KRÓNIKA. polgári kormány négyévére visszaemlékeztetve

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KRÓNIKA. polgári kormány négyévére visszaemlékeztetve"

Átírás

1 KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 006. március Ingyenes kiadvány 9. évfolyam 3. szám Kampány Kistarcsán és Kerepesen Március 6-án, hétfõ este tartotta meg idei kampánynyitóját Kistarcsán dr. Gémesi György országgyûlési képviselõ, az MDF-FIDESZ-KDNP közös jelöltje. A Csigaházban megrendezett összejövetelen meghívott vendégként dr. Harrach Péter, a FIDESZ volt szociális és családügyi miniszter is részt vett. Harrach Péter a választás fontosságát hangsúlyozta beszédében. Elmondta, hogy az 1994-es voksolás alkalommal ugyan több volt a jobboldali jelöltekre leadott szavazatok száma, de ennek ellenére sikerült a baloldalnak elsöprõ többséget szereznie a parlamentben. Ezzel párhuzamosan hívta fel a jelenlévõk figyelmét arra, hogy nem elég csak bemenni a szavazó fülkébe, de gondoskodni kell arról is, hogy minél többen vegyenek részt az elsõ és a második forduló szavazásain. Nézõi kérdésekre válaszolva beszélt a szociális helyzet megváltoztatásának terveirõl. Kiemelte, hogy a jelenlegi kormány számos ígéretét nem tartotta be, amely erre a területre vonatkozik, és így rengeteg embernek okoztak valamilyen formában szenvedést. A polgári kormány négyévére visszaemlékeztetve beszélt arról, hogy az akkor megkezdett reformokat mindenképpen szeretnék tovább vinni, még akkor is, ha a mostani országvezetés ebben számos helyen töréseket okozott. Dr. Gémesi György megszólalása elején rövid ideig hazai vizeken maradt, mivel beszámolt az estét megelõzõ hétvégén történt gödöllõi eseményekrõl. Elmondta, hogy a miniszterelnök ugyan Gödöllõre látogatott, de kizárólag pártpolitikai célból. Õ polgármesterként meghívta egy rövid eszmecserére, de a kormányfõ vagy a stábja ettõl elálltak, így ez a találkozó nem jött létre. Gémesi György szerint ebben az esetben a meghívás nem egy pártpolitikus, hanem egy településvezetõ részérõl érkezett, így úgy érzi, hogy ebben az esetben nem õt, hanem az egész várost vette semmibe Gyurcsány Ferenc ezzel a lépésével. A kampányra visszatérve elmondta, hogy milyen eredményeket sikerült az elõzõ ciklusban elérni a településen. Örömének adott hangot, hogy megtörtént a várossá avatás, bár fintorként említette, hogy ezt az eredményt, amely a kormány, a köztársasági elnök, és az õ munkája volt, egyes baloldali pártpolitikusok a maguk sikereként akarták elkönyvelni. Beszélt a megépülõ M0-ás nyomvonaláról, amely segítségével nagymértékben csökkeni fog a településen áthaladó autóforgalom, és külön kiemelte, hogy mivel ez a szakasz a várost elkerülõ körgyûrû része lesz, így ingyenesen vehetik majd igénybe az átadás után - az arra haladó autósok. A kistarcsaiak kíváncsiak voltak az önkormányzat mûködésével kapcsolatos véleményére. Válaszában Gémesi György elmondta, hogy országgyûlési képviselõként nem feladata, hogy közvetlenül beleszóljon egy település életébe. Ehhez mindig ragaszkodott, és ez így lesz a késõbbiekben is. Véleménye ugyan van a Kistarcsán zajló történésekrõl, de mindent egybe vetve úgy látja, hogy fejlõdik a település. Másnap este a kerepesi Faluházban gyûltek össze a képviselõ szavaira kíváncsi kerepesiek és szilasligetiek. Gémesi György itt is a választás fontosságát hangsúlyozta. Szükségesnek tartja, hogy az ország vezetése kikerüljön a jelenlegi szocialista lobbi kezébõl, és újra egy olyan polgári kormány állhasson az élre, amely egyszer már megmutatta, hogy mit tud tenni ezért az országért. Õ személyesen is mindent meg fog tenni azért, hogy segítse a vezetést, amely nem lesz könnyû, mivel sok adósságot, és kijavítandó feladatot hagy a következõ kabinetre a jelenlegi vezetés. Ám bízik abban, hogy lesz a konzervatív erõkben annyi erõ és akarat, hogy sikeresen fogják megoldani az eléjük tornyosuló feladatokat. A helyi kérdésekben kiemelte az uniós projektként épülõ kommunális szemétlerakót, amely nemcsak Kerepesnek, hanem a régió szinte minden településének meg fogja oldani nemcsak a hagyományos, de a szelektív Folytatás a. oldalon

2 Folytatás a címoldalról szemétgyûjtési gondjait is. Bízik abban, hogy egy ilyen komoly beruházás Kerepesre telepítése sokat fog lendíteni a község mindennapjain is. Ugyanilyen meghatározónak tartja a készülõ M0-ás szakaszának, és a vele párhuzamosan kialakítandó M31-es szakaszának megépülését is. A képviselõ reményei szerint az átadást követõ idõszakban jelentõsen csökkenni fog nemcsak a teher-de a személyautóforgalom is, amelynek eredményeként a jelentõsen javulni fog a kerepesiek és a szilasligetiek életkörülménye. A következõ idõszakban szeretne a helyi kezdeményezésekben továbbra is résztvenni, segíteni abban, hogy a település mindennapjai is egyre jobb és kellemesebb körülményeket biztosítsanak az itt lakóknak. Március 7-én a kistarcsai Csigaházban, és március 31-én a kerepesi Faluházban este 18 órakor ismét kampánygyûlést tart dr. Gémesi György. Kérjük, hogy aki most nem tudott résztvenni, de kérdése lenne a képviselõhöz, jöjjön el ezen a napon, és tegye fel azt. Az elsõ forduló elõtt néhány nappal feltétlenül fontos, hogy a bizonytalan választók dönteni tudjanak. Erre nyílik mód és lehetõség ezen az estén, amikor Gémesi György kampánya zárásaként szeretné minden kistarcsainak és kerepesinek, valamint szilasligetinek megköszönni az eddig kapott segítséget, kedvességet, és kérni a bizalmukat arra, hogy a következõ ciklusban is szolgálhassa a település, az otthonuk fejlõdését. Elkezdõdött a Magyar Demokrata Fórum választási kampánya Az MDF nemet mond a hamis kádári nosztalgiára A kampánynyitó nagygyûlésen bemutatták az MDF programját, melynek egyik legfõbb eleme az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó bevezetése, célja a korrupció elleni küzdelem és a családok támogatása. Herényi Károly arról beszélt, hogy Magyarországot a baloldali eszmék uralják, egyedül az MDF vállalja nyíltan jobboldaliságát, nemet mond a hamis kádári nosztalgiára és büszkén vállalja Antall József örökségét. A párt célja a középosztály megerõsítése, a korrupció elleni küzdelem és a családok támogatása A választási program egyik legfontosabb eleme az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó, a kamat- és árfolyam-nyereségadó bevezetésének elvetése, valamint az egyenes ági örökösödési illeték eltörlése. Az MDF fellép a 45 év felettieket és a nõket a munkaerõpiacon érõ diszkrimináció ellen, és lehetõséget kíván teremteni a részmunkaidõs foglalkoztatásra. Nemzetpolitikájában a párt legfontosabb feladatának a határon túli magyarok és az anyaországiak közjogi kapcsolatának megoldását tartja. Az MDF határozottan képviseli a magyar autonómiatörekvéseket. A párt javaslata szerint törvényben kell megállapítani, hogy a költségvetés meghatározott hányadát a határon túli magyarság támogatására fordítják, valamint szükségesnek tartják a Magyar Állandó Értekezlet reformját. Boross Péter volt miniszterelnök a kampánynyitón, beszédében hangsúlyozta, hogy a jelenlegi "ígéretinflációban" kell egy párt, amelyik józan marad és felvállalja véleményét, nemzet iránti elkötelezettségét. KÚTVÍZ MINÕSÉGVIZSGÁLAT A vizsgálatból megállapítható, hogy a víz milyen használatra alkalmas (ivásra, locsolásra, autómosásra stb.) IPARI- ÉS IVÓVÍZ VIZSGÁLAT Tel.: 06-70/ SUZUKI Tavaszi fáradtság ellen... GUSZTÁV SX4... Már rendelhetõ! ÖREGAUTÓ BESZÁMÍTÁS Ft-ig!* SUZUKI CSAK február 7-március 31-ig!!! *A beszámítási ár a választott új gépkocsi típusától függ, kivéve Ignis és Swift GL és GC modellek! NE FELEDJE! Sokba kerülhet Önnek ha kihagyja ajánlatunkat! Bp. Gusztáv u.89., Tel.: (06-1) , Nyitva: H-P: 8-18-ig, Szo, V: 9-13-ig, SUZUKI GUSZTÁV HASZNÁLT AUTÓ 1155 Budapest, Késmárk u Tel.: (06-1) , , Nyitva: H-P: 9-18-ig, Szo, V: 9-13-ig MSZ EN ISO 9001:001

3 Építkezzünk OKOSAN pincétõl a padlásig! Az acéllemezes tetõfelújításról általában A RUUKKI tetõfedõ termékei nemcsak az új tetõk esetében, hanem régi tetõk felújítására is kivállóan alkalmasak. A kis súly, valamint a gyors és egyszerû szerelhetõség szempontjai tetõfelújítás esetén még hangsúlyozottabban érvényesek, mint új tetõk építése esetén. Elõfordulhat ugyanis, hogy más, jóval nehezebb tetõfedéssel történõ felújítással (pl: kerámia, vagy betoncserép) a nagy súly miatt a régi tetõ ácsszerkezetének cseréje válik szükségessé. Fontos szempont még a rövid kivitelezési idõ, különösen abban az esetben, ha a régi tetõhéjalást el kell távolítani. A felújítás elõtt minden esetben ellenõrizni kell a tetõ ácsszerkezetének állapotát (elsõsorban statikus szakember segítségével) és ha szükséges a felújítást erre vonatkozóan is el kell végezni. El kell távolítani a meglévõ ereszcsatorna rendszert és a szegélyeket, mert ezek helyére újak kerülnek. A jó állapotban lévõ eredeti tetõfedést általában a tetõn hagyhatjuk. Kivételt képeznek a kerámia és a betoncserép fedések, ill a rossz állapotú hullámpalák. Ilyen esetekben a lécezés eltávolítása is szükséges. Ezután új ellenlécek és megfelelõen kiosztott lécezés kerül kialakításra. A régi tetõfólia helyett új fólia 3 beépítését javasoljuk. A továbbiakba felszereljük az új ereszcsatorna elemeket és a szükséges szegélyeket, majd az új lemezfedés szerelése a szokásos módon ( a szerelési útmutatóban leírtak alapján) történik. A tetõkiegészítõk és a lezáró szegélyek elhelyezésével fejezzük be a tetõt. Amennyiben a felújítandó tetõ fedõanyaga bitumenes zsindely, trapézlemez, jó állapotú hullámpala, vagy síkpala közvetlenül a régi fedésre kerülhetnek az ellenlécek, majd a tetõlécek a megfelelõ kiosztásban. Hullámpala és trapézlemez esetén az ellenléc magasságának meg kell haladnia a hullám, ill. trapéz magasságát. Ha az eredeti fedés korábban nem ázott be, az új tetõfólia felszereléde akár el is hagyható. A megfelelõen kialakított lécezés, deszkázás, valamint az új ereszcsatorna rendszer után rákerülhet a tetõre az új könnyû és esztétikus acéllemez fedés. A tetõhajlás fügvényében az alábbi ruukki termékeket ajánljuk tetõfelújításra: Monterrey cserepeslemez, ha a hajlásszög nem kisebb mint 14 fok, Alacsonybordás trapézlemez, ha a hajlásszög 8 és 14 fok között van, Soft lemez, ha a hajlásszög 5 és 8 fok között van. Ezt a típust csak bádogos szakember tudja elkészíteni. Minden egyéb kérdésével forduljon hozzánk bizalommal az alábbi hirdetésben szereplõ telefonszámokon. Szilasi Mészépker Bt (x) 145 Kerepes, Béke út 19. Tel: Kistarcsa, Nagytarcsai út. Tel: Tüzelõ, alap- építõanyagok, hang-, víz-, hõ-, szigetelõanyagok, beton termékek, gipszkarton, OSB lapok, fóliák, csempe ragasztók, száraz habarcsok és mindennemû építõanyag széles választéka kapható szállítással is. * német OSB LAP AKCIÓ bruttó ( ig, ill. raktárkészletünk rerjéig) * RIGIPS GIPSZKARTON VÁSÁR ( ig, ill. raktárkészletünk erejéig) 848 Ft/ m (10-es) bruttó 345 Ft/ m * Külsõ homlokzati szigetelõ rendszer AKCIÓS 005-ös ÁRAKON * CSEMPÉK bruttó 1410 Ft/m -tõl * PADLÓLAPOK bruttó 100 Ft/m - tõl N ( ig biztosan)

4 4 Épül az M0-ás Munkavégzés, pontos ütemterv szerint Újságunk pdf formátumban is letölthetõ a internet oldalról KALOT SZILASMENTI NÉPFÕISKOLA 005. novemberében rövid cikk jelent meg a XVI. kerületi Fórum újságban. Dr. Nemesszeghy György felhívásában jelentkezésre buzdította azokat, akik a megalakuló KALOT mozgalomban részt szeretnének venni. Neve biztosíték volt számomra, mivel 14 évvel ezelõtt a Rákosszentmihályi Néri Szent Fülüp Katolikus Iskola megalapításához Õ is hathatósan járult hozzá. Nagy szerepet vállalt, sokat lobbyzott érte. Tavaly decemberben, a sashalmi KDNP székházban megalakult a KALOT keletpesti tagozata: KALOT SZILASMENTI NÉPFÕISKOLA elnevezéssel. Azóta már az egyesület bejegyzése is megtörtént. Merész, elõrelátó tervekkel indulunk. Elsõdleges törekvésünk, hogy szeretnénk hathatós támogatást adni a magyar tudat újraformálásához. Felhívás: kérjük azokat, akik e nemes cél érdekében önzetlen segítségüket felajánlják, tenni tudnak, tenni akarnak a magyarságért, jelentkezzenek! címen, vagy a es telefonszámon. Kérem, olvassák el a rövid KALOT ismertetõt is! Elsõ megjelenésünk március 30-án, órakor, Csömörön, a mûvelõdési házban lesz, a Polgári Liga estje keretében. A KALOT elõadás címe: Köztünk élõ tanúk. Két '56-os bajtárssal hallhatnak beszélgetést. Mindenkit szeretettel várunk! Hosszú évtizedek bizonytalansága ér véget tavasszal, amikor elkezdõdik az M0-ás autóút keleti szakaszának építése. A több százmillió forintos beruházás nyolcvanöt százaléka az Unió támogatását élvezi, míg a fennmaradó tizenöt százalékot a magyar állam finanszírozza. A munka koordinálásával megbízott szakember, Tompos Attila EU koordinációs igazgató, a Kerepesi és Kistarcsai Krónikát tájékoztatta a közelgõ feladatokról. - Terveink szerint március második felében kezdõdnek a munkálatok mondja az igazgató. Ehhez persze az idõjárásnak is partnernek kell lennie. A kivitelezõ, a szerzõdés megkötése után elkészíti azt a bázis ütemtervet, amelynek alapján napra lebontva látható lesz a munkafázisok tervezett ütemezése. Eddigi gyakorlat szerint a közmûvek kiváltása, illetve a nyomvonalban található épületek bontása és irtási munkák megkezdése a legelsõ feladat. Miután ez elkészül, elkezdõdik a nyomvonalon a humuszleszedés és a földmû építés. Ezzel a munkával párhuzamosan megtörténik azoknak a mûtárgyaknak - hidak, alul- és felüljárók - az elkészítése, amelyek szerves részei a nyomvonalnak. A földmunkák, illetve a mûtárgyak elkészítése nagyjából eltart az év végéig, a nagyobb mûtárgyak elkészítése a jövõ évre is áthúzódik. A majdani közlekedõ felületek elkészítése 007. tavaszán kezdõdik el. Ezért, az idei esztendõ tennivalói a nagytömegû földmunkától eltekintve kevésbé látványosak, de ugyanolyan fontosak és hasznosak lesznek, mint a jövõ év munkálatai. - A pontos napirend mellett elõfordulhat csúszás is? - Igen, mivel a szabadban történõ munkavégzésnél ez nem kizárt. Ám éppen ezért a kivitelezõ felelõssége, hogy a tervekben annyi idõt szabjon egy-egy fázisra, amely alatt akkor is megvalósítható az, hogyha az idõjárás egy ideig kedvezõtlenül alakul. - Anapi munkavégzés idejét is szabályozza a terv? - Alapállapotban egymûszakos, munkanapokon történõ munkavégzéssel számolunk, amely azt jelenti, hogy napközben a nappali órákban dolgoznak majd a munkások hétfõtõl péntekig. Az idõjárás függvénye, hogy a szombatot is igénybe kell venni munkanapnak a késõbbiekben. Nagyobb csúszás esetén elképzelhetõ a munkarend kétmûszakossá alakítása és a vasárnapi munkavégzés, ám ez csak abban az esetben történhet meg, ha a lemaradás már veszélyeztetné a kitûzött idõpontok betartását. Legfõbb feladatunk, hogy a minõség folyamatos megtartása mellett 007. november 30- án átadásra kerüljön az M0-ás keleti szakasza. - Több civilszervezet igyekszik azon, hogy megakadályozzák az építkezést. Az õ erõfeszítéseik okoznak-e valamily késést a megvalósításban? - Nem, mert amíg jogerõs bírósági ítéletben nem intenek nekünk álljt, addig úgy végezzük a munkánkat, ahogy azt az elején megterveztük. - Egy jelenleg is komoly gondot okozó probléma, hogy sok tulajdonos nem kapta meg az önök által megvásárolt földterületeik ellenértékét. Annak ellenére sem, hogy a szerzõdést megkötötték, és a földhivatal levette nevükrõl a tulajdonjogot. - Ez számunkra is egy fájó pont, mivel jelenleg csak a szükséges területek 0%-át vásároltuk csak meg. A gond az, hogy az utalás nem a Társaságunk bankszámlájáról történik közvetlen módon. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium érintett egysége az utalványozó, akinek minden egyes Folytatás a 6. oldalon

5 Varga-Kõ Bt. 5 Új sírkövek gyártása, régi felújítása elfogadható áron. Garantált minõség. 144 Kerepes, Halász u. 11. tel.: , mobil: Hirdetésfelvétel a Kerepesi és Kistarcsai Krónikába: Kedves olvasóink, leendõ hirdetõink, tájékoztatjuk Önöket, hogy kereskedelmi és apróhirdetéseiket feladhatják Kistarcsán, a Szabadság út 54. alatt levõ Stefán Bt. Ingatlanközvetítõ és értékbecslõ Irodában (Zsófiai Hév állomással szemben lévõ üzletház) Tel.: 55-90, 55-91, Nyitva: H-P: 9-17, Szo: 9-1 ÚJ HELYEN NAP19KFT SZIGETELÉSTECHNIKA Kerepes SZABADSÁG ÚT 105. TEL.: , Egyre bövülõ választékkal várjuk kedves régi és új vásárlóinkat! NIKECELL * URSA * ROCKWOOL * VILLAS * RIGIPS * TOPLAN

6 6 Folytatás a 4. oldalról kifizetendõ forint nyolcvanöt százalékát az EU-tól, tizenöt százalékát pedig a költségvetésbõl kell beszednie. A tulajdonos felé csak akkor történik meg a pénzátutalás, amikor mind a két részlet a megfelelõ számlára érkezik. A szerzõdések szerint hatvan nap áll rendelkezésünkre a pénzkifizetésre. Ezt igyekszünk betartatni, ám több esetben az állami bürokrácia útvesztõiben lassabban jut el a pénz a megfelelõ helyre, így késõbb indulhat az utalás. Emellett az is megtörténhet, hogy a tulajdonos nem jó adatot ad meg, és ezt feltétlenül javítanunk kell, mert nem fordulhat elõ, hogy adminisztrációs hiba miatt másnak fizessük ki a megállapított összeget. A call-center március 16-ától a es számon, hétköznapokon 8-17 óráig hívható. Ezt követõen üzenethagyásra van lehetõség. Az érdeklõdõk itt választ kapnak majd minden az M0-ással kapcsolatosan feltett kérdésükre. gété FERGETEGES BÁL KISTARCSÁN Február 11-én, végre eljött a várva várt nap, a kistarcsai Szent István Általános Iskola Jövõnk a Gyermekünk alapítványi bálja. A Szülõi Munkaközösség hosszas, aprólékos szervezési munkája meghozta gyümölcsét! Közel 160 vendég ropta hajnalig a táncot. A zenét a Szaxi- Koktél zenekar biztosította, akik már szinte haza járnak Kistarcsára, pedig szécsényiek! Meglepetésként a Fõnix csoport fénycsövek pörgetésével kápráztatta el a nagyérdemût. Rengeteg tombola-ajándék SALIX KERTÉSZETI ÁRUDA XVI.Cinkota,Magtár u. 40. Tel.: 30/ ,T/Fax: 1/ , H-P: 8-18, Szo: 8-17, Vas: web: Széles növényválasztékkal, a környéken a legnagyobb területen, 8000 nm-en válogathat kedvére! AUTOMATA ÖNTÖZÕ RENDSZEREK TERVEZÉSE, TELEPÍTÉSE Telifa termékek Termõföld szállítás FENYÕ ÉS TUJA VÁSÁR! Kültéri kaspók, mûkõ és cserép virágtartók, kerámiák Tavirózsa Megrendelésre GYEPSZÕNYEG Dísznövények, Cserjék, rózsák, lombosfák. Sziklakerti örökzöldek, évelõk, vizinövények, sziklák talált gazdára. Köszönetet mondunk támogatóinknak. A bál teljes bevételét az iskola udvarának felújítására fordítjuk! A tavaszi madárdal meghatározó eleme Nyári rigó, dalos rigó A hosszúra nyúlt tél múltával egyre változatosabb és hangosabb madárdal kíséri mindennapjainkat, ahogy sorra térnek vissza a vonuló, de nálunk költõ madarak. Felületesen szemlélve a fekete rigó tojójának vélhetnénk azt a madarat, amelyik a parkokban, nagyobb kertekben a talajon keresgél, alkonyat közeledtével pedig valamilyen kiemelkedõ pontról; fa hegyébõl vagy ház ormáról hallatja messze hangzó, szép énekét. Ez a madár valójában egy másik faj, az énekes rigó. Ha jobban szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy élénkebb színû tollruhát visel, mint a fekete rigó tojója. Az énekes rigó hímje és tojója egyforma küllemû: a hát színe meleg barna, a has pedig világos alapon pettyezett. Madarunk a telet a mediterrán vidékeken tölti, ahonnan korán, sokszor már március elején visszatér fészkelõterületére. Egy évben két fészekaljat is fölnevelhet; az elsõ költést április elején kezdi meg. Fészkét fákra vagy bokrokban építi, a négy-öt tojáson két hétig kotlik a tojó. A tojások világoskék alapon barnán pettyezettek. Mindkét szülõ eteti a fiókákat, amelyek kéthetes korban hagyják el a fészket. Az énekes rigó fõ tápláléka a giliszta és a hernyók, de összeszedi a bogarakat és a kisebb csigákat is, melyeknek házát köveken töri össze. Kertek közelében gyümölccsel is táplálja fiókáit, õsszel pedig rájár a vadon termõ bogyókra. Talajjavító anyagok, virágföldek, sziklák Viszonylag gyakori madár, Nyugat- Európától a Bajkál-tóig mindenütt megél az erdõs vidékeken. Tõlünk októberben vonul el téli szállására. Népi nevei közül a nyári rigó vonuló életmódjára, míg az éneklõ rigó és a dalos rigó messze hangzó, szép énekére utal. Az énekes rigó hangja nálunk a tavaszi madárdal egyik meghatározó eleme; parkokban, erdõkben járva gyakran gyönyörködhetünk e kedves hangokban. Kelen Endre Szabadtéri tüzek Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a tûzesetek túlnyomó részét a szabadtéri erdõ, avar, bozót tüzek teszik ki. Ezek nagy része tûzvédelmi szempontból önmagában ártalmatlan, senkit és semmit nem veszélyeztet, legfeljebb a tûzoltókat dolgoztatja meg %-ban azonban komoly károkat okoz az erdõkben vagy kis faépületekben, szerszámosokra, kis gazdasági épületekre átterjedve. Persze az ártalmatlan tüz csak önmagában vizsgálva az, mert adott esetben az ott dolgozó tûzoltó erõket, eszközöket egy nagyobb tûzesettõl tartja távol. Mi a fontosabb!? Ezen esetek vizsgálatánál szinte mindig az emberi felelõtlenségre vezethetõ vissza a tüzek keletkezése. Egy részük gondatlanság következménye. Ilyen például a száraz fûbe eldobott vagy autóból, vonatból kidobott égõ dohánynemû, gyufa Vizinövények és tavihalak Állandó kertészeti tanácsadás Kert- sziklakert és kertitó építés. Térburkoló kövek és tipegõk Gyümölcsoltvány, bogyósgyümölcsûek, szõlõoltványok kedvezõ áron Kertépítõket is kiszolgálunk 10-0% közötti kedvezménnyel!

7 vagy a csak kis idõre magára hagyott kerti hulladékégetés. Másrészük a túlzott önbizalom, vagy a tûz ereje alábecsülésének eredménye. A túl nagyra nõtt száraz fû, rétek, árokpartok, a régi nádasok, erdõ és tarló maradványok elégetése gyakran túl nagy falat az azt végzõk számára. Persze ezen túlmenõen sokszor tapasztaljuk, hogy a tûzgyújtóknak nem is céljuk a tûz kordában tartása, a fontos az, hogy ami felesleges az leégjen, mindegy mi a következménye. A tûz meggyújtása után dolguk végeztével távoznak. Vissza legfeljebb akkor jönnek, amikor a tûzoltók már elvonultak, hogy a megmaradt részeket újból meggyújtsák. Harmadik eset a gyermekjáték, mely sajnos néha a legtragikusabb véget éri. Az, hogy ezek ellen a jelenségek ellen mit lehet tenni, nagyon sokszor kívül esik a tûzvédelmi hatóság és szakemberek lehetõségi körén. Hiszen például a gondatlanság miatt történt tûzesetnél, az eldobott cigaretta ugyanannak a mozdulatnak a vége, mint az eldobott banánhéj vagy chips-es zacskó. Az erdõ szélére kihordott és meggyújtott kerti szemét ugyanabból a körbõl származik, ahonnan az erdei illegális szemétlerakás. Ebben az esetben csak annyi marad, hogy mindenhol és mindenkor pld. ebben a cikkben is nagy betûkkel le kell írni azt, hogy NE! Ne dobjuk el az égõ cigarettát, gyufát, ne hagyjuk ott az égõ száraz füvet, nádast. Ne hagyjuk sorsára a tûzrakást vagy erdei tûzrakóhelyet. A gyerekek esetében a jó példamutatás és a tûzzel való megfelelõ - mit szabad s mit nem - bánásmódra való nevelés lehet a megoldás, mely feladata mind a szülõknek, mind az iskolának, mind a tûzvédelmi szakembereknek. Tudatosuljon a gyerekekben az, hogy milyen veszélyt vállal azzal, ha egy gyufát meggyújt. Azonban ha már véglegesen és megmásíthatatlanul eldöntöttük, hogy egy nagy-nagy tüzet rakunk, akkor tartsuk be a tûzveszélyes tevékenységre vonatkozó elõírásokat. Például: Az épületektõl és a tárolt éghetõ anyagoktól 6-0 méter távolság betartása célszerû, a tûz nagyságától és az épület anyagaitól függõen. A tûzrakás helye körül 1- méter széles védõsávot alakítsunk ki, ahol a talajt száraz, éghetõ anyag ne borítsa. A levegõben való átterjedés megakadályozására szélcsendes idõben végezzük a tevékenységet. Tartsunk készenlétben olyan eszközöket, melyekkel a tüzet kordában tudjuk tartani, illetve ha kell, gyorsan el tudjuk oltani. Néhány kéziszerszám (lapát) pár vödör víz, vagy a kerti locsolótömlõ általában megfelelõ lehet, és megéri a fáradságot az odakészítése. 7 A tûzgyújtás esetében is tartsuk szem elõtt az egy ember csak fél munkás munkabiztonsági szabályt, és a várható tûzterület nagyságától függõen többen végezzük a munkát. A nagyobb terület esetén tûzvédõ sávok kialakításával több kisebb tûzszakaszban is végezhetjük a tevékenységet. Illetve a már régen ismert - tûz ellen tûz - módszerrel is csökkenthetjük a munka létszámigényét. Természetesen a fent leírtak alapszabályok, melyek minden esetben figyelembe veendõk Azonban a helyi sajátosságok jelentõsen befolyásolják azt, hogy még mire kell odafigyelni. A szabadban égetés tûzvédelmi vonatkozásain túlmenõen a levegõ védelmével kapcsolatos következmények sem elhanyagolhatóak. Mielõtt bárki neki kezd az égetésnek, vegye figyelembe a 1/001 (II. 14.) Korm rendeletet, ugyanis ez a jogszabály a szabadban történõ égetést általában tiltja. Bár a legtöbb településen az égetés szabályait helyi rendeletben szabályozták, melynek érdemes utánanézni. És a végére csak egy kis érdekesség. Az úgynevezett avartüzes idõszakban napi 15-0 alkalommal avar-, illetve nádas tûzhöz kell vonulnunk Nagytarcsától - Aszódig, Zsámboktól - Váckisújfaluig Bihari János tû. örgy.

8 8 Elõbbre hozott közgyûlés Pest Megye Közgyûlése általában a hó utolsó péntekén tartja rendes ülését. Ez alkalommal azonban február 17-én ültek össze a képviselõk, mivel meg kellett választaniuk a Pest Megyei Területi Választási Bizottság, valamint az országgyûlési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjait. Ezen kívül számos, az intézmények mûködését jelentõsen befolyásoló határozatotkelletthozni. A diáktársadalom körében ismert és népszerû a Bursa Hungarica ösztöndíj. Pest Megye Önkormányzata 006-ban is részt vesz ezen Felsõoktatási Ösztöndíjpályázat támogatásában. Ezt olyan egyetemista és fõiskolás fiatalok kaphatják, ahol az egy fõre jutó családi jövedelem nem haladja meg a forintot. Az ösztöndíjat a helyi és megyei önkormányzat közösen finanszírozza. A pályázati kiírás és az ezzel kapcsolatos részletes ismertetõ a internetes oldalon található. A testület minden esztendõ elején értékeli a nemzetközi kapcsolatok területén végzett tevékenységének eredményeit, s meghatározza a soros évre tervezett feladatait. Pest megye nemzetközi kapcsolatai több évtizedre tekintenek vissza. Az Európai Unióba történõ belépésünkkel a kapcsolatok megváltoztak, lehetõség nyílik közös pályázatokra, az együttmûködés formáinak kiszélesítésére. Ezt tükrözi Pest Megye Önkormányzatának 006. évi külügyi és európai integrációs terve is. Továbbra is virágoznak, sõt kiszélesednek a megye kétoldalú kapcsolatai. Két németországi járás, a Baden-Württembergben található Ludwigsburggal és a türingiai Schmalkalden-Meiningennel elsõsorban ifjúsági csoportok, míg az erdélyi Hargita megyéhez való kötõdés anyagi támogatás formájában valósul meg. Elevenek a kapcsolatok a lengyel Mazoviai vajdasággal, a finn Tamperei régióval. Biztató gazdasági együttmûködést ígér a kínai Hebei tartománnyal megelevenedett együttmûködés is. Vella Nándor KÚTVÍZ MINÕSÉGVIZSGÁLAT Avizsgálatból megállapítható, hogy a víz milyen használatra alkalmas (ivásra, locsolásra, autómosásra stb.) IPARI- ÉS IVÓVÍZ VIZSGÁLAT Tel.: 06-70/ MEGASZTÁROK -Szerintem valaki vagy valami attól különleges, illetve egyéni, ha önmaga, vagy az általa létrehozott produkció eltér az átlagostól, a megszokottól. Egy piros falevél a zöld lombkoronában például ilyen. -Valamikor a hatvanas évek környékén az ismertebb zenekarok és énekesek azzal tûntek ki társaiktól, hogy kreativitásuk mellett még egyéni hangzással is bírtak, vagy vokalistájuk szuggesztív egyéniség volt. Nemcsak külsõségekben tehát, hanem zenei hangzásuk, illetve az énekhang tónusát tekintve. Ahhoz, hogy érdekes elõadó legyen valaki, ahhoz nem kell négy oktávot kiénekelni. Már akkor is felismertük hangjáról Eric Burdont és az Animals-t, ha csupán elõször hallottuk a kérdéses dalt. Egyszerûen felismertük a hangot. Ilyen volt a Rolling Stones, a Manfred Mann, a Kinks, a Yardbirds, a Them Van Morrisonnal, vagy a Troggs. -Kedves olvasó, ellenõrizd ezt úgy, hogy hallgasd meg a Rolling Stones-tól az I'm A King Bee-t, és a Yardbirds-tõl mondjuk az Ever Since The World Began-t. És ha még jobban akarod magad érezni, akkor a Themtõl az I Put A Spell On You-t. Végül a Troggs-tól a Night Of The Long Grasst. (Ha teheted, akkor mindezt eredeti bakelitrõl.) Keith Relf, Mick Jagger, Van Morrison és Paul Jones a Manfred Mannból egyértelmûen egyéni tónusú hanggal kápráztattak el bennünket. A progresszív zenekarokat és frontembereit, például a Ten Years After-bõl Alvin Lee gitárjátékát nem lehetett összekeverni a Santana-val, vagy Jimi Hendrix-szel. Elég volt húsz másodpercet hallani bármelyik dalukból vagy játékukból, és máris tudtuk, ki játszik. -Tom Jones-t, Rod Stewartot vagy John Mayallt nem lehetett összetéveszteni Elvis Presley-vel, Bob Dylannal, vagy Donovannal. Legvégül egy hazai példa: Szörényit Zoránnal általában senki sem tévesztette össze. Visszakanyarodva tehát a hazai mindennapok zenei világába, nézzük, mi az igazság. Elõször is az a baj, hogy ezek az ajnározott, ámde kiforratlan fiatalok megasztárnak vannak kikiáltva a kártékony bulvár-médiában, pedig nem azok. Biztos vagyok abban, ha egy elsötétített teremben énekelnének, akkor csupán a hangjuk alapján senki sem tudná felismerni õket. Még a szüleik sem. Ez a legnagyobb probléma. Ritka kivétellel (pld. Póka Angéla, Nagy Edmond) sajnos nem egyéni a hangjuk. Ettõl azért még jó énekesek lehetnek, de nem egyéniségek. Ha Soma azt mondja valakinek: fantasztikus énekes vagy, aranyom, attól még nem lesz megasztár az illetõ. Azt kellene hallanunk:- fantasztikus egyéniség vagy, aranyom. Azonban ez ritkán történik. Az volna az ideális, ha csak azok készíthetnének lemezt, akik karakteres orgánummal megáldott nagyon jó énekesek, vagy tudnak valamilyen hangszeren játszani. Esetleg a kettõ együtt. A Megasztár elõselejtezõiben bemutatott infantilis buzgalmú lányok és fiúk többségének tudása még a dórémifá elmondásához is kevés. Elképesztõ, hogy ezek a kótyomfittyek mégis énekelni akartak. Mert régen, például tollfosztáskor is csak az énekelt, aki tudott, és ott nemcsak az elfogyasztott csiger hajtotta a hangerõt. Esetleg csimpolyán játszani közönségnek úgyszintén komoly felelõsség volt akkoriban. Tehát el kell tudni választani a Ghymest a Lagzi Lajostól. Az értékeset az értéktelentõl. Az is egy kulturális tragédia például, Folytatás a 10. oldalon

9 9 PINCÉTÕL A PADLÁSIG MINDENT EGY HELYEN! ÚJ-ÉPKER BT Tüzép 8/ , 8/ , 0/ SÓDER AKCIÓ Ft/m szállítással -szigetelõanyagok -DRYVIT rendszer -homok -tégla -YTONG -zsalukõ -cement -mész -gáz - tûzifa 5 raklaptól INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS REVI BT. Fatelep 0/ , 70/ FENYÕ FÛRÉSZÁRU Ft-tól -deszka -Bramac léc -padló -gerenda - kültéri- és beltéri ajtók -zsaludeszka -lambéria -OSB -szélezetten asztalos minõségû faanyagok Nagy tétel megrendelése esetén jelentõs kedvezmények MINÕSÉGI ÁRUK OLCSÓ ÁRON FOLYAMATOS KEDVEZMÉNYEKKEL VÁRJUK TELEPÜNKÖN RÁNK ÉPÍTHET KEREPES, SZABADSÁG ÚT 117.

10 SCHIEDEL - NIKECELL - YTONG - RIGIPSZ 10 Folytatás a 8. oldalról ha Gyõzike neve alatt lemez jelenhet meg. Vajon volt-e már valaki, aki megkérdezte tõle: - Jóember, hát te mi a fenét alkotsz a drága öltönyödben ott a színpadon, azzal a szádhoz szorított mikrofonnal? Ezért hallgatok rádiót ritkán, mert tízbõl kilenc szám nem zene, hanem ilyen zenei svindli.(méltó társai a Király utcában komponált gyökértelen magyar nótáknak.) Elektronikus trükkök, visszhangok és effektek primitív zagyvasága az egész. Ebben a kellemetlen lármázásban az elektronika nem a zenét szolgálja, hanem csak a hangzást. (Elképzelt párbeszéd egy diszkóban: -Milyen zenét szeretsz barátom?-én-e?-hát a jó visszhangosat.) A kiemelt mélyhang pedig a hülyék kábítószere csupán, mondta egy barátom ügyesen. Ez az ostoba zörömbölés tölti ki a gagyi-adók sugárzásának nyolcvan százalékát. Egészen szomorú leszek, ha arra gondolok, hogy miféle lelkületû emberek lehetnek azok, akiknek ez a mélyhangos zsivajgás tetszik? Állítólag szombat éjszakánként a diszkóból vagy mi a csudából hazafelé a kótyagos fiúk nem véletlenül mennek neki autóval az útszéli fáknak. Az ilyen diszkós zenei hulladékhoz képest a Megasztár rostáján azért egy-két igazi tehetség is fennakad. Ezért jó az ilyen jellegû, nívósabb vetélkedõ. Kovács Ferenc Megnyílt! Megnyílt! Kistarcsán a HÉV megállónál a patikával szemben: Katonai - vadászati és munkaruházati (lábbeli) bolt. Tel.: 0630/ Újságunk pdf formátumban is letölthetõ a internet oldalról Stefán Bt. Kistarcsa, Szabadság u. 54. * Ingatlanközvetítés (családi házak, telkek, nyaralók) * Hivatalos értékbecslés * Ingyenes címkiajánlás (fényképes katalógus) * Albérlet (keres-kínál) * Földhivatali ügyintézés 8/55-90,70/ , 30/ Stefán Bt ajánlata: 1/ Kistarcsán: A korházzal szemben nm-es telkek eladók Ára: 9,5-10 MFt / Kistarcsán: téglaépítésû külön közüzemi órás 44 nm-es 1,5 szoba összkomfortos lakás, tárolóval. Ára: 8,9 mft 3/ Kistarcsán: állomáshoz közel téglaépítésû, külön közüzemi órás 003-ban épült 44 nm-es 1,5 szobás lakás ( beépített konyhabútorralelektromos tûzhellyel) sürgõsen eladó. Ára: 11,5 mft 4/ Kistarcsán: 70 nm-es telken, 1994-ben épült, 1 szintes, 80 nm-es 3 szoba összkomfortos összközmûves családiház, (thermoplán ablakokkal) Ára:,5 mft 5/ Kerepesen: 30 nöl telken 1 szintes 50 nm-es 190-ban épült lakható vályogház, szükség szerint bontási engedéllyel, -3 m ft-ig gépkocsit beszámít.ára: 10, mft 6/ Szilasligeten: 600 nm-es telken saroktelken, 1 szintes 30 nm-es 1 szoba összkomfortos jó állapotban levõ kis ház, garázzsal. A telek elejére uj ház építhetõ. Ára: 13 mft Stefán Bt. Kistarcsa, Szabadság út 54. T: vagy Honlap: KEMIKAL - VELUX - LB-KNAUF - THERWOOLIN BÉKÉSCSABAI, CSORNAI CSEREPEK MÁRKAKERESKEDÉSE TONDACH MAGYARORSZÁG TERÜLETI KÉPVISELET TONDACH kerámia cserepek és TUNING Ingyenes cserépszállítás 10 raklap felett az ország bármely pontjára ÉPÍTÕANYAG TELEP H-WOOD KER. KFT. KEREPES, SZABADSÁG U. 10/. Tel./fax: 8/ , 30/ , Nyitva: H-P: 7-17-ig, Szo: 7-13-ig FOLYTATÓDIK A TONDACH CSERÉPAKCIÓ! Építõanyagok zsalukõtõl kúpcserépig szállítással is. FOLYAMATOS AKCIÓK! Alapvakolat, falazóhabarcs, esztrich beton, önterülõ, beltéri csemperagaszó, kültéri csemperagaszó, flexibilis KERTÉSZET TÜZELÕANYAGOK: AKÁCTÛZIFA ÉS SZÉNFÉLESÉGEK 3 Homlokzati hõszigetelõ rendszerek (ÁFÁS ÁRAK!): 3cm: 950 Ft/m 4cm: 1065 Ft/m 5cm: 1185 Ft/m Flexibilis ragasztó 00Ft/zsák VELUX tetõablakok gipszkartonok impregnált OSB lapok Schiedel kémények INGYENES SZÁLLÍTÁS 4 RAKLAP, ILLETVE 4 M -TÕL DARUS VAGY BILLENÕPLATÓS AUTÓKKAL KEREPES, KISTARCSA, SZILASLIGET, NAGYTARCSA KÖZSÉGEKBE

11 Terített asztal Csokoládés túrórúd Hozzávalók: 50 dkg túró, 15 dkg vaj, 8 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 1 csomag vaníliáscukor, 30 dkg tortabevonó csokoládé. Elkészítés: a túrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a porcukorral habosra kevert vajat, az áztatott mazsolát és a vaníliáscukrot. Jól eldolgozzuk, hûtõben megdermesztjük. Vékony hengereket formázunk a masszából, majd olvasztott tortabevonóba mártjuk. A csokoládés rudakat fogyasztás elõtt jól hûtsük le! Balaton szelet Hozzávalók a tésztához: 1 tojás, 0 dkg cukor, 5 dkg margarin, evõkanál tej, evõkanál méz. A krémhez: dl tej, 1 evõkanál gríz, 15 dkg vaj, evõkanál kakaó, 0 dkg porcukor. Elkészítés: a tészta hozzávalóit gõz fölött jól átmelegíted, összekevered, majd hozzákeversz 45 dkg lisztet, 1 csomag sütõport. Az így elkészült tésztából négy egyforma cipót készítesz, kinyújtod kb. mm vastag lappá, s egy zsírozott lisztezett tepsiben kisütöd egyenként a lapokat. A krémhez a két deci tejben megfõzöd az evõkanálnyi grízt, majd hozzákevered a vajat és a kakaót. Kell még savanykás lekvár (a legjobb a piros ribizli). Összeállítás: Az elkészült és kihûlt lapokból egyet megkensz a krémmel, rárakod a következõ lapot, azt megkened lekvárral, újabb lap, krém, még egy lap, s annak a tetejét megszórod porcukorral. Ezt az egészet pihentetni kell egy napig, amíg a tésztája megpuhul. Egy 33 cm széles és kb cm-es tepsiben (kb. 1 cm magas a széle, ennek a hátlapján sül a tészta) a fenti adag másfélszeresét kell elkészíteni. Legjobb Legszebb Legolcsóbb FOTO: SAXA a kistarcsai OTP-vel szemben Rövid határidõ Korszerû technika KODAK minõség igazolványkép azonnal! , (06 0) Apróhirdetések Automata mosógép, bojlerszerviz. Tel.: 30/ Videófilmjeit összeállította már, amit nyaralásáról, gyermekeirõl készített? Még nem? Hívjon, segítek! Családi videófilm készítés, -vágás, DVD-, CD-ROM, VHS átírás fiókos fagyasztószekrény - 60 l-es eladó. Tel.: 30/ Eladó jó állapotban lévõ Ikea ágymatrac cm méretben. Ár megegyezés szerint. Tel.: 30/ Gyorsszolgálat! Hûtõgép, klímagép, villanybojler, villanyszerelés 0-4-ig, órán belül. Tel.: 30/ Gyorszolgálat! 0-4-ig duguláselhárítás vomával, korszerû gépparkkal. Víz-gázfûtésszerelés. Tel.: 70/ Stresszoldás, izomlazítás, kikapcsolódás, tartásjavítás masszázzsal Rákoskerten. Tel.: 0/ Eladó Rehab 1 éves benzinmotoros meghajtású, megkímélt, jó állapotú kerekeskocsi. Iár: 50 eft. Tel.: 0/ db Magnat hangszóró + 1 Magnat erõsítõ eladó autóba. Tel.: 70/ Eladó 1db gázpalack eft-ért. Tel.: 30/ Eladó 1 üstház, 1 db 80 l üst, 1 hústeknõ, zsírosbödön olcsón Tel.: 30/ Kerepes, Galamb u nm-es telek faházzal 4,5MFt-ért eladó. Víz, villany van. Tel.: 0/ Mellékjövedelem 50e-80eFt, családosoknak is, kötetlen rugalmas idõbeosztással, otthonából irányítva, ügynökösködés és korhatár nélkül, önmagának! Tel.: 70/87-355, 1/ Fiatal, lelkes nyelvtanárnõ korrepetálást és német nyelvtanítást vállal reális áron. Igény szerint otthoni foglalkozást is vállalok. Tel.:30/ m-es, szobás, saját balkonnal és vízórával rendelkezõ szépen felújított 4. emeleti lakás kiadó. A lakás családi házas környezetben, a XVIII. kerületi Mikszáth K. utcai MALÉV lakótelepen található, az Üllõi úttól 3 percre. Nemdohányzó bérlõ jelentkezését várjuk. Tel.:30/ Pénzintézet értékesítõ/állománykezelõ munkatársat keres Mátyásföld és vonzáskörzetében. Alapfizetés+jutalék. Érd.: Demkó János vagy címen. Német nyelvtanárnõ több éves tanítási gyakorlattal korrepetálást, nyelvvizsgára történõ felkészítést vállal. Érd.: 70/ Eladó KPM leírás alapján készült vizsga nélküli utánfutó, vagy jó állapotban lévõ robogóra cserélném. Tel.: 0/ , 8/ Fiatal, megbízható bejárónõt keresek heti két alkalommal, gyermekfelügyelettel. Tel.: 30/ Nõi kamarakórus Kistarcsán, széphangú, énekelni vágyó tagokat keres. Tel.: 30/ , 30/ Kistarcsán eladó szemes és takarmánykeverék, széna, jó minõségû trágya, 11kg gázpalack, jonathan és golden alma. Tel.: , 0/ Gyûjtõ keres régi telefont, régi fényképezõgépet, zsebórát. Kereskedõ kíméljen. Tel.: 30/ Garázst vennék Csömörön, a HÉVvégállomás, Gorkij fasor, Hunyadi János utca környékén. Tel.: 30/ Opel Astra 4 ajtós Sedan 1400 cbm, 16 szelepes, 90 LE 1997-es, garázsban tartott, elsõ tulajdonos, vezetett szervízkönv, megkímélt állapotban eladó.tel.: 30/ Friss nyúlhús rendelhetõ õstermelõtõl! Csömör, Vörösmarty u.5. Tel.: 30/ vagy az esti órákban a 8/ Függönyvarrás Csömörön! cipzárcsere, ruhaalakítás, nadrág, szoknya felhajtás Tel.:70/ , 8/ Miért venne kutyát, ha örökbe is fogadhat? "Vigyél haza!" Ingyen örökbe fogadható kutyák ügyében keresse a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédõ Egyesület gödöllõi tagszervezetét! Tel.: (0) /Pintér Zoltán/ Terveink között szerepel Gödöllõn felépíteni egy minden igényt kielégítõ állatotthont. Céljaink eléréséhez kérjük az Ön és állatszeretõ barátai erkölcsi és akár legcsekélyebb anyagi támogatását! Bankszámlaszám: Emelt díjas adomány smsvonal: (Az sms-küldés díja 400 Ft+ÁFA, és csak T-mobile hálózatról érhetõ el! Egy sms küldésével 375 Ft-tal járul hozzá a gödöllõi állatotthon felépítéséhez.) Szerkeszti és kiadja: Irotrofon Kft, 141Csömör, Nagy S. u. 37, Felelõs kiadó: Vella Nándor FOTO: Saxa Annamária, Tel.: 70/ , Fax: 70/ , Web: Megjelenik 4500 példányban

12

VI. Nemzetközi Nemzetiségi Fesztivál. Megyei harc a parlagfû ellen. 10. évfolyam 7. szám

VI. Nemzetközi Nemzetiségi Fesztivál. Megyei harc a parlagfû ellen. 10. évfolyam 7. szám KEREPESI és KISTARCSAI krónika 2007. július Ingyenes kiadvány 10. évfolyam 7. szám VI. Nemzetközi Nemzetiségi Fesztivál Megyei harc a parlagfû ellen Június 30-án délelõtt a kerepesi templom közelében,

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK BITUMENES LEMEZ FEDÉSÛ ÚJ MAGASTETÕK OSB LAPOKON, EUROSZIG LEMEZEKKEL

TARTALOMJEGYZÉK BITUMENES LEMEZ FEDÉSÛ ÚJ MAGASTETÕK OSB LAPOKON, EUROSZIG LEMEZEKKEL TARTALOMJEGYZÉK SÍKPALA FEDÉSÛ MAGASTETÕK FELÚJÍTÁSA EUROSZIG LEMEZEKKEL BITUMENES LEMEZ FEDÉSÛ ÚJ MAGASTETÕK OSB LAPOKON, EUROSZIG LEMEZEKKEL HULLÁMPALA FEDÉSÛ MAGASTETÕK FELÚJÍTÁSA POLYMANT HÕSZIGETELÕ

Részletesebben

megoldások minden szinten Felújít, vagy megoldást kínálunk problémáira

megoldások minden szinten Felújít, vagy megoldást kínálunk problémáira megoldások minden szinten Felújít, vagy Építkezik? szolgáltatáscsomagunkkal megoldást kínálunk problémáira A Kucsa-ker ingyenes szolgáltatáscsomagja V. Hidegburkolat vásárlásakor * IV. Homlokzati hőszigetelés

Részletesebben

Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011. Tárgy: Fürst S. u. 3. szám alatti ingatlan Üi: Kocsisné. Igen Tisztelt Polgármester Úr!

Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011. Tárgy: Fürst S. u. 3. szám alatti ingatlan Üi: Kocsisné. Igen Tisztelt Polgármester Úr! Városi Egészségügyi Intézmény 5500 Gyomaendrőd, Hősök útja 57. Tel./Fax: (66) 581-190, (66) 581-191 Web site: www.gyomaendrod.hu e-mail: euintezmeny@gyomaendrod.hu Várfi András Polgármester Úr Iktatószám:./2011.

Részletesebben

CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990.

CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990. Folytatás a 2. oldalon CSÖMÖRI FÓRUM DEMOKRATIKUS HAVILAP, ALAPÍTVA 1990. o 2006. Omárcius Ingyenes 17. évf. 3. sz. Kampány Csömörön Március 9-én este tartotta meg csömöri kampánynyitóját dr. Gémesi György

Részletesebben

Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól

Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015(IV.07.) önkormányzati rendelete az avar és kerti hulladék ártalmatlanítás szabályairól Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK

JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK JÉGKOCKA, JÉGPEHELY KÉSZÍTÕK ÉS ADAGOLÓK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕK JÉGKOCKA KÉSZÍTÕGÉPEK BEÉPÍTETT TÁROLÓVAL Az ICE-O-Matic Önálló Jégkocka Készítõgép több méret / teljesítmény választékot kínál a Kis Irodai /

Részletesebben

KRÓNIKA. Tisztelt választópolgárok! Tisztelt kistarcsaiak!

KRÓNIKA. Tisztelt választópolgárok! Tisztelt kistarcsaiak! KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2006. szeptember Ingyenes kiadvány 9. évfolyam 9. szám Tisztelt választópolgárok! Tisztelt kistarcsaiak! Mindennapjaink színtere az a szûkebb környezet, melyet a megye, egy-egy

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 10/2011.(V.27.)

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-ei soros ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-ei soros ülésének jegyzőkönyvéből: 2013. január 31-ei soros nyílt 1/2013.(I. 31.) Kt. a Fekete István Általános Iskola dologi kiadásainak rendezéséről ának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a működtetési feltétel rendszer részletes tartalmának

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE TERÜLETFEJLESZTÉSI, TERÜLETRENDEZÉSI ÉS GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. Szám: 04/187-9/2015 E L Ő T E R J E S Z T É S a Területfejlesztési, Területrendezési

Részletesebben

tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA

tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA tető CupaClad Átszellőztetett terméspala homlokzatburkolati rendszer TERMÉSPALA CupaClad átszellőztetett homlokzatburkolati rendszer 2 TETŐ HORN TERMÉSPALA FORGALMAZÓ ÉS TÉGLÁNY KIVITELEZŐ FEDÉSEK KFT.

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2011. március 1-jén 15 órakor megtartott 4.

Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2011. március 1-jén 15 órakor megtartott 4. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság

Részletesebben

KRÓNIKA. Egy vélemény Kistarcsáról: Rosszabbul élünk, mint négy éve? Kérdések és válaszok az M0-ás építésével kapcsolatban:

KRÓNIKA. Egy vélemény Kistarcsáról: Rosszabbul élünk, mint négy éve? Kérdések és válaszok az M0-ás építésével kapcsolatban: KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2006. július Ingyenes kiadvány 9. évfolyam 7. szám Kistarcsai hírek Június végi információ: Igazgatója ellen sztrájkol a kórház Még a héten sztrájkolni akar a kistarcsai

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete rendkívüli ülést tart 2013.augusztus

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK. Postai

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK. Postai 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Albertirsa

Részletesebben

KRÓNIKA. Kerepesi Teleház összefogásból

KRÓNIKA. Kerepesi Teleház összefogásból KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 005. augusztus Ingyenes kiadvány 8. évfolyam 8. szám Még egyszer iskolabezárás ürügyén, de nem utoljára - avagy hogyan kell szétverni a civil társadalmat Szilasligeten 005

Részletesebben

Beépítési és használati tájékoztató

Beépítési és használati tájékoztató Beépítési és használati tájékoztató Termék megnevezése: - Fornacce Sila Romana Coppo Tipo a Mano Gyártó: Fornace Sila Olaszország Fiorano Modenese ( MO) Olaszország Via Ghiarola Nuova 120. Magyarországon

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE

ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE XIII. évfolyam 12. szám _ ZALAEGERSZEG MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZLÖNYE HIVATALOS LAP 2012. OKTÓBER 11. TARTALOM A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI ZMJVK 158/2012. (X.10.) sz. hat. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének

Részletesebben

KRÓNIKA. Turizmus Kistarcsán. A gödöllõi tûzoltóság hírei RENDÕRKÉZEN A KÓRHÁZI SZARKA

KRÓNIKA. Turizmus Kistarcsán. A gödöllõi tûzoltóság hírei RENDÕRKÉZEN A KÓRHÁZI SZARKA KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2006. június Ingyenes kiadvány 9. évfolyam 6. szám RENDÕRKÉZEN A KÓRHÁZI SZARKA A bûnözõ életmódot folytatók közül többen szakosodtak az olyan lopásokra, amiket kórházakban

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

A tételhez segédeszköz nem használható.

A tételhez segédeszköz nem használható. A vizsgafeladat ismertetése: A központilag összeállított szóbeli vizsga kérdései a 4. szakmai követelmények fejezetben megadott témakörét tartalmazzák. A tételhez segédeszköz nem használható. A feladatsor

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

KRÓNIKA. KISTARCSAI NAPOK 2006 május 20-21 14.15

KRÓNIKA. KISTARCSAI NAPOK 2006 május 20-21 14.15 KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2006. május Ingyenes kiadvány 9. évfolyam 5. szám KISTARCSAI NAPOK 2006 május 20-21 SZABADTÉRI SZÍNPAD Május 20. szombat IFJÚSÁG TÉR SZABADTÉRI SZÍNPAD Május 21. vasárnap

Részletesebben

INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY

INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY INGATLAN ÉRTÉKBECSLÉSI SZAKVÉLEMÉNY A Gyomaendrőd, Rákóczi utca 29. szám alatt lévő 176 hrsz.-ú orvosi rendelő becsült forgalmi értékének megállapításáról Készült: 2011. december 1. Készítette: Csényi

Részletesebben

CSERÉP Oktavijan i Cezar Madjarski.indd 1 Oktavijan i Cezar Madjarski.indd 1 1/26/10 2:04:50 PM 1/26/10 2:04:50 PM

CSERÉP Oktavijan i Cezar Madjarski.indd 1 Oktavijan i Cezar Madjarski.indd 1 1/26/10 2:04:50 PM 1/26/10 2:04:50 PM CSERÉP Oktavijan i Cezar Madjarski.indd 1 1/26/ 2:04:50 PM A NEXE ÚJ, NAGYMÉRETŰ, KIVÁLLÓ MINŐSÉGŰ CSERÉP, GAZDAG SZÍNVÁLASZTÉKBAN ÉS NEGYVENÉVES JÓTÁLLASI IDŐVEL és nagyméretű cserép minőségben, szinben

Részletesebben

TERMÉSPALA. www.termespala.hu INNOVATÍV HOMLOKZATBURKOLAT. ÚJDONSÁG PALA WEBSHOP 4. oldal MAGAZIN. www.termespala.hu. 2-3. oldal. 5.

TERMÉSPALA. www.termespala.hu INNOVATÍV HOMLOKZATBURKOLAT. ÚJDONSÁG PALA WEBSHOP 4. oldal MAGAZIN. www.termespala.hu. 2-3. oldal. 5. TERMÉSPALA MAGAZIN www.termespala.hu INNOVATÍV HOMLOKZATBURKOLAT 2-3. oldal ÚJDONSÁG PALA WEBSHOP 4. oldal Hírek, érdekességek a terméspala világából 5. oldal www.termespala.hu 8230 Balatonfüred, Petőfi

Részletesebben

Érvényes: 2014. 11. 17. - 2014. 12. 12.

Érvényes: 2014. 11. 17. - 2014. 12. 12. SeM-KER Kereskedelmi Kft. 3526 Miskolc, Mechatronikai park 10. Rendelésfelvétel: Tel: 46/505-769 Fax: 46/411-106 30/248-2726 20/280-5874 www.semker.hu semker@t-online.hu Mézeskalács Elkészítése: Hozzávalók:

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

Ingatlan állapotfelmérés

Ingatlan állapotfelmérés Oldal:1/6 Ingatlan állapotfelmérés Készítette: Tarcsi és Társai Kft. Tarcsi Károly 06 20 97 96 771 iroda@mingatlan.hu Hirdetés megtekintése az Mingatlan portálon Állapotfelmérés információk, megrendelés

Részletesebben

KRÓNIKA. Ehhez kívánok mindannyiuknak sikeres és békés 2006-os évet! Dr. Gémesi György országgyûlési képviselõ

KRÓNIKA. Ehhez kívánok mindannyiuknak sikeres és békés 2006-os évet! Dr. Gémesi György országgyûlési képviselõ KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2006. január Ingyenes kiadvány 9. évfolyam 1. szám Kedves Olvasó! Egy izgalmas esztendõ küszöbén állunk, ismét tele tervekkel, reményekkel és nagy elhatározásokkal. 2006

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

KRÓNIKA. Meghívó Sok szeretettel meghívom Önt, kedves családját és barátait a 2004. március 4-én 18 órakor a Csigaházban tartandó

KRÓNIKA. Meghívó Sok szeretettel meghívom Önt, kedves családját és barátait a 2004. március 4-én 18 órakor a Csigaházban tartandó KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2004. február Ingyenes kiadvány 7. évfolyam 2. szám Meghívó Sok szeretettel meghívom Önt, kedves családját és barátait a 2004. március 4-én 18 órakor a Csigaházban tartandó

Részletesebben

KRÓNIKA. Jégpálya Gémesi György segítségével. esõvizét és a kialakított medencébe vezettük. Így kb. 100 köbméter vizet spóroltunk meg.

KRÓNIKA. Jégpálya Gémesi György segítségével. esõvizét és a kialakított medencébe vezettük. Így kb. 100 köbméter vizet spóroltunk meg. KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 2005. február Ingyenes kiadvány 8. évfolyam 2. szám Jégpálya Gémesi György segítségével A Szilasligeti Teleház Egyesület 2001 õszén alakul meg. 2 évre rá az egyesületen belül

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Burkus Imréné

Részletesebben

A SIKET EMBEREK NEM HALLANAK. A SIKET EMBEREK A KEZÜKKEL BESZÉLGETNEK. A KEZEKKEL JELEKET MUTATNAK. EZ A JELELÉS. EZ A JELNYELV.

A SIKET EMBEREK NEM HALLANAK. A SIKET EMBEREK A KEZÜKKEL BESZÉLGETNEK. A KEZEKKEL JELEKET MUTATNAK. EZ A JELELÉS. EZ A JELNYELV. HALLATLAN ALAPÍTVÁNY OKTATÁSI KÖZPONT ÉS JELNYELVI VIDEOTOLMÁCS-SZOLGÁLAT BUDAPEST Leírás, hogyan lehet videó jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2013 Könnyen érthető Szolgáltatási rendet készítette az ÉFOÉSZ.

Részletesebben

KRÓNIKA. Dr. Gémesi György képviselõ és jelölt!

KRÓNIKA. Dr. Gémesi György képviselõ és jelölt! KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 006. február Ingyenes kiadvány 9. évfolyam. szám Dr. Gémesi György képviselõ és jelölt! Sólyom László köztársasági elnök április 9-ére tûzte ki az országgyûlési választások

Részletesebben

Könnyűszerkezetes garázsok. és kisépület rendszerek

Könnyűszerkezetes garázsok. és kisépület rendszerek Könnyűszerkezetes garázsok és kisépület rendszerek A Ruukki az acélipar szakértője. A legkisebb részlettől a legnagyobb építőipari projektig, minden területen számíthat ránk, legyen szó fémszerkezetes

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Közel nulla energiaigényű A+ energiaosztályú Passzívházak

Közel nulla energiaigényű A+ energiaosztályú Passzívházak www.thermo-block.hu Szakmai kérdések: 06 20/350-6750 Értékesítés: 06 20/364-3843 Közel nulla energiaigényű A+ energiaosztályú Passzívházak építési rendszere 60-70%-os energia megtakarítás Nem kell utólagos

Részletesebben

Zöld Iroda programok a Szegedi Tudományegyetemen József Attila Tanulmányi és Információs Központban

Zöld Iroda programok a Szegedi Tudományegyetemen József Attila Tanulmányi és Információs Központban Zöld Iroda programok a Szegedi Tudományegyetemen József Attila Tanulmányi és Információs Központban Erdélyi Evelyn intézmény igazgató SZTE TIK Szeged, 2013. március 13. A TIK, mint befogadó intézmény Közös

Részletesebben

Az intelligens rendszer

Az intelligens rendszer Civil Tükör 2010. május Otthon a kertben: A növekedéshez víz kell Életminőségünkhöz nagyban hozzájárul, ha otthont lelünk a kertben. Ha karbantartjuk, tartós örömet ad szépsége. Azzal, ahogy a növényeket

Részletesebben

Könnyűszerkezetes garázsok és kisépület rendszerek

Könnyűszerkezetes garázsok és kisépület rendszerek Könnyűszerkezetes garázsok és kisépület rendszerek T Á J F U N : e r ő, l e n d ü l e t MINŐSÉG ESZTÉTIKUM BIZTONSÁG Az általunk gyártott könnyűszerkezetes mobil épületekben mindezt megtalálja gyorsan

Részletesebben

Deszkák. Pallók. Szarufák

Deszkák. Pallók. Szarufák 1. Érsekvadkert, Petőfi út 2. tel.: 35 /340 467 20 / 44 33 828 2. Vác, Szent László út 47.-49. tel.: 30 / 525 48 44 3. Óbuda, 1039 Budapest, Szent István út 23. tel.: 70 /22 22 300 WEBSHOP : www.tetofutar.hu

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

I. Az irányított égetés engedélyezése külterületen: 1. Az engedélyezés tárgya

I. Az irányított égetés engedélyezése külterületen: 1. Az engedélyezés tárgya 2015. március 5-én hatályba lépett az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 54/2014. (XII. 5.) BM rendelet (a továbbiakban: OTSZ), mely új rendelkezéseket tartalmaz a szabadtéri tűzgyújtásra, különösen

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Sajókápolna Község Önkormányzata Képviselő -testületének

Részletesebben

Edd minden nap! www.ingyenesmagazin.hu 3

Edd minden nap! www.ingyenesmagazin.hu 3 Edd minden nap! Spenót tojással ez lehetne az a tökéletes étel, amit a szervezetünk sohasem unna meg, hisz fogyasztásával csak lassítanánk a csontritkulás folyamatán. A spenót és a tojás mellett azonban

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

Porotherm Téglaházak Rendszere

Porotherm Téglaházak Rendszere Porotherm Téglaházak Rendszere 1 Mit nyújt a Porotherm Téglaházak Rendszere? Az építkezés nem kis vállalkozás Aki volt már építés közelében akár úgy, hogy saját házát építette, akár csak besegített másnak

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

TETÕ HELYETT MONDD: Bramac tetõcserepek Beépítési Útmutató

TETÕ HELYETT MONDD: Bramac tetõcserepek Beépítési Útmutató TETÕ HELYETT MONDD: Bramac tetõcserepek Beépítési Útmutató Bramac tetõcserepek Alpesi Protector, Classic Protector, Cristal tetõcserép Natura Plus, Duna tetõcserép Bramac Adria, Római tetõcserép Bramac

Részletesebben

Médiaajánlat 2012. Rólunk írták. logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére

Médiaajánlat 2012. Rólunk írták. logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére Médiaajánlat 2012 logisztikai és beszerzési döntéshozók, valamint beszállítóik elérésére Rólunk írták» Szakmailag az ország leghitelesebb szervezete.» Nagyszerű szakmai rendezvények.» Gyors és rugalmas

Részletesebben

É p í t ő. ö t l e t e k. Ajándék a vízbiztos és tartós tetőért! 1 tekercs Ajándék párazáró tetőfóliával Részletek kereskedésünkben!

É p í t ő. ö t l e t e k. Ajándék a vízbiztos és tartós tetőért! 1 tekercs Ajándék párazáró tetőfóliával Részletek kereskedésünkben! É p í t ő ö t l e t e k Felújítás, építkezés egy helyről Ajándék a vízbiztos és tartós tetőért! Róna és Hortobágy tetőcserép 135 Ft/db rézvörös, tégla 18 db/m 2 2.430 Ft/m 2 Minimum 1 tekercs Ajándék párazáró

Részletesebben

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-3/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015-2018

Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015-2018 Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Vas Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálata Megyei Jelnyelvi Tolmácsszolgálat Tolmácsszolgálat jele Leírás, hogyan lehet jelnyelvi tolmácsolást kérni. 2015-2018 A siket

Részletesebben

Dísznövény dekoráció. kölcsönzés

Dísznövény dekoráció. kölcsönzés Dísznövény dekoráció kölcsönzés Fontos tudnivalók: A Plantart 1991 óta foglalkozik dísznövény-dekorációk tervezésével, kivitelezésével, és ehhez kapcsolódóan rendezvények, kiállítások dísznövénydekorációjának

Részletesebben

Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról

Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Nemesgulács Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

Cserépkályha, kandalló minőségi zalaegerszegi kályhacsempéből.

Cserépkályha, kandalló minőségi zalaegerszegi kályhacsempéből. Cserépkályha, kandalló minőségi zalaegerszegi kályhacsempéből. Rögtön az elején egy tévhitet szeretnénk eloszlatni, mely a cserépkályha és a kandalló körül forog. Sokak számára az ülőpadlával, búbbal,

Részletesebben

a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. december 13-ai ülésére

a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. december 13-ai ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT Gazdasági és Területrendezési Bizottsága Szám: 02/228-2/2007. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. december 13-ai ülésére Tárgy: A Veszprém Megyei

Részletesebben

ÁRLISTA. Termék megnevezése Nettó egységár Bruttó egységár

ÁRLISTA. Termék megnevezése Nettó egységár Bruttó egységár Aljzatkiegyenlítő 25 kg/zsák 2008 Ft/zsák 2550 Ft/zsák Alu élvédő 2,5fm 157 Ft/db 200 Ft/db Alu élvédő 3 fm 189 Ft/db 240 Ft/db Alu öntapadó hézagzáró 50mm*50fm 551 Ft/db 700 Ft/db Áthidaló A10/1,0 1260

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő

Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő Ökoiskolai munkaterv 2014-15 Augusztus 29. Ökoiskola munkacsoport megalakulása Ökoiskolai munkacsoport megalakítása (munkaközösségenként 1 fő; 1 fő technikai dolgozó) Munkaközösségi vállalások elkészítése

Részletesebben

III. emeleti lakás Bp, XIII. Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu

III. emeleti lakás Bp, XIII. Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu III. emeleti lakás Terveket és kiirást készitette: GAIGAZA Kft. www.epulszepul.hu T: 06-20/526-2225 iroda@epulszepul.hu Kőműves Bontás (elvileg a társasház udvarán lehet depózni a sittet amig egy konténernyi

Részletesebben

MUNKAANYAG. Erdélyiné Kiss Rita. Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés

MUNKAANYAG. Erdélyiné Kiss Rita. Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés Erdélyiné Kiss Rita Szeletek készítése I. A követelménymodul megnevezése: Cukrászati termékkészítés A követelménymodul száma: 0536-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-032-30 SZELETEK

Részletesebben

Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.com

Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.com Ablakcsere buktatói Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.com 2014.08.12. 1 Bevezetés Mielőtt nyílászáró cseréjének beruházásába

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT

TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT TERÜLET FELOSZTÁS ELKELT 1-es lakás 2-es lakás 3-as lakás 4-es lakás lakás területe 81m2 lakás területe 81m2 lakás területe 81m2 lakás területe 76m2 erkély 2,2 m2 erkély 3,7 m2 erkély 2,2 m2 terasz 6,3m2

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. december 14-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

M E G H Í V Ó. 2011. december 14-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

Dunakeszi - Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén. Régióvezető: +36 (20) 439-5948 ZÖLDSÉG- GYÜMÖLCS

Dunakeszi - Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén. Régióvezető: +36 (20) 439-5948 ZÖLDSÉG- GYÜMÖLCS Dunakeszi - Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén etén EXTRA NYÁRI GUMIK MINDEN MÉRETBEN! Szerelés, centrírozás 4000 Ft/4db-tól! 2120 DUNAKESZI, Fő út 136. Mobil: +36-20/254-7820

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v N e m e s s z a l ó k K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9 5 3 3 N e m e s s z a l ó k, R á k ó c z i u. 1 5. Tel: 89/400-200; 30/278-1096 Fax.: 89/342-642 e-mail: nemesszalok@emw.hu Szám: 104-10/2014.

Részletesebben

55/2012. (X. 29.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet módosításáról

55/2012. (X. 29.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet módosításáról OptiJus Opten Kft. I. 55/2012. (X. 29.) BM rendelet 55/2012. (X. 29.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló 28/2011. (IX. 6.) BM rendelet módosításáról A 2012.11.13. és 2013.1.1. között

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 28. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám 98/2015.(V.28.) 99/2015.(V.28.) Megnevezése Napirendi

Részletesebben

Ásványi hőszigetelőlap. Ytong Multipor

Ásványi hőszigetelőlap. Ytong Multipor Ásványi hőszigetelőlap Tartalom Ásványi hőszigetelő rendszer előnyei... 5 Környezettudatos gondolkodás és fűtési költség-megtakarítás.... 6 Hosszú életű épületek, építési károk megakadályozása.... 7 Tömör,

Részletesebben

É p í t ő. ö t l e t e k

É p í t ő. ö t l e t e k Felújítás, építkezés egy helyről Érvényes: 2013. június 30 -ig É p í t ő ö t l e t e k Erre a kedvezményre már érdemes építeni! PRÉMIUM TETŐCSEREPEK akár FÉLÁRON! Akciós tetőcserép vásárlásakor egy 15.000

Részletesebben

Pekmuhely Rabapatona. pékműhely. Malom - közel 250 éves épület, a funkcióhoz szervesen kapcsolódik. közösségi funkció, pl. helyrajzi kiállítás

Pekmuhely Rabapatona. pékműhely. Malom - közel 250 éves épület, a funkcióhoz szervesen kapcsolódik. közösségi funkció, pl. helyrajzi kiállítás A falu Településfejlődés Katonai felmérések a faluról Közös használatú terek, épületek vizsgálata Választott telek és környezete Rábapatona Győrtől Sopron felé 20 km-re található 20 lakosú település a

Részletesebben

szeretettel meghívja Önt

szeretettel meghívja Önt III. évfolyam, 1. szám 2009. március Betűk és ajkak fennen hirdetik: Hogy a világ órjásilag halad; Mondják: az ember, ez erkölcsi lény, Tökélyesebb lesz minden perc alatt. Tompa Mihály MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA

Részletesebben

A Pannon GSM szerződés esetén kedvezményes készülék beszerzésére is van lehetőség az alábbiak szerint (2 év hűség nyilatkozattal).

A Pannon GSM szerződés esetén kedvezményes készülék beszerzésére is van lehetőség az alábbiak szerint (2 év hűség nyilatkozattal). Szabolcs Szatmár - Bereg Megyei Önkormányzat Pszichiátriai Szakkórháza Gazdasági Igazgató 4321 Nagykálló, Szabadság tér 13., Pf. 18. Tel: (42) 563-800, Fax.: (42) 563-890 E-mail: mpsz@kallokorhaz.hu Web:

Részletesebben

ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T

ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT H I R D E T É S I A J Á N L A T AZ ÉPÍTÉSINFO.HU CSOPORT Az Építésinfo.hu csoport 2008-ban a Szigetelésinfo.hu oldal elindulásával kezdte meg működését, ami a hazai piacon elérhető

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

KRÓNIKA. Emlékezünk. Városavató ünnepség Kistarcsán

KRÓNIKA. Emlékezünk. Városavató ünnepség Kistarcsán KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 005. október Ingyenes kiadvány 8. évfolyam 10. szám Emlékezünk November 1-jén, halottak napja elõestéjén megszépülnek a sírok, gyertyafénybe borulnak a temetõk. Azokra emlékezünk,

Részletesebben

KRÓNIKA. Kistarcsából város lett. Nyíltlevél a Szilasligeti Tagiskola megszüntetésérõl

KRÓNIKA. Kistarcsából város lett. Nyíltlevél a Szilasligeti Tagiskola megszüntetésérõl KEREPESI ÉS KISTARCSAI KRÓNIKA 005. július Ingyenes kiadvány 8. évfolyam 7. szám Kistarcsából város lett Tóth Szabolcs polgármester: Szeretnénk gratulálni Kistarcsa várossá nyilvánításához. Hogyan sikerült?

Részletesebben

A Mester háza a Strázsahegyen

A Mester háza a Strázsahegyen A Mester háza a Strázsahegyen 1171 Bp. Függőcinege u. 30./2 Chuck Norris eladja XVII. kerületi házát. Aki azt gondolta, hogy nem ér el idáig a Mester keze, az tévedett. Az ötlakásos sorházat Chuck 6 nap

Részletesebben

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: 2015. évi Civil keret felosztása Előterjesztő: Tóth Gyula

Részletesebben

Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget

Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget 2013 Kunsziget Termálfalu elhelyezkedése Kunsziget Győrtől 15 km-re, Hegyeshalom irányában található. A Budapest felől

Részletesebben

amihez mi is szeretnénk hozzájárulni hirdetésünkkel!

amihez mi is szeretnénk hozzájárulni hirdetésünkkel! Tisztelt Leendő Partnerünk, Hirdetőnk! Sikeres 3,5 évet tudhatunk magunk mögött, a pécelinfo.hu növekvése a mai napig töretlen. A 2009-es induláshoz képest 2011-re már elértük a 40-45 folyamatos péceli

Részletesebben

Kiváló energetikai minőség okostéglával! OKOSTÉGLA A+++

Kiváló energetikai minőség okostéglával! OKOSTÉGLA A+++ Kiváló energetikai minőség okostéglával! A+++ Megoldás falazatra Miért fontos a megfelelő téglaválasztás? Amikor téglaválasztás előtt állunk, gyakran nem is tudatosul bennünk, milyen fontos döntést kell

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011.

Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről. 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. Jegyzőkönyv a képviselő testület 2011. február 03-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Az önkormányzat 2011. évi költségvetése Írásos előterjesztés a meghívó mellékletét képezte II. sz. melléklet.

Részletesebben