Jótékonysági mérkőzésen játszottak Mózner Jánosért

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jótékonysági mérkőzésen játszottak Mózner Jánosért"

Átírás

1 XXII/49*2013. október 11. péntek Jótékonysági mérkőzésen játszottak Mózner Jánosért A Vác FC és a Vác VLSE, a Puskás Akadémia segítségével szervezte meg azt a gálamérkőzést, amelyet a korábbi váci és felcsúti edző, a leukémiával küzdő Mózner János gyógykezelésének megsegítésére rendeztek vasárnap délután a váci stadionban. Ezen a Magyar Öregfiúk Válogatott 3 2-re legyőzte a Mózner János és barátai elnevezésű váci öregfiúkalakulatot; az eseményen a súlyos betegséggel küzdő Mózner János is részt vehetett.» 13. old. A MÁV csődje, avagy ez a tervezett káosz? Demonstrációt szerveznek a késések miatt kiakadt utasok A pályaépítés miatt perces késések vannak rendszeresen. Kedden este leszakadt a felsővezeték, szerdán hajnalban egy biztosító berendezés hibásodott meg, nem sokkal később pedig egy embert ütött el a vonat Gödnél. Súlyos szexuális bűncselekmény történt az egyik váci iskolában, már nyomoznak» 3. old.» 7. old.

2 2 Váci Napló Beatrice útra kelt Firenzébe látogat a reneszánsz Vác értékeit jelképező műtárgy Októberben több napos programsorozat mutatja be hazánk kultúráját Firenzében. Ennek keretében nyílik meg a San Marco múzeumban a Corvin Mátyás és Firenze című kiállítás, melynek egyik kiemelkedő értéke egy váci műtárgy. A váci vár régészeti feltárása során 1987-ben előkerült terrakotta dombormű töredéknek a Beatrice nevet adta feltárója, Kővári Klára, a Tragor Ignác Múzeum régésze. (A műtárgyaknak az ilyen megszemélyesítése nem ritka múzeumi körökben, ami egyrészt a kötődés kifejeződése, másrészt praktikus megoldás, hiszen esetünkben lehetne még a leltári számon is emlegetni a töredéket.) Az ábrázolás egy nagyobb jelenet részlete, korabeli párhuzamok alapján egy csatajelenet eleme. Bizonyosat az ábrázolt alakokról egyelőre nem lehet tudni, egyes feltételezések szerint harcoló amazont látunk a különlegesen finom megmunkálású darabon. A régészeti lelet 2006-ban a Báthory Miklós és kora című tárlaton mutatkozott be Vácon, ott csodálkozott rá a Mátyás öröksége című budapesti kiállítás rendezője. A műtárgy bekerült abba a kiállításba, egyúttal annak többnyelvű katalógusába is, nemzetközi szinten így vált ismertté ez a kvalitásos darab. A kiadványban Mérai Dóra ismertette először a firenzei katalógus számára is ő készítette most a leírást, ő határozta meg a műtárgy keltezését és firenzei mesterhez köthető eredetét. A korszak kutatója, Louis A. Waldman véleménye szerint stílusbeli jellegzetességei alapján Gregorio di Lorenzo alkotása a dombormű. Ez a firenzei mester 1475-től Budán, Mátyás udvarában tartózkodott. Báthory Miklós váci püspök a székesegyház átépítéséhez maga is hívott itáliai mestereket, és jogot kapott rá, hogy a királyi műhelyekkel is dolgoztasson, így minden eshetőség adott különleges értékű reneszánsz darabok váci felbukkanására. A váci építkezések 1485 előtt indultak, a most világhírre jutott dombormű valamelyik ekkor felújított épületet díszíthette. A firenzei tárlat, és az arról megjelentetett csodálatos katalógus most az egész világgal megismerteti városi múzeumunk egyik különleges értékét. (Zomborka Márta) a október 11. a október 12. a október 13. a október 14. a október 15. a október 16. a október 17. A legteljesebb Mátyás kiállítás A San Marco Múzeumban az idei firenzei Un anno ad arte nevű kiállítássorozat egyik kiemelkedő kulturális eseménye lesz a Mátyás király és Firenze - A magyar udvar humanista kultúrája című tárlat, amelyet a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) a San Marco Múzeummal és a Firenzei Múzeumok Főfelügyelőségével közösen valósít meg. A Cosimo de Medici által építtetett egykori domonkos kolostor 450 négyzetméteres reneszánsz könyvtárterme méltó keretet ad a tárlatnak, amely a festményektől a kódexekig, a szobroktól az építészeti töredékekig, az érmektől az ötvöstárgyakig, a hatalmas majolikatálaktól a textíliákig, számos műtárgyon keresztül mutatja be a magyar kora reneszánsz és Firenze kapcsolatait - olvasható a Római Magyar Akadémia MTI-hez eljuttatott közleményében. Kiállítják a Magyar Nemzeti Múzeum féltett kincsét, Mátyás trónkárpitját, amelyet Firenzében szőttek a XV. században és most készült el a restaurálása. A kiállításhoz csaknem négyszáz oldalas olasz nyelvű katalógus készült. Ez lesz talán az eddigi legszélesebb körű Mátyás-kiállítás, amelynek megrendezésére a 2008-as BTM-beli Mátyás-tárlatunk nyomán kaptunk meghívást Cristina Acidinitől, a firenzei múzeumok főfelügyelőjétől - mondta Farbaky Péter, a BTM főigazgató-helyettese, a kiállítás egyik kurátora korábban az MTI-nek. A kiállításra, amely január 6-ig tart nyitva, 10 ország 35 gyűjteményéből is érkeztek műtárgyak. Gyöngyvirág Gyógyszertár Duna Gyógyszertár Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár Váci Levendula Gyógyszertár Benu Gyógyszertár Fekete Kígyó Gyógyszertár Alsóvárosi Gyógyszertár

3 Váci Napló 3 Súlyos szexuális bűncselekmény történt az egyik váci iskolában Napok óta kering a facebookon egy hír arról, hogy az egyik váci általános iskolában két fiú késsel egy harmadikat orális szexre kényszerített, vélhetően egy korábbi konfliktus miatt. Lapunk megkereste az ügyben eljáró Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol nem cáfolták a hírt. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, arról tájékoztatta a lapunkat, hogy az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya szexuális kényszerítés bűntette miatt elrendelte a nyomozást, mely jelenleg ismeretlen tettes ellen van folyamatban. Az eljárásról a nyomozás érdekeire való tekintettel további tájékoztatás nem adható állt a rövid közleményben. Az interneten keringő cikk Súlyos baleset a Rád felé vezető úton Október 8-án, kedden súlyos sérüléssel járó baleset történt a Rád felé vezető úton. Erről szerdán adott ki közleményt Váci Rendőrkapitányság. A váci eset kirívó, ritkán fajul el ennyire a helyzet. Az esetben nyomoznak a rendőrök (képünk illusztráció) szerint az eset még két héttel ezelőtt történt az egyik helyi általános iskolában. Az egyik honlap azt írta, hogy mind az intézmény, mind pedig a hatóságok hallgatnak az ügyről. Ami nem is meglepő, hiszen a történet szereplői gyermekek, akiknek személyiségi jogi védelmét kiemelten kell kezelni. Az elmúlt években nőtt az olyan esetek száma Magyarországon, ahol gyerekek bántalmaznak gyereket. Sajnos ennek sokszor valami konfliktus az oka, amelyet nem tudnak kezelni a fiatalok - derül ki a statisztikákból. (F. A.) Gyalogosokat gázoltak Vácon Az elmúlt egy hétben két gyalogosgázolás is történt Vácon. Mindkét esetben súlyos sérüléssel kellett a kórházba szállítani a járókelőket. Baleset történt múlt héten pénteken délelőtt a Deákvári főtéren. Egy férfit elütött egy autó és olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy mentőhelikopterrel kellett őt elszállítani az egyik budapesti kórházba. A történteket a Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja. Most, kedden délután is történt egy baleset. A 2-es számú főút 31-es kilométerénél egy autó elsodort egy gyalogos nőt, akit kórházba kellett szállítani, kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett. Az ügyet a váci kapitányság vizsgálja. (munkatársunktól) Az ügyben a Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozásá- A rendelkezésre álló adatok szerint K. M. rádi lakos az általa vezetett személygépkocsival közlekedett a 2106-os úton Rád felől Vác irányába. Az 5-ös kilométerszelvényt elhagyva észlelte, hogy vele szemben, a bukkanó mögül szabálytalan előzésbe kezd a D. M. penci lakos által vezetett gépkocsi, melynek láttán fékezett, jobbra kormányozott, majd elvesztette uralmát a jármű fölött. A hirtelen manőver miatt irányíthatatlanná vált az autó és nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, megelőzött személygépkocsinak. A baleset során K. M. utasa, egy 21 éves férfi súlyos koponyasérüléseket szenvedett, őt kórházba szállították. Mindkét járműben anyagi kár keletkezett. A baleset elsődleges oka feltehetően a szabálytalan előzés volt, azonban a helyszíni nyilatkozatok alapján felmerül K. M. részéről a gyorshajtás is. nak megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, melyben szakértő bevonásával folyik a további vizsgálat.

4 4 Váci Napló Méltóságteljesen emlékezett a vértanú hősökre a város Az aradi vértanúk emléknapja alkalmából méltóságteljes kegyeleti esemény részesei lehettek az egybegyűltek múlt pénteken a Rózsakertben. Laczi István, a Radnóti-iskola igazgatója ünnepi beszédét az alkalomhoz illő szép keretbe foglalta az intézmény diákjainak műsora, továbbá közreműködtek a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium tagjai. Valamivel több mint egy hete már szabadon keresztül lehet gyalogolni a mélygarázs fölötti térfelszíni területen, illetve immár behajthatnak gépjárműveikkel az erre külön engedéllyel rendelkezők, s a héten a műszaki átadás-átvétel ideje is elérkezett. Mint Espár Péter, a polgármesteri hivatal műszaki osztály - főmérnöki iroda megbízott osztályvezetője emlékeztetett, a térfelszíni, összességében bruttó hetven millió forintos beruházás terve alapvetően az élet- és balesetveszélyes állapot megszüntetésére vonatkozott, ez mostanra többnyire már megvalósult, de ezen túlmenően szebbé és komfortosabbá vált a terület - olvasható a vacholding.hu oldalon. Ami a már közlekedési Megszűnt a balesetveszély a mélygarázs térfelszínén - Mindenkit emlékeztetnék, hogy nem csupán gyásznap október 6-a, de egyben ünnep is, hiszen a vértanúk áldozatvállalása kiapadhatatlanul táplálhatja nemzeti büszkeségünk forrását. Példamutatásuk mindannyiunknak iránymutatás lehet a haza ügye iránti elkötelezettség tekintetében. Tehát a kegyeletteljes főhajtás mellett méltassuk emberi nagyságukat, az önös érdekeket háttérbe szorító értékítéletüket, azt, hogy milyen hatalmat gyakorolnak az idő fölött elszántságukkal mindmáig mondta ünnepi beszédében Laczi István. Vasárnap a Váci Reménység Egyesület szervezte hagyományos, immáron huszonötödik október 6-ai váltófutáson ezúttal tizenkilenc tizenhárom tagú leány- és fiú-, illetve női és férfi csapat versenyzett az általános és középiskolás, valamint a felnőtt kategóriában. A futás befejeztével Fördős Attila polgármester mondott ünnepi beszédet, majd a Himnusz elhangzása után következett az eredményhirdetés. Az általános iskolás kategóriában mind a leányok, mind a fiúk között a Petőfi-iskola stafétafutói győztek, a középiskolások között ugyancsak egy intézmény, a Selye SZKI diákjai végeztek az első helyen, és a felnőtteknél hasonlóan duplázott az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. A váltófutás során a legjobb időeredményt a Selye SZKI fiúcsapata futotta, egy évig tehát ők őrzik a vándorkupát. A jubileumi futás alkalmából Fördős Attila a legjobb időeredményt elérő női csapat részére kupát ajánlott fel, amelyet a Selye SZKI leánycsapatának adhatott át. (Ribáry Zoltán, fotó: vac.hu) www. vacinaplo.hu táblákkal egyértelműen jelzett forgalmi rendet illeti, a legfontosabb tudnivaló, hogy gépjárművel a behajtás külön engedélyhez kötött. Parkolni viszont egyáltalán nem szabad a területen, csak ideiglenes megállásra van lehetőség, áruszállítás céljából. A kerékpárosoknak is figyelniük kell, hiszen a középen húzódó térkövezett járdán tilos a nyeregben ülve áthaladni. Mindezen előírások betartására a közterület-felügyelet munkatársai és a rendőrök is fokozottan odafigyelnek a jövőben hívta fel a figyelmet Princz Miklós, a Váci Városfejlesztő Kft műszaki ügyintézője. A közvilágítást egyelőre hat ideiglenes betonoszlopra felszerelt világítótestek biztosítják, de a kivitelezők a végleges térvilágítás elektromos kiállásait is elkészítették a belvárosi összképbe illő kandeláberek bekötéséhez. Továbbá körbekerítették a mélygarázs gyalogosfeljáróit és egyéb felszíni kiszolgáló műtárgyait, elkészült a csapadékvíz-elvezetőrendszer, s tetszetős, masszív pihenőpadokat is kihelyeztek. A legszembetűnőbb változás azonban a füvesített, dísznövényszigetekkel, virágágyásokkal tarkított zöldfelület, ami és erre szintén odafigyelnek majd az illetékes hatóságok nem labdatér, netán biciklis terep, és nem is kutyafuttató. A terület Március 15. tér felőli végén az összképbe illő megjelenésű, a mozgáskorlátozottak segítésére akadálymentesen kialakított nyilvános illemhely kapott helyet, amely később non-stop a járókelők rendelkezésére áll majd.

5 Váci Napló 5 Új közvilágítási oszlopok a kisváci temetőnél A szükséges időtartamú próbaüzem után október 4-én, pénteken hivatalosan is átadták-átvették az illetékesek az Ambró Ferenc utcában, a temető mentén elhelyezett négy új közvilágítási oszlopot, továbbá a deákvári Kis utcában ugyancsak "láttamoztak" még egyet. Szeptember utolsó vasárnapján tartotta a váci baptista gyülekezet megalakulásának 55 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból meghívták a korábban teológusként Vácott szolgáló lelkipásztorokat is. Meláth Attila házigazda lelkipásztor köszöntötte Békési Sándort Győrből, Bódis Sámuelt Diósgyőrből, Papp Barnabást Szekszárdról, Lőrik Leventét távollétében felesége, Lőrikné Cserepka Eszter képviselte. Dobner Béla mintegy hat és fél évig szolgált ebben a gyülekezetben, felesége emlékezett vissza férjére, s az itt eltöltött évekre. Az igehirdetés alapigéjét Lukács 14,15 adta, miszerint a meghívottak nem jöttek el a vacsorára. Az ünnepi istentiszteleten Lakati Péter presbiter immár hagyományosan köszöntötte a jubiláló bemerítkezőket (az 5 évtől egészen az 55 évig közel 60 A vasúti pályavonal melletti utcában a szóban forgó szakaszon, mintegy kétszáz méteren korábban teljesen sötét volt napszállta után, erről többen is panaszkodtak különböző fórumokon, szorgalmazva a helyzet gyors megoldását. A beruházás a két helyszínen mint azt Kiss István főenergetikus lapunknak elmondta bruttó érté- nevet sorolt fel!). Tóth Zoltán gyülekezeti elöljáró köszöntötte a kerek házassági évfordulójukat ünneplőket. A kivetítőn dr. Mészáros Kálmán, Dobner Béla, Herjeczki András, Hargas Gyula, dr. Herjeczki Géza korábbi lelkészek életművével ismerkedhettek meg a jelen lévők. Az ünnepi alkalmat a vendégek nevében Lakati Ádám, Floch Gábor, és Bódis László imádkozása zárta, valamint közös ebéd elfogyasztása. (www. baptist.hu) Jubileum: ötvenöt éves a Váci Baptista Gyülekezet ken számolva mintegy egymillió kétszázötvenezer forint költségráfordítással valósult meg. Hosszú ideje kérték már ezt a közvilágítási fejlesztést a környékbeliek, benne is volt a programomban a megvalósítás, örömteli, hogy sikerült pótolni egy régi hiányosságot mondta a helyszínen a körzet képviselője, Mokánszky Zoltán alpolgármester. (munkatársunktól) Mosolynap volt Nőtincsen Szeptember 21-én, szombaton került megrendezésre a 2013-as év első Mosolynapja, ahova a Mosolyhét táborban résztvevő gyermekeket várták a szervezők. A Nőtincsi Seholsziget Élménypark adott otthont a rendezvénynek. Sok kisgyerek jött el, ahol lehetőség volt focizni, vetélkedőn,kézműves foglalkozásokon részt venni. Meleg ebéddel, jó hangulatban telt az egész nap! (vbma. hu)

6 6 Váci Napló A miniszter félre (akar) lép(ni), de a rossz még rosszabbra fordul Folytatódik az évad a Váci Dunakanyar Színházban. A hónap első előadása, a vasárnap esti Shakespeare Összes Rövidítve című darab után most hétvégén a fővárosi Fogi Színház Budapesti Bulvárszínház előadásában október 12-én szombaton este láthatják az érdeklődők a brit Ray Conney vígjátékát Délután a legjobb címmel. A szerző neve nem ismeretlen a színházba járók előtt. A Család ellen nincs orvosság, tervezi, hogy az ellenzék vezérszónokának titkárnőjével tölt egy romantikus délutánt az elegáns Westminster Hotelben. Ám hiába a gondos szervezés, a délután rosszul kezdődik. Kétségbeesetten próbálják megoldani a rendkívüli szituációt, azonban az idő előrehaladtával egyre jobban belebonyolódik mindenki a hazugságokba, a kínos szituációkba, s a rossz lassan még rosszabbra fordul. A főbb szerepekben Harsányi Gábort, Straub Dezsőt, Fodor Zsókát és Nyertes Zsuzsát láthatjuk. A komédiás este után, másnap délelőtt a gyerekeknek kedvez a színház műsora, hisz október 13-án, vasárnap 11 órai kezdettel egy élőzenés mesejátékot mutatnak be, Mátyás király születésének napja címmel. A mesejáték több ismert Mátyás király történetet fog össze. A történet Mátyás születése napjára rendezett lovagi megmérettetéssel kezdődik, melyen összegyűlnek a lovagok és az udvarhölgyek Jegyinformációk Váci Dunakanyar Színház jegypénztár (Vác, Csányi krt. 58.). Nyitva tartás hétköznapokon: 16-tól 20 óráig, szombaton 10-től 13 óráig. Telefon: 06-30/ Jegyrendelés és foglalás: info@vacidunakanyarszinhaz.hu. Az írót az aulában faggatják Jövő pénteken Parti Nagy Lajos est lesz Vácott. A népszerű írót Matkovich Ilona faggatja majd a gyerekkorról, az íróvá válásról, a szavak mögötti érzelemről. Irodalmi segítők: Ch- Molnár Éva és Magyarosi Emese. Kezdés: október 18. péntek 18 óra. Helyszín: I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola aulája (Vác, Géza király tér 8.). A műsort az NKA, a Szépírók Társasága, az Arcus és a SZAVAD Egyesület támogatja. a Páratlan páros, a Kölcsönlakás visszajár, a Minden lében három kanál darabok sok vidám percet szereztek már nekünk. A Délután a legjobb című színdarab alapötletéből készült 1997-ben A miniszter félrelép című magyar vígjáték, mozifilm. A miniszter úr szerepében Harsányi Gábor, aki egy gáláns kalandra készül, hisz azt

7 Váci Napló 7 A MÁV csődje, avagy ez a tervezett káosz? A héten nem múlt el egyetlen nap sem, hogy a váci vasútvonalon ne történt volna valami komolyabb esemény. Szerda volt a csúcs, amikor reggel a biztosító berendezés hibásodott meg, később pedig Gödön elsodort a vonat egy embert, aki súlyosan megsérült. A vasúttársaság szerint lényegében minden rendben van, a váci és a gödi építkezések miatt normálisan is perces késésekkel kell számolni. Az utasok viszont egyre ingerültebbek, hiszen sokan elkésnek munkahelyükről, amiért általában nem dicsérik meg őket. Hét eleji eseményösszefoglaló: Öngyilkossági kísérlet és síntörés. Budapest-Vác-Szob vasútvonalon szerda hajnalban meghibásodott egy biztosítóberendezés, ami miatt a vonatok csak váltakozó irányban tudnak elhaladni. Ezért a vonalon mindkét irányban félórás késéssel kellett számolni. A Mávinfo közlése alapján a hibát a MÁV munkatársai már kora reggelre kijavították, így a munkába/iskolába igyekvőknek már csak a Göd és Vác közti pályafelújítás miatti perces csúszást kell bekalkulálniuk. Közben a vonalon közlekedni vágyóknak újabb kellemetlenséggel kell szembesülniük: Alsógödnél ugyanis a személyvonat elgázolt egy nőt, aki súlyos fejsérülést szenvedett. A rendőrségi helyszínelés idejére ezért Dunakeszi és Göd között az egyik vágányt le kellett zárni, a vonatok is váltakozva közlekedhetnek. Leszakadt a felsővezeték. Szerda hajnalra áll helyre a közlekedés a Budapest-Szob vasútvonal Göd és Vác közötti szakaszán, ahol a Brnóba közlekedő Petrov Eurocity (EC) mozdonya kedden leszakította a felsővezetéket. Késnek a váci vonatok. A Budapest- Vác-Szob vasútvonalon közlekedőknek perces késéssel kell számolniuk - tájékoztatta a Mávinform hétfő délelőtt az MTI-t. A késés oka, hogy Göd és Vác állomások között az egyik vágányt átépítés miatt lezárták, a másik vágányon pedig elromlott a biztosítóberendezés. A MÁV szakemberei várhatóan 11 órára javítják ki a meghibásodott berendezést. Hullik a falevél, csúsznak a kerekek A MÁV-Start szóvivője, Szabó Anett az egyik kereskedelmi rádió reggeli műsorában szerdán azt mondta: a vonatok többsége a menetrend szerint jár, a késés mindöszsze a járatok kevesebb mint 20 százalékát érinti. Némi derültséget váltott ki, amikor a problémák egyik okaként azt említette, hogy itt az ősz, hullanak a falevelek és ez lassítja a vonatok közlekedését: csúsznak a kerekek a síneken. A műsor szerkesztői azóta sem győzik törölgetni a hallgatók felháborodott sms-eit és jeit. Kiderült az is, hogy a magyar és az uniós szabályozás a késések miatti fizetendő kártérítéssel kapcsolatban nincs összhangban. Idehaza az van érvényben, hogy a feláras vonatok esetében 30 perces késés után lehet pénzt kérni - a teljes költség 25 százalékáig -, ha a vasút miatt következett be a baj. Ha úgynevezett vis major eset történt, azaz a MÁV kompetenciáján kívüli okok miatt alakul ki a késés, akkor jelenleg nem jár egy fillér sem. Az uniós szabályok Vonatpótló buszra felszálló utasok a Zrínyi utcában. Időnként nagy a tolongás (fotó: iho.hu) szerint a Lajtán túl ekkor is jár a visszatérítés. Lehet kártérítést is kérni, ha valakit a késés miatt például a munkahelyén anyagi hátrány éri. Ilyenkor a beadványt a MÁV jogászai vizsgálják meg. Arról nem szól a fáma, hogy ha valakit történetesen kirúgnak a munkahelyéről, milyen kompenzációt kaphat a vasúttól. A szóvivő megjegyezte: az állomásokon kérhető igazolás a késésekről. Több iskolával már olyan jó kapcsolatuk van, hogy nem is kérnek a gyerekektől pecsétes papírt, az információt egyszerűen leellenőrzik a vonatinfó rendszeren keresztül az oktatási intézmények vezetői. Szabó Anett a váci vonallal kapcsolatban elmondta: november 22-től javulhat a helyzet, addigra a pályafelújítási munkák befejeződnek. Ettől ellentétes vélemények olvashatók az Elegem van a MÁV-ból névvel létrehozott Facebook oldalon. Csütörtök délelőttre már csaknem félezerre nőtt a csatlakozottak száma, de bizonyosan ennél sokkal többen olvassák a bejegyzéseket. Vácról ma reggel a 6:59-essel indultam, ami eredetileg a 6:34-es volt, és 8:15-re ért be a Nyugatiba! - írja Mónika rezignáltan. Úgy érzem, hogy tiltakozásért kiállt ez a mostani helyzet. Mindenki ideges, mire beér a munkahelyére és ugyanezt haza is eljátszhatja. Egy ismerősöm említette, hogy képeslapot küldtek egy felügyelő szervnek valamikor. Egyszerre 5000 képeslapot. Észrevették... Ideje lenne felhívni a figyelmet, hogy itt kérem emberek ezreinek életminőségét rontják! A bérletek és jegyek áráról nem is beszélve - dühöng Katalin. Egy érdekes párbeszéd az oldalról csütörtök délelőttről: Alíz: Sziasztok! Most indulnék Sződligeten az állomásra, mire számítsak? A piknik csomagot már bekészítettem, akkor ma is nagy utazásnak nézünk elébe! 2 hete mást sem csinálok, minthogy a késéseimet dolgozom le, csodálom, hogy eddig még tolerálja a főnököm! Fruzsina: még mindig Vácon vagyunk! :( Gergely: 12 fok, borult idő, vonat meg majd jön egyszer, 1-2 órás késések vannak. Ha valaki útnak akar indulni és megteheti, jobb, ha az autót, vagy a buszt választja. Ha mégis a vasút az egyetlen megoldás, mindenképpen tájékozódjon indulás előtt. Ám még ez sem garancia arra, hogy időben célba ér. Ha a vasúttársaság szóvivője igazat mondott, még egy hónapig kell a rendkívüli helyzetre figyelni, mert november 22-től állítólag a vágányzárak feloldása miatt jelentősen javulhat a vonatok közlekedésének pontossága. A váci vasútállomás átépítése 2015-ben fejeződik be. (Furucz Zoltán)

8 8 Váci Napló Közösségépítő Ipress-pályázat: váci általános iskolák jelentkezhetnek Az Ipress Center Hungary (IPC) önálló nyomdai vállalatok közösségeként jött létre, amelyben a résztvevők a versengés helyett az összefogásra építenek. Az IPC társadalmi felelősségvállalási programjában kiemelten fontos a helyi közösség építése, erősítése, ezért a mai napon pályázatot hirdet a váci általános iskolák számára olyan közösségépítő program létrehozására, ami nem csupán a fiatalokat és szüleiket, de lehetőség szerint a teljes váci lakosságot eléri. Az IPC a legjobb programterv készítőjének és végrehajtójának 1 millió forint adományt biztosít. Az IPC hisz abban, hogy egy alulról építkező civil közösségből lesz a legerősebb polgárság, és hogy a váci közösség összefogással fizikai és lelki értelemben is még jobb és még élhetőbb környezetet tud teremteni Vácott. A pályázat kiírója ennek szellemében az adomány felhasználását sem szeretné korlátozni, hiszen minden iskolában más és más sürgető feladatok várnak megoldásra. A felajánlás ezért szabadon felhasználható iskolafejlesztésre az iskola döntése szerint, és nem szükséges a pályázat keretében megvalósítandó közösségépítő programra költeni. A pályázat megnevezése: IPC közösségépítő pályázat. A pályázat témája: közösségépítő program létrehozása. A pályázat célja: A váciak összetartozását erősítő, élhetőbb fizikai és/vagy lelki környezet létrejöttét elősegítő program tervezése és kivitelezése. A pályázók köre: váci általános iskolák. A pályázat keretösszege: 1 millió forint iskolafejlesztésre és a pályázat keretében megvalósítandó közösségépítő programra szabadon felhasználható támogatás. (A nyertes az öszszeget a közösségépítő program megvalósítása után kapja meg, de a pályázat keretében megvalósítandó közösségépítő program költségei a támogatásból szükség esetén előre is megigényelhetők, pl. védőeszközökre, szemeteszsákokra, stb.) A pályázat leírása: a kiíró olyan egyszerű, a helyi közösségek erősödését elősegítő programötleteket vár az általános iskoláktól, amelyek megvalósítása elsősorban nem pénz kérdése. Ilyen kezdeményezés lehet például a Duna-parti szemétszedéstől kezdve a váci időseknek nyújtott rendszeres segítségnyújtásig (bevásárlás, felolvasás, stb.) bármilyen aktivitás, amiben az iskolások, a tanítók és a szülők szívesen részt vesznek. A bíráló bizottság által legjobbnak ítélt program nyer a pályázaton. Az elképzelés megvalósítása csak a nyertes számára kötelező, azonban a jövőbeli jelentkezéseknél előnyt jelent a nem nyertes iskolák számára, ha véghezviszik pályázati programjukat. A pályázat elbírálásának szempontjai: A pályázat elbírálása során a bíráló bizottság az alábbi szempontok szerint fog dönteni: a kiíró szeretné, ha Vác jövő generációi úgy nőnének fel, hogy elkötelezettek legyenek a közösség iránt, ugyanakkor ezt ne kényszerként, hanem tudatos döntésként éljék meg, és önkéntességük a szó tényleges értelmében valódi önkéntesség legyen. a kiíró célja, hogy a lehető legtöbb váci felnőtt is csatlakozhasson a közösségépítő tevékenységhez, ezért a nagy elérésű, illetve a szülőket is megmozgató aktivitás előnyt élvez. a kiíró fontosnak tartja, hogy a közösség passzív tagjai is lássák a közösség együttes erőfeszítését, ezért előny, ha maga a program, vagy éppen eredménye jól látható, megtapasztalható a váciak nagy többsége számára. A pályázat formai követelményei: a pályázat célja a váci közösség építése, ezért a kiíró nem kíván felesleges adminisztratív terheket róni a pályázókra. Egyetlen megkötés, hogy a pályázat terjedelme nem haladhatja meg az 5 db A/4-es oldalt. Javasolt feltüntetni a program résztvevőinek várható számát, illetve elvárt hatását. A bíráló bizottság tagjai: Fördős Attila, Vác polgármestere, Kirsner Erika, az Ipress Center Vác NKSE elnöke, Lakatos Imre, az Ipress Center ügyvezetője, Gyelán Zsolt, a Dunakanyar régió CBA Príma üzletlánc ügyvezetője, Mokánszky Zoltán, Vác alpolgármestere, Pető Tibor, Vác alpolgármestere. A pályázat beküldési határideje: november 29., 16 óra. A beküldés módja - személyesen: Ipress Center, 2600 Vác, Nádas utca 6., Gulyás Gréta részére; elektronikusan - Vannak a világnak olyan szögletei, ahol akár az is egy lány életébe kerülhet, ha táncra perdül az esőben. A 15 éves pakisztáni Noor Basra és a 16 éves nővére Noor Sheza nem tettek mást, mint hogy örömükben táncra perdültek idén júniusban, amikor eleredt az eső. A két tinédzser vesztére mobiltelefonnal rögzítette az esőtáncot. A klip óriási felháborodást keltett szülővárosukban, a pakisztáni Chilasban. A két lányt pár ggulyas@ipresscenter.hu. Személyes és elektronikus ( es) pályázatbenyújtás esetén is visszaigazoló t kap a pályázó. A pályázati döntés nyilvánosságra hozása: december 10. A pályázati program megvalósításának határideje: május 31. Egyéb fontos tudnivalók: A pályázók jelentkezésükkel tudomásul veszik, hogy a pályázattal kapcsolatban jogvitának helye nincsen. A nyertes pályázó köteles fotókkal illusztrált beszámolót készíteni a közösségépítő programról, illetve az adomány felhasználásáról. A nyertes pályázó tudomásul veszi, hogy a beszámolókat a kiíró cégbemutatóiban, illetve bármilyen más módon felhasználhatja. Kérdés esetén Gleichner Péter áll a pályázók rendelkezésére a vagy a telefonszámon, illetve a gleichner@forte.com.pr címen. Minden pályázathoz kapcsolódó kérdésre elektronikusan válaszolunk, és a válaszokat minden pályázónak megküldjük. Nők, akik kockáztatnak a jogaikért nappal később holtan találták. Vajon Magyarországon hogy mennek a dolgok? Az Együtt PM pártszövetség váci csoportjának vendége lesz október 16-án, szerdán 18 órakor Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnöke, akit több atrocitás is ért akkor, amikor kiállt szívügye a Pető Intézet megmentése mellett. Helyszín: a Váci Madách Imre Művelődési Központ kamaraterme.

9 Váci Napló 9 Öregdiák találkozó volt a Váci Madách Imre Gimnáziumban Szeptember 20-án kaptuk fenntartónktól a felhívást, hogy középiskolák is csatlakozhatnak az Itthon vagy Magyarország, szeretlek! programsorozathoz. Úgy döntöttünk, hogy a rendelkezésünkre álló rövid idő ellenére belevágunk. Nem sokan mertek vállalkozni erre, országosan 42 iskola, köztük csak 3 Pest megyei középiskola. Jövőre lesz 25 éve annak, hogy iskolánk Madách nevét viseli, 2014 őszére nagyszabású találkozót tervezünk. A mostani a 25. madáchos tanévünk. (Melyből 7-et a régi, Konstantin téri épületben, 18- at pedig jelenlegi épületünkben töltöttünk.) Névadónkhoz több programunk is kötődik. A mindenkori 11. évfolyam Madách-emléktúrát tesz Alsósztregovára és Csesztvére. Erre októberben, Madách halálának évfordulóján kerül sor. A költő születésnapjához kötődően tartjuk a negyedszázados múlttal rendelkező Madách-napot. A délelőtti, diákok számára rendezett ünnepség tíz évvel ezelőtt egészült ki az esti, szülőknek, régi diákoknak is szóló műsorral és bállal. Ebben a tanévben a jubileumi év nyitórendezvényeként az Itthon vagy programtól függetlenül terveztünk egy szerény nyitóünnepséget, melyen felavatjuk Magyar János nyugdíjas rajzszakos kollégánk Madách-illusztrációját. Ezt a rendezvényt bővítettük ki, és szerveztük ezt a találkozót. Magyar János művész-tanárt és művét Kmettyné Balogh Zsuzsanna és Boda Mária mutatta be. A műsorunkban szerepeltek jelenlegi diákjaink: Veréb Árnika (12.D), Kovács Balázs (10.A), Izsóf Balázs (10.A), Sicra Andrea (9.C), Horváth Dorottya (12.E), és tanárunk, Ferencsik Viktor. A műsorban a sport is képviseltette magát régi diákunk, Tarcsi Bálint freestylebemutatójával. A műsor zárásaként Csernokné Nagybégányi Enid, akkori igazgatónk mesélt a 25 évvel ezelőtti névváltozásról, Selyés diákok Bajorországban Szeptember végén a Selye János Humán Szakközépiskola hét diákja a németországi AWO idősotthonokat és óvodákat üzemeltető közhasznú társaság meghívására tanulmányi kiránduláson vehetett részt. A vállalat egy kisbuszt biztosított a csoporttagoknak, amivel körbejárták a felsőbajországi idősotthonokat, valamint egy óvodát is megnézhettek. Megismerhették az ottani idősellátást és a különböző gondozási formákat. Az idősotthonok korszerű felszerelései, a minőségi ápolási ellátás és az egyéni igényeknek megfelelő gondozás megerősítette a diákokat abban, hogy érdemes továbbra is szorgalmasan tanulni, hiszen az AWOval kialakított kapcsolatok révén a későbbiekben lehetőség nyílik 2-3 hetes németországi szakmai gyakorlatra, jó német nyelvtudással munkavállalásra is. Hálával és köszönettel tartozunk az AWO-nak, hogy megszervezte és támogatta az utazásunkat (Buda Péter,13.c) Betekintést nyerhettünk abba a szakmába, amiben a legtöbben el szeretnénk helyezkedni. (Petényi Ágnes,13.c) A tanulók a bajor táj szépségeivel is szembesültek, a sóhegyek, tavak és várak, az Oktoberfestre látogató nyüzsgő, népviseletbe öltözött tömeg, valamint Mozart szülővárosa feledhetetlen élményt nyújtott minden résztvevő számára. (Burjánné Török Orsolya) Magyar János alkotásával és a művét méltató két tanárral, Kmettyné Balogh Zsuzsannával és Boda Máriával majd az ben készült iskolatörténeti film részleteit tekintettük meg. A filmet rendezője, Csomó József, iskolánk régi tanára bocsátotta rendelkezésünkre, aki Beregi Csabával, iskolánk akkori oktatástechnikusával készítette azt. (Horváth Edit igazgató) Jól érezték magukat az idősek a Szilaj-tanyán Egy kellemes őszi hétvégi napon Vác Város Önkormányzatának Idősek Otthona és Klubja kirándulást szervezett a bentlakó és bejáró gondozottaknak a Szendehely melletti Szilaj-tanyára. A kiránduláson nyolcvanöt idős ember vett részt, közöttük húsz tolószékre szoruló. Mindannyiuknak élményt jelenthetett a különlegesen szép természeti környezet, az, hogy állatsimogatásra is lehetőségük nyílt, továbbá örömmel vettek részt az intézmény mentálhigiénés dolgozói szervezte interaktív programban is. Ezzel a már hagyományos eseményünkkel az a célunk, hogy évről évre minél több lakót és klubtagot elvigyünk valamilyen szép természeti környezetbe, hiszen sokan ritkán tudnak kimozdulni, többé-kevésbé elveszítették a külvilággal való aktív kapcsolatot. Igyekszünk bőven kínálni nekik az életüket örömtelibbé tevő, a mostanihoz hasonló élménygazdag lehetőségeket. És úgy látjuk, mindez tényleg a kedvükre van mondta Szmolár Attila igazgató. (Ribáry Zoltán)

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa

2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa 2014 RKSZ Önvédelmi Nemzetkőzi Kupa Amatőr és Profi Meghívásos Nyílt Verseny VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: - a 2014 évi RKSZ II. önvédelmi Nemzetkőzi Kupa bajnoki címek eldöntése - a Magyar és Nemzetkőzi

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

Vác, Csatamező 5675 hrsz-ú 10388 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant

Vác, Csatamező 5675 hrsz-ú 10388 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant Város Önkormányzat nevében és képviseletében Vác, Csatamező 5675 hrsz-ú 10388 m 2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlant A központi vegyes területek a helyi, települési szintű igazgatási,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Letanóczki Istvántól, május 20.-án kapott Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny.

Letanóczki Istvántól, május 20.-án kapott  Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny. Kedves mindenki! Sziasztok! 11. Veresegyházi Kistérségi asztalitenisz verseny. Nagyszámú indulóval (140! nevezés a különböző számokban, 105 egyéni induló), a szűk Kistérségünkből (20 km-es körzet) nevezettekkel

Részletesebben

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket:

A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: Tisztelt Sporttársak! A 2008. őszi Pro Tour versenyekkel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatom Önöket: 2007. július 1-től életbe lépett nevezési rend értelmében minden nemzeti szövetség jogosult versenyszámonként

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről A verseny Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről Megrendezésének időpontja: 2017. február 24. Rendező intézményének neve: Iskola, Óvoda Szervezőjének neve, beosztása: Virágné

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.

Részletesebben

PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY ERDÉLYI GYÖRGY ( ) GERELYHAJÍTÓ MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE

PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY ERDÉLYI GYÖRGY ( ) GERELYHAJÍTÓ MAGYAR BAJNOK EMLÉKÉRE PARAGI FERENC GERELYHAJÍTÁS UTÁNPÓTLÁSÉRT & BHSE GERELYHAJÍTÓ MINŐSÍTŐ VERSENY Gyermek ügyességi számokkal kiegészítve (4 próba C változat) Verseny jellege: Minősítő Ranglista verseny Verseny ideje: 2013.

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Felelős: Pápa László Gazdasági Hivatal vez.

Felelős: Pápa László Gazdasági Hivatal vez. H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági-Városüzemeltetési

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 2012/2013

Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 2012/2013 Tevékeny Szeretet Iskolája- Váci Piar Szeretetszolgálat -10. évfolyam 01/013 Gimnáziumunkban erősíteni szeretnénk diákjaink szociális érzékenységét és elkötelezettségét. Ennek alapja az, hogy tapasztalatokat

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,

Részletesebben

Helyezések-B kategória

Helyezések-B kategória Helyezések-B kategória Helyezés Név Megjegyzés I-kcs. fiú Boros Gergely (2001) Bolyai János Általános Iskola Érd Kis Kasza Miklós (2004) Batthyány Általános Iskola és Sportiskola Érd Pintér Olivér (2001)

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26.

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Csapattagok: Bak Dávid 7.b Boldizsár Cintia 6.b Dudás Fanni 7.b csapatkapitány Kardellás Renátó 6.a Felkészítő tanárok: Kardosné Nagy Tímea Kelemen

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság 2014. november 29. BÉKÉSCSABA Kiíró: Rendező: Versenyigazgató: Főbíró: A verseny fővédnöke: Időpont: Helyszín: Magyar Taekwondo Szövetség Lakótelepi

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 23-i ülésén az

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

Szentgyörgyi-napok 2012.

Szentgyörgyi-napok 2012. Szentgyörgyi-napok 2012. Sikeresen lezajlott a 2012. évi Szentgyörgyi-napok rendezvénysorozat. A versenyeken Bercel, Diósjenő, Érsekvadkert, Nagyoroszi, Nézsa, Nógrád, Nógrádsáp, Patak, Rétság, Romhány,

Részletesebben

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti

Részletesebben

Európai Diáksport Napja Magyarország

Európai Diáksport Napja Magyarország Európai Diáksport Napja Magyarország Budapesti rendezvény 2016. szeptember 30. Programfüzet Európai Sporthét Köszöntő A Magyar Diáksport Szövetség immár egy évtizede hirdeti meg a Magyar Diáksport Napját

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft

2017. évben kiutalt támogatások 5 MFt felett. 2016/2017-es bajnoki évadra működési támogatás Kaposvár Ft Támogatott neve Támogatott címe Támogatás forrása Támogatási döntés Támogatási cél Megvalósítás helye Működési támogatás összege Fejlesztési támogatás összege Támogatási szerződés megkötése 1. MCM- Diamant

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória Női Felnőtt Kategória 1 Marosvári Márta 432 1:59:33 Cegléd 2 Jaczina Dóra 431 2:14:08 Ceglédi Arany Oroszlán Futóklub 3 Szabadi Andrea 435 2:20:22 Szolnok 4 Péntek Zsuzsanna 434 2:23:40 Szolnok 5 Nagy

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

I. KI MIBEN? London 2012

I. KI MIBEN? London 2012 I. KI MIBEN? London 2012 A feladat az, hogy gyűjtsétek össze a 2012-es londoni olimpián egyéni érmeseinket, és írjátok a táblázatba, hogy melyik sportágban, versenyszámban nyerték egyéni érmüket? Minden

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY

PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY PÉTER ANDRÁS EMLÉKVERSENY Országos felnőtt B, C kategóriájú tollaslabda ranglista verseny kiírása 2016. szeptember 24. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Zrínyi Miklós Laktanya, BUDAPEST 1. A verseny célja:

Részletesebben

9. Veresegyházi Amatőr Asztalitenisz Verseny BESZÁMOLÓ Újra a Galaxis pályáin száguldoztak a kaucsuk labdák!

9. Veresegyházi Amatőr Asztalitenisz Verseny BESZÁMOLÓ Újra a Galaxis pályáin száguldoztak a kaucsuk labdák! 9. Veresegyházi Amatőr Asztalitenisz Verseny BESZÁMOLÓ Újra a Galaxis pályáin száguldoztak a kaucsuk labdák! Vasárnap 2017. február 12-én reggel 8 és este 21 óra között 150 nevezéssel a 11! különböző kategóriában

Részletesebben

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem

es tanév. Felkészítő tanár: Veres Judit GRATULÁLUNK! Kerületi extrém akadályverseny Magabiztos győzelem 2013-2014-es tanév A 23.Fővárosi Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen iskolánk tanulója Csapó Krisztián (7.o.) prezentáció kategóriában II.helyezést és Bánfalvi Béla (7.o.) táblázatkezelés kategóriában

Részletesebben

Szekszárdi Sportközpont Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.

Szekszárdi Sportközpont Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. XXIV. KIHÍVÁS NAPJA Szekszárd 2015. május 20. Részletes program Sportcsarnok Szekszárdi Sportközpont NKft. 2015. május 20-án, szerdán, 00:00 órától: 00.00 óra Ünnepélyes megnyitó 0.30 óra Kézilabda és

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése 2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése Gúta város önkormányzatának sportbizottsága a 2006 os év januári ülésén határozatot hozott a 2005 - ös év legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékeléséről.

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi Gerelyhajítás Döntő 15:00 1. nap 1 Rab Attila 1994 Ikarus BSE 1 71.44 2 Magyari Zoltán 1985 MTK Budapest 5 68.18 3 Adame Máté 1994 Reménység 2 65.40 4 Fedor Benjámin 1998 Reménység 4 43.18

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

Generációk találkozása

Generációk találkozása Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET

TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET FMFSN VÁNDORSERLEG XII. Székesfehérvár, 2011. április 13. TÁJÉKOZTATÓ- és PROGRAMFÜZET Fejér Megyei Felsőoktatási Sportnap Rendező: Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar Pannon Egyetem Székesfehérvári

Részletesebben