A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2009/2010.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2009/2010."

Átírás

1 A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2009/2010. Készítette: Keserű Valéria

2 A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL 2009/1. ÜLÉSE KADARKÚT NOVEMBER 25. Jelen voltak: lásd jelenléti ív Keserű Valéria, az id. Kapoli Antal Művelődési Ház igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte annak fontosságát, hogy akik eljöttek, azoknak fontos ez a tevékenység, bármilyen területről is érkeztek (civil szféra, intézményi rendszerek, ifjúságügy, népművészetek). Verkman József, Kadarkút város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve a hasonló kezdeményezések fontosságát. Elmondta, hogy a kultúra előre mozdítása érdekében mindenképpen szükség van a kulturális kerekasztalokra, melyeknek indulásához a szükséges anyagi erőforrások rendelkezésre állnak, de természetesen ezeket majd a jövőben bővíteni kell. Hefner Erika, a Dél-Dunántúli Kulturális Koordinációs Iroda vezetője köszöntötte a jelenlévőket. Személyes tapasztalatát megosztva a megjelentekkel elmondta, hogy mindenhol kis létszámban indultak a Kerekasztalok, de általában a kezdetektől fogva benne lévők voltak azok, akik ennek hírét úgymond továbbvitték, melynek köszönhetően a későbbiekben egyre többen csatlakoztak a kezdeményezésekhez. Hefner Erika előadása: A Kulturális Kerekasztalok kialakulásának története, fontosabb tartalmi elemei: Már 1995-ben, az Európai Bizottság Fehér Könyvében körvonalazódtak a Kerekasztalokhoz hasonló kezdeményezések Regionalitás fontossága Kultúra, közösségi művelődés fontosságának erőteljesebb megjelenése a Települési Koncepciókban Megfelelő szakemberek (népművelők), civil szervezetek, alkotók fontossága Kistérségi adattárak, értékleltárak Többcélú Kistérségi Társulások felvállalhatnak kulturális feladatokat Közkincs program 2005-től folyamatosan él 7 regionális iroda jött létre Kulturális tervezési modell program 2006-tól Közművelődési, múzeumi referensek foglalkoztatása 2009-ben már 13 kerekasztal 2

3 A Közkincs Kerekasztal egy lehetőség! Referensek továbbfoglalkoztatása problémát jelent Somogy megyében 4 kerekasztal (Balatonföldvári, Barcsi, Kaposvári, Kadarkút- Nagybajomi Kistérségekben) Települési adatbázisok fontossága Közművelődési stratégia a kistérségekbe is kerüljön be Nehézséget jelent a különböző szakterületek együttműködése, a források megteremtése Kapcsolatteremtés a kistérségeken belül Kistérségi kiadványok SWOT analízis elkészítése nem kell, hogy kötelező jellegű legyen A kerekasztalokban minden szakterületről legyenek Az ülések helyszíne mindenki számára könnyen megközelíthető legyen Keserű Valéria, az id. Kapoli Antal Művelődési Ház igazgatójának előadása: Betekintés a Kadarkút-Nagybajomi Kistérség kulturális állapotaiba: A Kadarkút-Nagybajomi Kistérség a Kaposvári Kistérségből vált ki 23 települést tartalmaz, több mint embert lát el Az egyik leghátrányosabb kistérség, kulturális szempontból is Kulcsos rendszerrel működnek a művelődési házak szinte mindenhol Mozgókönyvtárak működnek Nincsenek közművelődési szakemberek, a kistérségben csak Kadarkúton van kimondottan közművelődési szakember, aki alkalmazásban áll. Egyéb területekről dolgoznak be kollégák a közművelődési feladatok ellátásába: könyvtárosok, pedagógusok, önkéntesek, civil szervezetek tagjai. Kaposfő: Tormáné Dell Nikoletta könyvtáros végzi a közművelődési tevékenységeket Inkább hagyományos rendezvények, gyermekeknek, fiataloknak szóló programok emagyarország Pont működik Kaposfői Lovas Sport Klub működik Együttműködés a Német és Cigány Kisebbségi Önkormányzattal A Néptánc Csoport működése bizonytalan Kiskorpád: Epstein Tímea könyvtáros látja el a közművelődési feladatokat Hagyományos rendezvények, működik egy néptánccsoport Szenna: Bajzik Éva néptánc pedagógus a Lázi Dombi Kulturális Egyesület képviseletében, és Obornik Anna a Sportcsarnok Kht. képviseletében látja el a közművelődési feladatokat Lázi Dombi Kulturális Egyesület működik 3

4 Szabadtéri Néprajzi Múzeum működik Legjelentősebb rendezvény a Hurka Fesztivál Kadarkút: Keserű Valéria művelődésszervező látja el a közművelődési feladatokat emagyarország Pont, Ifjúsági Klub, Szkander Szakosztály működik Legjelentősebb rendezvények a Városnap, Gesztenyés Nap, Ifjúsági Nap. Ezen kívül a hagyományos ünnepkörökkel kapcsolatosan is vannak rendezvények. Néptánc Csoport, Népdalkör, Citera szakkör működik Ezen kívül még több civil szervezet is működik a településen: Kulturális és Szabadidő Egyesület, Vállalkozók Egyesülete, Roma Egyesület A jövővel kapcsolatosan kiemelte a források bevonásának, illetve a hozzáadott értékeknek a fontosságát. Egyik útként a felnőttképzést jelölte meg, melyben egy nyertes pályázattal rendelkeznek a Kaposvári Együd Árpád Művelődési Központtal együttműködésben. Kadarkúton 7-8. osztály felzárkóztató képzés, illetve erdőművelő képzés, míg Kaposváron animátorképzés és számítógépes adatrögzítő képzés indul. Bárdudvarnok: Andor István látja el a közművelődési tevékenységeket Goszthony Mária Emlékmúzeum (Goszthony Kúria) működik Jelentős rendezvény a Nemzetközi Üveg Szimpózium, a Goszthony Kúriában TETT Egyesület, Bárdok Útja Egyesület is működik a településen Hedrehely: Bőhm Kinga óvodapedagógus látja el a közművelődési tevékenységeket Hedrehelyi Kulturális Egyesület működik Hagyományos ünnepkörökkel kapcsolatos rendezvények Hencse: Az ifjúságon keresztül szerveződnek a különböző programok, melyek főként szabadidő- és sport programok Legjelentősebb rendezvényük a Szüreti Felvonulás Nagybajom: Andricz Gabriella pedagógus látja el a közművelődési feladatokat Az Ifjúsági Klub nagyon aktív a programok szervezésében A könyvtár vonzereje is nagy Legjelentősebb rendezvények a Városnap, a Kenyér-és Langalló Fesztivál Ezen kívül említésre méltó kezdeményezések még a kistérségben: Visnyeszéplakon helyi sajátosságok jelennek meg, illetőleg biogazdálkodás is működik. Patcán a Katica tanya, Mikében a Nyugdíjas Dalkör működik. Kaposmérőben a Falunap egy jelentős rendezvény. 4

