ÍGY ÍRUNK MI! Szépíró mesterkurzus (PL-4372)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÍGY ÍRUNK MI! Szépíró mesterkurzus (PL-4372)"

Átírás

1 ÍGY ÍRUNK MI! Berg Judit Csukás István Darvasi László Dragomán György Grecsó Krisztián Háy János Jókai Anna Kamarás István Karafiáth Orsolya Kornis Mihály Kukorelly Endre Lackfi János Müller Péter Sziámi Rakovszky Zsuzsa Spiró György Szabó T. Anna Szilágyi Ákos Tóth Krisztina Turczi István Ungvári Tamás Urbán Gyula Zalán Tibor Az előadói felkérések folyamatban vannak, így a mesterek névsora bővül!

2 Hallgatóink a Szépíró mesterkurzusról: Életemben elszőr voltam olyan órákon, amiknek nem vártam a végét. Az óra elötti péntek estéim adventi várakozásban teltek." A képzés sokkal többet nyújtott, mint vártam. Amellett, hogy az elsö félévben hazánk legnevesebb íróinak elöadását hallgathattam, a második félévben bepillanthattam az írás valódi folyamatába. Mindezt egy vidám, nyitott társaságban, kellemes hangulatú alkalmakon. Egy teljesen másik világ csillant meg, személyes ismeretségeket köthettünk az írókkal, ezzel megnyitva további boldogulásunk útját is. Vincze Erika a MÍA 2011-es évfolyamáról Kedvem, ötleteim voltak böségesen, de tudásom, föleg ami a szépírást illeti, igencsak kevés. Ezért jelentkeztem a Magyar Író Akadémiára. Tanítottak másképpen olvasásra, az olvasottak elemzésére, kritikájára, tanították az Író felelösségét, elvárható öszinteségét, megbízhatóságát. Tanítottak irodalomtörténetet, a siker és a sikertelenség elfogadását, tanítottak idös korban is szükséges kíváncsiságra, vidámságra, bánatra, örömökre. Kellemesen töltött, tanulságokkal bövelkedö évek voltak ezek. Csak ajánlani tudom magas vérnyomás, depresszió és egyedüllétérzés ellen. Dr. Telkes Margit, a MÍA 2011-es évfolyamáról Írni mindenki tud! Általában az erre alkalmas órában egy müanyag golyóstollból a betük szavakká alakulnak, mint pl.: Szépíró mesterkurzus. Ezt könnyü leírni! Ám olyan szavakat írni, amelyek nem csak nekünk tetszö élménnyé alakulnak át, akár egy zenemü vagy egy festmény, na az nehéz! A mesterkurzus erre ad iránymutatást, ebben segít, de ehhez oda kell járni és föleg nyitott füllel, hogy majd egy napon tintánk alkotása remekmüént mutatkozzon egy könyv formájú kiadványban. Erdödi Ferenc Vilmos a MÍA 2012-es évfolyamáról A Magyar Író Akadémia nem hagyományos egyetemi képzés, hanem egyfajta mesterkurzus, ahol lehetőség nyílik az irodalom professzionális művelőivel való találkozásra, konzultációra, az íráskészség fejlesztésére, valamint a szépírói ambíciók értő, fejlődést segítő közegben való gyakorlására. Az előadások az íróvá válás folyamatáról, az írás születéséről és kulisszatitkairól, a személyes életútról, tapasztalatokról szólnak. A szemeszter célja, hogy testközelbe hozza a kortárs irodalom legismertebb képviselőit, illetve bepillantást engedjen az írók műhelytitkaiba, élményeibe, tapasztalataiba előadások és gyakorlati foglalkozások segítségével. A hallgatók folytathatják tanulmányaikat a mesterkurzus második szemeszterén, mely kisebb létszámú csoportokkal indul, és az oktatás gyakorlatcentrikus órák keretében zajlik kortárs írók vezetésével. Itt már a Magyar Író Akadémia hallgatói mutathatják meg: ők hogyan írnak! A kurzus moderátora, szakmai tanácsadója: V. Bálint Éva, aki között volt a Magyar Hírlap munkatársa, főmunkatársa majd rovatszerkesztője, később a Népszava tárcaírója, több könyve jelent meg. Jelenleg kulturális tanácsadóként tevékenykedik, és munkáiban a magyarországi kultúra általános vonatkozásaival foglalkozik. Tehetségeket karol fel, és kulturális rendezvényeket szervez hazai és nemzetközi szinten. Közönségtalálkozókra hívtak, több antológiában megjelentem, drámaírásra kaptam felkérést, a móri irodalmi újságot megcsinálhatom. Megjelentem nyomtatásban köszönet érte. Mindig felkeltem idöben szombat reggelenként, és egyszer sem gondoltam azt, hogy hiábavaló volt. Kinyílt a világ! Barátokat találtam, és olyan emberek közt lehettem, akiknek hasonlóan fontos az irodalom, és hasonló az értékrendjük.

3 TEMATIKA* TEMATIKA* Jókai Anna / Grecsó Krisztián Az írói építkezés, személyes történelem szerepe az irodalmi alkotásban. Hit /vallás, eszme stb. szerepe az írói életfelfogásban. Élet és irodalom kapcsolata. Tudja-e az író kinek ír és hogyan. Hogyan kezdene egy tv kritikát? Az első két mondatok felolvasása és megvitatása. Karafiáth Orsolya / Turczi István / Kukorelly Endre Irodalmi divatok, mitől korszerű az alkotó? Nyelvhasználat, technika használat informatika és irodalom. Irodalmi műfajok, irodalmi stílusok a 2o-21 században. Hogy kezdjen manapság egy pályakezdő? Blogirodalom. Az írás eladása, marketing, pr, önkiadás stb. Mikor fogad be az írók céhe? Szerkesztőségi munka: Alapítsanak lapot! Nevet és koncepciót kérünk 6 percben Szabad vers négy sorban. Írja le most mire gondol. Tudósítás a kifutó mellől: Írjon divattudósítást! Dragomán György és Szabó T Anna közös előadása Azaz lehet-e házaspár társszerző? Mit jelent a múzsa, a kontroll, ihlet az irodalomban. Irodalmi szívügyek, avagy híres párosok. Használ-e, ha egymás naplóit olvassuk? Lackfi János/ Müller Péter Sziámi /Tóth Krisztina / Zalán Tibor A költő elkölti-e szavakat átkölti, mihez kezdjünk a hozott anyagból? A fordítás szerepe az irodalomban, miért is nehéz nyelv a magyar, avagy miért is vannak jó műfordítóink itthon. Haikut tud Ön írni? Vers és szöveg. Mikor sűrűsödik egy szöveg verssé? Hajtogatós diákvers írás. A kollektív, egy centrumra hangolt ihlet megismerése, és a tapasztalatok megvitatása. Haiku. Hajtogatós diákvers írás. Szilágyi Ákos / Nádasdy Ádám / Darvasi László Beszél Ön magyarul? Melyik magyart beszéli, avagy a nyelv változásai. Milyen nyelvi ruhát viseljünk? Milyen a sznob a 21 században? Mire vigyázzon, ha trendi akar lenni? Milyen műfajt választott, milyen műfajt válasszon! Kinek a korába, kinek a bőrébe bújna be szívesen. Zenekari próba: Dobolni, ritmus, zenekarok. Találjuk ki, hol lakik éppen! Tárca kezdete. Hogyan kezdene egy útleírást? Célpont tetszés szerint. Háy János / Kornis Mihály Regényírók, ha drámát írnak, hogyan tiszteljük hőseink jellemét állapotát, miről ne feledkezzünk meg regényírás közben? Szerkesztőségi munka: Alapítsanak lapot! Nevet és koncepciót kérünk 6 percben Szabad vers négy sorban. Írja le most mire gondol. Tudósítás a kifutó mellől: Írjon divattudósítást! Rakovszky Zsuzsa / Spiró György / Ungvári Tamás Az írás, mint életforma. Mennyiséget és minőséget írni. Kamarás István/ Urbán Gyula Manapság milyen mesét írunk? Létezik fiúmese és leánymese? Mitől klasszikus és mitől modern a mese. Mire tanítson, mire szocializáljon, milyen értékeket közvetítsen manapság? Gyógymese vagy rémmese, varázsmese? Másként mesél ír-e az író s az írónő? Szeressük-e a képregényt? Mesedélután: Találj ki három mesehős nevet, és leírást, akik majd szerepelnek a történetedben! *A Magyar Író Akadémia nagy hangsúlyt fektet a folyamatos megújulásra és az állandóan színesedő képzési kínálatra. A nálunk előadást tartó írók fenntartják maguknak a jogot arra, hogy az itt megjelöltektől eltérjenek, ha úgy ítélik meg, hogy a hallgatók tanulását, előmenetelét az jobban szolgálja. II. szemeszter: A szemináriumok tematikájáról az első szemeszter végén adunk részletes tájékoztatást. A szemináriumok vezetői Háy János és Kornis Mihály lesznek.

