NYARI NAPKOZIS TABOR 2014

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYARI NAPKOZIS TABOR 2014"

Átírás

1 , NYARI.., NAPKZIS TABR 14,, BESZAML Készítette: Sziky Károlyné

2 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JGÚ VÁRS 14. ÉVI NYÁRI NAPKÖZIS TÁBRAI Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a város önkonnányzati fenntartású általános iskoláiba járó gyennekei számára biztosította azt a lehetőséget, hogyatanulók nyári napközis táborban vehessenek részt. A táborozás 13. június 16. és augusztus 08. között zajlott le, a turnusokban összességében 1637 fő vett részt. A szervezés januárban kezdődött. Ajelentkezők fólmérése, a jelentkezések alakulása, programok kialakítása és a befizetések május közepéig tartottak. Ezután szerződéskötések következtek, de mindezekkel párhuzamosan az utazás, a buszkíséret megszervezése is zajlott. A napközis táborozás népszerű volt a szülők és gyennekek körében. Ennek egyik oka a táborokban hagyományosan a magas szakmai színvonal és az érdekes programok biztosítása mellett az is, hogy sok szülő másképp nem tudja megoldani a gyenneke nyári felügyeletét. Másrészt sok szociálisan hátrányos helyzetü gyerek számára a nyaralást is ez a megoldás jelenti, hiszen némelyiküknek talán ez az egykét hét volt az egyetlen nyaralási lehetőség egész szünidőben. A táborozásban részt vevő gyenneklétszámot az Önkonnányzat döntése értelmében 1600 főre emeltük. A támogatottak köre idén kiterjedt az egyházi, alapítványi és gyakorló iskolákba járó gyennekekre is. A szociálisan rászoruló gyennek egy turnus ban ingyenesen táborozhatott. Tartósan beteg gyennek, illetve három vagy több gyennekes család esetén az étkezési díj 0%át kellett fizetni. A támogatást hivatalos igazolások alapján kaphatta meg agyennek. Újdonságként jelent meg: a n yí rsző l ősi Angol tábor, melyet 2 turnusban szerveztünk, elsősorban a helybéli gyennekek részvételével. Ez az ott lakó szülők kérését figyelembe véve történt, mert így a gyennekek nyári felügyeletében segítséget kaptak az Önkonnányzattól; a Foci tábor is először szerepelt a kinálatban, ennek helyszíne szintén Nyírszőlős volt, és 3 turnusban valósult meg. A megvalósításban sikeresen együttműködtünk a Nyírsuli Kft vezetésével, edző ivel; a Göllesz Viktor iskola terűletén két turnusban szerveztünk napközis tábort, az oda járó, sajátos nevelési igényü gyennekek részére. Itt a gyerekek foglalkozásait szakképzett pedagógusok és pedagógiai asszisztensek vezették. A táborozás helvszínei: Sóstói Múzeumfalu terűletén 2 turnusban; Úszótábor (Arany János Gimnázium és Általános Iskola uszodájának igénybevétel ével 8 turnusban; Kis Vakond tábor 8 tumusban; Nyelvi napközis tábor a Szabó Lőrinc iskola terűletén, Sóstóhegyen 6 turnusban; Angol napközis tábor a Sző lőskerti Általános Iskolában, 2 turnus; Foci tábor a Szőlőskerti Általános Iskolában, 3 turnus; Göllesz tábor a Göllesz Viktor iskolában, 2 turnusban. Mindegyik tábor vezetése arra törekedett, hogy a gyennekek egyéni igényeit és életkori sajátosságait is figyelembe véve felejthetetlen élményt nyújtson, színes, változatos programmal, sok játékkal mozgalmas nyaralást és szórakozást igyekeztek biztosítani. Sérűlt gyennekek ellátását és foglalkoztatását is vállalták, hiszen több látássérűlt, mozgássérűlt, kerekes székes, hallássérűlt, asztmás, vesegondozott, és különböző ételallergiában, tej vagy liszt érzékenységben, cukorbetegségben szenvedő gyenneket is fogadtak, és igényeiket me sszemenően figyelembe vették. Enyhe értelmi sérűlt gyennekek is volt a résztvevők között. A táborok napi háromszori étkezést biztosítottak a gyerekek részére, az étel bőséges és megfelelő volt. Az ebédet a Múzeumfaluban a,,kocsma", az Úszótáborban, a Foci, a Göllesz, és a Nyelvi táborokban az E/amen Zrt, a Kis Vakond táborban a Lagúna étterem szolgáltatta. A tízórait és az uzsonnát a táborok konyháin készítettek, a Foci, a Göllesz, és a Nyelvi táborokban az E/amen Zrt biztosította.

3 Létszám táboronként: l. Múzeumfalu: két turnusban 239 fő 2. Úszótábor: nyolc turnusban 390 fő 3. Kis vakond Tábor: nyolc turnusban 0 fő 4. Nyelvi tábor ISóstóhegy/: hat turnusban 281 fő. Angol tábor I Nyírszőlősi : két turnusban 9 fő 6. Foci táborinyírszőlősi : három turnusban 92 fő 7. Göllesz tábor: két turnusban 26 fő Összesen: fő vett részt. Elégedettség: A táborozás ideje alatt "Megelégedettségi felmérést" végeztünk kérdőíveken, melyeken a szülők és a gyerekek hetente véleményt nyilváníthattak a következő témákban: a tábor programja, rninősége; a programvezetők, oktatók személye; az étkezés mennyisége, minősége; a buszos utaztatók személye, hozzáállása; a kapott információkkal való elégedettség; javaslatokat, észrevételeket tehettek. Összesítve a felméréseket nagyon szép és megnyugtató eredmény született, mely bizonyította a táborok szervezésének és megvalósulásának sikerességét, visszaigazolta törekvéseink helyességét /Iásd amellékelt diagramokati. Néhánv program a teljesség igénye nélkül: M úzeumfa lu : Úszótábor: népdalok, népzene, néptánc, népi hagyományok őrzése, selyemfestés; körjátékok, mese, kézműves foglalkozások; kerámiafestés, fazekasság, népi gasztronómia. naponta úszásoktatás, különböző tudásszintű gyermekcsoportok részére úszás oktató és úszómester segítségével; néptánc és népi játékok, néptánc oktatóval; szabadidős játékok a sportpályákon és az erdei tornapályán; sport játékok, délutáni játék a vízben. Kis Vakond Tábor: történelmi játék, vetélkedő: Hunyadi János életének meseszerű fóldolgozása; kispályás foci, tollaslabda, szellemi játékok, pl. sakk, Ki Mit Tud?; kézműves foglalkozások, gyöngyfüzés, festés, rajzolás, számháború, asztalitenisz, tűzharc, vízharc, tornázás, labdajátékok, sport játékok.

4 Nvelvi tábor, Sóstóhegy: naponta délelőtt és délután nyelvi langol; ill. németi foglakozások; kézműves foglakozások lovas kocsizás, játék, sport; úszás az Arany iskola uszodájában heti l alkalommal; lovaglás az Elvándorló lovas tanyán, heti l alkalommal; Erdei Iskola a Nyírerdő Zrt. terű1etén, erdő ismeret, növény és állatbemutató. Angol tábor, Nyírszőlős: naponta délelőtt és délután nyelvi foglakozások; kézműves foglakozások; úszás az Arany iskola uszodájában heti l alkalommal; lovaglás az Elvándorló lovas tanyán, heti l alkalommal; Erdei Iskola a Nyírerdő Zrt. terű1etén, erdő ismeret, növény és állatbemutató; játék, sport. Foci tábor, NVÍrszőlős: Göllesz tábor: naponta délelőtt fociedzés a Nyírsuli edzőivel, délutánonként sportfoglalkozás; a Városi Stadion látogatása, bejárás, ismerkedés aszpari focistáival; edzés heti kétszer a Stadion műfüves pályáján; úszás az Arany iskola uszodájában heti l alkalommal; játék, kézműves foglalkozások, filmnézés pihenőidőben ; sport játékok. játékos foglalkozások, a gyermekek sajátosságainak megfelelően ; egyéni foglalkozások, fejlesztés; kézműves foglalkozások, gyöngyfűzés, festés, rajzolás; lovaglás az Elvándorló lovas tanyán, heti l alkalommal; állatbemutató, állatsimogatás, játszótéri játék; labdajáték, sport. A táborokban nagy hangsúlyt helyeztek az ismeretszerzés mellett a sok mozgásra, sportra, játékra, élménygyűj tésre. Mindegyik táborban minden csoport mellett tanári diplomával rendelkező munkatársak dolgoztak, az ő munkájukat kiegészítendő pedig főiskolás, egyetemista fiatalok segítettek a programok lebonyolításában. Pénzügyi adatok: Az Önkormányzat a négy tábor díjára és a tanulók kiséretére nyolc tumusra előirányzott: az étkezéshez a szülők befizettek: utaztatáshoz a szülők befizettek: Összes bevétel: Kiadások Itáborok költsége, pedagógusok, személyzet díja, utazási és üzemanyag költség stb.!: Ftot; Ftot; Ftotj Ft volt Ft volt. Ibevételek és kiadásokat részletezve lásd a Pénzügyi beszámolótl

5 A táborozásban részt vevő gvermekek adatai: három vagy több gyermekes család: 188 fö l 180 Ft/turnust fizetett szociálisan rászoruló gyermek /ingyenes/: 32 fő Ft/turnust fizatatt önköltséges árat fizetett: 38fő 1 Ft/turnust fizetett a többi gyermek: Ft/turnust fizetett. Egvéb adatok: Turnusok időpontja: 1. turnus: 14.június 16.június. 2. turnus: 14. június 23.június turnus: 14. június 30. július turnus: 14. július 07. július ll.. turnus: 14. július 14. július turnus: 14. július 21. július turnus: 14. július 28. augusztus l. 8. turnus: 14. augusztus 04. augusztus 08. A családok költségei: A családok számára kedvező volt, hogya gyermek után ugyanazt az étkezési díjat kellet kifizetniük, amelyet tanév közben az iskolai étkeztetésben fizettek, napi 472 Ftot, azaz hetente 2360 Ftba került a tábori részvétel. Az Önkormányzat vállalta a táborozási költségek kiegészítését, a szülők által fizetett heti térítési díjat kiegészítve gyermekenként. A szü l ők úgy érzik, nagy segítséget jelentett számukra ez az Önkormányzat nyújtotta lehetőség, és hálásak ezért. A szülők nagy része idén is kérte, hogy oldjuk meg a gyermekek táborokba történő kiszállítását, elsősorban a dolgozó, illetve a többgyermekes, autóval nem rendelkező szülők. A tábor helyszíneire agyerekeket ALIM buszok szállították, ezt 13ban vezettük be, mert a szállítást költségtakarékosabban tudtuk megoldani, mint más lehetőséget igénybe véve. A szülők utazási költség hozzájárulást fizettek, mely 2640 Ft/turnus volt. Az egyik buszjárat a Vasútállomásról indult, másik az Örökösfóldről. A buszok a tavalyi évhez képest a szülői igényeket figyelembe véve kissé módosított útvonalon, több megállóhelyen gyűjtötték össze a gyerekeket, akire a pedagógusok vigyáztak reggel negyed nyolctól, majd a buszokon is felügyeltek rájuk. Így a dolgozó szülők még idejében munkába tudtak menni. Délután a buszok szintén a kísérő tanárok felügyeletével a táboroktól a megfelelő megállókig szállították a gyerekeket, ahol a szülők átvették őket. Ha a szülő késett, a pedagógusok minden esetben megvárták, és átadták a gyereket. A kísérők ezért a munkáért térítést kaptak.

6 Tapasztalataim 14ben: a Foci tábor bevezetése jó döntés volt, nagy sikert aratott a szülők és a gyermekek körében. A rendszeres edzés mellett változatos programot nyújtott a résztvevők számára, amely egész nyárra emlékezetessé tette a tábort, ezt bizonyítják a megelégedettségi mutatók, és a szülők és gyerekek szóbeli megnyilatkozásai; a tábor profiljának és programjának kialakítása komoly feladatot jelentett, mert e téren még nem voltak kialakult hagyományok, de sikerült mindenki megelégedésére megszervezni és megvalósítani; a Nyírsuli Kft szakedzői tartották az edzéseket a kis focistáink részére, az edzések egy része a stadion pályáin zajlott. A vezetés lehetővé tette, hogy a gyermekek a Spartacus focistáival találkozzanak, beszélgessenek. Megnézhettünk edzést is, illetve a Stadion bejárását is biztosították. Mindezek felejthetetlen élményt nyújtottak a gyermekek részére; az edzők és a csoportvezető tanárok maximális lelkesedéssel dolgoztak, a tábor vezetése mindent meg tett, hogya gyerekek jól érezzék magukat. A Foci tábor részére a Nyírszőlősön meglé vő adottságok kiváló szakmai hátteret biztosítottak. Mindhárom tumusban a csoportvezetők közt testnevelés tanár volt. A közeli sportpályán zajlottak a napi edzések. Rossz idő esetén a to matermet vették igénybe; védőnőt folyamatosan biztosítottunk a Foci és Úszó tábor idejére, ez hasznos volt; az Úszó és Nyelvi táborokban gyógytornász és logopédus közreműködésével is zajlott néhány foglalkozás, ezek is sikeresek voltak. A védőnők illetve a logopédus és a gyógytornász díjazás nélkül vettek részt a munkában; a többi táborban sportolási és szabadban való tartózkodás, játék lehetősége az iskolák közelében szintén adott; az intézményekben történő táborozás bevált 12, 13, és 14ben, a gyerekek egyáltalán nem érezték, hogy iskolában vannak, mert színes programjaik voltak, az iskolába szinte csak az étkezés idejére mentek be. Mindegyik táborban sportolási és szabadban való tartózkodás, játék lehetősége az iskolák közelében szintén adott; jó döntés volt, hogy az Önkormányzat az egyházi, gyakorló és alapítványi iskolák tanulói számára is biztosította a kedvezményes részvétel lehetőségét. Ezzel több száz család élt is nagy örömmel, 63 gyermek vett részt a táborokban ezekből az intézményekből ; az ingyenesség illetve más kedvezmény kiterjesztése a napközis táborra szociális szempontból helyes és örvendetes, a bevételeket azonban csökkentette, így ezt jövőbeli pénzügyi tervezés során figyelembe kell venni. A Foci tábor volt véleményem szerint az idén a legsikeresebb. Az edzők és a gyermekek is nagyon komolyan vették az edzéseket, örömmel vettek részt rajtuk. Egy kislány is jelentkezett ebbe a táborba, ő is helytállt a fiúk között! Rendkívül népszerü volt a többi tábor is, mindegyiket nagyon szerették a gyerekek, és a szülők elismeréssel nyilatkoztak /felmérések az ALlM irattárában/o A tábori programok sikeresek voltak, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Főleg alsó tagozatos gyerekek vettek részt a táborokban, de volt több felsős is. Mindegyik tábor működését folyamatosan ellenőriztem, egyrészt a szerződésben vállalt programok és tevékenységek megvalósulását, másrészt a létszám alakulását kellett folyamatosan követnem. A szülőkkel, a táborokkal és a kísérő kollégákkal állandó kapcsolatot tartottam. Naponta kimentem a táborokba, a tanárok által végzett utaztatást is minden nap ellenőriztem, és segítettem, ha kellett. A szülőkkel való kapcsolattartás az utaztató kollégák és a táborok részéről folyamatos és segítőkész volt, ez a felmérésben megnyilvánuló "megjegyzésekben" is tükröződik Az utaztatás nagyon sikeresen megoldottuk, a buszokon kísérő tanár kollégák lelkiismeretük szerint jól látták el a munkájukat, figyeltek a gyerekekre, és vigyáztak a biztonságukra. A szülők kérését figyelembe vettük, amikor a város még több pontján le, illetve fólszálló helyet létesítettünk, módosítva az előző évek gyakorlatán, ez sikeres volt. Az ALIM buszaival történő szállítás az idén is jó megoldásnak bizonyult, mert a gyermeklétszámhoz rugalmasan alkalmazkodva kisebb vagy nagyobb buszokat vettünk igénybe. Így ez költséghatékony megoldásnak bizonyult. Az autóbuszvezetők készségesen segítettek mindenben, barátságosak és türelmesek voltak a sok gyerekhez. A buszokon nem történt baleset.

7 Javaslataim I S nvarára: 1 nyarán is 1600 fő napközis táboroztatását javaslom, a helyszínek befogadóképessége megfelelő, a programok ésszerű koordinálásával azok optimális megvalósítása megoldható; a külőnbőző, ALIM által működtetett táborok fő profiljukon kívüli egyéb programoknál lúszás, erdei iskolai program, stb./az egységesítésre való törekvésünket szeretnénk érvényesíteni; a nagy népszerűség miatt a Foci tábor tumusainak számát 4re emelném, ez egyenletesebb létszámelosztást tenne lehetővé ; a Foci táborban jövőre is a Nyírsuli Kftvel való szakmai együttműködést tartanám szerencsésnek, ennek további kíterjesztésétjavaslom, az eddigiektől is intenzívebb formában, még több edzéssel; a szállítást az ALIM buszaival oldjuk meg jövőre is, mivel így költséghatékony; a ISben is az idei szülői befizetésekkel számolunk /étkezés és buszköltség térítése/így a családok terhei nem nőnének. a 1. január lvel életbe lépő 37/14. sz. EMMI rendeletben leírt, a gyerm ekétkeztetésben életbe lépő e l ő íráso kn ak megfelelő étrend biztosítása, a korcsoportoknak megfe l elő mennyiségi és minőségi paraméterekre vonatkozó előírások alkalmazása kötelező feladatunk; az egységesített egyéb programok, ehhez kapcsolódóan a megnövekedett létszám miatt ésszerűbb, létszámarányos csoportbontásokat kell bevezetni, a gyermekek biztonságos felügyelete érdekében; az EMMI rendelet érvényesítése, a programköltségek, a szállítási költségek létszámemeléssel párhuzamos nővekedése, a felügyelő és programvezető tanárok számának szükséges emelkedése következtében nőnek a táborozás egyéb költségei. A szülők és gyermekek általános megelégedettségét kivívó programok megszervezése, valamint a fenti javaslatok megvalósulása esetén bár némi költségnövekedés szüksége ssé válik, de a jelenlegi magas szakmai színvonal fenntartása így lesz megvalósítható. Mindezek miatt a jövő évi önkormányzati támogatás összegének emelését javaslom. 11re vonatkozó Pénzügyi terv mellékelvel A szülők által leírt vagy szóban elmondott vélemények tükrözik, hogy hálásak Nyíregyháza Önkormányzatnak, amiért lehetőséget biztosított a gyermekek számára a táborokban való részvételhez. Elégedettek voltak a szervezéssel, a táborokkal, az utazással, és jövőre is szeretnék, ha gyermekük mehetne valamelyik napközis táborba. A nyolc hét napközis táborozás szervezése, ellenőrzése, a nyolc hét táborozás, majd a befejezést követő teendők elvégzése és a pénzügyi elszámolás az Önkormányzat felé rendben és időben, sikeresen lezajlott. Nyíregyháza, 14. szeptember 1. ~ ~~ \ Sziky Ká olyné ~ szervező

8 Mellékletek: diagramok a megelégedettségi mutatók összegzésévev2/; fotók a tábori életről; Pénzügyi Elszámolás; Pénzügyi Terv a 1. évi napközis táborról.

9 I I Al:tpfokú Köznevelési Intézményeket Müködtetö Központ 14. évi Nyá ri N:lpkö7 is T:'lbor elsz:"ullol:\s" 8 lurllusnl sz:\ molv" 14. évi TÉNY adatok (Összes létszá m 1637 lő ) 1. évi TERV adatok (1600 létszámra) I\It'fn"'f'lb MtnnylJl1: rl/f'tysi l: Öss1.tstn I\lti:llt\uk Mrnnyisrg I'rojck l veze lő megbízás! l'rojddvezelö megbu.ási 12 hó hó dra" iáruléka 27% dra Teleron, imemet 12 hó Teldofl, imemet 12 hó """,.1, Ön ltun Irodaszer, nyomtotyálly 12 h Irodaszer, nyomlllt Yány 12 hó Buszos kisérők (II 1öII1tI) Iluszos kísérők (l l f3/hé() Utazási köllstb'1éntés SI 17~.os árulékkal 12 hó 9196 Helyi szervezök dra Kisvakond Tábor Muzeumralu Uszótábor Kiadások Sóstóhegyi Nyelvi tábor Uuu.ási kö ltstb'1ént6 SI 11% os árulékkal lielyi szervezők dra Kisvakond Tábor l\iuzeumralu Uszótábor 1649 Kindások Sóslóhe!;)'i Nyelvi lébor hó Swlösl:en i Nyelvi tábor Ú helvs7jii Foci!áhor Cöllesz tábor 26 fil 8266 Vtirható flzelendő és levonhutó ÁFA közönj különbözet I. r. Eszközök és kisé:ntkíi t6~yi eszközök 4 db S:dUöskeni Nyelvi Itibor "'oci t6hor Göllesz tábor Várható fize t endő és levo nható ÁFA közöni ICilönbözel I.T. Eszközök és kisé:n ékü t llr~'y i eszközök db KIadósok össus~n Táborokba történő szállítás önk ő lt Stbri ára saját buszok igénybcvételével 6 40 km K/adósok össusen Táborokba t örtén ő szállitás ö nkö ltségi ára saját buszok igénybcvélelével 640 km I Bruttó I'::tkezési dij ttntés Brunó Étkezési dij I ~ nl és BroUó Ét kez~si díj téntés Bruttó Étkezési dij ténlés B 2240 Bevételek Bruttó Étkezési díj ténlk 293 Bevélelek Bruttó Étkezési dij téntés 2 Teljes részveteli térítési dij 100% Teljes részvételi térítési d ij 100 % Utazási téritki dij Utazási téntk i dij (}"I.t1rmunJ'UlII l",uuj.!rnfjs ()nkurmúnj'ultl Jwudjlfrufús 1600 fil e~teld 6ssusen evét~lek 6SS1~sen KészítelIC: Ur. Vlljtóné Turánn.:ky Tünde Nyíregyháza. 14. szcptcml.m:r 1. Bak TIbor intézményvezet6

10 14. évi nyári napközis tábor elégedi Szőlőskerti tábor Programok értékelése " r Szőlőskerti tábo értékel ~ '0 u 0 ~ tit II '9 r, ,./ ~ r Göllesz tábor programok értékelése 10 r Göllesz tábo érték 10 '0 '0 u u " ft; e, 0, !,./, /~~, Szabó nyelvi tábor programok értékelése Szabó nyelvi tá l érték. 100 ~ 0 ' 0 '0 u u., 0 ~ , 100 o 80 1 LL 60 Buszan kísérő személyekről értékelés 1~ r t~~~~~~~~~~~~~~~ 40 ~~~~ 2~ t=~~====~======~==== 2 3 4

11 ledettségi felmérőlapjainak kiértékelése 1. sz. melléklet 3bor étkeztetés kelése /' Szőlőskerti tábor személyzetének értékelése 100 'o... 0, I "l~ ~]. l;1 o ~ r, It Q S T.~ / / ' bor személyzet tékelése /' Göllesz tábor étkeztetésének értékelése 'o... ~ 6T ()~ "J.., o " 0 a / '.._._~ tábor étkeitetés ékelése /' Szabó nyelvi tábor személyzetének értékelése 100 'o... 0 il, B7: 1:""; w... U ri o,. o 0.. ~ / '.J ( Napközis táborról kapott információ értékelése l I 0 :f o 2 (1) MEGKAPn minden info ( 2) NEM kapott meg minden info )

12 14. évi nyári napközis tábor elégede ~~~~~~~~~~~~~~~ l o LL 60 Úszótábor programjainak értékelése ~) LL o Úszótábor étkeztetéséne I I 2 szt 30 2 ~ t 1 f LL 10 I v Kis Vakond tábor programjainak értékelése ~.. I r f f Kis Vakond tábor étkeztetésé. 2 1 o LL 10 " 2 I szl o LL Múzeumfalu tábor programjainak értékelése ~ r l f ( Múzeumfalu tábor étkezteté: o LL l 2 ~0_S Foci tábor programok értékelése 40 Foci tábor étkezte' 'o 3 e u.. o III j ~ 10 o 1 2 (

13 edettségi felmérőlapjainak kiértékelése sének értékelése 3 4 í' uo o Úszótábor személyzetének értékelése 13 < ~ I I sz. melléklet 74 r _ I tésének értékelése Kis Vakond tábor személyzetének értékelése 3 4 ) ' uo 1 10 u u 7 ~ I I ztetésének értékelése le ~ Múzeumfalu tábor személyzetének értékelése uo < 4,, n ztetésének értékelése \ Foci tábor személyzetének értékelése 3 4 ) 'o... 0 o +tl

14

15

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 2014 BESZÁMOLÓ

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 2014 BESZÁMOLÓ NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 2014 BESZÁMOLÓ Készítette: Sziky Károlyné NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS 2014. ÉVI NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORAI Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a város önkormányzati fenntartású

Részletesebben

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 2015 NYÍREGYHÁZA

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 2015 NYÍREGYHÁZA NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR 2015 NYÍREGYHÁZA BESZÁMOLÓ Készítette: Sziky Károlyné NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015. ÉVI NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORAI Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a város általános iskoláiba

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

I. Utazással, kíséréssel és befizetéssel kapcsolatos tudnivalók

I. Utazással, kíséréssel és befizetéssel kapcsolatos tudnivalók Tisztelt Szülő! Ezúton tájékoztatom, hogy a 2015. évi nyári napközis tábort ebben az évben is a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban szervezzük meg. A tábor 8 héten keresztül négy turnusban kerül lebonyolításra.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési

Részletesebben

2015. november 30. Koczkás Emma M. Eszter ig

2015. november 30. Koczkás Emma M. Eszter ig c, Térítési díjak a, Gyermekétkeztetés Kedvezményes vagy ingyenes étkezéshez elegendő a Kormányrendelet alapján kötelezett (szülő) nyilatkozata. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a közös háztartásban

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési

Részletesebben

Áció, káció, vakáció!

Áció, káció, vakáció! Áció, káció, vakáció! 2014.06.22. Nyíregyháza önkormányzatának köszönhetően az idén is több ezer gyermek szerezhet élményeket a támogatott napközis táborokban, valamint a Szigligeti Gyermeküdülőben. Újdonság,

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je Előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a nevelési-oktatási intézményekben biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az intézményi térítési díjakról szóló. 32/2013. (XII. 17.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. az intézményi térítési díjakról szóló. 32/2013. (XII. 17.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK az intézményi térítési díjakról szóló 32/2013. (XII. 17.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: 4/2014. (IV. 01.), 12/2014.

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 6-i soron kívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. május 6-i soron kívüli ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása gyermekszegénység elleni program keretében nyári étkeztetés biztosítása támogatására Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző, dr. Bimbó Mária osztályvezető Igazgatási Osztály Sorszám:

Részletesebben

20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT _. _. ^ Varga Ilona képviselő

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT _. _. ^ Varga Ilona képviselő BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT _. _. ^ Varga Ilona képviselő Készült a 2015.június 24. napján tartandó képviselő-testületi Készítette: Varga Ilona képviselő ülésre Interpelláció a 2015. évi

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je Előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének a nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete. 26/2011. (IX. 1.) önkormányzati rendelete

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete. 26/2011. (IX. 1.) önkormányzati rendelete Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2011. (IX. 1.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben biztosított gyermekétkeztetés igénybevételének módjáról

Részletesebben

Zugló. Kerületi Nyári napközis tábor

Zugló. Kerületi Nyári napközis tábor Zugló Kerületi Nyári napközis tábor 2014 Bevezető 2014. évben a Zuglói kerületi nyári tábort a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-profit Kft szervezi. Ezt a feladatkört az Önkormányzat a ZE/7/2012.

Részletesebben

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése

Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2411-2/2011. 20. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a földesi

Részletesebben

Kötelező vagy lehetőség?

Kötelező vagy lehetőség? Kötelező vagy lehetőség? Az egész napos iskolai nevelés-oktatás helyzete az általános iskolában Németh Zsuzsa szociálpolitika PhD Miértérdekelazegésznaposiskola? a jólét (az egyéni-és a társadalmi jólét)

Részletesebben

Nyári napközis tábor Programfüzet

Nyári napközis tábor Programfüzet Nyári napközis tábor Programfüzet Paksi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. június 29. augusztus 14. Általános napirend: 9:30-10:00 Érkezés 10:00-10:45 45 perces foglalkozás 10:45-11:00 Szünet 11:00-11:50

Részletesebben

Életjel Alapítvány 2006. évi

Életjel Alapítvány 2006. évi Életjel Alapítvány 2006. évi közhasznúsági jelentése I. Szervezet alapadatai: Név: Életjel Alapítvány Adószám: 18230745-1-43 Bankszámlaszám: Budapest Bank RT. XVIII.ker. fiók 10103881-55275644-00000004

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

A Szikszai György Református Általános Iskola 2015/2016-os tanévben végzett munkájának értékelése

A Szikszai György Református Általános Iskola 2015/2016-os tanévben végzett munkájának értékelése Melléklet a 2016. június 26-i jegyzőkönyvhöz: A Szikszai György Református Általános Iskola 2015/2016-os tanévben végzett munkájának értékelése (Az intézmény fenntartói értékelése, különös tekintettel

Részletesebben

Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2009. (I. 23.) számú R E N D E L E T E az intézményi

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani.

Indokolás A bölcsődében a gondozásért fizetendő térítési díj havi összege: 5.000.-Ft/ gyermek gyermek gondozását térítésmentesen kell biztosítani. Indokolás bölcsődei gondozási személyi térítési díj bevezetésére, valamint a személyes gondoskodást nyújtó ellátások igénybevételéért fizetendő térítési díjak 2014. évre történő megállapításáról szóló

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Év: 2010 Székhely:Kiskunfélegyháza Kapcsolattartó: Mészáros Gyuláné Közhasznúsági jelentés szövege: Darvas Iskola Diákjaiért Oktatási Alapítvány 2010. évi közhasznúsági jelentése

Részletesebben

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik 2016. január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének feltétele, hogy 50 óra közösségi szolgálatban eltöltött

Részletesebben

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET)

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete. az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK../2015. (...) önkormányzati rendelete az intézményi térítési díjakról (RENDELET-TERVEZET) Ordacsehi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja:

III. NAPIREND. Előterjesztő: Dr. Herczeg Tibor jegyző címzetes főjegyző. rendelet. Előterjesztést készítette: Melléklet: Szavazás módja: ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-4/2015/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat

Részletesebben

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Egy kis számtan Magyarország lakossága: 10.000.000 ember 600.000 fogyatékkal élő felnőtt ember 80.000 fogyatékkal élő diák

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

Mb. Gazdálkodási Irodavezető dr. Poczok Szabolcs Jogi és Igazgatási Irodavezető. Hidvéginé Dr. Szigetvári Erika Jegyző. Gulyás László Polgármester

Mb. Gazdálkodási Irodavezető dr. Poczok Szabolcs Jogi és Igazgatási Irodavezető. Hidvéginé Dr. Szigetvári Erika Jegyző. Gulyás László Polgármester Füzesabony Város Önkormányzata Készítette: Ellenőrizte: Látta: Bényeiné Gombos Rita Mb. Gazdálkodási Irodavezető dr. Poczok Szabolcs Jogi és Igazgatási Irodavezető Hidvéginé Dr. Szigetvári Erika Jegyző

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Tájékoztató a káptalanfüredi tábor 2011. évi turnusbeosztásáról és az üdülési költségekről Készítette: Nagy Péter Tisztelt

Részletesebben

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma év Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma Ebből tartósan beteg fogyatékos gyermekek száma Kiegészítő

Részletesebben

Csemetekert Óvodai Oktató Nonprofit KFT tanév értékelése

Csemetekert Óvodai Oktató Nonprofit KFT tanév értékelése Csemetekert Óvodai Oktató Nonprofit KFT 2008-2009 tanév értékelése Óvodánk 1999 őszétől működik vállalkozási formában. Ez év szeptemberében lesz tíz éve hogy, intézményvezetőként egy nagy döntést hoztam.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül 4.1.1. számú táblázat - Védelembe vett és veszélyeztetett kiskorú gyermekek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyer év védelembe vett 18 év alattiak száma Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti

Részletesebben

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei A Kallós Zoltán Alapítvány 1992. november 20án alakult. Első tevékenységei között nyári népművészeti táborok szervezése szerepelt. Tábori programjaink minden

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2012. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk a 2012/13-as tanévben is, hogy minél

Részletesebben

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,

Részletesebben

Előterjesztés. Készítette:Feketéné E. Hilda jegyző Orbán Andrásné pénzügyi főea Előadó: Simonné Rummel Erzsébet polgármester

Előterjesztés. Készítette:Feketéné E. Hilda jegyző Orbán Andrásné pénzügyi főea Előadó: Simonné Rummel Erzsébet polgármester Előterjesztés Tárgy: Az iskolai és szociális étkezés biztosítása, az étkezésért fizetendő díjakról szóló rendelet elfogadása Készült: A Bakonynánai képviselő-testületek 2013. június 24-ei ülésére Készítette:Feketéné

Részletesebben

2013. [ELLENŐRZÉSI JELENTÉS] Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás. Belső ellenőr Drávecz-Kovács Renáta

2013. [ELLENŐRZÉSI JELENTÉS] Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás. Belső ellenőr Drávecz-Kovács Renáta 2013. Szentgotthárd Város és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Belső ellenőr Drávecz-Kovács Renáta [ELLENŐRZÉSI JELENTÉS] A 2012. évi normatív állami hozzájárulások igénylésének és elszámolásának ellenőrzése

Részletesebben

2/2016.(II.15.) önkormányzati rendelet a gyermekvédelem helyi rendszeréről

2/2016.(II.15.) önkormányzati rendelet a gyermekvédelem helyi rendszeréről Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016.(II.15.) önkormányzati rendelete 1 a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kihirdetési záradék A rendelet kihirdetésének napja: 2016. február 15. Margruber

Részletesebben

SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. ElŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz -

SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY. ElŐTERJ ESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz - SZOCIÁLIS és KÖZNEVELÉSI OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +3 6 42 524-586 E-MAIL: NYHSZOC@NYIREGVHAZA.HU Ügyiratszám:8305/2015.05 Ügyintéző: Kertész Sándorné

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 25.122/2016 Javaslat a köznevelési intézményekben biztosított gyermekétkeztetés intézményi airól szóló rendelet megalkotására Tisztelt Közgyűlés! A

Részletesebben

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM térítési díj és tandíjfizetési szabályzata Hatályos: 2016. év szeptember hó 1. napjától I. Törvényi háttér a térítési díj

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2013. április 25-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2013. április 25-i rendes ülésére 6. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység

Részletesebben

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17. PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA 2014. február 17. Az iskola rövid története 2001- Az iskola megnyitja kapuit, négy osztály veszi birtokba

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy

Részletesebben

Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről

Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről Intézményünkben a SODEXO Magyarország Kft. gondoskodik az intézményi étkeztetésről. Intézményünkben esztétikusan kialakított ebédlő várja a gyerekeket.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 16-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. június 16-i ülésére Iktató szám: 125/2016. Tárgy: Javaslat a rászoruló gyermekek étkezésének kiegészítésére

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet Komplex Intézményellenorzési és -értékelési Programja INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS IV-VI. fejezet az ÓVODÁK számára Dátum:... Készítette:...... Az intézmény

Részletesebben

Dorogháza Község Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2008.(XII.24.) számú rendelete

Dorogháza Község Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2008.(XII.24.) számú rendelete Dorogháza Község Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2008.(XII.24.) számú rendelete az intézményekben alkalmazandó nyersanyagnormákról és térítési díjakról Dorogháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

TÁRGY: Az általános iskolai tanulók napközbeni felügyeletének biztosítása az iskolai nyári szünetben E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Az általános iskolai tanulók napközbeni felügyeletének biztosítása az iskolai nyári szünetben E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 167. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Az általános iskolai tanulók napközbeni felügyeletének biztosítása az iskolai nyári szünetben E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2016. (VI.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat sportfeladatairól Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának

Részletesebben

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket!

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! A mi iskolánk Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! Minden család életében fontos esemény az iskolaválasztás és a beiratkozás. Döntésük megkönnyítéséhez szeretnénk

Részletesebben

I. A RENDELET HATÁLYA

I. A RENDELET HATÁLYA Kunpeszér Községi Önkormányzat 15/2005. (IV. 15.) sz. rendelete a személyes gondoskodás körébe tartozó szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ellátásokért fizetendő térítési díjakról (Módosításokkal

Részletesebben

Előlap a 2014. évi elszámoláshoz

Előlap a 2014. évi elszámoláshoz Azonosító: 242288 Kitöltő: Bátaszék Város Előlap a 2014. évi elszámoláshoz I. Az önkormányzat önállóan vagy társulás székhelyeként ellátja a következő feladatot Sorszám Feladatok Mutatószámfelmérés júniusi

Részletesebben

Napköziotthonos Óvoda. Intézményei bevételek összesen: 2926. Támogatások, kiegészítések és átvett pénzeszközök 1147

Napköziotthonos Óvoda. Intézményei bevételek összesen: 2926. Támogatások, kiegészítések és átvett pénzeszközök 1147 Költségvetés 2012. év Bevételek Pápatezsér KÖzség Önkomrányzata Napköziotthonos Óvoda Intézményi bevételek Alaptevékenység bevétele: Étkezési térítési díjak 2926 Önkormányzati hozzájárulás 2526 Térítési

Részletesebben

Agora táborok Itt mindig történik valami!

Agora táborok Itt mindig történik valami! Agora táborok 2017 Itt mindig történik valami! Ötkarikás SPORT tábor 2017. június 19-23., 8-16 óráig Helyszín: Földi Imre Sportcsarnok Szent Borbála ú Spor elep sportlétesítményei Korosztály: 7 éves kortól

Részletesebben

Beszámoló. Napsugár Óvoda Vezetőjétől Nyírmada, Sugár út 1. A Napsugár Óvoda működési feltételeiről, és gazdálkodásáról

Beszámoló. Napsugár Óvoda Vezetőjétől Nyírmada, Sugár út 1. A Napsugár Óvoda működési feltételeiről, és gazdálkodásáról Napsugár Óvoda Vezetőjétől 4564 Nyírmada, Sugár út 1. Beszámoló A Napsugár Óvoda működési feltételeiről, és gazdálkodásáról Nyírmada, 2014. május 25. Tisztelt Képviselő-testület! Óvodánk elmúlt egy évi

Részletesebben

Tárgy: Tájékoztató a munkaerőpiaci esélynövelés programjának 2006. évi megvalósulásáról a megyei fenntartású közoktatási intézményekben.

Tárgy: Tájékoztató a munkaerőpiaci esélynövelés programjának 2006. évi megvalósulásáról a megyei fenntartású közoktatási intézményekben. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke Szám. 125/2007. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi,

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-i ülésére Tárgy: A nevelési intézményekben alkalmazandó intézményi térítési díjakról, valamint a gyermekétkeztetés intézményi

Részletesebben

Igazgató: Szabó Győzőné

Igazgató: Szabó Győzőné JÁSZ-NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET PEDAGÓGIAI SZAKMAI ÉS SZAKSZOLGÁLAT, SZOLNOK PEDAGÓGIAI SZAKMAI SZOLGÁLTATÁS OM azonosító szám: 102312 OKÉV nyilvántartási szám: 16-0058-04 5000 Szolnok,

Részletesebben

2006. augusztus 15. Összeállította: Gergely Judit

2006. augusztus 15. Összeállította: Gergely Judit A Zöld Titkok Kastélyóvodája Minõségirányítási Programja végrehajtásának értékelése 2006. augusztus 15. Összeállította: Gergely Judit óvodavezetõ 2 Az 1993. évi LXXIX.törvény a közoktatásról 40. (11) alapján

Részletesebben

A Egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások formái

A Egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások formái A napközi otthoni, tanulószobai ellátás, és az egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások kérelmezésének rendje a) Általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK

TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK TÁJÉKOZTATÓ DIÁKOKNAK Miről lesz szó? 2016. január 1-je után az érettségi vizsgára bocsátás feltétele 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. A 2012/2013. tanévben középfokú tanulmányaikat megkezdőket

Részletesebben

VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE. A pedagógus létszám szükséglet meghatározása a berhidai általános iskolákban

VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE. A pedagógus létszám szükséglet meghatározása a berhidai általános iskolákban VÁRPALOTA KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA MUNKASZERVEZETE 8100 Várpalota, Gárdonyi G. u. 39. (88) 592-660/166 (88) 592-660/ 225 e-mail: varpalota.tobbcelu.tarsulas@varpalota.hu Iktatószám: 204-2/2012 Ügyintéző:

Részletesebben

Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11.

Eredmények 2 0 1 0 / 2 0 11. Eredmények S z ü lői elégedettségi kérdőív 2 0 1 0 / 2 0 11. A kérdőívek száma 250 213 200 150 100 93 50 0 kiadott kitöltött 2 Az Ön gyermeke 60 56 50 40 34 30 20 10 0 fiú lány nincs válasz 2 3 A kérdőív

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. március 21-i ülésére Tárgy: A 2005-2006.tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Név: Bolyai János Általános Iskola Cím: 1195 Budapest Árpád u. 14. E-mail: bolyai@iskola.kispest.hu

Név: Bolyai János Általános Iskola Cím: 1195 Budapest Árpád u. 14. E-mail: bolyai@iskola.kispest.hu Iskolánk programja az elsõ osztályba készülõ gyerekeknek és szüleiknek Nov. Ismerkedés az iskolával: óvodás csoportok részvétele Dec. 7. Mikulás ünnepség: óvodás csoportok részvételével Dec. 10. Luca napi

Részletesebben

Az előterjesztést megtárgyalja: Szociális és Egészségügyi Bizottság Jogi és Ügyrendi Bizottság

Az előterjesztést megtárgyalja: Szociális és Egészségügyi Bizottság Jogi és Ügyrendi Bizottság Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

Gyakornoki szabályzat

Gyakornoki szabályzat A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

Részletesebben

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások,

4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, 4. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai 4.1 A műveltségterületek és tantárgyak viszonya: Műveltségi területek / Tantárgyak 1-4. 5. 6.

Részletesebben

ALPOLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat étkezési térítési díjakról szóló rendelet megalkotására

ALPOLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat étkezési térítési díjakról szóló rendelet megalkotására BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ALPOLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Készült a Képviselő-testület 2012. december 5-i ülésére. Készítette: Bucella Gézáné Tárgy: Javaslat étkezési térítési díjakról szóló rendelet

Részletesebben

TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár

TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár TÁTORJÁN SZOCIÁLIS Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. Tátorján Játékvár 8174 Balatonkenese Dózsa György tér 1. 0688/482-472 www.tatorjan.hu tatorjan.jatekvar@invitel.hu ELŐTERJESZTÉS Tisztelt

Részletesebben

Póka Imre (a bizottság tagja) bejelentette érintettségét.

Póka Imre (a bizottság tagja) bejelentette érintettségét. Jegyzőkönyv amely készült a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság 2015. november 30-án a Polgármesteri Hivatal Könyvtár szobájában tartott nyílt üléséről. Jelen vannak a jegyzőkönyvhöz mellékelt jelenléti

Részletesebben

T/4448. számú törvényjavaslat

T/4448. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4448. számú törvényjavaslat a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében

Részletesebben

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet

2016. január 1-je után érettségiz diákok kötelez en teljesítend 50 órás közösségi szolgálattal Arra is lehet Kedves Szülők! Az alábbiakban tájékoztatót olvashatnak a 2016. január 1-je után érettségiző középiskolai diákok által kötelezően teljesítendő 50 órás közösségi szolgálattal kapcsolatban. A Köznevelési

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRME.STERI KABINET. ,1_. ~[ \; Ll lj' Batizi Tamás. Ügyiratszám: PKAB/102-23/ 2014.

REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRME.STERI KABINET. ,1_. ~[ \; Ll lj' Batizi Tamás. Ügyiratszám: PKAB/102-23/ 2014. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRME.STERI KABINET 4401 WiHI (,YHÁZA. KOSSUTH TÉR 1. PI.: 83. TE~EFON: +3642514.>44; FAX: +,6 41 311 041 E-MAIL: POLGARMESTERIKABINET@NYIRH.YHAZA.Hv

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY Ügyiratszám: 38086/2012.X. Ügyintéző: Jósvai Gabriella NYÍREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTER HVATALA OKTATÁS, KULTURÁLS ÉS SPORT OSZTÁLY 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-565

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág Óvoda 2015/2016.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ a 2011-2012-es tanév indításával kapcsolatban. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület!

BESZÁMOLÓ a 2011-2012-es tanév indításával kapcsolatban. Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület! BESZÁMOLÓ a 20-202-es tanév indításával kapcsolatban Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő-testület! A 20-202-es tanév eleji beszámolómat az alábbi szerkezeti elemek szerint készítettem el:., 20

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A lista személyes adatokat nem tartalmaz 2015/16. tanítási év Tanévkezdés: 2015. szeptember 1. A 2015/2016os tanév szeptember elsején, kedden kezdődik. A tanítási napok száma

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 26/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Módosító indítvány a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Szigethalom Önkormányzat 2315 Szigethalom, Négyszínvirág Óvoda Rákóczi u. 145. KIVONAT. 2009. szeptember 24 i ülésének jegyzőkönyvéből

Szigethalom Önkormányzat 2315 Szigethalom, Négyszínvirág Óvoda Rákóczi u. 145. KIVONAT. 2009. szeptember 24 i ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Szigethalom Képviselő-testületének 2009. szeptember 24 i ülésének jegyzőkönyvéből HATÁROZAT 298/2009. (IX.24.) Kt. Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testülete Négyszínvirág Óvoda Intézményi

Részletesebben

A Budapest, XVIII. Kerületi SOFI Közzétételi listája 2015.

A Budapest, XVIII. Kerületi SOFI Közzétételi listája 2015. Az intézményben dolgozó pedagógusok és végzettségeik A Budapest, XVIII. Kerületi SOFI Közzétételi listája 2015. 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben