A véget nem érő kanyarok versenye.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A véget nem érő kanyarok versenye."

Átírás

1 A véget nem érő kanyarok versenye.

2 Az FRC mezőnye Szlovákiába látogatott, hogy újból megmérkőzhessenek a pilóták, ez esetben egy szinte hazai pályának számító Szlovákiaringen. Igaz ugyan, hogy három hete volt a mezőnynek a gyakorlásra, mégis akadtak pilóták, akik nem tudták teljesíteni a minimum követelményt, az 50 megtett kört. A vezetőség úgy döntött, hogy ezen a versenyen még büntetés nélkül indulhatnak a futamon. Ám a pályaismeret hiánya és az autók nehéz kezelhetősége együtt okozott kellemetlenséget néhány versenyzőnek. Az időmérőt ismét Huszár Miki húzta be, így másodszor indulhatott az első rajtkockából. A két BMW és a Chevis Bauer igazán jól rajtolt, és bár az első kanyart megúszta a mezőny baleset nélkül, a második kijáratát Fitti nagyon kiengedte, a bajor vas pedig irányíthatatlanul vágódott a palánknak, ahol Bauer már nem tudta elkerülni a becsapódást, ahogy Szabó Atti sem így Fitti sajnos kiállni kényszerült a versenyből. Kőszegi, Huszár és Srankó, egy lélegzet vételnyi távolságot tudott összegyűjteni a mezőnnyel szemben, ami jól is jött nekik, hisz folyamatos csatában voltak, így körönként másodperceket hagytak a pályában. Lukács Laci az ötödik körig tartotta az élmenőket, majd a gumik túlmelegedése miatt, lassítani kényszerült. A középmezőny is nagy csatákat vívott az első pár körben. Temesvári Csabi, Heringei Misivel viaskodott, Heringei Attila, pedig nem sokkal a vége előtt Vágta palánknak a Seatot, így ő is a kiesők közé került a Szlovák aszfaltcsíkon.

3 A második futamon természetesen fordult a rajtsorrend ám lassan a pilóták megbarátkoznak a ténnyel, hogy mások is vannak a pályán, így kisebb koccanásokon kívül nagyobb esemény nem történt az első kanyarban. Lukács Laci üldözőbe vette Kőszegit, de szorosan a nyakára mászott az SRS csapat, és egymást sem kímélve próbáltak Lukács elé kerülni. eléggé, hogy a Királyt zavarba hozza, ellentétben Heringei Attival, aki körökön át támadta és szép csatákat vívtak. Közben Srankó minden kanyart a támadásra használt fel Kőszegi ellen, de a súly büntetés ellenére is csak nagy nehézség árán és egy kisebb koccanásnak köszönhetően tudta megelőzni, és rögtön Huszár is átlépett a bajba került Kőszegin. Bauer nem tudott közelebb kerülni viszont hátrafelé igen csak figyelnie kellett, hiszen Rapai stabilan a nyomában haladt. Szabó Atti is nagy csatát vívott A kisebbik Heringeivel bár műszaki gondjai voltak ám kitartott amíg csak lehetett. Bauer nem sokáig tudta tartani Huszár tempóját, és egy apró hiba miatt még a Csapattársát is a nyakába kapta, aki folyamatosan gyorsult, de nem

4 Megkérdeztem Szabit, hogy mi is történt a futamon. Szia Szabi. Hello. Mi történt a versenyen? Keveset tudtam gyakorolni és a súlyozás is hátráltatott. Ezek szerint ekkora hátrányt okozott csak a súly? Igen. Olyan mintha egy adag taknyot kéne vezetni :) Szívesen eladnám a fél disznót a csomagtartómból. Nehezen lehet vezetni a súlyozott BMW-t, nem gyorsul és nem kanyarodik. Hát szabi kínlódik a Bömössel, de nem is csoda, hisz ekkora sújt egyik autó sem tolerálna. Miki nyilatkozata sokkal derűlátóbb volt. Szia Miki. Had gratuláljak a győzelmedhez. Szia. Köszönöm. Úgy látom, hogy a Seat nagyon fekszik neked. Igen. Jól érzem magam a volán mögött. Talán mert az esőkerék az én stílusomhoz közelebb áll. A csapattársad viszont még nem érett össze az autóval? Igazából a kormánya nem működik rendesen,így nem tud beleadni 100% ot sem a gyakorlásba, sem a versenyekbe. Köszönöm a beszélgetést és reméljük az a pár kiló amit a győzelmedért kapsz cserében nem fog hátráltatni a Ringen.

5 A következő futam tehát egy hazai verseny, Mogyoródon találkozhatunk legközelebb az FRCTCC mezőnyével. És nagyon izgalmas versenynek nézünk elébe,hogyha a súlyozás ilyen komoly hatással van az autókra. Addig is mindenkinek

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon.

Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Már az edzéseken is kiütközött,de az időmérőn tisztult csak le igazán, hogy nagyon éles csaták várhatóak a Salzburgi aszfaltcsíkon. Pár sorban, most betekintést nyújtok, hogy is láttam én,majd az LRT csapat

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

Sanghaj Az időmérő

Sanghaj Az időmérő 2015. 09.27. Sanghaj Michelisz Norbert, a MOL-csoport által immár negyedik éve támogatott Zengő Motorsport versenyzője egy 6. és egy 11. helyet szerzett a Sanghajban megrendezett FIA Túraautóvilágbajnokságon.

Részletesebben

FRC Raceroom WTCC 2015

FRC Raceroom WTCC 2015 FRC Raceroom WTCC 2015 Oschersleben 2017.01.08 Pannuska Dávid Karimo: Helokaa Dávid. Túl vagytok az 5. fordulón, és ismét nem sikerült fogást találni Gombár kollégán. Hogy alakultak a tesztek számodra,

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup Brands Hatch 2014.08.24

Weekend Driver Fiesta Cup Brands Hatch 2014.08.24 Weekend Driver Fiesta Cup Brands Hatch 2014.08.24 Császár Krisztián Csaszi Karimo: Szia Csaszi! Már a szabadedzésen megmutattad, hogy nem lehet téged ma lenyomni. Végül futottál egy első időmérőt is. Sokkal

Részletesebben

FRC WDC Skoda Octavia Cup Bathurst

FRC WDC Skoda Octavia Cup Bathurst FRC WDC Skoda Octavia Cup Bathurst 2016.10.30 Szimuly Bence Karimo: Helokaa Bence! Túl vagyunk egy kemény, tréfás pályán. A vasárnapi napon elég sokat teszteltél. De először had kérdezzem meg, hogy csöppentél

Részletesebben

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú 2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú Auerbach András Karimo: - Szia, András. Az ősz időd nem volt annyira rossz a többiekhez képest. Futamok során lett két 2. helyed. Hogy érezted a futamokat, illetve

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. Szlovénia, Maribor Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Negyedik helyen landoltunk 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. - Szlovénia,

Részletesebben

FRC Rallycross Supercars. Slomczyn Final Race 2015.05.17

FRC Rallycross Supercars. Slomczyn Final Race 2015.05.17 FRC Rallycross Supercars Slomczyn Final Race 2015.05.17 Gombár Gábor Karimo: Helokaa Gábor! 2015 FRC Rallycross Supercars bajnokát köszönhetem! Gratulálok Gábor! Mesélj nekem az utolsó futamról, hogy alakult

Részletesebben

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött

Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött 2013. október 11-13. Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság IX. - X. - XI. verseny - Hungaroring Lévai Zoltán és Tim Gábor is győzött A 2013-as Magyar Gyorsasági Országos Bajnokság utolsó hétvégéje a Hungaroring-en

Részletesebben

Hát erről fog szólni a mostani rovat, egy kicsit másképp..

Hát erről fog szólni a mostani rovat, egy kicsit másképp.. Minden várakozáson felül teljesít a handicap rendszere az FRCTCC futamain. Nagy fejtörést okoz minden pilótának, hogyan viselkedik majd a vas a következő futamon,annak fényében, hogy fogy, vagy hízik a

Részletesebben

AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől

AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől AUTÓÉLESZTŐ PARTY a FÉMTISZTA KUPÁÉRT SALGÓTARJÁN KÜLSŐ PÁLYAUDVAR 2014.január 19. Vasárnap. A rendezvény az esetleges időjárási körülményektől függetlenül MINDENKÉPPEN meg lesz tartva!!! A pálya az éppen

Részletesebben

PORSCHE BEHARANGOZÓ. Szabó Attila

PORSCHE BEHARANGOZÓ. Szabó Attila ENDURANCE A Fool Racing Crew Endurance Team sikeressen haza hozta az autót a PSRL Le Mans 24h viadaláról, és mind emellett a P2 Kategória 3. helyét is megszerezték. GRATULÁLUNK NEKIK! 21 csapat, 4 kategória,

Részletesebben

Egy 700 lóerős autót is legyőzött a drifted.hu nyitófutamának győztese

Egy 700 lóerős autót is legyőzött a drifted.hu nyitófutamának győztese Egy 700 lóerős autót is legyőzött a drifted.hu nyitófutamának győztese A Drifted.hu Országos Drift Bajnokságának első versenyére hazai viszonylatban rögtön rekordszámú pilóta érkezett, így a mezőny rendkívül

Részletesebben

FRC Mini Cooper Cup. Zandvoort

FRC Mini Cooper Cup. Zandvoort FRC Mini Cooper Cup Zandvoort 2015.12.20 Gombár Gábor Karimo: Heloka Gábor. Túl vagyunk az év utolsó versenyén. Ami a kis pici, Mini Cooperrel zajlott le. Tesztek elég jól sikerültek neked is, ám most

Részletesebben

Egy vidéki Rallyrajongó blogja

Egy vidéki Rallyrajongó blogja 1. oldal, összesen: 5 KERESÉS A BLOGBAN BLOG JELÖLÉSE Következő blog»blog létrehozása Belé Egy vidéki Rallyrajongó blogja Vidékről jelentkezem, történetekkel, amik lehetnek humorosak, vagy tanulságosak.

Részletesebben

FRC Raceroom WTCC 2015

FRC Raceroom WTCC 2015 FRC Raceroom WTCC 2015 Salzburgring 2016.09.25 1.Futam 2.Futam Gombár Gábor Karimo: Helokaa Gabi! Ezt vártad már hónapok óta, hogy élesben itt is győzelmeket arathass. Ami be is jött neked. De ne szaladjunk

Részletesebben

Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13

Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Rallycross Super 1600 Lousada 2014.09.13 Czifra Gergő Karimo: Szia Gergő! Elérkeztünk az utolsó előtti versenyre. Te már 2-3 nappal a verseny előtt lementél tesztelni. Hogy sikerült az autód beállítani

Részletesebben

Vizsga kérdések. 1. Egy gyorsasági szakaszon hogyan következnek az állomások egymás után:

Vizsga kérdések. 1. Egy gyorsasági szakaszon hogyan következnek az állomások egymás után: Vizsga kérdések 1. Egy gyorsasági szakaszon hogyan következnek az állomások egymás után: A. időellenőrző, rajt, stop, cél. B. rajt, időellenőrző, szervizpark, stop. C. Időellenőrző, rajt, cél, stop. 2.

Részletesebben

Vác városi Szlalom. Vác, dunapart 2015-10-25

Vác városi Szlalom. Vác, dunapart 2015-10-25 Vác városi Szlalom Vác, dunapart 2015-10-25 Verseny szervezője: Speed Rally Team Sportegyesület A verseny hivatalos honlapja: www.csapassunk.hu A verseny vezetősége: Versenyigazgató: Fodor Krisztián /06

Részletesebben

4. Rally NOVI VINODOLSKI

4. Rally NOVI VINODOLSKI 4. Rally NOVI VINODOLSKI 2012. június 15-16. Horvátország, Novi Vinodolski Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Reális második hely 4. Rally Novi Vinodolski 2012. június 15-16. - Horvátország,

Részletesebben

Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás

Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás Győzd le Bessenyey Zolit! 2016. évi versenykiírás Az AVALON PARK Kft. (1075 Budapest, Károly krt. 1. I/2.) továbbiakban: SZERVEZŐ - 2016. évre kiírja a HELL KART & Event Centerben megrendezendő HELL KART

Részletesebben

HELL KART & Event Center GOKART VERSENYSOROZAT évi Versenysorozat versenykiírás

HELL KART & Event Center GOKART VERSENYSOROZAT évi Versenysorozat versenykiírás HELL KART & Event Center GOKART VERSENYSOROZAT - 2017. évi Versenysorozat versenykiírás Az AVALON PARK Kft. (1075 Budapest, Károly krt. 1. I/2.) továbbiakban: SZERVEZŐ - 2017. évre kiírja a HELL KART &

Részletesebben

SRS WEC 2017 SZABÁLYZAT

SRS WEC 2017 SZABÁLYZAT SRS WEC 2017 SZABÁLYZAT I. Általános tudnivalók Szoftver: rfactor2, steam applikáción keresztül megvásárolható. MOD: A bajnokságot a SimRaceSeries csapata által készített moddal futjuk. A mod különálló

Részletesebben

I. AVALON AMATŐR GOKART BAJNOKSÁG - 2015. évi Versenykiírás

I. AVALON AMATŐR GOKART BAJNOKSÁG - 2015. évi Versenykiírás I. AVALON AMATŐR GOKART BAJNOKSÁG - 2015. évi Versenykiírás Az AVALON PARK Kft. (1075 Budapest, Károly krt. 1. I/2.) továbbiakban: SZERVEZŐ - 2015. évre kiírja a HELL KART & Event Centerben megrendezendő

Részletesebben

OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9

OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9 OROSZORSZÁG ÉS AZ AUTÓSPORT KÉSZÍTETTE: TALLÓDI LAURA F3WOD9 Tartalom: A következő pár slide-on szeretném bemutatni Oroszország és az autósport kapcsolatát világviszonylatban. Az FIA (Nemzetközi Autósport

Részletesebben

http://rallyheart.hu/index.php/200904052242/megtrefalt-az-uj-auto.html

http://rallyheart.hu/index.php/200904052242/megtrefalt-az-uj-auto.html Page 1 of 6 Főoldal Fotók Videók Fórum & Chat Matrica rendelés Shop Apróhirdetések Versenynaptár Link oldalak Bannerek Kapcsolat keresés... Page 2 of 6 Page 3 of 6 Eger Rally 2009 - szombat Jordan fotói

Részletesebben

Marton Gergely: Eredményes litván Challenge

Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Az M-F Motorsport ifjú versenyzője, Marton Gergely az elmúlt hétvégén a Rallycross Challenge Europe versenysorozat idei harmadik fordulóján állt rajthoz, Vilkyciai

Részletesebben

M e g h í v ó. Somogy Tour országúti kerékpárverseny!

M e g h í v ó. Somogy Tour országúti kerékpárverseny! M e g h í v ó Somogy Tour országúti kerékpárverseny! Somogy Tour, ahol a rendezőség is rajthoz áll! Szervezés A Somogy Tour országúti kerékpárversenyt 2011. évben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI)

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Croatia Rally 2012. május 24-26. Horvátország, Rijeka Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Deja vu Croatia Rally 2012. május 24-26. - Horvátország, Rijeka Úgy látszik, a sors ismétli

Részletesebben

2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG

2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG 2013. ÉVI NAGYHAJÓS BAJNOKSÁG Tóth László Emlékfutam V e r s e n y k i í r á s (Együtt érvényes a Magyar Vitorlás Szövetség 2013. évi Általános Versenyutasításával és Versenyrendelkezéseivel.) A verseny

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI MEGHÍVÁSOS AUTÓS SZLALOM VERSENY VERSENYKIÍRÁSA 2008.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI MEGHÍVÁSOS AUTÓS SZLALOM VERSENY VERSENYKIÍRÁSA 2008. NYUGAT-DUNÁNTÚLI MEGHÍVÁSOS AUTÓS SZLALOM VERSENY VERSENYKIÍRÁSA 2008. Verseny kiírója: Vas Megyei Autósport Szövetség Verseny helye, időpontja: 1. sz. melléklet szerint Közzététel: www.duen.hu www.szlalomverseny.hu

