A fejlesztési célra évben 1,524 milliárd forint áll rendelkezésre.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A fejlesztési célra 2015. évben 1,524 milliárd forint áll rendelkezésre."

Átírás

1 A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK Környezet és Energia Az egészséges ivóvíz biztosításához szükséges laboratóriumi fejlesztésről a népegészségügyben KEOP 1.5.0/15 A pályázók körének meghatározása: Országos Tisztifőorvosi Hivatal Jelen konstrukcióban a szolgáltatott víz minőségének a kor követelményeinek megfelelő mérőpotenciállal rendelkező hatósági felügyelet és ellenőrzés megvalósítására vonatkozó eszköz, műszer és szoftver beszerzés támogatható. A pályázat benyújtására április 15-től van lehetőség a konstrukció felfüggesztéséig. A fejlesztési célra évben 1,524 milliárd forint áll rendelkezésre. Környezet és Energia Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése KEOP Az Európai Parlament és a Tanács 2012/27/EU irányelve előírja az uniós tagállamok számára, hogy között végsőenergiafogyasztásuk legalább 1,5 százalékának megfelelő új energia-megtakarítást kell elérniük évente a január 1-jét megelőző három év átlagában. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal számításai alapján, a direktíva által lehetővé tett kötelezettség csökkentési lehetőségeket maximálisan kihasználva, hazánknak 2020-ra 38,515 PJ/év új energia megtakarítást kell elérnie. A pályázat benyújtására augusztus 31-ig van lehetőség. Jelen pályázati felhívásban elnyerhető támogatás mértéke az összes elszámolható költség 100%-a. A jelen pályázati felhívás keretében a támogatási igény nem haladhatja meg a 150 millió Ft-ot, azzal a kiegészítéssel, hogy nem elszámolható költségek felmerülése esetén sem haladhatja meg a nettó 150 millió Ft-ot a közbeszerzési szempontból egybeszámítandó kivitelezési munkák költsége. 1

2 Operatív Program A pályázók körének meghatározása: Környezet és Energia Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések - A vizek kártételeinek elhárítását szolgáló létesítmények fenntartását és az azokon történő védekezések végrehajtására szolgáló eszköz, gép és műszer beszerzés KEOP /B/15 Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF), OVF és Vízügyi Igazgatóságok konzorciuma. A pályázati kiírás célja a vizek kártételeinek elhárítását szolgáló művek és létesítmények rendeltetésszerű és biztonságos fenntartásához, a védekezési feladatok hatékony végrehajtásához szükséges gép- és eszközpark, műszerpark fejlesztése. A pályázatok benyújtása a kiírás felfüggesztéséig folyamatosan lehetséges. KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK, NON-PROFIT SZERVEKNE, KÖZFÉRA IRÁNYÍTÁSA ALATT ÁLLÓ GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK Operatív Program Társadalmi Megújulás Könyvtári digitális tartalmak online elérhetőségének javítása TÁMOP Jelen kiemelt konstrukció célja, hogy a Nat kialakításában fontos szerepet játszó fent említett két elv érvényre juttatását elősegítve a nemzeti kulturális értékek rendelkezésre állását biztosítsa, elérhető és egységes elvek alapján kereshetővé tett formában, a jelenleg fejlesztés alatt álló Nemzeti Köznevelési Portálhoz illeszkedő módon a tanulók formális, nem-formális és informális tanulásának elősegítése érdekében. A fejlesztések megteremtik annak alapfeltételeit, hogy a már digitalizált, de a nagyközönség számára eddig hozzáférhetetlen anyagok (digitális könyvtár, képarchívum, térképtár, stb.) minden felhasználó számára egyenlő feltételekkel hozzáférhetőek legyenek, az oktatás és a kutatás számára egyaránt. Megjelenéstől számított 30 napig. 100 % Támogatás maximum Ft. Várható száma: pályázatok 1db 2

3 Kedvezményezett neve Országos Széchenyi Könyvtár CIVIL SZERVEZETEKNEK Kiíró: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Civil szervezetek infrastruktúra támogatása 2014 IST-14 A felhívás célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, a befogadó szervezetek időlegesen rendelkezésre álló szabad infrastrukturális erőforrásainak igénybevétele révén. folyamatos - VÁLLALKOZÁSOK Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése GINOP A konstrukció célja a kevésbé fejlett régiókban az újgenerációs szélessávú (NGA) hozzáférési hálózattal le nem fedett igényhelyek lefedése annak érdekében, hogy a hazai újgenerációs hálózatok, azok kapacitásai az ország településein alkalmasak legyenek a növekvő használati intenzitás és sávszélességigény kielégítésére, ezáltal tegyék lehetővé a digitális szolgáltatások terjedését az állampolgárok és a vállalkozások körében. Cél továbbá a korábbi évek fejlesztéseit követően még optikai felhordó hálózattal el nem látott települések nagy sebességű hálózati infrastruktúrába történő bekötése. A támogatási kérelmek benyújtása tól ig lehetséges. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg vissza nem térítendő támogatás esetében 68 milliárd forint, a kapcsolódó GINOP pénzügyi eszköz (beruházási hitel) esetében 10 milliárd forint. 3

4 Hitel Támogatott beruházási hitel az Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése című (GINOP kódszámú) vissza nem térítendő támogatáshoz GINOP A GINOP 3.4. Újgenerációs szélessávú hálózatok és hozzáférés biztosítása alfejezete keretében megvalósuló egyedi célkitűzések az újgenerációs NGA fehér foltok csökkentését, az újgenerációs szélessávú hálózatok kiépítésének ösztönzését, valamint az állami és önkormányzati intézményeknél a nagy sávszélességű kapcsolat biztosítását célozzák. A GINOP programdokumentum alapján az infokommunikációs technológiai (IKT) célok elérése érdekében felhasznált visszatérítendő források vissza nem térítendő forrásokkal együtt kerülnek felhasználásra. Ennek megfelelően jelen konstrukció kizárólag a GINOP kódszámú Felhíváshoz kapcsolódó vissza nem térítendő támogatáshoz szabadon kombinálható beruházási hitel. A konstrukció célja összhangban az IKT prioritás céljaival - a kevésbé fejlett régiókban az újgenerációs szélessávú (NGA) hozzáférési hálózattal le nem fedett végpontok lefedése annak érdekében, hogy a hazai újgenerációs hálózatok, azok kapacitásai az ország településein alkalmasak legyenek a növekvő használati intenzitás és sávszélesség-igény kielégítésére, ezáltal tegyék lehetővé a digitális szolgáltatások terjedését az állampolgárok és a vállalkozások körében. Cél továbbá a korábbi évek fejlesztéseit követően még optikai felhordó hálózattal el nem látott települések nagy sebességű hálózati infrastruktúrába történő bekötése. A hitelkérelmet a csatolandó mellékletekkel együtt kinyomtatva (aláírva) és elektronikus adathordozón (CD/DVD lemezen) be kell nyújtani legkésőbb a GINOP Felhíváshoz kapcsolódó vissza nem térítendő támogatásra vonatkozó támogatási döntés dátumától számított 30 naptári napon belül személyesen: Magyar Fejlesztési Bank Zrt Budapest, Nádor utca 31. cím alatt. Ügyletenként legalább 10 millió forint, legfeljebb millió forint. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP Jelen Felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatásával, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, 4

5 Rendelkezésre forrás: álló Rendelkezésre forrás: álló technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik. A támogatási kérelmek benyújtása szeptember 30-tól szeptember 29-ig lehetséges. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum 50 millió forint, maximum 1000 millió forint. Konzorcium esetén az egyes Konzorciumi tagok vonatkozásában a minimum igénybe vehető támogatási összeg 50 millió Ft. A Konzorcium vonatkozásában az igényelhető támogatás összege minimum 100 millió Ft, maximum 1000 millió Ft. Konzorcium esetén az igényelt támogatás legalább 50%-át a konzorciumvezetőnek kell igényelnie. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db. Iparjog GINOP A tervezett iparjogvédelmi tevékenység eredményeként nő a benyújtott hazai, valamint a külföldi iparjogvédelmi bejelentések és a megadott oltalmak száma, amely előmozdítja a magyar szellemi alkotások hasznosulásának sikerességét. A szellemi vagyon értékelés és audit tevékenységek révén a vállalkozások szellemi javai feltárásra, validálásra és rendszerezésre kerülnek, és ezáltal lehetőség van ágazatok szerinti szellemitulajdon-portfóliók létrehozására, és ezek versenyképességet erősítő hasznosítására, a tudás alapú termékek és szolgáltatások piaci megjelenésének fokozására. A támogatási kérelmek benyújtása szeptember 24-től szeptember 25-ig lehetséges. 1. Újdonságkutatási és egyéb iparjogvédelmi kutatási szolgáltatások esetében maximum Ft 2. Iparjogvédelmi oltalomszerzéssel és fenntartással kapcsolatos tevékenységek esetében a választott tevékenységek számától függetlenül hazai oltalomszerzés esetén maximum 1 millió forint, külföldi oltalomszerzés esetén maximum 3 millió Ft; 3. Szellemi vagyonértékelés és/vagy audit tevékenységekkel kapcsolatosan maximum 2 millió Ft igényelhető. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum 1 millió forint, maximum 6 millió forint. A támogatás mértéke nem haladhatja meg az összes elszámolható költség 100%-át. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db. 5

6 Rendelkezésre forrás: álló Kutatási infrastruktúra megerősítése nemzetköziesedés, hálózatosodás GINOP Jelen Felhívás indításának indokoltsága a hazai kutatási infrastruktúra nemzetközi versenyképességének erősítése, a nemzetközileg versenyképes tudás-centrumok létrejöttének támogatása, segítve ezzel a sikeres nemzetközi kutatási együttműködések kialakítását, elmélyítését. A támogatási kérelmek benyújtása október 15-től október 15-ig lehetséges. 1. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás minimum 50 millió Ft, maximum millió Ft. 2. Konzorcium esetén az egyes Konzorciumi tagok vonatkozásában a minimum igénybe vehető támogatási összeg 50 millió Ft. 3. A kutató-tudásközvetítő szervezet támogatandó tevékenysége nem minősülhet gazdasági tevékenységnek, ezért az általa elszámolható minden költség támogatási mértéke legfeljebb 100%. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 20 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db. Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP A prioritásainak kiemelt célja a vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása. Felismerve a vállalkozások számára szűkösen rendelkezésre álló pénzügyi-, humán- és információs erőforrásokat a mikro-, kisés középvállalkozások piaci megjelenését támogató Felhívás a vállalkozások külpiacra lépését kívánja elősegíteni a hatékony külpiaci marketingtevékenység támogatása, kiállításokon, vásárokon való megjelenés elősegítése, illetve a piaci versenyben való eredményes részvételhez szükséges tudás biztosítása által. A támogatási kérelmek benyújtása június 22-től június 22-ig lehetséges. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 5 Mrd forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma db. 6

7 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése, amely során korszerű termék előállítási képességek megteremtésének és bővítésének céljából lehetőség nyílik a modern eszközés gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására. A támogatási kérelmek benyújtása július 9-től július 10-ig lehetséges A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 65 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma db. Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP A hazai gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosítása érdekében kiemelten fontos a vállalkozások növekedési és foglalkoztatási potenciáljának javítása, gazdasági teljesítményének erősítése, amelyet azonban hátráltat a KKV szektor hagyományos tőkehiánya, valamint az ebből adódó elavult eszköz- és infrastrukturális ellátottsága. A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése. A támogatási kérelmek benyújtása július 9-től július 10-ig lehetséges. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg a 27/2013 (II.12.) Korm. rendelet alapján szabad vállalkozási zónának minősülő településen megvalósuló fejlesztések esetén 10 milliárd Ft, a szabad vállalkozási zónán, valamint a Középmagyarországi régión kívül megvalósuló fejlesztések esetén szintén 10 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db. 7

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve: Környezet és Energia Operatív Program

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve: Környezet és Energia Operatív Program A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK Környezet és

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve:

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve: A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK Környezet és

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve: Környezet és Energia Operatív Program

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve: Környezet és Energia Operatív Program A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK Környezet és

Részletesebben

Könnyűipari vállalkozások számára is elérhető aktuális pályázatok. Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/

Könnyűipari vállalkozások számára is elérhető aktuális pályázatok. Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/ Könnyűipari vállalkozások számára is elérhető aktuális pályázatok Forrás: https://www.palyazat.gov.hu/ VEKOP-1.3.1-16 - Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Pályázati kód

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve: Program Környezet és Energia Operatív Program

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve: Program Környezet és Energia Operatív Program A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit ek részére KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK Az egészséges ivóvíz

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM KUTATÁS, FEJLESZTÉS ÉS INNOVÁCIÓ TÁMOGATÁS A GINOP-BAN Keller Péter főosztályvezető-helyettes Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP )

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP ) 6720 Szeged, Arany J. u. 7. VI. em. 601.; +36(62) 424-361; iroda@nariz.hu; www.nariz.hu A pályázat célja Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1-16) Kiemelt iparágakban

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve:

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve: A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit ek részére KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK Pályázók köre: Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve:

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK. Operatív Program neve: A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit ek részére KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEKNEK Pályázók köre: Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása pályázat tervezetének rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens

Részletesebben

Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok. MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ

Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok. MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ Európai uniós forrású vállalati hitel- és kombinált hitelprogramok MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. DR. NYIKOS GYÖRGYI IGAZGATÓ Visszatérítendő pénzügyi eszköz támogatás intézményrendszere NGM IRÁNYÍTÓ

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése. Az első értékelési határnap: január GINOP 1.2.1-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2018. január 15-ig lehetséges.

Részletesebben

SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEKNEK. Operatív Program neve:

SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEKNEK. Operatív Program neve: A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére SZOCIÁLIS SZÖVETKEZETEKNEK Támogatható

Részletesebben

keretösszege (Mrd meghirdetésének módja GINOP Ipari parkok fejlesztése 6 standard Meghirdetve áprilisban

keretösszege (Mrd meghirdetésének módja GINOP Ipari parkok fejlesztése 6 standard Meghirdetve áprilisban Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 20. évre szóló éves fejlesztési keret azonosító jele GINOP-1.1.1- GINOP-1.1.2- VEKOP- GINOP-1.1.3- GINOP-1.1.4- neve Vállalkozói inkubációs tevékenységek

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege (Mrd Ft) GINOP-..-8

Részletesebben

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI SZABÓ KRISZTINA JÚLIA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP 2.1.1.) pályázathoz

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP 2.1.1.) pályázathoz Jelen tájékoztatóban foglaltak nem nyújtanak teljes körű tájékoztatást és nem minősülnek ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk. A pályázatokkal kapcsolatos információk tájékoztató jellegűek,

Részletesebben

A B C D E. 2. GINOP Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard március

A B C D E. 2. GINOP Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard március 1. melléklet az 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozathoz A GINOP éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás 1. azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program MÓDOSÍTOTT GINOP ÜTEMTERV 20. GINOP-1.1.1- GINOP-1.1.2- VEKOP- GINOP-1.1.3- GINOP-1.1.4- GINOP-1.2.1- neve keretösszege Vállalkozói inkubációs tevékenységek

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK. Operatív Program neve: Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. Pályázati konstrukció kódja:

KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK. Operatív Program neve: Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. Pályázati konstrukció kódja: A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Operatív

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése portfólió Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-16 Pályázat célja A hazai ipar fejlesztése érdekében a pályázat célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

2014-2020 vagy inkább 2016-2018?

2014-2020 vagy inkább 2016-2018? 2014-2020 vagy inkább 2016-2018? Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Aktuális kiírások Változások, tapasztalatok Partnerségi Megállapodás aláírása 2014.09.11. Operatív

Részletesebben

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin 2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete A kis és középvállalkozások versenyképességének javítása

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM UNIÓS FEJLESZTÉSEK SZEREPE A GAZDASÁGPOLITIKÁBAN Karsai Tamás Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági stratégiai célok 60%

Részletesebben

GINOP 2.1.1-15. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

GINOP 2.1.1-15. Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása Vállalatok K+F+I tevékenységének a GINOP 2.1.1-15 Célja Jelen pályázat célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs

Részletesebben

A B C D E 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege

A B C D E 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve Felhívás keretösszege A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás 1. azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Prioritás A prioritás egyedi célkitűzései: A prioritáshoz kapcsolódó tervezett

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2015 GINOP ÜTEMTERV 2015 II. VÁLTOZAT

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2015 GINOP ÜTEMTERV 2015 II. VÁLTOZAT Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2015 GINOP ÜTEMTERV 2015 II. VÁLTOZAT Felhívás azonosító jele tervezett ideje GINOP-14-1.2.1. Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak

Részletesebben

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről

Részletesebben

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban

Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Milyen változások várhatóak az Uniós források felhasználásával kapcsolatban Az EU célrendszere 2007-2013 Kevésbé fejlett országok és régiók segítése a strukturális és kohéziós alapokból 2014 2020 EU versenyképességének

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2015. június Megjelent két új vállalkozásfejlesztési pályázat KKV-k számára 2015. június 9-én megjelent két új GINOP pályázat KKV-k kapacitásbővítésének

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis- és középvállalkozások által előállított termékek és szolgáltatások piacosításának, nemzetközi

Részletesebben

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október

A B C D E. 2. GINOP-1.1.1 Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard október 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozathoz A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének

Részletesebben

VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP)

VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP) VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP) A módosított VEKOP ÉFK-ban keretemeléssel érintett felhívások: 1011/2016. (I. azonosító jele

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege:

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása. 1. Támogatás célja: 2. Támogatás összege: GINOP 1.2.2-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig

Részletesebben

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15

Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15 A felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21.

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21. 2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása 2010.10.21. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben

Részletesebben

K+F+I Pályázati Áttekintő

K+F+I Pályázati Áttekintő K+F+I Pályázati Áttekintő Gubacska Anikó Innovációs referens, NKFI Hivatal HORIZONT 2020 program 2016-2017. évi Biztonságos, Tiszta Hatékony Energia felhívások pályázati információs napja 2015. november

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló

Részletesebben

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1.

GINOP Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében. 1. GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására

Részletesebben

1 BEVEZETÉS ELŐZMÉNYEK A feldolgozóipari KKV-k fejlődési és növekedési lehetőségei... 3

1 BEVEZETÉS ELŐZMÉNYEK A feldolgozóipari KKV-k fejlődési és növekedési lehetőségei... 3 Nagy növekedési potenciállal rendelkező feldolgozóipari KKV-k komplex jellegű, kapacitásbővítő fejlesztési projektterveinek minősítése a GINOP-1.2.7-17 pályázaton jogosult részvételhez 2017. július Tartalom

Részletesebben

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:

Részletesebben

MELYEK LESZNEK A NÉPSZERŰ

MELYEK LESZNEK A NÉPSZERŰ GAZDASÁGFEJLESZTÉS 2014-2020 MELYEK LESZNEK A NÉPSZERŰ PÁLYÁZATOK A KKV SZEKTORBAN? DR. GORDOS TAMÁS PRO RÉGIÓ ÜGYNÖKSÉG PROGRAMIRODA VEZETŐ BUDAPEST, 2016. OKTÓBER 27. TARTALOM 2014-2020 programozási

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 2016. október Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Társadalmi egyeztetésre került két, korábban felfüggesztett

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-magyarországi Operatív Program keretében Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése Kódszám: KMOP-2007-1.2.1/A A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-1.2.3-8.3.4-16 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 2015. ÉVI LEHETŐSÉGEK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 2015. ÉVI LEHETŐSÉGEK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 2015. ÉVI LEHETŐSÉGEK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN Milos Katalin Főosztályvezető Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes

Részletesebben

Felhívás Felhívás keretösszege 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve meghirdetésének Felhívás meghirdetésének tervezett ideje (Mrd Ft) módja

Felhívás Felhívás keretösszege 1. Felhívás azonosító jele Felhívás neve meghirdetésének Felhívás meghirdetésének tervezett ideje (Mrd Ft) módja 1. melléklet az 1006/2016. (I. 18.) orm. határozathoz A GINOP éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás keretösszege 1. azonosító jele neve

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A KKV SZEKTOR SZÁMÁRA A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓ OPERATÍV PROGRAM KERETÉBEN

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A KKV SZEKTOR SZÁMÁRA A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓ OPERATÍV PROGRAM KERETÉBEN NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK A KKV SZEKTOR SZÁMÁRA A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓ OPERATÍV PROGRAM KERETÉBEN Milos Katalin Főosztályvezető Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP Zila László tervező-elemző Területfejlesztési, területi tervezési és szakmai koordinációs rendszer kialakítása, ÁROP-1.2.11-2013-2013-0001 Tervezési

Részletesebben

Kutatási infrastruktúra megerősítése - nemzetköziesedés, hálózatosodás GINOP (Kivonat) 1

Kutatási infrastruktúra megerősítése - nemzetköziesedés, hálózatosodás GINOP (Kivonat) 1 Kutatási infrastruktúra megerősítése - nemzetköziesedés, hálózatosodás A Felhívás indokoltsága és célja GINOP-2.3.3-15 (Kivonat) 1 Jelen Felhívás indításának indokoltsága a hazai kutatási infrastruktúra

Részletesebben

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió Dr. Grasselli Norbert igazgató Pályázati programok harmonizálása 8 pályázatból álló portfolió: az a pályázók részéről a legnagyobb érdeklődést kiváltó pályázati

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, kis- és

Részletesebben

várható fejlesztési területek

várható fejlesztési területek 2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Támogatási lehetőségek a turizmusban Támogatási lehetőségek a turizmusban Hévíz 2015. május 28. Bozzay Andrásné szakmai főtanácsadó Lehetőségek az operatív programokban 2014-2020 1. Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP)

Részletesebben

1.KKV-k kapacitásbővítés beruházásainak támogatása GINOP

1.KKV-k kapacitásbővítés beruházásainak támogatása GINOP 1.KKV-k kapacitásbővítés beruházásainak támogatása GINOP 1.2.2-16 2016. nov.5-től Keretösszeg: 21 Mrd Ft min 5m Ft max 25m Ft Támogatás intenzitás: max 50% - új eszközök beszerzése - eszközökhöz kapcsolódó

Részletesebben

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, Kis- és

Részletesebben

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS

A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS A 2014-2020-AS FEJLESZTÉSI CIKLUS Dr. Bene Ildikó Szolnok, 2015.11.24. ÚMFT-ÚSZT projektek projektgazdák szerinti megoszlása JNSZ megyében 2007-2013 között JNSZ megye uniós támogatásai 2007-2013 ÖSSZESEN:

Részletesebben

1. melléklet az 1716/2015. (X. 6.) Korm. határozathoz 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozat

1. melléklet az 1716/2015. (X. 6.) Korm. határozathoz 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozat 1. melléklet az 1716/2015. (X. 6.) Korm. határozathoz 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozat A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete

Részletesebben

MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE!

MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE! MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE! 1. prioritás: Kis- és versenyképességének javítása 1 GINOP-1.1.1 2 GINOP-1.1.2 3 GINOP-1.2.1 4 GINOP-1.2.2

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉS 2014-2020 KÖZÖTT AZ EURÓPAI UNIÓS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKBAN GINOP : A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI

Részletesebben

2014-2020 Pályázatok irányai

2014-2020 Pályázatok irányai 2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat

Részletesebben

Pályázati összefoglaló

Pályázati összefoglaló Pályázati összefoglaló Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel GINOP-1.2.6-8.3.4-16 Célja: Jelen felhívás célja, hogy komplex beruházások támogatásával, vissza nem térítendő

Részletesebben

Hazai és regionális pályázati lehetőségek

Hazai és regionális pályázati lehetőségek Hazai és regionális pályázati lehetőségek Dr. Peredy Zoltán Stratégia-és programtervező H2020 Információs Nap Budapest, 2015. december 11. Az előadás célja Rövid, de átfogó tájékoztatás: a Nemzeti Kutatási

Részletesebben

GINOP-2.3.2-15 STRATÉGIAI K+F MŰHELYEK KIVÁLÓSÁGA

GINOP-2.3.2-15 STRATÉGIAI K+F MŰHELYEK KIVÁLÓSÁGA GINOP-2.3.2-15 STRATÉGIAI K+F MŰHELYEK KIVÁLÓSÁGA PÁLYÁZAT CÉLJA: A hazai, állami fenntartású tudásbázisok K+F kapacitásának erősítése, annak érdekében, hogy nemzetközileg jegyzett, magas színvonalú kutatási

Részletesebben

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban

A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban A helyi gazdaságfejlesztés lehetőségei a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban Döbrönte Katalin Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság Gazdaságtervezési Főosztály

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről

ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Oláh Károly ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati

Részletesebben

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén

GINOP A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén Pályázat benyújtása A támogatási kérelmek benyújtása 2017. december 6-án 9 órától 2018. február 15-én 12 óráig lehetséges.

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

FÉLIDŐ. G r e i n s t e t t e r B a l á z s. Balatonfüred Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkár

FÉLIDŐ. G r e i n s t e t t e r B a l á z s. Balatonfüred Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkár FÉLIDŐ I N F O T É R KO N F E R E N C I A G r e i n s t e t t e r B a l á z s P é n z ü g y m i n i s z t é r i u m Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkár Balatonfüred

Részletesebben

Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások. Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft.

Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások. Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft. Aktuális hazai és közvetlen brüsszeli források, középpontban a kis- és középvállalkozások Előadó: Szuhóczky Gábor, ügyvezető EuroAdvance Kft. Egymásra épülő üzletágaink Finanszírozási tanácsadás Projektmenedzsment

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GINOP források a vállalkozóvá válás támogatására Karsai Tamás helyettes államtitkár Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság GINOP 5 prioritás

Részletesebben

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK

2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK 2014-2020-AS TERVEZÉSI IDŐSZAK Róka László területfejlesztési szakértő Téglás, 2014.09.24. www.megakom.hu Európai Uniós keretek EU 2020 stratégia: intelligens, fenntartható és befogadó növekedés feltételeinek

Részletesebben

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Horizon 2020 Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak. Munkatársainkkal a kis- és középvállalkozások, önkormányzatok, érdekképviseleti

Részletesebben

Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra. Háttéranyag

Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra. Háttéranyag Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra Háttéranyag EUREKA Programban való magyar részvétel támogatása Cél: a vállalkozói szféra, különösen a kis- és középvállalkozások

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.1-15 PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének a GINOP-2.1.1-15 A célja: Olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek a, amelynek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó,

Részletesebben

A hazai K+F+I pályázatok iparjogvédelmi vonatkozásai

A hazai K+F+I pályázatok iparjogvédelmi vonatkozásai A hazai K+F+I pályázatok iparjogvédelmi vonatkozásai Németh Gábor Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Múlt jelen jövő a szellemi tulajdon világában MIE szakmai konferencia, Visegrád, 2015. november 25.

Részletesebben

KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK. Operatív Program neve: Pályázati kiírás címe Pályázati konstrukció kódja:

KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK. Operatív Program neve: Pályázati kiírás címe Pályázati konstrukció kódja: A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Operatív

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására Kódszám: TÁMOP-4.1.1.C-10/1 A projektek az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK. Operatív Program neve: Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. Pályázati konstrukció kódja:

KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK. Operatív Program neve: Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. Pályázati konstrukció kódja: A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK Pályázati

Részletesebben

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan

Részletesebben

GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében

GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében Pályázat benyújtása Projekt helyszíne Jelen felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtása 2018. szeptember

Részletesebben

GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA

GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek

Részletesebben

Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3.

Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3. Akad még lehetőség Vállalkozói pályázatok uniós forrásból Gáspár Bence, főosztályvezető Debrecen, 2010. június 3. Uniós gazdaságfejlesztés számokban 2007-2009 3-ból 2 sikeres pályázó 10 000 hazai vállalkozás

Részletesebben