A évi CXXII. törvény alapján közzétett szerződések március 03.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzétett szerződések 2014. március 03."

Átírás

1 A évi CXXII. törvény alapján közzétett szerződések március 03. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A évi CXXII. törvény 2. (3) bek. alapján közzétett szerződések: A Pilisi Parkerdő Zrt. a nevezett törvénynek eleget téve közzéteszi évre vonatkozóan a pénzeszközök felhasználásával, a társaság vagyonával történő gazdálkodással összefüggő az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárát elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések főbb adatait: a szerződés megnevezése, tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama évre vonatkozó szerződések közzététele partner szerződésszám szerződés fajtája tárgy MACROEURO BAU ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT 30/51-019/ Pályázatok Macroeuro bau-fatelepítés, cserje és évelő telepítés Vállalkozási SORBUS KERTÉSZETI ÉS ERDÉSZETI SZOLGÁLTATÓ BETÉTI TÁRSASÁG 30/51-013/ Pályázatok Sorbus Bt-Átültetések, cserje-és évelő telepítés, egyszeri beavatkozásként végzendő Vállalkozási SALI-DARU KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 30/51-014/ Pályázatok Sali-Daru Kft-Fatelepítés (ültetőgödör ásással, ültetéssel...) Vállalkozási KŐRIS 2004 KERTÉSZETI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT 30/51-015/ Pályázatok Kőris 2004 Bt.-(Cserje- és évelő-telepítés, tereprendezésföldmunkák) Vállalkozási

2 GEMENCI ERDŐ- ÉS VADGAZDASÁG ZRT. 30/51-003/ Pályázatok Karapancsai kastélypark rekonstrukciója Vállalkozási GEOSZOLG KFT. 30/51-006/ Pályázatok Karapancsa-Burkolatépítési munkák Vállalkozási SM CONSULTING ERDŐ ÉS TERMÉSZETVÉDELMI SZOLGÁLTATÓ ÉS FEJLESZTŐ KFT. 30/51-001/ Pályázatok KEOP 3.1.2/2F/ invazív irtás Szállítói MÁRKAKŐ KFT. 30/51-002/ Pályázatok KEOP kistavak Szállítói ATROX-MÉRNÖK KFT 07/ /2013 beruházás Vállalkozási szerződés (2. módosítás) Vállalkozási ATROX-MÉRNÖK KFT 07/ /2013 beruházás Vállalkozási szerződés (1. módosítás) Vállalkozási LOJEK JÓZSEF 05/ / Fakitermelés Lojek József (1. módosítás) Szállítói PAPIERHOLZ AUSTRIA 05/21-052/ Fakitermelés Papierholz Austria faanyag száll. szerz Szállítói FORESTER KFT 02/21-006/ Fakitermelés Fakitermelés Forester Vállalkozási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/40-007/ Közjóléti feladatok Vegyes parkmunkák Vállalkozási ATROX-MÉRNÖK KFT 02/77-010/2013 beruházás ATROX AT keretszerződés Szállítói KOLLER ÉS TÁRSA KFT 02/77-002/2013 beruházás Jurta Camping vendégfogadó és büfé ép. felújít. tervdok Megbízási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/ / Erdőfelújítás Eőry és Társa erdőművelés (6. módosítás) Vállalkozási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/ / Erdőfelújítás Eőry és Társa erdőművelés (1. módosítás) Vállalkozási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/ / Erdőfelújítás Eőry és Társa erdőművelés (2. módosítás) Vállalkozási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/ / Erdőfelújítás Eőry és Társa erdőművelés (5. módosítás) Vállalkozási GERSTMAYER JÁNOS 02/77-019/2013 beruházás Erdészeti utak felújítása Szállítói EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/ / Erdőfelújítás Eőry és Társa erdőművelés (3. módosítás) Vállalkozási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/ / Erdőfelújítás Eőry és Társa erdőművelés (4. módosítás) Vállalkozási ATROX-MÉRNÖK KFT 02/77-023/2013 beruházás ATROX Jurta kemping Porta épület Szállítói SZIKRISZT ÉS TSA KFT 02/ /2013 beruházás Visegrád, Mogyoró-hegy fogadó épüelt felújítási munkái Szállítói SZIKRISZT ÉS TSA KFT 02/77-022/2013 beruházás Mogyoróhegy Jurta Camping Fogadó épület Szállítói GERSTMAYER JÁNOS 02/ /2013 beruh. Füvészkert infrastruktúra fejlesztés (1. módosítás) Szállítói

3 HAJÓS 2023 BT. 02/21-019/ Fakitermelés Visegrád 41K erdészeti feltáróút felújítás Szállítói EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/ / Fakitermelés Fakitermelés (2. módosítás) Vállalkozási GERSTMAYER JÁNOS 02/77-011/2013 beruházás Füvészkert infrastruktúra fejlesztés Szállítói KNK ADVENTURE KFT 02/ / Belkereskedelem KNK Adventure Kft együttműködési megállapodás (1. módosítás) Szállítói KOLLER ÉS TÁRSA KFT 02/77-015/2013 beruházás Koller és Társa Tervező Kft megbízási szerződés Szállítói HAJÓS 2023 BT. 02/50-002/ Erdőkezelés Erdei utak karbantartási munkái Szállítói SÁPI ANDRÁS FAIPARI, SZOLG. ÉS KER. EGYÉNI CÉG 02/21-013/ Fakitermelés Tüzifa szállítás 2000 m Vállalkozási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/ / Fakitermelés Fakitermelés Eőry (1. módosítás) Vállalkozási SÁPI ANDRÁS FAIPARI, SZOLG. ÉS KER. EGYÉNI CÉG 02/21-005/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási SZIKRISZT ÉS TSA KFT 02/77-006/2013 beruházás Mogyoróhegy Jurta Camping Fogadó épület Szállítói EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/21-011/ Fakitermelés Tüzifa szállítás 2000m Vállalkozási Visegrádi Erdészet területén az infrastruktúrában bekövetkezett SZIKRISZT ÉS TSA KFT 02/50-004/ Erdőkezelés károk helyreállítása Szállítói FORESTER KFT 02/21-015/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Forester 500m Vállalkozási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/21-003/ Fakitermelés Fakitermelés Eőry Vállalkozási HAJÓS 2023 BT. 02/21-008/ Fakitermelés Gépi földmunka Szállítói FORESTER KFT 02/21-010/ Fakitermelés Szállítás Forester Szállítói GYAPJAS NORBERT 02/21-001/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási TERCSINECZ SZABOLCS 02/21-002/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási KNK ADVENTURE KFT 02/75-001/ Belkereskedelem együttműködési megállapodás Szállítói EŐRY ÉS TÁRSA KFT 02/11-004/ Erdőfelújítás erdőművelés Vállalkozási KISS JÁNOS 05/21-032/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói MARTINECZ KER KFT. 05/21-033/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói ARGÁNFA KFT. 05/21-026/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói R. KOVÁCS LÁSZLÓ 05/21-027/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói HORVÁTH ÉS KIS KFT. 05/21-004/ Fakitermelés Szállítási szerződés Szállítói

4 TIMBERWALD KFT. 05/21-022/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Vállalkozási ZSO-FA-NAGYKER KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 05/21-034/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói CSERESNYÉS BALÁZS 05/21-016/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói KÉT HAJAGOS KFT 05/21-028/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói OLLÉ KRISZTIÁN 05/21-029/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói LOJEK JÓZSEF 05/21-030/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói GOLDSCHMIDT TAMÁS 05/21-031/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói HORVÁTH ÉS KIS KFT. 05/21-024/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói GAMMER JÁNOS 05/21-025/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói CSERESNYÉS BALÁZS 05/21-017/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói CSERESNYÉS BALÁZS 05/21-018/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Vállalkozási TIMBERWALD KFT. 06/21-031/ Fakitermelés fakitermelés-kihordás 400 m Vállalkozási FO-FA KFT 06/21-037/ Fakitermelés Tüzifa szállítás Szállítói KLAUSZ IMRE 06/21-036/ Fakitermelés 1. számú szerződés módosítás Vállalkozási MTA ÖKOLÓGIAI KUTATÓKÖZPONT 06/50-011/ Erdőkezelés kuatatási infrastuktúra használata Együttműködési megállapodás PAPIERHOLZ AUSTRIA 06/21-029/ Fakitermelés tűzifa értékesítés Szállítói HÍD TRANSZ ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 06/73-002/2013 szolgáltatás 1. sz. szerződés módosítás - teljesítési határidőre Megbízási KOLLER ÉS TÁRSA KFT 06/77-006/2013 beruházás Pilistető kilátó tervezése Megbízási MÁRKAKŐ KFT. 06/50-009/ Erdőkezelés Károk helyreállítása Vállalkozási KOLLER ÉS TÁRSA KFT 06/77-005/2013 beruházás Som-hegy turistaház és Jurta Camping terv.művezetése Megbízási MÜLLNER VIKTOR 06/73-008/2013 szolgáltatás Pilisvörösvár-Esztergom vasútvonal bozótírtás Vállalkozási ATROX-MÉRNÖK KFT 06/ /2013 beruházás 07/M.M. sz. mell. Som-hegy turistaház átalakítása és (1. módosítás) keretszerződés GYAPJAS NORBERT 01/21-001/ Fakitermelés Gyapjas Norbert 3. ker Szállítói Bíró Parkerdész Vállalkozó 01/21-018/ Fakitermelés 2000 m3 tüzifa száll Szállítói

5 Klausz Imre 01/21-074/ Fakitermelés 2. ker Lf 41 A, 26 A Szállítói Bíró Parkerdész Vállalkozó 01/21-063/ Fakitermelés hókotrás, homokozás Szállítói Tercsinecz Szabolcs 01/21-071/ Fakitermelés 200 m3 tüzifa Szállítói KOLLER ÉS TÁRSA KFT 01/77-001/2013 beruházás megbízási szerződés Szállítói HÍD TRANSZ ÉPÍTŐIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 06/73-007/2013 szolgáltatás Pilsivörösvár-Esztergom vasútvonal kivitelezése Vállalkozási SZERÉNA KFT. 06/ /2013 beruházás Som-hegy turistaház átalakítása és felújítása Vállalkozási ATROX-MÉRNÖK KFT 06/77-001/2013 beruházás Som-hegy turistaház átalakítása keretszerződés SZERÉNA KFT. 06/77-002/2013 beruházás Pilisszántó 0115/2 turistaház átalakítása Vállalkozási MÜLLNER VIKTOR 06/21-001/ Fakitermelés 2. sz. szerződés módosítás Vállalkozási UNIFER 2000 KKT. 06/21-019/ Fakitermelés 1000 m3 tüzifa szállítás Szállítói Vadászati MÁRKAKŐ KFT. 06/31-006/ Vadgazdálkodás központ 30/42-005/ szerződés OBI ÉS FIA KFT. 06/21-034/ Fakitermelés száll. szerz Szállítói PILFA MM KFT. 06/21-017/ Fakitermelés tüzifa szállítás Szállítói GYAPJAS NORBERT 06/21-012/ Fakitermelés 2000 m3 tüzifa száll Szállítói MÜLLNER VIKTOR 06/21-016/ Fakitermelés 3. sz. szerződésmódosítás Szállítói VINEX SZERELŐ SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDLEMI BT. 06/31-002/ Vadgazdálkodás védőkerítések készítése Vállalkozási GYAPJAS NORBERT 06/21-018/ Fakitermelés 4. sz. szerződésmódosítás Vállalkozási PILFA MM KFT. 06/21-009/ Fakitermelés 2. számú szerződés módosítás Vállalkozási MÁRKAKŐ KFT. 06/21-007/ Fakitermelés gréderezés, kőfeltöltés Vállalkozási KDV VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG 30/21-041/ Fakitermelés Adásvételi Adásvételi DERULA KFT. 08/21-025/ Fakitermelés Makád 22/F, Ráckeve 8/F erdő Adásvételi DERULA KFT. 08/21-026/ Fakitermelés faanyag szállítási szerződés Szállítói KOLLER ÉS TÁRSA KFT 08/77-001/2013 beruházás megbízási szerződés Szállítói ELMŰ HÁLÓZATI KFT. 08/21-036/ Fakitermelés Dunavarsány csereerdősítés Vállalkozási SZABADOS LÁSZLÓ 08/21-001/ Fakitermelés szállítási szerződés Szállítói

6 DERULA KFT. 08/21-016/ Fakitermelés Szigetújfalu 4/a erdőrészletből fakitermelés Adásvételi KDV VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG 08/21-030/ Fakitermelés adásvételi szerződés Adásvételi TÜZIFA BT. 08/21-024/ Fakitermelés 1. sz. szerződésmódosítás Vevői DR. BOGNÁR LAJOS LEVENTE 08/78-002/ Egyéb tevékenység hasznonbérleti szerződés Haszonbérleti JUHÁSZ ISTVÁN 08/11-005/ Erdőfelújítás erdőművelés, parkfenntartás Vállalkozási BÉRES ERDŐ KFT 08/21-010/ Fakitermelés faanyag száll. szerz Vállalkozási TÜZIFA BT. 08/21-013/ Fakitermelés faanyag száll. szerz Vállalkozási GYAPJAS NORBERT 08/75-005/ Belkereskedelem fakitermelés, erdőművelés, parkfenntartás bérleti JUHÁSZ ISTVÁN 08/21-006/ Fakitermelés fakitermelés, erdőművelés, parkfenntartás Vállalkozási IFJ. SZTAHÓ IMRE EV. 08/21-008/ Fakitermelés fakitermelés, erdőművelés, parkfenntartás Vállalkozási JUHÁSZ ISTVÁN 08/75-004/ Belkereskedelem mezőgazdasági vontató bérleti szerződés bérleti JUHÁSZ ISTVÁN 08/75-003/ Belkereskedelem mezőgazdasági vontató bérleti szerződés bérleti GYAPJAS NORBERT 08/21-022/ Fakitermelés szállítási szerződés Vevői VADEX MEZÖFÖLDI ERDÖ- ÉS VADGAZDASÁG ZRT 08/21-017/ Fakitermelés faanyag száll. szerz Szállítói TÜZIFA BT. 08/21-018/ Fakitermelés szállítási szeződés Vevői DR. BOGNÁR LAJOS LEVENTE 08/78-001/ Egyéb tevékenység hasznonbérleti szerződés Szállítói DERULA KFT. 08/21-002/ Fakitermelés fa szállítási szerződés Szállítói SZÁNTÓ TREE KFT 04/ / Fakitermelés tűzifa száll. keretszerz. (1. módosítás) Szállítói Keller Park Kft 04/21-032/ Fakitermelés Szállítási szerződés Szállítói Kis Mihály 04/21-028/ Fakitermelés fakitermelés Vállalkozási Timberwald Kft 04/21-029/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási Mianta Kft 04/11-031/ Erdőfelújítás Tisztítás Vállalkozási GLEDICIA KFT 04/21-019/ Fakitermelés 1500 m3 fenyőrönk szállítás Szállítói Mianta Kft 04/73-003/2013 szolgáltatás Erdősítés ápolása Vállalkozási Buchoffer János 04/11-009/ Erdőfelújítás Makk vetés Vállalkozási Köteles Ferenc 04/11-032/ Erdőfelújítás Talajelőkészítés, ültetés Vállalkozási

7 RO-BETA KFT 04/73-002/2013 szolgáltatás Erdpsítés ápolása Vállalkozási Köteles Ferenc 04/11-007/ Erdőfelújítás Makkvatés, ültetés, bef.áp., sarjleverés Vállalkozási Kállai és Társa Bt 04/21-024/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/11-023/ Erdőfelújítás Tisztitás, sarjleverés Vállalkozási Ro-Beta Kft 04/11-020/ Erdőfelújítás sarjleverés Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/42-055/ Vadászat Szárzúzás, silóasztalok javítása Vállalkozási Köteles Ferenc 04/11-022/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási OPAL ZRT Berze György 04/42-007/ Vadászat Bérvadászat Vevői Ro-Beta Kft 04/50-003/ Erdőkezelés Köfoglalkoztatottak szállítása Vállalkozási Köteles Ferenc 04/11-019/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási DANELLICÉ PACK Kft 04/11-002/ Erdőfelújítás Gödöfúrós ültetés Vállalkozási Kállai és Társa Bt 04/21-015/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási Danellicé Pack Kft 04/11-024/ Erdőfelújítás Sarjleverés, bozórírtás, bef.ápolás Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/11-025/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási Flier János mezg. őstermelő 04/42-060/ Vadászat takarmánykukorica Szállítói Timberwald Kft 04/21-016/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási PITYU FAKER KFT. 03/ / Fakitermelés száll.szerz. (2. módosítás) Vevői VEXUS KFT. 03/21-046/ Fakitermelés szállítási szerződés Vevői VERES ZSOLT 03/ / Fakitermelés szállítási szerződés (1. módosítás) Vevői KRISTÁLY-VÁR KFT. 03/ /2013 beruházás Feketehegy, Turistaház felújítási munkái Vállalkozási KRISTÁLY-VÁR KFT. 03/77-002/2013 beruházás Feketehegy, Turistaház felújítási munkái Vállalkozási Márkakő Kft. 03/50-008/ Erdőkezelés Fekete-hegy útfelújítás Szállítói GLEDICIA KFT 07/21-074/ Fakitermelés Ladánybene szállítási szerződés 300 m Vevői ATROX-MÉRNÖK KFT 03/77-001/2013 beruházás Fekete-hegy Turistaház átalakítása keretszerződés JÁNOSI GYULA 03/ / Fakitermelés fakitermelés (3. kiegészítés) Szolgáltatási PILFA MM KFT. 03/ / Fakitermelés fakitermelés (4.kiegészítés) Szolgáltatási

8 ATROX-MÉRNÖK KFT 07/ /2013 beruházás ATROX Vállalkozási szerződés (3. módosítás) Vállalkozási ATROX-MÉRNÖK KFT 07/ /2013 beruházás Budakeszi Vadaspark medve és farkas kifutó műszaki ellenőrzése keretszerződés Bia-Fa Kft 04/11-035/ Erdőfelújítás Tisztítás Vállalkozási Danellicé Pack Kft 04/11-034/ Erdőfelújítás talajelőkészítés, ültetés Vállalkozási Ro-Beta Kft 04/11-038/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási Kállai és Társa Bt 04/21-033/ Fakitermelés FAKITERMELÉS Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/21-034/ Fakitermelés fakitermelés Vállalkozási SZÁNTÓ TREE KFT 04/21-002/ Fakitermelés tűzifa száll. keretszerz Szállítói TÜZIFA BT. 04/21-003/ Fakitermelés Tűzifa Bt. tűzifa száll. keretszerz Szállítói Ro-Beta Kft 04/50-006/ Erdőkezelés Közmunkások szállítás Vállalkozási Ro-Beta Kft 04/73-006/2013 szolgáltatás erdősítés ápolása Vállalkozási Kállai és Társa Bt 04/21-021/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási Ro-Beta Kft 04/11-010/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási Köteles Ferenc 04/11-011/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási Ro-Beta Kft 04/78-010/ Egyéb tevékenység Gyümölcsöskert gondozása Vállalkozási JÁNOSI GYULA 03/ / Fakitermelés Jánosi Gyula fakitermelés (1. kiegészítés) Szolgáltatási JÁNOSI GYULA 03/ / Fakitermelés Jánosi Gyula fakitermelés (2. kiegészítés) Szolgáltatási PILFA MM KFT. 03/11-005/ Erdőfelújítás Pilifa MM erdőfelújítás Szállítói TIMBERWALD KFT. 03/ / Fakitermelés Timberwald Kft Fakitermelés (5. kiegészítés) Szolgáltatási TIMBERWALD KFT. 03/ / Fakitermelés Timberwald Kft Fakitermelés (4. kiegészítés) Szolgáltatási PILFA MM KFT. 03/ / Fakitermelés PILFA MM KFT fakitermelés (2.kiegészítés) Szolgáltatási PILFA MM KFT. 03/ / Fakitermelés PILFA MM KFT fakitermelés (3.kiegészítés) Szolgáltatási MÜLLNER VIKTOR 03/ / Fakitermelés Müllner Viktor száll.szerz. (1. kiegészítés) Vevői FINNA ATTILA 03/ / Fakitermelés Finna Attila Fakitermelés (3. kiegészítés) Szolgáltatási TIMBERWALD KFT. 03/ / Fakitermelés Timberwald Kft Fakitermelés (2. kiegészítés) Szolgáltatási TIMBERWALD KFT. 03/ / Fakitermelés Timberwald Kft Fakitermelés (3. kiegészítés) Szolgáltatási

9 Ro-Beta Kft 04/11-003/ Erdőfelújítás Ültetés, talajelőkészítés Vállalkozási Buchoffer János 04/73-001/2013 szolgáltatás Gépi ápolás Vállalkozási TIMBERWALD KFT. 03/ / Fakitermelés Fakitermelés (1. módosítás) Szolgáltatási 71 Erdőfelújítás FINNA ATTILA 03/71-002/2013 magánerdő Finna erdőfelújítás maagánerdő Szállítói Bia-Fa Kft 04/21-017/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási Ro-Beta Kft 04/11-018/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/40-004/ Közjóléti feladatok Anna-lak festése Vállalkozási Mianta Kft 04/42-047/ Vadászat Etetés Vállalkozási Ro-Beta Kft 04/11-014/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási Köteles Ferenc 04/11-015/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/11-016/ Erdőfelújítás Erdősítés ápolása Vállalkozási Mianta Kft 04/11-017/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási Ro-Beta Kft 04/42-046/ Vadászat Vaddisznó befogás Vállalkozási Buchoffer János 04/42-062/ Vadászat betakarítás Vállalkozási Kállai és Társa Bt 04/21-026/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/11-030/ Erdőfelújítás Bozótírtás, közelítés Vállalkozási Ro-Beta Kft 04/11-006/ Erdőfelújítás Makkvetés Vállalkozási köteles Ferenc 04/11-028/ Erdőfelújítás Sarjleverés Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/21-027/ Fakitermelés Fakitermelés Vállalkozási Vadászati OPAL Zrt 04/42-024/ Vadászat Bérvadászat Berze György szerződés Klausz Imre 04/21-018/ Fakitermelés fakitermelés Vállalkozási Köteles Ferenc 04/11-004/ Erdőfelújítás Talajelőkészítés, ültetés, bef.áp Vállalkozási GYAPJAS NORBERT 04/11-005/ Erdőfelújítás Vegyszeres ápolás Vállalkozási FINNA ATTILA 01/21-367/ Fakitermelés fakitermelés Vállalkozási TERCSINECZ SZABOLCS 01/21-368/ Fakitermelés Vállalkozói szerz._8ker Vállalkozási TISZAFA 2002 KFT 09/ / Belkereskedelem Bérleti szerződés (3. módosítás) Szállítói

10 HÁROM BALLA KFT 09/21-034/ Fakitermelés KEMÉNY TŰZIFA (GÁZPÁSZTA) Szállítói DÓCZI ANDRÁS 09/11-015/ Erdőfelújítás ERDŐMŰVELÉS MOGYORÓD 4 D Vállalkozási BALLA GÁBOR 09/ / Fakitermelés TRV Acsa 30C Vállalkozási CSIKÓS KÁROLY 09/ / Erdőfelújítás Kerepes 18D, Kerepes 13D, Gödöllő 31B, Galgmácsa 69A, Vállalkozási sarjleverés Kálló47C,G.Mácsa 72A,G.Mácsa71D, BARAOLT KFT 09/ / Erdőfelújítás G.Mácsa68A,G.Mácsa68C Vállalkozási STRABAG ÁLTALÁNOS ÉPÍTŐ KFT 09/ / Fakitermelés ERDÉSZETI FÖLDUTAK KARBANTARTÁSA Vállalkozási ORGOVÁN JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÓ 09/75-003/ Belkereskedelem TÁRGYI ESZKÖZ Adásvételi HÁROM BALLA KFT 09/73-007/2013 szolgáltatás MAGYAR-SZLOVÁK ÖSSZEKÖTŐ VEZETÉK FAKITERMELÉS Vállalkozási STRABAG ÁLTALÁNOS ÉPÍTŐ KFT 09/ / Erdőkezelés CSEMETEKERT BEVEZETŐ ÚT KARBANTARTÁSA Vállalkozási PELIKÁN JÓZSEF 09/73-006/2013 szolgáltatás SZLOVÁK TRANZIT GÁZSZÁLLÍTÁS GÉPI MUNKÁI Vállalkozási CSIKÓS KÁROLY 09/ / Erdőfelújítás Kerepes 18D, Kerepes 13D, Gödöllő 31B, Galgmácsa 69A, Vállalkozási VINEX SZERELŐ SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDLEMI BT. 09/77-001/2013 beruházás ERDŐFELÚJÍTÁST VÉDŐ KERÍTÉS ELKÉSZÍTÉSE Vállalkozási SUBA-FA KFT 09/21-032/ Fakitermelés SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS AKÁC, TÖLGY 300 M Szállítói TISZAFA 2002 KFT 09/75-001/ Belkereskedelem Bérleti szerződés Szállítói ORGOVÁN JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÓ 09/ / Erdőfelújítás PÁSZTÁZÁS, GYÖKÉRSZAGGATÁS Vállalkozási CENTRÁL GEO BÁNYAMÉRÉSI AGROTECHNIKAI ÉS INGATLANGAZDÁLKODÁSI KFT. 09/73-004/2013 szolgáltatás MAGYAR-SZLOVÁK GÁZVEZETÉK KIÉPÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ERDÉSZETI MUNKÁK Vállalkozási CSIKÓS KÁROLY 09/ / Erdőfelújítás Kerepes 18D, Kerepes 13D, Gödöllő 31B, Galgmácsa 69A, Vállalkozási ORGOVÁN JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÓ 09/ / Erdőfelújítás PÁSZTÁZÁS, GYÖKÉRSZAGGATÁS Vállalkozási SUBA-FA KFT 09/21-040/ Fakitermelés TRV VERESEGYHÁZ 1A, 1B, Szállítói BALLA GÁBOR 09/21-036/ Fakitermelés TRV IKLAD 20 G Vállalkozási PELIKÁN JÓZSEF 09/ /2013 szolgáltatás SZLOVÁK TRANZIT GÁZSZÁLLÍTÁS GÉPI MUNKÁI Vállalkozási SUBA-FA KFT 09/21-054/ Fakitermelés APRÍTÉK ALAPANYAG Szállítói TISZAFA 2002 KFT 09/21-065/ Fakitermelés 250 M3 AKÁC CSER TŰZIFA SZÁLLÍTÁS Szállítói MÜLLNER VIKTOR 09/73-012/2013 szolgáltatás MEGBÍZÁS SAUBERMACHER KFT GMÁCSA 0305/1 ACSA Vállalkozási

11 CAMBIUM 98 KFT 09/21-055/ Fakitermelés kerítésoszlop, fagyártmány Szállítói ROBINIA SZOLGÁLTATO BT. 09/11-009/ Erdőfelújítás CSEMETEÜLTETÉS VERESEGYHÁZ 10B Vállalkozási CSIKÓS KÁROLY 09/ / Erdőfelújítás Kerepes 18D, Kerepes 13D, Gödöllő 31B, Galgmácsa 69A, Vállalkozási SZERÉNA KFT. 09/50-004/ Erdőkezelés IRODA ÉPÜLET TETŐ JAVÍTÁS Egyszerűsített vállalkozási szerződés SUBA-FA KFT 09/21-027/ Fakitermelés SZállítási szerződés Szállítói CAMBIUM 98 KFT 09/21-063/ Fakitermelés AKÁC TÖLGY FAGYÁERTMÁNY, FŰRÉSZRÖNK, KERÍTÉSOSZLOP Szállítói SUBA-FA KFT 09/21-064/ Fakitermelés AKÁC CSER KEMÉNYLOMB TŰZIFA Szállítói CSIKÓS KÁROLY 09/ / Erdőfelújítás Kerepes 18D, Kerepes 13D, Gödöllő 31B, Galgmácsa 69A, Vállalkozási CSIKÓS KÁROLY 09/ / Erdőfelújítás Kerepes 18D, Kerepes 13D, Gödöllő 31B, Galgmácsa 69A, Vállalkozási ORGOVÁN JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÓ 09/ / Erdőfelújítás PÁSZTÁZÁS, GYÖKÉRSZAGGATÁS Vállalkozási IFJ. SZEKERES PÁL 09/21-061/ Fakitermelés FAKITERMELÉS ASZÓD 7B, GMÁCSA 28B, 30A,29C,30C,17A, KÁLLÓ 33B Szállítói BALLA GÁBOR 09/11-012/ Erdőfelújítás GYÖKÉRSZAGGATÁS ACSA 30C Vállalkozási SZERÉNA KFT. 09/75-002/ Belkereskedelem GALGAMÁCSAI VADÁSZHÁZ TERASZ SZIGETELÉSE Vállalkozási SZERÉNA KFT. 09/31-014/ Vadgazdálkodás 19 DB MAGASLES Egyszerűsített vállalkozási szerződés ATROX-MÉRNÖK KFT 01/ /2013 beruházás Kő-hegy Turistaház keretszerződés TERCSINECZ SZABOLCS 01/21-234/ Fakitermelés Vállalkozói szerz.pom39b Vállalkozási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 03/ / Fakitermelés Eőry és Tsa fakitermelés (1. kiegészítés) Szolgáltatási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 03/ / Fakitermelés Eőry és Tsa fakitermelés (2. kiegészítés) Szolgáltatási BOSS-HUNTERS VADÁSZATI ÉS KERESKEDELMI KFT 30/42-015/ Vadászat bizományosi szerződés bizományosi BAKONYERDŐ ERDÉSZETI ÉS FAIPARI ZRT. 30/42-014/ Vadászat Együttműködési megállapodás a évi Jagd&Hund (DORTMUND) kiállításra MÁRKAKŐ KFT. 30/42-005/ Vadászat vadászati szerződés TIMBERWALD KFT. 30/78-011/ Egyéb tevékenység ALSTOR 820 mini forwarder berbeadási szerződés bérleti SUPER AUTOMOBIL KFT 30/77-028/2013 beruházás Toyota Hilux 10 MJV-869 AHTFR22G Szállítói Együttműködési megállapodás Vadászati szerződés

12 REÁLSZISZTÉMA AUTÓKERESKEDELEM KFT 30/77-022/2013 beruházás Toyota Hilux 06 AHTFR22G Szállítói STYEVOLA ÉS FIA KFT 30/99-010/ Vállalatirányítás Skoda Superb Elegance LNE bérleti SUPER AUTOMOBIL KFT. 30/77-029/2013 beruházás Toyota Hilux 02 MMR 040 AHTFR22G Szállítói GEMENCI ERDŐ- ÉS VADGAZDASÁG ZRT. 30/42-001/ Vadászat Vadászati kiállítás Szállítói SLOVWOOD RUZOMBEROK, A.S. 30/21-014/ Fakitermelés D/PI/003/2012 fa értékesítés Szállítói SLOVWOOD RUZOMBEROK, A.S. 30/21-015/ Fakitermelés D/PI/004/2012 fa értékesítés Szállítói SLOVWOOD RUZOMBEROK, A.S. 30/21-017/ Fakitermelés D/PI/001/2013 fa értékesítés Szállítói SLOVWOOD RUZOMBEROK, A.S. 30/21-018/ Fakitermelés faanyag száll. szerz Szállítói SLOVWOOD RUZOMBEROK, A.S. 30/21-004/ Fakitermelés Slovwood faanyag száll. szerz Szállítói FO-FA KFT 30/21-007/ Fakitermelés FO-FA Kft. faanyag száll. szerz Szállítói STYEVOLA ÉS FIA KFT 30/77-023/2013 beruházás Styevola és Fia Kft. LPK-257 gk. tulajdonjog átruházási szerződés BÉR-ELEK KFT 30/78-006/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. MFC-702 (08, sz. szám: BE12/00146NLS-) bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-042/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LOR bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-045/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LOR bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-037/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LRV bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-038/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LOR bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-039/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LNS bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-041/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LOR bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-046/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LSW bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-047/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LSW bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-044/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LOR bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-040/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LTG bérleti BAKONYERDŐ ERDÉSZETI ÉS FAIPARI ZRT. 30/ / Fakitermelés Bakonyerdő Zrt. Tapolcai Parkettagyára faanyag száll. szerz. (1. módosítás) tárolási nyilatkozat Szállítói VADEX MEZÖFÖLDI ERDÖ- ÉS VADGAZDASÁG ZRT 30/21-022/ Fakitermelés VADEX Mezőfödi Zrt. tűzifa száll. szerz Szállítói BÉR-ELEK KFT 30/78-048/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LRV bérleti Tulajdonjogi igény átruházásáról

13 BÉR-ELEK KFT 30/ / Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. MFC-702 (08, sz. szám: BE12/00146NLS-) (1. módosítás) bérleti BÉR-ELEK KFT 30/78-036/ Egyéb tevékenység Bér-Elek Kft. LPK bérleti FO-FA KFT 30/21-039/ Fakitermelés gőzölt akác száll.szerz Szállítói SLOVWOOD RUZOMBEROK, A.S. 30/21-044/ Fakitermelés szerződés fatermsék értékesíté Szállítói RAIL CARGO HUNGARIA ZRT. 30/21-043/ Fakitermelés szállítási szerződés Megállapodás SLOVWOOD RUZOMBEROK, A.S. 30/21-035/ Fakitermelés slovwood faanyag száll. szerz Szállítói WOOD-2000 KFT. 30/21-059/ Fakitermelés Wood-200 Kft. száll. szerz Szállítói KATOLIKUS KARITÁSZ - CARITAS HUNGARICA 30/21-001/ Fakitermelés Katolikus Karitász - Caritas Hungarica tűzifa száll. szerz Szállítói ABALON HARDWOOD GMBH 30/21-051/ Fakitermelés faanyag száll. szerz Szállítói WOOD-2000 KFT. 30/21-045/ Fakitermelés faanyag száll. szerz Szállítói FALCO ZRT 30/21-037/ Fakitermelés faanyag száll. szerz Szállítói SLOVWOOD RUZOMBEROK, A.S. 30/21-053/ Fakitermelés faanyag száll. szerz Szállítói PAPIERHOLZ AUSTRIA 30/21-055/ Fakitermelés faanyag száll. szerz Szállítói AGRIA-FA KFT. 30/21-054/ Fakitermelés faanyag száll. szerz Szállítói RAIL CARGO HUNGARIA ZRT. 30/21-049/ Fakitermelés tűzifa rakodás (RCH10310/2013 Rail Cargonál sz.sz.) Megállapodás BAKONYERDŐ ZRT FÜRÉSZ- ÉS FALEMEZGYÁR 30/ / Fakitermelés faanyag száll. szerz. (1. módosítás) Adásvételi AGRIA-FA KFT. 30/21-033/ Fakitermelés Agria-Fa Kft. száll. szerz Szállítói FO-FA KFT 30/21-056/ Fakitermelés Szállítási szerződés FO-FA KFT Szállítói ARBOR'95 KFT. 30/21-046/ Fakitermelés ARBOR 95 Kft. faanyag száll. szerz Szállítói FALCO ZRT 30/ / Fakitermelés FALCO Szállítási szerződés (1. módosítás) Szállítói PAPIERHOLZ AUSTRIA 30/21-060/ Fakitermelés faanyag száll Szállítói KATOLIKUS KARITÁSZ - CARITAS HUNGARICA 30/21-009/ Fakitermelés Katolikus Karitász Szállítási szerződés Szállítói GOMBOS ALBERT VAGYONVÉDELMI VÁLLALKOZÓ 30/22-001/ Vagyonvédelem vagyonvédelem, őrzés Vállalkozási MVM PARTNER ZRT. 30/78-007/ Egyéb tevékenység évi villamosenergia-kereskedelmi szerződés Szolgáltatási RAIFFEISEN BANK ZRT. 30/78-013/ Egyéb tevékenység ALSTOR mini forwarder lízingszerződés (30) szerződés

14 MVM PARTNER ZRT. 30/78-034/ Egyéb tevékenység évi villamosenergia-kereskedelmi szerződés Szolgáltatási HOLLÓSI SÁNDOR 10/42-007/ Vadászat Hollósi Sándor váll. szerz Vállalkozási ROBINIA SZOLGÁLTATO BT. 10/ / Erdőfelújítás ROBINIA váll. szerz. (2. módosítás) Vállalkozási DÓCZI ANDRÁS 10/ / Erdőfelújítás DócziA Váll szerz erdőműv. (4. módosítás) Szállítói KISS-KŐVÁRI SZOLGÁLTATÓ KFT 10/73-010/2013 szolgáltatás Kiss-Kővári Kft. váll. szerz Szállítói VADEX MEZÖFÖLDI ERDÖ- ÉS VADGAZDASÁG ZRT 10/73-003/2013 szolgáltatás Vállalkozási szerződés - Vadex Zrt Vállalkozási FINNA ATTILA 01/21-272/ Fakitermelés Vállalkozói szerz._finna Attila Vállalkozási Klausz Imre 01/21-258/ Fakitermelés Klausz Imre 2. ker Szállítói ATROX-MÉRNÖK KFT 01/77-004/2013 beruházás Kő-hegy Turistaház keretszerződés GYAPJAS NORBERT 01/21-253/ Fakitermelés Gyapajas Norbert luc apríték alapanyag tárolási szerz Szállítói Sápi András 01/21-261/ Fakitermelés Sápi András száll tárol szerz Szállítói TERCSINECZ SZABOLCS 01/21-260/ Fakitermelés Vállalkozói szerz.trvpom13c Vállalkozási GYAPJAS NORBERT 01/21-239/ Fakitermelés Gyapjas Norbert_fw közelítés_8ker Vállalkozási Klausz Imre 01/21-238/ Fakitermelés fakitermelés, erdőművelés, parkfenntartás Szállítói PILFA MM KFT. 03/ / Fakitermelés PILFA MM KFT fakitermelés (1.kiegészítés) Szolgáltatási Juhász István 07/11-013/ Erdőfelújítás nehéztárcsázás Szállítói MOLNÁR & MOLNÁR ÉPÍTŐIPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 07/77-009/2013 beruházás erdészeti iroda felújítása Vállalkozási ROBINIA SZOLGÁLTATO BT. 10/ / Erdőfelújítás ROBINIA váll. szerz. (1. módosítás) Vállalkozási DÓCZI ANDRÁS 10/ /2013 szolgáltatás Vállk.szerz.Dóczi_M0 (2. módosítás) Szállítói KISS-KŐVÁRI SZOLGÁLTATÓ KFT 10/ / Erdőfelújítás Kiss-Kővári szerz erdőműv (3. módosítás) Szállítói DÓCZI ANDRÁS 10/ / Erdőfelújítás DócziA Váll szerz erdőműv. (3. módosítás) Szállítói ROBINIA SZOLGÁLTATO BT. 10/11-007/ Erdőfelújítás kapálás Vállalkozási HOLLÓSI SÁNDOR 10/11-008/ Erdőfelújítás Hollósi Sándor váll. szerz Vállalkozási KISS-KŐVÁRI SZOLGÁLTATÓ KFT 10/ / Erdőfelújítás Kiss-Kővári szerz erdőműv (2. módosítás) Szállítói HOLLÓSI SÁNDOR 10/78-004/ Egyéb tevékenység Hollósi Sándor váll. szerz Vállalkozási GLEDICIA KFT 01/21-083/ Fakitermelés Gledicia Kft. értékesítési szerződés Szállítói

15 GLEDICIA KFT 01/21-078/ Fakitermelés Gledicia Kft. száll. szerz Szállítói Sápi András 01/21-019/ Fakitermelés Sápi András egyéni Vállalkozó értékesítés Szállítói FÖLDESI KFT 03/21-019/ Fakitermelés Földesi Kft száll.szerz Vevői JÁNOSI GYULA 03/21-018/ Fakitermelés Jánosi Gyula száll.szerz Vevői VERES ZSOLT 03/21-007/ Fakitermelés Veres Zsolt száll. szerz Vevői EŐRY ÉS TÁRSA KFT 03/21-022/ Fakitermelés Eőry és Tsa fakitermelés Szolgáltatási VERES ZSOLT 03/21-023/ Fakitermelés Veres Zsolt szállítási szerződés Vevői HÉJJA-KER KFT 03/21-015/ Fakitermelés Héjja-Ker Kft száll.szerz Vevői MÜLLNER VIKTOR 03/21-016/ Fakitermelés Müllner Viktor száll.szerz Vevői EŐRY ÉS TÁRSA KFT 03/21-017/ Fakitermelés Eőry és Tsa Kft száll.szerz Vevői PITYU FAKER KFT. 03/21-008/ Fakitermelés Pityu Faker Kft száll.szerz Vevői BURÁNYI ZOLTÁN 03/21-010/ Fakitermelés Burányi Zoltán száll.szerz Vevői JÁNOSI GYULA 03/21-004/ Fakitermelés Jánosi Gyula fakitermelés Szolgáltatási PILFA MM KFT. 03/21-006/ Fakitermelés PILFA MM KFT fakitermelés Szolgáltatási MARTINECZ KER KFT. 05/ / Fakitermelés Martinecz Ker. Kft (1. módosítás) Szállítói VADEX MEZÖFÖLDI ERDÖ- ÉS VADGAZDASÁG ZRT 05/11-001/ Erdőfelújítás Bajna, Budakeszi területén védőkerítés Vállalkozási ZSO-FA-NAGYKER KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 05/ / Fakitermelés száll. szerződés felmondása Szállítói ÉPZOL-FA KFT. 05/21-047/ Fakitermelés Épzol-Fa Kft. száll. szerz Szállítói GLEDICIA KFT 05/21-046/ Fakitermelés Gledicia Bt Szállítói GLEDICIA KFT 05/21-053/ Fakitermelés Gledicia Bt Szállítói LUMBER-FA KFT 05/21-045/ Fakitermelés Lumber-Fa Kft Szállítási szerződés Szállítói GYAPJAS NORBERT 05/11-002/ Erdőfelújítás Gyapjas Norbert Vállalkozási FALCO ZRT 05/21-044/ Fakitermelés Falco Zrt Szállítói CSERESNYÉS BALÁZS 05/78-002/ Egyéb tevékenység Cseresnyés Balázs Vállalkozási ARGÁNFA KFT. 05/21-041/ Fakitermelés Argánfa Kft Vállalkozási R.KOVÁCS LÁSZLÓ 05/21-042/ Fakitermelés R.Kovács László, Tárolási kiegészítés Szállítói

16 ATROX-MÉRNÖK KFT 05/78-001/ Egyéb tevékenység Atrox Kft keretszerződés PITYU FAKER KFT. 05/21-039/ Fakitermelés Pityu Faker Kft Szállítói VERES ZSOLT 05/21-040/ Fakitermelés Veres Zsolt Szállítói GYAPJAS NORBERT 05/21-003/ Fakitermelés Gyapjas Norbert szállítási szerződés Szállítói Atrox Kft. Bajnai E. Gyarmatpusztai vadásház kazánház kivit. ATROX-MÉRNÖK KFT 05/77-002/2013 beruházás munkái keretszerződés GYAPJAS NORBERT 05/21-050/ Fakitermelés Gyapjas Norbert Szállítói CSERESNYÉS BALÁZS 05/21-001/ Fakitermelés Cseresnyés Balázs váll. szerz. kieg. termelési előleg Szállítói GYAPJAS NORBERT 05/21-002/ Fakitermelés Gyapjas Norbert szállítási szerződés Szállítói GAMMER JÁNOS 05/ / Fakitermelés Gammer János (1. módosítás) Szállítói TIMBERWALD KFT. 30/21-047/ Fakitermelés VÁLLALKOZÓI KERETSZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁS_Timberwald szerződés GYAPJAS NORBERT 30/21-048/ Fakitermelés VÁLLALKOZÓI KERETSZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁS_GYAPJAS Vevői STYEVOLA ÉS FIA KFT 30/75-005/ Belkereskedelem Tulajdonjog átruházási szerződés Volkswagen Transporter Szállítói CENTRÁL GEO BÁNYAMÉRÉSI AGROTECHNIKAI ÉS INGATLANGAZDÁLKODÁSI KFT. 30/73-001/2013 szolgáltatás Centrál Geo Bányamérési Agrotechnikai és Ingatlangazdálkodási Kft. váll. szerz Vállalkozási KDV VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG 30/21-040/ Fakitermelés KDV Vízügyi Igazgatóság Vállalkozási MTA ÖKOLÓGIAI KUTATÓKÖZPONT 30/50-004/ Erdőkezelés MTA Ökológiai Kutatóközpont együttműködési megállapodás Szállítói VADEX MEZÖFÖLDI ERDÖ- ÉS VADGAZDASÁG ZRT 30/77-030/2013 beruházás Fonatos erdőfelújítást védő kerítés (Visegrád 44 L) Vállalkozási VINEX SZERELŐ SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDLEMI BT. 30/77-031/2013 beruházás 4 soros villanypásztoros kerítés Biatorbágy Vállalkozási TIMBERWALD KFT. 30/21-058/ Fakitermelés Timberwald Kft kötélpálya bérleti szerződés Szállítói KOLLER ÉS TÁRSA KFT 30/77-025/2013 beruházás Koller és Társa Kft. megb. szerz. Pilisszentkereszt (021/C) Pilistető kilátó tervezése Megbízási KOLLER ÉS TÁRSA KFT 30/77-026/2013 beruházás Koller mb. szerz. Piliscsaba, Nagy-Kopasz hegy kilátó tervezése Megbízási KOLLER ÉS TÁRSA KFT 30/77-027/2013 beruházás Koller megb. szerz. Dömös 066 hrsz. Prédikálószék kilátó tervezése Megbízási KRISTÁLY-VÁR KFT. 30/ /2013 beruházás Bajnai Erdészet Gyarmatpusztai Vadászház kazánház kivitelezési munkálatai (1. módosítás) Vállalkozási KRISTÁLY-VÁR KFT. 30/77-018/2013 beruházás Bajnai Erdészet Gyarmatpusztai Vadászház kazánház kivitelezési munkálatai Szállítói BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 30/50-001/ Erdőkezelés Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Megbízási szerződés Szállítói

17 KDV VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG 30/21-042/ Fakitermelés KDV Vízügyi Igazgatóság Vállalkozási szerződés Vállalkozási OPAL TARTÁLYPARK ZRT. 30/78-015/ Egyéb tevékenység Opal Zrt Támogatási szerződés Szállítói Tercsinecz Szabolcs_vállalkozói szerz_8ker._vadászati ber. TERCSINECZ SZABOLCS 01/31-014/ Vadgazdálkodás karbantart Vállalkozási TERCSINECZ SZABOLCS 01/11-013/ Erdőfelújítás Vállakozói szerz._tercsinecz Szabolcs Vállalkozási KOLLER ÉS TÁRSA KFT 01/77-002/2013 beruházás Koller és Társa megbízási szerződés Szállítói ATROX-MÉRNÖK KFT 07/77-013/2013 beruházás ATROX Vállalkozási szerződés Vállalkozási Kis Mihály 07/21-039/ Fakitermelés tüzifa értékesítés 350 m Vevői ATROX-MÉRNÖK KFT 07/77-005/2013 beruházás ATROX Szállítói Köteles Ferenc 04/11-013/ Erdőfelújítás Köteles Ferenc Vállalkozási Mianta Kft 04/21-022/ Fakitermelés Mianta Kft Vállalkozási Atrox Kft. Budakeszi-Hidegvölgy 2418 hrsz. bérleményekhez ATROX-MÉRNÖK KFT 07/77-008/2013 beruházás tartozó munkat. kivit Szállítói Danellicé Pack Kft 04/11-012/ Erdőfelújítás DANELLICÉ PACK Kft Vállalkozási HISZEG BT 04/21-001/ Fakitermelés Hiszeg Bt. tűzifa szállítási keretszerződés Szállítói Ro-Beta Kft 04/73-005/2013 szolgáltatás Ro-Beta Kft Vállalkozási Köteles Ferenc 04/11-026/ Erdőfelújítás köteles ferenc Vállalkozási Buchoffer János 04/42-050/ Vadászat Buchoffer János Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/21-023/ Fakitermelés BIA-FA Kft Vállalkozási Ro-Beta Kft 04/42-006/ Vadászat Ro-Beta Kft Vállalkozási Mianta Kft 04/50-001/ Erdőkezelés Mianta Kft Vállalkozási Mianta Kft 04/50-002/ Erdőkezelés Mianta Kft Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/42-020/ Vadászat Bia-Fa Kft Vállalkozási Flier János mezg. őstermelő 04/42-001/ Vadászat Flier János mg. vállalkozó Szállítói Flier János mezg. őstermelő 04/42-002/ Vadászat Flier János meg. őstermelő Szállítói Mianta Kft 04/42-003/ Vadászat Mianta Kft Vállalkozási Buchoffer János 04/42-005/ Vadászat Buchoffer János Vállalkozási

18 Kis Mihály 04/21-006/ Fakitermelés KIS MIHÁLY Vállalkozási GYAPJAS NORBERT 04/21-008/ Fakitermelés Gyapjas Norbert Vállalkozási TÜZIFA BT. 04/21-009/ Fakitermelés TŰZIFA BT Vállalkozási CSERESNYÉS BALÁZS 04/21-010/ Fakitermelés Cseresznyés Blázs Vállalkozási KLAUSZ IMRE 01/21-329/ Fakitermelés KLAUSZ IMRE VÁLL. SZERZŐDÉS Vállalkozási Kállai és Társa Bt 04/21-004/ Fakitermelés Kállai és Társa Bt Vállalkozási Bia-Fa Kft 04/21-005/ Fakitermelés BIA-FA KFT Vállalkozási Bíró Parkerdész Vállalkozó 01/ / Fakitermelés Bíró Parkerdész Vállalkozó értékesítés Tárolási kiegészítés Szállítói GYAPJAS NORBERT 01/21-317/ Fakitermelés Vállalkozói szerz_gyapjas Norbert Vállalkozási TERCSINECZ SZABOLCS 01/21-319/ Fakitermelés Vállalkozói szerz._tercsinecz_pom Vállalkozási FINNA ATTILA 01/21-326/ Fakitermelés Vállalkozói szerz._finna A_5ker_TITKGY Vállalkozási Bíró Parkerdész Vállalkozó 01/21-169/ Fakitermelés Bíró Park-Erdész_Vállalkozói szerz Vállalkozási Bíró Parkerdész Vállalkozó 01/21-310/ Fakitermelés Bíró Parkerdész bozótírtás Szállítói MOLNÁR & MOLNÁR ÉPÍTŐIPARI, Molnár & Molnár váll. szerz. Kőhegy, Turistaház felújítási KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 01/ /2013 beruházás munkái (1. módosítás) Vállalkozási FINNA ATTILA 03/ / Fakitermelés Finna Attila Fakitermelés (4. kiegészítés) Szolgáltatási Klausz Imre 01/21-308/ Fakitermelés Klausz Imre fakitermelés Szállítói MÁRKAKŐ KFT. 03/21-056/ Fakitermelés Márkakő Kft. útkarbantartás (árvíz) Szolgáltatási FORESTER KFT 01/21-304/ Fakitermelés Vállalkozói szerz._ Forester Vállalkozási Forst Hungaria Zrt. 03/31-004/ Vadgazdálkodás vadászati szerződés Forst Hungaria Zrt. Nick Babler Szállítói PILFA MM KFT. 03/21-025/ Fakitermelés Pilfa MM Kft száll.szerz Vevői MÁRKAKŐ KFT. 03/50-005/ Erdőkezelés Márkakő Kft. útkarbantartás Szolgáltatási EŐRY ÉS TÁRSA KFT 03/ / Fakitermelés Eőry és Tsa Kft száll.szerz. (1. kiegészítés) Vevői PITYU FAKER KFT. 03/ / Fakitermelés Pityu Faker Kft száll.szerz. (1. módosítás) Vevői FINNA ATTILA 03/ / Fakitermelés Finna Attila Fakitermelés (1. kiegészítés) Szolgáltatási BURÁNYI ZOLTÁN 03/ / Fakitermelés Burányi Zoltán száll.szerz. (1. kiegészítés) Vevői EŐRY ÉS TÁRSA KFT 03/21-035/ Fakitermelés Eőry és Tsa. Kft. átadás-átvételi megállapodás Vevoi/belföldi ATROX-MÉRNÖK KFT 07/ /2013 beruh. ATROX (1. módosítás) Szállítói

19 VEXUS KFT. 03/ / Fakitermelés Vexus Kft. száll.szerz. (1. módosítás) Vevői Juracsek Kft. 07/21-056/ Fakitermelés Juracsek kft Bp. Zöldpálya u Szállítói Juracsek Kft. 07/21-057/ Fakitermelés Juracsek Kft Bp. Zödlpálya u Szállítói Juracsek Kft. 07/21-059/ Fakitermelés Juracsek kft Bp. Zöldpálya u Szállítói Juracsek Kft. 07/11-010/ Erdőfelújítás Juracsek Kft Bp. Zöldpálya u Szállítói Juracsek Kft. 07/21-055/ Fakitermelés Juracsek kft bp. Zöldpálya u Szállítói Buchoffer János 07/11-009/ Erdőfelújítás Buchoffer János Budajenő, Ady E. u Szállítói Juracsek Kft. 07/21-052/ Fakitermelés Juracsek Kft Bp. Zöldpálya u Szállítói Juracsek Kft. 07/21-054/ Fakitermelés Juracsek kft Bp. Zöldpálya u Szállítói Juracsek Kft. 07/21-049/ Fakitermelés Juracsek Kft Bp. Zöldpálya u Szállítói Kis Mihály 07/11-007/ Erdőfelújítás Kis Mihály Pilismarót, Dózsa Gy. u Szállítói OLÁH JÓZSEF 10/21-021/ Fakitermelés Oláh József fanyag szállítási szerződés Szállítói GYAPJAS NORBERT 01/21-307/ Fakitermelés Gyapjas Norbert Fw kihordás Szállítói HOLLÓSI SÁNDOR 10/78-002/ Egyéb tevékenység Hollósi Sándor váll. szerz Vállalkozási HOLLÓSI SÁNDOR 10/73-006/2013 szolgáltatás Hollósi Sándor váll. szerz Vállalkozási DÓCZI ANDRÁS 10/ / Erdőfelújítás DócziA Váll szerz erdőműv. (1. módosítás) Szállítói KISS-KŐVÁRI SZOLGÁLTATÓ KFT 10/ / Erdőfelújítás Kiss-Kővári szerz erdőműv (1. módosítás) Szállítói TERCSINECZ SZABOLCS 01/21-293/ Fakitermelés Vállalkozói szerz._tercsinecz_7ker_döntés Vállalkozási FORESTER KFT 01/21-295/ Fakitermelés Vállalkozói szerz._forester_plo33_ Vállalkozási Klausz Imre 01/21-292/ Fakitermelés Klausz Imre 3. ker Szállítói TERCSINECZ SZABOLCS 01/21-283/ Fakitermelés Vállalkozói szerz._tercsinecz Szabolcs Vállalkozási MOLNÁR & MOLNÁR ÉPÍTŐIPARI, Molnár & Molnár váll. szerz. Kőhegy, Turistaház felújítási KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 01/77-005/2013 beruházás munkái Vállalkozási FÖLDESI KFT 03/ / Fakitermelés Földesi Kft száll.szerz. (1. kiegészítés) Vevői TIMBERWALD KFT. 03/ / Fakitermelés Timberwald Kft Fakitermelés (1. kiegészítés) Szolgáltatási FÖLDESI KFT 03/ / Fakitermelés Földesi Kft száll.szerz. (1. kiegészítés) Vevői FINNA ATTILA 03/21-001/ Fakitermelés Finna Attila Fakitermelés Szolgáltatási

20 PILFA MM KFT. 03/72-001/ Fakitermelés magánerdő Pilfa MM Kft fakitermelés magánerdő Szolgáltatási TIMBERWALD KFT. 03/21-002/ Fakitermelés Timberwald Kft Fakitermelés Szolgáltatási HOLLÓSI SÁNDOR 10/50-002/ Erdőkezelés Hollósi Sándor váll. szerz Vállalkozási SZERÉNA KFT. 10/75-003/ Belkereskedelem Szeréna Kft. váll.szerz Vállalkozási HISZEG BT 04/73-004/2013 szolgáltatás HISZEG BT Vállalkozási Köteles Ferenc 04/11-008/ Erdőfelújítás Köteles Ferenc EV Vállalkozási Kis Mihály 07/21-093/ Fakitermelés Kiss Mihály Pilismarót, Dózsa Gy. u Szállítói Juhász István 07/11-024/ Erdőfelújítás Juhász István 2300.Ráckeve, Újhegy u Szállítói FORESTER KFT 03/21-050/ Fakitermelés Forester Kft. száll.szerz Vevoi/belföldi EŐRY ÉS TÁRSA KFT 03/42-002/ Vadászat Eőry és Társa Kft. kerítésépítés Szállítói EŐRY ÉS TÁRSA KFT 03/31-013/ Vadgazdálkodás Eőry és Társa Kft. szárzúzás Szállítói ATROX AT sz. mell. Fekete-hegy Turistaház ATROX-MÉRNÖK KFT 03/ /2013 beruházás átalakítása (1. módosítás) keretszerződés FINNA ATTILA 03/ / Fakitermelés Finna Attila Fakitermelés (2. kiegészítés) Szolgáltatási FINNA ATTILA 03/21-061/ Fakitermelés Finna Attila vágás-hasítás Szállítói Atrox AT keretszerz. 06. mell. Bp-i E. régi erdészeti ATROX-MÉRNÖK KFT 07/77-010/2013 beruházás iroda felújítása keretszerződés GYAPJAS NORBERT 01/21-056/ Fakitermelés Gyapjas Norbert váll.szerz._8.ker_fwközelítés Vállalkozási TERCSINECZ SZABOLCS 01/21-049/ Fakitermelés Váll.szerz._Tercsinecz_8.ker Vállalkozási GLEDICIA KFT 07/21-029/ Fakitermelés Gledicia Kft. faanyag száll. szerz Szállítói BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL Bp. XXI. ker. Önk. támogatási (pénzeszköz átadás-átvételi) ÖNKORMÁNYZATA 07/40-001/ Közjóléti feladatok megállapldás támogatási KISS-KŐVÁRI SZOLGÁLTATÓ KFT 10/11-001/ Erdőfelújítás Kiss-Kővári szerz erdőműv Szállítói TISZAFA 2002 KFT 10/21-014/ Fakitermelés TISZAFA 2002 KFT-VÁLL.SZERZ Szállítói HOLLÓSI SÁNDOR 10/21-006/ Fakitermelés HOLLÓSI SÁNDOR-VÁLL.SZERZ. FAKITERMELÉS Szállítói HOLLÓSI SÁNDOR 10/42-001/ Vadászat Hollósi Sándor váll.szerz Szállítói HÁROM BALLA KFT 10/21-027/ Fakitermelés HÁROM BALLA KFT. váll. szerz Szállítói HOLLÓSI SÁNDOR 10/42-008/ Vadászat Hollósi Sándor váll. szerz Vállalkozási DÓCZI ANDRÁS 10/11-004/ Erdőfelújítás DócziA Váll szerz erdőműv Szállítói

A 2011. évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések 2015. december 22.

A 2011. évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések 2015. december 22. A 2011. évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések 2015. december 22. Az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt.

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzétett szerződések 2013. március 01.

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzétett szerződések 2013. március 01. A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzétett szerződések 2013. március 01. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt.

Részletesebben

A évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok

A évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A 2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bek.

Részletesebben

A évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok

A évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A 2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bek.

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2010. március 1.

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2010. március 1. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A 2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bek.

Részletesebben

A 2011. évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések 2015. december 22.

A 2011. évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések 2015. december 22. A 2011. évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések 2015. december 22. Az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt.

Részletesebben

A 2011. évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések 2015. december 22.

A 2011. évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések 2015. december 22. A 2011. évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések 2015. december 22. Az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt.

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzétett szerződések 2012. március 01.

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzétett szerződések 2012. március 01. A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzétett szerződések 2012. március 01. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt.

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A 2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bek.

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A 2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bek.

Részletesebben

Munkaviszonyban álló vezető állású munkavállalók

Munkaviszonyban álló vezető állású munkavállalók KÖZÉRDEKŰ ADATOK a 2009. CXXII. törvény rendelekzései alapján Pénzbeli juttatások NÉV Munkakör Besorolási bér bruttó Ft/hó Egyéb pénzbeli juttatás bruttó Ft/év KSZ Önk. Nyugd. Pénzt. Tagdíj Ft/fő/hó KSZ

Részletesebben

KÖZÉRDEKŰ ADATOK a 175/2009. (VIII. 29) Korm. rendelet rendelekzései alapján. Pénzbeli juttatások. KSZ szerint Önk. Nyugd. Pénzt.

KÖZÉRDEKŰ ADATOK a 175/2009. (VIII. 29) Korm. rendelet rendelekzései alapján. Pénzbeli juttatások. KSZ szerint Önk. Nyugd. Pénzt. KÖZÉRDEKŰ ADATOK a 175/2009. (VIII. 29) Korm. rendelet rendelekzései alapján Pénzbeli juttatások NÉV Munkakör Besorolási bér Ft/hó Egyéb pénzbeli juttatás Ft/év KSZ Önk. Nyugd. Pénzt. Tagdíj Ft/fő/hó KSZ

Részletesebben

A évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések december 22.

A évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések december 22. A 2011. évi CXII. törvény alapján közzétett szerződések 2015. december 22. Az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt.

Részletesebben

Közérdekű adatok közzététele

Közérdekű adatok közzététele Közérdekű adatok közzététele a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 2. -a alapján 1) A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.)

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. Törvény 2. 3. bekezdés értelmében a KAEG Zrt. 2014-ben kötött szerződései

A 2009. évi CXXII. Törvény 2. 3. bekezdés értelmében a KAEG Zrt. 2014-ben kötött szerződései A 2009. évi CXXII. Törvény 2. 3. bekezdés értelmében a KAEG Zrt. 2014-ben kötött szerződései Partner Megnevezés/Típus Tárgy Időtartam Érték BALASKÓ MILÁN Szolgáltatás Fahasználat 2014.01.16.-2014.12.31.

Részletesebben

Navire -Gold Kft. lőtéri építési munkálatok Németh Zoltán EV.

Navire -Gold Kft. lőtéri építési munkálatok Németh Zoltán EV. Sorszám Szerződéskötés kelte Társasággal szerződő fél neve Erdészeti társaság neve: Zrt 2015. év Szerződés tárgya Szerződés időtartama (határozatlan határozott tól - ig) Szerződés ellenértéke (nettó Ft)

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Szerződő partner neve. P4 Import-Export Kereskedelmi Kft. Szlovi Kisvonat Szolgáltató Kft.

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Szerződő partner neve. P4 Import-Export Kereskedelmi Kft. Szlovi Kisvonat Szolgáltató Kft. KÖZZÉTÉTELI LISTA Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklet III. Gazdálkodási adatok 4. pontja szerint Az államháztartás pénzeszközei

Részletesebben

SZERZŐDÉSEK. Nettó 5 millió forintot elérő, vagy meghaladó értékű szerződések

SZERZŐDÉSEK. Nettó 5 millió forintot elérő, vagy meghaladó értékű szerződések SZERZŐDÉSEK Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2002.(XI.29.) rendeletének 36. (5) bekezdése értelmében a vagyonnal történő gazdálkodással

Részletesebben

Sorszám Szerződés éve Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés időtartama

Sorszám Szerződés éve Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés időtartama 1 2015 Sugó-Fix Kft Szolgáltatás megrendelés határozott 7 054 000 2 2015 Fx Autóház Kft. Árubeszerzés határozott 5 869 488 3 2015 Fx Autóház Kft. Árubeszerzés határozott 5 869 488 4 2015 Fx Autóház Kft.

Részletesebben

Szerződés tárgya. vastag tűzifa 2012.01.05 2012.12.31 5 459 360 2012. Faanyag vásárlása a Pusztavámi Fűrészüzem (erdei iskola tető) részére

Szerződés tárgya. vastag tűzifa 2012.01.05 2012.12.31 5 459 360 2012. Faanyag vásárlása a Pusztavámi Fűrészüzem (erdei iskola tető) részére Partner HM Budapesti Erdőg. Zrt. Szerződés jellege Szerződés csoport Szerződés tárgya Szerződés viszony kezdete hatálya Kifizetett nettó összeg (Ft) Szerz. kelte tűzifa 2012.01.02 2012.12.31 5 175 936

Részletesebben

ÉSZAKERDŐ Zrt. Szerződés ellenértéke (nettó Ft) Szerződés időtartama (határozatlan határozott tól - ig) Szerződéskötés kelte.

ÉSZAKERDŐ Zrt. Szerződés ellenértéke (nettó Ft) Szerződés időtartama (határozatlan határozott tól - ig) Szerződéskötés kelte. A 2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bekezdése és a 2011. évi CXII. törvény 37. (1) bekezdése szerinti közzétételi kötelezettség teljesítése a vonatkozó szerződések alapadatairól (2018.01.01-2018.12.31. közötti

Részletesebben

Szerződés kötés dátuma Szociális és gyermek étkeztetés villamos energia szolg ált.isk. működtetése.

Szerződés kötés dátuma Szociális és gyermek étkeztetés villamos energia szolg ált.isk. működtetése. Községi Önkormányzat 5136 Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Az információs önrendelkezési jogról és az információ szabadságról szóló 2011.évi CXII. törvény (INFO tv.)1. melléklet III. Gazdálkodási adatok

Részletesebben

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre (A 100 hektárnál nagyobb et kezelők listája) 453 Pusztavacsi Erdészet 2378 Pusztavacs Pf.:10. 5575 Albertirsa 2,87 5,40 5576 Cegléd 96,48 6,83 5577 Ceglédbercel 35,83 5578 Csemő 405,40 1,23 5592 Dabas

Részletesebben

Faanyag vásárlása a Pusztavámi Fűrészüzem (erdei iskola tető) részére

Faanyag vásárlása a Pusztavámi Fűrészüzem (erdei iskola tető) részére HENZER Kis- és Nagykereskedelmi Szolgáltató Bt. KAEG Zrt. Szerződés csoport Szerződés tárgya Szerződés viszony Kifizetett nettó kezdete hatálya összeg (Ft) Szerz. kelte Műszaki berendezés, gép, jármű beruházás

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Szerződés típusa. Szerződés értéke. Szerződés tartama. neve

KÖZZÉTÉTELI LISTA. Szerződés típusa. Szerződés értéke. Szerződés tartama. neve KÖZZÉTÉTELI LISTA Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklet III. Gazdálkodási adatok 4. pontja szerint Az államháztartás pénzeszközei

Részletesebben

Szerződés tárgya. Kővágószőlős 0159 hrsz-on Antal Istvánnal kötött haszonbérleti szerződés megszűntetése.

Szerződés tárgya. Kővágószőlős 0159 hrsz-on Antal Istvánnal kötött haszonbérleti szerződés megszűntetése. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. sz. melléklet III. fejezet 4. pontja szerinti szerződések (2013. év) Szerződéskötés kelte Társasággal

Részletesebben

2008. évben kötött szerződések. MEDIPLAN Kórháztervező Egészségügyi Főtervező Kft. ZEMPLÉNKŐ Keletmagyarországi Kőbányák Bányászati Kft.

2008. évben kötött szerződések. MEDIPLAN Kórháztervező Egészségügyi Főtervező Kft. ZEMPLÉNKŐ Keletmagyarországi Kőbányák Bányászati Kft. Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra,

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2014. december 31.

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2014. december 31. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A Pilisi Parkerdő Zrt. 100%-ban állami

Részletesebben

Személyi jellegű egyéb. Bér. fő EFt EFt EFt EFt 2014. év Fizikai 229 243 275 35 869 91 836 370 950

Személyi jellegű egyéb. Bér. fő EFt EFt EFt EFt 2014. év Fizikai 229 243 275 35 869 91 836 370 950 A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A Gyulaj Erdészeti és Vadászati

Részletesebben

Szerződés viszony. Kifizetett nettó összeg (Ft) Szerződés jellege. Szerződés csoport. Szerződés tárgya

Szerződés viszony. Kifizetett nettó összeg (Ft) Szerződés jellege. Szerződés csoport. Szerződés tárgya Partner Szerződés jellege Szerződés csoport Szerződés tárgya Szerződés viszony Kifizetett nettó összeg (Ft) Szerz. kelte kezdete hatálya AB Skanditra Értékesítés Fafeldolgozás Elsődleges 2015.03.04 2015.12.31

Részletesebben

Határidő: a határozat mellékletét képező jegyzékek szerinti határidők Felelős: Medvácz Lajos polgármester

Határidő: a határozat mellékletét képező jegyzékek szerinti határidők Felelős: Medvácz Lajos polgármester Balassagyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 53/2009. (III.26.) határozata Balassagyarmat Város Önkormányzata és Polgármesteri Hivatala 2009. évi közbeszerzési tervének elfogadásáról 1. Balassagyarmat

Részletesebben

ÉSZAKERDŐ Zrt. Szerződés ellenértéke (nettó Ft) Szerződés időtartama (határozatlan határozott tól - ig) Szerződéskötés kelte.

ÉSZAKERDŐ Zrt. Szerződés ellenértéke (nettó Ft) Szerződés időtartama (határozatlan határozott tól - ig) Szerződéskötés kelte. A 2009. évi CXXII. törvény 2. (3) bekezdése és a 2011. évi CXII. törvény 37. (1) bekezdése szerinti közzétételi kötelezettség teljesítése a vonatkozó szerződések alapadatairól (2016.01.01-2016.12.31. közötti

Részletesebben

Szerződés értéke, Bruttó. Szerződés kötés dátuma. Módosítás dátuma, száma. Sorszám. Szerződés típusa. Szerződés időtartama.

Szerződés értéke, Bruttó. Szerződés kötés dátuma. Módosítás dátuma, száma. Sorszám. Szerződés típusa. Szerződés időtartama. Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az állam háztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő nettó öt millió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek -2009- Sorszám Szerződés

Részletesebben

Módosítás dátuma, száma Ft /1520/1. Megbízó Megbízott Szerződés típusa. Szerződés értéke, Bruttó.

Módosítás dátuma, száma Ft /1520/1. Megbízó Megbízott Szerződés típusa. Szerződés értéke, Bruttó. Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az állam háztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő nettó öt millió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek -2010- Szerződés kötés

Részletesebben

1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK

1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1.1. Erdőmérnöki tervező (ER-T) Erdőfeltárás, erdészeti utak tervezése. Erdészeti vízgazdálkodási létesítmények tervezése. Erdészeti geomatika, erdőtérképezés. Erdészeti termőhelyfeltárás

Részletesebben

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2018. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)

Részletesebben

vtg tűzifa vtg tűzifa

vtg tűzifa vtg tűzifa Papierholz Austria GmbH MIKROSPORT Kft. MIKROSPORT Kft. Agrofil 2000 Kft. Vértessomló-Várgesztes Vadászati egyesület T-Oriens Kft. Parola-Bau Kft Partner Szerződés jellege Műszaki berendezés, gép, jármű

Részletesebben

Szerződés érvényességének. vállalkozási szerződés takarítási szolgáltatások 23 075 828 2012.04.01 2017.04.30

Szerződés érvényességének. vállalkozási szerződés takarítási szolgáltatások 23 075 828 2012.04.01 2017.04.30 A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nevében a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. által 2013. évben kötött 5 millió Ft, vagy azt meghaladó értékű szállítói szerződések Szállító megnevezése Szerződés

Részletesebben

vállalkozási szerződés takarítási szolgáltatások 23 075 828 2012.04.01 2017.04.30

vállalkozási szerződés takarítási szolgáltatások 23 075 828 2012.04.01 2017.04.30 A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nevében a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. által 2013. évben kötött 5 millió Ft, vagy azt meghaladó értékű szállítói szerződések Szállító megnevezése Szerződés

Részletesebben

az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a évben kötött szerzıdések közzététele

az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a évben kötött szerzıdések közzététele Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a 2012. évben kötött szerzıdések közzététele A Polgármesteri Hivatal pénzeszközei felhasználásával,

Részletesebben

Érvényességének kezdete vége 456. ANGYALFÖLDÉRT EGYESÜLET TÁMOGATÁSI PROGRAMOK TÁMOGATÁSA Ft

Érvényességének kezdete vége 456. ANGYALFÖLDÉRT EGYESÜLET TÁMOGATÁSI PROGRAMOK TÁMOGATÁSA Ft Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat kötelezettségvállalást tartalmazó szerződések 8. Ny. sz. Partner neve Típusa Tárgya/Megvalósulás helye Nettó összeg Érvényességének kezdete vége 456. ANGYALFÖLDÉRT

Részletesebben

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.

Részletesebben

A évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok május 31.

A évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok május 31. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A Pilisi Parkerdő Zrt. 100%-ban állami

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2013. május 31.

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2013. május 31. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A Pilisi Parkerdő Zrt. 100%-ban állami

Részletesebben

Pilisi Parkerdő Zrt. ELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére

Pilisi Parkerdő Zrt. ELŐTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére Pilisi Parkerdő Zrt. ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. júniusi 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztató az erdőterületek állapotáról, az erdőterületek fejlesztéséről, fenntartásáról, a közmunkaprogram

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2015. május 31.

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2015. május 31. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A Pilisi Parkerdő Zrt. 100%-ban állami

Részletesebben

Tájékoztató év

Tájékoztató év Tájékoztató Tájékoztatás - a többszörösen módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 15/B -a alapján - az államháztartás pénzeszközeinek felhasználásáról, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodásról

Részletesebben

vagyonhasznosításra, vagyon, vagy vagyoni jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerzıdések megnevezése (típusa)

vagyonhasznosításra, vagyon, vagy vagyoni jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerzıdések megnevezése (típusa) A Szeged Meegyi Jogú Város Önkormányzat Nevelési Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálat pénzeszközei felhasználásával, vagyonnal történı gazdálkodással összefüggı - a 5 millió Ft-ot elérı, vagy azt meghaladó**

Részletesebben

Tájékoztató év

Tájékoztató év Tájékoztató Tájékoztatás az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. mellékletének III. Gazdálkodási adatok 4. pontja alapján - az államháztartás

Részletesebben

Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén

Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén Természetközeli erdő- és vadgazdálkodás az Ipoly mentén HUSK/1101/2.2.1/0352 sz., Közösen a természeti értékek megőrzéséért a Poľana és a Börzsöny területén" c. projekt nyitó konferencia 2012. 10.24. Társaságunkról

Részletesebben

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak

Részletesebben

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2010. március 1.

A 2009. évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok 2010. március 1. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A Pilisi Parkerdő Zrt. 100%-ban állami

Részletesebben

A évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok május 31.

A évi CXXII. törvény alapján közzé tett adatok május 31. A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Pilisi Parkerdő Zrt. az alábbi adatokat teszi közzé: A Pilisi Parkerdő Zrt. 100%-ban állami

Részletesebben

5 M Ft-nál nagyobb értékű szerződések évben 1/5

5 M Ft-nál nagyobb értékű szerződések évben 1/5 5 M Ft-nál nagyobb értékű ek 2006. évben 1/5 KÖZBESZERZÉS TÁRGYA Szent István téri beruházás I. és II. komponenséhez kapcsolódóan térrehabilitáció és kapcsolód kerékpárutak, építése Szeged, Horváth M.

Részletesebben

az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a évben kötött szerződések közzététele

az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a évben kötött szerződések közzététele Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a 2016. évben kötött ek közzététele A Polgármesteri Hivatal pénzeszközei felhasználásával, vagyonnal

Részletesebben

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30 - i ülésére

Kerekegyháza Város Képviselő-testületének január 30 - i ülésére ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. január 30 - i ülésére Tárgy: A Farkas erdő pihenő- és emlékparkká történő kialakításához szükséges döntések meghozatala Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Szerződés nettó értéke

Szerződés nettó értéke Szerződésk ötés időpontja Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződő felek Szerződés nettó értéke Határozatlan Szerződés időtartama Kezdete Határozott 2004.júli. 27. Vállalkozási Kunszentmárton Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Kimutatás a nettó Ft-ot elérő és meghaladó szerződésekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött szerződések 2010.

Kimutatás a nettó Ft-ot elérő és meghaladó szerződésekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött szerződések 2010. Kimutatás a nettó 5.000.000 Ft-ot elérő és meghaladó ekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött ek 2010. Sorszám Szerződés tárgya Szerződést kötő másik fél A nettó A kötés A kötés Megjegyzés

Részletesebben

Munkaviszonyban álló vezető állású munkavállalók

Munkaviszonyban álló vezető állású munkavállalók KÖZÉRDEKŰ ADATOK a 2009. CXXII. törvény rendelekzései alapján Pénzbeli juttatások NÉV Munkakör Besorolási bér Ft/hó Egyéb pénzbeli juttatás Ft/év KSZ Önk. Nyugd. Pénzt. Tagdíj Ft/fő/hó KSZ Egészségpénzt.

Részletesebben

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A Szerződés megnevezése Projekt megnevezés Szerződést kötő felek neve Szerződés értéke Megvalósítás helye Tényleges teljesítés időpontja Szerződésben bekövetkezett változások Időtartama Napfény Óvoda Bővítési

Részletesebben

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: 2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65

Részletesebben

GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT.

GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT. GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT. A PILISI PARKERDŐRŐL Pilisi Parkerdő Zrt. Budapest és környékének 65 ezer hektárján

Részletesebben

BESZÁLLÍTÓI SZERZŐDÉSEK NYILVÁNTARTÁSA

BESZÁLLÍTÓI SZERZŐDÉSEK NYILVÁNTARTÁSA Permixtus Szolg. és Ker. Bt. 1081 Budapest, Fiumei u. 14. 2010.01.01 Megbízási Törőcsik Éva Hungaroholding Consulting Zrt. OMV Hungária Ásványolaj Kft. Dr. Bodnár Zsolt Design Focus Kft. 1149 Budapest,

Részletesebben

Kimutatás a nettó 5.000.000 Ft-ot elérő és meghaladó szerződésekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött szerződések 2012.

Kimutatás a nettó 5.000.000 Ft-ot elérő és meghaladó szerződésekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött szerződések 2012. Kimutatás a nettó 5.000.000 Ft-ot elérő és meghaladó ekről Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötött ek 2012. Sorszám Szerződés típusa Szerződés tárgya Szerződést kötő felek megnevezése 1.

Részletesebben

Pest megyei ESEMÉNYNAPTÁR

Pest megyei ESEMÉNYNAPTÁR Pest megyei ESEMÉNYNAPTÁR 2012 ősz IDŐPONT HELYSZÍN ESEMÉNY FELELŐS 2012.09.19, 13.00 Budaörs Kiemelt Tehetségek Foglalkozásai megyékben U14 Németh Antal 2012.09.21., 13.00 Nagymaros U-7-9-11-ES GYERMEKTORNÁK

Részletesebben

ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. 3525 Miskolc, Deák tér 1. 2015. évben kötött szerződések

ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. 3525 Miskolc, Deák tér 1. 2015. évben kötött szerződések 1 / 5 1. termékértékesítés ERDÉRT-TUZSÉR Zrt. 21 500 2015. évre 46 500 2015. évre 2015.04.27 47 100 2015. évre 2015.06.24 69 100 2015. évre 2015.08.14 93 800 2015. évre 2015.10.19 94 800 2015. évre 2015.12.21

Részletesebben

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Szerződő Felek. Sorszám

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Szerződő Felek. Sorszám által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2017. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)

Részletesebben

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0 FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,

Részletesebben

2015. Évi Magyar Amatőr Rally Bajnokság Észak "Nyugati" régió futamai

2015. Évi Magyar Amatőr Rally Bajnokság Észak Nyugati régió futamai 0. Évi Magyar Amatőr Rally Bajnokság Észak "Nyugati" régió futamai I. 0.0.0 II. 0.0. III. 0.0. IV. 0.0.0 V. 0..0 Északi Régió - Nyugat Északi Régió - Nyugat Északi Régió - Nyugat Északi Régió - Nyugat

Részletesebben

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2018. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)

Részletesebben

SZERZŐDÉS. HM EI Zrt.-vel szerződést kötő fél neve. Megnvezése (típusa) Határozott időre kötött szerződés esetén annak időtartama

SZERZŐDÉS. HM EI Zrt.-vel szerződést kötő fél neve. Megnvezése (típusa) Határozott időre kötött szerződés esetén annak időtartama A köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 2. (3)-(5) bekezdése szerinti, a HM EI Zrt. által kötött szerződésekre vonatkozó, közzéteendő adatok HM

Részletesebben

Tájékoztató. Ózd Város Önkormányzata évben lebonyolított közbeszerzési eljárásairól

Tájékoztató. Ózd Város Önkormányzata évben lebonyolított közbeszerzési eljárásairól Tájékoztató Ózd Város Önkormányzata 2016. évben lebonyolított közbeszerzési eljárásairól Előterjesztő:Polgármester Előkészítő: Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. április 20. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a évben kötött szerződések közzététele

az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a évben kötött szerződések közzététele árúbeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonsítésre, vagyonhasznosításra, vagyon, vagy vagyoni jog átadására, valamint koncesszióba 1. vállalkozási szerződés A Veszprémi 7 Nap-ban

Részletesebben

MOL Magyar Olaj-és Gázipari Nyrt. (Eladó)Harkány Város Önkormányzata (Vevő) Harkány Város Önkormányzat (kötelezett) - Tenkesvíz Kft.

MOL Magyar Olaj-és Gázipari Nyrt. (Eladó)Harkány Város Önkormányzata (Vevő) Harkány Város Önkormányzat (kötelezett) - Tenkesvíz Kft. Harkány város Önkormányzat 5 000 000 Ft feletti ei (2015-2016) 2015. Megnevezése egyedi árubeszerzés visszafizetési Támogatási (2011-es Középtávú Együttműködési alapján) vállalkozási építési beruházás

Részletesebben

Tájékoztató év

Tájékoztató év Tájékoztató Tájékoztatás az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. mellékletének III. Gazdálkodási adatok 4. pontja alapján - az államháztartás

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt Grande Szanda 41 4 Szabó Csaba Kornéliusz 40 5 Szelindi

Részletesebben

Általános közzétételi listák Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII.

Általános közzétételi listák Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. Általános közzétételi listák Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. Törvény alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat Frissítés Megőrzés A közfeladatot

Részletesebben

XII/a. Településlista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében

XII/a. Településlista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében XII/a. lista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében Nem kedvezményezett kistérségekben: Alsónémedi Biatorbágy Budajenő Budakalász Budakeszi Budaörs Budapest Csobánka

Részletesebben

Városi Beszerzési Szabályzat alapján. Városi Beszerzési Szabályzat alapján. Közbeszerzési törvény alapján

Városi Beszerzési Szabályzat alapján. Városi Beszerzési Szabályzat alapján. Közbeszerzési törvény alapján Szerződés tárgya Külkerületi fűnyírás. Szerződő fél Bíró Gergely Kiválasztás típusa Szerződéses érték (nettó Ft) Szerződés megkötésének napja Szerződés lejárta 3.980.000 Ft 2014.04.05 2014.10.25 Hódmezővásárh

Részletesebben

OKJ Erdészeti szakmunkás

OKJ Erdészeti szakmunkás AM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás ágazat OKJ 34 623 01 Erdészeti szakmunkás Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK

Részletesebben

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési terve

Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér ) évi közbeszerzési terve Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat (Cím) 1195 Budapest, Városház tér 18-20.) 2009. évi terve A közbeszerzés tárgya és mennyisége CPV kód Irányadó eljárásrend Tervezett eljárási típus Időbeli

Részletesebben

III. Gazdálkodási adatok

III. Gazdálkodási adatok III. Gazdálkodási adatok 3. Gazdálkodási adatok 3.1. A működés törvényessége, ellenőrzések I. Közzétételi egység: Vizsgálatok, ellenőrzések listája 1. A közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel

Részletesebben

5 260 000 határozatlan. Tóth László és Kalmár Erika

5 260 000 határozatlan. Tóth László és Kalmár Erika Nettó 5.000.000 Ft feletti SZERZŐDÉSEK 2014.07.01-2014.09.30. Szerződés megnevezése (típusa) Szerződés tárgya Szerződéskötő felek neve Szerződés összege (Nettó Ft-ban) Szerződés időbeli hatálya 1 adásvételi

Részletesebben

OKJ Erdészeti szakmunkás

OKJ Erdészeti szakmunkás SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás ágazat OKJ 34 623 01 Erdészeti szakmunkás Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK PP16 SZP SZAKKÖZÉPISKOLA - ERDÉSZETI SZAKMUNKÁS

Részletesebben

2018. évi J24 ranglista

2018. évi J24 ranglista Magyar Vitorlás Szövetség - Hungarian Yachting Association H-1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Telefon: +36 1 460-6925; e-mail: hunsail@hunsail.hu 2018. évi J24 ranglista Helyezés Név Tagszervezet Pontszám

Részletesebben

A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések közzététele

A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések közzététele A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű ek közzététele A t kötő értéke kötött A Lenti, Bánffy u. és Bottyán u. burkolat-felújítási munkálatainak elvégzése LE- 7.615.836 Ft + ÁFA 2005.07.26-2005.09.30

Részletesebben

Pest megyei települések ABC sorrendben

Pest megyei települések ABC sorrendben Közép-magyarországi 1 / 7 Pest megyei települések ABC sorrendben Pest megye lakónépessége: 1 229 880 fı Pest megye területe: 6 390,72 km 2 Pest megye átlagos népsőrősége: 192 fı/km 2 Pest megye településeinek

Részletesebben

2013.04.20 Hungaria Classic VÉGEREDMÉNY

2013.04.20 Hungaria Classic VÉGEREDMÉNY Osztály: Oldtimer Kategória: Abszolút 1 2 Erdélyi Zoltán Erdélyi Zoltánné Csilla Jaguar 420 Sovereign 1968 Extra 1 0 31 0 156 125 Szakaszeredmények 1: 4(7.) 2: 2(3.) 3: 13(12.) 4: 8(5.) 5: 5(7.) 6: 7(1.)

Részletesebben

az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a évben kötött szerzıdések közzététele

az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a évben kötött szerzıdések közzététele az Önkormányzat nevében, illetve a Polgármesteri Hivatal által a 2010. évben kötött szerzıdések közzététele A Polgármesteri Hivatal pénzeszközei felhasználásával, vagyonnal történı gazdálkodással összefüggı

Részletesebben

Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!

Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! 1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése

Részletesebben

Szerződés nettó értéke

Szerződés nettó értéke A nettó 5 millió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű - árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KER. POLGÁRMESTERI HIVATAL ÁLTAL KÖTÖTT SZÁLLÍTÓI SZERZŐDÉSEK január 1-től június 21-ig

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KER. POLGÁRMESTERI HIVATAL ÁLTAL KÖTÖTT SZÁLLÍTÓI SZERZŐDÉSEK január 1-től június 21-ig BUDAPEST FŐVÁROS XIII. KER. POLGÁRMESTERI HIVATAL ÁLTAL KÖTÖTT SZÁLLÍTÓI SZERZŐDÉSEK 2004. január 1-től - 2004. június 21-ig Partner neve Típusa Tárgya Nettó összeg Bp.XIII.Nővér u.15-17.németh L.Gimn.felújítás

Részletesebben

KakucsRing Kupa évi ponttáblázata. Abszolút sorrend

KakucsRing Kupa évi ponttáblázata. Abszolút sorrend KakucsRing Kupa 2017. évi ponttáblázata I. KakucsRing Kupa 2018 - I. forduló, 2018. 11. 04. MGAMS Kft II. KakucsRing Kupa 2018 - II. forduló, 2018. 12. 02. MGAMS Kft III. KakucsRing Kupa 2018 - III. forduló,

Részletesebben

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama által megkötött nettó ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű ek 2018. évben (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete alapján)

Részletesebben

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK VERSENYZŐ NEVE SZÜL.ÉV KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON KÖZÉPTÁV SPECIÁL IRON

Részletesebben

ÁLLÁSBÖRZE. SOPRON 2007. március 29.

ÁLLÁSBÖRZE. SOPRON 2007. március 29. ÁLLÁSBÖRZE SOPRON 2007. március 29. Kiadja a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Szerkesztette: Kisfaludi Balázs emh. EMK HÖK általános alelnök Kiadásért felelős: Dr. Varga Viktória Dékáni Hivatal

Részletesebben

Szerződések közzététele a 2011.évi CXII. Tv mellékletének III/4. pontja alapján

Szerződések közzététele a 2011.évi CXII. Tv mellékletének III/4. pontja alapján Fővárosi Főügyészség telefonközpontjának cseréje Penta-Tel kft. 3100 Salgótarján, Bányász út 1. 12 979 820 Ft + ÁFA Szerződéskötés/módosítás időpontja: 2017.06.15 Szerződés időtartama: 2017.07.31 Kaposvár,

Részletesebben

Munkaviszonyban álló vezető állású munkavállalók

Munkaviszonyban álló vezető állású munkavállalók KÖZÉRDEKŰ ADATOK a 2009. CXXII. törvény rendelekzései alapján Pénzbeli juttatások NÉV Munkakör Besorolási bér Ft/hó Egyéb pénzbeli juttatás Ft/év KSZ szerint Önk. Nyugd. Pénzt. Tagdíj Ft/fő/hó KSZ szerint

Részletesebben

Szerződés értéke (nettó összeg, Ft) Szerződés kelte. 2006. év 5 467 172 2006.01.17 2006.03.14 4 662 450 2006.02.03 2006.02.24

Szerződés értéke (nettó összeg, Ft) Szerződés kelte. 2006. év 5 467 172 2006.01.17 2006.03.14 4 662 450 2006.02.03 2006.02.24 Kimutatás a Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. által az Önkormányzat nevében 2006. 01. 01. 2012. 10. 31. időszak között kötött nettó 4 MFt ot elérő vagy meghaladó szerződésekről Szerződést kötő másik

Részletesebben

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények 1 22064 LE SAUX Yann 1978 Budapest 01:46:16 2 22029 CSOMAI-KÜRTÖSSY Roland 1987 Pécel 01:47:09 3 1015 SZÁSZ Norbert 1978 01:51:30 4 22125 MOLNÁR István Péter 1975 Hatvan 01:55:48 5 1025 VARGA Zoltán 1970

Részletesebben