Velkey györgy: az egészségügy jövője az ápolókon múlik(hanganyaggal)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Velkey györgy: az egészségügy jövője az ápolókon múlik(hanganyaggal)"

Átírás

1 Sajtószemle április 29. inforadio.hu Velkey györgy: az egészségügy jövője az ápolókon múlik(hanganyaggal) Egy évtizeden belül olyan kevés lesz az ápoló, hogy aranyat érő szakmává válhat, ha a társadalom hajlandó megfizetni - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A kórházat működtető szakszemélyzetnek is részesülnie kellene abból a pénzből, amit ma a betegek hálapénzként fizetnek - hangsúlyozta Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke. "Egy ilyen rendszer kidolgozása gondos szakmai munka és társadalmi párbeszédnek lehetne a következménye és ebben a szakszemélyzet, az ápoló, az asszisztens nagyon kiemelt szereplő, nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy az egészségügyünknek és nem csak a mienknek, hanem a fejlett világ egészségügyének a jövője elsődlegesen az ápolókon múlik." Manapság azonban, amikor egy pult mögött ugyanannyi idő alatt nagyobb összeget lehet keresni, mint egy haldokló beteg mellett, nagyon leértékelődik ez a hivatás, ezért kihalóban van a szakma - tette hozzá Velkey György. "És miközben csak Magyarországon - de szerte a világban is - a Ratkó-korszakban születettek elérik az idős kort és megnő az ápolási igényük, - egyúttal az ápolók és az orvosok is kimennek a rendszerből, mert ők is nyugdíjasokká válnak - alig egy évtized múlva, olyan nagy lesz az ápolandók és olyan kevés az ápolók száma, hogy ez egy aranyat érő szakma lesz, lenne, hogyha hajlandó volna a társadalom megfizetni." Valamilyen módon tehát hajlandóvá kell hogy váljon erre a társadalom, különben gyógyítatlanok maradnak a betegek - húzta alá a kórházszövetség elnöke. A kabinet 60 milliárd forintos elkülönített forrása sem lesz elég a kórházak lejárt adósságállományának maradéktalan rendezésére - jelentette ki Velkey György. Jelen pillanatban 78,8 milliárd forint a kórházak lejárt adósságállománya - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke. "Ez 18,8-al több mint a 60, tehát ez a szám egyértelműen önmagáért beszél, a különbség is. Ugyanakkor a 60 milliárd forint sok pénz, ennyi az egészségügyi költségvetésen kívülről, adósságkonszolidációra nem érkezett az ágazatba az elmúlt évtizedben." A kabinet által e célra elkülönített 60 milliárd forint Velkey György szerint a 30 napon túli adósságok rendezésére lesz elég, ugyanakkor várhatóan az adósság újratermelődik, hisz az egészségügy továbbra is alulfinanszírozott marad. "Nullára történt adósságrendezés az elmúlt évtizedben nem volt, de nagyon sok számításunk van. Szezonálisan is változik, de körülbelül havonta 3 és 5 milliárddal nő a kórházi rendszerben az adósságállomány." 1

2 Így tehát, ha nem növelik a betegek ellátására rendelkezésre álló társadalom-biztosítási hozzájárulást, egy-másfél év alatt ismét ugyanekkora adóssággal számolhatnak a kórházak - tette hozzá Velkey György. Népszava online Lesz jó és rossz hálapénz? Közel fél évszázada menetrendszerű megszállottsággal elő-előkerül a hálapénz kérdése az egészségügyi sajtóban és a politikai vitákban. Az örökzöld téma legfontosabb megállapításai is szinte szó szerint ismétlődnek: a pénzhiánnyal küzdő magyar egészségügyi rendszer kitermeli a zsebekbe dugdosott borítékok intézményét, ellene csakis az ellátás gyökeres átalakításával lehetne fellépni. Csakhogy ebbe az alapvető, rendszerszintű változásba eddig minden kormányzat bicskája beletört, s a most ismét fellángolt vitában is csupán a tüneti kezelésig jutottak el. Az utóbbi hetekben azért beszélünk ismét sokat a hálapénzről, mert az igazságügyi tárca honlapjára kikerült a Büntetőtörvénykönyv (Btk.) módosítási javaslata, amely az utólag elfogadott borítékot nem tekintené bűncselekménynek, csak azt, ha egy orvos előre a zsebpénzhez kötne egyes ellátásokat. Sok doktort lehetne bíróság elé cipelni, mert a közvélemény úgy tartja, az jár jól, aki borítékokat csúsztat a fehérköpenyesek zsebébe utal az egykori MÁV kórház nőgyógyászainak hét éve húzódó, és már a Kúrián lévő vesztegetési perére Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász. A minisztériumi javaslatnak ugyanakkor szerinte mint minden megengedő jogszabálynak - üzenetértéke van: legalizálja a hálapénzt. Ezzel ugyan feloldani próbálják a Btk. és a Munka Törvénykönyve által az utóbbi két évben létrehozott zavaros helyzetet, de az engedmény visszaüthet, mert a pénz elfogadására bátorít. A kórházigazgatók 2013 óta az intézményük működési szabályzatában rögzíthetik, hogy hozzájárulnak az utólag felkínált hálapénz elfogadásához s ezt szinte valamennyi intézményben meg is tették. A közismert ügyvéd egyszerű gesztusnak, az egészségügyi dolgozók felé tett látszatintézkedésnek tartja tehát, hogy meg akarják szüntetni a büntethetőséget mint fenyegetést azzal, hogy különbséget tesznek jó és rossz hálapénz között ami egyébként önámítás, mivel az utólagos hálapénzt is a jövőbeli ellátási biztonság, a többlet-odafigyelés megvásárlása érdekében adják az emberek. 2

3 - Furcsa módon ennél még az utóbbi évek bizonytalan jogi helyzete is jobban segítette a paraszolvencia eltüntetését értékel a szakjogász, aki szerint a legnagyobb baj az, hogy az egészségügyet érintő egyetlen, mostanában felszínre került javaslat sem kínál átfogó megoldást az ágazat bajaira. Néhány napja a Magyar Nemzetben ezt úgy fogalmazta meg Gaál Péter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Karának dékánja, a hálapénzrendszer hazai kutatója, hogy olyan egészségügyet kellene kialakítani, ami a beteg szempontjait is figyelembe veszi, de ennek még a körvonalai sem látszanak. Kovácsy Zsombor is egyetért azokkal, akik szerint fokozatosan, a biztosító és a szolgáltatók érdekviszonyainak és a motivációs rendszer egészének átalakításával lehet elérni a hálapénz eltűnését, ehelyett azonban folyamatosan azt hazudjuk, hogy ingyenes a magyar egészségügy. A borítékok pedig egészen addig vándorolnak az orvosok zsebébe, amíg az ellátási rendszer átláthatatlan és kiszámíthatatlan a beteg számára, amíg kiszolgáltatottnak érzi magát, és amíg nincs meg a bizalom, hogy pluszpénz nélkül is jó ellátást kap. Elvben persze az egészségügyi szakjogász és az ágazat valamennyi szakmai szervezete egyetért a Magyar Rezidens Szövetségnek (MRSZ) a hálapénz minden formáját elutasító határozott kiállásával, de senki nem látja annak a béremelésnek a fedezetét, ami mellett már eltűnhetne a rendszerből a borítékban kapott bérkiegészítés. Ugyanakkor több egészségügyi közgazdász, köztük a napokban az ATV-nek nyilatkozó Mihályi Péter is azt hangsúlyozza, hogy a béremelés nem elegendő, átfogó reformokra lenne szükség. Ezt a véleményt erősíti a lapunknak nyilatkozó Pálffi Brigitta, a Magyarországi Chron Betegek Egyesületének elnöke is, aki úgy látja, hogy csak a bérekkel foglalkozni nagyon felszínes megközelítése az ágazat gondjainak. Szerinte különösen az idősek és a krónikus betegséggel küzdők érzik úgy, hogy nem kapnak eléggé gondos ellátást a mai egészségügyben és mivel rendszeresen járniuk kell vizsgálatokra, kezelésekre, így adnak, amennyit tudnak. A betegszervezet képviselője arra emlékeztet, hogy azokban a fejlett országokban, ahol többszintű egészségbiztosítási rendszer működik, ott képesek kielégíteni az eltérő betegigényeket, mert tiszta rendszerben működik az ellátás. A magyar egységes egészségbiztosítás szerinte gátja a rendszer átalakításának és így konzerválja a hálapénz intézményét. Pálffi Brigitta a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy a betegek belefásultak az időről-időre előkerülő egészségügyi vitákba, és biztos, ami biztos alapon inkább zsebbe fizetnek. Amikor azokat a felméréseket nézzük, hogy vajon a lakosság és az egészségügyben dolgozók mekkora összegre becsülik az egy évben kifizetett hálapénz összegét, akkor ijesztően azonos: 33 milliárd forint körüli összeg jön ki évek óta. A legtöbbet a kórházi orvosoknak fizetjük, ezen belül a szülészet és a szívsebészet a két vezető ágazat. A háziorvosok többször kapnak pénzt, de kevesebbet, mint a fekvőbetegeket ellátó kollégáik. A betegegyesület elnöke által jelzett fásultságot most az ápolók próbálják lerázni magukról, amikor béremelést sürgető akciójukkal maguk mellé kívánják állítani a társadalmat, és bár megmozdulásukkal mindenki szimpatizál, nem látszik, hogy lényegi változást tudnának elérni. Csak később döntenek Mikor számít vesztegetésnek a hálapénz elfogadása? a várakozásokkal szemben mégsem hozott döntést tegnap a Kúria a vesztegetéssel vádolt nőgyógyászok és szülésznők ügyében, melynek kapcsán erre a kérdésre is kitérnének. A vádlottak ban többször kértek előre pénzt kismamáktól egy budapesti állami kórházban; az ügyben egykor 13 vádlott volt 11 nőgyógyász és 2 szülésznő, ám 6 3

4 embert tavaly részben vagy teljesen felmentett a Fővárosi Ítélőtábla. A vádlottak tagadták bűnösségüket, ám az eljárás adatai szerint kétezertől egészen forintig terjedő összegeket kaptak egy szülés levezetéséért. Volt tanú, aki szerint szinte utasították pénz átadására, és volt, akinek azt mondták: ugye, tudja, hogy illik megköszönni a kezelést?.az ügyészség tegnap felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést kért, a védelem pedig felmentést a hét vádlott részére a Kúria május 5-re halasztotta a döntést. Világgazdaság online Spórolnak a gyógykasszán Jövőre sem lesz több pénz a gyógyászati segédeszközök támogatására, sőt, annak érdekében, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén ne szálljon el a kassza, egyes termékek támogatását szigorítani fogják. Az előterjesztés a hosszú hétvégét követően kerülhet a kormány elé. A gyógyászati segédeszközökre (gyse) szánt költségvetési támogatás évek óta kevésnek bizonyul, utoljára 2010-ben kellett kevesebbet költeni erre a célra, mint az előirányzat, az óta viszont rendre több milliárd forintos az eltérés. Tavaly csaknem 5 milliárd forint volt az különbözet az 51,3 milliárdos előirányzat és az 55,9 milliárdos teljesülés között, ennek ellenére az idei büdzsében is 51,3 milliárd forint szerepel a gyse-soron. Annak érdekében, hogy ezt az összeget ne kelljen év közben módosítani, sőt, jövőre se kelljen növelni, a kormány már az idén átalakítja a gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerét. Információnk szerint a május 1-jei hosszú hétvége után kerül a kormány elé az előterjesztés. Ez abból indul ki, hogy sem a költségvetés kiadásai, sem a betegek terhei nem növekedhetnek. Szigorítják viszont a támogatási feltételeket. Ennek a felírható mennyiségek csökkentése éppúgy része, mint az indikációk szűkítése, hogy csak a valóban rászorulókat támogassák. Ma Magyarországon becslések szerint 1-1,2 millió ember szorul gyógyeszközre, amelyeket jelenleg mintegy hetven termékcsoportban forgalmaznak. Ide tartoznak többek között a járókeretek, az ortopéd cipők, de a sztómaterápiás eszközök, az inkontinencia termékek, valamint a vércukormérők is. A szigorítások nem érintik egyformán az összes gyógyeszközt, csak azokat a termékköröket és használóikat, ahol az utóbbi időben kirívóan magas volt, illetve megnőtt a támogatás-kiáramlás. Ilyenek a legújabb generációs, modern kötszerek, a kerekesszékek és a mopedek, az alsó- és felső végtag protézisei, valamint megtámasztó eszközei, a hallókészülékek, valamint bizonyos ortopédiai eszközök, például az ortopéd cipő. A gyógyászati segédeszköz-forgalmazó cégeket képviselő Orvostechnikai Szövetség (OSZ) az elmúlt években több, részletes javaslatot is készített, hogy a kizárólag fiskális szemlélet helyett egy komplex és átgondolt stratégia mentén alakítsa át a gyógyászati segédeszközök forgalomba hozatalát és támogatását a kormány. Most azonban inkább a pénzügyi szempontok látszanak győzedelmeskedni. 4

5 A szövetség immár hosszú ideje sürgeti a gyógyászati segédeszközök általános forgalmi adójának egységesen 5 százalékra csökkentését. Ez ugyan áfa-bevétel kiesést jelentene a költségvetés egyik, ugyanakkor kiadáscsökkentést a másik oldalon úgy, hogy a betegek terhei nem nőnének, és befagyasztott árakhoz is hozzá lehetne nyúlni. Ez utóbbi azért nem mellékes, mert nem csupán a gyógyeszközöket használók, de az azok gyártásából-forgalmazásából élők száma is jelentős: sok száz mikro-, kis-, és közepes vállalkozás, valamint mintegy ötven nagyobb cég működik ezen a területen, mintegy húszezer embernek adva munkát. Ezek a társaságok immár több mint tíz éve nem emelhették a támogatásba bevont termékeik árát, ami az OSZ felmérése szerint a gazdasági válságnál és a forint árfolyamának romlásánál is kedvezőtlenebbül érintette a gyártókat és a forgalmazókat, amelyek fele már tavaly nehéznek, 17 százaléka pedig nagyon nehéznek értékelte gazdasági helyzetét. Évtizedes lemaradásban A készülő tervezetben, hiába szorgalmazta az Orvostechnikai Szövetség, egyelőre nincs szó arról, hogy szakmai protokollokat alakítanának ki a gyógyeszköz-ellátásra, vagy, hogy felülvizsgálnák a támogatásba vont termékek körét annak érdekében, hogy a betegek hozzájussanak a legújabb és legkorszerűbb eszközökhöz. Így viszont a magyarországi gyógyeszköz-ellátás továbbra is évtizedes lemaradásban lesz az európai átlaghoz képest, ami egyúttal azt jelenti, hogy az ország messze nem használja ki a gyógyászati segédeszközök nyújtotta munkaképesség-megőrző, illetve rehabilitációs lehetőségeket. Mno.hu(Hírtv) A magyar átlagbérrel elégedettek lennének az ápolók(videóval) A Fidesz közleményéből értesült a Magyar Ápolási Egyesület, hogy folytatódhat az ágazatban zajló béremelés mondta a szervezet elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Bugarszki Miklós arról is beszélt, az ápolók elégedettek lennének, ha annyit keresnének, mint a magyarországi átlagbér. Ha bruttó keresetről beszélünk, akkor a ezer forint közötti kereset az, amit átlagnak mondhatunk. Ha 227 ezer forintos átlag bruttó hazai keresetről beszélünk, akkor 60-75, jó esetben 80 százaléka. Úgy gondoljuk, hogy a nemzeti átlagbérhez kellene igazítani a kezdő regisztrált ápolók átlagbérét, ez 227 ezer forint a mai napon, ezzel úgy gondolom, már elégedettek lehetnénk, és természetesen a végzettség és a szakmai gyakorlat függvényében ennek a bérnek magasabbnak kell lenni mondta Bugarszki Miklós. 5

6 nol.hu Rossz a diagnózis (vélemény - Danó Anna) Nem lehet már olyan kicsit változtatni a magyar egészségügy viszonyain, hogy az ne világítana rá rögtön valamilyen súlyos és nagyobb problémára. Zombor Gábor államtitkár most azt ígéri, hogy rákgyanú esetén elsőbbséget kap a páciens, és a pénzhiány sem lehet akadálya a gyors vizsgálatnak. Terve szerint így két héten belül diagnózishoz juthat e betegség fenyegetésében bárki. Ez egyszerű, logikus és fontos lépésnek tűnik. Csakhogy olyan rettenetesek a feszültségek, annyira hiányzik a pénz, hogy a várhatóan megnyíló résbe, aki él és mozog, megpróbálja majd betenni a lábát. Az államtitkárság ezért azt tervezi, hogy csak azoknak a vizsgálatoknak (CT, MR) az árát fizeti ki, amelyek igazolták a gyanút, rosszindulatú daganatot mutattak ki. Így, bár a vizsgálatot végzők viselik majd az anyagi kockázatot, a folyamatra semmilyen hatásuk nem lesz. A beutalásról egy jó vagy rossz diagnosztikai szimattal megáldott szakorvos dönt, még az is lehet, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fogja egy adott szolgáltatóhoz vezényelni a pácienst, ahol elvégzik a munkát, majd a lelet alapján máshol tovább kezelik a beteget. A későbbiekben egy szövettani vizsgálat megerősítheti, hogy ténylegesen rosszindulatú-e a daganat, és ott dől el, hogy a képalkotó diagnosztáknak jár vagy nem jár a munkadíjuk. Ám ezekről a hetek múlva már kórházban, klinikán keletkezett eredményekről nem értesül a szolgáltató, amely a felelősséget viseli. Ezt az abszurd rendszert az hívja életre, hogy nincs a magyar egészségügyben olyan szereplő, aki végigkísérné a beteget, aki képes lenne ellenőrizni, hogy szakmailag, gazdaságilag is korrekt ellátást kapott-e. Az ezzel próbálkozó irányított betegellátási modellkísérletet beszántották. A keletkezett űrt mindenki másként próbálja kitölteni. A lapunkban is megszólaló Kásler Miklós onkológusprofesszor például úgy képzeli, hogy a potenciális betegek az első gyanúnál már bekerülnek azokba a megyei központi intézményekbe, ahol két-három hét alatt, egy kézből zárt pályán jutnak ellátáshoz. Ehhez azonban biztos, hogy sehol nincs elegendő kapacitás. Sőt azzal a kormányzati egészségpolitikai törekvéssel sincs összhangban, hogy mindenkinek a háziorvosa legyen az egészségügyi kapuőre, aki a betegeit egészen addig kezeli, míg bizonyságot nem szerez, hogy a saját lehetőségei kimerültek az adott helyzet menedzselésében. Az érintettek egyike, a lapunkban ugyancsak megszólaló Komáromi Zoltán háziorvos éppen abban látná az ellátás gyorsításának a lehetőségét, ha ő (vagyis a háziorvos) vezethetné tovább a betegeit a rendszerben. És még a modern képalkotó diagnosztikához is hozzáférne a háziorvosi fázisban. Ehhez nemcsak kapacitásuk, de egyelőre jogosítványuk sincs a háziorvosoknak. Mindkét logika védhető, talán működne is, ha valóban végigvezetne a rendszeren. A szabályok apró piszkálása azonban nagy valószínűséggel csak a zavart, a pazarlást növeli. 6

7 RTL.hu Két hét alatt kivizsgálnák a rákgyanús beteget(videóval) Két hét alatt ki kellene vizsgálni minden beteget, akinél felmerül, hogy rákja van. Ezt Zombor Gábor egészségügyi államtitkár mondta a hétvégén az alapellátó orvosok konferenciáján. A daganatgyanús betegeknek a háziorvos asszisztense kérné meg az időpontot a diagnosztikai vizsgálatokra. Erről miniszteri rendelet készül. Az RTL Híradóban már többször foglalkoztunk azzal, hogy a betegeknek hónapokat kell várni, mire bejutnak egy-egy vizsgálatra, és kiderül, mi a bajuk. Az általunk megkérdezett háziorvos szerint azonban az új terv szakmailag teljesen hibás. Ők ugyanis nem is utalhatnak beteget ilyen vizsgálatokra. A video a linkre katintva tekinthető meg m2mzona.hu Digitális ráncfelvarrás az egészségügyben (hanganyaggal) A magyar egészségügyi ellátás elektronikai, illetve informatikai része gyökeres átalakuláson mehet keresztül a következő években osztotta meg várakozásait az ehealth Software Solutions Kft. ügyvezetője a Gazdasági Rádió M2M Zóna műsorában. Dr. Máté Attila hozzátette: az elektronikus egészségügy, vagyis az ehealth-megoldások terjedésével a betegadatok gyűjtése, tárolása és továbbítása mellett már egyre inkább áttevődik a hangsúly az információk feldolgozására és elemzésére. Ez lehetővé teszi, hogy az orvosok átgondoltabb döntéseket hozzanak, továbbá különböző motivációs elemekkel ösztönözzék az egészségtudatos, terápiakövető magatartás elsajátítását. A folyamatot támogatja, hogy az utóbbi időben jelentős uniós források áramlottak erre a területre, amelyeket célirányosan az ehealth-fejlesztésekre lehet fordítani. E-volúciós lépések A 2000-es évek eleje óta az elektronikus egészségügy több evolúciós fázison ment keresztül, most az egyik legdinamikusabban fejlődő alkategóriának az úgynevezett mhealth, tehát a mobil egészségügy számít. A modern telemedicina kialakításának egyik kitűnő példája a Magyar Telemedicina és e- Health Egyesület, valamint az Uzsoki Kórház közös projektje, amelynek első fázisa ősszel fejeződött be. A programba a szakemberek csaknem 330 beteget vontak be, a kezdeményezés részeként több mint száz gépek közötti kommunikációra is alkalmas készüléket osztottak szét a páciensek és az orvosok között. A projektben a diabéteszesekre, továbbá a szív-és érrendszeri betegségben szenvedőkre, tehát összefoglaló néven a metabolikus szindrómára fókuszáltak. Ennek jegyében elsősorban intelligens vérnyomásmérőket, vércukormérőket, spirométereket, EKG-készülékeket és a magyar fejlesztésű arteriográfokat teszteltek a kéthónapos próbaüzem során. A programba kakukktojásként olyan eszközök is bekerültek, amelyek a magzati szívverés nyomon követését szolgálják. 7

8 A rendszerbe riasztási funkciókat is beépítettek, vagyis a normális tartománytól eltérő értékek rögzítésénél az egészségügyi szakemberek automatikus értesítést kaptak. Húsz év múlva a krónikus betegek számára teljesen természetes lesz, hogy viselhető kiegészítőik vannak, amelyek monitorozzák az egészségi állapotukat. A felhasználói réteg azonban ma még nem alkalmas arra, hogy az innovatív megoldások tömegesen elterjedjenek, holott a fejlesztő cégek csakúgy ontják a piacra az újabb készülékeket és alkalmazásokat összegezte az ehealth Software Solutions ügyvezetője. veol.hu Tarthatatlan állapotok: Létszámhiány és alacsony jövedelem a kórházakban (A cikk az alábbi linkre kattitva elovasható) hir24.hu "Ugye, tudja, hogy illik megköszönni a kezelést?" - Felmentetnék az orvosokat Az ügyvédek egyebek mellett azzal érveltek, hogy az orvosok csak arról adtak tájékoztatást, hogy ott ki milyen ellátás után milyen ajándékot szokott kapni. Az ügyész felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbüntetést, a védelem felmentést kért perbeszédében hét, vesztegetéssel vádolt szülész-nőgyógyász és szülésznő ügyének harmadfokú tárgyalásán kedden a Kúrián. Az eljárás közérdekű bejelentés nyomán indult. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint az Állami Egészségügyi Központ tizenegy nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője azzal követett el vesztegetést, hogy pénzt kért kismamáktól 2007 áprilisa és 2008 júliusa között, legalább húsz esetben. A vádlottak tagadták bűnösségüket, többnyire úgy nyilatkoztak, hogy pénzt sosem kértek és nem is fogadtak el, ugyanakkor az eljárás adatai szerint műtősfiúk, szülésznők, nőgyógyászok kaptak kétezer és hatvan-nyolcvanezer forint közötti összegeket az ellátottaktól. A tanúként meghallgatott kismamák és családtagjaik arról számoltak be, hogy a kezelés során azt mondták nekik: "Ugye, tudja, hogy illik megköszönni a kezelést? Egy epidurális érzéstelenítést ötezer forinttal szoktak megköszönni. Itt egy szülés levezetéséért hatvan-nyolcvanezer forintot szokás fizetni." Tavaly márciusban a Fővárosi Törvényszék első fokon tíz szülész-nőgyógyászt ítélt el egyenként kétmillió forint körüli pénzbüntetésre, egy szülésznő pedig felfüggesztett szabadságveszést kapott. Akkor a bíró szóbeli indoklásában kiemelte: a tanúvallomások meggyőzően bizonyították, hogy 8

9 konkrét összegeket kértek előre az államilag finanszírozott egészségügyi ellátásért, ami már nem csupán erkölcsileg elítélendő hálapénz, amit utólag, önként adnak a betegek, hanem bűncselekmény. Az első fokon eljáró bíró felidézte, hogy több tanú az elmondása szerint magától nem adott volna pénzt, de úgy érezte, nincs választása, szinte utasították annak átadására. A büntetőügy fellebbezések folytán a Fővárosi Ítélőtáblára került, ahol a vádlottak egy részét felmentették, a döntés jogerőre is emelkedett, más részüknek enyhítették a büntetését. A harmadfokon a Kúria elé került vádlottak ügyében kedden az ügyész a bűnösség kimondását és büntetés kiszabását kérte, miután álláspontja szerint az államilag finanszírozott egészségügyi ellátásért a vádlottak burkoltan vagy nyíltan, de pénzt vártak el az ellátottaktól. Ez nem hálapénz - szögezte le az ügyész. Ugyanakkor a védők a többi között azzal érveltek, a vádlottak csupán arról adtak tájékoztatást, hogy ott ki milyen ellátás után milyen ajándékot szokott kapni. Válaszoltak, amikor megkérdezték tőlük, hogy mennyit szokás adni. Az egyik védő szóvá tette, hogy egy másik ügyben, ahol az eljárás adatai szerint ügyészségi fogalmazók vásároltak nyelvvizsgát, a vádhatóság megelégedett a vádhalasztással. Mások szerint nem lehet eltekinteni a társadalmi környezettől, a társadalom nagy része ugyanis hallgatólagosan tudomásul veszi az évtizedek óta alacsony orvosi fizetések ilyen jellegű kiegészítésének gyakorlatát. Az egyik ügyvéd arra is felhívta a figyelmet, hogy már folyamatban van egy olyan törvénymódosítás kodifikációja, amely teljesen egyértelművé tenné, hogy a hálapénz, tehát az önkéntes, utólagos anyagi vagy más jellegű juttatás nem bűncselekmény, ha nem jár együtt kötelességszegéssel. A Kúria - amely ebben az ügyben a szokásos háromtagú helyett öttagú tanácsban jár el - a határozathozatalt május 5-ére halasztotta. hirado.hu Nepálba indul a debreceni orvoscsoport(videóval) Egy debreceni orvosmentő-csoport, a Debreceni Egyetem különleges mentői is Nepálba utaznak. Gyakorlatilag egy teljes mobilkórházat visznek magukkal. Már mindent összepakoltak, és perceken belül indulnak Debrecenből Dohán keresztül Kathmanduba; csütörtök dél körül érkeznek meg a katasztrófa helyszínére. A csapatot három orvos és egy technikai segítő alkotja mondta Késmárky Andrást, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának elnöke az M1 Ma reggel című szerdai adásában. A négyfős csapat mintegy 30 millió forint értékben visz speciális felszerelést magával. Mivel kevés pénzből gazdálkodnak, kézipottyászként viszik fel azt a gépre, törés, por- és vízálló katonai ládákban magyarázta. 9

10 Nem a debreceniek az egyetlenek, akik Nepálban segítenek. A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai már kint vannak, bár azt mondták, hogy a hatóságok nem engedik közel a mentőalakulatokat. Késmárky Andrást elmondta: először az állami korházban szeretnének segíteni, majd, ha igény van rá, akkor az intézményen keresztül akár a terepen is végezhetnek munkát. A video a linkre kattintva tekinthető meg delmagyar.hu Feketében dolgoztak az ápolók, hamarosan az utcára mennek Csongrád megye - Feketében dolgoztak az elmúlt két hétvégén az ápolók - így hívták fel a figyelmet az egészségügy gyászos helyzetére. Két hét múlva évtizedek óta nem látott összefogással vonulnak utcára, hátha így meghallgatásra találnak követeléseik. Fekete pólóban vagy fekete szalaggal a ruhájukon dolgoztak több hazai kórházban az ápolók az elmúlt két hétvégén. Az alacsony bérek és a létszámhiány miatt tiltakoztak, valamint így vállaltak szolidaritást kollégájukkal, Sándor Máriával, akinek a Péterfy Kórházban nem engedték, hogy fekete ruhában tiltakozzon az ellen, hogy a kórház nem fizeti a túlóradíjakat. Akciójukkal az egészségügy gyászos helyzetére akarták felhívni a figyelmet. Múlt hét szombaton emellett figyelemfelhívó sétát tartottak szintén feketében a Normafa környékén. Csongrád megyéből is sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez. Pontos számokat nem tudunk, de az akcióhoz létrehozott Ápolót a Hazának, Hazát az Ápolónak! Facebook-oldalra több itteni dolgozói kollektíva is feltöltött fekete ruhás vagy szalagos munkahelyi képet. A makói sebészet és SBO, a szegedi SBO, a szegedi urológiai klinika és az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézete fotóival is találkoztunk a közösségi oldalon. Szerettük volna megtudni megyei ápolóktól, hogyan fogadták a betegek az akciójukat, ám tegnap lapzártánkig nem érkezett meg az engedély a klinikai központtól, hogy nyilatkozhassanak. Így csak a Facebookról tudtunk szemezgetni a tapasztalatokból. A szakdolgozók arról számoltak be, hogy a betegek többsége ugyan nem tudta, miért vannak feketében, de mikor elmagyarázták, támogatásukról biztosították őket. A válaszuk az volt, hogy mi, betegek is veletek vagyunk. Drukkolunk nektek, mert az nekünk is érdekünk" írta egy ápoló. Másikuk pedig azt mesélte, hogy egy néni az osztályon azt mondta, hogyha lenne fekete hálóinge, azt venné fel. Az ápolók béremelést, megfelelő oktatást és a munkájuk megbecsülését kérik ezért szerveznek utcai felvonulást május 12-ére, az ápolók nemzetközi napjára a fővárosba. Talán ezzel elérjük az ingerküszöböt, hogy végre érdemben foglalkozzanak a problémáinkkal fogalmazott Irinyi Tamás, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád megyei területi szervezetének elnöke. Az államtitkárság és a miniszter ugyanis eddig semmilyen kérdésünkre nem adott biztató választ. 10

11 Irinyi Tamás elmondta: az országos akcióhoz a kórházszövetség, a rezidensszövetség és más szervezetek mellett csatlakozott a Szote szakszervezet is. Az utóbbi évtizedekben nem volt ilyen mértékű összefogás. Kiderül, hogy ez elég lesz-e. Ha nem, tovább kell lépni. ek/ /?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso klubrádio.hu Kitűzővel szolidaritanak az Uzsokiban az ápolókkal (hanganyaggal) Egységes kitűzőt viselnek az Uzsoki Utcai Kórház dolgozói, így vállalnak szolidaritást a béremelésért és a megbecsülésért fekete ruhában tüntető egészségügyi dolgozókkal, tudta meg a Klubrádió. Az Uzsoki ápolási igazgatója kérdésünkre elmondta, egy rendkívüli főnővéri értekezlet keretében döntöttek a fehér szív formájú kitűző elkészítéséről, melyben fekete szalag és Uzsoki felirat látható. Ezt a kórház dolgozók egységesen támogatják. Viziné Molnár Anna szerint korábban is voltak már fekete ruhában dolgozó ápolónők a kórházban. bacsmegye.hu Újabb adomány a koraszülött részlegnek Kedden sajtónyilvános eseményen került átadásra a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. újabb adománya. Három, automata emelőszerkezettel ellátott betegágyat adományozott a cég a Bács-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő és Gyermekgyógyászati Osztályának koraszülött részlege számára. Az eseményen részt vett Dr. Kelemen Edit, a Koraszülött Részleg vezető főorvosa, Dr. Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Tálosi Gyula, a Csecsemő és Gyermekgyógyászati osztály vezető főorvosa, Dr. Horváth Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kórház orvosigazgatója és Nagy Gábor a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója. "Mind az ápolás, mind a gyógyítás folyamata könnyebbé válhat, az ilyen adományok által. A mostani adomány is, azt segíti, minél könnyebb. Egy koraszülött osztályon eleve kiszolgáltatott helyzetről beszélhetünk, ahol minden egyes korai szülői és nem szülői segítség jól jön." - mondta Dr. Horváth Zsolt, a kórház orvosigazgatója. "A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. a svájci központú Phoenix Mecano vállalatcsoport legjelentősebb ipari gyártó tagja. Az elmúlt 20 évben is jellemző volt a cégre, hogy adományoztunk, vagy támogattuk a megyei, városi kultúrát, a sportéletet, a tehetségeket. Ennek elismeréseként kaptuk meg a hetekben a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének a díját. Alapvetően egy mechanikai komponenseket és rendszereket előállító vállalat a Phoenix Mecano, tehát alapvetően ipari termékeket gyártunk, széles palettán. Egyik legjelentősebb az világszínvonalú ágyemelő motorok gyártása, amik ágyak mozgatására komplex módon alkalmasak. A motorhoz tartozik vezérlés és kézi kapcsoló is. Fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk az egészségügy színvonalának javulásához, így korábban is 11

12

13 ERROR: stackunderflow OFFENDING COMMAND: ~ STACK:

MÉDIAFIGYELÉS 2015. AUGUSZTUS 28. Brand Affairs

MÉDIAFIGYELÉS 2015. AUGUSZTUS 28. Brand Affairs MÉDIAFIGYELÉS 2015. AUGUSZTUS 28. Brand Affairs Brand Affairs 2015. augusztus 28. Állami Egészségügyi Ellátó Központ Magyar Hírlap - 2015. 08. 13. (4. oldal) Hatvanmilliárdos konszolidáció után (...) Az

Részletesebben

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015

Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 48/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk az Államreform Operatív Program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán 2016. április 25., hétfő A 11. Életút Nap rendezvény kapcsán ez idáig összesen 69 megjelenést regisztráltunk. A megjelenések közel ötöde elektronikus médiumokban

Részletesebben

Magyarországi HRH kutatási adatok. Girasek Edmond

Magyarországi HRH kutatási adatok. Girasek Edmond Magyarországi HRH kutatási adatok Girasek Edmond EMK HRH kutatási aktivitások 2003. óta az egészségügyi emberi erőforrás kutatás fő profil Saját, hazai és nemzetközi HRH projektek Adatok és információk

Részletesebben

Munkaügyi hírlevél. 1. Általános tapasztalatok

Munkaügyi hírlevél. 1. Általános tapasztalatok Munkaügyi hírlevél Jelen hírlevelünkben a személy- és vagyonvédelmi (vagyonőri) tevékenységet érintő 2010. június 22. - július 16. között lefolytatott munkaügyi célvizsgálat tanulságos tapasztalatait ismertetjük

Részletesebben

Gyermektelenek és egygyermekesek

Gyermektelenek és egygyermekesek Adócsökkentés: kiszámoltuk, mennyivel marad több a zsebedben 2015.05.02 13:38 A kormány múlt héten bejelentett tervei szerint jövőre a mostani 16 százalékról 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó

Részletesebben

XV. Országos Járóbeteg Szakellátási és X. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12. Balatonfüred

XV. Országos Járóbeteg Szakellátási és X. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12. Balatonfüred XV. Országos Járóbeteg Szakellátási és X. Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia 2013. szeptember 12. Balatonfüred A témaválasztás indokai A feldolgozott esetek statisztikai és tartalmi bemutatása Összegzés,

Részletesebben

Az elmúlt napok főbb hírei 2013.07.13-16.

Az elmúlt napok főbb hírei 2013.07.13-16. 1 Az elmúlt napok főbb hírei 2013.07.13-16. A főbb témák: 1. (Interjú Handó Tündével) 2. Bíróságok napja - Darák: változás és t 3. Interjú Handó Tündével a központi igazgatásáról (Inforádió Aréna) 4. Az

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13.

Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. Jegyzõkönyv ÁÉT 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl 2008. November 13. ftsz.hu Szám: HUM/1219/2008 JEGYZÕKÖNYV az Ágazati Érdekegyeztetõ Tanács 2008. szeptember 30-án megtartott ülésérõl Köszöntöm

Részletesebben

A segédeszközellátó-rendszer egészségpolitikai haszna

A segédeszközellátó-rendszer egészségpolitikai haszna A segédeszközellátó-rendszer egészségpolitikai haszna 1 Társadalombiztosítás Magyarországon történelmi kitekintés 1854: az osztrák bányatörvény elrendelte, hogy minden bányabirtokos köteles társpénztárat

Részletesebben

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért

Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Fizetésemelés 2015 Az MSZP első követelése a dolgozókért Miért? A magyarok az egyik legtöbbet dolgozó nép Európában, mégis úgy érzik, nem becsülik eléggé a munkájukat, nem kapnak annyi fizetést, amelyből

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf

http://www.levego.hu/letoltes/kapcsolodo_anyagok/tomegkozl_bajnai0908.pdf Budapest, 2009. október 30. Hónig Péter miniszter Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Budapest Tisztelt Miniszter Úr! Köszönettel megkaptuk 2009. szeptember 30-án kelt válaszát 1 Bajnai Gordon

Részletesebben

FESZ STRATÉGIAI FEJLESZTÉSE

FESZ STRATÉGIAI FEJLESZTÉSE FESZ STRATÉGIAI FEJLESZTÉSE Dr. Margitai Barnabás MBA, MSc FESZ Közgyűlés Budapest, 2012. november 29 FESZ GYSE Forgalmazók az Egészségért Gyártók a Minőségért Misszió A szervezet tagjai hozzásegítsék

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA. Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt.

AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA. Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt. AZ EGÉSZSÉGÜGY MODERNIZÁLÁSA Regős Gábor, Phd. Századvég Gazdaságkutató Zrt. regos@szazadveg.hu 2018 AZ EGÉSZSÉGÜGY FINANSZÍROZÁSA DEMOGRÁFIA FOLYAMATOK HATÁSA AZ EGÉSZSÉGFINANSZÍROZÁS HELYZETE NEMZETKÖZI

Részletesebben

International Ambulance Service Kft. 2049. Diósd Pf.19. Érd Központi Orvosi Ügyelet Felnőtt és gyermek ügyelet. 2012.

International Ambulance Service Kft. 2049. Diósd Pf.19. Érd Központi Orvosi Ügyelet Felnőtt és gyermek ügyelet. 2012. Érd Központi Orvosi Ügyelet Felnőtt és gyermek ügyelet 2012. évi beszámolója I. Ellátási terület: 2005.02.01-től Érd városában, illetve a négy környező településen (Diósdon, Tárnokon, Sóskúton, és Pusztazámoron)

Részletesebben

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program

Hírlevél 1. Mozgó Tüdőszűrő Program Hírlevél 1 Mozgó Tüdőszűrő Program 1995-ben indult, és máig egyedülálló programként működik a hajléktalan emberek TBC szűrése és az ehhez kapcsolódó gyógyítás, utógondozás, illetve a nyomon követés megszervezése.

Részletesebben

szló elnök, Orvostechnikai Szövets

szló elnök, Orvostechnikai Szövets Kis pénz, p kis egészs szségügy... gy... Hornyák k LászlL szló elnök, Orvostechnikai Szövets vetség Röviden az Orvostechnikai Szövets vetségről A Szövetség 1997-ben alakult, 1998 óta tagja az Európai Orvostechnikai

Részletesebben

Köszönet az együttműködésért és partnerségért

Köszönet az együttműködésért és partnerségért A Siemens évnyitó radiológusi konferenciáján Palkó András professzor és dr. Velkey György tartott előadást, valamint elbúcsúzott dr. Szokodi Csaba szektorigazgató. Január 24-én baráti, évindító beszélgetésre

Részletesebben

Milyen a betegbiztonság 2015-ben Magyarországon?

Milyen a betegbiztonság 2015-ben Magyarországon? Milyen a betegbiztonság 2015-ben Magyarországon? A Magyar Rezidens Szövetség és Szinapszis Kft. közös kutatásának eredményei szerint mind az átlagembereket, mind az egészségügyben dolgozókat aggasztja

Részletesebben

Az állam és az adóssága

Az állam és az adóssága 2010 március 31. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A rendszerváltás (?) óta tudjuk, Magyarország azért (is) van rossz gazdasági helyzetben,

Részletesebben

a vizitdíj és a napidíj elsô éve

a vizitdíj és a napidíj elsô éve a vizitdíj és a napidíj elsô éve A vizitdíj és a napidíj bevezetésének fô indoka az volt, hogy a legális önrészfizetés segít visszaszorítani a hálapénzt, jelentôs bevételhez juttatja a háziorvosokat, és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2. JEGYZŐKÖNYV Amely készült: Jelen vannak: a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén 2012. január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.) a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány

Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány Az Alapítvány célja, hogy a gyermekreumatológiai kórképekben szenvedő beteg gyermekek a gyógyításuk során a legmagasabb színvonalú ellátásban részesülhessenek. Mottónk

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Lakást akartak, mindent aláírtak Új Szöveges dokumentum Haász János - haasz.janos@mail.index..hu, Nagy Attila - nak@mail.index..hu 2009. 02. 04., 00:28 Frissítve: 16 órája A miskolci Avas lakótelepre beköltözött

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

J e g y zőkönyv EGB-11/2011. (EGB-30/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EGB-11/2011. (EGB-30/2010-2014.) EGB-11/2011. (EGB-30/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának 2011. május 18-án, szerdán, 10 óra 04 perckor a Képviselői Irodaház V. emelet 567. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Vezetõi összefoglaló

OSAP 1626. Bér- és létszámstatisztika. Egészségügyi ágazat. Vezetõi összefoglaló OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Egészségügyi ágazat Vezetõi összefoglaló 2004 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Az OSAP 1626/04 nyilvántartási számú bér- és létszámstatisztika adatszolgáltatóinak

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok kulturális kormányzatainak esetleges visszaéléseivel

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

WHO kézhigiénés önértékelő rendszer. fekvőbeteg ellátó intézmények számára

WHO kézhigiénés önértékelő rendszer. fekvőbeteg ellátó intézmények számára WHO kézhigiénés önértékelő rendszer fekvőbeteg ellátó intézmények számára Nemzeti Kézhigiénés Kampány 2011 1 ÁTÁLLÁS AZ ÚJ RENDSZERRE 1.1 KÖNNYEN ELÉRHETŐ AZ ALKOHOLOS KÉZFERTŐTLENÍTŐ AZ INTÉZETBEN? Válasszon

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi

Részletesebben

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A Kórház szervezeti felépítését és egységeinek felsorolását az Organogram

Részletesebben

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA

I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA I. A PÁLYAKUTATÁS KÉRDŐÍV FELDOLGOZÁSA 1. SZOCIOLÓGIAI-DEMOGRÁFIAI ADATOK A Forrásközpont honlapján közzétett kérdőívünkre 21 fő válaszolt. Válaszadóink többsége nő (81%), férjezett/nős (62%), Budapesten,

Részletesebben

HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat III. szám

HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat III. szám HÁLÓZATI HÍRLEVÉL Országos Munkaerő-piaci Szolgáltató és Szakmai Támogató Hálózat 2016. III. szám Kedves Partnereink! Meghitt, Békés Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Új Esztendőt Kívánunk! AKTUALITÁSOK

Részletesebben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Szívhang Egerben Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Magyarországon 65 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségekben. Közel 2,5 millió ember szenved magas

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2010. december 14-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bede-Tóth Attila Cserés Csaba Dr. Krámor Katalin

Részletesebben

HÁZTARTÁS. kérdõív. A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: 1996... hónap... nap... óra... perctõl

HÁZTARTÁS. kérdõív. A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: 1996... hónap... nap... óra... perctõl 5 Hullám lakás sorszáma a háztartás válaszoló Háztartáslapról sorszáma egyén sorszáma 96 felbomlás kód Magyar Háztartás Panel HÁZTARTÁS kérdõív 1996 A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten

Részletesebben

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS

A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ILCO 2016 EGÉSZSÉG REHABILITÁCIÓ KONFERENCIA SOROZAT VIII. 2016. SZEPTEMBER 30. Helyszín: Colosseum Hotel, Mórahalom Milleniumi sétány 4-6. A SZTÓMÁVAL ÉLŐK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS PSZICHÉS ÉLETVITELÉNEK

Részletesebben

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész

Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész ESETTANULMÁNY Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. szeptember (799 818. o.) Bódis Lajos Privatizáció, munkaszervezet és bérelosztási mechanizmusok egy nagyüzemi varrodában, II. rész A szerzõ az új intézményi

Részletesebben

Négy művésznő pólót árult

Négy művésznő pólót árult Póló 2010 Médium: Életforma Dátum: 2010.03.14. Négy művésznő pólót árult Március 8-án, 15.00 órától 18.00 óráig az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós

Részletesebben

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja

o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja Sok szerencsét kívánok önöknek, és ne felejtsék el, hogy a beteg is ember (A Budapest

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet

Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet 2016. június 28. 09:17 portfolio.hu A budapesti irodapiac, összterületét nézve egyik jelentős központja a kelet-közép európai régiónak. Az utóbbi időben a bérlők

Részletesebben

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés

Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A CÉL A TERMÉSZETESSÉG, A HARMÓNIA ÉS AZ ÁPOLTSÁG Győrfi Adrienne: Professzionális fogfehérítés A közelmúltban jelent meg Győrfi Adrienne Professzionális fogfehérítés című könyve a Medicina Könyvkiadó

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

REFORMOK AZ OKTATÁSBAN 2002 2006

REFORMOK AZ OKTATÁSBAN 2002 2006 REFORMOK AZ OKTATÁSBAN 2002 2006 234 9 TARTALOM Szemünk fénye-program Sokan azért tekintenek különösen nagy tisztelettel Klebelsberg Kúnó valamikori vallás- és közoktatásügyi miniszterre, mert az ô minisztersége

Részletesebben

Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től

Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL január 1-től Szervezeti kisokos ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL 1 2018. január 1-től TANÚKÉNT IDÉZTEK KERESETLEVÉL SZERVEZETI KISOKOS TÁRGYALÁSRA MEGYEK PANASZNAP Mit csinálnak a bíróságok? A bíróságok igazságszolgáltatási

Részletesebben

Uniós támogatással fejlesztik a fogyasztóvédelmi rendszert

Uniós támogatással fejlesztik a fogyasztóvédelmi rendszert Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 40/2015 Kedves Kolléga! Kérem engedje meg, hogy tájékoztassuk Önt arról, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék FEBRUÁR 26... 2 FÜGGETLEN HÍRÜGYNÖKSÉG... 2... 2 SZEGED SZERVER... 2... 2 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM... 3... 3 HÍREXTRA... 3 Sikeres a deszegregációs program... 3 WEBRÁDIO.HU...

Részletesebben

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL

tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL tenyekeservek.qxd 2006.11.20. 15:20 Page 2 MEGSZORÍTÁSOK Gyurcsány Ferenc nyilatkozata a választások előtt:

Részletesebben

A gyógyult betegek reintegrációját mennyiben tudják segíteni a korszerűmédia eszközök, különös tekintettel a betegjogokra

A gyógyult betegek reintegrációját mennyiben tudják segíteni a korszerűmédia eszközök, különös tekintettel a betegjogokra Magyar Rákellenes Liga X. Betegjogi konferencia A gyógyult rákbetegek reintegrációja A gyógyult betegek reintegrációját mennyiben tudják segíteni a korszerűmédia eszközök, különös tekintettel a betegjogokra

Részletesebben

A magyar egészségügy szervezete és finanszírozása. Dr. Balázs Péter Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet

A magyar egészségügy szervezete és finanszírozása. Dr. Balázs Péter Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet A magyar egészségügy szervezete és finanszírozása. Dr. Balázs Péter Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet 1 Egészségügyi Rendszer HATALMI FUNKCIÓK EÜ. SZOLGÁLTATÁSOK 1. Parlament (eü. jogalkotás)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő 29 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. február 23-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer

17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer 17. Az idősek egészségügyi ellátása, nyugdíjrendszer 1.Egészségügyi ellátás igénybevétele Az időskorúak gyakrabban szorulnak orvosi kezelésre, gyakrabban utalják őket szakorvoshoz és gyakrabban kezelik

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

ADÓMEGTAKARÍTÁSI LEHETŐSÉGEK 2015

ADÓMEGTAKARÍTÁSI LEHETŐSÉGEK 2015 ADÓMEGTAKARÍTÁSI LEHETŐSÉGEK 2015 Kneitner Lea, okleveles és igazságügyi adószakértő előadása 2015.01.29 Tartalom: Adómegtakarítási lehetőségek a törvényváltozások tükrében - 2015 adókedvezmények a személyi

Részletesebben

2014. évi Betegelégedettségi vizsgálat kiértékelése Sürgősségi Betegellátó Osztály (feldolgozott kérdőívek száma: 88 db) Átlagéletkor 47,61 év

2014. évi Betegelégedettségi vizsgálat kiértékelése Sürgősségi Betegellátó Osztály (feldolgozott kérdőívek száma: 88 db) Átlagéletkor 47,61 év MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT Nyt. szám: 2014. évi Betegelégedettségi vizsgálat kiértékelése Sürgősségi Betegellátó Osztály (feldolgozott kérdőívek száma: 88 db) sz. példány 1. Az Ön neme 1. férfi

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 25-ei ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 25-ei ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 25-ei ülésének jegyzőkönyvéhez 53/2013.(IV.25.) sz. önk.hat. 11/2013.(IV.26.) rendelet A Fegyverneki Rendőrőrs 2012. évi

Részletesebben

MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Talpon maradunk 2017. szeptember 20-22. Balatonfüred, Füred Hotel Tisztelt Tagtársaink!

Részletesebben

EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT. Közzététel tól

EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT. Közzététel tól EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT Közzététel 2016- tól Az átláthatóság iránti igény erősödése Világszerte fokozatosan szigorodnak a gyógyszer-promócióra vonatkozó jogszabályok A társadalom részéről egyre

Részletesebben

Tiens Siker Akadémia

Tiens Siker Akadémia Mr. Li Jinyuan előadása a prágai régiókonferencián. Hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni, hogy meghívtak. Engem ez nagyon megörvendeztetett! Ahogy mindannyian tudjuk, a tavaji évben volt egy szörnyű

Részletesebben

BOROS PÉTERNÉ ELNÖK MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE (MKKSZ) ÖNKORMÁNYZATI SZTRÁJKOK TAPASZTALATAI

BOROS PÉTERNÉ ELNÖK MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE (MKKSZ) ÖNKORMÁNYZATI SZTRÁJKOK TAPASZTALATAI 1. BOROS PÉTERNÉ ELNÖK MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE (MKKSZ) ÖNKORMÁNYZATI SZTRÁJKOK TAPASZTALATAI MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA EMBERI ERŐFORRÁSOK TUDOMÁNYOS

Részletesebben

2009. szeptemberi hírek

2009. szeptemberi hírek 2009. szeptemberi hírek Hírek Újra pályázhatnak a kisvállalkozások technológiafejlesztésre Fiatal gazdák induló támogatása Kutatás-fejlesztési pályázatok, idei évben utoljára! Egyenlő esélyű hozzáférés

Részletesebben

Már Prémium csomag is! Med Help betegségbiztosítás

Már Prémium csomag is! Med Help betegségbiztosítás Már Prémium csomag is! Egészség & életerô Med Help betegségbiztosítás Az egészség a legdrágább értékünk?! Tudta Ön, hogy Magyarországon évente 9000 szívinfarktust regisztrálnak több, mint 35000-en betegednek

Részletesebben

Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja

Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja Étrend kiegészítők, ahogy a gyakorló gyógyszerész látja Dr Schlégelné dr Békefi Csilla 1 Gyógyhatású készítmények kereskedelmének átalakulása egyenetlen gyógyszerfogyasztás fejlett ipari országokra esik

Részletesebben

Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről

Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről Tájékoztató a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos intézkedésekről Azonnali intézkedés 12.000 ügyben Az Országos Bírói Tanács 2014. július 22-i ülésén soron kívüli intézkedést rendelt el a folyamatban lévő

Részletesebben

Kongresszus Marosvásárhelyen

Kongresszus Marosvásárhelyen Beszámoló az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály XXVI. tudományos üléséről. Tavaly tavasszal Kolozsvárott gyűltek össze a Romániában élő és az egészségügyben dolgozó magyar

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET április 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET április 26-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 64/2018. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. április 26-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Alapítványok támogatási kérelmei

Részletesebben

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

rszággyiks Hivatala Irományszám : Érkezett : 2006 DEC 0 4.

rszággyiks Hivatala Irományszám : Érkezett : 2006 DEC 0 4. Irományszám : rszággyiks Hivatala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Érkezett : 26 DEC 4. Kapcsolódó módosító iavaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben A Házszabály

Részletesebben

Piaci átrendeződés, a hazai gyártók lehetőségei, esélyei Szeptember 28.

Piaci átrendeződés, a hazai gyártók lehetőségei, esélyei Szeptember 28. Piaci átrendeződés, a hazai gyártók lehetőségei, esélyei 2011. Szeptember 28. 1 A Teva Magyarországon A Teva mennyiségben első, árbevételt tekintve a harmadik legnagyobb vállalat a magyar gyógyszerpiacon

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Az orvosi jogviszony a munkavégz

Az orvosi jogviszony a munkavégz Az orvosi jogviszony a munkavégz gzésben Jogállási Törvény 2016.11.16. dr. Kereszty Éva 1 Az ellátórendszerre nincsenek EU előírások, a folyamatok eljárások minőségére és biztonságára vannak félszabad

Részletesebben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2012. (IV. 13.) OBH utasítása a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról Az Országos Bíróság Hivatal elnökeként a bíróságok

Részletesebben

Gyógyászati segédeszközök vs sporteszközök

Gyógyászati segédeszközök vs sporteszközök Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 1051 Budapest, Zrínyi utca 3. Gyógyászati segédeszközök vs sporteszközök P a r á d f ü r d ő, F E S Z K o n g r e s s z u s - 2 0 1 4. s z e p t e m

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

A gyógyszerpiac szabályozásának versenypolitikai kérdései

A gyógyszerpiac szabályozásának versenypolitikai kérdései A gyógyszerpiac szabályozásának versenypolitikai kérdései A gyógyszerpiac liberalizálása hasonlóan az egészségügy privatizációjához mind a mai napig aktuális, a közvéleményt is foglalkoztató kérdés. Az

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések Gyakran ismételt kérdések az európai parlamenti képviselőkről és az Európai Parlamentről A 2014. évi európai parlamenti választás: mikor és hogyan zajlik le? 2014-es választások: hogyan nevezik ki az EP

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

SAJTÓANYAG Hálapénz-kutatás Budapest, 2009. augusztus 18. A hálapénz nagysága

SAJTÓANYAG Hálapénz-kutatás Budapest, 2009. augusztus 18. A hálapénz nagysága SAJTÓANYAG Hálapénz-kutatás Budapest, 2009. augusztus 18. A hálapénzzel kapcsolatban évtizedek óta számtalan találgatás, tévhit jelent meg. Nagyságát a különböző felmérések, tanulmányok szélesen szórva

Részletesebben

Egészségpolitika. Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek. hatnak.

Egészségpolitika. Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek. hatnak. Dr. Stubnya Gusztáv Egészségpolitika Az egészségpolitika azon szabályok és szervezett cselekedetek összessége, amelyek az egészség (gyógyításon kívüli) feltételeinek biztosítására, a lakosok és a közösségek

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ az állami tisztviselőkre vonatkozó illetményemelés bevezetésének tapasztalatairól, javaslat a bérintézkedés módosítására

ÖSSZEFOGLALÓ az állami tisztviselőkre vonatkozó illetményemelés bevezetésének tapasztalatairól, javaslat a bérintézkedés módosítására KÖZSZOLGÁLATI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM MUNKAVÁLLALÓI OLDAL ÖSSZEFOGLALÓ az állami tisztviselőkre vonatkozó illetményemelés bevezetésének tapasztalatairól, javaslat a bérintézkedés módosítására A fővárosi és

Részletesebben

1. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT TARTOTT AZ OBH ELNÖKE. 1.1. Megjelenés: 2013.05.09. Forrás: MTI Cím: Handó: a bíróságoknak támogatásra van szükségük Szerző: MTI

1. SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT TARTOTT AZ OBH ELNÖKE. 1.1. Megjelenés: 2013.05.09. Forrás: MTI Cím: Handó: a bíróságoknak támogatásra van szükségük Szerző: MTI 1 A nap főbb hírei 2013.05.10. (péntek) A főbb témák: 1. Sajtótájékoztatót tartott az OBH elnöke 2. Interjút készített a Népszava az OBH elnökével 3. Az ügyek áthelyezéséről adott interjút dr. Tóth Áron

Részletesebben

Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára

Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára Háttéranyag a Budapesti Békéltető Testület 2014. július 8-i sajtótájékoztatójára I. Botrányos esetek a Budapesti Békéltető Testület 2014. első félévéből A Budapesti Békéltető Testület a fogyasztóvédelemről

Részletesebben

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel,

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel, A gazdasági társaságokról szóló 2006. IV szerint nek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat 2015. évi tevékenységéről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Biatorbágyi

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Tibor polgármester Anderkó Attila képviselő

Részletesebben

Gyorsfelmérés: EU-források 2014-2020

Gyorsfelmérés: EU-források 2014-2020 16.12.2013 Gyorsfelmérés: EU-források 2014-2020 A felmérésről Felmérés típusa: online-megkérdezés a DUIHK-tagság körében Felmérés ideje: 2013.12 14. Résztvevők (értékelésbe bevont): N=80 Legfontosabb eredmények

Részletesebben