Ö s s z e f o g l a l ó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ö s s z e f o g l a l ó"

Átírás

1 03-3/9-25/2012. Ö s s z e f o g l a l ó az Oktatási és Kulturális Bizottság december 12-én, órakor, a Városháza I. emelet 126. számú termében megtartott üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Dr. Hoppál Péter: köszönti az Oktatási és Kulturális Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítja, hogy az Oktatási és Kulturális Bizottság (továbbiakban: Bizottság) 5 fővel határozatképes, és az 09 óra 10 perckor megnyitja. Az előzetesen kiküldésre került, nyílt ülés napirendi sorából a 2. pont levételét javasolja. További módosítás nem lévén felkéri, a bizottságot szavazzon a módosított napirendről. Megállapítja, hogy a Bizottság 5 egybehangzó igen szavazattal a módosított napirendet elfogadta. Nyílt ülés napirendjének tárgyalása: 1. Pécs Megyei Jogú Város fesztiválnaptára a évre Előadó: Haffner Tamás alpolgármesteri referens Meghívott: Szabó Péter főtanácsos A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 177-1/2012.(12.12.) számú Pécs Megyei Jogú Város Fesztiválnaptárának jóváhagyásáról 1. Az Oktatási és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy az előterjesztés II. számú mellékletében szereplő szervezetek a melléklet szerinti

2 2 tartalommal, az ott feltüntetett időpontban és helyszínen valósítsák meg programjaikat. 2. A Bizottság utasítja az Oktatási és Kulturális Referatúra vezetőjét, hogy a II. számú mellékletben szereplő szervezeteket tájékoztassa a döntésről. Határidő: Felelős: Kapják: Nagy Csaba alpolgármester Dr. Bokor Károly Referatúra vezető Szabó Péter főtanácsos Hoppál Péter: Felkéri a Bizottságot szavazásra, a fesztiválnaptár meghatározásáról és a rendezvényekhez kötődő közterület - használat engedélyezéséről. A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi határozatot 177-2/2012. (12.12.) számú határozata Pécs Megyei Jogú Város évi fesztiválnaptárának meghatározásáról és a rendezvényekhez kötődő közterülethasználat engedélyezéséről A közterületek használatáról szóló 31/2008. (X.15.) Ör. 14. (7) bekezdésében meghatározott hatáskörében eljárva mely szerint Az idegenforgalom számára jelentős és fokozott védelmet élvező közterületen tervezett rendezvényre a közterület kezelője az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottsága egyetértő határozatát köteles beszerezni. - és a 35/2010.(XI.22.) Ör. 2. -ában meghatározott hatáskörében eljárva a Bizottság a következő határozatot hozza. 1. Az Oktatási és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a társszervezetek által szervezett, az előterjesztés I. sz. mellékletében meghatározott programok az idegenforgalom számára jelentős és fokozott védelmet élvező közterületen megvalósuljanak. 2, A Bizottság felhívja a Win-Fest Kft figyelmét, hogy a tervezett programját (Régiók koccintása) előzetesen egyeztesse a Pécsi Rendez-

3 3 vényszervező Nonprofit Kft. által tervezett Pécsi Fűszer Ünnep programgazdájával. 3, A Bizottság felhívja a Pécsi Fesztiválszervező Nonprofit Kft figyelmét, hogy a tervezett programját előzetesen egyeztesse a Pécsi Horváth Színház által tervezett Pécsi Nyári Színház programgazdájával. 4, A Bizottság felhívja a Filharmónia Dél-Dunántúli Nonprofit Kft figyelmét, hogy a tervezett programját előzetesen egyeztesse a Pécsi Horvát Színház Fesztiválszervező Nonprofit által tervezett Pécsi Nyári Színház programgazdájával, illetve a Pécsi Rendezvényszervező Nonprofit Kft. által tervezett Sétatér Fesztivál programgazdájával. 5, A Bizottság felhívja a Pécsi Tudományegyetem figyelmét, hogy a tervezett programját előzetesen egyeztesse a Pécsi Fesztiválszervező Nonprofit Kft által tervezett Hangulatsziget Fesztivál programgazdájával. 6, A Bizottság felhívja a Pécsi Egyházmegye figyelmét, hogy a tervezett programját előzetesen egyeztesse az ACONA Kft. által tervezett II. Pécsi Pezsgő és Borfesztivál programgazdájával. 7, A Bizottság jóváhagyja a 31/2008 (X.15) Ör. 6. (1) bek. i) pontja szerinti közterület-használati megállapodás nélküli közterülethasználatot az alábbi hat a Pécsi Fesztiválszervező Nonprofit Kft. által szervezett - rendezvény esetén: Március 15., Sétatér Fesztivál, Hangulatsziget Fesztivál, Az 1956-os Forradalom Ünnepe, Az 1956-os forradalom leverésének emléknapja, Városi Szilveszter. A Bizottság felhívja a rendező szervezetek figyelmét a rendezvény által igénybevett közterületek állagának megóvására. A Bizottság a közterület-használatra vonatkozó megállapodásban kötelezettségként kéri meghatározni a programszervezők számára - a betartásához szükséges szerződési szankciók kikötésével - a 31/2008. (X.15.) Ör. által meghatározott az idegenforgalom számára jelentős és fokozott védelmet élvező közterületen a környező intézményekkel és egyházakkal való programegyeztetést, valamint a város aktuális zajrendeletében foglaltak betartását. 8, A kérelmező jelen határozattal köteles felkeresni a BIOKOM Kft.-t, s megállapodásban rögzíteni a közterület használatára vonatkozó előírásokat, illetve a használat pénzügyi vonzatait. 9, A Bizottság utasítja az Oktatási és Kulturális Referatúra vezetőjét, hogy az érintett szervezeteket tájékoztassa a döntésről. Felelős: Dr. Kiss Tibor ügyvezető BIOKOM Kft. Határidő: december 31. Kapják: Bokor Károly főosztályvezető Dr. Horváth Endre főosztályvezető Szabó Péter főtanácsos Dr. Kiss Tibor ügyvezető BIOKOM Kft. 2. Múzeumok és Könyvtárak átvétele

4 4 Előadó: A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi határozatot 178/2012.(12.12.) számú Múzeumok, könyvtárak átadás-átvételéről 1. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az előterjesztés 5. sz. mellékletében foglalt tartalommal kössön átadás-átvételi megállapodást a Baranya Megyei Intézményfenntartó Központtal a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága 7621 Pécs, Káptalan u. 5. és a Csorba Győző Megyei és Városi Könyvtár 7622 Pécs, Universitas u. 2/A. szám alatti intézményekről. 2. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az előterjesztés 1. sz. mellékletében foglalt tartalommal fogadja el a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága alapító okiratának módosítását. 3. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az előterjesztés 2. sz. mellékletében foglalt tartalommal fogadja el a Janus Pannonius Múzeum egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát. 4. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az előterjesztés 3. sz. mellékletében foglalt tartalommal fogadja el a Csorba Győző Megyei és Városi Könyvtár alapító okiratának módosítását. 5. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az előterjesztés 4. sz. mellékletében foglalt tartalommal fogadja el a Csorba Győző Könyvtár egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát. 6. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az előterjesztés 1. sz. melléklete szerinti alapítóokirat-módosítás, a 2. sz. melléklete szerinti egységes szerkezetű alapító okirat, a 3. sz. melléklete szerinti alapítóokirat-módosítás, a 4. sz. melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okirat, valamint az előterjesztés 5. sz. melléklete szerinti átadás-átvételi megállapodás aláírására hatalmazza fel a polgármestert.

5 5 7. Az Oktatási és Kulturális javasolja a Közgyűlésnek, hogy utasítsa a Pénzügyi Főosztály vezetőjét, hogy az alapító okiratok módosításának a Magyar Államkincstárnál vezetett nyilvántartásán történő átvezetéséről gondoskodjon. 8. Határidő: december 15. Felelős: Dr. Páva Zsolt polgármester Altorjainé Dr. Eisenberg Judit megbízott főosztályvezető 3. Közművelődési megállapodás és haszonbérleti szerződés megkötése a Vasasért Egyesülettel Előadó: Meghívott: Pavlovics Attila vezető-főtanácsos Huba Csaba területi képviselő Berényi Zoltán elnök Vasasért Egyesület A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 179/2012.(12.12.) számú közművelődési megállapodás és haszonbérleti szerződés megkötéséről a Vasasért Egyesülettel Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek döntsön úgy, hogy az előterjesztéshez csatolt 1. számú mellékletben írt tartalommal január 1. napjától december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra kössön közművelődési megállapodást a Vasasért Egyesülettel. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek hatalmazza fel Dr. Páva Zsolt polgármestert a közművelődési megállapodás aláírására az előterjesztés 1. számú mellékletét képező tartalommal. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az Önkormányzat a tulajdonát képező, korlátozottan forgalomképes Berze Nagy János Művelődési Házat (hrsz.: 46087) 7961 Pécs-Vasas, Szövetkezet u. 13. és a Kossuth Lajos Művelődési Házat (hrsz.: 45565) 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász u. 47., január 1. napjától december 31. napjáig

6 6 terjedő időtartamra adja haszonbérbe, a Vasasért Egyesületnek az előterjesztés 2. számú mellékletét képező haszonbérleti szerződésben foglalt feltételekkel. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek hatalmazza fel a polgármestert a haszonbérleti szerződés aláírására az előterjesztés 2. számú mellékletét képező tartalommal. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek döntsön úgy, hogy a Kodály Zoltán Művelődési Ház (Pécs-Somogy, Bányatelep u. 3., hrsz /1) január 1-jétől kerüljön a Budai Városkapu Általános Iskola Vasas- Somogy-Hirdi Általános Iskolája használatába. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek utasítsa a Referatúra főosztályvezetőjét, hogy a 3. pontban írt ingatlanoknak a Vasasért Egyesület részére történő birtokbaadásáról, valamint az 5. pontban meghatározott feladatok végrehajtásáról gondoskodjon. A Bizottság felkéri az Oktatási és Kulturális Referatúra vezetőjét a közgyűlési előterjesztés elkészítésére. Határidő: december 13. Felelős: Kapják: Dr. Bokor Károly főosztályvezető Pavlovics Attila vezető-főtanácsos 4. Tájékoztató a Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft es évadára vonatkozó szakmai munkájáról Előadó: Pavlovics Attila vezető-főtanácsos Meghívott: Rázga Miklós igazgató Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. a bizottság a következő napirend tárgyalására tér rá. 5. Rendelet emléktábla elhelyezéséről a Búza tér 6. számú épület homlokzatán Előadó: Dr. Halmosné Czigelédi Judit vezető főtanácsos A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást

7 7 180/2012.(12.12.) számú Pécs város jelképeiről, a város nevének és jelképeinek használatáról, a középületek és közterületek fellobogózásának rendjéről szóló rendeletről A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a rendelettervezetben foglalt szövegezés szerint alkossa meg a Búza tér 6. számú épület homlokzatán emléktábla elhelyezéséről szóló önkormányzati rendeletet. A Bizottság felkéri a Polgármestert, hogy az Oktatási és Kulturális Referatúrán keresztül a közgyűlési előterjesztés elkészítéséről gondoskodjon. Határidő: december 13. Felelős: Kapják: Dr. Bokor Károly főosztályvezető Dr. Halmosné Czigelédi Judit vezető-főtanácsos 6. A szervezeti és hatásköri változásokkal érintett önkormányzati rendeletek módosításáról szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: Jogi és Önkormányzati Főosztály Előadó: Dr. Balej Emese jogtanácsos, Dr. Schmieder Valéria jogtanácsos A Bizottság 4 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 181/2012.(12.12.) számú a szervezeti és hatásköri változásokkal érintett önkormányzati rendele-tek módosításáról szóló rendelet megalkotásáról A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a szervezeti és hatásköri változásokkal érintett önkormányzati rendeletek módosításáról szóló önkormányzati rendelet az előterjesztés melléklete szerinti szövegezéssel alkossa meg. Határidő: december 13.

8 8 Felelős: Kapják: Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Hoppál Péter bizottsági elnök Dr. Lovász István jegyző Dr. Modrovits Sándor aljegyző 7. Pécs Város jelképeiről, a Város nevének és jelképeinek használatáról, a középületek és közterületek fellobogódásának rendjéről szóló rendelet megalkotása Előadó: Dr. Illés Judit jogi csoportvezető A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi határozatot 182/2012.(12.12.) számú Pécs város jelképeiről, a város nevének és jelképeinek használatáról, a középületek és közterületek fellobogózásának rendjéről szóló rendeletről A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a rendelettervezetben foglalt szövegezés szerint alkossa meg a Pécs város jelképeiről, a város nevének és jelképeinek használatáról, a középületek és közterületek fellobogózásának rendjéről szóló önkormányzati rendeletet. A Bizottság felkéri a Polgármestert, hogy a Jogi és Önkormányzati Főosztályon keresztül a közgyűlési előterjesztés elkészítéséről gondoskodjon. Határidő: december 13. Felelős: Dr. Illés Judit csoportvezető Kapják: Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Modrovits Sándor főosztályvezető Dr. Illés Judit csoportvezető 8. Pécsi Bonanza Kft. "Pécs" névhasználat kérelme Előadó: Dr. Illés Judit jogi csoportvezető

9 9 A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi határozatot 183/2012.(12.12.) számú határozata Pécsi Bonanza Kft Pécs név használati kérelméről Az Oktatási és Kulturális Bizottság a 35/2010. (XI. 22) önkormányzati rendelet 2. -ában foglalt és a rendelet 1. melléklete pontjában nevesített átruházott hatáskörében eljárva engedélyezi, hogy a Pécsi Bonanza Kft Pécs, Ady Endre u 85. cégnevében a Pécsi szót továbbra is használhassa. Határidő: Felelős: Kapják: azonnal Dr. Lovász István jegyző Dr. Páva Zsolt polgármester, Dr. Hoppál Péter a Bizottság elnöke, Dr. Lovász István jegyző, Dr. Illés Judit Jogi csoportvezető 9. Bencsik István Genezis című szobrának önkormányzati tulajdonba vételével kapcsolatos döntések Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági referatúra Előadó: Dr. Szilovicsné Dr. Hollósy Andrea csoportvezető A Bizottság 3 igen szavazattal 2 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 184/2012.(12.12.) számú

10 10 Bencsik István Genezis című szobrának önkormányzati tulajdonba vételével kapcsolatos döntésekről 1. A Közgyűlés úgy dönt hogy, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata mint kötelezett és Bencsik István mint járadékos életjáradéki szerződést köt, amely alapján a szerződés aláírásakor életjáradék jogcímén Ft egyösszegű megfizetésére kerül sor, és - a nemzetgazdasági átlagjövedelemnek megfelelő összeg alapján megállapítva - havi bruttó Ft. összeg élethossziglan történő megfizetését kötik ki a felek /mely összeg évente 10%-al emelkedik/, amelynek ellenében Bencsik István a Genezis című szobor tulajdonjogát a szerződés megkötésének időpontjában visszavonhatatlanul Pécs M. J. Város Önkormányzata részére átruházza. 2. A Közgyűlés évi költségvetés terhére Ft összegű fedezetet biztosít a járadék megfizetésére. A Közgyűlés utasítja a Pénzügyi Főosztály Vezetőhelyettesét, hogy gondoskodjon a járadék évi összegének megfelelő összeg évi és az azt követő évek költségvetésében történő tervezéséről. 3. A Közgyűlés utasítja a Referatúra Főosztályvezetőjét, hogy az életjáradéki szerződést készítse elő és felhatalmazza a Polgármestert az életjáradéki szerződés aláírására. Határidő: Felelős: Dr. Páva Zsolt Polgármester Dr. Bokor Károly Referatúra Főosztályvezető Altorjainé dr. Eisenberg Judit Pénzügyi Főosztályvezető helyettes Kapják: Dr. Páva Zsolt Polgármester Dr. Bokor Károly Referatúra Főosztályvezető Altorjainé dr. Eisenberg Judit Pénzügyi Főosztályvezető-helyettes 10. A Pécsi Kulturális Központ pályázatának beadása a TÁMOP /1 "Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában" kiírásra Előterjesztő: Természeti és Emberi Erőforrás Referatúra Előadó: Virág Eszter projektmenedzser

11 11 A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 185/2012.(12.12.) számú a Pécsi Kulturális Központ pályázatának beadásáról a TÁMOP /1 "Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában" kiírásra 1. A Közgyűlés jóváhagyja, hogy a Pécsi Kulturális Központ pályázatot nyújtott be a TÁMOP /1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című kiírásra Szivárvány-palettával a pécsi és Pécs környéki gyermekek művelődéséért: művészeti-, honismereti- és játék-foglalkozások a Pécsi Kulturális Központ (Szivárvány Gyermekház) megvalósításában címmel. 2. A Közgyűlés jóváhagyja, hogy a pályázati dokumentáció részét képező Fenntartói nyilatkozatot a Polgármester a pályázat beadását megelőzően aláírta. 3. A pályázat tervezett összege Ft, 100%-os utófinanszírozott támogatásból valósul meg, az Önkormányzattól az intézmény anyagi hozzájárulást sem a megvalósításhoz, sem az 5 éves fenntartási időszak alatt nem igényel likviditási szempontból sem. Határidő: Felelős: dr. Kovács Katalin csoportvezető Kapják: dr. Kovács Katalin csoportvezető 11. A Keleti Városrészi Óvoda TÁMOP "Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése" című pályázatának módosítása Előterjesztő: Természeti és Emberi Erőforrás Referatúra Előadó: Simon Szilvia projektasszisztens A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi határozatot

12 12 186/2012.(12.12.) számú A Keleti Városrészi Óvoda TÁMOP Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése című pályázatának módosításának jóváhagyásáról 1. A Közgyűlés úgy dönt, hogy jóváhagyja nevezett intézmény TÁMOP Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése című pályázatának módosítását, miszerint a projekt időtartama a következőre módosul: A pályázat 100 %-ban támogatott, 25 % előleg igényelhető, így a Fenntartóra vonatkoztatva költségvonzata, sem előfinanszírozási igénye nincs. 3. A pályázatban speciális fenntartási kötelezettség nincs, a költségvetésre nézve kihatással nem jár. Határidő: Felelős: Nagy Csaba alpolgármester Kapják: Csizi Péter alpolgármester Dr. Hoppál Péter bizottsági elnök Trombitás Károly bizottsági elnök Kővári János bizottsági elnök Dr. Bokor Károly főosztályvezető Budai Otília főosztályvezető Dr. Kovács Katalin csoportvezető Simon Szilvia projekt asszisztens 12. Polgármesteri ösztöndíjak odaítélése Előadó: Cselik László vezető-főtanácsos A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 187/2012. (12.12.) számú

13 13 Polgármesteri ösztöndíjak odaítéléséről 2012 II. félévében Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja Dr. Páva Zsolt polgármesternek, hogy a pénzügyi fedezet rendelkezésre állása esetén, a Pénzügyi Főosztályvezető ellenjegyzésével a felsőoktatási hallgatók közül: Balogh Ádám Cseh Anna Rapp Judit Dr. Sándor Barbara Sághy Éva Dr. Varga Eszter a középfokú iskolák tanulói közül: Szabó Attila Garami Anna Bauer Flóra Fekete Panna Tímea Grócz Valéria Olosz Balázs számára biztosítson 165 E Ft/fő polgármesteri ösztöndíjat. A Bizottság felkéri a Pénzügyi Főosztály vezetőjét és az Oktatási és Kulturális referatúra vezetőjét, hogy a szükséges intézkedéseket tegyék meg. Határidő:a pénzügyi fedezet rendelkezésre állásának időpontja, legkésőbb december 31. Felelős: Altorjainé Dr. Eisenberg Judit főosztályvezető helyettes Kapják: Nagy Csaba alpolgármester Dr. Bokor Károly főosztályvezető Cselik László vezető főtanácsos 13. ANK Művészeti Szabadiskola alapítványi működtetése Előadó: Szalai Csilla vezető-főtanácsos Meghívott: Turi Katalin főigazgató ANK Benedek Dezső elnök, Martyn Ferenc Alapítvány Rónaszéki Mónika Martyn Ferenc Alapítvány

14 14 A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi határozatot 188/2012.(12.12.) számú az ANK Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolája alapítványi fenntartásának támogatásáról Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola működésével kapcsolatban az alábbi döntéseket hozza meg: 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatja az Alapítvány kezdeményezését, mely szerint szeptember 1-től az ANK Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolája a jelenlegi feladat-ellátási helyén (7625 Pécs, Cserző köz 2.) a Martyn Ferenc Szabad Művészetoktatási Alapítvány fenntartásában működjön tovább. 2. A Közgyűlés utasítja a Referatúra vezetőjét, hogy Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Alapítvány - Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolát érintő évi átszervezésének - szándékáról tájékoztassa a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot, valamint a Baranya Megyei Kormányhivatalt azzal, hogy azt a készülő köznevelési fejlesztési tervben szerepeltesse. Határidő: december 30. Felelős: dr. Bokor Károly főosztályvezető Kapják: dr. Hoppál Péter dr. Bokor Károly főosztályvezető 14. A Városközponti Óvoda vezetői/óvodavezetői megbízása Előadó: Dr. Halmosné Czigelédi Judit vezető-főtanácsos Meghívott: Dr. Kapitányné Móré Anna óvodavezető A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást

15 15 189/2012.(12.12.) számú A Városközponti Óvoda magasabb vezetői/óvodavezetői megbízásáról A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy 1. hogy ismételten dr. Kapitányné Móré Annát bízza meg a Városközponti Óvoda magasabb vezetői (óvodavezetői) feladatainak ellátásával- illetménye, besorolása és közalkalmazotti jogviszonya egyéb feltételeinek változatlanul hagyása mellett augusztus 1. napjától kezdődő újabb 5 éves időtartamra. 2. kérje fel az Oktatási és Kulturális Referatúra vezetőjét a szükséges munkáltatói intézkedések megtételére Határidő: Felelős: Dr. Hoppál Péter a Bizottság elnöke Kapják: Nagy Csaba alpolgármester Dr. Bokor Károly főosztályvezető Fazekas Orsolya referens Dr. Halmosné Czigelédi Judit főtanácsos 15. A Nyugati Városrészi Óvoda magasabb vezetői/óvodavezetői megbízása Előadó: Dr. Halmosné Czigelédi Judit főtanácsos Meghívott: Battyáni Istvánné óvodavezető A Bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 190/2012.(12.12.) számú A Nyugati Városrészi Óvoda magasabb vezetői/óvodavezetői megbízásáról A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy 1. ismételten dr. Battyáni Istvánnét bízza meg a Nyugati Városrészi Óvoda magasabb vezetői (óvodavezetői) feladatainak ellátásával- il-

16 16 letménye, besorolása és közalkalmazotti jogviszonya egyéb feltételeinek változatlanul hagyása mellett augusztus 1. napjától kezdődő újabb 5 éves időtartamra. 2. Kérje fel az Oktatási és Kulturális Referatúra vezetőjét a szükséges munkáltatói intézkedések megtételére. Határidő: Felelős: Dr. Hoppál Péter a Bizottság elnöke Kapják: Nagy Csaba alpolgármester Dr. Bokor Károly főosztályvezető Fazekas Orsolya referens Dr. Halmosné Czigelédi Judit főtanácsos 16. Budai Városkapu Iskola magasabb vezetői/igazgatói megbízása Előadó: Dr. Halmosné Czigelédi Judit főtanácsos Meghívott: Borsayné Lengyel Erika, Csovcsics Erika pályázó A Bizottság 5 igen szavazattal a előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 191/2012.(12.12.) számú A Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény magasabb vezetői/igazgatói megbízásáról A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy 1. nyilvánítsa eredményesnek a Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény magasabb vezetői beosztására kiírt pályázatot. 2. Csovcsics Erikát bízza meg a Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény magasabb vezetői feladatainak ellátásával december 14. napjától július 31. napjáig. 3. Csovcsics Erika jövedelmét az alábbiak szerint állapítsa meg: ,- Ft garantált alapilletmény, ,- Ft százalékos illetménykiegészítés, ,- Ft munkáltatói döntésen alapuló illetménykiegészí-

17 17 tés, ,- Ft magasabb vezetői pótlék, ,- Ft nyelvvizsgapótlék. Összesen: ,- Ft. ( ,- Ft) 4. kérje fel az Oktatási és Kulturális Referatúra vezetőjét a szükséges munkáltatói intézkedések megtételére. Határidő: Felelős: Dr. Hoppál Péter az Bizottság elnöke Kapják: Nagy Csaba alpolgármester Hári József elhagyta az ülést, a Bizottság létszáma 4 főre csökkent. 17. A köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételével kapcsolatos döntések meghozatala Előadó: Petren Ferencné vezető-főtanácsos, Szalai Csilla vezető-főtanácsos, Cselik László vezető-főtanácsos Meghívott: Dr. Kovács Miklós jogász Burjánné Borbás Hajnalka szociális ügyintéző Borbás Károly igazgató, Elszámolóhoz Bodor Kornélia igazgató-helyettes, Elszámolóhoz Dr. Héjjas-Ambrus Erzsébet osztályvezető, Elszámolóhoz A Bizottság 3 igen, 1 nem szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 192/2012.(12.12.) számú Köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati intézmények állami fenntartásba adásáról Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az állami köznevelési feladatok, illetve az azt ellátó intézmények állami fenntartásba vételével kapcsolatban az alábbi döntéseket hozza: I. Intézményátszervezés Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy január 1-jei hatállyal beolvadással a Klebelsberg Intézményfenn-

18 18 tartó Központ fenntartásába adja Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő alábbi intézményeket: Hajnóczy József Kollégiumot Janus Pannonius Gimnáziumot Kodály Zoltán Gimnáziumot Leőwey Klára Gimnáziumot Éltes Mátyás Iskolát. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy január 1-jei hatállyal beolvadással a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásába és működtetésébe adja Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő alábbi intézményeket: Pécsi Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátói pari Szakközépiskola és Szakiskolát Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskolát Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumot Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskolát Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskolát Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskolát 500. számú Angster József Szakképző Iskolát Pécsi Központi Képzőhelyet. A Közgyűlés az állami és önkormányzati feladatot egyaránt ellátó Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központot, Budai Városkapu Iskolát, Mecsekaljai Iskolát, Megyervárosi Iskolát, Városközponti Iskolát, Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatóságát Átszervezi azzal, hogy az állami köznevelési feladatok ellátását január 1-től átadja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az állami köznevelési feladatátadás után az önkormányzat fenntartásában maradó óvodai nevelés feladatát ellátó Vasas-Somogy- Hirdi Óvodát, az Illyés Gyula Óvodát, a Rácvárosi-istenkúti Óvodát valamint a Belvárosi Óvodát január 1-től önálló jogi személyiséggel rendelkező intézményként működteti. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy utasítsa a Referatúra vezetőjét, hogy az önkormányzat fenntartásában maradó óvodai nevelés feladatát ellátó intézmények új OM-azonosítója érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: január 1. Felelős: Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Bokor Károly főosztályvezető

19 19 Borbás Károly igazgató Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az Önkormányzat az előterjesztés 1. számú melléklete szerinti tartalommal kössön megállapodást a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételével összefüggő intézmény átadás-átvételről, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszám átadásáról, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyonelemek, jogok és kötelezettségek megosztásáról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy felhatalmazza a polgármestert az előterjesztéshez 1. számú mellékletként csatolt megállapodás aláírására. Határidő:2012. december 15. Felelős: Dr. Páva Zsolt Dr. Bokor Károly Borbás Károly igazgató Köznevelési intézmények vezetői Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásába adott intézmények és az átadott feladatokkal érintett intézmények működtetési feladatainak ellátására a Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezetet jelöli ki. Határidő: január 1. Felelős: Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Bokor Károly főosztályvezető Borbás Károly igazgató Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a köznevelési feladat ellátására létesített Pécs- Keszü-Kökény Intézményfenntartó Mikrotársulást, Pécs-Bakonya-Cserkút-Orfű-Kővágótöttös Intézményfenntartó Mikrotársulást, Pécs-Pogány Intézményfenntartó Mikrotársulást, Pécs-Nagykozár Intézményfenntartó Mikrotársulást június 30-i hatállyal felmondja. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy kérje fel a polgármestert a társult önkormányzatok polgármestereinek értesítésére. Határidő: december 31. Felelős: Dr. Páva Zsolt polgármester II. Alapító okiratok módosítása

20 20 Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Budai Városkapu Iskola, a Mecsekaljai Iskola, a Megyervárosi Iskola, a Városközponti Iskola, az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ valamint a Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága alapító okiratából a évi CLXXXVIII törvény pontja, valamint a évi CXC. törvény 4. (1) bekezdése alapján az állami köznevelési feladatokat január 1-jei hatállyal törli. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az 1. pontban felsorolt intézmények alapító okiratából törli az állami köznevelési feladatot ellátó intézményegységeket, feladatellátási helyeket Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Budai Városkapu Iskola alapító okiratából törli az alábbiakat: Komlói út 58. Fehérhegyi Speciális Szakiskola 7629 Pécs, Frankel Leó u. 33. Bártfa Utcai Általános Iskola 7627 Pécs Bártfa u. 5. Szieberth Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 7630 Pécs Zsolnay Vilmos út 90. Vasas- Somogy-Hirdi Általános Iskola 7691 Pécs Bencze József u. 13/ Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Hird, Hirdi út Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Mecsekaljai Iskola alapító okiratából törli az alábbiakat: 7633 Pécs, Bánki Donát u. 2. Jurisics Utcai Általános Iskola 7624 Pécs, Jurisics Miklós u. 17. Köztársaság Téri Általános Iskola 7623 Pécs, Köztársaság tér 1. Kovács Béla Általános Iskola 7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27. Fekete István Általános Iskola 7677 Orfű, Ady Endre u Pécs, Égerköz Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Megyervárosi Iskola alapító okiratából törli az alábbiakat 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Anikó Utcai Általános Iskola 7632 Pécs, Anikó u. 1. Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola 7632 Pécs, Aidinger u. 41. Illyés Gyula Általános Iskola 7636 Pécs, Málomhegyi út 1.

21 Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Városközponti Iskola alapító okiratából törli az alábbiakat: 7623 Pécs, Mezőszél utca 1. Belvárosi Általános Iskola 7621 Pécs, Megye u. 15. Jókai Mór Általános Iskola 7622 Pécs, Jókai u. 49. Mátyás Király Utcai Általános Iskola 7624 Pécs, Mátyás király u. 17. Liszt Ferenc Zeneiskola 7621 Pécs, Rákóczi u Pécs, Dr. Majorossy Imre u Pécs, Megye u Pécs, Mátyás király u Pécs, Jókai u Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ alapító okiratából törli az alábbiakat: 1.sz. Általános Iskola 2. Sz. Általános Iskola Gimnázium Kollégium Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Szakmai Szolgáltató Étterem Művészeti Iskola Telephelyek: 7625 Pécs, Cserző köz 2. Tagintézmények: Pogányi Általános Iskola 1-4. évfolyam Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola 7625 Pécs, Cserző köz Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága alapító okiratának 7. pontjából a Korai fejlesztés, gondozás tevékenység megjelölést január 1-jei hatállyal törli. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az átszervezéssel érintett, az önkormányzat fenntartásában maradó, óvodai feladatokat ellátó intézmények nevét, székhelyét és telephelyét január 1-től az alábbiak szerint módosítja: Budai Városkapu Iskola új elnevezése: Vasas- Somogy-Hirdi Óvoda Székhelye: 7691 Pécs D. u. 1. Telephelye: 7691 Pécs Bányatelep Pécs Zengő u 49/A. Megyervárosi Iskola új elnevezése: Illyés Gyula Óvoda

22 22 Székhelye: 7636 Málomhegyi út 1. Mecsekaljai Iskola új elnevezése: Rácvárosi-istenkúti Óvoda Székhelye: 7634 Pécs Rácvárosi út 56. Telephelye:7635 Pécs Nagydeindoli út 2/2. Városközponti Iskola új elnevezése: Belvárosi Óvoda Székhelye: 7621 Pécs Papnövelde u telephelye:7624 Pécs Kodály Zoltán u. 17/a Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ, a Budai Városkapu Iskola, a Megyervárosi Iskola, a Mecsekaljai Iskola, Városközponti Iskola, valamint a Kisgyermek Szociális Intézmények Igazgatósága alapító okiratát módosító okiratát és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az előterjesztés 2. számú mellékletében foglalt tartalommal elfogadja. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt az alapító okiratot módosító okiratok és az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet alapító okiratát január 1-jei hatállyal az előterjesztés 3. számú melléklete szerinti módosító okiratban foglaltaknak megfelelően módosítsa. Felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt az alapító okiratot módosító okirat és az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat aláírására. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy utasítsa a Pénzügyi Főosztály vezetőjét, hogy az alapító okiratok módosításának a Magyar Államkincstárnál vezetett nyilvántartáson történő átvezetéséről gondoskodjon. Határidő: január 1. Felelős: Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Lovász István jegyző Dr. Bokor Károly főosztályvezető Pénzügyi Főosztály vezetője III. Álláshelyek módosítása, munkáltatói Intézkedések Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az állami köznevelési feladat ellátását szolgáló pedagógus, pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó, nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő munkaköröknek megfelelő álláshelyeket január 1-től átadja az Intézményfenntartó Központnak. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a szakképző iskolák működésének biztosítására létesített technikai, il-

23 23 letve egyéb munkaköröknek megfelelő álláshelyeket január 1-től átadja az Intézményfenntartó Központnak. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy a 2. pontban foglalt kivétellel a működtetési feladatok ellátására alkalmazott technikai dolgozók és egyéb alkalmazottak foglalkoztatására a Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezetet jelöli ki. Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy utasítsa a Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet vezetőjét, hogy a munkáltató személyében bekövetkező változással kapcsolatban a szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: december 15. Felelős: Dr. Bokor Károly főosztályvezető Borbás Károly igazgató 18. Óvodák alapító okiratának módosítása Előadó: Petren Ferencné vezető-főtanácsos A Bizottság 4 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 193/2012.(12.12.) számú az óvodák alapító okiratának módosításáról Az Oktatási és Kulturális Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy: 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Városközponti Óvoda alapító okiratából január 1-i hatállyal törölje a pedagógiai szakmai szolgáltatás szakfeladatot, valamint a tagintézmények elnevezését az előterjesztés mellékletében foglaltak szerint módosítsa. 2. A Közgyűlés a Városközponti Óvoda alapító okiratát módosító és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapí-

24 24 tó okiratát az előterjesztés mellékletében foglalt tartalommal fogadja el. 3. A Közgyűlés a Kertvárosi Óvoda alapító okiratából január 1-i hatállyal törölje a pedagógiai szakmai szolgáltatás szakfeladatot, valamint a tagintézmények elnevezését az előterjesztés mellékletében foglaltak szerint módosítsa. 4. A Közgyűlés a Kertvárosi Óvoda alapító okiratát módosító és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az előterjesztés mellékletében foglalt tartalommal fogadja el. 5. A Közgyűlés a Nyugati Városrészi Óvoda tagintézményeinek elnevezését január 1-i hatállyal az előterjesztés mellékletében foglaltak szerint módosítsa. 6. A Közgyűlés a Nyugati Városrészi Óvoda alapító okiratát módosító és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az előterjesztés mellékletében foglalt tartalommal fogadja el. 7. A Közgyűlés a Keleti Városrészi Óvoda tagintézményeinek elnevezését január 1-i hatállyal az előterjesztés mellékletében foglaltak szerint módosítsa. 8. A Közgyűlés a Keleti Városrészi Óvoda alapító okiratát módosító és a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az előterjesztés mellékletében foglalt tartalommal fogadja el. 9. A Közgyűlés hatalmazza fel a Polgármestert és a Jegyzőt az alapító okiratot módosító okiratok és a módosítással egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok aláírására. 10. A Közgyűlés utasítsa a Pénzügyi Főosztály vezetőjét, hogy gondoskodjon az alapító okiratok módosításának a Magyar Államkincstár törzskönyvi nyilvántartásán történő átvezetéséről. Határidő: 2012.december 13. Felelős: Staub Ernő Kapják: Dr. Bokor Károly főosztályvezető Fazekas Orsolya referens Petren Ferencné vezető főtanácsos 19. Pécs, Színház tér 2. Ingatlan használatba adása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ részére Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Referatúra Előadó: Flórián Judit vagyongazdálkodási ügyintéző

25 25 A Bizottság 4 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi állásfoglalást 194/2012.(12.12.) számú Pécs, Színház tér 2. sz. ingatlan használatba adásáról a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ részére 1. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy az Önkormányzat a Pécs, Színház tér 2. sz. alatti ingatlanát december 15-től tartó határozatlan időtartamra a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ részére adja ingyenes használatba az előterjesztéshez csatolt szerződés 2. A Bizottság javasolja a Közgyűlésnek, hogy hatalmazza fel a Polgármestert az előterjesztéshez mellékelt szerződés aláírására. Határidő: január 1. Felelős: dr. Páva Zsolt polgármester dr. Bokor Károly Kapják: dr. Páva Zsolt polgármester, Nagy Csaba alpolgármester Trombitás Károly bizottsági elnök, dr. Hoppál Péter bizottsági elnök dr. Bokor Károly főosztályvezető 20. Egyebek: Lengvárszky Attila: további megtárgyalandó téma nem lévén, megköszöni a részvételt. Az ülést 12 óra 25 perckor bezárja. K. m. f. Dr. Hoppál Péter a Bizottság elnöke A jegyzőkönyvet készítette: Fazekas Orsolya Vezető-főtanácsos

Összefoglaló. az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. június 18-án megtartott üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126.

Összefoglaló. az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. június 18-án megtartott üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. 03-3/9-13/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. június 18-án megtartott üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Dr. Hoppál Péter elnök, Lengvárszky

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése. /2012. (04.02.) számú állásfoglalása. A közoktatási intézmények alapító okiratának módosításáról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése. /2012. (04.02.) számú állásfoglalása. A közoktatási intézmények alapító okiratának módosításáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése OKTATÁSI ALBIZOTTSÁGÁNAK /2012. (04.02.) számú állásfoglalása A közoktatási intézmények alapító okiratának módosításáról Az Oktatási Albizottság javasolja

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Bizottság az ülés napirendjét 5 egybehangzó igen szavazattal

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Bizottság az ülés napirendjét 5 egybehangzó igen szavazattal 03-3/9-8/2016. Összefoglaló a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2016. május 11-én megtartott rendkívüli üléséről. Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Bognár László elnök,

Részletesebben

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-17/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. július 18-án megtartott rendkívüli üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Lengvárszky Attila

Részletesebben

2. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Páva Zsolt s. k. Dr. Lovász István s. k.

2. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Dr. Páva Zsolt s. k. Dr. Lovász István s. k. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 4/2016. (II.2.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek meghatározásáról szóló 30/2007. (VI.22.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Konyha típusa. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. főző. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. főző

Konyha típusa. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. főző. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. tálaló. főző Ellátandó Intézmények neve/címe Konyha típusa Főzőkonyha működési engedély száma, engedélyezett adagszáma PMJV ISZI 7633 Pécs Zipernowsky Károly u. 1. PMJV ISZI Tüzér utcai Idősek Otthona 7633 Pécs, Tüzér

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Kulturális és Köznevelési Bizottságának 3/2016.(01.13.) számú h a t á r o z a ta Pécs Megyei Jogú Város 2016. évi rendezvényekhez kötődő közterület-használat

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság március 16-ai, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott ülésén.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság március 16-ai, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott ülésén. 03-3/28-4/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2016. március 16-ai, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Juhászné Dr. Müllner Marianna a

Részletesebben

A napirendhez egyéb javaslat hiányában a módosításra figyelemmel kéri annak elfogadását.

A napirendhez egyéb javaslat hiányában a módosításra figyelemmel kéri annak elfogadását. 03-3/9-3/2015. Összefoglaló a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2015. február 25-én megtartott rendes üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Bognár László elnök,

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 259/2008. (05. 29.) sz. határozata. a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 259/2008. (05. 29.) sz. határozata. a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 259/2008. (05. 29.) sz. határozata a középfokú oktatási intézmények átszervezéséről Pécs Megyei Jogú Város közoktatását meghatározó stratégiai dokumentumokban

Részletesebben

Összefoglaló. Megállapítja, a bizottság az ülés napirendjét 5 egybehangzó igen szavazattal

Összefoglaló. Megállapítja, a bizottság az ülés napirendjét 5 egybehangzó igen szavazattal 03-3/9-4/2011. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2011. március 2-án, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Higiéniai vegyi- és papíráruk beszerzése az Elszámolóház és a telephelyei részére - 1. sz. szerződésmódosítás

Higiéniai vegyi- és papíráruk beszerzése az Elszámolóház és a telephelyei részére - 1. sz. szerződésmódosítás Higiéniai vegyi- és papíráruk beszerzése az Elszámolóház és a telephelyei részére - 1. sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/114 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

Összefoglaló. a Kulturális és Köznevelési Bizottság november 18-án megtartott üléséről. Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126.

Összefoglaló. a Kulturális és Köznevelési Bizottság november 18-án megtartott üléséről. Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. 03-3/9-10/2015. Összefoglaló a Kulturális és Köznevelési Bizottság 2015. november 18-án megtartott üléséről. Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Bognár László elnök, Vozár

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta.

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta. 03-3/10-1/2013. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2013. január 22-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes,

Részletesebben

a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról

a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 310/2011. (06. 23.) számú határozata a Pécsi Nemzeti Színház és a Bóbita Bábszínház nonprofit korlátolt felelősségű társasággá alakításáról 1. Pécs Megyei

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. Gyermekvédelmi alap és szakellátások biztosításához szükséges további döntésekről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. Gyermekvédelmi alap és szakellátások biztosításához szükséges további döntésekről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2013. (09.19.) számú határozata Gyermekvédelmi alap és szakellátások biztosításához szükséges további döntésekről 1.) A Közgyűlés a Pécs és Környéke

Részletesebben

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Huba Csaba bizottsági tag Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági tag

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Huba Csaba bizottsági tag Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági tag 03-3/63-20/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. július 31-én, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. 03-3/15-1/2017. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2017. január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia Péter a

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság november 10-ei üléséről

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság november 10-ei üléséről 03-3/12-28/2011. Ö S S Z E F O G L A L Ó Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2011. november 10-ei üléséről Helyszín: Polgármesteri Hivatal (Pécs, Széchenyi tér 1.) I. emelet

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 08-8/1698-8/2012 TÁRGY: MÚZEUMOK ÉS KÖNYVTÁR ÁTADÁS-ÁTVÉTELE MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. DECEMBER 13-I ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ:

Részletesebben

az Oktatási és Kulturális Bizottság március 9-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről

az Oktatási és Kulturális Bizottság március 9-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről 03-3/9-5/2011. Ö s s z e f o g l a l ó az Oktatási és Kulturális Bizottság 2011. március 9-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

1. Az Ör. 5. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 2. Az Ör. 6. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.

1. Az Ör. 5. melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 2. Az Ör. 6. melléklete helyébe a 2. melléklet lép. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2017. (X..) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek meghatározásáról szóló 5/2017. (I.23.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 08-8-1235/2012. TÁRGY: ÁLLÁSHELYEK MÓDOSÍTÁSA A KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK- BEN MELLÉKLET: 1 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2012. JÚNIUS 21-I ÜLÉSÉRE

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX: HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2012.

Részletesebben

Összefoglaló. A bizottság az ülés napirendjét az elhangzott módosításokkal 4 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A bizottság az ülés napirendjét az elhangzott módosításokkal 4 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-7/2011. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2011. április 6-án, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 05-5/893-3/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácsterme

Részletesebben

Kulturális és Köznevelési Bizottság évi munkaterve. A Kulturális és Köznevelési Bizottság évi munkatervének elfogadása

Kulturális és Köznevelési Bizottság évi munkaterve. A Kulturális és Köznevelési Bizottság évi munkatervének elfogadása Kulturális és Köznevelési Bizottság 2017. évi munkaterve Január 18. Február 15. Március 22. A Kulturális és Köznevelési Bizottság 2017. évi munkatervének elfogadása Óvodák nyári zárva tartásának meghatározása

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 362/2012. (11.15.) számú határozata

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. 362/2012. (11.15.) számú határozata Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 362/2012. (11.15.) számú határozata a KEOP-2012-5.5.0 konstrukció keretében megvalósítandó épületenergetikai fejlesztésekkel kapcsolatos döntések meghozataláról

Részletesebben

Kérdőívek alapján összeállított kockázatelemzés Kockázati mérőszámok rangsora 2012. évre vonatkozóan

Kérdőívek alapján összeállított kockázatelemzés Kockázati mérőszámok rangsora 2012. évre vonatkozóan 1. sz. melléklet Kérdőívek alapján összeállított kockázatelemzés Kockázati mérőszámok rangsora 2012. évre vonatkozóan Intézmények megnevezése Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet 28 Pécsi Művészeti

Részletesebben

Összefoglaló. Urbán Eszter jegyzőkönyvvezető

Összefoglaló. Urbán Eszter jegyzőkönyvvezető 03-3/63-11/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. május 7-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Gazdag István bizottsági tag Huba Csaba bizottsági tag Erb József bizottsági tag

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Gazdag István bizottsági tag Huba Csaba bizottsági tag Erb József bizottsági tag 03-3/83-19/2014. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2014. július 2-án, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Népjóléti és Sport Bizottság október 5-ei üléséről

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Népjóléti és Sport Bizottság október 5-ei üléséről 03-3/11-24/2011. Ö S S Z E F O G L A L Ó Készült a Népjóléti és Sport Bizottság 2011. október 5-ei üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Moór Eszter: köszönti az ülésen megjelenteket.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 07-7/1216-6/2016. TÁRGY: INDÍTHATÓ ÓVODAI CSOPORTOK A 2016/2017. NEVELÉSI ÉVBEN MELLÉKLET: - E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE KULTURÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI

Részletesebben

Szám: 03-3/1-9/2015. M E G H Í V Ó

Szám: 03-3/1-9/2015. M E G H Í V Ó Szám: 03-3/1-9/2015. M E G H Í V Ó Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2015. május 28-án (csütörtök) 09.00 órai kezdettel tartja ülését a Városháza nagytermében, 7621 Pécs, Széchenyi tér 1.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ügyszám: 08-8/743-9/2012. 8. sz. melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyőlése Oktatási és Kulturális Bizottságának

Pécs Megyei Jogú Város Közgyőlése Oktatási és Kulturális Bizottságának melléklet 2/2010. (10.28.) számú a Dél-Dunántúli Idegenforgalmi Nonprofit Kft. közterület-használat engedélyezési kérelmérıl Az Oktatási és Kulturális Bizottság egyetért azzal, hogy a Dél-Dunántúli Idegenforgalmi

Részletesebben

Higiéniai vegyi- és papíráruk beszerzése az Elszámolóház és a telephelyei részére - eredmény

Higiéniai vegyi- és papíráruk beszerzése az Elszámolóház és a telephelyei részére - eredmény Higiéniai vegyi- és papíráruk beszerzése az Elszámolóház és a telephelyei részére - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/105 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság 3 egybehangzó igen szavazattal a napirendet elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság 3 egybehangzó igen szavazattal a napirendet elfogadta. 03-3/32-2/2016. ÖSSZEFOGLALÓ a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2016. január 27-én a Városháza II. emelet 203. számú helységében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában álló oktatási intézményeiben takarítási szolgáltatás ellátása - szerződésmódosítás

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában álló oktatási intézményeiben takarítási szolgáltatás ellátása - szerződésmódosítás Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában álló oktatási intézményeiben takarítási szolgáltatás ellátása - szerződésmódosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/109 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2012. december 13- án tartandó soron kívüli üléséről. Jelen vannak: Bejelentéssel vannak: Meghívottak: távol Dr. Sütő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. december 11-én 08.00 órától 09.30 óráig a Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének nyílt ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében (3671 Borsodnádasd,

Részletesebben

Ahhoz, hogy az Ügynökség elfogadja a hiánypótlást a Közgylési határozatban az alábbiaknak kell szerepelnie:

Ahhoz, hogy az Ügynökség elfogadja a hiánypótlást a Közgylési határozatban az alábbiaknak kell szerepelnie: 1. sz. melléklet Helyben Dátum: 2009. november 17. Ügyintéz: Kálmán Zsolt Ügyiratszám: 08-8/2536/2009 Tárgy: Beszámoló Tisztelt Közgylés! Önkormányzatunk pályázott a D.D.O.P/5.1.5.B Települési bel- és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék:

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék: JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich. u.6. sz.) 2010. június. 25-én 10.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa Rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

54/2015. (VI. 19.) KT.

54/2015. (VI. 19.) KT. JEGYZŐKÖNYV 10 015-18/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. június 19-én de 8,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 54/2015. (VI.

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Jogi és Ügyrendi Bizottsága E l n ö k 03-3/28-20/2016. M E G H Í V Ó

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Jogi és Ügyrendi Bizottsága E l n ö k 03-3/28-20/2016. M E G H Í V Ó Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Jogi és Ügyrendi Bizottsága E l n ö k 03-3/28-20/2016. M E G H Í V Ó a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2016. december 6-án (kedd) 14.00 órakor a Városháza (7621

Részletesebben

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca 13. 7691 Pécs-Somogy, Bányatelep 42. 7691 Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47. A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Székhelye: 7629 Pécs, Komlói u. 58.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján tartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján tartott üléséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24. / 46/390-120 FAX: 46/390-305 korjegyzoseg.bukkszentkereszt@digikabel.hu www.bukkszentkereszt.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 11-A/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án megtartott üléséről. 2 Mérges

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága E l n ö k e MEGHÍVÓ. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága E l n ö k e MEGHÍVÓ. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága E l n ö k e 03-3/176-1/2017. MEGHÍVÓ A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2017. február 15-én (szerda) 14.00 órai kezdettel,

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 29/2015. Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtök) a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet 7621 Pécs, Bercsényi u. 3.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: a szigetbecsei Petőfi Sándor Művelődési Házban a 2012. december 11-én tartott Lórév Község Képviselő-testülete, Makád Község Képviselő-testülete és Szigetbecse Község Képviselő-testülete

Részletesebben

01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV

01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV 01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV 2009. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26., Dr. Lelkes Ákos alpolgármester Bíró

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága 2010. december 16-án 8:20 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

134/2016. (IV.19.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról

134/2016. (IV.19.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról 134/2016. (IV.19.) számú Ügyrendi-Jogi-Szociális Bizottsági határozat Jegyzőkönyv hitelesítő személyének megállapításáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi-Jogi- Szociális

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS (TERVEZET)

MEGÁLLAPODÁS (TERVEZET) MEGÁLLAPODÁS (TERVEZET) a Pécs Megyei Jogú Város által működtetett köznevelési intézmény(ek) állami működtetésbe vételével összefüggő, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszámátadásról, valamint a feladatellátáshoz

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása. KIVONAT A Képviselő-testület 2017. január 26-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának 591/2016. (11.16.) számú á l l á s f o g l a l á s a az Önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok személyi

Részletesebben

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Mecsekaljai Óvoda, Általános Iskola és Középiskola Rövid és rövidített neve: Mecsekaljai Iskola Székhelye: 7633 Pécs, Bánki Donát utca 2. Az Intézmény

Részletesebben

Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok.

Módosító okirat. 2. Az alapító okiratból elhagyásra kerül A költségvetési szerv OM azonosítja és a A költségvetési szerv törzsszáma sorok. Okirat száma: 0-/9-15/01. Módosító okirat A Pécs Közgyűlése által 01. május 4. napján kiadott 08-8/08-/01. okiratszámú alapító okiratát az államháztartásról szóló 011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Népjóléti és Sport Bizottság 2015. április 22-én a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott üléséről

ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Népjóléti és Sport Bizottság 2015. április 22-én a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott üléséről 1 03-3/11-8/2015. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Népjóléti és Sport Bizottság 2015. április 22-én a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott üléséről Jelen vannak: Sztojkovics Éva bizottsági elnök,

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 05-5/150-2/2011. TÁRGY: ÉVI PÁLYÁZAT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSSEL KAPCSOLATOS EGYSZERI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSÉHEZ (II.

IKTATÓSZÁM: 05-5/150-2/2011. TÁRGY: ÉVI PÁLYÁZAT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSSEL KAPCSOLATOS EGYSZERI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSÉHEZ (II. IKTATÓSZÁM: 05-5/150-2/2011. TÁRGY: 2011. ÉVI PÁLYÁZAT A LÉTSZÁMCSÖKKENTÉSSEL KAPCSOLATOS EGYSZERI HOZZÁJÁRULÁS IGÉNYLÉSÉHEZ (II. ÜTEM) MELLÉKLET: E LİTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök

Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. április 5-én 14.35 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési és Kommunális Bizottságának Elnöke M E G H Í V Ó

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési és Kommunális Bizottságának Elnöke M E G H Í V Ó Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési és Kommunális Bizottságának Elnöke 03-3/32-7/2016. M E G H Í V Ó a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2016. március 16-án (szerdán) 15.00 órakor

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pannonhalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 28-án 18:00 órakor megtartott nyílt Képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint. Bagó

Részletesebben

a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására

a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.sz: 35180/2010 J a v a s l a t a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés 21/2000. (II.28.)

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 1/2015.(I.05.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 2/2015.(I.05.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 13.416-1/2019 Javaslat a alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A (a továbbiakban: Óvoda) alapító okiratának módosításáról a fenntartó,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet alapító okiratának

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság április 19-én órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. április 19-én 12.00

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság április 25-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott ülésén.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság április 25-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott ülésén. 03-3/275-3/2017 ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2017. április 25-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott ülésén. Jelen vannak: dr. Juhászné dr. Müllner Marianna a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 03-3/19-2/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült a Pécs-Vasas Településrészi Önkormányzat 2014. június 17-ei a Berze N. J. Művelődési Házban, Pécs-Vasas, Szövetkezet u. 13. sz. alatt megtartott üléséről Jelen

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 362/2016.(11.17.) sz. határozata az Önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok személyi kérdéseiről 1. A Közgyűlés a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit

Részletesebben

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről.

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40059 69/2014 Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A III. számú határozati javaslat 1. melléklete Okirat száma:.../2015 Módosító okirat A Miskolci Közintézmény-működtető Központ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által 2014. december

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése december 19-i ülésére. Tagok delegálása iskolák intézményi tanácsába

ELŐTERJESZTÉS. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése december 19-i ülésére. Tagok delegálása iskolák intézményi tanácsába ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL 8901 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 17-19. 92/502-100, fax: 92/311-474 E-mail: balaicz@zalaegerszeg.hu napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Zalaegerszeg Megyei Jogú

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat

Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40174 70/2013. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2013. augusztus 26. napján 15:30 kor a Városháza (Fő

Részletesebben

a Humánerőforrás Bizottság 2013. november 11-én 13.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében tartott üléséről

a Humánerőforrás Bizottság 2013. november 11-én 13.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében tartott üléséről Pápa Város Önkormányzatának Humánerőforrás Bizottsága Szám: 6/4-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Humánerőforrás Bizottság 2013. november 11-én 13.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében

Részletesebben

Higiéniai vegyi- és papíráruk beszerzése az Elszámolóház és a telephelyei részére - eredmény

Higiéniai vegyi- és papíráruk beszerzése az Elszámolóház és a telephelyei részére - eredmény Higiéniai vegyi- és papíráruk beszerzése az Elszámolóház és a telephelyei részére - eredmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/75 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

M E G H Í V Ó. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság szeptember 24-én (szerda) 14,00 órai kezdettel,

M E G H Í V Ó. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság szeptember 24-én (szerda) 14,00 órai kezdettel, Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának E l n ö k e 03-3/18-29/2014. M E G H Í V Ó A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. szeptember 24-én (szerda) 14,00 órai kezdettel, a Városháza I. em. 126. sz. helyiségében

Részletesebben

M E G H Í V Ó N A P I R E N D

M E G H Í V Ó N A P I R E N D M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 01-én /csütörtök/ 16.00 órai kezdettel a Sárvári Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében /Sárvár, Várkerület 3. II.em./ rendkívüli

Részletesebben

Iktatószám: 542-4/2007

Iktatószám: 542-4/2007 JEGYZŐKÖNYV A Pénzügyi Bizottság 2007. március 21.-én megtartott üléséről Iktatószám: 542-4/2007 Jelen vannak: Nagy István Elnök Orosz Lászlóné Képviselő tag Jékli Sándor Képviselő tag Kiss Barnabás Szakértő

Részletesebben

Javaslat. a Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítására. Ózd, február 13.

Javaslat. a Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítására. Ózd, február 13. Javaslat a Gazdasági Ellátó Központ Alapító Okiratának módosítására Ózd, 2014. február 13. Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály Köznevelési Csoport Tisztelt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Háromfa községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Brantmüller Zoltán polgármester Tratnyek Gyula alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. jegyzőkönyvvezető. Meghívottak: az 5. Sz. Általános Iskola igazgató-helyettese a Kodály Zoltán Általános Iskola igazgató-helyettese

JEGYZŐKÖNYV. jegyzőkönyvvezető. Meghívottak: az 5. Sz. Általános Iskola igazgató-helyettese a Kodály Zoltán Általános Iskola igazgató-helyettese JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottságának 2013. április 23-án 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatalban

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott

Részletesebben