Szabad Gondolat december 6/4 AZ ANTROPOZÓFIA, Antropozófia. Világnézet. Pedagógia. Technika. Környezet

Átírás

1 Szabad Gondolat AZ ANTROPOZÓFIA, NEVELÉSMÛVÉSZET ÉS SZOCIÁLIS ÉLET FOLYÓIRATA Antropozófia Ertsey Attila: Kaspar Hauser - a jelen sorskérdései Világnézet Hajdú Zsófia: Olyanok lesztek, mint az istenek Pedagógia Rudolf Steiner: Carnegie és Tolsztoj Technika Paul Emberson: A klónozásról és az elvesztett hierarchiáról III. rész Az elveszett Hierarchia Környezet Herczeg Ágnes: Az eltékozolt kincs december 6/4

2 TARTALOMJEGYZÉK ANTROPOZÓFIA Kádas Ágnes: Ascona 2 Nora von Baditz: Ascona 5 Erica Muller: Három háborús karácsony Asconában 6 Ita Wegman: Az apokaliptikus kép és az emberiség jövõje 8 Karl Buchleitner: Téma: az alapszabályzat (részlet) 10 Ertsey Attila: Kaspar Hauser - a jelen sorskérdései 14 Peter Tradowsk: Kaspar Hauser és a szellem háborúja a jelenben 20 Alexander Caspar: Ami életünket zsarnokságban tartja 23 VILÁGNÉZET Gerd Weidenhausen: Fontos könyv Irakról* 26 Kritikus könyv az Egyesült Államok politikájáról 28 Az amerikai kormánynak takargatnivalója van 30 Hajdú Zsófia: Olyanok lesztek, mint az istenek 33 PEDAGÓGIA Rüdiger Keuler: Antropozófiai pedagógia - kiüresedett külsõségek 40 Rüdiger Keuler: Kühlewind csillaggyerekei (részlet) 42 Rudolf Steiner: Carnegie és Tolsztoj 44 TECHNIKA Paul Emberson: A klónozásról és az elvesztett hierarchiáról III. rész Az elveszett Hierarchia 52 A Paternelle 60 KÖRNYEZET Herczeg Ágnes: Az eltékozolt kincs 62 Herczeg Ágnes: Fürdõépítõ kalákák székelyföldön 63 HÍREK, HIRDETÉSEK SZABAD GONDOLAT Az antropozófia, nevelésmûvészet és szociális élet folyóirata Szerkesztõbizottság: Buella Mónika, Ertsey Attila, Frisch Mihály, Galántai Ágnes, Kampis Miklós, Kádas Ágnes, Kálmán István, Tóth Márk, Z. Tóth Csaba Kiadja: Ita Wegman Alapítvány Felelõs kiadó: Frisch Mihály Felelõs szerkesztõ: Buella Mónika Borító és tördelés: HÉT-fõ bt. MLA Készült: Acorn Nyomda ISSN Olvasói levelek, hirdetések, információ: a szerkesztõség, illetve az Ita Wegman Alapítvány címére lehet beküldeni 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41., Tel: Honlap: info@szabadgondolat.hu Beküldött írásokat nem küldünk vissza, és nem õrzünk meg. Elõfizethetõ az alapítványnál.

3 Urweihenacht im alten Palästina Rudolf Steiner Idõk fordulóján Belépett a földi létbe A Világ Szellemi fénye; Az éjszakai sötétség legyõzetett, Nappali fény sugárzott Az emberi lelkekbe; Fény Mely megmelegíti A szegény pásztorszíveket; Fény Mely megvilágosítja A bölcs királyi fõket. Isteni fény Krisztus napfénye Melegítsd meg a szívünket, Világosítsd meg a fejünket, Hogy jó legyen Amit szívünk mélyébõl, Értelmünkkel Céltudatosan tenni akarunk. (Stráma Éva fordítása) 1

4 ANTROPOZÓFIA Kádas Ágnes ASCONA Ascona, Casa di Cura Andrea Christoforo. Az Ita Wegman Klinika leányintézete, ahol között Ita Wegman is élt. Milyen hely lehet az, amit Ita Wegman alkalmasnak talált arra, hogy az arlesheimi klinika betegeit utókezelésre, megerõsödni odaküldje, és ahol élete utolsó éveit maga is töltötte? Ezen a nyáron Kálmán Istvánnal felkerestem az asconai Casa Andrea Christoforo intézetet. Az épület sajnos vagy nagyszerû, hisz éppen felújítják és bõvítik, ezért nem üzemelt, de az építésvezetõvel sikerült megbeszélni, hogy mégis bemehetünk, mindent végigjárhatunk, csak éppen úgy kell viselkednünk, mint építési területen szokásos. Ascona varázslatos hely. Magas hegyek övezte völgyben, a Lago Maggiore, a varázslatos tó partján fekszik. Hihetetlenül gazdag növényzete mérsékelt égövi és szubtrópusi fajok keveréke, amihez a bódító illatú, buja délszaki virágok, a különféle pálmák és a szigorú, sötét fenyõk egyaránt hozzátartoznak. A közeli Brissago sziget botanikus kertjében azután egyenként, névvel együtt is megcsodálhatjuk ezeket a növényeket. A tó partján, nem messze 2 A brissagoi La Motta Asconától találjuk Brissagot, ahol a másik Ita Wegman alapította intézet, a La Motta (fogyatékkal élõ gyermekek és fiatalok nevelésével, gyógyításával foglalkozó intézet) található. Az intézet kertjében van az a kis kápolna, amit Ita Wegman kiválasztott és Lian Collot d'herbois festõnõ kifestett, ahová az urnáját elhelyezték. Az Ita Wegmanén kívül sok közeli munkatársának is itt találjuk a hamvait. A természet lenyûgözõ szépségû ezen a helyen. A klimatikus viszonyok is rendkívül kedvezõek, és az erõteljes turizmus ellenére mind a mai napig nyugalmas hely Ascona. Mindent átható fény, telt, eleven színek, a csontomig ható meleg, ami jólesõen melegít át, körben a magas hegyek koszorúja virágés illatözön, közben állandóan játékos, friss szellõk. Valami olyan fény és meleg, ami erõt ad az embernek, ami hordoz, áthat, átragyog és egyszer csak kezdem úgy érezni, mintha belõlem áradna a fény, a melegség õszén költözött ide Ita Wegman. Amikor a háború miatt már sehova nem lehetett utazni. Ez a külsõ oldal. De egy rendkívül hosszú, küzdelmes belsõ történetnek az utolsó fázisát is jelenti ez a két és fél asconai év. Ennek a hosszú és szerteágazó történetnek most csupán egy ágát emelem ki nevezetesen Ita Wegmannak azt a törekvését, hogy az antropozófiai orvoslás mûvelõibõl létrehozzon egy terápiai közösséget. Olyan orvosokkal, akik megismervén az antropozófiát, Rudolf Steinertõl gyógyító munkájukhoz szakmai útmutatásokat, segítséget kértek, már az 1910-es években találkozunk. Közéjük tartozott Ita Wegman is. Steiner elõadásaiban már a 900-as évektõl idõrõl idõre

5 felbukkannak olyan kijelentések, melyek arról tanúskodnak, hogy õ maga milyen jelentõséget tulajdonított az orvoslás, gyógyítás szellemtudománnyal történõ áthatásának. Hagyják csak az orvoslást ilyen materialistán továbbfejlõdni; ha negyven évvel elõre tudnának tekinteni, elszörnyednének, hogy ez a gyógyászat milyen brutális módszerekig fog eljutni, hogy az embereket a halál miféle módozataihoz fogja elkezelni ez a gyógyászat. (1909 jún. 3., GA 109/III.) Vagy egy évvel késõbb, 1910-ben Münchenben: A legsürgetõbb kívánságom lenne annak értelmében, amit magam szellemtudományos mozgalomnak tekintek, hogy azok, akik fiziológiai-orvosi elõképzettséggel rendelkeznek, a szellemtudomány tényeivel olyan mélységig megismerkedjenek, hogy ezek tényjellegének megfelelõen képesek legyenek a fiziológia eredményeit átdolgozni. (GA 125, 89.o.) 1916-ban, St. Gallenben így beszél: Nem a materialista gyógyászat figyelmen kívül hagyására, hanem arra kell törekednünk, hogy ebbe a materialista 'üzembe' belevigyük a szellemtudományt! És amíg ez nem történik meg, addig az egyes esetekben sem lehet segíteni. ( ) Az orvosi materializmus attól nem fog megváltozni, hogy egyik-másik mûvelõje ezt vagy azt teszi, hanem csakis azáltal, ha egy nagyobb számú ember közös akarata kikényszerít egy olyan orvosi mûködést, ami lehetõvé teszi, hogy a szellemi princípiumok behatoljanak a gyógyászatba. (GA 168, 164. old.) Orvosoknak az elsõ elõadás-sorozatot Steiner 1920-ban tartotta Oskar Schmiedel kérésére, amit 1921-ben a második követett. Ita Wegman Zürichben vezette saját praxisát, és csak 1919-ben határozta el, hogy Dornach és így Steiner közelében klinikát nyit, ahol Rudolf Steiner antropozófiája értelmében folytatja a munkát júniusában indult el a klinikán a munka. Ettõl kezdve egyre szorosabb együttmûködés alakult ki Rudolf Steiner és Ita Wegman között. Az igazi fordulatot azonban a Goetheanum leégése, majd az 1923 nyarán Wales-ben tartott nyári konferencia hozta meg. Ita Wegman itt azzal a kéréssel fordult Steinerhez: nem lehetségese egy új misztériumi gyógyászat kifejlesztése. Steiner mintha régóta várt volna erre a kérdésre; lehetségesnek tartotta egy új misztériumi gyógyászat kifejlesztését, sõt, nyomatékkal azt mondta, ennek újra kell élednie (Peter Selg: Ich bin für Fortschreiten 41. old.) Ezután kezdõdött Rudolf Steiner és Ita Wegman között az az intenzív közös munka, mely elõkészítette, hogy az Karácsonyán tartott Karácsonyi Gyûlésen Steiner Ita Wegmant az újjáalakított Antropozófiai Társaság elnökségi tagjává és az újonnan megalakult orvosi szekció vezetõjévé választotta. A Karácsonyi Gyûlés után, 1924 január 2-9-ig, majd 1924 Húsvétján (április ig) Steiner olyan fiatal orvosoknak és medikusoknak tartott elõadásokat, akiket nem elégített ki a gyógyításnak az a módja, ahogy az idõsebb orvosgeneráció a munkájába az antropozófiát megpróbálta belevinni. Õk egészen más hozzáállással, más módon kívánták a gyógyítást mûvelni. A nekik tartott elõadásoknak Steiner maga Az orvosi tanulmányok és praxis morálja (ezoterikus és exoterikus) címet adta, ezt ma Meditative Betrachtungen und Anleitungen zur Vertiefung der Heilkunst címen ismerjük. (GA 316) Ezeknek a fiatal orvosoknak és medikusoknak, akik részt vettek 1924 szeptemberében a Pastoral-Medizinische Kurs -on, az utolsó napon, miután a papok már elmentek, Steiner újból beszélt arról a közösségrõl, amit már oly sokszor említett. A következõket mondta: Ez a közösség azoknak a szívében kell kiteljesedjék, akik komolyan csatlakozni akarnak a Goetheanum gyógyító gyakorlatához; ennek a közösségnek alapjában véve sokkal bensõségesebbnek kell lennie, mint amilyen a papságon belüli összetartás. Azokat, akik orvosként az antropozófia értelmében akarnak mûködni, egy egészen sajátos tudattal kell összekötnie a gyógyító mûködés goetheanumbeli forrásával, ami nem más, mint a Frau Wegman és énközöttem való együttmûködés szándéka és törekvése. És annak, amit a résztvevõk a Goetheanum orvosi szekciójának orvosi Ita Wegman Asconában 3

6 kurzusáról magukkal vihetnek, egyedül az öszszetartozás tudata lehet az értelme; a valóságos összetartozás érzése, összetartozás azzal, aminek az említett centrumból kell kiindulnia. És befejezésül azt mondhatom Önöknek, kedves barátaim: keressék az utat, mely a gyakorló orvosok fenti értelemben vett összekapcsolódásához vezet. Keressék az utat ehhez az összekapcsolódáshoz, és meg fogják találni. És gondunk lesz rá, hogy megtalálják. Mindezeket 1924 szeptemberében mondta Steiner. Több kurzust már nem tartott, tíz nappal késõbb kezdõdõ betegségébõl már nem gyógyult fel. Steiner halála után Ita Wegman folytatta ennek a közösségnek a létrehozására irányuló munkát. Rengeteget utazott, mindenütt segítette új intézmények elindítását, támogatta mûködésüket, képzéseket, konferenciákat tartott és szervezett, folyóiratot indított. Terapeutikumok, klinikák, gyógypedagógiai intézetek, egyéni orvosi praxisok, gyógyszergyárak, nagyon sok minden létrejött de ez a fajta orvosi közösség Ita Wegman minden erõfeszítése ellenére sem született meg. A társaság történetét és az európai történelmet is rendkívül mély érdeklõdéssel követte Ita Wegman. Komoly aggodalmat váltottak ki benne az események. A harmincas évektõl néhány levelében különös imaginációkkal találkozunk decemberében Werner Pache egy beszélgetésükre visszaemlékezve írja: Arról beszélt, hogy Németországban sok embernek meg kellene tanulnia várni és tûrni. Egészen kereszténnyé válni A feladatunk többé nem a harc, hanem a kereszténység Ita Wegman egy ilyen képet látott: ha Németországra tekintünk, látjuk, hogy az emberek megint lovon közlekednek, lovon, kocsival látogatják egymást, lovagolnak vagy gyalog mennek 1932 novemberében egy Werner Pache-nak írott levelében ez áll: Mindig arra gondolok, hogy vajon egyáltalán lehetséges lesz-e még külsõleg, kifelé mûködni. Mindig az tûnik számomra a legjobbnak, hogy az intézményeink gazdasági ügyeit rendbe tegyük, és bennük eleven szellemi életet bontakoztassunk ki. Nem tudok szabadulni attól a képtõl, hogy lovon megyünk egyik helyrõl a másikra. Hogy ez mikor fog bekövetkezni, nem tudom, és azt sem, hogy van-e még lehetõség ezt megakadályozni. Tulajdonképpen minden intézetünket szellemi ostromállapotba szeretném helyezni, ahová az 4 emberek visszahúzódhatnak, ha a világban minden megkergül, ahol dolgozni lehet és ezt a munkát vissza lehet adni akár az embereknek, akár a szellemi világnak. Az egészségesítõ, gyógyító impulzusnak az ilyen helyekrõl kell kiindulniuk bárcsak legyen elég erõnk, hogy ezt az egészségesítést önmagunkon kezdjük január 18-án, még Arlesheimbõl írja Ernst Martinak: Rendkívül nehéz a viszonyokat épp ebben a korban rendezni, ezért az én gondolataim is arra irányulnak, hogy itt a munka derekas és okos módját tudjuk kialakítani, hogy azután amikor majd lehetõvé válik számomra, a csírák ápolását szellemileg valahol máshol tovább folytassam, vagy ha ez nem lehetséges, akkor csöndesen a saját fejlõdésemen dolgozzak ben Asconába költözik. Néhány emberrel rendszeres antropozófiai munkát folytat. Hetenként tart számukra elõadásokat összesen közel háromszázat. Sajnos, ezeket nem jegyezték le, így nem maradtak fönn. Hilma Walterrel, aki elsõ munkatársa volt az arlesheimi klinikán, és aki Rudolf Steiner látogatásainál, a beteg-megbeszéléseken mindig jelen volt, most elkezdik feldolgozni ezeket a kórtörténeteket. És élete végén, Asconában a lehetõ legszûkebb keretek között, de rendkívüli intenzitással elindult egy orvosi közösségalkotás, melyre oly sokáig törekedett. A Casa Andrea 2003 nyarán

7 Nora von Baditz ASCONA Az Alpok hegylánca déli irányban ereszkedik lefelé; egy kék tó tükrözi a világoskék eget: ez a Lago Maggiore. Õskõzet alkot harmonikus hegyformákat, melyeknek lankái enyhén a tó felé tartanak. Nemes gesztenyefák árnyékolják a hegyoldalt. Egészséget lélegez a táj, beleolvadva a meszszeség távlataiba. Dr. Ita Wegman itt keresett helyet szanatóriumának a pihenésre szoruló emberek számára. Közel a St. Michele halmához talált egy világos házat, amit azután átépítettek és berendeztek. Arlesheimból, a klinikájából már 1936 óta küldte ide a betegeket ebbe a jótékony klímába. Õ maga 1940 májusában érkezett meg nem kevés számú beteget hozva magával. Nagy élet kezdõdött ekkor, nemcsak az õ világot átfogó látásmódja jóvoltából, hanem örökös mozgékonysága miatt is, amely Ita Wegman lényébõl áradt. Ahol csak megjelent, életre fakadt és kirügyezett minden. Eleven tettekre ösztönözte az embereket. Így keletkezett az a sok szép festmény, amelyek színáradatukban újszerûen megformáltak voltak. Gyógyulást hoztak a színek. A zene hangjai felderítették a betegeket. Ita Wegman becsempészte a mûvészetek gyógyító erejét az emberek felépülésébe. A gyógy-euritmia belsõleg harmonizálta és megerõsítette õket az élet, a munkájuk újrakezdéséhez. Mindenütt látható volt Wegman doktornõ magas alakja; gyors léptekkel lépett be, nevetve, mindenkit felvidítva szórta szét maga körül a szeretetet. Vigyázva õrködött az itteni eleven élet minden területén. Minden héten átutazott Brissagoba, ahol egy otthont rendezett be lelki gondozásra szoruló gyermekek számára. A kertben, ahol évek óta a földet különös gondossággal mûvelték, a nagyobbak serénykedtek. A mûhelyekben famunkák készültek. Zene járta át derûsen a helyiségeket. Boldogan ugrottak fel a gyerekek Wegman doktornõ felé; mindannyian szerették õt. Mindenkin ott nyugodott az õ gondoskodó-szeretõ pillantása, mindig újabb és újabb szeretet-tetteket gondolt ki a szíve. Visszatérve Asconába, a Casa Andrea Cristoforoban csak annál vidámabb volt, az asztalnál a legszívbélibb kedvességgel mesélt a gyerekekrõl. Senki sem tudott a közelében búslakodó maradni, annyira melegen hatottak a szavai, a pillantása. Ez az áradó derû az élet legmélyebb komolyságával egyesült a lényében. Az emberiség iránti aggodalma, az emberiség kínjai megtöltötték a lelkét. Küzdött a megoldásokért, az elõrevivõ impulzusokért; együttérzése gyakran könnyeket csalt szemébe. A Földnek nem volt olyan pontja, ahol nem idõzött volna a tekintete. Megújító akarata mindent lüktetõ áramlással hatott át. Az örök eszméket mégis megfontoltsággal fogadta magába, hogy fényük segítségével az idõbeliség mélyére beláthasson. Nem kapkodó akarat, hanem megalapozott, a szellemi világban gyökerezõ jövõ-erõ járta át törekvéseit. Ez lehelt életet szavaiba, ahogyan a három éven át, amíg itt idõzött ezen a helyen, az emberekkel az antropozófiát megismertette. A szellem valósága, gyõzelemre képes ereje töltötte ki lényét, ez lelkesített fel mindenkit, akik a szavait hallgatták. Mindig alázatos közvetítõje volt azonban azoknak az igazságoknak, amelyeket Rudolf Steiner kutatott ki a szellemtudományban. Önzetlenül a háttérben maradt, a legszigorúbb objektivitással mutatta be a világ szellemi mûködését. Évrõl évre egyre elmélyültebb lett az élet körülötte; harmonikusabbá és bensõségesebbé vált lényének gyengéd és szelíd fellépése következtében karácsonyának közeledtével e nagy személyiség fejlõdése olyan rendkívüli magasságokba jutott, amit az ember csak távolról sejthetett. Az ünnep napjain János Jelenéseirõl beszélt, összefoglalva az antropozófia esszenciáját. Ezután már csak rövid ideig idõzött Asconában. Eljött a koratavasz, és egy utazásról beszélt. Vajon visszajön addigra, amikor a kaméliák virágba borulnak?, kérdezte tõle valaki. Remélhetõleg volt a felelet, amelybõl különös hangsúly csendült ki. És amikor a kaméliák virágozni kezdtek rózsapiros és hófehér színekben, e nagy és szeretettel teli lélek már valahol fent szállt a vidék felett, amely oly annyira kedves volt neki. Az írás elõször a Klinisch-Therapeutischen Institut, Arlesheim kiadásában 1945-ben az Erinnerungen an Ita Wegman kötetben jelent meg. Fordította: Szabó Attila 5