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS 2016.Racing Stars Profil Kupa Amatőr Tehetségkutató versenysorozat II. futama

VERSENYKIÍRÁS 2016.Racing Stars Profil Kupa Amatőr Tehetségkutató versenysorozat II. futama VERSENYKIÍRÁS 2016.Racing Stars Profil Kupa Amatőr Tehetségkutató versenysorozat II. futama 1. Időbeosztás és helyszínek 2. Rendezés 3. Rendező 4. Pálya 5. A verseny tisztségviselői 6. Nevezés és biztosítás

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS

S Z A B Á L Y Z A T 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS S Z A B Á L Y Z A T Az F1 HUNGARIAN RFACTOR ETIHAD LEAGUE 2010/2011 VERSENYÉVADHOZ 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS 1.1 Az F1 HREL 2010/2011 bajnokságának versenyzőinek kötelessége a szabályzat elolvasása,

Részletesebben

LISZI ATTILA. 2008-ban szerezte meg első bronz medálját. 2010. Turnau Downhill nemzetközi verseny junior I. hely

LISZI ATTILA. 2008-ban szerezte meg első bronz medálját. 2010. Turnau Downhill nemzetközi verseny junior I. hely DOWNHILL (DH) A downhill a hegyikerékpár sport egyik legextrémebb ága, amely során kövekkel, ugratókkal, letörésekkel tarkított, erősen lejtős terepen kell bringázni. Az óra elleni küzdelemben fokozott

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS

S Z A B Á L Y Z A T 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS S Z A B Á L Y Z A T Az F1 SAMSUNG LIGA 2010/2011 VERSENYÉVADHOZ 1) VERSENYENGEDÉLY, NEVEZÉS 1.1 Az F1 Samsung Liga 2010/2011 bajnokságának versenyzőinek kötelessége a szabályzat elolvasása, alapos áttanulmányozása,

Részletesebben

Marton Gergely: Színjeles bizonyítvány

Marton Gergely: Színjeles bizonyítvány Marton Gergely: Színjeles bizonyítvány Az M-F Motorsport fiatal tehetsége, Marton Gergely idén tanulóévét tölti a Super National felnőtt mezőnyében. Nos, eddig remekül tanult! A hétvégi kakucsi Közép-európai

Részletesebben

Magyar Autómodell Bajnokság. Pályaversenyek szabályzata 1/10 ELEKTROMOTOROS KATEGÓRIÁK. Érvényes: 2008-tól MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG

Magyar Autómodell Bajnokság. Pályaversenyek szabályzata 1/10 ELEKTROMOTOROS KATEGÓRIÁK. Érvényes: 2008-tól MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG Magyar Autómodell Bajnokság Pályaversenyek szabályzata 1/10 ELEKTROMOTOROS KATEGÓRIÁK Érvényes: 2008-tól ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK 1/10 ELEKTROMOS VERSENYEK MAGYAR MODELLEZŐ SZÖVETSÉG Összeállította: az MMSZ

Részletesebben

DRIFTED.HU - ORSZÁGOS DRIFT BAJNOKSÁG PONTOZÁSI SZABÁLYZAT

DRIFTED.HU - ORSZÁGOS DRIFT BAJNOKSÁG PONTOZÁSI SZABÁLYZAT DRIFTED.HU - ORSZÁGOS DRIFT BAJNOKSÁG PONTOZÁSI SZABÁLYZAT 2013 1. Általános tudnivalók A drift olyan vezetéstechnika, ahol a kijelölt (továbbiakban elvárt) íven a pilóta az autó által elérhető legnagyobb

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

RC Off-Road Autómodellező Egyesület

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR téli kupa terepversenyek szabályzata 2012-13 KATEGÓRIÁK: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 BUGGY

Részletesebben

Büntetés katalógus. Rajtfolyosó

Büntetés katalógus. Rajtfolyosó Rajtfolyosó Büntetés katalógus Gokart 1 a rajtfolyosóban: szabályos Kart 2 rajtfolyosót átlépi: nem szabályos 3 másodperc büntetés ha a gokart két kerékkel lápi át, 10 másodperc ha az egész gokart 4 kerékkel

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A verseny hivatalos honlapja:

VERSENYKIÍRÁS. A verseny hivatalos honlapja: VERSENYKIÍRÁS A verseny hivatalos honlapja: www.csiriracingteam.eoldal.hu 1. Verseny rendezője: Pétervására Sportegyesület Autó és Motorsport szakosztály Verseny szervezője: Levelezési cím: Holló István

Részletesebben

Esettanulmány Lotus Racer autóverseny Applikáció

Esettanulmány Lotus Racer autóverseny Applikáció Esettanulmány Lotus Racer autóverseny Applikáció Megbízó: Lotus Therme Hotel & Spa***** Márka: Lotus Therme Hotel & Spa***** Marketing cél: Feladatunk a Lotus Therme Hotel & Spa***** programjai között

Részletesebben

HDSTeam RC Drift Bajnokság Általános Szabályzat

HDSTeam RC Drift Bajnokság Általános Szabályzat 1. Technikai szabályzat: HDSTeam RC Drift Bajnokság Általános Szabályzat 1.1 Autó: A futamokon tetszőleges gyártmányú, 1/10 méretarányú, 4 független kerékfelfüggesztésű, 4WD autók indulhatnak. (6, illetve

Részletesebben

AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2004. évi KIÍRÁSA

AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2004. évi KIÍRÁSA AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2004. évi KIÍRÁSA Készítette: az MNASZ Autocross Szakági Bizottság Jóváhagyta: az MNASZ Intéző Bizottság Kiadja: az MNASZ Titkárság TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...

Részletesebben

Forma-1 futamról-futamra 1990-1999. Domanits András. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva!

Forma-1 futamról-futamra 1990-1999. Domanits András. Publio Kiadó. Minden jog fenntartva! Forma-1 futamról-futamra 1990-1999 Domanits András Publio Kiadó 2012 Minden jog fenntartva! 1990 Senna kiütéssel világbajnok Az évad során a versenyzőknél csak a legjobb 11 eredményük számított bele a

Részletesebben

AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2005. évi ALAPKIÍRÁSA

AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2005. évi ALAPKIÍRÁSA AUTOCROSS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2005. évi ALAPKIÍRÁSA Készítette: az MNASZ Autocross Szakági Bizottság Jóváhagyta: az MNASZ Intéző Bizottság Kiadja: az MNASZ Titkárság TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK...

Részletesebben

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja

Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/416/uszo-ob-cseh-laszlo-ket-egyeni-aranya-kesely-ajna-nagy-bravurja Úszó ob: Cseh László két egyéni aranya, Késely Ajna nagy bravúrja 2017.04.20. 19:04 CET Nagy

Részletesebben

Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek!

Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Nyugat Maraton kupa Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Második alkalommal állok rajthoz az Eplényi futam hosszútávján, a korábbihoz képest most ideálisak a körülmények. Tavaly a nagykabátomban

Részletesebben

ING Török Nagydíj június 5-7

ING Török Nagydíj június 5-7 ING Török Nagydíj 2009. június 5-7 Törökország Törökország állam, amelynek területe kisebbik részben Európában, nagyobbik részben Ázsia délnyugati részén fekszik. A Fekete-tenger és a Földközi-tenger között

Részletesebben

A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal.

A Csapat. A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A Csapat A Csapat A Magyar Racing Team 2013-ban alakult, bejegyzett hivatalos sportegyesület, adószámmal. A csapat már első évadjában megszerezte a bajnoki címet a Formula 1.6 kategóriában. 2014ben 11

Részletesebben

(N)agymenők avagy MINDEN AMI KOCSI

(N)agymenők avagy MINDEN AMI KOCSI (N)agymenők avagy MINDEN AMI KOCSI Mint ismeretes községünkben találták fel a mai kocsi ősét, a történetével itt most nem szeretnék foglalkozni. Községünk ad otthont a Kocsitoló fesztiválnak, mely idén

Részletesebben

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata 2014 KATEGÓRIÁK NYÁR: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 BUGGY ROBBANÓS

Részletesebben

Autóvezetés Angliában

Autóvezetés Angliában Autóvezetés Angliában Alábbi írásom teljes tudománytalansággal, de segítő szándékkal készül. Sőt, akik ugyanolyan gyengén vezetnek, mint én, azoknak még érthetőbb is lesz a szájbarágós stílus. Nemcsak

Részletesebben

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD TÁJÉKOZTATÓ FÜZET gyerekeknek Ferrádi Hádi, a kis versenyautó Ismersz olyan meséket, amiben versenyautók vagy sportkocsik szerepelnek? Ismered például Villám McQueent?

Részletesebben

III.Lada és Bmw találkozó és Rally show

III.Lada és Bmw találkozó és Rally show III.Lada és Bmw találkozó és Rally show Latyak Ring - Kecskemét 2015. 09. 12-13. Versenyajánló Tisztelt versenyzők és autósportot kedvelők! Szeretnénk egy jó kis hétvégi csapatásra invitálni, ahol remek

Részletesebben

TEREP-RALLYE VERSENYEK SZABÁLYAI 2007 Módosítva: 2007. 02. 01

TEREP-RALLYE VERSENYEK SZABÁLYAI 2007 Módosítva: 2007. 02. 01 TEREP-RALLYE VERSENYEK SZABÁLYAI 2007 Módosítva: 2007. 02. 01 Készítette: az MNASZ Terep-rallye Szakági Bizottság Ellenőrizte: az MNASZ Módszertani Munkabizottság Jóváhagyta: az MNASZ Intéző Bizottság

Részletesebben

10 A VILÁG LEGJOBB SPORTOLÓI

10 A VILÁG LEGJOBB SPORTOLÓI 10 A VILÁG LEGJOBB SPORTOLÓI Elôfordult, hogy a lelkes szülôk egy hétvégén több gokart-futamot is rendeztek a csemetéknek esztendô a gyôzelmek monoton sorozata: csakhogy már nem csupán Asztúriában, hanem

Részletesebben

DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig

DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig DrávaTour Novigrad Podravskitól Podravske Sesvetéig 2014.06.13., péntek a DrávaTour második napja. Délelőtt 10 órakor rajtolt el a 120 fős mezőny Koprivnica (Kapronca) városából. A túra-verseny második

Részletesebben

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA

VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA VIII. VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY, PEST MEGYEI SPORT XXI. TRIATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA és RENDŐRSÉGI DUATLON OB DÖNTŐJÉNEK VERSENYKIÍRÁSA A verseny időpontja: 2011. június 10. A verseny helyszíne:

Részletesebben

Monacóhoz hasonló utcai futam

Monacóhoz hasonló utcai futam 1. oldal, összesen: 8 Kötelező kalkulátor 2009 Tavaly 130.000 autósnak átlagosan 13000 Ft-ot spóroltunk. Idén önnek? www.netrisk.hu Groupama Garancia Kötelező felelősségbiztosí Számoljunk együtt! www.groupama-garancia.hu

Részletesebben

ötlet és megvalósítás: A mérôberendezésért köszönet a LAROCO MSC-nek

ötlet és megvalósítás: A mérôberendezésért köszönet a LAROCO MSC-nek Mérési pontok leírása: www.duen.hu 1 Gy1 - Vigántpetend Az első gyors aszfalton indult... A szerpentinek után egy hosszú, teligázas szakasz végén nagy fék és jobb derékszögű kanyarral fordult be a mezőny

Részletesebben

Torna. B kategória. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

Torna. B kategória. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. B KATEGÓRIA B KATEGÓRIA Torna B kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése

Részletesebben

2015. feb. 06. - jún. 07. 5. szezon

2015. feb. 06. - jún. 07. 5. szezon 2015. feb. 06. - jún. 07. 5. szezon Tartalom: 2. oldaltól: Csapatok és technikai adataik 3. oldaltól: 5. szezon versenynaptára 4. oldaltól: Világbajnoki és konstruktőri tabella 6. oldaltól: Szezon előtti

Részletesebben

KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa

KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa KOB VOB hétvége 2015. június 20 21. Mánfa Egy nagyon fárasztó hétvégén vagyunk túl, ahonnan sok tapasztalattal, rengeteg új élménnyel és természetesen, ahogyan azt már megszoktuk, temérdek éremmel gazdagodva

Részletesebben

Felkészültségi Próba Pétervására - Laktanya

Felkészültségi Próba Pétervására - Laktanya Abszolút Végeredmények 1. 56 Köböl Ferenc Kovács Palika V. Mitsubishi L.EVO 6 SK 0:02:22,78 0 0:02:30,89 0 0:02:23,50 0 0:02:38,14 0 0:00:00,0 0:00:00,0 0:02:38,14 0:07:17,17 2. 14 Milan Macik II. Suzuki

Részletesebben

33 542 04 1000 00 00 Kárpitos 4 Kárpitos 4 33 542 04 0100 31 01 Bútorkárpitos Kárpitos 4. Idegen nyelvi kompetenciák felmérése:

33 542 04 1000 00 00 Kárpitos 4 Kárpitos 4 33 542 04 0100 31 01 Bútorkárpitos Kárpitos 4. Idegen nyelvi kompetenciák felmérése: A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

8. OMV Full Syn Tesztrallye Országos meghívásos autóverseny 2004. MÁRCIUS 20. (szombat)

8. OMV Full Syn Tesztrallye Országos meghívásos autóverseny 2004. MÁRCIUS 20. (szombat) A RALLYE ELNEVEZÉSE: DŐPONTJA: HELYSZINE: 8. OMV Full Syn Tesztrallye Országos meghívásos autóverseny 2004. MÁRCIUS 20. (szombat) ÉCS, RÁBARING Ezen versenykiírás az MNASZ szabvány versenykiírás alapján

Részletesebben

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt

Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Oldalszám: 1 Kérelem sportfejlesztési program jóváhagyása tárgyában hiánypótolt Kérelem száma: KE06296/2015/MJSZ Érkezett: Ügyiratszám: KE06296/2015/MJSZ-3 Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező

Részletesebben

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 1 Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 Nyugati régió 2. futama 1. BEVEZETÉS 1.1 Bevezetés A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által jóváhagyott és hatályos Magyarország Országos Rallye Bajnokságoknak az

Részletesebben

Gyula Budapest Agárd Eger Jászberény Törökbálint Szombathely Nagykanizsa

Gyula Budapest Agárd Eger Jászberény Törökbálint Szombathely Nagykanizsa /2 Futás váltóbottal Hiba : Szlalomozás közben elkövetett hiba 2 sec Oszlopkerülési hiba 2 sec Váltás hiba sec 3. Iskola IDŐ 2:7,2 2:,. 2:, Hiba Hiba Hiba 2 2 3 4 V. 8 I. 2:,8 7 2 VII. 2:8,3 3 6 III. 2:,

Részletesebben

Versenykiírás 2016 módosítva:

Versenykiírás 2016 módosítva: Versenykiírás 2016 módosítva: 2016.03.17. A rendezvény célja A rendezvény célja a kulturált, sportszerű gokart versenyzés elterjesztése, népszerűsítése egy csapatépítő tréning, és tömegsport jelleggel

Részletesebben

PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ

PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ PETHŐ RUBÓCZKY: MAGYAR-SZLOVÁK DOBOGÓ, KETTŐ AZ EGYBEN 38. KASSA RALI ÖSSZEFOGLALÓ Az L Racing Dynamic Rally Team versenyzőpárosa, a egység idén két fronton igyekszik helytállni, hiszen a magyar mellett

Részletesebben

Sultan Szlalom Kupa 2011, 5. forduló A TA-MI Kupáért Bánk,

Sultan Szlalom Kupa 2011, 5. forduló A TA-MI Kupáért Bánk, Sultan Szlalom Kupa 2011, 5. forduló A TA-MI Kupáért Bánk, 2011. 10. 08. 1 A verseny szervezője: Sultan 69 - Hellner Rally Team Kaplonyi Mihály 06-70/342-2502 Tőkés Tamás 06-70/274-7611 Hellner Csaba +36-30/427-8943

Részletesebben

GYMKHANA 16: VERSENYSZABÁLYZAT ÉS VERSENYKIIRÁS! Érvényes 2016.12.31-ig.

GYMKHANA 16: VERSENYSZABÁLYZAT ÉS VERSENYKIIRÁS! Érvényes 2016.12.31-ig. FIGYELMEZTETÉS! Az autó versenyzés veszélyes sport! Olyan, hogy biztonságos verseny nem létezik. A versenyzés mindig magában hordozza a súlyos vagy halálos sérüléssel járó baleset kockázatát. Ez a veszély

Részletesebben

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202

A váltófutás oktatása általános iskolában. Atlétika SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A váltófutás oktatása általános iskolában Atlétika SMDLTE 2202 Készítette: Németh

Részletesebben

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA

STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA STEEL DARTS NEMZETI BAJNOKSÁG ÉS MAGYAR KUPA NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI VERSENYKIÍRÁSA A 2016. VERSENYÉVADRA Budapest, 2015. október. 6. oldal 1 I. A verseny célja A Magyar Darts Szövetség (a továbbiakban: MDSZ)

Részletesebben

XX. Jubileumi IPA Tisza-tavi Kerékpáros Verseny

XX. Jubileumi IPA Tisza-tavi Kerékpáros Verseny XX. Jubileumi IPA Tisza-tavi Kerékpáros Verseny I. Általános tudnivalók 1) A verseny rendezője: IPA Heves Megyei Szervezete 2) A rajt, a cél és a protokoll helyszíne: Tiszanána-Dinnyéshát kemping területe

Részletesebben

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016

Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 1 Magyar Amatőr Rallye Bajnokság 2016 Északi régió III. futama 1. BEVEZETÉS 1.1 Bevezetés A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által jóváhagyott és hatályos Magyarország Országos Rallye Bajnokságoknak

Részletesebben

26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok

26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok 26. Bosch Szarvasűzők Részletes versenyszabályok 1) Résztvevők: A versenyen induló csapatokat a Versenykiírásban részletezettek szerint három kategóriába soroljuk: (1). MEFOB kategória (egy felsőoktatási

Részletesebben

SQ KUPA - VERSENY STRUKTÚRA ---PÁRBAJRENDSZER---

SQ KUPA - VERSENY STRUKTÚRA ---PÁRBAJRENDSZER--- MAGYAR SQ KUPA VERSENYSZABÁLYZAT / 2010. január 1.-től / A részvétel feltételei: A Magyar SQ Kupa versenyén, magyar és külföldi állampolgár egyaránt indulhat. A versenyeken követelmény az autóban egy alap

Részletesebben

TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS

TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS TEK-SPÁRTA 300 MEGHÍVÁSOS NEMZETKÖZI ERŐNLÉTI VERSENY VERSENYKIÍRÁS 2016-ban immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Spárta 300 verseny. 2013-ban háziversenynek indult, csak hazai csapatok részvételével,

Részletesebben

MTCC 2014 DTM SZABÁLYZAT

MTCC 2014 DTM SZABÁLYZAT MTCC 2014 DTM SZABÁLYZAT Jelen szabályzat csak a DTM Bajnokságra Érvényes I. Szakosztályvezetés: Szakosztályvezető: Pongrácz Tamás (Tommy78) Szakosztályvezető helyettes: Szerver admin: Pálya admin: Futam

Részletesebben

Marton Gergely: Győztes kezdés!

Marton Gergely: Győztes kezdés! Marton Gergely: Győztes kezdés! Az M-F Motorsport fiatal reménysége, a csupán 15 éves Marton Gergely fantasztikus, érett versenyzést bemutatva saját várakozásait is messze túlszárnyalva megnyerte élete

Részletesebben

DRIFT-TRIKE VERSENYSZABÁLYZAT!

DRIFT-TRIKE VERSENYSZABÁLYZAT! FIGYELMEZTETÉS! A versenyzés veszélyes sport! Olyan, hogy biztonságos verseny nem létezik. A versenyzés mindig magában hordozza a súlyos vagy halálos sérüléssel járó baleset kockázatát. Ez a veszély mindig

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ENDURO BAJNOKSÁGAI ÉS A MAMS ENDURO KUPÁK ALAPKIÍRÁSA

MAGYARORSZÁG ENDURO BAJNOKSÁGAI ÉS A MAMS ENDURO KUPÁK ALAPKIÍRÁSA MAGYARORSZÁG ENDURO BAJNOKSÁGAI ÉS A MAMS ENDURO KUPÁK ALAPKIÍRÁSA 2016 Készítette: A MAMS Enduro SZT Jóváhagyta: A MAMS Elnökség Kiadja: A MAMS Titkárság További szakági információk: www.mams.hu I. A

Részletesebben

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója

ALFA ROMEO. Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok. 156 S2000 ex. WTCC. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba négyszeres Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 ex. WTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautója Gáspár Csaba Autóversenyző 2013 www.gasparmotorsport.hu Tisztelt támogatóink

Részletesebben

SPECIÁLIS INFORMÁCIÓK

SPECIÁLIS INFORMÁCIÓK 31. MÁTRAI AUTÓS HEGYIVERSENY 2. SSI SCHÄFER Kupa Parádsasvár, 2007. június 29 július 1. SPECIÁLIS INFORMÁCIÓK A VERSENY NEVE: 31. MÁTRAI AUTÓS HEGYIVERSENY A 2.SSI SCHÄFER KUPÁÉRT helyszín: Parádsasvár,

Részletesebben

S Z A B Á L Y Z A T 2016 VERSENYÉVADHOZ F1RFT 2015 FORMULA 1 GÉPOSZTÁLY

S Z A B Á L Y Z A T 2016 VERSENYÉVADHOZ F1RFT 2015 FORMULA 1 GÉPOSZTÁLY S Z A B Á L Y Z A T 2016 VERSENYÉVADHOZ F1RFT 2015 FORMULA 1 GÉPOSZTÁLY I. VERSENY KIÍRÁS Az F1RFT ezennel közzéteszi az F1RFT Liga bajnokságának (a továbbiakban: Bajnokság) kiírását a Formula 1 autósport

Részletesebben

FRC Raceroom WTCC 2015

FRC Raceroom WTCC 2015 FRC Raceroom WTCC 2015 Slovakiaring 2016.10.16 Kis Gábor Karimo: Helokaa Gabi! Túl vagyunk a Raceroom bajnokság 2. fordulóján. Nem alakult valami jól a hétvégéd. De kezdjük az elején. Új bajnokág, új játék.

Részletesebben

FRC TOURING MASTERS. Hungaroring Bajnokság 3 helyezettje!

FRC TOURING MASTERS. Hungaroring Bajnokság 3 helyezettje! FRC TOURING MASTERS Hungaroring 2016.06.19 Bajnokság 3 helyezettje! Gombár Gábor Karimo: Helokaa Gabi! Utolsó futam, hazai pálya. Nagy riválisod Dániel Gábor nem volt most jelen sajnos. Viszont Góth Viktor

Részletesebben

Telefonica Spanyol Nagydíj

Telefonica Spanyol Nagydíj Telefonica Spanyol Nagydíj 2009. május 7 9 Spanyolország Spanyolország, hivatalosan Spanyol Királyság független állam Dél-Európában, illetve Északés Nyugat-Afrikában (a hozzá tartozó Ceuta és Melilla autonóm

Részletesebben

Alba Ring Székesfehérvár kupa 2015

Alba Ring Székesfehérvár kupa 2015 Alba Ring Székesfehérvár kupa 2015 Helyszín: Alba Ring autómodell pálya 8000 Székesfehérvár Kiskút útja 8. GPS koordináta: 47.210706, 18.416212 www.facebook.com/albaring www.albaring.com Tájékoztató: Székesfehérváron

Részletesebben

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata

RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata RC Off-Road Autómodellező Egyesület RCOR kupa terepversenyek szabályzata 2013 KATEGÓRIÁK: 1/8 BUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 TRUGGY ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/10 SCT ELEKTROMOS KATEGÓRIA 1/8 BUGGY ROBBANÓS

Részletesebben

MAGYAR SQ KUPA VERSENYSZABÁLYZAT. / 2013. január 1.-től /

MAGYAR SQ KUPA VERSENYSZABÁLYZAT. / 2013. január 1.-től / MAGYAR SQ KUPA VERSENYSZABÁLYZAT / 2013. január 1.-től / A részvétel feltételei: A Magyar SQ Kupa versenyén, magyar és külföldi állampolgár egyaránt indulhat. A versenyeken követelmény az autóban egy alap

Részletesebben

V. Dunlop - Trophy Amatőr Meghívásos Versenysorozat Sport szabályok

V. Dunlop - Trophy Amatőr Meghívásos Versenysorozat Sport szabályok V. Dunlop - Trophy Amatőr Meghívásos Versenysorozat Sport szabályok 2008 Készítette: Zettner Tamás 2007. december 1 1. Általános Az alábbi szabályzások a MAMS Sport Kódexben foglaltakkal együttesen határozzák

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. BAKONYSZENTLÁSZLÓ SZLALOM 2014. május 03. A verseny hivatalos honlapja: www.bakonyrally.hu

VERSENYKIÍRÁS. BAKONYSZENTLÁSZLÓ SZLALOM 2014. május 03. A verseny hivatalos honlapja: www.bakonyrally.hu VERSENYKIÍRÁS BAKONYSZENTLÁSZLÓ SZLALOM 2014. május 03. A verseny hivatalos honlapja: www.bakonyrally.hu 2 Amatőr Szlalom verseny A verseny megnevezése: Bakonyszentlászló Szlalom A verseny szervezője:

Részletesebben

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói

ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC. Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok. A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói Versenyző: Gáspár Csaba Háromszoros Autós Gyorsasági bajnok ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC 147 S2000 BTCC A Gáspár - Pack Kft. Gyorsasági versenyautói ALFA ROMEO 156 S2000 WTCC ALFA ROMEO 147 S2000 BTCC 2012

Részletesebben

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga

A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga A Sport XXI. Terem Atlétikai Verseny gyakorlatanyaga T1 / 1. Sprint váltó 1 1. A meghatározott létszámú csapat (8fő) egy 3m x 0,8m alapterületű területen áll fel a futás 2. A gyermekek tetszőleges sorrendben

Részletesebben