5 Csökölyben a Kulturális Egyesület a meghatározó Luther Mária vezetésével. Kaposszerdahelyen Mester József vezetésével működik a Kaposszerdahelyért Egyesület. Az alakuló ülésen megjelent résztvevők egyenként bemutatkoztak: Győrfi Csilla: Kaposmérő o A Kadarkúti Kistérség munkaszervezeténél dolgozik, térségfejlesztési szervezőként o Kaposmérőben lakik, ahol részt vesz a falu közösségi, kulturális életében o Művelődésszervezőként végzett, nagy problémának tartja a gyakorlat megszerzését o Éppen turisztikát tanul, fontosnak tartja, hogy ismerjük a kistérségünket o A kistérségi honlapot is szerkeszti Mester József: Kaposszerdahely o A Kaposszerdahelyért Egyesület elnöke o 15 évig volt népművelő o Létrehozta a Rehabilitációs Foglalkoztatót Kaposváron 1991-ben o Részt vett a falusi turizmus indításában, Szennában o Az első népfőiskolát Somogy megyében ő szervezte o Elindított rendezvénysorozatokat Berzencén (Várdomi nyár, ifjúsági park), Szennában (Zselici ősz, disznótoros, lovasbemutatók) o Kaposszerdahelyi karácsonyi hangversenyek, Márciusi Nőnapok, Szerdahelyi Esték, Gyermek Alkotótábor szervezése o Petanque versenyek o Falusi vendéglátó képzést, számítógép kezelő képzést, virágkötő, virágkereskedő, kosárfonó képzés szervezett o Jelenleg oktatásszervező, és oktató marketinget tanít Kalányos Erzsébet: Hencse o Hencsei Ifjúsági és Kulturális Egyesület képviselőjeként volt jelen o Ifjúságsegítőként végzett o Több korosztályt próbálnak bevonni a programokba o Szüreti felvonulást, gyereknapot is ők szervezik o Játszóházat szeretnének rendszeresíteni Luter Mária: Csököly o A Csökölyi Kulturális Egyesület tagja, könyvtáros o Nyugdíjas pedagógusként dolgozik o A Kaposvári Magyar-Román Baráti Társasággal közösen szerveznek vers-és prózamondó versenyt, mesemondó versenyt o Hagyományos rendezvény a februári Maszkázás o Farsangi buli szervezése o Március 15-i ünnepség szervezése o Túrák, kirándulások szervezése o Karácsonyi rendezvény szervezése o Falunap szervezése o Kiállítások szervezése 5

6 o Működik egy Nyugdíjas Klub o Polgárőr Egyesület is működik Mátyus Valéria: Kadarkút o Közoktatási referensként dolgozik Kadarkúton o Problémaként kiemelte a pályázati kiírások és a pályázati tartalmak közti diszharmóniát o Fontosnak tartja a kistérségben dolgozó szakembereket, mivel csak ők mozdíthatják előre a kistérséget o Egy Kistérségi Kulturális Stratégia kidolgozásának fontosságát is kihangsúlyozta o Felhívta a figyelmet arra, hogy a különböző kiadványokban megjelenő tartalmakra oda kell figyelni. Tóthné Nagy Katalin: Kadarkút o Pedagógusként dolgozott Bárdudvarnokon o Jelenleg Kadarkút Város Polgármesteri Hivatalában dolgozik közoktatási referensként o Kiemelte a közoktatás és a kultúra kapcsolatát o Magánemberként szívügyének tekinti a néphagyományokat Fülöp Béláné: Bárdudvarnok o A Bárdok Útja Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elnöke o Bárdudvarnok 16 településből áll! o Közösségi Zöld Nap tavasszal (szemétgyűjtés) o Zselici Fiatalok Napja szintén tavasszal o Hátrányos helyzetű kisiskolások felkarolása nyáron (Balatoni kirándulás) o Idősek Világnapja októberben o Magyarok Napja július utolsó szombatján (kulturális rendezvény nem politikai!) o Szüreti Felvonulás o Falu karácsonyfájának felállítása o Mikulás Ünnepség o Jótékonysági Luca Napi Bál o Hiányzik egy hely : faluház, teleház, vagy valami hasonló Borbás Zoltán: Bánya o Fafaragó népművész o Bányai Fafaragó Porta o Informatikából diplomázott (weboldalfejlesztés stb.) Andor István: Bárdudvarnok o Goszthony Kúria, Nemzetközi Üveg Alkotótelep o Térségi Együttműködés Társaságát képviseli 6

7 Andor István beszámolója az I. Kistérségi Kulturális Találkozóról. Bárdudvarnok, augusztus Kapcsolódás EU: Kreativitás és Innováció Éve 2009 Dél-Dunántúli Régió fejlesztési iránya: Kulturális és környezeti ipar Kulturális Turizmus Éve Kozma Lajos évforduló: 125 éve született Kiskorpádon Csillagászat Nemzetközi Éve TETT Egylet: településfejlesztési terv javaslat: Környezet - Kultúra vitairat 2. Előzmények Művészeti: Goszthony Mária életműve, a Goszthony Mária család gazdag társasági és kulturális élete. Nemzetközi Üveg Alkotótelep működése 1990-től. Bárdudvarnoki Kulturális Hét megrendezése 2008-tól, a Zselici Kulturális Találkozóval együtt. Politikai: Mikrotérségi, önkormányzati és Kistérségi Társulási támogatások megszerzése. Pénzügyi: 3. Integráció o A Bárdudvarnoki Kulturális Hetet 2008 augusztusában a kistérségi elnök zárta februárjában a Kistérségi Tanács határozatot hozott a tervezett program elvi támogatásáról. A Kistérségi Tanács döntött a pályázat beadásáról. Pályázatok: Nemzeti Kulturális Alap, ÚMVP Falusi Rendezvények, OKM Kistérségi Komplex Napok Önkormányzati támogatások: Bárdudvarnok és Kaposmérő Egyéb, nem pénzbeli támogatások: Szenna, Kadarkút, ill. cégek, magánszemélyek, társadalmi szervezetek Művészeti koncepcióban: műfaji, minőségi, helyi, regionális, országos jelentőségű programok, művészek egy programon belül Fő rendezvény: színpadi produkciók. Helyszínekhez illő rendezvények. Ágazatok közötti integráció: kultúra, turisztika, műemlékvédelem, művelődés, oktatás, tudomány (csillagászat), közösségi, kistérségi, települési marketing Megvalósulás helye szerinti integráció: több településrész bevonása Rendező, segítő szervezetek közötti integráció: Kistérségi Társulás, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, cégek, magánszemélyek, + Kaposvári Egyetem Művészeti és Pedagógiai Kara, Megyei Múzeum Művészettörténeti Osztálya, Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 7

8 Települések közötti együttműködés: Bárdudvarnok, Kaposmérő, Szenna, Kadarkút, Hedrehely, + Kaposvár, Pécs 4. Eredmények Újraélesztés, újraművelés, rekultiváció: Használaton kívüli épületek, Bárdudvarnok Faluház, egykori református és katolikus iskola, templomok Periférián lévő településrész jelentős programot kapott: Bánya, csillagászati előadás 5. Lehetőségek Kistérségi fejlesztési stratégia része lehet/legyen a kulturális stratégia Művészeti programok folytatása, bővítése Program eredményeinek beépülése a közoktatásba, műemlékvédelembe, településarculatba. Pl.: oktatási programok kiegészítése (Tóth Krisztina tankönyve). 6. Utóélet Horváth János Milán művészettörténész írása a kiállításokról. Megjelenés: művészeti folyóiratban. Pannon Tükör. Összefoglaló kiadvány megjelentetése. Sajtómegjelenés. Tóth Krisztina: én a Nemzeti Színházban. Lovász Irén koncert: én a Marcibányi Téren. 7. Jövőbeli tervek 2010: Pécs Európa Kulturális Fővárosa programhoz való kapcsolódás Jálics Ernő évforduló, emlékév Nagyrendezvény átnevezése, kibővítése: Zselic Lelke Fesztivál Végezetül, a legkitartóbb részvevők ellátogattak Bárdudvarnokra, ahol Andor István látta vendégül őket. Itt egy kiállítást tekinthettek meg. 8

9 A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL 2010/1. ÜLÉSE SZENNA MÁRCIUS 6. Jelen voltak: lásd jelenléti ív Nyers Balázs, az id. Kapoli Antal Művelődési Ház munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket. Salamon Gyula, Szenna polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, majd röviden bemutatta a települést. Szenna tipikus Zselici falu, több mint 800 éves múlttal Szenna nevének eredete: széna szóból Valaha Szenna egy gyűjtőnevet jelentett a Zselicben, egyes történetírók szerint a Zselici falvak összessége. A Zselic fővárosának is nevezik. Az ország egyetlen olyan Skanzenje található Szennában, ami a falu közepén van Iskola, óvoda is működik a faluban A népesség sajnálatos módon fogy Civil szervezetek: Nyugdíjas Klub, Lázi Dombi Kulturális Egyesület, Polgárőr Egyesület Egy évben 43 rendezvény! (hagyományokra épülnek) Legnagyobb rendezvény a Hurkafesztivál, amely már 4. alkalommal lesz megrendezve A legtöbb ember a városban dolgozik, a legnagyobb helyi foglalkoztató a Szenna Pack 9

10 Bodó Katalin (Paksi Közművelődési Nonprofit Kft., Kistérségi Közművelődési-múzeumi Referens) előadása a Paksi Kistérségben működő Kulturális Kerekasztalról: PAKSI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL TAPASZTALATOK PAKSI KISTÉRSÉG TAMÁSI KISTÉR SÉG FEJÉR MEGYE BÁCS- KISKUN MEGYE SZEKSZÁRDI KISTÉRSÉG BÁCS- KISKUN MEGYE 14 település /2 város/ 50 ezer fő 3 mikro-térség 10

11 NÉPESSÉGI ADATOK (fő) PAKS MADOCSA BÖLCSKE DUNAFÖLDVÁR NÉMETKÉR DUNASZENTGYÖRGY GERJEN PUSZTAHENCSE GYÖRKÖNY 2892 NAGYDOROG BIKÁCS PÁLFA SÁRSZENTLŐRINC KAJDACS Bodó Katalin, kistérségi közművelődési-múzeumi referens, Paksi Közművelődési Nonprofit Kft. KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK, CIVIL SZERVEZETEK MŰVELŐDÉSI HÁZ, KÖZÖSSÉGI SZINTÉR: 1 település kivételével mindenhol KÖNYVTÁR: valamennyi településen (3 település kivételével MOZGÓKÖNYVTÁRI ELLÁTÁS) TELEHÁZ: 6 település EMP: 13 településen 16 hely MOZI: 3 településen MÚZEUM: 2 település (városok) TÁJHÁZ, GYŰJTEMÉNY: 8 településen 10 MÉDIA: kistérségi TV, rádió, helyi lapok, honlapok CIVIL SZERVEZET: valamennyi településen legalább 1 11

12 CIVIL SZERVEZETEK SZEMÉLYI FELTÉTELEK Főállásban foglalkoztatott kult. dolgozó: 35 fő Tiszteletdíjas: 4 fő (könyvtár) többfunkciós, egyszemélyes munkatársak Civil szervezetek: nincs főállású munkatárs KISTÉRSÉGI KÖZMŰVELŐDÉSI-MÚZEUMI REFERENS (kerekasztal koordinátor) ELŐZMÉNYEK Működő kapcsolatok a kistérség (volt járás) művelődési intézményei között Erős kulturális intézményhálózat Pakson, a kistérségi központban Együttműködési szándék a művelődési intézmények között Kistérségi társulás pozitív hozzáállása, elvi és gyakorlati támogatása 12

