Búcsú. Búcsúzás. A Kunszállási KIKI Tóth Pál Általános Iskolája Diákönkormányzatának havilapja. VII. évfolyam 5-6. szám június 30.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Búcsú. Búcsúzás. A Kunszállási KIKI Tóth Pál Általános Iskolája Diákönkormányzatának havilapja. VII. évfolyam 5-6. szám 2013. június 30."

Átírás

1 A Kunszállási KIKI Tóth Pál Általános Iskolája Diákönkormányzatának havilapja VII. évfolyam 5-6. szám június 30. Búcsú Részlet a 8. osztályosok ballagási búcsúbeszédéből (2013. június 15.) "... Nehéz elképzelni, hogy a következő szeptemberben nem ide térünk vissza, de úgy látszik ez az élet rendje; az örök változás. Minden dolog, aminek kezdete van, egyszer véget ér. Az általános iskolai csengő számunkra utoljára szólal meg, s utoljára sóhajtunk fel megkönnyebbülten: kicsöngettek. Búcsúzóul Kölcsey Ferenc gondolatával köszönök el szeretett iskolánktól. Nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az ifjúság első évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátainkban leltük fel az egész világot Szalai Lilla Búcsúzás Kedves Ballagó Diákok! Ma mindannyian életünk egyik komoly válaszútjához érkeztünk. Lassan véget ér, végérvényesen lezárul az út, amelyen eddig közösen jártunk. Ez a mai nap elsősorban a ti ünnepetek, véget ért az általános iskolai tanítás. Ez a nap azonban ünnep a mi számunkra is. Ebből az alkalomból köszöntöm a végzős diákokat, szüleiket, a hozzátartozókat, minden kedves vendéget és a kollégákat is! A napokban az ország mindegyik általános iskolájában felcsendül a mindannyiunk számára ismerős Ballag már a vén diák búcsúdal, ami talán kissé ellentmondóan utal az iskolájuktól búcsúzó tizenévesekre. Ez a jelző azonban nem a korotokra és állapototokra vonatkozik, hanem csak azt hangsúlyozza, hogy a most befejezett iskolában ti vagytok a legöregebbek, ha úgy tetszik vének. Nem kell jóstehetség ahhoz sem, hogy lássuk, ezeket a dallamokat még többször fogjátok énekelni és hallgatni, hiszen az általános iskola az oktatásnak csak az első-igaz meghatározó és alapozó- szakasza, és mert tanulmányaitokat tovább folytatjátok

2 különböző középiskolákban, majd főiskolákon, illetve egyetemeken. Mi a lényege és varázsa, miben és miért tér el egy kissé mégis az általános iskola a többi iskolafoktól? Ez jelentette számotokra az első találkozást az iskolával, a tanulással, a tanító nénikkel és tanár bácsikkal. Ennek első szakaszában sajátítottátok el az írás és olvasás, valamint a számolás csínját-bínját. Majd később pedig az egyes tantárgyak titkaival és rejtelmeivel szereztetek alap-, illetve általános műveltséget, melyre további tanulmányaitok, életutatok során haszonnal építhettek. Nagyszerű élmény volt szülőnek és pedagógusnak veletek együtt megélni azt a nagy változást, mely során az esetenként félénk, visszahúzódó, kis 6 éves gyermek ma komoly ifjúként hagyja el az alma matert. Valami lényeges után és még nagyobb dolog előtt álltok, s az indulás, a Nagy utazás előtt még az is természetes, hogy a nyolc év alatt megszokott, számotokra második otthont jelentő iskolától, osztálytársaitoktól, tanáraitoktól búcsúzva kinek-kinek könny tolul a szemébe. Kedves Lányok és Fiúk! Ti mindnyájan egyéniségetekkel, másmás személyiségjeggyel színesítettétek, gazdagítottátok iskolánk elmúlt 8 esztendejét. Számíthattunk rátok az iskolai programok szervezésénél, a diákönkormányzati munkában, a tanulmányi versenyeken és nem utolsósorban a sportversenyeken. Fontos jellemzője volt közösségeteknek a mozgás, a sportok iránti szeretet. Emlékezzünk a focimeccsekre, a szünetekben zajló tengócsatákra, a mindig megújuló tőserdei kirándulásokra, a sok színházi élményre, a nagy főzésekre. Az eltelt években közös történetet írtunk, ami csak a miénk. Megírtuk munkával, sok-sok küszködéssel, csalódással, szívbéli örömmel, ragyogó sikerekkel és nemegyszer humorral. A történet közös, de mindannyian máshogyan olvassuk. Máshogy olvassuk, amikor történt, máshogy olvassuk most, és máshogy fogjuk olvasni az osztálytalálkozókon. Ma új történetbe kezdetetek, új szereplőkkel, új távlatokkal és lehetőségekkel. A közös történetünk azonban megmarad, eligazít az új történetekben, és komolyan hiszem, hogy erőt fog adni a jövőhöz. Kedves Végzősök! A múlt már elesett hatalmunkból, a jövendőnek azonban még urai vagyunk! - mondta gróf Széchenyi István, aki mint ti, maga is nekivágott a jövőnek. Kívánom nektek, hogy vegyétek birtokba a jövőt, és találjátok meg a mában, a mindennapi feladatban és a szeretetben a boldogságot. Búcsúzom tőletek. Viszontlátásra! Ádámné Vereb Annamária Igazgató Utoljára együtt A 8. osztály május 16-án indult el utolsó osztálykirándulására. Mivel többször már nem lesz ilyen alkalom, csapatunk 3 szép, de fárasztó napot töltött el Szentendrén, a hosszúhétvége maradék két és fél napját pedig a Tőserdőben. Csütörtök reggel mindannyian kicsattanó örömmel vágtunk neki a nagy útnak, hogy 5 kellemes napot töltsünk el egymás társaságában. Vonattal utaztunk egészen Pestig, majd a következő állomás Visegrád volt. Kisbusszal felmentünk bobozni, majd lefelé sétálva útba ejtettük a fellegvárat, lent pedig a Visegrádi palotát. Az idő és a hangulat tökéletes volt, bár délután 4 óra körül nyúzottan estünk be a szállásra. A nap további részét pakolással töltöttük, egyesek lementek a Duna partjára, mások otthon maradtak pihenni. Este négyfős csoportokra oszlottunk, vicces feladatokat játszottunk. Az én kedvencem az utolsó játék volt; négy vagy öt ember félrevonult, közben pedig Laci bácsi kitalált egy egyszerű

3 mesét. A játék lényege annyi volt, hogy a tanár úr felolvasta egyikünknek a szöveget, ő pedig amire emlékezett, visszamondta a következő, félrevonult embernek. Ez vicces volt, késő este már eléggé tompák voltunk, így a végére érdekes összeállítások alakultak ki. Péntek délelőtt egy kiadós reggeli után buszra szálltunk, és a szentendrei skanzenbe látogattunk. Az eső néha csepergett, de ez nem szegte kedvünket. A nap gyorsan eltelt, egy finom éttermi vacsora után a szálláson foglalhattuk el szabadon magunkat. Anita néni csak erre a két napra jött, nem maradhatott el a búcsúzás, nagyon örültünk annak, hogy velünk volt, ha ennyi időre is. Szombat délelőtt miután kitakarítottuk, és rendbe tettük a helyet, 9 óra körül bőröndjeinkkel buszra szálltunk, és mentünk Budapestre. Itt metróval utaztunk egészen a West End-ig, ahol másfél óra szabadidőnk volt. Kapva-kaptunk az alkalmon, lent az aluljáróban Kürti Gábor és Csík Zsófia néptáncolt, ami nagy sikernek örvendett, mind az osztály, mind kívülálló bámészkodók körében. Később a vonaton ültünk, fáradtan, sokan el is aludtak. Estére már a Tőserdőben voltunk, ahová örömmel tértünk vissza. Szokásunkhoz híven lesétáltunk a partra, ahol nem maradhatott el a szokásos bolondozás, hülyülés. Sötétedéskor mentünk csak haza, majd az este további részét fürdéssel, beszélgetéssel töltöttük el. Vasárnap reggel verőfényes napsütésre ébredtünk, így még délelőtt elindultunk a strandra, ahonnan aztán délután 5-ig nem is jöttünk haza. A merészebbek belebátorkodtak a hideg vízbe, de a legtöbben inkább a termálvizes részlegen fürödtek. Estére aztán lesülve indultunk vissza a partra, és voltunk ott estig. Utolsó este alkalmából úgy gondoltunk, le sem fekszünk aludni, azonban tervünk nem jött össze, a késői vihar miatt éjfélkor már mindenki az ágyában feküdt, ki félősen, ki kikukucskálva az ablakon Az utolsó reggel a fáradságunk miatt azonban már délelőtt hazaindultunk. Voltak, akik búcsúzóul még lementek körülnézni a partra, mi hárman (Lilla, Zsófi és én) a házban maradtunk, kártyáztunk. Bár fárasztó volt ez az 5 nap, szerintem az összes kirándulás közül ez volt a legjobb. Remélem, jövőre is mindenkinek ilyen jó osztályközössége, és osztályfőnöke lesz, hogy ugyanilyen szép kirándulásokon tudjunk részt venni. Írta: Szabó Eszter Szerkesztette: Szalai Lilla A csoki Most egészséges-e vagy nem? A csoki a mindennapok kedvenc édessége. Tejcsoki, fehér csoki, gyümölcsös és az étcsoki. Akármilyen finom is mérsékelten kell fogyasztani, ennek okai: 1. tévhit - A csokitól pattanásos lesz a bőrünk Igazából nem a csokitól jelennek meg pattanások az arcunkon, hanem a hozzáadott tejporoktól. Maga a tiszta, keserű fekete csoki magas koncentrációban

4 tartalmaz antioxidánsokat, amik kifejezetten jót tesznek a bőrnek. 2. tévhit - A csokitól elromlik a fogunk Ez a kedvelt édesség valóban tartalmaz úgynevezett fermentált szénhidrátokat, melyek árthatnak a fogaknak, azonban veszélytelenül kis mennyiségben. Inkább a hozzáadott cukor jelent problémát, ami hosszú távon árt a csontozatnak így a fogainknak is. 3. tévhit - A csokievés álmatlansághoz vezet Sokan hiszik, hogy a kakaó nagy mennyiségben tartalmaz koffeint, de ez nem igaz. Egy csészényi kakaóban csak 5 mg koffein található, míg egy csésze kávéban mg. A csokoládé mérsékelt fogyasztása azonban egészséges is lehet! A kakaóbab több száz kémiai összetevőt tartalmaz, számos, az egészségre jótékony hatású flavonoidot is, melyeknek egyik legfőbb forrása a fekete csokoládé. A flavonoidok antioxidáns hatása csökkentheti a vér koleszterin szintjét, jó hatású lehet a vércukorszintre és vérrögképződést gátló hatása is lehet (ezáltal a szívinfarktus és a stroke kialakulását gátolhatja). A csokoládéban lévő aminosavak között pedig az agysejtek információátvitelét segítő dopamin nevű molekula előanyaga is szerepel, mely felelős a csokoládé által okozott örömérzetért. Fontos azonban megjegyezni, hogy a csokoládé a stresszhormon (adrenalin) képződését is fokozza, mely migrénben szenvedők fejfájását provokálhatja, illetve veszélyes vérnyomás emelkedést okozhat depresszió ellenes gyógyszert szedőknél. Egy másik összetevője, a metilxantin szapora szívverést, és a reflux betegség romlását is előidézheti. Mindemellett természetesen a csokoládéfogyasztás által történt többletkalóriabevitellel kapcsolatos hatásokra is figyelni kell! Érdekesség: a fekete csokoládé, mint memóriajavító csemege Francia doktorok négy éve csaknem kétezer, 65 évesnél idősebb ember adatait közölték. Tíz év alatt négy alkalommal vizsgálták őket, és részletesen fölmérték azt is, hogyan táplálkoznak. Kiderült, hogy azok, akik a legtöbb flavonoid tartalmú ételt illetve italt fogyasztották, a többiekhez képest szellemileg frissebbek maradtak. Mivel a fekete csokoládé is flavonoidban gazdag táplálék, a kutatásban részt vett és vizsgált személyek két héten át vagy flavonoidban dús csokoládét kaptak, vagy olyat, mely pontosan ugyanolyan ízű és színű volt, flavonoidokat azonban nem tartalmazott. Két hét elteltével a hatás jól mérhető volt: akik sok flavonoidot tartalmazó, fekete csokoládét fogyasztottak, azoknak fokozódott az agyi véráramlása, míg a flavonoidmentes csemegének ilyen kedvező tulajdonságát nem tapasztalták.végezetül egy rövid memória- teszt, a cikk alapján feltett, három egyszerű kérdéssel! A fekete csokoládé váljék egészségére! Tok Natália

5 Ismeretlen ismerősünk Gesztesi Máté Becenév: Kis Gesztesi Születési idő: 1990 Születési hely: Magyarország, Budapest Foglalkozás: színész Magasság: 183 cm Eredeti hajszín: barna Szemszín: barna Csillagjegy: nyilas A fiatal színész apja nyomdokaiba lépett, hamar be is válogatták a Gézengúzok - Karádysokk című sorozatba. Karrierje itt kezdődött el. A fiút mindenben támogatta családja, bár szerették volna, ha a srácból zenész lesz. Egy ideig a Zeneművészeti Főiskolán tanult harmonikázni, majd később Amerikába ment rendezést és színészetet tanulni. Máté legnagyobb szerepét a TV2 sikersorozatában, a Jóban-rosszban kapta édesapja, Gesztesi Károly mellett. Fekete Olga Louis Tomlinson 1991-ben, karácsony napján Doncasterben (Dél-Yorkshire, Anglia) született az One Direction legidősebb tagja, Louis William Tomlinson (születési nevén Louis Troy Austin). A srác egészen pontosan 5 lánytestvérrel büszkélkedhet, mindegyik leányzó fiatalabb nála. Két legkisebb testvérével, az ikrekkel forgatott együtt egy műsorban, a Fat Friendsben. Imádtak szerepelni. Talán ez az oka, hogy a fiú a színészkedés felé kezdett kacsingatni. Azonban iskolájában, a Hall Cross Academy-n gondok akadtak tanulmányait illetően, egyszer még évet is kellett ismételnie, mert lógott az órákról. Ezután azonban összeszedte magát előtt is próbálgatott zenélgetni,14 évesen tagja volt egy Rogue nevű bandának, de az áttörést, a sikert és az ismertséget az az évi brit X-Faktor hozta el számára. Az X-Faktorban: Louis élete minden bizonnyal egyik legjobb döntése volt, hogy jelentkezett a brit tehetségkutatóba, az X- Faktorba, 2010-ben. A selejtezőn a Hey There Deliah nevezetű számot énekelte, 3 igennel jutott tovább, de a táborban problémák adódtak a továbbjutását illetően, talán választott dala, a Make You Feel My Love nem volt túl jó választás. Végül Nicole Scherzinger kezdeményezésére a mentorok úgy döntöttek, összerakják őt négy másik versenyzővel: Niall Horannal, Zayn Malikkal, Harry Stylesszal és a tehetségkutatóban már másodjára próbálkozó Liam Payne-nel. Így alakult meg a ma már világszerte ismert és sokat emlegetett fiúbanda, az One Direction, akiket a közönség párbajozás nélkül egészen a dobogó 3. fokáig repített. A bandanevet még maga Harry találta ki, mondván, eddig nem is ismerték egymást, most mégis 'Egy irányba ' haladnak az életükben december 12-én, a finálé előtt a Torn című számot énekelték, de a döntőbe már nem sikerült bejutniuk. A második helyet egyébként Rebecca Ferguson szerezte meg, a versenyt Matt Cardle nyerte. Azt viszont bátran lehet állítani, hogy a hármas fogatból a csapat vitte a legtöbbre. A tehetségkutató lezajlása után az One Direction és még további 9 helyezett részt vett az X-faktor hivatalos turnéjában, ami angol és ír városokat érintett. A koncertsorozat 2011 februárjától áprilisig tartott.

6 A tehetséhkutatóban énekelt dalaik: Coldplay - Viva La Vida Kelly Clarkson - My Life Would Suck Without You Pink - Nobody Knows Bonnie Tyler - Total Eclipse Of The Heart Kim Wilde - Kids in America Elton John - Something About The Way You Look Tonight The Beatles - All You Need Is Love Bryan Adams - Summer Of '69 Joe Cocker - You Are So Beautiful Rihanna - Only Girl (In The World) Snow Patrol - Chasing Cars Elton John - Your Song Robbie Williams - She's The One Natalie Imbruglia - Torn A Up All Night lemezén található dalok: 1. What Makes You Beautiful 2. Gotta Be You 3. One Thing 4. More Than This 5. Up All Night 6. I Wish 7. Tell Me A Lie 8. Taken 9. I Want 10. Everything About You 11. Same Mistakes 12. Save You Tonight 13. Stole My Heart Bónusz számok: 14. Stand Up 15. Moments Dósa Gréta Gyermeknap 13 Iskolánk június 3-án ünnepelte a gyereknapot. Ennek alkalmából biciklire pattantunk, és meg sem álltunk egészen a Wolford Erdei Iskoláig, amely Jakabszállás előtt néhány kilométerrel található. Utunkat rendőri kísérettel tettük meg, és már reggel jó volt a hangulat. 8-kor indultunk, legelöl a 8. osztály kerekezett, majd utána a sorban következtek az osztályok. Időnként megálltunk egy-egy pihenőre, de 10 órára már az iskola bekötőjénél voltunk. Itt aztán következett egy kisebb megpróbáltatás, ugyanis a földeshomokos úton nehéz volt tekerni, de szerintem megérte! Fél 11-re már az eleje a sulinál volt, és kisebb pihenő után elindultunk körbenézni. Kosárlabda-, és focipálya, pingpongasztalok voltak, sokan már ekkor elfoglalták magukat ezekkel, valamint az általunk hozott játékokkal. De az igazi móka csak 11 óra tájt kezdődött, mikor elkezdődött a számháború. A legtöbben beszálltak, de voltak olyanok is, akik inkább a pihenést választották. Csapatokra oszlottunk, majd az erdőbe mentünk, és elkezdődhetett a több mint félórás csata. Végül kifáradva estünk vissza az iskolához, és hülyéskedtünk ott tovább. Az alsósok már valamivel hamarabb elindultak, mint mi voltak, főleg a kicsik közül, akik autóval mentek haza, a felsősök csak ezután vágtak neki a visszaútnak. Azt hiszem, ez a rész volt a legviccesebb; már mindenki tudta, körülbelül mennyit megyünk, úgyhogy megállás nélkül száguldottunk, fős csoportokba verődve. Sokat beszélgettünk, és nevettünk együtt. Kunszállásra érve mindenki megpihent, mivel visszafelé egyszer sem álltunk meg. Összesen 27,4 kilométert kerekeztünk. Amint lehetett, a legtöbben a jól megérdemelt ebédért mentek, és éhes farkasfalkaként falták be az ételt. Bár az idő nem igazán kedvezett, egy nagyon szép, és kellemes délelőttöt töltöttünk el együtt. Sokat nevettünk, és szórakoztunk, remélem, a jövőben a többieknek sok ilyen gyermeknapban lesz még részük! Szabó Eszter

7 Horror A horror, ahogyan mindenki ismerheti, iszonyatot és félelmet fejez ki. Bizonyos Stephen King, akit sokan a horrorok királyának neveznek szeptember 21-én született, vagyis most 66 éves. Ő úgy kezdett ilyen történeteket feldolgozni, hogy 13 évesen apja dobozában megtalálta egykori horrorregényeit, amiből később filmeket csinált. Kezdtek megjelenni ilyen típusú számítógépes játékok (RPG, pixel és 3D) például a 2012/5 ös PcGuru magazinjához adott Amnesia The Dark Descent horror/kalandjáték. Számomra ez a játék egy kincs, de sosem tudtam megszerezni. A pixelhorror közül a legjobb az I am Scared az RPG közül pedig a Madfather. Minden horror tipusú játékhoz a PEGI játékrendszer egy pókot jelenít meg. Habár ezek önmagukban jelentenek szörnyűséges dolgokat, irodalmi értelemben nincs kapcsolatuk a horror határvonalak sokszor elmosódtak közöttük, hiszen az írók vegyesen alkalmazzák ezek elemeit. A műfaj egyik része a pszichológiai vonatkozását ragadja meg. Ezekben a művekben hangsúlyosabb a történések lelki vonatkozása. Habár gyakran nem is történik látványos borzalom, a cselekmény, illetve az azok mögött megbúvó és felsejlő erők félelemmel töltik el az olvasót. Gyakran nem is lehet fényt deríteni arra, hogy mi a pontos kiváltó ok, és sokszor pont ez okozza a zavaró hatást. Ebbe a pszichikai kategóriába tartoznak például Howard Phillis Lovecraft, vagy Edgard Allan Poe művei. A filmek között ezt gyakran nem is horrornak, hanem thrillernek hívják. Itt megemlíthető a Twin Peaks vagy az Örvény című filmsorozat. Ennek a stílusnak a régies neve rémtörténet. műfajával és témáival. A modern horror alapvetően szakított a gótikus regényekkel. Két alapvető csoportra lehet felosztani a horror témájú műveket. Természetesen a A műfaj másik része a dolgok fizikai oldalával foglalkozik. Jellemző rájuk a vér, fájdalom és erőszak látványos bemutatása. A hangsúly ezek megjelenítésén van, a történet ezzel próbálja meg elérni zavaró hatását. Gyakran vonultat fel fantasztikus szörnyeket, zombikat, könyörtelen gyilkosokat. Nemes László

8 Babonák Mindenki ismer legalább egy babonát. Ilyen például, az, hogy ha a fekete macska átmegy előtted az úton balszerencséd lesz, ennek is több alakja létezik. Van, aki azt mondja, ha jobbról balra megy át a macska az úton előtted, akkor lesz balszerencséd. Ha balról megy át jobbra, akkor a sorsod jobbra fordul. Vagy ha átmegy előtted, visszakel tolatnod pár métert és a szerencséd megmarad. Ismert babonák Ha átmész egy létra alatt balszerencse ér. Ez vonatkozik arra is, ha eltörik a tükör. Vagy ha kiszórod a sót az asztalra, akkor utána a hátad mögé (magad mögé) is szórnod kell, akkor nem hagy el a szerencséd. Vannak, akik hisznek, a babonákban vannak, akik nem. Mindenki mást gondol erről. A régi időkben azt, aki boszorkánykodott, vagy aki az ördöggel összefogott halállal büntették. Néhány egyéb babona Esernyő. Szerencsétlenséget hoz, ha a házban nyitod ki az esernyődet. Fa. Ha meg akarod magad dicsérni, amiért elkerültél valamilyen szerencsétlenséget, mindig érints meg egy fát vagy egy fából készült tárgyat eközben, mert különben az elkerült balsors később elér téged. Gyertya. Ha egy gyertya felborul, közel jár a balszerencse hozzád Gyufa. Szerencsés jel, ha a gyufásdoboz leesik, és a gyufák kiesnek belőle. Ha egy lány véletlenül kiönt egy egész doboznyi gyufát, akkor nem telik el sok idő, és menyasszony lesz belőle. Ha véletlenül keresztbe teszel két gyufát, öröm és boldogság vár rád. Ház. Ha elmentél otthonról, de visszamész, mert valamit otthon felejtettél, akkor ülj le, miután hazaértél, és számolj visszafelé héttől, hogy elkerüljön a balszerencse. Balszerencsét hoz, ha április, július vagy november folyamán költözöl új házba. Italos üveg. Az italos üvegek eltörése szerencsétlenséget hoz, habár annyira nem lesz komoly a helyzet, mint a tükörtörés esetén. Kéz. Ha véletlenül bevered a kezed egy fába vagy egy fából készült tárgyba, akkor nemsokára szerelmi kapcsolatod fog kialakulni. Lépcső. Szerencsétlenséget hoz, ha megelőzöl valakit a lépcsőn. Lópatkó. Ha lópatkót találsz, akkor egészen biztos lehetsz abban, hogy szerencsés leszel. Ha azonban odaadod valakinek, vagy eldobod a patkót, akkor a szerencséd el fog hagyni téged.

9 Megbotlás. A megbotlás nagyon szerencsétlen előjel. Ha útnak induláskor megbotlasz, vagy az utad során többször is megbotlasz, netán elesel, akkor tanácsos elhalasztani az utazást. hozzon. Pénztárca. Ha valakinek üres pénztárcát adsz, akkor az illető soha nem lesz gazdagsággal megáldva. Tegyél egy érmét a tárcába, hogy szerencsét Só. A só kiborítása mindig szerencsétlenséget hoz. Ha a sóval egy időben borsot is kiborítasz, akkor kétszer annyi szerencsétlenségre számíthatsz. Ha valakinek sót adsz, akkor azzal együtt szomorúságot is adsz neki. Szavak. Amikor beszélgetsz valakivel, és egyszerre ugyanazt a szót vagy mondatot mondjátok, akkor kulcsoljátok össze a kisujjatokat, és kívánjatok valamit. Ha nem mondjátok el senkinek (még egymásnak sem!), hogy mit kívántatok, akkor a kívánságotok valóra fog válni. Születési hely. Az ember életét meghosszabbíthatja az, ha egyszer, már idősebb korában visszalátogat a szülőhelyére. Tüsszentés. Ha jobb oldalra tüsszentesz, pénzhez fogsz jutni, ha viszont bal oldalra tüsszentesz, csalódás vár rád. Tűk. Ha látsz egy tűt a földön, mindenképpen vedd fel, hiszen: ha látsz egy tűt és felveszed, egész nap tied a szerencse. Látsz egy tűt és ott hagyod, a szerencse tőled elpártol. Körömvágás. Van egy ősi vers, amely a körömvágásról szól. "Vágd le a körmöd hétfőn, Vágd le, hogy híreket kapj. Vágd le a körmöd kedden, Vágd le, hogy új cipőt kapj. Vágd le a körmöd szerdán, Vágd le, hogy egészséges legyél. Vágd le a körmöd csütörtökön, Vágd le, hogy gazdag legyél. Vágd le a körmöd pénteken, Vágd le, hogy szerelmet találhass. Vágd le a körmöd szombaton, Vágd le, hogy útnak indulhass. Vágd le a körmöd vasárnap, Vágd le, hogy gonoszság szülessen. Mert a következő héten Az ördög irányít téged." Víz. Soha ne önts vizet olyan pohárba, amiben már van víz, mert ezzel gonosz szellemeket fogsz magadhoz vonzani. Zsebkendő. Ha csomót kötsz a zsebkendődre, akkor az nem csak arra jó, hogy emlékeztesd magad valamire, hanem arra is, hogy távol tartsd magadtól a gonoszt. Ajtó. Ha a bejárati ajtó nem befelé, hanem az utcára nyílik, balszerencse sújtja a házat. A bejárati ajtót mindig úgy csukd be, hogy az ajtó felé fordulsz, soha ne fordíts neki hátat. Bokor. Ha a ruhád séta közben beakad egy bokor vagy egy rózsabokor ágába, akkor szerencse fog érni, mégpedig részben anyagi nyereség formájában. Bor. Ha véletlenül kiöntöd a bort, akkor szerencsés leszel. Ha elejtesz egy pohár bort, és a pohár széttörik, akkor a házasságod boldog lesz, a szeretet nem fog elmúlni belőle. Tok Natália

10 Frissítő turmixok Ilyenkor, mikor már közeledik a nyár, majd kitikkadunk a szomjúságtól és akármennyit iszunk ez nem enyhül. Ötlet: ne cukros üdítőkkel, vagy fagyival próbálkozzunk, hanem finom és egészséges turmixokkal. Én már kipróbáltam, először nem sikerült túl jól, de a második nekifutásra már ment. Nagyon büszke voltam magamra, és most már bármilyen turmixot el tudok készíteni szülői segítség nélkül. Áfonyaturmix Az áfonya egyike a legerősebb antioxidáns hatású gyümölcsöknek, így fontos szerepe van az immunrendszer megerősítésében, a fiatalság megőrzésében, illetve a rákos betegségek megelőzésében is. Gyümölcssavtartalma mindemellett hatékony emésztésserkentő finomsággá teszi. Hozzávalók: 1 csésze zsírszegény tej 1 csésze áfonya - mirelit is jó 1 evőkanál hidegen sajtolt lenmagolaj Olvaszd fel az áfonyát - amennyiben fagyasztott -, majd tedd a tejjel együtt a turmixgépbe, és turmixold egy percen keresztül. Ha kész, öntsd pohárba, és hintsd meg a tetejét egy kevés olajjal. Klasszikus banánturmix Hozzávalók: A banánturmix a diétás italok egyik legtáplálóbb változata, így érdemes csínján bánni vele. Magas B-vitamin-, kalcium- és káliumtartalma miatt azonban mindenképp megéri elkészíteni, majd elkortyolgatni naponta egy pohárral. fél csésze zsírszegény tej fél csésze zsírszegény joghurt fél banán 1 evőkanál méz 4 jégkocka Tedd a hozzávalókat a turmixgépbe, majd turmixold addig, míg teljesen sima nem lesz. Ha kész, öntsd hosszúkás pohárba - esetleg meghintheted egy csipet fahéjjal. Zamatos körteturmix A körte igen gazdag rostokban és antioxidánsokban, emellett egyike azon táplálékoknak, melyek szinte soha nem váltanak ki allergiás reakciókat és élelmiszer-érzékenységet. A zamatos gyümölcsből készített turmix segít a szervezet salaktalanításában, rendszeres fogyasztása pedig a koleszterinszintet is csökkenti. Hozzávalók: 1 csésze zsírszegény tej fél csésze zsírszegény joghurt 2 kisebb körte Darabold fel a körtét, majd a joghurttal és a tejjel együtt tedd turmixgépbe. Turmixold teljesen simává, majd töltsd hosszúkás pohárba. Mentalevéllel díszítsd.

11 Citrusbomba A citrusfélék kiváló zsírégető, immunerősítő, emésztésserkentő, valamint koleszterin- és vércukorszint-szabályozó hatását hosszasan ecsetelhetnénk - ha te is szeretnéd megtapasztalni, irány a konyha! Hozzávalók: 1 csésze zsírszegény tej vagy szójatej fél csésze zsírszegény joghurt 2 evőkanál citromlé 1 közepes narancs 5 jégkocka Hámozd meg, majd aprítsd fel a narancsot, azután a többi hozzávalóval együtt turmixold egy percen át. Ha kész, öntsd hosszúkás pohárba, és díszítsd citrom- vagy zöldcitromkarikával. Almás-fűszeres turmix Amellett, hogy biztosítja mindazokat a jótékony hatásokat, melyeket az alma magáénak tudhat - például erősíti az immunrendszert, és méregteleníti a testet -, az almaturmix akkor is tökéletes választás, ha a nagyi pitéje vagy épp a karácsonyi mézeskalácsok után érzel szűnni nem akaró vágyakozást. Hozzávalók: fél csésze zsírszegény tej vagy szójatej fél csésze zsírszegény joghurt - lehet vaníliás ízesítésű is 1 teáskanál mézeskalács-fűszerkeverék 1 közepes alma 5 jégkocka Hámozd meg az almát, távolítsd el a magházát, és darabold fel. A fűszerekkel, a joghurttal és a tejjel együtt tedd a turmixgépbe, majd turmixold egy percen át. Ha kész, öntsd hosszúkás pohárba, és kanalazd ki. Zsírégető ananászturmix Az ananászban található bromelin közismert zsírégető, fehérjebontó hatásáról, ám a lédús és C-vitaminban gazdag ital akkor is megér néhány kortyot, ha immunrendszeredet szeretnéd megerősíteni. Hozzávalók: 1 csésze zsírszegény tej 1 csésze ananász 2 evőkanál mentalevél 1 marék jégkocka Tedd a hozzávalókat a turmixgépbe, majd turmixold egy percen át. Ha kész, öntsd hosszúkás pohárba. Díszítsd mentalevéllel.

12 Citromos málnaturmix A kellemesen fanyar, frissítő turmix a citrom egészségvédő, emésztésserkentő és zsírégető hatását ötvözi az antioxidánsokban és ásványi anyagokban gazdag aprósággal, nem utolsósorban pedig egy kis adag nyári napsütéssel. Hozzávalók: 1 csésze zsírszegény tej 1 evőkanál citromlé fél csésze zsírszegény joghurt 1 csésze mirelit málna Olvaszd fel a málnát, majd a joghurttal, a tejjel és a citromlével együtt tedd a turmixgépbe. Turmixold addig, míg teljesen sima nem lesz, majd töltsd ki hosszúkás pohárba. Díszítsd mentalevéllel. Mind nagyon finom, készítsétek el őket. Fekete Olga E havi körkérdésünk - Mit tervezel a nyári szünidőben? Gyöngyösi Fanni Edit, 1. osztályos: - Apáékkal megyünk nyaralni a Balatonhoz. Csányi Alexandra, 2. osztályos - Anyukám kórházban dolgozik, és 5 napra megyek hozzá. Nyáron nagyon szeretek a mamámmal piacra menni, most erre is lesz alkalmam. Eszik Adrienn, 5. osztályos - Megyek az iskolai táborba, Sopronba, és Horvátországban a családdal nyaralunk. Witt Krisztián, 6. osztályos - Megyek nyaralni, vízi táborba (remélem, megtanulok majd úszni), sokat fogok biciklizni, és számítógépezek. Eszik Dániel, 7. osztályos - Megyek nyaralni és táborba is, ezen kívül rengeteget fogok biciklizni. Vidám percek Szabó Renáta - Mit ért volna el a magyar válogatott a foci VBn, ha kijutott volna? -??? - Az első visszafelé jövő gépet. - Mi az a klausztrofóbia? - Zárt helyektől való félelem. Például, ha zárva van a kocsma. Józsi bácsinak telefonálnak: - Uram, ön azonnal megnyerheti fődíjunkat, a tízmillió forintot, ha nemmel válaszol az első kérdésre, amit fölteszek. Készen áll? - Igen, igen! Két bogár ül a fán. Miért nem fociznak? - Azért, mert csere bogarak! Ficsór Krisztián

13 Ballag már a vén diák

14 Grafl Rezső Tanév végi értékelés A 2012/13-as tanév szorgalmi időszaka június 14-én befejeződött, a tanévzáró ünnepség és a 8. osztály ballagása június 15-én 10: 00 órakor került megrendezésre. Ebben a tanévben 8 tanulócsoportban és 2 napközis csoportban foglalkoztattuk a gyerekeket. Az iskola nevelési - oktatási folyamatának eredményeként 130 tanulónk közül 16-an kitűnő, 19-en jeles rendű bizonyítványt vehettek át. Egy tanuló nem teljesítette a tantárgyi minimum követelményeket, ő augusztusban javítóvizsgát tehet. A tanítási-tanulási folyamat sikerességét bizonyítják a levelezős-, körzeti-, régiós-, megyei- és országos versenyeken elért helyezések, továbbá a középiskolai felvételi mutatók. Összesen 33 tanulmányi- és sportversenyen vettek részt tanulóink. A pedagógusok feladata az is, hogy a gyerekek délutáni, nem kötelező foglalkozásairól, a szabadidő hasznos eltöltéséről gondoskodjanak. Az iskolai sportkör 5-, az angol fakultáció 4

15 tanulócsoportban működött, továbbá 5 szakköri (informatika-, média-, német nyelv-, angol nyelv szakkör, énekkar) csoport alakult. Felvételi előkészítő foglalkozásokat tartottunk magyar nyelvből és matematikából. Az online iskolaújság minden hónapban új számmal jelent meg. A gyerekek nagy örömére elindult az iskolarádió szolgáltatás. Szerveztünk színház- és kiállítás látogatásokat, kirándulásokat, papír- és vasgyűjtést, zöld jeles ünnepnapokat, kézműves foglalkozásokat, gyermeknapot. A részletekről tájékozódhatnak az iskola honlapján. A tanév sikerei igazolják a magas színvonalú oktató-nevelő munkát, amelyet egy szakmailag jól felkészült nevelőtestület biztosított. Az iskolavezetés nevében köszönöm egész éves munkájukat! Ez a tanév változást hozott intézményünk életébe azzal, hogy januártól állami fenntartású lett iskolánk. Bár azt gondolom, hogy ebből a gyerekek és a szülők nem sokat érzékeltek. Az új fenntartó a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett. Úgy érzem, hogy a jogszabályi előírásoknak és a fenntartó elvárásainak eddig maximálisan megfeleltünk. A jövőben várható intézkedésekről, az új Köznevelési Törvény alapján, időben tájékoztatjuk a szülőket. A nyári szünet sem múlik el feladatok nélkül. Lehetőséget biztosítunk a nyári feltöltődésre a Sopron környékére szervezett táborban. Az óvodával együtt biztosítjuk a nyári gyermekfelügyeletet. Sor kerül tisztasági festésre és kisebb karbantartási munkálatokra is. Mindenkinek nagyon jó pihenést, nyaralást kívánok! Legyen minél többet együtt a család! Találkozunk a tanévnyitó ünnepségen! Ádámné Vereb Annamária igazgató Köszönet A tanév végén iskolánkból távoznak a 8. osztályos tanulók, másik iskolába, kilencedik évfolyamon folytatják tanulmányaikat. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a napi kapcsolatunk megszakad velük, hanem azt is, hogy a Tót(h)ágas ONLINE szerkesztőségéből távoznak ezek a munkatársak. Valamennyien sokat tettek a lap indulásakor, és azóta is, hogy kétéves korába lépve a kunszállási olvasó egy tartalmas diáklapot találjon havonta a számítógépén. Kívánom valamennyi nyolcadikos diákújságírónak, hogy a további tanulmányai során, majd az életbe kilépve, találja meg tervei, álmai megvalósításához a legjobb utat, legyen szép az élete.ha valamelyikőtök a média területén találja meg élethivatását, gondoljatok vissza a kezdeti lépésekre, a kunszállási diákönkormányzat havilapjában, a Tót(h)ágas ONLINE-ban végzett tevékenységetekre! Ha kedvetek támadna az újságírásra, várjuk cikkeiteket a jövőben is! Minden jót nektek, köszönöm munkátokat, kedves Deák Klaudia, Deák Ivett, Polyák Dániel, Szabó Eszter, Szabó Renáta, Szalai Lilla! Viszontlátásra! Grafl Rezső főszerkesztő Impresszum Főszerkesztő: Grafl Rezső tanár Főszerkesztő-helyettes: Hegedűs Heléna diákönkormányzatot segítő pedagógus Tördelőszerkesztő, technikai munkatárs: Görgei Károly tanár Diákújságírók: Beták Máté, Deák Klaudia, Deák Ivett, Dósa Gréta, Fekete Olga, Ficsór Krisztián, Kovács Tünde, Máthé Barnabás, Nagy Antal, Nemes László, Polyák Dániel, Posztós Márton, Szabó Eszter, Szabó Renáta, Szalai Lilla, Tok Natália, Tóth Eszter, Zsitva Erika Felelős kiadó: Ádámné Vereb Annamária iskolaigazgató

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER

Munkaterv SZEPTEMBER OKTÓBER SZEPTEMBER 2012.09.02 vasárnap Tanévnyitó ünnepély 18 óra 2012.09.03 hétfő 2012.09.04 kedd 2012.09.05 szerda 2012.09.06 csütörtök Tárlatmegnyitó 2012.09.07 péntek 2012.09.08 szombat 2012.09.09 vasárnap

Részletesebben

11 Mindig van két lehetőség. Vagy nincs. Kacs RETTEGJETEK ÉRETTSÉGIZŐK A cikk szerzője, Kercsó Katalin búcsúbeszéde a ballagási ünnepségen. A ballagók névsorát megtalálod az utolsó oldalon! Most ezzel

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE

A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE 1 A 2017/2018-AS TANÉV RENDJE A 14/2017. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig tart

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk

Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE

A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 2016/2017-ES TANÉV RENDJE A 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2016. szeptember 1-től 2017. június 15-ig tart

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje

Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai. 3. A 2017/2018. tanév rendje Részletek iskolánk 2017/2018. évi munkatervéből: 2. A 2017/2018. tanév feladatai 2.1. Kiemelt feladatok Kiemelt feladataink a 2017/2018. tanévre: A lemorzsolódásban veszélyeztetett tanulók segítése, a

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

European Accountancy Week

European Accountancy Week European Accountancy Week Riga, 2016. március 13. március 19. Edutus delegáció: Medve Ivett, Mónus Ádám, Korondy Tamás Felkészítő tanár: Dr. Melles Hagos Tewolde Tartalomjegyzék Előkészületek... 3 2016.

Részletesebben

1300 kcal minta étrend

1300 kcal minta étrend Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen Étel 1 adag (4) Fehérjés zabkása 150g Uborka 150g Paprika 150g Paradicsom 1db (52g) Főt tojás 100g Főtt rizs (zsír és olaj nélkül) 100g Sült csirkemell 200g

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Petőfi Sándor Tagiskola Komoró Közzétételi Lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Tanító Fejlesztő pedagógus /szakvizsga/

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Kedves olvasó! Íme, a tanév utolsó lapszáma!

Kedves olvasó! Íme, a tanév utolsó lapszáma! A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola 3. évi 3. kiadása Tordai Mihályné Áció, káció, vakáció! Kedves olvasó! Eljött már a tanév vége, örülnek a gyerekek. Tanulással tele napok most

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az

Részletesebben

Tanév rendje 2017/18 tanév

Tanév rendje 2017/18 tanév Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanév A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Tanév rendje 2016/17 tanév

Tanév rendje 2016/17 tanév Tanév rendje 2016/17 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2016. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje

Részletesebben

A / e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K

A / e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K A 2 0 1 8 / 1 9 - e s T A N É V R E T E R V E Z E T T S Z A K K Ö R E I N K É N E K - Z E N E BENCE GÁBOR SZAKKÖREI Zenekar leírás: Hangszeresek kis csapata, akik alkalmanként kísérik az énekkart, kiszenekari

Részletesebben

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján

(Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet alapján Kisfaludy Utcai Tagiskola Kaposvár Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap (Szentgyörgyi Albert) 2017/2018. tanév helyi rendje (2017. szeptember 01-2018. augusztus 31.) Készült a 14/2017. (VI. 14.) EMMI

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

2011/2012-es tanév rendje

2011/2012-es tanév rendje 2011/2012-es tanév rendje A tanév 2011. szeptember 1-jétől (csütörtök) 2012. június 15-ig (péntek) tart. Az első félév: 2012. január 13-ig (péntek) tart. 2012. január 20-ig (péntek) értesítés az I. félévben

Részletesebben

Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: )

Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: ) Mérési azonosító (Nem kell kitöltened!) Egészség kérdőív 6. osztályos tanulók részére Mikor születtél?. év hónap.. nap..(pl.: 2005.10.12.) Kérlek, hogy válaszodat jelöld így! (Ha elrontottad a választ,

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE

A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE A 2018/2019-ES TANÉV RENDJE 1 A 14/2017. (VI. 27.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2018. szeptember 3-tól 2019. június 14-ig tart

Részletesebben

JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről

JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről JÓKAI MÓR ÁLTALÁNOS ISKOLA Minőségbiztosítási beszámoló a szülők és a tanulók körében végzett partneri mérésekről 2009/2010 TARTALOMJEGYZÉK SZÜLŐK... 3 1. A kérdőívek kiosztásának és kitöltésének sikeressége...

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben AUGUSZTUS 2017. augusztus 28-29. 9 00 Javítóvizsgára és szintfelmérőre felkészítés 2017. augusztus 30. 10 00 Javítóvizsga,

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI?

MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? MIÉRT ÉPPEN A SZÉCHENYI? az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell, hogy legyen (Széchenyi

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje

1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje 1. Az iskola nyitva tartása, az iskolában tartózkodás rendje Az iskola szorgalmi időben reggel 7 órától a szervezett foglalkozások befejezéséig, de legalább 16 óráig tart nyitva. A felnőttoktatás levelező

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR

EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL MAGYAR Centre Number Vizsgaközpont száma.... Candidate No. Vizsgázó száma EUROPEAN CONSORTIUM FOR THE CERTIFICATE OF ATTAINMENT IN MODERN LANGUAGES NYELVVIZSGA-BIZONYÍTVÁNY MODERN NYELVEK ISMERETÉRŐL For Examiners'

Részletesebben

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai

Programterv. 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Programterv 2016/2017. tanév kiemelt feladatai Szorgalmi idő: 2016. IX. 1.(csütörtök)- 2017. VI.15.(csütörtök) Tanítási napok száma: 182 nap Tanítás nélküli munkanap: 5 nap I. félév: 2017. I. 20-ig tart.

Részletesebben

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők!

KATICA CSOPORT. Kedves Szülők! KATICA CSOPORT Kedves Szülők! Május legelején az Anyák Napi ünnepségünk került megrendezésre, melyre a csoport nagy örömmel készült az idei évben is, sok-sok szép verssel, dallal és alkotással. Reméljük

Részletesebben

TIMSS & PIRLS Tanulói kérdőív. 4. évfolyam. Azonosító címke

TIMSS & PIRLS Tanulói kérdőív. 4. évfolyam. Azonosító címke Azonosító címke TIMSS & PIRLS 2011 Tanulói kérdőív 4. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály 1054 Budapest, Báthory u. 10. IEA, 2011 Útmutató Ebben a kérdőívben Veled kapcsolatos

Részletesebben

Szeptember havi program

Szeptember havi program Szeptember havi program szeptember 3. péntek Kezdődik az óvoda : bohócok várják a gyerekeket szeptember 5. szerda: BALETT Szülői értekezlet: 16.30 Akinek használt balett ruhája és sztepp cipője van és

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve

A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve - A 2017/2018-as tanév első tanítási napja 2017. szeptember 1. péntek és utolsó tanítási napja 2018. június 15. péntek. A tanítási napok száma 180

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2013.09.01. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Osztály Tantárgy Tanítja Végzettsége Szakképesítése Óvoda Óvodai csoportfoglalkozások Gyógypedagógus Gyógypedagógus

Részletesebben

Használja egészséggel!

Használja egészséggel! Mindent eperrel! Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! FONTOS!!! A shake-et mindig mixerrel vagy konyhai robotgéppel készítsük! Naponta

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

A 2015/16. tanév munkaterve

A 2015/16. tanév munkaterve A 2015/16. tanév munkaterve Alakuló értekezlet augusztus 24., hétfő Javítóvizsgák augusztus 25., kedd Tankönyvosztás augusztus 26-27. szerda-csütörtök Elsősök előkészítője augusztus 26-27. szerda-csütörtök

Részletesebben

9 tipp fejfájás ellen

9 tipp fejfájás ellen 9 tipp fejfájás ellen Lüktet a halántékod, és úgy érzed, pillanatokon belül szétrobban a fejed. Azonnal kell val Ki gondolná, hogy az emberek 80%-a szenved időről időre fejfájástól, ráadásul a nők jóval

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre Hét Hónap, nap Eseménytervezet szeptember 1.hét 1. "A" hét 1. hétfő Első tanítási nap: munkavédelmi oktatás a 9.évfolyam számára 2. 2. kedd 3. 3. szerda Tanévnyitó

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2013/2014. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

A 2018/2019-es TANÉV RENDJE

A 2018/2019-es TANÉV RENDJE A 2018/2019-es TANÉV RENDJE A tanév jelmondata: Hagyomány és megújulás. Szorgalmi idő Első tanítási nap 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap 2019. június 14. péntek I. félév 2018. szeptember 3-tól

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló

EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló Idő: 2019. január 30. EGÉSZSÉGNAP: TINÓDIS NYÍLT NAP AZ EGÉSZSÉGES REGGELI JEGYÉBEN. beszámoló Helyszín: Egri Ballasi Bálint Általános Iskola Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Tagiskolája Célkitűzés:- diákok

Részletesebben