Bokréta Hagyományőrző Egyesület

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Bokréta Hagyományőrző Egyesület"

Átírás

1 XXIX. V. Évfolyam É v f o 8. l yszám a m, 5. s z á m Bokréta Hagyományőrző Egyesület augusztus 2011 nyarán néhányan úgy éreztük, jó lenne, ha a szüreti felvonuláson a magyar nemzetiség is képviseltetné magát egy-két dal erejéig. A gondolatot tett követte: megtanultunk néhány bordalt és részt vettünk a rendezvényen. Ezen kis mag köré szerveződött még néhány dalszerető tag, így a Pogányi Népdalkört megalapítottnak tekintettük. A tartalomból: Események a közelmúltból Pogányiak Erdélyben Közérdekű hírek Bemutatjuk Beke Líviát Kresz Gábor gondolatai Sportélet 2012-ben merült fel bennünk egy egyesület létrehozásának igénye. A szervezet keretein belül nemcsak zenével, hanem a népművészet egyéb ágaival is foglalkozhatunk, illetve lehetőséget adhatunk magunknak - pályázati Fotók: Rőder Attila források felhasználásával - programjaink színesítésére. Ezért alakult a Bokréta Pogányi Hagyományőrző Egyesület. Célunk, hogy bokrétába kössük a magyarság zenei, népművészeti, gasztronómiai kincseit. Szeretnénk táncházat és kézműves programokat szervezni, profi népzenészeket meghívni falunkba. Szeretnénk, ha ez a bokréta egyre színesebb és színesebb lenne, ezért várunk minden kedves Pogányit akár aktív tagként, akár támogatóként egyesületünkbe. Hagyományteremtő jelleggel idén augusztus 18-án szeretettel invitálunk mindenkit Magyar Est című rendezvényünkre az új Faluházba, ahol a Népdalkör fellépésén túl hangszeres szólisták, táncos fiatalok, és a Pogányi Dalbarátok Köre színesíti műsorunkat. Népdalkörünk repertoárja kifejezetten a dunántúli, azon belül is a baranyai régió népdalait foglalja magába. A műsor után magyar bállal és mulatsággal várunk minden kedves vigadni vágyót. Ha szeretsz énekelni, jó a hallásod és szeretnél egy jó csapathoz tartozni, szeretettel várunk a Népdalkör próbáján vagy hívj a os telefonszámon! Semjén Péter Hírek, események A Pogányi Fotóklub több éve működik a faluban. Legutóbb Horvátországba, a Kopácsi rétre szerveztek kirándulást. Két fotó az ott készült képekből: fotófeldolgozás (PS, RAW); saját fotók bemutatása, vélemény kérés. A klub nyitott, ingyenes. Mindenkit szeretettel várnak. Ingyenes színházlátogatás Szeptember 3-án, kedden 17 órakor a Faluházban Dékány Zsolt természetfotográfus lesz a klub vendége. A beszélgetés tervezett témái: természet-, portré-, akt-, esküvőfotózás; számítógépes Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Jane Teller világhírű ifjúsági regényéből készült SEMMI című színdarab megtekintésére hívjuk és várjuk a éveseket. Az előadás ingyenes. Gyülekező, indulás: augusztus 26. hétfő, 15 óra, az Önkormányzat előtt, utazás ingyenes falubuszjárattal. Helyszín: Zsolnay Negyed, Bóbita Bábszínház. Jelentkezni lehet: augusztus 23-ig Fejes Andreánál, a 20/ es telefonszámon.

2 Események a közelmúltból Horgásztábor 2013 Lelkes, horgászni szerető, tudásra éhes kis csapat jelentkezett az idei önkormányzati horgásztáborba. A társrendező a Tavasz Horgászegyesület volt, további támogatók: Jégmadár Horgászbolt. A tábort Sipos István vezette, szakmai segítők: Mártyán György a Tavasz Horgászegyesület gazdasági vezetője, Kozarics János vezetőségi tag, Wenhardt Dániel és Szorre Patrik ifihorgászok, valamint Zilahi Lajos. Kézműves tábor Már sokadik alkalommal várta a gyerekeket a Pogányi kézműves tábor és Bencsik Éva táborvezető. Az évek során rengeteg színes kézműves technikát, játékot tanultak a táborlakók. Sok kirándulás, daltanulás, társas- és drámajáték tette feledhetetlenné az együtt töltött napokat. A gyerekek között barátságok szövődtek, jó ismerősként találkoznak évről évre. A kis csapat tagjai egy idő után váltják egymás, a nagyok kinövik a tábort, újabb gyerekek érkeznek, de az idősebbek sokat segítenek az újoncoknak. Hagyomány, hogy táborzárásra elkészülnek a batikolt felsők, a közös képen mindenki a saját maga gyártotta pólóban díszeleg. Kedves gesztus, hogy a táborvezető és a gyerekek minden évben ajándékot készítenek az Önkormányzatnak. Tavaly egy csodaszép batikolt kép sikeredett, ami a Faluház egyik termét díszíti. Idén pedig a Faluház két épülete közötti összekötő fal festését kezdték el, gyerekrajzok alapján. A macskás fal elkészítésébe többen is bekapcsolódtak, a végeredmény remek lett! A Hagyományok Hete fesztivál ideje alatt már megtekinthető a kész munka. Bencsik Éva augusztus 18-án, a Faluház ünnepélyes megnyitóján várja egy közös kép erejéig a segítő gyerekeket. A helyszínt az Önkormányzat biztosította, a pogányi gyerekek ebédjét a Pogányért Alapítvány támogatta. Fejes Andrea Fotó: Rőder Attila A gyerekek négy versenyben is összemérték tudásukat: halfogó, horogkötő, célbadobó és halismereti vetélkedőn. Első helyezettek: Kárász Fanni két versenyszámban, Wenhardt Levente és Maczkó Gergő. A tábor legeredményesebb résztvevője Kárász Fanni lett. Minden gyerek értékes ajándékokkal, pólóval, elismerő oklevéllel és rengeteg új tapasztalattal gazdagodott ebben az öt napban. A táborzárás hagyományosan közös vacsorával, jó hangulatú beszélgetéssel és sok nevetéssel zárult. A finomságokat Sipos István és Kozarics János főzték. Találkozzunk jövőre, ugyanitt! Fejes Andrea Kirándulás a Zsolnay negyedben A pogányi különítmény minden tagja nagy odafigyeléssel hallgatta a Sikorski ház előtt a Gyugyi gyűjteményről szóló bevezető előadást, melyet a tárlatvezető, Farkas Róbert mondott el. Neki köszönhetően ismerhettük meg a Zsolnay gyár historikus és szecessziós korszakát. A magas szintű tárlatvezetés, valamint a mintegy 600 tételből álló gyűjtemény megtekintése felejthetetlen élményt nyújtott mindannyiunk számára. Fotó: Zilahi Lajos Helyesbítés Fotó: Bencsik Szilvia Az előző számban közzétett: Első Pogányi Halfőző Versenyről tudósító cikkből kimaradt a következő sor, ezúton pótoljuk: Az ötletadó, a rendezvény megálmodója Mártyán György, az Egyesület gazdasági vezetője volt.. Fejes Andrea Közérdekű - AZ EON értesítette községünket, hogy gázvezeték beruházási munkák miatt augusztus 22-én előreláthatólag reggel 8-tól 11 óráig szünetel a gázellátás! A gázszünettel kapcsolatban az EON diszpécserszolgálata tud bővebb felvilágosítást adni a es telefonszámon. - A Magyar Telekom tájékoztatója szerint szeptember 2 és 4 között üzemszünetek várhatók a távbeszélő és a vezetékes internet szolgáltatásban hálózat fenntartási munkák miatt. A várható szolgáltatás kiesések időtartama 30 perc.

3 A pogányi menyecskék Erdélyben Május közepén a Pogányi Menyecskekórus 7 tagja vett részt a szegedi Hontravel Kft. által szervezett erdélyi nyereményúton, amely a decemberi Népek tánca, népek zenéje vetélkedőn elért kiemelt arany minősítés jutalma volt. Az úton a Soroksári Harmonika Zenekar, az algyői Parlando énekegyüttes és a Demjéni Vagányok nyugdíjas férfikórus volt az útitársunk. A négynapos út alatt Erdély főbb látnivalóit mutatta meg nekünk idegenvezetőnk, Varjú Zoltán, akitől minden történelmi információt és érdekességet bőségesen megkaptunk. Első állomásunk Kolozsvár volt, ahol a nevezetességek (köztük Mátyás szülőháza) megtekintése után a Tordai-hasadékon keresztül érkeztünk a késő esti órákban Torockószentgyörgyre, az Oroszlán panzióba, ahol a buszról leszálló, kissé elcsigázott társaságot a panzió személyzete finom pálinkával és kürtős kaláccsal várta. A finom vacsora után, meglepetésként, egy helyi zenekar táncoltatott meg minket. Másnap először Marosvásárhelyen álltunk meg, ahol a kultúrpalota megtekintése után városnézés következett, majd a következő állomásunk Erdőszentgyörgyön volt a református templomnál, ahol Rhédey Klaudia (II. Erzsébet angol királynő ükanyja) nyugszik. Utunk ezután Szovátára vezetett. Itt körbesétáltuk a Medve-tavat, és gyönyörködtünk a díszes fafaragású hotelekben, villákban és ortodox templomokban. Aznapi utazásunk Parajdon, szálláshelyünkön ért véget. Este vacsora után minden kórus egy rövid műsort adott, és megkóstoltuk a demjéniek finom egri borait. Harmadik napunk első útja a parajdi sóbányába vezetett, melynek 102 méteres mélységében megcsodálhattuk ennek a föld alatti világnak a hatalmas méreteit. A következő uticélunk a Békás-szoros volt, ahol végigsétálhattunk a hatalmas sziklafalak árnyékában, végig kísérve a zúgó Békáspataktól. Visszafelé megpihentünk a Gyilkos-tónál, és a tó mellett álló Panoráma étteremben megkóstolhattuk a sült pisztrángot puliszkával. A napot Korondon zártuk, ahol a helyiektől népművészeti tárgyakat, szőtteseket, tányérokat, szalmakalapokat és természetesen áfonyapálinkát vásárolhattunk. Az utolsó napon először a bögözi református templomnál álltunk meg, ahol egyrészt a 14. századból származó, Szent László legendáját megörökítő képeket láthattuk, másrészt a jó humorral és beszélőkével megáldott lelkész történeteit és anekdotáit hallgathattuk meg. Következő állomásunk Fehéregyházán a Haller grófok alapította Petőfi-emlékmúzeum volt, amelynek közelében a csatamezőn lelte nagy valószínűséggel halálát Petőfi Sándor. Utazásunkat Segesváron zártuk. Egy kis belvárosi séta, Drakula gróf szülőházának és szobrának lefényképezése és némi elemózsia beszerzése után tele élményekkel, új ismeretekkel és benyomásokkal gazdagodva elindultunk Magyarország felé. Orovicza Erzsébet Márta néni Nem volt ő híres ember, nem maradt utána semmi nevezetesség, sem alkotás, mely rá emlékeztetne bennünket távozása után. Élte a falusi emberek időnként nehéz és időnként talán nyomorúságtól sem mentes hétköznapjait. Korának átlagembere volt, reggeltől estig művelte földjeit, etette barmait és kiszolgálta családját. Ha nem is hagyott munkája látványos nyomokat, az a munka vitte előre a mi kis világunkat, kis közösségünket, emléke itt maradt közöttünk. Azon generáció utolsó sarja volt, amelyik még őseinek népviseletében, a bő bosnyák szoknyában vonult végig a falun munkától megfáradtan, szerszámaival kezében. Így örökítette meg őt fotósunk 2006 júniusában. Fotó: Tóth Pál Anyanyelvét nem felejtette el, de jó ideje már nem volt kivel társalognia azon. Nem tudom, hogy létezik-e odaát? Amennyiben igen, úgy Márta néni a képen látható szerszámaival a mennyországba fog jutni, és sejthető, hogy keze munkája igen nagy segítségére fog válni mindazoknak, akik várják őt ott. Nyugodjék békével. Háziorvosi ellátás Dragovácz Márk Dr. Gábriel Andrea augusztus között szabadságon lesz. Helyettesít Dr. Deák Zsófia (tel.: 30/ ) minden nap, a szokott rendelési idő utolsó 1 órájában. A teljes rendelési időben az ápolók jelen vannak augusztus 19-ig a megszokott rendelési idő lesz. Sürgős esetben felkereshető a Móricz Zsigmond téri orvosi rendelőben Dr. Deák Zsófia, ellentétes rendelési időben. Naponta 15 órától van központi belgyógyászati ügyelet a volt Megyei Kórház épületében, a Szendrey Júlia utca felőli bejáratnál. Az ügyelet telefonszáma:72/ A pogányi rendelések elmaradnak, az első rendelés: szeptember 3-án lesz.

4 Bemutatjuk Pogányi Hírek rendszeresen igyekszik bemutatni azokat a lakótársakat, akik falunkban valami olyan tevékenységgel foglalkoznak, mely ismertté tesz bennünket. Ezúttal kérdéseinket Beke Lívinek tettük fel, akinek munkájára valamennyien méltán lehetünk büszkék. - Mióta érdekelnek a népi művészetek, mesterségek? Honnan ered az ezekhez való vonzódásod? A régi mesterségek mindig is tetszettek, már gyermekként is. A nagyszüleimnél ismerkedtem a népi kultúrával, talán ott kezdődött a "beinjektálásom". A termés, a szüret szeretete, tisztelete biztosan onnan ered. - Mit gondolsz, az embereket mennyire érdekli, foglalkoztatja a kézművesség manapság, az internet uralta világban? Az internet valóban elvonja az emberek figyelmét és idejét, másként látják tőle a világot, a leánykám egyszer azt mondta, ami azon nincs, az nem is létezik. Ez majdnem így is van, de szerencsére nem teljességében fedi a valóságot. Remélem, tudtam neki olyan érzéseket és pillanatokat adni, amelyek értékesek és nincsenek az interneten. Egy a fontos, hogy ne műanyag legyen, csak természetes anyagokat használok. Remélem, ezzel is tudatosságra neveljük a fiatalokat, arra, hogy figyeljenek oda a környezetükre. Fontos az anyag és a mesterség tisztelete. Fontos, hogy megérezzük az alkotás örömét. Táborokban és rövidebb foglalkozásokon ezt próbálom a fiatalok tudatába csempészni. Próbálom a mai divathoz igazítani a munkadarabjaimat, hogy jól beilleszthetőek legyenek a mai lakáskultúrába. Nem szeretem a tárgyakat, amik csak vannak, pórfogónak, azt szeretem, ha jól használhatóak. Ahogy őseink tették. Bármely anyaggal dolgozunk, bármely mesterséget tanuljuk, az anyag iránti alázat, szeretet, a múlt motívumainak tisztelete mindig előttünk kell, hogy lebegjen. Ha szép tárgyakkal vesszük körbe magunkat, szebbek lesznek mindennapjaink, boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak leszünk. Remélem, laknak ilyen tárgyaim együtt boldog emberekkel otthonaikban. - Tartasz bemutatókat, foglalkozásokat itt Pogányban? Kérlek, beszélj erről részletesebben! Sokan nem ismernek, és úgy gondolom, hogy veszítenek ezzel egy értékes élményt. Igen, tartok a gyermekeknek rendszeresen kézműves foglalkozásokat, a falu rendezvényein találkozhattak már velem. Dédelgetek egy olyan gondolatot, hogy szeretnék egy kis alkotó közösséget is létrehozni a falun belül. Rendszeresen összejönnénk egy kis közös "molyolásra". Van-e szebb ajándék, mint amit a saját kezünkkel alkotunk? - Légy szíves, beszélj róla, konkrétan milyen tárgyakat készítesz és miből? Neked, személy szerint, melyik a kedvenc kézműves tevékenységed? El tud bűvölni a csuhé erezete, színei és megformálhatósága, csodaszép tud lenni egy pipacs, egy kavics vagy egy darab farönk is. Talán a "csuhézás" játékként indult, a gyermekeimnek készítettem babácskákat. Csodás közös időtöltés volt ez. Aztán, csúnya szóval, kereskedelmi tevékenységgé lett, kézműves vásárokra jártam, ott értékesítettem az általam készített csuhébabákat, szobrocskákat, karácsonyfa-díszeket. Közben elvégeztem egy tanfolyamot, ami lehetővé teszi, hogy taníthassam a szálas anyagok mesterségét. Szeretem ezeket a foglalkozásokat, nagyon sok örömöm lelem abban, ha tovább tudom adni, amit megtanultam, illetve amit én kifejlesztettem. Az még nagyobb élmény, amit a gyermekektől tanulok. - A technikai fejlettség mai korát megelőző időkben az emberek mindent maguk készítettek, amire szükségük volt. Nem voltak haszontalan tárgyak, és bár nem gondoltak rá, de környezetbarát anyagokat használtak. Téged milyen mértékben motivál a környezettudatosság és a hasznosság elve? Dolgozom a csuhén kívül szalmával, gyékénnyel, gyapjúval, papírmaséval, textillel, de alapanyag lehet egy marék fűszál is. - Sokan tudják, de valószínűleg vannak, akik még nem, hogy falusi vendéglátással is foglalkozol. Kérlek, beszélj erről bővebben, mondj el mindent, amit tudni érdemes róla! Igen, van nekünk egy Míves Vendégházunk. Jelenleg két fő elszállásolására alkalmas. Most alakítunk ki a párommal még két szobát az istállóból, ahol még 4 fő lakhat majd. Nagyon izgalmas feladat ez most nekünk. Az egyik szobát horvát, a másikat német stílusban szeretnénk berendezni, tükrözve a falu identitásait. Igyekszünk ízléses, hagyományőrző, otthonos vendégfogadást kialakítani. Nálunk lehetőség van kézmíves tevékenységek kipróbálására, és hagyományos ételkülönlegességek kóstolására is. Minden vendéget szeretettel várunk portánkon! Kanti Szilvia

5 Két szatyor...ennyit láttam szombaton reggel a kukásedény alján, amikor kitettem a szokásos ürítésre. Ebben a két vékonyfalú füles szatyorban - amibe a nagy áruházakban lehet a pékárút, zöldséget tenni elfért a három tagú család egy hét alatt termelt szemete. Nem ez volt az első alkalom, hosszú idő óta ezt tapasztalom már szombatonként. Véleményem szerint ez nem különleges dolog, csak egy kis odafigyelést, szemléletmód változást igényel. Szelektíven gyűjtünk mindent. Már több éve abban a szerencsés helyzetben van a falu, hogy kéthetenként elviszik a sárga zsákjainkat, amikben a papír-, műanyag- és fémhulladékot gyűjtjük. Van komposztáló ládánk, ahova a szerves háztartási hulladékok kerülnek. Az üvegeket is külön gyűjtjük, és időnként Pécsett a szelektív gyűjtőbe dobjuk. Van zöld járat is a faluban, illetve a Biokom hulladékudvarában le lehet adni a háztartásban keletkezett egyéb (akár veszélyes) hulladékokat is térítésmentesen. Ha környezettudatosan él az ember, és belegondol abba, hogy az üveg, a műanyag és a fémdobozok lebomlási ideje több száz(!) év, akkor nem lehet kérdés, hogy csak a szelektív gyűjtés a megoldás. Gondoljunk bele abba, hogy a holnap szemétbe dobott üveg műanyag és fém még mindig valahol a föld alatt fog lapulni, amikor ükunokáink dédunokája már csak megsárgult pen driveon fogja nézni a rólunk készült fotókat és filmeket. Úgy gondolom, senki nem akar ilyen nyomokat hagyni maga után a leszármazottainak. Tudom, hogy erről a témáról már sokan sokat írtak ebben az újságban is, de úgy érzem, még mindig van tennivaló, nem lehet eleget beszélni róla. Szombaton délelőtt a falut járva látok olyan portákat, ahol két kukásedény is kint áll, és mind a kettő tele van, a kukás autó mellet elhaladva pedig hangos üvegcsörömpölést hallok. Az üvegcsörömpölésben az is közrejátszik, hogy sok üveg már nem betétes, és a betétes üvegekért sem adnak annyi pénzt, amiért mindenkinek megérné azt visszavinni. része, hogy közben elfelejtettük megkérdezni, mi a baj a csapvízzel. Rossz az íze? Egészségtelenebb? Egy népszerű internetes hírportál készített egy vizeket összehasonlító tesztet, amiben 14 ásványvíz és 3 különböző helyről vett csapvíz szerepelt. A laborvizsgálatok és a vak ízteszt alapján a legjobb és a harmadik helyezett is csapvíz lett. Érdekesség, hogy az az ásványvíz, amiből egy palack több száz forintba kerül, az utolsók között végzett. És ha már a pénztárcánknál tartunk: a csapvíz literje kevesebb, mint 1 forintba kerül, amíg az ásványvizekből egy liter 30 forintnál kezdődik, és a szállítással, a csomagoló anyagok előállításával, eldobálásával még a környezetet is szennyezzük. Aki pedig a szénsavas vizet szereti, annak a faluban házhoz hozzák az újra töltött szódáspalackokat, így nem keletkezik hulladék. Arról nem is beszélve, hogy a szódavízből készült limonádénak és fröccsnek egészen más íze van, mint ami szénsavas ásványvízből készül. A ma élő embereknek nagy kihívást jelent, hogy képesek legyenek a hatásvadász piaci üzleti fogásoktól megfelelő távolságot tartani, és folyamatosan mérlegelni tudják fogyasztói szükségleteiket. Gondoljunk bele, hányszor előfordul velünk, hogy beugrunk egy kiló kenyérért a szupermarketbe, és kifelé jövet azon gondolkodunk, hogy mi került ebben hatezer forintba. Közismert eladói fogás, hogy több terméket összecsomagolva akciós áron árulnak. Ezzel azt a hatást keltik, hogy jutányos áron jutunk hozzá a termékhez. Ha ellenőrizzük az árat, sokszor ez sajnos nem is igaz, ráadásul a bálacsomagolás teljesen felesleges. Megdöbbentő, de becslések szerint Magyarországon évente fejenként 40 kg élelmiszert dobunk ki. Tehát arra buzdítok mindenkit, hogy vásároljon tudatosan, vigyen magával bevásárló szatyrot és bevásárló listát, ne dőljön be a reklámoknak, gyűjtse szelektíven a hulladékot, és minél kevesebb szemetet termeljen. Ha minden kukásedény csak félig lenne megtöltve hétről-hétre, akkor egy év alatt ez a kis falu 858 köbméterrel kevesebb szeméttel terhelné a környezetet. Ez nem kicsi szám, nem olyan kicsi, mint két szatyor... Kresz Gábor A szelektív hulladékgyűjtés csak az egyik alternatíva. Az ideális megoldás, ha tudatosan vásárolunk, és lehetőleg elkerüljük a felesleges csomagolóanyagok vásárlását. Jó példa erre az ásványvíz. Ha megfigyeljük a vásárlók kosarait, majdnem minden család vásárol ásványvizet. Legtöbben hatosával, műanyagba csomagolt műanyag üvegekben viszik haza a vizet. A vizet, ami otthon a csapból is folyik, de azt valamiért nem szeretjük. Az ásványvíz úgy lett az egészséges életmód Illegális, már megszüntetett szemétlerakó Pogány határában. Fotó: Rőder Attila

6 Sportélet Hegedüs József otthonának kertjében adtunk egymásnak találkozót, hogy Pogány sportjáról, leginkább a labdarúgásról beszélgessünk. - Mióta írhatja a neve mellé, hogy sportköri elnök? február 25-én volt a sportkör első idei közgyűlése. Bizonyára sokak számára ismert az a tény, hogy a testület ezt megelőzően majd egy évig vezető nélkül volt, tehát döntést kellet hozni a hogyan tovább - ról, hiszen Pogány sportja már-már veszélybe került. Megjegyezni kívánom, hogy több megkeresés történt az elnöki tisztség betöltését illetően, de nem volt olyan ember, aki ezt elvállalta volna. Ezen a megbeszélésen kellet megválasztani a vezetőséget és az elnököt. Ez megtörtént, egybehangzóan engem kértek fel a sportkör vezetésére. Őszintén megvallom, még nem éreztem késznek magam ennek a feladatnak az ellátására, de tudtam és tudom, hogy valamit tenni kell azért, hogy azok a fiatalok, akik eddig is a labdarúgásban lelték az örömüket, szórakozásukat, ne széledjenek szét. Fegyelemre, kitartásra, összetartozásra, egészséges életmódra kell szoktatni, nevelni őket. Természetesen ez nem egy egyszemélyes feladat, olyan emberek kellenek hozzá, akikkel a kitűzött célok megvalósításához megtaláljuk a közös nevezőt. - Mikor jegyezte el magát a labdarúgással? ben Garami József keze alatt a serdülő korosztályban kezdtem kergetni a labdát, 9 éves koromban. Akkor még Pécsi Dózsa néven szerepeltünk. Később, amire még ma is büszke vagyok, tagja lehettem - már a PMFC égisze alatt az NB I-es ifjúsági csapatnak. Múltak az évek, és a folytatás a kesztyűgyár megyei I. osztályban szereplő csapatában következett. Sajnos egy egészségügyi probléma közbeszólt, és éves koromban búcsút kellett intenem az aktív sportolásnak. Rendeződtek a sorok, de most már, így ötvenen túl, csak heti egy-két alkalommal rúgom a labdát a hozzám hasonló korúakkal. Egyébiránt a rendőrségen dolgozom közalkalmazottként, immáron 28 esztendeje. Nemrég lettem boldog nagyapa, így bizony nagyon be kell osztanom az időmet. Szerencsémre segít a nyugodt és megértő családi háttér, így minden kötelezettségemnek eleget tudok tenni. - Elnök úr, sokan vagyunk kíváncsiak egy jövőképre. Látásunkat nem homályosítja el a rózsaszín köd, elvünk a megvalósíthatóság, és ennek alapja a pénzügyi helyzetünk megerősítése. A sport is a válság időszakát éli, és ugye ismerős a takaróval kapcsolatos mondás. Mi ezt tarjuk szem előtt. A legnagyobb segítséget eddig is az önkormányzat adta, és ez a jövőben is így lesz, hangzott el az ígéret Dragovácz Ágnes polgármester asszonytól. Nem kevés segítséget kapunk Ernszt József- től is. A már meglévő és a jövőbeni támogatókat pedig úgy tudjuk megnyerni, ha a játékosok a pályán bizonyítják, hogy érdemes áldozni értük. Ezt az elmúlt időszak edzőmérkőzésein meg is tették. Indulási jogot szereztünk a megyei II. osztályban, ami részben a jó sportdiplomáciai kapcsolatainknak köszönhető. Pályázatok benyújtásával is próbáljuk erősebbé tenni anyagi helyzetünket. Sajnos más sporttevékenység megvalósításához sem a pénzügyi, sem az edzési lehetőségek nem biztosíthatók. Fő törekvésünk is megvalósulni látszik, mert a csapatok összetétele 65-70%-ban pogányi fiatalokból áll. Áprilisban toborzót hirdettünk, 28 jelentkező volt. A csapatok edzéseit is helyi edzők - Zsdrál Mihály, Klock György, Papp Károly - vezetik. A felnőtt csapat szinte minden sorát sikerült erősítenünk. Tervünk és célunk a bentmaradás. Igyekszünk a pályák környezetét is szebbé tenni. Ha valaki mostanság arra jár, láthatja a változást. Az ülő szektor deszkáinak cseréje, a pályát övező lánckorlát javítása és így tovább. Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a nézőkkel, szurkolókkal egyre szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat. Mi mindenre nyitottak vagyunk. Ezúton is kérem a Pogányi Hírek olvasóit, hogy ötleteikkel, javaslataikkal forduljanak hozzánk bizalommal, nyújtsanak segítséget elképzeléseink megvalósításához. Októberben lesz 20 éves a Pogányi Sportkör, de az ünnepséget most, augusztus 17-én rendezzük. A műsorról külön kiadvány készült, amit már minden család megkapott. A sportkör vezetősége - Baumgartner Balázs alelnök, Papp Károly szakosztályvezető, Ernszt József, Kovács Zsolt, Szemmelroth Csaba nevében sok szeretettel hívok mindenkit az ünnepségre. - A megvalósításhoz sok sikert kívánok. Köszönöm a beszélgetést. Zilahi Lajos Kiadja a Pogányért Alapítvány, 7666 Pogány, Széchenyi u. 12. Adószám: poganyihirek@gmail.com Főszerkesztő Dragovácz Márk, dragovaczmark@gmail.com Megjelenik 400 pld-ban, időszaki kiadványként. Nyomtatja és terjeszti a Pogányi Önkormányzat, 7666 Pogány, Széchenyi u. 12. Fotó: Baracs Dénes

Pogányi Sportegyesület

Pogányi Sportegyesület Pogányi Sportegyesület Cím: 7666 Pogány Széchenyi út 12. Adószám: 18302187-1-02 Bankszámlaszám: 11731001-20104508 Az egyesület vezetői: Hegedüs József elnök Baumgártner Balázs alelnök Kovács Zsolt Szemmelróth

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. évről Pogány, 2013. február 20. 2 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Pogányért Alapítvány Számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Apátfalva népi hangszere a citera települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tóth

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017 Pogány, 2016.09.16. Patói Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 9. szám A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA PROGRAMAJÁNLÓ: MAGYAR ÍZEK - MAGYAR SZÍNEK 6. GASZTRONÓMIAI ÉS GYÜMÖLCSFESZTIVÁL,

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV 2018-2019 Pogány, 2018.09.10. Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal

2016. Február ISSN 2498-5619. Hartai Újság. TopNet tájékoztató 5. oldal. Intézményi Hírek 4. oldal. Hartai Hírek 2-3. oldal 2016. Február ISSN 2498-5619 Hartai Újság Hartai Hírek 2-3. oldal Intézményi Hírek 4. oldal TopNet tájékoztató 5. oldal 2. oldal Hartai Hírek II. Hartai Kolbászfesztivál Január 23-án 11 órakor indult a

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február

A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám 2009. február A Kiemelkedően Közhasznú Fehér Bot Alapítvány lapja 20. 9. évfolyam 1. szám TARTALOM - Nemzetközi Fogyatékos Nap Nyíregyházán - Karácsonyi ünnepség Tégláson - Vakos bejárás a Fórumban - Braille Emlékülés

Részletesebben

ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk:

ALSÓNYÉK. 1. A település területére vonatkozó információk: ALSÓNYÉK 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 3204 ha 6302 m2 Ebből szántó 2486 ha 2422 m2 gazdasági erdő 131 ha 8569 m2 védett terület - ipari hasznosítású - terület egyéb 586

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

Határtalan Egészségnevelés Lehetőségei Program HELP. FICÁNKA NAPKÖZIOTTHON, SZÉKELYUDVARHELY Prof. Antal Csilla 2017

Határtalan Egészségnevelés Lehetőségei Program HELP. FICÁNKA NAPKÖZIOTTHON, SZÉKELYUDVARHELY Prof. Antal Csilla 2017 Határtalan Egészségnevelés Lehetőségei Program HELP FICÁNKA NAPKÖZIOTTHON, SZÉKELYUDVARHELY Prof. Antal Csilla 2017 2016 szeptember- SOKSZÍNŰ VILÁG Kulturmix: Határon innen és túl Sokszínűek, sokfélék

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

1. Múltból a jövőbe - Várak és városok a történelmi Felvidéken

1. Múltból a jövőbe - Várak és városok a történelmi Felvidéken 10. évfolyam projektjei (10.a, b, c, d) Az alábbi projektek közül hármat kell megjelölni! 1. Múltból a jövőbe - Várak és városok a történelmi Felvidéken Kassa régen és ma (barangolás Rákóczi és Márai városában)

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk 12 A NYERŐ ÉNKÉP Egy országnak, egy iparágnak, egy cégnek, egy szervezetnek, egy terméknek, vagy egy személynek, mind van hírneve és imázsa. Nagyon fontos az, hogy mint cég, vagy személy, milyennek látnak

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról. AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM

2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER XIX. ÉVFOLYAM 10. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Pályzati felhívás BURSA HUNGARICA ösztöndíjra A Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretében új pályázati

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította. EMBERI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUMA EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ támogatásával valósult meg a Nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2017. évi költségvetési támogatása elnevezésű pályázati felhívásra benyújtott

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 30-i ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása testvér-települési programokra Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók

Részletesebben

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója 2012 Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója Megyei ranglista-versenyeredmények Újonc egyéni 2001 Czémán Róbert 1999 Raposa Roland 1. helyezett Szalai Anna 1. helyezett Serdülő egyéni 1997/98 Raposa Roland

Részletesebben

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5

GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5 Mély fájdalommal és tisztelettel Dr. Varga adózva Ferenc tudatjuk,, a hogy Magyar Kórházszövetség többszörös volt elnöke, a A Kórházszövetség saját halottjának tekinti, tiszteletére és emlékére szánja

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

"De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot.

De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot. IV. évf. 2018. nyár Megjelenik havonta Kosztolányi Dezső Céltársulás Tájékoztató Kiadványa KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ "De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy

Részletesebben

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Tábori hírmondó 2012 Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Hétfő: Reggeli után megalakultak a csapatok; a Sárkányok, a Sárkányölők, a Lelkesek és a JC csapat. Komoly szabályok vannak, pontokat

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2 Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2 TÁMOP-3.1.4/08/2 projekt megvalósítás a Sugovica Általános Művelődési Központ

Részletesebben

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért

Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Zöldbarátok óravázlat a környezettudatos nevelésért Tantárgy: Magyar nyelv és irodalom Évfolyam: 5-6. évfolyam Téma: Én és a környezetem - esszé a hulladékkezelésről Tanóra időtartama: 45 Nevelési cél:

Részletesebben

ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT

ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT ÖKOMUNKATERV 2011/2012. KÉSZÍTETTE: ÖKOMUNKACSOPORT 1 Szeptember: Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások \túrák_kirándulások Szeptember 17. Ásványkiállítás - kiállítás

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Kiss Kornélia kutatási csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 13. A kampányévet megalapozó kutatások A magyar lakosság utazási szokásai, 2000-től évente A KVVM

Részletesebben

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja.

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Német nemzetiségi gyermek, ifjúsági és felnıtt programok 2015. 1. melléklet Gyermek és ifjúsági programok 1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Helyszín:Wunderland

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Válaszúti nyár Válaszúti nyár

Válaszúti nyár Válaszúti nyár Válaszúti nyár A Kallós Zoltán Alapítvány június 22.-én hazaengedte a Mezőségi Szórványkollégium lakóit, és megkezdődött a nyár. Minden évben az Alapítvány életében a nyár egyet jelent a táborozókkal.

Részletesebben

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg, Az Orosházi Kórház főigazgatójának Dr. Duray Gergő klubtagunk meghívására, október 13-14-én színvonalas szakmai és hangulatos baráti találkozón vettünk részt. Pénteken délután és este, a Hotel Corvus Aqua****

Részletesebben

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT

MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT MINTAPROGRAM A MINŐSÉGI IDŐSKORÉRT HU11-0005-A1-2013 24. HÍRLEVÉL Oldal 2 KÖSZÖNŐ LEVÉL A Mintaprogram a minőségi időskorért program részeként az Alapítvány Alsómocsoládért gondozásában a nemzetközi gyakorlatban

Részletesebben

Nyers ételkészítő Tábor

Nyers ételkészítő Tábor Nyers ételkészítő Tábor Első alkalommal, és reméljük lesz folytatása. megrendezzük a nyers életmód táborunkat. Együtt készítjük el a finomságokat, együtt is fogyasztjuk el, kirándulunk, énekelünk, jókat

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET CSíKRÁKOS HONISMERETI ESSZÉ SZÉKELY ANGYALKA MÁRIA GÖRÖCSFALVA MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM 2014 1 Csíkrákos a Csíkszeredától 10 km-re, az Olt mentén helyezkedik el. Csíkrákos községhez még

Részletesebben

2007. helyszínek. Szolnok. Komoró. Nógrádmarcal. Badacsonytomaj. Szentkirály. Sajópálfala

2007. helyszínek. Szolnok. Komoró. Nógrádmarcal. Badacsonytomaj. Szentkirály. Sajópálfala Szolnok Lakosok száma: Foglalkoztatottság: ipar Az esemény időpontja: 2007.03.20. Komoró Lakosok száma: 1504 Az esemény időpontja: 2007.04.13. Helyszín: Petőfi Sándor Általános Iskola Helybéli ismeretszerzők

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi

MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak

Részletesebben

Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar

Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar POLGÁR VÁROS POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE Javaslat a Árvácska Népdalkör és a Tiszavirág Citerazenekar települési értéktárba történő felvételére I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás)

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag NYÍRBÁTOR Ahol magad is legendára találsz Nyírbátor, mint Legendás Helyszín bemutatása: Nyírbátor legendás múltja nagyban köthető a sárkányokhoz, mivel a Sárkány

Részletesebben