13 CÉLOK területfejlesztés és a kulturális fejlesztés összekapcsolása működő, eredményes partnerségi kapcsolat kialakítása képesség a közös pályázati projektek elkészítésére folyamatosan frissülő kistérségi kulturális adatbázis, szolgáltatási jegyzék létrehozása a szakmai kompetenciák emelése a kultúra, a kulturális tevékenység, és az e területen szerepet vállalók társadalmi presztízsének emelése, az érdekérvényesítés erősítése TÖRTÉNET 2007/2008: alakulás, útkeresés (ismerkedés, adatbázis, arculat, koordinátor önkéntes) 2008/2009: II. ciklus (helyzetelemzés, stratégia, kapcsolatépítés, erőforrás-fejlesztés, kistérségi közművelődési referens) 2009/2010: III. ciklus (stratégia, közös programok, erőforrás fejlesztés, közös információ) A KEREKASZTAL TAGSÁGA NYITOTTSÁG FOLYAMATOS BŐVÜLÉS TELJES LEFEDETTSÉG Jelenleg: 37 tag, összesen 44 szervezet, intézmény képviseletében MINDENKI EGYENRANGÚ TAG KOORDINÁTOR KOORDINÁTOR KOORDINÁTOR (konszenzussal) A kerekasztal munkájának összefogása Az ülések összehívása Emlékeztetők elkészítése, kiküldése Levelezőlista elkészítése, karbantartása 13

14 A munkacsoportok és a kerekasztal koordinálása Adminisztráció Pályázat elkészítése, szakmai és pénzügyi elszámolása Képviselet ÖSSZETÉTEL TKK ÖK CIVIL MŰV.HÁZ KÖNYVTÁR MÚZEUM TELEHÁZ KFT TURISZT.IRODA MÉDIA MŰV.OKT. MŰV.CSOP LEADER EKF MAGÁN TAGÉPÍTÉS alapító tagok (12 szervezet) meghívók (önkormányzatok, intézmények, civilek) szóbeli invitálás hógolyó reklám stb. 14

15 MUNKAFORMÁK ÜLÉSEK, ÖSSZEJÖVETELEK MUNKACSOPORTOK KOORDINÁCIÓ KOMPETENCIA FEJLESZTÉS KÖZÖS RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK ADATBÁZIS, ÉRTÉKLELTÁR RENDEZVÉNYNAPTÁR ÖSSZEJÖVETELEK I. ÜTEMEZÉS általában kéthavonként, (probléma: mindenkinek megfelelő időpont, utazás) HELYSZÍN: változó ÖSSZEJÖVETELEK II. ISMERKEDÉS, KAPCSOLATÉPÍTÉS ÖSSZEJÖVETELEK III. KÖZÖS MUNKA ÖSSZEJÖVETELEK IV. MUNKACSOPORTOK által előkészített anyagok JÓVÁHAGYÁSA DÖNTÉSEK 15

16 ÖSSZEJÖVETELEK V. SZAKMAI KOMPETENCIÁT FEJLESZTŐ ELŐADÁSOK: PÁLYÁZATI RENDSZER, AKTUÁLIS PÁLYÁZATOK Halmai Gáborné STRATÉGIAI TERVEZÉS Dr. Brachinger Tamás ÖSSZEJÖVETELEK VI. A KULTÚRA VÁROST ÉPÍT Dr. Fedor Vilmos VAN-E EGY TELEPÜLÉSNEK LELKE? Dr. Fedor Vilmos 16

17 MUNKACSOPORTOK FELADATORIENTÁLT ÖNKÉNTES ÁLLANDÓ v. AD HOC ÖNÁLLÓ A VÉGSŐ DÖNTÉS A KEREKASZTALÉ KOORDINÁCIÓ Kapcsolattartás (személyes, internet, telefon) Információgyűjtés és közvetítés Egyeztetés Internetes levelezőlista Címjegyzék Személyes találkozások 17

18 KOMPETENCIA FEJLESZTÉS ELŐADÁSOK TAPASZTALAT CSERÉK PÁLYÁZATÍRÁSI TRÉNING SZAKMAI NAPOK TAPASZTALAT CSERE ALSÓMOCSOLÁD, KOMLÓ PÁLYÁZATÍRÁSI TRÉNING KÖZÖS PÁLYÁZATOK KISTÉRSÉGI HELYTÖRTÉNETI TÁBOROK (minden évben) EGÉSZSÉG-TERV (2 település közösen) MŰSORELLÁTÁS (2008, 2009) SZÍNHÁZI ELLÁTÁS (2009) KISTÉRSÉGI KOMPLEX RENDEZVÉNYEK (2008,2009) RENDEZVÉNYEK, PROGRAMOK CÉL: MOCCINTÁS KISTÉRSÉGI FAFARAGÓ KIÁLLÍTÁS KISTÉRSÉGI TALÁLKOZÓ KISTÉRSÉGI KUL-TÚRA NYUGDÍJAS KÖZÖSSÉGEK TALÁLKOZÓJA 18

19 ADATBÁZIS, ÉRTÉKLELTÁR KULTURÁLIS REGISZTER (CD) KÖZKINCS KEREKASZTAL INFORMÁCIÓS FÜZET TÁJÉKOZTATÓ BROSSURA KISTÉRSÉGI KULTURÁLIS KALAUZ KISTÉRSÉGI KULTURÁLIS AJÁNLÓJEGYZÉK INFORMÁCIÓS FÜZET BEMUTATKOZÁS (kerekasztal, tagok) CÉLFA RENDEZVÉNYEK KISTÉRSÉGI KALAUZ KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEK (fotó, elérhetőség) RENDEZVÉNYEK PROGRAMAJÁNLÓ AJÁNLÓJEGYZÉK EGYÉNI ÉS CSOPORTOS ALKOTÓK, ELŐADÓK PAKSI KISTÉRSÉG KÖZMŰVELŐDÉSI STRATÉGIÁJA VITAANYAG 1. ADATGYŰJTÉS, ELEMZÉS 2. PROBLÉMAFA, CÉLFA 3. SWOT 4. STRATÉGIAI CÉLOK, FELADATOK, TERVEK 5. TELEPÜLÉSENKÉNTI MEGVITATÁSOK 6. TÁRSULÁSI ÜLÉS március 19

20 KAPCSOLATOK KÜLSŐ - MMI KL DD RKKI - megyei és regionális szakmai szervezetek, központok - területfejlesztési szervezetek - kerekasztalok - média (ha nem tag) BELSŐ - KEREKASZTAL TAGJAI KÖZÖTTI, KÖLCSÖNÖS, FOLYAMATOS ÉS EGYENRANGÚ PARTNERI KAPCSOLAT - potenciális tagok EGYMÁSHOZ TARTOZUNK LOGÓ TÁBLA 20

21 Karácsony Tamás és Szendefy Judit (Lázi Dombi Kulturális Egyesület) előadása: Karácsony Tamás: Betekintés Szenna kulturális állapotaiba A Lázi Dombi Kulturális Egyesület 2002-ben alakult 2002 környékén egyfajta kulturális vákuum jellemezte Szennát, egy időben, egy helyre költözött sok ember Ezek az emberek változást, előrelépést akartak Meghatározó volt a civil szféra megerősödése A Lázi Dombi Kulturális Egyesület egyfajta kolduló szervezet kérek, pályázok Eltérő kulturális szokások magunkévá tétele nehéz feladat, a mai napig tanuljuk Lázi Dombi Kulturális Egyesület: fős gyereksereg veszi körül jó iskola jó művészeti iskola kapcsolódási pont a folklór Tanulják meg a környező kultúrák szokásait is a gyerekek Makedónok, Zsidók, Görögök, Peruiak is voltak a településen Nagyon nagy érték az önellátás Lázi Dombi Kulturális Egyesület kulturális önellátás Csepinszki Mária rakta le a folklór alapjait Szennában, ezt csak folytatni kell A konszenzus a kulturális munka során rendkívül fontos, ami Szennában nagyon jól működik Szendefy Judit: Bajzik Éva személye egyfajta garancia a jó programokra Szennában A Lázi Dombi Kulturális Egyesületben mindenki önkéntes Az internet sokat segít a szervezésben, információátadásban (levelezőlisták stb.) Együttműködés más egyesületekkel Tervben van egy saját honlap elkészítése Médiákkal való kapcsolat Programok: Dudaiskola, Lázi Dombi Mesék (táncház sorozat), Szilágysági Táncház, Kalotaszegi Táncház, Bukovinai Táncház Norvég Civil Alap Közösség és Örökség a Zselic Kapujában tanösvény kialakítása ( természet és hagyomány ) Húsvét környékén: Komatál készítés, Pünkösdkor: Cucorkázás, Márton Napkor: Táncház stb. Bodó Katalin (Paksi Közművelődési Nonprofit Kft., Kistérségi Közművelődési-múzeumi Referens) beszélt a Kulturális Stratégiák elkészítéséről: Helyzetelemző rész: adatokon, adatbázisokon, tapasztalatokon alapszik Problémafa, célfa SWOT analízis: erősségek gyengeségek lehetőségek - veszélyek Stratégiai cél, jövőkép hova szeretnénk eljutni? Prioritások: melyek azok a fő területek, amelyekre a stratégia koncentrál Prioritások lebontása konkrét céllá Konkrét feladatok hozzárendelése e célokhoz: konkrét felelősök, források 21

22 Milyen egyéb stratégiákkal áll összhangban: Nemzeti Fejlesztési Terv, Regionális Fejlesztési Terv, Kistérségi Fejlesztési Terv Esetlegesen: Fogalommagyarázat Kerekasztal beszélgetés: Helyzetelemzés frissítése szükséges Tudnunk kell, hogy hol, kit keressünk Személyes felkeresés programmal összekötve? (pl.: kirándulás) emberközelség valós együttműködések értékleltár elkészítése A kistérségben rengeteg érték van: alkotók, művészek, műemlékek ezeket közzé kell tenni Együtt kell működni a településeknek: összetartozunk tudat kialakítása A települések részesüljenek egymás értékeiből Kistérségi honlap nem igazán működik Saját értékek bemutatása, átadása Mikrotérségek mások vagyunk A stratégia legyen alkalmazható A gyerekekbe bele kell nevelni az értékeket fontos az iskolák szerepe A települések honlapjain megjeleníteni egymás programjait Kistérségi Közművelődési-múzeumi Referens alkalmazása A legkitartóbb résztvevők Salamon Gyula Polgármester Úr és kedves felesége kíséretében ellátogattak a Szennai Szabadtéri Néprajzi Múzeumba. Ezúton szeretném megköszönni Salamon Gyula Polgármester Úrnak és kedves feleségének a Szennai Szabadtéri Néprajzi Múzeumban való idegenvezetését. Szintén szeretném megköszönni Obornik Annának az előkészületekben való segítségét, közreműködését. Mindenkinek bátran tudom ajánlani, hogy ha egyszer a környéken jár, mindenképpen látogasson el Szennába, mert egy igazán vendégszerető településre érkezik 22

23 A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL 2010/2. ÜLÉSE KAPOSSZERDAHELY MÁRCIUS 29. Jelen voltak: lásd jelenléti ív Nyers Balázs, az id. Kapoli Antal Művelődési Ház munkatársa köszöntötte az egybegyűlteket. Schaff Anikó, Kistérségi Közművelődési-múzeumi Referens előadása a Komlói Kistérségben működő Közkincs Kerekasztalról: 23

24 CÉLOK ÉS EREDMÉNYEK A KULTURÁLIS VIDÉKFEJLESZTÉSBEN Komlói Közkincs Kerekasztal A komlói kistérség települései A komlói kistérséghez 19 település tartozik (1 város 18 község) Népessége fő Hátrányos helyzetű térség (6 kiemelten hátrányos helyzetű, 9 társadalmi - gazdasági nehézségekkel küszködő település, 7 munkanélküliséggel leginkább sújtott település alkotja) Ezeknek a hátrányoknak a leküzdésére alakult 2004 júniusában a Komlói Többcélú Önkormányzati Társulás, az 1999 óta működő Területfejlesztési Tanács jogutódjaként. A Komlói Kistérség nem csak igazgatási egység, hanem kistérségi kulturális közösség. Gazdag és sokszínű kulturális értékekkel, és nagy hagyományú rendezvényekkel büszkélkedhet. A kistérségi összefogásra 2007-ben új lehetőség nyílt: megalakult a Közkincs Kerekasztal, melyet a Többcélú Önkormányzati Társulás felkérésére a Közösségek Háza működtet, feladat ellátási megállapodás alapján A kerekasztal feladatai Első és legfontosabb feladatunk a kistérségi kulturális stratégia megalapozása volt: A helyzetfelmérést részletes adatgyűjtés előzte meg, melyben számba vettük kulturális értékeinket, a tárgyi és személyi feltételeket. Ennek eredményeként elkészült a kistérség kulturális értékleltára. Az adattár elektronikusan is hozzáférhető, és nyomtatásban is megjelent. Teljes képet ad a kistérség közkulturális kincseiről. Az adatok elemzése megmutatta erősségeinket, gyengeségeinket és kijelölte céljainkat és konkrét tennivalóinkat. 24

25 Elérendő célok A kistérség, a települések vonzerejének növelése Megtartó erejük növelése A hátrányos helyzetű települések és rétegek kulturális esélyegyenlőségének javítása A kultúra - közvetítők emberi erőforrás fejlesztése A célok eléréséhez rendelt feladatok Közös gondolkodással és tervezéssel: A területi kulturális egyenlőtlenségek csökkentése A helyi kulturális örökség, hagyományok megóvása A térség kulturális turizmusának fellendítése Kialakítottunk egy egységes, a kistérségre jellemző arculatot, mely kihangsúlyozza a települések összetartozását. Ez jelenik meg marketing eszközeinkben is: Első közös rendezvényünk: A Társulás felkérést kapott 2007 augusztusában a Komlói Kistérség közös bemutatkozásának megszervezésére a Pécsi Egyházmegye Programirodájától. A felkérés nagyszerű lehetőséget kínált kistérségünk első közös rendezvény - projektjére, a kistérség közös bemutatkozására, kulturális értékeinek bemutatására. A Pécsi Advent rangos rendezvénysorozatában, kivételes helyszíneken (székesegyház, dóm kőtár) 5 település 13 együttese lépett fel. 25

26 2008 óta sikeresen valósul meg a Baranyai Völgység Hegyhát Művészeti Hetek rendezvénysorozatunk, mely a nyári időszak kulturális programjait fűzi össze. Több mint ötven elemet tartalmaz, a legkisebb települések falunapjait éppúgy, mint a nagyobb formátumú rendezvényeket. Legnagyobb értéke az intenzív kulturális kistérség marketing, melyben a második évtől a szomszédos Sásdi kistérség is megjelenik. Kiadványaink jelen vannak az országos turisztikai kiállításon, interneten elérhetők megyei és regionális kulturális portálokon keresztül is ban ennek marketingjére 1.8 millió Ft-ot nyertünk A rendezvénysorozatot egységes plakát- és molinórendszer kíséri, melyet utaztatunk a kistérség településeinek nyári programjaira. Ezzel is erősíteni kívánjuk: A kistérségi identitást A közös kistérség élményeket Az együtt gondolkodást Összegyűjtöttük és kiadványban népszerűsítettük azokat az alkotócsoportokat, együtteseket, akik szívesen vállalnak (akár ingyenesen is) fellépéseket. Nyomtatott formában is megjelentettük kistérségünk kulturális adatbázisát, mely formájában és tartalmában is követi a Komlói Közkincs Kerekasztal web felületének tartalmát. A komlói Közösségek Háza ad otthont a Kistérségi Szolgáltató Központnak Mely funkciójában biztosítja: Az információáramlást A szakmai segítségnyújtást Kistérségi kiskönyvtár és online adatbázis működtetését Képzések révén a kistérségi humán erőforrás fejlesztését Alkalmas kistérségi tanácskozások, találkozók, közös programok megszervezésére Forrásteremtők és forráskeresők találkozási alkalmainak megteremtésére A Szolgáltató Központ kialakítására és a kistérségi referens foglalkoztatására 2008-ban és 2009-ben is sikerrel pályáztunk a Társulással együttműködve. Összesen 6.3 millió Ft forrást nyertünk. 26

27 Otthont ad a kistérségben élt és élő írók, költők, helytörténészek, kutatók, tanárok műveinek Helyet kaptak a kistérségről megjelent könyvek, kiadványok, albumok Kistérségünk néprajzi tárgyú leírásai, szociológiai kutatásai, helytörténeti kiadványai, falutörténetek, iskolatörténetek-évkönyvek, stb. Szakmai anyagok segítik azoknak a munkáját, akik tanulmányaik, kutatásaik során veszik igénybe a könyvtári szolgáltatásokat Utazó műsorok utazó közönség Kistérségi együttesek tájolható műsorai színesítették a települések programjait A komlói Színház előadásaira, utazó közönség szervezésével bővült a helyben igénybe vehető szolgáltatások sora 2010-ben a legkisebb települések számára ingyenes műsorcsomagokat is összeállítunk A Művészeti Hetek programsorozat marketingjének köszönhetően megvalósult a kistérség kulturális és természeti értékeinek közkinccsé tétele: a kistérségen belül élők számára, és a kistérségen kívüli irányokba is ben adtuk be pályázatunkat a Komplex Kistérségi Napok program finanszírozására kiírt témában: A Baranyai Völgység - Hegyhát Ősz: A Szürettől Márton új boráig programsor a kistérség 16 őszi hagyományőrző programját fűzte egy csokorba és 1 millió Ft forrást juttatott a kistérség településeinek. Az őszi rendezvénysorozattal folytatni kívántuk a két alkalommal megrendezett Baranyai Völgység Hegyhát Művészeti Hetek nyári programsorát. A programfejlesztés harmadik lépéseként, a Vízkereszttől Pünkösdig című tavaszi sorozattal válik teljessé a jeles napokra épülő, egész éven átívelő kistérségi rendezvénysorozat. A szüreti rendezvények során első alkalommal került sor a KISTÉRSÉGI SZÜRET megszervezésére, melynek házigazdája 2009-ben Szászvár volt. Ezen képviseltette magát a kistérség szinte minden települése ben a Kistérség szüretét Magyaregregyen rendezzük. A rendezvénysorozat ideje alatt a kistérség szüreti népviseleteiből összeállított kiállítási anyagot vándoroltattunk a településeken. Ezzel párhuzamosan a komlói Szorgos Méhek Foltvarró Műhely alkotásait bemutató utazó kiállítással színesítettük nyári rendezvényeinket. Az alkotások a kistérség négy településén voltak láthatók. 27

28 A rendezvénysorozat december 4-én, - Szent Borbála napján - A KISTÉRSÉGI GÁLA elnevezésű programunkkal zárult, ahol a kistérség néptáncosai tették felejthetetlenné az estét. Nívódíj az Egyházaskozári Csángó Hagyományőrző Együttesnek Kistérségünk legnagyobb múltra visszatekintő művészeti együttese több mint 60 éve alakult, és azóta folyamatosan működik. Kitüntetést még sohasem kaptak. A Pécs- Baranyai Kulturális Szövetség Nívódíjára elkészített pályázatunk eredményeként, január 21-én, a Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezett megyei ünnepségen, a Komlói Színházban vehették át a Nívódíjat. Gratulálunk! A komlói kistérségben további együttesek elismerését is kezdeményezni fogjuk. Az év során több olyan rendezvény szervezésében, lebonyolításában vett részt a Komlói Közkincs Kerekasztal, mely a kistérség több településének bevonásával vált színesebbé: Legyen Önnek is minden nap mézes nap című gyermekrajzpályázat Kistérségi Ki mit tud? Komló a sokféleségben elnevezésű ifjúsági vetélkedő Kistérségi népdaléneklési verseny Kistérségi mesemondó verseny Komlói Kistérség Kulturális Stratégiája 2010 januárjában elkészült a Komlói Kistérség Kulturális Stratégiája, melyet a Komlói Többcélú Kistérségi Társulás februári ülésén (kisebb módosítási javaslatok elvégzése után) egybehangzóan elfogadott. A tanulmányban megfogalmazódtak azok a fejlesztési szükségletek és lehetőségek, melyeket az elkövetkező években a Komlói Közkincs Kerekasztal munkája során szem előtt tart. 1. Tárgyi és szellemi kulturális örökség fejlesztése 2. Tevékenységi körök hatékonyságának fejlesztése 3. A már meglévő kistérségi adatbázis tartalmi elemeinek bővítése 4. Kapcsolati háló kiszélesítése, minél több résztvevő bevonása 28

3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE

3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE AZ ELŐZŐ MEGVALÓSÍTÁSI IDŐSZAKBAN KÉSZÜLT PROJEKTLISTA 3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI TERVE Készítette: Keserű Valéria AZ ELŐZŐ MEGVALÓSÍTÁSI IDŐSZAKBAN KÉSZÜLT PROJEKTLISTA 3 ELEMÉNEK RÉSZLETES MEGVALÓSÍTÁSI

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2011.

A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2011. A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL ÜLÉSEINEK EMLÉKEZTETŐI 2011. Készítette: Keserű Valéria A KADARKÚTI-NAGYBAJOMI KISTÉRSÉGI KÖZKINCS KEREKASZTAL 2011/1. ÜLÉSE NAGYBAJOM 2011. JANUÁR

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

Magad uram, ha szolgád nincs

Magad uram, ha szolgád nincs Magad uram, ha szolgád nincs Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület 1998-2015 2015.02.05. Szigetvár és térsége 45 kistelepülés 1 város 26.000 lakos Halmozottan hátrányos helyzet Nincs bejegyzett művelődési

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Stratégia Rövidtávú operatív programja

A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Stratégia Rövidtávú operatív programja 2010. Az Oroszlányi Kistérség kulturális stratégia rövidtávú operatív programja 1 A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Stratégia Rövidtávú operatív programja Közkincs kerekasztal

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület a 10 évig sikeresen működő Mesterségek Bölcsője Alkotó napok elnevezésű rendezvény kapcsán jött létre 2008-ban, azokkal a segítőkkel, akik az évente egyszer megrendezésre

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Gyerekesély Bizottság Közoktatás Albizottság alakuló üléséről

Jegyzőkönyv. Gyerekesély Bizottság Közoktatás Albizottság alakuló üléséről Jegyzőkönyv mely készült a Gyerekesély Iroda (7530 Kadarkút, Fő u. 7.) 2013. július 11. napján 14 órakor tartott Kadarkúti- Nagybajomi Gyerekesély Bizottság Közoktatás Albizottság alakuló üléséről Jelen

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET

Részletesebben

Katalin 2014.05. hó kéthetente 2014.05. hó kéthetente szombaton 2014.05. hó hetente. Baba-Mama Klub Szenna Ifjúsági Pont Farkas Gergely

Katalin 2014.05. hó kéthetente 2014.05. hó kéthetente szombaton 2014.05. hó hetente. Baba-Mama Klub Szenna Ifjúsági Pont Farkas Gergely Időpont Esemény Helyszín Felelős Receptklub Kaposfő Ifjúsági Pont Magyar Anita Renáta Kompetenciafejlesztés Szenna Ifjúsági Pont Farkas Gergely Iskolai felzárkóztatás Nagybajom Ifjúsági Pont Kézműves foglalkozás

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül : AGGTELEK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2002.(IV.11.)SZ. RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉS SZABÁLYOZÁSÁRA Aggtelek Község Önkormányzatának képviselő-testülete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével

Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével Helyi értéktárak létrehozása a Nemzeti Művelődési Intézet közreműködésével ---------------------------------------------- Závogyán Magdolna Nemzeti Művelődési Intézet főigazgató A Nemzeti Művelődési Intézet

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének

Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2002. ( VI. 17.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 Módosította: 11/2008. (XII.08.) ÖK rendelet. Hatályba lépés időpontja:

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közművelődésről szóló 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelet módosításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13..

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében

Részletesebben

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23.

TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1956. OKTÓBER 23. ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

Részletesebben

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 2 Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16.

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve 2011.03.16. A projektötlet-gyűjtés eredményei A projektötlet-gyűjtést honlapon és e-mailben is népszerűsítettük. A 70 projektötlet-adatlapból 19 érkezett e-mailben, 11-et adtak fel postai úton vagy faxon, és 40 készült

Részletesebben

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági

Részletesebben

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR i Kistérség Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR április május 11.-12. MindenMás Alternatív Kulturális Fesztivál 17. Húsvéti készülődés 19. Húsvéti tojáskereső 20. Locsolóbál 2 Pokla nyílt futó-

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága 2013. május 28-i

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Szakmai munkaközösség munkaterve

Szakmai munkaközösség munkaterve Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk. Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu Készítette: Percze Szilvia jegyző Nagycenk Nagyközség Önkormányzatánál

Részletesebben

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves.

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves. Mobilitás az ifjúsági munka módszertani szolgáltatója Generációk 33-47 17-32 0-16 48-66 67-87 Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Program részletei Előkészítés Január 01-31. 01. 14. 9 12.00 Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése

Részletesebben

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről * 1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Jegyzőkönyv, Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló üléséről

Jegyzőkönyv, Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló üléséről Jegyzőkönyv, mely készült 2013. július 11. napján 9 órakor a Gyerekesély Irodában (7530 Kadarkút, Fő u. 7.) tartott Kadarkúti- Nagybajomi Gyerekesély Biztos Kezdet Korai Képességgondozás Albizottság alakuló

Részletesebben

1.Fórum: Levél, 2014.06.23.

1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Emlékeztető Projektötlet gyűjtő fórumokról 1.Fórum: Levél, 2014.06.23. Életminőség fejlesztése: Civil szervezetek rendezvény, eszköz, kiadvány Nem elaprózott pontszerű fejlesztések Átfogó térségi gazdaságfejlesztés,

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA Előadás címe: Településfejlesztés a gyakorlatban Előadó neve:

Részletesebben

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében Mi is a közösségfejlesztés? az adott településen élő emberek aktív közreműködésével, a rendelkezésre álló humán, természeti- és gazdasági erőforrásokból

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404 Célcsoportjaink közé soroljuk mindazon embereket és csoportokat, akik a hátrányos helyzetükből adódóan, vagy az egyenlő bánásmódban is rögzített védett tulajdonságaik miatt perifériára szorultak. Feladatunknak

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.) Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A Homoród-Rika-Küküllő LEADER térség stratégiájának bemutatása

A Homoród-Rika-Küküllő LEADER térség stratégiájának bemutatása A Homoród-Rika-Küküllő LEADER térség stratégiájának bemutatása Jövőkép A megerősödött helyi közösségekben a családok meghatározó aránya, tudatos életvitelével őrzi és fenntarthatóan működteti a hagyományokat

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Magyarország Feladatai az Éghajlatvédelemben Előadó: Kovács Lajos

Magyarország Feladatai az Éghajlatvédelemben Előadó: Kovács Lajos Magyarország Feladatai az Éghajlatvédelemben Előadó: Kovács Lajos Klímabarát Települések Szövetsége elnök Gyakoribb szélsőségek a változó klímában Hőhullámok, extrém szárazság Szélsőséges csapadékviszonyok,

Részletesebben

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton...

Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... Internetes ügyintézésben otthon, az emagyarország Ponton... emagyarország Hálózat Az emagyarország Pontok hálózata: Közel 2000 emagyarország Ponttal, ahol az eközszolgáltatások igénybevételéhez az internet

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,

Részletesebben

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban Csizmazia Sándorné szakmai vezető TÁMOP 3.2.2.Dél-dunántúli RHK Garay János Általános Iskola és AMI Záró konferencia a Dél-dunántúli

Részletesebben

Az ifjúság helye és szerepe a Gersekaráti IKSZT-ben. IKSZT Szakmai műhely, Gersekarát, 2015.04.02.

Az ifjúság helye és szerepe a Gersekaráti IKSZT-ben. IKSZT Szakmai műhely, Gersekarát, 2015.04.02. Az ifjúság helye és szerepe a Gersekaráti IKSZT-ben IKSZT Szakmai műhely, Gersekarát, 2015.04.02. Előzmények 2000-től alkalmaz a helyi önkormányzat ifjúsági referenst az ifjúság összefogása 2001-2002 -

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására

J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására J A V A S L A T a 2013. évi városi imázs költségvetési keret felosztására Ózd, 2013. március 28. Előterjesztő: Városimázsért és Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnok Oktatási, Kulturális és Sport

Részletesebben

TÉKA ALAPÍTVÁNY. Szamosújvár

TÉKA ALAPÍTVÁNY. Szamosújvár TÉKA ALAPÍTVÁNY Szamosújvár KÜLDETÉS Alapítványunk küldetése az, hogy civil intézményes kereteket biztosítson és korszerűen megszervezze városunk és régiónk közművelődési és oktatási életét, hozzájáruljon

Részletesebben

Statisztikai adatok a teleházakról

Statisztikai adatok a teleházakról Statisztikai adatok a teleházakról A teleházak megoszlása működtetői kör szerint Működtető db Valós % 1,00 civil szervezet 78 55,7 2,00 önkormányzat vagy önkormányzati intézmény 55 39,3 3,00 vállalkozás

Részletesebben

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére

Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2013. évi munkaterve. Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére Héhalom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. évi munkaterve Készült: a Képviselő-testület 2013. február 14-i ülésére 1 M U N K A P R O G R A M 2013. január 1-től lényeges változások következtek

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43.

Elszámolás alatt lévő összeg Tervezett benyújtandó összeg. 3.2 Az eszköz tárolásának helye: 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 43. Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület PROJEKTBESZÁMOLÓ Célterület azonosító: 1 004 447 Jogcím: Közösségi célú fejlesztés Célterület megnevezése: Rendezvények lebonyolításához szükséges mobil

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

működtetésének, csapatok Humánszolgáltatások határozat Mátészalkai Idősekért Közalapítvány REND-TEAM Polgárőr Egyesület Aádám Jenő Pedagógus Énekkar

működtetésének, csapatok Humánszolgáltatások határozat Mátészalkai Idősekért Közalapítvány REND-TEAM Polgárőr Egyesület Aádám Jenő Pedagógus Énekkar Sorszám Döntéshozó testület Döntés száma 1. Város 34/2007. (III.07.) i MTK szakosztályok 13.500.000,-Ft működtetésének, csapatok versenyeztetésének, sportingatlanok fenntartásának támogatása/ 2. Város

Részletesebben

A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja

A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja Könyvtár-népszerűsítő munka a Pest Megyei Könyvtárban, Szentendrén A könyvtár szerepe a változó társadalomban Információk, dokumentumok gyűjtése feltárása

Részletesebben

Fiatalok a Kultúráért Közhasznú Egyesület

Fiatalok a Kultúráért Közhasznú Egyesület FAKULT Egyesület 2023 Dunabogdány, Hegy u.7. Fiatalok a Kultúráért Közhasznú Egyesület 2008. ÉVI K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E 1 Dunabogdány, 2009. május 20. Tóth László FAKULT Egyesület

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület

Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület Képzési Program Somogy megyei civil szervezetek fejlesztése Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület 7477 Szenna Kossuth Lajos u. 14. Adószám: 18783236-1-14 Tartalom

Részletesebben

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE

HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2014. ÉVI MUNKATERVE HERÉD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ - TESTÜLETÉNEK 2014. ÉVI MUNKATERVE 1 MUNKATERV 2014. év Heréd község Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve 1. 2014. január 27. (hétfő) 17 óra Együttes ülés Nagykökényes

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására

ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T. a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER J A V A S L A T a települési kisebbségi önkormányzatok támogatására Készítette: Damm Mária Szociális és Egészségügyi Ágazat koordinátora Előterjesztő:

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Paksi Többcélú Kistérségi Társulás. Paks, 2014. szeptember 1.

Paksi Többcélú Kistérségi Társulás. Paks, 2014. szeptember 1. Paksi Többcélú Kistérségi Társulás T Á R S U L Á S I M E G Á L L A P O D Á S Paks, 2014. szeptember 1. 2 TÁRS ULÁSI MEGÁLLAPODÁS Paks város és térségéhez tartozó önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulásának

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LEADER 2014

BESZÁMOLÓ LEADER 2014 BESZÁMOLÓ LEADER 2014 Célterület megnevezése: rendezvények Életminőség javítása helyi és térségi szolgáltatások minőségi fejlesztésével, valamint civil szervezetek megerősítésével Pályázó neve: Községi

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben