Balázs Ádám. Új baloldali dinamika. Szocialista előválasztások Franciaországban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Balázs Ádám. Új baloldali dinamika. Szocialista előválasztások Franciaországban"

Átírás

1 Balázs Ádám Új baloldali dinamika Szocialista előválasztások Franciaországban Mintha az elnökválasztások első fordulóján lenne túl Franciaország, pedig mindössze a szavazópolgárok 5%-a tett le voksot. A francia Szocialista Párt (PS) által rendezett, merőben új típusú előválasztások a múltbeli tapasztalatoktól eltérően nem pártpolitikai akadályként, hanem komoly lendület formáját mutatva zajlanak jelenleg, a 2012-es köztársasági elnökválasztási kampány küszöbén. Az előválasztások két fordulója között a kezdeményezés eredetiségét, az új szocialista dinamikát, illetve az eufória tarthatóságát elemezzük. François Hollande, a Szocialista Párt (PS) volt főtitkára majdnem végleges eredmények szerint az első befutó a szavazatok 39%-kával, őt követi a vasárnap esedékes második fordulóba Martine Aubry, a PS jelenlegi vezetője 31%-kal. Ségolène Royal (7%) nem tudott kellőképpen mozgósítani, a 2007-es elnökválasztási, illetve a 2008-as szocialista pártfőtitkár-választási vereségei után nem kizárt, hogy Royal végleg kudarcot vallott. A mezőnyben 49 évesen fiatalnak számító Arnaud Montebourg, a PS egyik országos titkárának előretörése jelzésértékű, a továbbiakban mérvadó lehet. A szavazatok 17%-ával a harmadik helyen végző globalizációellenes Montebourg úgy érzi, megtette az első lépést egy jövendő, VI. Köztársaság irányába. Manuel Valls, aki gazdaságilag inkább az establishment, semmint a baloldali alternatívák híve, a maga 6%-val úgy fogalmazott, hogy öröm volt kampányolni, és máris felszólította táborát: a második fordulóban szavazzanak Hollande-ra. Montebourg szimpatizánsai inkább Aubry felé hajlanak, Valls felhívását, így Hollande nevét elutasítással fogadták. Mielőtt újra kiéleződnek a szereplők kö-

2 zötti nézeteltérések, vizsgáljuk meg, hogyan is sikerült az elmúlt másfél hónapban a PSnek egyenesbe hoznia köztársasági elnökválasztási kampányát. Előválasztási kudarcok után Dominique Strauss-Kahn New York-i letartóztatása után úgy tűnt: a francia baloldal legesélyesebb potenciális köztársasági elnökjelöltjével együtt a PS is hitelét veszíti, összezavarodik, és bénultan átengedi a választási kampány főszerepét a jelenleg hatalmon lévő jobboldali néppártnak. Azóta azonban fordult a kocka: szeptember eleje óta a PS dominál a kampányban. A szocialista előválasztások, pontosabban az ezeket megelőző viták a demokrácia, az átláthatóság és a tisztességes verseny jegyében felülírták a DSKügy okozta átmeneti tanácstalanságot, és egyelőre azt a pozitív benyomást keltik, hogy a kampány, illetve szinte maga a politika a baloldalon zajlik, miközben Nicolas Sarkozy köztársasági elnök munkatársai szeptemberben az 1995-ös elnökválasztási kampány finanszírozási szabálytalanságaiba gabalyodtak bele. A párton belüli előválasztások rendszere nem hozott sikert a szocialistáknak az 1995-ös, illetve a 2007-es elnökválasztásokon. Öt évvel ezelőtt három szocialista politikus jelölte magát a jelöltségre és vitázott, amikor a jobboldali UMP már felsorakozott Nicolas Sarkozy mögött. Sarkozy éveken keresztül építette fel fokozatosan kampányát, hivatalos jelölése és maga a 2007-es választási kampány szinte csak a végső hajrá volt. A szocialisták eközben egymás között vitáztak, s így hiába nyerte meg Ségolène Royal 2006 novemberében az előválasztásokat, a radikális Laurent Fabius és a liberális Strauss-Kahn szimpatizánsai nem teremtettek egységes szocialista tábort Royal mögött. Az előválasztások így a párton belüli politikai törésvonalakat élezték ki, miközben Sarkozy az egész országgal folytatott párbeszédet. Az előválasztás rendszere Közhellyé vált, hogy az előválasztásokhoz való ragaszkodás veszítő géppé teszi a PS-t. Ez a jelölési rendszer demokratikus gyakorlat, továbbá olyan pártpolitikai esemény, amely az átláthatóság demokratikus értékét kommunikálja, ami üdvözlendő. Van-e értelme azonban éppen az elnökválasztási kampány küszöbén ünnepelni az átláthatóságot a párt aktivistái előtt, miközben az ellenfél masszívan egy természetes jelöltet támo-

3 gat? Sarkozyt is pártja aktivistái jelölték 2007 januárjában, az UMP előválasztásán azonban egyedül ő indult. A szavazatok 98,09%-val Sarkozy már inkább érkezett, semmint indult. Az előválasztások 1995-ben és 2007-ben nem eredményeztek magabiztos egységet a baloldalon, amely az Élysée-palotába segíthetett volna egy, a párton belüli viták fölé emelkedő, minden franciát megszólító személyiséget. A veszítő gép valamelyik alkatrészét ezért ki kellett cserélni. Az időzítésen aligha lehetett módosítani, mivel az előválasztások értelemszerűen az elnökválasztási kampányhoz vannak kötve. Az előválasztásokat a szocialistáknak olyan eseménnyé kellett alakítaniuk, amely az egész országot közvetlenül érinti. Fel kellett ismerniük, hogy az átlátható politikai játék irányvonalának a kampány dinamikáját kell megadnia, különben a pártpolitika tulajdonképpen elszabotálja a transzparencia elméletileg pozitív demokratikus értékét. Az alkatrészcsere e felismerések fényében megtörtént: nem csupán a PS aktivistái szavazhattak tegnap, hanem valamennyi regisztrált francia szavazópolgár részt vehetett a szocialista előválasztásokon. Nem volt szükséges külön erre az eseményre jelentkezni, ugyanis Franciaországban valamennyi választás előtt időben kell regisztrálni. Az szavazhat, aki (újra) feliratkozott az országos választási névjegyzékbe december 31-ig. A PS egy minimum 1 eurós hozzájárulást kért a szavazni kívánó állampolgároktól, továbbá azt, hogy a szavazók írjanak alá egy nyilatkozatot, amely a baloldal értékrendjét foglalja magába. Ez a nyilatkozat így hangzik: Azonosulok a Baloldal és a Köztársaság értékeivel, a szabadságra, egyenlősségre, testvériségre, laikusságra, igazságosságra és a szolidáris haladásra épülő társadalom elképzelésével. A szövegben a Baloldal, illetve a szolidáris haladás kivételével minden fogalom egyetemesen köztársaságpárti, így a politikai paletta valamennyi mérsékelt, francia értelemben vett republikánus irányzata felismerheti magát benne. A nyilatkozatot nem is kellett külön szignóval ellátni, mivel a voksoláskor egyébként is aláírandó jegyzékben szerepelt. A szöveg elég elvont ahhoz, hogy a baloldali jelszavaktól esetleg idegenkedő résztvevők ne érezzék magukat idegenben, a Szocialista Párt pedig jelképesen beleélheti magát abba a szerepbe, amely Franciaországban a XIX. században volt utoljára kizárólag a baloldalé: a köztársaságot mint célt kitűző politikai mozgalom szerepébe.

4 Innovatív demokratikus gyakorlat Hogyan is lehetne megjósolni egy olyan szavazás eredményét, amely nem rendelkezik precedenssel? Ezt a párton belüli eseményt, amely azonban valamennyi francia szavazópolgár számára nyitott, nincs mihez hasonlítani. A harmadik helyezett Montebourg éppenséggel azáltal tudta sikerként kommunikálni eredményét, hogy szinte lehetetlen volt a hagyományos, és ebben az esetben inadekvát közvélemény-kutatásokon túl találgatni: kampányom azt mutatja, hogy a közvélemény-kutatások hazudnak, ez az én hőstettem. A PS vezetői a választások előtt azt nyilatkozták, hogy egymillió szavazó részvételével az esemény sikerként könyvelhető el. Ez az egymillió azonban enyhén szólva önkényes szám, maga a párt tűzte ki célul, és volt olyan előrelátó, hogy ne tegye túl magasra a lécet. Nyáron, amikor sokak számára még nem volt egyértelmű, hogy nem csak a PS 150 ezer aktivistája szavazhat, hanem mindenki, a félmilliós részvétel is soknak tűnt. A sikeres szeptemberi kampány, a hat jelölt között lezajlott, magas nézettséget elkönyvelő három televíziós vita után azonban kudarc lett volna egymillió alatt teljesíteni. Vasárnap a párt által szimbolikusan megjelölt egymilliós határt már délután három órakor meghaladta a résztvevők száma, és ez csakis azért tűnhet eseménynek, mert a PS óvatosan ugyan, azonban mégis előre kitalálta ezt a jelképes határt. Este hétig végül két és fél millióan fordultak az urnákhoz, ami 5%-os részvételi arányt jelent országos szinten. A PS előtt álló kihívás, hogy kampánya ne essen vissza e számok valóságába, és hogy ebből a lendületből ténylegesen elérje az országos szintet. Elmondható tehát, hogy a precedens nélküli demokratikus gyakorlat a folyamatnak ebben a stádiumában egyértelműen a kezdeményezőnek kedvez. Elmondható az is, hogy amit Ségolène Royal 2007-ben részvételi demokráciának titulált, és ami ügyetlen, számos improvizált mozzanatból összerakódó kampányában a nap végén tartalom nélkül maradt, tulajdonképpen most, az innovatív, nyitott előválasztások alkalmával lelt olyan értelemre, amelyet a PS-nek érdekében áll továbbfűznie Sarkozy gyűjtőpártjával szemben. A jobboldali kormánypárt (UMP) előbb hagyományos módon lekezelően nyilatkozott a szocialista veszítő gépről, majd fokozatosan elkezdte méltatni az előválasztások gondolatát. François Fillon miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy az előválasztások modern folyamatot képeznek, amely a jobboldalon ugyanúgy elképzelhető, mint a baloldalon. Fillon 2010 júniusában azt nyilatkozta, hogy a 2012-es elnökválasztások előtt tartani

5 fognak előválasztásokat az UMP-ben, a múlt héten azonban egyértelművé tette, hogy ha a párt jelöltje a leköszönő elnök, akkor értelemszerűen nem kerül sor előválasztásokra. A francia miniszterelnök, elterelve a figyelmet ellentmondásos nyilatkozatairól azt is hangsúlyozta, hogy az előválasztások gyakorlata nem kizárólag a köztársasági elnökválasztáshoz, hanem például önkormányzati választásokhoz is köthető. Fillon lényegében kerüli a szembesülést azzal a ténnyel, hogy itt és most, 2011-ben a jövőre esedékes elnökválasztások előtt szerencsés ötlet volt előválasztásokat rendezni. Jean-François Copé, az UMP mérsékeltnek aligha nevezhető főtitkára továbbra is cinikusan hangoztatja, hogy a PS előválasztásán a francia szavazópolgárok elenyésző hányada vett csak részt, de a jelenlegi helyzetben nem tud hitelesen előrukkolni a veszítő gép toposzával. Szocialista előny A PS-ben a vita zajlik, nálunk pedig a botrány, kész borzalom! - fakadt ki a közelmúltban François Goulard, UMP-s képviselő. Miközben Sarkozy pártjában egy korrupciós ügy van éppen napirenden, a szocialisták politizálnak. Övék most a főszerep. A kérdés az, hogy az előválasztások első fordulóját követően képesek-e továbbtáplálni azt a pozitív hangulatot, amely az elmúlt másfél hónap vitáit jellemezte. Az eredmények tudatában a kedélyállapot könnyen megváltozhat. Arnaud Montebourg királycsináló szerepet kapott a szavazatok 17%-ával, Ségolène Royal elbukott. Mostantól arra lenne célszerű összpontosítani valamennyiüknek, hogy az egymás között lefolytatott nyilvános viták után hamar egyértelművé váljon, ki a PS természetes jelöltje. Máskülönben az a demokratikus gyakorlat, amely október 9-én sikeresen mozgósította az embereket, a közvéleményben visszazökkenhet az elkönyvelt 5%-os érdeklődési szintre.

Balázs Ádám. Franciaország választ. Hollande és Sarkozy: két forduló között és ezeken túl

Balázs Ádám. Franciaország választ. Hollande és Sarkozy: két forduló között és ezeken túl Balázs Ádám Franciaország választ Hollande és Sarkozy: két forduló között és ezeken túl Franciaországban még nem dőlt el, ki lesz a következő köztársasági elnök. Valamennyi felmérés szerint a szocialista

Részletesebben

Paár Ádám. Hatan a pályán. A francia Szocialista Párt előválasztása

Paár Ádám. Hatan a pályán. A francia Szocialista Párt előválasztása Paár Ádám Hatan a pályán A francia Szocialista Párt előválasztása Ahogyan arról korábban írtunk, Magyarországon időszerű lenne, hogy az Orbán-kormány leváltására törekvő ellenzéki összefogás jelöltjei

Részletesebben

Kik voltak a NOlimpia aláírói?

Kik voltak a NOlimpia aláírói? Kik voltak a NOlimpia aláírói? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak

Részletesebben

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb

Részletesebben

Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL

Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ FORDULÓ NAPJA: 2010. ÁPRILIS 11.

Részletesebben

Parlamenti választások Romániában

Parlamenti választások Romániában Parlamenti választások Romániában Romániában 216. december 11-én rendezték meg a parlamenti választásokat, amelyet ezúttal nagyrészt visszatérve a 28 előtti szabályozáshoz megyei listás, arányos rendszerben

Részletesebben

A Front National előretörése Franciaországban

A Front National előretörése Franciaországban MKI-elemzések E-2011/11 Fejérdy gergely A Front National előretörése Franciaországban MKI-ELEMZÉSEK A Magyar Külügyi Intézet időszaki kiadványa Kiadó: Magyar Külügyi Intézet Felelős szerkesztő és tördelő:

Részletesebben

Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL

Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes

Részletesebben

Államfőválasztás Szlovákiában magyar jelölttel és civil győztessel

Államfőválasztás Szlovákiában magyar jelölttel és civil győztessel Rákóczi Krisztián Államfőválasztás Szlovákiában magyar jelölttel és civil győztessel A hagyományos politikai elit vereségét hozta Szlovákia történetének negyedik közvetlen államfőválasztása, melynek két

Részletesebben

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament

Részletesebben

az idegenellenesség, az EU-szkepticizmus, az elitellenesség, az antikapitalizmus, muszlimellenesség, a rasszizmus és rendszerellenesség mind-mind

az idegenellenesség, az EU-szkepticizmus, az elitellenesség, az antikapitalizmus, muszlimellenesség, a rasszizmus és rendszerellenesség mind-mind az idegenellenesség, az EU-szkepticizmus, az elitellenesség, az antikapitalizmus, muszlimellenesség, a rasszizmus és rendszerellenesség mind-mind csak felszíni tünet. Lényegében egy olyan alapértéket ért

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

Szervezet előkészítő javaslat. I. Bevezetés helyzetértékeléssel. 2010-ben még sokan bíztak, elhitték, az új kormány a zemberekért lesz.

Szervezet előkészítő javaslat. I. Bevezetés helyzetértékeléssel. 2010-ben még sokan bíztak, elhitték, az új kormány a zemberekért lesz. 1 Szervezet előkészítő javaslat I. Bevezetés helyzetértékeléssel A rendszerváltás viharos gyorsaságú gazdasági átalakulást eredményezett, de a kialakulóban lévő új politikai rétegben nem jött létre közmegegyezés

Részletesebben

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG MÁRCIUS 03-I ÜLÉSÉRŐL

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG MÁRCIUS 03-I ÜLÉSÉRŐL NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2014. MÁRCIUS 03-I ÜLÉSÉRŐL Az ülés helyszíne: Nemzeti Választási Iroda székháza (1054 Budapest, Alkotmány u. 3.) Az ülés ideje:

Részletesebben

Jöhet a 8. alaptörvény-módosítás: összevont EP- és önkormányzati választás lesz? június 11. hétfő, 09:00

Jöhet a 8. alaptörvény-módosítás: összevont EP- és önkormányzati választás lesz? június 11. hétfő, 09:00 A Zoom.hu értesülései szerint nekiláttak egy e pillanatban szigorúan titkos projekt kidolgozásának és finom terítésének a Fidesz-pártközpontban. A terv lényege, hogy a kormánypárti polgármesterek készüljenek

Részletesebben

Európa szocialistái, egyesüljetek!

Európa szocialistái, egyesüljetek! LAURENT FABIUS PIERRE MAUROY MICHEL ROCARD Európa szocialistái, egyesüljetek! Kinyílik a világ, hatalmas gazdasági, kulturális és technológiai robbanásnak vagyunk tanúi, a globalizáció idejét éljük, és

Részletesebben

A RENDSZERVÁLTÁS MINT FRANCIA SZOKÁS

A RENDSZERVÁLTÁS MINT FRANCIA SZOKÁS A RENDSZERVÁLTÁS MINT FRANCIA SZOKÁS Soós Eszter Petronella (politológus PhD-hallgató, ELTE ÁJK Politikatudományi Doktori Iskola) (Boros Zsuzsanna: Rendszerváltások Franciaországban, L Harmattan Könyvkiadó,

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz

Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz Rendszerváltó és archívum Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz A Rendszerváltó és Archívum rovatunk a lapszám tematikájához illeszkedve ezúttal az 1990-es országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI RACIONALITÁS ÉS A MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI REFORMOK PÁLNÉ KOVÁCS ILONA *

KÖZIGAZGATÁSI RACIONALITÁS ÉS A MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI REFORMOK PÁLNÉ KOVÁCS ILONA * KÖZIGAZGATÁSI RACIONALITÁS ÉS A MAGYAR ÖNKORMÁNYZATI REFORMOK Tisztelgés Verebélyi Imre több évtizedes közigazgatás korszerűsítési tevékenysége előtt PÁLNÉ KOVÁCS ILONA * Verebélyi Imre, az önkormányzati

Részletesebben

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai

Részletesebben

A franciaországi megyei választások után

A franciaországi megyei választások után ELEMZÉSEK A franciaországi megyei választások után Fejérdy Gergely KKI-elemzések A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványa Kiadó: Külügyi és Külgazdasági Intézet Szerkesztés és tördelés: Tevelyné

Részletesebben

Hatékonyság vagy ellensúly

Hatékonyság vagy ellensúly Hatékonyság vagy ellensúly Az országos adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 20-22. A budapesti adatfelvétel ideje: 2010. szeptember 23-27. 2010. 38. hét 2. OLDAL Országos pártszimpátia Kétszer nem lehet

Részletesebben

PoloniaPress hírcsokor

PoloniaPress hírcsokor PoloniaPress hírcsokor 2014. június Lengyelország és az EU Komorowski a D-Day emlékünnepségén 2014. június 6. Bronisław Komorowski köztársasági elnök részt vett a normandiai partraszállás 70. évfordulójának

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

2018-BAN VÉGET ÉRHET VONA GÁBOR PÁRTELNÖKSÉGE

2018-BAN VÉGET ÉRHET VONA GÁBOR PÁRTELNÖKSÉGE 2018-BAN VÉGET ÉRHET VONA GÁBOR PÁRTELNÖKSÉGE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.05.06. www.nezopontintezet.hu +36 1 269 1843 info@nezopontintezet.hu 2018-BAN VÉGET ÉRHET VONA GÁBOR PÁRTELNÖKSÉGE 2 ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 10/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat

JEGYZŐKÖNYV. 10/2014. (III. 3.) számú OEVB határozat JEGYZŐKÖNYV Készült: A Heves megye 3. számú Országgyűlési Egyéni Választókerület Választási Bizottságának (a továbbiakban: OEVB) a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatalban 2014. március 3-án megtartott üléséről.

Részletesebben

Határtalan választások I. A nemzetközi példák

Határtalan választások I. A nemzetközi példák Török Zoltán Határtalan választások I. A nemzetközi példák A határon túli állampolgárok választójogának szabályozása a 2010-es kormányváltást követően Magyarországon is aktuálissá vált. Ennek a jognak

Részletesebben

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus

Részletesebben

Ebben a dokumentumban minden kérdésnél a Magyarországra vonatkozó eredmények szerepelnek, az EU átlagával összehasonlítva.

Ebben a dokumentumban minden kérdésnél a Magyarországra vonatkozó eredmények szerepelnek, az EU átlagával összehasonlítva. Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság A Polgárokkal Való Kapcsolattartás KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ OSZTÁLY 30/09/2009 EB71.3 2009. ÉVI EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK Választás utáni felmérés Országos profil:

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

Választásra jogosultak száma (fő)

Választásra jogosultak száma (fő) Tisztelt Választópolgárok! Kedves Zsombóiak! 2018. április 8-án településünkön is Országgyűlési Képviselő választást tartottak. A választási törvény alapján az országgyűlési választás egy fordulós volt.

Részletesebben

Leváltják az európai elitet, ha nem változtat a politikáján

Leváltják az európai elitet, ha nem változtat a politikáján Leváltják az európai elitet, ha nem változtat a politikáján A Nézőpont Intézet elemzése NÉZŐPONT ELEMZŐINTÉZET NONPROFIT KFT. 1054-Budapest, Alkotmány utca 15. SAJTÓ MOBIL +36 20 276 79 09 SAJTÓ E-MAIL

Részletesebben

A magyar középosztály

A magyar középosztály Pétervári Zsolt A magyar középosztály A magyar társadalom jelenlegi szerkezetét jelentős mértékben meghatározza a Kádárrendszer öröksége. Az 1945-47-es koalíciós korszak után felszámolt úri középosztály

Részletesebben

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v

Fővárosi Választási Bizottság. J e g y z ő k ö n y v Fővárosi Választási Bizottság J e g y z ő k ö n y v Készült: a Fővárosi Választási Bizottság 2014. szeptember 12-én, 14.23 órai kezdettel, a Budapest V. kerület, Városház utca 9-11. szám alatti, 301. szobacsoport

Részletesebben

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese

Részletesebben

A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat

A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat A Századvég 2012. január közepén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint a magyar választópolgárok körében az Európai Unió és

Részletesebben

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *

Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * 302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,

Részletesebben

2004. évi XCII. törvény. a választási eljárásról szóló évi C. törvény módosításáról1

2004. évi XCII. törvény. a választási eljárásról szóló évi C. törvény módosításáról1 http://www.complex.hu/kzldat/t0400092.htm/t0400092.htm 2004. évi XCII. törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról1 1. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, MINT HAZÁNK EURÓPAI UNIÓBA ILLESZKEDÉSÉNEK FONTOS ESZKÖZE MIHÁLYI HELGA A témaválasztás és a cím rövid magyarázatra szorul abból a szempontból, hogyan kapcsolódik előadásom

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Tájékoztatások és közlemények

Tájékoztatások és közlemények Az Európai Unió Hivatalos Lapja ISSN 1725-518X C 83 Magyar nyelvű kiadás Tájékoztatások és közlemények 53. évfolyam 2010. március 30. Közleményszám Tartalom Oldal 2010/C 83/01 Az Európai Unióról szóló

Részletesebben

Így választott Budapest

Így választott Budapest SZABÓ SZILÁRD Így választott Budapest Ignácz Károly: Budapest választ. Parlamenti és törvényhatósági választások a fővárosban 1920-1945 Napvilág Kiadó, h. n. 2013, 199 o. Ignácz Károly történész, a Politikatörténeti

Részletesebben

Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés

Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés A TAGÁLLAMOK KORMÁNYKÉPVISELŐINEK KONFERENCIÁJA Brüsszel, 2004. augusztus 6. (OR. en) CIG 87/04 Tárgy: Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződés CIG 87/04 JL HU TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM I.

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

A második brit miniszterelnök-jelölti vita

A második brit miniszterelnök-jelölti vita Nagy Attila Tibor A második brit miniszterelnök-jelölti vita A 2010. április 22-én a Sky News által megrendezett, a hivatalban lévő munkáspárti Gordon Brown miniszterelnök, a konzervatív David Cameron

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

Így dolgoztak a független parlamenti képviselők

Így dolgoztak a független parlamenti képviselők Így dolgoztak a független parlamenti képviselők A független képviselők átlagosan a szavazások valamivel kevesebb, mint háromnegyedén vettek részt, ami az Országgyűlés egészét tekintve mérsékelt aktivitásnak

Részletesebben

A választási rendszer és választások

A választási rendszer és választások A választási rendszer és választások 1 1. Parlamenti választási rendszer - 1989-2010 - Megszületésének körülményei - A rendszer működése - Választási eredmények - Politikai földrajz - 2011 - Megszületésének

Részletesebben

A Republikon Intézet előválasztási javaslata REPUBLIKON INTÉZET, 2015

A Republikon Intézet előválasztási javaslata REPUBLIKON INTÉZET, 2015 A Republikon Intézet előválasztási javaslata REPUBLIKON INTÉZET, 2015 Tartalom Mi az előválasztás?... 3 Miért van szükség előválasztásra Magyarországon?... 3 Az előválasztások előnyei... 6 Részvételi demokrácia

Részletesebben

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei)

László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) László Garaczi Fülcimpa (az ideológia malomkövei) Nemrég Magyarországon járt a Dalai Láma. Valaki a közönségből megkérdezte tőle, hogy tényleg Magyarországon van e a Föld gyógyító szívcsakrája, konkrétan

Részletesebben

A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10.

A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEKRE VONATKOZÓ EURÓPAI UNIÓS SZABÁLYOZÁS.MOSTANÁIG CSAK BIZOTTSÁGI

Részletesebben

Előzetes regisztráció felvetése a választási eljárásban

Előzetes regisztráció felvetése a választási eljárásban Előzetes regisztráció felvetése a választási eljárásban A felmerült javaslat Az előregisztráció bevezetésének ötlete először 2011. októberében merült fel a Fidesz vezetésében. Már az akkori félinformációk

Részletesebben

DOKUMENTUMOK. (Részlet)

DOKUMENTUMOK. (Részlet) DOKUMENTUMOK Preambulum SZERZÕDÉS az európai alkotmány létrehozásáról * (Részlet) ÕFELSÉGE A BELGÁK KIRÁLYA, A CSEH KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE, ÕFELSÉGE DÁNIA KIRÁLYNÕJE, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

Részletesebben

Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás

Részletesebben

Tisztelt Választópolgárok!

Tisztelt Választópolgárok! Tisztelt Választópolgárok! Az Alkotmány rendelkezése alapján a helyi önkormányzati képvisel ket, valamint a polgármestert a választópolgárok általános és egyenl választójog alapján, közvetlen és titkos

Részletesebben

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese

Részletesebben

Alain de Benoist: Le Pen esélyeiről és Orbán harcáról

Alain de Benoist: Le Pen esélyeiről és Orbán harcáról Alain de Benoist: Le Pen esélyeiről és Orbán harcáról Het Válasz - 2012.04.30 Alain de Benoist francia filozófus a Heti Válasznak adott interjúban a Nemzeti Front megerősödésének okait és lehetőségeit

Részletesebben

Rendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)

Rendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet) 2016. március 17. Kovács János vezető elemző A Jobbikot és az LMP-t (tehát az ún. XXI. századi pártokat) bizonyos nézőpontból közös platformra helyező elemzések kezdetben elsősorban az anti-establishment

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó

NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS készítette: Bánlaki Ildikó DEMOKRÁCIA a hatalomgyakorlás formája MODERNITÁS modern állam demos választójoggal rendelkezők csoportja (nagy) a közügyek intézésére

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

Női politikusok a közvélemény szemében

Női politikusok a közvélemény szemében Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...

Részletesebben

A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1)

A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1) 1. szint Május-június A legpesszimistább várakozásoknál is rosszabb volt a részvétel(1) A 350 millió uniós állampolgár(2) közül csak 150 millióan vettek részt(3) a választáson(4). Ez még a legpesszimistább

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban

Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban Paár Ádám Egy protest mozgalom az Egyesült Államokban A Republikánus Párt konzervatív hátországában szerveződő, azonban a republikánusoktól független Tea Party mozgalom sikeres szereplése a májusi szenátusi

Részletesebben

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája

Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető

Részletesebben

2016. JÚNIUS 10-RE ÖSSZEHÍVOM A ZENTAI KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 1. ALAKULÓ ÜLÉSÉT

2016. JÚNIUS 10-RE ÖSSZEHÍVOM A ZENTAI KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 1. ALAKULÓ ÜLÉSÉT Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Zenta község Zenta Község Képviselő-testülete Szám: 1/2016-I Kelt: 2016. május 9. Z e n t a Zenta község statútumának (Zenta Község Hivatalos Lapja, 5/2011.

Részletesebben

Óbarok Község Önkormányzat Helyi Választási Iroda 2063 Óbarok, Iskola u. 3. Tel.: 22/ Fax.: 22/

Óbarok Község Önkormányzat Helyi Választási Iroda 2063 Óbarok, Iskola u. 3. Tel.: 22/ Fax.: 22/ Óbarok Község Önkormányzat Helyi Választási Iroda 2063 Óbarok, Iskola u. 3. Tel.: 22/704-147 Fax.: 22/704-777 Tisztelt Választópolgárok! A Köztársasági Elnök 2010. október 3. napjára (vasárnapra) tűzte

Részletesebben

Nők a parlamentben, 1990 2014

Nők a parlamentben, 1990 2014 Tanulmányok Nők a parlamentben, 1990 2014 Koncz Katalin, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára E-mail: professor.katalin.koncz@gmail.com A rendszerváltást követően Magyarországon és a térség országaiban

Részletesebben

NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Felelős Társaságirányítási Jelentés

NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Felelős Társaságirányítási Jelentés NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Felelős Társaságirányítási elentés A NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság

Részletesebben

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint

EURÓPAI VÁLASZTÁSOK Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények: Az európai átlag és a főbb tendenciák országok szerint Kommunikációs Főigazgatóság C. Igazgatóság - Kapcsolat a polgárokkal KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ EGYSÉG EURÓPAI VÁLASZTÁSOK 2009 2009/05/27 Választások előtti közvélemény-kutatás - Első fázis Első eredmények:

Részletesebben

Politikai állapotjelző 2011 tavaszán

Politikai állapotjelző 2011 tavaszán Intézet a Demokratikus Alternatíváért 2 Ellenzéki szempontból 2010 tavaszának egyik legfontosabb kérdése volt, hogy mely politikai erő lehet a jelenlegi jobboldali konglomerátum lehetséges kihívója. A

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA MAGYARORSZÁG KORM ÁN YA ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA Érkezett: 2018 OKT 1 9. T/2933. számú törvényjavaslat az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament

Részletesebben

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL

HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL HAVI ELEMZÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1 O K T Ó B E R A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 13. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig

A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig A jelen kihívások Egy paradoxon A mindennapi életünkben erőteljesen jelen van. Nem ismeri a nagyközönség. Újra időszerűvé vált Tömeges munkanélküliség

Részletesebben

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4891 Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 266 WOMEN AND EUROPEAN PARLIAMENT Demographics D1. A kérdezett neme [1] Férfi [2] Nő D2. Hány

Részletesebben

Kongresszusi állásfoglalás az önkormányzati választások előtt

Kongresszusi állásfoglalás az önkormányzati választások előtt Kongresszusi állásfoglalás az önkormányzati választások előtt Magyarországon, 1990-ben 98 %-os többséggel fogadta el az Országgyűlés az Önkormányzati Törvényt. Az ezt követő két évtizedben alakult ki az

Részletesebben

A romakérdés europaizálódása?

A romakérdés europaizálódása? 56 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2010. OKTÓBER Csiki Tamás A romakérdés europaizálódása? Az elmúlt két hónapban váratlanul nagy visszhangot kapott Európában egy olyan kérdéskör, amelyet az Európai Unió legfejlettebb

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 291 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló Egyezménye (CETS No. 196) Kiegészítő

Részletesebben

Rendelet hatálya 1.. Rendelet célja 2..

Rendelet hatálya 1.. Rendelet célja 2.. Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 9/2008. (IV.15.) sz. rendelete a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat választásról Egységes szerkezetben a 12/2008. (V.20.) sz. rendelettel Bugyi Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Tájékoztató az Európai Parlament tagjainak választásához kapcsolódó tudnivalókról Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország

Tájékoztató az Európai Parlament tagjainak választásához kapcsolódó tudnivalókról Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország Tájékoztató az Európai Parlament tagjainak választásához kapcsolódó tudnivalókról 2019. Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország Köztársasági Elnöke az Európai Parlament tagjainak 2019.

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról május

Havi elemzés az infláció alakulásáról május Havi elemzés az infláció alakulásáról 2014. május 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 2013. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

Szigetvári Viktor előadása

Szigetvári Viktor előadása Szigetvári Viktor előadása info@penzugykutato.hu Tel: +36.1.335.0807 Fax: +36.1.335.0828 Összefoglaló Szigetvári Viktor előadásáról Pénzügykutató Napok, 2012. október 26. Visegrád Mivel mind a független

Részletesebben

Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.

Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák

Részletesebben

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái?

Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Bérkülönbségtől a szerepelvárásokig: mik a magyar nők és férfiak problémái? Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló A nemek közti bérkülönbséget tartja a legnagyobb egyenlőtlenségi problémának a magyar

Részletesebben

Meditáció a nemzeti karakterről

Meditáció a nemzeti karakterről Csepeli György Meditáció a nemzeti karakterről A nemzeti karakter feltételezése legalább olyan régi, mint magának a nemzetnek a létezése. Sőt a korábbtól fogva létező csoportalakzatok (vallási, etnikai,

Részletesebben

H a t á r o z a t o t. Felsőcsatár településen működő Helyi Választási Bizottság

H a t á r o z a t o t. Felsőcsatár településen működő Helyi Választási Bizottság HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG FELSŐCSATÁR 9794 Felsőcsatár, Petőfi u. 74. Tel.: 94/351-000 Száma: 1/2015. (V.06.) HVB Tárgy: Felsőcsatár településen időközi választás kitűzése Felsőcsatár településen működő

Részletesebben

Az új magyar választási rendszer

Az új magyar választási rendszer Az új magyar választási rendszer Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem, Győr a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés,

Részletesebben

A progresszív gazdaságpolitika alkotóelemei

A progresszív gazdaságpolitika alkotóelemei Matthias Platzeck Elemzés Budapest 2012. január Nagyon kemény időket élünk. A világgazdaság megingott. Teljesen bizonytalan, hogy sikerül-e az USA-nak hosszú távon talpon maradnia. Mindeközben az egyesült

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 47. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 19., csütörtök. Tartalomjegyzék. 2012. évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl 8364

MAGYAR KÖZLÖNY. 47. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 19., csütörtök. Tartalomjegyzék. 2012. évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl 8364 MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2012. április 19., csütörtök 47. szám Tartalomjegyzék 2012. évi XXXVI. törvény Az Országgyûlésrõl 8364 36/2012. (IV. 19.) OGY határozat A Magyar Köztársaság

Részletesebben

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2014. február

Havi elemzés az infláció alakulásáról. 2014. február Havi elemzés az infláció alakulásáról 2014. február 1 A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 2013. évi CXXXIX. tv.) 3. (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti

Részletesebben

Panel második hullám változói

Panel második hullám változói Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium 2007. május 4-i üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium 2007. május 4-i üléséről. Jegyzőkönyv Készült: A Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium 2007. május 4-i üléséről. Helye: Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal (1056 Budapest, Váci u. 62-64.) Jelen

Részletesebben