8 Erica Muller HÁROM HÁBORÚS KARÁCSONY ASCONÁBAN Már hosszú idõ óta erõsen vágyott Dr. Ita Wegman arra, hogy egyszer egy kisebb embercsoporttal együtt folyamatos és elmélyült antropozófiai munkát folytathasson. Azonban újra és újra arra kényszerült, hogy az antropozófiai munkát barátaival az arlesheimi klinikán megszakítsa, mert feladatköréhez tartozott, hogy gyakorta külföldre utazzon akár azért, hogy gyógypedagógiai intézeteket látogasson meg, akár azért, hogy barátaival együtt konferenciákat és gyûléseket rendezzen Angliában, Hollandiában és Németországban, vagy valami más efféle antropozófiai vagy éppen orvosi tevékenység szólította el. A háború megkezdõdésével azonban egyszer csak lezárták Svájc határait, és így az antropozófiai tevékenysége leszûkült egyetlen embercsoportra, amely a politikai események alakulása folytán Svájcban ragadt. Amikor 1940 májusában Bázel környékén megnõtt a veszélye annak, hogy a háborús zûrzavar esetleg svájci területre is átterjedhet, Wegman doktornõ haladéktalanul kiköltöztette a Sonnenhof lelki gondozásra szoruló összes gyermekét, hogy biztonságban tudja õket. A gyerekek egy része Belsõ-Svájcba került, a nagyobb fiúk és lányok Brissagoba jöttek a La Mottára. Ez teremtett alkalmat arra, hogy ettõl kezdve Wegman doktornõ maga is felüsse lakhelyét Asconában, ahol 1936-ban megvette a Casa Andrea Cristoforot, amely elõször mint szanatórium mûködött a gondozásra szorulók és a munkatársak számára. A háborús események idején, 1940 februárjában én is megérkeztem Asconába, és így abban a nagy szerencsében részesülhettem, hogy Wegman doktornõ életének utolsó három évében, egészen 1943 koratavaszán bekövetkezõ haláláig ahhoz a kis körhöz tartozhattam mintegy harmincan-harmincöten lehettünk, mindenféle nemzetbõl összegyûlve, amelyek odakint egymásra acsarkodtak, amellyel Wegman doktornõ egy egészen intenzív antropozófiai tanulómunkát kezdett meg. E három év teljességébõl kiemelkedik a három karácsonyi idõszak, amit Wegman doktornõvel közösen Asconában tölthettünk. 6 Már bizonyos idõ óta Dr. Wegman az arlesheimi klinikán barátok egy csoportjával a szentséges tizenhárom éjszakán valamely témát dolgozott fel közösen olyan témát, amely mindig kapcsolatban állt a Krisztus-impulzussal. Így kezdõdött meg 1940 Szentestéjén is a karácsonyi munka Asconában, amelynek alapjául Rudolf Steiner Lukács-evangéliumhoz fûzött elõadásai szolgáltak. A gyermek, akirõl a Lukács-evangélium szól, aki annyira mélységesen magában hordozta a szeretet-erõket és aki beszélni tudott az édesanyával egy olyan nyelven, amelyet csak az anyja értett, a gyermek, akihez odagyûltek a jámbor és egyszerû pásztorok: mindezt közel hozta hozzánk Wegman doktornõ. Kezeinek gyengéd, nagyon kifejezõ mozdulataival segített magán olyankor, amikor nem sikerült valamit kielégítõen szavakba öntenie. Talán megengedhetõ nekem, ha azt mondom, hogy Wegman doktornõ nem volt igazán gyakorlott szónok. De éppen a legtalálóbb kifejezéseknek ez a keresése az oly beszédes kézmozdulatok útján volt az, ami közvetlenül az ember szívéig hatolt, kiváltva egy mély érzelmi átélést ott, ahol az értelem még sokáig tehetetlennek látszott. Ez az elsõ háborús karácsony úgy él az emlékezetemben, mintha mi mindannyian egy kéklõ barlang oltalmában egyesítve lettünk volna a középen fekvõ égi Gyermekkel, aki szeretettel ragyogott felénk. Kint a csillagok fénylõ pompában feldíszítették a fekete éjszakai égboltot, miközben még egyszer tükrözõdtek alant a tóban. Semmilyen utcai fény nem zavarta meg a csillagfényözönt, mert az A Casa Andrea kertje

9 elsötétítés miatt minden világítás szünetelt. A szentséges éj mély békéje borult fölénk, a háború teljesen átjárta a tudatunkat, mégis ismét a meszszeségbe tûnt elõttünk. Egészen másképp alakult a második karácsonyunk. A háborús események egyre nyomasztóbban terhelték a szívünket, és ezért nem is nagyon csodálkoztunk, amikor Wegman doktornõ karácsonyi témának Rudolf Steiner 1908-as apokalipszis-elõadásait választotta. Minden este összegyûltünk a fényes fa körül, mint egy évvel korábban is, friss vörös rózsákkal, ahogyan ez még ma is szokásban van nálunk. Ahogyan szorongva éltük át János jövõ-vízióit, nyomasztóan nehezedtek lelkünkre közben a háborús események is. A leírtak gyakran meghaladták mindannyiunk felfogóképességét, ami Wegman doktornõt többször is kétségbe ejtette. Emlékszem, az egyik este végén azt mondta nekünk: nem boldogultunk a szöveggel, a következõ nap ugyanezt még egyszer át kell olvasnunk. De ez azután ismét nehéz küzdelemnek bizonyult, és kevéssé kielégítõ eredménnyel zárult. Ez is ugyan a nagy idõkhöz tartozott, ám a korábbi évek gondosan óvott nyugalmából már nem sok maradt számunkra. Gyakran járt Wegman doktornõ magába merült tekintettel, nem egyszer a rá oly jellemzõ kézmozdulattal az arcát megérintette, mintha valami pókhálót akarna onnan letörölni. Majd eljött a harmadik karácsony. Röviddel a Szenteste elõtt Wegman doktornõ lázzal járó hörghurutban megbetegedett. Már Ádvent idején közölte velünk, hogy még egyszer meg akarja kísérelni, hogy karácsonyi témául a Jelenések Könyvét válasszuk, mert egyáltalán nem sikerült János látomásainak mélyére behatolnunk, mint mondta. Mindannyian teljes tanácstalanságba estünk, szorongó aggodalom szállt meg bennünket hogyan lesz képes egyáltalán beszélni, ha pedig nem tud, akkor hogyan tudnánk a feladatot mi megoldani õnélküle. Szenteste azután mégis megjelent közöttünk. Azon a néhány száz méteren a Casa Sole, ahol lakott, és a Casa Andrea Cristoforo között autó hozta át, a gyalogutat a hideg esti levegõben nem lehetett megkockáztatni. És azután megtörtént az igazi csoda, ami estérõl estére egyre csak fokozódott. Egészen szabadon beszélt a szavak fáradság nélkül folytak belõle, ott emelkedtek szellemi szeme elõtt az Apokalipszis hatalmas képei, és õ leírta egyszerû szavakkal, ahogyan maga elõtt látta azokat. A messzi távolba hatolt a tekintete, de teljesen belülrõl beszélt, így látom õt, ha visszaemlékszem erre. Minden olyan határtalanná tágult, hogy egy bizonyos pillanatban aggodalom fogta el a szívünket, és megjelent egy kérdés bennünk: mindez annyira felfoghatatlanul nagy, még hová lehet innen emelkedni? És gyorsan elfojtotta az ember azt a felvillanó gondolatot, hogy ez lesz az utolsó karácsonyunk vele. Amikor egészségi állapota már megengedte, elkísértük elõadás után a rövid úton hazafelé a Casa Sole-ig. Ez akkoriban még egyfajta szurdok volt, a fák ágai árnyékot vetettek rá, amelyeken keresztül csillogtak fent a csillagok mint Epheszoszban, erre gondoltunk néha, ha el tudtuk felejteni, hogy a háború minden éjszaka szórja a bombáit az emberekre. Megrendülten gondolt Wegman doktornõ arra a sok fájdalomra, amiben a háborús országokban élõ barátoknak részük volt. Egyszer azt mondta: El akarok menni hozzájuk, mindenkihez külön-külön, hogy a fülükbe súgjam: tartsatok ki! Valaki megjegyezte: De doktornõ, ön most egyáltalán nem mehetne, a határok zárva vannak! Semmit sem felelt erre, elnézett felettünk a messzeségbe. Amikor pedig beköszöntött a március, valóban útnak indult semmiféle határállomás nem tudta megállítani. A barátaink közül néhányan a háború után mesélték, amikor újratalálkoztunk velük, hogy röviddel a halála után volt egy élményük vele, mintha vígasztaló és bátorító szavakat suttogott volna nekik Megjelent: Ita Wegmans Erdenwirken naus heutiger Sicht, Natura Verlag Arlesheim, Fordította: Szabó Attila A brissagoi kápolna és belseje 7

10 Ita Wegman AZ APOKALIPTIKUS KÉP ÉS AZ EMBERISÉG JÖVÕJE Abban a korban élünk, amelyben Michael gyõzelmének köszönhetõen a Sárkány többé már nem található meg a kozmoszban. Ez a Sárkány eredetileg valami kozmikusság, amelyet ma már a Föld szubsztanciája hordoz magában. A Sárkány annak a világrealitásnak az imaginatív képe, amelyet asztrális világnak nevezünk. Ezt a világot azért hívják asztrálisnak, mert mindazt a szellemit magában foglalja és átfogja, ami a csillagokból mint erõ belesugárzódik a világegyetembe. Ahogyan a növényvilág a saját növekedésével belehelyezkedik az erõknek abba a játékába, amely a Földrõl kiindulva a kozmosz felé irányul, úgy az állatok a szenvedélyektõl átjárt lényükben valami makrokozmikusat hordoznak magukban itt a földi szférában. Mindaz, ami kívülrõl a szemen és a fülön, de éppúgy a lélegzésen keresztül átjárja az állatot: ez teszi õt lélektõl áthatott, érzõ lénnyé. Ezt a betüremkedett külvilágszerût, ami organizálóan áthatja az állatot, az õ asztráltestének nevezzük. Ez az asztráltest az állat emocionális életének hordozója. Az embernek is van ilyen asztrálteste, amit azonban az Én segítségével képes uralni és megfékezni, mert egy szellemi-istenit enged magában érvényesülni. A Nap-hatásnak és a bolygók hatásának ritmusában nyilatkozik meg az éterikus élet a naprendszerben. Ami viszont kívülrõl a naprendszer területére üstökösszerûen behatol és így idegen törvényszerûséget hoz a naprendszer életébe, az adja a naprendszer számára az asztrális minõséget. Ha ez az asztralitás nem lenne jelen, akkor a naprendszer valami örök ismétlõdésben ragadna meg, vagyis kozmikusan megdermedne, megmerevedne. A naprendszernek szüksége van erre a kívülrõl jövõ asztrális zavarra, ha nem akar belsõleg elhalni. Ez a kívülrõl érkezõ hatás azonban a naprendszer életét egy idõ után megsemmisítené, ha ezt egy szellemi hatalom nem tudná ellensúlyozni benne. Ez az ellensúlyozó hatalom: Michael. Mindenütt, ahol az asztralitás, vagyis a csillagerõk érvényesülnek, ott egy erõrendszer keletkezik, amely rombolólag hat, ha nem lesz letompítva. Az emberben az asztralitás mûködése hívja elõ a tudatot. A tudat az éteriségtõl élõvé tett szubsztancia leépítése által jön létre bennünk. De ha csakis az asztralitás hatna, akkor az embernek hamarosan el kellene sorvadnia. Mi menti meg ettõl az embert? A vas szubsztancialitása a saját vérében. Ez a vas gyógyít, mert az oxigént magához vonja, és így létrehozza az éltetõ vörös vért, a folyamatos halálbetegség viszont a pusztító kék vérben fejezõdik ki. A vas az egyetlen olyan fém, amelyet az emberi test szubsztanciálisan tartalmaz magában. Mint minden fémnek, ennek is kozmikus eredete van; mert a szellemtudományos megismerés szerint a fémek a bolygók éterikus besugárzásai által keletkeztek a Földön, amely hatás még az õsidõkben ment végbe, és csak a fejlõdés folyamán nyerték el azt az alakjukat a fémek, amilyennek ma látjuk õket. Az ember vérében található vas azonban nem efféle kozmoszból besugárzódott valami, hanem onnan származik, amikor a Föld találkozott az akkor még gázformájú Mars bolygóval, amely keresztülhaladt a Földön. Ebben a találkozásban nem éterikusan jutott el a Mars vasa a Földre, hanem közvetlenül lerakódott a földi anyagiságba. Ez a vas tehát kozmikusan egészen másmilyen eredetû, mint a többi fém. Nem valami kívülrõl érkezõ sugárzás eredménye, hanem magába a Földbe bekerült szubsztancia. A vér számára megadja azt a lehetõséget, hogy oxigént vegyen fel, és az így elõidézett égésfolyamatban él az ember Énje, vagyis az a hatalom, amely az asztráltestet megfékezi, megszelídíti. Ezt a vérvasat tekinthetjük Michael kardjának, amelynek segítségével uralmunk alá vonhatjuk azt, ami szenvedélyszerû és állatias az emberben. Rudolf Steinertõl tudjuk, hogy amikor a Föld-pálya és a Mars-pálya egyszer keresztezte egymást, a Mars még egy finom materiális állapotban áthaladt a Földön. A Marsnak ez az áthaladása egy hatalmas égi küzdelem következménye volt, amelynek folytán az egykor sokkal nagyobb bolygó széttöredezett, amelynek törmelékei még ma is megtalálhatók: ezek nem egyebek, mint a Mars-szférában keringõ kisbolygók. Csak e harc által tudott a vas a Föld-létbe és ezzel a vérbe beilleszkedni. És éppen Michael volt az, aki megvívta ezt a harcot. Ezzel Michael megmentette az emberiséget, amelybe ily módon belejutott ez az éltetõ szubsztancia. Akkor is, amikor a Föld-pályát keresztezi valamely idegen égitest, például egy üstökös, és a 8

11 Föld szétrombolódásának veszélye fenyeget, Michael mint a Föld-fejlõdésre vigyázó erõ lép fel, mert védve a Földet, az üstököst szétrombolja, és a meteorvasat a túlburjánzó asztralitással szembeni gyógyírként átadja a Földnek. Így azt, ami a magasságokban pusztulást hozva közeledik, Michael levezeti a mélybe, a Sárkányt megfékezi és átalakítja, úgyhogy ez megtisztult asztrális alakban a kozmoszhoz majd ismét felemelkedhet. Ez be is következik, mert az ily módon a Földbe beillesztett kozmikus szubsztancialitást felhasználják a növények növekedésük során. Emellett átjárja ezt a szubsztancialitást Krisztus Nap-ereje is, amely a golgotai misztérium óta összekapcsolódott a Földdel. Az ember földi táplálékként azt fogadja magába, amit ilyen módon áthatott Krisztus, majd viszszasugározza a kozmosznak, ami egykor kozmikus volt. A gondolkodás, az érzékelés aktivitásában, például abban, amit a szem kisugároz, visszajuttat az ember valamit a kozmosznak, ami az övé volt. Így a Föld az asztrális szemlélés számára Nappá válik, és az emberben megkezdõdik egy Napfejlõdés. Ez a történés az, amit a Jelenések Könyve a Napba öltözött asszonyként ábrázol, akinek lába alatt a Hold van, és a feje csillagokat hordoz. Amit az asszony megszül, az a magasabb Én, a Krisztus-erõ segítségével átváltoztatott asztralitás. Amikor azt a képet vizsgáljuk, amit a Jelenések Könyve elénk tár, ösztönözve érezzük magunkat arra, hogy a jövõbe vessük pillantásunkat. Michaeli korban élünk. Ezt ma tudatosítania kell az emberiségnek, hiszen tudatosan kell keresnie saját fejlõdésének útját. Nem valami rejtett értelem által nyílik meg az út Michael lényéhez. Csak a merész, a lélek melegségével átitatott, erõteljes gondolkodás, amely a Földet és a Mindenséget teljességgel átfogja, képes olyan tettekhez elvezetni, amelyekben Michael szelleme valóban megnyilatkozhat. Az 1879-ben kezdõdött Michael-korszak egy új kor, amelyben az emberiségnek lehetõsége nyílt a spirituális megismerésre, és amely kor Rudolf Steiner mûködése révén megismerhetõvé vált számunkra. A bölcsesség egy roppant kincse adatott át az emberiségnek; de egyúttal megismeréserõi kifejlesztésének lehetõsége is rendelkezésére áll. A természetszemléletbõl fakadóan az elmúlt korszak az ember számára a lelkiismeret iskolája volt. Az új korszak azt akarja tõlünk, hogy a megfontoltság adományát megõrizve, ebbe a megfontoltságba most lelkesedést öntsünk, mert csakis ezáltal leszünk képesek az igazi szellemi megismerésre. Egy csodálatos iskolázásban a régi kor elvezette az embert ahhoz, hogy a földinek éljen, és a munkamegosztás és specializálódás által egyes dolgokban kiemelkedõt nyújtson. Az új korban ezt a képességet ugyancsak meg kell õriznünk, de újra meg kell találnunk a kozmikushoz vezetõ utat is. Ez egyúttal az igazi szabadság megvalósításának útja is; mert az egyoldalúság béklyó, a mindenre nyitottság viszont felszabadít. Ahol a szabadság valódi átélése megjelenik, ott az ember meg fogja találni annak is módját, hogy megszabaduljon mindentõl, ami õt közösségellenes lénnyé teszi. Az ember spirituális megismerése elvezet bennünket a másik ember szívéhez is. Éppen ezáltal lesz képes Michael egy olyan birodalmat létrehozni, amelyben teremtõ módon léphet fel; mert õ az individuálisat serkenti ugyan, de egy egységesen és szeretetteljesen összekapcsolódó emberiségben. A szellemet keresõ tekintetünk az emberiség szívbõl jövõ egységesülésére támaszkodva így fog egy új Krisztus-megismerést is lelkileg egyre inkább elérhetõvé tenni számunkra. Aus Michaels Wirken. Elsõ kiadása az Orient- Occident Verlag Stuttgart den Haag London kiadásában 1929-ben jelent meg. Fordította: Szabó Attila Ita Wegman Asconában 9

12 Karl Buchleitner TÉMA: AZ ALAPSZABÁLYZAT (Részlet) A legfontosabb, legszentebb vonásunknak azt kell tekintenünk magunkban, hogy mindig az igazságot keressük, hogy sohase tegyünk olyan engedményeket, amelyekkel az igazságot megcsúfoljuk, mert egy ezoterikusnak sohasem szabad valamit elmulasztania, ha az igazságról van szó. Borzasztó és lehangoló, amikor egy ezoterikus a testvériesség kedvéért az igazságot elpalástolja, és amikor azért, hogy ne sértsen meg másokat, az igazságot akár csak a legcsekélyebb mértékben is hagyja elhomályosodni. Ezzel éppannyira árt az illetõ személyeknek is. (GA oldal) A Nachrichtenblatt május 13-i számában megjelentek az Általános Antropozófiai Társaság szabályzati kérdéseinek tisztázására és egy megújított alapszabályzat tervezetének kidolgozására alakult munkacsoport elsõ eredményei. E cikkben megállapították, hogy a Bauverein február 8-án hozott szabályzatmódosítása szerint a Bauverein neve Általános Antropozófiai Társaság -ra változott, és jellege alapvetõen más lett. Az új egyesület nem a Rudolf Steiner által megadott szabályzati intenciókban világosan megfogalmazott elvekhez igazodott a Goetheanum ÁAT egészét irányító vezetõség szervezetét illetõen, hanem egy demokratikusan nyitott egyesület típusát reprezentálta, amelyben minden egyesületi ügyrõl hozott döntés végül is a tagsági gyûlés felelõsségén és határozati jogkörén alapult. Ezzel az Általános Antropozófiai Társaság egyesületében a kollektív egyeztetés elve került a kollegiálisan irányított vezetés elvének helyébe. Ez az egyesület tehát az átkeresztelt Bauverein, miután a Nachrichtenblatt március 22-én megjelent száma beszámolt a szabályzatmódosító gyûlésrõl, a tagság tudatában azontúl mint a Karácsonyi Gyûlés Antropozófiai Társasága szerepelt. Ezt lehetõvé tette illetve megerõsítette a vezetõség nyilatkozata is, amelyben elhallgatták, hogy február 8-án a Bauverein közgyûlésérõl volt szó. Ezzel szemben azt a benyomást keltették, mintha az február 8-i gyûlés az Antropozófiai Társaság tagsági gyûlése lett volna. Itt emlékeztetek Günter Röschert megjegyzésére: Nem tudjuk, hogy vajon Rudolf Steiner az február 8-án tartott gyûlés eredményeit valóban elfogadta-e, és mindenekelõtt azt nem tudjuk, hogy hozzájárult-e az március 22-én közzétett vezetõségi nyilatkozathoz. Ezzel azonban kérdésessé vált a Karácsonyi Gyûlés Társaság sorsa is, amelyre az február 8-án történt események nem tértek ki. Ismert egy utolsó utalás erre az utóbb mondott Társaságra. Ez egy meghívó az december 29-én kedden délelõtt fél 12-kor tartott rendes közgyûlésre. Itt csakis az Általános Antropozófiai Társaság (az átkeresztelt Bauverein) közgyûlésérõl lehet szó. Található azonban ezen a meghívón apró betûvel nyomtatva egy félénk jelzés a Karácsonyi Gyûlés Társaságot illetõen is: E közgyûlés elõtt 10 órakor elõgyûlés lesz az Antropozófiai Társaság tagjai részére. Nem tudjuk, hogy ez az elõgyûlés egyáltalán megtörtént-e. Semmilyen feljegyzés róla nem ismeretes. Eddig az idõpontig tehát két egyesület létezett: az Általános Antropozófiai Társaság (az átkeresztelt Bauverein) és a Karácsonyi Gyûlés Antropozófiai Társasága. Az december 29-én tartott elõgyûlés volt az utolsó jele a Karácsonyi Gyûlés Társaság meglétének. Innentõl kezdve már csak a bejegyzett Általános Antropozófiai Társaság egyesülete (az átkeresztelt Bauverein) funkcionált. Vagyis december 29-ig legalábbis elvben két egyesület mûködött. E dátum után két egyesületrõl beszélni már nem jogosult. Ezért nem is érthetõ, hogy miért beszél mégis az alapszabályzattal foglalkozó munkacsoport két egyesületrõl, tudniillik a bejegyzett Általános Antropozófiai Társaság egyesületérõl és az 1923-ban a Karácsonyi Gyûlés során megalakított Antropozófiai Társaságról, beleértve ebbe a Fõiskolát is. Az utóbbi megnevezése ezen a helyen szintén jogosulatlan. Ez ugyanis a Karácsonyi Gyûlésnek nem valamiféle toldaléka, hanem egy önálló szervezet volt. 10

13 (Az alapszabályzat 11. pontja szerint: A Szellemtudományi Szabad Fõiskola vezetése elsõsorban Rudolf Steinert illeti, akinek feladata a munkatársak és az õ esetleges utódjának kinevezése. ) december 29-e után tehát már csak egyetlen egyesületrõl van szó! Ezt követõen a Karácsonyi Gyûlés Társaság már sehol sem fellelhetõ. Ennek legutolsó nyoma a Karácsonyi Gyûlés Antropozófiai Társaságának már elveit tekintve átfogalmazott szabályzata, amelyet az Általános Antropozófiai Társaság cégjegyzékben bejegyzett alapszabályzatához hozzácsatoltak. Ám semmilyen támpont nincs arra nézve, hogy a Karácsonyi Gyûlés Antropozófiai Társaságában elhatározták volna, hogy meglevõ alapszabályzatát elvben átfogalmazzák, és azokat egy másik egyesület szabályzatához csatolják! Összefoglalva azt lehet mondanunk, hogy február 8-tól december 29-ig két társaság létezett: az Általános Antropozófiai Társaság és az Antropozófiai Társaság december 29- e után már csak az elõbbit említik. Vajon miért beszél Rudolf Steiner már január 18-án a Karácsonyi Gyûlés elpárolgásának lehetõségérõl? A Karácsonyi Gyûlés sorsát illetõ kérdés tisztázása az Általános Antropozófiai Társaság elsõrendû feladataihoz tartozik, és az alapszabályzatot tárgyaló munkacsoportnak ezt napirendre kellene tûznie. A vezetõség levele a tagokhoz az alapszabályzatot illetõ további fejleményekrõl. Közzétették a Nachrichtenblatt 2003/9-es számában A Nachrichtenblatt 2003/9-es számában a vezetõség egy levelet tett közzé a tagok számára március 3-án ezzel kapcsolatban egy állásfoglalást küldtünk a Nachrichtenblatt szerkesztõségéhez, kérve a nyilvánosságra hozatalát. Ez a mai napig (2003. április 10.) nem történt meg. Az ez irányú tudakozódásunk (2003. március 31.), hogy mikor publikálják végre az állásfoglalást, úgyszintén mindeddig válasz nélkül maradt. A fent említett levélben azt állítja a vezetõség, hogy Rudolf Steiner szándékában állt a Karácsonyi Gyûlést egy centralizált egyesületté kiépíteni, a közjegyzékbe bejegyeztetni és minden egyéb tevékenységet abba a centralizált egyesületbe beolvasztani. Ezt a nézetet a magunk részérõl alapjában tévesnek tartjuk. Rudolf Steiner éppen az ellenkezõre törekedett! Õ maga január 30-án a Nachrichtenblatt -ban a következõket írta: Fokozatosan el kell jutnunk oda, hogy mi itt Dornachban bizonyos fokig megteremtsük annak mintaképét, aminek a továbbiakban az Antropozófiai Társaságnak lennie kell. Ez azonban csak akkor történhet meg, ha itt Dornachban valóban létrejön annak mélyreható és egyúttal széleskörû megértése is, hogy hogyan képzelhetõ el a jövõben a társadalom tagozódása és ennek általános szabályozása. (GA 260a 112. oldal) február 8-án a Bauvereint átkeresztelték Általános Antropozófiai Társaságra, és mint ilyet bejegyezték a cégjegyzékbe. Az Általános Antropozófiai Társaság eredetileg négy alosztályt foglalt magában, úgymint az Antropozófiai Társaság adminisztrációját, a Kiadót, a Goetheanum adminisztrációját és az arlesheimi Klinikai Gyógykezelõi Intézetet. A Karácsonyi Gyûlés alapszabályzatát azonban mindez nem érintette! Szabadon minden egyesületi kérdéstõl a spirituális feladatainak szentelhette magát. Ezt a bejelentést Rudolf Steiner aláírta. De ez a tagozódás nem valósult meg, mert egy félrevezetõ jegyzõkönyv alapján amelyen Rudolf Steiner aláírása nem szerepel az a benyomás keletkezett, hogy a most bejegyzésre került egyesület (vagyis az Általános Antropozófiai Társaság, a korábbi Bauverein) azonos a Karácsonyi Gyûléssel Ez a tévhit mintegy két évvel ezelõttig tartott. Az e tényre való figyelmeztetés kizárással fenyegetett, mint ahogy már történtek is ilyen jellegû kizárások. Mármost a vezetõség írt egy levelet március 2-án a tagsághoz: Rudolf Steiner azt szándékozta, hogy a Karácsonyi Gyûlésen 1923/24-ben megalapított Társaságot a cégjegyzékbe bejegyezzék. Ennek az ellenkezõje igaz. Rudolf Steiner június 29-i idézett elõadásának (GA 260a 501. és további oldalak) pontosabb tanulmányozásakor kiviláglik egy tagolt társaság létrehozásának szándéka, az akkoriban újraalapítani kívánt Általános Antropozófiai Társasággal mint csúcsszervezettel az élen, amelyet cégjegyzékileg bejegyeznek, de a négy alosztályt a cégjegyzékbe nem jegyzik be. Elõször maga az Antropozófiai Társaság ( ), amely a szûkebb értelemben vett Antropozófiai Társaság lesz, mint az elsõ alosztály mûködik tovább. (GA 260a 504. oldal) február 8-án ezt a formációt elvileg megvalósították. Az újraalapítandó csúcsszervezet helyét azonban névváltoztatással a Bauverein vette át 11

14 Rudolf Steiner halála után azt a látszatot keltették, hogy ez az egyesület a Karácsonyi Gyûlés Társasággal azonos. Csak keveseknek tûnt fel, hogy például a kizárási paragrafus nem tartozhat a Karácsonyi Gyûlés Társaság alapszabályzatához, hiszen e Társaságban az egyetlen feltétele annak, hogy valaki a tagja lehessen, az volt, hogy egy olyan intézmény fennállásának létjogosultságát, mint amilyen a Goetheanum mint Szellemtudományi Szabad Fõiskola Dornachban elfogadja. Most két felfogás áll egymással szemben: egy centralista verzió, amely szerint csak egyetlen Társaság legyen, amely mindenért felelõs, tulajdonosi kérdésekben, jogi kérdésekben dönt, és természetesen meghatározza a spirituális feladatokat. Rudolf Steiner halála óta elvileg minden vezetõség ezt az irányzatot képviseli. A másik oldal a Rudolf Steiner által szándékolt tagozódásra szavaz, amely a vezetõségnek kevesebb hatalmat ad ugyan, de a szellemi kezdeményezések tekintetében szabadságot biztosít neki. Mindenesetre egy elõfeltételnek teljesülnie kell: a Karácsonyi Gyûlés spirituális tartalmát ma senki sem sajátíthatja ki magának! Lehet szabályzatmódosításokba bocsátkozni, új alapszabályzatot hozni, a Karácsonyi Gyûlés modellje szerint egy korszerûbb szabályzatot felvázolni, de annak spirituális tartalmát eközben nem megváltoztatva. A Karácsonyi Gyûlés Rudolf Steiner életsorsával kötõdött össze, a Karácsonyi Gyûlés azért volt valami ezoterikus esemény, mert én vagyok annak elnöke. Az antropozófiai mozgalom vezetése összefügg mindazzal, ami velem történik, mert én vagyok abban a helyzetben, hogy felvezessem a szellemi világba, nemcsak felelõsséget vállalva valami olyasmiért, ami itt a földi síkon megy végbe, hanem ez egy olyan felelõsség, amely teljesen átnyúlik a szellemi világokba is. (Melléklet a GA 260a kötethez, 17. oldal) Ilyen funkciót semmilyen ma élõ ember magának nem igényelhet Rudolf Steiner senkit sem nevezett ki utódjául a Fõiskolán, amiként a Karácsonyi Gyûlés alapszabályzatában esetleg tervbe vették. Sõt, Rudolf Steiner említi a Karácsonyi Gyûlés elpárolgásának lehetõségét is. Elõbb tehát tisztázni kellene azt a kérdést, mielõtt valaki vakon hinne benne, hogy vajon a Karácsonyi Gyûlés a maga spirituális tartalmával amely 77 év óta nem mutatkozik körünkben egy tagsági gyûlésen kimondott többségi határozat útján ismét hatályba léptethetõ-e a Földön? A Karácsonyi Gyûlést a maga ezoterikus mivoltában rekonstruálni akarni: Rudolf Steiner sorsával szemben elkövetett merényletnek minõsül. Ez számunkra érthetetlen, és nézetünk szerint valami okkult jelenség van abban, hogy ezeket a kérdéseket a dornachi vezetõség soha nem tárgyalta meg nyíltan. Ilyen megfontolásból éreztük szükségét annak, hogy keresetet nyújtsunk be a bíróságon a december 28/29-én tartott tagsági gyûlésen meghozott határozatokkal szemben. * * * Elvárhattam, hogy állásfoglalásomat a Nachrichtenblatt közölje, minthogy itt valami alapvetõ kérdésrõl van szó. Azt is elvárhattam volna, hogy mint a Nachrichtenblatt -ban megnevezett felperesek egyikét e témában számon tartsanak. De semmi nem történt, semmi reagálás, még csak egy átvételi elismervényt sem kaptam írásomról. Csak akkor, amikor az állásfoglalásomat az interneten is megjelentettük (ez az ahrimanikus találmány most hasznosnak bizonyult), szánta rá magát a szerkesztõség, hogy némiképp visszajelezzen. Ebben írásomat mint valami szükségtelen véleményt kezelték egy másodlagos témában, de természetesen nem mellõzve a kioktatást sem, hogy tudniillik egy konkrét és a jövõre irányuló munka szükségesebbnek bizonyulna. Legfõként arra nézve, hogy az Antropozófiai Társaság feladatainak kijelölését ne veszítsük szem elõl. Kihallatszott ebbõl egy olyan mellékhang, hogy egy tudatlan személy valami merõben felesleges témát felfúj, amivel a felelõsségteljes funkcionáriusokat a munkájuktól elvonja. Ezt valóban fontolóra venném, ha már bebizonyították volna, hogy Rudolf Steiner szándéka az volt, hogy a Karácsonyi Gyûlést a cégjegyzékbe bevezettesse, és a különbözõ irányú területeket összevonja. Miután ennek bizonyítása a mai napig nem történt meg, minden tekintetben az igazság kiderítésére kell törekednünk. Talán továbbsegít bennünket Rudolf Steiner kijelentése, amelyet szeptember 20-án tett. A legfontosabb, legszentebb vonásunknak azt kell tekintenünk magunkban, hogy mindig az igazságot keressük, hogy sohase tegyünk olyan engedményeket, amelyekkel az igazságot megcsúfoljuk, mert egy ezoterikusnak sohasem szabad valamit elmulasztania, ha az igazságról van szó. Borzasztó és lehangoló, amikor egy ezoterikus a testvériesség kedvéért az igazságot elpalástolja, és amikor azért, hogy ne sértsen meg másokat, az igazságot akár csak a legcsekélyebb mértékben is hagyja elhomályosodni. Ezzel éppannyira árt az illetõ személyeknek is. (GA oldal) 12

15 * * * május 18-án a Nachrichtenblatt -ban e témával kapcsolatban megjelent a vezetõség nyilatkozata gyanánt egy írás Paul Mackay tollából. Elõször az 1923-ban tartott Karácsonyi Gyûlésrõl szólt, és hogy a világtársaság a maga különbözõ csoportjaival együtt, amelyek autonóm módon a saját szabályzatukat követik a lelki élet gondozására hivatott, és itt a Goetheanumban is meg kell találnunk a megfelelõ feladatokat. Már itt megakadtam ban egy világtársaságról nem volt szó, bár megvolt egy ilyenféle irányultság, mégis ama hangsúly nélkül, amivel ma az ember a korszellemnek megfelelõen az antropozófia feladatait meghatározza. Másfelõl, a csoportok a saját szabályzataikat nem alkothatják meg autonóm módon, hanem csakis ezzel a megszorítással: A csoportok alapszabályzata nem mondhat ellent az Antropozófiai Társaság alapszabályzatának. A lelki életet nyilván gondozni kell, de a szellemi világ igazi megismerésének alapján. A részleteket illetõen a Goetheanumnak is megfelelõ feladatokat kellene találnia. De hogy mifélék lennének ezek a feladatok, az közelebbrõl nem volt kifejtve. Szemben Rudolf Steinerrel, aki a Karácsonyi Gyûlés során a feladatokat tekintve nagyon is konkrétan beszélt. Paul Mackay mármost azt állítja, hogy Rudolf Steiner minden addig megnyilvánuló tevékenységet ebbe az Antropozófiai Társaságba akart integrálni. Így Rudolf Steiner már 1924-ben a Johannes Építési Egyesületet (Bauverein) állítólag be akarta olvasztani az Antropozófiai Társaságba. Ez szintén a tényeket elferdítõ állítás. Valamit Rudolf Steinernek tulajdonítanak, amit bizonyíthatóan õ maga sohasem akart. Már nem egyszerûen a tényeket írják át, hanem az igazság keresésérõl is lemondanak. A március 2-án a Nachrichtenblatt - ban közzétett vezetõségi levél megjelenésének másnapján elküldtem állásfoglalásomat a szerkesztõségnek, amelyben rámutattam annak a kijelentésnek valótlanságára, hogy Rudolf Steiner szándékában állt a Karácsonyi Gyûlés Társaságot a cégjegyzékbe bejegyeztetni. A levelet hosszú ideig nem méltatták figyelemre. A szerkesztõség csak május 8-i keltezéssel válaszolt, miután írásom (feleletül a vezetõségi levélre) az internetre is felkerült. Levelükben teljes együttérzéssel olvastam a szerkesztõség állandó túlórázásairól. Eltekintve ettõl a hírtõl, a hangnem hivatalos és száraz volt. Sem a témára magára, sem arra a vádra, hogy a vezetõség valótlanságot állított Rudolf Steinerrel kapcsolatban, semmilyen formában nem reagáltak. Május 18-án a vezetõség beszámolója a közgyûlésrõl változatlanul ismét téves állításokkal tarkítva jelent meg. Úgy látszik, az igazság iránt nincs semmiféle fogékonyságuk. A hatalom fontosabb. A szerkesztõség a május 8-i levélben közölte, hogy mik a szándékai: Elõször is ki kell várni a további fejleményeket ahelyett, hogy személyes véleményeket és nézõpontokat megjelentessünk. Ez már kissé erõs. Felfogásunkat az alapszabályzattal kapcsolatban már 1986-ban kifejtettük egy memorandumban. Mindeddig semelyik vezetõség nem foglalkozott érdemben ezekkel a kérdésekkel. Jüngel szerkesztõ személyes véleményeket és nézõpontokat említ. Megkérdezem, csak úgy mellékesen: tulajdonképpen hogyan bánnak itt a sokévi tagságot maga mögött tudó emberekkel? Én magam 1951 óta vagyok tagja a Társaságnak, amelyben bizonyos funkciókat is betöltöttem. A legnevetségesebb az az állítás, hogy a 2002 karácsonyán tartott gyûlésen egymással szemben álló egyik vagy másik nézõpontot a Nachrichtenblatt -ban közölték. Eltekintve a szerkesztõ csodálatraméltó képességétõl, ahogyan a problémákat elkeni mint például: elhangzottak az egyik vagy másik nézet érvei és ellenérvei, a szerkesztõ figyelmét elkerülte, hogy részünkrõl bírósági kereset benyújtására csak a 2002-es karácsonyi gyûlést követõen került sor! A vezetõség mint alperes kétszer kapott lehetõséget az állásfoglalásra, de állításaink megvizsgálásába általában nem bocsátkozott bele. Mi felperesek, akiket név szerint megneveztek a Nachrichtenblatt -ban, még semmiféle lehetõséget nem kaptunk arra, hogy kifejtsük nézetünket a Rudolf Steinerre vonatkozó szerintünk téves állításokról. Az akarat szûz marad, elõbbre csak az idõ halad. (Ideiglenes intézkedések útján.) Mi ez az egész? Megjelent: Rundbrief für Mitglieder, Freunde ind Interessenten der Freien Anthroposophischen Vereinigung júliusi, 5. számában. Fordította: Szabó Attila 13

16 Ertsey Attila KASPAR HAUSER - A JELEN SORSKÉRDÉSEI Aki Kaspar Hauserhez köti magát, Németország jövõjéhez köti magát. Rudolf Steiner A jelenkor több szimptomatikus jelenséget produkál, melyek közt bizonyos rokonságot lehet fölfedezni. A tudat feletti uralomra törõ média manipulációs praktikáival nap mint nap szembesülünk, így viszonylag jól ismerjük e technikákat. Az egyik általánosan használt módszer az elhallgatás. Nem az a kérdés tehát, hogy mirõl ír a sajtó, hanem az: mirõl nem ír? Annál érdekesebb a dolog, ha olyasvalamirõl ír kényszeresen, amire látszólag semmi nem készteti, hiszen az ügynek felszínesen nézve nincs napi aktualitása. Ilyen tünet az állandó orbánviktorozás. Ha az ember elfogulatlanul figyeli a médiát, feltûnik az az irracionális igyekezet, amellyel közismert személyek a volt miniszterelnököt emlegetik. Ha nincs is jelen, ha nem is szólal meg, egyesekben akkor is félelmet kelt. Mi ennek a félelemnek az alapja? Mivel e félelem irracionális, az okok mélyebben fekszenek. Ha valakiben erõt, hatalmat érzünk, tudatosan, vagy öntudatlanul érzelmi, illetõleg gondolati reakciókat válthat ki belõlünk feltétel nélküli szimpátiát, vagy antipátiát, illetve objektív megállapítások is születnek: ez az ember kétségtelenül tud beszélni, tehetséges, stb. A kvalitást tehát érzik, vagy tudják az emberek. A kérdés ezek után az, hogy az illetõ jó vagy rossz? A népfelség által választott tekintély, vagy bimbózó diktátor? Milyen alapon dönthetõ el e kérdés? A kérdést most nem célunk eldönteni, példának viszont alkalmas. Orbán Viktor esetében ugyanis racionális vagy irracionális az iránta táplált érzelem van tétje a dolognak. De mi tétje van egy százhetven éve halott személy elleni, újra és újra ismétlõdõ, irracionális ellenszenvnek, mely láthatólag egy célra irányul: személyét jelentéktelenné tenni, a népmesék világába utalni. Mi magyarázza az igyekezetet, mert Kaspar Hauser témáját kizárólag ellenfelei tartják felszínen hiszen ki látott még bármely világlap címoldalán nem Hauser ellenfelei által jegyzett szalagcímet? Ki volt Kaspar Hauser? Mi magyarázza a ma is tartó érdeklõdést, mely alakját kíséri? Rudolf Steiner egy Polzer-Hoditz gróffal történt beszélgetése során a jövõre vonatkozóan különleges fontosságúnak tartotta annak megválaszolását, hogy honnan jött Kaspar Hauser. A kérdés tehát nem redukálható a származásra. A bûntény és az azóta tartó eseménysorozat azonban szimptomatikus, ezért segíti a kérdés mélyebb kutatását. A történet május 28-án egy járni és beszélni alig tudó, 16 év körüli suhancot találtak Nürnberg egyik utcáján, a kezében egy feladó nélküli levéllel, mely azt tudatta olvasóival, hogy a fiú április 30- án született, ismeretlen szülei nevelõszülõkhöz adták, akik azonban e feladatot nem kívánták tovább folytatni. Az írástudatlan és csak néhány szót beszélõ fiú, mikor a rendõrségen papírt és tollat adtak kezébe, ákombákom betûkkel ezt vetette papírra: Caspar Hauser. A hatóság nyomozni kezdett, és sok furcsa tény került felszínre. A fiút a hatósági orvos, Preu doktor az akkoriban felbukkant talált gyermekekhez hasonlította, akiket farkasfiúknak neveztek, s akik vadon, erdõben, állatok közt nevelkedtek. Az ilyen esetektõl azonban több ponton feltûnõ furcsaságok választották el Hausert: finom alkata, 14

17 lágy haja, és a karján talált, akkoriban még csak az elõkelõ származásúak körében alkalmazott himlõoltás hege kétségtelenül nemesi származására utalt. Hauser ügyét a híres jogtudós, Anselm von Feuerbach bajor udvari tanácsnok, törvényszéki elnök, a modern büntetõjog atyja vette át, aki egyúttal a filozófus Feuerbach édesapja volt. A kitûnõ jogtudós alapos nyomozást folytatott, mely lassan személyes ügyévé vált. Tárgyi bizonyítékok híján azonban, tisztán gondolati úton, az összefüggések összeillesztésével gyanú fogalmazódott meg benne: Hauser a badeni nagyherceg, Károly fia, egyben a trónörökös. A badeni nagyhercegség A nagyhercegség a mai Baden-Württemberg tartomány területén, a Bodeni tó környékén terült el. A közép-európai kultúra egyik csúcspontját jelképezi e tartomány, mely a középkorban virágzott fel gyönyörû városkáival és a környezõ kultúrtájjal. A tájban a mi szemünknek minden olyan ismerõs, barátságos: amerre a szem ellát, a mezõk, a legelõk, az erdõk az emberi gondoskodásról tanúskodnak, az agri-kultúráról, a föld legnemesebb értelemben való mûvelésérõl. Hiányoznak innen a természet hatalmáról tanúskodó hegyláncok, a tengerpart szikláihoz csapódó hullámok nyers ereje. Csak harmónia, béke és egyensúly uralkodik. A háborúk is megkímélték, így ma is átélhetjük azt a hangulatot, melynek legfényesebb idõszaka a Habsburgokkal közös õsökkel rendelkezõ Zähringer uralkodócsalád sarja, Károly Frigyes nagyherceg idejére datálható. Károly Frigyes, a felvilágosodott abszolutista uralkodó 1738-ban lépett trónra, ekkor õrgrófságának lakossága fõre tehetõ ban érte el a nagyhercegi rangot. 73 éves uralkodása alatt hihetetlen fejlõdés következett be, 1811-es halálakor az immár nagyhercegség lakosságának létszáma elérte az egymillió fõt. Ezzel Közép-Európa virágzó szívévé vált a hajdani kis õrgrófság. Ki követi a trónon ezt a nagy formátumú államférfit? A gyanú Károly Frigyes kétszer házasodott, elsõként Caroline Luise von Hessen-Darmstadt hercegnõvel, aki három fiúgyermekkel ajándékozta meg. Felesége 1783-as halála után négy évvel nõül vette Luise Geyer von Geyersberget, aki az elhunyt feleség udvarhölgye volt. A nála negyven évvel fiatalabb szépség, noha késõbb megkapta a Hochberg grófnõvé való kinevezését, semmi esetre sem volt rangban férjéhez illõ. Az ilyen, ú.n. morganatikus házasságból származó utódok nem öröklik a badeni nagyhercegi rangot, hanem megmaradnak Hochberg grófoknak. A trón öröklése iránti vágynak csak az adhatott volna tápot, ha Károly Frigyes elsõ házasságából nem származik utód, azonban a nagyhercegnek bizony három fia is volt. Feuerbach figyelmét az keltette fel, hogy a második házasságot követõen az egyenesági leszármazottak, akik a trónt örökölték volna, gyanús gyorsasággal távoztak egymás után az élõk sorából. Feltámadt a gyanú, hogy Luise grófnõ keze van a dologban és 1818 közt mind a hat egyenesági fiúutód elhunyt. Az elsõ, a trónörökös Károly Lajos Stockholmban balesetnek esett áldozatul. A nagyravágyó Hochberg grófnõ, aki koros urát további négy fiúés négy leányutóddal ajándékozta meg, tovább küzdött utódai trónöröklési jogáért. Még Napóleont is megkörnyékezte, aki Európa átrendezésére vonatkozó terveiben kitüntetett figyelmet fordított a badeni nagyhercegségre, azonban késõbb megelégedett azzal, hogy a trónörökös fiának feleséget küldött: a saját felesége, Josephine családjából származó fogadott lányát, Stéphanie de Beauharnais-t. Karlsruhéban, 1812 szeptember 29- én, Szent Mihály napján épp akkor, amikor Napóleon háborút vesztett Oroszországban szülte meg Stéphanie a badeni trónörököst, egy szokatlanul erõs fiút, aki mégis jó két hét elteltével elhunyt. Azonnal megindult a szóbeszéd, hogy nincs minden rendben az udvarnál. A francia követ boncolást kért, ami egy francia orvos jelenlétében meg is történt. Mérget nem találtak, hanem a szülészeti fogó használata következtében fellépõ agyvérzés és fulladás volt a diagnózis. Azonban Karl és Stéphanie második fia, aki 1816-ban született, egy év elteltével szintén meghalt, egy komoly fogkitörés következtében szól az udvar közleménye. Ezúttal boncolásra nem került sor: Napóleonnak, mint számûzöttnek Szent Ilona szigetén már nem volt befolyása a badeni érdekekre. A következõ trónra jogosult, a gyermektelen Frigyes rövidesen elhunyt, majd Stéphanie férje, Károly, 32 éves korában szintén búcsút mondott az életnek. Hat év leforgása alatt tehát négy Zähringer-trónörökös szállt sírba. Senki sem gondolt már véletlenre, annál kevésbé, mivel maga Károly is halálos ágyán közölte, hogy õt és fiait meg fogják mérgezni, s ez 1830-ra be is következett. Így lépett a badeni trónra a férfi-zähringerek kihalása után Hochberg grófnõ legidõsebb fia, Lipót. Mindenesetre az oldalági trónörökösök továbbra is figyelmet fordítottak az ügyre. Sophie, az elsõ 15

18 Hochberg-uralkodó, Lipót svéd felesége egy teljes hetet töltött Ansbachban a Kaspar Hauser átka utáni nyomozással, akit a helyi újságok már Zähringer-hercegnek hívtak. Férje 1852-ben halt meg, állítólag delíriumban és egy Kaspar Hauserképmással a kezében. Utódjának, II. Lajosnak hallucinációi voltak, Kaspar Hauser követelte a trónt tõle, s ebbe beleõrült. Feuerbach feltételezése szerint tehát Hauser a nagyherceg Károly Frigyes unokája, azaz legidõsebb fiának, Károly Lajosnak fia. A csecsemõkorában elhunytnak hitt utódot valójában születését követõen kicserélték egy cselédlány ugyanakkor született, de életképtelen gyermekével. A trónörököst pedig nevelõszülõkhöz adták. Az ifjút titokzatos fogvatartói egy toronyszobába zárták. Ott félhomályban töltötte gyermekéveit, naponta egyszer látta az általa rajongva tisztelt egyetlen élõlényt, aki enni adott neki. A cella olyan alacsony volt, hogy a gyermek nem tudott felegyenesedni benne, ezért egészen utcára vetésének idõpontjáig, azaz 16 éves koráig nem tanult meg járni. Lábai is el voltak torzulva, a járni tanulás közben kiboltozódó talp nála még nem alakult ki. Beszélni sem tudott. Fogvatartói valamilyen rejtélyes okból megfosztották a járni és beszélni tanulás képességének megszerzésétõl. A szándék mindazonáltal eredménytelennek bizonyult: a fiú hihetetlen képességeinek köszönhetõen behozta lemaradását testi és szellemi értelemben egyaránt. Merényletek Megtalálását követõen Caspart Feuerbach tanácsos rendelkezésére, a rendõri felügyeletet feloldva Daumer professzornál helyezték el. Georg Friedrich Daumer érzékeny, kitûnõ pedagógus volt, aki felmérte feladata komolyságát és a lehetõ legnagyobb figyelemmel és gondossággal nevelte az ifjút, aki hamarosan megtanult írni, olvasni, festeni. Amint azonban kezdte kiheverni gyermekkori kínzatásának nyomait, merényletet kíséreltek meg ellene. Daumer házának pincéjében egy álarcos férfi rátámadt, késével homlokon szúrta, majd elmenekült. Ekkor erõsödött meg a gyanú, hogy dinasztikus bûntény áll a háttérben. A hatóság rendelkezése alapján el kellett hagynia Daumer házát és átmenetileg Tucher báró gondjaira bízták. Hányattatásainak java csak ekkor kezdõdött. Rendõri õrizetet rendeltek mellé, sõt I. Lajos bajor király 500 forint jutalmat ajánlott annak, aki a merénylõ nyomára akad, illetve Hauser származásának titkát megfejti. A pártfogó A merénylet napján, 1829 októberében jelent meg Nürnbergben Philip Henry Earl of Stanhope gróf, a brit miniszterelnök unokaöccse. Érdeklõdött a titokzatos lelencfiú iránt, akinek híre addigra egész Európát bejárta, de személyes találkozóra még nem keresett alkalmat, majd rövidesen eltávozott ben jelent meg ismét, ekkor azonban már nagy feltûnést keltve érdeklõdött Hauser iránt, megkísérelt bizalmába férkõzni. Alapítványt tett 500 forint értékben az ifjú javára és rövidesen elérte, hogy a hatóság a lelencet az õ gyámsága alá helyezze. Ekkor gyökeresen megváltoztatta a fiú életkörülményeit. Elvitette Nürnbergbõl, s Daumer gondoskodása helyett Ansbach városában Julius Meyer tanító kezébe adta az ifjú sorsát. Meyer rideg bánásmódja és Stanhope csábítási mûvészete a fiú makulátlan jellemét megrontotta, megtanította hazudni, s megingatta az emberekbe vetett bizalmát. Egyre rosszabbul tanult, s mivel körülményeiben nem remélt változást, kedvetlen és magányos lett. Feuerbach tanácsosban ekkortájt vált bizonyossággá a gyanú, hogy a badeni ház utódjáról van szó, amit az ifjú közlései is alátámasztottak, melyekben álmait és lassan kibontakozó, egyre régebbre, csecsemõkoráig visszanyúló emlékképeit osztotta meg a jogtudóssal. Feuerbach nyomozásainak eredményét elõször 1832-ben foglalta össze (Titkos memoárok I. Lajos bajor király részére), majd 1833-ban memorandumot küldött Karolina bajor anyakirálynõ részére, melyben felfedte következtetéseit. Levele elküldését követõen röviddel a tudós mérgezés áldozata lett. Feuerbach halála után röviddel, december 14-én Kaspar Hauser névtelen levelet kapott, melyben találkára hívták az ansbachi várkertbe azzal, hogy édesanyja kíván vele találkozni. A parkban magas, sötét öltözékû férfi várta, aki többször mellbeszúrta az ifjút, majd elmenekült. A halálos sebtõl vérzõ áldozat hihetetlen erõfeszítéssel hazajutott, majd december 17-én belehalt sérüléseibe. A történet azonban nem ért véget. Üldöztetés Kaspar Hauser sorsát születésétõl a jelenig követve üldöztetésének története õsképszerû. Egy Krisztus-sors képét szemlélhetjük, melyben Peter Tradowsky az üldöztetés megismétlõdésének négy, élesen elkülöníthetõ szakaszára hívja fel a figyelmet: elsõként elfogatása és bebörtönzése, másodikként az emberek közt eltöltött élete, harmadikként meggyilkoltatása, negyedikként a halál utáni üldöztetése. 16

19 Az üldöztetés már halála után néhány nappal megkezdõdött, amikor lord Stanhope váratlanul rágalomhadjáratot indított ellene. Egyszerû csalónak titulálta, s a halálos merényletet is igyekezett öngyilkosságnak feltüntetni. Hauser volt nevelõje és halála utáni védelmezõje, Daumer megdöbbent Stanhope viselkedésén, s meggyõzõdésévé vált bizonyos ellenerõk jelenléte, akik többek közt Stanhope tevékenységét is irányították. Stanhope hamarosan eltûnt a színrõl, életrajza szerint késõbb összeomlott és öngyilkosságot követett el. A következõ támadást Hauser ellen az a Julius Meyer követte el, akinek apjához az ifjút az elsõ merényletet követõen helyezték. Könyvében (Hiteles közlések Caspar Hauserrõl ; Ansbach, 1872) folytatja, amit Stanhope abbahagyott. Daumer élete végéig figyelemmel kísérte a Kaspar Hauserrel szembeni támadásokat és könyvével (Kaspar Hauser, lénye, ártatlansága; Regensburg, 1873) nagyrészt vissza is veri azokat. Õ maga is megszenvedi azonban védence sorsát, két merényletkísérletet él túl, majd teljes visszavonultságban és szegénységben éri a halál. A nyilvánosság számára a legnagyobb port felvert támadás a hamburgi Der Spiegel által lefolytatott 1996-os genetikai vizsgálat volt, melynek világosan kiolvasható egyik célja Kaspar Hauser csalóként való feltüntetése volt. Ezzel az ügyet egyrészt dinasztikus bûncselekménnyé kívánták redukálni, másrészt a bizonyítás által megoldottnak vélve a bûnügyet, cinikusan a népmesék világába szerették volna utalni a történetet. A fejlemények Európaszerte nagy érdeklõdést keltettek, fõleg az ügy szenzációként való tálalása miatt. Magyarországon szintén a gunyoros hangnem jellemezte a HVGben megjelent cikket (A fattyú halála, 1997.jan.11.). A sajtó figyelmét a DNS-vizsgálat utóélete keltette fel ismét (így a HVG-ét is, május 3-i számában), amikor is kiderült, hogy a hét évvel korábbi DNS-vizsgálat nem bizonyít semmit, azazhogy inkább az ellenkezõjét, mint amirõl a Spiegel '96-ban hírt adott. Több, a hazai újság által nem részletezett, tudományos szempontból megfogalmazott, a vizsgálat módszerét és értékelését ért kritika mellett nyilvánvalóvá vált, hogy az összehasonlítás alapjául vett minta értékelhetetlen. A mintául vett ruhadarab hitelességét illetõen is kétségek merültek fel ( a tõr ütötte nyílás nem a szívtájékon található), valamint a vérnyomokat a múzeum a kiállított tárgy hitelessége érdekében idõnként újravérezte. Az írások azonban továbbra is leragadnak a származás firtatásának kérdésénél, a többit a romantika világába utalják. Nem történik említés Kaspar Hauser valódi mivoltának rejtélyérõl. Rudolf Biedermann Hauser-kutató hívja fel a figyelmet egy apró részletre, mely közvetlen utalás a háttérben álló erõk mibenlétére. Az ansbachi múzeumban a kiállítási tárgyak közt 1945-ig szerepelt az a tõr, mely nagy valószínûséggel a gyilkos fegyver volt a Kaspar Hauser elleni, december 14-i merényletben. A tõrön a Skull & Bones rend 1 halálfejes jelének vésete szerepelt. A tõrt 1945-ben egy amerikai tiszt vitte (lopta) el a múzeumból. Helyére egy véset nélküli tõr került, mely egészen 1966-ig volt látható. Ekkor jelent meg Hermann Pies professzor, Hauser-kutató Dokumentáció c. könyve, melyben szerepel a véset ábrázolása. A tõr ekkor eltûnik a vitrinbõl, mielõtt még valakinek feltûnne az eltérés. Ezt követõen egy ideig már nem igazi tõr, hanem csak az eredeti, vésettel ellátott tõrt ábrázoló kép szerepel a kiállításon, majd késõbb ez a kép is eltûnik a tárlóból (ma az ansbachi városi archívum egy kartonjának mélyén lapul). Csak egy magyarázat lehet minderre: a halálos fegyveren annak az amerikai titkos társaságnak a jele szerepel, mely ma a világpolitikára döntõ befolyással bír. Külön érdekessége az ügynek, hogy valakik évtizedeken át gondot fordítottak a múzeum kiállítási tárgyainak manipulációjára. Érdekes tünet napjainkban Kaspar Hauser pozitív értelemben való említése mellett annak burkolt kísérlete, hogy az Európai Uniót, mint Hausernek a saját idejében meg nem valósult, de ma beteljesülõ álmát tüntessék fel. A kísérlet az EU létrejöttében mûködõ valódi impulzusok elfedését célozza, melyek azonos tõrõl fakadnak a Hauser kiiktatását szorgalmazó erõkkel, s melyek a valós Közép-Európai törekvések ellenében hatnak. Kaspar Hauser nem lesz EU-gyermek sohasem. Ha azonban Európa elmulasztja jó szelleme, Kaspar Hauser szándékai szerinti átformálódását, akkor Európát nem nevezhetjük többé Európának. Itt szakíthatjuk meg Kaspar Hauser üldöztetésének ma is zajló történetét. A háttér-erõk A Kaspar Hauser-ügy hátterében álló erõkrõl a források szûkszavúak. A dinasztikus bûncselekmény régen okafogyottá vált, az ellenerõk azonban máig aktívak. Ez Kaspar Hauser más síkon megnyilvánuló jelentõségét húzza alá. A kérdés az: kik ezek az erõk, akik Hausert születése elõtt már figyelemmel kísérték, s halála óta is érdekük megsemmisítése? Polzer-Hoditz gróf egy írásában az SJ-t (jezsuiták) nevezi meg ezen erõk mozgatóiként. 17

20 Sokan tették fel már a kérdést: ha ki akarták volna iktatni a történelembõl, miért nem ölték meg csecsemõkorában? Nos, az ellenlábasok tisztában voltak az újratestesülés törvényeivel, miszerint ha egy gyermek egészen kicsi korában meghal, akkor rövidesen újraszületik, rendszerint nem messze eredeti születése helyétõl. Ha már felnõttkorában éri a halál, az újratestesülés ciklusa akár évszázadokkal késõbbre tolja újraszületése idejét. A csecsemõgyilkossággal az ellenlábas nem érte volna el célját. Ezért kezdett kísérletbe, azaz annak megvizsgálásához, miként lehet az én inkarnálódását késleltetni, vagy teljesen megakadályozni a járni és a beszélni tanulás lehetõségének megvonásával. A kísérlet, mely egyúttal tanulsággal szolgált az egész emberiségfejlõdés késleltetésének módszertanához, nem érte el végcélját. Ezért volt szükség a gyilkosságra. A történtek alapján következtethetünk az ellenerõk képességeire, évszázadokon átívelõ rálátásukra. Következtethetünk arra is, hogy tudomásuk volt arról, mire hivatott a születendõ gyermek. Tágabb áttekintést ad Kaspar Hauser missziójáról Rudolf Steiner idézett közlése (lásd keretes szöveg). Kaspar Hauser Európa közepén jelent meg, s önmaga azt a magaslatot jelenítette meg, ahova Európa s ezzel a keresztény kultúra a tizenkilencedik század elején eljuthatott. Az Európa-gyermektõl Európa hanyatló kultúrájának kellett volna új impulzust kapnia. Neve nem gúnynév, hanem lényének valódi kifejezõdése. De az európai emberiség sem képes, sem méltó nem volt arra, hogy egy ilyen ajándékot el tudjon fogadni. Mivel az emberiség többsége Krisztus-ellenes, így a gyermekkel sem tudott mást kezdeni, mint börtönbe vetni. ( ) Kaspar Hauser börtönében azt szenvedi el, ami az emberiség sorsa is: a szellemi fejlõdést elnyomják, megakadályozzák.( ) Amit Tucher, Feuerbach, Daumer és Fuhrmann Kaspar Hauserért tett, az megtartotta õt az utókor számára, de nem volt elég ahhoz, hogy életben tartsa. 4 A hatalmas ellenerõk dacára halálának végsõ oka az emberek szellemellenessége, vagy ahogy Wassermann oly lényegretörõen fogalmazza meg a szív restsége. Tucher és Daumer is csak Hauser halála után léptek fel lelkes híveiként. Ahogyan Krisztusnak a XIX. században el kellett szenvednie második keresztrefeszítését is azáltal, amit az emberek a szellemi világba bevittek (a Hegel-tanítvány Marx tétele: a lét határozza meg a tudatot, a szellem teljes tagadását jelenti), így Kaspar Hauser élete és halála az emberiségért hozott áldozat. Kaspar Hauser ellen a mai napig egyfajta õs-gyûlölet mûködik. A XX. században elszenvedett üldöztetése mögött tehát a dualista (fekete-fehér) világkép képviselõi állnak, azok, akiknek nincs szüksége Közép- Európára, sem a saját misszióját teljesítõ Európára. A Közép gyermeke és a német népszellem Kaspar Hauser a közép reprezentánsa volt, amint Közép-Európa különleges szerepébõl adódóan a szellem valóságának megismerése kizárja a hatalom által bitorolt vezetést. Kaspar Hauser az igazi és jó német népszellemmel szoros kapcsolatban állt. A szellem láthatatlan birodalmának kiterjesztése Dél-Németországban a keresztény impulzus egy új helyszínének kell létrejönnie: a szellem harcosainak és a jövõ eseményeinek új Grál-kastélya mondta Rudolf Steiner saját szellemi kutatásai alapján osztrák barátjának, Ludwig Polzer-Hoditz grófnak 1916-ban, az elsõ világháború kiszélesedésének idején. Alaposan elõ lett készítve a szellemi tér, azon személyiségek által, akiket mi mint Goethe, Schiller, Hölderlin, Herder, stb. ismerünk. Kaspar Hausernek mintegy maga köré kellett volna gyûjtenie mindazt, ami ebben az ily módon elõkészített szellemi térben élt. Ezt azonban bizonyos körök (nyugati értsd: európai-amerikai, a keleti-indiai ellenpárjaként páholyok és a jezsuiták) nem akarták. Nem engedhettek meg egy felébredõ közepet, amennyiben az nem az õ hatalmukat és hatalmi törekvéseiket akarja kinyilvánítani. Goethe szellemi arculata megrémítette õket. Napóleon már keresztülhúzta számításaikat; alapjában véve Napóleon volt az, aki mindkét áramlatot egy szövetségbe terelte. A világszemléletbeli és szellemi ügyek kizárólagosan a jezsuiták kezébe kerültek; a gazdaságiak az anglo-amerikai páholyokéba, a nyugati páholyokhoz. Ezek a tervek azonban újra és újra csak tragikus konfliktusokhoz és katasztrófákhoz vezetnek, mivel mindezek a tervek egyáltalán nem számolnak az emberekkel és az emberi fejlõdéssel. Amit Kaspar Hauser elõkészített, azt az emberek meghiúsították. Ezeken a megtervezett romokon volt képes a Fekete-fehér princípium 2 hatalomra jutni ( ). 3 18