Balatonfőkajári Hírek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Balatonfőkajári Hírek"

Átírás

1 2014. február Önkormányzati Hírlevél Balatonfőkajári Hírek EGY SZAVAZÓKÖR Ebben az évben megváltozik a szavazás rendje Balatonfőkajáron. Az eddigi két szavazókör helyett 2014-ben csak egy helyen lehet szavazni. Az egyetlen szavazókör a polgármesteri hivatal tanácsterme lesz. Ezért kérünk mindenkit, hogy a választás alkalmából az alábbi címen jelenjen meg szavazatát leadni: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme, Kossuth Lajos u. 10. VÉRVÉTEL Újra helyben történik a vérvétel Balatonfőkajáron. A körzeti ápolónő decemberi nyugdíjba vonulása után megszűnt a vérvétel a faluban. Mivel fontos, hogy ez a szolgáltatás továbbra is helyben elérhető legyen, megoldást kellett találni. Szerencsére Önkormányzatunk felkérését elfogadta fogorvosunk asszisztense, így a probléma megoldódott. Ezen túl a mindenki által ismert és szeretett Hénesné Varga Katalin (Kati) vesz vért a helyi lakosságtól minden csütörtökön reggel. A vérvétel előzetes regisztráció alapján történik, ezért kérjük, hogy mindenki Katinál érdeklődjön, mielőtt a rendelésen megjelenik. OKTATÁS Összevont szülői értekezletet tartott az iskola január 29- én. A szülők részletes tájékoztatást kaptak az iskola létszám és tanulmányi helyzetéről. Iskolánk az őszt 96 tanulóval kezdte, közülük 22 fő bejáró. Sajnos 1 főt magatartás miatt el kellett távolítani az iskolából. Az iskola tanulmányi átlaga 4-es, ami igen jó. Természetesen e mellett több gyermek eredménye is elkeserítő, de ezt szerencsére ellensúlyozzák a kiváló tanulók által elért sikerek. Az iskola diákok részére szervezett számos foglalkozással és táborral segítette a szülőket a nyár folyamán és ez Lesz-e tél? továbbra is így marad. Nagyon sikeres volt az Erzsébet-tábor, mely az idén is indul és várják a gyermekek jelentkezését. Továbbra is megszervezésre kerül a kézműves tábor is, melyhez el sem kell utazni, mert a faluban élő pedagógus szervezi saját nyaralójában. Forró Zsolt polgármester tájékoztatta a szülőket, hogy a következő időszakban milyen tervei vannak az iskolai oktatással kapcsolatban. Először is gratulált Máhrné Imrei Máriának igazgatói kinevezéséhez, munkájához sok sikert kívánt. Elmondta, hogy az önkormányzat, ahogy eddig is, továbbra is támogatja anyagilag is az iskolát. Szükség esetén amennyiben az különösen indokolt külön támogatást is biztosít. Így vásárolt az iskola számára plusz egy interaktív táblát az igazgató asszony javaslatára, hogy a mi diákjaink is az elvárt színvonalú technikai segédeszközökkel tanulhassanak. Nagy változást hoz a falu életébe az idén elkészülő autómotor versenypálya. Több új munkahely létesül. Építési engedélye van a pálya mellett egy sport és turisztikai centrumnak, illetve elindult az engedélyeztetése egy szállodának is. Ezek további munkahelyeket jelentenek majd Balatonfőkajáron. Természetesen ezekhez a munkahelyekhez képzett munkaerőre is szükség van. A polgármester úr felkérte az igazgató asszonyt az angol nyelvi képzés fejlesztéséhez szükséges feltételek kidolgozására. Szeretné, ha a os tanévtől kezdve Balatonfőkajáron minden osztályban (1-8) lenne angol nyelvi képzés és a 8-ből ballagó tanulók alapfokú nyelvvizsgát tennének. Ez jelentősen növelné továbbtanulási esélyeiket és a későbbi munkavállalás során is hatalmas előny lenne. Ezt csak úgy lehet elérni, hogy legalább az utolsó három évben minden nap legyen angol óra, és az is fontos lenne, hogy a 8 osztályt már angol anyanyelvű (magyarul nem tudó) tanár tanítsa. (Természetesen az lenne a legjobb, hogy minden osztályban minden nap tanítanának angolt.)

2 2 Balatonfőkajári Hírek Mivel a tervek szerint képzés finanszírozásában közreműködik a pálya beruházója is, az nem a szülők terheit növeli. Természetesen a szülők erkölcsi támogatása igen fontos ezért, ha valakinek ötlete van ezzel kapcsolatban, vagy támogatja a nyelvi képzés felvázolt kiterjesztését kérjük, jelezze az igazgató asszonynál vagy a polgármester úrnál. ÚJ TEMETŐ REND Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, a Temető Látogatókat, hogy 2013 novemberétől Balatonfőkajár Község Önkormányzata, mint tulajdonos a köztemető (katolikus temető) kezelője. Az önkormányzat képviselő-testületének rendelete alapján a köztemetőben végzendő minden munkálatot- kivéve a hozzátartozók részéről történő sírgondozást, a temetési hely növényekkel való beültetését és díszítését-az önkormányzatnak be kell jelenteni. Be kell jelenteni az önkormányzati hivatalban bármilyen szertartással vagy szertartás nélkül történő temetését. A sírhelyek, illetve a sírhely megváltásának díjával kapcsolatos ügyet az önkormányzati hivatalba kell intézni. Az eddig megváltott sírhelyek kijelölése nem változik, de azokra is vonatkozik az új sírhely díja, amennyiben a 25 évre szóló megváltási idő lejár. A sírhely díja: urna sírhely: Ft,1 személyes sírhely: Ft,2 személyes sírhely: Ft, 4 személyes sírhely: Ft,2 személyes sírbolthely: Ft, 4 személyes sírbolthely: Ft. A köztemetőben gépjárművel behajtani és közlekedni tilos! Súlyos mozgássérült, járóképtelen hozzátartozót szállító jármű, valamint a köztemetőben munkavégzés céljából tartózkodó járművek számára a köztemető üzemeltetője behajtási engedélyt adhat. A temetőben tilos minden olyan magatartás, amely a kegyeleti érzést sérti, a látogatókat megbotránkoztatja. A sírgondozás során keletkezett szerves hulladékot az erre rendszeresített hulladéktárolóban kell elhelyezni. Kő, beton, továbbá egyéb nem kommunális hulladék elhelyezése tilos! A hulladék elhelyezéséért díj nem szedhető. Kutyákat és egyéb állatokat a temető területére bevinni tilos! A temetőben a sírokat, az azokon lévő tárgyakat, a síremlékeket, a fákat, a bokrokat, továbbá a temető területén található bármilyen más tárgyat megrongálni, vagy beszennyezni, a virágokat letépni és a sírok díszítésére szolgáló tárgyakat illetéktelenül eltulajdonítani tilos, ezért az Önkormányzat nem tartozik felelősséggel. A temetőben végzendő minden munkát kivéve a sírgondozást- a temető fenntartójánál, be kell jelenteni. Az engedély köteles tevékenységnél az engedélyt is be kell mutatni. 12 éven aluli gyermek a temető területén csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat, az általuk okozott károkért a felügyeletekkel megbízott személy. A temetések alkalmával vagy javítás céljából megbontott síremléket, sírkeretet a lehető legrövidebb időn belül, de maximum 6napon belül eredeti állapotába vissza kell állítani. A megbontott síremlék egyes darabjait idegen síron tárolni nem szabad, elszállításáról az eltemettető köteles gondoskodni. A sírgondozás során keletkezett szerves hulladékot az erre rendszeresített hulladéktárolóban kell elhelyezni. Kő, beton, továbbá egyéb kommunális hulladék elhelyezése tilos! Szíves együttműködésüket köszönjük. GYERMEKÉTKEZTETÉS Köszönjük a segítséget 12,7 millió forintnyi élelmiszeradományt osztottak szét 10 településen és egy településen 15 gyermek, így összesen 335 rászoruló kap fél éven át élelmet a Raiffeisen Bank adományából a Gyermekétkeztetési Alapítvány Mindenki Ebédel programjában. Az élelmiszert júliustól kapták meg a rászorulók. A nyertes településekre a bank Facebook oldalán lehetett szavazni június elején. A Raiffeisen Bank képviseletében Ralf Cymanek vezérigazgató-helyettes július 12-én adta át a pénzadományt a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnökének Király Gábornak Balatonfőkajáron a Közösségi Házban. A szintén nyertes Balatonfőkajár polgármestere, Forró Zsolt polgármester a helyszínen vette át a balatonfőkajári gyermekeknek megítélt és kiszállított élelmiszeradományt. Az elmúlt 6 hónapban 30 gyermekrészesült a településen támogatásban, akik részére hideg élelmiszer pl.: készételek, száraztészta, savanyúság, üdítő és egyéb tartósélelmiszerek kerültek kiosztásra.

3 3 Balatonfőkajári Hírek A program most került lezárásra, reményeink szerint újabb pályázatot tudunk benyújtani. HAMAROSAN KÉSZ! Hírek a Kultúrházról. Biztos sokakat izgat, hogy mi van a Kultúrházzal, és látva a felújítási munkákat, egyre több kérdés merül fel ezzel kapcsolatban. Mikor készül el végre? Miért nem előbb? Milyen lesz? Milyen új szolgáltatásokat lehet majd igénybe venni? stb, stb A találgatások és fél információk okozta félreértések eloszlatása végett jobbnak tartom, ha a teljes történetet leírom, még ha ez nem is lesz rövid iromány: Balatonfőkajár Polgármestere, Forró Zsolt már 2009-ben elhatározta, hogy a romos épület felújítását az MVH (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal) által kiírt pályázat támogatásával megpróbálja megvalósítani. Engem, mint már több önkormányzatot érintő, építészeti jellegű munkában közreműködő szakembert azért keresett meg, legyek partnere a terv megvalósításában, de legalább a pályázat benyújtásáig jussunk el, próbáljuk meg. A megbeszélések során az is körvonalazódott, hogy nagyobb eséllyel indulhatunk a pályázaton, ha egy civil szervezet nevében indulunk, mert így kedvezőbb elbírálásra számíthatunk, valamint nem kell önrészt biztosítani a beruházáshoz. Ezek után kézenfekvő volt, hogy a Balatonfői Falumúzeum Egyesület lesz a pályázó, mely civil szervezet eddig is meghatározó szereplője volt a település kulturális életének. A pályázati anyag műszaki részét tehát én készítettem el, és magát a pályázatot, ami talán még bonyolultabb a rengeteg tartalmi és formai előírás miatt, Zsolt állította össze. A pályázat elkészítésénél nagyon sok feltételt kellett figyelembe venni, de legfőképp a pályázati összeghatár szabott határt. Ez egyértelművé tette, hogy a beruházás csupán a ház általános felújítására és korszerűsítésére terjed majd ki, de azért belefér még néhány kisebbnagyobb átalakítás, alaprajzi korrekció és egy közlekedővel való bővítés is. A költségvetést tovább emelte, hogy a tetőszerkezet teljes cseréjét, valamint a ház teljes villamos és gépész infrastruktúrájának újjáépítését be kellett tervezni, mert ezek az elmúlt évtizedekben teljesen tönkrementek. Mint a pályázati kiírásban is szerepel, Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) létrehozását támogatja az MVH, ezért a felújítást követően a Kultúrháznak több olyan szolgáltatást is nyújtania kell, melyek feltételeit meg kell teremteni. Ennek megfelelően a rendszeres kulturális és ismeretterjesztő események színterén kívül, itt lesz az emagyarország pont internetes elérése négy számítógépes állomással, mely lehetőséget ad az ismeretszerzésen túl több elektronikus ügyintézés lebonyolítására, munkakeresés és közvetítés segítésére is. A könyvtár egy kihelyezett részlege is itt fog üzemelni, akár a meglévő könyvtári készletből való rendelést, folyóirat olvasást lehetővé téve. A ház lehetőséget ad majd kisebb létszámú oktatások, tanfolyamok, de akár nagylétszámú konferenciák, bemutatók lebonyolítására is, biztosítva annak technikai feltételeit. Ezen túl az épületben lehetőség nyílik egyéb civil összejövetelekre, sport és szabadidős tevékenységek szervezésére. A terek többfunkciós kialakításával például a színpad ad majd helyet a Biztos kezdet programnak, azaz a kisgyermekesek foglalkozásainak. Ez akár kölcsönös gyermekmegőrzést is jelenthet, így néhány órára egy-egy kismama hivatalos ügyeinek intézésére felszabadulhat. Az új intézménynek állandó dolgozója lesz, akinek feladata az igény szerinti és kötelező programok, rendezvények szervezése, és a napi feladatokon túl, - divatos szóval élve - a HÁZ menedzselése. Számára is egy megfelelő irodát kell az épületben kialakítani. Az épület korszerűsítése, alapvető feltétele annak, hogy a HÁZ gazdaságosan és tényleg otthonosan működjön. Új és tetszetős vizesblokkok, mozgássérült WC épül, melyekben az alapvető felszereltségen kívül pelenkázók is helyet kapnak. A helyiségek fűtését korszerű gázkazán és radiátorok fogják biztosítani, valamint egy napkollektor rendszer segít majd a használati melegvíz előállításában. Korszerű világítás épül ki, a nagyteremben szellőzőventillátorok lesznek elhelyezve. A 2009 őszén benyújtott pályázat és tervek, nagyvonalakban a fentieket tartalmazták. Nem kis meglepetés volt, mikor 2010 áprilisában megérkezett az MVH határozata, melyben tájékoztattak minket, elnyertük a támogatást.

4 4 Balatonfőkajári Hírek A kezdeti örömbe némi üröm is vegyült, hiszen ezzel egyidőben a Karikahegyi LEADER kultúrpark kialakítására is megítélték a támogatást, így egyszerre két beruházást is előre kell finanszírozni az Önkormányzat által biztosított pénzösszegből, ugyanis a pályázati támogatásokat mindig csak utólagos elszámolások alapján lehet megigényelni. A Karikahegyi rendezvénytér közel 20 milliós és a Kultúrház több mint 48 milliós beruházási költsége meghaladta az Önkormányzat által erre a célra biztosított 30 milliós keretet, ami sok fejtörést okozott a lebonyolítás előkészítése során. Végül is az a döntés született, hogy mivel ilyen lehetőség nem adódik gyakran, mindkét tervet, egy közbeszerzési eljárással meg kell valósítani, még ha az némi kockázatot is jelent. Persze ez a döntés nem született meg egyik napról a másikra, és talán ennek köszönhető, hogy csak 2012-ben indultak be igazán a folyamatok. Közben el kellett készíteni a felújítási munka kiviteli terveit, a ház statikus vizsgálatát és tartószerkezeti tervét. Végül a közbeszerzési eljárást kellett lebonyolítani, amit az ARTOMEL Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. végzett el. A pályáztatás sem volt zökkenőmentes, hiszen a ben, csak előzetes tervek alapján általam összeállított költségvetési kiírás, itt-ott hiányosra sikeredett, valamint a részletesebb tervezés során vált néhány munka nyilvánvalóvá. Kérésünkre a kisebbik falattal kezdett a kivitelező. Bíztunk benne, hogy a kisebb és gyorsabban megvalósítható Karikahegyi rendezvénytér befejezése után azonnal elkezdhető lesz a Kultúrház felújítás, és ezzel párhuzamosan a támogatás igénylése is beindulhat. A munka szépen el is készült a nyárra, véleményem szerint színvonalas környezet alakult ki a Cigány-gödör helyén és szomszédságában. A Pincesori Mulatságok elnevezésű szüreti fesztivál méltó megnyitója volt a térnek, és szeretnénk, ha a Karikahegy pincesora ezek után évente több kulturális eseménynek adna helyet. Kis csúszással, de 2013 őszén a Kultúrház felújítási munkái is beindultak. A bontások nagyütemben megkezdődtek, de néhány nem várt dolgot is felszínre hoztak. Az előre tervezett munkákhoz képest sajnos jóval nagyobb beavatkozásra volt szükség, hiszen a tető elbontása után vált egyértelművé, hogy a korábban már megdőlt hosszanti tartófalakat és azok alapozását nem lehet megmenteni, a szigeteletlen, szivacsként működő építési törmelékre épített színpadot el kell bontani, valamint az épület szinte összes tartófalát utólagos vízszigeteléssel kell ellátni. Ezek a munkák, mivel nem voltak tervezve, támogatásban sem részesülnek, így a többlet költségek fedezetét elő kellett teremteni. Szerencsére az Önkormányzat Képviselő testülete azon az állásponton volt, hogy az elnyert támogatást nem hagyja veszni és a megvalósításhoz szükséges további fedezetet biztosítja. Nagy köszönet jár ezért a Testületnek, hiszen azt is tudni kell, hogy az elmúlt időben több, támogatások igénybevételével elkészült beruházás előfinanszírozását is meg kellett oldania, és az utólagos támogatás-kifizetések elhúzódása miatt átmenetileg csökkent a költségvetés tartaléka. A felújítás ennek ellenére folytatódik, és az ütemtervnek megfelelően április végére be is fejeződik. A szerkezetépítési munkák, megerősítések, új falszerkezet és vasbeton koszorúk elkészülte után, már a belső munkák folynak, sőt a hátsó traktusban az újraépített vizesblokkok szinte készen vannak. A villanyszerelés főbb részei, valamit a fűtés csőhálózata is a helyén van. Nagy falat lesz még az épületgépészeti berendezések elhelyezése és a burkolatok építése. Új épületrésszel is bővül a ház, ugyanis a nagyterem oldalsó bejáratai elé egy széles folyosó épül, ami összeköti az utcai és hátsó traktust. Ez lesz a HÁZ új bejárata is. A viszonylag jó készültségtől függetlenül a teljes befejezéshez még sok a tennivaló. A helyiségek felszerelésére, berendezésére is lett támogatás igényelve, így néhány alapvető bútor, hat darab számítógép és azokhoz szükséges kiegészítő felszerelések és berendezések, néhány konferencia szék is szerepel a listán. Ezek beszerzése és elhelyezése már könnyebb feladatnak tűnik, de a teljes berendezés előteremtése új feladatokat ad. Az elnyert pályázati támogatás ugyanis nem biztosít fedezetet mindenre, így a ház belső berendezéseinek egy részét, a helyiségek díszítését, valamint az épület környezetét, a kerítést, a belső udvar kialakítását kell önerőből megvalósítani. Ezekhez a munkákhoz további támogatásokat kell szereznünk, megkeresve a településen és a környéken élőket, itt működő vállalkozásokat. Szükségünk lesz ügyes és segítőkész kezekre, kisebbnagyobb felajánlásokra, hiszen a ház csak felöltöztetése után lesz tényleg otthonos és vonzó. Közben egy felhívást is közzé tettünk, miszerint új nevet szeretnénk adni az épületnek. Várjuk az ötleteket, melyek közül a felhívásban leírtak alapján lesz kiválasztva az új intézmény elnevezése.

5 5 Balatonfőkajári Hírek A Ház megnyitóját és névadó ünnepségét május közepére tervezzük, és erről időben tájékoztatni fogjuk a Balatonfőkajár lakóit. Remélem a csipkerózsika álmából felébredő közösségi tér ismét több generációnak ad majd lehetőséget a szabadidő értelmes eltöltésére, és a szintén szunnyadó közösségi élet végre felpezsdül Balatonfőkajáron. Igaz Lajos Elnök Balatonfői Falumúzeum Egyesület megszálltuk a játszóteret. A derűs, napsütéses, bár kissé csípős időben a sípálya mellett található kilátóról gyönyörködhettünk a csodás őszi bakonyi panorámában. Sajnos kevés kajári gyerek tartott velünk. A reformációs istentiszteleten műsorral szolgáltak tanulóink. Novemberben énekkarosaink képviselték iskolánkat Balatonfűzfőn, a Szent Imre-énekversenyen. Igazán büszkék lehettünk rájuk. A lelkes kis társaság hangja betöltötte a templomot. Nagyon örülünk, hogy egyre több fiú tagja van a kórusnak. ISKOLA Jézus szól, világíts szép ékesen, Mint a kicsi gyertya tisztán, fényesen szeptember 01-jén az ünnepélyes tanévnyitó istentiszteleten nyitottuk meg a 2013/14-es tanévet. 16 első osztályos csodálkozó pillantása tette örömtelivé ezt az eseményt. Remélhetőleg sem a szülők, sem a gyerekek nem vették észre, de az évkezdésünk nem volt zökkenőmentes. A tanév kezdete bővelkedett változásokban, melyek naprakész ismerete és alkalmazása nagymértékben megnehezítette mindennapi munkánkat. A jogszabályok nem jelentek meg az ígért időpontra, vagy pár nappal előbb jelentek meg, mint az átdolgozás határideje. Sokszor csak néhány nap maradt a feladat elvégzésére. A tankönyvek sem érkeztek meg teljes számban augusztusban. Még most januárban is hiányzó feladatlap. A szüreti mulatságon Vera néni vezetésével néhány táncos lábú kislány is fellépett az asszonyokkal. A rendezvényre szívesen látogatnak el tanulóink. Itt mindenki találhat egyegy érdekes programot, finom falatot. A rossz időjárás sem riasztja el a Karika-hegyre látogatókat. Szeptember 30-án a népmese napja alkalmából Papkeszin hangulatos, játékos vetélkedőn vettünk részt. Csapatunk 2. helyezést ért el (Zugor Fruzsina, Orsós Balázs, Imrovicz Renáta, Takács Balázs). Focistáink Balatonalmádiban és Peremartonban is lelkesen rúgták a gólokat. A magyar diáksport napján, október 11- én több sportágat próbáltunk ki. Tanulóinknak nagyon tetszett a zenés gimnasztika. Nemzeti ünnepünkről, okt. 23-áról nemcsak az iskolában, hanem a falu közösségével együtt emlékeztünk meg méltó módon. Az őszi szünetben Alsóperére kirándultunk. Trófeakiállítást tekintettünk meg, majd végigjártuk a tanösvényt. Még őzikéket is láttunk. Eplényben Őszbúcsúztatónkra nagy izgalommal készülünk évek óta. Sajnálattal tapasztalom, hogy a szülők egyre kevesebben jönnek el. Pedig igyekszünk minden tanulónkat bevonni a produkciókba. A gyerekek komolyan veszik a felkészülést, és merem állítani, hogy némelyik műsorszám még nagyszínházban is megállná a helyét. Diákönkormányzatunk papírgyűjtésre és elektromoshulladék-gyűjtésre buzdította a gyerekeket. A bevételt a tanulmányi kirándulások támogatására szeretnék fordítani. Színházlátogatáson vettek részt alsósaink bérletes előadáson, de Farkas Rebeka 7. osztályos tanulónkat is megnéztük a Száll az ének c. darabban. A Községi Könyvtárral közös szervezésben két rendhagyó irodalomórát és egy földrajzi előadást tartottunk. Jeney Zoltán író mutatta be könyvét. Tanulóink Lutter Éva tanárnő útmutatásaival a regény egy-egy rövid jelenetével keltették fel a hallgatóság érdeklődését. Reméljük sokan kaptak kedvet az olvasásra. Weöres Sándor versei hangzottak el a másik órán. A fiatal társulat a gyermekek számára is érthetővé tette a játékos, de magvas gondolatokat tartalmazó költeményeket. Sok érdekességet tudhattunk meg a nemzeti parkjainkról szóló előadáson. A Balatonkenesi Közművelődési Intézmény és Könyvtár pályázatához partnerként kapcsolódtun. Így lehetőségünk nyílott részt venni 7. és 8. osztályosainknak tánc- és illemtan órákon, melynek eredményét az őszbúcsúztatón láthatták. Alsósaink Weöres Sándor tiszteletére rendezett szavalóversenyen mérték össze tudásokat a környékbeli iskolásokkal. Minden versmondónk (Uller Luca, Uller Csenge, Győri Jázmin, Orsós Balázs) emléklappal és könyvjutalommal térhetett haza. Jázmin 2. helyezett lett. Horváth Mária báb-és díszlettervező munkáiból szerveztünk kiállítást, melyben nemcsak a gyerekek, hanem minden iskolánkba betérő gyönyörködhetett. A Mikulás természetesen hozzánk is ellátogatott. A helyi vállalkozók és civil szervezetek jóvoltából alsósaink és felsőseink is kaptak ajándékot.

6 6 Balatonfőkajári Hírek Mikulás vetélkedő A mi utcánk Iskolánkban már hagyomány, hogy megszervezzük a Mikulás vetélkedőt. Hat csapat volt: Szuperhópelyhek, Télanyók, Szép kis angyalok, Lappföld lakói, Rudolfok, Karácsonyi Mikulások. A Lappföld lakói lett a győztes. Tíz feladat volt, mozgásos és szellemiek is. Nagyon tetszett a vetélkedő. Remélem jövőre is ilyen jó lesz. Turi Márton Zoltán 6. o. Az utcánk Balatonfőkajár szélén található, Csajág irányában. Bajcsy-Zsilinszky Endréről nevezték el. Az utca végén egy kis domb emelkedik. Ha a mi házunkhoz szeretnénk eljutni, akkor a domb tetejéről a Bocskai utca irányában kell haladnunk. A házak előtt kis füves sáv és járda húzódik. Sajnos sok épület üresen áll. Azok a házak, melyekben laknak, szépek, kertjük gondozott. A mi udvarunkban és a környező telkeken sok madár él. Tavasztól őszig hallani éneküket. Számomra nagyon kedves ez az utca. Kedvenc állataink Bogyó Iglai Alexandra 5. o. Az adventi időszakot csendes várakozással töltjük. Vasárnaponként a katolikus és református gyülekezetekben meghitt műsorokkal szolgálunk. A 2014-es év sem kezdődött unalmasan. Megemlékeztünk a Don-kanyarnál elesett áldozatokról, a magyar kultúra napjáról. Rendkívüli történelem óra keretében Abonyi Gábor a hagyományőrző Sándor-huszárok ezredese mutatta be a huszárok viseletét, fegyverzetét, lószerszámokat. Felölthettük a mentét, a csákót, megtapasztaltuk, hogy a szablya milyen nehéz. Sok érdekességet hallhattunk a huszárok életéről. Lezártuk az első félévet. Az iskola tanulmányi átlaga: 4,00. Vannak tehetséges diákjaink, akik komolyan veszik a tanulást. De vannak néhányan, akik sorozatos szabályszegéseikkel, rendetlen magatartásukkal, hanyag hozzáállásukkal azt igyekeznek elhitetni társaikkal, hogy minek tanulni. Természetesen a színvonalat nem adjuk alább! A semmire adunk kettes osztályzatot! Mindennapi munkánkat örömtelivé varázsolja, ha tanítványaink komolyan veszik iskolai feladataikat, felkészülten jönnek az órákra. Igazi boldogság az ilyen házi feladatokat olvasni: Szervusztok! Reni cicája vagyok, Bogyónak hívnak. Idén tavasszal születtem. Fehér a bundám, de egy pici fekete folt van a hátamon. A gazdim nagyon szeret. Ha valahová elmegy, játékot, ennivalót, innivalót készít ki nekem. Pöcökkel, a testvéremmel sokat játszunk. Egyik alkalommal úgy megharaptam, mintha egy kis vámpír lennék. A gazdi figyelt és abban a pillanatban lefotózott. Sokszor fényképez minket, én pedig pózolok. Vicces képek készülnek rólam. Azt mondják rám, hogy bolondos cica vagyok. Gyakran Rencsi ölébe ugrok, ilyenkor mindig megsimogat, amit nagyon szeretek, de még ennél is jobban szeretem a hasamat. Ilyen vagyok én, a gazdi kis kedvence. Imrovicz Renáta 5. o. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, az önkormányzatnak, az óvoda dolgozóinak, a település civil szervezeteinek és a falu minden lakójának, akik akár anyagilag, akár erkölcsileg támogatták, segítették az elmúlt évben munkánkat. Máhrné Imrei Mária igazgató BALATONFŐKAJÁRI HÍREK Önkormányzati Hírlevél Kiadja: Balatonfőkajár Község Önkormányzata 8164 Balatonfőkajár, Kossuth Lajos u. 8. bfkpolghiv@vnet.hu Megjelenik alkalmanként (kéthavonta). Felelős Kiadó: Forró Zsolt polgármester Beérkezett kéziratot, t nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. A szerkesztés és moderálás jogát fenntartjuk.

I. fejezet. Általános rendelkezések 1..

I. fejezet. Általános rendelkezések 1.. Szentbékkálla község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2000. (X.16.) számú r e n d e l e t e a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (egységes szerkezetbe foglalva) Szentbékkálla

Részletesebben

Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről

Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Heresznye Község Önkormányzata a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.évi XLIII. törvény

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény

Részletesebben

Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete. a temetőkről és a temetkezésről

Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete. a temetőkről és a temetkezésről Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről

Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről Kaskantyú Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember

Részletesebben

Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4.

Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4. Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4./ számú rendelete a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzat. 19/2003.(XI 12.) rendelete. a temetőről és a temetkezésről

Balatonrendes Község Önkormányzat. 19/2003.(XI 12.) rendelete. a temetőről és a temetkezésről Balatonrendes Község Önkormányzat 19/2003.(XI 12.) rendelete a temetőről és a temetkezésről Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a település tulajdonát képező köztemető használatának és

Részletesebben

6/2009. /V. 10./ rendelete a

6/2009. /V. 10./ rendelete a DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. /V. 10./ rendelete a TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL Dunaegyháza Község Képviselőtestülete /továbbiakban Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről

Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény

Részletesebben

Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat

Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2004. (IV.5.) számú r e n d e l e t e a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

Általános rendelkezések 1..

Általános rendelkezések 1.. Zákány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2004/XII.1./ önkormányzati rendelete Az 5/2007(IV.17.), a 7/2008(IV.29.) a 12/2010.(XII.31.) és az 1/2011.(I.12.) rendeletekkel módosított, a temetőkről

Részletesebben

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2004.(VII.14.) rendelete

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2004.(VII.14.) rendelete Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004.(VII.14.) rendelete a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (Egységes szerkezetben a 32/2004.(X.15.) rendelettel.

Részletesebben

Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete

Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete A temetőkről és a temetkezésről [Módosítva a 18/2009. (IX.29. ÖR-rel] (Egységes szerkezetben!) Tiszaszentimre Község

Részletesebben

Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a. temetőkről és a temetkezés rendjéről.

Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a. temetőkről és a temetkezés rendjéről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010.(XI. 22.) önkormányzati rendelet

Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010.(XI. 22.) önkormányzati rendelet Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010.(XI. 22.) önkormányzati rendelet a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete. a temetőről és temetkezésről

Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete. a temetőről és temetkezésről Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete a temetőről és temetkezésről Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi

Részletesebben

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről

Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések

Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet (tervezet) Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE

DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE Centenáriumi Általános Iskola 1165 Budapest, Sasvár u. 101. DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2018/2019 Készítette: Ónodiné Jenei Tímea Diákönkormányzatot segítő pedagógus I. Az iskola diákönkormányzata Tagjai:

Részletesebben

Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről. Általános rendelkezések

Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről. Általános rendelkezések Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről Csengőd Község Képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. (továbbiakban:

Részletesebben

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:

Részletesebben

Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1

Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1 Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1 Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanár A munkatervet megvitatta

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének - a 18/2000./XI.30./ Ktr. számú rendelettel - egységes szerkezetbe foglalt 21/2005.(XII.22.)Ktr. rendelete a községi a temetőről és a temetkezésről Székkutas

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 21/2013. (IX.12.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 21/2013. (IX.12.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2013. (IX.12.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.

Részletesebben

I. fejezet Értelmező rendelkezések

I. fejezet Értelmező rendelkezések Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11 /2007. (IX. 28.) rendelete a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól Halmaj községi Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről

Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről 2 Tát Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: önkormányzat)

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE

EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE a köztemetőről és a temetkezésről. Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából

Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS Püspökladány Városi Sporttelep öltözőjének felújításáról A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ)

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea

BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Tel.: 25/231-020 Adószám: 18494785-1-07 Bankszámlaszám: 57700074-10001734 Ercsi és Vidéke Tak.Szöv. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának munkaterve 2018/2019. tanévre Készítette: Hársfalviné Balázsi Katalin - alsós Diákönkormányzatot segítő tanára A munkatervet

Részletesebben

Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Igal Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország önkormányzatokról

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat. Képviselő-testület 7/2000. (X. 1.) R e n d e l e t

Balatonederics Települési Önkormányzat. Képviselő-testület 7/2000. (X. 1.) R e n d e l e t Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testület 7/2000. (X. 1.) R e n d e l e t a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat a következő témakörben tud pályázni:

Abony Város Önkormányzat a következő témakörben tud pályázni: Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Valamennyi

Részletesebben

Jászboldogháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 4/2010 (IV.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről

Jászboldogháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 4/2010 (IV.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Jászboldogháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 4/2010 (IV.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Jászboldogháza Község Önkormányzatának képviselő-testülete a temetőkről

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus

Részletesebben

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér 137/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat a 2010. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, a 2010. évi költségvetési rendelettervezetet kidolgozásra alkalmasnak

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend. 4./ Közoktatási intézmények 2012/2013. tanévi osztályaira, csoportjaira tett javaslat jóváhagyása

Jegyzőkönyv. Napirend. 4./ Közoktatási intézmények 2012/2013. tanévi osztályaira, csoportjaira tett javaslat jóváhagyása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 04-én 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)

Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és

Részletesebben

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Gyulaffy László Általános Iskola 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Vízi u. 24 OM azonosító: 037040 Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Készítette: Fodorné Szöllősi

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről

Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Prügy Községi Önkormányzat képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA

SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG ÖNKOMÁNYZATÁNAK A TEMETŐKRŐL ÉS TEMETKEZÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ 24 /2013. /XII. 19./ rendeletének MELLÉKLETE Tartalomjegyzék: I.

Részletesebben

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya

Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete

Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (a 18/2012. (VI.01.) Önk. rendelettel egységes szerkezetben)

Részletesebben

Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000.(IX.18.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről

Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000.(IX.18.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000.(IX.18.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Borsodszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelete. a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről

Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelete. a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Letenye Város Önkormányzatának

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Kisköre Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2004. (IV. 29.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosítással egységes szerkezetben) Kisköre Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona)

A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) A földi javak elveszhetnek, az nem nagy baj, de aki becsületét hagyta el, mindenét elvesztette. (Zrínyi Ilona) Eseménynaptár a 2016-2017-os tanévre Augusztus 24. 8 óra Alakuló értekezlet 24-25. Felkészülés

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője Horváth István Általános Iskola 8105 Pétfürdő, Berhidai út 54. Tel/Fax: 06-88/598-910 E-mail: petisuli32@gmail.com Web: www.petfurdoiskola.hu OM: 037023 2. sz.melléklet A 2017/18. tanév programterve Alakuló

Részletesebben