ZALAI GYŰJTEMÉNY REPERTÓRIUM

Átírás

1 ZALAI GYŰJTEMÉNY REPERTÓRIUM

2 Zalai Gyűjtemény 45.

3 ZALAI GYŰJTEMÉNY REPERTÓRIUM Zala Megyei Levéltár Zalaegerszeg, 1999.

4 A repertórium a Deák Ferenc Megyei Könyvtárban készült. Szerkesztették KAPILLER IMRE - KISS GÁBOR A tanulmányokat lektorálta: SIMONFFY EMIL Számítógépes szedés és tördelés KRISKER ÉVA - RÓZSÁS BEÁTA ISSN ISBN A könyv megjelenését a Zalai Nyomda Rt támogatta. Kiadja a Zala Megyei Levéltár 8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. Tel.: 92/ , Fax: 92/ Felelős kiadó: Bilkei Irén

5 Degré Alajos és Szabó Béla emlékére

6

7 Németh József A Zalai Gyűjtemény előzményei, létrejötte I. Zala megyében viszonylag későn kerülhetett sor történeti témájú tanulmányokat közzétevő periodika létrehozására. Hazánk e táján még ma sincs az ilyen jellegű rendszeres kiadványozás hagyományos szellemi bázisául szolgálható humán jellegű felsőoktatási intézmény, s közgyűjteményei is hosszú időn keresztül kedvezőtlen feltételek között dolgozhattak. Keszthelyen ugyan már a század fordulóján megalakult a Balatoni Múzeum, de öt évtizeden keresztül javarészt csak kis létszámú tudományos műhelyként volt kénytelen az egyre növekvő elvárásoknak megfelelni. Intenzívebb fejlesztése idején pedig egy emberöltőnyi ideig Veszprém megyéhez tartozott. A megye nagy múltú levéltára és a főhivatású kutatót csak 1950 óta foglalkoztató nagykanizsai és zalaegerszegi múzeumok a hatvanas évekig egyszemélyes kutatóhelyként működtek. Mégis, a mai Zalai Gyűjtemény elődjének is tekinthető kísérletezés már korán, épp egy évszázaddal a Gyűjtemény előtt megszületett. Bátorfi Lajos, a Nagykanizsa szellemi és társadalmi életében kiemelkedő szerepet betöltött, sokoldalú és termékeny író, újságíró, szerkesztő között adta ki havonta megjelenő füzetsorozatát, Adatok Zalamegye történetéhez címmel. A mai kutató - ha egyáltalán megtalálja e füzeteket - már jobbára öt kisalakú kötet formájában veheti le azokat a polcról. Pedig a Zala megyei hírlapok és folyóiratok bibliográfiája című munka első tétele - az abc. rendje alapján - Adatok Zalamegye történetéhez Történeti folyóirat Nagykanizsa megj. havonként egyszer meghatározással épp e munkát tünteti fel. A látszólagos ellentmondás kulcsa, hogy a kor szokásának megfelelően a oldalas füzetes kiadványt a későbbi egybekötés szándékával, folyamatosan növekvő oldalszámozással adta ki Bátorfi. Minden füzet élén egy-egy rövid életrajz állt, mindegyik biográfia hőse valamilyen módon kötődött a megyéhez: Gál Imre, Spissich János, Pálóczi Horváth Ádám, Egervári Ignác, Csány László, Deák Ferenc, Horváth János püspök, Török János, Novák Krizosztom, Péteri Takács József, Kiss Pál, Csertán Sándor, Ramasetter Vince és mások. Az egyes füzetek, így az egész sorozat tartalma is rendkívül vegyes: történelmi kapcsolatú szépirodalmi munkák, népdalok, oklevelek, régi missilisek, útleírások, feltűnően sok helynév-magyarázat. A közölt szövegek csak egy része eredeti, legalább felük-harmaduk korábbi közlések átvétele. Így a szerzők közt találjuk Bethlen Miklóst, Baróti Szabó Dávidot, Spissich Jánost, Pálóczi Horváth Ádámot, Greguss Ágostot, Thaly Kálmánt, Edvi Illés Pált, Bitnitz Lajost, Rómer Flórist. A kortárs zalai szerzők közt gyakrabban szerepel Tuboly Viktor, a Nagykanizsán élő ügyvéd, Kővári Béla, az ekkor még ugyancsak kanizsai, később szombathelyi szerkesztő, Dervarits Kálmán, alsólendvai hivatalnok, szorgalmas helytörténész, író, 7

8 Mezriczky Pál, az idős kővágóőrsi ügyvéd-birtokos, Tárnok Alajos, a Batthyány uradalom jószágigazgatója és mások. Itt olvashatjuk a Zalaegerszegen született, Nagykanizsán diákoskodott Wlassics Gyulának egy korábban közzétett, még diákkorában írt rövid tanulmányát a zalavári apátságról. A közlemények egy része névtelen. Sajnos, Bátorfi füzetei kétévi megjelenés után megszűntek, azonban így is, 120 esztendő után is hasznos segédeszközei a zalai történeti kutatásoknak. Noha tanulmányainak egy része elavult - leginkább a helynév-magyarázatok -, de a legtöbb oklevél és missilis szövege ma már csak itt található meg. Ugyanis nagyobb részük azóta szétszóródott családi levéltárakból, az ősök szekrényének aljából került e lapokra, s eredeti példányukat a nehéz idők elpusztították. Csutor Imre, a megye kutató hajlamú alispánja később ugyan megjelentetett egy kritikai füzetet, abban azonban csak kisebb hibajavítást és pontosítást, adatkiegészítést adott, mintsem alapvető kritikát. (Észrevételek és Toldalékok Bátorfi Lajos úr Adatok Zalamegye történetéhez czímű munkájához. Zalaegerszeg, 1890.) Bátorfi vállalkozásának jelentőségét mutatja, hogy épp egy évszázadig nem volt méltó folytatása. Heti-, később napilapokban elvétve jelent meg egy-egy fontosabb forrásközlés, ma is figyelembe veendő rövidebb tanulmány, de történeti vonatkozású folyóirat nem indult. A hetilapok közül különösen fogékony volt a történelmi témák iránt a Borbély György gimnáziumi tanár által szerkesztett, közt Zalaegerszegen megjelent Magyar Paizs, amely nemcsak maga mögé sorakoztatta a gimnázium ez időben nagyon kiváló tanári karát, hanem az ország más tájain élő kutatókat is megnyert. Különösen jelentősek Csány Lászlóra vonatkozó közleményei. Az I. világháború után, 1920 őszén indult és majd négy évig tudott fennmaradni Zalaegerszegen a Göcsej. Vegyes tartalmú lap volt, alcíme szerint Zala vármegye szépirodalmi, tanügyi, népművelési, ismeretterjesztő és tréfás heti folyóirata. Kiadójának szándéka szerint minden vasárnap került volna az olvasók kezébe, valójában rendszertelenül jelent meg. Nem egészen négy esztendő alatt öt szerkesztő próbálkozott életben tartásával (Binder Rezső, Lengyel Ferenc, Weisz József, Hortobágyi Ágoston, Huhn Gyula). Folytatásának tekinthető az előbb Zalaegerszegen, majd Nagykanizsán között hetenként egyszer megjelent Visszhang, amely dunántúli irodalmi, művészeti és társadalmi hetilapnak hirdette magát. Inkább szándéka, mintsem színvonala tiszteletre méltó; jellemző, hogy 10 hónap alatt három szerkesztője váltotta egymást (Fülöp János, Huhn Gyula, Kempelen Béla) ban Kempelen Béla Dunántúli Kultúra címmel megpróbálta feltámasztani, de mindössze pár hónapig élt, s jelen ismereteink szerint közgyűjteményben fennmaradt példánya sincs. Öt évvel később Zalaegerszegen Udvardy Jenő tekintélyes ügyvéd tett kísérletet a Zalai Élet című sport, szépirodalmi és társadalmi hetilap megjelentetésére; szándé- 8

9 ka, energiája és pénze mindössze egy esztendőre volt elegendő. A szerkesztésben részt vett Fekete Károly, M. Ötvös Magda, Szűts Iván, ifj. Bődy Zoltán. Ezután évtizedekig nem jelenik meg Zala megyében kulturális, jellegű folyóirat. Szerencsére Nagykanizsán és Zalaegerszegen történelmi, irodalmi érdeklődésű szerkesztők gondozták a fontosabb heti- és napilapokat, az ő révükön több, témánk szempontjából is fontos közlemény található lapjaikban: Nagykanizsán a Barbarits Lajos szerkesztette Zalai Közlönyben, Zalaegerszegen pedig - főleg 1930-ig, Pesthy Pál szerkesztése idején - a Zalamegyei Újságban. Érdekes, néhány rész-sikert eredményező kísérlet volt N. Szabó Gyula vállalkozása az 1920-as évek második felében. Zalaországban, majd Zalaország címmel indított füzetes kiadványsorozatot, számonként külön borítóval, de szintén folyamatos oldalszámozással. Noha közben kénytelen volt nyomdát is változtatni, végül két tekintélyes kötet alakult ki a mindvégig csak általa írt könyvecskékből. Példaképe talán Eötvös Károly lehetett, szépirodalmi eszközökkel próbált történelmi témákat feldolgozni. Noha neves elődjének színvonalát nem érte el, két könyvének néhány részlete máig is figyelemre érdemes, nem egyszer forrásértékű is, egy-két témában azóta sem akadt folytatója (pl. a zalai zeneszerzőkről rajzolt arcképei) ben Szombathelyen indította Vasi Szemle címmel tudományos folyóiratát Pável Ágoston. Egy évtizeden keresztül nemcsak folyamatosan megjelent, hanem mindvégig megőrizte rendkívül magas színvonalát is. Néhány zalai vonatkozású téma már az első évfolyamokba is bekerült, elsősorban Vas megyei szerzők tollából ben Dunántúli Szemlévé alakult, alcíme szerint Vas, Veszprém és Zala vármegyék hely- és művelődéstörténeti folyóirata kívánt lenni. Ezt elősegítendő től társszerkesztőként szerepelt Suszter Oszkár, az egerszegi gimnázium tanára. Pável 33 tagú szerkesztőbizottságot is létrehozott, ennek 14 tagja Zalát képviselte. E grémium inkább csak jelképes, protokolláris testület volt, mintsem a folyóirat tartalmát bármiben is befolyásoló közösség. Nyolcan pedagógusok voltak (Bartha István, Boleratzky Gyula, Bödei János, Bucsics Gyula, Horváth Tibor Antal, Izsák Gyula, Kaposi Antal, Szerecz Imre), hárman tanügyi tisztviselők (Bogyay Tamás, Markos Jenő, Nagy Jenő), egy régész-író (az ekkor már nyolcvanhoz közeledő Darnay Kálmán), egy levéltáros (Fára József) és egy plébános (Pehm József). Tízen Zalaegerszegen éltek, ketten Keszthelyen, egy-egy bizottsági tag Nagykanizsán és Sümegen. A név és a célkitűzés változása alig növelte a zalai szerzők részvételét, talán csak az ígéretes néprajzi kutatónak indult Bödei János jelentkezett rendszeresebben, s Bogyay Tamás tett közzé néhány nagyon jelentős, ma is nélkülözhetetlen történeti, művészettörténeti tanulmányt Zala középkori műemlékeiről. Az ekkor Keszthelyen élő premontrei tanár, Horváth Tibor Antal szerepelt még több dolgozattal, ezek témája azonban szinte kivétel nélkül korábbi működése színhelyével, Vas megyével kapcsolatos. Több vasi szerző (Tóth János, Sztojalovszky Sándor, Fábián Mária és 9

10 mások) közleményei azonban a folyóirat ezen időszakából is nélkülözhetetlenek a zalai kutatók számára. Nem Zala megyében szerkesztették, de sokszálú kapcsolatban volt megyénk szellemi életével a Balatoni Szemle. A Magyar Földrajzi Társaság Balatoni Bizottságának hivatalos folyóirataként jelent meg 1942 áprilisa és l944 áprilisa között. Mivel akkor a Balaton fele Zala megyéhez tartozott, méltán tekinthetjük zalai érdekeltségű kiadványnak. Főszerkesztője a neves földrajz-tudós, a Balaton szenvedélyes kutatója, az ekkor már nyugdíjas egyetemi tanár, Cholnoky Jenő volt. 17 tagú szerkesztő bizottságában Zala megyét a keszthelyi születésű, de akkor már Budapesten élő Bulla Béla, Cholnoky korábbi munka-társa és utóda, valamint Dornyai Béla, a keszthelyi múzeum igazgatója képviselték. A folyóirat nem volt szűk körű földrajzos fórum, számos történelmi témájú tanulmányt is találunk benne. (Ekkor Zalában élő szerzői közül néhány: Sebestyén Gyula, Sebestyén Olga, Bogyay Tamás, Váth János, Moll Károly, Fára József, Demeter György, Morvay Gyula.) Sajnos, a háború miatt nem tudott igazán megerősödni, s hazánk német megszállása után meg is szűnt, azóta sincs méltó folytatása. Közel két évtizeddel később, 1963-ban Szombathelyen újra több megye közös folyóirata jelent meg, az Életünk. Vas, Veszprém, Zala és Győr-Sopron megyék tanácsa által fenntartott kiadványként indult, az első esztendőkben évenként három kötettel. Így nem volt szükség az akkoriban rendkívül nehezen megszerezhető folyóirat-engedélyre, az egyes számok nyomdába adását a Kiadói Főigazgatóság egyenként hagyta jóvá. Az évtized végén aztán az Életünk - máig is folyamatosan megjelenő, sikeres - folyóirattá alakult át. Zala megye 1971-ben kivált a fenntartók sorából. Az addig eltelt nyolc év során nem sikerült a zalai szerzők megfelelő arányú részvételét biztosítani. Ma már nehéz lenne megállapítani, hogy a szerkesztők elfogultsága vagy a zalai szerzők passzivitása volt a mérsékelt részvétel oka. Valószínű, hogy mindkettő. Az Életünk szépirodalmi jellegű (volt), de Tanulmányok rovata helyt adott történelmi, művelődéstörténeti közleményeknek is. A szépirodalmi részben gyakrabban, a kritikaiban elvétve jelentkeztek zalai szerzők, s nyolc év alatt mindössze négy zalai kutató öt történelmi dolgozata volt olvasható (Jakab Géza két alkalommal, Simonffy Emil, Fülöp István és Szentmihályi Imre egyszer-egyszer jelentkezett.). A verseket, elbeszéléseket most nem említve rajtuk kívül még néhány zalai vonatkozású könyvismertetést, szociográfiai jellegű riportot őriznek az Életünk kötetei (Borbás Györgyét, Czoma Lászlóét, Csordás Jánosét, Németh Józsefét) ben, miután nyilvánvalóvá vált, hogy Zala Megye Tanácsa kilép az Életünk fenntartóinak sorából, mind erőteljesebben jelentkezett az igény önálló zalai szép- II. 10

11 irodalmi - tudományos folyóirat indítására. Egy ilyen kiadvány már 1957-ben szóbajött. Június 5-én a Zalai Hírlapban közlemény jelent meg a Zalai Szemle ügyében. A tervezett periodika gazdasággal, kultúrával, történelemmel foglalkozott volna. Szerkesztőbizottsága is megalakult, levelezési címe a Levéltár volt. Nem sikerült felkutatnom, hogy kik álltak a kezdeményezés mögött, több jel arra utal, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (akkor még: Társadalom- és Természettudományos Ismeretterjesztő Társulat) megyei szervezete gondozta volna a kiadványt. Feltételezhető, hogy a Levéltár nem sokkal korábban ide helyezett, majd hamarosan el is távozó ambiciózus vezetője is az előkészítők között volt. Szeptember 12-én a Zalai Hírlap olvasói már arról értesülhettek, hogy a szerkesztőbizottság összeállította az első számot, abban mezőgazdasági, egészségügyi (trachoma, tbc), olajipari tanulmányok, a zalai népdalkincsről szóló dolgozat, valamint könyvismertetések, néhány vers szerepelt. Azt tervezték, hogy november elején a kötet meg is jelenik. Erre ma már ki nem deríthető okok miatt nem került sor. Három évvel később ugyancsak a Zalai Hírlapban Lázár Tibor cikke őrizte meg azt a szándékot, hogy a TIT az elvetélt kezdeményezést újra fel-karolta. Az új terv szerint a Szemle terjedelmének egyharmada művészeti, kétharmada ismeretterjesztő témájú lesz. Egyik példának a Borsodi Szemlét tekintette. Ez is megmaradt tervnek, aztán 12 esztendeig - többek közt az Életünk megjelenése miatt sem - szerepelt napirenden első negyedében megint csak a Zalai Hírlapban vita indult a létrehozandó folyóirat jellegéről. Többen (Varga Zoltán, Hontváry Gyula, Dömötör András, Ferencz Győző) vegyes tartalmú kiadvány mellett érveltek, mások (Markó Imre Lehel, Degré Alajos) inkább tudományos, Szentmihályi Imre honismereti szemle mellett sorakoztatott fel érveket. (A megszólalók közül különösen Hontváry Gyula nyugdíjas zalaszentmihályi tanító érdemel figyelmet: azonos azzal a Huhn Gyulával, aki fél évszázaddal korábban Göcsej, majd Visszhang néven már folyóiratot szerkesztett.) Címjavaslatokból bőséges a választék: Zalai Tanulmányok, Zalai Helytörténeti Kiadvány, Zalai Közlemények, Zalai Élet, Zalai Szemle, Tanulmányok Zala megyéről, Zrínyi utódai, Zalamentén, Zalai Tükör, Zalai Almanach, Zalai évkönyv. A vitát Kovács Lajos, a Megyei Tanács Művelődési Osztályának vezetője foglalta össze. Ő a vegyes tartalmú kiadvány mellett felhozott érveket érezte nyomósabbnak április 2-án már nyilvánosságra kerül a terv, hogy az új zalai kötet év végére megjelenik. Megalakult előkészítő bizottsága is (Kovács Lajos, Buni Géza, Háry Sándor, Németh József), de végül ez a szándék is elaludt, a rendszeresnek szánt zalai kiadvány azonban már a megvalósulás útjára lépett. Ez időre már megszűnt egy olyan sorozat, amely legfeljebb csak bibliográfiai értelemben, esetleg témája szempontjából tekinthető összetartozónak. A Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve 1960-ban jelent meg, ennek 23 tanulmánya különnyomatként, a Göcseji Múzeum Kiadványai sorozatcímmel, növekvő sorszámozással 11

12 is elkészült. Később újabb kiadványokra is rákerült ez az elnevezés (Holub József: Zala megye középkori vízrajza, Vörös Károly: Parasztmozgalmak Zala megyében a XIX. század első felében, Plander Ferenc: Göcseinek esmérete, Tóth János: Göcsej népi építészete, Degré-Gergelyffy-Valter: Az egervári vár története stb.). Az utolsó munka, amelyet e sorozat 30. kötetéül jelölt a kiadó, Müller Róbert: Régészeti terepbejárások a göcseji szegek vidékén című úttörő jellegű, ma is gyakran forrásul használt tanulmánya volt, 1971-ben. Valójában e sorozat ténylegesen soha nem létezett. A különnyomatok még egységes köntösben kerültek az olvasó elé, a többi kötet vagy füzet azonban mind tartalmában, mind terjedelmében és külső megjelenésében teljesen különböző volt. Hogy mennyire nem vált sorozattá, azt mutatja, hogy 29- nek jelölt számán a Kiadványai megjelölés helyett Közleményeit olvashatunk. A hatvanas évek végén Zala megyében is megerősödött a honismereti mozgalom. Gondozója egyrészt a Hazafias Népfront, másrészt a közművelődési intézményhálózat volt, szakmai bázisul a könyvtárak, levéltárak és a múzeumok szolgáltak. Több megyében helyismereti közlemények megjelentetésére is kísérletet tettek. Zalában 1970-ben jelent meg a Göcseji Helikon Honismereti Közlemények. Elnevezése Pálóczi Horváth Ádám, az között Petrikereszturon élt sokoldalú, termékeny költő által a környékbeli nemes kisasszonyokból szervezett irodalmi körre emlékeztet. (Az 1973-ban megjelent 7. kötet e kör fennmaradt műveit adta közre.) 1975-ig összesen 9 száma készült el, meglehetősen egyenetlen időközökben, hiszen 1972-ben és 1974-ben egyetlen kötet anyagi feltételeit sem sikerült biztosítani. Csak karton borítója készült a Zalai Nyomdában, szövege rotaprint eljárással a Megyei Könyvtárban, annak javuló technikai lehetőségeit kihasználva. A számok többsége tanulmányokat közölt, s a szerkesztő törekedett arra, hogy a közlemények többségét egy-egy téma, személy köré csoportosítsa (Borbély György, Kisfaludy Sándor, Pais Dezső, Gönczi Ferenc). Három száma önálló, teljes kötetnyi munka (Vaska Miklós: Húsz küzdelmes év, Péterffy Ida: Horváth Ádám levelezése poétriáival, Németh István: Gépállomások Zalában.). Az egyes tanulmányok színvonala nagyon egyenetlen, lelkes amatőr dolgozatok szomszédságában sok újdonságot hozó, magas színvonalú közleménnyel is találkozhatunk.(főleg Simonffy Emiltől, Degré Alajostól, Bödei Jánostól.) Mivel a számok ma már alig hozzáférhetők, érdemes lenne a legszínvonalasabb, időtálló közleményekből egy válogatást megjelentetni. A kiadvány létrehozója, lelke Fülöp István volt. Pályáját tanítóként kezdte, tól dolgozott Zala megyében. A hadifogságból hazatérve a Népművelési Hivatal munkatársa, 1946-ban a Zalai Táj-és Népkutató Intézet megszervezője, irányítója. Rövid ideig újra tanító, levéltáros, 1953-tól a Megyei Könyvtár vezetője. A forradalomban vállalt szerepe miatt 1957 tavaszán letartóztatták, elítélték, szabadulása után fizikai munkás, dekoratőr, újra tanító után több falutörténeti kiállítást szervezett, a honismereti szakkörök megyei szakreferenseként sikeres szervezőmunkát 12

13 végzett között a Megyei Könyvtár munkatársa, majd két évig a Magyar Olajipari Múzeum könyvtárosa. A zalai helytörténeti kutatás jelentős személyisége volt. Rendkívül lelkes, szívós szervezőmunkával a kiadvány ügyének megnyerte a honismereti mozgalmat istápoló Hazafias Népfront megyei szervezetét, a Megyei Tanács Zalaegerszegi Járási Hivatalának vezetőit, elsősorban Borda László elnökhelyettest. Az első hat számot nagy létszámú, 10 fő körüli szerkesztőbizottság jegyezte. (Köztük Berki Gergely egervári iskolaigazgató, Bödei János tanító, a harmincas években ígéretesen induló néprajzos kutató, Hontváry Gyula nyugdíjas zalaszentmihályi tanító, korábban író, szerkesztő, egy időben kisgazdapárti politikus, Németh László megyei könyvtárigazgató, Czugh Dezső fazekas, az őrségi fazekasság múltjának kutatója, Gaál Károly könyvtáros, Kovács Antal hottói tanító, szakfelügyelő, Simonffy Emil levéltáros, Borda László a Járási Hivatal elnökhelyettese.) E névsor azonban inkább csak névleges testületet, tekintélyt adó hátteret igazolt, mintsem munkát végző közösséget. Valójában a szervezés, szerkesztés, a szükséges pénz előteremtése Fülöp István érdeme volt. (Egy-egy szám megjelenését segítette a Járási Hivatal, Pacsa község Tanácsa, a Kisfaludy Sándorról szóló tanulmányok kötetét Balatonfüred Tanácsa stb.) A 7. számtól némileg szilárdabb intézményi háttérként a Megyei Könyvtár vállalta a gondozást, ettől kezdve a szerkesztőbizottság is kisebb létszámú, hatékonyabb testület lett (Degré Alajos, Simonffy Emil, Németh László és Németh József). A Göcseji Helikon utolsó, kilencedik száma 1975-ös évszámmal jelent meg, s vele a sorozat meg is szakadt. A megszűnés fő oka, hogy Fülöp István 1975 októberében, 62 éves korában meghalt. A Göcseji Helikon kényszerű megszűnése már mégsem hagyott űrt maga után, mert ez évben feléledt a remény, hogy több történelmi profilú zalai periodika is megerősödhetik. Épp 1975-ben jelent meg a Zalaegerszegi Füzetek első száma (Degré-Simonffy: A zalaegerszegi Központi Elmei Iskola története), majd a következő évben Müller Veronika: Az egerszegi vár a XVII. században. Egy évvel utóbb a Zalaegerszeg utcaneveinek történetét, az utcák nevének magyarázatát, a névadók rövid életrajzát tartalmazó füzet is közérdeklődést keltett. (Anyagát javarészt még Fülöp István gyűjtötte, a végleges formába öntést Benczéné Nagy Eszter levéltáros és Markó Imre Lehel nyelvész, pölöskefői plébános végezte.) E próbálkozás is rövid idejűnek bizonyult, utolsó, negyedik darabjaként nyolc évvel később, 1985-ben jelent meg Oroszy Zoltán tanulmánya: A zalaegerszegi általános iskolák negyedszázados története, (A sorozat 13 évvel később, hasonló céllal, megújult formában, 1998-ban indult újra.) A korábban már összefoglalt, 1972 tavaszán zajlott hírlapi eszmecsere is előkészítette, hogy 1973-ban megindult a Zalai Tükör. Felelős kiadója Kovács Lajos, a Megyei Tanács Művelődési Osztályának vezetője volt. Kitalálója, szerkesztője, egy ideig rendkívül magas színvonalú gondozója Baranyai György, a megyei művelődési osztály főelőadója szeptemberében jelent meg első kötete, Szépirodalom, művé- 13

14 szet címmel. Nagyon előrelátóan, széles látókörrel szerkesztett, Zala megye irodalmát mindaddig legteljesebben bemutató, színvonalas válogatás, több mint negyedszázad után újraolvasva is csak tisztelettel adózhatunk a válogatónak, gondozónak. Nemcsak az akkor Zalában élő legjelentékenyebb - vagy leginkább ígéretes - alkotókra terjedt ki a figyelme, hanem a megye szellemi örökségére is, Vajda Lajosra, Hevesi Sándorra, s a megyét érintő témák elemzésére is rangos szakembereket tudott megnyerni: Bajkay Évát, Czenner Mihályt, László Annát, Bécsy Tamást, Tüskés Tibort, Pomogáts Bélát. Hasonlóan sikeres volt az 1974-es első kötet is, melynek témája: zalai eseményei. E kötet újdonsága, hogy a tapasztaltabb zalai szerzők - Degré Alajos, Simonffy Emil, Kerecsényi Edit - mellett fiatal szerzőpárost is avatott, Vajda László és Vajda Lászlóné tanárokat, akiknek közös tanulmánya zalai eseményeiről negyedszázaddal utóbb, a szabadságharc 150. évfordulójának ünnepe alkalmából is rendkívül jól felhasználható volt. Az utókor mércéjét már épp csak hogy átviszi a szintén 1974-es Társadalomtudományi tanulmányok című kötet ben az Emberek, évek, események címet viselő összeállítás már megrekedt a napi politika szolgálatának szintjén, talán nem véletlen, hogy Baranyai György nevét is hiába keressük akár a címlapon, akár annak verzóján. A Pais Dezső emlékülés Zalaegerszegen címmel, 1975-ös évszámmal közzétett utolsó szám az előző évben itt rendezett Pais Dezső emlékülés nagyon rangos előadásait gyűjtötte csokorba. Ennek kolofonjában újra - sorozatszerkesztőként - ott találjuk Baranyai György nevét. A kötetet Ördög Ferenc és Szathmáry István gondozták. Így jelképesen, szép búcsúval zárult a Zalai Tükör. A hetvenes évek elejére Zala megye tudományos életében több olyan kedvező változás történt, melyek közelebb hozták a tudományos folyóirat lehetőségét. Mind létszámában, mind képzettségében megerősödött az értelmiség, több középiskolai tanár kedvet is, lehetőséget is kapott a tudományos kutatásra. Hosszú vajúdás, zsákutcák után 1972-ben megalakult a megyei múzeumi szervezet, 1973-ra befejeződött a Göcseji Múzeum új, tágasabb otthonának kialakítása, megnyíltak kiállításai. Stabil régészeti kutatómunka indult meg, gyümölcsöző együttműködés alakult ki több országos hatókörű intézménnyel, előbb az ELTE Régészeti Tanszékével, később az Országos Műemléki Felügyelőséggel, majd a MTA Régészeti Intézetével is. Eredményeként megindultak előbb a zalalövői ásatások, majd megkezdődött a Kis-Balaton régészeti kutatásának előkészítése. Régi adósságot pótolva sor került több középkori műemlék kutatására, majd helyreállítására is. Nagykanizsán is régész munkatárs kezdhetett munkához, s belátható közelségbe került néprajzos, történész, III. 14

15 művészettörténész szakember alkalmazása ben a keszthelyi Balatoni Múzeum négy rangos kutatóval került a zalai múzeumi szervezetbe. Ez időre már Zalaegerszegen a Magyar Olajipari Múzeum is rangot szerzett magának. A Zala Megyei Levéltár élére új vezető került, Simonffy Emil. A korábbi igazgató, Degré Alajos előbb főlevéltárosként, majd nyugdíjasként szerződéssel megmaradt az intézmény munkatársának. A vezetői gondoktól mentesülve (és 1956 után történt háttérbe szorítása után rehabilitációs szándékkal is) nagyobb szerepet kaphatott a magyar tudományos életben. Ugyancsak nyugdíjasként visszakerült az között főlevéltárosként itt dolgozó Szabó Béla. Hamarosan az épület bővülésével, a raktározási körülmények javulásával együtt itt is megindult a személyi fejlesztés. Fiatal, tehetséges kutatók kerültek a levéltárba, megalapozva mai jó teljesítményét. A Megyei Könyvtár 1967-ben költözött új, bár az igényekhez mérten szűkös épületbe; de így is lehetővé vált ugrásszerű fejlesztése. A közönségszolgálaton, a közkönyvtári feladatok jobb ellátásán kívül megerősíthette megyetörténeti gyűjteményét. Az évtized második felében két jól képzett, fiatal kutató emelhette könyvtári eszközökkel is magasabb szintre Zala múltjának jobb megismerését. Reális célként mindhárom intézmény célul tűzhette ki az országos átlaghoz való felzárkózást, legalábbis közelítést ben a múzeumok, pár évvel később a levéltárak is a megyei tanácsok fenntartásába kerültek. A változás sok vitát váltott ki, de ettől datálható az intézmények gyors fejlesztése. Ennek egyik jele az intézményi évkönyvek, gyűjtemények számának növekedése ban indította el évkönyv sorozatát a Vas, a Veszprém és a Nógrád Megyei Múzeum. Különösen az 1970-es évek elején vált gyorsabbá a bővülés ban a Szolnok megyei múzeumi szervezet már tizennegyedikként indított évkönyvet. Somogy is ekkor, de itt már 1970 óta megjelent a máig is változatlan formátumú Somogy megye múltjából című levéltári évkönyv. Reálissá vált az igény, hogy hasonlók Zalában is meginduljanak. Ennek anyagi feltételei azonban rendkívül nehezen voltak biztosíthatók. Ekkoriban is érvényesült a költségvetés bázisszemlélete: minden évben sikerült ugyan emelni az intézmény rendelkezésére álló összeget, de Zala megyében a könyvtárnál, a levéltárnál és a múzeumnál az induló alap ez időben még rendkívül alacsony volt. Az intézmények vezetői reálisan számoltak azzal is, hogy a külön-külön tervezett kiadványsorozatoknak nemcsak anyagi feltételei biztosíthatók nehezen, hanem a rendelkezésre álló szellemi kapacitás is ígéretes, de a magas színvonalú, folyamatos kiadványozásra még nem elegendő. Voltak előzményei a múzeumi évkönyv kiadásának is ban jelent a ténylegesen tíz éves Göcseji Múzeum jubileumi emlékkönyve, 1969-ben a jogilag fél százados nagykanizsai Thury György Múzeum jelentkezett reprezentatív évfordulós kötettel, hamarosan pedig a megye új múzeuma, az Olajipari adott számot munkájáról és lehetőségeiről szép évkönyvében. Bár az eredmény tiszteletre méltóan rangos volt, kiderült, hogy rendszeressé tételükre még nem elegendő az erő. Az új kiadvány előkészítői 15

16 abban is egyetértettek, hogy nem folyóiratot kell indítani - ennek jogi akadályai is voltak -, hanem célszerű évenként három kötetet tervezni ra kialakultak egy közös, évenként három alkalommal megjelent kötet tervének körvonalai. Programját Baranyai György, a Megyei Tanács Művelődési Osztályának munkatársa, Németh József, a megyei múzeum, és Simonffy Emil, a Levéltár igazgatója dolgozták ki. Több szóbajött címváltozat után a Zalai Gyűjteményben állapodtak meg. Ma már nehezen lenne kideríthető, hogy ki tekinthető a névadónak. Az ihlető minta bizonyosan a reformkor 1817-től megjelenő folyóirata, a Tudományos Gyűjtemény volt. Az előkészítők egyetértettek abban, hogy a közösen tervezett kiadvány szerkesztésére Degré Alajost célszerű felkérni. Ő vállalta, s 1984-ben bekövetkezett haláláig kezenyomát viselte, gondosságát dicsérte minden szám. Neve az első 20 számon általában szerkesztőként, a 12. és a 18. számon sorozat-szerkesztőként olvasható, s mivel több számot is előkészített, a 21., 23., és a 27. számokon gyászkeretben - a szerkesztést befejező levéltáros: Halász Imre, Bilkei Irén, illetve Foki Ibolya mellett - még szerkesztőként az ő neve is ott szerepel. Degré Alajos 1909-ben Zalaegerszegen született, tanulmányait már Budapesten végezte, a családi hagyományt folytatva jogász lett; érdeklődése hamarosan a jogtörténet felé fordult. A pécsi egyetemen a jogtörténet oktatója, a forradalom pécsi eseményeiben való részvétele miatt büntetésül előbb a szolnoki, majd 1958-tól a zalaegerszegi levéltár munkatársa, ig igazgatója, 1977-ig főlevéltárosa. Az 1970-es évek második felétől tanított az egyetemen is, ahol 1982-ben egyetemi tanári címet kapott. Zala megye tudományos életének megbecsült alakja volt. Szülőházának falán tábla őrzi emlékét, nevét viseli a levéltár által alapított és gondozott honismereti alapítvány. Szülővárosának, három évtizedes munkálkodása színhelyének posthumus díszpolgára. Költségvetési megkötöttségek miatt az első három szám kiadója a Megyei Tanács Művelődési Osztálya volt. Ezzel együtt kénytelen volt elvégezni a szerződések kötésével, a honoráriumok kifizetésével járó napi munkákat is. Példaszerű ügyintézését Baranyai György végezte. A negyedik számtól, 1977-től a kiadó a Zala Megyei Levéltár lett. Ettől kezdve Simonffy Emil, nyugdíjba vonulása után utóda, Gyimesi Endre, az ő polgármesterré választása után, 1995-től Bilkei Irén lett a Gyűjtemény anyagi és javarészt szellemi gazdája is. Az első két szám szerkesztőbizottságában szerepelt Degré Alajos szerkesztő, Kerecsényi Edit és Németh József múzeumigazgató, Simonffy Emil levéltárigazgató és Török Károly, az MSZMP Oktatási Igazgatóságának vezetője. A 3. számtól a szerkesztők közé került a Megyei Könyvtár igazgatója, majd a 4. számtól - ennek kiadója már a Levéltár volt - Baranyai György is. A 13. számtól bővült a bizottság: 1979-től Keszthely újra Zala megyéhez tartozott, ezért a bizottság tagja lett a Balatoni Múzeum és a Helikon Kastélymúzeum igazgatója is (Müller Róbert, illetve előbb Rakos József, majd Szántó J. Zoltán). A bővülés egyik anyagi hasznaként a 17. kötet anyagi fedezetét a Helikon 16

17 Kastélymúzeum és Könyvtár biztosította. (Petánovics Katalin: Liber contractuum. A keszthelyi Festetics uradalom szerződései.) A bizottság néhány tagja az első esztendőkben ténylegesen részt vett a munkában (Baranyai, Németh, Simonffy), a teljes szerkesztőbizottság rendszeres munkát soha nem végzett, legfeljebb alkalmai tanácsadó, utólag véleményező testületnek tekinthető. A bizottság szerepe egyre csökkent, feladatkörét mindinkább egyrészt a szerkesztő, másrészt a Levéltár igazgatója, mint kiadó töltötte be táján, a 15. számtól kezdve a Gyűjtemény már egyértelműen a Megyei Levéltár szellemi termékének tekinthető, a 21. számtól kezdődően már formálisan sem szerepel a szerkesztőbizottság. A címlapok, a megjelenési évszámok nem vallanak arról, legfeljebb az emlékezet őrzi, hogy között csak rendkívül nagy erőfeszítéssel lehetett fenntartani a Zalai Gyűjteményt. Ez időben a művelődési intézményeket érzékenyen érintette egy takarékossági kampány, amely elsősorban a kiadványokat és az úgynevezett nagy rendezvényeket (fesztiválokat, nyári szabadtéri előadásokat, konferenciákat) kívánta visszaszorítani. Szerencsére, különböző praktikákkal ezek hatását sikerült kivédeni, s ha több egyeztetés, pénzátcsoportosítás árán is, a megjelenést sikerült folyamatossá tenni. Ebben nagy része volt a kiadásért felelős Simonffy Emilnek és Baranyai Györgynek, aki szívósságával, taktikai érzékével a nehézségek nagyobb részét segített elhárítani. Köszönet illeti a Megyei Tanács akkori vezetőit, Újvári Sándor elnököt és Koplár Lajos elnökhelyettest, akik mindvégig támogatták a Zalai Gyűjtemény fennmaradását. A Zalai Gyűjtemény első száma zalai szerző munkája: Blázy Árpád: A gyógyszerészet megjelenése és fejlődése Zala megyében Blázy nem főhivatású kutató, hanem gyakorló gyógyszerész, műve eredetileg doktori disszertációnak készült. Ma már történelmi érdekesség, hogy a kötet lektora Antall József, az Orvostörténeti Múzeum igazgatója volt. A sorozat később is hű maradt ehhez a hagyományhoz, s lektorálásra minden esetben a szakterület kiváló szakembereit, lehetőség szerint Zala megyétől független szaktekintélyeket kért fel. Többször előfordult, hogy egy-egy tanulmányt ketten is lektoráltak. (Negyedszázad után talán nem érdektelen néhány lektor nevét - időrendben - megörökíteni: Vörös Károly, Varga János, Kodolányi János, Csizmadia Andor, Barabás Jenő, Bónis György, Szabad György, Hanák Péter, Mócsy András, Győrffy György, Komlovszky Tibor, Heckenast Gusztáv, Szolnoky Lajos, Mészáros István, Olsvai Imre, Csapody Csaba, Benda Kálmán, Benda Gyula, Wellmann Imre, Kanyar József, Kralovánszky Alán, Fügedi Erik, Für Lajos, Julow Viktor, Balassa Iván, Entz Géza, Kresz Mária, Hajdu Lajos, Tilkovszky Lóránd, Engel Pál, Kállay István, Fülöp Géza, Gergely András, Landeszmann György, Hegedüs B. András, Spira György, Szakály Ferenc, Bácskay Vera, Gergely Jenő, Pogány Ö. Gábor, Bóna Gábor, Perjés Géza, Pölöskei Ferenc, Rainer M. János stb.) 17

18 E - korántsem teljes - névsor igazolja egyrészt a szerkesztő Degré Alajos igényességét, másrészt tudományos kapcsolatainak tágasságát. Nevük megörökítésével e sorok zalai szerzője egyúttal szeretné köszönetét is kifejezni, hogy észrevételeikkel, tanácsaikkal nemcsak az egyes tanulmányokat, hanem a megye tudományos életét is erősítették. A szerzőkön, szerkesztőkön kívül nekik is köszönhető, hogy a Zalai Gyűjtemény a provinciában jelent ugyan meg, de - legalábbis a krónikás hite szerint - soha nem vált provinciálissá. A Zalai Gyűjtemény alapítóinak eredeti szándéka szerint önálló, kötetnyi munkákat és tematikus tanulmányköteteket adott volna közre. E szándékot az első másfél évtizedben azonban csak egyetlen alkalommal sikerült valóra váltani: a 6. szám kizárólag régészeti tanulmányokat tartalmazott. Célszerű volt mielőbb megjelenési lehetőséget biztosítani az elkészült dolgozatoknak, hiszen ezzel nemcsak a szerzőket lehetett serkenteni, hanem a közgyűjtemények rangját is növelni. Ezért 1978-tól kezdve rendszeressé váltak a Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból című kötetek. Később, a körülmények változása után vissza lehetett térni az eredeti szándékhoz, a tematikus kötetekhez. (30: Kossuth kormánybiztosa, Csány László, 31: Művelődéstörténeti tanulmányok, 34: Gazdaságtörténeti tanulmányok, 36: Hadtörténeti tanulmányok stb.) A tematikus számok közt célszerű említenünk három Zalaegerszegen rendezett konferencia előadásainak közzétételét is (27: A déldunántúli aprófalvak és szórványok település- és társadalomtörténete, 41: Iskola és társadalom, 43: A Batthyány-kormány igazságügyi minisztere). A Zalai Gyűjtemény első, országos figyelmet keltett kötete az 5. volt: a Tanulmányok Deák Ferencről 1976-ban jelent meg. Közel negyedszázad után érdemes felidéznünk létrejöttének körülményeit körül Zala megye közgyűjteményei, a Megyei Tanács vezetőinek egyetértésével szerettek volna Deák Ferenc emlékének méltó konferenciával tisztelegni. Az első alkalom erre 1976, halálának századik fordulója lett volna. Az ennek jóváhagyására jogot formáló szervek, személyek hoszszabb halogatás után sem engedélyezték, azon ürüggyel, hogy nem a halál, hanem a születés szintén közelgő évfordulója lenne erre alkalmas. Kétséges volt, hogy erre 1978-ban sikerül-e lehetőséget teremteni, ezért Degré Alajos vállalkozott a kötet szerkesztésére. Méltatása nem e sorok írójának tiszte, csupán a szerzők felsorolását, s annak említését tartja célszerűnek, hogy a külső megjelenését tekintve is tekintélyes kötet már 1979-ben elfogyott! Szerzői: Csizmadia Andor, Takács Imre, Szentmihályi Imre, Sándor Pál, Takács Péter, Degré Alajos, Szabad György, Sarlós Béla, Hanák Péter, Komjáthy Miklós, Vörös Károly, Máthé Gábor. A kötetet a Hernádi László Mihály által összeállított Deák-bibliográfia teszi teljessé. A Zala megyében legtöbbet forgatott kötetek közé tartozik a 10. számként megjelent Hallottad-e hírét Zalaegerszegnek című zalai népdalgyűjtemény, Vajda József öszszeállítása. Két évtizede énekkarok, hagyományőrző csoportok műsorának egyik 18

19 forrása, hanglemez kiadásához szolgált indítékul, s arra is van példa, hogy elismert zeneszerzők dolgozták fel a benne talált értékeket. Főleg 1998-tól vált keresetté a 33. szám: A szabadságharc zalai honvédei A kötet Molnár András hozzáértését, kitartását dicséri; nagyon sok településen ebből tudták meg, hogy elődeik közül kik szerepeltek a szabadságharcban, adatai alapján kerülhetett sor elfeledett honvédsírok felújítására, becsben tartására, a települések 1848-as honvédeinek nevét megörökítő emlékművek állítására. Negyedszázadon keresztül sikerült megőrizni a Gyűjtemény zalai jellegét. Minden tanulmánya valamilyen módon kapcsolódik a megyéhez, legfeljebb a három konferencia-kötet előadásainak közvetlen kapcsolata nem nyilvánvaló. Ugyanakkor sikerült a bezártságot, a szűkkeblűséget is elkerülni, ezért jelenhetett meg Varga János kötete: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete, 15. számként, 1980-ban. Több mint 120 szerző szerepel az eddig megjelent kötetekben, jó néhányan többször is. Nagyjából fele vagy Zala megyében él, vagy pályájuk egy szakasza ide kötötte őket. Mindegyikük Zala megyével kapcsolatos kutatásait tette közzé. Csak részben jelent kivételt Müller Róbert munkája: A mezőgazdasági vaseszközök fejlődése Magyarországon a késői vaskortól a törökkor végéig I-II. (19. szám, 1982-ben). Ennek megjelentetését nemcsak a szerző zalai munkássága, a téma jelentősége, hanem az is indokolta, hogy Zala megye a Keszthelyi Egyetem révén a mezőgazdasági kutatásoknak is egyik színtere lett. Az elmúlt negyedszázadon át a Zalai Gyűjtemény - hitünk szerint - meg tudta őrizni színvonalát, némi tekintélyre is szert tehetett. Ebben sok egyéb mellett része volt annak, hogy egyrészt törekedett hű maradni vállalt céljaihoz, másrészt folyamatosan igyekezett alkalmazkodni a többször is változott körülményekhez. Létének első tucatnyi esztendejében lényeges módosításra nem került sor, lassú átalakulása, változása tól figyelhető meg. Az évtized második felében megerősödött a megyében dolgozó, esetleg a másutt élő, de zalai témák iránt is érdeklődő szakemberek csoportja, lehetővé vált a hosszabb távra tervezés ben a megye múzeumi szervezete önálló kiadványt indított Zalai Múzeum címmel. Erre nemcsak erőinek gyarapodása késztette, hanem egyéb tényezők is. Egyrészt mind nehezebbé vált a nemzetközivé bővült cserepéldány-kapcsolatokat a Zalai Gyűjteménnyel kielégíteni, másrészt az intézmény több nemzetközi konferenciát is rendezett, alkalmanként német nyelvű előadásokkal, ezeket kötelessége volt megjelentetni, e feladatokat pedig a Zalai Gyűjtemény már nem vállalhatta. Ekkoriban az olvasóközönség már kevésbé elégedett meg a puritánabb, feketefehér címlappal, jó néven vette a színesebb, legalább rajzos, ábrás borítót. Közeli IV. 19

20 lehetőségként kínálkozott a számítógépes szerkesztés. Ez nemcsak új feladatot, hanem a kiadás olcsóbbá tételét, a rugalmasabb, gyorsabb megoldások alkalmazását is lehetővé tette. Ezzel együtt kibővültek az egyéb publikációs lehetőségek is. Mindezen változások nagyjából a személyi feltételek módosulásával is találkoztak ben meghalt Degré Alajos, hamarosan nyugdíjba vonult Simonffy Emil, a kiadó Megyei Levéltár igazgatója is. Utóda, Gyimesi Endre jól érzékelte a módosítás szükségességét, s ismerte fel a megszüntetve megtartás egyedül célravezető útját. Kísérletet tett honismereti kiadvány szerkesztésére is, sajnos, a Nótárius címmel megindított, a zalai honismereti mozgalom folyóiratának szánt füzetek a körülmények változása miatt nem tudtak tartósan fennmaradni től kezdődően a Gyűjtemény már nem kizárólag költségvetési források felhasználásával jelent meg. A levéltár átgondolt pályázati gyakorlata segítségével megszerezte az Országos Tudományos Kutatási Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, a Zala Megyei Történelmi Emlékbizottság, a Zala Megyei Pedagógiai Intézet hathatós segítségét, a Zalai Nyomda számottevő kedvezményét. Balog Elemér: Göcseji szólások és közmondások című, régóta kéziratban lévő adattára közzétételének költségeit az idős szerző családja gyűjtötte össze, biztosította, mintegy születésnapi ajándékként. A Gyűjtemény életében gyakoribbak lettek a forrásközlések, újra megjelentek a tematikus számok, s jó választásnak bizonyult a kötetek külsejének átalakítása is. Ezzel együtt nekünk, akik negyedszázada még ott bábáskodhattunk a Gyűjtemény indítása körül, azt is jó szívvel tudomásul kellett vennünk, hogy a címlapról eltűnt, s csak a belső oldalon található meg a Zalai Gyűjtemény megnevezése és a növekvő sorszámozás. A változtatás azonban indokolt, s nem is előzmények nélkül történt. Még 1978-ban a szerkesztőbizottság felkérte Tóth Istvánt, a Helikon Könyvtár akkori munkatársát az addig megjelent számok értékelésére. Már akkor felmerült, hogy a könyvtári bibliográfiákban gondot okoz a folyóiratra emlékeztető és az esetleges külön, önálló cím együttese. Szerzőként - a Gyűjtemény köteteit forrásként használva - mi magunk is többször kerültünk zavarba a kissé bonyolult hivatkozás jelölésekor. A kiadó szerencsére a változtatások közben is ragaszkodott a formátumhoz: könyvtári polcunkon egymás után sorakoztatva az eddig megjelent, 44 (a dupla számok miatt valójában 47) kötetet, külsejükben is egységesnek tekinthetjük azokat. Jó érzés, hogy az előzményeket és a negyedszázados múltat összefoglaló visszatekintés nem lezárás, nem nekrológ, hanem a negyedszázados folyamatosságnak tisztelgő számvetés. Készül a 26. esztendejébe lépő Zalai Gyűjtemény 45. kötete. Vele Bél Mátyás nagy országismertető művének Zala megyét bemutató fejezete kétszázhatvan esztendős kéziratos szendergésből válik hozzáférhetővé. * 20