Recept. Értesítés. Rovatvezető: Vattamány Gábor jegyző PÜSPÖKKENYÉR. Részvétünket nyilvánítjuk az elhunyt hozzátartozóinak.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Recept. Értesítés. Rovatvezető: Vattamány Gábor jegyző PÜSPÖKKENYÉR. Részvétünket nyilvánítjuk az elhunyt hozzátartozóinak."

Átírás

1

2 december Településünkön új helyre költözött a Mindenki karácsonyfája a betlehemmel. Idén a Szőttesház melletti területen került elhelyezésre a Pásztor Imre és Pásztor Imréné által felajánlott fenyőfa. IDŐSEK KÖSZÖNTÉSE Mint minden évben, úgy idén is községünk önkormányzata meghívót nyújtott át településünk idős lakosainak az Idősek Világnapja alkalmából. Ez az alkalom alkalmas arra, hogy szeretettel és tisztelettel gondoljunk mindazokra, akik egy hosszú élet munkáját és rengeteg tapasztalatát tudhatják maguk mögött. Ezen az estén Tajthy Péter polgármester köszöntőjét követően az általános iskola diákjai versekkel illetve tánccal kedveskedtek a résztvevőknek, majd ezután Kulcsár Sándor és zenekara szórakoztatta a megjelenteket. Reméljük, hogy mindenki jól érezte magát ezen az estén!

3 2010. december 3 A KÉPVISELŐ-TESTÜLET HÁZATÁJÁRÓL Rovatvezető: Vattamány Gábor jegyző A legutóbbi Paszabi Harsona megjelenése óta a képviselő-testület kettő alkalommal ülésezett, közülük az első az újonnan választott testület alakuló ülése volt október 14-én. Az alakuló ülés első napirendi pontja Kovács Gyula, mint korelnök ünnepélyes köszöntője volt. Ezután a Paszabi Helyi Választási Bizottság elnökének a beszámolója következett a október 3 - án lezajlott önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának eredményéről. (Ezt részletesen egy önálló cikk tartalmazza.) A képviselők és a polgármester eskütételét követően a polgármester az elkövetkező négy év programját terjesztette a képviselők elé. A elmúlt ciklustól eltérően ebben az önkormányzati ciklusban nem három, hanem csak kettő bizottságot hozott létre a képviselőtestület, így az alábbi bizottsági struktúrát alakította ki: a Szociális és Egészségügyi Bizottság tagjaivá megválasztotta Biró Miklós, Dr. Sózer-Pápai János és Türk Ferencné önkormányzati képviselőket. Elnökének Dr. Sózer-Pápai János képviselőt választotta. A Szavazatszámláló és Ügyrendi Bizottság tagjaivá megválasztotta Szabó András, Kovács Gyula és Szemők Valéria önkormányzati képviselőket. Elnökének Szabó András képviselőt választotta. A nyolcadik napirendi pontban Kovács Gyula Paszab, Posta utca 1. száma alatti lakost, képviselő-testületi tagot alpolgármesterré választotta. Az alpolgármester eskütétele után döntés született arról, hogy az alpolgármesteri tisztséghez külön tiszteletdíj nem kerül megállapításra. Végül a testület támogatta, hogy Ujhelyi Zsófia nyolcadik osztályos tanuló Paszab település képviseletében részt vegyen a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programban. Az önkormányzat vállalta, hogy az általa delegált diák számára a programban való részvétel idejére (maximum 5 tanévre, tanévenként 10 hónapra) havi 3.000,- Ft ösztöndíjat nyújt. A soron következő, szeptember 30-ai ülésen elfogadta a képviselő-testület a évi költségvetés éves helyzetéről szóló tájékoztatót eft tárgyévi bevétellel és eft tárgyévi kiadással. Ezután elfogadta a évi költségvetési koncepciót és a évi belső ellenőrzési munkatervet. A hatodik napirendi pontban elfogadta a testület, hogy évtől a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulásnak fizetendő tagdíjat 3 0 Ft/fő/év összegben állapította meg. A képviselő-testület elfogadta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás társulási ülése által augusztus 12-én elfogadott Társulási megállapodás módosítását, valamint felhatalmazza a polgármestert az egységes szerkezetű Társulási Megállapodás aláírására. Ezt követte a kommunális adóról szóló rendelet módosítása, mely szerint az adó mértéke 2011-től évente és adótárgyanként 6.000,- Ft. A 70. év felettieket természetesen továbbra is megilleti az 50%- os adókedvezmény. Ezt a köztemető fenntartásáról, használatáról és igénybevételéről szóló rendelet módosítása követte, bekerült ugyanis a rendeletbe kiemelt sírhelyként az urnafal megváltási díja, egyszeri ,- Ft-os összeggel. Módosítva lett a talajterhelési díjról szóló rendelet is, így 2011-től kezdődően a bevallási és befizetési határidő is április 3 0-a lesz. Paszab szelektív hulladékgyűjtési időpontjai 2011-ben Január 05. Február 02. Március 02. Március 3 0. Május 04. Június 01. Július 06. Augusztus 03. Szeptember 07. Október 05. November 02. December 07. ELISMERÉS TELEPÜLÉSÜNKNEK Községünk idén benevezett a Virágos Magyarországért településszépítő versenybe, ahol különdíjat nyert el, melyet Bálint György, mindenki Bálint gazdája adott át a balatonfüredi díjátadó ünnepségen. Értesítés Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELET december 30-án új helyre, az Ibrány és Nagyhalász városok között épült Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Központba (Ibrány, Nagyhalászi u. 1. sz. alatti épületbe) költözik. Ennek megfelelően az Orvosi ügyelet december 30-án este már az új ügyeleti rendelőben fogadja a betegeket. Az új épületben az orvosi ügyelet az épület nyugati (Ibrány felőli) szárnyában kapott helyet. Telefonos elérhetőség változatlanul a 42/ és a 06-30/ ANYAKÖNYV Részvétünket nyilvánítjuk az elhunyt hozzátartozóinak október 1. Tóth István november 20. Váradi István Gratulálunk az újszülötteknek! november 27. Laczkó Nikolasz PÜSPÖKKENYÉR Recept 75 éves 54 éves an: Tóth Tímea Hozzávalók: 10 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 2 tojás, 1 cs. sütőpor, 1,5 dl tej, 25 dkg liszt, reszelt citromhéj, 1 cs. vaniliáscukor 10 dkg vagdalt dióbél 10 dkg kis kockákra vágott szárított gyümölcs (ananász, cseresznye, stb.) mazsola. A vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tojásokat, beletesszük a sütőport, az ízesítőket, a tejet és lisztet. A tésztát a tepsibe öntjük, meghagyunk belőle egy keveset, hozzáteszünk 2 evőkanál kakaót, egy kis vízzel eldolgozunk, és rácsurgatjuk a tepsibe tett tésztára. Kivajazott, lisztezett hosszú formában megsütjük.

4 december A paszabi Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a október 3-án megtartott Önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának eredményéről A Helyi Választási Bizottság a törvényes határidőn belül 1 polgármester-, 17 képviselő- és 9 cigány kisebbségi-jelöltet vett nyilvántartásba az október 3-ai választások előtt. Aszavazás napján a szavazókörben összesen a 946 választópolgár járulhatott az urnák elé. A részvételi arány Paszabon 48,6 %-os volt, ami azt jelentette, hogy összesen 460 választópolgár élt törvény adta jogával. Mivel a választásnak sem eredményességi, sem érvényességi küszöbe nem volt, így az október 3-ai választás nemcsak törvényes, hanem érvényes és eredményes is volt. A es önkormányzati ciklusban Paszabon polgármesterré Tajthy Pétert választották. A október 3-án lezajlott polgármester-választáson a polgármester-, képviselő-, és CKÖ jelöltek az alábbi eredményeket érték el: Tajthy Péter Polgármester (FIDESZ-KDNP jelölt) 430 szavazat. Aképviselő-jelöltek az alábbi eredményeket érték el: Biró Miklós Független jelölt 119 szavazat Bódi Gyula Független jelölt 46 szavazat Czomba Zoltán Független jelölt 113 szavazat Dancs Lajos Független jelölt 73 szavazat Fekete Ferenc JOBBIK 94 szavazat Horváth Sándor Független jelölt 66 szavazat Kovács Gyula Független jelölt 215 szavazat Német Gyula Független jelölt 55 szavazat Német Róbert Független jelölt 46 szavazat Oláh Jánosné Független jelölt 104 szavazat Sózer-Pápai János Független jelölt 199 szavazat Szabó András Fidesz-KDNP 147 szavazat Szemők Valéria Független jelölt 159 szavazat Szuhi Sándor Független jelölt 109 szavazat Tóth János Független jelölt 48 szavazat Tóth Mihály Független jelölt 108 szavazat Tűrk Ferencné Független jelölt 199 szavazat Az eredmények összesítését követően a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy a választási eljárásról szóló törvény alapján az 1357 lakosú Paszab községben összesen 6 képviselő jutott mandátumhoz, mivel a település az lakosságszámú települések kategóriájába tartozik. Ennek alapján az első legtöbb szavazatot elért 6 jelölt került a képviselő-testületbe, akik a következők: Biró Miklós Független jelölt 119 szavazat Kovács Gyula Független jelölt 215 szavazat Sózer-Pápai János Független jelölt 199 szavazat Szabó András Fidesz-KDNP 147 szavazat Szemők Valéria Független jelölt 159 szavazat Tűrk Ferencné Független jelölt 199 szavazat ACigány Kisebbségi képviselőválasztáson a képviselőjelöltek az alábbi eredményeket érték el: Dancs Lajos RPT-RPM-CSZOSZ 30 szavazat Német Gyula LUNGO DROM 16 szavazat Német Róbert RPT-RPM-CSZOSZ 25 szavazat Oláh Éva RPT-RPM-CSZOSZ 21 szavazat Tóth János RPT-RPM-CSZOSZ 26 szavazat Oláh József RPT-RPM-CSZOSZ 27 szavazat Horváth Sándor RPT-RPM-CSZOSZ 24 szavazat Balogh Imréné LUNGO DROM 4 szavazat Oláh Jánosné RPT-RPM-CSZOSZ 33 szavazat Ennek alapján Paszab községben összesen 4 képviselő jutott mandátumhoz, akik a következők: Dancs Lajos RPT-RPM-CSZOSZ 30 szavazat Tóth János RPT-RPM-CSZOSZ 26 szavazat Oláh József RPT-RPM-CSZOSZ 27 szavazat Oláh Jánosné RPT-RPM-CSZOSZ 33 szavazat Oláh József az alakuló ülésen lemondott a mandátumáról, így helyette Német Róbert szerzett mandátumot. Jakocska Sándorné a paszabi Helyi Választási Bizottság elnöke

5 2010. december 5 TÖREDÉKEK: FÖLDRAJZI NEVEINKRŐL Környezetünkben való biztonságos eligazodás lényeges követelménye a földrajzi nevek ismerete. Fontos ez akkor is, ha egy vidék múltját vallatjuk: sokat mondanak az árulkodó nevek. Ezeknek az adatoknak az egységesítése érdekében adták ki 1981-ben a Magyarország Földrajzinév-tára II. c. kötetet, a 19 megye megbontásában. A cél nagyszerű volt, de az országos gyűjtemény igen szűkön mérte a teret. Paszabról mindössze 19 földrajzi nevet vélt fontosnak, megörökítésre méltónak a szerkesztőség. Aki még gazdálkodott Paszabon, ennél sokkal többet tud felsorolni, de sajnos az élő kútfejek egyre kevesebben lesznek. Ezért nagy szerencsénk, hogy voltak előttünk olyan előrelátó, elhivatott emberek, akik még időben igyekeztek rögzíteni ezeket, településünk történetében igen fontos adatokat. Ők a következők: Kiss Lajos ( ), megyei múzeumigazgató 1923-ban végzett felmérést Paszabon. Segítői: Tarjányi Ferenc bíró, 62 éves, Gencsi Sándor egyházfi, 75 éves, Biró Sándor 75 éves nagyidejű lakosok. A felgyűjtött adatokat a Régi Rétköz 1961-ben megjelent művében olvashatjuk. Közel 180 adatot találunk benne. A másik forrás: Turi Sándor ( ) paszabi tanító, akinek amatőr néprajzi gyűjtését a Szabolcsi Szemle évi száma adta közre. 19 belterületi és 64 külterületi földrajzi nevet tartalmaz. Az országos kiadásban szereplő neveket az alábbi táblázatban párosítottam a helyi adatokkal, rövid jelzetekkel. Mellékletként egy térképvázlatot adok közre: 1940-ben készült, ezen jelölte be rajzolója (Oláh István gimnáziumi tanuló, Oláh Károly paszabi ref. lelkész kisebbik fia) a Turi Sándor által gyűjtött neveket. A bekarikázott számok adnak útbaigazítást a táblázatban szereplő területek elhelyezkedéséről. Mo. Földrajzinév-tára Régi Rétköz Turi Sándor adatai Belfőcsatorna vízfolyás vízfolyás Bika-réti csatorna vízfolyás vízfolyás Buji-csatorna vízfolyás vízfolyás Csőzsilip-csatorna vízfolyás vízfolyás Csúr 90 hold erdő volt 1870-ig ben ide menekültek a lakosok Erdő volt, 100 hold, az ibrányi határban(49) Három halom Buj-Paszab-Tiszabercel határát jelölő homokdombok 120 hold partos, vízállás nélküli hely(76) Hatvan-orr Holttisza és az Újtisza közötti 62 holdas legelő volt. Ma: szántó A tiszaberceli határból átnyúló 60 holdnyi legelő. (55) Kis-Terebe Terebe, II. József-kori térképeken Terebes 600 holdas homokdombokból Nagy- és Kis-terebe, a határ keleti részén Turfás talaja meggyújtva sokáig égett (24) Medej 20 holdas homokos szántó a berceli határon 80 hold, a tagosítás előtt vízállásos (73) Péntek aranya Korábban Pinta Karangya. Szántó a Kisterebétől nyugatra 60 hold partos hely (79) Pósa 100 holdas gabonatermő föld a Terebe déli részén 100 hold fekete, jóltermő homok, tanya és gyümölcsös (20) Pósatanya Régen Ibrányi-tanya, a buji határnál, 5 lakossal Rongyostag A Sulymoslaposban 60 hold dinnyetermő hely A Rongyos-tanyáról elnevezett 60 holdas szántó (39) Sűrű part Sűrűdomb: 15 hold partos legelő Bokrokkal teli legelő volt, ma szántó (47) Szivattyútelep Tiltótelep. A déli oldala már berceli határ Tisza vízfolyás vízfolyás Túl az ér 35 holdnyi legelő. Borjú-csorda járta Az Ér vízfolyás melletti szántó (44) Új-ér-hát Zátony A Tiszába szakadó Új ér két partján, 300 hold szántó 1809-ig erdő, később kaszáló, 120 hold szántó Az árvizeket levezető ér mentén, partos felületű határrész (51) 200 holdnyi lapály (58) Felelõs szerkesztõ: Tóth Mihály A szerkesztõbizottság: Czomba Zoltán, Szemõk Valéria, Tóth Imre Szerkesztõség: 4475 Paszab, Polgármesteri Hivatal Felelõs kiadó: Paszab Község Önkormányzata

6 december NÖVEKEDÉS A HITBEN FŐKÉPPEN KARÁCSONYKOR Az új egyházi évet Adventben elkezdve motoszkál bennem a természetes növekedés gondolata. Az az időtlen és csodálatos igazság, hogy Isten a teremtett világba az állandó növekedés lehetőségét adta. Mert hiába a napfény, az eső, hiába a permetezés, a trágyázás, a metszés, ha a növényben alapvetően nem lenne benne a magától való növekedés alaptörvénye. Beszélt erről Jézus és Pál apostol is. Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. (Mk. 4,26-28) Pál apostol: Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. (1Kor. 3,6-7) 1. Már tanítóknak kellene lennetek. Ez igaz a növényeknél. De vajon van-e növekedés nálunk? Van-e növekedés, előrehaladás gyülekezetünkben? Van-e fejlődés a keresztségben kapott református vagy katolikus hitünkben? Van-e továbblépés a konfirmáció vagy bérmálás után, amikor annyi ismeretet kaptunk és (abban az évben) elkezdtünk vasárnaponként a gyülekezetbe járni? Ez a mostani karácsony növeli-e hitünket, szeretetünket a helyi gyülekezet, Jézus iránt? Vagy csak átrohanunk, letudunk megint egy ünnepet és kész? A Zsidókhoz írott levél írója arról tájékoztatja a gyülekezet tagjait, hogy: Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre. (Zsid. 5,12) A legutóbbi újságcikkemben, szeptemberben, írtam arról, hogy már falun is, így az általam szeretett Tiszabercelen és Paszabon is, egyre több család ismeri a life long education, az élethosszig való tanulás, vagyis a felnőtt fejjel tanulás és továbbképzés lehetőségét. De érdekes, míg sok mindenben tudunk felnőtt fejjel tanulni, addig nem tudunk, vagy nem akarunk a keresztyén hitről tanulni, azt láthatóan a gyülekezeteinkben megélni Pedig ma már lehet. Személyválogatás és hátratétel nélkül. Szabadon. Tengernyi bajunk, kérdésünk, negatív élményeink közepette. Mikor már csak az Isten segíthetne. 2. De nem elég tudni akkor tudok igazán valamit, ha meg is cselekszem. Igénk nyíltan kimondja, hogy van növekedés, fejlődés a hitben. Tanítóknak kellene már lennie a Zsidókhoz írott levél olvasóinak. De nem tartanak ott. Még most is tanítani kell őket. Isten beszédeinek alapelemeire. Szerinte ezek az alapelemek: a mosakodások, kézrátételek, halottak feltámadása, és az örök ítélet (Zsid. 6,2). Ebben a felsorolásban van számunkra ismerős és ismeretlen egyaránt. De azt hiszem, hitünk egyik alapeleme a Jézus Krisztus születése, a betlehemi történet is. Mit tudunk mi ebből a történetből? Mit fogunk pár nap múlva a templomban, gyermekeink műsora után megjegyezni? Melyik mondat üti meg fülünket vagy szívünket? Mit fog a jól ismert történet nekünk szentestéjén, karácsonyán mondani? Mit fogunk azoknak mondani, akiknek csupán otthoni karácsonyuk lesz? Mivel hozhatom közelebb hozzájuk a szenteste gyülekezeti történéseit? A börtönbe csukott pusztai prófétának, Jézus adventi útkészítőjének, Keresztelő Jánosnak is volt hitbeli fejlődése. Aki Isten akaratából tanított és keresztelt a Jordánnál, amikor ártatlanul börtönbe esett, szüksége volt a továbbképzésre. Nem elégedett meg mások pletykáival, hanem magától, Jézustól kérdez. Semmit sem szégyellve. Vajon tényleg Ő a Messiás? Jézus neki ezt válaszolja: Menjetek és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem. (Máté 11,4-6) Ma is megtörténhetnek ezek a krisztusi jelenlétet bizonyító csodák. Lelki síkon mindenképpen. Nekünk nem csak egyszer, hanem sokszor felvetődő kérdésünk: Krisztus Urunk, valóban Te vagy az, aki vártunk? Szinte érzem az ártatlanul bebörtönzött Keresztelő János megnyugvását. Igen, Ő kint azt teszi, amit tennie kell: Istennek természetes, nekünk csodálatos dolgait. Igen, Ő növekszik, nekem pedig alá kell szállnom. De bizonyosságom van. Nem hiába éltem, küldetésem elvégeztem. Elmondtam, hogy elközelített a mennyek országa. És bennem sem Isten, sem jóakaratú ember nem csalódott. Ahogyan Őbenne sem! 3. Anövekedés lehetőségei De, hogy mi is megtapasztaljuk ezt a fajta békességet, tennünk kell. Nem agyalnunk, okoskodnunk, nem pletykákra hallgatnunk. Közelebb kell mennünk a betlehemi jászolhoz. A betlehemi jászolnál könnyen megtanulhatjuk az állatvilág befogadó képességét, a pásztorok alázatát, a bölcsek ajándékozó szeretetét és Isten szeretetét, az édesanya ölelését, az édesapa gondoskodását is és még sok mindent, amire éppen most van szükségünk. Ezért alap, ezért fundamentum a betlehemi születés. Hallom elfogadom megvalósítom másoknak továbbadom. Ilyen egyszerű a hit növekedése. Ahogyan a természetben élő emberek csodálatos hite bizonyítja: A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik. (Lk. 2,20) Ha nem haladok a hitben, ha nincs fejlődés bennem, akkor csak, az évszázadok alatt kialakult, és sok értéket megtartó egyházi rutin által végigmegyünk a keresztelés, hittan, konfirmáció, egyházfenntartás, házassági eskü, kereszteltetés, temetés pontszerű ranglétráján? Megtartjuk a külső dolgokat, mint a jó gyerekek, és ezzel ki van elégítve az Isten, az istenhitünk és kész. De higgyük el, van minden vasárnap, és minden karácsonykor mondanivalója az Istennek. Csak nekünk, csak akkor. Akkor növekszünk, ha folyamatosan kapcsolatban vagyunk Vele. Akkor értjük meg igazán Isten üzenetét, azt, ami csak nekünk szól, ha ismerjük Őt. Ahogyan az anyatej is az adott gyermeknek szól rendszeres időközönként. Gondoljuk csak el, mi történne, ha csak évente vagy havonta egyszer táplálkozna a kisgyermek? Vajon növekedne-e? Kívánom - és úgy készülünk a gyülekezetben-, hogy karácsonyán minden jóakaratú ember közelebb kerülhessen, növekedhessen hitben, ismeretekben, megcselekedett reformátusságban! Áldott, belső növekedést hozó karácsonyt kívánunk! Szilágyi Sándor, lelkész EGYHÁZI HÍREK Ünnepi Istentiszteletek: - december 24. péntek 16:00 óra, gyermekműsorral. - december 25. szombat 9:30 úrvacsorás istentisztelet. - december 26. vasárnap 9:30 ünnepi istentisztelet. Karácsony szent ünnepén Repelik Gábor IV. teológus-lelkész hallgató lesz legátusunk. Alkalmainkra mindenkit szeretettel hívunk és várunk! Presbiter- és gondnokválasztás Szeretettel hívom fel a figyelmét gyülekezetünk minden tagjának, hogy a következő évi presbiter- és gondnokválasztáson csak az választhat, akinek fenntartói járuléka december 31-ig rendezve van.

7 2010. december OKTÓBER A HŐSÖKRE EMLÉKEZTÜNK Községünkben október 23-án 1956 hőseire emlékeztünk. Az emlékezés kötelesség. Az örökösök örök felelőssége, mert a történelem természete ilyen: örökséget hagy, felelősséget rak a késői nemzedékek vállára. Ezért túlzás nélkül mondhatjuk: aligha van a közelmúltunknak olyan darabja, amelyet annyira átitatott volna a felelősség tudata, érzése, mint 1956 eseményeit, történéseit. Tajthy Péter polgármester ünnepi beszédét követően az általános iskola diákjainak irodalmi játéka keretében elevenedtek meg a forradalom történései.

8 Tisztelt Paszabi Nyugdíjasok! Örömmel értesítem Önöket, hogy a paszabi nyugdíjas egyesületet október 20-án hivatalosan bejegyezték a bíróságon. Egyesületünk az Akácvirág Nyugdíjas Egyesület elnevezést kapta. Itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy egyesületünk tagsága nevében hívjak minden olyan nyugdíjast körünkbe, aki késztetést érez arra, hogy tagja legyen egyesületünknek, tagja legyen egy alakuló kis családnak. Mindenki jelentkezését szeretettel várjuk! Elmondhatom, hogy eddig sem teltek a napok események nélkül, hiszen nagyon sok meghívást kaptunk, és számos programot is szerveztünk. Szeptember 22-én Budapestre és Gödöllőre kirándultunk, ahol először hajókiránduláson vettünk részt, és gyönyörködhettünk Budapest panorámájában, ezt követően pedig a Parlamentet néztük meg. Ezt követően egy finom ebéd várt bennünket Gödöllőn, és a nap zárásaként a gödöllői kastélyba látogathattunk el. Október 15-én Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokba látogattunk el, ahol az Idősek Világnapját tartották. Ezen az eseményen a megyéből érkezett nyugdíjas egyesületek adtak elő műsorokat, majd Poór Péter énekes műsorát tekinthettük meg. Ezt követően pedig a táncé volt a főszerep. November 13-án szomszédoláson vettünk részt Gávavencsellőn. November 19-én Ibrányba voltunk hivatalosak az Idősek Napjára. December 10-én községünkben került megrendezésre az Idősek Napja. December 15-én az egyesületi tagok részvételével egy közös mézeskalács sütésre került sor, amivel a paszabi gyerekeket ajándékozták meg karácsony alkalmából. December 16-án a szőttesházban karácsonyi asztali díszeket készíthettek tagjaink Honvéd Lászlóné segítségével, amit hazavihettek, hogy még meghittebbé tegyék a karácsonyt otthonukban. Ezúton szeretném megköszönni Tajthy Péter polgármester úrnak valamint Paszab Község Önkormányzatának a kiránduláshoz és a foglalkozásokhoz nyújtott segítségét. Szeretném még megköszönni azoknak az embereknek a segítségét is, akik a kirándulások és foglalkozások lebonyolításában segédkeztek. Nemsokára itt a karácsony, a szeretet ünnepe, az ajándékozások időszaka. Engedjék meg, hogy én egy verssel kívánjak Önöknek Békés Boldog Karácsonyt és Sikeres Új Évet! NYUGDÍJAS HÍREK december Este, mikor kigyúlnak a karácsonyi fények, Agyermekkori álmok egy percre visszatérnek. Ekkor a szemekben a szeretet fénye lángol, S a gyertyafénynél még a csillag is táncol. Mikor a fenyő illata megérinti szívünk, Ezen az estén, kicsit az álmokban is hiszünk. Nem szeretnénk mást, csak boldogok lenni, És másokért a szokottnál is többet tenni. Arohanó világban megkoptak a fények, Halványak a hitek, és halványak a remények. Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban, Őszintén szeretni, és bízni a jóban. Őrizzük meg a karácsonyunk fényét, S őrizzük meg a szeretetben való hitünk reményét. Hisz ma este mink is gyermekek vagyunk, S gyermeteg vágyainknak ma határt nem szabhatunk. Kovácsné Tar Ilona Egyesületi elnök

9 2010. decemberr 9 AZ ÓVODA ÉLETÉBŐL Óvodánkba a 2010/2011-es nevelési évre 48 gyermek iratkozott be. Az újonnan érkező gyermekek részére szeretetteljes, befogadó óvodai légkört teremtettünk, amelyben a gyermek jól érzik magukat, s optimálisan fejlődnek. Kihasználjuk az óvodai nevelés során a térkövezett udvarrészt, hiszen - amikor az idő engedi - kimegyünk tornázni, játszani. Az őszi hónapokban sokat sétáltunk, élményeket, ismereteket gyűjtöttünk a gyümölcsöskertekben, a piacon. Faleveleket, terméseket gyűjtöttük az óvodai foglalkozásokhoz. Novemberben a Hinta-Palinta Együttes járt az óvodában, amely zenés műsorral szórakoztatott bennünket. Az állatok világnapján állatokkal kapcsolatos játékos foglalkozást szerveztünk a gyermekek részére. November utolsó hetében szülői értekezlettel egybekötött munkadélutánt tartottunk, ahol karácsonyi dekorációkat, ablakdíszeket készítettünk a szülőkkel együtt, jó hangulatban. Munka közben a szülők, óvónők kötetlenül beszélgethettek a gyermekek fejlődéséről. Az óvodások nagyon várták a Mikulást idén is. Dalokkal, versekkel köszöntötték: Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás/ Jó hogy jössz, jó hogy jössz, / Minden gyermek vár. A gyermekek nagyon örültek az ajándéknak, melyet a Mikulástól vehettek át. Készülünk a karácsonyra is, hiszen nem maradhat el a fenyőfa öltöztetése az általunk készített díszekkel. A nagycsoportosok mézes süteményt sütnek díszként a fára, és megvendégelik a kicsiket is. Ezúton kívánunk mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet! Kiss Pálné ISKOLAI HÍREK Újra dobogós helyezésekkel büszkélkedhet iskolánk! A RISZ tanulmányi versenyeken tanulóink szorgalmas munkájukkal elismerést szereztek iskolánk számára. Dicséretet érdemelnek a tanulókat felkészítő nevelők is. Újhelyi Petra 1. o. tanuló Kemecsén az alsós rajz versenyen II. helyezést ért el. Felkészítő nevelő: Fodorné Molnár Ágota Bodó Krisztina 3.o. tanuló Kótajban a hangos mesemondó versenyen I. helyezést ért el. Felkészítő nevelő: Türk Ferencné Bodó Zoltán 6.o. tanuló Kemecsén a felsős helyesíró versenyen I. helyezést ért el. Felkészítő nevelő: Krisztiánné Nagy Valéria Tóth Márton 7.o. tanuló Kemecsén a felsős helyesíró versenyen IV. helyezést ért el. Felkészítő nevelő: Szemők Valéria Újhelyi Zsófia 8.o. tanuló Kemecsén a felsős helyesíró versenyen V. helyezést ért el. Gratulálunk tanulóinknak!

10 december JÓTÉKONYSÁGI BÁL Nagy öröm számunkra, hogy iskolánk céljait sokan támogatásra méltónak találták, s felajánlásaikkal adtak választ az idei bálra vendégeink. Köznek élj - hangsúlyozta a reformkori irodalom és közélet kiemelkedő alakja Kölcsey Ferenc, s így folytatta tovább Közdolgokbeli tapasztalást közdolgokban élés szerez, s emberismeretet társalkodás, s nem annyira társalkodás, mint együtt munkálkodás emberekkel! Ezeket a gondolatokat Kölcsey Ferenc eszmei örökségében, a Parainéziszben fogalmazta meg. E gondolatok ma is helytállóak, még ha hangzásában idegenül hatnak is a fülünknek. Milyen jó megtapasztalni, hogy a XXI. században is vannak emberek, akik a közéletet érintő feladatokat, mint a mi esetünkben az oktatást szívügyüknek érzik, s az együtt munkálkodás gondolata az anyagi támogatásaikban jut kifejezésre, s természetesen az együttlétben, az örömteli beszélgetésekben. Ebben az évben jubiláltunk, hiszen 15. éve szembesültünk odaadó jótékonykodással, önzetlen segítséggel. Évről-évre fejleszteni tudjuk oktatási eszközeinket, berendezéseinket, támogatni tudjuk diákjainkat a kirándulások alkalmával. Ebben a tanévben is ez a célunk. Tisztelettel megköszönjük Önöknek, hogy ezen elképzeléseink e tanévben is megvalósulhatnak. Kedves kötelességemnek teszek eleget, amikor köszönetet mondok azoknak, akik anyagi támogatást nyújtottak iskolánknak: Tajthy Péter, Szántó Zsolt, Kovács Gyula, Szabó András, Honvéd Lászlóné, Bíró Miklós, Ifj. Kakuk István, Kakuk Istvánné, Újhelyi Pál, Türk Ferencné, Katóné Hidegh Anikó, Tajthyné Csombók Ágnes, Mészáros András, Ifj. Berencsi Antal, Turi Sándorné, Horváth Sándor, Tóth Mihály, Mészárosné Simon Andrea, Id. Tóth Lajosné Tisztelettel megköszönjük az alábbi vállalkozóknak a vacso- rához nyújtottak támogatást: Tarjányi István, Tóth József kiskereskedő, YOUNG KFT Ruha István Köszönjük az értékes tombolatámogatásokat: Kakuk István, Kovács Gyula, Kovács Csaba, Honvéd Lászlóné, Bondár Krisztián, Jakocska Sándor, Tóth Lajos, Szilágyi Sándor, Türk Ferencné, Haluska András, Újhelyi Pál, István Andrásné, Soltész Gáborné, Német István, Hegedűs Zoltán, Tóthszegi Zoltán, Kovács János, Peréné Berencsi Nóra, Soltész Ferencné, Bodóné Bodnár Erika, Dancs Lajos, Bíró Gáborné, Újhelyi Ildikó, Zólyominé Hajnal Angelika, Komlósiné Ónodi Erika, Ónodi Gáborné, Bíró Mónika, Katóné Hidegh Anikó, Bódvai Zoltán, Kormány László, Hegedűs Erika, Oláh Gusztáv, Kolozsi Krisztina, Gliba László, Lakatos Istvánné, Czene Mariann, Gönczi Zoltán, Caldare Tibor Mihály, Tarjányi Tibor és Szabó Mária, Tarjányi István, Lakatos István Győző, Tóth Imre, Markovicsné Turi Ágnes, Tiszabercel Önkormányzata, Kormány László, Kormányné Gönczi Valéria. Megköszönjük a finom süteményeket, melyek a vacsora után kerültek az asztalra: Kovácsné Tar Ilona, Bíró Krisztina, Czene Mariann, Soltész Ferencné, István Andrásné Gizike néni, Bódi Éva, Fodorné Molnár Ágota, Terázné Tóth Ágnes, Tóth Lajosné, Peréné Berencsi Nóra, Gönczi Zoltánné, Berencsiné Horváth Ágnes, Horváth Sándorné, Bíró Gáborné, Bíró Miklósné. Köszönetet mondunk valamennyi pedagógusnak, technikai dolgozónak áldozatos munkájukért, köszönjük az óvoda szakácsnőjének Tarapcsák Lászlónénak és segítőinek: Gönczi Zoltánné, Simon Györgyné, Humicsku Sándorné, Berencsiné Horváth Ágnes és Bíró Miklósné munkáját, akik a finom és bőséges vacsorát biztosították számunkra. Odaadó munkájukat köszönjük az iskola technikai dolgozóinak: Bíró Gábornénak, Gencsi Lajosnénak és Peréné Berencsi Nórának.

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. június 13-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián.

Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-én 9 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 22/2014. (IX. 08.) számú határozata

Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 22/2014. (IX. 08.) számú határozata Jegyzőkönyv Készült: ának hivatalos helyiségében 2014. szeptember 08- án megtartott Helyi Választási Bizottság üléséről. Jelen vannak: Dr. Szilágyi Norbert jegyző, HVI vezető Tóthszegi-Németh Éva jegyzőkönyvvezető,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 399 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. október 21. napján megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Bodnár László polgármester Fotta Csaba Krausz Károly Csaba Sárközi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

Nyírmihálydi Helyi Választási Bizottság 51/2014 ( IX. 08) határozata

Nyírmihálydi Helyi Választási Bizottság 51/2014 ( IX. 08) határozata Üi:2170-8/2014 Tárgy:polgármester jelöltek sorrendjének meghatározása sorsolással 51/2014 ( IX. 08) a 2014. október 12-én megtartott ülésén a A polgármesteri szavazólapon a jelöltek az alábbi sorrendben

Részletesebben

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök

1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testület Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság november 13-án 16,30 órai

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testület Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság november 13-án 16,30 órai J E G Y Z Ő K Ö N Y V Cece Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testület Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 2015. november 13-án 16,30 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről SZÁMA HATÁROZAT

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája Időpontok Program 2018. augusztus 22. 9h Mozgásterápia felmérés augusztus 23. 9h Tantestületi alakuló értekezlet augusztus

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 17-én (Péntek) 16:00 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. október 17. Határozat:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület október 30-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 17/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. október 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 72-73. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 72/2014.(X.30.)

Részletesebben

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete Időpontok Program 2017. augusztus 22. 9h Tantestületi alakuló értekezlet augusztus 23. 9h Tantestületi

Részletesebben

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV

Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülésén 2014. október 22. napján 16.00 órakor, a Közösségi Ház Dísztermében

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének október 21-én tartott üléséről

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének október 21-én tartott üléséről Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének 2014. október 21-én tartott üléséről 27./2014.számú képviselőtestületi határozat: a polgármester programjának elfogadása 28./2014.számú képviselőtestületi

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. november 24-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Csőgér Bálint polgármester, Dobos István alpolgármester, Tőzsér András képviselő, Nagy István képviselő Molnár Lászlóné

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 3. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tiszabura Község Képviselő-testületének 2014. március 04-én megtartott rendkívüli testületi ülésén Határozat/Rendelet száma Határozat!Rendelet tárgya 15/2014.(III.04.)Ök.

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet

Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 2014. december Időpont Esemény Felelősök 2014. 12. 01. 6:45 Havi értekezlet 7: 55 Első adventi gyertya meggyújtása 1. c osztály Holper Istvánné 16:00 2014. 12. 03. 11:00 12:00 2014. 12. 04. 14 óra Fogadó

Részletesebben

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv

A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv A 2018/2019-ES TANÉV RENDEZVÉNYEI Munkaterv Hónap Esemény, feladat Felelős Augusztus Aug. 23. Javítóvizsga Munkaközösség vez. Aug. 24. Alakuló értekezlet Ocskó Zoltán Nevelőtestület Aug. 28-31. Tantermek

Részletesebben

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó

Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6.   M E G H Í V Ó Bucsa Község Önkormányzata 5527. Bucsa, Kossuth tér 6. E-mail: bucsa@bucsa.hu M E G H Í V Ó nyilvános alakuló ülését 2014. október 20-án (hétfőn) 15 00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom. Az

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 1/2014. (VIII. 29.) számú határozata

Jegyzőkönyv. Tiszabercel Község Önkormányzat Helyi Választási Bizottságának 1/2014. (VIII. 29.) számú határozata Jegyzőkönyv Készült: ának hivatalos helyiségében 2014. augusztus 29- én megtartott Helyi Választási Bizottság alakuló üléséről. Jelen vannak: Szántó Zsolt polgármester Dr. Szilágyi Norbert jegyző, HVI

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ALBERTIRSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MEGHÍVÓ Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én (csütörtökön) 16 órakor, a Városházán kezdődő alakuló ülésére Az ülést vezeti: Kovács Lászlóné

Részletesebben

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.

Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Szám: V/105-23/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér

138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér 137/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat a 2010. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, a 2010. évi költségvetési rendelettervezetet kidolgozásra alkalmasnak

Részletesebben

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Lippai Lapok III. évfolyam, I. szám Élményekben gazdag félév A tartalomból: A jövő a tét Ilosvay Emlékverseny Karácsony Agrárbál Impresszum: Kiadó: Lippai János

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e)

Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola H 2750 Nagykőrös, Mentovich u (1) e) 23. (1) e) a nevelési-oktatási intézmény nyitva tartásának rendje, és az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai: A hatályos Szervezeti

Részletesebben

76. Horváth József 4484. Ibrány, Kossuth u. 102. 77. Horváth József 4484. Ibrány, Rózsa u. 21. 78. Horváth József (ifj.) 4484. Ibrány, Kossuth u.

76. Horváth József 4484. Ibrány, Kossuth u. 102. 77. Horváth József 4484. Ibrány, Rózsa u. 21. 78. Horváth József (ifj.) 4484. Ibrány, Kossuth u. Településünkön adóhátralékosok listája: Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 55/B. -ában biztosított jogkörömben eljárva ez úton közlöm az adóhatóságnál nyílván tartott 90- napon keresztül folyamatosan

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 10/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 16-án 17. 00 órakor a mérgesi

Részletesebben

Olvasásra olvasásra olvasásra

Olvasásra olvasásra olvasásra Apaj Község Önkormányzata 2345. Apaj, Fõ tér 2. Jegyzõkönyv Készült Apaj Község Képviselõ-testületének 2010. október 14-én megtartott ALAKULÓ ülésérõl Hozott határozatok: 89/2010.(X.14.) Kt.számú határozat

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-37 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Jelen voltak: Mlinkó

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 03.-án megtartott testületi ülésén.

J E G Y ZŐKÖNYV. Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 03.-án megtartott testületi ülésén. J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Helye: Domony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 03.-án megtartott testületi ülésén. Polgármesteri Hivatal Domony, Fő út 98. Köszönti a testületi ülésen megjelenteket.

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Bököny Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete február 11-i rendes üléséről 37-6/2011. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete február 11-i rendes üléséről 37-6/2011. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 11-i rendes üléséről 37-6/2011. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (1-6/2011.) TÁRGYSOROZAT CKÖ elnöke JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9

Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Prédikátorok könyve 4,9 KÉPES BESZÁMOLÓ A 2017-BEN MEGRENDEZETT ORSZÁGOS MAZSI MATEK VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI MATEK ORSZÁGOS

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD! iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. február 5. évf. 5. 5 szám

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00 Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 24. sz.

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 24. sz. Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 24. sz. JEGYZİKÖNYV Bér Község Önkormányzat Képviselı-testülete, Bér Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/

Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/ Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv: Készült Felsőtárkány Község Polgármesteri Hivatalának

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján

Részletesebben

Újfehértó települési választás eredményei Önkormányzati választás

Újfehértó települési választás eredményei Önkormányzati választás Polgármester A polgármester Nagy Sándor FÜGGETLEN jelölt lett Az önkormányzat összetétele : Újfehértó települési i Önkormányzati A települési önkormányzat tagjainak : 11 fő, ebből egyéni választókerületben

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 18 órakor megtartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Faluház (Nagykutas,

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A Nagyhalász Város Önkormányzat és Tiszarád Község Képviselőtestületének 2009. augusztus 13-i közös testületi ülésének a./ tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 191. T Á R G Y S O R O Z A T A

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2015. május 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

Etyek Község. 48/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 49/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata

Etyek Község. 48/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 49/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata Etyek Község 48/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 49/2008. (II. 8.) sz. Képvisel-testületi határozata 1 J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Etyek Község Önkormányzat Képvisel-testületének 2008.

Részletesebben