Kazincbarcikai SZÍNES PROGRAM- KAVALKÁDDAL KÖSZÖNTÖTTÉK A GYEREKEKET JÚNIUS 3.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kazincbarcikai SZÍNES PROGRAM- KAVALKÁDDAL KÖSZÖNTÖTTÉK A GYEREKEKET 2011. JÚNIUS 3."

Átírás

1 Kazincbarcikai JÚNIUS 3. SZÍNES PROGRAM- KAVALKÁDDAL KÖSZÖNTÖTTÉK A GYEREKEKET Fotó: Ditti Színes Mozaik PATAI ANNA: AMIKOR ÉNEKELEK, NINCSENEK HATÁROK. Nagyinterjú ÍJÁSZAT: EGY VONZÓ SZELLEMI SPORT Sport XI. BORSODI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL: A BEATLESTŐL A NAPOLEON BOULEVARD-IG Színes Mozaik, Programajánló

2

3 Szöveg: ó Fotó: Ditti JEGYZET TARTALOM SZÍNES MOZAIK 4-6. old. NEM NAGY DURRANÁS Lapzártánkkal egy időben érkezett a hír: hétfőn délelőtt egy kazincbarcikai középiskolát ki kellett üríteni, mert valaki bombával fenyegetőzött. Tündik Csaba, a városi rendőrkapitányság sajtószóvivője elmondta: tizenegy órakor egy ismeretlen személy betelefonált a kapitányságra és közölte: bombát helyezett el a Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium épületében. A kapitányság munkatársai azonnal tájékoztatták az érintett intézményt, elrendelték az épületek kiürítését és megkezdték az átvizsgálást. Negyed egyre az akciót befejezték, bombát nem találtak, így a fenyegetés hamisnak bizonyult. Az év végi témazárók, vizsgák időszakában a fenti eset nem egyedi. Ha nem Kazincbarcikán történik a bombariadó, az ember fel sem kapja a fejét a hírre. A hétfői riasztás szerencsére hamisnak bizonyult, de nem árt az óvatosság! Egy interneten ügyesen eligazodó fiatal pillanatok alatt rábukkanhat olyan weboldalakra, amelyek segítségével könnyedén összeeszkábálhat egy kezdetleges bombát. A mostani surányis eset minden bizonnyal egy meggondolatlan diákcsíny volt, a durvábbik fajtából, hiszen a betelefonáló akár két év börtönbüntetést is kaphat. A rendőrkapitányság ugyanis közveszéllyel fenyegetés bűncselekmény elkövetése miatt nyomozást rendelt el. A hamis bombariadó miatt vizsgák nem maradtak el, a tanítás viszont szünetelt, de a rutinos tanároknak két óra kiesés nem jelenthet akadályt: az elmaradt feleleteket pótoltatják, a kihagyott dolgozatokat megíratják. Az ismeretlen tettes, ha esetleg időt akart nyerni, mert nem hiányzott még egy elégtelen a bizonyítványába, nem mérlegelt kellőképpen. Tanulás helyett hosszú időre megkaphatja a lehetőséget, hogy elmélkedjen - egy elzárt helyen, a rácsok mögött. PORTRÉ Heidrich Zsolt NAGYINTERJÚ: 7. old. portré PATAI ANNA Kovács László Nálunk nem működik, hogy családon belül az anyuka spanyolul, az apuka pedig magyarul beszél a gyerekekkel. Itthon mindig magyarul kommunikálunk, de a spanyol nyelvvel sincs gondja egyik gyermekemnek sem. Viszont mindkét kultúrát igyekszünk ápolni. A gyerekeim legnagyobb örömére például nálunk két nagy ünnepi esemény is van télen. Karácsonykor a Jézuska, januárban pedig a három királyok hoznak ajándékot - árulta el Heidrich Zsolt, amikor családjáról faggattuk. A kazincbarcikai Tourinform-iroda vezetője Spanyolországban találta meg szíve választottját; családjával Sajószentpéteren él, imádja a szakmáját, emellett fanatikus focirajongó hírében áll. - Hosszú ideig művelődésszervezőként dolgozott, hogy lett ebből idegenforgalom? - A volt főnököm találta ki, hogy nyárra - akkor ez még holtidőnek számított a művelődési házak életében - csináljunk valami olyat, ami bennünket is kielégít és a környék lakóinak is csábító lehet. Így született meg az ötlet, hogy szervezzünk utazásokat külföldre a művelődési ház keretein belül. Úgy hívtak bennünket, hogy Fiatal Utazók Klubja. Nagyon sok embert utaztattunk először Sajószentpéterről és a környékéről, később az egész országból. Amikor 1992-ben a művelődési központ átkerült az önkormányzat fenntartásába a korábbi intézményvezető vállalkozás formájában folytatta tovább ezt a szolgáltatást. Én maradtam továbbra is művelődésszervező, de nyaranta besegítettem neki. Amikor Spanyolországba kezdtük az utaztatást kellett neki egy kitelepített csoportvezető, amit én szívesen vállaltam. Ott ismertem meg a feleségem, aki annak a kempingnek az egyik üzletében dolgozott, ahol én is voltam. Egy év múlva már összeházasodtunk. Éreztem, hogy váltanom kell, hiszen a művelődési központból nem mehettem el hosszú hónapokra fizetés nélküli szabadságra. Így a művelődésszervező korszaknak vége szakadt az életemben. ÖNKORMÁNYZAT old. - Három éve nyílt lehetőségem megpályázni a kazincbarcikai irodavezetői állást, így azóta itt dolgozom. Nem volt ismeretlen számomra a feladat, hiszen Dédestapolcsányban hasonló volt a munkám. Itt első körben a Tourinform nevet kellett kihar colnunk a pesti központtól. A hivatalos irodaavató időpontjá úgy időzítettük, hogy a meghívott vendégek valamilyen jele kazincbarcikai eseményre érkezzenek, ezáltal emlékezetess váljék számukra az itteni irodaavatás. Ez olyannyira sikerült a diákparádé volt a főattrakció -, hogy a más városból érkez munkatársak azóta is emlegetik. Az egri kolléga nagyon irig kedett, hiszen az ő városa diákváros, még sincs ilyen felvonu suk. Nagyon szeretem ezt a munkát, Kazincbarcikát és a körny ket. Szerencsére a családom tolerálja, ha napokra távol vagy egy-egy rendezvény miatt. A nyitás után közvetlenül az em rek nem igazán tudták, hogy miért van az iroda. Kerestek ná külföldi utakat, repülőjegyet, de miután elmagyaráztam ne mivel foglalkozunk, betölti a funkcióját a hely. Mi segítünk a nyékre érkezőknek a szálláskeresésben, programlehetősége látnivalókat ajánlunk, és ugyanezeket az információkat a k k is el tudjuk mondani. Ö PORTRÉ HEIDRICH ZSOLT 10. old. RECEPT REJTVÉNY 15. old. A főszerk. 18. old. SPORT EGRESSY PROGRAMAJÁNLÓ old. impresszum: Kazincbarcikai Mozaik ISSN Kiadó: Timpanon Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft. Cím: 3700 Kazincbarcika, Eszperantó u. 2. Telefon: 06-48/ , 06-48/ Fax: 06-48/ Ügyvezető igazgató: Milicz Sándor Főszerkesztő: Csurák Zsuzsanna Főmunkatársak: Kovács László, Hegedűsné Munkácsi Mónika Tördelés, grafika, design: Ursutz László Korrektor: Hegedűs Mária Fotó: Mártainé Gombár Ditti PR-főmunkatárs: R. Tóth Kata Szerkesztőség/hirdetésfelvétel: Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy út 25. Telefon/fax: 48/ kazincbarcikaimozaik@gmail.com, kazincbarcikaimozaik@upcmail.hu Nyomda: Litoplan Kft. Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy út 1. Telefon: 48/ info@litoplan.hu Terjesztés: Maier Lapterjesztés Telefon: 06-70/ Megjelenik kéthetente példányban. A hirdetések tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal! A lapban megjelenő cikkek, képek bármilyen formában való felhasználása a kiadó írásos engedélyével lehetséges. Kéziratokat, fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 3

4 SZÍNES MOZAIK Új pénzügyi igazgató BC-nél A vegyipari cégnek a Wanhua Csoportba történő integrációja részeként május 18-ától Li Junyan lett a BorsodChem Csoport pénzügyi igazgatója. A vállalat közlése szerint Li Junyan Katona Viktort váltotta, aki a továbbiakban a BorsodChem Csoporton kívül folytatja szakmai pályafutását. A Wanhua Industrial Group január 31-étől a cég 96 százalékát birtokolja, amelyet a korábbi tulajdonosoktól - a Permira Alapok/Vienna Capital Partners - szerzett meg. A Wanhua Industrial Group egyik leányvállalata a Yantai Wanhua Kínában a legnagyobb - az építőanyag- és szigetelőanyag-iparban szükséges MDI-gyártó, míg a BorsodChem Európa egyik legjelentősebb MDI és elsősorban a jármű- és bútoriparban használatos TDI gyártója. Mindkét vállalat a saját kontinensén az iparág vezető termelője, az integrációval pedig globális szereplővé vált. A Beatlestől a Napoleon Boulevard-ig Ha mostani lapszámunk Programajánló rovatához lapoznak, vagy felmennek a internetes oldalra, láthatják: térségünk legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Borsodi Művészeti Fesztivál idén is remek programokkal várja korra, nemre, iskolai végzettségre, ízlésre való tekintet nélkül a kikapcsolódásra vagy igényes művészi produkciókra vágyó közönséget. A június 21-étől július 2-áig tartó XI. Borsodi Művészeti Fesztiválon olyan húzónevekkel találkozhatunk, mint a Neoton, a Ladánybene 27, a Napoleon Boulevard, a Csík zenekar, a Holdviola, Balázs Fecó, a 30Y, a Colorstar és a KFT. Nem volt meleg Május 31-én szünetelt a melegvíz-szolgáltatás a város területén. A nap folyamán egy 400 mm-es távvezeték felújítása miatt a Timpanon Kft. kénytelen volt leválasztani a település melegvíz-ellátó rendszerét arra az időre, míg az érintett szakaszon kicserélték a vízvezetékeket. A felújítás az utóbbi évtizedek legnagyobb értékű - közel 300 millió forintos - távvezeték-beruházása volt. Szándékos mérgezés? A Bükki Nemzeti Park feljelentést tett a kazincbarcikai rendőrkapitányságon, mert Varbó határában több vadon élő állat pusztult el a napokban. A hat egerészölyv, két holló, egy héja és hat róka egy mérgező hatású anyag miatt döglött meg. Az elhullott állatok eszmei értéke összesen 210 ezer forint. A városi rendőrkapitányság természetkárosítás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás eddigi adatai szerint a mérget elhullott állatra vagy húsdarabra permetezhették, ezt ehették meg a ragadozók, emiatt pusztulhattak el. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. A jó multi Multifunkcionális sportpályát a- vattak május 27-én a Ságvári Endre Gimnáziumban. A több mint tízmillió forintos beruházást nagyobb részben a BorsodChem Zrt. finanszírozta, de az intézmény alapítványa is hozzájárult. A pályát dr. Wolfgang Büchele, a BorsodChem vezérigazgatója, valamint Petróczi Gábor, a gimnázium igazgatója adta át a fiataloknak. A diákok játékos sportbemutatóval, valamint egy kézilabda villámtornával avatták fel az új létesítményt. A rendezvényen bográcsban készült ebéddel vendégelték meg a résztvevőket. Fotó: Pálinkó Gábor Rémálom a medencében Majdnem tragédiával végződött egy nyíregyházi osztálykirándulás három hete, melynek része volt egy élményfürdőzés is. Egy tizenöt éves borsodi fiú, aki a hullámmedence sekély vizében tartózkodott, majd a hullám funkció leállítása után egyre beljebb ment, egy rossz mozdulat miatt a víz alá került. Az úszómesterek, amint észlelték a problémát, utána ugrottak és kihúzták a medencéből. A diák már nem lélegzett, csak enyhe szívverése volt, ezért azonnal nekiláttak az újraélesztéséhez és riasztották a mentőket. A mentők kiérkeztekor már eszméleténél volt a gyermek, igaz, véres váladék ürült a tüdejéből. A helyszínen sikerült stabilizálni az állapotát, elaltatni, lélegeztetőgépre tenni és monitorozni. Csak ezt követően szállították a megyei kórház gyermekosztályának intenzív részlegére. Úgy tudni, a fiú nem tudott úszni, mégis bement a mélyvízű medencébe. Az ügyben a rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, hogy kiderítse, a baleset előtt hibázott-e valaki. A nyíregyházi kórházban az állapota annyit javult a gyermeknek, hogy átszállíthatóvá vált a kazincbarcikai kórházba, ahonnan néhány nap múlva, egy antibiotikumos kezelés után hazaengedték. 4 KAZINCBARCIKAI MOZAIK Buli van A hét közepén hivatalosan is beköszöntött a nyár, az igazi forró hangulatú partik időszaka, ezért nem csoda, hogy Kazincbarcika szórakozóhelyein is felpezsdül az amúgy sem unalmas élet. A ChaChaChába június 10-én Magyarország rémálma, Dopeman jön forgatni; egy hét múlva pénteken pedig a Rácz testvérek fiútagjával, a táncoslábú raperrel, VV Bécivel lehet találkozni, aki dedikálást és közös fotózást is vállal. Aki a nyári szünetet frenetikus bulizással szeretné kezdeni, annak ak nem szabad kihagynia az Akropolis diszkó júni- us 15-ei partiját, ahol a lemezjátszók mögött Suna és Söndy mellett a RiseFM sztárja, Nikola áll majd. A Diamond Klub kínálatában június 11-én Kazincbarcika kedvenc alternatív zenekarának, a Szabad Európa Rádiónak a lemezbemutató koncertjét találjuk; míg 25-ére amerikai autós találkozót szerveznek, ahol fellép a The Hot Road Rockabilly Band. Jancsó Dóra az év színésze A megyei napilap Az év színésze-díjat a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek elismerésére alapította. Az újság arra kérte olvasóit: szavazzanak azokra, akik érdemesek lehetnek a közönség szeretetét tükröző címre. A legtöbb voksot 2011-ben a kazincbarcikai születésű Jancsó Dóra kapta, aki múlt kedden vette át a díjat a lap főszerkesztőjétől. Az ifjú színésznőt az idei évadban sok színdarabban, sokféle szerepben láthatták a teátrumba látogatók - például a Menyasszonytánc című klezmermusicalben, ahol különleges tánctudásra is szükség volt.

5 SZÍNES MOZAIK Futással a drog ellen Hazánk egyik legnagyobb drogellenes megmozdulása a Drogmentes Magyarországért Maraton. Az ügy mellé állt sportolók háromszáz település érintésével több mint kétezer kilométer lefutásával hívják fel a figyelmet a kábítószer által okozott társadalmi és egyéni veszélyekre. A sportolók május 27-én a Fő téren tartottak drogfelvilágosító előadást helyi gyerekeknek, akik ezt követően letehették a drogmentes kapitányi esküt. A diákokat a No Thanx együttesből ismert Erik szórakoztatta, majd táncbemutatót tartottak a Flash Táncstúdió növendékei. Fotó: Hegedűsné Munkácsi Mónika Pünkösd, király! Idén a lehető legkésőbbi időpontra, június 12-ére és 13-ára esik pünkösd, amikor a keresztény kultúrkörben megünneplik, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Pünkösdöt mindig a húsvét utáni ötvenedik napon tartják, 1993 óta hazánkban munkaszüneti nap. A magyar kultúrában több szokás is kötődik a pünkösdhöz. A legismertebb a pünkösdikirály-választás, amikor ügyességi versenyeken kiválasztották a legügyesebb legényt, aki néhány hétig vagy akár egy egész évig különféle kiváltságokat élvezett. Minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette. Illusztráció Teljes jogúak A helyi római katolikus egyházközség egyik legszebb ünnepe minden esztendőben a gyermekek első áldozása. Május 22-én, a reggel 9 órától kezdődő Szent Család-templomi szentmisén tizenhat gyermek vette magához első alkalommal az oltáriszentséget. Az elsőáldozás révén mindannyian az egyház teljes jogú tagjai lettek. Vár a református általános Még várják a jelentkezőket a szeptembertől felmenő rendszerben induló Tompa Mihály Református Általános Iskola első négy osztályába. A volt Herman Ottó Tagiskola épületében helyet kapó intézményben a keresztyén értékrend, a tradicionális műveltség és a tehetséggondozás kiemelt szerephez jut majd. Érdeklődni és jelentkezni Kolumbán Gábor lelkésznél lehet a 06-30/ as telefonszámon. További információ kérhető: 06-20/ , tmrefisk@fre .hu. Lélekszobrászok ünnepe Fotó: Június első vasárnapján a pedagógusokat köszöntik országszerte. Az idei ünnepnap nem ígérkezik nyugalmasnak, hiszen a pedagógusokat tömörítő szakszervezetek tüntetést és petícióátadást szerveznek a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma elé. A városi pedagógusnapi ünnepséget lapzártánk után, június 2-án tartják, amikor a kazincbarcikai hagyományoknak megfelelően polgármesteri elismerő okleveleket, szolgálati emlékérmeket, színes diplomákat adnak át. A legrangosabb kitüntetést, a Kazincbarcika Város Közoktatásáért-díjat is kiosztják az ünnepségen. Illusztráció A békediktátumra emlékeznek Június 4-én órától motoros, majd fáklyás felvonulást szervez a Jobbik helyi szervezete. A rendezvényen résztvevők este hatkor a művelődési központ melletti kopjafánál emlékeznek a trianoni békediktátum 1920-as létrejöttére. A programot koncertek zárják a Diamond Klubban. Indul a vakáció! Alig több mint másfél hét és itt a vakáció! A 2010/2011-es tanév június 15-én, szerdán véget ér. A munka az érettségit adó középiskolákban tovább folytatódik, hiszen a középszintű szóbeli vizsgák június 14-étől 28-áig tartanak. Az emelt szinten maturálók június 2-a és 8-a között tudják le a szóbeliket. Az idei nyári iskolai szünet két és fél hónapos lesz. A következő tanév hivatalosan szeptember 1-jén, csütörtökön kezdődne, de az oktatási államtitkárság nem zárja ki, hogy a tanévkezdést hétfői napra halasztja. A 2011-es főiskolai, egyetemi felvételi ponthatárait várhatóan július 21-én hozzák nyilvánosságra, a pótfelvételi ponthatárait augusztus második felében hirdetik ki. A következő tanév nem alakul túl jól, legalábbis ami a munkaszüneti napokat illeti: október 23-a és december 25-e is vasárnapra esik, november 1-je azonban keddre. A harmadik iksz Május végén két kazincbarcikai általános iskola tartott nagyszabású jubileumi gálát. A Pollack alapításának negyvenötödik, az Árpád negyvenedik évfordulóját ünnepelte. A születésnapos intézmények sorát gyarapítja a Kazinczy Ferenc Tagiskola is, amely a 2010/2011-es tanévben volt harmincéves. Az iskola a kerek évfordulót június 1-jén - lapzártánk után ünnepli - az Egressy művelődési központban. A gáláról a június 10-ei Képes Mozaikban számolunk be bővebben. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 5

6 SZÍNES MOZAIK Kakas-napok Hagyomány, hogy a gyereknapot megelőző héten díjtalan foglalkozásokra várják a csemetéket a Gyermekek Háza- Kézművesházba. Idén a rendhagyó órákon az intézmény jelképét, a kakast készítették el origami technikával. Kultúrával kedveskedtek Egy héttel - előre - meghosszabbították a gyermeknapot a kazincbarcikai könyvtár munkatársai, hiszen a gyermekkönyvtárban, illetve az Egressyben május 23-ától 29-éig csupa színes programmal várták az ünnepelteket. A rendezvénysorozaton a gyerekek meséket hallgattak, író-olvasó találkozón vettek részt, humoros írásokkal ismerkedtek, megtekintették a Bátor, mint a nyúl című mesejátékot, kézműveskedtek, valamint játszhattak. Vasárnap kitelepült a könyvtár a sportközpont területére, ahol könyvtárkóstolgatással zárták az egész hetes eseményt. Fotó: Pálinkó Gábor Színes programkavalkád a gyerekeknek A múlt vasárnapi gyermeknapon valóságos programdömping várta a helyi gyerekeket és szüleiket a városi sporttelepen. A szervező Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ délután két órától színpadi és egyéb kísérő programok sokaságával köszöntötte az ünnepelteket. Ugrálóvár, arcfestés, bábszínház, lovaglás, rajzverseny - ez csak néhány volt a sok-sok program közül. A szervezők nemcsak az apróságokra számítottak, hanem a kamaszokat, a szülőket és a nagyszülőket is igyekeztek lekötni. Ezért is volt például kutya-, tuningautó-, triál- és repülőmodellbemutató, íjászat, kirakodóvásár és kihelyezett könyvtárkóstolgató. Fotók: Ditti 6 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

7 PATAI ANNA: NAGYINTERJÚ Patai Anna AMIKOR ÉNEKELEK, NINCSENEK HATÁROK. Szöveg: Csurák Zsuzsanna Idén augusztusban még csak tizenkét éves lesz Patai Anna, akit a Megasztár 5. szériája alatt zárt szívébe az ország. A kamerák előtt meglepő természetességgel mozgó, profin nyilatkozó és még profibban előadó Annácska a sok fellépés és médiaszereplés ellenére is igazi kislány maradt. Családja támogatásával okosan építi énekesnői karrierjét, melynek első állomása - saját bevallása szerint - a Megasztár után az lehetne, hogy ő legyen Magyarország első számú gyermeksztárja. A nyilvánosságot és a rajongókat jól kezelő, tudatos Annácska nem veszített semmit kislányos bájából, élvezi az éneklést, magántanulóként is megállja a helyét az iskolában és szerencsére játszani sem felejtett el. - Tavaly ősszel, amikor beválogattak a tehetségkutató verseny döntőjébe, gyermekpszichológusok, családterapeuták és médiaszakértők kezdtek el vitázni azon, szabad-e egy tizenegy éves gyermeket - legyen bármennyire is tehetséges - akkora stressznek kitenni, mint a Megasztár. Hogyan élted meg azt az időszakot, amikor az iskolapadból hirtelen a tv2 képernyőjére és ennek kapcsán viták kereszttüzébe kerültél? - Őszintén? Egyáltalán nem foglalkoztam az életkoromat érintő kritikákkal. Nem kell ahhoz felnőttnek lenni, hogy tudjam: igazából nem az számít hány éves az ember. Lehet Fotó: Hegedűsné Munkácsi Mónika idős vagy fiatal, az a fontos, hogy szeresse, amit csinál. Én minden percét élveztem a megasztáros felhajtásnak. Azt éreztem az óriási színpadon állva, amikor énekeltem, hogy nincsenek határok. - A megasztáros vetélytársaid mennyire tolerálták, hogy még nagyon fiatal és tapasztalatlan vagy? - Noha a Megasztár egy komoly verseny, egyik döntőbeli társamra se tudnám azt mondani, hogy ne közelített volna felém kellő bizalommal, barátsággal. Mindegyiküket megszerettem, egyikükkel-másikukkal úgy viselkedtünk, mintha tesók lennénk. Az meg talán még nagyobb szó, hogy a zsűritagok közül a szigorúbbak is támogattak engem, mert látták, hogy szívvel-lélekkel csinálom azt, amit csinálok, hiába vagyok csak tizenegy éves. - Mióta vége a műsornak nagyon elfoglalt vagy. Legutóbb a Nagy duettben léptél föl a musicalsztár Dolhai Attilával, szerepelsz a Bőröndmese c. darabban és vannak saját dalaid is. A sok szereplés mellett nem szoktál nosztalgiával visszagondolni a sulira? - Ilyet is csak felnőttek tudnak kérdezni De félre a tréfával! Imádtam iskolába járni, kitűnő tanuló voltam, és naná, hogy hiányoznak az osztálytársaim, de a jelenlegi életvitelem mellett nem tudnék naponta bejárni. Ezért lettem magántanuló, ami nem azt jelenti, hogy megúszom a tanulást. Anyukám naponta foglalkozik velem, hetente két alkalommal tanár jön hozzám, plusz egy angolórám is van, év végén pedig vizsgáznom kell. Kedvenc osztálytársaimat se hanyagolom: ha van egy kis időm, akkor péntekenként tanítás után bemegyek hozzájuk, hogy találkozzunk, beszélgessünk és teázzunk egyet. - Előadóművészi tehetségedet senki nem vitatja, de ha ez a pálya nem sikerülne, mivel foglalkoznál szívesen? - Állatorvos lennék. Mindig kerülget a sírás, amikor beteg, elhanyagolt vagy elhagyott állatokat látok. Főleg a kutyusok miatt szakad meg a szívem. - Jön a nyár és te a vakáció ideje alatt is rengeteget fogsz dolgozni. Megéri? - Persze! Hamarosan leforgatjuk az első önálló videoklipemet, amit népszerűsíteni kell az elkövetkező hónapokban. Szerepelek a Szegedi Szabadtéri Játékokon, ahol a Valahol Európában c. musicalben Pötyiként olyan nagyszerű művészekkel állhatok majd egy színpadon, mint Tompos Kátya, Mácsai Pál, Alföldi Róbert, Pindroch Csaba vagy Szarvas József. Felkértek egy másik musicalszerepre is, amiben az ifjú Szent Erzsébetet fogom alakítani. Erre a szerepre Szikora Róbert ajánlott a rendezőnek. - És a jól megérdemelt nyári pihenés, játék, kirándulás, nyaralás? - Az sem marad ki az életemből! Most is ki tudok kapcsolódni, még a sok fellépés és a tanulás mellett is. Én is játszom, számítógépezek, kutyázok vagy hülyéskedek a nővéreimmel, mint minden más gyerek. Patai Anna 1999 augusztusában látta meg a napvilágot Budapesten, ma is a fővárosban él. Apukája zenész egy étteremben, anyukája műkörmös. A kislány rendkívül különleges hangját az édesapja fedezte fel. Két nővére titokban nevezte be a Megasztár 2010-es tavaszi castingjára, ahol nagy sikert aratott és bekerült az élő show-ba. A fináléban egészen a 6. döntőig jutott. Annácska a külföldi előadóművészek közül Miley Cyrus-t, Michael Jacksont és Selena Gomezt szereti. Király Viktor, Caramel és Tóth Vera a hazai kedvencei. Gyakran visel pink színű ruhát és kiegészítőket. Nem sportol rendszeresen, de imád úszni. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 7

8 RIPORT DÖNTÖTTEK: BEZÁRJÁK A JÓKAI MÓR KÖZÉPISKOLÁT Szöveg: Csurák Zsuzsanna - Az új közoktatási törvényt lassan már többen várják, mint az új Alkotmányt - mondja Klimon István, Kazincbarcika oktatási kérdésekért is felelős alpolgármestere, akit lapunk munkatársa többek között arról faggatott milyen kardinális változások várhatók városunk nevelésioktatási rendszerében, illetve ezek a változások - a jogszabályi környezet bizonytalansága miatt - mennyire lehetnek tartósak. A kazincbarcikai gyermekeknek nem lehet panaszra oka, hiszen településünk sokszínű nevelési-oktatási intézményhálózattal rendelkezik. Két bölcsőde, egy összevont óvoda, két általános iskola, hat középiskola és egy alapfokú művészetoktatási intézmény várja őket. Az eredetileg 40 ezer fősre tervezett városban jelenleg kevesebben laknak 30 ezer főnél. A húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest ötezerrel (!) kevesebb gyermek él Kazincbarcikán, amiből egyenesen következik, hogy a túlméretezett nevelési-oktatási rendszert - gazdasági és demográfiai okokból is - muszáj ésszerűsíteni. A városi önkormányzat 2007-ben dolgozott ki és hajtott végre egy racionalizálási tervet, ami az általa fenntartott óvodákat és általános iskolákat érintette. Ekkor adták át a Kodály művészeti iskolát megyei, az Egységes Pedagógiai Szakszolgáltató Központot társulási fenntartásba. Idén a képviselő-testület arról döntött, hogy kivonják az intézményrendszerből a Kikelet Közi Tagóvodát és a Herman Ottó Tagiskolát. A két megüresedett épületben teljesen új egyházi óvoda, illetve iskola kezdheti meg működését. Az előbbi a görög katolikus, az utóbbi a református egyház fenntartásába került. Változás történt a Ságvári Endre Gimnázium életében is: a középiskolát a következő tanévtől a szalézi rend veszi át. Kazincbarcikai nevelési-oktatási intézmények Óvoda: Kazincbarcikai Összevont Óvodák (Csokonai úti székhelyintézmény, tagóvodák: Alsóvárosi Körúti Tagóvoda, Építők Úti Tagóvoda, Kertvárosi Tagóvoda, Mátyás Király Úti Tagóvoda, Mesevár Tagóvoda, Napsugár Tagóvoda, szuhakállói óvoda, sajóivánkai óvoda), görög katolikus óvoda (a volt Kikelet Közi Tagóvoda épületében augusztus 1-jétől) Általános iskola: Pollack Mihály Általános Iskola (tagiskolák: Árpád Fejdelem Tagiskola, Kazinczy Ferenc Tagiskola), Ádám Jenő Általános Iskola (tagiskolák: Dózsa György Tagiskola, szuhakállói Gárdonyi Géza Tagiskola), Tompa Mihály Református Általános Iskola (a volt Herman Ottó Tagiskola épületében augusztus 1-jétől) Középiskola: Deák Ferenc Szakképző és Művészeti Szakközépiskola (a 2011/2012-es tanévtől a Surányi tagiskolája), Irinyi János Szakközépiskola és Kollégium (a 2011/2012-es tanévtől a Surányi tagiskolája), Jókai Mór Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium (a 2011/2012-es tanévtől megszűnik), Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium (a 2011/2012-es tanévtől Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium néven működik tovább - tagintézményei: Deák, Irinyi, a sajószentpéteri Pattantyús-Ábrahám Géza Szakképző Iskola, a miskolci Teleki Tehetséggondozó Kollégium), Ságvári Endre Gimnázium (a 2011/2012-es tanévtől: Szalézi Szent Ferenc Gimnázium), Don Bosco Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakközépiskola és Kollégium Művészeti iskola: Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (a 2011/2012-es tanévtől az ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményt és a sátoraljaújhelyi Lavotta János Alapfokú Művészetoktatási Intézményt a Kodályhoz, mint költségvetési szervhez csatolják) Az alábbiakban az intézményrendszert elemeire bontva vizsgáljuk meg milyen konkrét változások várnak a kazincbarcikaiakra a nevelési-oktatási intézményekben, és jogszabályi szinten milyen módosításokat tervez a kormányzat. Bölcsőde Klimon István: - Városunk két bölcsődéjében jelenleg 160 férőhely van. A kihasználtság százalékos. Mivel háromévesnél fiatalabb gyermekekről van szó, a hiányzások miatt a létszámban nagy a fluktuáció, de a két intézmény kihasználtsága napi szinten még így is 100 százalékos. A fenti adatokból is látható, hogy a Pollack úti és a Csokonai úti bölcsődében is folyamatos férőhely-hiánnyal küzdenek. A probléma megoldásán a városi önkormányzat folyamatosan dolgozik. A Pollack úti 1. sz. Bölcsődében éppen egy több mint 100 millió forintos kapacitásbővítést is magában foglaló rekonstrukció zajlik. Ennek köszönhetően húsz férőhellyel gyarapodik az intézmény, emellett megújul a bölcsi teljes játék- és eszközparkja. A Csokonai úti 2. sz. Bölcsőde a Veres-Mikszáth-projektnek köszönhetően bővül egy közösségi térrel - két nagy és egy kis teremmel -, amit nemcsak bölcsődei célokra használhatnak, hanem előadások, képzések, rendezvények révén a városrész teljes közössége élvezheti az új létesítmény előnyeit. Bölcsődei kormányzati tervek: Hazánkban ezerrel kevesebb bölcsődei férőhely van, mint kellene. A meglévő bölcsődék átlagosan 130 százalékos kihasználtsággal működnek úgy, hogy a közelmúltban jogszabályváltozás történt. Az a mutató, ami korábban 120 százaléknak számított, át lett minősítve 100 százalékká. A férőhelyhiány pótlására az önkormányzati bölcsődék mellett egyre több családi napközi, egységes óvoda-bölcsőde nyílik - állami támogatással. A krónikus helyhiány miatt a piacosításon gondolkodnak, mivel a bölcsőde szociális intézmény, igazságtalan, hogy most a szerencsén vagy a kapcsolatokon múlik a bejutás. A bölcsődék jövője abból a szempontból is bizonytalan, hogy a kormány tervei szerint szolgáltatás alapú szociális ellátórendszert hoznak létre 2013-ra a most működő intézményközpontú helyett. A jelenlegi, normatív alapú finanszírozást a kormányhivatalokon keresztül megvásárolható szociális szolgáltatáscsomagok válthatják fel. A járási szintű ellátást pedig vélhetően a kormányhivatalokhoz kapcsolják. Óvoda Klimon István: - A Kazincbarcikai Összevont Óvoda a székhelyintézmény mellett hat városi és két vidéki tagóvodával működik. A Kikelet Közi Tagóvodát idén a városi önkormányzat kivette a rendszerből. Az épületben a görög katolikus egyház működtet majd óvodát, mely teljesen új intézmény lesz. Itt az erkölcsi nevelésre, a lelki gondozásra és az egyházi tanokra jóval nagyobb hangsúlyt helyeznek, mint egy nem felekezeti óvodában. Az új egyházi óvodával - ez a református általános iskolára és a szaléziak által átvett gimnáziumra is igaz! - színesedik a város nevelésioktatási intézményhálózata. Azt egyelőre nem lehet pontosan megmondani, hányan járnak majd az új óvodába. Az igényfelmérés megtörtént, de az nem lehet kiindulási alap. Az előzetes egyeztetések tanulsága szerint a gyerekek 60 százaléka lehet kazincbarcikai, 40 vidéki. Az intézmény minden bizonnyal kifejt majd egyfajta elszívó hatást a meglévő tagóvodák irányába, de ha a közoktatási törvénytervezet elgondolásainak hihetünk, és az óvodai nevelést kötelezővé teszik hároméves kortól, akkor nem kell óvodai csoportok megszüntetésétől tartani. Óvodai kormányzati tervek: Az óvodai nevelésben kötelező lesz hároméves kortól részt venni, a gyermekek tankötelezettsége hatéves korban kezdődik. 8 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

9 RIPORT Általános iskola Klimon István: - Városunkban jelenleg két általános iskola működik. A Pollack Mihály Általános Iskola a Kazinczy és az Árpád tagiskolákkal, valamint az Ádám Jenő Általános Iskola a Dózsa és a szuhakállói Gárdonyi tagiskolákkal. A Herman Ottó Tagiskolát kivontuk az oktatási rendszerünkből, az épületben egy református egyház által fenntartott intézmény, a Tompa Mihály Református Általános Iskola kezdheti meg működését szeptembertől. Az iskola az első négy évfolyamon tervezi az oktatás beindítását, a felső tagozatot felmenő rendszerben töltik majd fel. Az előzetes igényfelmérés szerint itt is a gyermekek 60 százaléka lehet városi, 40 vidéki. A kazincbarcikai diákok elsősorban az intézmény közvetlen környezetéből kerülhetnek ki, hiszen főleg a történelmi városmag területén élnek olyan családok, akik napi szinten gyakorolják a hitüket. Arra egyelőre nincs helytálló adat, hogy a református iskola évfolyamonként egy vagy két osztállyal tud indulni az idei tanévben; az viszont nem kizárt: ha az intézményben - az eddigiekhez hasonló - magas színvonalú oktató-nevelő munka kezdődik, akkor akár 15 kilométeres körzetben is komoly vonzereje lehet. - Az önkormányzat egyelőre a református általános iskola épületében hagyja a gyermekkönyvtárat, aminek a közeljövőben megvalósuló városközpont-rehabilitáció során találhatunk új helyet. - A városvezetés - a jelenlegi átszervezés mellett - gondolkodik az egyiskolás modell bevezetésén, amely nem egyenlő azzal, hogy Kazincbarcikán egy általános iskolai épület lesz, és a többit bezárják! Ez azt jelentené, hogy maradna egy székhelyintézmény, a többi iskola pedig tagiskola lenne. Ez a gyermekek, szülők, pedagógusok életében nem hozna különösebb változást: mindenki abba az épületbe járna, ahová eddig, ott dolgozna, ahol eddig; minden iskolai hagyomány úgy folytatódna tovább, ahogy eddig. Az egyiskolás modell anynyiban lenne más a jelenlegi rendszernél, hogy a két külön intézmény egy gazdasági és pedagógiai közösséget alkotna. Annyi bizonyos: ezt a modellt csak megfontolás tárgyává tettük, hogy megvalósulhat-e, arra most még nem tudom a választ. Ez nagyban függ az új közoktatási és önkormányzati törvényektől, amelyek teljesen új alapokra helyezhetik az általános iskolák fenntartását, például a pedagógusok foglalkoztatását, bérezését. Középiskola Klimon István: - A középiskolákkal kapcsolatban fontosnak vélem leszögezni: a középfokú nevelési-oktatási intézmények fenntartása a települési önkormányzatoknak önként vállalt, a megyei önkormányzatoknak kötelező feladat. Kazincbarcikának már több mint egy évtizede csak egy városi fenntartásban működő középiskolája volt, a Ságvári Endre Gimnázium. A nagyszerű eredményekkel büszkélkedő iskolát gazdasági kényszerből adtuk át egyházi fenntartásba a következő tanévtől. Az intézmény finanszírozása ugyanis szinte lehetetlenné vált, elég, ha csak annyit mondok, hogy a város forráshiányának 8-10 százaléka a gimnázium fenntartásából eredt. A Ságvári - leendő nevén Szalézi Szent Ferenc Gimnázium - sorsa a szalézi rend fenntartásában megnyugtató módon rendeződik. A szaléziakat már jól ismerjük a városban, hiszen ők működtetik a Don Bosco iskolát is. A gimnáziumban a magas színvonalú oktató-nevelő munka zavartalanul folytatódhat és a régi iskolai hagyományok is megmaradnak. A hittan vagy etika ugyan kötelező tantárgyak lesznek, de ez egyetlen diáknak sem válik kárára. Ha valaki mégsem tudja elfogadni a tényt, hogy a Ságvári egyházi iskola lesz, annak az önkormányzat szakemberei készséggel segítenek olyan felekezetileg Gazdasági minisztérium Állami fizetés mellett nincs pluszpénz a pedagógusoknak Ha nincs 2-2 párhuzamos osztály egy településen csak állami lehet az iskola Állami iskola vezetőjének kinevezéséhez az önkormányzat véleményezési jogot gyakorol A pedagógus óraszámokat 28 órára kell emelni Ne emelkedjen a gyerekek heti óraszáma Nem állami, egyházi iskolák tanárainak az állam nem fizet bért A tanár szabadidejében nem taníthat más iskolában Pedagógus életpálya-modell leghamarabb 2014-től Ingyentankönyv rászorultsági alapon semleges intézményt találni, ahol tovább folytathatja tanulmányait. Mivel a gimnázium épülete továbbra is a városi önkormányzaté marad a létesítmény kapcsán állandó lesz a kapcsolattartás az új fenntartó és a városvezetés között. Ez különösen fontos, hiszen egy KEOP-os pályázaton komoly összeget nyertünk a gimnázium teljes külső és belső felújítására, és szintén pályázati pénzből megvalósulhat a teljes körű akadálymentesítés is. - A megyei fenntartású középiskolákkal kapcsolatos hétfő délutáni hír: a megyei közgyűlés többszöri elnapolás után döntött az intézményösszevonásról. A kazincbarcikai középiskolák Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium néven egyesülnek a 2011/2012-es tanévtől. A székhelyintézmény a Surányi lesz, az Irinyi, a Deák, a sajószentpéteri Pattantyús és a miskolci Teleki Tehetséggondozó Kollégium tagiskolák lesznek. A Jókai - a tiltakozások ellenére - megszűnik, az öt évfolyamos pedagógiai orientációjú osztályok az Irinyibe, a többi osztály a Surányiba költözik. A jókais tanulócsoportok és tanárok a következő tanévtől is együtt maradnak. A kazincbarcikai városvezetés az összevonással kapcsolatban mindössze egy dolgot sérelmez: a megyei szakemberek, akik előkészítették a döntést, nem vontak be bennünket a folyamatba. Ha lett volna mód a közös gondolkodásra, akkor találhattunk volna megoldást, hogy a 96 százalékos kihasználtságú Jókait ne kelljen bezárni. Szóba jöhetett volna az egyházi fenntartásba adás, vagy akár az is, hogy a város önként vállalt feladatként visszaveszi a Jókait. Tény, hogy a racionalizálással a megye sokat spórol - a sajtóhírek szerint 43 millió forintot -, az oktató-nevelő munka zavartalan maradhat, a tanárok szaktudását pedig az összevont intézményben rugalmasabban lehet majd kezelni. A 43 millió forinthoz összehasonlításképpen annyit azért elmondanék: az állami finanszírozáson felül a városi önkormányzatnak tavaly 78 millió forintot kellett biztosítania a Ságvári fenntartása. A Jókai épületének sorsa egyelőre nagy talány, megoldást pedig nekünk, a tulajdonos önkormányzatnak nehéz találni. Általános és középiskolai kormányzati tervek: Az új közoktatási törvény koncepcióját, melyet a kereszténydemokrata vezetésű oktatási államtitkárság készített, több ponton nem tudja elfogadni a gazdasági minisztérium. Információink szerint az álláspontok közelednek, a végső szót a kormány fogja kimondani a vitás kérdésekben. Oktatási államtitkárság Állami fizetés mellett van önkormányzati pluszpénz a pedagógusoknak Ha nincs 2-2 párhuzamos osztály egy településen akkor is lehet önkormányzati az iskola Állami iskola vezetőjének kinevezéséhez az önkormányzat egyetértési jogot gyakorol A kötelező óraszámok helyett a törvényben megszabott heti kötelező munkaidő 80 százalékát kellene a pedagógusoknak az intézményekben eltölteniük Emelni kell a gyerekek óraszámát a heti kötelező 3-4 testnevelés óra miatt Nem állami, egyházi iskolák tanárainak is fizet bért az állam A szabadidejével a tanár rendelkezik Pedagógus életpálya-modell már a mostani ciklusban Ingyentankönyv alanyi jogon Abban egyetértés mutatkozik, hogy a gimnáziumok és szakközépiskolák esetén a fenntartó a települési önkormányzat legyen. A szakiskola és a kollégium fenntartója minden esetben az állam. Általános iskola, szakközépiskola és kollégium esetén több település gyermekeinek összevonásánál is megadnák a telephely szerinti helyi önkormányzatnak (középfokú oktatás esetén csak városnak) a fenntartás lehetőségét, azzal, hogy a pedagógusok bérét a központi költségvetés közvetlenül finanszírozza. A tankötelezettség hatéves korban kezdődik és tizenhat éves korig tart. A hétéves kort elérő, a szakértői vélemény alapján gyógypedagógiai ellátásra nem szoruló, de az iskolai tanulásra még nem képes gyermekeknek legalább nyolc fő esetén kis létszámú fejlesztő pedagógiai osztályt kell szervezni. Az ilyen osztály első éve után a gyermek - a szakértői bizottság véleménye alapján - vagy normál második osztályba lép, vagy még egy év fejlesztést kaphat, s ezután lép a második évfolyamba. Ha a tanuló az általános iskola befejezésével nem nyer felvételt középfokú iskolába, ám az általános iskola utolsó osztályának megismétlése pedagógiai szempontból nem indokolt, akkor a következő tanévben a Hídprogram keretében felzárkóztató évfolyamra járhat. A programban részt vevő, de az egy tanévet követően középfokú intézménybe fel nem vett tanköteles korú diákoknak két évre növelhető a program időtartama, ebben az esetben az egy év felzárkóztatást követően a szakképzési törvényben meghatározott szakvagy szakmai részképzésben részesülnek. Az érettségi tárgyakat nem az eredetileg tervezett hatban, hanem ötben határoznák meg, s a vizsga megkezdésének feltétele a középiskolai végbizonyítvány megszerzése, amelynek tartalmaznia kell, hogy a tanuló legalább 50 óra közösségi szolgálatot végzett. Az új rendszer 2014-től lépne életbe. Művészeti iskola Klimon István: - A város 2007-ben a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel, fájó szívvel adta át a megyének a Kodály Zoltán Alapfokú Művészetoktatási Intézményt, mely a következő tanévtől a megyei fenntartású művészeti iskolák székhelyintézménye lesz. Ez egyfajta rangot ad a Kodálynak, amire az országos hírű, minden művészeti ágban nívós képzést kínáló iskola mindenképpen méltó. Örvendetes tény, hogy az intézmény, bár már lassan fél évtizede megyei fenntartásban van, ezer szállal kötődik a városhoz. Aktívan közreműködnek a helyi rendezvényeken; koncerteket, kiállításokat, előadásokat szerveznek; fellépéseikkel és tárlataikkal Kazincbarcika hírnevét is öregbítik. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 9

10 PORTRÉ Heidrich Zsolt portré Szöveg: Kovács László Fotó: Ditti Nálunk nem működik, hogy családon belül az anyuka spanyolul, az apuka pedig magyarul beszél a gyerekekkel. Itthon mindig magyarul kommunikálunk, de a spanyol nyelvvel sincs gondja egyik gyermekemnek sem. Viszont mindkét kultúrát igyekszünk ápolni. A gyerekeim legnagyobb örömére például nálunk két nagy ünnepi esemény is van télen. Karácsonykor a Jézuska, januárban pedig a három királyok hoznak ajándékot - árulta el Heidrich Zsolt, amikor családjáról faggattuk. A kazincbarcikai Tourinform-iroda vezetője Spanyolországban találta meg szíve választottját; családjával Sajószentpéteren él, imádja a szakmáját, emellett fanatikus focirajongó hírében áll. - Hosszú ideig művelődésszervezőként dolgozott, hogy lett ebből idegenforgalom? - A volt főnököm találta ki, hogy nyárra - akkor ez még holtidőnek számított a művelődési házak életében - csináljunk valami olyat, ami bennünket is kielégít és a környék lakóinak is csábító lehet. Így született meg az ötlet, hogy szervezzünk utazásokat külföldre a művelődési ház keretein belül. Úgy hívtak bennünket, hogy Fiatal Utazók Klubja. Nagyon sok embert utaztattunk először Sajószentpéterről és a környékéről, később az egész országból. Amikor 1992-ben a művelődési központ átkerült az önkormányzat fenntartásába a korábbi intézményvezető vállalkozás formájában folytatta tovább ezt a szolgáltatást. Én maradtam továbbra is művelődésszervező, de nyaranta besegítettem neki. Amikor Spanyolországba kezdtük az utaztatást kellett neki egy kitelepített csoportvezető, amit én szívesen vállaltam. Ott ismertem meg a feleségem, aki annak a kempingnek az egyik üzletében dolgozott, ahol én is voltam. Egy év múlva már összeházasodtunk. Éreztem, hogy váltanom kell, hiszen a művelődési központból nem mehettem el hosszú hónapokra fizetés nélküli szabadságra. Így a művelődésszervező korszaknak vége szakadt az életemben. - Meg sem fordult a fejükben, hogy Spanyolországban próbálnak szerencsét? - A feleségem imádja Magyarországot, és a kezdetektől ezt tekinti otthonának. Évekig ingáztunk a két ország között, majd találtam egy pályázatot, ahol a Tourinform irodavezetőt keresett Dédestapolcsányba. Megpályáztam az állást, amit el is nyertem, ezután ott dolgoztam öt évig. A kazincbarcikai irodát még 2005-ben pályázták meg. Kialakították a helyiséget a kisgaléria mellett, aztán a folyamat egy picit lelassult. Nekünk pedig úgy alakult az életünk, hogy 2006-ban a jobb megélhetés reményében elutaztunk Spanyolországba. Viszont egy év után a feleségem és a lányaim kértek, jöjjünk vissza. Nagyon megváltozott minden, mire hazaértünk. Nehéz volt az elhelyezkedés, ezért következő nyáron ismét visszamentünk. - A spanyolországi kitérő után hogyan került a kazincbarcikai iroda élére? - Három éve nyílt lehetőségem megpályázni a kazincbarcikai irodavezetői állást, így azóta itt dolgozom. Nem volt ismeretlen számomra a feladat, hiszen Dédestapolcsányban hasonló volt a munkám. Itt első körben a Tourinform nevet kellett kiharcolnunk a pesti központtól. A hivatalos irodaavató időpontját úgy időzítettük, hogy a meghívott vendégek valamilyen jeles kazincbarcikai eseményre érkezzenek, ezáltal emlékezetessé váljék számukra az itteni irodaavatás. Ez olyannyira sikerült - a diákparádé volt a főattrakció -, hogy a más városból érkező munkatársak azóta is emlegetik. Az egri kolléga nagyon irigykedett, hiszen az ő városa diákváros, még sincs ilyen felvonulásuk. Nagyon szeretem ezt a munkát, Kazincbarcikát és a környéket. Szerencsére a családom tolerálja, ha napokra távol vagyok egy-egy rendezvény miatt. A nyitás után közvetlenül az emberek nem igazán tudták, hogy miért van az iroda. Kerestek nálam külföldi utakat, repülőjegyet, de miután elmagyaráztam nekik, mivel foglalkozunk, betölti a funkcióját a hely. Mi segítünk a környékre érkezőknek a szálláskeresésben, programlehetőségeket, látnivalókat ajánlunk, és ugyanezeket az információkat a más településekre utazni vágyóknak is el tudjuk mondani. Összehozzuk az érdeklődőket a szolgáltatókkal. Heidrich Zsolt május 1-jén született Sajószentpéteren. Tanulmányait először a helyi II. sz. Általános Iskolában végezte (ma Lévay József Tagiskola), később középiskolába a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumba járt, ahol 1987-ben érettségizett. Érettségi után a sajószentpéteri Petőfi Sándor Művelődési Házban helyezkedett el művelődésszervezőként, ahol egy évtizedet dolgozott. Közben elvégzett egy középfokú népművelő-szervezői iskolát a Magyar Művelődési Intézetben, majd jelentkezett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolára, ahol 1998-ban államvizsgázva művelődésszervezői diplomát kapott. Öt évig a dédestapolcsányi Tourinformirodát vezette, három éve a kazincbarcikai hasonló kirendeltséget igazgatja. Családjával Sajószentpéteren él, két lány- és egy fiúgyermek édesapja. 10 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

11 ÖNKORMÁNYZAT Közmeghallgatással kezdődött május 27-én a városi önkormányzat munkaterv szerinti ülése, melyen három állampolgár és egy városatya kapott szót. Egyikük arra kérte a képviselő-testületet: a helyi szórakozóhelyeket üzemeltető vállalkozók érdekében bírálják felül a csendrendeletet. S hogy mondanivalójának nyomatékot is adjon, egy 3000 aláírást tartalmazó petíciót nyújtott át a polgármesternek. Egy szépkorú hölgy több problémát is felvetett. A munkahelyteremtés és adócsökkentés fontosságára hívta föl a figyelmet, amik elsődlegesen kormányzati hatáskörbe tartoznak. Jelezte, hogy az Autokerrel szemben kiégett közvilágítást mihamarabb javítsák meg, illetve hozzák helyre a Keleti gyűjtőút megépítésekor megsérült lépcsősort, amely az Árpád Fejedelem Tagiskola mellett visz föl a Gyermekek útjára. Egy Veres Péter úton lakó úr a lakótelepen megvalósult panelrehabilitációs Tárgyalnak a piaci árusok érdekében Létszámbővítés a kapitányságon Teljes egyetértéssel fogadta el Kazincbarcika Város Önkormányzata a 2010-es közbiztonsági beszámolót. A napirend tárgyalásakor jelen lévő dr. Toldi-Tóth Gábor rendőrségi tanácsos, kapitányságvezető elmondta: 2010 teljesen átlagos esztendőnek indult, aztán több, előre nem látható esemény jelentősen megváltoztatta a rendőrkapitányság életét. - Tavaly tavasszal országgyűlési választásokat tartottak. Az új minisztériumi vezetés nagy elánnal látott neki az új közbiztonsági program megvalósításának, a lendületet azonban megtörte a soha nem látott májusi ár- és belvíz. A védekezésből és a rendfenntartásból mi is kivettük a részünket - fogalmazott a kapitányságvezető. - Újdonság volt az is, hogy tavaly egy kormányrendelettel a Pitypalatty-völgy hat települését a kapitányságunkhoz csatolták. Mivel a terület nagy része a Bükki Nemzeti Parkhoz tartozik, s emiatt a természetvédelem kiemelt szerephez jut, sok olyan bűncselekménnyel találkoztunk, amivel eddig nem. A rendőrkapitányságon - a fentieken túl - vezetőváltásra is sor került. Ráadásul még az őszi helyhatósági választások idején is új helyzettel kellett szembesülniük, ugyanis soha nem látott mennyiségű - gyakran névtelen - feljelentés érkezett hozzájuk. Ezekkel kapcsolatban sokszor nem is nekik - hanem például az illetékes bíróságnak - kellett eljárni, az ügyek tempója miatt mégis őket kritizálták. A tanácskozáson elhangzott: a városi önkormányzat példaértékűen támogatja a helyi rendőrkapitányság munkáját. Az idei költségvetésben 20 millió forintot biztosítottak a fokozott rendőri jelenlétre. - A még nagyobb nyugalom és közbiztonság érdekében soha nem látott létszámbővítésre kerülhet sor hamarosan - jelentette be dr. programmal kapcsolatban tett föl személyét és tulajdonát érintő kérdést. Bulla Gusztáv képviselő az új élelmiszer-piacról szólt, ahol a rendelkezésre álló információk szerint igen magas bérleti díjat és helypénzt szeretnének szedni. Szitka Péter válaszában kiemelte: közel másfél hónapja tárgyalnak az üzemeltetővel, hogy a helyi kistermelők és vállalkozók is megtalálják a számításukat az új létesítményben. Vereczkei Csaba rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei főkapitány. - Főkapitányságunk 140 új munkatárs felvételére kap lehetőséget, amivel gyakorlatilag százszázalékos feltöltöttségű lesz az állomány. Az új kollégák most kerülnek ki a rendőr szakközépiskolákból és a rendőrtiszti főiskoláról. Közülük lesznek, akik a kazincbarcikai kapitányságon állnak majd szolgálatba, ami előrevetíti, hogy hosszú idő után megint találkozhatnak a városlakók gyalogos járőrökkel. A megyei rendőr-főkapitány a rendőrök korkedvezményes nyugdíjával kapcsolatos jelenleg is zajló vitáról megjegyezte: bár biztosat egyelőre senki nem tud, az már tisztázódott, hogy az aktív állomány nem szenved majd veszteségeket. A rendőri pályát kiszámíthatóbbá tehetik, és ennek köszönhetően egyre többen választhatják a további szolgálatot a nyugállomány helyett. Fotó: Ditti KAZINCBARCIKAI MOZAIK 11

12 ÖNKORMÁNYZAT Mérlegbeszámolókat fogadtak el Zárt ülésen tárgyalta és fogadta el a grémium az Arborétum Városüzemeltetési Non-profit Kft., a Barcikai Ipari Park Kft., az ÉHG Észak-magyarországi Hulladékgazdálkodási Zrt., a Timpanon Vagyonkezelő és Szolgáltató Kft., valamint a TH-Timpanon Kft. tavalyi mérlegbeszámolóit. A testület szintén a nyilvánosság kizárásával döntött arról, kinek ítélik oda 2011-ben a Kazincbarcika Város Egészségügyéért, a Kazincbarcika Város Közoktatásáért, illetve a Kazincbarcika Város Közszolgálatáért kitüntető díjakat. Zárt ajtók mögött választották meg az Arborétum Kft. új könyvvizsgálóját is. A városatyák két szakmailag teljesen megalapozott, jól felépített parkolási koncepció közül választhattak, amely az ÉMOP-3.1.2/A-2f jelű, Kazincbarcika városközpont akcióterület funkcióbővítő rehabilitációja című Szerdától már nyitva tart a városi strandfürdő. A képviselő-testület ezért május 27-én jóváhagyta a belépőjegyárakat, melyek az egyik legalacsonyabbnak számítanak a térségben. A felnőttek 900 Takarékos parkolás Kinyitott a strand pályázat támogatási szerződésének megkötéséhez szükséges. A képviselőtestület a takarékosabb, de a pakolóbővítést bármikor lehetővé tevő megoldás mellett tette le a voksát. forintot, a diákok és nyugdíjasok 600 forintot kell, hogy fizessenek a kasszánál. A hatévesnél fiatalabb gyermekek továbbra is ingyenesen léphetnek be a strandfürdő területére. Ötezren hiányoznak Tizenhárom igen szavazattal fogadták el a városatyák a házi gyermekorvosi ellátás munkájáról szóló beszámolót, melyet dr. Gulyás Friderika kollegiális vezető készített. Az egyöntetűen dicsért szakmai anyagból dr. Perjési Zsolt, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke kiemelt egy szomorú adatot, miszerint a húsz évvel ezelőttihez képest 5000-rel van kevesebb gyermek a városban. Átadták a praxist A grémium hozzájárult ahhoz, hogy a dr. Kovács Terézia által ellátott felnőtt háziorvosi körzet működtetési jogát átadják dr. Bajnóczy Ildikónak. A doktornővel augusztus 1-jei hatállyal kötnek megbízási szerződést. Civileket támogattak Kazincbarcika Város Önkormányzata 2011-ben 2,4 millió Ft-ot biztosított a közérdekű célok megvalósításában együttműködő civil szervezetek tevékenységének támogatására. Az összeg elnyerésére pályázatot írtak ki, melyre 25 civil szervezet jelentkezett. A pályázó szervezetek 1. Római katolikus egyházközség nyugdíjas klubja 2. Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezetének kazincbarcikai kistérségi szervezete 3. Postás Nyugdíjas Klub 4. Vajányi Lajos Bajtársi Egyesület 5. Őszi Napfény Bányász Hagyományokért Egyesület 6. Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége Dr. Padányi Márius Területi Elnökség 7. Felsőbarcikáért Alapítvány 8. Roma Polgárjogi Mozgalom kazincbarcikai városi szervezete 9. Kazincbarcikai Teljes Életért Egyesület 10. Ideál Életreform Népfőiskola Közhasznú Egyesület 11. Idővár Nyugdíjas Kulturális Klub 12. Magyar Máltai Szeretetszolgálat 13. Felföldi Fotográfusok Szövetsége 14. Római katolikus egyházközség karitász csoportja 15. Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 16. Kazincbarcika és Vonzáskörzete Szépkorúak Egyesülete 17. Kazincbarcikai Városszépítő Egyesület 18. Tábortűz Kazincbarcikai és Berentei Gyermekekért Alapítvány 19. A SINOSZ megyei szervezetének kazincbarcikai helyi szervezete 20. Kazincbarcikai Egyesületek Fóruma 21. Folt Hátán - Folt Klub 22. Kazincbarcikai Könyvtárpártoló Közalapítvány 23. Sajómenti Népművészeti Egyesület 24. Kazincbarcikai Mozgáskorlátozottak Egyesülete 25. Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület 12 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

13 ÖNKORMÁNYZAT A Képes Mozaik március 18-ai számában írtunk arról, hogy távhőár-módosítási kezdeményezésről tárgyaltak március 8-án a városatyák. Az apropót az szolgáltatta ehhez, hogy a távhőszolgáltatást végző Timpanon Kft.-t az elmúlt időszakban érzékenyen érintették azok a kormányzati intézkedések, melyek a távhőárak befagyasztására irányultak. A cég 2009-es, országos összevetésben alacsony áron kényszerül szolgáltatni, miközben a hőtermelő - akitől a Timpanon vásárolja a hőt - folyamatosan árat emel. A kft. azzal, hogy a fűtési szezonban drágábban vásárolta a hőt, mint ahogyan értékesítette, gazdaságilag rendkívül kedvezőtlen helyzetbe került. Két hónapja az üggyel kapcsolatban Szitka Péter polgármester az alábbiakat nyilatkozta: - Sem az önkormányzatnak, sem a kft.-nek nem érdeke, hogy a kazincbarcikai távhődíjak az egekbe Régi-új helyén a fotókör A több évtizede működő és sikert sikerre halmozó Kamera Fotókör, a Felföldi Fotográfusok és a MÁSKÉP Diák Alkotócsoport a Derkovits tér 7. szám alatt található helyiségéből február 1-jén az Irinyi középiskolába költözött, ahol térítésmentesen kaptak helyet. Mivel 2011 szeptemberétől az intézmény pénzügyi nehézségeire való tekintettel bérleti díjat kellene fizetnie a fotósoknak, ezért inkább visszamennek a Derkovits térre, így a jelenleg raktárként funkcionáló helyiséget a Timpanon Kft.-től az Egressy Béni Könyvtár, Kulturális és Sport Központ használatába adják, mint feladatellátási helyet. Kérdezz-felelek a távhőről szökjenek. Az érintett felek azonosulni tudnak azzal a szándékkal, mely az energiaárak - ezen belül a távhőszolgáltatási díjak - kordában tartására törekszik. Helyesek azok az elképzelések is, melyek arra irányulnak, hogy a jövőben a lakossági távhőszolgáltatási díjak ne emelkedjenek. Ám mindehhez elengedhetetlen, hogy a termelői hőárakat is tartsák féken. Fontos hangsúlyozni: a probléma nem csak Kazincbarcikát érinti, több más település távhőszolgáltatója is hasonlóan nehéz helyzetben van. A képviselő-testület május 27-ei ülésén a grémium tagjai tájékoztatót kaptak arról, mi áll a távhőár-módosítási kezdeményezés hátterében. A napirendi pont tárgyalásánál jelen volt a Sinergy Kft. ügyvezető igazgatója, Bercsi Gábor; a Kazinc Therm Kft. ügyvezető igazgatója, Angyal András; és a Timpanon Kft. ügyvezető igazgatója, Milicz Sándor. Mindhárman készséggel válaszoltak a képviselői kérdésekre, melyek elsősorban azt firtatták van-e közvetlen felelőse annak, hogy a kazincbarcikai távhőszolgálató nehéz helyzetbe került. A hosszas kérdezz-felelek után a grémium megállapodott abban, hogy ad hoc bizottságot állítnak fel a tények feltárására. A tájékoztatóhoz kapcsolódóan elfogadtak egy határozati javaslatot is. Ez alapján megbíznak egy szakértőt, akinek az lesz a feladata, hogy tegyen javaslatot a távhőszolgáltatási háromoldalú szerződés módosítására; illetve az abban alkalmazandó árképletre, amely tartalmazza a keletkező többleteredmény méltányos megosztását a felek között. Ezen kívül tartalmilag bontsa ki, és véleményével támassza alá a Magyar Energia Hivatal határozatindoklásában szereplő magas termelői hőárra tett megállapításokat. A május 27-én tárgyalt tájékoztatóban az alábbi lehetséges jövőbeni lépéseket vázolják föl a távhőről A távhőszolgáltatás jövőbeni alakulása várhatóan a következők szerint történik: június 30-áig a hőtermelői és szolgáltatói árak befagyasztása a március 31-ei szinten megtörtént. A kapcsolt villamos energiát is termelő fűtőerőművek - mint a kazincbarcikai - eddig rendelkezik engedéllyel úgy, hogy vállalták a kapcsoltan termelt hő árának és teljesítménydíjának december 1-jei szinten tartását július 1-jétől október 15-éig várhatóan a gázkészlet-tartalékok felhasználásával, kedvező gázár érvényesítésével a hődíjakat csökkentik, a gázalapú 50 MW alatti teljesítményű erőművek kapcsolt áramtermelését preferált áramár alkalmazásával biztosítják. Várhatóan a nyári hónapokban az egyébként közel 80%-kal mérséklődő hőigényünk alacsonyabb termelői hőár mellett lesz kielégíthető október 16-ától várhatóan költségalapú, miniszteri hatáskörben megállapított hatósági árat vezetnek be. A hőtermelő továbbra is kedvezményesen vásárolhat gázt a lakossági és külön kezelt intézmények hőigényének kielégítésre, míg a kapcsoltan termelt villamos energia értékesítése piaci áron, tehát nem preferáltan történik (ez árnövelő hatású). Falugyűlés lesz Felső-Barcikán A májusi munkaterv szerinti ülés végén felszólalt Kolumbán Gábor, aki kérte, hogy a felső-barcikai csapadékvíz-elvezetési beruházás kivitelezési hibáit sürgősen vizsgáltassa felül az önkormányzat. A polgármester elmondta: folyamatosan egyeztetnek a kivitelezővel, és a lehető leghamarabb intézkednek minden felmerülő probléma kapcsán, sőt hamarosan egy falugyűlést is összehívnak, ahol a lakosok közvetlenül is elmondhatják problémáikat. Pogány István egy számítástechnikai cég nevében szólt a tanácskozás végén, akiket a boltjuk előtt megváltozott parkolási rend hátrányosan érintett. A Mátyás király út 1-7. előtti Megállni tilos-táblát lakossági kezdeményezésre helyezték ki - itt található az üzlet -, mert a Keleti gyűjtőút megépítése olyan forgalmirend-változást eredményezett, ami fokozott balesetveszélyt jelent az utcában élőknek és közlekedőknek. A számítástechnikai vállalkozás érdekeit is szem előtt tartva a tanácskozáson elhangzott: kezdeményezzék, hogy a bolt előtti parkolókba árufeltöltés ideje alatt ne lehessen beállni. KAZINCBARCIKAI MOZAIK 13

14 ÖNKORMÁNYZAT Sport és testnevelés a közoktatásban Regionális sportszakmai konferenciát rendeztek városunkban május 24-én. A rendezvényen Baja, Gyula, Eger, Nyíregyháza, Debrecen, Kecskemét, Mohács, Budapest és Budakeszi, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén megye sportszakemberei, testnevelői mellett polgármesterek, önkormányzati munkatársak is részt vettek. Az eseménynek a Pollack Mihály Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagiskolája volt a házigazdája. Kazincbarcikán ez az alapfokú intézmény működik az országos sportiskolai rendszer tagjaként. A konferencia programját is ez az irány határozta meg, hiszen a szervezők szerettek volna részletes tájékoztatást nyújtani a sportiskolák működését, helyzetét illetően, de az akadémiai rendszerű utánpótlásnevelés kérdéséről és a Sport XXI. Program megyei vonatkozásairól is hallhattak beszámolót a résztvevők. Kevesebb mint 30 perc A konferencia üde színfoltjaként dr. Varga Gyula nyugalmazott gyerekorvos tartott előadást Gyermekeink egészsége és a sport címmel. A főorvos átfogó képet festett a mai magyar mozgáshiányos társadalomról, melyben a felnőtt lakosság 60%-a naponta 30 perctől kevesebbet mozog. Feladat tehát van bőven, hiszen gyermekeink tudatformálása és más irányba terelése az amúgy nem sportos felnőttek feladata lenne. Mint mondta: minden gyermeknek sportolnia kell, annak is, aki ebből akar megélni és annak is, aki csak egészséges akar lenni. Mert a sport nemcsak a testet, hanem a lelket, a pszichét is formálja. Kétezer új sportpálya Kovács Szilveszter, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szakágvezetője is előadást tartott az MLSZ diáklabdarúgást segítő terveiről, programjáról. Ennek ismertetése során számolt be arról, hogy a következő években országosan 2000 új művüfes pályát szeretnének építeni, ezeknek 90%-a iskolákban, 10%-a pedig egyéb helyeken létesül. Szólt a tömegesítésről, a minél nagyobb gyermeklétszám bevonásáról, és arról, hogy megyei, körzeti szinteken hogyan működik a rendszer, melynek 700 intézmény és közel 900 sportszervezet a tagja. Óriási reményeket fűznek a nyáron várható társasági adótörvény módosításától, mert ezzel véleményük szerint olyan csapok nyílnak meg az utánpótlás-nevelés és úgy általában a sport terén, amelyek most még zárva vannak. Egy Nemzeti Sportváros helyzet- és jövőképe A konferencián Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere tartott előadást a fenti címmel, bemutatva azt a széles sportági palettát, továbbá szabadidős és tömegsport terén kínált lehetőségeket, melyeket a város nyújt. Mindezek előtt egy történeti áttekintést adott a hallgatóságnak a barcikai sportélet kialakulásáról és a jelenlegi helyzetről. Szólt arról is, hogy a városi sportkoncepció tartalmazza azokat az irányokat és célokat, melyekkel az emberek mozgás iránti igényét fel tudják kelteni, és ezzel párhuzamosan a sportoláshoz megfelelő teret Fogadóórák Fotó: Pálinkó Gábor is biztosítanak. Kiemelte, hogy Kazincbarcika Város Önkormányzatának évi költségvetési rendelete alapján 55,3 millió forintot kapnak a kazincbarcikai egyesületek, szakosztályok. Emellett a város fenntart egy sportintézményt és két létesítményt (uszoda, műjégpálya), így összességében 270 millió forint az, amit Kazincbarcika éves szinten sporttámogatásként biztosít a költségvetéséből. Az elmúlt években számtalan új pályával, egységgel bővült a sportlétesítmények sora: legutóbb extrémsport, majd multifunkcionális műfüves és salakos teniszpályákkal gazdagodott a város. A büszkeségre okot adó szép iskolai és egyesületi eredményeket is felsorolta az alpolgármester, majd azzal zárta gondolatait, hogy reméli, hasonlóan színvonalas és rangos konferenciák kapcsán még találkoznak majd Kazincbarcikán a sportszakemberekkel. Szitka Péter polgármester A hónap első hétfői napján Legközelebb: június 6-án Klimon István alpolgármester A hónap második hétfői napján Legközelebb: július 11-én Sztupák Péter alpolgármester A hónap negyedik hétfői napján Legközelebb: június 27-én 14 KAZINCBARCIKAI MOZAIK Dr. Jobbágy Anna aljegyző A hónap harmadik hétfői napján Legközelebb: június 20-án Általános ügyfélfogadási rend a polgármesteri hivatalban Hétfő: , csütörtök: Adócsoport Hétfő: , kedd: , szerda: , csütörtök: , péntek: AZ ÜGYFÉLFOGADÁS JÚLIUS 1-JÉTŐL SZÜNETEL. Anyakönyvvezetők Hétfő: , csütörtök: Haláleset bejelentése teljes munkaidő alatt. Okmányiroda Hétfő: ; , szerda: , csütörtök: ; Az ügyfélhívó rendszer 8.00 és órától működik. A weblapon be lehet jelentkezni okmányirodai ügyfélfogadásra, illetve lakossági bejelentések megtételére is mód van.

15 RECEPT REJTVÉNY Barcikai csárda - A rovatot támogatta az Ambrózia Étterem és Panzió*** - Még csak most ismerkedem a konyhaművészet rejtelmeivel, ezért elsősorban az egyszerűen, gyorsan elkészíthető recepteket részesítem előnyben. Az egyszerűbbek közül is a rakott, illetve tepsis ételeket kedvelem - tudtuk meg Vajóczki Edinától, a polgármesteri kabinet ügyintézőjétől. - A baconbe göngyölt tepsis csirkemell azért az egyik nagy favor itom, mert hamarar el készül, ráadásul a vele együtt sült burgonyának isteni íze van. Imádom a bográcsban készült fin omságo kat is, főleg azért, mert ilyenkor a barát i társaság fiú tagjaié lehet a fakanál. Hozzávalók: 1 kg filézett csirkemell, 25 dkg szeletelt bacon, 1 kg burgonya, 5 dl tejföl, 5 dkg vaj, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor metélőhagyma, őrölt feketebors, só Elké szítés: A filénket feldaraboljuk, sózzuk, borsozzuk majd baco nbe göngyöljük. Keresünk egy tepsit, a vajat belemorzsoljuk, belekarikázzuk a tisztított burgonyát, meghintjük a sóval, és ráfektetjük a bebugyolált csirkem el l-filéket. Meghintjük egy kis borssal, és 180 fokon bő háromnegyed óra alatt készre sü tjük. Amíg sül, elkészítjük a mártást. A tejfölt egy tálba öntjük, sózzuk, borsozzuk, a finomra vágott snidlinggel és a zúzott fokhagymával fűszerezzük. Tálaláskor a húst a vele sült burgonyával együtt tányérra tesszük, a mártást csészében kínáljuk mellé. Az alábbi skandináv rejtvény Programajánló rovatunkhoz kapcsolódik. Ha kész a megfejtéssel, írja meg nekünk! A helyes megoldásokkal kétszemélyes, 5000 Ft értékű vacsorát nyerhet a HOTEL LUKÁCSBAN. Beküldési határidő: június 20. Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy Béni út kazincbarcikaimozaik@gmail.com Május 6-ai lapszámunk nyertese: Garainé Máji Judit (3700 Kazincbarcika, Alsóvárosi krt. 49.) A vacsorával kapcsolatos részleteket a Hotel Lukács recepciójával a 06-48/ es telefonszámon lehet megbeszélni. MOZAIK-REJTVÉNY KAZINCBARCIKAI MOZAIK 15

16 KÜLDJE BE, MESÉLJE EL! ÁLLÁS Tisztelt Szerkesztőség! Több mint huszonöt éve foglalkozom tyúk- és disznótartással. A képen látható legkisebb tyúktojást - vonalzóval mérve 2,1 cm - idén márciusban tojta a japán fajta kis gatyás tyúkom. Húsz évvel ezelőtt megtörtént velem a tojásban a tojás -eset is: a matrjoskatojás! A szokatlanul nagy tojásban benne volt egy másik, rendes tyúktojás héjastól. Ez a természet csodája. Évek múlva az Észak-Magyarországban láttam lefényképezve egy matrjoskatojást, ám ez a csoda nálam hamarabb történt. Tisztelettel: Spitzmüller Dezső Kazincbarcika, MÁV-lakótelep 6/A Tisztelt Szerkesztőség! Szerencsére városunkban nem csak vandálkodás és rongálás folyik, hanem rendteremtés és környezetszépítés is. Szeretném felhívni a figyelmet egy Pitényi Bálint nevű nagypapára, aki a lakásához közeli környéket minden ellenszolgáltatás és felkérés nélkül rendben tartja. Egész télen kotorta a havat a járdáról, kitakarította a ház előtti árkot, még az Árpád iskola kerítésének tövéből is kiszedte a gyomot. A játszótéren minden nap lesepri a homokot, hogy másnap a gyerekek gond nélkül újra igénybe vehessék. Mindez példaértékű, és polgármesteri dicséretet érdemelne. Aki fizikailag bírja, és ideje is lenne rá, ily módon is részt vehetne környezetünk szépítésében. Pitényi úrnak jó egészséget kívánok fáradhatatlan munkájához! Kiss Gézáné nyugdíjas tanár Tisztelt Szerkesztőség! Csoda - A reménység az élet szenvedésének égi balzsama. Május negyedikén délután - II. János Pál pápa boldoggá avatásának harmadik napján - Kazincbarcikán egy új csodát élhettünk meg. Nem lehet véletlen, hogy éppen most. A városi kórházat ezerkilencszázhatvankilencben adták át. Igen sok időnek kellett eltelni ahhoz, hogy ebben a hatalmas épületben egy kápolna kialakítására sor kerüljön. Szinte hihetetlen, hogy az egyház, a város- és kórházvezetés összhangja negyvenkét év után ebben a kérdésben találkozott. Szerda délután, amikor elindultam a kórházi kápolna átadási szertartására, bizony összébb kellett húzni nadrágkosztümöm kabátját, annyira fújt a szél. Nem szívesen ültem volna le a kórház kertjében kirakott székekre, mert bizony hideg volt. Igaz, a székek már megteltek, mivel az önkormányzat képviselői, a kórházvezetés és a hívek várakozóan tekintettek a szentmise és kápolnaszentelés elé. Dr. Ternyák Csaba egri érsek nem törődve a hideg széllel mosolyogva köszöntette a résztvevőket. Örömének oka nem véletlen. Ajándékot hozott Rómából Kazincbarcikának. Kezében tartotta boldog II. János Pál pápa ruhájának kegytárgyát, amit a Szent Család-templomban fognak elhelyezni. A kápolnaszentelés ideje szinte egybeesett a két nappal azelőtti boldoggá avatási szertartással, amit az egész világ figyelemmel kísért. Egy darabka most itt van, ebben a városban. Egy olyan megismételhetetlen csoda ez, ami életünkben nem sokszor adatik meg. Általa még közelebb kerülhetünk Istenhez mától itt, ennek a kórháznak a kápolnájában is. Bizonyára mennyei jóváhagyás által kerülhet sor a kápolna felszentelésére. A tehetetlenség oka a hitetlenség. Megbizonyosodhatunk arról, hogy a megpróbáltatások eljuttattak bennünket a hitben növekvő reménységre, arra, hogy a kórházban kialakított kápolna, hatással lehet a gyógyulásra. Jól tudjuk, hogy a test és lélek összhangja milyen csodákra képes. A betegségek fő oka, hogy kiéhezettek vagyunk a békére, ami nélkül fölborul az élet gyökere. Manapság így mondják a mindennapi stressz az, ami a betegség hordozója. A kedvesség, figyelmesség és örömet adó lét irgalmat, felüdülést hozhat mindennapjainkban. E nélkül sivár, mosolytalan és kimondom, fájdalmas lehet az élet. Megbetegszünk. Nem kívánom, hogy kórházlakók legyünk, de a földszinti Boldog II. János Pál pápa kápolna akkor is nyitva áll, amikor beteg hozzátartozónkat, barátainkat látogatjuk meg. Mostantól Isten jelenléte segíti a kórház betegeit, a vezetést, a gyógyítókat és azokat, akik a kápolnában megfordulva imafohászukkal kérik a betegek gyógyulását. Negyvenkét év után csodaként élhetjük meg ezt a napot. Gondolatban tegyünk a kápolna vázájába egy imacsokrot, hogy fűzérré fonódjon, átölelje a kórház falait, óvja, védje és gyógyítsa a benne lévőket. Zvadáné Farkas Erzsébet Tisztelt Szerkesztőség! Kétezer-tizenegy március 21-e és április 8-a között a kazincbarcikai kórház rehabilitációs osztályán részesültünk kezelésben. Ezen a fórumon is szeretnénk hangot adni az általunk tapasztaltaknak. Az osztály alkalmazottainak áldozatkész, lelkiismeretes munkája példaértékű a mai egészségügyben. A személyzet minden tagja kivétel nélkül szakszerűen, pontosan végzi feladatát. A precíz munkavégzés mellett emberségből, kedvességből is juttatnak kezeltjeiknek - megkönnyítve ezzel az ott töltött időt. Mindannyian hálás szívvel gondolunk az osztály dolgozóira, és kívánunk nekik minden jót, köszönettel nemcsak a sikeres kezelésért, hanem azért a kellemes légkörért is, amelyet betegeik számára teremtettek. A 2. és 3. számú kórterem kezeltjei nevében: Tóth Ferencné 16 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

17 KÜLDJE BE, MESÉLJE EL! Tisztelt Szerkesztőség! Egyszer, amikor Wigner Jenőt, a magyar származású Amerikában élt Nobel-díjas fizikust a magyar titok nyitjáról faggatták, halkan csak annyit felelt: Időben kell lelépni. Sajnos ez a mondat napjainkban is aktuális, hiszen talán egyik legnagyobb problémánk éppen az, hogy nagyszámú tehetséges szakember hagyja el hazánkat a könnyebb boldogulás és szakmai elismerés reményében. Emellett problémát jelent az is, hogy számos tehetség elvész az iskolarendszerben azáltal, hogy vagy nem ismerik fel a tehetség korai megnyilvánulását, vagy nem fejlesztik megfelelően idő, szakember, esetleg anyagi feltételek hiányában. A megoldás érdekében néhány civil és szakember elhatározta, hogy életre hívja a tehetségsegítés hálózatát. Így jött létre a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, amely szerveződés feladatául azt tűzte ki, hogy a lehető legszélesebb szakmai és társadalmi összefogással segíti a tehetségek felkutatását, fejlesztését és hazai hasznosulását. Ahhoz, hogy ez a hálózat sikeresen működjön, különböző képzéseket tartanak szülőknek, pedagógusoknak, s egyéb, a tehetségsegítésbe bevonható szakembereknek. Május 7-én szülőként én is részt vettem a Kazinczy Ferenc Tagiskola közreműködésével szervezett felnőttképzésükön. Kormos Dénes egyetemi tanár jó hangulatú előadása rengeteg hasznos információval gazdagított bennünket. Megismerkedtünk a tehetség fogalmával, fajtáival, majd beavatott minket a tehetségsegítés hálózatának működésébe. Az előadást a különböző csoportos feladatok még érthetőbbé és színesebbé tették. Szülőként és pedagógusként is azt gondolom, hogy igen fontos és nemes feladat az, amit ez a szervezet a vállára vett, hiszen nemzetünk jövője múlik azon, hogy mennyire tudjuk felismerni, fejleszteni és megtartani legnagyobb természeti kincsünket: a tehetséges fiataljainkat. Szentpéteriné Hajagos Réka Tisztelt Szerkesztőség! A Pollack Mihály Általános Iskola ebben az évben ünnepli 45. születésnapját. A születésnapi rendezvénysorozat egész évben tartott, melynek kezdő eseménye szeptemberben az új épület ünnepélyes átadása volt, s most májusban az iskola köszöntésére a felnőttek és a gyerekek jubileumi gálaműsorral készültek. Az intézmény 1966-ban nyitotta meg kapuit. A 2010/2011-es tanévnek állít hosszú időre emléket az iskolában elhelyezett Megújulva, újra együtt című tábla, melyen kézformákon minden tanuló aláírása szerepel. A tábla elé lettek elhelyezve a gálaműsor díszletéül szolgáló papírvirágok. Az utóbbi hónapok, hetek a tanulás mellett a gálára való készüléssel telt az iskola életében. Sokszor minden kis zugból próbazajok szűrődtek ki, szünetekben zenét hallgattak, énekeltek az iskola diákjai és pedagógusai. A közösségek a próbaidőszak alatt még jobban összekovácsolódtak. A május 18-ai előadás ideje alatt végig ott bujkált mindenkiben az izgalom, de a végére az ünneplésé lett a főszerep. A megható záró kép előtt a tanulók jelképesen átnyújtottak az igazgatónőnek egy nagyon szép virágot, kívánva, hogy ez kösse össze a múltat és a jövőt. A mutatós növény a továbbiakban iskola auláját díszíti. Gálaműsort színesítette az a tárlat, ahol a diákok által készített gyönyörű, színvonalas rajzok lettek kiállítva. Az intézmény köszöni vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat, hogy részvételükkel megtiszteltek a gálaműsort és köszönik a kedves szülők támogatását! A Pollack Mihály Általános Iskola pedagógusai, munkatársai és a szereplő tanulók hozzájárultak ahhoz, hogy méltóképpen zárhassák a jubileumi tanévet. Dr. Spilmanné Ablonczi Piroska igazgatóhelyettes *** Az 1970-ben átadott Kun Béla Általános Iskola - ma Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola - negyvenedik születésnapját ünnepelte ebben a tanévben. Az egész éves rendezvénysorozatot egy nagyszabású gálaműsorral zártuk, ami méltó befejezése volt a jubileumi tanévnek. A közel négy órás műsort a szivárvány motívumra fűztük fel, ez megjelent a színpadi díszletben, a jelmezekben, a nyitó dalban egyaránt. A műsorszámok sokszínűsége is hasonlítható az égbolton átívelő látomáshoz, hiszen jelenlegi diákjaink mellett régi tanítványaink is felléptek a gálán. A színpadon mintegy 230 gyereket láthattak a nézők, minden évfolyam képviseltette magát a műsorban. A vendégművészek közül sokan Kazincbarcikáról, Egerből érkeztek, de volt, aki Budapestről, sőt Graz-ból utazott ide a fellépés kedvéért. A zenés, táncos és prózai produkciókat magas színvonalú előadásban tekinthették meg a meghívott vendégek, a szülők és hozzátartozók. A fellépők műsorszámai között megtalálható volt a hagyományos és a modern stílus egyaránt: a néptánc és az ír steptánc, a keringő és a mazsorett, a népzene és a pop, a klasszikus zene és a musical, a mesejáték és a modern vers-próza. Az iskola nyelvi profilja egy angol és egy német dalban jelent meg. A műsort a jelenlegi és volt pedagógusokból verbuválódott kórus zárta két jól ismert dal eléneklésével. Az alkalmi dalárdában éneklő pedagógusok látványosan képviselték a szivárvány színeit, hiszen soronként más-más színű felsőt viseltek. A záró képben felszabadultan, vidáman integetett a színpadról az összes szereplő, a nézők pedig vastapssal jutalmazták őket. Reméljük, egy hosszú időre emlékezetes programmal sikerült lezárnunk a jubileumi évet! Mindazok, akik nem tudtak eljönni a jubileumi gálaműsorunkra, az ott készült felvételt DVD-n megvásárolhatják az iskolában június 8-a után. Pellesné Dombovári Erika *** igazgatóhelyettes Megjelent az Árpád Fejedelem Tagiskola jubileumi évkönyve A kazincbarcikai Árpád Fejedelem Tagiskola a 2010/2011-es tanévben ünnepli alapításának negyvenedik évfordulóját. A borítón olvasható Kun Bélától Árpádig cím arra utal, hogy 1970-ben még Kun Béla Általános Iskolaként avatták fel az intézményt, és az alma mater ( tápláló anya ) az eltelt négy évtized alatt többféle néven is létezett. A 138 oldalas - közel száz fekete-fehér és színes fényképpel illusztrált - kiadvány írásai egyaránt felidézik a régi szép időket, a közelmúltat és a jubileumi esztendő eseményeit is. Beszámoló olvasható az iskola építéséről, a kezdeti évek fejlesztéseiről, sikerekről, eredményekről, de a 2009-es nagyszabású európai uniós felújításról is. A történeti áttekintők mellett helyet kaptak a kiadványban a személyes hangvételű visszaemlékezések is. A több mint ötven írás sokszínűségét - elsősorban - az alkotógárda bizonyítja: egykori diákok, nyugdíjas és jelenleg is aktív pedagógusok az emléket állítók, az auktorok. Az emlékkönyv tartalmazza a negyven év alatt végzett összes nyolcadikos diák nevét: oldal. A 2010/2011-es tanévben itt tanuló osztályok (19) csoportképei a kötet végén találhatók. Ami benne van: ma már történelem! Érdemes megvásárolni! Ára: 1000 Ft/db. Jávori István szerkesztő KAZINCBARCIKAI MOZAIK 17

18 SPORT Íjászat: Egy vonzó szellemi sport Szöveg: Kovács László SPORT A Nimród Íjász Egyesületet 1998-ban alakította egy íjászattal akkor még csak ismerkedő baráti társaság Kazincbarcikán. Jelenleg húsz versenyengedéllyel rendelkező tagot számlálnak, de rajtuk kívül mindig vannak szép számmal az íjászattal kacérkodó érdeklődők is. Az egyesületi tagok szinte minden típust használnak a történelmi íjaktól kezdve, a vadászreflexen át, a modern olimpiai és csigás íjakig. A Kazincbarcikai Mozaik munkatársa az íjászatról és az egyesület munkájáról Szentmiklóssy Zoltánnal beszélgetett. - Az íjászat megfelelő terep nélkül nehezen űzhető sport. Mennyi lehetőség nyílik a rendszeres gyakorlásra városunkban? Egyáltalán van fix helyük, ahol senkit sem zavarnak? - Az egyesület nyáron a Csónakázó-tó melletti volt MHSZ lőtéren tartja rendszeres edzéseit kedden és pénteken délután, ahol rendezett és biztonságos körülmények között tudjuk űzni ezt a sportot. A téli gyakorlásokra egy helyi általános iskola tornaterme áll rendelkezésünkre. - Kiket várnak az egyesületbe? - Mindenkit, akit érdekel az íjászat bármely ága, és szívesen áldozza szabadidejét erre a kiegyensúlyozottságot és fegyelmet igénylő HÍRES MAGYAROK Szöveg és grafika: Zámbó Zoltán A sakkozók között számos híres zeneművész található. Erkel Ferenc személyében például nemcsak az ország egyik legnagyobb zeneköltőjét, hanem korának legerősebb magyar sakkozóját is tisztelhetjük. A Gyulán született sakkozó erős mesteri szinten űzte a játékot. Évente két nemzetközi verseny is van, ahol a sakkozók emlékeznek meg róla. A Himnuszt megzenésítő sakkmestertől kevés játszma maradt fent, ezek azonban zseniális, színes kombinációkban gazdagok. Feladványunkban a kor másik nagy magyar játékosát, Szén Józsefet győzte le. Világos indul és három lépésben segítő mattot ad Beküldési határidő: június 20. Cím: 3700 Kazincbarcika, Babits Mihály út 9. fszt./3. zolizambo@yahoo.de Előző feladványunk nyertese: Nagy Ádám sportra. Felső korhatár nincs, a gyerekek köréből pedig a tíz év feletti korosztálynak ajánljuk, hogy elkezdjék. Nekik már jobb a fizikai terhelhetőségük, emellett a figyelmüket is könnyebb koncentrálni. - Milyen versenyzési lehetőségük van a környéken, illetve az országban? - Kazincbarcikán és szűkebb környékünkön egyesületünk biztosít rendszeres gyakorlási lehetőséget az íjászoknak, melyhez gyakorlati és elméleti segítséget is tudunk nyújtani, hiszen tagjaink közül többen is elvégezték a Magyar Íjász Szövetség alapfokú instruktorképzését. Versenyzőink többsége úgynevezett 3D íjászversenyeket látogat, amit leginkább egy imitált vadászatként lehetne jellemezni. Itt a versenyzők jelöletlen távról lőnek élethű és életnagyságú állatalakokra változatos terepviszonyok között. Ilyen versenyeket a régió egyesületei gyakran rendeznek, de az igazi megmérettetést az országos nagydíjsorozat jelenti, aminek az egyes állomásait hazánk különböző helyszínein rendezik évente öt alkalommal. Egyesületünk szeptember 10-én immár 14. alkalommal fog otthont adni Nagybarcán saját 3D íjászversenyének, mely az évek során komoly elismertséget vívott ki a régió íjászai körében nem utolsó sorban a gyönyörű környéknek és komoly kihívást jelentő pályának köszönhetően. - A kazincbarcikai egyesület milyen eredményekkel büszkélkedhet? - Versenyzőink évek óta szorgalmasan látogatják a régió egyesületei által rendezett versenyeket, ahol szép eredményeket értek el. Országos színtéren eddig jómagam tudtam komolyabb eredményeket elérni, 2010-ben megvédtem teremíjász országos bajnoki címemet, és kategóriámban a 3D nagydíjsorozat összetett második helyét is megszereztem. Idén szerencsére sok tagunk érezte elég felkészültnek magát ahhoz, hogy a komolyabb kihívást nyújtó országos nagydíjsorozaton is részt vegyen, az eddigiek alapján mondhatom, ígéretes eredményességgel. - Ma, amikor minden a modern technikai eszközökről szól, vonzóvá lehet tenni az íjászatot? - Korábban inkább az volt a jellemző, hogy leginkább az ismerősök - akik tudták, hogy íjászkodunk - érdeklődtek nálunk, mostanra azonban már olyanok is jelentkeznek, akik máshonnan szereztek tudomást erről a sportról, illetve az egyesületünkről. Mi is részt vállalunk az íjászat népszerűsítéséből, hiszen évek óta minden fontosabb városi szabadidős rendezvényen (majális, kihívás napja, autómentes nap) képviseltetjük magunkat, és ekkor arra is lehetőséget biztosítunk az érdeklődőknek, hogy kipróbálják az íjászatot. Súlyemelés Súlyemelő versenyeket rendeztek május 21-én a sportközpont munkacsarnokában. A házigazdák mellett Tiszaújvárosból és Szerencsről érkeztek sportolók a területi minősítő IV. fordulójára, valamint a csapatbajnokság 2. fordulójára. Az öttagú kazincbarcikai csapatban két utánpótlás válogatott kerettag, Baráth Zsolt és Bojti Vilmos Marcell; két ifjúsági versenyző, Drótos Marcell és Iván István; valamint Tóth Ádám felnőtt versenyző kapott helyet. A kazincbarcikai gárda második helyen végzett a tiszaújvárosiak mögött, a területi minősítőn pedig KVSE-s győzelem is született a 36 kg-os fiúknál Nagy Márton révén. Sakk A KVSC NB I-es sakkcsapatának sikerült bent maradnia a legjobbak között, ám az őszi start még kétséges - anyagi okok miatt. A klubvezetés még nem döntött, folytatják-e az élvonalbeli szereplést, ám ha igen, akkor azt kizárólag saját nevelésű fiataljaikkal teszik. Nekik is - nagy valószínűség szerint - csak útiköltség-térítést tudnak adni, ha a klub nem jut pluszforráshoz. A KVSC jó képességű, piacképes nemzetközi mesterei már bejelentették: ingyen nem ülnek asztalhoz, máshová igazolnak. Így ősztől nem számíthatnak Kiss Pálra, Varga Péterre, Vladimir Ohotnikra és Schneider Veronikára sem. Az ukránok - Borsos Bogdan és Jurij Dovzik - azonban a hírek szerint a változó feltételek mellett is maradnak, miként itt folytatja pályafutását dr. Barva Attila is. Labdarúgás Kihagyott tizenegyessel és tíz emberrel is volt tartása a kiesés szélére sodródott KBSC-nek, akik egy döntetlenül zárult első félidő után a 73. percben szerzett góllal életben tartották a reményt, hogy a következő szezonban is az NB II-ben folytatják. NB II-es bajnokság, 28. forduló: KBSC - Bőcs Sport 1-0 (0-0); gólszerző: Müller 18 KAZINCBARCIKAI MOZAIK

19 Igényfelmérés mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtést szolgáló támogatására a kazincbarcikai kistérségben Kazincbarcika Város Önkormányzata és a kazincbarcikai kistérség néhány települése a Svájci Hozzájárulási Program támogatásával egy fejlesztési programot valósíthat meg. A program részeként tervezzük Kazincbarcikán az egykori Központi Általános Iskola épületében új Üzleti Szolgáltató Park kialakítását, illetve kapcsolódóan vállalkozásokat támogató pályázati rendszer működetését. A pályázat a kazincbarcikai kistérség vállalkozásainak munkahelyteremtést célzó beruházásaihoz nyújtana visszatérítendő támogatást ban. A támogatás tervezett céljai, melyek kijelölik a támogatás preferált ágazatait 1. Az infokommunikációs technológiákhoz, kreatív iparágakhoz kapcsolódó és távmunkán alapuló üzleti szolgáltató tevékenységek létrehozása, preferált, ha a vállalkozás a tervezett új Üzleti Szolgáltató Parkban települ le. 2. Új termékek fejlesztése a műanyagipari feldolgozó és vegyipari ágazatban. 3. A turisztikai szolgáltatások (szálláshely és melegkonyhás vendéglátás) színvonalának javítása (pl. kategóriaváltás) és kapacitásának bővítése, különösképpen a turisztikai szempontból jelentősebb potenciállal rendelkező településeken. Lehetséges kedvezményezettek Mikro-, kis- és középvállalkozások, egyéni vállalkozások, non-profit szervezetek. A támogatásból megvalósuló beruházásokat a kazincbarcikai kistérség területén kell megvalósítani. A tervezet támogatás keretösszege mintegy 200 millió Ft, mely a három célterület között lesz felosztva. Jelen igényfelmérés a tervezett támogatási feltételek alapján mérné fel a vállalkozások fejlesztési szándékait. A vállalkozások szándékai és a benyújtott igények alapján véglegesednek a támogatási feltételek. Az előzetes támogatási igények benyújtásának határideje: június 10. Az előzetes támogatási igények benyújtása nem jelent semmiféle jövőbeni kötelezettségvállalást! Az igényfelmérés adatlapjának leadási helye: Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kazincbarcikai képviselete (3700 Kazincbarcika, Mátyás király út 2. I. emelet, vagy kbarc.bokik@t-online.hu). Az igényfelméréshez kapcsolódó dokumentumok - tervezett támogatási feltételek és az igényfelmérés adatlapja - elérhetők Kazincbarcika Város Önkormányzatának honlapján, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján a közlemények rovatban. Szitka Péter polgármester Pályázatok készítése Aktuális pályázatok: - gépbeszerzések, - munkahelymegtartás, - munkanélküliek vállalkozóvá válásának támogatására, - támogatással kombinált mikrohitelre, - telephelyfejlesztés támogatására. Hitelkérelmek összeállítása Aktuális hitelkonstrukciók: - hagyományos mikrohitel, - Széchenyi Kártya konstrukciók, - fejlesztési és folyószámla-hitelek. MUNKAVÁLLALÁSRA ALKALMAS 3 nyelvû OKLEVELET ADÓ MASSZÕRTANFOLYAM indul Ózdon június 16-án Kazincbarcikán június 18-án Ár: Ft Teljes körû könyvelés Közbeszerzési eljárások lebonyolítása Cím: 3700 Kazincbarcika, Egressy Béni út 1/C Tel.: (06-30) , (06-48) postmaster@atinveszt.t-online.hu Web: Minõsített pályázatíró, PHARE és EU tanácsadó Részletfizetés, további kedvezmények! Érd.: 06-30/ Nyilvántartási sz.:

20 EGRESSY BÉNI KÖNYVTÁR, KULTURÁLIS ÉS SPORT KÖZPONT PROGRAMAJÁNLÓ JÚNIUS KIÁLLÍTÁS Június 17-éig, városi kiállítóterem: AZ IZSÓ MIKLÓS KÖR ÉVES KIÁLLÍTÁSA XI. BORSODI MŰVÉSZETI FESZTIVÁL június 21 - július 2. Június 21. (kedd), 20.30, Kazincbarcika, művelődési központ: BOLOND A HEGYTETŐN Mikó István és a BlackBirds zenés színpadi játéka a Beatles dalaiból 1600 Ft, 2000 Ft Június 22. (szerda), 17.00, Kazincbarcika, városi kiállítóterem: DOMJÁN JÓZSEF ( ) Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész kiállításának megnyitója Június 22. (szerda), 19.00, Kazincbarcika, művelődési központ: A fesztivál ünnepélyes megnyitója ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ A DUNA MŰVÉSZEGYÜTTES MŰSORA 1600 Ft, 2000 Ft Június 23. (csütörtök), 17.00, Dubicsány, Fignár Fesztiváludvar: FIGNÁR FESZTIVÁLUDVAR, MEGNYITÓ Kiállításmegnyitó és Záhony Unplugged Project-koncert Június 23. (csütörtök), 18.00, Sajószentpéter, református nagytemplom: CANTEMUS VEGYESKAR 600 Ft, 1000 Ft Június 23. (csütörtök), 20.00, Kazincbarcika, Csónakázó-tó: BALÁZS FECÓ ÉS A KORÁL Június (csütörtök-hétfő), , Kazincbarcika, Csónakázó-tó: SZABADTÉRI JÁTSZÓHÁZ Június 24. (péntek), 16.00, Kazincbarcika, HBH söröző: HBH SÖRFESZTIVÁL Június 24. (péntek), 17.00, Sajókaza, Radvánszky-kastély: IV. Modern Képzőművészeti Kiállítás KOMFORT - KORTÁRS FINN ALKOTÓK MUNKÁI Június 24. (péntek), 20.00, Kazincbarcika, Csónakázó-tó: LADÁNYBENE 27 Június 24. (péntek), 21.00, Dédestapolcsány, Majális park: SZERELMESEK ÉJSZAKÁJA Június 25. (szombat), 10.00, Dédestapolcsány, Majális park: A KULTÚRA ÉS A MULATSÁG NAPJA Június 25. (szombat), 14.00, Dubicsány, Fignár Fesztiváludvar: BOR ÉS MŰVÉSZET A Barcikai Borkultúráért Egyesület napja Közreműködik: Gerák Andrea népdalénekes és Lantos Zoltán hegedűművész Június 25. (szombat), 18.00, Szendrő, kastélykert: ST. MARTIN 800 Ft, 1200 Ft Június 25. (szombat), 19.00, Kazincbarcika, Csónakázó-tó: 30Y Előzenekar: Szabad Európa Rádió Június 25. (szombat), 20.30, Sajógalgóc, Szent István tér: BENKÓ DIXIELAND BAND 800 Ft, 1200 Ft Június 26. (vasárnap), 11.00, Kazincbarcika, művelődési központ: AZ ALMA ZENEKAR GYER- MEKKONCERTJE 600 Ft, 800 Ft, 1000 Ft, 1200 Ft Június 26. (vasárnap), 17.00, Aggtelek, cseppkőbarlang: HOLDVIOLA 2000 Ft, 2500 Ft Június 26. (vasárnap), 18.00, Kazincbarcika, görög katolikus templom: VEDRES CSABA és GYERMÁN JÚLIA 600 Ft, 1000 Ft Június 26. (vasárnap),19.00, Dubicsány, Fignár Fesztiváludvar: SZELAVI Zenés parfé 1 felvonásban Dimanopulu Afrodité, Tatár Gabi, Pálfi Zoltán és Gonda László előadásában Június 26. (vasárnap), 19.00, Kazincbarcika, Csónakázó-tó: COLORSTAR Előzenekar: Smink Június 27. (hétfő), 18.00, Kazincbarcika, Szent Család-templom: LUMEN CHRISTI GOSPEL KÓRUS 800 Ft, 1200 Ft Június 27. (hétfő), 20.00, Kazincbarcika, Csónakázó-tó: KFT Június 28. (kedd), 18.00, Edelény, református öregtemplom: TOKODY ILONA 600 Ft, 1000 Ft Június 28. (kedd), 18.00, Bánhorváti, kastélypark: MISKOLC DIXIELAND BAND Vendég: Malek Andrea 800 Ft, 1200 Ft Június 28. (kedd), 20.30, Kazincbarcika, sportközpont: A NEOTON SZTÁRJAI 1200 Ft, 1600 Ft Június 29. (szerda), 18.00, Mucsony, Petőfi Sándor Művelődési Ház: HARMONIA GARDEN 600 Ft, 1000 Ft Június 29. (szerda), 18.00, Edelény, a Borsodi Tájház udvara: CIMBALIBAND Június 29. (szerda), 20.30, Kazincbarcika, művelődési központ: L ART POUR L ART TÁRSULAT: A HÁROM TESTŐR ÉS A JETI 1600 Ft, 2000 Ft Június 30. (csütörtök), 19.00, Kondó- Radostyán, a Malom Klub udvara: ROAD Előzenekar: Wadonna 800 Ft, 1000 Ft Június 30. (csütörtök), Kazincbarcika, művelődési központ: CSÍK ZENEKAR 1600 Ft, 2000 Ft Július 1. (péntek), 18.00, Berente, a művelődési ház melletti tér: FOLK ERROR Július 1. (péntek), 18.00, Dubicsány, Fignár Fesztiváludvar: A VODKU ZENEKAR CSEH TAMÁS ESTJE Július 1. (péntek), 19.00, Kondó- Radostyán, a Malom Klub udvara: 100 FOLK CELSIUS KONCERT (NEM)CSAK FELNŐTTEKNEK Előzenekar: Room Ft, 1000 Ft Július 1. (péntek), 20.30, Kazincbarcika, művelődési központ: AFTER CRYING Július 2. (szombat), 11.00, Kazincbarcika, művelődési központ: A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ Mesemusical Mandala Dalszínház előadásában 600 Ft, 800 Ft, 1000 Ft, 1200 Ft Július 2. (szombat), 20.30, Lázbérc, a víztározó gátja: NAPOLEON BOULEVARD Vendég: TOMPOX 1600 Ft, 2000 Ft

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 24-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2012/2013. tanévben indítható középiskolai

Részletesebben

48/2005. (XII.22) sz. Ör. 1 sz. melléklete (1. sz. melléklete a 2/2009.(II.20.) számú önkormányzati rendeletnek) I. kategória: kód össz.hőtelj.

48/2005. (XII.22) sz. Ör. 1 sz. melléklete (1. sz. melléklete a 2/2009.(II.20.) számú önkormányzati rendeletnek) I. kategória: kód össz.hőtelj. 48/2005. (XII.22) sz. Ör. 1 sz. melléklete (1. sz. melléklete a 2/2009.(II.20.) számú önkormányzati rendeletnek) Kazincbarcika távhőszolgáltatásába bekapcsolt felhasználók korlátozási kategóriákba történő

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 46483/2010. J a v a s l a t a 2011/2012. tanévben indítható középiskolai és szakiskolai osztályok meghatározására

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2011/2012-es tanévre Tiszakécske, 2011. augusztus

Részletesebben

Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be

Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be Pedagógusnap A feladat, amely sosem fejeződik be Szerző: Zele Tímea Publikálva: 2019. jún 07. 19:25 Pedagógusnapi ünnepséget tartott Kazincbarcika Város Önkormányzata és a Kazincbarcikai Tankerületi Központ

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. (csütörtök).

A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja június 15. (csütörtök). A 2016/2017. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2016. szeptember 1. (csütörtök) és utolsó tanítási napja 2017. június 15. (csütörtök). A tanítási napok száma száznyolcvankettő nap. A tanítási év

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT M U N K A T E R V a 2010/2011-es tanévre Tiszakécske, 2010. augusztus

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 42581/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 312-570; (32) 417-255 Tájékoztató a 2010/2011-es nevelési

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2014. ÉV 2014. január 29. (szerda) 1.) Az önkormányzat 2014. évi költségvetése (első olvasat) 2.) A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET:

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP-3.1.4.- 12/2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (DOMBÓVÁR, ATTALA, DALMAND ÖNKORMÁNYZATOK TÁRSULÁSAKÉNT MŰKÖDŐ INTÉZMÉNY) A 2011. KÖLTSÉGVETÉSI ÉV SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Dombóvár, 2013. február 15. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2013. ÉV 2013. január 30. (szerda) 1.1. Az önkormányzat 2013. évi költségvetése (első olvasat) 1.2. Önkormányzat intézményeinél biztosított gyermekétkeztetés

Részletesebben

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020

Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Megyeri Úti Általános Iskola 2019/2020 Intézményünket 1914-ben alapították. Megyer és Káposztásmegyer határán, megújult épületeiben várja a gyermekeket. Felvételi körzetünkbe Megyer családi házas övezete

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JÚNIUS 17-I ÜLÉSÉRE. Jogi és Ügyrendi Bizottság

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JÚNIUS 17-I ÜLÉSÉRE. Jogi és Ügyrendi Bizottság E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JÚNIUS 17-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1048-2/2010. MELLÉKLETEK: 0 DB TÁRGY: Települések közoktatási intézkedéseiről megyei szakvélemény (kozoktjuni)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz -

ELŐTERJESZTÉS. - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz - 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR l. PF.: 83. Ügyiratszám: SZOC-8697-5 /2016. Ügyintéző: Kissné Orosz Anita ELŐTERJESZTÉS - a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz - Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: Dr. Simon István alpolgármester Dr. Dobos József jegyző Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58836/2009. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TERÜLETI ELLÁTÁSI KÖTELEZETTSÉGŰ HÁZIORVOSI KÖRZETEKRŐL ÉS KÖRZETHATÁROKRÓL SZÓLÓ 26/2002.(VI.28.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december 18-i ülésére [Ide írhatja a szöveget] PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E-mail: polgarmester@papa.hu 141. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2008. december

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT. - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet Közösségi szolgálat Szt.Benedek Iskolaközpont KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Mi számít közösségi szolgálatnak? - Minden olyan tevékenység, amellyel a fiatal a saját, helyi közösségének javára tehet - Ha ez a tevékenység

Részletesebben

FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL.

FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL. FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL. 14:7.) OM NÉV CÍM FENNTARTÓ 201724 Tagintézmény Eötvös József Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselőtestületének

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselőtestületének E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. május 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Tájékoztató a 2012/2013. évi óvodai, iskolai beíratásról Iktatószám:

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Barnabás

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Barnabás 740-15/2008. JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2008. szeptember 25.-én a Pénzügyi Bizottság ülésén elhangzottakról. Jelen vannak: a bizottság

Részletesebben

Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása

Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása Kazincbarcika Város szavazóköri beosztása 1. sz. szavazókör helye: Kodály Z. Művészetoktatási Int. Egressy B. út 1/B. Egressy B. út 1-19-ig (páratlan), Egressy B. út 2-26-ig (páros), Jókai tér teljesen,

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2016. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Jaksa Zsoltné főelőadó Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról Tisztelt

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. május 19-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05.

OH Tanügy-igazgatási és Területi Koordinációs Főosztály Az Oktatási Hivatal által nyilvántartott kerettantervek 2011.07.05. 1. 6380/2005. Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium (1056 Budapest, Irányi u. 19-23.) Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium Alternatív Kerettanterve négy os 9-12. jóváhagyás (11779-3/2005. sz. miniszteri

Részletesebben

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember i Széchenyi István Gimnázium IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember A szervezet neve Liget Úti Általános Iskola, Előkészítő Speciális Szakiskola és EGyMI Városi Óvodák Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezető és pedagógus

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Továbbtanulási lehetőségek A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Immár 6. éve dolgozik katolikus nevelési-oktatási intézményünk az óvoda- általános

Részletesebben

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2010. április 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2010. április 26-i ülésére Új napirend Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. április 26-i ülésére T ár gy: Középfokú oktatási intézmények 2010/2011. tanévi beiskolázási adatai, indítható

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Az iskolai közösségi szolgálat

Az iskolai közösségi szolgálat Emberi Erőforrások Minisztériuma KÖZNEVELÉS-FEJLESZTÉSI FŐOSZTÁLY Oktatási és Nevelési Programok Osztálya Az iskolai közösségi szolgálat (nem közmunka) IKSZ = Iskolai Közösségi Szolgálat Lelki háttér Jót

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai

Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai Köznevelési törvény A hatályba lépés fontosabb dátumai 2012. szeptember 1. Ekkor lép hatályba a nemzeti köznevelésről szóló törvény, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre.

Részletesebben

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2016-2017 1 Kiemelt nevelési, oktatási és egyéb feladataink: Folyamatos felkészülés a kompetenciamérésre. Az olvasás- és íráskészség, a szövegértés fejlesztése

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága

Részletesebben

Ne tegyen különbséget az állam a különféle iskolafenntartók között!

Ne tegyen különbséget az állam a különféle iskolafenntartók között! Ne tegyen különbséget az állam a különféle iskolafenntartók között! 2015. május A Civilek a költségvetésről projektet támogatja a Nyílt Társadalom Intézet. Mi a kérdés? Kutatásunk során arra voltunk kíváncsiak,

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület évi Munkaterve 2008. január 31. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testület 2008. évi Munkaterve 1. Köztisztviselőkkel szemben támasztott teljesítménykövetelmények meghatározása Megtárgyalja: 2. Pályázati kiírás a sportegyesületek

Részletesebben

Javaslat köznevelési intézmény egyházi fenntartásba adásával kapcsolatos szándék kinyilvánítására

Javaslat köznevelési intézmény egyházi fenntartásba adásával kapcsolatos szándék kinyilvánítására Javaslat köznevelési intézmény egyházi fenntartásba adásával kapcsolatos szándék kinyilvánítására Ózd, 2018. április 27. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Képviselő-testületi Osztály Az Egri Főegyházmegye

Részletesebben

2011. évi MUNKATERVE

2011. évi MUNKATERVE T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

Kazincbarcika, március 22. Szitka Péter. polgármester

Kazincbarcika, március 22. Szitka Péter. polgármester Előterjesztő: Készítette: Tóth Eszter referens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskolát és a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskolát érintő intézményátszervezés

Részletesebben

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről

Előterjesztés. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről 9953-13/2013 Előterjesztés a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerülete fenntartásában működő iskolák átszervezéséről Tisztelt Közgyűlés! A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE

R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Kazincbarcika Város egyéni választókerületei. 1.sz. egyéni választókerület

H I R D E T M É N Y. Kazincbarcika Város egyéni választókerületei. 1.sz. egyéni választókerület H I R D E T M É N Y A választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. 38. (1) a) pontja alapján tájékoztatom a választópolgárokat, hogy a Magyar Köztársaság Elnöke 2010. október 3-ra tűzte ki a helyi önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottsága szeptember 8-i ülésén az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottsága szeptember 8-i ülésén az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2010. 09. 08-án tartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Révész Mihály, a bizottság elnöke, Bartáné Tóth Mária, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában.

A tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. A 2016-2017. tanév fontosabb iskolai szintű eseményei: Időpont Esemény 2016. 08.31. Tanévnyitó értekezlet. (nevelőtestület) 2016. 09. 01. Első tanítási nap tanévnyitó az első órában. 2016. 09. 05-ig Jelentkezés

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS február 9-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS február 9-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. február 9-i rendes ülésére Tárgy: 2012/2013. tanévben indítható iskolai osztályok és óvodai

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 22/2011. /V.26./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 22/2011. /V.26./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK /0. /V../ sz. rendelete az önkormányzat 0. évi pénzügyi tervéről szóló 9/0./II../ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület az önkormányzathoz

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. sz. Kormányrendelet alapján 2013/14-es tanév I. PEDAGÓGUSOK iskolai végzettsége 1. főiskola 2. főiskola 3. főiskola 4. főiskola 5. főiskola 6. főiskola 7. főiskola 8. főiskola 9. főiskola egyetem 10. főiskola 11. főiskola KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012.

Részletesebben

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási Óvodában

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma év Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma Ebből tartósan beteg fogyatékos gyermekek száma Kiegészítő

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. GLOBÁLPED Kft.

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. GLOBÁLPED Kft. 218/2012. (VIII.31.) sz. Ökt. határozat 1. sz. melléklete MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS Megbízó megnevezése és címe: Megbízott adatai: Kazincbarcika Város Önkormányzata Szitka Péter polgármester Cég megnevezése:

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3001-2 /2012. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül 4.1.1. számú táblázat - Védelembe vett és veszélyeztetett kiskorú gyermekek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyer év védelembe vett 18 év alattiak száma Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom:

H I R D E T M É N Y. Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: H I R D E T M É N Y Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 51. -a alapján az alábbi tájékoztatást adom: Bizottsága 2015. szeptember 15-i ülésén az alábbi határozatokat hozta:

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben