Kedves zalaegerszegiek! kedves vendégeink!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves zalaegerszegiek! kedves vendégeink!"

Átírás

1

2 Kedves zalaegerszegiek! kedves vendégeink! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm az Egerszegi Tavaszi Fesztivál műsorfüzetének valamennyi Olvasóját! Zalaegerszeg ebben az évben ünnepli rendezett tanácsú várossá válásának 130. évfordulóját, ez alkalomból számos, hagyományos rendezvényünket öltöztetjük új köntösbe. Idén a városhatáron innen és túl is méltán népszerű Kiváló Művészeti Fesztivál minősítéssel, illetve a Nyugat-dunántúli Turisztikai Régió Kiemelt Kulturális és Örökségturisztikai Rendezvénye címmel is elismert, a város napjához, május 13-hoz kapcsolódó összművészeti találkozó, az Egerszeg Fesztivál is megújul, egy hónapossá bővül. Az Egerszegi Tavaszi Fesztivál néven május 12-én útnak induló nagyszabású rendezvénysorozat keretében, a jubileumhoz méltó módon, ünnepi közgyűlésen idézzük fel az 1885-ben történteket, majd tematikus (folklór, könnyűzenei, komolyzenei) hétvégékre, művészeti bemutatókra, június 12. és 14. között pedig a hagyományos Egerszeg Fesztivál forgatagában számtalan koncertre invitáljuk a Nagyérdeműt. Különleges belvárosi séta, izgalmas történeteket feldolgozó várostörténeti konferencia, streetball fesztivál is szerepel a repertoárban, de a hagyományos összejöveteleket - mint például a Zegasztár gálát, a prószafesztivált vagy éppen a kéklámpás bemutatókat - sem kell nélkülöznie senkinek. A kulturális megmozdulásokon túl egyéb élmények is várják a látogatókat: a kézművesek és a gasztronómiai kiállítók is az Önök feltöltődését, kikapcsolódását, szórakoztatását szolgálják. Gazdag tehát a kínálat, az itt élők és az ide látogatók bármely korosztályhoz tartozzanak is - egyaránt találhatnak maguknak kellemes programot. Látogassanak el minél több rendezvényre, érezzék jól magukat családtagjaikkal, barátaikkal, ismerőseikkel együtt! Balaicz Zoltán polgármester

3 Egerszegi Tavaszi Fesztivál Egerszeg Fesztivál május 12 - június 14. Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá válásának 130 éves jubileuma tiszteletére Május 12. kedd Zalaegerszeg MJV Polgármesteri Hivatal 13:00 Kuseli delegáció fogadása (a Long life - quick life, slow food - Comenius diákcsere program keretében. Kuseli diákok a Zalaegerszegi Báthory István Szakképző Iskolában május között) Városi Hangverseny és Kiállítóterem 18:00 Kicsinyek városköszöntő hangversenye Május 13. szerda Belváros 13: év 130 percben - Múltutazás Zalaegerszegen Indulás a Polgármesteri Hivatal előtti térről, Gróznerné Németi Piroska vezetésével. Rossz idő esetén Polgármesteri Hivatal 101-es terem. Városi Hangverseny- és Kiállítóterem 19:00 JazzSzerda jazz és világzenei sorozat Mókus és a Fabula Rasa zenekar Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központja és Könyvtára 14:00 XIII. Huncut Fesztivál (művészeti találkozó általános iskolás gyerekeknek) Május 14. csütörtök Városi Hangverseny- és Kiállítóterem 19:00 Zala Szimfonikus Zenekar ünnepi koncertje a Város Napja tiszteletére Liszt Ferenc Általános Iskola 17:00 Táncfesztivál Május 15. péntek Mária Magdolna Plébániatemplom 09:00 Közös ima Kovács Károly tér 09:30 Koszorúzás Kovács Károly, Zalaegerszeg első polgármestere szobránál 10:00 Farkas Ferenc Zalai nemes szobrának felavatása Városi Díszterem 11:00 Ünnepi közgyűlés Köszöntőt mond Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Hevesi Sándor Színház 19:00 Zegasztár Gála a Város Napja tiszteletére Május 16. szombat Göcseji Múzeum 11:00 XVI. Élő Népművészet, Országos Népművészeti kiállítás Nyugat-Dunántúli Regionális kiállítása Zala Plaza parkoló 09:00 Decathlon Ball Zalaegerszeg - kosárlabda fesztivál Május 17. vasárnap Gébárti-tó, Andráshidai ág, Kézművesek Háza 06:30 Városnapi horgászverseny (a Horgászegyesületek Zala megyei Szövetségének halfogó versenye) MÁJUS 19. KEDD Városi Hangverseny és Kiállítóterem 17:00 Preisz József órásmester fél évszázados óragyűjtemény kiállítás megnyitó Május 21. csütörtök Hevesi Sándor Színház 11:00 Az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI művészeti bemutatói Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és AMI 15:00 Fotóátírás - pannó avatás Május 22. péntek Csillagközi Székhelyóvoda 15:00 Kertvárosi Ovis Nap Május 23. szombat Folklór hétvége Keresztury Dezső VMK 10:00 XVII. Verbunkfesztivál és Kárpát-medencei Hagyományőrző Gála

4 15:00 XVII. Verbunkfesztivál eredményhirdetése, a díjazottak fellépése 16:00 Góbé Zenekar és Kökényes Táncegyüttes 19:00 A 30 éves Harangláb Együttes születésnapi koncertje 20:30 Kerekes Band Andráshidai Művelődési Ház 17:00 20 éves az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület (A rendezvényen együtt ünnepelnek azokkal a hagyományőrző csoportokkal, melyekkel a húsz év alatt jó kapcsolatot ápoltak.) május 24. vasárnap Keresztury VMK 09:00 Megyei Gyermek Néptánc Szóló Verseny 15:00 Megyei Gyermek Néptánc Szóló Verseny eredményhirdetése, a díjazottak fellépése 17:00 Zala megyei Senior Néptáncegyüttesek Találkozója 19:00 Zalai Táncegyüttes Táncház Május 25. hétfő Kézművesek Háza Gébárti-tó 10:00 VIII. Családi Pünkösd, Nyitott Műhelygalériák Napja (játszóház/kézműves és mozgásos játékok/, mesterség-bemutatók, kézműves- és helyi kistermelők vására, folklór műsorok) Május 29. péntek Könnyűzenei hétvége Zalaegerszegi együttesek koncertjei 15:00 Szépmező Szárnya 17:00 Zaklatás 19:00 Voodoo 21:00 Shabby Blues Band Andráshidai Tagóvoda 09:00 Gyermeknap Napsugár utcai Tagóvoda 15:00 Gyermeknap Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központja és Könyvtára 16:00 Kertvárosi Gyermeknap Andráshidai Művelődési Ház 17:00 Májusfa kitáncolás (A Körmendi úti körforgalomban állított májusfát a Szélrózsa Tánckör táncolja ki Andráshida lakói, valamint az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület közreműködésével) Május 30. szombat Zala Plaza és környéke 11:00 Városi Gyermeknap Göcseji Falumúzeum Népek kultúrája - nemzetek asztala Csácsi-hegyi kápolnakert 15:00 Szent Orbán szobor avatás Városi Stadion 20:30 Ákos koncert Zala Plaza és környéke 23:00 Ákos after party (Ákos-Bonanza-Depeche Mode video disco) Május 31. vasárnap Városi Díszterem 10:00 Zalai Borturisztikai Klaszter Átfogó Zalai borversenye Hősök kertje - Hősök napja 15:00 Megemlékezés Ünnepi beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter 15:00 Ezer Lámpás éjszakája megnyitó 15:10 Brumi Bandi Band 16:00 Dórci és Zenekara 18:00 Soulwave 18:45 Karmapolis 19:35 Tabáni István 20:05 Cserpes Laura 20:55 Péter Szabó Szilvia 21:45 Lufik felengedése egy időben az egész országban Kiegészítő programok: Arcfestés Lufihajtogatás Színezés Ezer Lámpás Infó pont Rendőrségi bemutató

5 Június 1. hétfő Pálóczi Horváth Ádám AMI 18:00 Végzősök hangversenye Június 2. kedd Liszt Ferenc Általános Iskola 17:00 Néptáncest Június 5. péntek Keresztury Dezső VMK - Gönczi Galéria Szőttes-cserép világ 5 éves a Zalai Csipkeműhely jubileumi kiállítás Izsák Imre Általános Iskola 15:00 Partynap, III. Csácsbozsoki Gyermeknap Vizslapark 13:00 TeTedd! A még tisztább Vizslaparkért Június 6. szombat Komolyzenei hétvége Városi Hangverseny- és Kiállítóterem 10:00 8. Zalaegerszegi Kórusfesztivál és Verseny 12:00 A Kórusfesztiválon résztvevő kórusok fellépése 19:00 Zala Szimfonikus Zenekar szabadtéri koncertje JÚnius 9. kedd Kvártélyház 20:00 W. Shakespeare: III. Richárd (a Manna és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója) JÚnius 10. szerda Városi Díszterem Egerszegi évszázadok várostörténeti konferencia

6 Június 12. péntek Ördögszekér kézműves vásár Kvártélyház udvar Göcseji Porta-Udvar Zsinagóga parkoló Fesztivál játékpark, Kéklámpás bemutatók, Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület toborzója Polgármesteri Hivatal parkoló Zala Megyei Népművészeti Egyesület bemutatói Városi Díszterem 11:00 Testvérvárosi delegációk hivatalos köszöntése Dreher Nagyszínpad Széchenyi tér 16:00 Zalai táncegyüttes, Krosno, Klagenfurt 17:30 Kelemen Kabátban 19:30 Kállay-Saunders András 21:30 Supernem Tarr Fesztiválsátor - 17:00 Blahalouisiana 19:00 Wellhello 21:00 Akkezdet Phiai Harmadikszínpad - Zsinagóga parkoló 17:00 Hard Chords 19:00 Hollywood Rose 21:00 Intermezzo Latin Club Városi Hangverseny- és Kiállítóterem 14:00 Másfél évtized képekben - Marl és Zalaegerszeg akvarelleken és fotókon kiállítás megnyitó

7 Június 13. szombat Ördögszekér kézműves vásár Kvártélyház udvar Göcseji Porta-Udvar Zsinagóga parkoló Fesztivál játékpark, Kéklámpás bemutatók, Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület toborzója Polgármesteri Hivatal parkoló Zala Megyei Népművészeti Egyesület bemutatói Belváros 10:00 Zalaegerszeg titkai A belvárosi séta a Széchenyi tér 4-6-os szám alatt található Tourinform irodából indul. A programot a Tourinform iroda és a Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület szervezi. Belváros, Kertváros, Landorhegy 10:30 Kéklámpás felvonulás OTP mögötti tér 11:00 Rendőrlovak és rendőrkutyák bemutatója Széchenyi tér 12:30 Baleseti szimuláció Dreher Nagyszínpad - Széchenyi tér 13:30 Albatrosz Táncegyüttes 14:30 Helikon Táncklub 15:30 Gála Társastáncklub 16:30 Bëlga 18:30 Honeybeast 20:30 Kormorán 22:30 Korál Tarr Fesztiválsátor - 11:00 Fúvóstalálkozó 15:30 Krosno és Klagenfurt népi együtteseinek bemutatói 18:00 Bryan Adams emlékzenekar 20:00 The Apples 22:00 AB/CD Harmadikszínpad - Zsinagóga parkoló 14:00 Borsószem hercegkisasszony bábjáték Griff Bábszínház 15:00 Pulcinella kertészkedik bábjáték Ziránó Színház 16:00 Ládafia bábjáték - Griff Bábszínház 18:00 Blues Kazetta 20:00 Fekete lakkcipők 22:00 Madarak

8 június 14. vasárnap Ördögszekér kézműves vásár Kvártélyház udvar Göcseji Porta-Udvar Zsinagóga parkoló Fesztivál játékpark, Kéklámpás bemutatók, Zalai 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület toborzója Polgármesteri Hivatal parkoló Zala Megyei Népművészeti Egyesület bemutatói Dreher Nagyszínpad Széchenyi tér 15:00 Zaporozsec 17:00 Hősök 19:00 Szabó Balázs Bandája 21:00 Anna and the Barbies Tarr Fesztiválsátor - - Göcseji Prószafesztivál 11:00 Megnyitó 14:00 Lendvai hagyományőrző csoportok fellépései 17:00 Eredményhirdetés 18:00 Vojnits 20:00 Fábián Juli & Zoohacker Harmadikszínpad - Zsinagóga parkoló 14:00 Az égigérő fa - bábjáték 15:00 Vitéz László - az elásott kincs - bábjáték Mesebolt Bábszínház 16:00 Sárkányölő Krisztián bábjáték Griff Bábszínház 17:30 Face Today 19:00 Bluesberry Band Kiállítások az Egerszeg Fesztivál ideje alatt: Zalaegerszegi Báthory István Szakképző Iskola Április Május 15. Szívünk hungarikumai - könyvtári vetélkedő és rajzpályázat kiállítása Kézművesek Háza Gébárti-tó Április 13. Június 30. Bátor Margit szövő, Népi iparművész kiállítása Göcseji Múzeum Május 6. Június 28. Múltbéli arcok művészi arcrekonstrukciók és régészet Hevesi Sándor Színház Május 6. - Június év a pálya széléről kiállítás Horváth Jenő ZTE arénában készült fotóiból Keresztury Dezső VMK Május 6. - Június 1. Mindig is lovasszobrot szerettem volna, de... Koller László szobrászművész és basszusgitáros kiállítása

9

10

11 r Zalaegerszeg cs ap 20 sö fé ol l t e ko n ce rt e zako SÖ RKER T k v a o r e k H július Szeptember 4-6.

12 Elindult az AquaCity új mobil alkalmazása! ESEménynAptár információk jegyárak nyári tábor SzAvAzáS Artonius ios Android ZALAEGERSZEG

13

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

XVIII. Egerszeg Fesztivál

XVIII. Egerszeg Fesztivál XVIII. Egerszeg Fesztivál Május 4. péntek Zúzz Velünk! A Flextronics Elektronikai Hulladékgyűjtési akciójának rendezvénye (Zártkörű rendezvény) 16.00 Kapunyitás 17.00 Koncertek Május 5. szombat 20.00 AB/CD(AC/DC

Részletesebben

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések. Az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalma

A rendelet hatálya. Értelmező rendelkezések. Az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalma Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 24/2015. (VI.26.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Megyei Jogú Város közigazgatási területének egyes közterületein az életvitelszerűen megvalósuló közterületi

Részletesebben

kattintson ide. Hírek

kattintson ide. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek A NESZ közreműködésével s tagjai által felajánlott alkotásokból nyílt kiállítás a New Yorki Magyar

Részletesebben

Zalaegerszeg belváros 2008. május 13-18.

Zalaegerszeg belváros 2008. május 13-18. Zalaegerszeg belváros 2008. május 13-18. BEKÖLTÖZTÜNK! koncertek táncelőadások kiállítások népművészet gasztronómia képzőművészet sportrendezvények színes programok MÁJUS 9. PÉNTEK 21.00 Hangoljunk a Fesztiválra

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5.

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5. KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA 2015. szeptember 4-5. www.nemzetisegitalalkozo.eu élkitűzéseink Nemzetiségeinknek évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

2013. május havi programtáblázat

2013. május havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. május

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság 2012. június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Zrínyi napok PROGRAMOK

Zrínyi napok PROGRAMOK Zrínyi napok - 2016. - PROGRAMOK szeptember 05. (hétfő) 12:00 - Nemzeti emlékhelyet jelölő sztélé avatása Ünnepi beszédet mond: Dr. Vass Péter polgármester és Dr. Puskás Imre kulturális örökségvédelemért

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

Hírlevél május havi programajánló

Hírlevél május havi programajánló Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap

Részletesebben

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21 Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek 2010. november 28 december 21 November 28. (vasárnap) 17.00 óra S a szívedbe Uram, adjál szeretetet Ünnepélyes programnyitó Közreműködik: Kodály Zoltán Központi

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

2015. szeptember 4-5-6.

2015. szeptember 4-5-6. Mindenki Egerszegre! Mindenki Egerszegre! 2015. szeptember 4-5-6. A fesztivál támogatói Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Zala megyei Kormányhivatal Pacsai Fémhordógyártó Kft. Médiapartnerek ZALAEGERSZEGI

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Zalaegerszegi testvérvárosi delegáció Marosvásárhelyen

Zalaegerszegi testvérvárosi delegáció Marosvásárhelyen Zalaegerszegi testvérvárosi delegáció Marosvásárhelyen Zalaegerszegi hivatalos testvérvárosi delegáció látogatott az erdélyi Marosvásárhelyre, a XVII. Marosvásárhelyi Napok rendezvénysorozatra, amely 2013.

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március

Részletesebben

2013. április havi programtáblázat

2013. április havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. április

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. 2015. február június

PROGRAMFÜZET. 2015. február június PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál V. Vőfélytalálkozó Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó és Fesztivál Szent György-napi Országos Biovásár Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál XV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

2013. január 1-jétől megváltozott a Szociális és Igazgatási Osztály (Zalaegerszeg, Ady u. 15.) ügyfélfogadási rendje:

2013. január 1-jétől megváltozott a Szociális és Igazgatási Osztály (Zalaegerszeg, Ady u. 15.) ügyfélfogadási rendje: 2013. január 1-jétől megváltozott a Szociális és Igazgatási Osztály (Zalaegerszeg, Ady u. 15.) ügyfélfogadási rendje: Kedd 8.00-12.00 óra között - 13.00-16.30 óra között - (birtokvédelem, hagyaték, működési

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Január. 03. szombat 17 óra 11. vasárnap 8 óra 22. csütörtök 18 óra 24. szombat 19 óra 28. szerda 17 óra

Január. 03. szombat 17 óra 11. vasárnap 8 óra 22. csütörtök 18 óra 24. szombat 19 óra 28. szerda 17 óra Január 03. 11. 8 óra 22. 24. 19 óra 28. szerda 31. 15 óra 31. 19 óra VIII. Újévi Koncert Wennesz József 20/4358431 Megemlékezés a doni áttörés 72. évfordulója alkalmából H: Mosonszentpéteri templom Jánó

Részletesebben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Újabb kiállítás nyílt 2012. június 22-én, pénteken, Egerben Lengyelország szubjektíven Múlt és jelen címmel. A Magyarországi Lengyelség

Részletesebben

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA 2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő

Részletesebben

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület A rendezvény ideje A rendezvény neve, jellege A rendezvény szervezıje A rendezvény helyszíne 2011. február 9. 90 éves a Vöröskereszt ifjúsági szervezete 2011. február 11. Látássérültek farsangi rendezvénye,

Részletesebben

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide.

Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele megjelenítéssel, kattintson ide. Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A márciusi értekezlet témái: Kitüntetési javaslatok (Király Zsiga, Aranykoszorú,

Részletesebben

Tárgy: Lajosmizse város 2012. évi kulturális rendezvénynaptárának elfogadása. Intézményirányító és Településfejlesztési Iroda.

Tárgy: Lajosmizse város 2012. évi kulturális rendezvénynaptárának elfogadása. Intézményirányító és Településfejlesztési Iroda. Elıterjesztés 12. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 29-i ülésére Tárgy: Lajosmizse város 2012. évi kulturális rendezvénynaptárának elfogadása Az elıterjesztést készítette:

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf.

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Énekverseny 1-4. évf. Bolyai Matematika Csapatverseny 3-4. évf. Bolyai

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Éjszakai bátorságpróba-túra, csillagászati bemutató és megfigyelés.

Éjszakai bátorságpróba-túra, csillagászati bemutató és megfigyelés. Egri programok 2013 Vásárok, fesztiválok forgataga, vidám diáksereg, kedves barátságos vendéglátó emberek, nemzetközi színvonalú szállodák, magánpanziók, háromszáznál több étterem, cukrászda, múzeumok,

Részletesebben

Elnökségi értekezlet. Hírek

Elnökségi értekezlet. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A májusi értekezlet témái: A NESZ és Tagszervezetek belföldi- és külföldi kapcsolatrendszerének

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 9. szám A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA PROGRAMAJÁNLÓ: MAGYAR ÍZEK - MAGYAR SZÍNEK 6. GASZTRONÓMIAI ÉS GYÜMÖLCSFESZTIVÁL,

Részletesebben

2013. június havi programtáblázat

2013. június havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. június

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25

Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25 Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25 Kedves Szekszárdiak, Tisztelt Vendégeink! Szeretettel köszöntöm Önöket a XXV. Pünkösdi Fesztiválon. A Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál immár

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Iktsz: 1/138-1/2012/I Tárgy: Makó Városi Kulturális-Közművelődési Üi: Simonné Nonprofit Kft 2012 évi üzleti terve Melléklet: 2012 évi üzleti terv Makó

Részletesebben

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

Lajosmizse város. 2010. évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse város. 2010. évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse város 2010. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Szervezıje Idıpontja Helyszíne Magyar Kultúra Napi rendezvények Lajosmizse Város január Lajosmizse Szabadság bérletes felnıtt-

Részletesebben

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés 2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,

Részletesebben

2013. január havi programtáblázat

2013. január havi programtáblázat Apáczai Csere János Városi Művelődési Központ 8900 ZALAEGERSZEG, Apáczai Csere János tér 5. Telefon: 92/511-210 Fax: 511-213, Pf.: 168 E-mail: kozmuvelodes@apaczaizeg.hu Web: www.apaczaizeg.hu 2013. január

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3-5.

Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3-5. XIX. Egerszeg Fesztivál szakmai beszámoló 1. Egyediség 2008-ban történt beköltözése óta az Egerszeg Fesztivál igazi közösségi térré (utcává) változtatta a belvárost. A tíznapos fesztivál, a tömegrendezvénnyé

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Rendezvények színházterem. Apáczai terem: 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: Kerekítő játékklub

Rendezvények színházterem. Apáczai terem: 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: Kerekítő játékklub 01. 04. 01. 05. 01. 06. 01. 07. 01. 0. 10 55 Gimnázium rendezvény 12 45 Gimnázium rendezvény 7 30 Német nyelvvizsga Tárgyaló terem: 7 30 Német nyelvvizsga 10 00 Kerekítő játékklub Tárgyaló terem: 17 00

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

A Solti György Zeneiskola 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve

A Solti György Zeneiskola 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve A 2012/2013. tanév éves intézményi munkaterve Dátum Nap Óra Esemény Helyszín szeptember 5. szerda 10.00 Országos Konferencia Balassi Intézet szeptember 5-7 sze-p Órabeosztás és tanítás a tagozaton szeptember

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek 219 ESEMÉNYNAPTÁR Kiemelkedő közművelődési, amatőrművészeti események 2006-ban Információ: Magyar Művelődési Intézet, 1011, Corvin tér 8. Telefon: +36-1-201-5053, fax: +36-1-201-5764, e-mail: esemeny@mmi.hu

Részletesebben

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző

Részletesebben

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program 155 Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program A kutatási osztály ez évi kiemelkedő munkája mely immár nemzetközi érdeklődést is keltett a

Részletesebben