2014. szeptember 1. szám VII.évfolyam

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2014. szeptember 1. szám VII.évfolyam"

Átírás

1 2014. szeptember 1. szám VII.évfolyam Joannes Kájoni Szakközépiskola Miről olvashatsz? Gondolatok tanév kezdetén Ez történt... Megkérdeztük a kájonisokat Irodalom-colţ literar Kamasz panasz SzakMa A DT tavalyi rendezvényei képekben

2 Gondolatok tanév kezdetén KEDVES KÁJONISOK! Elkezdődött egy új tanév, új célokkal, új reményekkel, új feladatokkal. Szeretném, ha iskolánkat az élet dolgai és a tudományok iránti nyitottság jellemezné. Az évek során egy olyan közösséggé formálódtunk, melyben a diák, a tanár és a szülő együtt kapcsolódnak be az iskola életébe. Kívánom, legyen továbbra is aktív ez az együttműködés. A diákok intelligenciáján is múlik, hogy fegyelem van-e az órákon, de ne feledjük, hogy a szülői és tanári példakép mintáját követi a gyermek. Mint igazgató nyitott vagyok minden kezdeményezésre, mely az iskolai tevékenység minőségét javítja. Kedves tanártársaim! Olyan értékeket kell közvetítenünk, amely diákjaink majdani felnőtt életét megalapozhatja. Hisz olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája. Kívánok nektek erőt és hitet, tanulni vágyó diákokat és együttműködő szülőket! Hozzon az idei tanév örömet munkátokban, sikeres tanítványok vigyék tovább iskolánk hírnevét! Kedves tanulók! Remélem, készen álltok az előttetek álló feladatokra. Szent-Györgyi Albert szavait ajánlom figyelmetekbe: Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, hogy megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog. Kedves iskolánkban most belépő IX-es tanulók! Vártunk benneteket, örülünk nektek, hisz ti vagytok bizonyítéka annak, hogy iskolánk egyre keresettebb. Bizalommal forduljatok az osztályfőnökhöz, tanáraitokhoz, a Diáktanácshoz és nagyobb évfolyamos diáktársaitokhoz kérdéseitekkel, gondjaitokkal. Érezzétek jól magatokat az iskolánkban! Kedves XII.-es, végzős diákok! Életetek igen fontos szakaszát zárjátok ebben a tanévben. Jövőre már valamely felsőoktatási intézményben, vagy a választott munkahelyeteken lesztek, itthon vagy valahol a nagyvilágban. De addig is dolgozzatok lelkiismeretesen, mert higgyétek el, a tanulás és munkanélküli eredményességet még nem találták fel. Az itt töltött utolsó tanévben legfontosabb legyen számotokra a sikeres érettségi vizsgára való felkészülés. Mutassatok példát kisebb diáktársaitoknak, fogadjátok meg szüleitek tanácsát. Tanáraitoktól minden segítséget megkaptok, hogy a tudatosan választott életutatok sikerrel induljon el. A mindennapi munkához kitartást, sok örömet, jó egészséget, tudásban és eredményekben gazdag új tanévet kívánok mindannyiunk számára! Sükösd Annamária - 2 -

3 ös tanév kezdete Üdvözlök mindenkit az új tanévben! Újra itt vagyunk, egy új tanév kihívása előtt állva, kíváncsian és izgatottan. Jól telt a nyaratok? Remélem, mindenkinek kijutott az izgalomból, szórakozásból, utazgatásból és persze a felejthetetlen percekből. Ne szomorkodjatok, hogy vége a vakációnak, hiszen tudjátok, hogy az iskolai tanévben is megkaphatjátok mindezt. Üdvözlöm tanárainkat, remélve, hogy tudtak pihenni és lazítani, a nyár után feltöltődve türelmesebben fogják kezelni diákjaikat. Kitartást a IX-dik osztályoknak, sok sikert a tanuláshoz, az új környezet megszokásához és a gólyabálhoz is. Szintén üdvözlöm a X. és XI. osztályosokat is, nektek is pompás eredményeket kívánok. Végzős tanulóként pedig tudom, hogy ránk rengeteg dolog vár ebben a tanévben. Elsősorban a tanulás az érettségire, szervezőinknek a gólyabál lebonyolítása, valamint mindannyiunknak a maturándusz ünnepségre való felkészülés. Bízzatok magatokban és sok kitartást! Tartalmas olvasást, kellemes tanévet, sok vidám pillanatot és eredményes tanévet kívánok mindenkinek. Fülöp Orsolya, XII.A - 3 -

4 Ez történt Szakmai gyakorlat Észak- Írországban Június között iskolánk huszonkét diákja lehetőséget kapott, hogy Észak- Írországban, pontosabban Londonderry-ben végezhesse a szakmai gyakorlatot. Egy teljes napon át tartó fárasztó utazás, kétszeri átszállás, hosszú várakozás után végre megérkeztünk egy gyönyörű helyre, ahol az emberek rendkívül kedvesek, akármennyire is idegen vagy a számukra, ahol a táj lélegzetelállító és ahol minden teljesen más, mint itthon. Mozgalmas, de ugyanakkor fárasztó két hetünk volt, de a kialvatlansággal együtt is úgy érzem, a többiek nevében is mondhatom, hogy teljesen megérte a sok fáradtságot. Első héten délelőttönként napi három angol óránk volt a North West Akadémián. Csoportokra voltunk osztva, attól függően, hogy milyen eredményt értünk el az itthon kitöltött teszten. Tanáraink nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, sok mindent tanulhattunk ez idő alatt, de ami a legfontosabb, hogy gyakoroltuk az angol nyelvet. Sokat fejlődtünk, hiszen rá voltunk kényszerülve a nyelv használatára, másképp nem nagyon tudtunk érvényesülni. Szerencsére könnyen megszoktuk az új környezetet, így nem volt probléma. Angol óra után megkaptuk az ebédcsomagunkat és indulhattunk is a munkahelyünkre, mindenki párban volt elosztva az üzletekben, de volt, aki egyedül kellett megállja a helyét. Első nap természetesen mindenki izgatottan és kicsit félve indult útnak. A kezdeti nehézségeket átvészelve, este vacsoránál összeülve mindenki tele volt élménnyel, és ezt meg akarta osztani a többiekkel. Tőlünk volt hangos a Jack s Bar. A különböző profilú üzletekben zajló gyakorlat által betekintést nyerhettünk az ott folyó munkába és az által, hogy olyan feladatokat kaptunk, amikre a vásárló a polcok között sétálva még csak nem is gondol, tudatosult bennünk, hogy tulajdonképpen nem is olyan könnyű egy kereskedelmi egységben dolgozni. Megtapasztaltuk, milyen az, ha munkatársaid vannak, akik esetleg számítanak rád, vagy ha főnököd van. Szerencsére mindenki jól be tudott illeszkedni az adott munkakörnyezetbe és volt, aki kifejezetten jó kapcsolatot alakított ki a főnökkel. Mindent megtettünk, hogy a lehető legjobban teljesítsünk, elvállalva bármilyen feladatot, így a két hét lejártával a legtöbbünktől úgy búcsúztak, hogy ha lehetőség van rá, akkor szívesen visszavárnak

5 Nagyon sok tapasztalatot szereztünk, ezek után valamivel könnyebb lesz majd, ha munkát kapunk, mert már lesz valamennyi fogalmunk róla, hogyan is működnek a dolgok. Azért, hogy még felejthetetlenebbé tegyék ezt a két hetet, tanáraink gondoskodtak a délutáni programokról, melyekből minden napra jutott egy. Első héten ír táncolni tanultunk, fergeteges hangulat alakult ki, mindenki nevetve próbálta csinálni a bemutatott tánclépéseket, persze kisebb - nagyobb sikerrel. Tettünk egy kellemes sétát az óceán partján. Részt vettünk egy focimeccsen, ahol a mieink játszottak a portugál fiúk ellen, és bár azt mondják a portugálok jó focisták, mégis mi nyertünk, ami részben köszönhető az igazgató úrnak is, mivel kiválóan védett, egy kisebb sérülés árán is. Voltunk bowlingozni, ahol szintén remek hangulat volt, majd jött a hétvége. Ekkor már mindenki rutinosan végezte teendőit, sokkal otthonosabban mozogtunk mindenhol. Szombaton Armagh-ba látogattunk el, megnéztük a város néhány nevezetességét és többet tudtunk meg róluk egy kedves idegenvezető által. A városnézés után a planetárium következett, ahol megnéztünk egy érdekes animációs filmet arról, hogy mi idegenek vagyunk-e. Szó volt csillagképekről, bolygókról és még sok más érdekességről. Vasárnap Belfast-ba utaztunk, hogy megtekintsük a Titanic múzeumot, és egyben a világ legnagyobb kiállítását. Rengeteg új és érdekes információt tudtunk meg a hajó építésének körülményeiről, láthattuk a hatalmas különbséget az első és a másodosztály között, nem is beszélve a harmadosztályról. Azt is megtudhattuk, mik voltak a kapitány utolsó üzenetei a Titanic segítségére siető másik hajónak. A múzeum után a belfasti állatkertbe látogattunk, ahol mindenki megnézhette azt az állatot, amelyre a leginkább kíváncsi volt. A második héten már délelőtt 9-re kellett menjünk dolgozni és 15:30-kor végeztünk. Vacsoráig szabad programunk volt, vacsora után pedig folytatódtak a programok. A hétfőt egy izgalmas paintball-al zártuk, ahol szinte mindenki összegyűjtött néhány zöld foltot, de teljesen megérte, hisz ha csak egy kis időre is, de mi is úgy éreztük magunkat, mint az igazi katonák vagy kommandósok, akik épp bevetésen vannak. Voltunk moziban, a 22 Jump Street című filmet néztük meg; megtudhattuk milyen a body combat, ami hasonlít a boxra csak zenére kellett csinálni; az egyik délutánunk szabad volt, oda mentünk, ahova szerettünk, sétáltunk a városban és vásároltunk. A hétvége a gyönyörű tájakról szólt: szombaton a Carrick a Rede kötélhídon keltünk át, a táj csodálatos volt, és még jó időt is kaptunk, ami nagy szerencse volt. A gyönyörű táj után egy másik gyönyörű táj következett, tettünk egy sétát a híres Óriások Útjánál, ami tényleg egy nagyon érdekes hely. Vasárnap Donegálba utaztunk, és ismét egy rendkívül szép helyen jártunk: Észak-Írország legmagasabb pontján. A kilátás itt is lélegzetelállító volt, megérte a sok gyaloglást. Fájdalmas volt a búcsú, még akkor is, ha már legtöbbünknek hiányzott az otthon. Mire beilleszkedtünk és megszoktuk az új környezetet, indulni kellett haza. Ismét egy hosszú és fárasztó út állt előttünk, de végül gond nélkül, szerencsésen hazaértünk olyan sok élménnyel és emlékkel, hogy az itthoniak alig győzték hallgatni, és talán még hetek, hónapok múlva is eszünkbe jut olyan, amit még nem meséltünk el. Összefoglalva, egy hatalmas élmény volt, rengeteg új dolgot tanultunk, mind szakmailag, mind személyesen, talán mi is kicsit mások lettünk azáltal, hogy láttuk, hogyan élnek máshol az emberek

6 Olyan helyeken jártunk, ahová nem biztos, hogy valaha is eljutottunk volna, olyan dolgokat láttunk, amikről eddig csak álmodtunk... És mindez nem valósulhatott volna meg tanáraink nélkül, akik vállalták a hatalmas felelősséget és elrepültek huszonkét gyerekkel egy idegen országba. Köszönjük! Dabóczi Blanka X.A Vélemények az írországi szakmai gyakorlatról Keresztes Kálmán: Először is köszönöm szépen, hogy részt vehettem. Pár szóban összefoglalva, nagyon csodálatos és lenyűgöző volt. Azonkívül, hogy fejlődött az angoltudásom, világot láttam és megismertem más kultúrákat. Mind a két hét nagyon jól telt úgy a praktika, mint a különböző programok, amelyeket nagyon jól megszerveztek. Ha tehetném, bármikor visszamennék! Lakatos Nóra: Londonderryben, ez alatt a két hét szakmai gyakorlat alatt nagyon sok személyes- és szakmai tapasztalatot szereztünk. Ezek mellett nem mindennapi élményekben volt részünk, lehetőségünk volt, hogy sok szép helyet meglátogassunk és sok új embert ismerhettünk meg. Mindannyian sokat tanultunk Írország és Észak- Írország kultúrájáról és bepillantást nyerhettünk az ottani emberek mindennapi életébe. Lakatos Piroska: Nekem nagyon tetszett ez a gyakorlat a szabadidős tevékenységekkel karöltve, nagyon jól telt, rengeteget tanultam, sok új tapasztalatot szereztem, új embereket ismerhettem meg, új kultúrát, más értékrendet. Örülök, hogy részt vehettem, nem tudom elégszer megköszönni tanárainknak, hiszen nem mindenkinek adódik meg egy ilyen lehetőség. A gyakorlat nagyon jó volt, a dolgozók kedvesek voltak, megértőek és nem utolsó sorban segítőkészek. A szabadidős tevékenységek változatosak és élménydúsak voltak. Köszönöm, hogy elmehettem! :) - 6 -

7 Nyári önkéntes tábor Az önkéntes tábor július között Gyergyószentmiklóson került megrendezésre, amelyen több mint 200 önkéntes vett részt és köztük mi is: Petres Bernadett (XII.B) és Györfi Rita (XI.E). Rita: Másodszor vettem részt önkéntes táborban. Rájöttem arra, hogy érdemes volt elmenni az idei táborba is, mert sikeresen tudtunk tenni valamit a közösségért, miközben mi is jól éreztük magunkat: nagyokat nevettünk, jól szórakoztunk. A hét folyamán észrevettem, hogy itt más emberekkel vagyok együtt, olyanokkal, akik könnyebben veszik a feladatokat, lelkesebbek, és több bennük az önzetlenség. A tábor sok mindenre ráébresztett, és megerősített abban, hogy adni nagyon szép dolog, hogy milyen jó érzés mosolyt csalogatni mások arcára, és hogy ha az emberek összefognak, együtt sok mindenre képesek, ha nem is teljesen, de részben változtatni tudnak, szebbé tudják tenni mások és a saját életüket is. Én sok mindent megtapasztaltam az önkénteskedésem ideje alatt, másképpen állok a dolgokhoz, jobban tudom értékelni embertársaimat és önmagamat. Berni: Első nap nagyon jó hangulatban kerítésléceket festettem a Caritasnál. A munkaprogramunk reggel 9 órától délután 2-ig tartott. Munka után jött az ebéd, azután kaptunk egy óra pihenési időt, ami alatt ki tudtunk menni a városba. A délutáni programok pedig többnyire kézműves foglalkozásról szóltak. Esténként volt táncház, tábortűz, csapatépítő játékok, karaoke, stb. Ezeken a programokon kívül betanultunk egy táncot, amit az utolsó nap el is táncoltunk a város főterén. A dal, amire táncoltunk a "Színezd újra" volt a Magna Cum Laudetől. Nagyon várom, hogy jövőben is el tudjak menni ebbe a táborba, mivel Ritával is itt barátkoztam még jobban össze, és remélem, egy életre szóló barátság a miénk. Mindenkinek ajánlom ezt a tábort. Az igaz, hogy kell dolgozni, de egyik munka sem nehéz, és a közösség, akivel együtt dolgozunk, megér mindent!!! Nagyon jó barátságokat lehet kötni és egy felejthetetlen emlék marad! - 7 -

8 Gólyanap a Kájoniban Iskolánk szeptember 10-én újra megtelt kilenc - és tizedikes diákokkal. A Gólyanapot az iskolánk új igazgatónője, Sükösd Annamária nyitotta meg, köszöntötte a diákokat, majd ismertette a kilencedikesekkel az osztályfőnöküket és a programot. Ezután a tizedikes diákok osztályfőnökeikkel együtt körbevezették a kilencedikeseket az iskola mindkét épületében. Betekintést nyerhettek a könyvtárba, ahol Kovács Edit könyvtáros néni fogadta őket, megtudták, hol van a titkárság, az igazgatóság, pénztár, a tanári, benéztek a termekbe, elidőzhettek a vitrinek előtt. Mi, a Diáktanácsot képviselve: Mihály Noémi alelnök, Szabó Sarolta volt kulturális felelős, pénztáros, Cojocaru Monica volt PR-os, Fülöp Orsolya, a Suliújság egyik cikkírója, jómagam, Tankó Barbara elnök és Negru Réka irányító tanárunk a média teremben vártuk a IX.- eseket, hogy bemutassuk a Diáktanács életét, programjainkat, rendezvényeinket, Suliújságunkat. Saroltának és Monicanak külön köszönettel tartozunk, mert habár az idén végeztek, mégis eljöttek a diáktanácsos munkájukról beszélni. Végül a kilencedikesek a saját osztályukba mentek, ahol ismerkedhettek osztálytársaikkal, osztályfőnökükkel. Visszaemlékszem, amikor én voltam kilencedikes és mentem a gólyanapra, mennyire izgultam az új társaság miatt, de már aznap sikerült új barátokat találnom. Mindig boldogan gondolok vissza erre a napra. Remélem, Ti is hasznát vettétek a Gólyanapnak. Kívánom, hogy minél hamarabb tudjatok beilleszkedni, és remélem, vidáman fog eltelni a következő négy évetek. Tankó Barbara, XII. A - 8 -

9 Látogatás a Hargita Gyöngye Rali közönség-találkozóra Szerdán, szeptember 23-án, a XII. A osztály ellátogatott a csíkszeredai Hargita Gyöngye Rali közönség-találkozóra. A megyeháza parkolójában (a Szabadság tér mellett) megszervezett Ralit promováló találkozón elbeszélgettünk a pilótákkal. Meg lehetett nézni belülről is a versenyautókat, sőt egyesekbe be is ülhettünk. A téma vonzó, a 18 életévet betöltve többünk álma, hogy vezethessen. Sokan figyelmeztetnek arra, joggal, hogy az annyira áhított hajtási csak feljogosít az autóvezetésre és nem jelent kellő tapasztalatot a száguldáshoz. Ezért helytelen a jogosítványt felelősségtudat nélkül használni. Iskolánkban is volt már példa, sajnos, súlyos autóbalestre, a frissen szerzett jogosítvány miatt. Tudatos vezetést és jó tanulást! XII. A osztály - 9 -

10 Segítség iskolánknak A Hargita Megye Tanácsa által meghirdetett Ifjúsági tevékenységeket támogató éves program keretén belül iskolánk alapítványa a következő pályázatot nyújtotta be sikeresen: Folyamatos tanulás plakátok segítségével (Predare-învăţare interactivă prin intermediul planşelor). Szeptember 29-én került sor iskolánk médiatermében a pályázat keretén belül vásárolt román és angol nyelvű, valamint a matematika témájú plakátok átadására. A plakátok leegyszerűsített és szépen felvázolt képleteket, életrajzokat, adatokat, információkat tartalmaznak, melyek nagy segítséget jelentenek a diákoknak, főképp a végzősöknek. A pályázat megvalósítói és annak kidolgozói Antal András és György Géza-Árpád tanár urak voltak. A végzős osztály és minden diák nevében köszönjük nekik munkájukat, valamint a Hargita Megye Tanácsának is a támogatást, és hogy így egy lépéssel közelebb vittek minket a sikerhez és a továbbtanuláshoz. Fülöp Orsolya, XII.A

11 Megkérdeztük a Kájonisokat Mi a véleményed a gólyanapról? Mit vársz az idei tanévtől? Mivel utolsó évem a Kájoniban, ezért tudom, hogy mennyi program vár ránk (gólyabál, maturandusz), az idén mégis a legfontosabb számomra az érettségi, úgy gondolom, erre kell koncentrálnom. Ha tanulok, akkor fog sikerülni az érettségim, ez nem csak a tanártól függ. Nagyon hamar eltelt ez a négy év, sok jó pillanatban volt részem. Üzenem a kisebbeknek, hogy használják ki az iskolai év minden percét, mert egy szempillantás alatt eltelik. XII.D osztályos tanuló Szerintünk nagyon jó volt a gólyanap, mert megismerhettük az osztályunkat. Nagyon tetszik az iskola és az, hogy van sulirádió. Nagyon rendesek a nagyobb diákok és a tanárok is. Laczkó Nóra, Duka Zsolt, IX.B Eddig nekem minden tetszett itt az iskolában, a diákok és a tanárok is egyaránt. Az idei évtől érvényesült az a szabály, miszerint nem mehetünk ki az első udvarra. Szeretném, ha ez változna, ne csak a hátsó udvart tudjuk igénybe venni. Jó lenne, ha a diákok el tudnának menni a boltig vagy tudnának társalogni a mellettünk levő iskolákba járó ismerőseikkel. Jobb lenne, ha nem zárnák az ajtókat, mert ez egy kicsit bezártság érzetet kelt bennünk, diákokban. Legalábbis bennem igen Szeretném, ha ez a jövőben megváltozna, más minden tetszik, én jól érzem itt magam. Salamon Beáta, XI.B Nagyon jó volt a gólyanap, jól telt, és nagyon sok osztálytárssal, évfolyamtárssal, Kájonissal megismerkedtünk. Nagyon tetszett, amikor a tizedikesek bejöttek az osztályunkba és ismerkedtünk. Úgy véljük, a tanárok megértőek, a nagyobb diákok is nagyon rendesek. IX.A Jó lenne, ha a B épületben is lenne sulirádió. Én mindenkinek sikeres tanévet kívánok és minél jobb jegyeket. Kelemen Bíborka, XI.D Szeretnék jó eredményeket elérni az idei tanévben. Az iskolában jól érzem magam, mert nagyon jó osztályközösséghez tartozom, ahol mindig történik valami és soha nem lehet unatkozni. A XII-eseknek sok sikert kívánok az érettségihez! A kilencedikeseknek, kívánom, hogy érezzék jól magukat az iskolában! Csiszer Ágota, X.A Az idei évtől csak annyi elvárásom van, hogy hamar teljen el, hogy minél hamarabb lehessek túl az érettségin. Nagyon jól éreztem magam a négy év alatt, mert elég jó osztályközösségbe kerültem. XII.B osztályos tanuló Hasznosnak tartottuk a gólyanapot, mert megismerkedhettünk az osztálytársainkkal s az épülettel is, így első héten nem tévedtünk el. Tetszik a sulirádió, csak sajnos nem mindig működik. Szerintünk nagyon jó a közösség. Az elvárásaink pedig, hogy legyenek jó iskolán kívüli tevékenységek. IX.C

12 Irodalom - Colţ literar Cercul de lectură Lecturiada Kajoni 1. Debutul cercului în Exerciții creative (2011) Compar cercul de lectură cu un câmp al cărui sol este foarte fertil, dar care are nevoie de multe plante -elevicare, luând energia necesară din acesta, vor putea crește în înțelepciune, experiență și cunoaștere. Cercul de lectură este pentru mine o fereastră, care se deschide spre spații literare necunoscute. 3.Lecturile noastre preferate (2014) 4. Activitate în perechi (2014)

13 Opiniile elevilor despre activităţile desfăşurate în cadrul atelierului de lectură. Ne place cercul de lectură, pentru că: activităţile din cadrul cercului se desfăşoară în limba română, astfel întâlnirile reprezintă un bun prilej de a comunica în limba română; putem citi operele literare şi în limba maghiară; textele sunt puse la dispoziţia noastră, le putem împrumuta din biblioteca şcolii; citim literatură universală; contribuie la lărgirea orizontului nostru cultural; vizionăm ecranizarea unor opere; exersăm scrierea creativă și traducerea; învăţăm cuvinte şi expresii noi în limba română; cunoaştem şi alţi elevi ai liceului; la întâlniri participă invitaţi; activităţile au un caracter interdisciplinar; atmosfera este plăcută. Dacă doriți să participați la întâlnirile cercului de lectură, puteți să vă adresați profesorilor de limba și literatura română, precum și bibliotecarei școlii. Kiss Csilla tanárnő Anna Gavalda: Vigaszág Ha van líraiság a prózában, ebben a regényben ez érhető tetten, csupa költészet ez a könyv, vers prózában. Most úgyis ideje van a versnek, a költészetnek, gondoljunk csak a közösségi oldal felhívásaira a kedvenc verset illetően, vagy a Jordán Tamás által kezdeményezett Nagy versmondásra. Az irodalomnak nem diagnosztizálták a káros mellékhatásait, főleg, ha jó irodalmat olvasgatunk. Gondolom, az unalmas nyár egyhangúságát fel lehetett dobni egy kis hűsítő olvasással, a neten olvastam, hogy vannak kizárólag nyaralásra kiadott könyvek, ha vízálló, egy matracon, tutajon, vagy csónakon lebegve a tenger vagy az óceán kék felszínén bele lehet feledkezni az olvasásukba, csak ne a cápa rángasson ki az olvasott mű irrealitásából... Nos, a fent említett könyv sem nélkülözi a fantáziát. Az első részben a rohanó nagyvárosi élet bemutatása követhető, értelmiségi lét, karrier, elvált szülők, kamaszgyerekek problémái, szülő - gyerek kapcsolata, a modern élet útvesztői, a gyerekkor, a múlt is belebeleszól a főhős, Charles Balanda, a sikeres párizsi műépítész életébe és a gyerekkor emlékei közül érdekes emberek bukkanak elő: Alexis, Anouk, Nounou

14 Egy temetés kapcsán vissza kell szaladnia a múltba, s ez az élmény gyökeresen megváltoztatja életét. A főhős útkereső, érzi, hogy valami nagyon nincs rendben az életében, de nincs ereje változtatni azon, és nem is akar, ám egyszer gyökeres átalakulások mennek végbe hétköznapjaiban. Sok utazásnak vagyunk tanúi a könyv lapjain, és nemcsak idősíkok között utaztat a szerző, de földrajzilag is utakat járunk be, emberekkel, hegyekkel, állatokkal, gyerekekkel és sorsokkal találkozunk, mintha lehetőségeket ajánlana a szerző, melyik utat válaszd. A második rész teljesen más világba enged bepillantanunk, egy távoli faluba vezet főhőse által az írőnő, és egy teljesen másmilyen sorsot ír számára. Egy csendes farmra vezet, ahol emberek és állatok teljes harmóniában élik jelenüket, a múltjukban pedig sok sebet, sérülést szenvedtek el, ezért tudják teljes szívvel élni a jelen harmóniáját. Egy törékeny asszony, másoknak szenteli életét, állatokat, gyerekeket segít át nehéz helyzeteken, más utat mutat számukra, mint a kiszolgáltatottság, a szenvedés, megtanítja őket arra, hogy a jelen minden pillanatát nyitott szívvel kell átélni, derűvel kell kiélvezni annak apró örömeit és, ha szeretet áramlik feléjük, ők is azt sugározzák vissza, persze, nem idealizált világ ez, benne vannak a hétköznapok gondjai, de ha mindenki tudja, mi a feladata, működtethető a nagy család, közös nevezőre hozhatók idegen gyerekek, akiknek a sorsa összekapcsolódik a regény lapjain. S hogy mit üzen Anna Gavalda az olvasónak? Ha elszürkült, kiüresedett az élet, bár a látszat sikerre mutat, merj túllépni a szürkeségből, színezd újra, legyen bátorságod új, kockázatos útra lépni, és keresd meg a saját testreszabott utadat, mert mindenkinek küldetése van a földi életben, nyisd ki a szívedet és keresd a hétköznapok apró csodáit, örömeit. Mert minden válságból van kivezető út, csak keresni kell, és meg kell taláni azt. A könyv a Magvető kiadónál jelent meg, 2003-ban. Jó olvasást kíván nektek, Diénes Zsófia Anna

15 Talentumok Sziasztok! Simon Iringó vagyok, 17 éves, iskolánk XI.E osztályából. Körülbelül 4 éve fogtam neki a fotózásnak. Úgy tűnik, igaz a mondás, hogy a gyakorlás teszi a mestert, minél többet gyakorolsz egy dolgot, akkor abban egyre jobb leszel. Ennek eredményeképp februárban a Sony World Photography Award a fiatalok-korosztályon belül a kultúra kategóriába beválogatta két beküldött képemet a legjobb tízbe 140 ezer fotó közül. A fotózással a legfőbb célom az, hogy kapcsolódjak azokhoz az emberekhez, akik próbálják megmutatni a társadalomnak a világ sokszínűségét. Olyan dolgokat láttatni, amik jelen vannak életünk mindennapjaiban, de nem értékeljük, észre sem vesszük őket/azokat. És nem látjuk, hogy közben mennyire színes és gyönyörű is a világ. Mostanában komolyabban nekifogtam fotózni, és ráálltam a portré és azon belül a fashion és fine art fotókra. Szeretnék ezekben is legalább ilyen eredményeket elérni. Ajánlom mindenkinek, hogy keressen egy hobbit, amit nagyon szeret, mert később (amire én is készülök) talán a munkahelyévé is válhat. Többi fotómat ezeken a linkeken nézhetitek és követhetitek: Simon Iringó, XI.E

16 Kamasz - panasz Egy új kezdet Minden kezdet nehéz, szokták mondani, és így is van. Tapasztalta már mindenki, ebben biztos vagyok. Azért választottam ezt a témát, mert a sulikezdéshez is kapcsolódik. Főképp az új diákok számára, de ugyanakkor mindenkinek. Hiszen nincs két egyforma nap az életünkben. Hiába, hogy nem váltottál sulit, vagy hogy ugyanaz a tanár tanítja neked a matekot, mint tavaly, minden órád, pillanatod más és más. Sokszor félünk belevágni egy új dologba, amit nagyon szeretnénk. Általában pedig keressük a buta kis kifogásokat, hogy saját magunkat lebeszéljük. Ugye mekkora ostobaság? Úgy is hangzik. Ez természetes is: ami ismeretlen, attól félünk. Félünk a kudarcoktól, hogy nem leszünk elég jók, rettegünk az utunkba álló buktatóktól. Elárulom, nem kell félni, egyáltalán. Hidd el azt saját magadról, hogy képes vagy rá, hogy sikerrel jársz majd. Sok cikkembe beleírtam azt, hogy önbizalom és a többi. Nem hiába, ez mindennek az alapja. Minden sikeres dolognak. Nincs olyan diák vagy tanár iskolánkban, aki valamiben nem lenne kivételesen tehetséges. Keresd meg magadban ezt a tulajdonságot, és te is látni fogod. Aztán vágj bele és tedd meg mindazt, ami az eléréséhez szükséges, saját erődből. Megígérem, hogy nem fog elmaradni az eredmény, és az a csodálatos érzés sem, ami vele jár. Ahogy Pema Chödrön mondta: Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük, itt a világ vége. Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét. Fülöp Orsolya, XII.A

17 SzakMa Szakmai gyakorlaton a X.E osztály Mi, a XI. E osztály, a Kájoni János Szakközépiskola diákjai, adminisztráció szakon tanulunk. Mint minden más osztály, mi is voltunk a nyár elején három hét kötelező szakmai gyakorlaton. A szakgyakorlat ideje alatt lehetőségünk adódott gyakornokokként megismerni a közigazgatási szakmát. A 20 létszámmal rendelkező kis társaságunk a Fehér Házban, a Hargita megye tanácsánál kapott lehetőséget a három hét eltöltésére. Mindenki izgatott volt, hiszen nem mindegyikünknek adatott lehetőség arra addig a pillanatig, hogy betekintést nyerhessen a Megyei Tanács munkájába. Együtt besétáltunk egy tárgyalóterembe június 27-én. Ott Csata Tünde vezérigazgatónő várt minket a kollégáival együtt. Különböző igazgatók, irodavezetők, alintézmények vezetői között lehettünk. Mivel sokan voltunk, így csoportokra osztottak. Ennek arányában különböző igazgatóságokra, osztályokra, titkárságokra kerültünk. Lehetőséget kaptunk, hogy kipróbálhassuk tudásunkat, újabb dolgokat ismerhessünk meg a következő részlegeken: Elemző csoport, Sajtó iroda, Nemzetközi kapcsolatok irodája, Informatikai részleg, Személyzeti részleg, Programok és alárendelt intézmények részleg, Protokoll és Eseményszervezési iroda, Elnöki titkárság és a Kancellária, Könyvelési részleg és a két Alelnöki iroda is. Előnyünkre fog válni a jövőben is, mert sok új ismeretet szereztünk a közigazgatási részlegeken, mindezek mellett beszélhettünk román és angol nyelven is, hiszen minden téren érvényesülni kellett. Köszönjük Török Annamária tanárnőnek, mert nélküle nem valósulhatott volna meg, de ugyanakkor köszönjuk Csata Tünde vezérigazgatónak és Borboly Csaba elnök úrnak, valamint a különböző irodák vezetőinek a támogatását, bizalmát és az átadott szakmai ismereteket. Remek tapasztalatszerzés volt, hiszen kaptunk egy oklevelet a Megyei Tanácstól egy hivatalos munkaebéd keretén belül, amelyet majd felhasználhatunk egy önéletrajznál vagy felvételinél is. Lehetőséget kaptunk jövő évre is, így ha sikerül, akkor jövőben már magasabb szinten is tudunk szakmai tapasztalatot szerezni. Benedek Balázs, XI. E

18 FELHÍVÁS IRIS - Őszi szavalóverseny November 6 - án, 14 órai kezdettel, Őszi szavalóversenyt rendezünk a Joannes Kájoni Szakközépiskola multimédia termében. A negyedik alkalommal megrendezett versenyt a IX-XII. osztályok számára szervezzük. A verseny magyar és román nyelven indul, a résztvevőknek egy kötelező és egy szabadon választott verset kell szavalniuk, a két ünnepelt költő műveiből. A kötelező magyar vers Áprily Lajos Őszvégi kicsi dal, a román pedig Mihai Eminescu részlet a Călin című versből. ( Eminescu - év, a költő halálának 125. éve.) A szabadon választott vers ugyanazon költő műve kell legyen. A lapról való olvasás tilos! Szekciónként 3-3 díjat osztunk, illetve egy-egy dicséretet és népszerűségi díjat a közönség szavazatai alapján. A versenyzők szavalatait zsűri osztályozza. A rendezvény szervezői: - Szabó Sarolta iskolánk volt diákja, a verseny kezdeményezője, és a IX. C osztály diákjai. - Negru Réka tanárnő - György Géza tanár - Jelentkezni lehet a magyar nyelv és irodalom tanároknál: Sárossy Gabriella, Lestyán Csilla, Bodó Beáta, Csató Jolán, és a román nyelv és irodalom szakos tanároknál: Oanea Larisa, Kiss Csilla, Sterpu Mihaela, György Géza. A kellemes és olykor meghitt hangulat mellett, e tevékenység célkitűzései között szerepel az irodalmi nyelv gyakorlása, a művészi, előadói készségek fejlesztése és a két nyelv költészeti értékeinek támogatása. Áprily Lajos: Őszvégi kicsi dal Kengyelfutó lett a nyár, mint a fecske, messze jár. Hűlő erdőn sír az őz, Hűlő erdőn sír az őz, búskomorrá nő az ősz, búskomorrá nő az ősz, fénye, színe ködbe hal, fénye, színe ködbe hal... s csak kísérgetsz, kicsi dal: Mért kísérgetsz, kicsi dal? Öregember, jön a tél, meneküljön, aki fél. Öregember, fuss, ha tudsz, tudod-e, hogy merre futsz? Meg ne várd a vad fagyot, hagyd el érdes északot. Dél felé futó hajó, zöld olasz part volna jó Öregember, jön a tél, meneküljön, aki fél. Menekülj, míg megtudod: sohasem lesz otthonod... Mihai Eminescu: Călin (file din poveste) - fragment Sură-i sara cea de toamnă; de pe lacuri apa sură Înfunda mişcare-ai creață între stuf la iezătură, Iar pădurea lin suspină şi prin frunzele uscate Rânduri, rânduri trece-un fremăt, ce le scutură pe toate. De când codrul, dragul codru, troienindu-și frunza toată, Își deschide-a lui adâncuri, faţa lunei să le bată, Tristă-i firea, iară vântul sperios o creangă farmă Singuratece izvoare fac cu valurile larmă.

19 A DT tavalyi rendezvényei képekben Halloween-party Gitárest Jégkarnevál Általános műveltségi vetélkedő Egy perc és nyersz!

Vélemények az írországi szakmai gyakorlatról

Vélemények az írországi szakmai gyakorlatról Vélemények az írországi szakmai gyakorlatról Adorján Attila: Az Írországban töltött két hét nagyon hasznos volt számomra, mert az angol órák alatt is sokat tanultam de a legtöbbet a mindennapi életben

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL

FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL Hargita Megye Tanácsa RO-530140 Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám Tel.: +4-0266-207700, Fax: +4-0266-207703, info@hargitamegye, www.hargitamegye.ro FELMÉRÉS A ROMÁN NYELV OKTATÁSÁRÓL A román nyelv és

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Visszajelzések osztályoktól

Visszajelzések osztályoktól Visszajelzések osztályoktól 2014. 06. 18-ai napot töltöttük Önöknél. 3-8.osztályos tanulókkal. Már a szervezésben is rendkívül rugalmasan kezelték a kéréseimet a programokkal kapcsolatosan. Ezt tovább

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Korodi Mónika

BESZÁMOLÓ. Korodi Mónika BESZÁMOLÓ A Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram keretén belül szakmai gyakorlaton vettem részt Debrecenben, az Általános Orvostudományi Kar Immunológiai Intézetében. Az intézetet egy projekt alapján választottam,

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

2016. február INTERJÚ

2016. február INTERJÚ INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz

Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Hallgatói beszámoló 2009/2010 Ősz Saxion University, Hollandia, Deventer Molnár László Bemutatkozás Molnár László végzős gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató vagyok vállalkozásszervezés szakon.

Részletesebben

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről

A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről A székesfehérvári Kodolányi János Középiskola és Kollégium beszámolója a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmával tartott eseményeiről Iskolánk nagy lelkesedéssel csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek

Részletesebben

2007. helyszínek. Szolnok. Komoró. Nógrádmarcal. Badacsonytomaj. Szentkirály. Sajópálfala

2007. helyszínek. Szolnok. Komoró. Nógrádmarcal. Badacsonytomaj. Szentkirály. Sajópálfala Szolnok Lakosok száma: Foglalkoztatottság: ipar Az esemény időpontja: 2007.03.20. Komoró Lakosok száma: 1504 Az esemény időpontja: 2007.04.13. Helyszín: Petőfi Sándor Általános Iskola Helybéli ismeretszerzők

Részletesebben

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea )

A megyei angol szavalóversenyen Fehér Anna (8/7) első helyezést ért el. ( felkészítő tanár : Medvéné Kendi Tímea ) Idegen nyelvek oktatásának szerepe és eredményessége Az elmúlt évtizedben a nyelvtudás társadalmi értéke radikálisan megváltozott. A használható nyelvtudás számos területen a munkahely megszerzésének és

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat!

nyelv: 2) Kérdezz meg 3 embert a környezetedben arról, milyen nyelven tud beszélni, írni, olvasni. Írd le a válaszaikat! nyelv: A nyelv arra való, hogy el tudjuk mondani másoknak, amit gondolunk, és mások gondolatait meg tudjuk érteni. Nagyon régen alakult ki, és folyamatosan változik. A nyelv részei: a hangok, a szavak,

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor

Erasmus 2017 / Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Erasmus 2017 / 2018 Spanyolország, Vic Skaliczki Viktor Skaliczki Viktor vagyok, a békéscsabai Gál Ferenc Főiskola Műszaki menedzser szakos hallgatója. 2017/2018-as tanév őszi félévében nekem adatott meg

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett

Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett 16 Azt akarod mondani, hogy szeretnéd, ha más szülné meg a gyerekünket? Paul elkerekedett szemmel bámult rá, de a tekintetében Teri a döbbenet mellett mást is felfedezni vélt. Dühöt, talán. Kétségbeesést.

Részletesebben

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket:

A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: A 12. a osztályfőnöke 8 éven át Nagy Judit volt, aki így foglalta össze az elmúlt éveket: 2008. szeptember 1-jén 32 kíváncsi, izgatott és talán egy kicsit megszeppent gyerek érkezett az 5.a osztályba.

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV A kötet gondozásában közremûködött a Feldmár Intézet. A Feldmár Intézet szellemi mûhely, amely a filozófia, az etika és az interperszonális fenomenológia eszközeivel

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja

2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja 2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel

Részletesebben

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL

VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL 2012. szeptember 29 -i intézményi nyelvi vizsgáról: A vizsga légköre, szervezettsége jó volt. A szóbeli vizsgán nagyon rendesek voltak, igaz a vizsgadrukkom miatt

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország

Kelemen Szandra Hämeenlinna, Finnország Kelemen Szandra Erasmus+ mobilitási program 2016. 04. 23.- 2016. 05. 21. Hämeenlinna, Finnország 1. hét: 2016. április 23-án szombat délután érkeztünk meg Helsinkibe, ahol már Marita várt minket és a suli

Részletesebben

""Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport"" kérdőív

Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport kérdőív ""Juhász Orsolya, Projekt107, 2015.03.30., projektnap értékelése 10. évfolyam 7. csoport"" kérdőív A kitöltők statisztikai adatai: A válaszadók létszáma: 13 Az eredmények összefoglalása 1. Kedves Résztvevő!

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010

SORSZÁM: OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET 1051 Budapest, Dorottya u. 8. SORSZÁM: Kérdőív végzős szakiskolások számára 2010 MEGJEGYZÉS: EZT AZ OLDALT A KÉRDEZŐBIZTOS TÖLTI KI! Település:... Az iskola neve:...

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

Az új AJKP generációnak...

Az új AJKP generációnak... Az új AJKP generációnak...... a csapattól 2007. Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium Riport Kiss Pál tanár úrral - Mióta nevelőtanár a Cserkóban? - 5 éve vagyok nevelőtanár a kollégiumban, és egy éve dolgozom

Részletesebben

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely N a g y k e r e k i Könyvtári-, információs- és közösségi hely KÖNYV roma TÁR - Roma felhasználó a Könyvtárban - Méliusz Könyvtár 2016. január 25. Nagykereki Nagyzomlin lakosság lélekszáma 1375 fő (2015.

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

A projekt során megvalósult akkreditált pedagógus továbbképzésekről

A projekt során megvalósult akkreditált pedagógus továbbképzésekről TÁMOP.1..B.-13/1-13-11 PEDAGÓGUSKÉPZÉS, PEDAGÓGUS- TOVÁBBKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA A KÖZÉP- DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN A projekt során megvalósult akkreditált pedagógus továbbképzésekről Kundra Anikó ALTERNATÍV KONFLIKTUSKEZELÉSI

Részletesebben

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen NEFMI ZALAEGERSZEGI GYERMEKOTTHONA HIVATALOS LAPJA Hírek Mindennapok Programok Irodalom Érdekességek Sport Rejtvény Kultúra Aktuális Magazin Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen 2011. május www.zegispeci.hu

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet!

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet! Áldott az Isten, aki vezérel minket! - Vezérelte őket az Isten, és Általa csodálatos munkát végzett Berecz Erzsébet missziója Pipics csaba és Szent Benedek Katolikus Általános Iskola irodalmi színpadának

Részletesebben

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában

OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY ös tanév Tanító: Csáka Mária szeptember 15: Első nap az iskolában OSZTÁLYKÉPEK ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY 2014-2015-ös tanév Tanító: Csáka Mária 2014. szeptember 15: Első nap az iskolában Gyülekeztünk az iskola udvarán. Az V. osztályosok kézen fogtak és bevezettek minket a templomba

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért Közösségi programok az intelligens Ruzsáért TÁMOP-3.2.3.B-12/1-2013-0046 Projektzáró kiadvány A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága az Új Széchenyi Terv keretében

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV

EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV EGÉSZSÉGNAP 4. Alsó tagozat PROGRAM TERV Balatonszabadi, 2014. Szeptember 26. Pedagógiai célok Célunk, hogy a kialakított programokkal, játékainkkal gyermekeknek emlékezetes és vidám időtöltést, felhőtlen

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak Iskolatársak Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak rád! Hangzott a kerítések felől az iskolába siető kisdiákok után, a szülői figyelmeztetés. A gyerekek siettek, mert fél 8-ra az osztályban kellett lenniük.

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő

ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő ART08 2010 12 30 Lelkednek sem Art egy kis táplálék 2010. 12. 20. hétfő (Előzetesen írtam!) Ezt a színházat megelőlegezem magunknak, mert csak hétfőn kerül rá sor. Én azonban nagyon rosszul vagyok, még

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

A kellemes időben gyorsan telt a nap, többszöri megállással, pihenővel késő délután értünk Lipcsébe.

A kellemes időben gyorsan telt a nap, többszöri megállással, pihenővel késő délután értünk Lipcsébe. A projekt adatai: Címe: Modern technikák a régi épületek felújításánál Helyszín: Lipcse, Németország Kint tartózkodás Ideje: 2015.06.13.-2015.07.04. Munkanyelv: német Tavalyi sikeres, a témában futó felnőtt

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!

Részletesebben

Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer

Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer Brassó Colegiul pentru Agricultura si Industrie Alimentara Prejmer Debreceni Dózsa György Általános Iskola Kiss János Istvánné Barczikay Zsuzsanna 2015.november 15-20. A Tempus Közalapítvány Erasmus+ programjára

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Beteg gyerekek felhőtlen rallyzása

Beteg gyerekek felhőtlen rallyzása Igaz, hogy az idén már két OB versenyen is túl van a Bakó Team csapata, de azért számunkra a felejthetetlen élményt mégis egy Debrecenben megtartott körverseny nyújtotta. A debreceni Gázvezeték utcai salakpályán

Részletesebben

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán

Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Óvodapedagógus hallgatónk a Latin Táncok Formációs Világbajnokságán Zelevics Fruzsina, a Benedek I. éves óvodapedagógus hallgatójának beszámolója: "Kiskorom óta szerves része az életemnek a tánc. Szüleim

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben

Kedves Bánkis! Bánki HÖK

Kedves Bánkis! Bánki HÖK Kedves Bánkis! Mindenek előtt engedd meg, hogy gratuláljunk a sikeres felvételidhez iskolánkba! Ezzel akaratodon kívül is csatlakoztál egy olyan közösséghez, amely csak a javadra válhat tanulmányaidban

Részletesebben

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. János 15,16 Jézus Péter bárkáját választja, a mélyre küldi, és olyan döntést kíván tőle, amely egyedül személyes hitén

Részletesebben