SZAKMAI BESZÁMOLÓJA DR HALMOS BÉLA EMLÉKÉRE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZAKMAI BESZÁMOLÓJA DR HALMOS BÉLA EMLÉKÉRE"

Átírás

1 A HELYIÉRTÉK GONDOLKODÓK ÉS ALKOTÓK REGIONÁLIS EGYESÜLETE SZAKMAI BESZÁMOLÓJA HAGYOMÁNYOK HÁZA TÁMOGATÁS KEZELÉSÉT LEBONYOLÍTÓ SZERVEZET FELÉ A XVIII. MÉTA FESZTIVÁL DR HALMOS BÉLA EMLÉKÉRE CÍMŰ PROGRAM GIG 2241/2014 IKTATÓ SZÁMÚ SZERZŐDÉS SZERINT

2 Dr Halmos Béla emlékére XVIII. MÉTA FESZTIVÁL Balatonboglár Város Kiemelt Rendezvénye Gyermek- és Ifjúsági néptánccsoportok koreográfia versenye Futó méta bajnokság, Pünkösdi király- és királynéválasztás Balatonboglár, június 7-9. A balatonboglári Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete 2014-ben a fesztivált dr Halmos Béla emlékének ajánlottuk. 19 csoport érkezett a 3 napos programra, közel 600 néptáncos, 200 kísérő és érdeklődő vett részt az eseménysorozaton. A 19 csoport a következő településekről érkezett: 1. Balatonboglár 2. Biatorbágy 3. Budapest 4. Budakeszi 5. Dunaújváros 6. Galgahévíz 7. Gyöngyös 8. Kalocsa 9. Karád 10. Komló 11. Szenna 12. Tata 13. Tatabánya Az előkészületek hétfői napon megkezdődtek. Szombaton megérkeztek vendégeik is! A zenekari próbával párhuzamosan folyt a futó méta bajnokság elődöntője. Vacsora után a pünkösdi király és királynőválasztás is megtörtént. A csoportok egy-egy párt delegáltak a pünkösdi király és királynéválasztásra. A versenyen ügyességi feladatok, csujjogatás költés, gyűjtő munka és vidám hangulat uralkodott. Este a Jerry Lee s Rock and Roll Service koncertjén szórakoztak a vendégek és megrendezésre került a koncert keretein belül egy táncversenyre is. Vasárnap 11 órakor az ünnepélyes megnyitó után vette kezdetét a koreográfia verseny. 20 koreográfiát nézett végig a zsűri és pontozta a produkciókat. A szombati próbát és a vasárnapi versenyt az Emerton díjas MÉTA zenekar kísérte. A koreográfia verseny 18 órakor ért véget. A zsűri 19 órától értekezett a koreográfusokkal, művészeti vezetőkkel. Ez idő alatt a fiatalok a Dió banda kíséretében a táncházban ropta. Itt segítségünkre voltak a csoportvezetők is, hiszen sokan örömmel tanították a többieket kedvenc táncaikra. A zsűri tagjai voltak: Szakmai zsűri NÉMETH ILDIKÓ Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Harangozó Gyula-díjas néptáncművész, pedagógus, koreográfus CSÍKVÁR GÁBOR Népművészet Ifjú Mestere, Somogy megye Príma díja -s népzenész, zenetanár SIPOS FERENC ÖRÖKSÉG Gyermek Népművészeti Egyesület elnökségi tagja néptánc-pedagógus, koreográfus DR VARGA SÁNDOR Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének oktatója, az MTA Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa, néprajzkutató, táncfolklorista Társadalmi zsűri MOLNÁR RITA Szőlősgyörökért Közhasznú Nonprofit Kft (IKSZT) ügyvezető igazgatója, Ifjúságsegítő KÁRPÁTI ÁRPÁD Pécsi Tett-Hely Ifjúsági Szolgálat szakmai vezetője, Ifjúsági szakértő RUFF FERENC Paksi Művészetekért Egyesület elnöke

3 Színpad mögött és a színpadon A Pünkösdi király- és királynék és a zsűri 19 órától a Dió Banda kíséretében 4 táncrend zajlott a csoportok vezetésével (somogyi, széki, moldvai, mezőségi). Hétfőn a futóméta bajnokság döntője folyt és a csarnokban izgalmas verseny vette kezdetét. Délután 2 órakor a díjkiosztón derült ki, hogy ki nyerte a korcsoportonkénti versenyt. A zsűri által összeállított 8 koreográfiából álló gálaműsorral búcsúztunk vendégeinktől. A végső sorrend, a XVIII. MÉTA FESZTIVÁL dobogósai: Koreográfia címe (kcs) Csoport neve/település Pont Koreográfus 3. Báld (Galgamente) Verőke Néptánccsoport 3200 Gyöngyös 2. Gyertek gyerekek iskolába! (Mezőföld) Mákszem Biatorbágy Szabó Zoltán Szigeti Angéla Strack Orsolya Juhász Sándor 1. Vásárban (Hegyközi) Eperföldi Kalocsa 149 Illés Zoltán Cinege Táncegyüttes Tata Benedek Attila és Halmai Krisztina Gerlecz László és Gerlecz Edit Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes IFI csoportja Budapesti Vasas Művészegyüttes Utánpótlás csoportja 133 Szőke Genovéva és Molnár István Dániel 145 Balázs Péter Kenderke Tiloló csoportja 161 Jakab András és Kánya Réka A korcsoport B korcsoport 3. A döbrögi vásárban (Sárköz) 1. A meszesen túl (Szilágyság) 1. Kalocsai táncok 7 Hajadonna Táncegyüttes Szenna Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes Utánpótlás Zóka Éva és Horváth Tibor Turóczi Rita, Suplicz Mihály V korcsoport Hangulatok és táncok Gömörből 3. Ima (moldvai) 2. Száraz szerda (Galgamente) 1. A fösvény legény (Bukovina) Horváth János AMI Karád Táncegyüttes Szelence Gyermektánccsoport, Balatonboglár Kisbetyár Táncegyüttes, Galgahévíz Zselic Táncegyüttes Szenna Szabó Zsolt Balla Tímea és Balla Zoltán Zóka Éva és Horváth Tibor C korcsoport 3. Dél- alföldi táncok 2. A Rábaközieké 1. Hadd égjen, csak hadd lobogjon... (Zoborvidék)

4 Megjelenéseink: Hír TV Paletta műsorban beszélgetés META-Fesztival A fesztiválunk résztvevői és az érdeklődő közönség is pozitívan nyilatkozott az eseményről, melyben nagy része volt az Önök támogatásának, hiszen a versenyző csoportok és zsűritagjaink valamint a szakmai közreműködők Bakonyi Róbertné Kapitány Mária fazekas, népi iparművész alkotásait kapták ajándékba. Balatonboglár, október 16. Köszönet a támogatóknak és a résztvevőknek! Szalai Tünde pályázati koordinátor

5

6

7

8

9

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai 2018. szeptember 1. A Nádorvárosi Népművészeti Egyesület csatlakozott az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskolához, aminek központja Devecser.

Részletesebben

Som ogy M egyei N éptáncszövetség 7400 K aposvár B ajcsy-z s. u. 21.

Som ogy M egyei N éptáncszövetség 7400 K aposvár B ajcsy-z s. u. 21. Som ogy M egyei N éptáncszövetség 7400 K aposvár B ajcsy-z s. u. 21. Szakmai beszámoló A Néptáncszövetség 2014. évi szakmai tevékenységéről I. A Néptáncszövetség rendezvényei A. Egy szép táncot - XXIX.

Részletesebben

NTP-TV IV. Soproni Országos Szóló Néptáncverseny

NTP-TV IV. Soproni Országos Szóló Néptáncverseny NTP-TV-16-0129 IV. Soproni Országos Szóló Néptáncverseny Előzmények: Iskolánk 2016 decemberében hirdette meg a versenyt - ezt megelőzte egy szakmai egyeztetés, melyet intézményünk az ÖRÖKÍTŐ szervezettel

Részletesebben

A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN. Hungarikumszeminárium. (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3.

A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN. Hungarikumszeminárium. (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3. 2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 8.. SZÁM www..ttmamk..hu A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN Hungarikumszeminárium (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3. oldal) Berekai Éva

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó

Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó Újra Devecserben zajlott a Bakony-Somló Népművészeti Találkozó A program időpontja: 2017. június 2-3. A program helyszíne: Devecser A program szervezője: Apte Művészeti Egyesület Néptáncosok Baráti Köre,

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Beszámoló. Szólótáncosok továbbképzése, felkészítő hétvégéje Székesfehérváron október 6-7.

Beszámoló. Szólótáncosok továbbképzése, felkészítő hétvégéje Székesfehérváron október 6-7. Beszámoló Szólótáncosok továbbképzése, felkészítő hétvégéje Székesfehérváron 2018. október 6-7. Kétévente kerül megrendezésre országos szinten a gyermek, ifjúsági valamint felnőtt szólótánc verseny, különböző

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

FEJÉR ERIKA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

FEJÉR ERIKA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ FEJÉR ERIKA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: Fejér Erika Születési hely, idő: Jászberény, 1964. 04. 03. Elérhetőség: telefon: 06 30 498 1493 e-mail: taba.fejer@gmail.com TANULMÁNYOK 2003-2007.

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Elnökségi értekezlet. Hírek

Elnökségi értekezlet. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Elnökségi értekezlet A májusi értekezlet témái: A NESZ és Tagszervezetek belföldi- és külföldi kapcsolatrendszerének

Részletesebben

Dévaványai Folkműhely Egyesület. Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014.

Dévaványai Folkműhely Egyesület. Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014. Dévaványai Folkműhely Egyesület Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014. A Dévaványai Folkműhely Egyesület 2013. augusztus 12-én alakult azzal acéllal, hogy az alapszabályában lefektetett

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

TABA CSABA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

TABA CSABA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ TABA CSABA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: Taba Csaba Születési hely, idő: Szekszárd, 1969. január 08. Elérhetőség: telefon: 06 30 824 2965 e-mail: taba.fejer@gmail.com TANULMÁNYOK 2003-2007 Magyar

Részletesebben

FIÚ EREDMÉNY. 100 m fiú III. kcs. 1 ief. 100 m fiú III. kcs. 2 ief. 100 m fiú III. kcs. 3 ief.

FIÚ EREDMÉNY. 100 m fiú III. kcs. 1 ief. 100 m fiú III. kcs. 2 ief. 100 m fiú III. kcs. 3 ief. FIÚ EREDMÉNY 100 m fiú III. kcs. Döntő 1. Bayer Richárd 2001 Éltes Mátyás Ált. Isk. 13,1 2. Kovács Olivér 2001 Radó T. Ált. Isk. és EGYMI Győr 13,4 3. Rónavölgyi Sándor 2001 Meixner J. EGYMI, Mohács 13,5

Részletesebben

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei

II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszás eredményei 2014. augusztus 9. Az II. OrfűFitt Pécsi-tó Át-és Körbeúszáson összesen 129 induló állt a rajtvonalhoz. 76 fő az átúszást, 53 fő a körbeúszást választotta.

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

Paksi Deák Ferenc Általános Iskola. 2015/2016-os tanév. Sportversenyek

Paksi Deák Ferenc Általános Iskola. 2015/2016-os tanév. Sportversenyek Paksi Deák Ferenc Általános Iskola 2015/2016-os tanév Sportversenyek Verseny neve, jellege I. korcsoport lány csapat I. korcsoport fiú csapat II. korcsoport lány csapat B Verseny időpontja 201 november

Részletesebben

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080 A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2015. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A fény útja - Éjszaka a Tiszazugban címmel és tematikával került megrendezésre a programunk 2015 A Fény

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV Egyéni bajnokság lebonyolításáról

VERSENYJEGYZŐKÖNYV Egyéni bajnokság lebonyolításáról VERSENYJEGYZŐKÖNYV Egyéni bajnokság lebonyolításáról A verseny megnevezése: Egyéni Országos Bajnokság időpontja: 2017. 06. 17. helyszíne: Sárvár, Várpark rendezője: Sárvári Sakk Club SE Petanque Szakosztálya

Részletesebben

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM Bevezetés Ország János Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Orfű Az SZKBE története: 1993. kutatások kezdete 1995. József Attila Tudományegyetem Barlangkutató Csoportja

Részletesebben

Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló.

Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. APÁRÓL FIÚRA családi hagyományőrző délután 2019. május 4-én, szombaton, 14 órától a Meseházban. Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. HAGYOMÁNYOK HÁZA mesemondó versenye

Részletesebben

Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is!

Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! A Prima Primissima díj történetének eddigi 11 éve alatt megbecsült helyet vívott ki magának a társadalmi-kulturális életben,

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő

Mezei diákolimpia megyei döntő Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2009. 04. 01) I. korcsoport : Leány: / indult 50 fő / 1. Lágler Adél Viktória 00 Dienes Szekszárd 2. Reizinger Dóra 00 Gárdonyi Dombóvár 3. Kemény Anita 00 Gárdonyi

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

2009. évi Közhasznúsági jelentése

2009. évi Közhasznúsági jelentése Az közhasznú szervezet 1132 Budapest, Visegrádi utca 6. V/1. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Farkas Réka elnök Budapest, 2010. február 1. 1 1. Számviteli beszámoló ezer forint 2008 2009 A. Összes közhasznú

Részletesebben

BUKOVINAI TALÁLKOZÁSOK XX. NEMZETKÖZI FOLKLÓRFESZTIVÁL Bonyhád, 2009. augusztus 1-3. BESZÁMOLÓ

BUKOVINAI TALÁLKOZÁSOK XX. NEMZETKÖZI FOLKLÓRFESZTIVÁL Bonyhád, 2009. augusztus 1-3. BESZÁMOLÓ Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége 7150 Bonyhád, Dózsa György u. 29. 7150 Bonyhád, Pf. 45 Tel./Fax: 74 / 450-369, titkár: 20/377-2377 Honlap: www.bukovina.hu E-mail: info@bukovina.hu BUKOVINAI TALÁLKOZÁSOK

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

NAGYECSEDI VERBUNK ÉS CSÁRDÁS VERSENY március Nemzetközi Néptáncfesztivál

NAGYECSEDI VERBUNK ÉS CSÁRDÁS VERSENY március Nemzetközi Néptáncfesztivál NAGYECSEDI VERBUNK ÉS CSÁRDÁS VERSENY 2018. március 10-11. Nemzetközi Néptáncfesztivál Tisztelt Táncosok! Örömmel tájékoztatjuk a szíves érdeklődőket, hogy a Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes,

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation

Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (MSH) I. em. 104. Tel.: +36-1-460-6848 E-mail: birkszov@elender.hu www.birkozoszov.hu facebook.com/magyarbirkozosport

Részletesebben

File=tb_2013_eny2 Sheet=HOSSZU 2013/05/07 0:19. Futapest - Törökbálint terepfutás május 4. Hosszú táv (12 km m szint) abszolút szül.

File=tb_2013_eny2 Sheet=HOSSZU 2013/05/07 0:19. Futapest - Törökbálint terepfutás május 4. Hosszú táv (12 km m szint) abszolút szül. File=tb_2013_eny2 Sheet=HOSSZU 2013/05/07 0:19 Futapest - Törökbálint terepfutás - 2013. május 4. Hosszú táv (12 km + 350 m szint) abszolút Helyezézészám szül. idő Helye- év. eredm. 1 4 Csontos Imre Budapest

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány

Futakeszi. 10 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista. Nem/Kategória: Fiatal (19 éves korig) Tempó Hátrány Fiatal (19 éves korig) 1 1101 PUSZTAI Dominik 2003 00:42:36 00:42:23 4 4 4:14 min/km +00:00:00 2 1152 GOTTHARD Béla 2000 00:45:39 00:44:45 12 12 4:28 min/km +00:02:21 3 1093 NEMESS-KISS Noel 2006 00:45:44

Részletesebben

Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM Művészeti tagozat

Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM Művészeti tagozat Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM 031914 Művészeti tagozat Évfolyamok Az intézmény művészeti tagozata 2007-ben kapta meg a: Kiválóra minősített

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51 6. 18. Milan Stano

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Együttélésben Kiscsőszön

Együttélésben Kiscsőszön Együttélésben Kiscsőszön A program időpontja: 2017. szeptember 15-16-17. A program helyszíne: Kiscsősz A program szervezője: Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Érintettek létszáma: 1500 fő Az Élő Forrás

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1 Balogh Mária TITÁSZ Rt. 165 59 164 63 329 122 451 2 Hirt Szilvia Bakonyi

Részletesebben

Márványos Tamburazenekar

Márványos Tamburazenekar Márványos Tamburazenekar MŰSORAINK "Húzzad édes muzsikásom" - Magyar népi hangszerek, hangadó játékszerek bemutatója: Az interaktív előadás során a magyar népzene hangszereit mutatjuk be. Egy műsoron belül

Részletesebben

III. S.Pártai Félmaraton

III. S.Pártai Félmaraton 45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Csapatnév Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 029 Bicsák Bence 1995 Psn Zrt 14 A 30:27 PB 2 007 Jenkei Péter 1992 Vasas 32 A 30:45 PB 3 003 Csere Gáspár 1991 BEAC 36 A 31:00 SB 4 005 Farkas Dárius

Részletesebben

6.Kőszegi Aquatlon 2015.

6.Kőszegi Aquatlon 2015. 6.Kőszegi Aquatlon 2015. név iskola születési év Pongrácz Marcell Árpád-házi Szent Margit 2009 Fodor Kinga 2008 Hóbor Álmos Árpád-házi Szent Margit 2008 Koczor Tímea Árpád-házi Szent Margit 2008 Ziskó

Részletesebben

8693 L ENGYELTÓTI, R Á K Ó C Z I U. 29. T ELEFON: 8 5 / 3 3 0-852, M OBIL: 2 0 / 3 3 2-40- 66 WWW. O R D O N G O S. E X T R A 7.HU 2 0 / 4 9 1-51- 57

8693 L ENGYELTÓTI, R Á K Ó C Z I U. 29. T ELEFON: 8 5 / 3 3 0-852, M OBIL: 2 0 / 3 3 2-40- 66 WWW. O R D O N G O S. E X T R A 7.HU 2 0 / 4 9 1-51- 57 Lengyeltóti Város Önkormányzata Zsombok Lajos Polgármester Úr részére Tisztelt Polgármester Úr, Képviselő-testület! Az ÖRDÖNGÖS Néptánc Alapítvány nevében tisztelettel megköszönöm a 2011. évben nyújtott

Részletesebben

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés 2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. január 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista

XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny Eredménylista XVIII. FUTABONY és Magas István Emlékverseny 2017. Eredménylista ÓVÓDÁSOK ssz. Név szül év Város ÓVÓDA Simon Konrád 2012 Budapest BP. Malacka csop Ritnovszky Gergő 2012 Abony Gyöngyszemek Kecskeméti Sándor

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz 18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz Szilárd egyéni 0:28:31 4 K30F Györffy Ákos egyéni 0:28:52

Részletesebben

XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap

XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap XXVIII. Palócnapok és Megyei Vadásznap 2014. július 11-12-13. Parád Nagyközség Önkormányzata és Bodony Község Önkormányzata szervezésében A rendezvény fővédnöke: Horváth László Országgyűlési képviselő

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7.

PREVENT ART 2. 2011. ÁPRILIS 7. PREVENT ART 2. Programok és Módszervásár a józanságért 2011. ÁPRILIS 7. ANGYALFÖLDI JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PROGRAMISMERTETŐ A XIII. Kerületi Közművelődési Nonprofit Kft. Iránytű Ifjúsági Információs

Részletesebben

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 10.6 km; 1900-2010; nő 10.6 km; 1900-2010; férfi 1 Radics Anna 1985 K114 49:52 1 Galamb Csaba 1994 K103 40:40 2 1977 K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 3 Fekete-Péntek Szilvia 1983 K109 54:37

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ

TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári

Részletesebben

III. Budapesti I. Országos Nagybőgő Fesztivál

III. Budapesti I. Országos Nagybőgő Fesztivál III. Budapesti I. Országos Nagybőgő Fesztivál 2017. február 17., péntek 14 óra Molnár Antal Zeneiskola Kocsis Zoltán terem 1071 Budapest, Rottenbiller u. 43-45. Program: 12:00 Érkezés regisztráció gyakorlási

Részletesebben

Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata! november 27. vasárnap 22:19

Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata! november 27. vasárnap 22:19 Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata!. november 7. vasárnap :9 Magyar Darts Szövetség hivatalos oldala Szombaton új helyszínnel, de régi gyõztesekkel folytatódott a Steel Nemzeti Bajnokság egyéni

Részletesebben

Ihász Veronika és Bezzeg Nándor végzett az élen december 12. szerda 13:46

Ihász Veronika és Bezzeg Nándor végzett az élen december 12. szerda 13:46 Ihász Veronika és Bezzeg Nándor végzett az élen. december. szerda : A viszontagságos idõjárás ellenére, kiváló rendezéssel lett lebonyolítva a Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság IV. fordulója Szekszárdon.

Részletesebben

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények 1 22064 LE SAUX Yann 1978 Budapest 01:46:16 2 22029 CSOMAI-KÜRTÖSSY Roland 1987 Pécel 01:47:09 3 1015 SZÁSZ Norbert 1978 01:51:30 4 22125 MOLNÁR István Péter 1975 Hatvan 01:55:48 5 1025 VARGA Zoltán 1970

Részletesebben

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA Kékedi Tibor főbíró

FÉRFI PÁROS FŐTÁBLA Kékedi Tibor főbíró .... 5. 6. 7. 8. 9...... 5. 6. 7. 8. 9...... 5. 6. 7. 8. 9.... FAZEKAS Péter Celldömölki Városi és Vasutas SE 8 SZITA Márton Celldömölki Városi és Vasutas S - (-) FAZEKAS Péter x BYE 8 SZITA Márton - (,

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés 2010. évi Közhasznúsági jelentés Pécs, 2011. február 14. Dr. Szalai Anikó elnök 1 Tartalom Tartalom...2 1. Számviteli beszámoló...3 2. Kimutatás költségvetési támogatások felhasználásáról...3 3. A vagyon

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Leány röplabda, fiú kézilabda Fiú kézilabda V. kcs. megyei II. hely VI. kcs. megyei II. hely Leány röplabda Diákolimpia Diákolimpia 5. osztály megyei 7. hely városi

Részletesebben

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények 2014.09.28 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Korcsoport Idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör OB 10 km Férfi Junior 1 80 Halmai Balázs AC Szekszárd Junior

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Tornászbajnokság Szeged, május 2. Női egyéni összetett verseny

Magyar Egyetemi- Főiskolai Tornászbajnokság Szeged, május 2. Női egyéni összetett verseny Női egyéni összetett verseny Ugrás Korlát Gerenda Talaj Összesen 1. Péntek Tünde 9,35 9,5 8 9,7 13,7 10 10,1 10,4 80,75 2. Halász Henriett 9,2 9,3 9 9,2 14 9,1 9,3 10,5 79,6 3. Szegedi Dorottya 8,9 8,9

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat

Részletesebben

Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV

Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. ÉV A közgyűlés a jelentést elfogadta. A szervezet adatai: Elnevezés: Viharsarok Néptáncszövetség Képviselő: Dombi Ildikó Székhely: 5600 Békéscsaba,

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt

Március 2-ig látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek A februári elnökségi értekezlet témái: Együttműködés lehetőségei a Nemzeti Parkokkal; A NESZ

Részletesebben

a évi Franciska Bál sikeréhez.

a évi Franciska Bál sikeréhez. Köszönjük minden kedves támogatónknak, hogy hozzájárultak a 2011. évi Franciska Bál sikeréhez. Csurgay Franciska Általános Iskola Tantestülete, Szülői Munkaközösség, Táborfalvi Diákévek Alapítvány, Pengetár

Részletesebben

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről

Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről Beszámoló a 2017. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2017-ben kilencedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

5600 Békéscsaba, Orosházi út 32. Békéscsaba, Bajza u. 33.

5600 Békéscsaba, Orosházi út 32. Békéscsaba, Bajza u. 33. Mmeghívó A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÕI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület, Békéscsaba Hagyományok Háza, Budapest Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége, Budapest Fõvédnök: Schmittné Makray Katalin,

Részletesebben

Tájékoztató az Örökség Regionális Gyermek Néptáncfesztiválról

Tájékoztató az Örökség Regionális Gyermek Néptáncfesztiválról Színház és Hangversenyterem Komló Erkel Feren c Alapfokú Művészetokt at ás Intézm ény 7300 Komló, 48 as tér 7. Tel.: 72/581 257 Tájékoztató az Örökség Regionális Gyermek Néptáncfesztiválról Tisztelt Intézményvezető!

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola

Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú iskola Országos,, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredmények

Részletesebben

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged

Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny május Szeged Felnőtt Maraton Magyar Bajnokság, EB Válogatóverseny 2018. május 14-15. Szeged Versenybírósági ülés kezdete: VIP épület 2018. május 14. 11. 00 Nevező egyesületek Egyesület Canoe male Kayak female Kayak

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Rendezvény megnevezése: XXIII. Fazekas-találkozó. A rendezvény időpontja: június 12. Látogatók száma: kb.

Szakmai beszámoló. Rendezvény megnevezése: XXIII. Fazekas-találkozó. A rendezvény időpontja: június 12. Látogatók száma: kb. Szakmai beszámoló Rendezvény megnevezése: XXIII. Fazekas-találkozó A rendezvény időpontja: 2016. június 12. Látogatók száma: kb. 1000 fő Program részletezése: 23. alkalommal is sikeresen lezajlott a Fazekas-találkozó.

Részletesebben

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni VI. Korcsoport ( ) Szolnok, március 20.

Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni VI. Korcsoport ( ) Szolnok, március 20. Vívó Diákolimpia Országos Döntő Fiú Párbajtőr Egyéni Főbíró: Galli Zsolt AVA Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Budakalász Orvos: Dr. Nagy Imre Versenybírók: Balogh Vivien AVA Bíber Veronika Szolnok

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek

Részletesebben

Eredmények. X. Farsangi Fánk-lövő Örömíjász verseny Tiszafüreden jégbontó havának 20. napján (Február) összes versenyző

Eredmények. X. Farsangi Fánk-lövő Örömíjász verseny Tiszafüreden jégbontó havának 20. napján (Február) összes versenyző Eredmények X. Farsangi Fánk-lövő Örömíjász verseny Tiszafüreden 2016. jégbontó havának 20. napján (Február) Végre elérkezett a várva várt nap, melyre előre 101 vitéz nevezett be. A megmérettetésre azonban

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus Elért pontszám Tollbamondás Összpontszám 1 Gombos Domokos Kolozsvár János Zsigmond Unitárius

Részletesebben

kattintson ide. Hírek

kattintson ide. Hírek Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek Idén is sikeresen lezajlott a Mesterségek Ünnepe, melyen 54 tagszervezetünk, több mint 800 kézműves

Részletesebben

Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál 2018.

Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál 2018. XXVII. Országos Táncművészeti Fesztiválok 2018. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál Országos Junior és Művészeti Szakközépiskolások fesztiválja Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál

Részletesebben