Tartalmi beszámoló 2013-as év (nyersanyag)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tartalmi beszámoló 2013-as év (nyersanyag)"

Átírás

1 Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Tartalmi beszámoló 2013-as év (nyersanyag) 1. NYILVÁNOS ÖSSZEJÖVETELEK 1.1. Közgyűlések Az évi rendes közgyűlésünk március 9-én volt, Budapesten, a TIT Stúdióban. A közgyűlés elfogadta az előző évi beszámolót és az adott évre szóló munkatervet. Átadtuk a Puli-díjakat: Klein Ibolyának, Nemcsics Annának és Szász Évának fekete, Kun Lászlónénak és Hársas Oszkárnénak fehér Puli-díjat. Egyesületünk tisztújító közgyűlését szeptember 22-én tartottuk. Leköszöntek az Elnökség, a Választmány és a FB tagjai, majd a Jelölő Bizottság ismertette az új jelölteket. A szavazás alapján az új vezetőségbe kerülő tagjaink: a) Elnökség: Saly Erika, Halácsy Ágnes, Mondok Zsuzsa, Neumayer Éva dr., Schróth Ágnes dr., Újszászi Györgyi, Vásárhelyi Tamás dr. b) Választmány: Albert Judit dr., Bárd Edit, Reitli (Bartha) Cecília, Benya László dr., Darvas Katalin, Bátyi Földesi Dóra, Hársas Oszkárné, Jantnerné Oláh Ilona, Kecskés Ferenc, Klein Ibolya, Kun Margit, Tóth György, Varga Attila dr., Victor András dr., Wintsche-Mikesch Viktor c) FB: Bakonyi Gábor dr., Hegedűs Andrea, Tóthné Timár-Geng Csilla Köszönetet mondtunk minden Elnökségi, Választmányi, FB-tagunknak, akik az előző 3 évben segítették egyesületünket, de a következő ciklusban szerepet nem vállaltak: Marsi Mónikának, Laskovics Katalinnak, Adorján Ritának, Benkőné Di Giovanni Ritának, Jánvári Bálintnak, Németh Ibolyának, Szilágyi Ákosnak, Vásárhelyi Juditnak, Könczey Rékának, Berényiné Parti Krisztinának, Kelen Gábornak. Aranygyapjas szakértőnek kértük fel azokat, akik sok szavazatot kaptak ugyan, de tisztséget nem vállaltak elfoglaltságaik miatt, szakértői szerepet viszont örömmel vállaltak Elnökségi ülések (Ld. Elnökségi beszámoló.) 1.3. Választmányi ülések (Ld. Választmányi beszámoló.) 1.4. Forrásteremtési műhely Egynapos forrásteremtési összejövetelt tartottunk. Ennek oka leginkább a tavaszra kialakult forráshiány, válságos egyesületi helyzet volt. Az Inspiráció szervezet munkatársainak segítségével kerestünk megoldásokat, állítottuk össze a pénzügyi válság kezelésének tervét közel 20-an. Az összejövetelt követően a hatékony, gyors eredményt hozó feladatok közül többet sikerrel valósítottunk meg (pl. nagy árengedménnyel egyesületi kiadványok árusítása). Tréner: Vágvölgyi Gusztáv (Pablo) Résztvevők: Kelen Gábor, Újszászi Györgyi, Halácsy Ágnes, Mondok Zsuzsa, Saly Erika, Könczey Réka, Victor András, Darvas Kata, Diós Etelka, Bárd Edit, Albert Judit, Reitli (Bartha) Cecília Országos Szakmai Találkozó Az Országos Szakmai Találkozónkat szeptember között Kecskeméten tartottuk meg. Házigazdánk Klein Ibolya választmányi tagunk volt, a helyi szervezést, programvezetést segítette Molnár Lászlóné. A program a Helyi a nyerő helyiben az erő téma köré épült, amelyet a Zöld Forrás is támogatott. Rv.: 30 fő. 2. HELYI CSOPORTOK PROGRAMJAI 2.1. Baranya megyei Csoport Vezetője: Adorján Rita Április-május Mecseki Zöldút Németh Ibolya Bia vezetésével tavaly kezdődtek és idén is folytatódtak a Mecseki Zöldút közösségfejlesztő tréningjei. Míg tavaly a Nyugat-Mecsek, idén a Kelet-Mecsek területén, annak kis és nagyobb településein voltak a tavasszal közösségfejlesztő tréningek, túrák és környezeti nevelési programok. Az eddigi résztvevők megalapították a Mecseki Zöld Út Egyesületet. Céljuk, hogy mind a pécsiek, mind a messzebb lakók is ismerjék meg ezeket a településeket és kincseiket. Azt is fontosnak tartják, hogy e kis települések jó szomszéd módjára legyenek kapcsolatban egymással, és tudassák a hozzájuk érkező, pihenni és szabadidejüket felfedezésekkel tölteni vágyó turistákkal, hogy vendégváróak és vendégszeretők. Ebben az évben a Nyugat-Mecsekben is több környezeti nevelési programot szerveztek, mint például a kővágótöttösi Egészségnap, ahol a helyi közösség tagja az egészséges táplálkozásról és a mindennapi környezetvédelemről kaptak számos praktikus, gyakorlatban jól használható ismeretet és ötletet.

2 Szintén Bia a mozgatórugója annak a kezdeményezésnek, hogy Pécsen a Civil Közösségek Házában megkezdje működését a városban és tágabb környezetében környezeti neveléssel foglalkozó szervezetek, magánszemélyek részvételével a Civil Környezeti Nevelési Klub. Május 11. A Dél-Dunántúli Régió Erdészeti Erdei Iskoláinak Nyílt Napja Ebben az évben immár hatodszor került megrendezésre a Dél-Dunántúli Régió Erdészeti Erdei Iskoláinak Nyílt Napja, amelynek 2013-ban házigazdája a Mocz és Társa Magánerdészet Somogyszobi Erdészeti Erdei Iskola és Oktatóközpont volt. A résztvevők az egyes bemutató helyeken, gyönyörű erdei környezetben ismerhették meg a dél-dunántúli régió erdészeti erdei iskoláit, tanösvényeit, a minden napos oktatásra épülő erdőpedagógiai, környezetvédelmi és szabadidős program kínálatokat és a nyári táborozási lehetőségeket. Az erdei iskolák bemutatkozása mellett a résztvevők elé tárult Belső-Somogy növény-, valamint állatvilága, erdő- és vadgazdálkodása és kultúrtörténeti értékei. Erről a programról a baranyai csoport tagjai külön értesítést kaptak. Szeptember 30. október 6. - Erdők Hete program Idén szeptember 30. és október 6 között került megrendezésre a XVII. Erdők Hete, melyre a Mecsekerdő Zrt. munkatársai nagy szeretettel és számos programmal várták a megye óvódásait, általános iskolás diákjait, pedagógusait, a családokat és a turistákat. Az idei év témája az erdő közjóléti szerepe volt. Az erdészet fontosnak tartja, hogy gazdasági feladatai mellett közjóléti szerep vállalásáról, valamint az ezen a területen elért eredményeiről is tájékoztassa a térség lakóit. Szeptember 30. és október 4. között a "Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!" című terepi programon vehettek részt óvodások, általános iskolás diákok, óvópedagógusok, tanárok és szülők egyaránt, melynek célja a hazánk területének egyötödét borító erdőállomány páratlan gazdagságának, közjóléti és a nemzeti vagyonban betöltött szerepének bemutatása volt. Október 5-én Árpádtetőre a Mókus Suliba vártuk a családokat, ahol erdőismereti versenyen mérhették össze tudásukat az érdeklődők. Október 6-án a Baranya Megyei Természetbarát Szövetséggel közösen szervezett nyílt túrára vártuk a kirándulókat, turistákat, ahol a sás-völgyben megvalósult közjóléti beruházásokat 3 túraútvonal felfestése, erdei tornapálya és tanösvény kialakítása, az Erdő Háza ökoházzá történő átalakítása - ismerhették meg az érdeklődők. Az Erdők Hete programjain 400-an vettek részt. Nagy örömünkre több környezeti nevelő társunk is részt vett programjainkon. A programról a baranyai csoport tagjai külön értesítést kaptak. November Zöldkarácsony 2013-ban is megrendeztük a már hagyományos karácsonyváró kézműves napunkat. A programot családoknak hirdettük meg, hogy a szülők a gyerekekkel együtt készüljenek a szeretet ünnepére és saját kezűleg készítsenek apró ajándékokat. Ajtókopogtatókat, adventi koszorúkat, fonalgrafikával hímzett ajándékdobozokat és csuhéból, papírból, szalmából készült karácsonyfadíszeket alkottak a lelkes résztvevők. Az ügyesebbek gyertyát mártottak, amelyhez gyertyatartót is hajtogattak. A résztvevőket teával, szörppel vajas és lekváros kenyérrel vendégeltük meg. A nagysikerű rendezvényen 95 fő vett részt. A helyi csoport tagjait folyamatosan értesítjük az erdészet, a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség, a Természettudományi Múzeum és más civil szervezetek által szervezett környezeti nevelési programokról, továbbképzésekről, fórumokról, kiállításokról Debreceni Szellőrózsák Vezetője: Csapóné Tábori Hajnalka Január.10. Az éves Munkaterv elkészítése az oktatóközpontban és madáretetés. Február 23. Farsangi vigadalom a Százszorszép Óvodában. A nagy csoportosokat betanította Mudri Sándorné óvodapedagógus. Utána beszélgetés a népszokások közösség teremtőerejéről. Mudri Marika Nyíracsádon nőtt fel, ahol akkor még élő volt a betlehemezés szokása és (görög katolikusok lévén) más egyéb népszokások is. Március 15. Séta a Debreceni Hősök Temetőjében, a 48-ás honvéd sírok megkoszorúzása. Április 2-7. Az Oktatóközpont átadása. Kis szoba maradt a helyi csoport számára, telefon és internet nélkül. Április 14. Családi túra az Odvas keltike tanösvényen, debreceni óvodások és szüleik közös kirándulásra, 12 család. Május 11. Nagy csoportos óvodások versmondó versenye. A rendezvénynek a Százszorszép Óvoda adott helyet. (Zsűri: dr.rácz Julianna osztályvezető Önkormányzat, Ordasi Jánosné ny.óvoda vez.,cs. tábori Hajnalka, P.Dienes Andrea óvodavezető, 12 óvodából 38 óvodás. Jutalom a Nagyerdő madarai, saját kiadványunk.) Június 15. Családi kirándulás a keleti főcsatorna balmazújvárosi területére. A bukógát megtekintése, csónakázás, és beszélgetés arról, hogy "Hogyan tovább?!" Június 22. Autóbuszos kirándulás Hortobágy Halastóra, és a Látogató Központ megtekintése, résztvevők a Százszorszép Óvoda gyermekei. Október 13. Őszi kirándulás a Széchenyi kertbe, vendéglátónk Nagy Lászlónié óvodavezető. (Bajcsy Zsilinszky Óvoda.) Módszertani beszélgetés a Szellőrőzsás óvodákban megtartott szüreti mulatságokról, és megemlékezés a Nagyerdő napjáról. A csoport döntése a további működésről: a megmaradt szoba foglalkozásra,vetítésre alkalmatlan. Ezen túl egy-egy óvoda ad helyszínt a foglalkozásoknak, amit évre a felújított DEOEC Óvoda vezetője ajánlott fel. Ezen túl

3 azonban nem tud a tagság tagdíjat fizetni a MKNE felé, mert a tagok által befizetett teljes összegre szükségünk lesz: a szavalóverseny díjaira, a kirándulások buszköltségeire, a belépődíjakra stb. November 12. Márton napi vigaszság a Százszorszép Óvodában. Az év végi népszokásokat a nagy csoportos óvodások mutatták be: Mártonozás, Lucázás, a tűz őrzése, lucaszék készítése, tojózás, időjóslás stb. Betanította Mudri Sándorné. December 10. Közös madáretetés és Ökokarácsony: karácsonyi díszek készítése és mézes puszedli készítése a Százszorszép Óvodában. Eredmény: 2013-ban közel 1500 gyerekkel foglalkoztunk. A szám azért ilyen szép, mert ősztől minden foglalkozást ingyen tartottunk. Természetesen, mint Szellőrózsák együtt maradunk, de lassan átadjuk a stafétát a fiataloknak Hódmezővásárhely: Zöld Kapocs Kapcsolattartó neve: Walterné Böngyik Terézia Fő programok: Zöld Vásárhely program (levelezőverseny, tehetségkutató program) Szelektív hulladékgyűjtés - Ökomanó program Környezeti Információs Központtal együttműködve tehetséggondozó program óvodás kortól Erdei iskola szervezése Mártélyon Terepi foglalkozások: a) Téglagyári tanösvény túra iskolásoknak, természetbarátoknak, családoknak. Egy információs füzetet készített a Zöld Kapocs Oktatóközpont nevelőtestülete és a város több környezeti nevelője a 11 állomásból álló tanösvényre. A tanösvény állomásait szeretnénk rendbe tenni, felújítani a kilátót és a játszóteret, új kemencéket és esőbeállókat építeni. A munkálatok decemberben pályázati forrásból elkezdődtek, az intézmény folyamatosan egyezet a kivitelezővel, terveink megvalósítása jó úton halad. b) Mártélyi Kaland Oktatóprogram Az oktatóprogram írói 8 komplex oktatási részt dolgoztak ki (óvodai, alsós, ill. felsős: kémia, fizika, biológia, rajz-néprajz, magyar, földrajz és angol), 32 foglalkozás tervvel. A munkalapok segítik a gyerekeket lakóhelyük és környezetük megismerésében. c) Jeles napi ünnepségek, évfordulók, megemlékezések: Autómentes világnap a kubikokban, Tisza élővilágának emléknapja Mártélyon, Víz világnapja, Föld napja - kubikok természeti értékeinek felfedezése, Madarak és Fák napja, Elsivatagosodás elleni világnap, Környezetvédelmi világnap - óriás társasjáték összeállítása. d) Ökomanó az óvodában e) Tanösvényprogram - oktatóprogram 7 része az oktatás valamennyi művéltségi területét magába foglalja, a helyi értékek bemutatásán, megismerésén túl, a helyi környezet és természetvédelmi kompetenciák kialakítása a cél. f) Időutazás a kubikoknál - családi hétvége, melyen történelmi korokban utazunk. Az újkőkor ház történelmi körülményeinek, múlt és jelen emberének életkörülményei, harca a természeti erőkkel. g) Madárpark téli látogatása, madáretető túrák szervezése. h) Víz világnapja alkalmából a Kubiknál (ahol erősen szikes a talaj) szappanfőzés - környezetbarát háztartás címmel hirdetjük rendezvényeinket a Kémia Munkaközösséggel. Eredmények: A Zöld Kapocs Oktatóközpont minden évben olyan programokat hirdet meg, amely több réteget elér, óvodától a középiskoláig vonja be a résztvevőket. Sikerei abban rejlenek, hogy mellette állnak nemcsak a város oktatási intézményei, hanem a városvezetés is. A média folyamatos érdeklődéssel figyeli munkánkat, rendszeres tudósítást ad a Zöld Magazin műsorában. Az elmúlt évben 400 diák vett részt levelező versenyen, 200 fő fotópályázaton. Elkészült a város Zöld Pont térképe, amelyet kerékpáros túrával, sétákkal járunk körbe. Szakmai munkánk eredményét mutatja a 6. éve elindított ökoosztályok népszerűsége és a diákok szülők lelkes munkája. Ökoiskolaként a környék lakosainak komposztálási és biokertészeti ismeretekben nyújtunk segítséget a diákok segítségével Zala megyei csoport Vezetője: Benedek Miklós Nem érkezett beszámoló. 3. SZAKMAI CSOPORTOK PROGRAMJAI 3.1. Múzeumi csoport 2013-ban a csoport nem működött Vegy-Tan csoport 2013-ban a csoport nem működött ZölDÖK ifjúsági csoport Elnök: Nemes Gergő Elnökh.: Tranger Tamara Elnökh.: Takács Viki

4 Titkár: Moravecz Martina Patronáló tanár: Kurucz Krisztina (Budai Nagy Antal Gimnázium) Mentor: Darvas Kata A ZölDÖK az egyesület ifjúsági csoportjaként a Művészetek Völgyében a Zöld Zugoly 10 napos programjában szervezőként vett részt. Rendszeresen önkénteskedtek más egyesületi programokon is (díjátadók, tanártovábbképzések stb.) 2013-ban a Zöld OT-én képviselték az egyesületet az ifjúsági szekcióban, az NCTA segítségével14 iskolát vontak be a ZölDÖK Hálózatba. Többen beléptek az egyesületbe. Egy korábbi zöldökös diák bekerült a FB-ba. 4. SZAKMAI TEVÉKENYSÉGEK: PROJEKTEK, PROGRAMOK 4.1. Saját hazai projektek, programok A) 2013-ban megvalósított, befejeződött Művészetek Völgye Taliándörögd (XXIII.), Zöld Zugoly A projektet támogatta: Taliándörögd Önkormányzat, BNAG Jövő Nemzedéke Alapítványa, Magyar Madártani Egyesület Időtartam: júl.26-tól aug.4-ig PV: Darvas Katalin Csapattagok: Klein Ibolya, Németh Mária, Victor András, Vásárhelyi Tamás, Kelen Gábor, Hortobágyi Júlia, Grossmann Erika, 25 diák-önkéntes (Budai Nagy Antal Gimnázium, Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, Naumann János Számítástechnikai Szakközépiskola, Waldorf/Törökbálint.) Résztvevők: kb fő Cél: A fesztivál látogatóinak, a falu lakóinak és saját tagjainknak a szemléletformálása, megújuló energia egyszerű használatának demonstrálása napkollektoros gyümölcsaszaló építésével. A program: természetismereti játékok, séták, előadások, kézműves foglalkozások és fotókiállítás ban ötödik alkalommal voltunk jelen Taliándörögdön, a Művelődési Házban. A fesztivál tíz napja alatt 120 ezer látogató fordult meg Kapolcson, Taliándörögdön és a környező falvakban fellépővel, 500 programmal, 30 helyszínen zajlottak az események. Ezen helyszínek egyike volt a Zöld Zugoly. Az előkészítő munka után a csapat rutinosan megszervezte és lebonyolította a fesztiválon a Zöld Zugoly programját. Eredmény: A gyümölcsaszalót a helyi óvoda kapta meg ajándékba. A fiatalok számára csapatépítési és tanulási lehetőség. A projekt szakmai elismertséget és ismertséget szerzett az egyesületnek. B) Futó projektek ZölDÖK Hálózat építése Támogató: NCTA Időtartam: szeptember április vége PV: Darvas Kata Csapattagok: Wintsche-Mikesch Viktor, Victor András, Németh Mária, Kelen Gábor (szakértők), Tóth György (asszisztens), Pólyi Zsuzsa (pénzügyes) Résztvevők: diákok, pedagógusok Célcsoport: iskolák ZölDÖK-ei Cél: ZölDÖK Hálózat építése 14 iskola bevonásával a es tanévben. Történések: ZölDÖK tábor Csobánkán (okt. 5-6.), tanári tréning (okt. 18.). Eredmény: A felhívásra 25 iskola jelentkezett, de csak 14 iskolát tudtunk befogadni a pályázati forrásból. A jelentkezett iskolák tanárainak egy egynapos képzést tartottunk októberben, a diákoknak ősszel egy háromnapos tábort Csobánkán. A kapcsolattartás lev-listákon történik (diák, tanár), a bemutatkozások, események blogon találhatóak Otthon az erdőben Támogató: IKEA Lakberendezési Kft szeptember augusztus 31. (a beszámoló lezárása október eleje, a projekt a harmadik évaddal párhuzamosan zajlott szeptembertől) PV: Halácsy Ágnes Csapattagok 2013-ban: Berényiné Parti Kriszta, Darvas Kata, Kecskés Ferenc, Kelen Gábor, Kun Lászlóné, Nemcsics Anna, Saly Erika, Schenkerik Zsuzsa, Szász Éva, Szekeres Tamás, Tóth György, Valenta Ferencné, Vásárhelyi Tamás, Victor András Külsők: Biró Marianna (MTA ÖBKI), Kecskés András (Budai Középiskola), Kovács Péter (informatikus) Résztvevők: Márciusi módszertani börzén kb. 40 tagunk, és a képzők/előadók: Kaliba Mihály, Kun Margit, Halbritter András és Lampert Bálint, Széger Katalin, Vásárhelyi Tamás, Victor András. A június 7-én megtartott biodiverzitás módszertani börzén kb. 25 egyesületi tag illetve a nyertes iskolákból pedagógusok és diákok, plusz az előadók: Vásárhelyi Tamás, Schenkerik Zsuzsa, Darvas Kata. Az augusztus 29-én megtartott felkészítő képzésen 29 résztvevő és a képzők: Saly Erika, Victor András, Kelen Gábor, Vásárhelyi Tamás, Kecskés Ferenc, Halácsy Ágnes, az október 18-án megtartott haladó képzésen 14 fő, plusz a képzők: Lippai Edit, Kelen Gábor, Saly Erika, Halácsy Ágnes.

5 A pályázatra as évben 38, a es tanévben 34 iskola jelentkezett ban 26 iskolát támogattunk (közel 3650 elért tanulóval), a es évben 16 iskola 2800 érintett diákját támogattuk. Cél: Az erdő témáján keresztül módszertani segítséget nyújtani környezeti nevelőknek, és elérni, hogy a diákok minél több időt tölthessenek természeti környezetben, fedezhessék fel közeli és távolabbi környezetüket, ismerjék fel a természet változatosságát, komplexitását, a természeti környezet megóvásának szükségességét. Történések: 1. Március 9. erdő-módszertani börze 2. Március- május: iskolalátogatások, terepi foglalkozás tartása, részben mentorálás (10 helyszínen). 3. Tárgyalások az IKEA-val a folytatásról. 4. Június 9. biodiverzitás börze 5. Beszámolók leadása, tartalmi beszámolók összesítése, értékelése. 6. Augusztus 29. új pályázat kiírása, felkészítő, terepi módszertani képzés. 7. Október 18 haladó képzés 8. A beérkezett anyagok értékelése (zsűri tagjai: Berényiné Parti Krisztina, Halácsy Ágnes, Saly Erika, Valenta Ferencné). 9. A nyomhatározó fejlesztése elindult (Kovács Péter, Kecskés Feri, Kelen Gábor, Nemcsics Anna, Vásárhelyi Tamás) 10. A természetesség mérő on-line felületének fejlesztése elindult (előbb Harangozó Edit, majd Szekeres Tamás bevonásával. A csapat többi tagja: Biró Mariann, Kecskés András és Kecskés Ferenc). 11. Szerződéskötés az iskolákkal (Szász Éva és az iroda közreműködésével). 12. Az eszközcsomaghoz 1000 db természetesség mérőt nyomtattunk és elkezdődtek a beszerzések. Eredmények: A 2013-as évben már több gyakorlati támogatást tudtunk nyújtani az iskoláknak. Képzéseket és módszertani börzét tartottunk nem csak a projektben résztvevő pedagógusok részére, melyeken az egyesület tagságából is sokan részt vettek foglalkozásvezetőként vagy előadóként. Egymástól tanulva friss ötletekkel, új módszerekkel, gazdagodtunk. Tárgyalásokat folytattunk (Kelen Gábor, Halácsy Ágnes) az IKEA újonnan kinevezett képviselőivel, új szerződést kötöttünk a es évre. Szeptemberben a 3. pályázatot tudtuk kiírni, de már csak 16 iskola támogatására, hiszen a támogatási összeg jelentősen csökkent. Elkezdtük a természetesség mérő online adatgyűjtő felületének, illetve egy letölthető nyomhatározónak a fejlesztését is. A projekt honlapja kicsit átalakult, szervezettebb lett. Új módszertani képzés alapjainak lerakása, sok egyesületi tag, fiatal megszólítása, bevonása (önkéntes vagy fizetett formában. Több iskolát sikerült meglátogatni, s ezzel támogatni Helyi a nyerő, helyiben az erő szemléletformáló programsorozat a fenntartható életre nevelés jegyében Támogató: Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás Időtartam: júliustól (2014. szeptemberig) PV: Devescovi Balázs Csapattagok (decemberig): Darvas Katalin/Madárkarácsony, Timár-Geng Csilla, Adorján Rita/Ökokarácsony, Klein Ibolya/OT, Victor András/Újbuda természeti értékei, Devescovi Balázs/Ökoest Résztvevők: diákok, családok, környezeti nevelők, kb. 500 fő. Cél: A helyi értékek, sajátosságok megismerése, a helyi fenntarthatóság fontosságához útmutató, mintaadás. Történések: 1. A programsorozat első eleme a szokásos őszi Országos Találkozó volt, amit ezúttal Kecskeméten tartottunk szeptember 20. és 22. között. 2. Decemberben két Ökokarácsonyt (Pécs, Budapest) tartottunk. A budapesti helyszínen az iskolában dolgozó tagjainkon túl az elnökség több tagja, az iroda pénzügyi munkatársa és a ZölDÖK diákjai is vezettek foglalkozásokat. 3. A ZölDÖK Madárkarácsonyt (Budapest) szervezett dec. 20-án. 4. Újbuda természeti értékei (séta) és Ökoest-beszélgetések előkészítése, szervezése. A programok 2014 februárjában kezdődnek. Eredmény: Sok résztvevő, többféle korosztály együtt tanulására lehetőség Rogers Akadémia Támogató: Rogers Alapítvány Időtartam: augusztustól- PV: Csizmazia Katalin Csapattagok: Kosztyál Kata, Suhajda Virág, Turóczi Levente, Tóth György, Victor András. Résztvevők: 10 középiskolás diák Cél: A diákok egyéni tanulásának, személyiség-kibontakoztatásának támogatása. Fenntarthatóságra nevelés. Történések: Egyeztető megbeszélések, belső térrendezés funkciók szerint, foglalkozások tartása. Eredmény: Barátságos tér, jó tervek, együttműködési szándék, egymástól való tanulás Natura 2000 szakmai anyag lektorálása Támogató: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Időtartam: július - szeptember

6 PV: Victor András Csapattagok: Albert Judit, Devescovi Balázs, Halbritter András, Jantnerné Oláh Ilona, Menráth Réka, Németh Mária, Schróth Ágnes Cél: Az OFI SH4 Ökoiskola forrásközpont projekt Natura 2000 szakmai anyagának lektorálása. Eredmény: 20 ív kézirat lektorálását végeztük el Szakmai együttműködés mások hazai projektjeiben, programjaiban A) 2013-ban megvalósított, befejeződött Újbudai Föld napján (ápr. 22.) Victor András, Vásárhelyi Tamás, Szász Éva foglalkozásokat vezetett Föld napja a Városligetben. Foglalkozásokat tartott: Halácsy Ágnes, Újszászi Györgyi, Devescovi Balázs Több napon át foglalkozásokat vezettünk az Állatkert Föld napi rendezvényén: Tóth György, Sólyom Barbara, Halácsy Ágnes, Hársas Éva, Saly Erika és 12 fő önkéntes Föld napi foglalkozások tartása a Pál-völgyi cseppkőbarlangnál: Halácsy Ágnes, Szikoráné Tóth Anna, Devescovi Balázs és 4 önkéntes Egész napos foglalkozást tartottunk a Gyerekszigeten. Képviselőink: Albert Judit, Reitli (Bartha) Cecília, Újszászi Györgyi, Saly Erika Budaörsi Ökosodj-nap szervezése, előkészítése, majd megvalósítása a kb. 300 fős Mindszenty József Katolikus Általános Iskolában, a tantestület bevonásával. Tervezés: Victor András, Saly Erika, Halácsy Ágnes. Megvalósítás: Victor András, Saly Erika, Halácsy Ágnes, Vásárhelyi Tamás, Vásárhelyi Judit, Szentendrey Géza, Darvas Kata, Treiber Zsuzsa, Tóth György, Újszászi Györgyi, Kelen Gábor, Hársas Éva, Bajusz Tamás. B) Futó projektek (Az együttműködések lezárultak.) 4.3. Saját nemzetközi projektek, programok A) 2013-ban megvalósított, befejeződött (Nem zártunk le egy projektet sem.) B) Futó projektek Real World Learning Network (RWL) PV: Széger Katalin/Suhajda Virág Csapattagok: Február: Mondok Zsuzsa, Szandi-Varga Péter, Széger Katalin, Leskó Gabriella, Suhajda Virág (augusztustól decemberig, mint pv és mint WG1 tag Péter helyett/mellett novembertől), Tóth György (WG2 tag Péter helyett/mellett novembertől). Háttérszakértők: Neumayer Éva, Victor András Támogató: EU Comenius Life Long Learning program Cél: Jó terepprogramok keresése Európa-szerte, és bemutatása a projekt időszaka alatt megvalósítandó találkozókon (10 szakértői találkozó). A sikeres iskolán kívüli tanulás kritériumrendszerek megismerése (német és angol példa) majd saját rendszer kidolgozása. Modell órák és esettanulmányok készítése, melyek népszerűsítik a természetről való tapasztalati tanulást. Hálózatépítés jó gyakorlatokkal rendelkező központok, oktatók részére. Három, bárki számára nyitott európai szintű szeminárium megrendezése a témában nline és nyomtatott publikációk megjelentetése. Célcsoportok: Tanárok, diákok, oktatóközpontok, tanárképző intézmények Eredmények: Kialakultak a konkrét feladatok és ütemtervek. A projektben dolgozó négy munkacsoport elkezdte a munkát, feladat- és ütemtervvel rendelkeznek. A projektcsapat személyi változások után összeállt (WG1-Varga Péter, Suhajda Virág /Péter helyett/mellett novembertől/; WG2-Varga Péter, Tóth György /Péter helyett/mellett novembertől); WG3-Mondok Zsuzsa és Leskó Gabriella; WG4-Széger Katalin). Minden munkacsoport dolgozott. Pénzügyi szempontból változás volt, hogy az önkéntes munka nem számolható el önrésznek, így a kiadásokat, az adminisztrációt újra kellett tervezni. Az önrész fedezésére forrást kellett volna bevonni ez nem történt meg. Lezajlott a WG1/3 meeting 2013.ápr Elmaradás jelentkezett a weboldal fordításában. Az interim reportot határidőre beadtuk, az egész riportot elfogadta az EU. A beszámoló írása kapcsán kidolgozásra kerültek projektelemek - pl. dissemination plan. A szlovéniai koferencián 1-1 sikeres workshopot tartott 2 tagunk (Neumayer Éva és Suhajda Virág) Szakmai együttműködés mások nemzetközi projektjeiben, programjaiban A) 2013-ban megvalósított, befejeződött -- B) Futó projektek

7 LENA: Tanulás a természetben június június PV: Újszászi Györgyi/Kelen Gábor Csapattagok: Saly Erika, Halácsy Ágnes, Benedek Miklós, Kelen Gábor, Szekeres Tamás, Tóth György, Victor András Projektgazda: UmweltBildung Wien Támogató: Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program Cél: A modern környezeti nevelés támogatása a környezet konkrét és közvetlen megélésén keresztül, azonos korú gyerekek és fiatalok közössége részére. Célcsoport: A nyugat-dunántúli környezeti nevelők, óvodai, általános és középiskolai diákok közössége, tanárok, tanárjelöltek, oktatóközpontok, civil szervezetek, MKNE. Résztvevők száma: Közvetlenül 100 pedagógus, 200 diák, közvetve hírek, információk során kb. 300 pedagógus, 500 diák. Történések: Az első projektelszámolás elkészítése, hiánypótlás során kért dokumentumok, igazolások benyújtása. Az Ökovasút és Erdő Élménye módszertani anyagok tartalmának elkészítése, kipróbálása gyermekekkel. Az elkészült módszertanok megküldése német nyelven a vezető partnernek. A környezeti nevelési stratégiával kapcsolatos kérdőíves lekérdezés lebonyolítása, a kérdőívekre adott válaszok kiértékelése, a kész elemzés átadása angol nyelven a projektvezető számára. A projektpartnerekkel szakmai találkozók szervezése, lebonyolítása, a menedzsment tervezése, a megvalósítás folyamatának elindítása. Folyamatos kapcsolattartás a projekt magyar és osztrák partnereivel. Eredmények 2013-ban: Az első szakasz elfogadott jelentése. A felmerült konfliktusok kezelése. A második projekt jelentés elkészítése. A szakmai anyagok magas színvonalon történt elkészítése, mely a projekt vezetőpartnerének elismerését is kivívta. 5. TOVÁBBKÉPZÉSEK 5.1. Általunk tartott képzések Otthon az erdőben benti képzés (kezdő) augusztus 29. Helyszín: Budapest, TIT Stúdió Szakmai vezető: Halácsy Ágnes Képzők: Victor András, Kelen Gábor, Saly Erika, Vásárhelyi Tamás, Kecskés Ferenc, Halácsy Ágnes Résztvevők: 29 fő Otthon az erdőben terepi képzés (haladó) október 18. Helyszín: Budapest, Puli kuckó és a Feneketlen tó környéke Szakmai vezető: Halácsy Ágnes Képzők: Lippai Edit, Kelen Gábor, Saly Erika, Halácsy Ágnes Résztvevők: 14 fő Iskolazöldítés (akkreditált képzés) augusztus Helyszín: ELTE Trefort Ágoston Gimnázium Szakmai vezető: Victor András Képzők: Albert Judit, Fernengel András, Németh Mária, Toró Csilla és Varga Attila. Résztvevők: 14 fő ZölDÖK Hálózat tanári tréning október 18. Helyszín: TIT Stúdió, Budapest Szakmai vezető: Darvas Kata, Wintsche-Mikesch Viktor Előadók: Victor András, Vásárhelyi Tamás Résztvevők: 20 fő 5.2. Részvételünk képzéseken Nem vettünk részt képzésen. 6. MEGJELENÉS RENDEZVÉNYEKEN 6.1. Április 23-án Vásárhelyi Tamás előadása a Biocén Klub felkérésére, Debrecenben Január 25-én Ökoiskola forrásközpont tájékoztató fórum. Rv.: Saly Erika, Halácsy Ágnes Ökoiskola Díjátadó, Victor András előadása Február 22-én Öveges József Laborpályázat záró-konferenciája a Fasori Gimnáziumban: Di Govanni Rita, Saly Erika, Victor András Március 18-án Tanyapedagógia fórumon való részvétel: Saly Erika.

8 6.6. Április 3-án Osztrák-magyar együttműködési lehetőségek című rendezvényen való részvétel, Sopronban: Újszászi Györgyi Április 5-én részvétel Győrben a Fenntarthatóság pedagógiája című konferencián: Victor András (előadás), Saly Erika (műhely) Április 11-én a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatóján való részvétel: Kelen Gábor Május 27-én a KÖVET rendezvényen az egyesület bemutatása: Halácsy Ágnes, Saly Erika ÁJBH Konferencia: Saly Erika, Neumayer Éva Július Egyesületi kiadványok árusítása a Somló Hangja fesztiválon, KN foglalkozások tartása: Albert Judit, Victor András Felnőttképzési konferencia (nov. 12.): Újszászi Györgyi. 7. TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL A KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELEM ÜGYÉBEN 7.1. A Környezet- és Természetvédelmi Szervezetek évi Országos Találkozója, képviselőink: Újszászi Györgyi, Darvas Kata és a ZölDÖK Ifjúsági csoport 7.2. Részvétel a Svájci-Magyar Civil Alap Környezeti kihívásokra adott válaszok prioritási terület Kisprojekt Elfogadó Bizottságában (KEB), képviselőnk: Vásárhelyi Judit 7.3. TÁMOP Monitoring Bizottságban részvétel, képviselőnk: Vásárhelyi Judit 8. TÁJÉKOZTATÁS, KIADVÁNYOK 8.1. Kör hírlevél Az Egyesület lapja, a Kör miként az eddigi években négy alkalommal jelent meg: februárban, májusban, szeptemberben és novemberben. Szerkesztője Hársas Éva, korrektúrázza Marsi Mónika, tördeli Szekeres Tamás. Segíti a folyamatot Saly Erika. Igyekeztünk tudósítani az egyesület életében történő eseményekről, projektekről, tervekről. Kb. 10 embernek küldjük ki papírra nyomtatva, postán a Kör-t, a többiek e-levelet kapnak az egyes számok megjelenésekor, s az abban található link segítségével tölthetik le a Kör legfrissebb számát a honlapunkról Módszerkosár A Módszerkosarat Gyalog Éva indította újra, ő szerkesztette, gyűjtötte össze a kosárba valót, a tagok által küldött módszertani anyagokat. Szekeres Tamás technikai és Victor András szakmai segítségével mind a 4 KÖR-höz megjelent. A Módszerkosár is letölthető az egyesület honlapjáról. A benne található ötletek, tapasztalatok segítséget jelentenek a pedagógusoknak, környezeti nevelőknek Honlap Honlapunk tartalmát igyekszünk aktualizálni, a hírek rovatot naprakészen tartjuk. Működik az on-line könyvesbolt, nyomon követhetők a futó projektjeink és eseményeink, letölthető minden Kör és Módszerkosár. A Képtárunk fotóanyaga jól követi a főbb eseményeket. Facebook oldalunkra több anyagot, hírt föltöltöttünk: Kiadványok Nem adtunk ki kiadványt a 2013-as évben. 9. KAPCSOLATTARTÁS HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SZERVEZETEKKEL 9.1. Hazai szervezetek Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel folyamatosan együttműködünk TIT Stúdió Egyesület pártoló tagjai vagyunk. Föld Napi rendezvényt szerveztünk a TIT Stúdióban. Az Egyesület az irodáját a TIT Stúdió épületében bérli A Magosfa Alapítvánnyal folyamatos szakmai együttműködésünk van: kiadványok kölcsönös terjesztése, képzéseken való segítségnyújtás A KultúrAktív Egyesülettel az épített környezet témakörben veszünk részt egy budafoki projektben a ZölDÖK diáljaival Rogers Akadémia projektjében szakmai segítséget nyújtunk Projektjeink keretében szakmai kapcsolatot ápolunk többek közt az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetével, a HUMUSZ Szövetséggel, a nemzeti parkokkal, a MTTM-mal, az Állatkerttel, Újbuda Önkormányzatával Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt.-vel való kapcsolatfelvétel, tárgyalás Határon túli és nemzetközi szervezetek Projektjeink keretében együttműködő partnereink voltak többek között: Umweltbildung-Wien, Field Studies Council (Anglia). 10. ÖSZTÖNDÍJAK, PÁLYÁZATOK Egyesületünk 2013-ban nem hirdetett meg pályázatot, nem osztott ki ösztöndíjat tagjai közt.

9 11. IRODA, ADMINISZTRÁCIÓ Ügyvezetőnktől, Kelen Gábortól júliustól meg kellett válnunk, mert nehéz anyagi helyzetünk nem engedte a további alkalmazását (május, június hónapban már félállásban dolgozott). Kelen Gábor ezt követően önkéntesként még néhány hónapon át vitte ügyvezetői feladatainak egy részét, s a későbbiekben tanácsadói szerepet töltött be egyesületünk életében. Egyik irodai munkatársunkat, Tóth Györgyöt már csak fél állásban tudtuk foglalkoztatni 2013 áprilisától. A nyári időszakban ő és Szekeres Tamás is elment egy-egy hónap fizetés nélküli szabadságra, hogy kiadásainkat csökkentsük. Ahhoz azonban, hogy megélhetését Tóth György biztosítani tudja, máshol is vállalt állást, így a továbbiakban megosztott munkaidőben végezte egyesületi teendőit. Az operatív feladatokat a második félévben megcsappant irodai kapacitás miatt az ügyvezető távozását követően egyre nagyobb arányban visszavette az elnökség. A visszalépés komoly energia és időbefektetéssel járt az elnökségi tagok számára. Az újabb helyzet megoldása, a változás megint átmeneti időszakot képezett. A talpra álláshoz az irodai alkalmazottak, az elnökség, az aktív, önkéntes tagok közös megoldáskeresésére volt szükség. A pénzszűke, a félállásban dolgozó munkatársak, az ügyvezető távozása komoly kihívást jelentett. Az átmeneti káoszban próbáltunk önkéntesek segítségével úrrá lenni a helyzeten. Beláttuk, hogy szükséges az elnökség operatív munkavégzése, egy pénzügyi munkatárs alkalmazása, s a megszorító intézkedések (pl. társulás az irodában). Jelenleg Pólyiné Jekli Zsuzsanna (pénzügyi vezető), Tóth György (asszisztens) és Szekeres Tamás (munkatárs) végzik az irodai háttérmunkát.

MAGYAR KÖRNYEZETI NEVELÉSI EGYESÜLET

MAGYAR KÖRNYEZETI NEVELÉSI EGYESÜLET MAGYAR KÖRNYEZETI NEVELÉSI EGYESÜLET Mit kínálunk az ökoiskoláknak? Budapest, 2014. jan. 25. Történetünk mérföldkövei Alapítás éve: 1992 Kiemelkedően közhasznúvá nyilvánítás: 1998 Környezetünkért díj:

Részletesebben

Elnökségi beszámoló, 2011

Elnökségi beszámoló, 2011 Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Elnökségi beszámoló, 2011 I. Elnökség, mint testület elnökség munkája Ülések: jan. 7., febr. 4., márc. 4., ápr. 1., máj. 6., jún. 30., aug.4., szept. 2., okt. 7., nov.

Részletesebben

Beszámoló a MKNE 2004. évi munkájáról

Beszámoló a MKNE 2004. évi munkájáról Beszámoló a MKNE 2004. évi munkájáról A 2004. év egy hároméves ciklus záró éve volt. Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy megfeleltünk az alapszabályunkban megfogalmazott célunknak: több módon is segítettük

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Öko Munkacsoport Koordinátor Kovácsné Lébényi

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019

ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 ÖKO munkacsoport vezetője: Paulcsikné Budás Gabriella Természettudományi munkaközösség II. vezetője:

Részletesebben

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018. Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember

Részletesebben

SH/4/5. Az Ökoiskola Program kiszélesítése három esztendő eredményei. Könczey Réka, Halácsy Ágnes április 30, projekt OT

SH/4/5. Az Ökoiskola Program kiszélesítése három esztendő eredményei. Könczey Réka, Halácsy Ágnes április 30, projekt OT SH/4/5 Az Ökoiskola Program kiszélesítése három esztendő eredményei Könczey Réka, Halácsy Ágnes 2016. április 30, projekt OT SH/4 KÖRNYEZETI KEZDEMÉNYEZÉSEK, BIODIVERZITÁS ÉS TERMÉSZETVÉDELEM Forrásközpont-hálózat

Részletesebben

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve

A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve A Cecei Általános Iskola ÖKO munkacsoportjának munkaterve 2011/12. A Cecei Általános Iskola ÖKO munkaterve a 2011/12. tanévre Hónap Megfogalmazott célok Kapcsolódási pontok Szeptember 1. Öko csoport megalakítása

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

Tartalmi beszámoló 2012-es év (nyersanyag)

Tartalmi beszámoló 2012-es év (nyersanyag) Magyar Környezeti Nevelési Egyesület Tartalmi beszámoló 2012-es év (nyersanyag) 1. NYILVÁNOS ÖSSZEJÖVETELEK 1.1. Közgyűlések Az évi rendes közgyűlésünk április 28-án volt, Budapesten, a TIT Stúdióban.

Részletesebben

- ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25.

- ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25. - ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a 2010. évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25. 2. Jelentés a 2010. évi létszámadatokról és a beáramlásról felelős: Békés Zoltán, Kiss Máté határidő:

Részletesebben

ÖKOISKOLÁK EGYÜTTMŰKÖDÉSE HELYI KÖRNYEZETÜKKEL

ÖKOISKOLÁK EGYÜTTMŰKÖDÉSE HELYI KÖRNYEZETÜKKEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NÉDER KATALIN ÖKOISKOLÁK EGYÜTTMŰKÖDÉSE HELYI KÖRNYEZETÜKKEL DEBRECEN, 2014. NOVEMBER 07. A világ különleges és

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017 Pogány, 2016.09.16. Patói Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

Zöld Óvodából ökoiskolába. Saly Erika Ökoiskola témavezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

Zöld Óvodából ökoiskolába. Saly Erika Ökoiskola témavezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Zöld Óvodából ökoiskolába Saly Erika Ökoiskola témavezető Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet saly.erika@ofi.hu Fogalmi meghatározás Mit jelent az, hogy Zöld Óvoda? A Zöld Óvoda kritériumrendszere 1. Kapcsolat

Részletesebben

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV

PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV 2018-2019 Pogány, 2018.09.10. Öko-iskolai koordinátor Iktatási

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv Intézmény: Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8.

Ökoiskolai munkaterv Intézmény: Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8. Ökoiskolai munkaterv 2016-17 Intézmény: Gregus Máté Szakképző 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8. Az Ökoiskola célja, feladatai: Környezeti nevelési folyamat megvalósítására történő törekvés Felismerése,

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás

Részletesebben

SH/4/5. Zöld Óvoda, Ökoiskola Programok kiszélesítése. projekt első három évének tapasztalatai. Könczey Réka, Halácsy Ágnes

SH/4/5. Zöld Óvoda, Ökoiskola Programok kiszélesítése. projekt első három évének tapasztalatai. Könczey Réka, Halácsy Ágnes SH/4/5 Zöld Óvoda, Ökoiskola Programok kiszélesítése projekt első három évének tapasztalatai Könczey Réka, Halácsy Ágnes SH/4 KÖRNYEZETI KEZDEMÉNYEZÉSEK, BIODIVERZITÁS ÉS TERMÉSZETVÉDELEM Forrásközpont-hálózat

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA

RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné

Részletesebben

Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv tanév

Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv tanév Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv 2013-2014. tanév 2012-ben iskolánk elnyerte az Ökoiskola címet. Oktató nevelő munkánk során arra törekszünk, hogy tanulóink figyelme

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája 2016/2017-ös tanév ÖKOISKOLA M U N K A T E R V E 2 2015-ben másodszor is elnyertük az Öko-iskola címet. Oktató nevelő munkánk során

Részletesebben

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet

Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz. Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Ifjúsági Közösségi Szolgálat IKSz Magyar Környezeti Nevelési Egyesület MKNE Fogadó szervezet Egy jó gyakorlat: MKNE - BNAG Együttműködési megállapodás a közösségi szolgálat megszervezéséről... Vállalások:

Részletesebben

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ 2012. MÁJUS 12-13. MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk a 2012. május 12-13-án (szombat-vasárnap) Lengyel-Annafürdőn (Tolna megye) megrendezésre

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv Intézmény: Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8.

Ökoiskolai munkaterv Intézmény: Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8. Ökoiskolai munkaterv 2016-17 Intézmény: Gregus Máté Szakképző 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8. Az Ökoiskola célja, feladatai Környezeti nevelési folyamat megvalósítására történő törekvés. Felismerése,

Részletesebben

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető

ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A ZELEMÉRY LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE Az Öko munkacsoport tagjai: Varga Edit Ungvári Ferencné Juhászné Papp Magdolna Buzás Andrea Juhászné Ficzek Erika Kathi Imréné

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája

Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája 2017/2018-ös tanév ÖKOISKOLA M U N K A T E R V E 2 2015-ben másodszor is elnyertük az Öko-iskola címet. Oktató nevelő munkánk során

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes ÖKOISKOLAI MUNKATERV Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes Sugár Kinga (munkacsoportvezető) Károlyi Csilla Makkos Eszter Tóth Éva (DÖK)

Részletesebben

Domokos Pál Péter Általános Iskola. Ökoiskolai munkaterv 2017/2018.

Domokos Pál Péter Általános Iskola. Ökoiskolai munkaterv 2017/2018. Domokos Pál Péter Általános Iskola Ökoiskolai munkaterv 2017/2018. Öko munkaközösség Mátay Györgyi magyar, öko munkaközösség-vezető, Kovácsné Tapolcsányi Valéria igazgató, tanító Burkali Mónika Dreiszigerné

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító

Részletesebben

Az általános iskola egész épülete a miénk volt, kiválóan alkalmas kiállításokra, foglalkozásokra, előadásokra.

Az általános iskola egész épülete a miénk volt, kiválóan alkalmas kiállításokra, foglalkozásokra, előadásokra. Volt egyszer egy fesztivál. Taliándörögdön egy balatonfelvidéki, 700 lelkes, kis faluban, ahol egy környezeti nevelő álma vált valóra. Egy tíznapos, sok tízezer látogatót vonzó fesztiválon szervezhettem

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV

ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV ÖKOISKOLAI MUNKATERV THÖKÖLY IMRE KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017. TANÉV.] ÖKOISKOLAI MUNKATERV Az ökoiskolai munka célja: Fenntarthatóságra nevelés: példamutatás, tapasztalatszerzés. Szemléletformálás,

Részletesebben

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre

A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE. a 2011/2012-es tanévre 3. számú melléklet A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÉS PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Telephely: 8800 Nagykanizsa, Attila u. 2. ÖKO - MUNKATERVE a 2011/2012-es tanévre Készítette: ÖKO munkacsoport vezetője Jóváhagyta:

Részletesebben

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011

ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2010/2011 Készítette: Szoboszlai Zoltánné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Folyamatosan ellátandó feladatok: Szakmai folyóiratok figyelemmel kísérése. Továbbképzéseken,

Részletesebben

Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2010. évi módszertani feladatellátásának munkaterve

Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2010. évi módszertani feladatellátásának munkaterve 1 Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat 2010. évi módszertani feladatellátásának munkaterve 2010. évben folyamatosan végzett feladatok: A területi gyermekvédelmi szakszolgálatok nyilvántartási

Részletesebben

Debrecen, 2015. szeptember

Debrecen, 2015. szeptember A SVETITS KATOLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016-OS TANÉV Készítette: Dr. Juhászné Rippert Teodóra Debrecen, 2015. szeptember AZ ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI

Részletesebben

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2017/2018. tanév CÉLKITŰZÉSEINK: Környezettudatosságra nevelés, a fenntartható fejlődés elveinek érvényesítése iskolánk mindennapjaiban

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz

Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz Programok a Társadalmi Megújulás Operatív Program Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem c. pályázati felhíváshoz A Humusz Szövetség 20 éve a hulladékcsökkentést, a fenntartható fogyasztást és termelést

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2017/2018.

Ökoiskolai munkaterv 2017/2018. Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Ökoiskolai munkaterv 2017/2018. Készítette: Szakálné Galbavi Márta ökoiskolai kapcsolattartó Ha majd az Időben eljön az a korszak,

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZAKGIMNÁZIUMA

BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZAKGIMNÁZIUMA BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 4100 Berettyóújfalu, Kossuth L. u. 35. Telefon/fax: 54/402-250 Intézményvezető: Mihucz Sándorné OM azonosító: 203030

Részletesebben

Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában

Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Zöld Suli, avagy a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban és általános iskolákban - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Készítette: Rácz Henriett Tünde marketingvezető BIOKOM Pécsi Környezetgazdálkodási

Részletesebben

TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz

TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz MEGHÍVÓ az és az Oktatási Hivatal szervezésében Időpont: 2015. szeptember 23. Helyszín: Mercure Budapest Buda Hotel, 1013 Budapest, Krisztina krt. 41 43. A TERVEZETT PROGRAM: 9:00 10:00 REGISZTRÁCIÓ KÖNYVEK

Részletesebben

ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV

ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV ISZKASZENTGYÖRGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015 / 2016 TANÉV KÉSZÍTETTE: Rakovics Judit földrajz-technika szakos tanár Kukucska Istvánné Tárnai Henrietta tanító JÓVÁHAGYTA: Szonn Ibolya Mária

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

Lépésről- lépésre Munkaközösség Munkaterv

Lépésről- lépésre Munkaközösség Munkaterv Lépésről- lépésre Munkaterv 2014/ 2015. nevelési év Készítette: pedagógus Lépésről-lépésre munkaközösség vezető Lépésről-lépésre munkaközösség munkaterv 2014/2015. nevelési év A Lépésről-lépésre munkaközösség

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA:

RENDEZVÉNYTERV FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA FÜRST SÁNDOR UTCA 2. A 2017/18-AS TANÉVRE ÖSSZEÁLLÍTOTTA: RENDEZVÉNYTERV A 2017/18-AS TANÉVRE FÜRST SÁNDOR UTCA 2. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: CSERHÁTI CSILLA (INTÉZMÉNYVEZETŐ-HELYETTES) RIEDERNÉ FENYVESI BERNADETT(INTÉZMÉNYVEZETŐ) FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV

MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV MEZŐBERÉNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERV 2016/2017. tanév Összeállította: Csibor Lászlóné DÖK munkáját segítő pedagógus Mezőberény, 2016. szeptember

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014.

TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. Heti óraszám: 1 óra Éves óraszám: 36 óra Készítette: 2013. szeptember 1. ------------------------------------- Dr. Halász Mátyásné Ellenőrizte:.. munkaközösség-vezető

Részletesebben

Tiszavasvári Általános Iskola Ökoiskolai munkaterv

Tiszavasvári Általános Iskola Ökoiskolai munkaterv Tiszavasvári Általános Iskola Ökoiskolai munkaterv 2018 2019. tanév HELYZETELEMZÉS A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz. (Albert Schweitzer) Iskolánk pedagógiai programjában kiemelt

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

A környezeti nevelés munkaközösség 2013. 2014. évi munkaterve. A munkaközösség vezetője: Bolla Zoltánné óvodapedagógus, környezeti nevelő

A környezeti nevelés munkaközösség 2013. 2014. évi munkaterve. A munkaközösség vezetője: Bolla Zoltánné óvodapedagógus, környezeti nevelő A környezeti nevelés munkaközösség 2013. 2014. évi munkaterve Óvoda neve, címe: Ajka Városi Óvoda 8400 Ajka Bródy Imre utca 7. A munkaközösség vezetője: Bolla Zoltánné óvodapedagógus, környezeti nevelő

Részletesebben

Öko munkaterv 2015-2016. tanév

Öko munkaterv 2015-2016. tanév Öko munkaterv 2015-2016. tanév Az Ökoiskola munkacsoport tagjai: Nagy Sándor, földrajz-történelem tanár, a munkacsoport vezetője Szűcsné Csontos Katalin, földrajz-német tanár, intézményvezető-helyettes

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2017/2018.

Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2017. szeptember 1. 1/a. Iskola mindennapos működése igazgató 1/b. Iskolai rendezvények, kirándulások környezetre gyakorolt hatása 2. munkaterv

Részletesebben

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs Tóthné Pfaff Éva kultúraktív Egyesület TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 PEDAGÓGUSKÉPZÉST SEGÍTŐ HÁLÓZATOK TOVÁBBFEJLESZTÉSE A DÉL-DUNÁNTÚL RÉGIÓBAN A KÉSZÍTŐK Sebestyén Ágnes

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Forrásteremtés 2010-2011

Forrásteremtés 2010-2011 Lehetséges források Remélt összeg Megjegyzés Határidő Felelős Pályázatok 5 000 000 Szponzorok 200 000 Üzleti vállalkozás (kiadvány, kézműves termékek, Adventi Bazár) 300 000 Önkéntesek foglalkoztatása

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2018/2019.

Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2018. szeptember 1. A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenységének környezetre gyakorolt hatása Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása

Részletesebben

Időpont Téma Felelős Augusztus

Időpont Téma Felelős Augusztus Bálint Sándor Tagiskola Eseménynaptár 2017-2018 Időpont Téma Felelős Augusztus 23. Alakuló értekezlet Winkler Andrea 23. Munkaközösségi foglalkozások Munkaközösség-vezetők 24. Javítóvizsga Szaktanárok

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet. 2. Tárgyévben végzett alapcél szerinti és közhasznú tevékenységek bemutatása

Közhasznúsági melléklet. 2. Tárgyévben végzett alapcél szerinti és közhasznú tevékenységek bemutatása 1. Közhasznú szervezet azonosító adatai név: Magyar Környezeti Nevelési Egyesület székhely: 1113 Budapest, Zsombolyai u. 6. bejegyző határozat száma: Pk.68966/1992 nyilvántartási szám: 4639 képviselő neve:

Részletesebben

Szakmai munkaközösség munkaterve

Szakmai munkaközösség munkaterve Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban Csizmazia Sándorné szakmai vezető TÁMOP 3.2.2.Dél-dunántúli RHK Garay János Általános Iskola és AMI Záró konferencia a Dél-dunántúli

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDŐ KOMMANDÓ MUNKATERVE

KÖRNYEZETVÉDŐ KOMMANDÓ MUNKATERVE KÖRNYEZETVÉDŐ KOMMANDÓ MUNKATERVE Készítette: Szurovecz Zoltánné A Környezetvédő Kommandó programja a 2010/2011-es nevelési- és oktatási évben Iskolánk környezeti nevelését az alábbi színtereken szeretnénk

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Tanulóinkkal a következő programokon vettünk részt /a teljesség igénye nélkül/: Mozdulj a klímáért!(2015)

Tanulóinkkal a következő programokon vettünk részt /a teljesség igénye nélkül/: Mozdulj a klímáért!(2015) 2015/16 évi ÖKOISKOLA beszámoló Iskolánk 2008-ban kapta meg először az ökoiskola, majd 2016. december 13-én az Örökös Ökoiskola címet. 2016. január 30-án az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

Részletesebben

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK

SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK SZEPTEMBER HAVI ESEMÉNYEK Első osztályosok köszöntése-évnyitó Szülői értekezlet o 4. Szülői értekezletek o. 7. Veni Sancte 8. 10. Szülői értekezlet --4.--7.- 8. o Az iskolakertek rendbetétele, szelektív

Részletesebben

KÖRNYEZETNEVELÉSI MUNKATERV

KÖRNYEZETNEVELÉSI MUNKATERV KÖRNYEZETNEVELÉSI MUNKATERV 2015-2016 Bárcziné Kulcsár Júlia igazgató ÖKO programvezető DÖK vezető... Jászberény, 2015. 09. 01. KSZM képviselője KÖRNYEZETNEVELÉSI MUNKATERV 2015.-2016. tanév I. 2014.-2015.

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA

NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAMOK FEJLESZTÉSE EGÉSZ NAPOS ISKOLÁK SZÁMÁRA VARGA ATTILA Nevelési-oktatási programok fejlesztése

Részletesebben

Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv

Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv Céljaink a 2016/ tanévben A kulcskompetenciák fejlesztése Közösségformálás Egyéni képességek kibontakoztatása, esélyteremtés Tanulási motiváció erősítése Példamutatás

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

SZÉCHENYI ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZÉCHENYI ISTVÁN MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI SZAKGIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ÖKOISKOLA MUNKATERV Hajdúböszörmény 2017/2018. tanév CÉLKITŰZÉSEK Az Ökoiskola Munkacsoport kiemelt fontossággal

Részletesebben

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre

A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre A Bárczi Géza Általános Iskola ökoiskolai munkaterve a 2014/15-ös tanévre Az ÖKO-munkacsoport tagjai: Ligay Csilla Nagy Ivánné Víg Balázsné Török Renáta Barcza László Róna Csilla Frick Judit Págyiné Milfai

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok, szabadidős tevékenységek Munkaközösség

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV

MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2017/2018 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013/2014

DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013/2014 DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2013/2014 A Diákönkormányzat tagjai Az osztály létszámától függően osztályonként 2-3 fő képviselő és egy, a diákönkormányzatot segítő tanár. A Diákönkormányzat összetétele a

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben