N A P L Ó Január 3. Január 8. Január 9. Január 12. Január 13. Január 18. Január 19. Január 20.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "N A P L Ó 2010. Január 3. Január 8. Január 9. Január 12. Január 13. Január 18. Január 19. Január 20."

Átírás

1 N A P L Ó Január 3. Csáky Csongor a gödöllői székhelyű Pelikán Rádió Szikla c. műsorában Budaházy Árpád műsorvezető kérdéseire tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség elmúlt évi tevékenységéről. Január 8. Az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskolában 14 diák, valamint Koronka Lajos igazgató és az iskola két tanára részvételével megalakult a Rákóczi Szövetség iskolai szervezete. Az iskola igazgatójának köszöntő szavai után a Szövetség képviseletében Csáky Csongor ismertette a Rákóczi Szövetség tevékenységét, majd a jelenlévők kifejezték csatlakozási szándékukat és három fős elnökséget választottak. Közülük az egyik elnökségi tag az iskola tanára, a másik két elnökségi tag diák. Koronka Lajos igazgató ígéretet tett arra, hogy az iskola vezetése sokrétűen támogatni fogja az elinduló szervezet működését. Január 9. A Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete a helyi Lengyel József Gimnázium és Szakközépiskola Dísztermében megtartotta hagyományos emlékünnepségét a Don-menti csaták során elesett és eltűnt magyar honvédek tiszteletére. Köszöntőt mondott Nagy Csaba, a szervezet elnöke, megemlékező előadást tartott Póczos Tamás, az iskola történelemtanára. Lentiben az Önkormányzat megtartotta szokásos Város-napi ünnepségét. Az ünnepségen a Város Tiszteletbeli Polgára címmel tüntették ki Halzl Józsefet, továbbá Böjte Csaba ferences-rendi szerzetest és Vladislav Lipicset Szlovénia korábbi budapesti nagykövetét. Január 12. A Rákóczi Szövetség a Kapcsolat Egyesület és a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével gyűjtést rendezett az Ungvidéki és Bodrog-közi óvodák és iskolák számára. Az ajándékok átadására a Nagykaposi Magyar Közösségi Házban került sor, a Szövetséget Czibolya Gábor képviselte. Az ajándékokból 16 oktatás-nevelési intézmény részesült. Az adományban részesült régiók nevében Mihók Gábor, az MKP járási elnöke és Gabri Rudolf, a Szülőföldön Magyarul Társulás elnöke mondott köszönetet. Január 13. A Rákóczi Szövetség debreceni szervezete hosszú idő után taggyűlést tartott, amelyen Lovas Márton Levente, a szervezet elnöke tájékoztatta a megjelenteket a szervezet elmúlt években folytatott tevékenységéről és vázolta az ez évi feladatokat. Az ülésen adományokat gyűjtöttek a megjelentektől a felvidéki beiratkozási ösztöndíj program támogatására. A jelenlévők erre a célra ajánlották fel éves tagdíjaikat is Január 18. Csáky Csongor és Kuli János a Rákóczi Szövetség által kezdeményezett nagyváradi iskolai beiratkozási program ügyében Nagyváradra látogattak. Átadták a beiratkozási program felelősének, Nagy József Barnának a Szövetség nagyváradi szervezete elnökének azokat az ajándékokat, amelyeket a beiratkozási program helyi szervezői a szülőknek szóló, a magyar iskola mellett érvelő levéllel együtt fognak átadni az érintett szülőknek. A nagyváradi partnerek részéről Tolnai István jelezte, hogy a Partiumban a magyar ajkú gyermekek %-a román iskolában kezdi tanulmányait, ezért nagyon fontos a beiratkozási program hatékony megvalósítása. Megállapodtak abban, hogy a beiratkozási kampányba mind Nagyváradon, mind a környéken lévő magyarlakta településeken bevonják a Református Egyház lelkészeit. A program megvalósítása során elsősorban a veszélyeztetett településekre koncentrálnak. A Rákóczi Szövetség képviselői Demeter Szilárddal, Tőkés László irodavezetőjével is találkoztak, akit ugyancsak tájékoztattak a nagyváradi beiratkozási program részleteiről. Január 19. Halzl József a Szent István Rádió munkatársa részére interjút adott a Rákóczi Szövetség által meghirdetett idei március 15-i diákutaztatási programról és egyúttal tájékoztatást adott a évi felvidéki beiratkozási program eredményeiről. Halzl József fogadta Dormán Lászlót, a Magyar Rádió munkatársát, akinek interjú keretében tájékoztatást adott a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akció eredményeiről és a március 15-i diákutaztatási programra vonatkozó pályázat meghirdetéséről, valamint a Szövetség új ifjúsági szervezeteinek megalakulásáról. Január 20. Csáky Csongor Egerbe látogatott, ahol három középiskolában tárgyalásokat folytatott a Rákóczi Szövetség ügyeiről, közülük egy iskolában megalakult a Rákóczi Szövetség iskolai szervezete. A Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban Köböl Zsolt igazgató-helyettes, Kovács Ottó történelemtanár és a diákönkormányzat képviselője vett részt a megbeszélésen, amelynek célja az iskolai Rákóczi szervezet létrehozása volt. Köböl Zsolt egyetértett azzal, hogy rövid időn belül hozzák létre az iskolai szervezetet. Az iskola képviselői jelezték azt is, hogy részt kívánnak venni a március 15-i diákutaztatási programban.

2 Az egri Evenus Üzleti és Művészeti Középiskolában 52 diák, valamint az iskola fenntartója Sajtos Attila és igazgatónője, Bolla Károlyné döntött a szervezet létrehozásáról, majd négytagú elnökséget választottak, melynek két tagja diák, továbbá Vécsei Zoltán történelemtanár és Bolla Károlyné igazgatónő. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Csáky Csongor a már meglévő ifjúsági szervezet tanár-vezetőjével Cs. Németh Péterrel találkozott, aki jelezte, hogy a szervezet több központi rendezvénybe kíván bekapcsolódni, többek között a március 15-i programba. Tájékoztatást adott továbbá jótékonysági báljukról, amelynek keretében 200 ezer Ft-ot gyűjtöttek össze a nagybecskereki magyar iskolának, valamint közölte, hogy a tagdíjakból befolyt 20 ezer Ft-ot szeretnék felajánlani a Szövetség felvidéki beiratkozási programjának javára. Január 22. A Rákóczi szabadságharc utolsó jelentős csatájának, a romhányi csatának 300. éves évfordulója alkalmából a helyi Önkormányzat és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola történelmi vetélkedőt szervezett határon túli és anyaországi általános iskolák számára. A vetélkedő döntőjébe 13 csapat (közülük három felvidéki) jutott be. A vetélkedőt Rád község iskolájának csapata nyerte. A vetélkedőn a Rákóczi Szövetség Központja részéről Kuli János vett részt, aki az egy kassai és két ipolynyéki csapat felkészítő tanárai számára átadta a Rákóczi Szövetség könyvjutalmát. Arra bíztatta a résztvevőket, hogy néhány év múlva középiskolás korukban vegyenek részt a Rákóczi Szövetség által szervezett Gloria Victis történelmi vetélkedőn. Halzl József a Parlamentben találkozott Németh Zsolttal, a Parlament Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnökével és tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetség aktuális tevékenységéről. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy egy esetleges kormányváltozás után a határon túli magyarság ügyét kiemelt feladatnak fogják tekinteni és ebben fontos szerepet szánnak a Rákóczi Szövetségnek. Halzl József jelezte, hogy a Rákóczi Szövetség igyekszik a legfontosabb feladatok tekintetében gondolatait és javaslatait megfogalmazni és azokat megküldik Németh Zsolt részére. A TF Esték keretében előadást tartott Hoffmann Rózsa oktatáspolitikus és Csete Örs, az Apáczai Közalapítvány igazgatója. A rendezvény címe: Jövőnk záloga a Kárpát-medencei magyarság oktatása volt. Halzl József kérésére az előadók ismertették a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíj programját, mint a Kárpát-medencei magyarság oktatásával összefüggő aktualitást és a program támogatására szólították fel a hallgatóságot. A témával kapcsolatos információs anyagokat és csekkeket a résztvevők magukkal vitték. Január 23. A Romhány község Önkormányzata által a romhányi csata 300. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvényen Mészáros Kálmán, a Szövetség Választmányának tagja előadást tartott az egész napos ünnepségsorozat keretében. A galántai járásban lévő Felsőszeli község Kultúrházában a CSEMADOK helyi szervezetének rendezésében sor került a falu szülötte és díszpolgára Danajka Lajos Mesélő utcák c. könyvének bemutatójára. A könyv megjelentetéséhez jelentős támogatást nyújtott a Rákóczi Szövetség. Kun Ferencz Nagyölvedre látogatott, ahol egyeztették részvételét a március 15-i ünnepségen. Január 24. Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség Központja képviseletében részt vett a Rákóczi szabadságharc 300 évvel ezelőtti romhányi kétbodonyi csatájának emlékére megrendezett ünnepségen Kétbodonyban. Az ünnepség keretében a falu határában felavatták II. Rákóczi Ferenc lovas-szobrát. Az ünnepséget Holes Imre polgármester nyitotta meg, majd Póder Pál, a helyi Rákóczi szervezet vezetője mondott beszédet, őt követte Becsó Zsolt, a Nógrád megyei Közgyűlés elnöke, majd Csáky Csongor kapott szót, aki méltatta a helyi közösséget a Rákóczi kultusz ápolásáért. Az ünnepségen közel 200 ember vett részt a faluból és a környező településekről. Jelen volt Medvácz Lajos Balassagyarmat polgármestere is, aki közölte, hogy kész az együttműködés kialakítására a Rákóczi Szövetséggel. Január 25. A Tatai Református Gimnáziumban megtartották a Rákóczi Szövetség tatai szervezetének tisztújító közgyűlését. Vass József elnök lemondása után a résztvevők Márkus Gábor történészt választották meg a szervezet új elnökévé. Január 26. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 10 fővel megalakult a Rákóczi Szövetség egyetemi szervezete. Az alakuló ülésre az egyetemi templomként szolgáló Magyar Szentek Templomának közösségi termében került sor. Az alakuló ülésen részt vett Halzl József és Csáky Csongor. A Szövetség képviselői tájékoztatást adtak a Rákóczi Szövetség céljairól és tevékenységéről és kifejezték reményüket, hogy a szervezet megalakulását követően a Műegyetem diáksága és oktatói részéről számosan csatlakozni fognak a szervezethez. A szervezet vezetőjévé Daubner Lóránt egyetemi diákot választották meg. Kun Ferencz részt vett azon a Sebők Zsigmond mesemondó versenyen, amelyet Párkánynánán rendeztek az alábbi óvodák közreműködésével: Bart, Libád, Muzsla, Nána, Kisgyarmat, Kéménd, Bény, Garamkövesd, Kőhídgyarmat. A rendezvény keretében Kun Ferencz előadást tartott a magyar iskolába történő beiratkozás témájáról. Január 27. Halzl József és Csáky Csongor Révkomáromba utazott, ahol látogatást tettek a Selye János Gimnáziumban, majd a Marianum Egyházi Iskolaközpontban találkoztak Madarász Róbert igazgatóval és Cúth Csabával, az Anyanyelvünkért Polgári Társulás elnökével. Ezt követően látogatást tettek a Selye János Egyetem rektoránál, Tóth Jánosnál.

3 A Selye János Gimnáziumban az iskola igazgatója, Andruskó Imre fogadta a vendégeket, részt vett a megbeszélésen az iskola két történelemtanára Deák Irén és Elek József. Halzl József és Csáky Csongor a szűkebb körű megbeszélés után közel 50 diák előtt előadást tartottak a Rákóczi Szövetségről. Ugyanitt a diákok úgy határoztak, hogy 1 Eurós tagdíjukat felajánlják a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának céljára. Ezt követően még a Selye János Gimnáziumban a Rákóczi Szövetség képviselői Herencsár Gáborral, az egyetemi szervezet vezetőjével is találkoztak, aki elmondta, hogy az egyetemi szervezet tagjainak nagy része végzős, ezért nagyszabású toborzó akciót szeretnének a tavasz folyamán szervezni és akkor megválasztják a szervezet új vezetőségét is. A Marianum Egyházi Iskolaközpontban Madarász Róbert igazgatóval és Cúth Csabával került sor találkozásra. Megtárgyalták a beiratkozási program helyzetét és egy esetleges utókampány létrehozásának feltételeit és lehetőségeit, valamint a Komárom és Vidéke Célalap megújításának aktuális feladatait. A Rákóczi Szövetség képviselői végül látogatást tettek a Selye János Egyetem rektoránál, Tóth Jánosnál. A Szövetség képviselői a rektor segítségét kérték az egyetemi szervezet megújítása ügyében. Tóth János közölte, hogy örömmel segíti a szervezőmunkát és ennek érdekében a részletek megbeszélése céljából várja Herencsár Gábor tájékoztatását. A megbeszélést követően a Rákóczi Szövetség képviselői átadták az ELTE-TTK könyvtárától kapott matematikai könyvek és tanulmányok 60 példányos csomagját. Január 28. Kun Ferencz alelnök Balczó András társaságában a felvidéki Felsőrás és Lökös községekbe, valamint Tornaljára látogatott, ahol nagyobb mennyiségű ajándékkönyvet adtak át a fenti községek polgármestereinek. A könyveket magánemberek ajánlották fel a szóban forgó települések számára. Este a Magyar Házban Kun Ferencz Balczó Andrással és Batta György komáromi újságíróval tartottak előadást aktuális kérdésekről. Január 29. A Rákóczi Szövetség kisvárdai szervezete ünnepi taggyűlést tartott, amelynek keretében Rákóczi Emlékplakettet adtak át Marcinkó Istvánnak, a szervezet alelnökének, aki a kitüntetést elsősorban eredményes ifjúságszervező munkájáért kapta. A taggyűlés keretében Borus Sándor titkár számolt be a szervezetnek az elmúlt évben végzett munkájáról. Február 2. Halzl József látogatást tett a Szerencsejáték Zrt. szponzorációs igazgatójánál, Feldmayer Sándornál, akinek köszönetet mondott a cég múlt évi támogatásáért. Feldmayer Sándor közölte, hogy még nem alakult ki az ez évi támogatások koncepciója, de jelezte, hogy a maga részéről támogatni fogja a Szövetséggel hosszú évek óta fennálló együttműködés folytatását. Halzl József a Külügyminisztériumban találkozott Szabó Vilmos államtitkárral. Tájékoztatta a Rákóczi Szövetségnek az elmúlt hónapokban végzett munkájáról, különös tekintettel a Külügyminisztérium támogatásával végrehajtott programról, amelynek keretében Szlovákiában a Szövetség anyagi hozzájárulást adott önkormányzatoknak és vállalkozóknak a magyar nyelvű táblák és feliratok alkalmazásához a magyarlakta településeken. Kérte, hogy a Külügyminisztérium ezt a programot a jövőben is részesítse támogatásban. Február 3. A Rákóczi Klub február havi rendezvényén a Rákóczi szabadságharc utolsó jelentős csatájára, a romhányi csata 300. évfordulójára emlékeztek. A Martényi Árpádot helyettesítő Kuli János házigazdai köszöntője után Mészáros Kálmán hadtörténész tartott előadást A romhányi csata címen a mintegy főnyi hallgatóság számára. Ezt követően levetítették a január i romhányi ünnepségről készített filmösszeállítást, majd Hajdú István történelemtanár, a romhányi helyi szervezet vezetője szólt a hallgatósághoz. A klubest kötetlen beszélgetéssel és a romhányi helyi szervezet tagjai által hozott sütemények elfogyasztásával ért véget. Halzl József részt vett a Baross Gábor társaság évadnyitó rendezvényén a Barabás Villában. Az összejövetel témája Közgyűjteményeink és a nemzeti vagyon volt. Február 4. Csáky Csongor a Szövetség irodájában találkozott a budapesti Márton Áron Szakkollégium Hallgatói Önkormányzatának és Rákóczi szervezetének képviselőivel. Megállapodtak abban, hogy újabb kampányt indítanak a Kollégiumban, kérve a diákokat, hogy csatlakozzanak a Rákóczi Szövetséghez. A kollégisták jelezték, hogy a diákok egy csoportja autóbuszos kirándulást szervez március 15-én Kárpátaljára és ehhez a Szövetség támogatását kérik.. Február 5. Halzl József a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökének, Balog Zoltánnak meghívására részt vett Orbán Viktor évértékelőjén és az azt követő szűk körű fogadáson. Ennek során alkalma volt több önkormányzati vezetővel és parlamenti képviselővel beszélni a Rákóczi Szövetség aktuális programjairól, valamint Orbán Viktorral, aki elismerését fejezte ki a Rákóczi Szövetség munkája iránt és megemlítette, hogy felesége, Lévai Anikó is aktív résztvevője a felvidéki beiratkozási ösztöndíj programnak. Mészáros László az Egyesület főtitkára tájékoztatott arról, hogy folyamatban van a kecskeméti Rákóczi szervezet megalakításának előkészítése az egyik kecskeméti középiskolában. Február 6. Szalontay Csaba a Szövetség Elnökségének képviseletében a felvidéki Perbete községben részt vett a helyi Rákóczi Szervezet 10 éves jubileumi emlékülésén. A szervezet tagságának gerincét a perbetei Magyar Tanítási Nyelvű Iskola tanárai, korábban végzett növendékei és néhány helyi kisvállalkozó adta. Ölveczky Elemér, a szervezet vezetője összefoglalta a szervezet 10 éves érdemdús tevékenységét, majd a dicséret hangján felszólalt Gellérthegyi László polgármester is. Szalontay Csaba a szervezetnek a magyar kultúra

4 megmaradása érdekében végzett munkáját méltatta és külön szólt az öt évvel ezelőtt Rákóczi Ferenc tiszteletére állított és minden évben ünnepség keretében megkoszorúzott kopjafáról. Szalontay Csaba hozzászólásában hangsúlyosan említette a felvidéki beiratkozási ösztöndíj programot és kérte, hogy ezt az ügyet a helyi szervezet is tekintse kiemelt feladatának. Február 8. Csáky Csongor és Halzl József látogatást tett Medvácz Lajos balassagyarmati polgármesternél. A polgármester jelezte, hogy intenzív kapcsolatot ápol több szomszédos határon túli magyarlakta település önkormányzatával és szívesen segít abban is, hogy Balassagyarmaton létrejöjjön a Rákóczi Szövetség helyi szervezete. Ígéretet tett arra, hogy segít felkutatni azt a személyt a városban, aki a szervezőmunka élére állhatna. Február 9. Csáky Csongor Erdélyi Klaudiának, a Duna TV szerkesztőjének meghívására közreműködött a Duna TV 6-tól 8-ig c. reggeli műsorában. Ennek keretében tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási programjáról. 17 helyszínen megrendezték a Pannonhalmi Főapátság és a Rákóczi Szövetség közös szervezésében megvalósított Cultura Nostra történelmi vetélkedő írásbeli elődöntőit. A mintegy 80 csapat az alábbi városokban gyűlt össze a vetélkedőre: Nagybereg, Nagyvárad, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Ghymesfelsőlok, Zenta, Budapest, Karcag, Hódmezővásárhely, Nyírbátor, Miskolc, Kaposvár, Sopron, Komárom, Győr, Szeged, Veszprém. A 17 helyszín közül 11 helyszínen a szervezés feladatát a Rákóczi Szövetség vállalta. A budapesti helyszínen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karának épületében a Szövetség részéről Csáky Csongor, Kovács Bernadett és Krupi Bernadett volt jelen. A március i döntőre a legjobb teljesítményt elért 10 csapat kap meghívást. Február 10. Csáky Csongor a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán működő Rákóczi szervezet két tagjával, Zila Gáborral és Jobbágy Andrással Rimaszombatba és Rozsnyóra látogatott. Rimaszombaton a Tompa Mihály Református Gimnáziumban Sebők Attila igazgató fogadta a Szövetség képviselőit, majd a gimnázium négy osztályának diákjai az iskola Dísztermében meghallgatták a Rákóczi Szövetség képviselőinek tájékoztatását a Szövetségről. A gyűlés végén a meglévő iskolai szervezet tagjai öttagú vezetőséget választottak, négy diákkal és egy tanárral. Rozsnyón a Safarik Gimnázium magyar tagozatának vezetője Laco Árpád fogadta a Szövetség küldöttségét, majd a tagozat 33 diákja részére bemutatásra került a Szövetség tevékenysége. Az eseményen jelen volt Palcsó Zsóka, a Rozsnyó és Vidéke Célalap vezetője, valamint a városi TV is. Az összejövetel résztvevői egyhangúan a helyi szervezet megalakítása mellett döntöttek és öt fős vezetőséget választottak Laco Árpád részvételével. Laco Árpád jelezte, hogy az iskola diákjai szívesen részt vennének a Rákóczi Szövetség március 7-i Esterházy emlékünnepségén. Február 15. Halzl József látogatást tett Nagy Zoltán Péternél, az OTP Bank marketing igazgatójánál. Tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetség múlt évi tevékenységéről, különös tekintettel az OTP által jelentős összeggel támogatott felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióra. Hangsúlyozta azt a tényt, hogy a program hatására mintegy 180 magyar család kötött kedvezményes folyószámla-szerződést a Bankkal. Nagy Zoltán Péter lehetségesnek tartja, hogy ebben az évben is a programhoz az OTP megfelelő támogatást nyújt. Szalontay Csaba Bánhidán részt vett a Perbete Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi ülésén. Február 16. Csáky Csongor és Milaskey Zoltán több színhelyen átadta a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíját az érintett első osztályos diákok családjának. A madari iskolában 6 diák ösztöndíját adták át pótlólag. Ezt követően a Szövetség képviselői Vágsellyére látogattak, ahol a Magyar Házban 4 szülő vette át utólagosan a beiratkozási ösztöndíjat. A program utolsó állomása az érsekújvári járásban lévő Kürt volt, ahol a helyi elsős diákok mellett jelen voltak a szomszédos Fűri Alapiskola diákjai is, akik műsorral köszöntötték az egybegyűlteket. Csáky Csongor köszöntője után Szabó Dezsőnek, az Érsekújvár és Vidéke Célalap vezetőjének közreműködésével átadták a megjelent 14 diák szüleinek a beiratkozási ösztöndíjat. Ezzel a évi beiratkozási program keretében megszervezett ösztöndíj átadási ünnepségek sorozata véget ért, összesen 2215 gyermek szülei kapták meg az ösztöndíjat. Február 17. Halzl József interjút adott Kurucz Évának, a Hír TV munkatársának, ennek keretében áttekintést adott a Rákóczi Szövetség főbb ifjúsági rendezvényeiről, a középiskolákban folyamatban lévő szervezetépítésről és a magyar iskolába történő beiratkozást szolgáló felvidéki ösztöndíj akcióról. Az interjú a Szerencsejáték Zrt. kérésére valósult meg annak kapcsán, hogy a cég évek óta jelentős összeggel támogatta a Rákóczi Szövetség tevékenységét. Halzl József fogadta Cservenka Jánost, a Hidaskürti Szakmunkásképző alapítóját, a Galánta és Vidéke Célalap vezetőjét, aki tájékoztatást adott a hidaskürti iskolai beiratkozásokról, amelynek során a közel 90 %-ban magyarok által lakott Hidaskürtön a diákok 1/3-át a helyi magyar iskola helyett az egyik szomszédos település szlovák nyelvű iskolájába íratták be. A megbeszélésen intenzív kommunikációs kampányban állapodtak meg annak érdekében, hogy az érintett szülők változtassák meg ez irányú döntésüket. Február 18. Halzl József részt vett a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi ülésén. Az ülésen megállapodás történt arra, hogy az Egyesület kiemelt feladatának tekinti a Kárpát-medencei magyarság összetartozás-tudatának erősítését és támogatja a Rákóczi Szövetség ez irányú ténykedését.

5 Február A Rákóczi Szövetség 5. alkalommal rendezte meg középiskolás szervezetinek vezetőképzőjét a Rubin Hotelben. A rendezvényen 33 Kárpát-medencei középiskola Rákóczi szervezeteinek 69 diákja és 20 tanára vett részt, 54-en az anyaországból, 23 a Felvidékről, 12-en Erdélyből. A vezetőképző ezúttal is az Érték és ifjúság témakörében szerveződött. A megnyitón Halzl József köszöntője után Mikola István volt egészségügyi miniszter, országgyűlési képviselő tartott előadást, melyben összefoglalta az általa legfontosabbnak tartott értékeket. Ezt követte Simon Attila, a révkomáromi Selye János Egyetem Történelem Tanszékének vezetője, aki az 1989-es rendszerváltásról, illetve a szlovák-magyar konfliktus okairól beszélt. A nap hátralévő óráiban az újpesti Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola diákjai lovagi bemutatót tartottak, majd Lukács Csaba újságíró mesélt a Magyar Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapatának tagjaként katasztrófa-helyszíneken szerzett élményeiről. A vezetőképző másnapján Baritz Laura apáca, közgazdász beszélt az erkölcs, a gazdaság és a környezet válságáról, majd Bolberitz Pál római katolikus pap, egyetemi professzor a helyes értékek követését állította mondanivalója középpontjába. Ugron Gáspár a Szövetség főtitkára a Rákóczi Szövetség tevékenységéről adott áttekintést. A délután folyamán Csapó Edit tréner, tanácsadó a közösség szerepéről, a személyiséggel összefüggő ismeretekről adott elő. Őt követte Szűrös Mátyás volt köztársasági elnök, aki a rendszerváltásról és az azóta eltelt időszakról foglalta össze gondolatait. Nagy sikert aratott Daróczi Bárdos Tamás zenékkel illusztrált zenetörténeti előadásával, végül Raffay Ernő történész beszélt a trianoni döntés okairól és következményeiről. Az este programja a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjainak koncertjével zárult. A vezetőképző utolsó napján Csermely Péter egyetemi tanár a kapcsolati tőkéről, a közösségek fontosságáról és az értelmes-értékes életről fejtette ki gondolatait. A középiskolás vezetőképzőről több hírportál tájékoztatott, ezen kívül a Katolikus Rádió és a Szent István Rádió telefonos interjút készített, a Lánchíd Rádió munkatársa pedig helyszíni riportot készített a Szövetség képviselőivel és a résztvevőkkel. A rendezvényen jelen volt a Duna TV műsorkészítője, Erdélyi Klaudia. A rendezvény valamennyi résztvevőjének összes költségét a Rákóczi Szövetség vállalta fel. Február A Rákóczi Szövetségnek a Károli Gáspár Református Egyetem Jogi Karán működő szervezete felvidéki kirándulást rendezett a Szövetség Központjának támogatásával. Az utazáshoz - amelyen 39 diák vett részt - a Paksi Atomerőmű Zrt. térítésmentesen rendelkezésre bocsátotta a cég autóbuszát. A csoport Betlér érintésével először Krasznahorkára utazott, ahol idegenvezető segítségével ismerkedtek a híres vár történelméről. Ezután a busz Kassa felé vette az irányt. Kassán több órás találkozóra került sor a Márai Klubban a kassai magyar egyetemistákkal. A diákok szálláshelye a Magyar Ipari Középiskola Kollégiuma volt. Másnap szakavatott idegenvezető mellett kassai városnézésre került sor, ennek keretében megtekintették a rodostói házat és a Dómot is. A Rákóczi kriptában megkoszorúzták a Fejedelem szarkofágját és közösen elénekelték a magyar Himnuszt. A városnézést egy órás szabadprogram követte, majd visszaindult a társaság Budapestre. Február 23. Csáky Csongor és Kuli János részt vett a révkomáromi Klapka téren rendezett tüntetésen, amit az anyanyelv használatért rendeztek. A tüntetésen, amelyen kb. 400 ember vett részt, beszédet mondott Cúth Csaba, a Rákóczi Szövetséggel szoros kapcsolatban álló Anyanyelvünkért Polgári Társulás elnöke és Tóth Tímea, a Pozsonyi Diákhálózat elnöke. Csáky Csongor a rendezvény végén gratulált Tóth Tímeának és Cúth Csabának a tüntetés megszervezéséhez. Csáky Csongor és Kuli János a tatabányai Mikes Kelemen középiskolába látogattak, ahol az iskola 19 diákja és tanára megalakította az iskola Rákóczi ifjúsági szervezetét. Az eseményen részt vett Szalontay Csaba a Szövetség elnökségi tagja, a tatabányai városi szervezet elnöke, továbbá az Árpád Gimnázium két tanára, Fazekas József és Kántor Péter, valamint Pordán József és Schmidt-Mayer Richárd történészek, akik rendszeres segítői a Rákóczi Szövetség történelmi vetélkedőinek. Az alakuló ülés résztvevői három fős elnökséget választottak, melynek tagja lett László Andor tanár, Jáger Dávid és Csákai Viktória diákok. A Rákóczi Szövetség pécsi egyetemi szervezete Pozsgay Imrét látta vendégül az Egyetem épületében. A rendezvényen a Szövetség Elnökségét Bíró Albert elnökségi titkár, egyetemi szervezetét pedig Palotai Dalma képviselte. Palotai Dalma megnyitó szavai után Bíró Albert tájékoztatta a közel 100 fős hallgatóságot a Rákóczi Szövetség tevékenységéről és arról a szándékáról, hogy megújítsák a pécsi városi szervezetet. Ezt követően Pozsgay Imre a rendszerváltás eseményeiről és az azt megelőző időkről adta elő gondolatait és személyes élményeit. Előadása nagy érdeklődést váltott ki, sok jelenlévő tett fel kérdéseket az előadónak, így a rendezvény időtartama közel két és fél óra lett. A rendezvényről beszámolt a helyi sajtó és az egyik helyi TV társaság is. Március 2. A Rákóczi Szövetség Elnöksége ülést tartott. Az Elnökség tagjai áttekintették az elmúlt ülés óta eltelt időszak eseményeit és az elkövetkező hónapokban esedékes programokat. Döntöttek a március 7-i Esterházy János emlékünnepségen kitüntetésre kerülő díjazottak személyéről. Ennek értelmében az Esterházy János Emlékbizottság javaslatával összhangban a CSEMADOK és Kovalcsik Cirill ferences szerzetes kapnak Esterházy János Emlékplakettet, ezen kívül a Rákóczi Szövetség elismerő oklevelet ad át Révkomárom, Fülek és Szepsi városok magyar iskoláinak, amelyek a Rákóczi Szövetség által megvalósított beiratkozási program keretében az elmúlt öt évben a legjobb eredményeket érték el. Halzl József találkozott a Svédországban élő Kasza Andrással, aki évek óta támogatója a Szövetség felvidéki beiratkozási programjának. Kasza András 100 ezer Ft adományt adott át ehhez a programhoz. Halzl József látogatást tett Dr. Kocsis Máténál, a VIII: kerület Józsefvárosi Önkormányzat polgármesterénél. Tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, hangsúlyosan az ifjúsági programokról és a felvidéki beiratkozási programról. Kocsis Máté

6 közölte, hogy egyetért a Szövetség célkitűzéseivel és támogatni kívánja a Szövetséget, különös tekintettel arra, hogy Budapest Józsefváros testvérvárosi kapcsolatot ápol Kassa városával. Március 3. A Magyar Művészetért Alapítvány Széchenyi István Emlékdíjat adományozott Széchenyi halálának 150. évfordulója alkalmából az Erdélyi Református Egyházkerületnek, Lámfalussy Sándornak, a Magyar Hagyományőrző és Katona Szövetségnek, az MTA Szegedi Biológiai Központ Enzimológiai Intézetének, a Professzorok Batthyány Körének, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének és a Rákóczi Szövetségnek. A Rákóczi Szövetség nevében az Emlékdíjat Halzl József vette át. Halzl József fogadta Fehér Attila felsőzsolcai polgármestert és Csáky Istvánt, a Szövetség felsőzsolcai szervezetének frissen megválasztott elnökét. Halzl József a Felsőzsolcai Önkormányzat támogatását kérte a felvidéki beiratkozási program részére. A Rákóczi Klub rendezvényén Hét esztendő Pozsonyban címmel a 90 éves Tankovics József tanár tartott előadást. Ennek során kitért az Esterházy Jánossal kapcsolatos közvetlen élményeire és emlékeire is. Március 4. Halzl József látogatást tett a Magyar Evangélikus Egyház Püspöki Hivatalában, ahol találkozott Dr. Fabiny Tamás püspökkel, akit tájékoztatott a Rákóczi Szövetség tevékenységéről, hangsúlyosan megemlítetve, hogy ifjúsági szervezetépítő munkájában különösen sikeres volt az evangélikus gimnáziumok vonatkozásában, mivel az Egyház kilenc iskolájában már működik szervezete a Szövetségnek. Halzl József felvetette azt a gondolatot, hogy az Evangélikus Egyház esetleg nyújtson segítséget a felvidéki beiratkozási program tekintetében oly módon, hogy felvállalja egy-két evangélikusok által lakott településen a beiratkozási ösztöndíj költségét. Fabiny Tamás püspök megvizsgálja ennek lehetőségét. Halzl József látogatást tett Mártha Imrénél, az MVM Zrt. vezérigazgatójánál. Tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetség évi munkaprogramjáról. Köszönetet mondott a cég által a Szövetségnek múlt évben nyújtott sokoldalú támogatásáért és kérte a hagyományos együttműködés folytatását ebben az évben is. Mártha Imre jelezte, hogy 2010-ben is a cég a korábbi évekhez hasonlóan támogatni kívánja a Szövetség stratégiai fontosságú céljainak megvalósítását. Március 5. Halzl József interjút adott Gerhát Petrának, a Magyar Demokrata c. hetilap munkatársának. Ennek során tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetség ifjúsági programjairól, az Esterházy emlékünnepségről és a szervezetépítés terén elért eredményekről. Március 6. A nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium és az iskolában működő Rákóczi szervezet többnapos programra meghívta a szatmárnémeti, munkácsi, karácsfalvai és técsői magyar középiskolák tanárait és diákjait. A program keretében a Rákóczi Szövetség Központjának támogatásával kirándulást tettek Budapestre és a Dunántúlra. A budapesti átutazás során Halzl József találkozott a kiránduló csoporttal és köszöntötte annak résztvevőit, majd átadta a Nyíregyházán megtartott vetélkedő győztesei részére a Rákóczi Szövetség ajándékát, Márai Sándor Ajándék a végzettől c. könyvének, valamint saját 56-os naplójának egy példányát. Március 7. A Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság megrendezte hagyományos Esterházy János emlékünnepségét, melynek keretében 1991 óta minden évben Esterházy Emlékplakettet és elismerő oklevelet kapnak azok a személyek és intézmények, amelyek Esterházy János szellemi örökségének megőrzéséért jelentős tevékenységet fejtettek ki. Az ünnepség ebben az évben is az V. kerületi Szép utcában található Esterházy János emléktábla megkoszorúzásával kezdődött, különböző magyarországi és felvidéki szervezetek részvételével. A Szép utcai ünnepségen Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Jónás Csaba felvidéki előadóművész adta elő Wass Albert Üzenet haza c. versét. A főszónok Dr. Gerencsér Balázs, az Esterházy János Emlékbizottság tagja volt, aki Esterházy munkásságának, örökségének fontosságáról, mai aktualitásáról beszélt. Az ünnepségen közreműködött a koloni Zobor hangja kórus a Felvidékről. A koszorúzók között ott volt Szabó Vilmos külügyi államtitkár és Németh Zsolt az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Bizottságának elnöke, valamint a pártok és civil szervezetek képviselői. Az ünnepség a Magyarok Házában folytatódott, ahol Martényi Árpád köszöntője után Németh Zsolt tartott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte a Rákóczi Szövetség meghatározó szerepét az anyaországnak a határon túli magyarság érdekében folytatott tevékenységében. Ezután Mészáros Alajos, az MKP Európa parlamenti képviselője mondott beszédet, amelyben méltatta Esterházy János életművét. Az Emlékplakett első kitüntetettje a CSEMADOK volt, melynek nevében Hrubík Béla vette át az Emlékérmet. A CSEMADOK hat évtizedes munkásságát Mács János felvidéki író méltatta. A második Emlékérmet az érsekújvári magyar ifjúság keresztény szellemű nevelésében hosszú évek óta áldozatos munkát végző Kovalcsik Cirill ferences atya vehette át, akit Érsekújvár polgármestere Pischinger Géza laudált. A kitüntetések után elismerő okleveleket adtak át négy komáromi, két füleki és egy szepsi magyar iskola részére, figyelemmel arra, hogy ezekben a városokban volt a legeredményesebb a statisztikai adatok tükrében a Rákóczi Szövetség öt éve folyó beiratkozási programja. Az iskolák eredményes munkáját dr. Kiss Péter, a CSSZMKA titkára méltatta. Az ünnepségen itt is közreműködött a koloni Zobor hangja kórus. Az Esterházy emlékünnepség után a Szövetség állófogadáson látta vendégül a megjelenteket. Az ünnepséghez kapcsolódva került sor a 24 Város és Vidéke Célalap közgyűlésére, amelynek keretében megtárgyalták az elmúlt időszak munkáját és kitűzték további feladataikat. A közgyűlésen a Rákóczi Szövetség és Alapítványa részéről jelen volt Halzl József, Lukács Ferenc, Csáky Csongor és Kiss Péter.

7 Március 9. Halzl József megbeszélést folytatott Kovács Krisztinával, a MAVIR Zrt. kommunikációs vezetőjével, aki tájékoztatást adott arról, hogy a cég ebben az évben is támogatni kívánja a Rákóczi Szövetség tevékenységét részben pénzadománnyal, részben a diákutaztatási programokkal kapcsolatos busz-számlák befogadásával. Március 10. Halzl József részt vett a Baross Gábor Társaság ülésén, amelynek témája: Az IMF megállapodás értékelése és jövője volt. Előadóként közreműködtek Martonyi János volt külügyminiszter, Járai Zsigmond, az MNB volt elnöke és Csaba László közgazdász professzor. Szécsényben a Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskolában megalakult a Rákóczi Szövetség 112. ifjúsági szervezete. Az összejövetelen Lénárt László tanár köszöntötte az egybegyűlt 40 főnyi diákságot, majd a Szövetség képviseletében Csáky Csongor tájékoztatott a Szövetség tevékenységéről. A diákok közül 28-an döntöttek csatlakozásról, majd három fős elnökséget választottak, melynek Lénárt László lett a vezetője. Az esemény után Csáky Csongor Lénárt Lászlóval és a Szécsényi Művelődési Ház vezetőjével Smelkó Istvánnal folytatott megbeszélést a városi szervezet megújításának lehetőségéről. A témára még a tavasz folyamán visszatérnek. Csáky Csongor a Lánchíd Rádió munkatársának, Soós Andreának tájékoztatást adott a Szövetség március 15-i diákutaztatási programjáról. Március 11. Halzl József a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodájában találkozott Hans Kaiserrel, az iroda vezetőjével. Köszönetet mondott az Alapítvány múlt évi, a Szövetségnek nyújtott támogatásáért és átadta részére a Szövetség ez évi falinaptárát. Kaiser úr közölte, hogy rendkívül fontosnak tartja a Rákóczi Szövetség tevékenységét és ebben az évben is támogatni kívánják szentendrei főiskolás táborát. Március 12. A miskolci Fráter György Jezsuita Gimnáziumban működő Rákóczi szervezet meghívására Katona Tamás történész tartott előadást az 1848-as eseményekről, illetve március 15. jelentőségéről. Az előadásra meghívást kapott a másik öt ifjúsági szervezettel rendelkező miskolci középiskola is. A rendezvényt szervező Ötvös Lajos tanár tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetségről az eseményen és új tagokat igyekezett toborozni. Március 14. Kun Ferencz alelnök Csalár községben délelőtt részt vett és ünnepi beszédet mondott a falu főterén megrendezett március 15-i ünnepségen. Az ünnepségen jelen voltak: Ipolykér, Szécsénykovácsi, Ludányhalászi polgármesterei, valamint Hrubík Béla a CSEMADOK elnöke. Délután Kun Ferencz Ress Imrével és Kiss Péterrel együtt részt vett a felvidéki Zalabán megrendezett ünnepségen, ahol több környékbeli polgármester (Csata, Kisgyarmat, Páld) is jelen volt. Az ünnepi szónok Ress Imre volt. Bacsó Nándor részt vett Vámosatyán az Őseink és hőseink emlékezete c. emlékpark felavatási ünnepségén. Az emlékpark létesítését Szász József, Vámosatya polgármestere kezdeményezte. Az emlékparkban többek között II. Rákóczi Ferenc emlékét is megörökítették. Az ünnepségen többek közt fellépett a vajai Rákóczi tárogató együttes is. Március 15. A Rákóczi Szövetség a sokéves hagyományt folytatva ebben az évben is megszervezte, illetve az utazási költségek teljes, vagy részleges felvállalásával támogatta magyarországi középiskolák diákjainak látogatását határon túli magyar középiskolákhoz. Ennek során magyarországi diákok közreműködtek a határon túli magyar iskolák március 15-i ünnepségén. A látogatás hozzájárult az iskolai és emberi kapcsolatok elmélyítéséhez, új kapcsolatok létrehozásához. A programban résztvevő magyar iskolák száma 57, a résztvevő diákok száma ebben az évben is meghaladta a 2000 főt. Magyarországról a következő városok iskolái vettek részt a március 15-i diákutaztatási programban: Lenti, Szekszárd, Zalaegerszeg, Szentendre, Oroszlány, Szombathely, Cegléd, Pannonhalma, Gyömrő, Bonyhád, Hatvan, Miskolc, Keszthely, Győr, Budapest, Kisvárda, Pápa, Nyíregyháza, Miskolc, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Hajdúnánás, Debrecen, Putnok, Pécs, Mezőörs, Mosonmagyaróvár, Keszthely, Szolnok, Piliscsaba, Nagykanizsa, Ózd, Karcag, Nyírbátor, Eger, Pásztó, Szarvas, Tatabánya, Tordas, Székesfehérvár, Baja, Tótkomlós, Sárospatak. A programban résztvevő magyarországi iskolák közül 17 iskola Erdélybe (Csíkszereda, Barót, Nagyvárad, Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Nagykároly, Szentegyháza, Kézdivásárhely, Péterfalva, Déva, Gyimesközéplok, Sepsiszentgyörgy) 28 iskola Felvidékre (Komárom, Zselíz, Alsóbodok, Somorja, Kassa, Léva, Rimaszombat, Királyhelmec, Fülek, Érsekújvár, Dunaszerdahely, Szenc, Rozsnyó, Szepsi, Párkány, Diószeg, Galánta, Ipolyság, Nagykapos), 5 iskola Kárpátaljára (Karácsfalva, Técső, Munkács, Beregszász), 3 iskola a Vajdaságba (Zenta, Zombor), 2 iskola Szlovéniába (Lendva), 1 iskola Horvátországba (Eszék) utazott a fentiekben megjelölt városokba. Ezen kívül a program részét képezte egy erdélyi iskola (a baróti Szabó Dávid Iskolaközpont) magyarországi látogatása is. Halzl József Orbán Viktornak, a FIDESZ elnökének meghívására részt vett a FIDESZ március 15-i ünnepségén, majd Ugron Gáspár főtitkárral együtt az ünnepséget követő zártkörű fogadáson. Kun Ferencz Léván részt vett és ünnepi beszédet mondott a helyi színházban megtartott emlékünnepségen. Jelen volt a lévai temetőben megszervezett megemlékezésen is, ahol a szónok Csáky Pál volt.

8 Március Csáky Csongor és Kuli János a Rákóczi Szövetség által összegyűjtött adományokat szállított Erdélybe, összekötve az utazást meglévő helyi szervezetek meglátogatásával és új szervezetek létrehozásával. Március 15-én a Balázsfalva melletti Tűr községben Kémenes Lóránt római katolikus plébánost keresték fel, aki a szórványban élő magyar családok gyermekeit és a felnőtteket is ebben a magyar óvodával és iskolával nem rendelkező régióban magyar nyelvre oktatja és magyar nyelvű szentmisét mond részükre. A Rákóczi Szövetség képviselői élelmiszer adományokat és könyveket adtak át és ígéretet tettek a későbbiekben számítógépek és TV készülékek eljuttatására is. Kémenes Lóránt szívesen venné, ha néhány diákot elküldhetne a Szövetség valamelyik anyanyelvi táborába. Március 16-án Csáky Csongor és Kuli János a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumba látogatott. Ez a környék egyetlen magyar intézménye, ahol az óvodától az érettségiig biztosítják a magyar nyelvű képzést. Tárgyaltak Szőcs Ildikó igazgató asszonnyal, aki tájékoztatást adott az intézmény sokrétű tevékenységéről és jelezte, hogy néhány napon belül létrehozzák a Rákóczi Szövetség iskolai szervezetét. Ezt követően a Szövetség képviselői a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumba látogattak, ahol a magyar tagozat vezetőjével, Tóth Tivadarral találkoztak. Megállapodtak abban, hogy rövid időn belül létrehozzák az iskolai Rákóczi szervezetet. Segesvárról a Rákóczi Szövetség képviselői Marosvásárhelyre látogattak, ahol a Bolyai Farkas Líceumban került sor a városi Rákóczi szervezet tisztújító közgyűlésére. Az eseményen közel 40 ember vett részt, főként fiatal értelmiségiek. Csáky Csongor köszöntötte a gyűlés résztvevőit, majd ismertette a Szövetség céljait, aktuális tevékenységét. Ezután a jelenlévők öt fős vezetőséget választottak, a szervezet új elnöke Benedek Zsolt, a Bolyai Farkas Líceum tanára, az elnökség további tagjai Szilágyi Nándor közgazdász, Száva Hunor orvos, Kolozsvári Szilárd történelemtanár és Kolcsár Szilárd orvostanhallgató. Az eseményen felvételeket és interjúkat készített az Erdélyi Televízió. Március 16. Halzl József az ATV meghívására részt vett a Hőmérő c. műsorban, amelynek házigazdája Havas Henrik volt. A műsor keretében a meghívott szakértők a szlovák-magyar kapcsolatok helyzetéről és jövőjéről mondták el véleményüket. Halzl József hangsúlyozta, hogy a Szövetség fő feladata a szlovákiai magyarság megmaradását szolgáló operatív tevékenység, mindenekelőtt a magyar ifjúság anyanyelvi oktatásának támogatása. Március 17. Halzl József fogadta Havasi Pétert, a Kassa és Vidéke Célalap vezetőjét, a Kassai Figyelő főszerkesztőjét. Havasi Péter jelezte, hogy a Kassa és Vidéke Célalap megújított munkabizottsága a közeljövőben ülést tart és támogatási kérelmeket kíván megfogalmazni az Alapítvány Kuratóriuma részére. Havasi Péter tájékoztatást adott a Kassai Figyelő kritikus anyagi helyzetéről és arra kérte a Rákóczi Szövetséget, hogy kapcsolatrendszerét is felhasználva segítse a folyóiratot megmaradásáért folytatott küzdelmében. Halzl József erre ígéretet tett. Március 18. Halzl József találkozott Kopp Kristóffal, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány elnökével. Kopp Kristóf tájékoztatást adott több éve működő Alapítványuk tevékenységéről. Központi rendezvényük egy Kárpát-medencei méretű ifjúsági nyári tábor, amelyet minden évben más országban rendeznek meg. Ebben az évben a tábor megszervezését Szlovéniában tervezik. Halzl József jelezte, hogy a Rákóczi Szövetség is nagy számban szervez ifjúsági táborokat és megfontolja, hogy az Alapítvány rendezésében valamilyen formában közreműködik. Ugyanakkor az Alapítvány lehetségesnek látja közreműködését a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíj programjában. Március 19 Csáky Csongor és Halzl József Gödöllőn részt vettek a gödöllői Rákóczi szervezet alakuló ülésén, amelyet a Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban szerveztek meg. Az alakuló ülést összekapcsolták a kárpátaljai Kígyós község magyar iskolájának felújítását célzó adománygyűjtéssel és Fábri Mihály előadásával, amelyben a Teleki Pál Társaság kárpátaljai kirándulásáról számoltak be. Az alakuló ülésen 21 személy csatlakozott a Rákóczi Szövetséghez, elnökké Tóth Tibort választották. Az ülésen részt vettek a Premontrei Gimnázium és a Gödöllői Református Gimnázium tanárai és diákjai, akik jelezték, hogy a városi szervezet mellett megfontolás tárgyát képezi iskolai szervezet létesítése is a szóban forgó iskolákban. Március 20. Halzl József részt vett és felszólalt a Kárpátaljai Szövetségnek a Magyarok Házában megrendezett közgyűlésén. A közgyűlésen elfogadták a Kárpátaljai Szövetség közhasznúsági jelentését. A Szövetség meghívására előadást tartott Zubanics László történész, a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke, aki áttekintést adott a kárpátaljai magyarság helyzetéről. Halzl József felszólalásában hangsúlyozta a Rákóczi Szövetség érdekeltségét a kárpátaljai magyarság ügyeiben és méltatta a két szövetség között két évtizede fennálló együttműködést. Halzl József interjút adott a Szent István Rádió munkatársának, amelyben beszámolt a röviddel korábban megszervezett Esterházy János emlékünnepségről és a nagyszabású március 15-i diákutaztatási programról. Március 22. Csáky Csongor részt vett az Apáczai Közalapítvány 10 éves fennállása alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében megrendezett ünnepi gyűlésen. A gyűlésen hangsúlyozták annak fontosságát, hogy minél több magyarországi diák látogasson el a szomszédos országokba és létesítsen kapcsolatokat határon túli magyar diákokkal.

9 Március 23. Halzl József Csáky Csongorral együtt látogatást tett a MOL NyRt. budapesti székházában, ahol találkoztak a cég három kommunikációs munkatársával: Kelenvölgyi Ágnessel, Schrött Franciskával és Hadik Lillával. A Rákóczi Szövetség képviselői tájékoztatást adtak a Szövetség ez évi programjairól és köszönetet mondtak a programokhoz a MOL NyRt. által nyújtott eddigi támogatásukért és kérték, hogy a cég a CSSZMKA programjaihoz is támogassa. Halzl József és Csáky Csongor a Rozmaring Étteremben részt vett azon a Civil Összefogás Fórum által szervezett összejövetelen, amelyen magyarországi civil szervezetek aláírták a Magyar-Lengyel Barátság Napja alkalmából megfogalmazott ún. Óbudai Felhívást. Az összejövetel fővédnöke Surján László Európa parlamenti képviselő volt. Az összejövetel során Halzl József hangsúlyozta a Rákóczi Szövetség sokirányú elkötelezettségét a magyar-lengyel barátság erősítésében, példaként említette a Gloria Victis rendezvénysorozat keretében minden évben megszervezett Bem téri koszorúzási ünnepséget. Március 24. Csáky Csongor és Halzl József Szentendrére, a Ferences Gimnáziumba látogattak, ahol részt vettek az iskola Rákóczi szervezetének a Gimnázium kápolnájában megtartott megújító gyűlésén. A rendezvény házigazdája Nagy István tanár volt, a gyűlésen mintegy 70 diák vett részt. Nagy István köszöntő szavai után a Szövetség képviselői áttekintést adtak az ez évi programokról, majd a jelenlévő diákok közül 28-an a helyszínen jelezték csatlakozási szándékukat a Szövetséghez. A szervezet tanári vezetését Nagy István vállalta, az elnökségbe megválasztották továbbá Máthé Marcell, Aczél Mihály és Szakál Anna diákokat. Csáky Csongor és Halzl József az Aszódi Evangélikus Gimnáziumba látogattak, ahol részt vettek a már korábban létrejött ifjúsági szervezet taggyűlésén. Péterfi Gábor tanár köszöntője után Halzl József és Csáky Csongor bemutatták a Szövetséget a jelenlévő 25 diáknak, majd Péterfi Gábor 40 új csatlakozó diák jelentkezési lapját adta át a Szövetség képviselőinek. Az összejövetelen tájékoztatták a Szövetség képviselőit a szervezet március 27-én esedékes füleki és rimaszombati tanulmányútjáról. Csáky Csongor ígéretet tett arra, hogy a rimaszombati Tompa Mihály Gimnáziumban működő Rákóczi szervezettel előkészíti a partnerkapcsolat létrehozását. Március 25. A Magyar Energetikai Társaság, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület közös szervezésében ebben az évben is a MTESZ székházban megrendezték a Magyar Energia Szimpóziumot, a Kárpát-medence magyar energetikusainak 14. találkozóját. A szimpóziumot az első években a Rákóczi Szövetség szervezte, majd a szervezés feladatát átvették az energetikával foglalkozó hazai társadalmi egyesületek. Ebben az évben is több határon túli magyar energetikus vett részt a rendezvényen, amelynek záróeseménye ünnepi vacsora volt a Trombitás Étteremben. A vacsorán részt vett és több külhoni résztvevővel megbeszélést folytatott Halzl József. Március A Rákóczi Szövetség megszervezte a évi Gloria Victis történelmi vetélkedő első négy legeredményesebb három fős diákcsapatának és felkészítő tanárainak jutalomutazását Erdélybe. Az utazáson a somorjai Madách Imre Gimnázium, a Nagyberegi Református Líceum, a révkomáromi Selye János Gimnázium és a makói József Attila Gimnázium csapatai vettek részt. A kirándulás a Paksi Atomerőmű Zrt. autóbuszával történt. A program első állomása március 26-án Nagyvárad volt, ahol Nagy József Barna, a nagyváradi helyi Rákóczi szervezet elnöke üdvözölte és kalauzolta a városban a vendégeket. Kolozsvár felé haladva Bánffihunyadon Kalotaszeg központjában szakították meg útjukat és megtekintették a híres fakazettás mennyezetű református templomot. Az éjszakát Kolozsváron töltötték, majd városnézésre került sor. Innen Marosvásárhelyre haladtak tovább, itt szintén megtekintették a város történelmi nevezetességeit. Ezt követően átadták Kémenes Lóránt tűri plébános részére a magukkal hozott adományokat (TV-t, számítógépet és élelmiszert), majd Szovátára utaztak tovább, ahol az éjszakát töltötték. Harmadnap az utazás következő állomása Székelyudvarhely volt, ahol Hegyi Sándor református lelkipásztor, a helyi Rákóczi szervezet elnöke fogadta a résztvevőket. és megmutatta a város történelmi emlékhelyeit. Ebéd után a Gyilkos- tó és a Békás-szoros volt az utazók célpontja, majd este Gyergyószentmiklósra érkeztek. Itt a helyi Rákóczi szervezet vezetője, Selyem Antónia fogadta a vendégeket. Negyednap a csoport hazaindult és az esi órákban érkeztek vissza Budapestre. Március 27. A Pannonhalmi Bencés Főapátság és a Rákóczi Szövetség közös szervezésében megtartották a Cultura Nostra elnevezésű Kárpát-medencei középiskolás történelmi vetélkedő döntőjét. A vetélkedő témája ebben az évben: Kisebbségben többségben (etnikumok a Kárpát-medencében a XVIII-XX. században volt. A vetélkedő döntőjén a Rákóczi Szövetség részéről részt vett Halzl József és Csáky Csongor. A vetélkedő szervezői feladatait a Bencés Főapátság részéről Bajnóczi Gábor és Dénesi Tamás tanárok látták el. A háromfordulós versenyen 105 háromfős középiskolás diákcsapat indult. Az egyes régiókban megszervezett első és második forduló eredménye alapján 10 csapat kapott meghívást a Pannonhalmi Főapátságban megrendezett döntőre. A vetélkedő zsűrijében részt vettek: Szarka László történész, a komáromi Selye János Egyetem dékánja, Dobszai Tamás történész, az ELTE-BTK adjunktusa és ifj. Berkényi Iván történész, az ELTE-BTK adjunktusa. A vetélkedőt Csonka István, a győri Bencés Gimnázium tanára vezette. A verseny eredményhirdetésén Várszegi Asztrik bencés főapát és Halzl József a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötték a résztvevő diákokat és felkészítő tanáraikat. A döntőt Szarka László zsűri elnök értékelte, majd az eredmények kihirdetésére és a díjak átadására került sor. Valamennyi résztvevő diák és tanár könyvjutalomban részesült, illetve meghívást kapott egy nyári jutalomkirándulásra. A verseny győztes csapata számára a Herendi Porcelán Manufaktúra vezérigazgatója, Simon Attila különdíjként egy értékes porcelánt adott át. A döntő záróeseménye az ünnepi vacsora volt Pannonhalmán.

10 A vetélkedő győztes csapata a budapesti Baár-Madas Református Gimnázium volt, második helyen végzett a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a harmadik helyezett a komáromi Jókai Mór Gimnázium volt. A döntő további résztvevői helyezési sorrendben a miskolci Lévay József Református Gimnázium, a mátészalkai Szakképző Iskola Gépészeti Szakközépiskolája, a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium, a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium és két csapattal a Zentai Gimnázium voltak. Március 28. Borsiban, II. Rákóczi Ferenc szülőfalujában a helyi Önkormányzat, a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság és a CSEMADOK helyi alapszervezete rendezésében megtartották a hagyományos emlékünnepséget a Fejedelem születésének 334. évfordulója tiszteletére. Kovács Mária polgármester asszony köszöntője után Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely város polgármestere mondott ünnepi beszédet, felszólalt még Laczkó Lajos, a MKP helyi szervezetének elnöke és Hajdú Jenő a II. Rákóczi Ferenc Emléktársaság elnöke. A Rákóczi Szövetséget Szajkó Gábor a sátoraljaújhelyi szervezet elnöke képviselte, aki felolvasta Halzl József üzenetét, melyben a Szövetség elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén nem működik magyar tanítási nyelvű oktatási intézmény. A kultúrműsorral színesített megemlékezés végén megkoszorúzták Rákóczi Ferencnek a kastély előtt lévő szobrát. A rendezvény hivatalos része után a jelenlévők látogatást tehettek a kastélyban. Március 30. Halzl József Balog Zoltánnak, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökének meghívására részt vett a FIDESZ megalakításának 22. évfordulója alkalmából a Zeneakadémián rendezett ünnepi hangversenyen. Március 31. Halzl József fogadta Varga Annát, a Komárom és Vidéke Célalap leköszönő elnökét. A megbeszélés során megállapodtak abban, hogy a közeljövőben megtartják a Komárom és Vidéke Célalap megújító közgyűlését. Varga Anna egyébirányú elfoglaltságai miatt a Célalap vezetését átadja Cúth Csabának, az Anyanyelvünkért Polgári Társulás elnökének és javaslatot tett továbbá a munkabizottságnak több új taggal történő kibővítésére. Április 1. Csáky Csongor és Halzl József részt vettek az Ipolyság és Vidéke Célalap tisztújító közgyűlésén a helyi Magyar Házban. A tisztújítást az indokolta, hogy a Rákóczi Szövetség partnerszervezetének vezetője, Lendvay Tibor jelezte, hogy lemond tisztségéről. A gyűlésen 13 szervezet, intézmény képviselője vett részt Ipolyságról és a környező településekről. Képviseltették magukat az iskolák, az egyházak, az önkormányzat, a CSEMADOK és több ifjúsági szervezet. A házigazda szerepét az oktatásügyben dolgozó Révész Angelika töltötte be. Halzl József és Csáky Csongor tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség helyzetéről és arról a szándékáról, hogy intenzívebbé tegye együttműködését a 25 regionális felvidéki Célalappal. A jelenlévő 13 szervezet képviselője vállalta a megújuló Célalapban tagságát és munkájának elősegítését. Döntöttek arról, hogy a bizottság jogi személyként bejegyezteti magát a bíróságon. Döntést hoztak továbbá arról, hogy 3 fős elnökséget hoznak létre, ennek tagjai: Bóna Zsolt, az ipolysági Pongrácz Lajos iskola tanára, Zachar Pál a 27. Szent Imre Cserkészcsapat képviselője, a Pozsonyi Diákhálózat volt elnöke és Baráti Zsófia, az ipolysági szülők képviselője. Az elnöki tisztséget a jelenlévők bizalmából Bóna Zsolt látja el. Az ülésen elhatározták, hogy a Célalap megújításának jeleként pályázatot nyújtanak be a Rákóczi Szövetség Alapítványához, a CSSZMKA-hoz. Elhatározták továbbá, hogy utókampányt indítanak a magyar iskolába történő beiratkozás ügyében és a júniusban esedékes parlamenti választás kapcsán a magyar iskolába és óvodába járó gyermekek szüleinek a választási részvételt propagáló levelet írnak. A szolnoki Széchenyi István Gimnáziumban az iskola 18 diákja megalakította a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetét.. Az alakuló ülésen részt vett és köszöntőt mondott Deák László igazgató, majd Hegedűs Zsuzsanna tanár beszélt az összejövetel előzményeiről. Csáky Csongor a Szövetség Központja képviseletében ismertette a Rákóczi Szövetség tevékenységét, különös tekintettel az ifjúsági programokra, majd Halászné Gerényi Mária a szolnoki Gépipari Szakközépiskolában már évek óta működő ifjúsági szervezet vezető tanára mondta el a Rákóczi Szövetséggel kapcsolatos személyes tapasztalatait. Az új szervezet háromtagú elnökséget választott Hegedűs Zsuzsanna tanárnő és két diák személyében. Április 6.

11 Halzl József részt vett a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökségi ülésén, amelyen az Egyesület várható feladatait tárgyalták meg az áprilisi választások utáni időszakban. Az Egyesület főtitkára, Mészáros László jelezte, hogy a választások után kezdeményezni fogja az egyik kecskeméti középiskolában Rákóczi szervezet létrehozását. Április 7. A Rákóczi Klub Bemutatkozik egy felvidéki város c. programsorozatának keretében Nagymegyer város küldöttsége volt a Klub vendége. A nagy létszámú nagymegyeri küldöttséget a város polgármestere vezette, eljött és a klubnapon felszólalt Rostás László, a Nagymegyer és Vidéke Célalap vezetője. Ezen kívül egy neves helyi borász, Dömény Zoltán és a nagyhírű termálfürdő vezetője tartott előadást a megjelenteknek. Varga László tanár, történész a város történetét mutatta be, az iskolák diákjai pedig színvonalas kultúrműsort adtak elő a hallgatóságnak. A programot követő baráti beszélgetés során a nagymegyeriek azt javasolták, hogy a Rákóczi Klub egy buszkirándulást szervezzen Nagymegyerre, melynek során megismerkedhetnek mind a termálfürdővel, mind a helyi borokkal. A rendezvény végén a nagymegyeriek borkóstolót terveztek a megjelentek számára. Április 8. Halzl József részt vett a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) által alapított Társadalmi Kerekasztal sajtótájékoztatóján és mini-konferenciáján a Gellért Szálló Tea-termében. A sajtótájékoztatón köszöntőt mondott Horváth János az Országgyűlés korelnöke és Semjén Zsolt a KDNP elnöke, a FIDESZ-KDNP szövetség részéről. Csizmadia László a CÖF egyik alapítója átadta Semjén Zsoltnak a CÖF által kidolgozott ún. Társadalmi Szerződést, amely a CÖF és az új kormány közötti együttműködés legfőbb területeit foglalja össze. A CÖF civilszervezeti hálózatához a Rákóczi Szövetség is csatlakozott. Csáky Csongor a hatvani Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolába látogatott, ahol részt vett az iskolában működő ifjúsági szervezet tagtoborzó összejövetelén. Az összejövetelen Kiss György mondott köszöntőt, megköszönte a Szövetség támogatását a március 15-i utazásuk kapcsán, majd Csáky Csongor adott tájékoztatást a Rákóczi Szövetség aktuális tevékenységéről. Ezt követően 12 ajándékkönyvet adott át az iskolában folyó Széchenyi István történelmi vetélkedő résztvevőinek. Halzl József fogadta Vörös Attilát, a Rimaszombat és Vidéke Célalap képviselőjét, aki átadta annak a felmérésnek az eredményeit, amelynek keretében a kétnyelvű feliratok helyzetét vizsgálták a Célalap vonzáskörzetében lévő településeknél. Április 9. Kun Ferencz alelnök Lukács Ferenc és Ress Imre társaságában részt vett Kisölveden a Szikince helyi szervezet évzáró összejövetelén. Ennek keretében a helyi szervezet képviselői beszámoltak a Rákóczi Szövetség képviselőinek múlt évi munkájukról. Április 12. Halzl József a Ciszterci Szent Imre Plébánia Központjában találkozott Brückner Ákos Előd plébánossal, aki 1993-ban aktív szervezője volt az első 56-os Gloria Victis emlékünnepségnek, amely annakidején a Szent Imre templomban rendezett hangversennyel zárult. Brückner Ákos Előd jelezte, hogy szívesen felújítja kapcsolatait a Rákóczi Szövetséggel és ennek jeleként támogatást adott át a felvidéki beiratkozási ösztöndíj program javára. Halzl József és Csáky Csongor Budapesten személyes megbeszélést folytatott a Pozsonyi Diákhálózat elnökével, Tóth Tímeával. A megbeszélés során a Rákóczi Szövetség képviselői ígéretet tettek a Diákhálózat részére nyomdai szolgáltatásra és megállapodás született arra nézve is, hogy a Diákhálózat gyűjtést kezdeményez a Rákóczi Szövetség által folytatott beiratkozási program javára. Halzl József javasolta Tóth Tímeának, hogy a Diákhálózat jelöljön ki képviselőt a Pozsony és Vidéke Célalap munkabizottságában történő részvételre. Halzl József interjút adott Hajdúk Mártának, a Duna TV munkatársának azzal a filmmel kapcsolatban, amelyet a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából a Rákóczi Szövetség tevékenységéről készítenek, figyelemmel arra, hogy a Bank hosszú évek óta rendszeres támogatója a Rákóczi Szövetségnek. Halzl József a Budapesti Műszaki Egyetem Épületgépészeti Tanszékén találkozott a Műegyetem három oktatójával, Garbai Lászlóval, Penninger Antallal és Kontra Jenővel, akik közölték, hogy készek szervezési munkával támogatni a műegyetemi Rákóczi szervezet megalakításának ügyét. Április 13.

12 Csáky Csongor Erdélyi Klaudia szervezésében részt vett a Duna TV Hattól nyolcig c. reggeli műsorában, ahol a Rákóczi Szövetség ifjúsági tevékenységéről, középiskolai szervezeteiről és azok programjairól adott tájékoztatást. Halzl József a Parlamentben találkozott Németh Zsolttal, a Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnökével. A megbeszélésen részt vett Répás Zsuzsa, Németh Zsolt munkatársa is. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy a választások után esetlegesen létrejövő FIDESZ-kormány a Rákóczi Szövetséget elsőszámú civil partnerének tekinti és ennek megfelelően szoros munkakapcsolatot kíván létrehozni a Szövetséggel. A megbeszélés során Németh Zsolt hangsúlyozta a Rákóczi Szövetség ifjúsági programjainak, a határokon átívelő kapcsolatépítésnek fontosságát és egyetértett azzal is, hogy a kedvezménytörvény sürgős reformjára van szükség, elsősorban szlovák vonatkozásban. Április 14. Kun Ferencz és Lukács Ferenc Lévára látogatott, hogy részt vegyenek a Lévai Református Gimnázium Dísztermében rendezett Rákóczi szoboravatási ünnepségen. Az avatóbeszédet Kun Ferencz mondta, a szoborszentelésben közreműködött Galgóczi esperes Zselízről, valamint Kassai Gyula lévai református lelkész. Halzl József és Csáky Csongor Monorra, a József Attila Gimnáziumba látogatott azzal a céllal, hogy elősegítse a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetének megalakítását a gimnáziumban. Halzl József és Csáky Csongor tájékoztatást adott az összejövetelen megjelent diákoknak, azonban kellő érdeklődés hiánya miatt a szervezet megalakítása elmaradt, az iskola képviselői azt ígérték, hogy megfelelő előkészítés után a szervezet megalakításának ügyét újból napirendre tűzik. A Lenti-Lendvai Rákóczi szervezet ifjúsági csoportja II. Rákóczi Ferenc élete és kora címmel konferenciát szervezett Lentiben, a Lámfalussy Sándor Szakközépiskolában. A rendezvény keretében a Rákóczi korról előadásokat tartottak, majd sor került az iskola tanulói részére kiírt irodalmi és képzőművészeti pályázat díjainak átadására. A rendezvényen a Szövetség Központját Martényi Árpád képviselte, aki felszólalásában a Rákóczi Szövetség ifjúsági programjait ismertette. Április 18. Kun Ferencz, Kiss Péternek, valamint Nagy Csabának, az oroszlányi helyi szervezet elnökének társaságában részt vett Nagysallón a nagysallói csata emlékére rendezett ünnepségen, majd az ezt követő Léván tartott megemlékezésen. Április 19. Halzl József és Kiss Péter részt vett a Komárom és Vidéke Célalap megújító közgyűlésén, amelyet az tette szükségessé, hogy a Célalap eddigi elnöke Varga Anna lemondott tisztségéről. Az ülésen előzetes egyeztetések alapján részt vettek azok a nagyrészt komáromi, kisebb részben Komárom környéki szervezetek képviselői, akik vállalták részvételüket a megújított munkabizottságban. Jelen voltak Komáromból a városi Önkormányzat, a Dunamenti Múzeum, a Jókai Színház, a CSEMADOK, a Római Katolikus Egyház. valamennyi komáromi iskola és óvoda, valamint a Selye János Egyetem, a Kempelen Farkas Társaság, továbbá Perbete, Hetény és Ógyalla települések képviselői. Az ülésen Cúth Csaba, az Anyanyelvünkért Polgári Társulás elnöke személyében megválasztották a Célalap új elnökét. Az értekezleten felszólalók hangsúlyozták a beiratkozási program fontosságát és annak szükségességét, hogy továbbfejlesszék a Rákóczi Szövetség által kezdeményezett oktatás-nevelési támogatás rendszerét. Abban is egyetértettek, hogy hatékony kampánnyal segíteni kell a június 12-én esedékes szlovákiai parlamenti választások ügyét. Ennek érdekében megfogalmazódott az az igény, hogy a Rákóczi Szövetség és a Célalap közös szervezésében minden magyar iskolába és óvodába járó gyermek családja a választásokon való részvételre buzdító levelet kapjon. A munkabizottság legközelebbi ülését májusban tartják. Április 20. A Népszabadság c. napilap az újság pozsonyi tudósítójának Szilvássy József tollából beszámolót közöl a Rákóczi Szövetség által a Felvidéken folytatott beiratkozási programról, az ennek keretében megvalósított ösztöndíj akcióról és a karácsonyi óvodai ajándékakcióról. A cikkben a szerző megemlíti, hogy a program a statisztikai adatok tükrében is eredményesnek mondható. Április 21. Halzl József személyes megbeszélést folytatott Rétvári Bencével, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökével és Gaal Gergellyel, a Szövetség alelnökével. Gratulált Rétvári Bencének parlamenti képviselővé történt megválasztása alkalmából. A megbeszélés során megállapodás történt arról, hogy a két szövetség a jövőben szorosan együttműködik, figyelemmel arra, hogy az IKDSZ is elkötelezett a határon túli magyarság ügye iránt. Rétvári Bence azt ígérte, hogy ismeretségi körében népszerűsíteni fogja az általa is nagyon fontosnak tartott és parlamenti képviselőként támogatott felvidéki beiratkozási ösztöndíj programot.

13 Csáky Csongor a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában részt vett a Rákóczi Szövetség iskolai szervezetének alakuló ülésén. Az ülésen megjelent Gottschling Gábor, az iskola igazgatója és az iskola több tanára, valamint Tölli Balázs, a soproni Berzsenyi Evangélikus Líceum igazgatója néhány diákjával. Csáky Csongor ismertetője után Tölli Balázs tájékoztatást adott a soproni városi szervezet munkájáról és a saját iskolájában már korábban létrejött ifjúsági szervezet tevékenységéről. Ezt követően a jelenlévő diákok közül közel 60-nan úgy döntöttek, hogy csatlakoznak a Szövetséghez, létrehozva a 114. iskolai szervezetet. Az ifjúsági szervezet tanári vezetését Czibur Lászlóné és Schweizer Kornél vállalták el. A soproni programmal összekapcsolva Csáky Csongor látogatást tett a kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumban, ahol Bernád Csaba igazgatóval és Bíró Péter történelemtanárral megbeszélést folytatott az iskolai Rákóczi szervezet megalakításáról. Az iskolaigazgató fontosnak tartja a Rákóczi Szövetségnek a középiskolák vonatkozásában tett kezdeményezéseit és ígéretet tett arra, hogy a Szövetség szervezetét iskolájukban is megalakítják. Április 23. Békéscsabán megszervezték a Békés megyében működő középiskolai Rákóczi szervezetek első találkozóját, amelynek elsődleges célja az érintett szervezetek személyes kapcsolatfelvétele, közös programok előkészítése volt. Az eseményen részt vettek a tótkomlósi Jankó János, a szarvasi Vajda Péter, valamint a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnáziumban és a helyi Evangélikus Gimnáziumban működő szervezetek diákjai. Elhatározták, hogy a következő megyei találkozót Szarvason fogják megvalósítani. Április A Rákóczi Szövetség 7. alkalommal rendezte meg Felvidéki séták elnevezésű rendezvényét, amelynek keretében a Szövetség magyarországi és felvidéki középiskolai Rákóczi szervezeteket hívott meg egy hétvégi felvidéki kirándulásra. Ez alkalommal 14 nyugat-magyarországi és nyugat-felvidéki középiskola diákjai vehettek részt a programban, összesen 87 diák tanáraik kíséretében. Magyarországról: kaposvári, pápai, győri, komáromi, soproni és szombathelyi, Felvidékről: nagymegyeri, párkányi, zselízi, gútai és somorjai iskolák képviselői voltak a program részesei. A kirándulás első napján a csoport Komáromba látogatott, ahol a helyi Selye János Gimnázium igazgatója, Andruskó Imre és Deák Irén tanárnő köszöntötték a csoportot, majd bemutatták Komárom látnivalóit. Ezután az út Nyitrára vezetett, ahol Tóth Klára, a Nyitra és Vidéke Célalap vezetője volt a csoport idegenvezetője, az estét Zoboralján töltötték. Először Kolonba, majd Alsóbodokra látogattak, ahol Paulisz Boldozsár, a helyi Magán Szakközépiskola lovas tanyáján fogadta a vendégeket. A Felvidéki séta második napján először Selmecbányával ismerkedtek a diákok, majd Besztercebányára folytatódott az út, ahol a történelmi belvárost tekintették meg. Délután Bajmócra utaztak, itt a hajdani Pálffy várhoz vezetett az út. Este a vacsorát ismét Alsóbodokon fogyasztották el, majd a vacsorát követően baráti beszélgetés formájában bemutatkoztak egymásnak a programban érintett iskolák Rákóczi szervezetének diákjai. A kirándulás harmadik napján a Trencsénben megszervezett várlátogatás volt a program utolsó célpontja. Végig elkísérte útjukon a küldöttséget Himmler György párkányi történelemtanár, a Párkány és Vidéke Célalap elnöke. A magyarországi diákok utaztatásához ezúttal is a Paksi Atomerőmű Zrt. rendelkezésre bocsátotta autóbuszát és a program a visszajelzések alapján hatékonyan szolgálta a diákok történelmi ismereteinek bővítését, valamint a magyarországi és felvidéki diákok kapcsolatépítését. A Füleki Gimnázium, a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Salgótarjáni Intézete, a szlovák Oktatási Minisztérium és a Rákóczi Szövetség segítségével 15. alkalommal rendezte meg Füleken és Salgótarjánban a szlovákiai magyar középiskolák országos számítástechnikai versenyét, az INFOPROG et. A szlovákiai magyar középiskolások versenye már több éve a Kárpátmedencei magyar középiskolák informatikai versenyévé is vált. A három napos verseny döntőjében 17 középiskola 37 csapata vett részt Szlovákiából, Magyarországról és Romániából. A szervezők a résztvevő tanárok számára a versennyel párhuzamosan szakmai továbbképzést is szerveztek. A versenyen döntőjében Szlovákiából érsekújvári, füleki, galántai, ipolysági, kassai, komáromi, nagymegyeri, pozsonyi és szepsi iskolák, Magyarországról salgótarjáni és soproni diákok, Romániából székelykeresztúri diákok vettek részt. Az iskolák versenyének győztese az érsekújvári Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola lett. A zsűri elnöke Dr. Gubán Miklós főiskolai tanár, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektor-helyettese volt. A Rákóczi Szövetséget a rendezvényen Bíró Albert elnökségi tag képviselte. Az ünnepélyes díjkiosztáson megjelent többek között Szigeti László parlamenti képviselő, volt oktatásügyi államtitkár is. Április 25. Halzl József Gyürk András kampányfőnök és Kubatov Gábor országos pártigazgató meghívására részt vett a FIDESZ Vörösmarty téri új irodaházában rendezett választási eredményváró összejövetelen.

14 Április 26. Halzl József és Csáky Csongor Komáromba, a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karára látogatott, ahol Morvai Endre egyetemi oktató meghívására előadást tartottak az Egyetem közel 100 diákjai számára. Halzl József az 1989-es rendszerváltozást követően a Magyar Villamos Művek vezérigazgatójaként végzett tevékenységéről tartott beszámolót, kihangsúlyozva a visegrádi országok energetikai együttműködésének fontosságát, a négy ország sikeres erőfeszítéseit a nyugat-európai villamos energia rendszerhez történő csatlakozás megvalósítására. Csáky Csongor a Rákóczi Szövetség munkájáról adott tájékoztatást, hangsúlyozva az ifjúsági programokat. Megemlítette, hogy a Selye János Egyetemen is működik a Rákóczi Szövetség szervezete és a jelenlévő diákokat a szervezethez történő csatlakozásra buzdította. A diákok közül többen kifejezték csatlakozási szándékukat a szervezetez. Halzl József és Csáky Csongor Tokajba látogattak, ahol sor került a Rákóczi Szövetség 267. szervezetének megalakítására. Az alakuló ülést a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában tartották meg. Tóth Tibornak, a Rákóczi Szövetség körömi Rákóczi szervezete elnökének köszöntője után a Rákóczi Szövetség képviselői egymást kiegészítve bemutatták a Szövetséget, hangsúlyozva, hogy BAZ megyében már igen sok Rákóczi szervezet működik, csupán Miskolc városban hat középiskola tagja a Rákóczi Szövetség hálózatának. Az ülésen részt vett Majer János polgármester, akit a jelenlévő 16 személy a szervezet tiszteletbeli elnökének választott, a szervezet operatív elnöke Kovács Zoltán, a gazdasági vezető szerepkörét Osváth Jánosné látja el. Április 27. Heimann Zoltán szekszárdi borász meghívására Csáky Csongor és Halzl József Szekszárdra látogattak, ahol részt vettek a Heimann Zoltán borospincéjében megszervezett Merlot Fesztiválon. Az eseményen közel 30 borász és borszakértő újságíró vett részt, az egyes borászok bemutatták boraikat, amit közösen véleményeztek és értékeltek. A borásztalálkozó elején Heimann Zoltán arra kérte Halzl Józsefet, hogy ismertesse a Rákóczi Szövetség tevékenységét és céljait. Ezt követően Heimann Zoltán kérésére a jelenlévő borászok egyhangúan úgy döntöttek, hogy egy-egy karton bor adományozásával támogatják a Rákóczi Szövetség programjait. Ennek összegyűjtését Heimann Zoltán vállalta. A szekszárdi látogatás kapcsán a Rákóczi Szövetség képviselői külön találkoztak Andorka Gáborral, a szekszárdi Rákóczi szervezet elnökével, aki köszönetet mondott a Garay János Gimnázium március 15-i felvidéki utazásának támogatásáért. Örömmel tájékoztatott arról, hogy kezdeményezésére az iskolával kapcsolatban lévő vállalkozóktól, szülőktől és diákoktól 150 ezer Ft-ot gyűjtöttek össze a felvidéki beiratkozási program javára. Andorka Gábor tájékoztatást adott arról is, hogy diákjai szívesen részt vesznek nyáron egy határon túli építőtáborban és kérte, hogy ennek megszervezésében a Szövetség nyújtson segítséget. A Magyarok Világszövetsége Kisalföldi Társasága a Rákóczi szabadságharc 300. évfordulója alkalmából Ezüst Emlékéremmel tüntette ki Szabó Józsefet, a Rákóczi Szövetség alelnökét, aki Győr-Moson-Sopron megyében a magyarság és nemzettudat ápolásában az elmúlt évtizedekben maradandót alkotott. A díj átadására a Társaság közgyűlése keretében került sor. Április 29. Halzl József a Pilinszky Kávéházban részt vett Csáky Pál Hullámvasút és Molnár Imre Esterházy János élete és mártírhalála c. könyvek ünnepi bemutatóján. A köteteket Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke és Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Bizottságának elnöke mutatta be, majd a szerzők mondták el gondolataikat a könyvek aktualitásáról. Az eseményen részt vett Esterházy Malfatti Alice, Esterházy János leánya. A könyvbemutató kapcsán megrendezett fogadáson Halzl József megbeszélést folytatott Bárdos Gyulával, az MKP frakcióvezetőjével és tájékoztatást adott az MKP delegációjának a Rákóczi Szövetség és a Célalapok által a felvidéki magyar iskolákba és óvodába járó gyermekek szüleinek írandó levélről, amelyben a szülőket és barátaikat a június 12-i szlovákiai parlamenti választáson való részvételre és magyar érdekképviseletre történő szavazásra buzdítják. A Lengyel Köztársaság budapesti Nagykövetségén ünnepélyes keretek között átadták Halzl Józsefnek és Bozsáki Katalinnak a Krakkói Főkonzulátus volt vezetőjének, a Lengyel Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. A kitüntetést Michal Andrukonis ügyvivő adta át, aki méltatta a Rákóczi Szövetségnek a magyar-lengyel kapcsolatok ápolása keretében végzett munkáját, különös tekintettel II. Rákóczi Ferenc és Esterházy János lengyelországi kapcsolataira. A kitüntetésről szóló döntést még ez év márciusában az időközben tragikus körülmények között elhunyt lengyel köztársasági elnök, Lech Kaczynski hozta meg. Halzl József az alkalmat felhasználva meghívta Michal Andrukonist a Rákóczi Szövetség ez évi történelemtanár táborába, amelyen ebben az évben is a Rákóczi Szövetség meghívására részt vesz több lengyelországi történelemtanár májusa napról napra Május 4.

15 Halzl József munkaebéd keretében találkozott a MAL Zrt. két vezetőjével, Tolnay Lajos elnökkel és Petrusz Bélával, valamint Sándor Józseffel, a FÉMALK Zrt. vezérigazgatójával. Halzl József tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség aktuális tevékenységéről, megköszönte a MAL Zrt. és a FÉMALK Zrt. múlt évi támogatását és kérte annak folytatását. ebben az évben is. Átadta részükre a Szövetség ez évi falinaptárát, valamint a Rákóczi Hírvivő legutóbbi számát, továbbá a Szövetség által szervezett felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióról készített beszámolót. A MAL Zrt. és a FÉMALK Zrt. képviselői hangsúlyozták a Rákóczi Szövetség tevékenységének fontosságát és ígéretet tettek támogatásuk folytatására. A Kassai Figyelő c. folyóirat közli annak a levélnek a szövegét, amelyet a Rákóczi Szövetség és a Kassa és Vidéke Célalap közösen írt minden olyan gyermek szüleinek, aki Kassán magyar tannyelvű óvodába, vagy iskolába jár. Ebben a levélben a két szervezet a küszöbön álló szlovákiai parlamenti választásokon való részvételre és magyar érdekképviseleti szervezetre történő szavazásra buzdítja a szülőket. Május 5. A Rákóczi Szövetség keretében működő Rákóczi Klub a Magyarok Házában fő részvételével megtartotta I. félévi utolsó összejövetelét. Ennek során Martényi Árpád klubvezető tájékoztatást adott a Szövetségben folyó munkáról. Az est előadója Kiss Dénes költő, a Trianon Társaság elnöke volt, előadásának címe: Ezredéves Trianon. Kiss Dénes előadásában felvázolta Trianon előzményeit és hangsúlyozta, hogy bár Magyarország ellenezte az I. világháborút, mégis elsősorban Magyarországot kiáltották ki főbűnösnek és ennek megfelelő büntetésben részesítették. Május 7. Kuli János Kárpátaljára utazott, hogy részt vegyen a Rákóczi Szövetség ifjúsági szervezetének alakuló ülésén, a Nagyberegi Református Líceumban. A Líceummal korábban a kapcsolat azáltal jött létre, hogy az iskola csapata a tavalyi Gloria Victis történelmi versenyen második helyezést ért el és részt vettek az idei márciusi erdélyi jutalomutazáson is. Az alakuló ülésen Kovács András magyartanár üdvözlő szavait követően Kuli János tájékoztatást adott a Szövetség tevékenységéről, különös tekintettel az ifjúsági programokra. Ezt követően 46 diák és három tanár úgy döntött, hogy megalakítja a Szövetség 115. ifjúsági szervezetét. Öttagú elnökséget választottak, közülük két személy a tanári kart, három személy pedig a diákságot képviselte. Kuli János zárszavában gratulált a szervezet megalakításához, majd átadta a Szövetség ajándékait a szervezet tagjainak. Május 9. Kun Ferencz a délelőtt folyamán Csicsó községben Anyák napja alkalmából ünnepi istentisztelet keretében beszédet mondott a helyi református templomban. Délután Kun Ferencz Alistálra látogatott, ahol a helyi Kultúrházban beszédet mondott a vidékükről elszármazott híres emberekről és tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség tevékenységéről. A rendezvényen több település református lelkészei is részt vettek. Május 10. Csáky Csongor részt vett a tatabányai Mikes Kelemen középiskolában működő ifjúsági Rákóczi szervezet történelmi emlékversenyén, amelyet Széchenyi István halálának 150. évfordulója alkalmából rendeztek. A versenyen öt tatabányai középiskola négy fős csapatai vettek részt. A vetélkedő zsűrijében közreműködött Csáky Csongor is a Szövetség Központjának képviseletében. Csáky Csongor megbeszélést folytatott több iskola történelemtanárával, akik közül a Bárdos Gimnázium és a Kereskedelmi Szakközépiskola képviselői érdeklődést mutattak a Szövetség iskolai szervezetének megalakítása iránt. Május 11. Halzl József látogatást tett Bartha Ferencnél, a TriGránit Holding Zrt. elnökénél, a Bartha Pénzügyi Tanácsadó cég tulajdonosánál. Halzl József tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség aktuális tevékenységéről és köszönetet mondott a Bartha Pénzügyi Tanácsadó által a Szövetségnek nyújtott támogatásért. Bartha Ferenc ígéretet tett arra, hogy az érvényes tartós adományozási szerződés keretében ez évben is támogatni fogja a Szövetség programjait. Május 12. Halzl József és Csáky Csongor a budapesti Szent Margit Gimnáziumba látogattak, ahol részt vettek az iskolában működő Rákóczi szervezet tagtoborzó összejövetelén. Részt vett a gyűlésen Görbe László iskolaigazgató, valamint Lados Balázs és Hévízi Józsa történelemtanárok, továbbá az iskolában dolgozó, Zselízről származó Dominika nővér. Halzl József köszöntőjében utalt arra, hogy évekkel ezelőtt az első középiskolai szervezet éppen a Szent Margit Gimnáziumban alakult meg és a Szövetség úgy gondolja, hogy tevékenységére a magyarországi belpolitikai fejleményekre tekintettel az eddigieknél is nagyobb szükség lesz. Ezért fontos, hogy a Szent Margit Gimnáziumban is a szervezet megújuljon, a taglétszám növekedjék. Görbe László igazgató felszólalásában támogatásáról

16 biztosította a Rákóczi Szövetség ügyét és bíztatta a diákságot az aktív közreműködésre. A jelenlévő 21 diák kivétel nélkül csatlakozott a Szövetséghez. Többen kifejezték részvételi szándékukat a júliusi sátoraljaújhelyi táborban és jelezték, hogy a Gloria Victis történelmi vetélkedőn is lesz induló csapat az iskolából. A szervezet diákvezetőjévé Petrovay László munkácsi származású diákot választották. Halzl József fogadta Cservenka Jánost, a Galánta és Vidéke Célalap elnökét, aki tájékoztatást adott az általa korábban létrehozott Nagykaposi Szakmunkásképző Intézet fejlesztési terveiről és ezzel kapcsolatban a Rákóczi Szövetség támogatását kérte. Május 13. Hábel György részt vett Karcagon a Kováts Mihály amerikai-magyar huszár ezredes, az USA hőse jubileumi ünnepségén. Kováts Mihály 1724-ben Karcagon született és részt vett a Washington tábornok vezette szabadságharcban. Hábel György az ez alkalommal rendezett történelmi vetélkedő résztvevőinek átadta a Rákóczi Szövetség könyvajándékát. Május 16. Kun Ferencz és Lukács Ferenc Süttőre látogattak, ahol részt vettek a helyi Rákóczi szervezet hagyományos határközi borversenyén. A borversenyen jelen voltak mind a régió magyarországi, mind a felvidéki borászok. Május 17. Halzl József találkozott Németh Zsolttal, a Parlament Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnökével. Tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetségnek a júniusi szlovákiai választásokkal kapcsolatos kezdeményezéséről, a magyar óvodába és iskolába járó gyermekek szüleinek írandó levélről. Németh Zsolt mind a levél elküldésével, mind annak tartalmával egyetértett. Csáky Csongor és Halzl József a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumba látogattak, ahol megbeszélést folytattak Valentin Istvánnal, az iskolában működő Rákóczi szervezet vezetőjével és négy diákkal. Áttekintették a szervezet helyzetét és arra a megállapodásra jutottak, hogy új tagok toborzására volna szükség, amelyhez néhány osztályfőnöki óra adhatna megfelelő keretet. Ennek érdekében Halzl József ígéretet tett arra, hogy tárgyalást folytat az iskola vezetőivel, mindenekelőtt Dobos Krisztina igazgatóhelyettessel. Arra kell törekedni, hogy ez az akció a következő hetekben, még a tanév vége előtt megvalósítható legyen. Csáky Csongor Kunszentmiklósra látogatott, ahol részt vett a Baksay Sándor Református Gimnáziumban megrendezett szervezetalakító összejövetelen. Az eseményen az iskola igazgató asszonya Baráth Julianna köszöntötte a résztvevőket és vázolta a Rákóczi Szövetség meghívásának okait. Ezután Csáky Csongor adott tájékoztatást a Szövetség képviseletében annak céljairól és tevékenységéről. A jelenlévő diákok közül negyvenen döntöttek úgy, hogy megalakítják a Szövetség iskolai szervezetét, amelynek tanárvezetője Pálinkó Gábor lett. Ezzel megalakult a Rákóczi Szövetség 116. iskolai szervezete. Május 18. A évi történelemtanár tábor előkészítő bizottságának tagjai: Mészáros Kálmán, Nagy István, Kosaras Péter Ákos, Kuli János és Csáky Csongor megtárgyalták a tábor ez évi programját. Döntés született arról, hogy a tábor témája: Közép-Európa XX. századi történelméhez kapcsolódjon, amiben kapjon szerepet Trianon, a XX. századi kultúrtörténet és szóljon a jövőről is. Arról is döntöttek, hogy a témához kapcsolódva lengyel résztvevőket és előadókat is hívnak a táborba. Május 19. A kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnáziumban megalakult a Rákóczi Szövetség 117. középiskolai szervezete. Az alakuló ülésen Halzl József és Csáky Csongor tájékoztatták a jelenlévő 47 diákot a Szövetség tevékenységéről. Ezt követően valamennyi résztvevő úgy döntött, hogy a Szövetséghez való csatlakozásukkal megalakítják az iskolai szervezetet. A szervezet tanári vezetését Hanusovszky- Licskai Anikó és Bíró Péter vállalták. Az elnökség másik három tagja a diákok közül kerül ki. Kiderült, hogy az iskola nem rendelkezik határon túli testvériskolai kapcsolatokkal, ugyanakkor a városnak testvérvárosi kapcsolata van a felvidéki Nagymegyerrel. A Szövetség képviselői ígéretet tettek arra, hogy előkészítik a kapcsolatfelvételt a létrejött iskolai szervezet és a Nagymegyeri Magyar Gimnáziumban működő szervezet között. Halzl József és Csáky Csongor a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba látogattak, ahol részt vettek az iskolában működő helyi szervezet megújító összejövetelén. Az iskola dísztermében több mint 100 diák előtt Horváth Dóri Tamás igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, majd a Szövetség képviselői adtak tájékoztatást az ifjúsági programokról, az ifjúsági szervezetek létesítésének legújabb eredményeiről. Csonka István, a szervezet korábbi tanárvezetője lemondott tisztségéről és szerepkörét kollégájának, Tóth Sándornak adta át. Tóth Sándor ígéretet tett arra, hogy osztályonként összegyűjti a Szövetséghez csatlakozni kívánó diákok jelentkezési lapjait és igyekeznek a szervezet tevékenységét megújítani, a Szövetség Központja által szervezett programokba bekapcsolódni.

17 Május 20. A Rákóczi Szövetség Választmánya és Elnöksége ülést tartott az Asszonyok a Nemzetért Egyesület székházában. Ennek keretében megtárgyalták a Rákóczi Szövetség évi tevékenységét, az ezzel kapcsolatban elkészített beszámolót, a Rákóczi Szövetség évi gazdálkodását és az ennek alapján elkészített közhasznúsági jelentést, továbbá a Rákóczi Szövetség évi programtervét és költségvetését. Halzl József, Ugron Gáspár és Lukács Ferenc beszámolóinak alapján mind a Választmány, mind az Elnökség egyhangúan elfogadta a vonatkozó dokumentumokat. Balázs György a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány Kuratóriumának elnöke tájékoztatást adott az Alapítvány évi tevékenységéről és működéséről. Ugron Gáspár főtitkár tájékoztatta az elnökségi és választmányi ülés résztvevőit a május 27-én a Magyar Kultúra Alapítvány székházában megrendezendő közgyűlés részleteiről. Május 21. Halzl József látogatást tett a Budapesti Erőmű Zrt. vezérigazgatójánál, Nicolas Katcharov úrnál. Tájékoztatta őt a Rákóczi Szövetségnek a Budapesti Erőmű Zrt-vel még a 90-es években kialakított együttműködéséről, melynek keretében a cég rendszeresen támogatta a Rákóczi Szövetség ifjúsági programjait. Ez az együttműködés pár évvel ezelőtt megszakadt és most Halzl József arra kérte a vezérigazgatót, hogy a cég újból csatlakozzék a Szövetséget támogató vállalatok sorába. Nicolas Katcharov azt javasolta, hogy a témát a Szövetség vesse fel az EdF budapesti képviseletének vezetőjénél, amire egy, a közeljövőben esedékes találkozás során kerülne sor. Május 25. Lukács Ferenc Harkányra látogatott, ahol részt vett a helyi szervezet taggyűlésén. A szervezet eddigi vezetőjének, Horváth Tamás iskolaigazgatónak elnökletével megtartott ülésen részt vett az iskola 12 tanára. Elhatározták, hogy szeptember hónapban kezdeményezni fogják a Szövetség iskolai szervezetének megalakítását is, különös tekintettel arra, hogy az eddigi általános iskola gimnáziumi osztályokkal bővül. Május 26. Halzl József részt vett a Széchenyi Társaság által a Széchenyi Díj elmúlt 20 évi kitüntetettjei tiszteletére rendezett összejövetelen Csáky Csongor Debrecenbe látogatott, ahol részt vett a Református Kollégium Gimnáziumában működő Rákóczi ifjúsági szervezet megújító közgyűlésén. Az eseményen részt vett közel 50 diák, az iskola igazgatója, Győri József, valamint két tanára, Irinyi Tamás és Peleskey Miklós Pál. Jelen volt az összejövetelen Lovas Márton Levente, a debreceni városi szervezet elnöke. Az iskola igazgatójának köszöntő szavai után Csáky Csongor adott tájékoztatást a Szövetség aktuális tevékenységéről, majd Lovas Márton Levente számolt be a városi szervezet programjairól. Irinyi Tamás köszönetet mondott az iskola diákjainak eddigi támogatásáért (részvétel a március 15-i diákutaztatási programban és a Felvidéki Séták c. akcióban). A jelenlévő diákok valamennyien a csatlakozás mellett döntöttek. Irinyi Tamás pedig ígéretet tett további tagtoborzásra az iskola diákjai között. Az iskolának szoros kapcsolata van a lévai, a rimaszombati, valamint a nagymuzsalyi és beregszászi gimnáziumokkal. Május 27. A Rákóczi Szövetség a Magyar Kultúra Alapítvány székházának Corvin termében megtartotta évi rendes éves közgyűlését. A közgyűlésen 71 fő vett részt. A közgyűlés az eredetileg meghirdetett napirendi pontok szerint zajlott. Először Pálmány Béla, az Ellenőrző Bizottság elnöke adta elő a Bizottság jelentését, amelynek során megállapította, hogy a Szövetség tevékenysége évben a törvényi előírások figyelembe vételével zajlott. A jelentést a közgyűlés egyhangúan elfogadta. Ezt követően került sor a Rákóczi Szövetség évi tevékenységének összefoglalására. Halzl József elnök bevezetője után Ugron Gáspár főtitkár részletesen ismertette a múlt évi programokat, különös tekintettel az ifjúsági és oktatásügyi programokra. A évi tevékenységről szóló beszámolót a Szövetség közgyűlése egyhangúan elfogadta. A következő napirendi pont keretében Lukács Ferenc pénzügyi titkár összefoglalta a Szövetség évi gazdálkodásának tényszámait és ismertette a Rákóczi Szövetség évi közhasznúsági jelentését. A jelentést a közgyűlés egyhangúan elfogadta. Ezt követte a Rákóczi Szövetség évi programtervének és költségvetésének előterjesztése. Ugron Gáspár főtitkár előterjesztését a közgyűlés egyhangúan elfogadta. A napirendi pontokon kívül házigazdaként a Magyar Kultúra Alapítvány elnöke, Koncz Gábor köszöntötte a Rákóczi Szövetséget,

18 méltatta a Szövetség sokrétű tevékenységét és hangsúlyozta a Szövetség és az Alapítvány jó együttműködésének fontosságát. A közgyűlés határozati javaslat elfogadásával zárult, amelynek keretében a közgyűlés megelégedéssel nyugtázta a magyar Országgyűlésnek a kettős állampolgárság ügyében meghozott döntését, az elfogadott határozat szövege a következő: A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG KÖZGYŰLÉSE ÁLTAL EFOGADOTT HATÁROZAT A határon túli magyarság szolgálatában tevékenykedő, Kárpát-medence szerte több mint 260 helyi szervezettel és taggal rendelkező Rákóczi Szövetség május 27-én tartotta éves közgyűlését a Magyar Kultúra Alapítvány budavári székházában. A Közgyűlés meghirdetett napirendi pontjaihoz kapcsolódó előterjesztések tárgyalása és jóváhagyása mellett a Szövetség Közgyűlése örömmel fogadta a magyar állampolgárságról szóló törvény elfogadását a Magyar Parlament által, amelyhez kapcsolódóan a Közgyűlés egyhangú jóváhagyása mellett az alábbi közgyűlési határozat került elfogadásra: A Rákóczi Szövetség Közgyűlése örömmel üdvözli a Magyar Köztársaság Országgyűlése által elfogadott magyar állampolgárságról szóló törvényt. Egyben reményét fejezi ki, hogy az elfogadott törvény megerősíti a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozás-tudatát. A Rákóczi Szövetség bízik abban, hogy a Magyar Köztársasággal szomszédos országok vezetői bölcs megértéssel tudomásul veszik a Magyar Kormány és az anyaországban működő civil szervezetek azon törekvéseit, hogy segítik a szomszédos országokban élő jelentős számú magyar közösségeket magyarságuk megőrzésében, hiszen ezen törekvések a közös jövőt segítik elő. Budapest, május 27. Dr. Halzl József Dr. Ugron Gáspár elnök főtitkár Május 27. Halzl József interjút adott Balogh Rolandnak, a Magyar Nemzet napilap munkatársának. Ennek során részletesen tájékoztatta a Rákóczi Szövetség aktuális tevékenységéről, különös tekintettel az ifjúsági programokra, a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióra, valamint a szervezetépítés és bővítés legújabb fejleményeire. Halzl József Matuz Gábor szerkesztő meghívására részt vett az Echo TV Napi aktuális c. műsorában. Ennek során tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség frissen lezajlott közgyűléséről és a Szövetség ez évi programjairól, különös tekintettel az ifjúsági programokra és szervezetépítési tevékenységére. Május 28. Halzl József és Csáky Csongor Dunaszerdahelyre látogattak, hogy találkozzanak a már meglévő iskolai szervezetek képviselőivel és részt vegyenek a Dunaszerdahelyi Magángimnázium Rákóczi szervezetének alakuló ülésén. A látogatás első színhelye a Vámbéry Ármin Gimnázium volt, ahol Zirig Ferenc igazgató fogadta a vendégeket. Zirig Ferenc egyetértett a helyi Rákóczi szervezet megújításával és bemutatta Fitzel Sándor történelemtanárt, aki ígéretet tett a már korábban létrejött szervezet megújítására, egy szeptember hónapban megszervezendő toborzó taggyűlés előkészítésére. Ezután az Egyesített Szakközépiskola igazgatójánál, Molnár Ilonánál tettek látogatást a Szövetség képviselői. Megállapították, hogy az iskolai szervezet Klőr Levente vezetésével jól működik, de itt is a jövő tanév elején az iskolába újonnan beiratkozó tagok megszólítása érdekében toborzó gyűlést fognak tartani. A látogatás következő színhelye a Szakmunkásképző volt, ahol Homoly Éva igazgató jelezte, több diák készen áll a meglévő szervezethez való csatlakozásra. Az iskolai látogatási program utolsó állomása a Dunaszerdahelyi Magángimnázium volt, ahol Simon Beáta tanárnő szervezésében több mint 40 diák részvételével megalakult a Rákóczi Szövetség 118. ifjúsági szervezete. A diákok nagy érdeklődést tanúsítottak a Szövetség céljai iránt és igyekezni fognak aktívan bekapcsolódni a Szövetség életébe. Május 29. A Rákóczi Szövetség körömi szervezete 13. alkalommal rendezte meg a Körömi Rákóczi Fesztivált a körömi fennsíkon. Az ünnepségen Dr. Szikszay Tamás, Girincs község alpolgármestere és Tóth Tibor, a helyi Rákóczi szervezet elnöke köszöntötte a nagyszámú résztvevőt, majd Mészáros Kálmán a Hadtörténeti Intézet munkatársa ismertette annak a négy kuruc tisztnek (Vak Bottyán János, Béri Balog Ádám, Galambos Ferenc, Csicseri Orosz Pál) az életét és tevékenységét, akiknek a tiszteletére ebben az évben az elmúlt évek hagyományait folytatva a Rákóczi emlékparkban emléktáblát emeltek. Őt követte Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, aki Rákóczi külpolitikáját taglalta, amelyből későbbi történelmi tapasztalatainkkal egybehangzóan azt lehet leszűrni,

19 hogy a magyarság kritikus történelmi helyzetekben csak magára számíthat. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke rövid felszólalásában utalt arra, hogy az ünnepség időpontja egybeesik az új kormány megalakulásának időpontjával. Reményét fejezte ki, hogy az új kormány elődjéhez képest nagyobb hangsúlyt fektet a határon túli magyarság ügyére és fokozottabban fog támaszkodni a civil társadalommal való együttműködésre, ugyanakkor Széchenyit idézve kifejezte azt a reményét, hogy a civil társadalom is a cselekvő összefogás jegyében nagyobb aktivitást fog kifejteni nemzeti ügyeinkben. A beszédeket követően a jelenlévő egyházi személyek, Kuklay Antal plébános vezetésével megáldották az új emléktáblákat, majd sor került azok megkoszorúzására. A Rákóczi Szövetség Központja és a helyi szervezet képviseletében közös koszorút helyezett el Halzl József, Jeszenszky Géza és Tóth Tibor. Az ünnepséget közebéd követte, majd a hagyományoknak megfelelően nagyszabású kultúrprogram következett. A fesztiválra Szlovákiából újfalusi és péderi vendégek érkeztek, a kárpátaljai magyarságot egy nagy létszámú beregszászi csoport képviselte. A Rákóczi Szövetség a sokéves hagyománynak megfelelően ebben az évben is megrendezte a Göndöcs emléktúrát. Az emléktúra Garamkövesdről indult és Leléden zárult. A túra szervezői Himmler György és Mezey András voltak, a Szövetség Elnöksége részéről részt vett továbbá Lukács Ferenc. A résztvevők száma 35 volt. Május 30. Csáky Csongor a Radioaktív nevű gödöllői székhelyű rádió Szikla c. műsorában Budaházy Árpád műsorvezető megkeresésére 10 perces telefoninterjút adott, melynek keretében összefoglalta a Rákóczi Szövetség aktuális programjait, különös tekintettel a szervezetépítésre, a nyári táborokra és a felvidéki beiratkozási ösztöndíj programra. Május 31. A Rákóczi Szövetség Alapítványa, a Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány Kuratóriuma Balázs György elnökletével ülést tartott. Az ülésen elfogadták a Felügyelő Bizottság évi jelentését, az Alapítvány évi közhasznúsági jelentését, valamint az Alapítvány évi költségvetési beszámolóját és évi költségvetési tervezetét. A Kuratórium továbbá döntött az Alapítványhoz benyújtott pályázatokról. Június 2. Halzl József telefoninterjút adott Budaházy Árpádnak, a Mária Rádió munkatársának. Az interjú keretében tájékoztatta őt a felvidéki beiratkozási ösztöndíj program aktuális fejleményeiről, valamint az elmúlt időszakban lezajlott és a nyári hónapokban tervezett ifjúsági programokról. Június 3. Csáky Csongor a Duna TV Hattól nyolcig c. műsorában stúdióbeszélgetés keretében tájékoztatást adott a Rákóczi Szövetség aktuális ügyeiről, ennek során a nyári programok ismertetése mellett beszámolt arról is, hogy a Szövetség levelet ír minden szlovákiai magyar óvodába és iskolába járó gyermek szüleinek. Ebben a levélben a szülőket a parlamenti választásokon történő részvételre buzdítja. Június 4. A Nemzeti Összetartozás Napján, a Trianoni Békediktátum aláírásának 90. évfordulóján Halzl József részt vett Bábolnán a Rákóczi Szövetség helyi szervezete által felállított emlékmű avatásán. A nagyszámú érdeklődő jelenlétében lezajlott ünnepség házigazdájaként Dr. Faragó István, a bábolnai szervezet elnöke és Dr. Novadovszky Nóra köszöntötték a résztvevőket, majd színvonalas kultúrműsor következett. A program keretében a szervezők kérésére Halzl József rövid beszédben méltatta a nap jelentőségét, az emlékmű felállításának tényét. Hangsúlyozta, hogy a Rákóczi Szövetség fennállása óta Trianon sebeinek gyógyításán munkálkodik, fő feladata sokoldalú munkával támogatni az elszakított területeken élő magyarok megmaradásukért folytatott küzdelmét. Kifejezte reményét, hogy a Magyarországon bekövetkezett politikai változások újabb lendületet adhatnak a nemzet határokon átnyúló újraegyesítése megvalósításának. Ebből a munkából a Rákóczi Szövetség a jövőben is igyekszik kivenni a részét. Martényi Árpád és Horváth Árpádné az Esterházy János Emlékbizottság

20 képviseletében részt vettek Pozsonyban az MKP székházában megrendezett ünnepségen, amelynek keretében az MKP képviselői átadták az ez évi Pro Probitate Díjat. A díjazott ebben az évben Dobos László író volt. A kitüntetett méltatását Berényi József alelnök mondta. A Rákóczi Szövetség és az Esterházy János Emlékbizottság képviselői gratuláltak Dobos Lászlónak kitüntetéséhez. A Magyar Nemzet c. napilap interjút közölt Halzl Józseffel, amelyben a Szövetség elnöke összefoglaló áttekintést adott a Rákóczi Szövetség ez évi programjairól, különös tekintettel az ifjúsági rendezvényekre és a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióra. Június 6. Kun Ferencz alelnök Lukács Ferencnek és Vida Józsefnek, a szigetvári Rákóczi szervezet elnökének kíséretében a Baranya megyei Basal községbe látogattak, ahol részt vettek az I. és II. világháborús emlékmű avatási ünnepségén. Az ünnepély főszónoka Kun Ferencz volt. Az emlékünnepséget kultúrműsor színesítette. Június 7. A Magyar Hírlap c. napilap interjút közölt Halzl Józseffel, amelyben a Szövetség elnöke beszámolt a szlovákiai választási kampány keretében a Szövetség által a magyar iskolába járó gyermekek szüleinek küldött, a választáson való részvételre buzdító levélről. Június 8. A Rákóczi Szövetség felvidéki ösztöndíj programjának keretében Nyitrán, a Zoboraljai Kulturális és Információs Központban a Szövetség képviselői átadták a beiratkozási ösztöndíjakat a Nyitra és Vidéke Célalap területén lévő iskolák kisdiákjai részére. Az ösztöndíjra jogosult 13 kisdiák szülei valamennyien megjelentek az ünnepségen, amelyen a Rákóczi Szövetség részéről Halzl József és Csáky Csongor köszöntötte a megjelenteket, gratulálva az iskolaválasztással kapcsolatos döntésükhöz. A házigazda szerepét Tóth Klára, a Központ ügyvezetője és Zilizi Zoltán, a Nyitra és Vidéke Célalap elnöke töltötte be. Jelen volt továbbá a régió magyar közéleti személyiségei közül Ladányi Lajos, volt MKP parlamenti képviselő és Paulisz Boldizsár, az Alsóbodoki Vállalkozói Magán Szakközépiskola alapítója is. Felszólalt továbbá a rendezvényen Toma János, a Balatonfüredi Önkormányzat képviselője, aki bejelentette, hogy a Balatonfüredi Önkormányzat jelentős összeggel támogatta a Rákóczi Szövetség beiratkozási ösztöndíj akcióját. Június 10. A Százak Tanácsa ülést tartott Dr. Kisida Elek sebészprofesszor dunakeszi házának kertjében. Az összejövetelen több ismert közéleti személyiség (pl. Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás, Bogár László) is részt vett. A Rákóczi Szövetséget Halzl József képviselte, aki a határon túli magyarság érdekében szükséges legfontosabb kormányzati feladatokat foglalta össze. Áttekintést adott továbbá a Rákóczi Szövetség aktuális programjairól és arra kérte a jelenlévőket, hogy adományukkal csatlakozzanak a Rákóczi Szövetség felvidéki beiratkozási ösztöndíj akciójához. Csáky Csongor és Kuli János Hódmezővásárhelyre és Makóra látogatott. Hódmezővásárhelyen tárgyaltak a Németh László Gimnázium igazgatójával, Árva Lászlóval, akit tájékoztatott a Szövetség ifjúsággal kapcsolatos tevékenységéről és iskolai szervezetépítő munkájáról. Árva László azt tervezi, hogy szeptemberben megalakítják a Szövetség iskolai szervezetét, ami kiindulópontja lehet a városi szervezet megalakításának. Makón a József Attila Gimnáziumban Rója István igazgató fogadta a Rákóczi Szövetség képviselőit. Ezután került sor az iskola diákjaival megszervezett találkozóra, amelynek keretében a Szövetség képviselői tájékoztatást adtak annak munkájáról és elismeréssel említették a gimnázium diákjainak a Gloria Victis történelmi vetélkedő során elért eredményét. Ezután mintegy 20 taggal megalakult a Rákóczi Szövetség 120. iskolai szervezete, a tagok Galu Dániel tanárt választották meg a szervezet elnökévé, az elnökség másik két tagja Apró Franciska és Faragó Dávid diák lett. A Rákóczi Szövetség szombathelyi szervezete Vas megye Önkormányzatával közösen a Megyeháza Dísztermében 90 éves a Trianoni Békeszerződés címmel találkozót szervezett. Ennek keretében Dr. Popély Gyula történész A Felvidék Trianon előtt és után címmel tartott előadást. Június 17. Halzl József fogadta Hrubík Bélát, a CSEMADOK elnökét. Megbeszélésük

N A P L Ó 1996. Himmler Györgynek, a Párkány és Vidéke Célalap elnökének látogatása a Rákóczi Szövetségnél.

N A P L Ó 1996. Himmler Györgynek, a Párkány és Vidéke Célalap elnökének látogatása a Rákóczi Szövetségnél. N A P L Ó 1996. Január 4. Himmler Györgynek, a Párkány és Vidéke Célalap elnökének látogatása a Rákóczi Szövetségnél. Január 5. Zsámbok Tamásnak, a Tornalja és Vidéke Városi Célalap munkabizottsága elnökének

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2015.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2015. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2015. 1/2015. (I.12) sz. Elnökségi határozat: Az Elnökség elfogadja az új Belsőpályázati szabályzati rendet. 2/2015. (II.5) sz. Elnökségi határozat: Az Esterházy-emlékünnepség

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 1. Róth Csaba Baksay Sándor Református Gimnázium, Kunszentmiklós Kiss Attiláné 20 19 20 20 79 2. Rácz Viktor DRK Dóczy Gimnáziuma, Debrecen

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Rákóczi Szövetség által elbírált Belső Pályázatok 2012

Rákóczi Szövetség által elbírált Belső Pályázatok 2012 Helyi szervezet Pályázat Pályázott program Pályázott összeg Döntés Megjegyzés Rákóczi Szövetség Mosonmagyaróvári Csoportja Piarista Ifjúsági Szervezete BP/01/2012 Az eszenyi (Kárpátalja, Ungvári Járás)

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes.

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes. Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 2.6 1114/2008 Alapiskola és óvoda, Csáb Csáb 2.6 1015/2008 Körtvélyes Község Körtvélyes 2.6 1217/2008 2.6 1260/2008 2.6

Részletesebben

T Á M O G A T Á S Á R Ó L

T Á M O G A T Á S Á R Ó L A Generális Konvent elnökségének döntése a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2012. évi gyűjtésére benyújtott PÁLYÁZATOK T Á M O G A T Á S Á R Ó L A döntést a Generális Konvent elnöksége a Debrecenben,

Részletesebben

R á k ó c z i S z ö v e t s é g

R á k ó c z i S z ö v e t s é g Rákóczi Szövetség A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG CÉLJAI Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség célja a Kárpát-medencei magyarság sokoldalú támogatása hosszú távú megmaradásáért folytatott küzdelmében, valamint II.

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

N A P L Ó 2000. Január 13. Január 14. Január 15. Január 18.

N A P L Ó 2000. Január 13. Január 14. Január 15. Január 18. N A P L Ó 2000. Január 13. Halzl József Ajkán találkozott a Rákóczi Szövetség helyi szervezetének vezetőjével, Héjjásy Sándorral és a helyi szervezet több más tagjával. Halzl József tájékoztatást adott

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

Magyar Tannyelvű Magánszakközépiskola. CSEMADOK Komáromi Területi Választmány

Magyar Tannyelvű Magánszakközépiskola. CSEMADOK Komáromi Területi Választmány A pályázó, utazó iskola neve 1 Csongrádi, Szakképző és SÁGHY MIHÁLY TAGINTÉZMÉNYE 2 Fényi Gyula Jezsuita és Település Fogadó iskola Település Csongrád Miskolc Építészeti Tompa Mihály Református 3 Pannonhalmi

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL BESZÁMOLÓ A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG 2011. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL TARTALOM SZERVEZETI ÉLET... 3 TÁRSADALMI ÉS MÉDIA KAPCSOLATOK... 9 A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG KÖZPONTI RENDEZVÉNYEI... 16 A RÁKÓCZI SZÖVETSÉG HELYI SZERVEZETEINEK

Részletesebben

Közel 4000 középiskolás utazhat határon túlra március 15-én a Rákóczi Szövetség támogatásával

Közel 4000 középiskolás utazhat határon túlra március 15-én a Rákóczi Szövetség támogatásával Közel 4000 középiskolás utazhat határon túlra március 15-én a Rákóczi Szövetség támogatásával A Rákóczi Szövetség Március 15-i Diákutaztatási Programja keretében 90 középiskola pályázott sikerrel Kárpát-medencei

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

RECHNITZER JÁNOS mint fentebb jeleztük újabb szervezetek jöttek létre. Vidéken csökkent az intézmények száma, míg a fővárosban kisebb mértékben emelkedett, ugyanakkor megnőtt az intézményi méret, nagyobb

Részletesebben

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató 2015.06.15 Dr. Varga Zoltán Balázs 2015.06.15 BAJAI SZAKKÉPZÉSI 6500 Baja, Petőfi Sándor utca 1 12.) 2015.06.15 Korm. rendelet Virág Tibor főigazgató BÉKÉSCSABAI SZAKKÉPZÉSI 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1 BERETTYÓÚJFALUI SZAKKÉPZÉSI BUDAPESTI GAZDASÁGI

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. összesen 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 1. Seress Dániel Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 20 20 20 80 2. Krokos Ádám Miskolc Lévay József Református Gimnázium

Részletesebben

2009. évi Napló Halzl József

2009. évi Napló Halzl József 2009. évi Napló Halzl József Január 4. Csáky Csongor a Pelikán Rádióban Budaházy Árpád Szikla c. műsorában telefoninterjút adott és ennek keretében összefoglalta a Rákóczi Szövetség 2008. évi tevékenységét

Részletesebben

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26.

TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT. Paks 2014. január 24-26. TOLNA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks 2014. január 24-26. 1 2013/2014. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY VI. KORCSOPORT Paks, 2014. január

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai

A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai A Keresztényekért Alapítvány 2010. évi aktivitásai 1. 2010. év január 6-án, az Európai Bizottság Szociális, Foglalkoztatási és Antidiszkriminációs Bizottságának megkeresésére kérdőívet töltött ki és küldött

Részletesebben

2006. évi NAPLÓ. Január 7-8.

2006. évi NAPLÓ. Január 7-8. 2006. évi NAPLÓ Január 2. Halzl József találkozott Vincze Lászlóval, a Magyar Nemzet újságírójával és részletesen tájékoztatta a felvidéki beiratkozási ösztöndíj akcióról. Január 3. Ugron Gáspár találkozott

Részletesebben

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek 2740 Abony, Kossuth tér 4. 8400 Ajka, Szabadság tér 14. 2170 Aszód, Kossuth Lajos u. 15. 6500 Baja, Csermák Mihály tér 4. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 34-36. 8230 Balatonfüred, Jókai M. út 17. 4060

Részletesebben

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola

Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola 1. Bajai Bányai Júlia Szakképző iskola Baja Srednja Economska Skola Zombor támogatott 2. Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium Budapest Baczkamadarasi Kis Gergely Református Líceum Székelyudvarhely támogatott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta. valamennyi képviselő Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14 sz. alatti székhelyén 2013. november 6-án 16.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

Rákóczi Szövetség által elbírált Belső Pályázatok 2013

Rákóczi Szövetség által elbírált Belső Pályázatok 2013 Bátaszék BP/2013/02 A Szászrégeni látogatás 13 100 Ft 13 100 Ft Szikince BP/2013/03 Szikince Fesztivál Somorjai Madách Imre BP/2013/04 Felvidéki Magyar Matematika Verseny Kisvárda BP/2013/05 Rendezvények

Részletesebben

2007. ÉVI NAPLÓ. Halzl József Dr. Kocsis István vezérigazgató meghívására részt vett a Magyar Villamos Művek Zrt. hagyományos újévköszöntő ünnepségén.

2007. ÉVI NAPLÓ. Halzl József Dr. Kocsis István vezérigazgató meghívására részt vett a Magyar Villamos Művek Zrt. hagyományos újévköszöntő ünnepségén. 2007. ÉVI NAPLÓ Január 2. A Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete megtartotta évzáró összejövetelét. Nagy Csaba beszámolt az elmúlt év főbb programjairól, mindenekelőtt a szervezet legnagyobb rendezvényéről,

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

A pályázó, utazó iskola neve Település Fogadó iskola Település Döntés

A pályázó, utazó iskola neve Település Fogadó iskola Település Döntés 1. Petőfi Sándor Gépészeti és Aszód Brassai Sámuel Elméleti Líceum Kolozsvár 2. Türr István Gazdasági Baja Základná skola s vyucovacím jazykom mad'arskym - Alapiskola Naszvad 3. Bajai Bányai Júlia Szakképző

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 2 ( C ) IPA by 1974 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc

Párbajtõr Fiú Diákolimpia V. korcsoport Miskolc 2010.04.18. 11:36:17 Végeredmény (sorszám szerint) rang vezetéknév utónév egyesület 1 ÁRPÁD GIMNÁZIUM BUDAPEST 2 BATSÁNYI GIMNÁZIUM TAPOLCA 3 BERTA Dániel PÉCSI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMA PÉCS 3 HUDEK

Részletesebben

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. 01. Általános Iskola 9672 Gérce Kossuth Lajos u. 221. 1 0 0 0 1 1500 02. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium 5600 Békéscsaba Andrássy út 56. 0 5 2 1 7 10500 03.

Részletesebben

Téma: Az írástudók felelőssége

Téma: Az írástudók felelőssége Téma: Az írástudók felelőssége 2002. november 21 Meghívott vendégünk: Fábián Gyula író, a Szabad Föld főszerkesztője Bevezető előadásának címe: A sajtó hatalma 2002. december 20 Meghívott vendégünk: Gyurkovics

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai 1./ Az elnökség 2014. évi tevékenységének értékelése, évzáró. Előterjesztő: Kárpáti Zoltán megyei elnök Előterjesztés módja: írásban illetve szóban 2./ A jelenlévők

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

2004. évi NAPLÓ Január 6. Január 8. Január 15.

2004. évi NAPLÓ Január 6. Január 8. Január 15. 2004. évi NAPLÓ Január 6. Halzl József látogatást tett Pokorni Zoltánnál, a FIDESZ Magyar Polgári Szövetség alelnökénél. Tájékoztatta Pokorni Zoltánt a Rákóczi Szövetség helyzetéről és arról, hogy az állami

Részletesebben

12-13. ábra Az 1848-as honvédsíroknál Ünnepeltek a XVII. kerületi lengyelek is - cikk a POLONIA WĘGIERSKA számában

12-13. ábra Az 1848-as honvédsíroknál Ünnepeltek a XVII. kerületi lengyelek is - cikk a POLONIA WĘGIERSKA számában 2003. Január 18.: részvétel a Lengyel Bálon (Bal Polonii) Hűvösvölgyi Vigadóban. Január 29. Új tagok köszöntése a Magyar-Lengyel Baráti Körben. Február 15. Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat választása

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66

Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz. 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 Hőtan kategória Név Iskola Felkészítő tanár 5. 6. 7. 8. össz 1. Szádvári Gábor Lévay József Református Gimnázium, Miskolc Makranczi Zsolt 20 18 20 8 66 2. Kékesi Zsuzsa Bethlen Gábor Református Gimnázium,

Részletesebben

HALZL JÓZSEF - NAPLÓ 2012

HALZL JÓZSEF - NAPLÓ 2012 HALZL JÓZSEF - NAPLÓ 2012 Január 5. Kun Ferencz a hetényi Tarczi Lajos Alapiskolában részt vett és a Tarczi Emléknap keretében előadást tartott Tarczi Lajosról. A rendezvényről részletes beszámolót közölt

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI 1. Dr. Toller László polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Tel: 72/ 533-807 Fax: 72/ 212-049 E-mail: tollerl@ph.pecs.hu 2. Társelnök: Dr. Magyar Levente polgármester

Részletesebben

NAPLÓ 1993. Január 6. A Rákóczi Szövetség újévi köszöntővel egybekötött elnökségi ülése. Az ülésen kiértékelték a Szövetség közgyűlésének eseményeit.

NAPLÓ 1993. Január 6. A Rákóczi Szövetség újévi köszöntővel egybekötött elnökségi ülése. Az ülésen kiértékelték a Szövetség közgyűlésének eseményeit. NAPLÓ 1993. Január 6. A Rákóczi Szövetség újévi köszöntővel egybekötött elnökségi ülése. Az ülésen kiértékelték a Szövetség közgyűlésének eseményeit. Január 12. A Rákóczi Szövetség elnökségi ülése. Szarka

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, 2015. június 14-16. Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT Eger, 2015. június 14-16. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2014/2015. TANÉVI DIÁKOLIMPIAI LABDAJÁTÉKOK III.

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A lakosság etnikai összetétele 30000 25000 20000 15000 Románok Magyarok Szászok 10000 5000 0 1910 1930 1948 2002 2011

Részletesebben

1. nap: 2006. március 11. (szombat)

1. nap: 2006. március 11. (szombat) VI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ PAKS 1. nap: 2006. március 11. (szombat) ASE csarnok 11.00 FA/1-FA/2 Monor, József Barcs, Széchényi 57:35 11.50 FB/1-FB/2 Szécsény, Kőrösi Zalaegerszeg,

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT:

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT: Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa 2010. május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT: Baja Balassagyarmat Balkány Berettyóújfalu Budaörs ÚÁMK Felsővárosi Tagintézménye

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE GÖDÖLLŐ, ISASZEG, 2015. NOVEMBER 27-29. 2 5 éves (C) IPA by 1974 az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE A SZERVEZETÜNK MEGALAKULÁSÁNAK

Részletesebben

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.

Részletesebben

A 2009 es év képviselői tevékenységének kiértékelése

A 2009 es év képviselői tevékenységének kiértékelése A 2009 es év képviselői tevékenységének kiértékelése Pető Csilla Parlamenti képviselő Nagyvárad 2009 decembere A 2009 es év képviselői tevékenységének kiértékelése A). Parlamenti tevékenység B). Területi

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

NAPLÓ 2011. Január 16.

NAPLÓ 2011. Január 16. NAPLÓ 2011. Január 6. Halzl József az OTP Bank Központjában találkozott Nagy Zoltán Péter marketing igazgatóval. Köszönetet mondott a Banknak a Rákóczi Szövetség részére múlt évben nyújtott támogatásért

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

LdU Aktuell. 2010. április. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

LdU Aktuell. 2010. április. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1. HIVATALI HÍREK - MNOÖ Közgyűlés 2010.04.17. - Új regionális irodavezető Gyulán 2. PARTNERINTÉZMÉNYEK - ET ajánlások a Kisebbségi Nyelvi Karta magyarországi

Részletesebben

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben.

Európai utas. Találkozások. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Berecz András mesemondó adott nagy sikerű estet Határtalan mesék címmel május 17-én a Közép-európai Kulturális Intézetben. Az Ötágú síp című sorozatban határon túli magyar kulturális műhelyeket mutattunk

Részletesebben

AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS. MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság tér 6. magyar- romani nyelven

AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS. MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság tér 6. magyar- romani nyelven XX. NEMZETKÖZI JUBILEUMI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS R ÉS ZLETES P RO GRAMTERVEZET IDŐ : 2010. október 26-27. HELYSZÍN: MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u. 4-6. Mohácsi ÖK Irodaháza 2005.10.03 2005.10.05 2005.10.10 2005.10.14 Pályaorientációs és Nyílt 2005.10.17 2005.10.19 Napok Képzési, 2005.09.27 szolgáltatás és állásbörze melyik úton? 2005.10.14 2005.10.15 Komló 13:00 Pécs Pécs

Részletesebben

Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata Fertőd Város Német Kisebbségi Önkormányzata 6/2010. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2010. december 14. napján megtartott NÉMET KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZMEGHALLGATÁS Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2015.

ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2015. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK TÁRA 2015. 1/2015. (I.12) sz. Elnökségi határozat: Az Elnökség elfogadja az új Belsőpályázati szabályzati rendet. 2/2015. (II.5) sz. Elnökségi határozat: Az Esterházy-emlékünnepség

Részletesebben

10. Kárpát-medencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság

10. Kárpát-medencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság 10. Kárpát-medencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság Karpatiasport polgári társulás és az Aranycsapat alapítvány 2012 június 6-án rendezte meg a 10. Kárpátmedencie Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság felvidéki

Részletesebben

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről

Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről Beszámoló a debreceni Magyar Finn Baráti Kör 2009. évi tevékenységéről A Kör programjai: Január 21. Vezetőségi ülés. Tájékoztató a debreceni tiszteletbeli konzulátus alapításáról. Személyi javaslatok a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára

Jegyzőkönyv. 4. Tavaszi kirándulás megszervezése a Kaposvári Lengyel Iskola diákjai számára Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. II/12. sz. alatti székhelyén 2010. február 23.-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

N A P L Ó 2003. Január 3. Január 7. Január 8.

N A P L Ó 2003. Január 3. Január 7. Január 8. N A P L Ó 2003. Január 3. Halzl József interjút adott Szikora Józsefnek, az Új Ember című hetilap munkatársának a Rákóczi Szövetségnek a Rákóczi-évvel kapcsolatos terveiről. A Rákóczi-év nyitányaként a

Részletesebben

Helyezések-B kategória

Helyezések-B kategória Helyezések-B kategória Helyezés Név Megjegyzés I-kcs. fiú Boros Gergely (2001) Bolyai János Általános Iskola Érd Kis Kasza Miklós (2004) Batthyány Általános Iskola és Sportiskola Érd Pintér Olivér (2001)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat Kaposvár, Szent Imre u. 14. alatti székhelyén 2014. február 25-én 17.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt

Részletesebben

2008. évi NAPLÓ. Január 18.

2008. évi NAPLÓ. Január 18. 2008. évi NAPLÓ Január 5. Martényi Árpád részt vett az oroszlányi Rákóczi szervezet által 1997. óta minden év januárjában megszervezett megemlékezésen, amelynek keretében elhelyezték mécseseiket, virágaikat

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez

HÁTTÉRANYAG a 2013. június 26-i Választmányi ülés napirendjéhez HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - közhasznú szervezet- 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Tel./ Fax: 00-36-22 311-255 E-mail: htbk.szfvár@regiment.hu HÁTTÉRANYAG a 2013. június

Részletesebben