Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: Hatos lottó: XIX. évfolyam, szám 12 oldal Hétfõ május 21. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség Polgári napilap 70 bani Elõfizetõknek csak 36 bani Szerencse-szám: Bãsescu marad KILIN SÁNDOR Vox populi Ha nem is hivatalos és nem is végleges még az eredmény, ismert. Bãsescu visszatér a Cotroceni palotába, valószínûtlen, hogy az Alkotmánybíróság a rendkívül alacsony részvétel miatt nem hagyja jóvá a népszavazást. A parlament 322 honatya által tisztségébõl felfüggesztett államfõ pártjai, hívei ünnepelnek, máris készülõdnek a következõ politikai csatákra, s úgy vélik, hogy a nép szava megerõsítette vezérük legitimitását, hatalmát. A másik tábor, amely olyan pillanatnyi érdekszövetség volt csak, amelyet semmi sem kötött össze azon kívül, hogy meneszteni akarta a diktátorhajlamú Bãsescut, tele van kérdõjelekkel, s nem tudja, hol hibázott. Vannak, akik azt jósolják, hogy ezekben a pártokban földrengés lesz, a kudarcért a vezetõk fejét fogják követelni, s máris biztosak abban, hogy Mircea Geoanã, Cãlin Popescu-Tãriceanu, Markó Béla, de talán még más pátelnökök napjai is meg vannak számlálva. Annál is inkább, mivel kiderült: se a szociáldemokraták, se a liberálisok, se a nagy-romániások, se a konzervatívok, se az RMDSZ-esek tagságának többsége nem aszerint szavazott, ahogy azt vezetõik kérték tõlük. Bár a népszavazás nem errõl szólt, ez az elsõ tanulsága, noha nem a legfontosabb. A másik, hogy kiderült: az ország lakosságának a többségét a zajos és költséges kampány ellenére nem érdekelte a referendum, nem érdekli, hogy melyik -escu ül a Cotroceni palotában, az sem, hogy a honatyák a parlamentben mikor alszanak, mikor fejtenek keresztrejtvényt és mikor zavarják el az államfõt. A polgárok többsége megcsömörlött a politikától, nem hisz benne, az urak huncut játékának tartja azt, már, vagy még nem hiszi, hogy számít a voksa. A harmadik tanulságot Bãsescu elnöknek kellene levonnia, hiszen gyõzelme, ahogy egy ellenzéki vezér mondta, dicsõség nélküli gyõzelem, s bár a néptõl nem kapott piros lapot, mint a parlamenttõl, az õt ellenzõ 25 százalék, és a szavazaton meg nem jelent több mint ötven százalék a sárga lapot neki is felmutatta. Amit, úgy tûnik, a diadalmi mámor kábulatában Bãsescu nem vesz észre, ami igencsak veszélyes lehet a következõ hetek és hónapok történései szempontjából. n Verespatak ügyében figyelmeztet a Soros Alapítvány n Legyél azzá, aki vagy n Élménybeszámoló meghökkentõ kérdésekkel 2. oldal 8. oldal 12. oldal Az országos elsõ három között végzett Arad az eredményeket és az urnáknál való részvételt illetõen, a szombati népszavazáson a lakosság 46,3%-a jelent meg az urnáknál. Bãsescu leváltása ellen, vagyis az államelnök támogatásáért az Arad megyei szavazók 82,8%-a ( személy) szavazott NEMmel, a leváltás mellett csupán 16,6% ( személy) voksolt szavazatot érvénytelenítettek személy jelent meg az urnáknál a megyében lévõ 413 választási irodában. Folytatása a 3. oldalon SÓLYA R. E MÍLIA A Központi Választási Iroda tegnap 12 órakor közzétett majdnem végleges eredményei szerint a szombati referendumon 43,98 százalékos volt a részvételi arány. A szavazók 74,33 százaléka Traian Bãsescu mellett, 24,90 százaléka ellene voksolt. A BEC a szavazókörzetbõl tegnap délig ben összesítette az eredményt. A szavazókörzethez választó volt bejegyezve, szavazatot összesítettek. Egyik szavazókörzet nyitva tartását sem hosszabbították meg, sem itthon, sem külföldön. A népszavazáson való rendkívül alacsony részvétel igen komoly figyelmeztetést jelent az államelnök, de az egész romániai politikum számára, ugyanis ezáltal a romániai társadalom egyértelmûen bizonyította, hogy más prioritásai vannak jelentette ki Markó Béla szombaton, azután, hogy a 20 órás urnazárást követõen két közvélemény kutató által készített exit poll felmérés is megerõsítette: Traian Bãsescu folytathatja tevékenységét az államelnöki hivatalban. Szász Jenõ, a Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint a népszavazás parciális eredményei azt mutatják, hogy a magyar választóközönség nem hallgatott az RMDSZ-vezetõkre, tehát a Szövetség parlamenti képviselõinek vállalniuk kell a bukás következményeit. Káosz és cirkusz a megyei választói irodánál Egymást taposták le a BEJ irodája elõtt, az esõben... Tegnap Békéscsabára futottak Az egyéniben indulókat kerékpáron és autóval is kísérték Részlétek a 6. oldalon Szövetség az életért Hunyad Több mint fél ezren gyûltek össze tegnap a Szent Ferenc Alapítvány szervezte marosnémeti találkozóra. Az Erdély minden csücskébõl idesereglõ gyermekek, fiatalok, munkatársak, támogatók mellett Magyarországról és még távolabbról is szép számban érkeztek a rendezvényre. Legmesszibbrõl talán maga a házigazda, Tholdy Horváth Péter, aki a hajdani erdélyi nemesi család leszármazottjaként évekig harcolt, hogy visszaszerezze marosnémeti birtokát. Az itt székelõ csendõrség idén hagy- ta el az épületet, és a fegyverekkel õrzött katonás rend helyett tegnap újra önfeledt gyermekzsivaj zsongta be az udvart. A kastély és gyönyörû kertjének visszaszerzése nem volt egyszerû, de a békesség, a kiengesztelõdés és szeretet jegyében történt. És aki szeretetbõl cselekszik, az beteljesülni látja a reményt mondta a találkozót megnyitó szentmisén Böjte Csaba atya, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke. Folytatása a 8. oldalon GÁSPÁR-BARRA RÉKA

2 2 Hétfõ, május 21. Napzárta Közélet Alacsony a tejkvóta Decebal Traian Remeº mezõgazdasági miniszter a Mediafax hírügynökségnek tegnap elmondta: ha az EU-ban nem mondanak le a tejkvótarendszerrõl, Románia kénytelen lesz folyamatosan importálni a tejtermékeket, mivel az országnak kiszabott kvóta mennyisége nagyon alacsony, és jóval a termelési potenciál alatt van. Hozzátette: Nem tudom, milyen esélyünk van, de megpróbálunk kvóta-többletet kérni. Hétfõn beszélek errõl a témáról Mariann Fischer Boel mezõgazdasági ügyekkel megbízott európai biztossal. A tejtermelõk által benyújtott tejkvóta kérések jóval meghaladják a Romániának kiszabott kvótát. Ez a helyzet fõként azokat a termelõket érinti negatívan, akik SAPARD-projektekkel kibõvítették és korszerûsítették a farmokat, de most nem tudják amortizálni a befektetést és nem is tudják árúba bocsátani a fölös tejmennyiséget. Románia több mint 3 millió tonnás tej-kvótát kapott az Uniótól. Akinek nincs tejkvótája, áprilistól nem adhatja el a megtermelt tejet. Választási infarktus A tegnapra virradó éjszakán a mentõk kórházba szállították a Kolozs megyei Magyarkályán község egyik szavazókörzetének elnökét, aki szívinfarktust kapott, miközben a Kolozs megyei prefektúra elõtt várakozott, hogy a népszavazás eredményérõl készült jegyzõkönyvet leadja. A 64 éves férfihez kihívták a SMURD rohammentõ-szolgálatot, amely beszállította a kolozsvári 1-es számú klinikára. A szavazókörzeti elnök állapota tegnap stabilizálódott. 166%-os jelenlét A Vrancea megyei Lepºa helységben 166 százalékos jelenlétet regisztráltak a vasárnapi referendumon. Míg a választási listán csak 307 polgár szerepelt, a pótlólagos listák szerint még 207-en voksoltak. Vrancea megyében egyébként a részvételi arány jóval 50 százalék alatt volt. A lepºai titok azonban könnyen megfejthetõ, a helység ugyanis turisztikai központ, szombaton is sok kiránduló és üdülõ tartózkodott ott. Szavazatok külföldön A Külügyminisztérium adatai szerint a külföldi 178 szavazókörzetben személy szavazott. Spanyolországban an, Olaszországban 9943-an, az Egyesült Államokban 7986-an, Franciaországban 5141-en, Moldova Köztársaságban 4998-an, Nagy-Britanniában 3210-en, Kanadában 3063-an, Németországban 2783-an, Belgiumban 2549-en, Görögországban 2505-en, Írországban 1835-en. Külföldön jelenleg 2-3 millió román állampolgár tartózkodik. Szerkeszti KILIN SÁNDOR Elloptak egy buldózert Temesvár A rendõrségi jelentések egyre inkább oda hatnak, hogy a bûnügyi hírek fogyasztói már semmin sem lepõdnek meg. A Bega-parti város legfrissebb szenzációja azonban alighanem még a legszínesebb fantáziájú olvasót is meghökkenti. A hét végén ugyanis elloptak egy buldózert. Talány, hogy miképp tehették, hisz a legalább tíz tonnás erõgép-kolosszust egykönnyen még vontatni JOSÉ MANUEL BARROSO, az Európai Bizottság elnöke tegnap gratulált Traian Bãsescu államfõnek a népszavazáson való gyõzelemért, és a reformok folytatását szorgalmazta jelenti az AFP. Remélem, hogy ez az eredmény lehetõvé teszi Romániának, hogy tovább haladjon a reformok útján, fõként az igazságügy és a korrupció elleni harc terén jelentette ki Barosso egy közleményben. A reformok véghezviteléhez Romániának politikai stabilitásra van szüksége tette hozzá az EB elnöke. TÚLZOTT- NAK TARTHATÓ AZ AZ ÉR- TELMEZÉS, mely szerint Traian Bãsescu államfõ nagyfokú legitimitásnak örvend fejtette ki Szász A. Zoltán politológus, egyetemi tanár a Transindexnek. Ennek ellenére várható volt, hogy a lakosság megerõsíti hivatalában az elnököt. A meglepõen kis részvételi arány azt eredményezi, hogy a távolmaradók véleményét alig sem lehet, nyomtalanul eltüntetni meg pláne nem. Mégis ez történt. Munka végeztével a gépet az AEM (Villamos Mérõmûszer Gyár) elõtti körforgalom parkolójában hagyták éjszakára. Reggel azonban csak a hûlt helyét találták, és még nyomra sem sikerült bukkanni, hogy milyen irányba vitték el. A gép aradi tulajdonosa 71 ezer eurót adott a lopott buldózerért. Szerinte a tolvajok a lehet tudni véli Szász. Emellett a szavazóurnákhoz járulók zömét a Bãsescu ellenjelöltjeitõl való félelem motiválhatta. A népszavazás kuriózuma a politológus szerint, hogy a május 19-i népszavazáson jobbára a 40 év alatti korosztály szavazott, másrészt a résztvevõk 20 százalékának volt csak felsõfokú végzettsége. Ez hûen ábrázolja, hogy az ország olyan elnököt kapott, amilyen politikai kultúrával rendelkezik nyilatkozta Szász. A 40 év alatti szavazók aktív részvétele, s az azt meghaladó életkor fölötti választók távolmaradása azt jelzi, az idõsebbek megcsömöröltek a politikától. Figyelemre méltó a Szociáldemokrata Párt elnökének nyilatkozata, aki Szász értelmezése szerint arra figyelmeztetett: a népszavazás eredményétõl függetlenül Bãsescut felfüggesztheti a parlament. Leginkább mértéktartó maga Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök volt urnazárás utáni saját lábán (kerekein) vitték el, de túl messzire nem juthattak a lassú járású masinával, ezért arra kérte a rendõröket, hogy a közeli építõtelepeken nyomozzanak utána. A rendõrség szóvivõje szerint jelenleg Temesváron húsz építõtelepen mintegy negyven buldózer dolgozik, melyeknek könnyen ellenõrizhetõ a személyazonossága. Hihetõbb azonban, hogy a tolvajok másfelé rejtegetik a lopott erõgépet. (S.) Verespatak ügyében figyelmeztet a Soros Alapítvány Fehér A Romániai Soros Alapítvány sajtóközleményben hívja fel a figyelmet a verespataki aranybánya ügyében történt félretájékoztatásra május 9-én Torontóban a Gabriel Resources Rt. részvényeseinek évi gyûlésén Alan Hill, a társaság elnöke (CEO) azt nyilatkozta, hogy Románia kormánya 20%-kal vesz részt az általa vezetett verespataki Gold Corporation (RMGC) Rt.- ben, kijelentését pedig a részvényeseknek kiadott írásos jelentés is megerõsíti. A valóságban a román állam részvételét a dévai Minvest állami tulajdonú bányavállalat részvénycsomagja jelenti. (A Min- vest az RMGC részvények 19,31%-át birtokolja, a részvények 0,69%-a pedig más román részvényesek tulajdonában van.) Alan Hill nyilatkozatából az feltételezhetõ, hogy a román kormány közvetlenül érintett az aranybánya-program megvalósításában, ami viszont a Torontói Értéktõzsde részvényeseinek a félrevezetését, manipulálását jelenti. Egy állami tulajdonban levõ vállalat érdekei ugyanis nem határolhatják be a közérdekeket megvédeni hívatott kormány érdekeit. A Soros Alapítvány úgy véli, hogy az RMGC képviselõinek kijelentései a kormányon keresztül a közérdeket is érinti, ezért e félretájékoztatás ügyében állásfoglalásra kéri a kormányt, véget vetve ezáltal a közvéleményt és a Gabriel Resource részvényeseit célzó manipulációnak is. Ugyanakkor az átláthatóság érdekében a szabadságra, felelõsségre és tiszteletre épülõ fejlesztést pártoló Alapítvány felkéri a kormányt, hozza nyilvánosságra a verespataki projektben való állami részvételrõl szóló valamennyi információját, megjegyezve, hogy eddig a Soros Alapítvány ez irányú törekvései az állami hatóságoknál minden alkalommal elutasításra találtak. TAKÁCS I. Nem tehetek róla, de szombaton, amikor az exfelfüggesztett kockás ingben kiállt a demokraták fõhadiszállásának udvarán rögtönzött pulpitus elé, a hollywoodi mozimogulokat, érthetetlen pancserságtól fûtve hidegen hagyó román történelmi vér-mû, az Alexandru Lãpuºneanu jutott eszembe. Bizonyára mindenki jól emlékszik hisz a suliban nagykanállal nyomták le torkunkon az uralkodó mára közmondássá vált kijelentésére, miszerint de mã voi scula pre mulþi am sã-i popesc ºi eu. Magyar nyersfordításban: ha visszatérek a trónra, szétrúgom a valagotokat. És szétrúgja. Miután a végleges eredmény kihirdetését követõen szerintem végigleltározza Vãcãroiuval a palota bárszekrényeinek nyakas tartalmát, és elhumorizálnak afölött, hogy az átmeneti hány üveg protokollvodkával csapolta meg a készletet, és hagyott-e whiskyt még neki egy gyors stresszoldásra, azonnal nekifog lövészárkot ásni. Amelynek baloldalán õ akar guggolni a néppel, szemben a parlamenttel, kormánnyal, pártokkal. Mert ugyan ki hiszi el, hogy az emlegetett, parlamenti pártokkal való konzultáció célja a gazdaság, az intézményrendszer megroggyanásának elkerülése lesz, vagy az oktatás, egészségügy populista felturbózásáról fognak eszmét cserélni. Na, csak zárójelben, kikapcsolt zümmögésû légyként berepülnék erre a konzultációra, hogy lássam, megbocsátja-e valaki a másiknak az elmúlt hónapban kasszírozott övön aluli ütéseket, és blazírt képpel tárgyalnak, avagy sokszemközt folytatják a leszámolósdit. Tény, Bãsescu joggal pancsikolhat a szombati referendum megerõsített legitimitásnak nevezett gyõzelmi pezsgõrfürdõjében, és gyakorlatilag simán visszaélhet az eredménynyel. Mert ha a pártok külön ketreckében, behúzott farokkal kortyolgatják majd a felszolgált ásványvizet, keresztet vethetnek magukra. Ellenben, ha elõzõleg összebeszélnek, halvány esélyük lehet a pariban való tárgyalásra, kicselezni a számukra felkínálandó felmosórongy szerepkörét. De úgy gondolom, nem lesz közös front, csupán sebnyalogatás, hisz a szombati eredménnyel a párton belül is el kell számolni. A pártok grémiuma által hátulról csapkodott vezetõk pedig könnyû prédái az elnöknek. Ezért aztán az elsõ konzultáción kicsit megtapogatják egymás izmait, és kezdetét veszi a hatalmi kikészítés fedõnevû, zrínyis kirohanásokkal tarkított állóháború. Amelynek lényege, a parlamenti többség átrajzolása lesz. Persze, jó kérdés, hogy melyik parlamenti többségé, de most nem akarok elmerülni a variációk egy témára nevû zsibvásári forgatagban. Jósolni, persze lehet, a probléma viszont, hogy amíg nekünk mától arrafele is pont úgy kell dolgoznunk, mint eddig, a politikum a hatalmi harc idejére nyári szabadságra vonul. Csak attól félek, a végén egyikünk úgy jár, mint a naiv lány, aki imígyen szólt a nõgyógyászhoz: Azt mondta a srác, hogy mesterséges lélegeztetés, de most látom, hogy gyereket várok tõle. nyilatkozatában, aki felhívta a figyelmet arra, hogy politikai konfliktusok mindig is léteznek, ezeket a nézeteltéréseket pedig rendezni kell. A NEMZETI LIBERÁLIS PÁRT bukaresti szervezete javasolni fogja az Állandó Bizottságnak, hogy a párt vonuljon ellenzékbe nyilatkozta tegnap Ludovic Orban, a szervezet elnöke. Szerinte össze kell hívni az Állandó Bizottságot, hogy elemezze a népszavazás eredményét, és eldöntse a jövõbeli stratégiát. Orban a bukaresti szervezet vezetõ tanácsának rendkívüli ülése után jelentette ki a fentieket. Az ülésen elemezték a népszavazás fõvárosi eredményeit. Ami a referendumot illeti, Orban kijelentette, a liberálisok tiszteletben tartják a nép akaratát, de szükségesnek tartják annak kielemzését, hogy milyen faktorok állnak az eredmény mögött. Véleménye szerint a kormányprogram kapcsán nem lehet kompromisszumot kötni egyetlen párttal sem. AZ TÖRTÉNT, AMIT VÁRTAM kommentálta a voks eredményét Szász Jenõ székelyudvarhelyi polgármester. Az MPSZ-elnök elmondta: Udvarhelyen a szavazók 78,5%-a voksolt nemmel, ami példája a helyiek demokrácia mellett való elkötelezettségének. Gyõztünk, az RMDSZ nagyot bukott sommázott Szász, aki szerint a begyûjtött bizalmatlansági voks akár arra is feljogosíthatja a választókat, hogy felszólítsák képviselõiket: mondjanak le, azt a néhány honatyát Sógor Csabát, Toró T. Tibort, Eckstein-Kovács Pétert kivéve, akik Bãsescu mellett tették le a garast. Az MPSZ-elnök szerint azoknak mindenképpen le kellene mondaniuk, akik belerángatták az erdélyi magyarságot egy ilyen népszavazásba. Szász egyszersmind a Bãsescu felfüggesztését megszavazó 322 honatya lemondását is elképzelhetõnek tartotta egy ilyen eredmény ismeretében, ha pedig nem teszik meg, akkor oszlassák fel a parlamentet. Ez az egyedüli demokratikus válasz mondta. A REFERENDUMON GYÕZTES Traian Bãsescu szombaton mintegy ezer híve elõtt a bukaresti Egyetem téren azt ígérte, hogy ezentúl minden évben négyszer, az évnegyed utolsó szombat délutánján öt órakor találkozni fog választóival. Összeállította SZALONTAI SÁNDOR

3 Káosz és cirkusz a megyei választói irodánál Arad Folytatás az 1. oldalról A belügyminisztérium mintegy 900 alkalmazottja (rendõr, határrendõr, csendõr) vigyázott a referendum alatt a csendre és a rendre, nagyobb incidensek sehol nem történtek. Az eredmények összesítésénél és a jegyzõkönyvek megyébõl való összegyûjtésénél azonban szombat éjjelre valóságos káosz és fejetlenség keletkezett a megyei választói iroda (BEJ) villanygyár melletti székhelyén. Bár az iroda elnöke, Eugenia Iovãnaº bíró megpróbálta kordában tartani a dolgokat, mégis botrány kerekedett. Miután a választási irodákban megszámolták a szavazólapokat, a municípiumi és a megyei elnökök elkezdték behozni a BEJ-hez a jegyzõkönyveket. A nevetségesen kicsi irodába azonban nem fért be mindenki, így az amúgy is fáradt, ideges és türelmetlen személyeknek az épület elõtt, a kocsiút mellett, szakadó esõben kellett várakozniuk. A nagy szellemi erõfeszítés és idegeskedés miatt három személy rosszul lett, a mentõ is kiérkezett. Többen a sajtónak azt kiabálták: Ilyen nem volt 17 éve. Végül a prefektúra elrendelte az agyonázott, fáradt embereknek a szomszédos sportcsarnokba irányítását. Ott kicsit pihenhettek, míg sorra kerültek, volt, aki elaludt a székeken. Talán lehetett volna eredetileg oda hívni a több száz embert... Nem mindenki mozgott azonban gyorsan, volt, aki csak vasárnap reggel 8-kor vitte be a lapokat a BEJ-hez. Még menyasszony is szavazott Ami a voksolást illeti, a legszorgalmasabbnak a nyugdíjasok bizonyultak, a reggeli órákban a legtöbb szavazó irodánál õk várták, hogy pecsételhessenek. A város és megye gazdái is megjelentek pózolva és mosolyogva, családjukkal együtt az urnáknál. Sokan dolgoztak szombaton (egyesek késõ délutánig), ezért igyekezniük kellett, hogy idejében odaérhessenek körzetükbe, mert este nyolctól a rendõrök már senkit nem engedtek be a termekbe. Voltak helyek, ahol egy-két lemaradt személy még szavazott volna, de sikertelenül. A municípiumi szavazóhelyiségek tagjai szerint a leggyakoribb probléma az volt, hogy a voksolni kívánók egy része nem találta magát az általa megszokott szavazókörzet listáin. Eugenia Iovãnaº, a BEJ elnöke szerint azért, mert a polgármesteri hivatal elrendelésére korábban több helyen átszervezték a körzeteket, így az évtizedekig egy helyhez szokottak egy része kénytelen volt egy másikhoz átállni. Ezt azonban a lakosok nem tudták, az irodák ajtaján kifüggesztett listákat sem olvasták el, emiatt több helyen kisebbnagyobb nézeteltérések tá- A végkimerülés határán, a sportcsarnok- madtak. Egyesek megpróbáltak egyszerû útlevéllel, sõt hajtásival voksolni. A mikelakai 500-as zónában lévõ 26-os szavazóhelyiségben délelõtt egy egész esküvõi menet jelent meg, az ifjú menyaszszony szavazni akart, még mielõtt az oltár elé áll. Az iroda tagjainak ban meghökkent pillantásai alatt ezt meg is tette, a rokonok eközben az iskolában várták a hölgyet. Urnakiborítás nem sokkal 20 óra után Közélet Nagylak, Pécska, Vinga 95% felett A bakik, panaszok, óvások sem maradtak el: a politikai pártok megpróbáltak mindenbe belekapaszkodni. Elsõk között a nagy-romániások jelezték a BEJ-nél, hogy a városháza elõtt zajló Szupermaraton-ünnepség közben a demokraták hivatalos himnuszukat játszották le a békéscsabaiak fogadására. Szintén a nagy-romániások panaszolták, hogy az Aradi Polgármesteri Hivatalnál (közel a gazdasági kollégium épületéhez, ahol szavazóhelyiség mûködött), a maraton alatt alkoholt is árultak. Komolyabb incidensként említhetõ, hogy a Sabin Drãgoi Mûvészeti Líceum 10-es választói irodájában dél körül az elnök elrendelésére néhányan elmentek ebédelni, így a felháborodott szavazni óhajtók zárt ajtókat találtak. Berzován egy Spanyolországba igyekvõ autóbusz munkásai egyszerû útlevéllel akartak szavazni, ami a törvény szerint szabálytalan. A konzervatívok megyei vezetõje, Lia Ardelean tegnap a sajtónak a referendum szervezése körüli káoszra panaszkodott. Szerinte fejetlenül zajlott az eredményeket tartalmazó jegyzõkönyvek begyûjtése, a BEJ irodája elõtt a szavazóhelyiségek elnökei egymást taposták le, sõt egyesek még a sorszámukat is eladták kollégáiknak, hogy hamarabb mehessenek haza. Nem akarok belegondolni, mi lett volna télen. Javaslom a szervezõknek, hogy a következõ választásokon próbáljanak hatékonyabban dolgozni mondta. A demokraták megyei székhelyén tegnap a sajtó elõtt kommentálták az eredményeket. Gheorghe Seculici megyei elnök szintén a BEJ akadozó munkájára panaszkodott, ígérve, hogy még visszatérnek a témára. Sõt, közölték: felküldik Bukarestbe az éjjeli csetepatéról készült sajtófelvételeket. Nicolae Ioþcu szenátor, kampányfõnök szerint ahol demokrata polgármesterek vezetik a településeket, 80% feletti teljesítményt értek el, Nagylakon, Pécskán, Vingán a 95%-ot is meghaladták az államelnököt támogató szavazatok. Gheorghe Falcã aradi polgármester a következõ üzenetet küldte politikai ellenfeleinek: Az eredményeket tekintve üzenem az ellenünk voksolóknak, hogy a jövõben ne akadályozzák se az államelnök, se pedig az adminisztrációnk projektjeit, mert ezzel a polgárok akaratát veszik semmibe. A kampány alatt számos támadást kaptunk, de javaslom, hogy folytassuk együtt a várost és a megyét segítõ projekteket. A referendum körüli szervezési problémákra, a BEJnél történt nézeteltérésekre és egyéb részletekre a következõ lapszámunkban visszatérünk. Fehér A megyei választási iroda hivatalos jegyzõkönyve alapján a megyében a részvételi arány 48,34%-os volt. A szavazók 19,30%-a a Nem, 79,70%-a az Igen mellett döntött. A 400 berendezett szavazókörzet listáin összesen szavazásra jogosult személy szerepelt, jogával polgár élt, közülük en Igennel, en Nemmel szavaztak, 979 szavazatot pedig érvénytelennek nyilvánítottak. A szavazási Hunyad Hunyad megyében ugyan az országosnál picit alacsonyabb százalékkal, de elsöprõ gyõzelmet aratott Traian Bãsescu. A szavazó joggal rendelkezõk 45,01%-a jelent meg a megyében felállított 523 urnánál és közülük , azaz 70,75% az államelnök felfüggesztése ellen szavazott. A megyei szavazóbizottság elnöke, Ioan Drãgan bíró szerint május 19-én nem történtek különösebbb incidensek. Az egyetlen feljelentés Brád- Temes Tegnap délután még csak nem hivatalos eredményeket szolgáltatott a Temes Megyei Választási Iroda. E szerint az 573 szavazókörben voksot adtak le, ami 48,04 százalékos részvételi arányt jelent (a megyében szavazásra jogosult személy van). Az urnákhoz járulók elsöprõ többsége, 82 százaléka (szám szerint en) az államfõ tisztségben maradása mellett szavazott, vagyis a NEM-re ütötte a pecsétet, míg Bãsescu menesztésével csak 17 százalék ( személy) értett egyet. A leadott szavazatok egy százalékát (1526-ot) nyilvánítottak érvénytelennek. Óvást a Szociáldemokrata Párt megyei szervezete nyújtott be: a külön listákra felkerültek által leadott voksok számát sokallják, illetve azt gyanítják, hogy ily módon sokan jogtalanul szavaztak. Ennek az lehet az alapja, hogy néhány településen például Facsádon, Ferdén vagy Temesfüvesen (Fibiº) a választói névjegyzékben szereplõk alig egyharmada élt alkotmányos jogával, ellenben a külön listákra háromszor annyian iratkoztak fel (olyanok, akik nem az adott telepü lésen rendelkeznek állandó lakhellyel). Külön listán szavazott Varujan Vosganian gazdasági és pénzügyminiszter is, aki szombaton Temesváron tartózkodott. A tárcavezetõ délelõtt a Lenau-líceumban berendezett egyik szavazóhelyiségben adta le voksát mint utána a sajtónak elmondta az IGEN-re. Az ország jövõjére, a biztonságos gazdaságra, az alkotmányosságra szavaztam adott magyarázatott, majd hozzátette: azok az ígéretek, amelyeket Bãsescu a kampányban tett, a jelenlegi liberá - lis többségû kormány elképzelései és prioritásai; említette az energiapolitikai stratégiát, a jobb szociális ellátást és a nyugdíjemelést. Utóbbi szüksé- Hétfõ, május Öt pecsétet kerestek eredményt a pártok nem fellebbezték meg. A megyei választási irodába összesen 15 óvás érkezett, ezek többsége a szavazás napjára bevont, illetve kinnfelejtett reklámtáblákat jelezték. A panaszra okot adó helységek polgármesterei leszedették a más pártok reklámanyagát, míg a saját pártjukét kint felejtették. Az óvásokat a megyei választási iroda megoldotta. Komoly gond május 18-án merült fel a megyében, amikor órakor Alsóaklos (Ocoliº) polgármestere a 301-es szavazókörzet 5 szavazópecsétjének az eltûnését jelentette. Mivel ezek a MIRA és a megyei rendõrség valamennyi szavazókörzetre kiterjedõ ellenõrzése után sem kerültek elõ szombat reggel 8 óráig, a község más, kevés választót bejegyzett körzeteibõl juttattak el 2-2 pecsétet a 301-esbe, a szavazás megkezdésére. Az 5 pecsét késõbb Pián helység szavazókörzetében ke - rült elõ. TAKÁCS I. A rózsáknak nem volt sikerük ról érkezett, ahol arról panaszoltak a választók, hogy az egyik szavazókörzetben három rózsa van a szavazóbiztosok asztalán. Ezt néhányan rejtett PSD-kampánynak minõsítették. Természetesen ellenõriztük a feljelentést, de nem tapasztaltunk semmi rendellenességet nyilatkozta Ioan Drãgan. Kisebb kavarodást okozott Mircia Muntean polgármester is, akinek nevét csak második nekifutásra találták meg a szavazóbiztosok az új lakóhelye szerinti körzet listáján. Muntean azonban ezúttal türelmesen viselkedett, és a dolog negyedórán belül megoldódott. Algyógyon meglepõen nagy volt a részvételi arány, az eredetileg ideszánt 500 szavazólapot további 300-zal kellett pótolni. Ez azzal magyarázható, hogy az itt tartózkodó turisták elég nagy számban kívántak élni szavazati jogukkal magyarázta a szavazóbizottság elnöke. PÁL/GBR Államfõpárti a szavazók zöme Vosganianon már számon kérték a nyugdíjemelést gességérõl nyomban meg is gyõzõdhetett, mert távozóban egy idõs hölgy tartóztatta fel, és a legutóbbi két nyugdíjszelvényével a kezében panaszolta el, hogy a havi járulék a lakásfenntartásra sem elég ami a minisztert szemmel láthatólag nem nagyon hatotta meg. A szombati referendum egyébként nem zajlott le zökkenõmentesen Temes megyében. Szapáryfalván például meg kellett semmisíteni több mint 700 szavazócédulát, mert a bizottság véletlenül a szavazópecsétekkel láttamozta azokat, és amíg meg nem érkeztek az újak, senki sem voksolhatott. Bálincon egy szolgálaton kívüli rendõr aki amúgy a temesvári rendõrség kötelékébe tartozik okozott botrányt részegen: ragaszkodott ahhoz, hogy személyi igazolványa nem lévén nála, a szavazókártyával voksolhasson (ami ez esetben nem volt lehetséges). A szavazóköri elnökök és a céduláknak az agronómián berendezett megyei központba szállításával megbízott urnabiztosok szervezetlenségre panaszkodtak, mert hajnalba nyúlóan kellett várniuk, amíg elkészítették a jegyzõkönyvet, ráadásul sokukkal nem közölték elõre, hogy sorszámot kell váltaniuk. A kedélyek lecsillapítására gyakran a prefektus vagy az alprefektus közbelépésére volt szükség. A Nemzeti Liberális Párt feljelentést tett a Megyei Választási Irodánál, hogy a Timiºoara címû helyi újság szombati számában megsértette a kampánycsendet, és az államelnök menesztése elleni szavazásra buzdított; a megyei bizottság elnöke értesítette a rendõrséget, a megyei fõkapitányság meg szûkszavú közleményt adott ki arról, hogy megtette a szükséges intézkedéseket. Értesüléseink szerint bevonták a lapszámokat a standokról, a szerkesztõséget és annak vezetõjét pénzbírság kifizetésére kötelezik Nem az elsõ eset, hogy megbüntetnek, ez meg csak emeli a lap presztízsét nyilatkozta Oscar Berger fõszerkesztõ. * A Lakosság-nyilvántartó Hivatal szombaton is nyitva tartott, mivel a népszavazás elõtti hetekben nagyon sokan kérvényezték személyigazolványuk cseréjét vagy megújítását. Ehhez képest szombaton délben több mint 590 személyi kártya várt átvételre. Az intézmény alkalmazottai szerint sokan csak éltek a lehetõséggel, hogy sürgõsségi eljárással kicserélhetõ a személyi, de nem a népszavazáshoz volt szükségük rá, hanem a könnyebb útlevél nélküli határátlépéshez. PATAKY LEHEL ZSOLT

4 4 Hétfõ, május 21. Sport Az utolsó két mérkõzésre készülnek Edzõtáborban a Poli Temesvár Ma reggel a Temesvári FCU Politehnica csapata már edzõtáborba vonul a stadion melletti Viola Szállóba, ugyanis szerdán a Vaslui, szombaton, pedig a Bukaresti Rapid ellen játszanak. Ugyanakkor a lila-fehér klub vezetõsége elrendelte, hogy a gárda eheti edzései zártkapusak legyenek, a játékosok és edzõk csupán a sajtótájékoztatókon nyilatkozhatnak. Az UTA-tól elszenvedett 2:1-es vereség nem maradt épp visszhangok nélkül, Gueye Mansour például megsértõdött, mert az UTA elleni meccsen csupán 10 perc erejéig küldte pályára Valentin Velcea vezetõedzõ, így szerinte nem sokat mutathatott. Az elõzõleg hat fordulón át verhetetlen Costel Pantilimon hálóõr pedig nem hibáztatja magát az aradi gólokért, annak ellenére, hogy mindkettõben alaposan benne volt. Miután a 20 éves kapus ötöt szedett be a Craiovai Universitateatól és kettõt az UTA-tól, a Vaslui és Rapid elleni mérkõzésekre nagy valószínûséggel visszakerül a kapuba Marius Popa, aki nagyobb tapasztalattal bír, ráadásul már teljesen rendbejött sérülése után. Mansournak ezúttal már nem volt ideje betalálni az UTA ellen Porumboiu csapata ellen nem játszhat Dan Alexa, a lilák csapatkapitánya, aki Aradon megint besárgult, Gabriel Cânu a Craiova elleni kiállítása miatt csak a kupadöntõben térhet vissza, így nem kizárt, hogy szerdán újból a Scutaru Luchin középhátvédpáros lesz kezdõ. Marian Iancu klubelnök nemcsak a Román Kupát szeretné megnyerni, hanem a szerdai utolsó fordulót is, annak érdekében, hogy csapata az elsõ hat között zárhassa a bajnokságot, ami azt jelentené, hogy a Román Kupa következõ kiírásában a Polit kiemeltként gyengébb csapatokkal hozná össze a sors. LÁSZLÓ Á. Az FCM UTA köszöni a segítséget Az FCM UTA labdarúgócsapata köszönetet mond mindenkinek, aki a es idényben a segítségére volt a hazai I. Ligás mérkõzések megrendezésében áll a szerkesztõségünkbe eljuttatott sajtóközleményben. Az FCM UTA vezetõsége reméli, hogy a jövõben is jó lesz az együttmûködése a rendõrséggel, a csendõrséggel, a Westprotguard Bara lelépését fontolgatja Arad Szombaton az RTV temesvári sportmûsorában Nicolae Bara kijelentette: elképzelhetõ, hogy a következõ szezontól távozik az UTA csapatának élérõl. Az õrzõ-védõ céggel, a mentõszolgálattal, a tûzoltósággal és az összes hivatalos közeggel, amely érintett az Öreg Hölgy hazai mérkõzéseinek minél jobb lebonyolításában. Egyúttal köszönik a ROWO cégnek, a Selgros, Metro üzleteknek, a Continental-Astoria, a Parc, a Lotus és az Iris Szállóknak az ebben az idényben nyújtott segítséget. aradiak fõmecénásának kijelentése annál is meglepõbb, mivel az UTA teljesítette szezon eleji célkitûzését és pénteken sikerült a Poli elleni örökrangadót is megnyernie. Bara elmondása szerint azért fontolgatja távozását, mert a városvezetés nem tartotta be egyik ígéretét sem, hangsúlyozva, hogy szinte semmit sem csináltak. A mecénás távozásával kapcsolatban további döntés a mai napra várható, de elképzelhetõ, hogy a Gheorghe Falcã aradi polgármesterrel folytatott megbeszélések eredményétõl függõen még meggondolhatja magát. Nicolae Bara ma dönt, marad-e vagy sem az UTA-nál Nem utolsósorban az UTA vezetõsége szívbõl köszöni mindazon aradiaknak, akik jelen voltak a csapat hazai és idegenbeli mérkõzésein és meghajol az ország legszebb szurkolótábora, a Spetza Ultra Rosa (SUR) elõtt tájékoztatta a Nyugati Jelent Marius Mitran a csapat imázsigazgatója. Marosvásárhelyen érettségiznek az AIKK-s ifik Szombattól Marosvásárhelyen tartózkodik három, az Aradi ICIM KK-ban játszó, a múlt héten felnõtt országos bajnoki ezüstérmet szerzett ifi játékos, miután a tanügyminisztérium ezt az erdélyi várost jelölte ki a líceumi végzõs élsportolók érettségizõ helyének. Tarþa Enikõ, Mészáros Anita és Andra Ionescu viszont nem készülhet nyugodt körülmények között érettségijére, ugyanis a szakszövetség ugyanebbe a városba hívta edzõtáborozásra az U20-as nõi válogatottat, melynek mindhárom aradi kosaras a tagja. Az U20-as válogatottnak egyébként az AIKK ügyvezetõje, Dan Moraru és a Kolozsvári U edzõje, Simona Muºat a vezetõje. A rovatot szerkesztette: BERKI FLÁVIUSZ Tarþa Enikõ a tanulmányi elõmenetelét is szem elõtt tartja Valfi-fotó A 33. fordulóban: FCM UTA Temesvári FCU Politehnica 2:1 (Hora 26., Edson 66., illetve Bucur 50.), Besztercei Gloria Galaci Oþelul 1:2 (Florea 77., ill. Viorel Tãnase 38., Daniel Stan 82.), Dinamo Urziceni-i Unirea 1:2 (Niculescu 22., ill. Galamaz 56., Onofraº 69.), FC Argeº FC Naþional 0:3 (Avramescu 29., öngól, Ghindeanu 59., Claudiu Drãgan 90.), Steaua Târgu Jiu-i Pandurii 1:0 (Badea 45+2.), FC Vaslui Jiul 2:0 (Gheorghiu 5., 52.), Rapid Piatra Neamþ-i Ceahlãul 4:1 (Ionel Ganea 16., Zicu 28., Mãldãrãºanu 60., Lazãr 81., ill. Cebotaru 42.), Iaºi-i Politehnica Kolozsvári CFR 0:1 (Oliveira 90+2.), Konstancai Farul Craiovai Universitatea 0:0. I. Liga Az állás: Dinamo :22 76 Steaua :22 68 CFR :32 66 Rapid :35 59 Oþelul :55 53 Poli :31 52 Vaslui :42 49 Gloria :35 51 Urziceni :28 47 Craiova :42 45 UTA :37 41 Pandurii :34 41 Iaºi :38 40 Farul :34 37 Ceahlãul :51 30 Argeº :45 24 Naþional :52 21 Jiul :45 20 Következik az utolsó forduló (május 26.): Poli FC Vaslui, CFR Farul, Urziceni Gloria, Oþelul Iaºi, Pandurii FC Argeº, Craiova FCM UTA, Ceahlãul Dinamo, FC Naþional Rapid, Jiul Steaua. Temesvári CFR Lupényi Minerul 2:0 (1:0) Szinte megmenekültek Nagyállomási stadion, 150 nézõ. Vezette: Horea Abrudan (Zimbor), Claudiu Tripa és Mircea Toderici (mindketten aradiak). CFR: Urai Purda, Grigore, Bumbac, Parfenie Goºa (Scãrlãtescu 61.), Mihãilã, Rãdoi (Dragalina 86.), Stan Enciu (Brdanin 79.), Gheju. Vezetõedzõ: Alin Artimon. Minerul: Cîrstina Câmpeanu (Diaconescu 46), Csík, Luca, Neagu Boroncoi, Rus, Bulzan (Moldovan 51.), Dumitra (Daj 61.) Vezan, Itu. Vezetõedzõ: Dan Mãnãilã. A labdarúgó II. Liga 31. fordulójában a Temesvári CFR megszabadult a kiesés veszélyétõl, ugyanis 2:0 arányban sikerült legyõznie a még feljutási álmokat szövögetõ Lupényi Minerult. Alin Artimon együttese egyértelmûen dominálta az elsõ félidõt, a vezetõ találatot a 39. percben szerezték a vasutasok. Rãdoitól indult az akció, majd Stanhoz került a labda, aki egy erõs lövéssel lepte meg Cîrstina kapust, aki csak elõre tudott hárítani, így a lesipuskás Gheju 10 méterrõl könnyedén betalált. A második félidõben a CFR másik A 31. fordulóban: Aranyosgyéresi Sodronyipar Lugosi Auxerre 1:0, Râmnicu Vâlcea-i VSK Dési Unirea 2:0, Temesvári CFR Lupényi Minerul 2:0, Resicabányai VSK Temesvári FCU Politehnica II 3:1, Nagyváradi Bihar FC Nagybányai FC 1:0, Vânju Mare-i Building Târgoviºte-i VSK 2:1, Caracali FC Gyulafehérvári Unirea 0:1, Kolozsvári Universitatea Mioveni-i Dacia 0:0, Vajdahunyadi Corvinul Medgyesi Gaz Metan 1:1. Következik (május 26.): Dés Kolozsvár, Lugos Caracal, Gyulafehérvár Vânju Mare, Nagybánya CFR, Târgoviºte II. Liga (2. csoport) csatára, Enciu állította be a végeredményt, miután Csík, a vendégek veterán hátvédje óriásit hibázott. A találkozót követõen Alin Artimon, a hazaiak vezetõedzõje azt nyilatkozta, hogy a nagybányai meccs is rendkívül fontossággal bír, mert egy idegenbeli gyõzelem esetén matematikailag is megmenekülnének a vasutasok. A másik oldalon Dan Mãnãilã szurkálós hangulatában volt, mondván, hogy ha nekik is meglettek volna a CFR feltételei, akkor már rég az elsõ helyen végeztek volna, 14 pont elõnnyel! (LÁSZLÓ) Nagyvárad, Medgyes Aranyosgyéres, Mioveni Vajdahunyad, Poli II Râmnicu Vâlcea, Lupény Resicabánya. Az állás: Kolozsvár :20 63 Mioveni :21 54 Rm. Vâlcea :28 53 Lupény :33 49 Gyulafehérv :25 48 Poli II :31 45 Corvinul :33 45 Aranyosgy :29 44 Caracal :31 43 Gaz Metan :30 42 Resica :33 42 Tem CFR :42 42 Târgoviºte :30 41 Nagyvárad :39 39 Vânju Mare :30 38 Nagybánya :48 32 Lugos :35 25 Dés :54 24 (L. Á.)

5 Sport Hétfõ, május III. Liga (6. csoport) A 31. fordulóban: Nagylaki Victoria Albinai Timiºul 1:1, Mácsai Voinþa Szatmárnémeti Someºul 1:1, Nagykárolyi Victoria Borosjenõi SK 1:3, Temesvári Calor Váradszentmártoni Felix Felix 2:0, Érmihályfalvi Fink Fenster UMT 0:8, Nagyszentmiklósi Unirea Gyüregi Tim SK 2:0, Aradi Gloria CTP Aradi UAC 0:1, Nagyváradi Liberty Belényesi Bihorul 2:0, Szatmárnémeti Olimpia Szatmárudvari 3:0 (j. n.). Az állás: Liberty :22 72 Calor :28 59 Felix :23 57 Someºul :35 56 Nagyszmik :33 56 Mácsa :35 52 Albina :38 51 UMT :35 43 Gyüreg :40 43 Borosjenõ :46 41 Nagylak :44 41 UAC :46 39 Belényes :65 38 Olimpia :44 38 Gloria :52 37 Nagykároly :52 30 Érmihályf :90 14 Szatmár udv :80 10 Megj.: Szatmárudvari csapata visszalépett a bajnokságból, minden csapat nyer ellene 3:0-ra. Következik (május 25.): UAC Nagylak, Albina Mácsa, Gyüreg Calor, Someºul Nagyszenmiklós, Belényes Gloria, Borosjenõ Olimpia, UMT Nagykároly, Felix Érmihályfalva. Pihenõnapos: Liberty. Magyarország/29. ZTE DVSC 0:1 (Leandro 51.), Paks Vasas 4:2 (Buzás 24., 11-esbõl, Heffler 42., Horváth Ferenc 67., Belényesi 73., illetve Nagy Tamás 70., Kincses 86. Kiállítva: Pintér 20., Vasas), REAC Tatabánya 2:4 (Nyerges 38., 80., ill. Perez 22., 56., Balogh 65., Hajdú 86.), Budapest Honvéd Diósgyõr 1:1 (Bogdanovic 12., ill. Sipeki 53.), FC Sopron Vác 3:1 (Horváth András 3., Magasföldi 33., Fabio 66., ill. Palásthy 36.), Pécs Kaposvár 2:3 (Sztipánovics 4., Lukács 42., ill. Oláh 48., Vasiljevic 52., 73., 11- esbõl). Az ÚTE Fehérvár meccset ma 19 órától játsszák, míg a Gyõr MTK találkozót holnap 19 órától rendezik meg. Az állás: DVSC :20 66 MTK :30 55 ZTE :38 52 Újpest* :28 46 Vasas :40 42 Honvéd :40 41 Fehérvár :41 40 Kaposvár :36 38 Diósgyõr :48 38 Sopron :44 37 Paks :36 37 Tatabánya :55 36 REAC :53 33 Gyõr :39 32 Pécs :40 32 Vác :56 18 * 3 büntetõpont levonva Olaszország/37. AC Milan Udinese 2:3, Palermo Siena 2:1, Cagliari AS Roma 3:2, Empoli Reggina 3:3, Lazio Parma 0:0, Torino Livorno 0:0, Messina Fiorentina 2:2, Atalanta Internazionale 1:1, Sampdoria Catania 1:0, Chievo Ascoli 1:0. Az élcsoport: 1. INTER- NAZIONALE 94, 2. AS Roma 72, 3. Lazio 62, 4. AC Milan 61, 5. Fiorentina 55 ponttal. (A Sienától 1, a Laziótól 3, a Milantól 8, a Regginától 11, a Fiorentinától 15 pont levonva.) Németország/34. (utolsó forduló) Schalke 04 Bielefeld 2:1, Bayer Leverkusen Borussia Dortmund 2:1, VfB Stuttgart Energie Cottbus 2:1 (a vendégek szereztek vezetést a 19. percben Sergiu Radu góljával), Hamburg Aachen 4:0, Bayern München Mainz 5:2, Borussia Mönchengladbach VfL Bochum 0:2, Wolfsburg Werder Bremen 0:2, Eintracht Frankfurt Hertha BSC 1:2, Hannover 96 Nürnberg 0:3. A bajnokság végeredménye: 1. STUTTGART 70, 2. Schalke 68, 3. Werder Bremen 66, 4. Bayern München 60, 5. Bayer Leverkusen 51.., 10. Hertha 44 (50:55), 11. Hannover 44 (41:50), 13. Energie Cottbus 41, 16. Mainz 34 (34:57), 17. Aachen 34 (46:70), 18. Mönchengladbach 26 ponttal (az utolsó három csapat kiesett). Az FA-kupával vigasztalódott a Chelsea Hosszabbítás után dõlt el az FA-kupa sorsa, az újjáépített Wembleyben játszott angol kupadöntõben a Chelsea Didier Drogba 116. percben szerzett góljával gyõzte le 1:0-ra a Manchester Unitedet, amely így nem tudott duplázni. Franciaország/37. Auxerre Lille 2:1, Le Mans Bordeaux 1:1, Lens Nice 0:0, AS Monaco Lyon 1:0, Nancy Sochaux 5:2, Paris SG Troyes 2:1, Rennes Lorient 4:1, Saint Etienne Marseille 1:2, Sedan Valenciennes 1:1, Nantes Toulouse 0:0 (félbeszakadt a 80. percben). Az élcsoport: 1. LYON 78, 2. Marseille 61, 3. Lens 57 (47:38), 4. Bordeaux 57 (38:32), 5. Rennes 56 ponttal. III. ligás körkép Arad megyei rangadót nyert az UAC, nehéz helyzetbe került a Gloria A III. Liga mérkõzései a múlt pénteki UTA Poli rangadó miatt kiestek a figyelem középpontjából, pedig a 31. fordulóban egy Arad megyei rangadóra, a Gloria UAC-ra is sor került. Állítólag a hazaiak felajánlották a vendégeknek, hogy halasszák el egy nappal a mérkõzést, ám az egyetemisták vezetõsége ebbe nem ment bele, így maradt a pénteki kezdési idõpont. Sajnos, ezzel csak az aradi focibarátok veszítettek. Aradi Gloria CTP Aradi UAC 0:1 (0:1) Az utóbbi idõben elért jó eredmények miatt Gheorghiþa Onu, az UAC csapatának elnök asszonya a korábbi visszafogott nyilatkozatai után átment vérmes fociértõbe, s amellett, hogy elõre megjósolta a Gloria csapatának idegenbeli legyõzését, saját edzõjébe, Ioan Hermanba is belekötött, miután utóbbi a cserepadra számûzte fiát. A rangadó hangulata tehát megvolt, kár, hogy nézõk alig voltak ezen a mérkõzésen. A Gloria kezdett jobban, Oprescu és Talpaº révén kihagyhatatlannak tûnõ helyzeteket puskáztak el. A vendégeknek nem volt szükségük nagy helyzetekre a gólszerzéshez, ugyanis a 45. percben Stoian 30 méterrõl hatalmas lövést eresztett meg, amelyre Bordea kapus még csak reagálni sem tudott: 0:1. A második játékrészben a Gloria tovább nyomott, de meddõ mezõnyfölényét nem tudta gólra váltani. Újabb hazai vereségével Mihai Petcuþ egészen a 15. helyig esett vissza, s három fordulóval a bajnokság vége elõtt kezdhet izgulni, bennmarad-e avagy sem a harmadosztályban. Emlékeztetõül: a III. Ligából az utolsó három biztos kiesõ, míg a hat csoport három legrosszabb 15. helyezettje is búcsúzik a harmadosztálytól. Gloria: Bordea Turcuº, Pascariu (Militaru), Ionele (Jurcoi), Olariu Oprescu, A fiatal Florin Purece fontos gólt szerzett csapata, Nagylak számára Brânduºe, Polgár, Savin (Burlan) Negru (Berari), Talpaº. Edzõ: Mihai Petcuþ. UAC: Pãºcãlãu Toseschi, Bogoºel, Lung Botea (Cenan), Bârsãnel, Roºca (Cãruþã), Turcaº Miþiþi (Oprea), Stoian, Neculai (Iancu). Edzõ: Ioan Herman. Mácsai Voinþa Szatmárnémeti Someºul 1:1 (0:1) Porumboiu eltiltása és Cãluºeru sérülése miatt Romulus Gabor edzõnek improvizálnia kellett hátvédsorában, ahová a Someºul elleni mérkõzésre masszív csatárát, Petroviciot nevezte. A 20. percben a hazaiak Tempfli gólját követõen hátrányba kerültek, amit csak a második játékrészben sikerült ledolgozniuk, amikor az 56. percben Alin Gligor értékesített egy 11-est. A végéig Oaidã és Pavel szórakozott el egy-egy gólszerzési lehetõséget, így maradt az 1:1. Romulus Gabor a következõ összetételben küldte pályára tanítványait: Rusu Cristea, Alin Gligor, Petrovici, Ciba Stoican (Horga), Mureºan (Oaidã), Turcan, Brazovan Fedor (Neamþ), Flavius Pavel. Nagykárolyi Victoria Borosjenõi SK 1:3 (0:2) Sorozatban hatodik gyõzelmét aratta az Adrian Abrudean által felkészített borosje- nõi alakulat a legutóbbi fordulóban. Az idegenbeli gyõzelemhez vezetõ utat Stein 39. percbeli gólja nyitotta meg, majd a 42. percben Negrita szabadrúgásból növelte 2:0-ra a vendégek elõnyét. Szünet után Nintas már a 49. percben szépíteni tudott, de csak rövid ideig bízhattak a jó eredmény elérésében, ugyanis Negrita 17 méteres lapos lövésével ismét kétgólosra (1:3) növelte a borosjenõiek elõnyét. Újabb gyõzelmével a Borosjenõ bebiztosítani látszik helyét a III. Ligában. A borosjenõiek a következõ összeállításban léptek pályára: Grozav Radu Popa, Almãºan, Malancu, Stein Magyari, Sabãu, Bârnoagã (Chiº), Rãduþ (Sas) Negrita (Valentin Fritea), Mangu (Laza). Nagylaki Victoria Albinai Timiºul 1:1 (1:1) Nagylakon Þarãlungã találatával már a 12. percben vezetett az Albina, de újabb 12 perc elteltével a fiatal Purece találatával már ki is alakult a mérkõzés végeredménye. A hazaiak, mint ismeretes, anyagi és játékosállományi problémákkal küszködnek, de igyekeznek becsülettel végigvinni ezt a bajnokságot. Gerhard Kukucska játékosedzõ az alábbi 11-et használta: Moþ Ionaºcu, Ban, Iaroº, Românu Purece, Pavel, Kukucska, Bozian ifj. Þucudean, Pei. Játszott még: ªtefeligã. IV. Liga (Arad megye) A 35. fordulóban: Vladimirescu Bél 4:0 (Boicu 2, Boiþiu, Ienãºescu), Kisjenõ Horia 3:0 (Ardelean 3), Lippa Borossebes 2:0 (Bimbo 2), Partizan Atletico 3:1 (Fabian 2, Nicolae Mitu, illetve Cornea), Aqua Vest Szentanna 3:3 (Petruþ, Fãt, Ursoi, ill. Georgescu, Boar, C. Popa), Kürtös Ópálos 1:2 (Gherman, ill. Gherga, Lazãr), Majlát Pankota 1:2 (Mailat, ill. Daniel Lengyel, Burian), Zabrány Szentpál 1:0 (Németh, öngól), Sajtény Kisiratos 0:1 (Horváth Zsolt), Mácsa II Nagyiratos 2:1 (Neamþ, Horga, ill. György). Az állás: Pankota :19 92 Horia :43 74 Majlát :36 69 Mácsa II :63 69 Borossebes :46 66 Partizan :69 61 Ópálos :67 58 Kisiratos :54 53 Vladimiresc :59 52 Szentanna :64 51 Zabrány :52 48 Aqua Vest :76 45 Kürtös :58 45 Kisjenõ :63 43 Nagyiratos :59 41 Bél :89 36 Sajtény :98 31 Szentpál : Lippa : Atletico :93 19 Következik (május ): Bél Lippa, Atletico Kisjenõ, Nagyiratos Aqua Vest, Pankota Vladimirescu, Ópálos Partizan, Horia Mácsa II, Szentanna Sajtény, Kisiratos Zabrány, Szentpál Majlát, Borossebes Kürtös. IV. Liga (Temes megye) A 28. fordulóban: Szakálházi Rapid Zsombolyai Marcel Bãban Focisuli 2:1, Temesvári UMT II Temeskovácsi SE 1:0, Szentandrási SE Temesvári Auto 0:6, Temesvári Colira Sport Gyarmatai Milenium 1:1, Temesvári Textila Temessági Timiºul 2:4, Belencei Bega Tesöldi Tim Star s 3:3, Temesvári Top Alumino Nagyszentpéteri Plavii Delia 1:1, Kisbecskereki Mama Mia Dettai FC 7:0. Az állás: Mama Mia :31 69 Textila :31 60 T. Alumino :26 51 Auto :36 47 Temesság :34 41 Kovácsi :46 41 Milenium :38 39 Zsombolya :46 38 Tim Star s :64 38 Plavii Delia :56 38 Belence :58 35 Szakálháza :53 33 Szentandrás :55 33 UMT II :51 30 Detta :78 23 Colira :74 14 Következik (május 26.): Kisbecskerek Szakálháza, Detta Top Alumino, Nagyszentpéter Belence, Tesöld Textila, Temesság Colira Sport, Gyarmata Szentandrás, Auto UMT II., Temeskovácsi Zsombolya. (L. Á.)

6 6 Hétfõ, május 21. Egy gyõzelem, egy vereség az Astra hazai mérlege A hét végén az aradi Ioan Borza (városligeti) uszodában rendezték meg a férfi Szuperliga vízilabda-bajnokság 3. play out tornáját. A Cristian Cosma vezette Aradi Astra SE meglehetõsen motiválatlanul indult neki ennek a hazai környezetben megrendezett tornának, ugyanis függetlenül az eredményektõl, az ötödik helyet már amúgy sem veszthették el. Ha az elsõ, Kolozsvár elleni mérkõzésüket, simán 21:11 arányban hozni tudták Szabadai és társai, a második, Sportul elleni összecsapásra már nem tudták magukat lélektanilag felspannolni, de így is küzdelmes mérkõzésen, csupán kétgólos (11:13) vereséget szenvedtek. A torna harmadik mérkõzésén: Sportul studenþesc Kolozsvár 14:6. Az Astra a következõ kerettel szerepelt az idei bajnokságban: Hodãgeu, Ionescu, Constantin Cotrãu (az aradi mérkõzésen 5+1 gólt szerzett), Foltuþ (5+1), Grama (4+1), Rafael Ranca (2+1), Perian (2+1), Juhász (1+2), Flavius Ranca (1+1), Szabadai (1+0), Rãdoi (0+2), Hãlmãgean (0+1), ªerban, Ban, Mód (visszavonult). Ugyancsak Aradon rendezték meg a hét végén a kisifik országos bajnokságának 2. selejtezõtornáját, melyen a Nicolae Marc által felkészített Astra ifik 16:5-re verték Kolozsvárt, ám 13:8-ra kikaptak a Nagyváradi Criºultól. Az aradiak második helyen kvalifikálták magukat a korosztályos döntõbe. Idén csak a Rögbi Nemzeti Divízió negyedik helyére tellett az aradi vízórásoknak, pedig ez a csapat papíron legalábbis! jobb erõkbõl áll, mint a tavalyi ezüstérmes gárda! A szezon elõtt leigazolt Teodorescu, Adãscãliþei és Fânaru mindannyian válogatottakat megjárt játékosok. Úgy nézett ki: velük, egy szép reményû csapat lesz kialakulóban, melynek a bajnoki cím elhódítása lesz a következõ feladata. Joggal lehetett ezt hinni, amikor a keretben már eddig is olyan játékosok voltak, mint Fercu, Dimofte vagy Ursache, akik a sportág hazai reménységeinek számítanak. A dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna: a sétagalopp-csoportmeccsek után, a hatos döntõben már sorra jöttek a vereségek, majd a kompromittált helyzetet már ªerban edzõ lemondása után az utolsó 5 meccsre megbízott Cioriciu játékosedzõ sem tudta korrigálni. Míg tavaly minden mérkõzés a vízórások szája íze szerint alakult, idén már minden fordítva sült el: az alapszakasz 3. helyérõl is az utolsó fordulóba csúsztak le Fercuék. Szinte már senki sem lepõdött meg azon, hogy a bronzcsatát is mondhatni: stílszerûen! az utolsó pillanatban vesztették el! Keserû pirula Sport X. jubileumi Békéscsaba Arad Békéscsaba Szupermaraton Bogár János fõesélyesként futott az elsõ napon Tegnap délelõtt az aradi városháza elõl rajtolt vissza Békéscsabára a X. jubileumi szupermaratoni verseny. A szombati elsõ versenynap jól indult a résztvevõk számára, ugyanis az eddigi kiírásoktól eltérõen ezúttal nem kánikulában, hanem elõbb szemerkélõ, majd zuhogó esõben kellett teljesíteniük a 103,8 km-ert. Amíg a futók, biciklisek és görkorcsolyázók útban voltak Arad felé, az aradi városháza elõtt javában zajlottak az események. A sör és micike sátorban alig gyõzték a rendeléseket, Lovas Zoltán színmûvész sorban konferálta fel a városháza elõtt sorra kerülõ mûsorszámokat, amelyek nagy sikert arattak. Ahogy azt minden évben megszokhattuk, a Csiky Gergely Iskolacsoport mazsorettjei nyitották meg a mûsort, majd a Gyerekpalota növendékei léptek fel aerobik-bemutatóval, az Interkulturális Szociális Központ gyermekei roma táncokat adtak elõ, Bogár János egyéniben elsõként ért be Aradra Tartja jó formáját a Foiºor család, amelynek tagjai az elmúlt héten Vaduzban, a Liechtensteini Hercegség jubileumi, 25. Openjén ültek asztalhoz. A siker most sem maradt el, pedig jó kis mezõny gyûlt össze a miniállam fõvárosában: a 149 benevezett sakkozó közül csak férfi nagymesterbõl volt 12, de a nõk között is 4-en voltak a minõségi zónának számító 2400-as határ felett. Az Alois herceg-trónörökös védnöksége alatt lezajlott 9 fordulós versenyt az ír (honosított) Baburin nagymester nyerte 7,5 ponttal, amiért 2000 svájci frank (CHF) Az aradi városháza elõli rajt végül egy hip-hop csapat mutatta be tudását, s mire az élõ népzenei bemutatóra is sor kerülhetett volna, az esõzések miatt már teljesen használhatatlan volt a színpad. Közben meg is érkeztek az elsõ kerékpárosok. Az elsõ három helyen román versenyzõk száguldottak át a célon: 1. Eugen Mariº (2:57:16 óra), 2. Teodor Emanuel Tomuþa és Adrian Prodan (mindkettõ 2:57:18-cal), a 4. helyen 9 versenyzõ osztozott (2:57:20-as idõeredménnyel). A kerekesek között 9 gyõri tandemkerékpáros is rajthoz állt, itt a második nyergen látássérült személy ült, de valamennyien teljesítették a távot. A békéscsabai rajtvonalhoz 31 férfi és 4 nõi csapat állt. Az úton sokáig küzdött egymással az Aradi DDAC együttese és a Tondach- Muvapi-Mazda csapata, hogy aztán nevetõ harmadikként a Békéscsabai A(R)C teljesítse elsõként a távot 5:46:05 óra alatt, mögöttük a Tondach 5:46:57-tel és az DDAC 5:56:23-mal Cristina Foiºor Vaduzban is hódított járt neki. A temesvári AEM-es Mihai Grünberg 6,5 ponttal 10., a Foiºor házaspár pedig 6 ponttal a helyen végzett, ami a 20. favorit Ovidiunak jó, Cristinának viszont kiváló eredménynek számít, mert ezzel elnyerte a legjobb nõi versenyzõnek kijáró 500 CHF-os különdíját. A 13 és fél éves Mihaela is jól szerepelt, 5 pontot ért el, akárcsak a nála sokkal jobban jegyzett nõvére, a 4 évvel idõsebb, felnõtt VB-döntõs Sabina! Ezzel a legfiatalabb Foiºor 56. lett, pedig csak a 113. helyre volt rangsorolva értékszáma alapján. (H. M.) Nagybányai Remin Aradi Contor Group-UAV 13:10 (3:7) A bronzérem sem jött össze volt ez, amit a gyengécskére sikerült szezon végén, ráadásként, még le kellett nyelni! Pedig erre a kolozsvári mérkõzésre felszívták magukat a fiúk: õk is érezték, hogy egy bronzérem valamit enyhítene az évi mérlegen. Nem sok hiányzott vágyuk beteljesüléséhez: csak a hosszabbítás 6. percében sikerült egy céllal a bányaiaknak fordítani a 6:10-es álláson és végül 13:10-re nyerniük. Radu Petrescu sípmester akinek ténykedése mellett az aradiak még sosem nyertek fontos meccset mintha csak erre várt volna: boldogan sípjába fújva, már jelezte is a mérkõzés végét! Az aradi fiúk elõbb lerogytak a ért célba. Aradról még két csapat indult: az Aradi Veteránok 21.-ek lettek 8:48:32-vel, míg a Moise Nicoarã csapata feladta a versenyt 50 km teljesítése után. A hölgyek csapatversenyében a Békéscsaba Arad Békéscsaba többszörös bajnoka, a magyar Equipment Sport ért elsõként célba (7:13:35 óra), a szintén magyar Békéscsabai AC-élok Pannónia SZDSE (7:56:16) és az OMV Bogárzói Szervizmûhely (8:58:22) elõtt. Bár a szakértõk szerint ez a verseny a görkorcsolyázók számára csupán egy jó állóképességi edzéssel és technikagyakorlással ér fel, azért két nap alatt 197 km-t legõrkorizni nem kis teljesítmény. Az elsõ napot a finn, de hosszú évek óta Magyarországon élõ Raimo Frondelius teljesítette a leghamarabb 3:59:24 óra alatt, majd mögötte két magyar versenyzõ, Kerékgyártó Anett (4:14:42) és Görgényi András (4:14:47) gurult át a célvonalon. Romániának egyetlen görkoris képviselõje volt az aradi Teofil Filip személyében, aki a 9. lett a 14 fõs mezõnyben. A korábbi évekhez képest a jubileumi versenyre idén a kétszeres gyõztes Bogár János nevezett egyedüli nagy névként, õt a tavalyi 100 km-es európai ranglista 3. helyezettje, a francia állampolgársággal rendelkezõ, de magyar származású Barcza Sándor szoríthatta volna meg, ám 43 km után feladta a versenyt. Az aradi városháza elé Bogár 7:46:11 óra alatt érkezett meg, mögötte a szintén magyar Ossó Zoltán 7:48:12-vel és Petõ István 8:16:55-tel szaladt át a célon. A 22 egyéni induló közül Aradra csupán 12 érkezett meg, tízen abbahagyták a versenyt, köztük a három egyéniben gyepre, majd pár perc múlva, szédelegve, elindultak az öltözõk felé. Még az önfeledten ünneplõ ellenfélnek sem voltak képesek gratulálni, akkora volt a csalódásuk. Persze, késõbb erre is sor került, amikor az indulatok már lecsillapodtak. Az elsõ félidõben Fercuék valamivel jobbak voltak, és Paraschiv emberelõnyben Mihai Adãscãliþei nem hiszi el, hogy elúszott a bronzérem Cãlin Burlan fényképe elért célja után 7:3 lett 40 perc után. A második 40 perc hatalmas küzdelmet hozott: miután a 60. perc tájékán beállt a 10:6-os aradi vezetés, a friss erõkkel (akkorra már mind a 7 cseréjét pályára dobta Apjók mester!) operáló Remin egyre nagyobb A gyõri látássérültek tandemen vágtak neki a távnak induló hölgy, Viorica Ionela Dobritea (52 km-t teljesített), Florica Cristea (33 km) és Elena Avram (27 km). A verseny végeredményérõl holnapi lapszámunkban számolunk be. A csikys mazsorettek nyitották meg a kultúrprogramot nyomást gyakorolt az egyetlen cserével élõ, ezért lankadó erejû Maros-partiakra. Örök rejtély marad, miért nem cserélte le az aradi edzõ legalább a 2 pillérét, vagy az erõsen elfáradt benyomást keltõ Ursachét? Sajnos, a hõsies védekezés (sokszor emberhátrányban: Dimofte és Paraschiv is ekkor kapott 1-1 tíz perces büntetõt) csak a 86. percig mondható sikeresnek Ezzel lezárult egy szezon, melynek mérlegén egy Román Kupa elõdöntõ és egy bajnoki 4. hely áll, mégis, joggal csalódott mindenki. Remin: Zarcu, Apostol, Bãlan (sárga lap: 54.), Hristache, Dãnilã (cél: 80+6.), Viorel Lucaci (s. l.: 22.), Buzatu, Macovei, Manolache, Ailenei, Ionuþ Botezatu, Diniº, Gavriloaie, Pop (büntetõrúgás: 8.), Dãnuþ Botezatu. Játszott még: Rusu, Rãdoi, Dico, Cirþiu, Panþîru, Budu- ºanu (br.: 55. jutalomrúgás: 80+6.), Lazãr. Edzõk: Apjók Jenõ és Vasile Lucaciu. Arad: Adãscãliþei, Maxim, Nãcuþã, Cioriciu, Ursache, Cristian Stoica, Paraschiv (cél: 32., s.l.: 45.), Borcea, Daniel Stoica, Dimofte (jr.: 32., s.l.: 54.), Teodorescu, Mamoc, Stoichiþã, Gîrbãu, Fercu (br.: 58.). Játszott még: Achim. (HAAS)

7 Elsõáldozás Arad A pünkösd elõtti vasárnapon, mint nagyon sokfelé szerte az országban, számos katolikus gyermek járult az elsõ szentáldozáshoz. Az arad-ségai kato- Temes Három helyszínen, Billéden, Perjámoson és Temesváron zajlottak a hétvégén a Bánsági Német Napok, melyet a Bánsági Németek Demokratikus Fóruma és a Bánsági Német Fiatalok Demokratikus Fóruma szervezett. A központi rendezvények a megyeszékhelyen voltak: pénteken a Mûszaki Egyetemen tartottak találkozót a meghívottakkal és a térségbõl érkezett német származású értelmiségiekkel, szombaton kerítettek sort az Operában az ünnepélyes megnyitóra. A rendezvénysorozat díszvendége Christoph Bergner, a német szövetségi kormány Andrásy-fotó likus templomban vasárnap 8.30 órakor kezdõdött szentmise alkalmával 2 leány és 4 fiú. Felvételünkön: tanúságot tesznek felkészültségükrõl. Jelenidõ l Hirdetés Bánsági Német Napok Konfirmálás Arad Vasárnap régiószerte nagyon sok református templomban tettek vallást hitükrõl, az Anyaszentegyházhoz való hûségükrõl a református fiatalok. Az arad- Andrásy-fotó belvárosi református templomban a vasárnap 10 órakor kezdõdött istentisztelet alkalmával a nagy számban megjelent hívek és Isten elõtt 4 leány és 6 fiú konfirmált. Népviseleti parádé a Dóm téren államtitkára volt, de részt vett temesvári konzulja és Kaba az ünnepségen többek között Gábor, az egykor sváb telepesek által létrehozott Rolf Maruhn, Németország Zsombolya polgármestere; itt osztották ki a Stefan Jäger zsombolyai festõrõl elnevezett díjakat is, majd este az úgynevezett német házban, az Adam-Müller Guttenbrunn Házban német bált szerveztek. A római katolikus székesegyházban tartott vasárnap délelõtti ünnepi istentiszteletet követõen látványos népviseleti parádé kezdõdött: a Dóm téren több száz, bajor, sváb, alpesi stb. népviseletbe öltözött felnõtt, ifjú és gyermek vonult fel, majd délután a téren felállított óriási sátorban kezdték mérni a sört és a sült kolbászt. P. L. ZS. Temes Tizenhetedik alkalommal szervezett a fenti címmel szimpóziumot a temesvári Banat Múzeum az ország nyugati térségében folyó feltárási munkálatokról. A rendezvény színhelyéül Nagyszentmiklóst választották azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a hármas országhatár találkozópontját könnyen elérik a Magyarországról és Szerbiából meghívott kollégák is. Az idei szimpóziumot ugyanis nemzetközivé bõvítették, mert a temesvári szakemberek szerint a térséget csak együttesen lehet eredményesen feltárni. Hisz nyilvánvaló, hogy a valamikor itt élt népek nem a mostani országhatárok szerint lakták be a tájegységeket. Hétfõ, május A bánsági régészeti kutatások támpontjai Temes Enyhén szólva váratlanul érte Temes közvéleményét a bejelentés, hogy internet-használatban a lehangoló utolsó helyet foglalja el az országos ranglistán. Gazdasági fejlettsége ugyanis arra rendelné, hogy a korszerû technika alkalmazásának zászlóvivõje legyen, amit egyébként több alkalommal megtett. Például elsõ helyet vívott ki magának a térség lakossága telefon-ellátottságban, gépkocsi-használatban, háztartási berendezések fogyasztásában stb. Az internet-használatban nem csak, hogy kullogó, de 12,8 szá- Az egyhetes rendezvény munkálatait elõterjesztéseikkel, beszámolóikkal gazdagították a szegedi Móra Ferenc Múzeum, az újvidéki Vajdasági Múzeum, a pancsovai Pan evo Múzeum és a belgrádi Régészeti Kar küldöttei. A rendezvény nagy érdeklõdéssel várt eseménye dr. Florin Draºoveanu professzor beszámolója volt, aki részletesen ismertette a Temesvár központjában tavaly végzett feltárási munkák eredményét. A szimpóziumon szóba került egy közös román, magyar, szerb feltárási térkép elkészítése, mely alapul szolgálna a régió régészeti feltárásának az összehangolásához. (S.) Utolsó helyen az internet-használatban zalékos lefedettségével alaposan leszakadt az élbolytól. A listavezetõ Munténia lakossága például 26,8 százalékra áll. A csúcsot jelentõ nagy teljesítményû gyorshírközlõ berendezések használatában még ennél is rosszabb a helyzet. Az éllovas Moldova térségével szemben, ahol ez a mutató 29 százalék fölötti, Temesben alig éri el a 10 százalékot. Igaz, az is magyarázatra szorul, hogy a történelmi tartományok közül miért éppen a legelmaradottabbaknak van szüksége internetre? (S.)

8 8 Hétfõ, május 21. n Oktatási fórum Kisiratoson Arad Lezsák Sándornak, a Magyar Országgyûlés alelnökének a kezdeményezésére oktatási fórumokat szerveznek a határon túli területeken, ahol a Kárpát-medencei magyar közoktatás helyzetének a bemutatása mellett helyi problémák feltérképezése is folyik. E program részeként május 24-én, csütörtökön oktatási fórumot szerveznek Kisiratoson, ahova a szomszéd települések pedagógusai, iskolai, óvodai szervezõi mellett Temes megyei pedagógusokat is meghívtak tudtuk meg a házigazda iskola igazgatójától, Hadnagy Dénestõl. (B) n Gróf László és Feiszt György Aradon Erdélyi turnéjának utolsó állomásán május 24-én, csütörtökön Aradon tart elõadást Gróf László térképtörténész, a Királyi Földrajzi Társaság tagja (Oxford, Anglia) Erdély kartográfiája és Feiszt Gyögy történész, levéltáros (Szombathely, Magyarország) Magyarország és Erdély címerei címmel. Az elõadás 18 órakor kezdõdik az aradi RMDSZ-székházban. n Olvasóköri ülés Lippán Arad Május 23-án, szerdán 17 órai kezdettel a lippai katolikus parókia hittantermében tartja e havi ülését a helybeli Degré Alajos Olvasókör. Az ülés résztvevõi Juhász Gyula életérõl, munkásságáról hallgathatnak meg elõadást. Szeretettel várnak minden érdeklõdõt. (B) n A Capricioso kvintett szólóestje Arad Az Aradi Állami Filharmónia Capricioso kvintettje május 23-án, szerdán 19 órakor Libertango címmel szólóestet tart a Kultúrpalotában. Mûsoron Astor Piazzolla-mûvek szerepelnek. Közremûködik: Tenzi Zeman (hegedû), Alina Parfenie (fuvola), Cristi Miclea (klarinét), Mircea ªuteu (gordonka) és Radu Rotaru (zongora). Meghívott vendég: Gabriel Bebeselea (hegedû). B. K. n Védjegyhivatalok kapcsolata Temesvár Jövõ csütörtökön és pénteken a Temesvári Kereskedelmi, Ipari és Mezõgazdasági Kamara székhelyén találkoznak a romániai és a magyarországi szabadalmi és védjegyhivatalok elnökei, Varga Gábor, illetve Bendzsel Miklós, valamint a két intézmény vezetõségi tagjai, innovációs és gazdasági szakemberek. A kétnapos tanácskozáson többek között a szellemi tulajdon és találmányok levédésérõl, a formatervezés, közös pályázatok és nemzetközi projektek összehangolásáról, az európai uniós szabályokhoz való igazodásról esik majd szó. P. L. ZS. Legyél azzá, aki vagy Fehér Vekerdy Tamás élményt nyújtó elõadását hallgathatták május 18-án a Bethlen Gábor Kollégiumban az Apáczai Közalapítvány támogatta továbbképzés résztvevõi. Az ismert pszichológus neve Nagyenyed, Gyulafehérvár és a környék pedagógusain kívül nyugalmazott tanárkollégákat, szülõket és nagyszülõket vonzott a kollégium falai közé. Az Alternatív pedagógia és annak pszichológiai háttere címû elõadás örömmel töltötte el azok lelkét, akik a kommunizmusba gyökerezõ s ebbe belekövesedett oktatásunk megújulását remélik, várják. A rég elfelejtett és újra felfedezett alternatív pedagógiákat Karácsony Sándor két világháború között kidolgozott, sokat kritizált s most rendszerbe foglalt pedagógiájával példázta az elõadó. Az alternativitás specifikája: legyél azzá, aki vagy, bontakoztasd ki az individualitásodat. Minden ember egy sajátos individualitás, a demokrácia pedig kibontja az egyént. Kutatók által kimutatott tény, hogy igazi, spontánul hatékony közösségek az individualista társadalomban alakulnak ki mondta Vekerdy Tamás, a Magyar Közoktatási KHT Pedagógiai Alternatívák Központjának igazgatója, a solymári nappali 4 éves Waldorf tanárképzés szervezõ vezetõje, több irodalmi és pszichológiai mû alkotója. A kisgyermek értelmi tevékenysége a spontán utánzás, ezért ebben a korban tanításról szó sem lehet. Az óvoda csak a diktatúrákban tanít, mivel korán akarja megformázni, kialakítani a számára megfelelõ egyént. Ebben a korban Vekerdy Tamás Karácsony Sándor elfelejtett pedagógiájáról tartott elõadást Jelenidõ Szövetség az életért Folytatás az 1. oldalról E gondolat másfél évtizednyi gyermekmentõ munkássága alatt érlelõdött meg benne, hiszen szeme láttára bontakoztak ki, teltek meg hittel és reménységgel a kicsi gyermeki lelkek, és váltak felnõtté, igaz emberré a fiatalok. És kibontakozott körülötte számtalan közösség, köztük a szórványban élõ dévai magyaroké, akik immár iskola és Magyar Ház birtokában egyre bátrabban vállalják identitásukat. Mindez a szeretetbõl történõ összefogás, szövetség eredménye mondta Csaba atya, hasonlóságot látva a hét vezér vérszerzõdése és a mai szétszakadt magyar közösségek összefogása között. Merthogy ez utóbbi is vérszerzõdés-erejû: 15 éve nap mind nap csupán szeretetbõl fakadón kerül kenyér az alapítványnál ne- a hit- és vallásvilágot a mese adja. A pszichológus szerint azonban a mese tanulságát levonni nem szabad, a sokféle mese helyett pedig helyesebb a néhány ismertet többször ismételgetni. Kölyökkorban megy át a játék szabályozottabb tevékenységbe, ez a gyûjtés, a szorzótábla, az idegen nyelvek bevitelének és a nagy barátságkötéseknek a kora. A kamaszkor a strukturálás, ugyanakkor a fiziológiai lustaság és titkok idõszaka, korainak megélése pedig az erõs, egészséges egyéniség kifejlõdésének feltétele és minden gyermek joga. Az elõadás és a feltett kérdések során derült fény a mai iskolai oktatás és szülõi nevelés pszichológusszemmel mért hibáira. Az írástudás 2-3 hónap alatti kényszerû elsajátítása, a szülõi korrepetálás, a képernyõ elõtt eltöltött idõ és a rengeteg különóra ártalma, a nyelvtanítás módszere, a tanár személyisége, mint munkaeszköz, a koedukált nevelés elõnye mind-mind megtárgyalásra került. De szó esett a diszlexia és diszkalkulia problémájáról is, melyet az elõkészített új román tanügyi törvény sem vesz figyelembe. A hallgató elé tárult egy tudományág, mely kutatásaival, felméréseivel az egyénné, a teljes értékû emberré válást szolgálja. Ezért joggal merült fel a kérdés: ha ennyi mindent tud a pszichológia, miért nem alkalmazza azt a pedagógia? TAKÁCS ILDIKÓ Fazakas Tibor tárlata Déván Precizitás és harmónia Hunyad 36. egyéni kiállítását nyitotta meg a dévai Forma galériában Fazakas Tibor vajdahunyadi képzõmûvész, egészen új, mégis sajátos stílusú képekkel lepve meg közönségét. A nemzetközi viszonylatban is elismert op-art mûvész ezúttal akvarell és pasztell tájképeit, valamint tusrajzait mutatta be. Bár stílusukban e képek merõben eltérnek a szabályos mértani formákra véli Fazakas Tibor alapuló kompozícióktól, szemmel láthatóan magukon viselik Fazakas Tibor kézjegyét: a precizitást és a harmóniát értékelte az alkotásokat Ion Udrea, a kultúráért felelõs megyei tanácsos. Az elvontnak tûnõ op-art ábrázolás és a tájképek között tulajdonképpen nincs is olyan nagy különbség. Mindkettõben a természet alkotta harmónia tükrözõdik magyarázta Fazakas Tibor, aki az utóbbi négy-öt esztendõben egyre gyakrabban talál önkifejezési formát a tájképfestészetben. Néhány alkotását a Hunyad megyei tájak ihlették, melyek közel 40 éve jelentik az otthont a Barcaságból elszármazott mûvésznek. Az igazi otthon, Brassó vidéke és a Székelyföld azért most is túlsúlyban van a tájképeken, hiszen Manapság kiveszõfélben van a fiatalokból a szépérzék a szülõföld meghatározó volt a mûvész életében. Saját bevallása szerint azonban ma már éppúgy kötõdik második otthonához, Vajdahunyadhoz is, amely tavaly díszpolgárává avatta. 40 éve tanítok rajzot Vajdahunyadon és örömmel végzem a munkámat, bár az utóbbi esztendõkben, úgy érzem, egyre fakul az ifjak mûvészet iránti érdeklõdése. Hálaadástól zengett a kastély gyönyörû kertje velkedõ gyermekek asztalára, és ruha és cipõ és fedél a fejük fölé. Ma már 700 gyermek nevelkedik az alapítvány 11 erdélyi gyermekvédelmi központjában, és még annyian járnak a hét napközibe. Az itt kapott szeretetrõl, gondoskodásról tettek tanúságot tegnap is, amikor egész délutánt kitöltõ mûsorral örvendeztették meg a dél-erdélyi találkozó résztvevõit. Persze az elõadások közben játékra, sõt a kecskeméti Varázspálca bûvészklub csodatevõjével még varázslásra is jutott idõ. No meg a világjáró Beder Tibor és a moldvai magyar nyelvû miséért kerékpározó Ferkó Zoltán is megosztotta élményeit az egybegyûltekkel. Estefelé a dévai Szikla és Flamma együttes, illetve a magyarországi Szekció koncertje készítgette a hangulatot a nagy meglepetésre: a 30 éves jubileumát ünneplõ Kormorán együttes élõ koncertjére. Nyitott szívvel kell járni a világban biztat Csaba atya Még a pályát választók közül is kevesen járják végig türelemmel a mûvészi érés útját. Általában gyors sikerre, elismerésre törekednek, ami ritkán válik be a képzõmûvészetekben állítja sokévi pedagógiai tapasztalattal a háta mögött Fazakas Tibor. Bevallása szerint õ maga csupán nyolc évvel a fõiskola elvégzése után merészelt elõször önálló kiállítással lépni a közönség elé. Azóta 36 egyéni és ugyannyi országos, valamint 7 nemzetközi kiállításon vett részt, számos díjat és elismerést szerezve. Op-art-jai, tájképei ma már Japántól az Egyesült Államokig számtalan országban fellelhetõk, a 32 zeneszerzõrõl, valamint a magyar és román írókról, tudósokról készült arcképei pedig számtalan iskola folyosóit, osztálytermeit díszítik. Fazakas Tibor rendkívül termékeny alkotó, aki beismeri, hogy fontos számára a közönség elismerése. Képei által a maga szemével látott világot kívánja bemutatni és örömmel tölti el, ha sikerül másokkal is megláttatni a körülöttünk lévõ világ szépségére mondta Ion Udrea. A szerda délután megnyílt kiállításon igazán örülhetett az alkotó, hiszen a gondos munkával megrajzolt, megfestett képek hamar belopták magukat a tárlatlátogatók szívébe. GÁSPÁR-BARRA RÉKA

9 2007. május 21., hétfõ Naptár jük a ma névnapjukat ünneplõ Konstantin nevû kedves olvasóinkat. Szeretettel köszönt- Évforduló 25 éve, 1982-ben hunyt el ELEKES Lajos történész. Budapesten szerzett bölcsészdoktori oklevelet, majd egyetemi magántanár, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, tanszékvezetõ egyetemi tanár, az MTA tagja. Eleinte középkori román történelemmel és a magyar román középkori kapcsolatokkal foglalkozott, 1950 után fõként a Hunyadi-kor kutatásában ért el eredményeket. Déván született 1914-ben. Útitárs Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, megszûnik a bûntõl, hogy többé ne emberek kívánsága szerint, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevõ idõt. (1Pt.4, 1 2) Református Utánam jött ez az Ige és megkérdezte: Te valóban a bûntõl akarsz megszabadulni, vagy inkább a szenvedéstõl? Az a mi nyomorúságunk, hogy attól akarunk megszabadulni, ami zavar, és ahhoz ragaszkodunk, ami pusztulásba dönti egyéni, családi, társadalmi, egyházi életünket. Szükségem van a próbára. Szükségünk van a próbákra mindennél jobban. Felismertük-e ama létbeli, alapvetõ szükségünket, hogy megmérjen bennünket az Isten? VISKY FERENC Méz a sziklából Koinónia kiadó Változékony idõ Arad változékony Hétfõ C Kedd C Szerda C Csütörtök C Temes változékony Hétfõ C Kedd C Szerda C Csütörtök C Hunyad változékony Hétfõ C Kedd C Szerda C Csütörtök C Krassó-Szörény borús Hétfõ C Kedd C Szerda C Csütörtök C Fehér változékony Hétfõ C Kedd C Szerda C Csütörtök C Ö Ö Ö Ö Fiatal mûvészek tárlata Arad Pénteken délután nyílt meg a Delta Nemzeti Galériában, és június 6-ig látható a Grup 21 néven tömörült aradi fiatal képzõmûvészek kiállítása. Amint azt Dumitru ªerban, a Romániai Képzõmûvészek Szövetsége ügyvezetõje, aradi tagozatának elnöke, a Temesvári Nyugati Egyetem Képzõmûvészeti Karának dékánja megnyitójában elmondta: az aradi alkotó mûhely köré gyûlt képzõmûvészek mindenféle törvénykezési segédlet nélkül azaz szabadon ott vannak Európában, pontosabban: alkotásaik a jelenlegi legkorszerûbb vonulatokhoz igazodnak, és ennek megfelelõ is a fogadtatásuk. A megnyitót a pénteki UTA Poli meccs izgalmai és Mai viccünk Jó állás Hogy érzed magad az alkoholellenes egyesületben? Remekül. És mi a dolgod? Egész nap vedelnem kell. Az lehetetlen! De bizony. Én vagyok a rossz példa. Temesvári Rádió Magyar nyelvû mûsor Naponta óra között a 630 khz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta óra között a MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a vagy a címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8 Ny), a Focus Sat csomagban Május 21., hétfõ (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Hírösszefoglaló, Sportkrónika, Közéleti híradó, Színházi elõzetes, Idõjárás-jelentés, este (mûsorvezetõ Lehõcz László): Zenés mûsor: Illéslemezek III. Arad Május 21-én, ma 18 órakor a Stúdió teremben a Benkõ Imola Orsolya szövegén alapuló Inger-kísérlet címû darab látható a szegedi Fókusz Mûhely elõadásában, órától a régi színházban a bukaresti Inexistent és Arca színházak együttmûködésében a Eu, tu & Costicã címû elõadás kerül színre, 23 órától a Frontiera klubban a bákói Sebastian Bãlan színmûvész O searã cu B. G. címû elõadóestje várja a nézõket. Május 22-én, kedden órakor a KF klubban a tízéves független romá- Napról napra Hangverseny Színház * Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház Dvorak és Gershwin a Kultúrpalotában Szabadon Európába Giotto Doichiþã: Kompozíció Rácz-fotó a szombati népszavazás szervezési gondjai miatt az önkormányzat egyetlen vezetõ tisztségviselõje sem tisztelte meg Megpályázható katedrák Temesvár Az elmúlt hét végén a temesi tanfelügyelõségen kifüggesztették az idén megpályázható szabad katedrák jegyzékét. Szám szerint 334 állás vár betöltésre, melyet mint köztudott versenyvizsga útján lehet elfoglalni. A megmérettetésre július 16-án kerül sor, de a jegyzéket már most tanulmányozni lehet, és jelezni a vizsgán való részvétel szándékát. (S.) Az Aradi Állami Filharmónia május 24-én, csütörtökön 19 órakor szimfonikus hangversenyt rendez a Kultúrpalotában. Vezényel: John Landor (Anglia). Szólista: Ratko Delorko zongoramûvész (Németország). Mûsoron: Antonin Dvorak Karnevál (nyitány), George Gershwin Három prelúdium zongorára, Kék rapszódia, Antonin Dvorak IX., e-mol Új világ szimfónia. V. Underground fesztivál Temes Immár túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy minden hónap második felében menetrendszerûen megjön a kiegészítés az ingyenes és térítéses gyógyszerellátás további fedezetére. Huszadika táján ugyanis rendszerint elfogy a szerzõdésileg kiutalt pénz, de mielõtt végleg megszûnne a receptek Május 24-én, csütörtökön 19 órakor a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Szín- Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Jogi fogadóórák Arad l Május 22-én, kedden délután 5 órakor tart Gera Róbert ügyvéd ingyenes jogi fogadóórát a Nyugati Jelen aradi szerkesztõségében (Eminescu utca szám). l Az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete ingyenes jogi tanácsadást tart a CEDIMMAR székhelyén (Arad, Episcopiei utca 32. szám). Bármilyen jellegû ügyben a jelentkezõket Balogh Károly niai színházról rendeznek vitafórumot, 18 órától a régi színházban az Isaac Bashevis Singer és Jean Calude Carriere szövege alapján rendezett Netotu címû produkciót mutatja be a marosvásárhelyi Teatru 74 Színház, órától a Stúdió teremben a Teatru 74 Színház együttese George F. Walker Geniul crimei címû darabjával lép színre, 23 órától a régi színházban Ion Alexandru Prin mine... címû elõadása kerül színre. Május 23-án, szerdán 18 órától a Stúdió teremben Edwards Albee Capra sau Cine e Sylvia? címû darabja látható Marcel Iureº és Emilia Dobrin közremûködésével, és órától a régi színház udvarán Ioan Peter Hamletule címû produkciója tekinthetõ meg. Május 24-én, csütörtökön 16 órakor a régi színházban Horia Ungureanu és Horia Medeleanu könyveit mutatják be, 18 órától a Stúdió teremben az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház Amalia respirã adânc címû elõadása látható, órától a Paris Bukarest. Nathakie Joly cântã Maria Tãnase címû produkciója kerül színre a jelenlétével, ám ez nem zavarta a 36 kiállító örömét még akkor sem, ha nem mindegyikük volt jelen, sõt nem mindegyik aradi!, miszerint egy olyan alkotói mûhelyhez tartozhatnak, amely a képzõmûvészet legkorszerûbb vonulatait követi. A harminchat fiatal kiállító vagy temesvári egyetemista vagy ottani végzõs, vagy ott mesterkurzusra jár ám mindegyikük az aradi alkotói mûhelyhez tartozónak vallja magát. Munkáik festmények, kisplasztikák, grafikák és úgymond tárgyak, amelyek az életbõl ihletett, egészen életszerû momentumokat örökítenek meg. Június 6-án, szerdán a tárlatzáráskor a kiállító képzõmûvészek amolyan nyilvános mérleget is készítenek munkáik fogadtatásáról. (KISS) Egymillióval megtoldották a gyógyszerfedezetet beváltása, megjelenik a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár jó tündére, és pótolja a hiányzó összeget. Az elmúlt hét végén is ez történt: a biztosító plusz egymillió lejt osztott szét a patikák között, amivel biztosítani lehet hónap végéig a megye egész területén a rászorulók gyógyszerellátását. (S.) Május 22-én, kedden 19 órakor a nagyteremben: Nagy András A csábító naplója, május 27-én, vasárnap 17 és 20 órakor a Stúdió Teház társulatának vendégjátéka: Nagy András A csábító naplója. remben: Mrozek Mulatság (A kolozsvári Babeº Bolyai Tudományegyetem Színmûvészeti Fakultásának elõadása). ügyvéd fogadja minden hétfõn órától. l Tóth Csaba jogász, az Arad megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke minden szerdán 15 órától jogi fogadóórát tart a szervezet Episcopiei utca 32. szám alatti székházában. Hunyad l Minden hónap elsõ és harmadik szerdáján, 18 órai kezdettel az RMDSZ dévai székházában Pogocsán Ferdinánd dévai RMDSZ-elnök is fogadóórát tart. párizsi Marche La Route társulat elõadásában, 23 órától a Frontiera klubban a kijevi Ciornii Cvadrat együttes fellépése zárja az idei underground fesztivált. Jegyek elõvételben a Városi Mûvelõdési Ház Gheorghe Lazãr utca 1 3. alatti székhelyén, az Avram Iancu téren elhelyezett sátorban, vagy a es telefonszámon. A további elõadások pontos idõpontjait és helyszíneit idejében és folyamatosan közöljük. K. K. Hétfõ, május Horoszkóp KOS m (márc. 21. ápr. 20.) A hét elsõ napján hozzon áldozatot különösen, ha határidõs feladatról van szó! Otthona dekorálását halassza késõbbre! Elsõ a kötelesség. BIKA (ápr. 21. máj. 20.) Semmi esetre se tegyen drasztikus lépéseket, kedves Bika! Bizonyára háborognak érzései, önérzetét megsértették. Ennek ellenére mindennek várja ki a végét! IKREK o (máj. 21. jún. 21.) Élete egyik területén se kösse az ebet a karóhoz! Hallgassa meg mások véleményét, nézeteit! A következtetéseket levonva alakítsa ki álláspontját! RÁK p (jún. 22. júl. 22.) A bolygók állása a szerelemnek, a szenvedélynek kedvez, ezek dominanciájára számíthat. A kommunikáció jelentõs szerephez jut. Ne most kísérletezzen! n OROSZLÁN (júl. 23. aug. 23.) A mai nap adta lehetõségeket ajánlatos kiaknáznia. Ragadjon meg minden ajánlatot, kedvezményt! Késõbb bánhatja, hogy nem volt elég gyors! SZÛZ (aug. 24. szept. 23.) Nagy lehet a csábítás a mai nap, melynek a Szûz nehezen áll ellen. Munkája terén használja ki a rendelkezésére álló idõt! Nem szabad ma semmit elsietnie! MÉRLEG s (szept. 24. okt. 23.) Az esetlegesen kialakuló versenyhelyzetben állja a sarat! Az anyagiak terén azonban semmiképp se kockáztasson! Csakis a biztosra menjen a pénzügyek terén! SKORPIÓ t (okt. 24. nov. 22.) Lassan járjon, tovább él, kedves Skorpió! Ne rohanjon sehova, mert nagy a balesetveszély. Ha teheti, ne üljön autóba a nap folyamán! q r NYILAS u (nov. 23. dec. 22.) Ha még nem házas, ma házassági ajánlatot tehetnek Önnek. A szíve szerint döntsön, ne kérjen gondolkodási idõt! Este tartalmas beszélgetések várják. BAK v (dec. 23. jan. 20.) Kemény hét vár Önre. Munkája megerõltetõ lehet, sokat kell túlóráznia. Ennek meglesz azonban a gyümölcse, nemsokára pénz ütheti a markát! VÍZÖNTÕ w (jan. 21. febr. 19.) Ne adjon mások véleményére, szavára! Az okításokat csakis a rosszindulat vezérelheti. A változások terén a bátraké a szerencse a mai nap, kedves Vízöntõ! HALAK x (febr. 20. márc. 20.) Vigyázzon a gépek és a tûz közelében! Fokozott balesetveszélynek lehet ma kitéve. Az utasításoknak a legnagyobb figyelemmel tegyen eleget! A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.

10 10 Hétfõ, május 21. Hirdetés

11 Hirdetés Hétfõ, május Adásvétel n Eladó ház Kisjenõn. Fürdõszoba, nyári konyha, kert, melléképületek. Telefon: n Vásárolunk ócskavasat, autókaroszszériát, akkumulátorokat, fûtõtesteket. Telefon: , 0257/ Állásajánlat n A Nyugati Jelen munkakönyvvel alkalmaz lapterjesztõt Aradra. Telefon: 0257/ n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerkesztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/ telefonszámon naponta 9 14 óra között. Különféle n Automata mosógépeket javítok az ügyfél lakásán. Telefon: 0257/ , 0357/ , Polgári napilap Kiadja az OCCIDENT MEDIA Kft. Postai katalógusszám: ISSN Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/ ; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: FEKETE GÉZA tel.: (0)257/ Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR GYUL A fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: Arad, Eminescu utca szám, telefonszám: , (0)257/ , (fax). Temesvári szerkesztõség: Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/ , , fax: , temes@nyugatijelen.com, szerkesztõségvezetõ PATAKY LEHEL ZSOLT. Dévai szerkesztõség: Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/ , 0354/ hunyad@nyugatijelen.com Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/ , szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR IRÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0 )255/ Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: jelen@nyugatijelen.com Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/ , fax: 0257/ A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik.

12 12 Hétfõ, május 21. Arad Pénteken délután az arad-ségai katolikus plébánián tett látogatását követõen a moldvai magyarok anyanyelvû szentmiséinek visszaállítása érdekében 3000 kilométert kerékpározó Ferkó Zoltán az arad-belvárosi református templom imatermében találkozott a magyarokkal. A helybeli egyházközség és az Alma Mater Alapítvány közös rendezvényén házigazdaként Baracsiné Dávid Zsuzsanna lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket. A rendezvény érdekessége, hogy katolikus ügyet szolgáló, katolikusok és reformátusok érdeklõdését felkeltõ eseményre református imateremben kerül sor, ami a felekezetek közötti jó viszony, az együttmûködés ritka példája. A 31 éves, kisportolt Ferkó Zoltán bevezetõjében kitért hosszú zarándoklata motivációjának ismertetésére, arra, hogy az egykor 250 ezres, mára 60 ezresre zsugorodott moldvai csángó-magyarságot a kánonjog, a nemzetközi, valamint a hazai jog alapján egyaránt megilleti az anyanyelvû hitélet gyakorlása, ami azonban a mai napig sem valósult meg. Az égetõ szükségre történõ figyelemkeltés, továbbá az illetékes szervek Jelenidõ l Hirdetés Élménybeszámoló meghökkentõ kérdésekkel megkeresése sarkallta e hoszszú, fáradságos kerékpáros zarándoklatra, melynek fontos állomása volt a Vatikánban, negyedmagával tett látogatása. Ott fogadta a külügyminiszter, aki ígéretet tett a moldvai csángó-magyarság jogos igénye teljesítési módjának tanulmányozására. A rokonszenves, magyar nyelv és irodalomtanár fiatalember hosszas élménybeszámolójában többször megható szavakkal méltatta a moldvai magyarok ragaszkodását a néphagyományaikhoz, az anyanyelvû kultúrához, amelynek az egyházkultúra is szerves részét képezi. Beszámolója végén felkérte a kéttucatnyi jelenlévõt, tegyék fel esetleges kérdéseiket. Amelyek között számára igen meghökkentõk is akadtak, mivel többen közvetlenül megkérdezték: ha már amúgy is eljár a csángó-magyarok anyanyelvû hitéletének a visszaállítása, annak a méltó megszervezése érdekében, nem karolná-e fel az aradbelvárosi magyar katolikusok hasonló jellegû sérelmeit is? Ferkó Zoltán 3000 kilométert zarándokol a moldvai magyarok anyanyelvû hitéletéért Andrásy-fotó

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg

Részletesebben

A 2013-2014. évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Rögbi Bajnokság Versenykiírása

A 2013-2014. évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Rögbi Bajnokság Versenykiírása A 2013-2014. évi Magyar Egyetemi és Főiskolai Rögbi Bajnokság Versenykiírása Csapatnevezés 1. A csapatok nevezési lapjának 2013. szeptember 22-ig kell beérkeznie az Egyetemi Liga vezetéséhez a következő

Részletesebben

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát"

Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a Tavaszi Kupát Az U11-es csapat nyerte Kaposváron a "Tavaszi Kupát" U9 1 / 8 Helyszín: Paks Dátum: 2014.05.08. Értékelés: ASE BAJA 4 : 12 A mérkőzés előtti cél az volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson, többet-kevesebbet

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

U13 lány Badó László régió Felsőház

U13 lány Badó László régió Felsőház 2017. május 2-7. között számos mérkőzést játszottak a Kesis kézilabdacsapatok. Az U13 leány csapat biztosra vehette volna a bajnoki győzelmet, ám így is nagy eséllyel indulnak a döntő mérkőzéseken. U13

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NB III. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság 2013-2014. évi indulási jogát eldöntő osztályozó mérkőzések versenykiírása 1. Az Osztályozó mérkőzések résztvevői A) A 2012-2013.

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI FIÚ EGYÉNI, SPRINT ÉS ÖSSZETETT EGYÉNI BAJNOKSÁG 2014-2015. ÉVI V E R S E N Y K I Í R Á S A A bajnokság kiírása a Magyar Bowling és Tekeszövetség Teke Szakági Szövetsége /továbbiakban:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 18/2011 (08.29.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.31. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 293/2011. (08.18) számú határozat A 2011. augusztus

Részletesebben

II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása

II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása II. PSE Futball Fesztivál versenykiírása 1. A torna rendezője: A PAKSI SE Labdarúgó Szakosztálya Levelezési cím: 7030 Paks, Fehérvári u. 29. 2. A torna helye: Paksi SE Sporttelepe Paks, Fehérvári u. 29.

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com XIX. évfolyam, 4651. szám 12 oldal Hétfõ 2007. március 19. Megjelenik Arad, Fehér,

Részletesebben

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton

Szakmai beszámoló. 2012/2013-as idény őszi szezon. TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat. Készítette: Szathmári Márton Szakmai beszámoló TÁPIÓSZECSŐ F.C. U-15 korosztályos utánpótlás labdarúgó csapat 2012/2013-as idény őszi szezon Készítette: Szathmári Márton korosztályos edző Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Előzmény...

Részletesebben

A Fegyelmi Bizottság határozatai

A Fegyelmi Bizottság határozatai 11. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ A Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2009. június 10. Iktatószám: /2009 I-180/2008-09. Az FB Bogunovic Milant a Diósgyőri FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 8.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2011 (08.23.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.23. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Hirdetmény... 12 2 Versenybizottsági határozatok 286/2011. (08.03) számú határozat

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA

IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA Halásztelek Futball Club IX. NÉMETH FERENC EMLÉKTORNA 2016.szeptember 03. (szombat) 2007-es korosztály Versenykiírás 2007-es korosztály Torna ideje: 2016. Szeptember 03. (szombat) Torna helyszíne: 2314

Részletesebben

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com XIX. évfolyam, 4868. szám 12 oldal Hétfõ 2007. december 3. Megjelenik Arad, Fehér,

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 22/2013 (09.19.) számú Hivatalos Értesítő 2013.09.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 383/2013 (09.12.) számú határozat A 2013.

Részletesebben

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com TEMES KILIN SÁNDOR Prológus XIX. évfolyam, 4685. szám 12 oldal Szerda 2007. május

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2011 (11.30.) számú Hivatalos Értesítő 2011.11.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Közlemény: megválasztott küldöttközgyűlési küldött... 6 2 Versenybizottsági

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Békéscsaba 1912 Előre. 2015. március 6. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. március 6. www.svse.hu SVSEGYSEV Békéscsaba 1912 Előre HAJRÁ VASÚT! Szántó Csaba: Kemény meccsre, de győzelemre számítok a Békéscsaba ellen Egy izgalmas, fordulatos hazai döntetlen,

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója

Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály évi beszámolója Köröstarcsa Labdarúgó Szakosztály 2013-2014. évi beszámolója Szakosztályunkat 2013-2014 évben a nyugodt, kiegyensúlyozott szakmai munka jellemezte. Egy felnőtt csapat és hat utánpótlás csapat versenyeztetését

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetség beszámolója 2013/14 2014. október 17-én került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézilabdaszövetségben rendkívüli tisztújításra. A korábbi elnök, Birta

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2012 (01.17.) számú Hivatalos Értesítő 2012.01.17. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok MK-039/2011-2012. (12.08.) számú határozat 2011-2012.

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az Elsőfokú Licencadó Testület határozata. Fegyelmi Bizottság határozatai

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az Elsőfokú Licencadó Testület határozata. Fegyelmi Bizottság határozatai 1. számú Budapest, 2008. január 18. Iktatószám: 205 /2008. 025/2007. HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az Elsőfokú Licencadó Testület határozata Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete Budapesten 2008. január 4. napján

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n

Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/421/uszo-ob-gyurta-tripla-milak-kristof-cseh-laszlot-legyozve-a-vb-n Úszó ob: Gyurta-tripla, Milák Kristóf Cseh Lászlót legyőzve a vb-n 2017.04.22. 20:09 CET Véget

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC. 2015. április 03. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! SVSE-GYSEV Soroksár SC. 2015. április 03. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. április 03. www.svse.hu SVSEGYSEV Soroksár SC HAJRÁ VASÚT! Supka Attila: Egyre jobban összeáll a csapat játéka A Szigetszentmiklós ellen közönségszórakoztató játékkal győzött, Szegedről

Részletesebben

Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság évi versenykiírása

Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság évi versenykiírása Nevezni április 10-ig lehet!!! Paks öregfiúk kispályás labdarúgó bajnokság 2012. évi versenykiírása A bajnokság célja: A bajnoki rendszer keretében a lakóhelyi, egyesületi, baráti stb. öregfiú csapatok

Részletesebben

REKLÁMAJÁNLAT. Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese.

REKLÁMAJÁNLAT. Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese. REKLÁMAJÁNLAT Az Alba Fehérvár NB I-es férfi kosárlabda csapata Székesfehérvár egyik legrégebbi, s egyben legsikeresebb, legnépszerűbb együttese. A csapat négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA A Tollaslabda Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről. Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kerékpáros Egyesület tevékenységéről Ó z d, 2016. május 20. Előterjesztő: Ózdi Kerékpáros Egyesület Elnöke Kezdetektől napjainkig A hegyikerékpározás az 1980-as években kezdte el meghódítani

Részletesebben

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Január 19-20-n mutatkozott be először Párizsban Vikartóczky Gusztáv mester Hanbojitsu anyagával Philippe Galais mester meghívására. A rendezvényre a váratlan hóesés ellenére

Részletesebben

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség

Részletesebben

Football Factor Dalnoki Bajnokság

Football Factor Dalnoki Bajnokság Football Factor Dalnoki Bajnokság VERSENYKIÍRÁS Helyszín : 1157 Bp. Bánkút u.71 ( Dalnoki pálya) Nevezési Feltételek: 39.000 Ft/Csapat ( minimum 9 meccs garantált) 15 fős Csapatok. (Egyszerre 5+1 játékos

Részletesebben

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu

SOPRONI FOCIÉLET HAJRÁ VASÚT! Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia. 2015. november 07. www.svse.hu SOPRONI FOCIÉLET 2015. november 07. www.svse.hu Soproni VSE Szeged 2011 Grosics Akadémia HAJRÁ VASÚT! Hotel Sopron TORKOS AKCIÓ VASÁRNAPI BÜFÉEBÉD Kedvezményes itallap! Torkos lakoma időpontok: Márton

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP LABDARÚGÓ HÁZI KUPA április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP LABDARÚGÓ HÁZI KUPA április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: Az egyetemi hallgatók játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005):

Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005): Wéber Tamás vagyok, a Tolna Városi Futball Club elnöke. Engedjék meg, hogy jelen kiadványunkkal bemutassuk egyesületünk utánpótlás korosztályai által elért nagyszerű eredményeket és ezáltal is minél több

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak

Részletesebben

6/2015-2016 sz. Közlöny

6/2015-2016 sz. Közlöny 700 Szekszárd, Keselyűsi út 3. 6/205-206 sz. Közlöny Szekszárdi Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 205-206. év 5. JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI I. PÁLYA ford dátum idő hazai csapat - vendég csapat ered Pont 5

Részletesebben

I. KI MIBEN? London 2012

I. KI MIBEN? London 2012 I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

FEKOSZ Sportkupa. Kispályás Labdarúgó Torna 2013. április 26-28. Debrecen. Versenykiírás

FEKOSZ Sportkupa. Kispályás Labdarúgó Torna 2013. április 26-28. Debrecen. Versenykiírás FEKOSZ Sportkupa Kispályás Labdarúgó Torna 2013. április 26-28. Debrecen Versenykiírás 1. A verseny bemutatása A Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége által 2013. április 26 28. között Debrecenben

Részletesebben

I. ENERGOTT TEREMLIGA

I. ENERGOTT TEREMLIGA I. ENERGOTT TEREMLIGA DUNAÚJVÁROS VERSENYKIÍRÁSA 2011/2012 FŐTÁMOGATÓ: ENERGOTT KFT. DUNAÚJVÁROS TÁMOGATÓ: DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MÉDIATÁMOGATÓ: RÁDIÓ 24, DUNAÚJVÁROSI HÍRLAP, DLSZ

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2013 (03.27.) számú Hivatalos Értesítő 2013.03.27. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 047/2013 (03.15.) számú határozat A 2012-2013.

Részletesebben

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg.

Kosárlabda. A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. Kosárlabda A versenyt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány hirdeti meg. 1. A verseny célja: a. A kosárlabda sportág népszerűsítése és megszerettetése az iskoláskorú tanulók

Részletesebben

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com XIX. évfolyam, 4863. szám 12 oldal Hétfõ 2007. november 26. Megjelenik Arad, Fehér,

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket

A legkisebb falutól Brüsszelig képviselni a magyar érdekeket 1. oldal (összes: 6) A részvételi arányok azt jelzik, hogy az eredmény, a Magosz listájának győzelme, legitim - tette hozzá Jakab István a szervezet és együttműködő partnerei választási eredményeket értékelő

Részletesebben

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE SZAKÁGI SZÖVETSÉG

MAGYAR BOWLING és TEKE SZÖVETSÉG TEKE SZAKÁGI SZÖVETSÉG ORSZÁGOS SERDÜLŐ ÉS IFJÚSÁGI FIÚ EGYÉNI, SPRINT ÉS ÖSSZETETT EGYÉNI BAJNOKSÁG 2016. ÉVI VERSENYKIÍRÁSA A bajnokság kiírása a Magyar Bowling és Tekeszövetség Teke Szakági Szövetsége /továbbiakban: MATESZ/

Részletesebben

Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében

Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében Enyedi Zsolt: Smartvote kísérletek a Norvég Projekt keretében Ahogy a világ számos országában, így Magyarországon is megjelentek az elmúlt évtizedben a szavazati tanácsot adó internetes oldalak, a smartvote

Részletesebben

XXIII. FERENCZY-BUDAPEST KUPA VERSENYKIÍRÁSA

XXIII. FERENCZY-BUDAPEST KUPA VERSENYKIÍRÁSA XXIII. FERENCZY-BUDAPEST KUPA VERSENYKIÍRÁSA I. Az Angyalföldi Sportiskola és DSE, valamint a Budapesti Kézilabda Szövetség által a kézilabda sportág népszerűsítése és az utánpótlás korosztályok felkészülési

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG

BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG BARANYA MEGYEI IGAZGATÓSÁG 4/2018 (02.09.) számú Hivatalos Értesítő 2018.02.09. Tel.: +36-72-212-705 Fax.: +36-72-212-715 E-mail: baranya@mlsz.hu Web: baranya.mlsz.hu Bankszámla

Részletesebben

2012. ÉVI NŐI STRANDLABDARÚGÓ TORNA LEBONYOLÍTÁSI REND

2012. ÉVI NŐI STRANDLABDARÚGÓ TORNA LEBONYOLÍTÁSI REND 2012. ÉVI NŐI STRANDLABDARÚGÓ TORNA LEBONYOLÍTÁSI REND 1. NEVEZETT CSAPATOK A női strandlabdarúgó tornára 10 csapat nevezését fogadtuk el, név szerint: 1. United 2. Univerzum NFC 3. Kormányőr SE 4. Siófok

Részletesebben

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com XIX. évfolyam, 4815. szám 12 oldal Hétfõ 2007. október 1. Megjelenik Arad, Fehér,

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás

IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás IV. VOLÁN Egyesülés Foci Torna és Családi Nap Erős mezőnyben nem sikerült a döntőbe jutás A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. három csapattal indult, de az erős mezőnyben egyik sem jutott a döntőbe

Részletesebben

Sport XXI. Országos Mini Kupa. 2014. május 1-4. és 10-11.

Sport XXI. Országos Mini Kupa. 2014. május 1-4. és 10-11. Sport XXI. Országos Mini Kupa 2014. május 1-4. és 10-11. A Magyar Röplabda Szövetség 2014. évi Országos Mini Kupa (OMK) versenye ismét hatalmas siker volt. A 2013-as rekord létszámot is felülmúlta a rendezvény.

Részletesebben

Utánpótlás Labdarúgó Torna

Utánpótlás Labdarúgó Torna MKB - Euroleasing Kelen Kupa Utánpótlás Labdarúgó Torna. -6 r5 bruá 2011. fe H-1116 Budapest, Hunyadi Mátyás út 56. www.kelensc.hu Kö s z ö n t ő Kedves Játékosok! Tisztelt Csapatvezetők, Edzőtársak, Szülők!

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas

Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA FORRÁS: http://cink.hu/oruletes-show-t-csinalt-a-fideszes-kern-es-a-szocialist Elképesztő show-t csinált a fideszes Kern és a szocialista Garas Szily László Szily László Téma:

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek!

Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Nyugat Maraton kupa Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Második alkalommal állok rajthoz az Eplényi futam hosszútávján, a korábbihoz képest most ideálisak a körülmények. Tavaly a nagykabátomban

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET FMFSN VÁNDORSERLEG XII. Székesfehérvár, 2011. április 13. TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET Fejér Megyei Felsőoktatási Sportnap Rendező: Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Pannon Egyetem Székesfehérvári

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Tisztelt Sporttársak!

Tisztelt Sporttársak! Tisztelt Sporttársak! Szeretettel köszöntünk Benneteket az Angyalföldi Sportiskola és DSE és a Budapesti Kézilabda Szövetség által szervezett kézilabda utánpótlás tornán. Időpont: 2015. december 19-20-21.

Részletesebben

31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019.

31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019. 31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019. Verseny célja: A squash 2019. évi egyéni női és férfi bajnoki címének elnyerése. Versenyszámok: Női-és Férfi zárt verseny Versenyen indulhatnak: Azon magyar állampolgárok,

Részletesebben

Sanghaj Az időmérő

Sanghaj Az időmérő 2015. 09.27. Sanghaj Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője egy 6. és egy 11. helyet szerzett a Sanghajban megrendezett FIA Túraautóvilágbajnokságon.

Részletesebben

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com XIX. évfolyam, 4839. szám 12 oldal Hétfõ 2007. október 29. Megjelenik Arad, Fehér,

Részletesebben

"NEM" a népszavazáson

NEM a népszavazáson Este hét órakor hivatalosan befejez?dött a voksolás az ország 3177 településén kialakított 10 331 szavazókörben a vasárnap tartott országos népszavazáson. Az érvényes szavazatot leadók több, mint 98 százaléka

Részletesebben

2243 Kóka, Kossuth Lajos utca 2. Szathmári Márton - Tápiószecső FC női csapat edző (+36 30 740 0283)

2243 Kóka, Kossuth Lajos utca 2. Szathmári Márton - Tápiószecső FC női csapat edző (+36 30 740 0283) A torna szervezője: A torna helyszíne: Tápiószecső Football Club Berki Krisztián Sportcsarnok 2243 Kóka, Kossuth Lajos utca 2. Kapcsolattartó személy: Szathmári Márton - Tápiószecső FC női csapat edző

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 11/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

Történelem 3 földrészen - 1956

Történelem 3 földrészen - 1956 1956, Melbourne Az 1956. december 6-ai melbourne-i vérfürdő legendájával az olimpiatörténet egyik legismertebb fejezetének főszereplője lett a magyar vízilabda csapat. Történelem 3 földrészen - 1956 Három,

Részletesebben

_04. a labdát azon a ponton juttatja be, ahol az elhagyta a játékteret.

_04. a labdát azon a ponton juttatja be, ahol az elhagyta a játékteret. 2015-16_04 A debreceni mérkőzésen a 32. és a 35. percben is a rossz helyről elvégzett (szabálytalan) bedobás újra elvégeztetése történt ahelyett, hogy az ellenfél javára ítélte volna a bedobás jogát. A

Részletesebben

2014/2015. ÉVI STRANDKÉZILABDA MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VELENCE, EFOTT JÚLIUS

2014/2015. ÉVI STRANDKÉZILABDA MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VELENCE, EFOTT JÚLIUS 2015. JÚLIUS 16-17. 1. A verseny célja: a 2014/2015. évi Magyar Egyetemi - Főiskolai Strandkézilabda sportág bajnoki címeinek eldöntése (férfi női). A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 05/2012 (03.07.) számú Hivatalos Értesítő 2012.03.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 25/2012 (02.20.) számú határozat A 2012. február

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2014. június 26. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Az Ózdi Kézilabda Club nevében szeretnénk Önöket tájékoztatni egyesületünk működéséről.

Részletesebben

Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet

Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/302/vizilabda-a-vb-szele-megerintette-budapestet Vízilabda: a vb szele megérintette Budapestet 2017.02.14. 10:20 CET Egy kis ízelítőt kaphatott a budapesti közönség

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének szeptember 25.-i határozatai

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének szeptember 25.-i határozatai Budapest, 2008. szeptember 30. Iktatószám: 5733/2008 17. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az MLSZ Elnökségének 2008. szeptember 25.-i határozatai 202/2008. számú határozat Az Elnökség Várhidi Péter olimpiai válogatott

Részletesebben

Gyermek Kupa Szabályok Versenykiírás 3/b sz. melléklet

Gyermek Kupa Szabályok Versenykiírás 3/b sz. melléklet Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok KIVONAT Gyermek Kupára vonatkozó szabályok módosításokkal A Gyermek Kupa kosárlabda mérkőzéseket az alábbi szabályok szerint kell játszani. A Nemzetközi kosárlabda

Részletesebben

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK V-VI.korcsoport B kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four Nyugat.hu 2009. április 03. 22:01 A Pécsé lett a Magyar Kupa aranyérem. Kövesse nyomon percről percre az eseményeket. 14 óra 30 perc: A Pécs lett a

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2012 (12.06.) számú Hivatalos Értesítő 2012.12.06. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 KÖZLEMÉNY... 6 2 Versenybizottsági határozatok 422/2012 (11.28.) számú határozat

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben