KÖVETKEZŐ SZÁMUNK JANUÁR 16-ÁN JELENIK MEG! FELÚJÍTÁS AZ AKADÁLYMENTESÍTÉS JEGYÉBEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖVETKEZŐ SZÁMUNK 2012. JANUÁR 16-ÁN JELENIK MEG! FELÚJÍTÁS AZ AKADÁLYMENTESÍTÉS JEGYÉBEN"

Átírás

1 ÉLETképek X V. k e r ü l e t i II. évfolyam 8. szám április 23. R Á K O S P A L O T A P E S T Ú J H E L Y Ú J P A L O T A k ö z é l e t i l a p j a KÖVETKEZŐ SZÁMUNK JANUÁR 16-ÁN JELENIK MEG! FELÚJÍTÁS AZ AKADÁLYMENTESÍTÉS JEGYÉBEN Átalakításokat végeztek két óvodában a beiratkozó kicsik és a mostani óvodások korszerű épületekben tölthetik napjaikat 2. oldal ÉGIG ÉRŐ GYERTYÁNOK A Bácska utcában negyvenhárom oszlopos gyertyánt ültettek, és az önkormányzat homlokzatának vonalában egyszerű gyertyánt is telepítettek, amiből az idők során majd egy méter magas sövényt formálnak. A sövény három éven belül megnő annyira, hogy élő korlátként funkcionáljon. A fák szintén három éven belül elérik a kívánt magasságot, ugyanis évente centimétert nőnek. Ez annyit jelent, hogy a kifejlett példányok tizenöt méteresek lesznek, és három méter széles gyertyalángszerű szép koronát növesztenek majd. Az út nagyon rossz, Rákospalotához méltatlan állapotban volt a felújítását megelőzően, ám a mun- kálatokat finanszírozó főváros már nem vállalta, hogy úgynevezett faltól falig, azaz a járdától járdáig végezze el a rekonstrukciót. A kerület viszont úgy döntött, hogy befejezi az út rendbetételét, és fasort, zöldsövényt telepít a járdák mentén mondta László Tamás polgármester, az utca kizöldítése kapcsán. A kerületi fejlesztés része volt az is, hogy az Epres sor és az Öregfalusi utca között távolsági buszmegállót építettek, valamint az Epres soron gyalogos-átkelőhelyet alakítottak ki. Az utca rendbetétele azonban nem áll meg, az önkormányzat tervei szerint a következő lépés az, hogy a templom előtti területet építik át. 2. oldal PRÓFÉTÁK A SZÍNPADON Ismét premier lesz április 26-án az Ady Endre utcai bázison, a KoMa színházban a Prófétákat mutatják be. Az önpusztító emberiség a halálkanyarba érkezett. Végső reményként a Megmentő elérkezését várja. Majd eljön hozzá az, akire apái, ősapái és ősapáinak ősapái is vártak. Nos, mindenki békésen hátradőlhet, hisz a Próféta megérkezett. Azaz, a Próféták. Ugyanis ketten érkeznek. Összehívják hát a mindent eldöntő tanácsot: a három királyokat, akik köztudottan legjobb felismerői a valódi Prófétának. A megoldás egyszerű: az egyiket likvidálni kell, és akkor újra zöld az út a Paradicsomba. 10. oldal AZ ELSŐ PALOTAI SAKKVERSENY Komoly szervezőmunka előzte meg a Rákospalota Sakk Kupát. Több mint százötven kisiskolás és óvodás jött el a versenyre, amely két újdonsággal is szolgált. A gyermekversenyekre a résztvevő apróságokat szülők, nagyszülők kísérték el, akiknek szintén biztosítottak játéklehetőséget. Jobban telt a nap, hiszen nemcsak a gyerkőceikért izgultak, hanem ők is megmérettettek. Az elgondolást pedig a minden várakozást felülmúló létszám igazolta. Rengetegen mentek a kerületből és más városrészekből is. Valamenynyi résztvevő, függetlenül az elért eredményétől hazavitt egy kis ajándékot. Ebben pedig nagy segítséget jelentett a kerületi önkormányzat támogatása, amit ezúton is köszönünk mondta Mihály Zoltán, a REAC Sportiskola SE Sakkszakosztályának vezetője. A sakkszakosztály már régóta működik, ám a kerületi sakkiskola igazából még csak most hallatott magáról először. Az első ízben megrendezett Rákospalota Sakk Kupának április 15-én a Hubay Jenő Zeneiskola koncertterme adott otthont. 12. oldal Ismét volt piac 3. oldal Diákverseny 5. oldal Civil egy százalék 9. oldal Költészet Napja 10. oldal Vívógála 12. oldal

2 2 BELkép Az oldalt összeállította: Metz Edina ÉLETképek április 23. AKADÁLYTALANUL AZ ÓVODÁKBA polgármester, az utca kizöldítése kapcsán. A kerületi fejlesztés része volt az is, hogy az Epres sor és az Öregfalusi utca között távolsági buszmegállót építettek, valamint az Epres soron gyalogos-átkelőhelyet alakítottak ki. Az utca rendbetétele azonban nem áll meg, az önkormányzat tervei szerint a következő lépés az, hogy a templom előtti területet építik át, mégpedig a városrészközpont fejlesztésére kiírt ötletpályázatban szereplő elképzelések alapján. Az utcában negyvenhárom oszlopos gyertyánt ültettek, és az önkormányzat homlokzatának vonalában egyszerű gyertyánt is telepítettek, amiből az idők során majd egy méter magas sövényt formálnak. Demeter János, a Répszolg Kft. ügyvezető igazgatója azt is elszámára. A tájékozódást pedig információs táblával, jelzésekkel segítik. A fejlesztés mintegy 14 millió forintba került, amihez majd 13 millió forint támogatást kapott az önkormányzat. A Molnár Viktor utcai oviban szintén akadálymentesítették a parkolót, a bejárathoz lejtőt építettek a kerekesszékkel közlekedőknek. Kicserélték a bejárati ajtót az előtetővel együtt, és átalakították a mosdókat, öltözőket, valamint újraburkolták az aulát. A Molnár Viktor utcai ovi esetében is helyet kapott egy információs tábla, és a tájékozódást könnyítő jelzések az épületben. Az önkormányzat a beruházást több mint 17 millió forintból végezte el, amihez a pályázaton 15 millió forint támogatást nyert. Az intézményekben a vezetők, Ambrus Károlyné, a Vácrátót téri Tagóvoda vezetőjeként és Hajas Lászlóné, a Molnár Viktor Óvoda vezetőjeként, és a gyerekek szülei, valamint a nevelők köszönetüket fejezték ki a fejlesztésekért. Az óvodák belső terének átalakításához szükséges terveket Pandula András építész és rehabilitációs szakmérnök készítette, aki a kerületben a Pattogós iskola felújításától kezdve már több intézmény átalakításához készített ilyen terveket. Pandula András elmondta, hogy alapvégzettsége mellett rehabilitációs környezettervezői szakmérnöki végzettséget is szerzett Svédországban, és ebben a speciális körben összeállított Tervezési Segédleteket a mérnököknek. Néhány évvel ezelőtt a Szociális Minisztérium felkérése nyomán kidolgozta a Gyermekbarát környezet tervezési elveit is. Szépen felújított óvodát vehettek birtokba a Molnár Viktor utcai és a Vácrátót téri ovisok, ugyanis uniós források felhasználásával az önkormányzat beruházásokat végzett az intézményekben. De nemcsak ők, hanem a májusban beiratkozó kicsik is szép környezetben tölthetik majd mindennapjaikat az óvodákban. A két intézményben egyebek között felújították a régi mosdókat és újakat is kialakítottak, valamint az akadálymentesítés jegyében nyílászá- ró-cseréket végeztek és rámpát építettek, hogy könnyebben lehessen közlekedni kerekesszék kel és babakocsival. Műsorral és ajándékkal kedveskedtek az ovisok az óvodájuk akadálymentesítése kapcsán tartott ünnepségen a vendégeknek március végén. Az ünneplés apropóját pedig az adta, hogy mind a Károly Róbert Óvodában, mind pedig a Száraznád Nevelési és Oktatási Központ óvodájában fejlesztést végzett az önkormányzat az Új fotók: Nagy Botond Széc henyi Terv Közép-Magyarországi Operatív Programból nyert támogatásból. László Tamás polgármester elmondta, hogy a Károly Róbert óvoda esetében az akadálymentesítés részeként átépítették a parkolót, a bejárathoz vezető járdát, szélesebb bejárati ajtót építettek be, valamint a csoportszobák bejárati ajtaját és az udvarra vezető ajtót is kicserélték. Új mosdót alakítottak ki, és a meglevőket korszerűsítették, továbbá az aulát is használhatóvá tették a kerekesszékkel közlekedők Nem is gondolnánk, de száz évvel ezelőtt a Bácska utca mind két oldalát fasor díszítette. Most, ha nem is teljesen ugyanúgy, de visszakapta az utca az eredeti arcát, az önkormányzat fasort és cserjét telepített a járdák mentén. Nagyon rossz, Rákospalotához méltatlan állapotban volt az út a felújítását megelőzően, ám a munkálatokat finanszírozó főváros már nem vállalta, hogy úgynevezett faltól falig, azaz a járdától járdáig végezze el a rekonstrukciót. A kerület viszont úgy döntött, hogy befejezi az út rendbetételét, és fasort, zöldsövényt telepít a járdák mentén. A fák közé beültetett cserjesor arra szolgál, hogy a sártól és a felverődő portól megvédje a gyalogosokat mondta László Tamás Demeter János, Kuzmann Erzsébet, László Tamás MEGELEVENEDIK A SZÁZÉVES MÚLT mondta, hogy a sövény három éven belül megnő annyira, hogy élő korlátként funkcionáljon. A fák szintén három éven belül elérik a kívánt magasságot, ugyanis évente centimétert nőnek. Ez annyit jelent, hogy a kifejlett példányok tizenöt méteresek lesznek, és három méter széles gyertyalángszerű szép koronát növesztenek majd. Az ügyvezető igazgató hozzátette: az utómunkálatok során a gödröket szegéllyel vették körbe, részben azért, hogy ne folyjon ki belőle a víz, részben azért, hogy a járda szemete ne kerüljön bele a favermekbe. A növényeket folyamatosan, min den héten locsolják majd a nyár folyamán. A kertészek alakítómetszéssel is formálják a növényeket azért, hogy a harmadik év végére megvalósuljon az önkormányzat elképzelése, és formás sövény, nyúlánk fasor szegélyezze a Bácska utcát. A kerülethez tartozó újpalotai kiserdőben is elkezdte a növények gondozását a Pilisi Parkerdő Zrt. Bár az erdők élete végtelennek tűnik, ám a bennük levő fák élete véges, és az elöregedő, így balesetveszélyes fákat ki kell vágniuk a szakembereknek. A fakitermelés pedig kettős célt szolgál, hiszen a fák egyrészt használhatók tüzelőanyagnak, nyersanyagnak, másrészt a kivágásuk az erdő megújításának első lépése. A középkorú vagy idős erdőkben is végeznek úgynevezett egészségügyi termelést. Ilyenkor a korhadó, beteg fákat kivágják azért, hogy megelőzzék a baleseteket, a kórokozók elterjedését, valamint, hogy legyen helyük az egészséges, fiatal csemetéknek. A cserjékből majd zöldkorlát lesz SZERKESZTŐSÉGI HÍREINK Április elsejével jelentős változások történtek a XV. kerületi Kommunikációs Társaság életében. A leköszönő ügyvezető igazgató, Alexa Károly után a képviselőtestület dr. Holló Szilvia Andreát bízta meg a vezetői feladatok ellátásával. Az ÉLET ké pek főszerkesztője, Pion István megbízása március végén lejárt, az ő helyét Metz Edina vette át. A Kommunikációs Társaság a napokban elköltözött a Városházáról, új székhelye, egyúttal a lap szerkesztősége az Eötvös utca 1. szám alatt, a RUP15 irodájával közös épületben található. A telefonszámok és az címek is megváltoztak, új elér hetősége inket az impresszumban és a honlapon olvashatják. Postai címünk változatlan, melyre továbbra is szeretettel várjuk olvasói leveleiket, észrevételeiket, lakossági hirdetéseiket: 1153 Budapest, Bocskai utca 1-3. Kérjük, kísérjék figyelemmel szerkesztőségi híreinket! A lakosság és az ügyfelek számára ingyenesen hívható önkormányzati zöld szám : A közterületekkel kapcsolatos bejelentéseket megtehetik a Répszolg által üzemeltetett ingyenesen hívható zöld számon is: ÉLETképek R Á K O S P A L O T A P E S T Ú J H E L Y Ú J P A L O T A A XV. kerület polgárainak kétheti, ingyenes lapja. Kiadja a XV. kerületi Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Ügyvezető igazgató: Dr. Holló Szilvia Andrea Főszerkesztő: Metz Edina Szerkesztőség: 1153 Budapest, Eötvös u. 1. Tel.: , Tel./Fax: media@bpxv.hu HU ISSN Nyomtatás: Ringier Kiadó Kft., 1222 Budapest, Campona u. 1.

3 ÉLETképek április 23. BELkép 3 VISZIK A ZÖLDET Már elkezdte a zöldhulladék elszállítását a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a családi házas övezetekből. A szolgáltatásukat november 30-áig végzik a kijelölt körzetekben. A lombot, füvet, egyéb zöldet kizárólag az FKF Zrt. logójával ellátott, Kerti zöldhulladék feliratú műanyagzsákokban szállítja el, amelyek megvásárolhatók az ügyfélszolgálati irodánkban, a lakossági hulladékgyűjtő udvarokban, valamint értékesítő partnereknél. A gyűjtőzsákok ára tartalmazza az elszállítás, valamint a komposztálás költségét. A társaság kéri, hogy a zöldhulladékot a Hírlevélében feltüntetett, lakókörzetükre érvényes elszállítási napon legkésőbb reggel 5 óráig vagy az azt megelőző napon rakják ki. Bácska u. Taksony u. Pázmány P. u. Rákospalotai Körv. sor Székely E. u. Csomád u. A 100 literes kerti zöldhulladékos zsákok darabonként vagy tíz darabos kiszerelésben kaphatók bruttó 220 forintért. A zöldhulladékos zsákok beszerezhetők a lakossági hulladékgyűjtő udvarokban. Udvarok a kerületben: Károlyi Sándor út 119. Zsókavár utca végénél (a 65. szám után) Nyitva tartás: Hétfő Péntek: Szombat: 8 14 A szolgáltatási körzetek és elszállítási napok: Ajándék u. Nyírpalota u. EGÉSZSÉGESEN IS MENJÜNK SZŰRÉSRE! M3-as Drégelyvár u. Aporháza u. csütörtök péntek A Rákos úti szakrendelőben április 14-én reggel nyolctól délután kettőig tartott az immár hagyományosnak mondható Egészségnap, amit László Tamás polgármester nyi tott meg. Mint min dig, ezúttal is több szűrővizsgálaton, például vérnyomás, vércukor, koleszterin, mammográfia, mela no ma, csontritkulás és egyéb vizsgálatokon, gyógytornán, masszázson vehettek részt az érdeklődők, s nem maradt el a biotermékek, táplálék-kiegészítők, gyógyhatású termékek bemutatója, kóstolása és vásárlási lehetősége sem. Kit az egyik, kit a másik, kit mindkét lehetőség vonzott. Szűcs Antalné barátnőjével inkább nézelődni érkezett, szűrővizsgálaton nem vettek részt. Mint kérdésünkre elmondta, így is sok hasznos információt kapott. Ahogyan korosodik, egyre inkább próbál odafigyelni az egészségére, de a különböző ismeretterjesztő előadásokról elég hamar kiderül, hogy tulajdonképpen árut akarnak eladni. Így nem igazán tudja, mit hihet el, mi az, ami valóban hasznos, és mi, ami reklámfogás. Ezért is tartja nagyon jónak, hogy egy hiteles egészségügyi intézmény foglalkozik a kérdéssel. Dr. Szunyoghy János főigazgató főorvostól megtudtuk, az Egészségnap lényege, hogy az egészséges (vagy magukat egészségesnek gondoló) emberek, akik egyébként orvoshoz, vizsgálatokra nem járnak, ilyenkor vegyenek részt a szűréseken. Így fény derülhet az esetleges, jel nélkül lappangó problémákra, és időben kezeltethetik azokat. Ez akár életmentő is lehet! Ezért tartják maguk is nagyon fontosnak a program megszervezését, s ezért jött be ezen a napon, feláldozva a szombati szabadidejét az intézmény kereken hatvan dolgozója. Néhányan mégis beutalóval érkeztek. Volt olyan is, akinek már volt vizsgálati időpontja, de úgy gondolta, így megrövidítheti a várakozási időt. A kis szépséghiba ellenére, természetesen, azért esetükben is elvégezték a vizsgálatokat. A főigazgató főorvos egyébként egyértelműen nagyon sikeresnek értékeli a rendezvényt. Ezt számadatok is alátámasztják: míg 2011 májusában több mint hatszázan jelentkeztek az Egészségnapon különféle vizsgálatokra, november 19-én már több mint hétszázan, idén pedig még többen, szám szerint nyolcszázhetvenen, A legnépszerűbb a labor volt, azután az EKG vizsgálat, majd a sebészeti és a mammográfiai szűrést is sokan vették igénybe. A mentőállomás madárperspektívája délről Megkezdte április közepén az új mentőállomás építését az önkormányzat az Észak-pesti Kórház területén. Az állomás új épületét a 21. századi követelményeknek megfelelően alakítják ki. A mentőállomás tervezésénél figyelembe vették mind a műemléki környezetet, mind pedig a parkos terület tulajdonságait. Az új mentőállo- Változtatott a Fővárosi Közterületfenntartó (FKF) Zrt. a lomozások rendjén, és nyilvánosságra hozta az első félév lomtalanítási időpontjait. A kerületben a tervek szerint az év második felében lesz lomozás. Klug Lajos, az FKF Zrt. vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy nem érdemes az időpontokat titokban tartani, hiszen a lomtalanításból élők ezeket úgyis kiderítik, a lakosság pedig a korábbi szűk értesítési határidők miatt nem tudott előre tervezni, például a költözések alkalmával. Az FKF azonban változatlanul arra kéri a lakókat, hogy a tájékoztató anyagokban leírtak szerint, csak a megjelölt napokon helyezzék ki a lomokat olyan helyre, amit a társaság munkatársai a munkagépekkel könnyen meg tudnak közelíteni. Tavaly már piacoltunk Az önkormányzat reformokat kíván végrehajtani a közétkeztetésben. Programjának célja, hogy az intézményekben a gyermekeknek, időseknek szezonális zöldségekből, gyümölcsökből készült ételeket tálaljanak. A programba bekapcsolódott Dabas önkormányzata, mivel a kisvárosban jelentős számban élnek őstermelők, gazdálkodók, akik minőségi alapanyagot tudnak szállítani az ételek elkészítéséhez. reprodukció: ÉK NYÁRRA KÉSZ A MENTŐÁLLOMÁS más átadása hamarosan megtörténik, ugyanis nyár elejére elkészül az épület. A közbeszerzési eljárást februárban írták ki. Az építkezést május végén kell befejeznie a nyertes vállalkozónak és június 30-áig használatbavételi engedéllyel át kell adnia az Országos Mentőszolgálatnak az épületet. NYILVÁNOSAK A LOMIDŐPONTOK Arra is felhívják a figyelmet, hogy ezt a fajta lomozási szisztémát idén végzik utoljára, az új hulladékgazdálkodási törvényben ugyanis szerepel a házhoz menő lomtalanítás, amit a társaság végez majd. Eddig a lomozások időpontját előre meghatározták a kerületekben. A nagyobb városrészeket körzetekre osztották fel, majd a lehatárolt területekről szállították el megadott időpontokban a kacatokat. Minden alkalommal a lomozások után utótakarításokat is végeztek a körzetekben. A jövőben a Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. telefonos megrendelésre házhoz megy majd. Ez azt jelenti, hogy a lakosok, a társasházak esetében a közösségek közös megegyezéssel dönthetnek a lomok elszállításának időpontjáról. MTI ISMÉT NÁLUNK JÁRTAK A DABASIAK A dabasiak a tavalyi nagysikerű rendezvény után (lapzártánkat követően) ismét ellátogattak a kerületbe, és a Föld Napján, április 22- én reggeltől az újpalotai Pattogós parkban zenés, táncos programokkal és termelői piaccal várták az érdeklődőket. Bemutatkoztak többek között a dabasi kistérség őstermelői és vállalkozói is a Kisváros a nagyvárosban program keretében, amely remélhetőleg a jövőben sikeres lesz. HÍREK A Répszolg Nonprofit Közhasznú Kft.-nél László Tamás polgármester megrendelte, hogy május 20-áig és november 30-áig két ütemben, nyolc helyszínen kerítsék körbe korláttal a hulladékgyűjtő szigeteket. Az első ütemben a Kőrakás park 12., Vácrátót tér, Énekes utca 12., Epres sor Régi Fóti út felöli részénél található tárolóknál végzik el a munkát. Idén tavasszal az Életfa program részeként elkezdték a kerületben a növénytelepítéseket. A tervek szerint május 1-jéig 200 különböző fajtájú fát, valamint több mint 1400 cserjét ültetnek ki a közterületeken. Elkezdték a kerület óvodáiban és iskoláiban a facsemete növelő iskolakertek kialakítását. Az Életfa program keretében a Palota-15 Kft. munkatárai intézményenként 50, összesen 500 facsemetét ültetnek el. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatain véget ért a sorban állás, ugyanis április 16-ától egy új szolgáltatás keretében az ügyfelek egyes adóügyeiket előre egyeztetett időpontok ban intézhetik. Időpontfoglalásra a leggyakrabban intézett ügytípusok esetében (adókártya és adóigazolás igénylése, illetőségigazolás kérése és ügyfélkapunyitás) a NAV honlapján, Ügyfélszolgálatok, Kapcsolatfelvétel, Szolgáltatások menüpontok alatt van lehetőség, személyesen, meghatalmazott vagy képviselő útján is, cím megadásával, elektronikus visszaigazolás mellett. Fejleszti az önkormányzat a közvilágítást a Sín utca teljes szakaszán, valamint december 1-jéig az Eötvös utca Rädda Barnen utcánál levő játszótérnél is kiépíti a közvilágítást. A Sín utcai beruházással a gyalogosok biztonságérzetét növelik a Rákospalota Újpest vasútállomás környezetében. Az Eötvös utca és Rädda Barnen utca sarkán tavaly nyáron adtak át egy parkot, amelynek egyik felében parkoló, a másik részén játszótér van. A közvilágítás kiépítésével a gyerekek a sötétedés után is önfeledten használhatják majd a játszóteret. Javaslatot terjeszt elő László Tamás polgármester az április 25-ére öszszehívott képviselő-testületi ülésen a Szántóföld úti Ifjúsági és Sportközponttól a Szilas-patak mentén futó kerékpárút kiépítésére. Mivel a kerékpáros közlekedés egyre fontosabb tényezővé válik Budapesten, ezért szükséges az új biciklis utak kiépítése. A kerékpárút egyik végpontja a Szántóföld úti sportközpont lenne, melyet kerékpárral a Kosd utcai erdősávon keresztül lehet majd elérni. Innen a kerékpárút a Szilas-patak mentén futna tovább a Rákospalotai határútig. A diáksport szervezetek részére 7 millió forintos támogatást ítélt meg az önkormányzat Közoktatási, Közművelődési, Egészségügyi és Sport Bizottsága a március végi ülésén. A működési támogatásban 13 diáksport egyesület és iskolai sportkör részesült, ahol több mint négyezer diák sportol. A pénzből a versenyeztetésüket és a diákolimpiákon való részvételüket tudják finanszírozni a szervezetek. A diáksport szervezeteknek, valamint a kerületi óvodáknak további 8 millió forintos támogatást ad az önkormányzat a sporteszközök vásárlására. A megítélt összegekből több mint nyolcezer kerületi gyermek egészségének megőrzését és testi fejlődését segítik.

4 4 BELkép ÉLETképek április 23. HITTEL TELI GYERMEKÉVEK MOLNÁR BÉLA ARANY ÉRDEMKERESZTET KAPOTT Energikus, és amikor ránéz az ember, az az érzése, hogy kifogyhatatlanok a lelki és fizikai tartalékai Molnár Bélának, a Keresztelő Szent János plébánia plébánosának, aki a Regnum Marianum közösség vezetője is egyben. Az ifjúságért végzett állhatatos munkáját állami kitüntetéssel ismerték el márciusban, aminek kapcsán beszélt nekünk a közösségről és a terveiről is. Az evangéliumot nemcsak beszédben, hanem az életmódban is hirdetni kell gény sorsú gyerekeket gondozták, próbálták megóvni őket az elkallódástól. A háború után minden egyesületet megszüntettek, a papok nagy részét vagy börtönbe zárták, vagy eltiltották a papi hivatás gyakorlásától. Sokan azt gondol- ták, hogy a Regnum Marianum is megszűnik majd, de nem ez történt, ugyanis civil vezetők folytatták a munkát. Házaknál tartották az összejöveteleket, s mire elérkezett a rendszerváltás, addigra a közösség háromezer fősre gyara- botlom. Már a Bogáncs utcai iskolában is találkoztam olyan pedagógussal, aki Tarjánból költözött Budapestre. Három évig dolgozott a Fővárosi Pedagógiai Intézetben, majd újabb feladatot kapott. A patinás Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium vezetésével bíztak meg. Négy éven keresztül sikerült az intézményt a főváros legjobb iskolái között tartani. Ám, ennek a történetnek is vége lett. A kerület akkori vezetésével többször támadt konfpodott. Hitoktatást végeztek, közösségi munkát szerveztek, és mind a mai napig ez a tevékenység jellemzi az egyesületet. Ma is fontos része a munkának a táboroztatás, sportprogramok, játék, hiszen így az evangéliumot nemcsak be- szédben, hanem az életmódban is hirdetik a vezetők. A szervezet jelenleg civil vezetőkkel, de papi háttérrel működik. Az elmondottakból kiderül, hogy Önnek szívügye a fiatalok felkarolása, nevelése. Igen, és a plébánián is ugyanezt végezzük, neveljük a gyerekeket, de nemcsak a hittant és miséket tartunk nekik, hanem például táborokat szervezünk számukra. A nyári gyerektábornak már hagyománya van, ezt egyébként idén is megrendezzük. Van olyan gyerek, akinek ez az egyetlen nyaralási lehetősége. Nagyon fontos nálunk a caritas munka is, a közösség odafigyel a rászorulókra, az idősekre, és segítik őket. Milyen terveket szeretne meg valósítani a jövőben? Az Ady Endre utcában van egy közösségi házunk, amit nagyon szeretnék felújíttatni, hogy a közösségi programoknak ismét helyet tudjunk adni. Ez volt régen ugyanis a plébánia közösségi háza, és otthont adott a cserkészeknek is. Anynyit tudtunk elvégezni, hogy a tetőt rendbe hozattuk, hogy ne romoljon tovább az épület állaga. A belső részek azonban nagyon romosak, ezeket teljesen rendbe kellene hozatni. Szeretném még folytatni a Mária Rádióban végzett munkámat. A rádióban állandó műsorom van szerda délelőttönként, amivel reményem szerint sok hallgatónak okozok örömet. Metz A LEGJOBB TANTESTÜLET ÁLL MÖGÖTTEM KOVÁCS TIBOR ARANY ÉRDEMKERESZTET VETT ÁT Kovács Tibor, a Károly Róbert Általános Iskola igazgatója március 13-án a nemzeti ünnep alkalmából dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől a több évtizedes pedagógusi és eredményes iskolavezetői tevékenysége elismeréseképpen a Magyar Arany Érdemkereszt elismerést vehette át. A kitüntetett pedagógust augusztus 15-én nevezték ki a Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola, Általános Iskola és Óvoda élére. Nagy szerepe volt abban, hogy a többcélú iskola önálló intézményekre válása zökkenőmentesen lezajlott. A díjban közrejátszott, hogy Kovács Tibor nagy pedagógiai tapasztalattal rendelkezik. A ha zai diákönkormányzatok működésének alapjait ő rakta le, hisz az országban elsőként már a 90-es évek elején diákköztársaságot alapított a Nógrád megyei Bátony terenyén. Erről és a XV. kerületi munkájáról a Bogáncs utcai iskola igazgatói szobájában beszélgettünk vele. Mindig nyitva van az irodájának az ajtaja? Igen, szeretem, ha a kollégáim bármikor utolérnek. Fontos, hogy állandó kontaktusban legyünk, és ez zárt ajtókkal nem működne. Hogyan került a XV. kerületbe? Először egyszerű állampolgárként, hisz a feleségemmel és három fiammal Rákospalotán, a városközpontban vásároltunk lakást 2005-ben. A többcélú iskola vezetését pedig 2010-ben pályáztam meg. Én egyébként nem Budapesten, hanem Salgótarjánban születtem, ott A Bogáncs utcai iskolában a pályafutásom legjobb tantestületét érezhetem magam mögött Március 13-án vette át Nav racsics Tibor minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt elismerést. Számított a kitüntetésre? Csak a dolgomat végeztem, váratlanul ért a kitüntetés. Az indoklásban egyébként azt írták, hogy a több mint 40 éves egyházi szolgálatomért, a Regnum Marianum Katolikus Közösség Egyesület vezetőjeként végzett ifjúságnevelő tevékenységemért kapom az elismerést. Mikor választották meg az egyesület vezetőjének? Tizenegy évvel ezelőtt, és azóta még kétszer választottak újra. Pont annyi ideje vagyok a házfőnöke a Regnum Marianum közösségnek, mint amennyi ideje ellátom a plébánián a plébánosi feladatokat. Mondana néhány szót az egyesület tevékenységéről? A Regnum Marianum közösség az 1900-as évek elején alakult, lelkes papok hozták létre az akkor még külvárosnak számító VII. kerületben, a Városliget szélén. A szetanultam, és sokáig a városban, és a környező településeken dolgoztam. Fiatal koromban egyik nagy vágyam az volt, hogy felnőttként majd azt a gimnáziumot vezethessem, melyben valamikor magam is érettségiztem. Nos, ez a célom 1996-ban teljesült, hisz akkor neveztek ki a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium élére, melyet aztán hat évig irányíthattam. A fővárosba 2002-ben költöztünk, egyrészt, mert mindhárom fiam itt tanult, másrészt a feleségem is állást kapott, s mert nem utolsó sorban a Fővárosi Pedagógiai Intézet helyettes vezetőjévé, majd vezetőjévé neveztek ki. A nógrádi nyugalmat követően nem volt szokatlan a nyüzsgő nagyvárosi élet? Természetesen Budapestet már korábbról jól ismertem, így tudtam, hogy mire számíthatok. Azt sem tagadom, hogy mindig is tetszett a nagyvárosi élet. A kontrasztot azonban tapasztalom, ha hazamegyek, mindig úgy érzem, mintha megállt volna az idő. Sajnos, sokan elhagyták már a szülővárosunkat, én is rendszeresen a földijeimbe liktusom szakmai, etikai kérdésekben, végül 2009-ben felmentettek állásomból. Ezt a kitüntetést egyfajta erkölcsi rehabilitációnak érzem az engem ért sérelmekért ben aztán a XV. kerületben vállalt munkát? Azóta is nagyon örülök, hogy így történt. Ráadásul külsősként senkit sem túrtam ki az állásából, az elődöm ugyanis nyugdíjba ment, és én a megüresedett elnökigazgatói széket foglaltam el. A munkába pedig azonnal belecsöppentem, hisz a fenntartó döntése alapján a többcélú intézményeket tavaly nyáron szétválasztották, s nekem ezt a folyamatot kellett levezényelnem. Ezt követően pedig döntenem kellett, hogy az általános iskola és a középiskola közül melyik vezetését vállalom. Én hosszas gondolkodást követően a Bogáncs utcai iskola mellett döntöttem, amit azóta sem bántam meg, hisz a pályafutásom legjobb tantestületét érezhetem magam mögött. Rákospalotán nem tervezi létrehozni a diákköztársaságot? Nem, mert egyrészt itt létezik már egy jól működő Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat, másrészt, mert a diákköztársaság az egy egyszeri és megismételhetetlen sikertörténet volt. Bátonyterenyén, az Erkel Ferenc Általános Iskola igazgatójaként a rendszerváltását követően azzal a céllal alapítottuk, hogy a gyerekek játszva sajátíthassák el a demokráciát. A mi kis társadalmunk még Göncz Árpád köztársasági elnök érdeklődését is felkeltette, aki személyesen is felkeresett bennünket, majd a parlamenti irodájában többször is fogadta a küldöttségünket. Riersch Tamás

5 ÉLETképek április 23. Az oldalt összeállította: Riersch Tamás RENDkép 5 Új szabálysértési törvény lépett hatályba április 15-én. Mivel ezzel a törvénnyel a mindennapi életünkben is gyakran találkozhatunk, a változások értelmezéséhez segítséget kértünk Glózikné Kárpáti Andrea alezredestől, a XV. kerületi rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának a vezetőjétől. Az új törvény legfontosabb eleme az úgynevezett fix bírság mondta a szakember. Ez azt jelenti, hogy bizonyos közlekedési szabálysértésekkor a rendőrnek nem lesz módja mérlegelni, hanem egy fix büntetési tarifát kell majd alkalmaznia. Persze, az állampolgár ebben az esetben is megtagadhatja majd a helyszíni bírság kifizetését, rendőrnek nem kell fix bírságot kiszabnia, 3-6 hónap között azonban már 15 ezer, 6-12 hónap között 20 ezer, egy évnél régebben lejárt műszaki esetében pedig 25 ezer forint lesz a helyszíni bírság. Értelemszerűen a szabálysértési bírság pedig ennek a dupláját teszi majd ki. Fontos változás, hogy módosul a szabálysértés fogalma is, azaz nem állapítható majd meg szabálysértés azokban az esetekben, amikor a cselekményre a jogszabály közigazgatási bírság kiszabását rendeli el. Ez gyorshajtásnál fontos, hisz a sebességhatár minimális túllépése még szabálysértésnek számít, ám súlyosabb esetben már közigazgatási bírságot kell kiszabni. Ugyan- Ha nincs jogosítvány, 25 ezer lesz a büntetés! csak közigazgatási bírsággal sújtandó Tűzvédelmi felszerelésbe öltöztek a diákok a biztonsági öv hiánya, valamint az ittas vezetés is. Ezek a bírságok FIX BÜNTETÉS ugyancsak fix összegek lesznek. A LÁSZLÓ GYULA MEGY Azokban az esetekben, amikor a rendőrnek nem kell fix bírságot kiszabnia ilyen például egy otthon AZ ORCZY KERTBE A SZABÁLYSÉRTÉSEKÉRT felejtett vezetői engedély, a rendőr ám a rendőr tájékoztatni fogja, hogy a feljelentést követően a szabálysértési bírság is fix, méghozzá a helyszíni kétszerese lesz. Vegyünk egy példát: ha a jármű vezetője nem rendelkezik vezetői engedéllyel, amit utólag sem tud bemutatni, akkor a helyszíni bírság 25 ezer forint lesz. A rendőrt nem befolyásolja az elkövető anyagi helyzete, családi állapota és szociális helyzete sem. Ugyanígy jár majd el a szabálysértési hatóság is, mely a feljelentést követően már 50 ezer forintos bírságot szab ki. Bonyolultabb lesz a helyzet a lejárt műszaki érvényesség esetében, hisz amenynyiben az érvényesség határideje három hónapon belüli, akkor a hatáskörébe tartozik majd a bírság mértékének a megállapítása. Ebben az esetben igencsak széles skálán 5 ezer és 150 ezer forint között mozoghat a kiszabható büntetés, és a szabálysértő, amennyiben nem tud fizetni, akár közmunkával vagy elzárással is sújtható lesz. Van az új szabálysértési törvénynek egy paszszusa, mely kimondja, amennyiben egy állampolgár hat hónapon belül háromszor is szabálysértést követ el, ismételt elkövetőnek fog majd számítani, amely a helyszíni bírság összegét is jelentősen (akár 70 ezer forint) megnöveli, és a rendőrnek minimum egy hónapra be kell majd vonnia az elkövető vezetői engedélyét is. NEM NYUGODHAT A TETTES Bár sokáig úgy tűnt, hogy megúszhatja, a legújabb információk szerint mégsem nyugodhat meg az a tettes, aki 12 évvel ezelőtt brutális módon megölt egy 15 esztendős kislányt Újpalotán. A Nemzeti Nyomozó Iroda ugyanis új nyomokat talált, s emiatt újraindította a nyomozást. Még 2000-ben történt az a bűncselekmény, amelynek egy 15 esztendős kislány esett áldozatául. Az újpalotai Csonka Katalin kutyát sétáltatni ment el otthonról, de a családtagjai többet már nem látták őt élve. A holttestét a XVI. kerületben találták meg. A rendőrség egy éven át nyomozott az ügyben, még nyomravezetői díjat is kitűztek, végül mégis eredménytelen maradt a nyomozás. A vizsgálatot a szülők és hozzátartozók legnagyobb bánatára lezárták, és sokáig úgy tűnt, ez így is marad. Ám a rendőrség időközben újabb nyomokat talált, és elfogtak valakit, aki összefüggésbe hozható a gyilkossággal, de ettől függetlenül él még a következő felhívásuk: A Nemzeti Nyomozó Iroda tovább folytatja a még 2000-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányságon indult nyomozást ismeretlen tettes ellen a képen látható Csonka Katalin sérelmére elkövetett emberölés ügyében. A 15 éves kislány a XV. kerületi lakásából kutyát sétáltatni indult, majd később holtan találtak rá a XVI. kerület erdős, bokros területén. Kérjük, hogy aki a kislány sérelmére elkövetett bűncselekménnyel, vagy annak elkövetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1/ vagy a 107, 112 segélyhívót, vagy a 06-80/ telefontanú hívószámot. Az ügyben az országos rendőrfőkapitány nettó 1 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Ez az összeg annak jár, aki együttműködésével, vallomásával hozzájárul a bűncselekmény elkövetőjének azonosításához, vagy olyan bizonyítékot szolgáltat, amivel fény derül a tettes kilétére. A megszokott helyen, a Szántóföld úti sporttelepen rendezték a katasztrófavédelmi verseny kerületi fordulóját április 19-én. Az eseménynek nagy hagyománya van a XV. kerületben, idén azonban több szempontból is rendhagyó volt a rendezvény. Hosszú idő után ugyanis nem Czeglédi Zsolt polgári védelmi alezredes volt a verseny szervezője, ő ugyanis a katasztrófavédelem, a polgári védelem és a tűzoltóság átszervezése miatt áprilistól a Pest megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnál iparbiztonsági felügyelőként folytatja a munkáját. Helyét, pontosabban az Észak-pesti Régió XV. kerületi katasztrófavédelmi iroda vezetését Somogyi Szabina tűzoltó hadnagy vette át, aki a katasztrófavédelmi verseny megszervezésével debütált a kerületben. A szakember számára nem volt újdonság ez a feladat, hisz korábbi állomáshelyén, a szomszédos XVI. kerületben is neki kellett koordinálnia a versenyeket. Az élet ráadásul úgy hozta, hogy az ottani munkájától éppen a kerületi versennyel búcsúzott, majd az új állomáshelyén ugyanezzel a feladattal kellett bemutatkoznia. Az eseményre 9 iskolából tizenhat négyfős csapat nevezett. Ez a létszám egy picit elmarad a korábbi évekétől, de az látszott, hogy sok zik, idén azonban csak két csapatot nevezhettünk. Az elmúlt években rendszeresen az első három hely valamelyikén végeztünk, és hatszor a fővárosi döntőben is képviseltük a kerületet. A kerületi iskolák már, amelyik élt a lehetőséggel, előzetesen két, a versenyhez kapcsolódó témából is segítséget kapott. Az újpesti tűzoltó-parancsnokságon a tűzvédelmi eszközökkel, a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában pedig az elsősegélynyújtással ismerkedhettek meg. A többi ismeretet a felkészítő tanáraiktól szerezték. A versenyen hat állomáson kellett bizonyítaniuk a felkészültségüket. A katasztrófavédelmi pontnál az elméleti kérdések mellett egy veszélyhelyzeti csomag összeállítása várt a csapatokra, a tűzvédelmi állomásnál tömlőt gurítottak, és tűzvédelmi felszerelésbe öltöztek a diákok, a híradós állomáson egymást kellett rádióval navigálniuk, a műszaki állomáson homokzsákokból nyúlgátat építettek, és a szivattyú működéséből vizsgáztak, egy másik helyen vegyvédelmi felszerelést kellett hibátlanul fel- és levenniük, és természetesen az egészségügyi ismereteikből is számot adtak. A győzteseknek Bitvai Nándor alpolgármester adta át az elismeréseket. A versenyen résztvevő valamennyi TOLVAJOKAT FOGOTT A LAKÓ Még március 19-én történt, hogy két férfi bemászott a Taksony köz egyik udvarára, ahol egy lakókocsit törtek fel, melyből fém alkatrészeket próbáltak meg kiszedni. Az esetnek azonban szemtanúja volt a szomszéd, aki egyrészt értesítette a rendőrséget, másrészt a tolvajokat is megzavarta. A két férfi a kerítésen keresztül kiugrott, majd a Tóth István utca irányába menekültek. A szemtanú azonban a ruházatukról elég pontos leírást tudott adni a rendőröknek, akik rá is bukkantak a két sétáló férfire. Mikor igazoltatták őket, kiderült, hogy egyikük sem tudja igazolni magát. A két férfit ezt követően előállították, és a rendőrségen már gyanúsítottként hallgatták ki őket, ahol aztán beismerték a bűncselekmény elkövetését. Mint mondták, egy Wartburggal érkeztek a Taksony közbe, és az volt a céljuk, hogy fémet szerezzenek. A lakókocsit is emiatt törték fel, de a szomszéd kiabálását követően kénytelenek voltak menekülni. FÜLÖN CSÍPTÉK A KARCOLÓT Egy idősebb férfi április 15-én délelőtt egy fémmel (utóbb kiderült, hogy egy kulccsal) több autót is megkarcolt a Késmárk utca és a Nyírpalota utca sarkán. Pechére, az első járműben, egy Audi A6-os személyautóban bent ült a tulajdonos lánya, aki rögtön értesítette az esetről az édesapját. A lány még a helyszínen megmutatta az elkövetőt az apának, aki számon is kérte a férfit. Az 59 esztendős gyanúsított, aki addigra már hat autót karcolt öszsze, megpróbált elmenekülni, de ekkor egy másik szemtanú is az apa segítségére sietett. Egy közelben lakó férfi ugyanis az ablakából látta a rongálást, és azonnal lement az utcára. Épp időben érkezett, mert az apával összefogva együttes erővel sikerült visszatartaniuk az elkövetőt, akit aztán a rendőröknek átadtak. A férfi a rendőrségen elismerte a rongálást, de a tettét nem indokolta. A kulccsal azonban jelentős kárt okozott az autók tulajdonosainak. KÉSSEL FENYEGETETT Keres egy év közötti, centiméter magas, normál testalkatú, enyhén borostás férfit a kerületi rendőrség. A rabló február 7-én reggel 7 óra körül a Pázmány Péter utcai megállóban leszólított egy sértettet és pénzt kért tőle. Miután visszautasították, az áldozatát megfenyegette egy centiméter hosszú rúgós késsel, majd elvette a nála lévő pénzt. Kérik, hogy aki felismeri a férfit, vagy tud róla információkat, hívja a / telefonszámot vagy az ingyenesen hívható Telefontanú zöld számot. A csapatok oklevelet és ajándékot kaptak intézményben még ma is kiemelt feladatként kezelik a diákok katasztrófavédelemből való felkészítését. Gyakorlatilag a kezdetektől (az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 1992 óta rendezi meg felmenő rendszerben a katasztrófavédelmi versenyt) részt veszünk ezen a versenyen mondta Hanzelikné Agócs Irén, a Rákospalotai Kossuth Lajos Általános Iskola biológia földrajz-fizika szakos pedagógusa. Jómagam nagyon fontosnak tartom a diákok katasztrófavédelmi felkészítését, mert bármikor szükség lehet a segítségükre. Az iskolánkban nagy népszerűségnek örvend ez a verseny. Mindig több csapatra való gyerek jelentkecsapat oklevelet és ajándékot kapott, az első helyezettek pedig a kupán kívül azt is kiérdemelték, hogy az április 26-i Orczy kertben rendezendő fővárosi döntőben képviseljék a kerületet. Az általános iskolás kategóriában a László Gyula csapata nyerte a versenyt, megelőzve a Kolozsvár és Hartyán 2-es számú csapatát. A középiskolások között az első két helyen a László Gyula suli csapatai végeztek, míg a harmadik a Kontyfa együttese lett. A Kavicsos közi lila iskola tehát mindkét kategóriában bejutott a budapesti döntőbe. Ez a siker nem volt véletlen, hisz az újpalotai intézményben is nagy hagyománya van a versenynek.

6 6 BELkép ÉLETképek április 23. PÁLYÁZATOK, FELHÍVÁSOK, TÁJÉKOZTATÓK XV. kerületi Önkormányzat Képviselő testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Csokonai Művelődési Központ igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: határozott idő, 5 év A vezető megbízatás kezdő napja és megszűnésének időpontja: szeptember augusztus 31. A munkavégzés helye: a Csokonai Művelődési Központ (1153 Bp., Eötvös u ), és telephelyei A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: a jogszabályban meghatározott magasabb vezetői feladatok, valamint az intézmény alapító okiratában meghatározott szolgáltatások magas színvonalon, gazdaságos módon történő biztosítása. Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, és a 150/1992. (IX. 20.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók Pályázati feltételek: felsőfokú közművelődési végzettség és szakképzettség vagy nem szakirányú egyetemi végzettség és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával a kulturális szakemberek képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000. (I. 14.) NKÖM rendelet szerint akkreditált vezetési-szervezési, pénzügyi gazdasági, államháztartási ismereteket is nyújtó közművelődési intézményvezetői tanfolyam eredményes elvégzése magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint jog a szabad mozgás és tartózkodás gyakorlásához, illetve bevándorlási vagy letelepedési engedély a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe határozatlan időre kinevezhető legalább 5 éves szakmai gyakorlat kiemelkedő közművelődési tevékenység vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása büntetlen előélet cselekvőképesség magyar nyelvtudás a 150/1992. (IX. 20.) Korm. rendelet 2. (3) bek. alapján A pályázati eljárásnál előnyt jelent: XV. kerületi helyismeret A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány vagy az igénylőlap a végzettséget igazoló oklevelek másolata akkreditált vezetési-szervezési, pénzügyi-gazdasági, államháztartási ismereteket is nyújtó közművelődési intézményvezetői tanfolyam eredményes elvégzését igazoló okirat másolata az intézmény vezetési, fejlesztési programja, amely helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket tartalmazza nyilatkozat, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatok kezeléséhez hozzájárul 5 év szakmai gyakorlatot igazoló irat korábbi munkaviszonyokra vonatkozó igazolások nyilatkozat, hogy a beosztással a Kjt.-ben meghatározott összeférhetetlenség nem áll fenn nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul a pályázatának nyílt ülésen történő tárgyalásához A beosztás betölthetőségének időpontja: szeptember 1. A pályázat benyújtásának határideje: május 14. A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Helmajer Lászlóné, az OMIS Iroda vezetője nyújt a 06-1/ as telefonszámon. A pályázatok benyújtási módja: csak személyesen,. zárt borítékban, 2 példányban (egy példányt nem kérünk összefűzni) a XV. kerületi Polgármesteri Hivatal OMIS Irodájában ügyfélfogadási időben (1153 Bp., Bocskai u C épület II. emelet 215-ös szoba). Kérjük, a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosítószámot, valamint a pályázat megnevezését: Csokonai Művelődési Központ magasabb vezetői (igazgató) pályázat. A pályázat elbírálásának módja, rendje: a pályázókat a 150/1992. (IX. 20.) Korm. rendelet 7. (6) bek. értelmében szakmai bizottság hallgatja meg, és a bizottság írásos véleménye alapján a Budapest Főváros XV. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt a megbízásról A pályázat elbírálásának határideje: június 30. A pályázati kiírás további közzétételének helye: a XV. kerület honlapján a XV. kerület helyi újságjában Életképek Az NKI honlapján történő publikálás időpontja: április 11. XV. kerületi Önkormányzat Képviselő testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Ifjúsági és Sportközpont igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony. Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő. A vezetői megbízás időtartama: határozott idő, 5 év A vezető megbízatás kezdő napja és megszűnésének időpontja: október szeptember 31. A munkavégzés helye: 1152 Budapest, Széchenyi tér Ifjúsági és Sportközpont és telephelyei. A beosztáshoz tartozó illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Az ifjúsági és sport intézmény vezetőjének feladata az intézmény szakszerű és törvényes működtetése, a takarékos gazdálkodás, a munkáltatói jogok gyakorlása és a döntéshozatal az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet a jogszabály nem utal más hatáskörbe. Feladata továbbá ifjúsági, sport- és szabadidős létesítmények üzemeltetése, sportrendezvények szervezése, gyermektáboroztatás megszervezése. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, valamint a 325/2008. (XII. 29.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvénynek a testnevelés és sport területén történő végrehajtásáról rendelkezései az irányadóak. Pályázati feltételek: főiskola vagy egyetemi sport szakirányú felsőfokú iskolai végzettség (sportszervező, sportmenedzser, rekreáció-szervező, testnevelő) büntetlen előélet cselekvőképesség a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe határozatlan időre kinevezhető magyar állampolgárság vagy külön jogszabály szerint jog a szabad mozgás és tartózkodás gyakorlásához, illetve bevándorlási vagy letelepedési engedély végzettségének és szakképzettségének vagy az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban legalább 5 éves szakmai gyakorlat A pályázati eljárásnál előnyt jelent: a XV. kerületi helyismeret sportlétesítmények üzemeltetésében, önkormány zat sport szakigazgatási szervénél szer zett szakmai tapasztalat A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: szakmai önéletrajz 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány vagy a megkérését igazoló kérelem másolata az álláshely betöltéséhez szükséges vég zettsége(ke)t igazoló okmányok másolata 5 év szakmai gyakorlatot igazoló iratok másolata a korábbi munkaviszonyokra vonatkozó igazolások nyilatkozat, hogy a beosztással a Kjt.-ben meghatározott összeférhetetlenség nem áll fenn az intézmény vezetésére vonatkozó program, amely tartalmazza a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléseket nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul a teljes pályázati anyagának sokszorosításához, továbbításához (harmadik személylyel közléshez) és nyílt ülésen történő tárgyalásához A beosztás betölthetőségének időpontja: október 1. A pályázat benyújtásának határideje: május 14. A pályázat benyújtásának módja: Személyesen, zárt borítékban, 2 példányban (egy példányt nem kérünk összefűzni) XV. kerületi Polgármesteri Hivatal OMIS Irodájában ügyfélfogadási időben (1153 Budapest Bocskai u C épület II. emelet 215. szoba) Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot, valamint a pályázat megnevezését: Ifjúsági és Sportközpont magasabb vezetői pályázat. A pályázati kiírással kapcsolatban további információt Helmajer Lászlóné, az OMIS Iroda vezetője nyújt a 06-1/ as telefonszámon. A pályázat elbírálásának módja és rendje: A pályázókat szakmai bizottság hallgatja meg, melynek írásos véleménye alapján a XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt a közalkalmazotti jogviszony létesítéséről, illetve a vezetői megbízásról. A pályázat elbírálásának határideje: június 30. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: XV. kerületi Önkormányzat honlapján XV. kerületi helyi újságban Életképek Az NKI honlapján történő publikálás időpontja: április 11. BUDAPEST FŐVÁROS XV. KER. ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOT HIRDET PÉNZÜGYI IRODÁN KÖNYVELŐ MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 1) Az ellátandó feladatok: a beszámolási, adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése, főkönyvi és analitikus könyvelési feladatok ellátása, kontírozás, kimutatások, jelentések készítése, 2) Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, középfokú közgazdasági szakképesítés vagy pénzügyi-számviteli szakképzettség, mérlegképes könyvelői végzettség, magas szintű MS WORD, EXCEL isme retek, költségvetési szervnél, számviteli munkakörben szerzett, legalább 3 éves szakmai tapasztalat, Előnyt jelent: egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség, Saldo program felhasználásában gyakorlat. Pályázóval szembeni elvárások: kiváló szakmai ismeretek, önálló munkavégzés képessége, csoportmunkában történő kiváló együttműködés képessége, jó kommunikációs képesség, rendszerszemlélet. 3) Pályázathoz csatolni kell: a 45/2012. (III.20.) Korm. rendelet 8. alapján készített fényképes, szakmai önéletrajzot (a szakmai önéletrajz minta letölthető a álláshirdetések menüből), iskolai végzettséget, képzettséget igazoló okiratok másolatát, FOGADÓÓRÁK László Tamás polgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden csütörtökön óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , ) Előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap utolsó csütörtökén óra között a Nyitott Ajtó Újpalotai Együttműködési Irodában 1156 Budapest, Páskomliget u. 6. (tel.: ) Vizér Klára alpolgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hétfőn óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , ) Dr. Novák Ágnes alpolgármester: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hétfőn óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , ) Bitvai Nándor alpolgármester: minden hónap első hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: ; ) Juhászné dr. Baráth Márta jegyző: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , jegyzo@bpxv.hu) Dr. Herczeg Julianna aljegyző: minden hónap negyedik hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: , herczeg.julianna@bpxv.hu) 1. körzet Bárdosi György: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén óra között a Csokonai Művelődési Házban. (tel.: ) 2. körzet Gyurkovics Miklós: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén óra között a Csokonai Művelődési Házban. (tel.: ) 3. körzet Dr. Balázs Zoltán: telefonos egyeztetés szerint. (tel.: ; balazszoltan1@t-online.hu) 4. körzet Dr. Pintér Gábor: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első szerdán óra között a Neptun utcai Fidesz Irodában, minden hónap első hétfőjén óra között a Polgármesteri Hivatalban. (tel.: ) 5. körzet Dr. Novák Ágnes: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap első csütörtökén óra között a Csokonai Művelődési Házban, minden hónap második csütörtökén óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: ) 6. körzet Dárdai Árpádné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap testületi ülését megelőző keddi napon óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: ) 7. körzet Donga Árpádné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap testületi ülését megelőző keddi napon óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: ) 8. körzet Báder György: minden hónap első hétfőjén óra között a Pestújhelyi Közösségi Házban, a Szűcs István utca 45. szám alatt. (tel.: ) 9. körzet Vizér Klára: előzetes telefonegyeztetés alapján. (tel.: ) 10. körzet Dr. Balogh András: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: ) 11. körzet Bitvai Nándor: minden hónap első hétfőjén óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. (tel.: ) 12. körzet László Tamás: lásd fent 13. körzet Báthory Erzsi: minden hónap első hétfőjén délután óra között a Páskomliget utca 6. szám alatt. Más időpontban, fontos ügyben előzetes telefonegyeztetés alapján szintén ott. (tel.: ) 14. körzet Bencsics Lászlóné: előzetes telefonegyeztetés alapján minden hónap második csütörtökén óra között a Neptun utca 72. szám alatt. (tel.: ) Gyurcsánszky János: előzetes telefonegyeztetés alapján. (tel.: ) Király Csaba: minden hónap első csütörtökén között a Kolozsvár Általános iskolában előzetes egyeztetés alapján. (tel.: , kingcsabi@gmail.com) Major Sándor: előzetes telefon- vagy egyeztetés alapján. (tel.: , majorsa@t-online.hu) Németh Angéla: minden hónap negyedik csütörtökén között a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában (Kavicsos köz 4.), de előzetes telefon- vagy egyeztetés alapján más időpontban is. (tel.: , apronep@vipmail.hu) Szilvágyi László: előzetes telefon- vagy egyeztetés alapján. (tel.: , laszloszilvagyi@gmail.com) Tóth Imre: előzetes telefon- vagy egyeztetés alapján. (tel.: , anons@hdsnet.hu) A KTV MŰSORA április 23. hétfő 08:00 A vasárnapi adás ismétlése Néző-Képző Akadémia Helyi könyvbemutatók Közéleti Mozaik vendégek: Alexa Károly és M. Kiss Sándor Bemutatkozik Dabas Városa április 24. kedd 08:00 A hétfői adás ismétlése Testületi ülés a Városházán I. rész április 25. szerda 08:00 A keddi adás ismétlése Szolgálat rendőrségi magazin vendégeink: a kerületi rendőrség vezetői Bemutatkozik Dabas Városa Sportmonitor vendégek: Sátor László és Ziegner Károly SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL április 26. csütörtök 08:00 A szerdai adás ismétlése Stúdióbeszélgetés Dr. Kiss Gyulával a Palota Holding igazgatójával Helyi könyvbemutatók Művészportrék Nagy Előd festőművész Néző-Képző Akadémia április 27. péntek 08:00 A csütörtöki adás ismétlése Szolgálat rendőrségi magazin vendégeink: a kerületi rendőrség vezetői Civil Akadémia Közéleti Mozaik vendégek: Alexa Károly és M. Kiss Sándor Hírdessük újra az evangéliumot! április 28. szombat 08:00 A pénteki adás ismétlése Sportmonitor vendégek: Miklós Nikolett és Fischer Mihály Sportmúzeum Tégla Ferenc Művészportrék Nagy Előd festőművész SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL április 29. vasárnap 08:00 A szombati adás ismétlése Hírdessük újra az evangéliumot! Helyi könyvbemutatók PRSC VESC női NBI röplabda mérkőzés Sportmonitor vendégek: Sátor László és Ziegner Károly A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! április 30. hétfő 08:00 A vasárnapi adás ismétlése Művészportrék Szabó Gábor szobrász Civil Akadémia Stúdióbeszélgetés Dr. Kiss Gyulával a Palota Holding igazgatójával SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL május 1. kedd 08:00 A hétfői adás ismétlése Testületi ülés a Városházán II. rész május 2. szerda 08:00 A keddi adás ismétlése Közéleti Mozaik vendégek: Alexa Károly és M. Kiss Sándor Hírdessük újra az evangéliumot! Szolgálat rendőrségi magazin vendégeink: a kerületi rendőrség vezetői REAC Nyíregyháza NBII labdarúgó mérkőzés május 3. csütörtök 08:00 A szerdai adás ismétlése PRSC VESC női NBI röplabda mérkőzés Művészportrék Szabó Gábor szobrász Néző-Képző Akadémia Sportmonitor vendégek: Miklós Nikolett és Fischer Mihály május 4. péntek 08:00 A csütörtöki adás ismétlése REAC Nyíregyháza NBII labdarúgó mérkőzés Stúdióbeszélgetés Dr. Kiss Gyulával a Palota Holding igazgatójával Helyi könyvbemutatók Sportmonitor vendégek: Sátor László és Ziegner Károly május 5. szombat 08:00 A pénteki adás ismétlése SZABADEGYETEM AZ ÉLETRŐL Közéleti Mozaik vendégek: Alexa Károly és Tóth Erzsébet Sportmúzeum Gyetvai László Szolgálat rendőrségi magazin vendégeink: a kerületi rendőrség vezetői május 6. vasárnap 08:00 A szombati adás ismétlése REAC Nyíregyháza NBII labdarúgó mérkőzés Művészportrék Szabó Gábor szobrász Hírdessük újra az evangéliumot! Néző-Képző Akadémia

7 ÉLETképek április 23. BELkép 7 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt. 4) Pályázat benyújtásának határideje: május 4. 5) Pályázat elbírálásának határideje: május 11. 6) Pályázati eljárás módja: A pályázatok elbírálása előválogatást követően, személyes meghallgatás után történik, melynek eredményéről a pályázókat írásban értesítjük. 7) Állás betöltésének időpontja: A pályázat elbírálását követően azonnal. 8) Illetmény és egyéb juttatások: Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására az évi CXCIX. tv. (Kttv.), valamint a vonatkozó önkormányzati rendelet és az Egységes Közszolgálati Szabályzat alapján kerül sor. 9) A kinevezés határozatlan időre szól. A kinevezéskor a munkáltató 6 hónap próbaidőt köt ki. 10) Pályázat benyújtásának helye: Postán, vagy személyesen (zárt borítékban) könyvelő munkakörre feltüntetésével. Cím: XV. ker. Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Osztály, 1153 Budapest, Bocskai u I.em./120. BUDAPEST FŐVÁROS XV. KER. ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOT HIRDET PÉNZÜGYI IRODÁN PÉNZÜGYI ÜGYINTÉZŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 1) Az ellátandó feladatok: beérkező számlák kezelése (nyilvántartásba vétele, kontírozása, a kötelezettségvállalás, előirányzat ellenőrzése), gondozási díjak analitikus nyilvántartása, ügyfelekkel kapcsolattartás, levelezés, ÁFA analitika vezetése, NAV felé bevallások készítése, kimenő számlák készítése és a kapcsolódó nyilvántartások, egyeztetések, levelezés 2) Pályázati feltételek: magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, középiskolai végzettség és mérlegképes könyvelői végzettség, magas szintű MS WORD, EXCEL isme retek, vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása. Előnyt jelent: pénzügyi, számviteli munkakörben, költségvetési szervnél szerzett 1-3 év szakmai tapasztalat, egyetemi vagy főiskolai szintű közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség, az önálló munkavégzés képessége, Saldo program felhasználásában gyakorlat. 3) Pályázathoz csatolni kell: a 45/2012. (III.20.) Korm. rendelet 8. alapján készített fényképes, szakmai önéletrajzot (a szakmai önéletrajz minta letölthető a álláshirdetések menüből), iskolai végzettséget, képzettséget igazoló Kérjük, segítse adója 1 százalékával a Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért szervezetet. Adószámunk: Köszönjük! okiratok másolatát, 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt 4) Pályázat benyújtásának határideje: május 4. 5) Pályázat elbírálásának határideje: május 11. 6) Pályázati eljárás módja: A pályázatok elbírálása előválogatást követően, személyes meghallgatás után történik, melynek eredményéről a pályázókat írásban értesítjük. 7) Állás betöltésének időpontja: A pályázat elbírálását követően azonnal. 8) Illetmény és egyéb juttatások: Az illetmény és egyéb juttatások megállapítására a évi CXCIX. törvény (Kttv.), valamint a vonatkozó önkormányzati rendelet és az Egységes Közszolgálati Szabályzat alapján kerül sor. 9) A kinevezés határozott időre szól helyettesítésre előreláthatólag március 31-ig. A kinevezéskor a munkáltató 6 hónap próbaidőt köt ki. 10) Pályázat benyújtásának helye: Postán, vagy személyesen (zárt borítékban) pályázat pénzügyi ügyintéző munkakörre feltüntetésével. Cím: XV. ker. Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Osztály, 1153 Budapest, Bocskai u I.em./120. F E L H Í V Á S! a kerületben működő társadalmi szervezetek, egyesületek, kerületi lakosok részére A Budapest Főváros XV. ker. Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2011. (II.28.) ök. rendelete szabályozza a Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem díj adományozását. A Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem díj az egészségügy, a szociális és családvédelem, a nevelés-oktatás, a művelődés és a sport, a köz érdekében, a közösségért végzett tevékenység, a vállalkozás, a közrend és közbiztonság, a környezetvédelem és a településfejlesztés, a közigazgatás, a médianyilvánosság területén a Budapest Főváros XV. kerület fejlődése, valamint a közjó előmozdítása érdekében kifejtett példamutató és szakmailag kimagasló tevékenységéért adományozható. A díjra ajánlást tehetnek a kerületben működő társadalmi szervezetek, egyesületek, a kerületi lakosok! A rendeletben foglaltaknak megfelelően az ajánlást indoklással együtt, a terület pontos megjelölésével május 15-ig a XV. kerületi Önkormányzat polgármesterének címezve (László Tamás XV. ker. Önkormányzat, Humánpolitikai Osztály, telefon: , 1153 Bp., Bocskai u I. em./123.) lehet eljuttatni. A javaslathoz szükséges nyomtatvány a hivatal honlapjáról a felhívás menüpontból letölthető. László Tamás polgármester PÁLYÁZATI FELHÍVÁS társasházak és szövetkezeti lakóépületek felújítására A Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet, a XV. kerületi 5 lakásos vagy ennél nagyobb társas, illetve szövetkezeti lakóépületek közös tulajdonban álló épületrészei felújítási munkáinak kamatmentesen visszatérítendő támogatására. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: 1. A pályázaton azok a XV. kerületi 5 lakásos vagy ennél nagyobb társas, ill. szövetkezeti házak vehetnek részt, ahol az önkormányzati tulajdoni hányad nem éri el az 50 %-ot. Pályázni a mellékelt Jelentkezési adatlapon lehet. 2. A támogatás a következő célokra igényelhető: teljes homlokzat hőszigetelése, színezése (A pályázati adatlapon meg kell adni az alkalmazni kívánt hőszigetelő rendszer típusát, ill. vastagságát /EPS, kőzetgyapot stb./) homlokzat esztétikai felújítása (vakolás, festés stb.), tető, tetőszerkezet, héjalás, kémények, hőés csapadékvíz szigetelés, javítás födémek, függőfolyosók, erkélyek, szerke zeti elemek, felvonók, lépcsőházak, szellőző berendezések, valamint az alapító okirat szerint közös tulajdonban lévő gépészeti és elektromos vezetékhálózat részleges, vagy teljes felújítása, cseréje. Felhívjuk a Pályázók figyelmét, hogy a lakóépületek homlokzatának hőszigetelési munkái túljelentkezés esetén az elbírálásnál előnyt élveznek. A homlokzat hőszigetelése, színezése esetén, a nyertes Pályázónak a kivitelezési munkák megkezdése előtt a Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Értékvédelmi és Főépítészi Irodájával kell egyeztetnie. (1153 Bp. Bocskai u C. épület I.em iroda; tel.: ; ) 3. A támogatás jellege és nagysága: A ténylegesen igénybe vett támogatást az Önkormányzat legfeljebb öt évig terjedő időtartamra kamatmentes, havi egyenlő részletben történő visszafizetési kötelezettség vállalása mellett, felújítási támogatásként biztosítja, melynek nagysága a pályázat elbírálásakor elfogadott felújítási bruttó összköltség maximum 50 %-a lehet. Egy pályázónak nyújtandó támogatás felső határa legfeljebb 3 millió forint lehet. Az illetékes Bizottság döntését követően a műszaki tartalom nem módosítható, továbbá a Bizottság által megítélt támogatási öszszeg utólag akkor sem növelhető, ha a kivitelezési összeg váratlan kiadások miatt meghaladja pályázatban közölt beruházási költségeket. A pályázaton nyertes lakóközösség a Bizottság által megítélt támogatási összeg teljes felhasználására akkor jogosult, ha az végül, a kivitelezés során a számlákkal igazolt összes költség 50 %-át nem haladja meg. Ellenkező esetben az önkormányzati támogatás összege automatikusan, az elszámolható költségek 50 %-ára csökken. Amennyiben a kivitelezés összege a pályázatban tervezetthez képest aránytalanul 10 %-ot meghaladóan lecsökken, az illetékes Bizottság a támogatási összeget felülvizsgálhatja. 4. A támogatás nyújtásának feltételei: A társas-, illetve szövetkezeti háznak rendelkezni kell a felújítási összeg minimum 50 %-ával, melyről külön kell nyilatkoznia. A pályázó bankszámlájára szóló azonnali beszedést engedélyező meghatalmazást, továbbá a banktitok alóli felmentő nyilatkozatot ad át az Önkormányzatnak, melyet az eljuttat a számlavezető pénzintézethez. A támogatást nyújtó a támogatás összegére meghatározott törlesztő részlet fizetésének elmaradása esetén az elmaradás után a Ptk.-ban rögzített kamat kerül felszámításra. A költségvetésben szereplő összeget meghaladó mindennemű kiadás 100 %-a a társasilletve szövetkezeti házat terheli. A pályázat elnyerése esetén az Önkormányzat a társas- illetve szövetkezeti ház képviselőjével együttesen megállapodást köt a pályázati kiírás részét képező megállapodás mintában foglaltak szerint A felújítási munkákra a kivitelezővel a társas-, illetve szövetkezeti ház közössége köt szerződést. a pályázattal kapcsolatos hiánypótlásra és jogorvoslati lehetősége nincsen a pályázóknak 5. A támogatást nyújtót megillető jogok: az építkezés folyamatának mindenkori ellenőrzése, a támogatás felhasználásával kapcsolatos nyilvántartások, számlák, bizonylatok áttekintése, minden olyan okiratba történő betekintés, amely a szerződés teljesítését érinti, felújítási alap számlaegyenlegének a támogatás nyújtásának időtartama alatti folyamatos ismerete. 6. A pályázat szükséges mellékletei: a) A lakóépület főbb adatai b) Közgyűlési jegyzőkönyv, amely tartalmazza: A lakóépület pályázatra való jelentkezését. A felújítási munkák megnevezését és költségirányzatát (vállalkozói árajánlat), A közgyűlési határozatot, a közgyűlés által a 3 árajánlat közül kedvezőbbként elfogadott költségvetést, amelyben külön tételként szerepel a felújításra eső előirányzat, homlokzatfelújítás esetén fénykép az épületről. Nyertes pályázat esetén, építési engedély köteles munkálatok kapcsán, jogerős építési engedélyt kell benyújtani a szerződés megkötése előtt. 7. Az elbírálás szempontjai: a pályázat alaki megfelelősége, a tervek megalapozottsága, városképi szempontok, elbírálásnál a következő pontok kerülnek preferálásra: teljes homlokzat hőszigetelése, színezése; élet és balesetveszély elhárítás, épület állagának gyors romlásának megakadályozása, energiatakarékos felújítás, kivitelezés, öt évnél rövidebb visszafizetési futamidő vállalása, a 2008-ban, illetve az azt követő években az országos panelkorszerűsítési pályázat keretében, önkormányzati támogatásban részesített lakóépületek ezen támogatásban nem részesülhetnek. A pályázat kiírója lehetőséget biztosít a pályázóknak a hiánypótlásra, melyet legkésőbb a pályázatok beadási határidejét követő 15 napon belül kell teljesíteni. A pályázat érvénytelennek minősül a szükséges tartalmi kellékek hiánya esetén. 8. A pályázat elbírálása: A pályázatot az Önkormányzat Településfejlesztési, Városüzemeltetési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottsága bírálja el, melynek eredményéről a résztvevőket írásban értesítjük. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az előírt feltételek megléte sem kötelezi az Önkormányzatot az igényelt támogatási összeg biztosítására, annak mértéke ugyanis a rendelkezésre álló pénzügyi forrás nagyságától, valamint az érvényes pályázatok számától függ. 9. Pályázati kiírás: Kihirdetés módja: március 29-től Kihirdetés módja: a pályázati felhívás megtekinthető az Életképek c. újságban és a Polgármesteri Hivatal Honlapján, a pályázati adatlap letölthető a Polgármesteri Hivatal Honlapjáról, vagy személyesen igényelhető a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában. Beadási határidő: május 14. (hétfő) 12 óráig Beadás és érdeklődés helye: XV. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Iroda (1153 Budapest, Bocskai utca 1-3.) Tel.: Elbírálás határideje: június A pályázaton elnyert támogatás érvényessége: A támogatási szerződés megkötésétől számított egy éven belül a kivitelezést be kell fejezni, a támogatási összeg csak ebben az esetben igényelhető, ill. utalható. Nyitott sportpályák a lakosságnak Megnyitotta az önkormányzat a lakossági szabadidős sportolási lehetőségek bővítésére hétvégenként az iskolai sportlétesítményeket, valamint egy asztalitenisz termet és egy kondicionáló termet. Az iskolai szorgalmi időszakban szombatonként reggel 9 és délután 3 óra között a Czabán, a Kontyfa és a Szent Korona általános iskolák tornatermeit és sportudvarait használhatják a lakók. A Kontyfa utcai iskolában működő Kontyfa Asztalitenisz Sportiskola szintén szombatonként délután 2-től este 8 óráig várja nyitott pálya keretében az érdeklődőket, négy asztalon lehet egyszerre játszani. A létesítmények ebben az évben összesen 24 hétvégén, tavasszal április 28- tól június 23-ig, a második félévben szeptember 8-tól december 16-ig lesznek nyitva. A rendezők gondoskodnak a biztonságos és balesetmentes sportolás feltételeiről, sporteszközöket is biztosítanak a résztvevőknek. Minden hétvégén lehet focizni, kosarazni, tollaslabdázni, pingpongozni. A Czabán iskola aulájában lehet csocsózni, a Kontyfa iskolában az Újpalota SE karatékái is bekapcsolódnak a programba. A helyszíneken gondoskodunk a szakmai felügyeletről. Minden nyitott létesítményben szerveznek nagyszabású családi sportnapot, ennek időpontját kifüggesztik az iskolák bejáratánál, és közlik az intézmények honlapján. Igény esetén a helyi szervezők bajnokságokat, villámtornákat is rendeznek egy-egy sportágban. A programokon a részvétel díjmentes, a sporteszközök használatáért sem kell fizetni. A kerületi nyitott sportlétesítmény programot az önkormányzat finanszírozza. Hétvégéken várjuk a sportolni vágyó családokat, csapatokat, baráti társaságokat, a kerület lakosságát egy kis mozgásra, testedzésre. Varga József OMIS Iroda OLVASÓINK ÍRTÁK Tisztelt Bitvai Nándor Alpolgármester Úr! Ezúton szeretnék köszönetet mondani Önnek és a Répszolg mun katársainak a Nádastópark utca 2-es számú óvoda előtti gyalogátjáró újrafestéséért, és a figyelmeztető táblák elhelyezéséért. Egyúttal külön köszönet a Nádas tópark 31-es számú tömbház melletti vandál módra összetört pihenőpadok rendbetételéért. Amint közös, március 5-i helyszíni szemlénk idején is elmondtam önnek, a fentieket nem magán, hanem évek óta vajúdó köz ügynek tekintem. Megértését és gyors közbenjáró intézkedéseit ezért is tartjuk példaértékűnek. Sok-sok tíz óvodai szülő, nagyszülő és nyugdíjas, idős honfitársunk nevében Hálás tisztelettel: Kelemen Ferenc ny. rádiószerkesztő Tisztelt Szerkesztőség! Az ÉLETképek közéleti lap II. évfolyam 7. számában (2012. április 10.) megjelent Villamosmúlt-idéző cikkhez szeretnék hozzászólni, illetve néhány kiegészítést/ pontosítást leírni önöknek. Teszem mindezt azért, mert apám, néhai Malczanek Antal is villamosvezető volt az 1950-es évek derekán, és jó néhányszor itt a kerületben közlekedő járatokat vezette, másrészt pedig azért, mert néhány pontatlanságot találtam az említett cikkben. Nevezetesen a cikk vége felé, a 65-ös jelzésű villamossal kapcsolatosan szeretnék pontosítani, részben emlékeim, részben pedig a Főváros tömegközlekedésének másfél évszázada című könyv alapján. A Fővárosi Villamosvasút április 1-jén vette át a MÁV-tól a Rákosszentmihály, Csömöri út Rákospalota, Czabán Samu tér közötti 5,9 kilométer hosszú egyvágányú vonalat. Az eredetileg két vágányúnak épített pályán a jelentéktelen forgalom és a világháborús évek anyaghiánya miatt 1942-ben 4,5 km hosszban az egyik vágányt elbontották, és a visszanyert anyagot a fenntartási munkáknál hasznosították. Három kitérő beépítésével a korábbi 40 perces helyett így 15 perces forgalomnak teremtették meg a feltételét. A vonalon a 69-es viszonylat közlekedett. (A három kitérő: Beller Imre-Szerencs utca kereszteződésénél, Rákospalota MÁV-telepen a 67-es villamos végállomásánál és a jelenlegi DHL-nél volt.) A korábban kisforgalmú vonalat a rákospalotai részen ezután mintegy nyolcszor, a rákos szentmihályin pedig ötször többen vették igénybe. A férőhelykínálat bővítésére október 25-étől a Thököly úttól az Erzsébet királyné útján a Lenin úton (jelenleg Szent Korona útja) 65-ös jelzéssel új viszonylatot is szerveztek a rákospalotai Dózsa György útig. A Váci út és Fóti út kereszteződésében a hurokvágányt június 14-én helyezték üzembe. A Külső Váci úti üzemekben dolgozók kívánságára szeptember 6-ától a 3-as útvonalát a Fóti útig, az újpesti víztoronytól közlekedő 10-esét pedig a Megyeri csárdáig hosszabbították meg. Az Erzsébet híd november 21-i megnyitásához kapcsolódva a Szarvas téri végállomás felépültével, október 20-ától a Rákospalota-Pestújhelytől járó 67-es az Erzsébet hídon áthaladva e végpontig teremtett eljutási lehetőséget. Tisztelettel: Malczanek Antal

8 8 Hirdetés Hirdetésfelvétel: Tel./fax: Mobil.: FÖLDMÉRÉS es OHWIHOW QWHWpV.LWĦ]pV Telekalakítási és 6]ROJDOPL MRJL Yi]UDM]RN ZZZ IROGPHUR QHW tel.: 06/ / KONYHABÚTOR, (/ĝ6=2%$%ô725 GARDRÓB készítés, felújítás, szállítás, szerelés, ingyenes felmérés és árajánlat 81,9(5 6=(59,=.) Budapest, Zsókavár u. 47. Tel.: , LAKATOS VÉDÔRÁCS BEJÁRATI AJTÓRA, ABLAKRA KAPUK, KORLÁTOK, KERÍTÉSEK KÉSZÍTÉSE. Tel.: , (06-20) ÉLETképek április 23. RÁVISZ TV, VIDEO, HIFI, DVD, PLNURV WĘ -AVÍTÁS SZÁMÍTÁSTECHNIKA 1158 Bp. Drégelyvár u $40,0/".Ƭ7&-ƞ%²4,½;10/5 &ÚUWÚT V 5 #"#"#½3;& 3«/: ",65:"46- o,jsèoevmèt B LVUZBLÚUFMFTTÏH LMVCCBM )0/-"1,²4; 5²4 &(:4;&3Ƭ&/ T(50(/ė, MÉZEK 4;&/5(:½3(: /"1 +«54;»)«; $NiF YHJ\HV KiUV VHO\HPIĦPp] OpSHV SURSROLV]RV Pp] 3 KG FELETT,1<(1(6 +È=+2=6=È//Ë7È6 Árpádföldi Méhészet Tel.: ½/,²/5 ²4 %"-0-7" '-.,-6# www DUSDGIROGL KX /²;ƞ,²1;ƞ ","%²." PÁL AUTÓHÁZ "-,0/:"55»- 13,"%"5( MÛSZAKI VIZSGÁLÓÁLLOMÁS 1158 Budapest, (Pestújhely) Árvavár u. 7/b Telefon: Fax: Mobil: palautohaz@palautohaz.hu Mûszaki vizsga Vizsgára felkészítés Eredetiségvizsgálat Klímarendszer javítás, töltés, tisztítás Idôszakos szerviz Mûszeres motordiagnosztika Autóvillamosság "Hozom - Viszem" szolgáltatás 0-24 óráig Autósegély -6.&/ $)345,0/$&35,"/(",-6# 130(3".0, 'ÚME /BQKB B,BOHÈCBO $40,.0;(» OZVHEÓKBT mmnlmvc.²/, " +«54;»5²3 &ÚUWÚT ÏT 3ÊEEB VUDB TBSPL 7ÏEǟOǟJ UBOÈDTBEÈT #BKOBJ ;TV[TÈWBM 5«/$0-»."/$40, 5«/$0-» -«#", «MMBU ÏT &NCFS $TBMÈEJ /BQ.FTFLVDLØ +ÈUÏLPT UPSOB ÏWFTFLOFL,0;«, 5²3,½;½44²( )«; (ÈCPS «V D 5,²;.Ƭ7&4 "-,05»5«#03 (:&3.&,36)" #½3;& 1&45Á+)&-:,½;½44²( )«; 4[ǭDT V &45Á+)&-: /"10,.0%&3/ (:&3&,5«/$ 5«#03 034;«(04 1&%"(»(64 #«#5"-«-,0;» "/(0- /:&-7 5«#03.&4& ;&/& B 4BKULVLBD[ [FOFLBSSBM «--"5#"3«5 5«#03 8&4;&-:,-6# Á+1"-05",½;½44²( )«; ;TØLBWÈS V 5 ;4»,"7«3 ("-²3" )D PĦDQ\DJ DOXPtQLXP 5('ĝ1< V]~Q\RJKiOy QDSHOOHQ]Ę J\iUWiVD pv V]HUHOpVH 6]iQWDL 6iUN ]L $PEUXV $UDQ\ -iqrv X / ABLAK-AJTÓ javítás a XV. kerületben! Mûanyag-, fa nyílászárók szerelése, passzítása, szigetelése, zárcseréje! Egyedi bútorgyártás. Ingyen kiszállás! Kiss Ernô asztalos. Tel.: / AUTÓSZERVIZ Karosszéria javítás biztosítási ügyintézéssel. Kipufogó és kisebb javítások is. Autóelektronika. VIZSGÁZTATÁS 1 nap alatt. Cím: XV. Obsitos u. 30. Tel.: , / H-P: 8-17h XV/3. sz. könyvtár 1157 Zsókavár u. 28. Nyitva tartás: H, Sz, P: K, Cs: Szo: 9-14 Tel.: fszek1503@fszek.hu XV/1. sz könyvtár 1153 Eötvös u. 8. Nyitva tartás: H, Sz, P: K, Cs: 9-15 Tel.: fszek1501@fszek.hu XV/4. sz. könyvtár 1158 Szűcs István u. 45. Nyitva tartás: H, Sz, P: K: 9-14 Cs: 9-13 Tel.: fszek1504@fszek.hu LAKOSSÁGI APRÓHIRDETÉS A kerületi lakosok számára szolgáltatások kivételével legfeljebb 20 szóig ingyenes megjelenést biztosítunk. A hirdetéseket az adott terjedelmi lehetôségek figyelembe vételével, a beérkezés sorrendjében közöljük. A feladó nevével, címével és telefonszámával ellátott hirdetéseket írásban várjuk a szerkesztôség címére. XV. ker. Tóth István u-ban eladó nagyméretű 4 szobás, 3 garázsos, alápincézett családi ház. Tel.: 06-20/ Fóton, Bp.-től 8 km-re 400 nöl telken 20 nm-es faházzal, mindenféle kerti szerszámmal. Víz, villany van. Családi ok miatt áron alul sürgősen eladó. Tel.: 06-20/ Újpalota főterén 2 szoba összkomfortos földszinti lakás első sorban vállalkozónak kiadó, eladó vagy kisebbre cserélném. 380V a lakásban (volt szépségszalon). Tel.: 06-30/ , 06-28/ Gáztűzhely, PB palack 11,5 és 23 kg, hűtőszekrény 120 l-es, 6 ágú csillár, olajradiátor, villanymotorok, nagyon szép kerti vaskapu, 2 medencés rozsdamentes mosogató, szőlőprés, boroshordók, üveg banlonok, beton keverő. Vennék bontott eternit palát. Tel.: 06-30/ , 06-28/ Családi házat vennék készpénzért saját lakásom beszámításával. Minden megoldás érdekel. Tel.: 06-30/ Váradi Szeparált kertrésszel családi házrészt vennék 10 Mft-ig. Tel.: 06-30/ Váradi OHZFOFT T[ÈNÓUØHÏQFT UBOGPMZBN JOEVM NÈKVT ÈO ÏWFT 97 LFSàMFUCFO ÏMǟLOFL B $TPLPOBJ.ǭWFMǟEÏTJ,Ú[QPOUCBO 5ÏNÈL XJOEPXT T[ÚWFHT[FSLFT[ÏT F NBJM ÏT JOUFSOFU IBT[OÈMBU +FMFOULF[ÏT ÏT CǟWFCC JOGPSNÈDJØ NÈKVT JH UFMFGPO WBHZ FNBJM FO

9 ÉLETképek április 23. Kétórásra tervezett, annál azonban jóval hosszabbra nyúlt, a zöld életmód több területére is kitérő előadás a Csokonaiban. A szervező, a Tegyünk Együtt Rákospalota Kertvárosért Közhasznú Egyesület a jó ügyhöz megnyerte a Csokonai támogatását. Bár a szervezők, és a helyszín is kertvárosi, az előadás legterjedelmesebb, s újszerűbb része a lakótelepekhez kötődött. Rosta Gábor a Közösségi kert mozgalom külföldön és Budapesten címmel tartott előadásában képekkel illusztrálva mutatta be, hogyan lehet egy apróbb, akár foghíj telket pár négyzetméteres parcellákra osztva és bekerítve, saját kis zöldfelületekhez juttatni a városi életformába kényszerülő embereket. Vegyesen beültetett ker- SOK KICSI SOKRA MEGY Kerületi civil szervezetek, alapítványok, egyesületek és művészek gyűltek össze a PeKH-ben. Ingyenes szórakoztató programmal egybekötött tapasztalatcserén mutatták be tevékenységüket. A program szervezőinek, a PeKHnek és az Állat és Ember Állatvédő Egyesületnek a meghívását tíz szervezet fogadta el. Bár a sokszínű szórakoztató program ellenére a látogatók száma elmaradt a várttól, jó hangulatú volt az esemény. A résztvevők színvonalas előadásokkal, meglepetésvendégekkel és kézműves munkákkal mutatkoztak be. A Pestújhelyi Általános Iskola Alapítványát többek között az iskola fúvós hangszeren tanuló gyerekei képviselték, így dudaszó jelezte a megnyitást. Utánuk a kerületben működő, számos kutyáról és cicáról gondoskodó szervezet, a Kuci Kisállatmenhely mutatkozott be. A következő bemutatkozó a halmozottan sérült emberek hetes lakóotthonának alapítványa, az Értelmes Életért volt, akik közül sokan vakok, mozgássérültek is. Elmesélték, hogyan élnek, mi a napi programjuk. Gyönyörű szőnyegeket is hoztak, melyek kezük munkáját dicsérik. Szintén kézműves termékeket, ékszereket, hajcsatokat, és bőr dísztárgyakat hozott a Down-osok Sarokház Alapítványa. Sokan eljöttek, egy jó csapat, a kerületben már ismert Sajtkukacz koncertjére, és nagyot táncoltak a zenéjükre. ZÖLDEN NÉZVE tecskék sora, saláta és tök ágyások a betonrengetegben, a többsávos autó felüljáró tövében, sok-sok pozitív, elsősorban külföldi, amerikai példa. Lakóhelyhez kötött, pihenőkkel, szaletlivel, padokkal közösségi hellyé váló, s az együtt végzett munka révén közösség teremtő városi kertek. Kertek, melyeket iskolások gondoznak, így lassacskán, visszaszerzik a nélkülözött, fontos tudást, és csellengés helyett hasznos elfoglaltságra lelnek. A közösségi kertek előnyeinek felsorolásából kimaradt a legkézzelfoghatóbb: válság idején előtérbe kerül az önellátás, takarékosság fontossága. Nem csak egészségesebb a saját kertben termelt zöldség és gyümölcs, de leszámítva a befektetett munkát ingyen van! A MÁV Telepiek Baráti Körének képviselői is eljöttek, és elmondták, hogy fájó szívvel látják a MÁVtelep átalakulását, igyekeznek őrizni hagyományait, dokumentálni a múltját, ezt a célt szolgálta a levetített 20 perces dokumentumfilmjük is. A Rászorulókat Támogatók Egyesületének szerteágazó tevékenysége nevéből sejthető. Ők a látogatóknak lufiból hajtogatott tárgyakkal, többek között virággal kedveskedtek. Mint Takács Kati, a szervező Állat és Ember egyesület vezetője elmondta, hasznos volt egyeztetni a többi szervezettel: rá kellett jönnünk, a civileket bármilyen területen is működjenek inkább csak megtűrik, semmint támogatják. Azért is hasznos volt a találkozó, mert többekkel közös programokat egyeztettek. A Down-osokkal például a Bottyán Equusba beszéltek meg közös legelőtakarítós-bográcsozós kirándulást, valamint meghívták őket és az Értelmes Életért alapítványt a május 5-ei (szintén a PeKH-ben lesz) családi napjukra is. A Rászorulókat Támogatók Egyesületével és a Nagycsaládosokkal közös pályázat benyújtását tervezik. No, és a szervezőket se hagyjuk ki: a Strázsa Kutyaiskola önkénteseinek segítségével tizenkét jól nevelt, kicsi és nagy gazdikereső kutyusuk mutatkozott be, s talán ennek köszönhetően jut majd szerető otthonhoz. Addig pedig, aki mással nem, hát, legalább az 1 százalékos nyilatkozata kitöltésével támogathatja létüket, s az alapítványok tevékenységét. L. É. Ezeket az előnyöket pedig érdemes a saját kerttel rendelkezőknek is szem előtt tartani. A legtöbb haszonnövény és gyümölcsfa legalább olyan szép látvány a kertben, közterületeken, mint a csak díszítő társaik. Értékes, gazdaságos, és nem utolsósorban egészséges táplálékforrást jelenthetnek. Ezzel, és számos kapcsolódó témakörrel, például az alternatív energiaforrások kiaknázásával, és környezettudatos életformával, neveléssel is foglalkozott a program első előadója, egy személyben a szervező egyesület társelnöke, Barta Ildikó. Befejezésül Tracey Wheatley beszélt eddigi zöld tevékenységének tapasztalatairól, kiemelve a közösség erejének fontosságát. L. É. A rákospalotai Rép Sándorné (Erzsi néni) április 10-én ünnepelte 100. születésnapját. A családtagok és egy csinos rottweiler fogadott a gondozott kert kapujában, a házban pedig egy kedves, mosolygós idős hölgy: az ünnepelt. A hivatal részéről László Tamás polgármester, Vizér Klára alpolgármester asszony, Donga Árpádné, a Szociális, Családvédelmi és Tulajdonosi Bizottság elnöke, valamint Reiszné Naszádi Magdolna, a Szociális és Egészségügyi Iroda vezetőhelyettese vett részt a köszöntésen. Eljött a háziorvos, Dr. Pomaházi Krisztina is. Amikor megérkezett a torta, a mini tűzijátékkal az ünnepelt meghatódottsága a legtöbbünkre átragadt. Hamarosan azonban már a kacagástól törölgethettük a könynyeinket. Erzsi néni ugyanis kevés dologról mesélt, de azt igencsak frappáns humorral tette. Mint elmesélte, Újpestről költöztek a kerületbe 1939-ben. A házat, amelyben felkerestük, 1954-ben építették, azóta ez az otthona. Fia is, lánya is VÉRRE MEGY Sokszor halljuk a rádióban, látjuk a tv-ben, olvassuk a neten, hogy szükség van a vérre az operációhoz. Így nem véletlen, hogy amikor egy-egy felhívást olvasok arról, hogy vért lehet adni, akkor igyekszem elmenni. Legutóbb az AsiaCenterben volt véradás, ám a kerületben a Pólus Centerben minden hónap első péntekén délután 2 és 6 óra között biztos, hogy ott vannak a Magyar Vöröskereszt munkatársai, és egész évre előre lefoglalt időpontokban az Újpalotai Közösségi Házban is lehetőség van e nemes gesztus megtételére. A véradás kapcsán mindig arra kell figyelni, hogy csak akkor menjünk el vért adni, ha egészségesek vagyunk. Fontos, hogy legyen nálunk TAJ kártya, személyi igazolvány, lakcím kártya mondta Dr. Sebők Vilmosné. A vérre folyamatosan szükség van teszi hozzá, én a XIV. és XV. kerület véradó szervezője vagyok. A két területtől összességében évente ötezer egység az elvárás, tehát hetente minimum száz véradóra van szükségünk. Most pillanatnyilag jól állunk, de ha lecsökken a vérkészlet, azonnal kapjuk a riasztást. Áprilisban viszonylag könnyebb a helyzetünk, mert sokan ilyenkor lesznek 18 évesek, így az iskolákban diákként sokan adhatnak vért. Ám nagyon fontos, hogy az iskolák vezetése mennyire áll pozitívan a kérdéshez. Ahol példamutatás van a részükről, ott nagyon sok diák követi a pedagógusokat. Itt a kerületben a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskolában például nagyon sikeres a véradás, ám szívesen mennénk máshova is. -szjuli- ERZSI NÉNI 100 ÉVES meghaltak már. Sokat dolgozott. A doktornővel jó a kapcsolatuk, bár néha ellentétes véleményen vannak, például, ami az orvosi utasításokat illeti. A polgármester kérdésére elmondta: arra büszke, hogy 63 évet élt le a férje mellett. -Jó ember volt?- Szólt a következő kérdés, és nem késett a válasz: -Jó. Majd, kisvártatva: A maga módján. Hiába próbáltuk faggatni. A múltról mesélni? Jót nem tud, a rosszat meg minek mondaná? jelentette ki, de oly derűs nyugalommal, hogy a bölcs, megszívlelendő életszemlélet, s nem a régi nehézségek fájdalma csengett szavaiból. Beszélgetés közben kijelentette, kicsit nagyot hall, és már tette is hozzá: jó, mert amit nem akar, azt így nem kell meghallania. Szó szót követett, s mindig nevetés lett a vége. László Tamás azzal búcsúzott Erzsi nénitől, hogy őt köszönteni érkeztünk, s lám, mi kaptunk tőle ajándékot: feltöltődtünk jókedvvel, energiával. Vizér Klára még hozzátette: köszönöm, hogy megnevettetett. Lovas Éva CIVILkép 9 GYIÖK A PÉLDAKÉP Úgy tűnik, hogy a XV. kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat hírneve már több helyre és messzebbre eljutott, mint magának az ifjúsági szervezetnek a tagjai. A GYIÖK jelenlegi vezetése ezzel akkor szembesült, amikor nemrég megérkezett Kalocsára, az Országos Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatok Találkozójára. Erre az eseményre minden esztendőben sor kerül, és a kalocsai már a tizenharmadik ilyen rendezvény volt tudtuk meg Tajti Rékától, a kerületi GYIÖK felnőtt segítőjétől. A korábbi években azonban egyszer sem vettünk részt rajta. Valahogy nem működött a kommunikáció a kerületi és az országos szervezet között. Ez azért is volt meglepő, mert, amikor megérkeztünk Kalocsára, akkor szinte ünnepeltek bennünket. Ott kellett szembesülnünk azzal a ténnyel, hogy a XV. kerületi GYIÖK-nek milyen komoly rangja van, s hogy számos településen a mintánkra hoztak létre ilyen szervezetet. Szembesültünk azzal, hogy komoly rangja van a kerületi GYIÖK-nek. A márciusi háromnapos kalocsai rendezvényen a kerületi ifjúsági szervezetet egy négyfős delegáció Baksa Brigitta és Szima Roland alpolgármesterek, Szabados Zoltán jegyző és Tajti Réka felnőtt segítő képviselte. Mivel először vettek részt az eseményen, előbb hivatalosan regisztrálniuk kellett az Országos Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatok Találkozóján (GYIÖT), majd tagcsoportot hoztak létre. Erre azért volt szükség, hogy ne csak megfigyelőként, hanem szavazati joggal rendelkező tagként vehessenek részt a rendezvényen. A XIII. GYIÖT-ön ugyanis tisztségviselőket választottak, melybe immár a XV. kerületi küldöttek is beleszólhattak. A háromnapos rendezvényen sok programon vettünk részt mondta Tajti Réka délelőtt, délután szekcióülések voltak, fontos, mindenkit érdeklő ifjúságpolitikai témákból, esténként pedig közös játékok, vetélkedők zajlottak. Gyakorlatilag reggeltől éjfélig folyamatosan foglalkoztattak minket, de nagyon élveztük ezt a pörgést. Az Országos Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatok Találkozójának egyik lényege, hogy a szervezetek képviselői találkozhatnak egymással, ami fontos, mert a hétköznapokon a rengeteg elfoglaltság mellett erre nincs igazán lehetőségük. A XV. kerületi küldöttek is kihasználták az alkalmat, és felvették a kapcsolatot a szomszédos kerületek vezetőivel. Sok dolog szól amellett, hogy szorosabbra fonjuk az együttműködést a XVI. és a XIV. kerületi ifjúsági szervezetekkel. Egyrészt az, hogy együtt több és nagyobb pályázatokon is részt tudnánk venni, másrészt, mert folyamatosan tanulhatunk egymástól, arról nem is beszélve, hogy egymás infrastruktúráját is használhatnánk. Mert hiába vagyunk etalonok más települések számára, azért azt sem szabad elfelejteni, hogy, amíg egy XVI. kerületi szervezet ifjúsági információs ponttal, a zuglói pedig egy ifjúsági centrummal rendelkezik, addig nekünk semmilyen intézményi hátterünk nincsen. Riersch Tamás

10 10 KULTkép ÉLETképek április 23. A KÖLTÉSZET ÜNNEPE Pestújhelyen, pontosabban a PeKHben hosszú évekre visszanyúló hagyománya van a Magyar Költészet napja alkalmából rendezett verselős találkozónak, és a hozzá kapcsolódó irodalmi totónak. Sokan voltunk, vagy kevesen, nézőpont és viszonyítás kérdése eldönteni. Mindenesetre, a programnak helyet adó Külvárosi Szalon teljesen megtelt. A tikkasztó meleg sem szegte kedvét az irodalombarátoknak, hogy megosszák kedvenc versüket a jelenlévőkkel. A szervezők ugyanis (korra való tekintet nélkül) mindenkit vártak, aki a Magyar Költészet napját legkedvesebb magyar költője legkedveltebb művének tolmácsolásával szerette volna ünnepelni. Az első, bátor önként jelentkező szavaló, Udvardi Zsófi fejből mondta el József Attila Kedves Jocó! című versét. A könyvet már csak azért sem használta, mert olvasni még nem tud, óvodás. A továbbiakban azután a felnőttek is bátorságot gyűjtöttek, s az ifjabbakkal felváltva szavalták, olvasták fel Petőfi, Móra Ferenc, Heltai, s számos hazai jelesünk számukra különösen kedves művét. Kedves színfolt volt, mikor az elsőként szavaló ifjú hölgy, Zsófi édesanyja, apró puskája segítségével Petőfi Sándor A Nap című nyolcsorosát előadta. Mint mondta, ő maga nem egy verselő-előadó típus, de megígérte kislányának, ha az Animus Kiadó gondozásában; a harmadik kötet, az Árulás ben, a negyedik, a Hazatérők ben a Shremeya Kft. kiadásában. A Raana Raas nem a hagyományos értelemben vett írói álnév. Ő a történet egyik szereplője, aki a leírszaval, hát ő is fog. Ebből is érezhető, mint az elejtett, bíztató fél szavakból, s abból, hogy a legtöbben ismerték egymást, hogy oldott, barátságos, már-már családias légkör uralkodott. Méltó a naphoz. A díjkiosztás során megtudhattuk, a gyerekek számára készült totót tizenkilencen oldották meg, ebből heten maradéktalanul jó választ adtak. A felnőtt verzió tizenkét megfejtője közül nyolcan adtak tökéletes választ, míg a nehezített ínyenc nyolc megfejtőjéből öten. A szép díjakat irodalmi kártyajátékokat, színházjegyeket némi pozitív irigységgel szemlélték, akik kimaradtak belőle. De sebaj, hisz Magyar Költészet napja lesz jövőre is A pestújhelyi Batonay Andrásné családjával évek óta részt vesz a rendezvényen, s fejti a cseppet sem könnyű irodalmi rejtvényeket. Néhány nappal a program után kérdeztem, mi a véleménye róla? Szeretjük, mert nagyon izgalmas, vajon, sikerül-e mindenre megtalálni a választ? Így, amint megjelenik a totó, egyből nekifogunk. Már megfertőződött a lányom, a vejem is, és, bár idén egy kicsit nehezebb volt, mint korábban, különösen az ínyenc verzió, azért, csak sikerült megoldani. Sok mindent nyertünk, a lányomék már voltak is a színházban az ajándék jeggyel, mi pedig májusban megyünk mondta. L. É BEMUTATÓRA KÉSZÜL A KOMA Ismét premier lesz április 26-án az Ady Endre utcai bázison, a KoMa színházban. A Prófétákat mutatják be, melyet másnap is megtekinthetnek azok, akik az ősbemutatóról lemaradtak. Az önpusztító emberiség a halálkanyarba érkezett. Végső reményként a Megmentő elérkezését várja. Majd eljön hozzá az, akire apái, ősapái és ősapáinak ősapái is vártak. Nos, mindenki békésen hátradőlhet, hisz a Próféta megérkezett. Azaz, a Próféták. Ugyanis ketten érkeznek. Összehívják hát a mindent eldöntő tanácsot, a három királyokat, akik köztudottan legjobb felismerői a valódi Prófétának. Hosszas tanácskozás után eldöntik, mi mentené meg az emberiség további sorsát. A megoldás egyszerű: az egyiket likvidálni kell, és akkor újra zöld az út a Paradicsomba. A tét nem kisebb, minthogy a Kánaán jön el, vagy az Apokalipszis! Ez a zanzásított tartalma a Slawomir Mrożek nyomdokaiban haladva létrehozott Próféták című előadásnak. A Fekete Zsolt, Horváth Illés m.v., Huzella Júlia m.v., Mohai Tamás, Lass Bea, Szabó Vera nevével fémjelzett darab idén az utolsó bemutatójuk lesz. Az év további részében az eddig is repertoárjukon lévő műsorokat tekinthetjük majd meg. Vékes Csabát, a rendezőt az előkészületekről kérdeztem. A Zsókavár utcai könyvtárban. Görgey Etelka (Raana Raas) Csodaidők-tetralógiájának frissen megjelent, ötödik kötete apropóján tartottak találkozót. Pontosabban miként a meghívón szerepelt író-olvasó találkozóval fűszerezett könyvmegjelenési partit, Időcsodák Elágazó utak címmel. Az ingyenes programot a FSZEK Bosnyák utcai és Zsókavár utcai könyvtárai közösen szervezték. Görgey Etelka a regényfolyam új, ötödik kötetéről, munkásságáról, fordítói tevékenységéről is beszélt a találkozó keretében. Kérdést kapott bőven, hisz nagyon sokan érkeztek a rendezvényre, többen meszsziről, vidékről is. A szerzőnek és köteteinek ugyanis a moly.hu n népes rajongó tábora van, s örömmel vesznek minden lehetőséget a találkozásra. Mégis, valószínűleg akadnak az olvasók közt, akik nem ismerik az írót vagy a regénysorozatot. Ki ő, s mi lehet a kötetek sikerének titka? Görgey Etelka 1974-ben született Komlón. Műfordító, teológus, hebraista és református lelkész A színpadon, vagy a rendezői székben érzed magad inkább a helyeden? Nem lesz meglepő a válaszom, de itt is, ott is. Avagy itt se, ott se. Ahány előny, annyi hátrány. De mivel a színházasdit nagyon szeretem, ezért mindkettő maximális boldogságot okoz. Miért éppen ezt a darabot, miért éppen most, miért éppen ezekkel a szereplőkkel, s miért pont te? A darab színpadra állításért kiált, annyira aktuális, és szomorúan humoros. A szereplők nagy fejtörést nem okoztak, hisz javarészt a KoMa színészei szerepelnek majd az előadásban, a két meghívott vendég, Juli és Illés pedig régi, kedves ismerős, dolgoztam is velük már a múltban, jól kiegészítik a csapatot. Hogy miért én? Mert Peter Brook nem ért rá. A Lengyel Intézet miben segített, s hogyan találtatok egymásra? Régi kapcsolatom van már a Lengyel Intézettel, még egyetemista évekből. Ők segítettek a Mrożek karikatúra kiállítás létrehozásában. Mind szervezés, mind anyagi téren. Nyitottak, együttműködőek. Ez a kiállítás a premieren kívül mikor tekinthető meg? Minden előadásunk után! Eddig is előfordult, hogy a szó szoros értelmében etettétek a közönséget, de ez azért más, CSODAIDŐK TANÚJA egy személyben. Hobbija a nyelvészet és a nyelvtörténet, három európai nyelven beszél, több holt nyelv ismerője. Családjával Pálfán él. Férje lelkész és festőművész, két gyerekük van. Csodaidők című regénysorozatának első kötete Az ogfák vöröse címmel 2006-ban, a második kötet, a Kiszakadtak 2008-ban jelent meg nem egy-két falat, vagy zsíros kenyér. Ki találta ki, hogy vacsora is legyen, és hogyan sikerült megszervezni? Főleg ilyen olcsón, 900 forintért? Egy finom vacsoránál nincs is jobb. Talán csak egy jó reggeli. Szeretnénk minél komplexebb élményt nyújtani a minket meglátogatóknak, ezért is a vacsi meg a kiállítás. De a darab is így kezdődik, hogy ne menjünk messzire. Nem ez az első rendezésed, sőt, nem is a második. Vagyis, van tapasztalatod-e téren. Hogyan látod a mögöttetek lévő munkát? Könnyű volt, nehéz, netán különleges? Ami biztos, hogy jó hangulatú volt. Nagyon sokat nevettünk, és ez mindig jó. Ha szeretjük az anyagot, amin dolgozunk, akkor az látszódni fog a végeredményen is. De a java még hátravan. Még egy hét a bemutató, most vár ránk a nagyon komoly munka. Próbálj kicsit kívülállóként tekinteni a darabra, a bemutatóra. Objektíven, szerinted mire számíthat a közönség? Egy izgalmas előadásra, Mrożek groteszk humorára, egy új KoMa bemutatóra. És szubjektíven? Nem látom át pontosan a helyzetet, már nagyon belefolytam. Drukkolok nekünk, pláne, ha ez az utolsó itteni bemutatónk. L. É. tak értelmében, az események után írja meg visszaemlékezéseit. Visszaemlékezéseit a jövőről. Mert, hogy maga a történet a jövőben játszódik, cselekménye 3920-ban kezdődik. Így azt mondhatnánk, sci-fi-ről van szó. A cselekmény fűzése alapján azonban inkább családregénynek társadalomrajznak nevezhető, s ha valós eseményeket dolgozna fel, vitathatatlanul történelmi regény lenne. Raana, visszaemlékezve, dokumentálva az eseményeket, 3960-ban írja meg a korábban történteket. Mint a könyvtár vezetőjétől, Tárnyikné Szepessy Zsuzsannától megtudtam, a rendezvényeiket számba véve is nagy sikerként könyvelhető el a találkozó. Sajnos, anyagi okokból nem tudnak kirukkolni a korábban megszokott gyakorisággal, de ezúttal szerencséjük volt. Görgey Etelka pontosan ismeri a könyvtárak helyzetet, s elkötelezetten, segítőkészen állt a felkéréshez. Azt tervezzük, hogy alkalmilag rendezünk hasonló programokat, főként friss, új kötetes, kortárs szerzőknek adva lehetőséget a bemutatkozásra. L. É. SZÉPEN ÍRNI EMLÉKEZTEK AZ ÁLLAMFÉRFIRA Antall József miniszterelnök tisztelői gyűltek össze a pestújhelyi Keresztelő Szent János templomban, hogy tisztelegjenek az államférfi emléke előtt, és a 80. születésnapja alkalmából megemlékezzenek róla. A néhai miniszterelnököt a Keresztelő Szent János templomban keresztelték meg, és fiatal korát is Pestújhelyen töltötte. A barátról, a munkatársról és az államférfiról Boross Péter, volt miniszterelnök emlékezett. Beszédében elmondta, hogy Antall József államférfiként meghatározó szerepet töltött be az ország életében, a reményt hirdette, annak a reményét, hogy az ember jobbá és nemesebbé válhat. Erőt sugárzott, a nyugati nemzetektől mindig számíthatott támogatásra. A beszéd után megkoszorúzták Antall József emléktábláját a miniszterelnök tisztelői. Az emlékezés virágait helyezte el a Pestújhelyi Pátria Egyesület képviseletében Bánfalvy Istvánné és László Tamás polgármester, a Fidesz képviseletében Nagy Istvánné és Vizér Klára alpolgármester, továbbá a néhai miniszterelnök tisztelői. Metz Hajdanában, még nagymamáink külön osztályzatot kaptak a szépírásra. Aztán teltek az évek, évtizedek, és a szép külalakkal írás szinte megszűnt. Ez nem véletlen, hiszen manapság mindenki számítógépen írja meg a beszámolóit, kérvényeit, minden írnivalóját. Kézzel szépen írni lassan el is felejtünk. Nemrégiben azonban a Speciális Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács Országos Szépíró Versenyt hirdetett, melynek budapesti fordulója március 31-én kerületünkben, a Neptun Általános Iskolában volt. A megmérettetésre az egész országból majd négyezer gyerek nevezett be. A kerületi oktatási intézményben mintegy kettőszázhatvan gyerek vett részt a versenyen, melyet megelőzően egy rövid műsort láthattak a megjelentek, valamint László Tamás polgármester, Dr. Csötönyi Tünde, Budapest Főváros Kormányhivatala Oktatási Főosztályának főosztályvezetője, Rónáné Helle Mária, a Neptun Általános Iskola igazgatója, valamint a zsűri nevében Latorcainé Ujházi Aranka ikonfestő mondott egy-egy rövid köszöntőt. A verseny során az iskola pedagógusainak vezetésével a diákoknak a lehető legszebb kézírással kellett lemásolniuk egy megadott szöveget 60 perc alatt. A sajátos nevelési igény kifejezi, hogy a gyerekeknek több időre, speciális módszereket alkalmazó nevelési hatásokra van szükségük. Egyes képességeik lassabban, más ritmusban fejlődnek vagy esetleg hiányoznak, ezért a szépírás kialakulásához is több energiára van szükségük, mint a nem akadályozott gyerekeknek mondta Novottáné Csősz Gabriella, a Neptun iskola könyvtárosa, és egyben a program egyik főszervezője. A feladat befejezését követően a tantestület tanárai különböző foglalkozásokat biztosítottak a gyerekeknek (például mandalafestés, társasjátékok, irodalmi activity, origami, hangszeres foglalkozás, mozgásos játékok, pingpong, lég hoki) Olyan jól érezte magát mindenki, hogy szinte észre se vették azt az egy órát, ami az eredményhirdetésig eltelt. A verseny eredményét Beleznay Éva építész, a főváros volt főépítésze, a zsűri tagja hirdette ki, az ajándékokat pedig Dr. Csötönyi Tünde adta át. A díjazottak között volt kerületünk két diákja is: az első helyezettnek járó díjat Kajatin Ádám (10. évfolyam, Száraznád) vette át, míg második helyezést ért el Nyitrai Gyöngyi (6. évfolyam, Hartyán). Április 21-én (lapzártánk után) ők képviselik fővárosunkat az országos döntőn. Sz. J.

11 ÉLETképek április 23. Az oldalt összeállította: Lovas Éva KULTkép 11 A GONDOLAT VÉGE A Filmklub vendégei Hajnal Ágoston filmjét tekinthették meg az USZIK-ban. A Zsókavár Galériában ezúttal kényelmes fotelok várták a nézőket, s szinte mindegyiknek akadt gazdája. A látogatók közt minden korosztály képviseltette magát. A mérleg nyelve a várakozással ellentétben inkább a középkorúak és idősebbek javára dőlt. A rendezvényen ezúttal is Kissné Breczek Margit művésztanár aki az USZIK-kal együttműködve megálmodta és létrehozta a rendezvény sorozatot köszöntötte a jelenlévőket, a háziasszony pedig Kocsi Sarolta okleveles kommunikáció és médiaszakértő volt. Mint a köszöntőből megtudhattuk, sok, és sokféle művészeti eseménynek helyet adott már a galéria, de filmeseknek mindeddig még sosem. Kissné Breczek Margit beszélt a fiatal alkotóról, s filmjéről is. Hajnal Ágoston a Hubay grafika-szobrászat szakán tanult (ami akkoriban a PeKH-ben működött) jelenleg pedig bölcsészhallgató. Édesapja, Hajnal László személye is a helyszínhez kötődik. Évekig az USZIK munkatársaként dolgozott, ő a Zsókavár Galéria alapítója, melyet egészen 2007-ig vezetett. Hajnal Ágoston A gondolat vége című 97 perces alkotása, melynek írója és rendezője is egy személyben, nehéz, de elgondolkodtató, érzelmeket kavaró film. A művész tanár külön felhívta a figyelmet a visszatérő motívumrendszerre, a kifejezés eszközeire, kereteire. Kifejtette, jómaga fél éve már látta az alkotást, s úgy érzi, nemcsak tolmácsol, és elgondolkodtató, hanem enged is gondolkodni, majd mindannyiunknak elmélyülést kívánt a vetítés előtt. Sok tekintetben klasszikus, ám finom eszközeit tekintve újító filmet láthattunk. A fekete-fehér megjelenítés talán még inkább álomszerűvé, elgondolkodtatóvá tette. A természeti szépségek, a régi ház meghittséget, melegséget, szeretet sugárzó hangulata így is tökéletesen érzékelhető. Melankólia vagy nyugalom, érintetlen, természetes szépség, vagy elhanyagoltság, ami a képekről a lelkünkbe férkőzik, nézőpont kérdése is. A párbeszédek jelzésértékűek. A környezet zaja, a vonat zakatolása, a rigófütty sokszor elnyomja. Esetleg lehetne technikai hibának gondolni, de bizonyos, hogy nem az. Csupán nem a szavak a lényegesek, hanem a gondolatok, melyeket a magukért beszélő szituációk, gesztusok, karakterek, s az általuk keltett hangulat sugall. A buszmegfotó: Vargosz álló, mint jelkép visszatérő, fel-felbukkanó motívum. A történet dióhéjban a vidéki és városi életformák ütköztetése, konfliktusa, egy apa és fia történetén keresztül. A férfi barátjának önti ki a szívét, s amit neki magyaráz, abból ismerhetjük meg mi is a helyzetet. Fiával nem szoros a kapcsolata, de felesége halála után a gyerek megérkezik hozzá. A kettejük közt feszülő ellentétet, konfliktust nem sikerül feloldani, a fiú nem akar ott maradni, visszavágyik a városba. Valóban elgondolkodtató helyzet, és jelképrendszer. Az elbűvölő, végtelenül szerethető régi ház, vajon az alkotó szemében is az? Netán, ami számomra megnyerő, és kedves hangulatot kelt, az az ő szemében szándékai szerint inkább az elmúlást, és ingatagságot jelképezi? A gondolatoknak nincs vége, egymásba kapcsolódnak. Elgondolkodtató például az is, hogy egy fiatalemberben, amilyen az alkotó, hogyan ébrednek ennyire idős gondolatok. Vagy nem is azok, csak mi látjuk annak? Hogy kiben milyen képzeteket ébreszt a Gondolat vége, legjobb, ha megtapasztalja, megtekintve a filmet. Mi több, a házat is megnézheti: a három párhuzamos utcából álló településen, többségében hozzá hasonló, hagyományos szomszédai közt, Óballán található. A Filmklub programja: május 8. kedd 17 óra: A filmművészet kommunikációs aspektusai Kocsi Sarolta okleveles kommunikáció- és médiaszakértő előadása május 29. kedd 17 óra: Animációk Hetyei Vivien, Sáfrány Sára és Terenyei Tímea animációinak bemutatása június 12. kedd 17 óra: Budapesten és Szingapúrban Marjai Ádám rövidfilmjei A belépés ingyenes! EMLÉKEZÉS SZIKORÁVAL A Csokonai Művelődési Központ épülete 100 éves. Eredetileg a Rákospalotai Ipartestület székházának készült Nagy János tervei alapján. Az ő ükunokája Szikora Róbert előadóművész, akivel a családjáról, a múltról, a Csokonairól beszélgettünk. A beszélgetést, melyre a kerület díszpolgára, a Rákospalotai Ipartestület egykori elnöke, jelenleg alelnöke, Juhász Sándor is hivatalos volt, Tóth Lajos, az intézmény igazgatója vezette. Mindhárman szóltak az erős kötelékről, mely a kerülethez fűzi őket. Robi jelenleg Pasaréten lakik, de csak azért, mert ott lehet az édesapja közelében. Még mindig úgy érzi, hogy ő ott csak vendég mondta. Juhász Sándor arról mesélt, hogy egyszer majdnem átköltözött Szentendrére. S bár már kiválasztotta az új házat, de azután meggondolta magát. Az épületről egyebek mellett megtudhattuk, hogy csak a 30-as években építették hozzá a színháztermet. Majd körül a házat államosították, ezután a Hadkiegészítő Parancsnokság működött itt. Mikor újra művelődési ház lett, a Csokonai Mihály nevet kapta, szigorúan vitéz nélkül! Robi élénken emlékszik arra, amikor édesapját, Szikora Jenő táncdalénekest látta fellépni a Ballá ban (később Székelykert). Keresztapja is ott játszott. Az akko- ri viszonyokat jól jellemzi, hogy a fellépésért étellel fizettek. De szép emlékek fűzik a ma pusztuló látványt nyújtó Jakó -hoz, a pestújhelyi József Attila utcában működő művelődési házhoz is. A Tóth István utcai Általános Iskolába, majd a Dózsa Gimnáziumba járt. Itt indult zenekari pályafutása is, 1968-ban, tizenöt éves korában az One World együttes legfiatalabb tagja lett. Néhányan a közönség soraiból is hozzászóltak, felidézve az épülettel, és Rákospalotával kapcsolatos emlékeiket. Báthory Béla a Csokonai egykori igazgatóiról, az itt működő fotószakkörről, egy érdekes színi előadásról melynek szereplője volt mesélt. Képtelenség lenne felsorolni, leírni a sok érdekességet, ami a körülbelül két órás program ideje alatt elhangzott. Talán még annyit, hogy egy titkos tervről is szó esett: ha minden a megálmodottak szerint halad, az One World újra összeáll, és az Észak-pesti Kórház területén ad élő koncertet. A beszélgetés végén Tóth Lajos rövid közös sétára, az épület körbejárására invitálta a jelenlévőket. Először egy kis kiállítást, Robi felmenőitől maradt emlékeit néztük meg, s egy jókora festményt, Nagy János ükapa portréját. Eltekintve a frizurától és bajusztól, így, hogy a kép mellett állt, határozottan felfedezhető volt a hasonlóság. A PAROLA ZENEKAR MEGTÁNCOLTAT Közösen lépnek fel május 5-én este 7 órától a Csokonai Művelődési Központban a Parola Zenekar és a kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola táncosai. Az apropó: a folkrock csapat lemezbemutató koncertje. A kerülethez kötődő Parola zenekar több mint egy éve alkot, segít a Csomópont Tehetséggondozó program keretében. Céljuk, hogy a tehetséges fiatalokat támogassák zenei elképzeléseik megvalósításában. Koncertjeiken együtt zenélnek, énekelnek a gyerekekkel. Lehetőségeik szerint új alternatívákat biztosítanak a magukban tehetséget felismerő diákoknak. A program során ismerték meg a Dózsa táncos diákjait is, így alakult ki a mostani együttműködés, közös fellépés is. Markos Preszy Katica, miként eddig, most is együtt énekel és táncol majd a tehetségekkel, műsorukba bevonják a közönséget is. Sokan kedvelik, szeretik, másoknak tán újdonságként hat a név: Parola. Kézfogás. Sokat sejtető és szép szavunk. Kezet fogni valakivel épp úgy lehet köszöntés, mint az együttműködés, megegyezés, vagy segítség, összehangolódás, netán összetartozás jelképe. Valóban. A Parolások kezüket nyújtották a fiatal tehetségeknek, hogy segítsenek nekik, és nem engedik el őket gyorsan, mint az sajnos oly gyakori egy-egy tehetségkutató program után. Ők a Csomópont elvei szerint, nem kutatják, hanem gondozzák a tehetséget. De a zenekar repertoárját tekintve is látható az együttműködés, összefogás. Nem csak abban, hogy tagjai barátok is. A Parola zenekar szándéka szerint ötvözi a tradicionális dallamokat napjaink népszerű hangzásával és hangszerelésével. A zenekar törekvése a régmúlt idők tapasztalatait naprakészen színpadra vinni. Néhány perc zenehallgatás után, ismerősen hangzanak a mély fájdalmat vagy a kitörő örömöt kifejező ősi dallamok. Egy biztos, hogy az énekesnő és a zenészek expresszív személyisége az első pillanatban a hallgató szívébe lopja magát. Néhány muzsikus a legkeményebb rockzene világából érkezett, míg mások az autentikus népzene legfinomabb színeit oldják az együttes zenei világában. A virtuóz hegedű témák versenyeznek a legérdesebb gitárszólókkal, evvel biztosítva színes környezetet az olykor néha szívbemarkoló népdaloknak. Az előadással kapcsolatban Katica kérdésemre annyit mondott, vagyis üzent: szívesen vesszük a koncerten való részvételre a jelzést a honlapján, hogy a helyét mindenkinek biztosítani tudjuk. Kérjük, jöjjenek el, és élvezzék ezt az időtlen érzést együtt a Parolával! KONCERTEZIK AZ IFJÚ GITÁRVIRTUÓZ Egy nem mindennapi ifjú tehetség ad koncertet május 18-án este 7 órakor a Csokonai Művelődési Központba. Vendégként a hazai könnyűzene jeles képviselői is színpadra lépnek a program keretében. Somogyi Remig a Szent Korona Általános Iskola hetedik osztályos tanulója és profikból álló zenekara az első önálló, egész estés koncertjére készül. Remig tavaly márciusban mutatta meg magát először a Csomópont Tehetséggondozó Program által szervezett tehetségkutatón. A szakemberek azonnal felfigyeltek rá. Ami igazán meglepő: nem is foglalkozik túl régen a muzsikálással. Nyolc évesen dobolni kezdett, de a zenét inkább hobbinak tekintette, több időt fordított a sportolásra. Két éve a húga kezdett gitározni, s kíváncsiságból ő is bement egy órájára. Így emlékszik: már első alkalommal magával ragadott a gitár fogása és a hangja. Úgy döntöttem, én is szeretnék gitározni. A húgom egy hónap múlva feladta, mert fájtak tőle az ujjai. Nekem is fájtak, de nem érdekelt, mert egyszerűen elvarázsolt. Aztán kaptam ajándékba egy elektromos gitárt egy kis szobai erősítővel. Onnantól kezdve nem akartam semmi mást csinálni, csak gitározni. Egy ideig még intenzíven sportoltam a gitározás és a dobolás mellett, de szerettem volna több időt gitározni, így a sportot abbahagytam. Szinte minden sza- badidőmet gitározással töltöttem. A suliban akusztikus gitárral kísértem az énekkart, ami végül is eljuttatott a Csomópont tehetségkutatóig. Melyen nem akart részt venni, hiába győzködték. Úgy érezte, ehhez nem elegendő a tudása. Ám Preszmayer Katica újra megkereste az iskolában, és kérte, lépjen fel. Két napja volt készülni. Kiválasztotta két kedvelt számát, egy AC/DC és egy Gary Moore darabot. Hatalmas sikert aratott. Első feledhetetlen színpadi élménye pedig meghatározta céljait, akkor döntötte el, hogy zenész szeretne lenni. Karacs Miklós, a Csomópont koordinátora protezsálásának köszönhetően Lukács Petának, Magyarország első számú gitárosának tanítványa lett Remig. De emellett műsorvezető társ a Rádio Q 95.5-ön, ahol a fiú rendszeresen gitározik is az élő adásban. Két hónapja Remit Alapi István tanítja. Időközben elkészült első videóklipje is, melynek bemutatója a májusi koncerten lesz. Az ingyenes programra a fellépők és a szervezők várnak minden korosztályt, zenekedvelőt, de elsősorban a klasszikus rock és igényes blues zenét kedvelőket. Vendégként fellép: Alapi István (EDDA), Dandó Zolika (Machine Mouse, TNT), Somogyi József (Bajnok, Gesarol), Lukács Dániel (Steel Orange), a Csomópont tehetséggondozó koordinátor zenekarainak gitárosai, és a programon belül felfedezett legjobb énekesek. PÁSKOMLIGET Idén jelent meg először, és a tervek szerint ezután minden évben kiadják Újpalota helytörténeti füzetét. A szép kiállítású, képes kis kötet olyan értékes fotórelikviákat tartalmaz, amelyeken megörökített események szervesen hozzátartoznak a kerület legnagyobb lakótelepének történelméhez, és mindeddig soha, sehol nem voltak nyilvánosan megtekinthetők. Ilyenek például a Bacsó Péter Ereszd el a szakállamat című filmjének és az Égig érő fű -nek az itteni forgatásáról, készült felvételek. A füzet a múlt mellett a jelennel és a jövővel is foglalkozik. Kelemen Árpád, a kiadvány alapítófelelőse elmondta: a Páskomliget a múltra utal. Ez volt az egykori városszéli mezőgazdasági terület neve, ezért szerettük volna megörökíteni. Lényeges, hogy az évente megjelenő kiadványt nem csak hasznos és érdekes olvasmánynak szánjuk, de szeretnénk általa erősíteni a lokálpatriotizmust. Abban bízunk, hogy hatására többen lesznek, akik érdeklődnek lakókörnyezetük múltja és jelene iránt, formálják, vagy formálni igyekeznek jövőjét. Ennek jegyében várjuk az észrevételeket, javaslatokat is. A Páskomliget a Zsókavár utcai könyvtárban és az USZIK-ban korlátozott számban még beszerezhető, ráadásul ingyenesen! Kelemen Árpád elmondta: közösségi, közszolgálati kiadványnak tekintik a füzetet, s így inkább kigazdálkodták az árát, hogy minden érdeklődőhöz eljuthasson, a pénz pedig ne legyen akadály.

12 12 SPORTkép Az oldalt összeállította: Riersch Tamás ÉLETképek április 23. ÉLSPORTRA NEVELNEK A PALOTAI GIMNÁZIUMBAN Vívóasszóval emlékeztek Kovács Pálra A Redda Barnen és az Eötvös utca sarkán található iskolaépületben szeptember 1-jén kezdte meg a működését a kiváló sportolóról, Kovács Pálról elnevezett gimnázium. Az elmúlt 16 évben a Tansport Alapítvány által működtetett iskolából minden évben válogatott, világversenyeken bizonyító élsportolók kerülnek ki. Az iskolánk célja, hogy a sportban tehetségesnek bizonyuló diákok számára egy biztos hátteret és elegendő tudást biztosítson mondta Kovács Árpádné, az intézmény vezetője. Mivel a diákjaink többsége sportol, egy része ráadásul már a nemzetközi színtereken is rendszeresen bizonyít, a tanórák rendjét is az edzésekhez igazítottuk. Nálunk a tanítás 9 órakor kezdődik, tudva, hogy sok sportágban a reggeli órákban is vannak edzések. Így is vannak olyan diákok, akik még 9 órára sem érnének be, számukra a későbbi kezdést is lehetővé tesszük. A tanítás általában ig tart, utána pedig ismét edzéseken vesznek részt a diákok. Több egyesülettel is nagyon jó a kapcsolatunk, de közülük is kiemelkedik a REAC Sportiskola, mellyel a legszorosabb az együttműködésünk. Jelenleg is mintegy negyven rákospalotai labdarúgónk van, de tervezzük, hogy a jövőben tovább erősítjük ezt az együttműködést. Ennek egyik lehetősége lenne, hogy a Czabánban működő fociosztály nyolcadik után nálunk folytatná majd a tanulmányait. A Kovács Pál Gimnázium az elmúlt másfél évtizedben olyan kiváló sportolóknak volt az alma matere, mint többek között a világ- és Európa-bajnok tornász, Berki Krisztiánnak, a világbajnok kardvívónak, Decsi Tamásnak, az olimpiai negyedik helyezett kézilabdázóknak, Tomori Zsuzsának, Vérten Orsolyának és Szucsánszki Zitának, a világ- és Európa-bajnok kajakosnak, Kucsera Gábornak, a magyar labdarúgó-válogatottban is alapembernek számító Juhász Rolandnak és Korcsmár Zsoltnak, a Mainz csapatánál légióskodó Stieber Zoltánnak, valamint több élvonalbeli labdarúgónak, Torghelle Sándornak (Videoton), Nagy Olivérnek (Pécs) és Barzci Dávidnak (Újpest). Szerencsére tehetségekben most is bővelkedünk. Elég csak a junior világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó, Györgyi Levente nevét említeni, aki remélhetőleg majd a jövő nagy vívója lesz. De egy másik diákunkra, Ilyés Róbertre is büszkék vagyunk, aki már a felnőtt kajakkenu válogatott keretének a tagja. Ezen kívül az iskola tanulói a diákolimpiai küzdelmekben is jól szerepelnek. A 2004/2005-ös tanévben a focicsapatunk az országos döntőt is megnyerte, és ennek eredményeképpen a dániai világjátékokon is részt vehetett. A mostani tanévben is közel állunk ehhez a sikerhez, hisz a focicsapatunk ismét az országos döntő közelébe jutott. A rákospalotai gimnáziumban minden évben megrendezik a Kovács Pál-napot, amikor a diákok a névadóra emlékeznek. Idén különösen rangos eseménynek számított ez a program, hisz Kovács Pál pontosan száz esztendeje, 1912-ben született. A jubileumi ünnepségen a Magyar Olimpiai Akadémiát dr. Jakabházyné Mező Mária főtitkár, a XV. kerületi önkormányzatot Varga József sportreferens, a partnerklubokat pedig Sági Ferenc, a REAC Sportiskola elnöke képviselte. Az ünneplők a hagyományok szerint (két kardvívó diák jóvoltából) egy vívóasszóval emlékeztek a hatszoros olimpiai bajnok kardvívóra. Ezt követően a vendégekkel együtt megkoszorúzták a névadó domborművét. A délelőtt hátralevő részét pedig az iskolai olimpiatörténeti vetélkedő döntője és egyéb sportesemények töltötték ki. a szerző felvétele SAKKFESZTIVÁL RÁKOSPALOTÁN A REAC Sportiskola SE Sakkszakosztálya már régebb óta működik, ám a kerületi sakkiskola igazából még csak most hallatott magáról először. Köszönhetően a szakosztály élére nemrégiben kinevezett Mihály Zoltánnak, aki az oktatás és a versenyeztetés mellett a sportág népszerűsítését is a zászlójára tűzte. Ennek szép példája volt az első ízben megrendezett Rákospalota Sakk Kupa, mely versenynek április 15-én a Hubay Jenő Zeneiskola koncertterme adott otthont. A rendezvény iránt meglepően nagy volt az érdeklődés, a termet ugyanis zsúfolásig megtöltötték a sakktáblák mögött ülő gyerekek. Komoly szervezőmunka előzte meg a rendezvényt, tudtuk meg Mihály Zoltántól, a verseny igazgatójától. Több mint százötven kisiskolás és óvodás jött el a versenyünkre, amely két újdonsággal is szolgált. A gyermekversenyekre a résztvevő apróságokat szülők, nagyszülők kísérték el, és arra gon- SIKERES VOLT A KORCSOLYASZEZON Bezárta kapuit a két kerületi jégpálya, a rákospalotai és az újpalotai is február 29-én. Az önkormányzat a tavalyi szezon sikerén felbuzdulva akkor a Száraznád iskola udvarán felállított pályán tizenhatezren korcsolyáztak, idén két létesítmény várta a korcsolyázókat. Az egyik helyszín a Száraznád iskola udvara volt, ahol már tavaly kialakították a működtetéshez szükséges elektromos hálózatot, a másik pályát pedig a Czabán Általános Iskola udvarán építették fel. A két pályát november 20- án nyitották meg a nagyközönség előtt, akik a két helyszínen egészen február 29-ig korcsolyázhattak. Becslések alapján a két pályán mintegy harmincezer ember élt ezzel a lehetőséggel. Mindkét létesítmény többcélú volt tudtuk meg Varga Józseftől, az önkormányzat sportreferensétől. Egyrészt a szabadidős, másrészt oktatási, nevelési célokat is szolgáltak. A két pálya minden nap 8-kor nyitott. Az első órában mindig a befogadó iskolák növendékei használták, 9-15 között pedig bejelentdoltunk, hogy nekik is biztosítanánk játéklehetőséget. Jobban telik a nap, ha nemcsak a gyerkőceikért izgulnak, hanem ők is megmérettetnek. Az elgondolásunkat pedig a minden várakozást felülmúló létszám igazolta. Rengetegen jöttek a kerületből és más városrészekből is. Valamennyi résztvevő, függetlenül az elért eredményétől hazavitt egy kis ajándékot. Ebben pedig nagy segítséget jelentett a kerületi önkormányzat támogatása, amit ez úton is köszönünk. A versenyt László Tamás polgármester nyitotta meg, akit Bitvai Nándor alpolgármester is elkísért az első kerületi sakkfesztiválra. Raj- kezés alapján a kerület többi intézményéből jöhettek korcsolyázni. Ezzel a lehetőséggel mindkét pályán öt-öt iskola élt rendszeresen, és a rákospalotai jégpályán időszakosan két másik iskola is megfordult. Rajtuk kívül a Czabánban kettő, a Száraznádban pedig öt óvoda növendékei korcsolyáztak még. Az önkormányzat minden intézménynek ingyenesen oktatót is biztosított, így elmondható, hogy idén télen is sokan tanultak meg korcsolyázni a kerületben. Délután 3 órától általában egyórás jégfelújítás következett, majd egészen este 9 óráig a lakosság használhatta a létesítményeket. A Czabánban délutánonként még egy teljes órát kaptak a sportiskolások, akik számára edzéskigészítést jelentett a korcsolyázás. A két pálya hétvégeken is nyitva volt, ilyenkor reggel 8-tól este 9 óráig csak a lakosság igényeit szolgálták. A kerületi pályák komplex szolgáltatást nyújtottak, hisz mindkét létesítmény mellett sátor, melegedő, büfé, korcsolyakölcsönző és WC is működött. Ezen kívül a ruhák, cipők és táskák őrzése is megoldott volt. tuk kívül részt vett még a sakkvasárnapon Révész Máriusz országgyűlési képviselő is, aki civilben a Budapesti Sakkszövetség elnöke, és aki egyrészt szülőként, másrészt amatőr sakkozóként volt jelen az eseményen. A REAC Sportiskola SE az ifjúsági sportélet észak-pesti fellegvára mondta Sági Ferenc elnök. Valamennyi szakosztályában, így a sakkban is nagy hangsúlyt helyezünk az utánpótlásképzésre. Ez a verseny egy hosszabb távú program kezdete, hiszen ősztől a tervek szerint sok kerületi iskolában és még több óvodában indul majd el a szakemberek irányította sakkoktatás, ezzel biztosítva a szakosztály utánpótlását, és azt, hogy minél több gyereket tudjunk bevonni a rendszeres sportolás világába. A Rákospalota Sakk Kupából szeretnénk hagyományt teremteni, hogy a gyerekek minden évben megmérettethessenek, s hogy ezt a szép játékot népszerűsíteni tudjuk, és nem utolsó sorban, hogy ezzel az eseménnyel is öregbítsük Rákospalota sportszerető hírét. A két pályának két fontos eredménye is volt. Egyrészt a fiatalok és az idősek számára is lehetővé tette a szabadidő kulturált körülmények közötti eltöltését. Másrészt az iskolai testnevelés oktatását is megkönnyítette. Köztudott, hogy a kerületi iskolák tornaterem terén nem állnak túl jól, ezért a testnevelők örülnek, ha az órákat kivihetik a szabadba. Télen ez nem lehetséges, de a két korcsolyapálya ezt most megkönnyítette. A Czabán Általános Iskolában előbb ki kellett építeni az elektromos hálózatot. Ez azonban nem volt felesleges beruházás, hisz a rákospalotai iskola udvarára az önkormányzat egy műfüves futballpályát tervez, melynek a világításához már kész az elektromos hálózat. A két korcsolyapálya tehát idén is sikertörténetnek bizonyult. Ehhez azonban szükség volt több szervezet hatékony együttműködésére. Elsősorban a Négy Évszak Sportiskola Kft.-t kell kiemelni, amely a két pályát üzemeltette. Nagy segítséget jelentett még a Répszolg, a Palotai Polgárőrség, az Ifjúsági Sportközpont és a két befogadó iskola is. Cím: 1152 Budapest, Rákos út 77/a. Járóbeteg Szakrendelő III. emelet. Nyitva tartás: Hétfő Csütörtök: 9 17 óráig, Péntek: 9-13 óráig. Hallókészüléke túl gyakran lemerül? Rákos úti szakrendelőben működő szaküzletünkben ingyenesen átvizsgáljuk hallókészülékét! SZERVÍZ ÉS HALLÓKÉSZÜLÉK ÁPOLÁSI AKCIÓ áprilistól júliusig Ingyenes szűrő csere, ultrahangos tisztítás, 20% kedvezmény az ápoló szerek árából, illeszték rendelésnél antibakteriális bevonat ajándékba, Bejelentkezés: mert hallása fontos! Ingyenes állapotfelmérés és tanácsadás Fogbeültetés fogpótlások Bejelentkezés személyesen vagy telefonon: Tel.: (06-1)

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) 1 / 5 2017. 08. 14. 8:23 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Gyakorló Óvoda

Részletesebben

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02 A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1173 XVII. kerület, Pesti út 165. A munkakörhöz

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb

Részletesebben

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61. Ellátandó

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

285/2012.(XI.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Ikt.szám.: 2051-1/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: (66) 491-956 Fax: 491-361 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.március 30-án tartandó ülésére Döntés a Hegyesi János Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény igazgatói beosztására pályázat kiírásáról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FÓJEGYZÓJE Ügyiratszám: 74973/2011.XIII. Ügyintéző: Farag6né/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez

Részletesebben

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási Szakképzési Centrum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája, Szakiskolája

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L

Részletesebben

Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető)

Földművelésügyi Miniszter. a Növényi Diverzitás Központban. gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Növényi Diverzitás Központban gazdasági dolgozó munkakörben gazdasági igazgató-helyettes

Részletesebben

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Témafelelős: Farkasné Kiri Klára Iktatószám: 1477- /2011 Véleményező Bizottság: SZOKB Tárgy: Pályázat kiírása a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület március 23-án tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. március 23-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.

Részletesebben

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával,

ab) nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, Előterjesztő: Dr. Faragó Péter polgármester Készítette: Dr. Guláné Bacsó Krisztina jegyző Előterjesztés a Sajószentpéteri Kulturális és Sportközpont, Városi Könyvtár magasabb vezetői beosztás ellátására

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 24-én

Részletesebben

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.08.26 2014. EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 17-én tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 3700 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján Megyei Jogú Város Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 29.731/2012. Javaslat közoktatási intézmények intézményvezetői megbízásra kiírt pályázatok elbírálására, valamint közoktatási intézmények magasabb vezetői

Részletesebben

pénzügyi-gazdálkodási előadó

pénzügyi-gazdálkodási előadó 1 / 5 6/20/2018, 10:48 PM Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet A közszolgálati jogviszony időtartama:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-117/2016. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014.

R E G Y H Á Z A. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ... ~... Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOC-2-4j2014. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 5864 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 22. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 157 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 1. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2285 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 2. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 19029/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyúlésheza

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 33/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. február 13-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Csicsergő Óvoda,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 152/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Kosztolányi Dezső Általános

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző Jegyzőkönyv Készült: Tiszalúc Girincs Községek Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. május hó 24. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: Tiszalúc: Majdanics

Részletesebben

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Előterjesztő: polgármester Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása Ügyiratszám: /2011. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Határidő: azonnal Előterjesztést összeállította:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 16-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 52/2/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-ai ülésére Tárgy: Napfény Óvoda óvodavezetőjének felmentési

Részletesebben

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására.

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. AUGUSZTUS 25-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 990-7/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V I. N API R E N D Tárgy: Javaslat

Részletesebben

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből 2016. február 25-i ülésének könyvéből 39/2016.(II.25.) számú határozata A Lakiteleki Közvilágítási Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolásáról Lakitelek Önkormányzat Zobokiné Kiss Anita előterjesztését

Részletesebben

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

Aljegyzői pályázat kiírásáról

Aljegyzői pályázat kiírásáról Aljegyzői pályázat kiírásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. (1) bekezdés szerint a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek

Részletesebben

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-31/2013. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília

Részletesebben

...~:.&... Dr. Ulrich Attila alpolgármester

...~:.&... Dr. Ulrich Attila alpolgármester TELEFON: +36 42524-5 0 Ügyiratszám: KULT- 76-1/2015. Ügyintéző: Doka Diána, dr. Augusztinyi Krisztina Előterjesztés - a Közgyűléshez a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 4/2017.(I.26.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2017. január 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék Óvoda és

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár

A Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 28-i ülésére Tárgy: Intézményvezetői pályázat kiírása Sorszám: IV/11 Előkészítette: Sápi András oktatási referens Véleményező Bizottság: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Üsz: 22-39/2018. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete KISZOMBOR

Részletesebben