nevét, a kar pontos megjelölését, a címet az esetleges alcímmel együtt, a szerző adatait, a témavezető oktató nevét, beosztását és a dolgozat készítésének helyét, valamint évszámát. (A példát lásd az ismertető végén). Tartalomjegyzék A tartalomjegyzék tartalmazza a főszöveg részeit az irodalomjegyzékkel együtt, oldalszámmal megjelölve. (Fontos: a címlapot nem kell lapszámozni!) 1

2 Mottó A mottó ugyan nem kötelező elem, de ha van, akkor mindig külön oldalon szerepel. [A mottóként használt idézet esetén a lábjegyzetben (vagy zárójelben) a forrás alapjául szolgáló mű főbb bibliográfiai adatait is fel kell tüntetni.] II. Főszöveg Bevezetés A dolgozat elején meg kell jelölni a témát, esetleg a témaválasztás indokát. Igényesebb és részletes kidolgozás esetén itt fejthetjük ki az alkalmazott módszertant is. Főfejezetek és alfejezetek A dolgozat mondanivalóját fő fejezetekre, ezeken belül pedig további kisebb egységekre tagoljuk. A formai szerkezet mindig a logikai szerkezetet szolgálja; al-és közcímekkel ne menjünk három címsornál mélyebbre (fő-/al-/köz-címek). Az egyes részegységek megjelölésekor használhatjuk a klasszikus jelölésmódot, azaz a főcímeket római számmal, az alcímeket arab számmal, az ezen belüli közcímeket pedig kisbetűvel jelöljük. Lehetséges a címrend decimális jelölése is, ahol minden részegységet arab számmal jelölünk, az egymás alatti szinteknek megfelelő ponttal elválasztva egymás után írjuk. A különböző jelölésmódok összehasonlítása: részegység klasszikus decimális Főcím I. 1. Alcím Közcím b) III. Utólagos járulékos részek Rezümé, összefoglalás (nem kötelező, de ajánlott!) Rövid, tömör összefoglalás, néhány mondat. A szerzőnek az összefoglalás során ismerteti módszerét, eredményeit, alapvető következtetéseit. Irodalomjegyzék A hivatkozott irodalom a főszöveg végére kerül a szerzők (több szerzős mű esetén az első szerző) neve szerinti betűsorrendben felsorolva. Ugyanannak a szerzőnek a publikációit a mű címének kezdete szerinti ABC sorrendben kell felsorolni. Az irodalomjegyzékben a felsorolás opcionálisan ellátható számozással is. Az egyes tételeket sorkihagyással vagy függő behúzással különítjük el egymástól. A szövegben előforduló minden hivatkozásnak és idézetnek meg kell jelennie az irodalomjegyzékben. Csak olyan tétel kerülhet ugyanakkor az irodalomjegyzékbe, amelyre legalább egyszer hivatkoztak a dolgozatban. 2

3 Példa: [1] HART, HERBERT (1961): A jog fogalma. Osiris Kiadó, Budapest, 1995 [2] SZIGETI PÉTER TAKÁCS PÉTER: A jogállamiság jogelmélete. Napvilág Kiadó, Budapest, 2004 Külön fel lehet sorolni a felhasznált jogforrásokat is, ezek jogforrás-típusonként csoportosíthatóak. Ezek megjelölésénél a Magyar Közlönyben szokásos jelölésmódot kövessük. Mellékletek (nem kötelező elem) A mellékletben helyezhetjük el a téma kifejtéséhez szükséges többletelemeket: adattárakat, táblázatokat, ábrákat. Fényképeket csak kivételes esetben csatoljunk a dolgozathoz! A mellékleteket lássuk el címmel, és arab számmal jelöljük. A nem saját magunk által készített adattárakat, táblázatokat, ábrákat a forrás megjelölésével kell szerepeltetni. Oldalbeállítás, formázás SZERKESZTÉSI ALAPELVEK ÉS SZABÁLYOK Általános betűtípus: Times New Roman, 12 pont nagyságú, másfeles sorközzel. Margók: balés jobboldalon 2,5 cm, fent és lent 2,5 cm. A szövegtörzs: sorkizárt. Oldalszámozás: az oldalszám a lap alján, középre vagy jobbra igazítva található. Az első számozott oldal a bevezetés első oldala, az utolsó számozott oldal a dolgozat utolsó lapja. Tagolás, alcímek Egy fejezeten belül legfeljebb kétszintű tagolást alkalmazzunk: alcímek és azoknak alárendelve közcímek! A dolgozatokban háromféle cím használható: főcím (az egyes fejezetek jelölésére szolgál), kövér betűkkel szedve. alcím (a főcím alatt álló bővebb szövegrész): kövér és dőlt betűvel szedve. közcím (a szövegtörzset tagoló cím): dőlt betűvel szedve. Bekezdés A bekezdések formai jegyek segítségével is jelzik a téma tagolását. Egy bekezdés általában legyen hosszabb, mint egy mondat, de ne legyen hosszabb egy gépelt oldalnál. A bekezdéseket ne különítsék el sorkihagyások. Kiemelések Nyomtatásban a dőlt betű jelöli a kiemelést. Kerülni kell a r i t k í t á s s a l vagy a NAGYBETŰVEL való kiemelést. Számok írása A számokat a szövegben tíz alatt általában betűvel, tíztől felfelé számmal írjuk. Kivételt képeznek a statisztikai adatok, mértékek, ahol számokat írunk, és a sorozatban közölt számok, ahol lehet egységes írásmódot használni. 3

4 Speciális írásjelek Gondolatjel ( ): különböztessük meg az elválasztó-/kötőjeltől (-). Számbeli tartományokat is ezzel a jellel azonosítunk, pl.: , oldal, km. Idézőjel: a magyar szövegekben rendszerint dupla, bal és jobb állású idézőjelet ( ) használunk (melyet a köznyelvben néha még ma is macsakakörömnek mondanak). Kerüljük az idézetek más jellel való jelölését; pl. a szimpla, vagy angol idézőjeleket ( ), a német idézőjelet ( ), az ún. francia csúcsos vagy latin idézőjelet (). Az idézett szövegen belüli idézetet ugyanakkor csúcsos magyar idézőjellel jelöljük (» «), mely a franciához hasonlít, de ellenkező irányba mutat. Paragrafus: egyes jogforrások esetén használatos -ként, ám folyó szövegben, sorszám nélküli használatkor szóval kiírjuk. ( A következő paragrafus azonban úgy rendelkezik, hogy ). Igényesebb szövegekben a paragrafus szó helyett a szakasz szót alkalmazzák. Az idegen nyelvű szövegekben előforduló kettős paragrafusjel ( ) magyarul helyesen: -ok, paragrafusok vagy szakaszok. Egyes jogforrásoknál (például az Alaptörvény cikkeinél) hiba a paragrafus szó használata, mert ez a szöveg egyebek mellett cikkekre tagolódik. A régi magyar jogszabályokban cikkelyeket találunk, de az is gyakori, hogy egy egész törvényre utalnak a törvénycikk szóval. A nemzetközi szerződések szövegében rendszerint ugyancsak a cikk vagy cikkely szakaszolást használnak. (Megjegyzésre érdemes, hogy a paragrafusjelet, a -t a jogi szakirodalomban a XIII-XIV. század óta használják. A jel a kézírással történő szövegmásolás során alakult ki, amikor is a szöveg szekcióit, azaz szakaszait jelölő két egymás utáni s betűt, függőleges irányban elcsúsztatták egymástól.) Rövidítések Csak szükséges esetben használjunk a szövegtörzsben rövidítést. Például: c. írjuk ki a szót: című. Az állami szervek illetve nemzetközi szervezetek megjelölésére használt, elterjedt, közkeletű rövidítéseket alkalmazhatjuk (például: Alkotmánybíróság AB, Európai Unió EU). Ebben az esetben azonban figyeljünk oda arra, hogy a használt rövidítés mindenki számára egyértelműen ugyanazt a szervezetet jelölje. Jogszabályok nevének általánosan használt rövidítéseit is alkalmazhatjuk (például Btk., Ptk.). A rövidítés első alkalmazásakor mindig írjuk ki a teljes nevet, amire a rövidítés vonatkozik. Például: ahogy az Alkotmánybíróság (AB) több határozatában is kifejtette. Felsorolás, listák A felsorolásban a listák egyes elemei lehetőleg új sorban szerepeljenek. Kerüljük a szövegen belüli felsorolások számozását. Idézés Az idézett szöveg után közvetlenül, lábjegyzetben tüntessük fel az idézet forrását! Ha az idézett szövegből valamit kihagyunk, akkor azt három ponttal ( ) jelezzük. Ha idézetünk nem az eredeti mondat elején kezdődik, akkor három ponttal és kisbetűvel kezdjük. Szó szerinti idézéskor idézőjelbe tesszük az idézett szöveget. Az idézeten belül idézett szöveg esetén használjuk a csúcsos magyar idézőjelet (» «), amelynek kezdő és záró csúcsa egyaránt befelé mutat. 4

5 Lábjegyzet és irodalomjegyzék A lábjegyzetbe a főszöveg gondolatmenetéhez nem szorosan tartozó kiegészítések, megjegyzések, észrevételek kerüljenek. A közlendőket általában célszerű a főszövegbe belefogalmazni és mérsékelni a lábjegyzetek számát és hosszát. Elsősorban az kerüljön lábjegyzetbe, aminek az olvasása megtörné a főszöveg folyamatosságát. Nyomtatásban a lábjegyzet (lapalji jegyzet) azon az oldalon jelenik meg, amelyen rá hivatkozás történik, és nem fejezet végi jegyzetben. Szintén lábjegyzetbe kerül az idézett vagy felhasznált művekre, illetve jogforrásokra való utalás is. Az ilyen hivatkozás arra szolgál, hogy elkülönítsük saját szövegünktől a máshonnan átvett szövegeket, illetve megkönnyíti a felhasznált források egyértelmű visszakeresését. A dolgozathoz felhasznált szakirodalmat a dolgozat végén bibliográfiai hivatkozással tesszük hitelessé. Nagyon fontos, hogy pontosan, szabályosan idézzük referenciáinkat ezek alapján a forrásokat vissza lehet keresni. A lábjegyzetben a művekre nem az összes bibliográfiai adattal csak az első említéskor (zárójelben az első publikálás évét is feltüntetve), a továbbiakban csak a szerző(k) nevének és a mű címének, továbbá a hivatkozott műből felhasznált szövegrész pontos oldalszámának (jogszabály esetén a szakaszszámnak) a feltüntetésével. Az oldalszámokat jelölhetjük o. - val, de használhatjuk a p. megjelölést is. Egy mű ismételt hivatkozása esetén a SZERZŐ VEZETÉKNEVE, valamint az op. cit. (opcionálisan az i. m. ), illetve az oldalszám szerepel. Ha ugyanannak a szerzőnek több műve is szerepel a hivatkozások között, az op. cit. után zárójelben az érintett mű évszámát is fel kell tüntetni. Egymást követő lábjegyzetekben, ugyanarra a műre történő hivatkozás esetén pedig az ibid (opcionálisan az uo. ) és az oldalszám jelölést kérjük alkalmazni. Példa az első hivatkozásra: WEBER, MAX (1905): A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. (Ford.: Józsa Péter.) Gondolat Kiadó, Budapest, 1982, 22. p. Ismételt hivatkozások például: 31 WEBER: op. cit. (1982), 22. p. 32 Ibid. 22. p. A tudományos művek esetében kialakult szokás szerint a szerző titulusát (például a neve előtt a Dr. rövidítést) sem a főszövegben, sem a hivatkozásokban, sem a bibliográfiában nem tüntetjük fel. A szerző(k) neve után kettőspontot teszünk, a mű címe után pont következik. A megjelenési adatok már új mondatot alkotnak, az egyes elemeket itt vesszővel választjuk el egymástól. Idegen nyelvről magyarra fordított jelentősebb szakkönyvek esetén a fordítói szakismeret elismerésének jeleként, s főleg az igényesebb szövegekben megadjuk a mű fordítójának a nevét. Például: HART, HERBERT (1961): A jog fogalma. (Ford.: Takács Péter.) Osiris Kiadó, Budapest,

6 A hivatkozás módja a. Könyvek Könyvek esetében mindig fel kell tüntetni a szerző(k) nevét, a mű címét (dőlt betűvel), és a kiadást. Ezt követik a megjelenési adatok, vagyis a kiadó, a kiadás helye és éve. Példa: EGRESI KATALIN: Az olasz alkotmány. Alkotmánytörténet, alkotmányelmélet, alkotmányos rendelkezések. Gondolat Kiadó, Budapest, 2013 SZIGETI PÉTER: Világrendszernézőben. Globális szabad verseny a világkapitalizmus jelenlegi stádiuma. Napvilág Kiadó, Budapest, 2005 SZOBOSZLAI-KISS KATALIN: Poszeidóniosz: Töredékek és kommentár. L Harmattan Kiadó, Budapest, 2009 TAKÁCS PÉTER: Nehéz jogi esetek. Jogelmélet és jogászi érvelés. Napvilág Kiadó, Budapest, 2000 b. Hivatkozás gyűjteményes kötet egy tanulmányára Tanulmány esetében az elsődleges szerzőséget a hivatkozott tanulmány szerzőjének és címének feltüntetésével jelöljük. Ez után az in jelölés következik, majd a befogadó dokumentum szerzőjének (szerkesztőjének) neve, a mű címe, majd új mondatban a megjelenési adatok szerepelnek. Végül megadjuk a hivatkozott tanulmány helyét a befogadó dokumentumon belül. Példák: EGRESI KATALIN: Nemzetállami külpolitika és szuverenitás a XX. század második felében, in TAKÁCS PÉTER (szerk.): Az állam szuverenitása. Eszmény és/vagy valóság: Interdiszciplináris megközelítések. Gondolat Kiadó MTA Jogtudományi Intézet SZE DFK, Budapest-Győr, 2015, pp PONGRÁCZ ALEX: Globalizáció: államelhalás vagy államépítés? in TAKÁCS PÉTER (szerk.): Az állam szuverenitása. Eszmény és/vagy valóság: Interdiszciplináris megközelítések. Gondolat Kiadó MTA Jogtudományi Intézet SZE DFK, Budapest-Győr, 2015, pp SZIGETI PÉTER: A nemzetállami szuverenitás közjogi fogalmának védhetősége és ami azon túl van, in TAKÁCS PÉTER (szerk.): Az állam szuverenitása. Eszmény és/vagy valóság: Interdiszciplináris megközelítések. Gondolat Kiadó MTA Jogtudományi Intézet SZE DFK, Budapest-Győr, 2015, pp SZOBOSZLAI-KISS KATALIN: A felejthetetlen Szókratész pere, in SZOBOSZLAI-KISS KATALIN DELI GERGELY (szerk.): Tanulmányok a 70 éves Bihari Mihály tiszteletére. Universitas-győr Nonprofit Kft., Győr, 2013, pp TAKÁCS PÉTER: Egy politikai eszme a joggyakorlatban: az Altmann-ügy: Hogyan (nem) szerzett joghatóságot az Amerikai Egyesült Államok az Osztrák Köztársaság egyik intézménye felett, in TAKÁCS PÉTER (szerk.): Az állam szuverenitása. Eszmény és/vagy valóság: Interdiszciplináris megközelítések. Gondolat Kiadó MTA Jogtudományi Intézet SZE DFK, Budapest-Győr, 2015, pp

7 c. Időszaki kiadványok cikkei Időszaki kiadványok (folyóiratok, akták, egyéb periodikák) cikkeire való hivatkozáskor először a cikk szerzőjének neve, majd a cikk címe következik. Ez után a következő mondatban in és dőlt betűvel a folyóirat neve, majd vesszővel elválasztva, normál betűvel, az évfolyam és a szám, zárójelben a megjelenés ideje, végül a tanulmány oldalszámai. Példák: EGRESI KATALIN: Az alkotmányok értelme. A modern alkotmányok szociológiai és politikai jelentéstartalma, in Jog Állam Politika, 5. évfolyam (2013), 1. szám, pp PONGRÁCZ ALEX: A közmenedzsment-reformok metamorfózisai, in Új Magyar Közigazgatás, 9. évfolyam (2016), 1. szám, pp SZIGETI PÉTER: Módszerdualizmus monizmus. A jogászi gondolkodásmód és a lételmélet viszonyáról Horváth Barna dialektikus neokantianizmusa kapcsán, in Állam-és Jogtudomány, 57. évfolyam (2016), 2. szám, pp SZOBOSZLAI-KISS KATALIN: A filozófia első megújítói, a szofisták, in Műhely. Kulturális Folyóirat, 36. évfolyam (2013), 2. szám, pp TAKÁCS PÉTER: Somló Bódog jegyzetei Cicero állam-és jogbölcseletéről, in Állam-és Jogtudomány, 57. évfolyam (2016), 1. szám, pp d. Elektronikus források hivatkozása Óvakodjunk a bizonytalan szakmai hátterű internetes forrásoktól, különösen azoktól, amelyek szinte bárki által hozzáférhetően szerkeszthetőek (például Wikipedia.) A világhálón lévő anyagok állandó átalakulásban vannak, ezért a forrás pontos megjelölése mellett meg szokták adni a letöltés időpontját is. Ha a szerzőt is megnevezik, akkor a hivatkozásban annak is szerepelnie kell a következő módon: Szerző, a mű/cikk címe, alcíme, megjelenési adatok, ha jelölik (kiadó, intézmény), a műhöz való hozzáférés útja és a letöltés dátuma. Amennyiben elektronikusan találjuk csak meg az amúgy papíralapon is megjelent cikket, ezt a hivatkozásnál is közölni kell (elérési út, letöltés ideje), mivel azok gyakran nem esnek egybe a nyomtatott verzióval. Például: FUKUYAMA, FRANCIS: American Power is Waning Because Washington Won t Stop Quarreling, in New Republican, March 10, (Letöltés: október 4.) Amennyiben bármilyen részletet illetően további felvilágosításra van szüksége, keresse meg konzulensét vagy a tanszék bármely oktatóját. Minden dolgozatírónak eredményes munkát kívánunk! Győr, október 5. Jogelméleti Tanszék 7

8 Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Jogelméleti Tanszék A JOGELMÉLET ELŐTT ÁLLÓ KIHÍVÁSOK A XXI. SZÁZADBAN Évfolyamdolgozat Készítette: Kovács Dániel Jogász szak, III. évfolyam Témavezető: Dr. Keksz Elemér egyetemi adjunktus Neptun-kód: ABZ129 Győr

Az évfolyamdolgozat rendeltetése

Az évfolyamdolgozat rendeltetése Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-és jogtudományi Kar Jogelméleti Tanszék AZ ÉVFOLYAMDOLGOZATOK KRITÉRIUMRENDSZERE Az évfolyamdolgozat rendeltetése A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam-és

Részletesebben

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím

Részletesebben

Hitetek mellé tudást

Hitetek mellé tudást Stíluslap Tanulmánykötet: Tanulmánykötet esetében az idézett művekre így kell hivatkozni: első előforduláskor minden azonosító adatot és az idézett oldalszámot fel kell tüntetni lábjegyzetben, az idézett

Részletesebben

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ ZÁRÓDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 54 481 02 Gazdasági informatikus szakképesítés 1. Tartalmi követelmények A jelölt záródolgozatként egy vállalat/vállalkozás rendszerének/alrendszerének elemző bemutatását végzi

Részletesebben

Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei

Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei Szakdolgozat tartalmi és formai követelményei készítette: Ferenczi Edéné 2009.október 14. Mi a szakdolgozat? Közgazdasági tartalmú értekezés Bizonyítja a hallgató szakterületi jártasságát Hazai és nemzetközi

Részletesebben

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Jogász szak. Záróvizsga Szabályzata

A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Jogász szak. Záróvizsga Szabályzata A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Jogász szak Záróvizsga Szabályzata 2013. a 2013. május 23-án elfogadott módosításokkal egységes szerkezetben Oldal 1 / 23 A ZÁRÓVIZSGA

Részletesebben

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok)

FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ. (magyar és angol nyelvű tanulmányok) FORMAI KÖVETELMÉNYEK A TÉKA 2015. ÉVI TANULMÁNYKÖTETÉHEZ (magyar és angol nyelvű tanulmányok) A kéziratokat a következő címre kérjük elküldeni: Határidők: - a kézirat beküldési határideje: 2015. július

Részletesebben

Publikációs felhívás

Publikációs felhívás Publikációs felhívás 1. A Terror & Elhárítás című folyóirat publikálás céljából magyar, valamint angol nyelven készített kéziratokat tanulmányokat és könyvrecenziókat fogad be, amelyekért honoráriumot

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A SZAKDOLGOZAT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A beadás feltételei: A benyújtott szakdolgozat elfogadását a témavezető tanár a Konzultációs igazolás címet viselő űrlap aláírásával igazolja. A szakdolgozatokba

Részletesebben

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT

Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT Dr. Bozsik Sándor SZAKMAI GYAKORLAT -SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZATKÉSZÍTÉS CÉLJA, TERJEDELME Cél: bebizonyítani, hogy adott munkahelyen képesek közgazdasági végzettséghez kötődő munkát ellátni Tartalom: szakmai

Részletesebben

Szakirodalmi összefoglaló készítése

Szakirodalmi összefoglaló készítése Szakirodalmi összefoglaló készítése 1 FELADATKIÍRÁS Rövid, magyar (vagy angol) nyelvű összefoglaló készítése egy meghatározott energiaipari témakörben a megfelelő magyar és angol nyelvű szakirodalomban

Részletesebben

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez

Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (2016) A szakdolgozat terjedelme 30-50 oldal (a mellékletek nélkül), másfeles sortávolság, 12-es betűnagyság, Times New Roman betűtípus. A margók beállítása: bal

Részletesebben

TVSZ 1 sz. melléklet

TVSZ 1 sz. melléklet TVSZ 1 sz. melléklet A diplomadolgozat (szakdolgozat) készítésének és bírálatának rendje, tartalmi és formai követelményei valamint a záróvizsga rendje a GTK-n (2013. 10. 21.) Kivonat (http://gtk.szie.hu/sites/default/files/files/szabalyzatok/etvsz_gtk_kieg_1_mell_dipldolg.pdf)

Részletesebben

2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató

2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató 2. számú melléklet Szakdolgozati útmutató 1. A szakdolgozat tartalmi és formai követelményei Tartalmi előírások a) A szakdolgozat címét úgy kell megfogalmazni, hogy az egyértelműen jelezze a tartalmat.

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Gazdaság és Társadalomtudományi Kar XY tanszék TDK dolgozat címe Készítette: XY (név) abc szakos hallgató Konzulens: XY (név) beosztás Tudományos Diákköri

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ fizikus MSc hallgatóknak a. Diplomamunka

TÁJÉKOZTATÓ fizikus MSc hallgatóknak a. Diplomamunka TÁJÉKOZTATÓ fizikus MSc hallgatóknak a Diplomamunka szerkesztéséről, alakjáról és beadásáról 1. Tartalmi követelmények A diplomamunka a fizikus MSc hallgatónak a témavezető irányításával elért önálló kutatási,

Részletesebben

A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS

A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat

Részletesebben

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:

Részletesebben

Hitetek mellé tudást

Hitetek mellé tudást E L Ő Z E T E S F E L H Í V Á S A DOKTORANDUSZOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HITTUDOMÁNYI OSZTÁLYA, folytatva a korábbi szép hagyományt, idén is meghirdeti nemzetközi konferenciáját, mely immár a hatodik a

Részletesebben

A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK

A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK A DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, a hallgató felvételének alapjául szolgáló diploma szakterületéről

Részletesebben

DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK

DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK DIPLOMAFORDÍTÁS - KÖVETELMÉNYEK 1. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK: A diplomafordítás tárgya csak eredeti, anyanyelvi szerző által megfogalmazott, öt évnél nem régebbi, a célnyelven még nem publikált/lefordított

Részletesebben

Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Geográfus MSc és Földtudomány MSc szakos hallgatók diplomamunkájával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport A mesterszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele diplomamunka

Részletesebben

DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI

DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI DISSZERTÁCIÓ FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. A disszertáció fő részei 1. Külső borító 2. Címlap román nyelven 3. Címlap magyar nyelven 4. Tartalomjegyzék (a fejezetcímek oldalszámaival) 5. Főszöveg bevezetés fejezetek

Részletesebben

I. A szakdolgozat tartalmi követelményei

I. A szakdolgozat tartalmi követelményei A szakdolgozattal kapcsolatos követelmények Kedves Hallgatónk, Az alábbiakban segítséget szeretnénk adni Önnek, hogy szakdolgozatát minél könnyebben készítse el Összefoglaltuk a legfontosabb követelményeket,

Részletesebben

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ A GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZETBEN TVSZ: 1. A hallgatónak mind az alapképzésben, mind a mesterképzésben, illetve az osztatlan képzésben az oklevél megszerzéséhez diplomamunkát,

Részletesebben

A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI A DIPLOMADOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI A DOLGOZAT ÁTADÁSA A dolgozatot 4 nyomtatott és egy elektronikus (CD-n PDF formátumban, egyéb mellékletek) példányban kell átadni. A dolgozat egyszerű, puha papírkötésben

Részletesebben

RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ RÉSZLETES SZERZŐI ÚTMUTATÓ A KÉZIRAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A kézirat terjedelme legfeljebb 20 oldal (40.000 karakter szóköz nélkül) lehet. Az írásokat doc, docx, vagy rtf formátumban, 12-es Times New Romain betűtípussal,

Részletesebben

Útmutató. a zárótanulmány formai követelményeihez. a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés hallgatói számára

Útmutató. a zárótanulmány formai követelményeihez. a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés hallgatói számára Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék Útmutató a zárótanulmány formai követelményeihez a szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT, DIPLOMAMUNKA. A szakdolgozat célja

SZAKDOLGOZAT, DIPLOMAMUNKA. A szakdolgozat célja SZAKDOLGOZAT, DIPLOMAMUNKA A szakdolgozat célja A hallgató bizonyítsa a tudományos adatgyűjtésben, az anyag feldolgozásában, rendszerezésében és értékelésében való jártasságát. A szaktudományi, pedagógiai,

Részletesebben

A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az összetartozó szavak egy sorban legyenek)

A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az összetartozó szavak egy sorban legyenek) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék S ZAKDOLGOZA T A szakdolgozat végleges címe (célszerű tördeléssel az

Részletesebben

A kitöltött nyomtatványok leadása: február 27. hétfő (Q ép. A224.)

A kitöltött nyomtatványok leadása: február 27. hétfő (Q ép. A224.) Tájékoztató a hagyományos képzésben résztvevő közgazdász hallgatók (gazdaságelemző és külgazdasági szakirány) számára 2011/12. tanév (tavaszi félév) Diplomamunka készítés és védés (követelmények, menetrend,

Részletesebben

Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez

Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez Általános tudnivalók a szakdolgozat elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Szakdolgozattal azt kell igazolni, hogy a vizsgázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,

Részletesebben

Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez

Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez Általános tudnivalók a diplomaterv elkészítéséhez I. BEVEZETŐ A Diplomatervvel azt kell igazolni, hogy a diplomázó önálló mérnöki munkára alkalmas, ismeri és alkalmazni tudja a mérnöki tervezési módszereket,

Részletesebben

Szakdolgozat tájékoztató

Szakdolgozat tájékoztató Szakdolgozat tájékoztató Úr Balázs Meg kell írni Szakdolgozatot ír, aki végzős Általános rendszergazda Idegenforgalmi szakmenedzser Pénzügyi szakügyintéző Reklámszervező-szakmenedzser Vendéglátó-szakmenedzser

Részletesebben

ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények

ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények ÚTMUTATÓ a szakdolgozat elkészítéséhez formai követelmények Mivel az eddigi szerkesztési tapasztalatok azt mutatják, hogy a formai hiányosságok nagymértékben rontják a diplomamunka értékét, arra kérjük

Részletesebben

Glavanovics Andrea. Bibliográfiai hivatkozások készítése

Glavanovics Andrea. Bibliográfiai hivatkozások készítése Glavanovics Andrea Bibliográfiai hivatkozások készítése 2017. Március 30. konzultáció Mikor kell hivatkozni? Egy tanulmánynak, tudományos műnek, szakdolgozatnak különböző részegységekből kell állnia, aminek

Részletesebben

A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI A REPÜLÉSTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK" CÍMŰ PERIÓDIKUS KIADVÁNYBAN MEGJELENŐ CIKKEK FORMAI ÉS TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. CIKKEK, TANULMÁNYOK KÖZLÉSÉNEK RENDJE A szerző a közölni kívánt cikket a főszerkesztő címére

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ

SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSI ÚTMUTATÓ a műszaki szakoktató BSc és a mérnöktanár MA szakon Érvényes: 2014/2015. tanévtől Összeállította: DR. VÁSÁRHELYI

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása

A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása A SZAKDOLGOZAT elkészítésének formai követelményei és benyújtása (részlet a TVSZ. Kari sajátosságokat tartalmazó mellékletéből magyarázatokkal és mintákkal) A dolgozat terjedelme 20 gépelt oldal (Kb. 50-60000

Részletesebben

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK

ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR ÚTMUTATÓ SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSÉHEZ KÉPI DIAGNOSZTIKAI ÉS INTERVENCIÓS ASSZISZTENS FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS HALLGATÓINAK SZEGED, 2009. BEVEZETÉS

Részletesebben

A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK

A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar Tájrendező és kertépítő BSc szak A SZAKDOLGOZATTAL SZEMBEN TÁMASZTOTT TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEK I. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A dolgozat címe A dolgozat

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK

Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar Gazdasági Campus Békéscsaba Tudományos Diákköri Konferencia FORMAI KRITÉRIUMOK 2015. 1. A 2015-ös Tudományos Diákköri Konferencia fontos

Részletesebben

SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI KAR KOLOZSVÁR JOGTUDOMÁNYI ÉS EURÓPAI TANULMÁNYOK TANSZÉK SZAKDOLGOZAT

SAPIENTIA ERDÉLYI MAGYAR TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI KAR KOLOZSVÁR JOGTUDOMÁNYI ÉS EURÓPAI TANULMÁNYOK TANSZÉK SZAKDOLGOZAT SZAKDOLGOZAT KIVITELEZÉSÉNEK KÖVETELMÉNYRENDSZERE III. ÉVES HALLGATÓK RÉSZÉRE I. Felépítés, elrendezés: - Címlap, a bibliográfiai leírás standard elemeivel (szerző, cím, keltezés, szak megnevezése, vezetőtanárok

Részletesebben

A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT

A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT A DIPLOMAMUNKA FORMAI KÖVETELMÉNYEI JAVASLAT A diplomamunka kötelező részei (bekötési sorrendben) 1. Fedőlap - Bal felső sarokban a kiíró tanszék megnevezése (ha két tanszékkel együttműködve dolgozzuk

Részletesebben

IN MEDIAS RES Folyóirat a sajtószabadságról és a médiaszabályozásról. Szerkesztési szabályok

IN MEDIAS RES Folyóirat a sajtószabadságról és a médiaszabályozásról. Szerkesztési szabályok IN MEDIAS RES Folyóirat a sajtószabadságról és a médiaszabályozásról Szerkesztési szabályok A törzsszöveg Times New Roman betűtípussal, 12-es betűmérettel, normál sorközzel, nullás térközzel, sorkizárva

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar POLGÁRI JOGI TANSZÉK

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar POLGÁRI JOGI TANSZÉK Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar POLGÁRI JOGI TANSZÉK 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30. 1428 Budapest Pf. 6. Telefon: (+36 1) 4297200/372 és 4297200/311 www.jak.ppke.hu Fax:

Részletesebben

GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI

GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI GYŐRI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT.. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEI GYŐR, 2015 1 1. BEVEZETÉS 1.1. A szakdolgozat célja A hallgató a szakdolgozatban bizonyítja

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN

A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A SZAKDOLGOZAT KÖVETELMÉNYEI A SZEXUÁLPSZICHOLÓGIAI SZAKPSZICHOLÓGUS KÉPZÉSBEN A szexuálpszichológiai szakpszichológusi diploma megszerzésének feltétele szakdolgozat benyújtása. Szakdolgozati témát a hallgató

Részletesebben

TVSZ 5. számú melléklete. Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények

TVSZ 5. számú melléklete. Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények TVSZ 5. számú melléklete Pályatételekre, az alapvizsga-dolgozatokra és a szakdolgozatokra vonatkozó követelmények A tanszékek által kiírt pályatételeket bármelyik hallgató kidolgozhatja és benyújthatja.

Részletesebben

Útmutató a szakdolgozatok megírásához

Útmutató a szakdolgozatok megírásához SZTE JGYPK Stíluskommunikátor szakirányú továbbképzési szak Honlap: www.jgypk.u-szeged.hu/stilus E-mail: stilus@jgypk.u-szeged.hu Útmutató a szakdolgozatok megírásához Tisztelt Hallgatók! Az alábbi tájékoztató

Részletesebben

Tudományos írásműfajok

Tudományos írásműfajok Tudományos írásműfajok Kutatási terv A téma meghatározása Összegyűjtött szakirodalom Kritikai forráselemzés Releváns szakirodalmak összegzése Hipotézis felállítása Hosszabb és mélyebb tanulmányok megírásához

Részletesebben

Diplomamunka, Szakdolgozat, Projekt munka, Komplex tervezés felépítésének tartalmi és formai követelményei

Diplomamunka, Szakdolgozat, Projekt munka, Komplex tervezés felépítésének tartalmi és formai követelményei Diplomamunka, Szakdolgozat, Projekt munka, Komplex tervezés felépítésének tartalmi és formai követelményei 1. Kötelezően leadandó Az Automatizálási és Infokommunikációs Intézet honlapján található tervezési

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk

Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar. Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szakdolgozat-konzultációval és szakdolgozat-készítéssel kapcsolatos információk Szakdolgozattéma-választás, konzultációk: szakdolgozattéma-választás

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének Közlési Irányelvei

A Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének Közlési Irányelvei A Szegedi Tudományegyetem Vallástudományi Tanszékének Közlési Irányelvei Az ezen dokumentumban leírtak 2008. szeptemberétől kerülnek bevezetésre, és kötelezően vonatkoznak a Vallástudományi Tanszék hallgatói

Részletesebben

A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI

A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI A GÉPÍRÁSOKTATÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a hallgató feladata, hogy gondosan válogatott szakirodalom

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEIHEZ PTE BTK POLITIKATUDOMÁNYI ÉS NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK TANSZÉK

ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEIHEZ PTE BTK POLITIKATUDOMÁNYI ÉS NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK TANSZÉK ÚTMUTATÓ A SZAKDOLGOZAT FORMAI KÖVETELMÉNYEIHEZ PTE BTK POLITIKATUDOMÁNYI ÉS NEMZETKÖZI TANULMÁNYOK TANSZÉK Jelen útmutató szakdolgozatok, KTDK/OTDK dolgozatok formai követelményeit tartalmazza. A dolgozat

Részletesebben

A kiemeléshez, kérjük, csak kurziválást használjanak; ne használjanak aláhúzást, félkövér betűtípust, sem KISKAPITÁLIST.

A kiemeléshez, kérjük, csak kurziválást használjanak; ne használjanak aláhúzást, félkövér betűtípust, sem KISKAPITÁLIST. Publikációs feltételek és formai tudnivalók A tanulmányok maximális terjedelme 2 szerzői ív, a recenzióké és a vita rovatban megjelenő írásoké 1 ív, a konferencia-beszámolóké és a portré rovatban megjelenő

Részletesebben

Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája Kecskemét

Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája Kecskemét Kecskeméti Humán Szakképző Iskola Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakiskolája Kecskemét ÚTMUTATÓ A szakképzésben részt vevő tanulók záró dolgozat készítéséhez és értékeléséhez

Részletesebben

Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához

Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához Utasítás a szemináriumi munka formai feldolgozásához A szemináriumi munka formája A szemináriumi munka fedőlapja úgy kell, hogy kinézzen, mint ahogy az a mellékletben szereplő dokumentumban látható oldalszámozás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK FORDÍTÓ SPECIALIZÁCIÓ

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK FORDÍTÓ SPECIALIZÁCIÓ PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM BÖLCSÉSZET- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR ANGOL-AMERIKAI INTÉZET ANGOL NYELVPEDAGÓGIAI ÉS FORDÍTÁSTUDOMÁNYI TANSZÉK TÁJÉKOZTATÓ A SZAKDOLGOZATRÓL FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERSZAK

Részletesebben

Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6.

Esszéírás 1X1. Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes január 6. Esszéírás 1X1 Mire kell ügyelni esszéírásnál? Dr. Török Erika oktatási dékánhelyettes 2016. január 6. Mi az esszé? Az esszé a francia essay (=próba, próbálkozás) szóból ered. Eredetileg rövid terjedelmű

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI KÖVETELMÉNYEK

SZAKDOLGOZATI KÖVETELMÉNYEK SZAKDOLGOZATI KÖVETELMÉNYEK I. Tartalmi követelmények A hallgató az alapképzés részeként tanulmányai lezárásaként felkészültsége bizonyítására diplomamunkát vagy szakdolgozatot készít A szakdolgozat témáját

Részletesebben

Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint

Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Az OTDT online rendszerébe felöltendő pályamunkák formai követelményei szekciók szerint Felhívjuk figyelmüket, hogy az intézményi TDK-konferenciát követően csak a pályamunkát kell feltölteni, az adatok

Részletesebben

Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga

Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga Szakdolgozat készítés, tartalmi és formai követelmények, záróvizsga Tájékoztató az Alkalmazott közgazdaságtan alapszak BA hallgatói számára 2014/15. tanév II. (tavaszi) félév I. SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE

Részletesebben

Egyes esetekben e fejezet keretében készítjük el a Tartalomjegyzéket is, melynek technikai megvalósításáról majd az 5.6.6. fejezetben olvashat.

Egyes esetekben e fejezet keretében készítjük el a Tartalomjegyzéket is, melynek technikai megvalósításáról majd az 5.6.6. fejezetben olvashat. Szövegszerkesztés 1. Bevezetés Ebben a modulban a szövegszerkesztési szabályokat kívánjuk bemutatni. Feltételezzük, az olvasó már ismer legalább egy szövegszerkesztő programot, így annak teljes körű bemutatására

Részletesebben

I. Tartalmi követelmények

I. Tartalmi követelmények A PEDAGÓGUS SZAKVIZSGA SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK TANULMÁNYTERÜLETTŐL FÜGGETLEN, EGYSÉGES SZAKDOLGOZATÁNAK TARTALMI ÉS FORMAI KÖVETELMÉNYEI I. Tartalmi követelmények A szakdolgozat keretein belül a

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar POLGÁRI JOGI TANSZÉK

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar POLGÁRI JOGI TANSZÉK Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar POLGÁRI JOGI TANSZÉK 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30. 1428 Budapest Pf. 6. Telefon: (+36 1) 4297200/372 és 4297200/311 www.jak.ppke.hu Fax:

Részletesebben

BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet

BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet BA szakdolgozat tájékoztató tervező szakok számára 2019. február 12. Schmidt Andrea Elméleti Intézet schmidt@mome.hu A szakdolgozattal kapcsolatos információk elérhetősége NEPTUN NYITÓOLDAL HASZNOS LINKEK

Részletesebben

2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma:

2.4 A szakképzettség megszerzéséhez összegyűjtendő kreditpontok száma: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció TANEGYSÉGLISTA k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

Módszertani segédanyag évfolyam- és szakdolgozatok elkészítéséhez. 1. Fogalmak

Módszertani segédanyag évfolyam- és szakdolgozatok elkészítéséhez. 1. Fogalmak Elektronikus tananyagok fejlesztése az anyagi büntetőjog (általános rész) oktatásához című, az Igazságügyi Minisztérium jogászképzés színvonalának emelését célzó programjai keretében megvalósuló projekt

Részletesebben

Tájékoztató szerzőknek az Open Journal Sistems (OJS) rendszerbe való feltöltéshez

Tájékoztató szerzőknek az Open Journal Sistems (OJS) rendszerbe való feltöltéshez FORMAI KÖVETELMÉNYEK A KÖZTES EURÓPA FOLYÓIRATHOZ BEKÜLDÖTT TANULMÁNYOKHOZ Érvényes: 2019. május 1-től Tájékoztató szerzőknek az Open Journal Sistems (OJS) rendszerbe való feltöltéshez A folyóirat 2019-től

Részletesebben

Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal

Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal Útmutató szakdolgozatok készítéséhez Ez az útmutató a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karán készülő szakdolgozatokkal kapcsolatos formai követelményeket tartalmazza. A dolgozat

Részletesebben

2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens

2/ Mozgóképgyártó szakasszisztens Médiatechnológus asszisztens A 10/2007. (II. 27.) SZMM rendelettel módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Diplomamunka készítés és védés, záróvizsga (követelmények, menetrend, határidők) I. DIPLOMAMUNKA KÉSZÍTÉSE ÉS VÉDÉSE. 1.

Diplomamunka készítés és védés, záróvizsga (követelmények, menetrend, határidők) I. DIPLOMAMUNKA KÉSZÍTÉSE ÉS VÉDÉSE. 1. Tájékoztató a mesterképzésben résztvevő hallgatók (közgazdasági-elemző szak, nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szak, nappali és levelező) számára 2016/17. tanév I. (őszi) félév Diplomamunka készítés és

Részletesebben

Szakdolgozati formai követelmények

Szakdolgozati formai követelmények SZÁMALK SZAKKÖZÉPISKOLA Szakdolgozati formai követelmények - 1 - TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés... 3 2. Konzultáció... 3 3. A szakdolgozat formai követelményei... 3 4. A szakdolgozat mellékletei... 5 5.

Részletesebben

A tanári szakdolgozattal kapcsolatos követelmények a földrajz osztatlan tanárképzésben 2019

A tanári szakdolgozattal kapcsolatos követelmények a földrajz osztatlan tanárképzésben 2019 ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet Földrajz szakmódszertani csoport A tanári szakdolgozattal kapcsolatos követelmények a földrajz osztatlan tanárképzésben 2019 1. Tartalmi követelmények 1.1. A

Részletesebben

A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei

A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon készítendő szakdolgozat követelményei ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Érvényes a 2013/2014. tanévtől, a tanulmányaikat 2010 szeptemberében vagy ezt követően megkezdő hallgatók számára. A rekreációszervezés és egészségfejlesztés BSc alapszakon

Részletesebben

Megjegyzés: A Kelet c. folyóirat a Chicago Manual of Style, 16th Edition-t veszi

Megjegyzés: A Kelet c. folyóirat a Chicago Manual of Style, 16th Edition-t veszi Ú t m u t a t ó a z a n y a g o k l e a d á s á h o z é s formázásukhoz Megjegyzés: A Kelet c. folyóirat a Chicago Manual of Style, 16th Edition-t veszi alapul (továbbiakban CMS ); minden olyan kérdésben

Részletesebben

SZABÁLYZATOK FORMÁTUMLEÍRÁSA

SZABÁLYZATOK FORMÁTUMLEÍRÁSA TOMORI PÁL FİISKOLA SZABÁLYZATOK FORMÁTUMLEÍRÁSA Változat száma: 1. Elfogadás dátuma: 2007. január 3. Határozat száma: 2007/1/6. Hatályos: 2007. január 3. Felelıs személy: Tóth Péter, fıtitkár oldalszám:

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE

A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE A SZAKDOLGOZAT SZERKESZTÉSE Főiskolai és BSc szakokon Szakdolgozat 1. A szakdolgozat nyelve: magyar vagy angol. 2. A szakdolgozat alakja: A4 formátum, bekötött, fekete színű kemény kötés. 3. A szakdolgozat

Részletesebben

Környezettudomány mesterszak (MSc) diplomamunka követelményei

Környezettudomány mesterszak (MSc) diplomamunka követelményei Környezettudomány mesterszak (MSc) diplomamunka követelményei 1. A diplomamunka beadása és elfogadása a záróvizsgára bocsátás előfeltétele. A diplomamunka kreditértéke 30 pont, elkészítésének javasolt

Részletesebben

Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon

Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon Értékelési és ellenőrzési módszerek, eljárások és szabályok az indítani tervezett pedagógia alapképzési szakon ME BTK Neveléstudományi Tanszék 2007 Az ismeretek ellenőrzése Az ismeretek ellenőrzése a kurzusok

Részletesebben

A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások

A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások A szakdolgozattal szemben támasztott általános elvárások 2014. május 7-ei változat Ajánlások a szakdolgozat felépítésére A témától függő arányban, a szakdolgozat tartalmazza a következő főbb részeket:

Részletesebben

XIII. Jedlik Ányos Szakmai Napok. Formai követelmények

XIII. Jedlik Ányos Szakmai Napok. Formai követelmények XIII. Jedlik Ányos Szakmai Napok Formai követelmények Tartalomjegyzék Bevezető... 1 Tartalmi felépítés... 1 A dolgozat terjedelme... 2 Formai követelmények... 2 Általános tudnivalók... 2 Címoldal... 2

Részletesebben

Vaskohászati technikus Melegüzemi technikus

Vaskohászati technikus Melegüzemi technikus Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS

DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR UNIVERSITY OF DEBRECEN FACULTY OF ARTS Debreceni Egyetem BTK Útmutató szakdolgozatok készítéséhez (A Debreceni Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzatának alapján) Az egységes, osztatlan képzésben, az alapképzésben, (BSc, BA), mesterképzésben

Részletesebben

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. Gazdasági és jogi szakfordító és terminológus (A/anyanyelv/ és B/idegen nyelv/ megnevezése)

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. Gazdasági és jogi szakfordító és terminológus (A/anyanyelv/ és B/idegen nyelv/ megnevezése) TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA. Szakdolgozati formai követelmények BAJA 2017.

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA. Szakdolgozati formai követelmények BAJA 2017. EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA Szakdolgozati formai követelmények BAJA 2017. S Z A K D O L G O Z A T A hallgatónak a záróvizsgára bocsátás feltételeként szakdolgozatot kell készítenie. A témák meghirdetésének

Részletesebben

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS GAZDASÁGI SZAKFORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK

TÁRSADALOMTUDOMÁNYI ÉS GAZDASÁGI SZAKFORDÍTÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

Szakdolgozati szeminárium

Szakdolgozati szeminárium Szakdolgozati szeminárium Borbély Tibor Bors munkaügyi kutató 2007. 06. 09. szakdolgozati szeminárium 1 Szakdolgozat készítése- a cél 30-tól (felsőfokú szakképzés) kb. 300 oldalig (M, PhD) terjed géppel

Részletesebben

A KONZULENS ÉS A HALLGATÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE...

A KONZULENS ÉS A HALLGATÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE... TARTALOMJEGYZÉK 1. TÉMAVÁLASZTÁS... 2 2. TÉMAVÁZLAT... 2 3. A KONZULENS ÉS A HALLGATÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE... 3 4. A SZAKDOLGOZAT... 3 4.1. FORMAI KÖVETELMÉNYEK... 4 4.1.1. Címlap... 4 4.1.2. Nyilatkozat...

Részletesebben

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvételét javasoljuk. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy.

Kódszám egyenlőségjellel: a megadott kurzus párhuzamos felvételét javasoljuk. * : Az alapozó képzés tárgyainak elvégzése után vehető fel a tárgy. TANEGYSÉGLISTA Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható

Részletesebben

Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez

Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez Segédlet a szakgyógyszerész szakdolgozat elkészítéséhez - a legfontosabb tudnivalók összefoglalása - A szakdolgozat célja az, hogy a jelölt a gyógyszerésztudomány kiválasztott problémakörének önálló tanulmányozásával

Részletesebben

A szakdolgozat-készítés szabályai

A szakdolgozat-készítés szabályai A szakdolgozat-készítés szabályai Témaválasztás Bárkinek a kiadott témája választható, aki a képzésben oktat Bárkinek a kiadott témája választható, aki a tanszék főállású oktatója Önálló téma is választható,

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA Intézményi azonosító: FI 74250 4401 Nyíregyháza Sóstói út 31/B. Tel: 42/599-400 Fax: 42/402-485 SZAKDOLGOZATI LAP Szakirányú továbbképzéshez Név : NEPTUN-kód : Szakirányú továbbképzés:

Részletesebben

SZAKFORDÍTÓ ÉS AUDIOVIZUÁLIS FORDÍTÓ szakirányú továbbképzési szak 2017-től felvett hallgatóknak

SZAKFORDÍTÓ ÉS AUDIOVIZUÁLIS FORDÍTÓ szakirányú továbbképzési szak 2017-től felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. Útmutató a szakdolgozat készítéséhez (tanító és óvodapedagógus alapképzési szak)

NYÍREGYHÁZI EGYETEM TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET. Útmutató a szakdolgozat készítéséhez (tanító és óvodapedagógus alapképzési szak) NYÍREGYHÁZI EGYETEM TANÍTÓKÉPZŐ INTÉZET Útmutató a szakdolgozat készítéséhez (tanító és óvodapedagógus alapképzési szak) Nyíregyháza 2017 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2. A szakdolgozati

Részletesebben

Szakdolgozat. I. Formai követelmények

Szakdolgozat. I. Formai követelmények Szakdolgozat I. Formai követelmények 1. Terjedelme: - főszöveg: min. 25, max. 40 oldal (bevezetés fejezetek összegzés); a fejezetek római, az oldalak arab számmal számozódnak. Az oldalak számozása a tartalomjegyzékkel

Részletesebben