4 Kiknek ajánljuk a mesterkurzust? Kiknek ajánljuk a mesterkurzust? Asztalfiókíróknak, mert: alkotásaikat értő közönséggel oszthatják meg, mesterekkel és hallgatótársakkal egyaránt. a kurzus segít az érvényesülésben, lehetőséget teremt a bekapcsolódásra az irodalmi vérkeringésbe. megismerhetik a kortárs írók, kvázi a konkurenciájuk írói technikáit, átfogó képet kapnak a kortárs irodalomról. választhatnak, hogy a mesterkurzuson előadó írók közül ki véleményezze írásukat, választásuk szerint a Litera és az Élet és Irodalom szerkesztői is elolvassák írásukat. ihletet meríthetnek az írótársak előadásaiból. Irodalomkedvelőknek, mert: a mesterkurzus testközelbe hozza a kortárs magyar irodalmat páratlan lehetőséget teremtve, hogy a tankönyvekben szereplő íróktól bárki személyesen hallgathassa meg, hogyan születtek legismertebb műveik. a Szépíró mesterkurzus nem író-olvasó találkozó, itt műhelytechnikákról, az írói mesterségről esik szó, amiről az írók más fórumon nem beszélnek, és mi olvasók is jobban megértjük műveiket az alkotási folyamat ismerete által. exkluzív kulturális kikapcsolódás ez, ami máshol nem beszerezhető információkat, széleskörű irodalmi ismeretet biztosít irodalomkedvelő hallgatóinknak. Középiskolásoknak, mert: a kortárs irodalomra általában nem marad idő az iskolai tanórák keretében, miközben az érettségi vizsgán kötelező ismeret. A diákok a mesterkurzuson a tankönyvekben szereplő kortárs íróktól hallhatják a hiányzó ismereteket, lépéselőnyt szerezve ezzel az érettségi vizsgán, illetve a későbbi továbbtanulás során. Bölcsészkaros hallgatóknak, mert: az egyetemek bölcsész karain a mesterkurzus oktatói közül csak néhányan oktatnak. az egyetemi oktatásból még magyar nyelv és irodalom szakon is hiányzik az írás mesterségének tanítása intézményesített keretek között. Nem titkolt célunk továbbá, hogy valódi közösséget teremtsünk. A tanfolyam elvégzése után is továbbélő irodalmi szalonokban, műhelyekben, website-okon tartották-tartják egymással a kapcsolatot hallgatóink. Akik munkájukban írásos szövegeket alkotnak, mert: az író és az üzletember is ugyanazzal a megoldandó feladattal küzd: a kommunikációs zűrzavarban szöveges üzeneteikkel hogyan hívhatják fel minél többek figyelmét. A szépíró ezt a szépirodalmi műfajok formájában teszi, míg az üzletember üzleti ajánlattal. Amennyiben hatékonyabbá szeretnénk tenni írásbeli kommunikációnkat, érdemes legolvasottabb kortárs íróinktól elsajátítani az írói technikákat, amelyeket később bárki átfordíthat saját üzleti gyakorlatára. Pedagógusoknak, magyartanároknak, mert: a mesterkurzuson megszerzett tudás az iskolai tanítási gyakorlatba, a tanórák rendjébe beépíthető. a pedagógus korszerűsítheti megszerzett ismereteit a magyar irodalommal kapcsolatban, élvezetesebbé teheti tanóráit az írókról szerzett személyes tapasztalatok, élmények átadásával. a pedagógusok számára előny, hogy a mesterkurzus pedagógusakkreditációval rendelkezik, melyekkel krediteket szerezhet.

5 A Jelentkezés tudnivalói A JELENTKEZÉS MENETE A mesterkurzus ideje: I. szemeszter: október december 14 között, ig. (2013. november 2-án nem tartunk órát.) II. szemeszter: február május. 10 szombati alkalommal, minden alkalommal ig. A mesterkurzus helyszíne: I. szemeszter: Budapest, Művészetek Palotája II. szemeszter: Budapest V. kerület Akkreditált képzés: FAT akkreditáció: A kurzus akkreditált felnőttképzés, amelynek feltétele a Felnőttképzési Akkreditációs Testület (FAT) regisztrációja. Ez egyaránt hasznos a jelentkezőknek, hiszen egy tanúsított, szigorú feltételeknek megfelelő és ellenőrzött képzésen vehetnek részt, hasznos azoknak a cégeknek, akik dolgozóikat szeretnék továbbképzésre beíratni hozzánk, valamint nekünk, szervezőknek, akik azt szeretnénk, hogy a képzés valóban magas színvonalon valósuljon meg. A vizsga: Az I. szemeszter zárásaként önállóan alkotott szépirodalmi alkotás beadása szükséges szabadon választott témában és műfajban. Az írásokat az Élet és Irodalom, a Litera munkatársai és az előadó írók értékelik. A vizsgafeladat formai követelményei: prózai munka esetében 1 prózai alkotást, lírai műfajban legfeljebb 5 alkotást fogadunk el. Az összterjedelem legfeljebb karakter lehet szóközökkel mind a próza mind a líra esetében. Az alkotásokat számítógépen szerkesztett, elektronikus formában várjuk. A vizsgáról bővebb tájékoztatást adunk az I. szemeszter folyamán. Pedagógus akkreditáció: Figyelem, a Szépíró mesterkurzus pedagógus akkreditációval is rendelkezik! A jelentkezés menete: a jelentkezési lap visszaküldésével rendelheti meg a képzési szolgáltatást. A jelentkezési lap mellé kérjük, csatolja a legmagasabb iskolai végzettségének másolatát, illetve a kedvezményre jogosító dokumentum fénymásolatát. A jelentkezési lap beérkezését követően munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot a további teendőkkel kapcsolatban. A képzés ára: Teljes áron az I. szemeszter díja: Ft Kedvezményes áron az I. szemeszter díja: Ft MÍA tagoknak további Ft kedvezményt adunk. Kedvezményre jogosultak a középiskolás diákok, bölcsész szakos hallgatók, szociálisan rászorulók, MÚ- OSZ-tag újságírók, nyugdíjasok és GYES-en vagy GYED-en lévő kismamák, a Magyar Író Akadémia és a Mesterkurzusok korábbi hallgatói. A kedvezményre való jogosultságot minden esetben igazolni kell! Különleges kedvezmény középiskolai, gyakorló pedagógusoknak, I. szemeszter: Ft Azok a pedagógusok vehetik igénybe a különleges kedvezményes árat, akik középiskolában tanítanak, kérjük, hogy a jelentkezési lapjuk mellé csatolják az erről szóló igazolást. Pedagógusok számára előny: a képzés pedagógusakkreditációval rendelkezik FIGYELEM! A hallgatói létszám korlátozott, tapasztalataink alapján a helyek az előjelentkezési szakaszban betelhetnek, ezért kérjük, jelentkezési lapját mihamarabb küldje el! Elérhetőségek: Magyar Író Akadémia Postacím: Budapest 1052, Semmelweis u.25. Telefon: Fax: További információkért forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségek valamelyikén: Kardos Bernadett, , bernadett.kardos@dft.hu Web:

6 Kiadványajánló Minőségfilozófiánk Az első évfolyam előadásainak válogatott és szerkesztett változatát tartalmazó Hogy írunk mi? című könyvünket ajánljuk minden érdeklődő figyelmébe, melyben 14 alkotó vall írói műhelytitkairól, az írással kapcsolatos viszonyáról. A felkért írók arra is próbálnak válaszolni, hogyan érvényesülhetünk az irodalmi piacon. Nem árulnak zsákbamacskát: felhívják a figyelmet az irodalmi közeg problémáira. De főleg a saját íróasztal, a saját magunkkal való szembesülés problémáira. Emellett mindenki mond, ha tud, néhány praktikus dolgot: Bächer Iván a szépírás és az újságírás kapcsolatáról, Békés Pál a gyerekirodalomról, Csaplár Vilmos a dokumentumanyagok hasznáról, Németh Gábor az irodalmi intézményekről. Ha én írónak készülnék, sok megfontolandót hallhattam volna Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Márton László, Spiró György, Szilágyi Ákos, Térey János és Vámos Miklós előadásában is. (részlet Károlyi Csaba kritikájából, Élet és Irodalom június szám) További induló mesterkurzusunk: English in use master course Write and speak like a pro A mesterek köztünk vannak Nem hiszünk az elméleti szakember fogalmában, előadóink a szakma legismertebb és legelismertebbgyakorlati képviselői. Tananyagunk egyedi és pótolhatatlan Kizárólag olyan ismereteket közvetítünk, amelyek a felsőoktatás és továbbképzés rendszeréből kimaradtak, és semmilyen tankönyvben sem találhatóak meg. A hallgatók gondolkodásmódjában új időszámítást kezdünk A résztvevőket nem cselekedni, hanem gondolkodni tanítjuk, és akkor önállóan is képesek lesznek uralni a cselekvéseiket. A résztvevők teljes emberi humánumát mozgósítjuk. Szemléletmódra hatunk, ami a gondolkodásban és cselekedetben is megmarad. Közösséget építünk A résztvevőket nyitottságra, együttműködésre és összetartásra ösztönözzük. Munka- vagy baráti kapcsolat alakul ki hallgatók és előadók között egyaránt. A szakma vérkeringésébe kapcsolunk Megteremtjük a lehetőséget az előadókkal való személyes kapcsolatra, hogy munkájáról mindenki legalább írásban visszaigazolást kaphasson. Hallgatóink sikere a mi sikerünk Eredményességünk mércéje nem csak a hallgatók elégedettsége. Akkor vagyunk igazán eredményesek, ha a hallgatóink sorsára, karrierjére kihat, hogy nálunk végeztek.

7

MEGÚJULT TEMATIKA ÉS ÚJ ELŐADÓK!

MEGÚJULT TEMATIKA ÉS ÚJ ELŐADÓK! MEGÚJULT TEMATIKA ÉS ÚJ ELŐADÓK! MAGYAR ÍRÓ AKADÉMIA: SZÉPÍRÓI MESTERKURZUS Balla Zsófia Bódis Kriszta Csukás István Grecsó Krisztián Háy János Jókai Anna Karafiáth Orsolya Kornis Mihály Lackfi János Lator

Részletesebben

Postacím: Budapest, 1065. Bajcsy-Zsilinszky út 5. ½. Emelet Telefon: 06 1 266-7601 Fax: 06 1 266 7603.Web: www.iroakademia.hu

Postacím: Budapest, 1065. Bajcsy-Zsilinszky út 5. ½. Emelet Telefon: 06 1 266-7601 Fax: 06 1 266 7603.Web: www.iroakademia.hu Pedagógus-akkreditáció alapítási és indítási engedély nyilvántartási szám:okm-3/12/2007 ÍGY ÍRUNK MI SZÉPÍRÓ MESTERKURZUS Oktatók: Balla Zsófia, Békés Pál, Bódis Kriszta, Csukás István, Garaczi László,

Részletesebben

ÖNÉRTÉKESÍTÉSI MESTERKURZUS

ÖNÉRTÉKESÍTÉSI MESTERKURZUS ÖNÉRTÉKESÍTÉSI MESTERKURZUS KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ PL-2944 Önértékesítési mesterkurzus a Reklámakadémia szervezésében Előadók Dr. Bánáti János (ügyvéd), Kispesta Zsuzsa (pszichológus), Majoros István (Egon

Részletesebben

IRODALMI MESTERKURZUS

IRODALMI MESTERKURZUS DIÁKOKNAK ÉS TANÁRAIKNAK 50% KEDVEZMÉNY! IRODALMI MESTERKURZUS KORTÁRS SZERZŐINK IRODALMI NAGYJAINKRÓL Radnóti és kortársai: József Attila, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Örkény István Radnóti és

Részletesebben

Postacím: Budapest, 1065. Bajcsy-Zsilinszky út 5. ½. Emelet Telefon: 06 1 266-7601 Fax: 06 1 266 7603.Web: www.iroakademia.hu

Postacím: Budapest, 1065. Bajcsy-Zsilinszky út 5. ½. Emelet Telefon: 06 1 266-7601 Fax: 06 1 266 7603.Web: www.iroakademia.hu Rendezők és dramaturgok: Marton László - Radnóti Zsuzsa Valló Péter - Békés Pál Ascher Tamás - Forgách András Novák Eszter - Kárpáti Péter Alföldi Róbert - Vörös Róbert Szirtes Tamás - Galambos Attila

Részletesebben

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017.

Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra. Továbbképzési tájékoztató 2017. Alapszintű számítástechnikai ismeretek pedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 575-2/2017. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2017.

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Ni-Mo Art Bt. szervezésében megrendezésre kerülő, hat alkalomból álló előadás-sorozatunkról, amelynek címe:

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Ni-Mo Art Bt. szervezésében megrendezésre kerülő, hat alkalomból álló előadás-sorozatunkról, amelynek címe: Tisztelt Érdeklődő! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Ni-Mo Art Bt. szervezésében megrendezésre kerülő, hat alkalomból álló előadás-sorozatunkról, amelynek címe: PROTOKOLL, ETIKETT ELŐADÁSOK ÉS WORKSHOP

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév

Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2015/2016. I. félév antárgy megnevezése antárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program 2015 februárjától továbbra is négy, ingyenesen végezhető távoktatási kurzussal, havonta, szombatonként megrendezett készségfejlesztő tréningekkel, és az

Részletesebben

Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra

Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra Korszerű óvodavezetés a köznevelés új rendszerében 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/204/2014. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.

Részletesebben

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. Alkotó vers és prózaírás (kreatív írás) szakirányú továbbképzési szak

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK. Alkotó vers és prózaírás (kreatív írás) szakirányú továbbképzési szak Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Együttnevelés: integráció, inklúzió 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/145/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003 Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: 203052/003 Cím: 6720 Szeged, Horváth Mihály u. 2-6. Telefonszám: 62/547-160 Fax: 62/547-160 E-mail: epki@vedres.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS. Mintatanterv ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések

Részletesebben

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Prezentációs és íráskészségfejlesztés

Részletesebben

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK

AKTUÁLIS RENDEZVÉNYEK, ESEMÉNYEK A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szeretettel vár minden érdeklődőt márciusi programjaira, a Mit vétettem? Író-olvasó találkozóra és a GULÁG-GUPVI Emlékévben készült filmek Pécs-Baranyai

Részletesebben

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév

Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Prezentációs- és íráskészség

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Agresszió- és konfliktuskezelés óvodapedagógusoknak 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 23/221/2015. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS

MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS MODERN ÜZLETI SZAKÚJSÁGÍRÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Edutus Főiskola 2015 Képzés célja olyan gyakorlott, magabiztos gazdasági és médiakommunikációs ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek

Részletesebben

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó!

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó! Kedves Olvasó! Bevezető Az Alumni hírlevél különszámával jelentkezünk. Jelenlegi hírlevelünk célja, hogy értesítést és információt adjunk a Szolnoki Főiskola keresztféléves képzéseiről. Képzési kínálatunkban

Részletesebben

Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója Iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója A képzés célja: Az iskolai szociális munka szakirányú továbbképzési szak képzési célja, hogy a résztvevők elsajátítsák az iskolai szociális

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/

Részletesebben

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program

Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Program Tehetséggondozó képzésünkben nyolc e-learning kurzussal várjuk diákjaikat az MCC Középiskolás Programjába. A Programban való részvétel ingyenes, a távoktatási

Részletesebben

A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT 2011. FEBRUÁR 15-ÉIG A KÖVETKEZŐ CÍMRE KELL BEKÜLDENI:

A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAPOT ÉS A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ DOKUMENTUMMÁSOLATOKAT 2011. FEBRUÁR 15-ÉIG A KÖVETKEZŐ CÍMRE KELL BEKÜLDENI: ELTE-TÓK Intézmény elérhetősége: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: (1) 487-8100 Honlap: http://www.tok.elte.hu/to Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Tanulmányi Osztály I. em. 136.

Részletesebben

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre

Jelentkezési felhívás a szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Jelentkezési felhívás a 2014. szeptemberben induló Felnőttoktatási fejlesztő szakirányú továbbképzésre Kiknek ajánljuk ezt a képzést? A képzést ajánljuk - közoktatási és szakképző intézményeknek vezetőinek,

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

KRE-BTK NAPPALI KÉPZÉSEK. ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Önköltség Képz. idő. Képz. terület

KRE-BTK NAPPALI KÉPZÉSEK. ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Önköltség Képz. idő. Képz. terület KRE-BTK NAPPALI KÉPZÉSEK ALAPKÉPZÉSBEN, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK Munka- Fin. idő rend forma Meghirdetett képzés szint A N K germanisztika [néderlandisztika] 170 000 Ft 6 1 < 2 A N K germanisztika

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

Továbbképzési tájékoztató 2018.

Továbbképzési tájékoztató 2018. Személyiségfejlődés és fejlesztés az óvodában 30 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 27282/34/2016. (e-learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 2018. 1 KÉPZÉSI

Részletesebben

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához!

KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS. Tudást adunk a munkához! KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Tudást adunk a munkához! Edutus Főiskola 2014 Kulturális szakembereknek kínálunk olyan kultúra-gazdaságtani, vállalkozási, marketing, vezetési és szervezési

Részletesebben

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax.

Szakközépiskola. E-mail cím: titkarsag@keri-szolnok.sulinet.hu Honlap elérhetőség: www.keri-szolnok.sulinet.hu Tel.: (56) 800-130 Fax. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola OM azonosító: 201166 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagintézmény Akkreditált ECL Nyelvvizsga-szervező Központ Azonosító: 036025 Tagintézmény-vezető: Dr.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP Az Év Képzési Programja PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1.) A program címe: V e z e t ő k é p z é s "Vezetőképzés: Fiatal vezetők, a vezetői utánpótlás, illetve a frissen kinevezett vezetők kompetencia-fejlesztése

Részletesebben

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel

EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés. Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel EUROMENEDZSER szakirányú továbbképzés Uniós és vezetési ismeretek kiváló MAB - minősítéssel Edutus Főiskola 2015 A képzés célja a változó európai feltételekhez igazodó legkorszerűbb ismeretanyag átadása

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Mezőkövesdi Széchenyi István Katolikus Középiskola PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019. tanévre Szaktudás Lelkiség Szolgálat 3400 Mezőkövesd, gróf Zichy János u. 18. Tel/Fax.: 49/505-280 e-mail: szechenyi@mezokovesd.t-online.hu

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója

Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak tájékoztatója A képzés célja: A Külügyi szaktanácsadó szakirányú továbbképzés célja a kortárs diplomácia és nemzetközi kapcsolatok működésének magasabb

Részletesebben

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás A jelentkezés rendje Általános tudnivalók A felsőoktatási felvételi tájékoztató megjelenése : 2013. december 16. Esetleges változások( ún. pótkötet) a tájékozatóban

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n? Miért válaszd a rekreációszervezés-és egészségfejlesztés alapszakot a JGYPK-n? Az egészség, az egészséges életmód és a rekreáció olyan fogalmak, melyek a 21. században megkerülhetetlen témák és amelyeket

Részletesebben

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ SZENT BENEDEK ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Budapesti Tagintézménye OM száma: 201410 TANULMÁNYI TERÜLETEK és FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A Magyar

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: isktitkar@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Arany János Általános Iskola és Gimnázium A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.

Részletesebben

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi

www.corvin.hiszk.hu Intézményvezető neve, Hegedűs Zoltán hegeduszoltan@hiszk.hu Pályaválasztási felelős Mucsiné Csorba Gyöngyi HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA CORVIN MÁTYÁS TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 029768 Cím: 68 Hódmezővásárhely, Városház u. 1. Telefonszám: 06-62-242-011 Fax: 06-62-241-806 E-mail: corvin@hiszk.hu

Részletesebben

FELHÍVÁS. Felsőoktatási nemzetközi marketing ismeretek felsőoktatási intézmények munkatársai számára az észak-magyarországi régióban TÁMOP

FELHÍVÁS. Felsőoktatási nemzetközi marketing ismeretek felsőoktatási intézmények munkatársai számára az észak-magyarországi régióban TÁMOP Campus Hungary Iktatószám: CH-665-1/2013 Projektazonosító:TÁMOP-4.2.4.B/2-11/1-2012-0001 TKA felnőttképzési nyilvántartási szám: 01-0487-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-0484 Ügyintéző: Mészáros Gabriella

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv

ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv ME BTK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM RÖVID CIKLUSÚ TANÁRKÉPZÉS Mintatanterv 017 szeptemberétől országos szinten új rendszerű tanárképzés jelenik meg a felsőoktatásban, mivel a korábbi, bolognai rendszerű tanárképzések

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

100 játék IV. Szakmai nap

100 játék IV. Szakmai nap Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * 100 játék IV. Szakmai nap a

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ABONY FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 Az elmúlt tanévben

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

alap közép felső angol német francia orosz

alap közép felső angol német francia orosz Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra

Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra Korszerű iskolavezetés a köznevelés új rendszerében 60 óra Akkreditált pedagógus-továbbképzés Alapítási engedély nyilvántartási száma: 43/44/2014. (blended learning képzés) Továbbképzési tájékoztató 1

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

S P O R T E D Z Ő S Z A K K É P E S Í T É S

S P O R T E D Z Ő S Z A K K É P E S Í T É S SEMMELWEIS EGYETEM Testnevelési és Sporttudományi Kar Felnőttképzési Csoport 1123 Budapest, XII. Alkotás u. 44. Csoportvezető: Nagy Dóra Tel.: 487-9247, Fax.: 356-6337 Email: ndori@mail.hupe.hu A nem olimpiai

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk

Részletesebben

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN NYILVÁNTARTOTT MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ (OKJ 54 344 02 0000 00 00) 2013. nyár Budapest 1 KÉPZÉSI ALAPINFORMÁCIÓK A képzésbe való bekapcsolódás feltételei: A Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Beszédművelés Tantárgy kódja BTA1102 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + 0+2 gyak.) gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód)

Részletesebben

Tantárgyi program 2010/2011. II. félév

Tantárgyi program 2010/2011. II. félév Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2010/2011. II. félév Prezentációs és íráskészségfejlesztés

Részletesebben

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység

Részletesebben

Miért az EFEB által szervezett irodai titkár tanfolyam a legjobb választás az Ön számára?

Miért az EFEB által szervezett irodai titkár tanfolyam a legjobb választás az Ön számára? Tanfolyami összefoglaló Tervezett kezdés: 2018-01-13 Ütemezés: 2 hetente Időtartam: 12 hónap Helyszín: Budán: XI. Villányi út 5-7. vagy Pesten: XIII. Frangepán u. 19. Tanfolyami napok: szombat 9:00-15:30,

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2014. szeptemberben induló képzések

Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2014. szeptemberben induló képzések PÉLDÁK A KÖZISMERETI TANÁRI MESTERKÉPZÉSRE JELENTKEZŐK SZÁMÁRA A 201 ÉVI ÁLTALÁNOS FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSI LAP KITÖLTÉSÉHEZ A 201 évi általános felsőoktatási felvételi jelentkezési lap kitöltése

Részletesebben

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20.

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20. Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról 2019. február 20. A felsőoktatásba való bekerülés feltétele Alapképzésre, osztatlan képzésre az a jelentkező vehető

Részletesebben

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket. Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM: 032351 KLIK 122013 Cím: 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu Kedves Szülők!

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

Márki Sándor Általános Iskola

Márki Sándor Általános Iskola Márki Sándor Általános Különös közzétételi lista 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

Önköltség (félév) Képz. idő (félév) magyar nyelv és irodalom v. keleti nyelvek és kultúrák [arab] (Budapest) (1) Ft 6 1 < 5

Önköltség (félév) Képz. idő (félév) magyar nyelv és irodalom v. keleti nyelvek és kultúrák [arab] (Budapest) (1) Ft 6 1 < 5 Hitéleti AF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PPKE F79633 PPKE-BTK TÉZMÉY ELÉRHETŐSÉGE: 2087 Piliscsaba, Egyetem u. 1. Questura Telefon: (26) 577-000/2047 E-mail: felveteli@btk.ppke.hu Honlap: http://btk.ppke.hu,

Részletesebben

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató

PEDAGÓGIA BA. Alapszakos tájékoztató PEDAGÓGIA BA Alapszakos tájékoztató 2017 Dr. Kálmán Orsolya Misley Helga Az alapszakos tájékoztató tartalma 1. Mi is a pedagógia? 2. A pedagógia alapszak bemutatása Képzési szerkezet Tantárgyak, tantárgycsoportok

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben