BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK NAPPALI TAGOZAT KÜLGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS SZAKIRÁNY

Átírás

1 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK NAPPALI TAGOZAT KÜLGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS SZAKIRÁNY AZ EURÓPAI UNIÓ ENERGIAPOLITIKÁJA AZ IMPORTFÜGGŐSÉG KOCKÁZATAINAK TÜKRÉBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FÖLDGÁZ-DIVERZIFIKÁCIÓS TÖREKVÉSEKRE KÉSZÍTETTE: GERE DIÁNA BUDAPEST, 2012

2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 4-6. oldal I. A mai energiagazdasági problémák előzményei 1.1. A közösségi energiapolitika fejlődése napjainkig oldal 1.2. Az importfüggőség jellemzői és kockázatai oldal II. Fókuszban a földgáz-diverzifikáció 2.1. A közösségi energiapolitika szimbóluma: oldal a Nabucco-projekt 2.2. A Déli Áramlat és egyéb vezetéktervek oldal 2.3. A cseppfolyósított földgáz szerepének jelentősége oldal III. A belső erőforrások hatékonyabb kiaknázása 3.1. Visszatérés a megújuló energiaforrásokhoz oldal 3.2. Az Unió nukleáris energiára vonatkozó stratégiája oldal Összegzés oldal Irodalomjegyzék oldal 3

3 Bevezetés Mióta világ a világ, hosszú évszázadokon keresztül az emberiség számos kihívással találta magát szembe. Ha visszagondolunk például az ipari forradalmak időszakára, melyek a haladás tekintetében különösen jelentős eredményekkel zárultak, rájövünk, hogy a nehézségek mind-mind arra sarkallták az emberiséget, hogy a megoldások tökéletesítésével egyre fejlettebb ipari és gazdasági közösségeket hozzanak létre. Globalizálódó világunk ma egyértelműen azt mutatja, hogy sikerült a célok elérése, sőt valószínűleg ennél sokkal több is. Azonban a sikerek hajszolása közben az emberek számos olyan tényezőt figyelmen kívül hagytak, amelyek ma már visszafordíthatatlan folyamatokat indítottak el, s hosszú távon beláthatatlan következményekkel járhatnak. Mai fejlett világgazdaságunk ugyanis egyértelműen a fosszilis energiahordozók bázisán jött létre, ami önmagában még nem is lenne baj, az elmúlt évtizedek eseményei azonban fokozatosan rávilágítottak arra, hogy az egyoldalú energiaszerkezet és a csaknem teljes mértékben ezekre a forrásokra támaszkodó gazdaság számtalan kockázatot és veszélyt rejt magában, melyek most újabb kihívás elé állítják a világot. Napjainkban ugyanis egyre többször hallani az energiaellátás problémáiról, az energiabiztonsági kérdések előtérbe kerüléséről. Kétségtelen, hogy baj van, hiszen az emberiség energiaszükségletének növekedésével párhuzamosan a korábbi mértéktelen felhasználás hatására a kőolaj- és földgázkészletek egyre inkább kimerülőben vannak, s közeledik az időpont, amikor a föld mélyében valaha képződött olajnak már csak fele áll majd rendelkezésünkre. 1 Már ma is azt mondhatjuk, hogy véget ért a könnyen hozzáférhető, olcsó energiahordozókon alapuló gazdaság időszaka, ha azonban ez bekövetkezik, a zsugorodó olaj- és földgázkészletek egyre drágábbá válnak majd. Ha a növekvő kereslet és a csökkenő kínálat együttese elér egy kritikus pontot, az akár a világgazdaság összeomlását is eredményezheti. Az ehhez kapcsolódó másik, talán még nagyobb probléma, hogy ha nem változtatunk sürgősen a kőolajra és földgázra épülő gazdaság energia-összetételén, az hosszú távon óriási környezeti károkat okozhat. A globális felmelegedés hatására a földfelszín átlaghőmérsékletének és a tengerek szintjének emelkedésével növekedhet a környezeti 1 Leggett, Jeremy (2008): A fele elfogyott - Olaj, gáz, forró levegő és a globális energiaválság. Budapest: Typotex Kiadó. p.22. 4

4 katasztrófák gyakorisága, s mindez hosszú távon akár a bolygó ökológiai rendszerének átrendeződéséhez is vezethet. Ezek azok a globális fenyegetések, melyek a Föld lakosságának teljes egészét, egyforma mértékben érintik, s szembe szállni velük csak világméretű összefogás keretében lehetséges. A kockázatok jól ismertek, tudjuk azonban azt is, hogy van megoldás a problémákra, mégpedig a megújuló erőforrások újbóli felfedezése, ezáltal a zöldgazdaság felé való elmozdulás jelentheti az igazi alternatívát. Ahhoz viszont, hogy ez valóban hatékony megoldás legyen, a kormányok nem halogathatják tovább a szükséges döntések meghozatalát, cselekedniük kell, méghozzá minél hamarabb. És nem csak a hosszútávon fellépő veszélyek elkerülése érdekében, hanem azért is, mert a döntően egyoldalú energiaszektorra épülő országoknak, illetve régióknak olyan egyedi problémákkal is szembe kell nézniük, amelyek már napjaikban is jelentős terhet rónak gazdaságaik egészének működésére. Az Európai Unió elsődleges feladata, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentse azt az elsősorban Oroszország szénhidrogén-szállításaival szembeni kiszolgáltatottságot, amely jelentős terhet ró a közösség versenyképességére, valamint veszélyezteti az uniós polgárok energiaellátásának biztonságát. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a fosszilis energiahordozók felhasználásának folyamatos növekedése az importfüggőség kikerülhetetlen csapdájába vezette a tagállamokat. Amikor világossá vált, hogy a korábban szénipari együttműködésen alapuló integráció ideje leáldozott, s a struktúraváltás elkerülhetetlenné vált, a közösség szénhidrogén importja drasztikusan megemelkedett. Az Eurostat adatai szerint a közösség kezdeti, 18% körül alakuló importfüggősége 1965-ben már átlépte az 50%-os határt. 2 A 70-es évekkel kezdődően a tendencia tovább folytatódott, az Európai Közösségek és a Szovjetunió közti szénhidrogénkereskedelmi kapcsolatok ugyanis még intenzívebbé váltak, s Nyugat-Európa egyre inkább támaszkodott a megbízhatónak tűnő keleti energiabázisra. Ezzel pedig megindult az importfüggőség megállíthatatlan lavinája, mely az évtizedeken át tartó kapzsi és meggondolatlan magatartás eredményeképpen ma egyre súlyosabb teherként nehezedik Európa vállára. Bár a kőolaj tekintetében is behozatalra szorulnak a tagországok, a fekete 2 Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. éfv. 2011/4. szám p

5 arany világméretű kereskedelme jelentősen kiszélesíti a lehetséges beszerzési források és útvonalak körét. A földgáz esetében azonban nem beszélhetünk hasonló világpiacról, s ez igencsak behatárolja mind az importőrök, mind az exportőrök mozgásterét. Tulajdonképpen tehát ez az a tényező, ami az importfüggőséget olyannyira veszélyessé teszi. Miután az ellátási kockázatok, az árkockázatok, vagy a szállítókkal szembeni különböző országkockázatok leginkább a földgázbehozatalt érintik, a továbbiakban ennek vizsgálatára szűkíteném a kört. Annak érdekében, hogy az exportőrökkel szembeni kiszolgáltatottság minél hamarabb mérséklődjön, az Uniónak meg kell találnia a lehetséges kitörési pontokat, vagyis azokat az alternatívákat, amelyek lehetővé teszik a beszerzési források és szállítási útvonalak diverzifikációját. Az elmúlt évtizedben számos lehetőség merült fel megoldásként, a tagállamok több alternatív vezetéktervet is kidolgoztak, melyek egytől-egyig az Unió Déli Energiafolyosó-koncepciójának részét képezik. Közös bennük továbbá, hogy mind a közép-ázsiai földgáztartalékok megszerzésére irányul, melyek valóban jelentős mennyiségű gázt juttathatnának Európába, az azonban még kérdéses, hogy pontosan melyik útvonalon keresztül. Dolgozatom alapvető célja, hogy feltárja a megvalósításra váró tervek előnyeit, illetve hátrányait, s az egyes projektekben érintett szereplők politikai és gazdasági motivációit bemutatva tisztább képet alkosson a vezetékverseny alakulásáról, valamint annak lehetséges kimeneteléről. Tágabb kontextusba helyezve a problémát annak vizsgálatára is kitérnék, hogy a vezetéktervek megvalósítására irányuló törekvéseken túl az Unió milyen egyéb lépéseket tesz annak érdekében, hogy optimalizálja energiaszerkezetét. Elsősorban a cseppfolyósított földgázban rejlő lehetősségek hatékonyabb kiaknázására, a megújuló energiaforrások, valamint az atomenergia növekvő hasznosítására gondolok. Ahhoz, hogy megértsük a probléma összetettségét, ismernünk azokat az eseményeket, amelyek a mai kedvezőtlen helyzet kialakulásához vezettek, s tisztában kell lennünk vele, hogy ezek tükrében milyen átalakuláson ment keresztül a közösségi energiapolitika az elmúlt évtizedekben. Ahhoz pedig, hogy egyértelművé váljon, az Unió milyen célokat is akar elérni terveivel, bemutatom az importfüggőség legmeghatározóbb jellemzőit és kockázatait is. 6

6 I. A mai energiagazdasági problémák előzményei 1.1 A közösségi energiapolitika fejlődése napjainkig Az energiapolitika ugyan mindig is fontos szerepet játszott az Európai Unió működésében, az energetikai kérdések valóban közösségi szintű szabályozása csak nehezen látszik megvalósulni. Bár a döntéshozók a kezdetektől felismerték a tagállamok egységes fellépésének szükségességét, a folyamat ennek ellenére is csak igen nehézkesen halad előre. Ez elsősorban annak tudható be, hogy az energiaszektor minden tagállam számára egy gazdaságilag, politikailag és minden szempontból rendkívül érzékeny stratégiai terület, melynek problémái nagyon összetettek. A kor vezető politikusai azonban tisztán látták a helyzetet, miszerint egy valóban jelentős gazdasági és politikai szerepre törekvő közösség számára elengedhetetlen az energetikai összefogás. S ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a mai Unió előszobáját képező három közösség közül kettő, az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK), valamint az Európai Atomenergia-közösség (EURATOM) is egyértelműen egyes energiagazdasági kérdések tagállami összefogást indukáló szabályozása céljából született. Míg előbbi a századközép uralkodó energiaforrásának, a szénnek kereskedelmi stabilitását szolgálta, addig a jövő kihívásaira fókuszáló EURATOM az atomenergia békés és biztonságos felhasználására helyezte a hangsúlyt. 3 Azonban kőolaj és a földgáz fokozatos előtérbe kerülése, amely véget vetett a szén egyeduralmának, iparának szerkezetváltására késztette a Közösséget. Mivel kezdetben még akadálytalanul és olcsón áramlott Európába az új nyersanyag, kellő motiváció hiányában az ESZAK szerepét nem vette át más intézmény, s a közösségi energiapolitika fejlődése ezen a ponton egy időre megrekedt. Az EURATOM részben még tartotta pozícióját, a nukleáris energia lehetőségét a jövőre nézve ugyanis korántsem vetették el, a szénhidrogének térhódításával a téma azonban hosszú időre háttérbe szorult. Az EU tétlensége nem tarthatott sokáig, hiszen a hetvenes évek elejére a világgazdasági struktúra és a politikai erőviszonyok átalakultak, s mindez kétszeri olajárrobbanáshoz vezetett. A 3 Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p

7 válságok komoly erőpróbát jelentettek az európai gazdaságok számára, ugyanakkor felhívták a figyelmet a függőségi helyzet veszélyeire, melynek tudatosítása kezdett elodázhatatlanná válni. Bár a tagállamok pánikszerű válságreakciói nem kifejezetten az energiaszektor közösségiesedése felé hatottak, hiszen az egyéni érdekek és a protekcionizmus került leginkább előtérbe, a Tanács 1974 szeptemberében kiadott határozata a Közösség új energiapolitikai stratégiájáról előrelépést jelentett az integrált energiagazdálkodás felé. Elsődleges célok között szerepelt az olajtól való függőség csökkentése, az energiahatékonyság növelése, s egy diverzifikáltabb energiamix kialakítása. A célok elérését segítette a Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency IEA) létrehozása is, mely 90 napos készletezési kötelezettséget írt elő, s ezzel komoly előrelépést tett az ellátásbiztonság területén. 4 Mindez nem volt hiába, a Közösség szénhidrogén-importja 1975-től csökkenő tendenciát mutatott. Ebben közrejátszott egyrészt az északi-tengeri olajmezők feltárása, valamint a sikeres energiahatékonysági- és takarékossági programok is. A fejlődés lendületét azonban visszavetette a tény, hogy a tagállamok energiagazdaságuk racionalizálására továbbra is eltérő stratégiákat dolgoztak ki, ráadásul a szükséges pénzügyi források és jogi szankciók is hiányoztak a Közösség eszköztárából. Az 1979-es második olajválság során fogalmazódott meg a gazdasági fejlődés és az energiafelhasználás közötti rendkívül szoros kapcsolat lazításának szükségessége, valamint a stratégiai szempontból jelentős olajtároló-kapacitások növelése. A válság okozta nehézségeket, valamint az importfüggőséget tovább fokozta a mediterrán térségből érkező szénhidrogén-szállítások szerepének növekedése, amelyet az 1981-ben, Görögország csatlakozásával kezdődő déli bővítés eredményezett. A folyamat a 86-os spanyol és portugál csatlakozással is fokozódott. 5 Mindez valószínűleg közrejátszott abban, hogy a döntéshozók ekkor fogalmazták meg először az energiaszektor belső piaci liberalizációjának szükségességét. A szemlélet azóta fokozatosan a közös energiapolitika alappillérévé vált, s mind a mai napig meghatározza a cselekvés irányát. 4 Káldyné Esze Magdolna et al. (2010): Integrálódó Európa II. Budapest: Perfekt Kiadó. p Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p

8 A megoldáshoz vezető út tehát egyre tisztábban kirajzolódott, s így megtört az az 1973-tól tartó holt időszak, amely Matlary szerint a közösségi energiapolitika stagnálását jelentette. Szerinte ugyanis a fejlődés csupán a közös irányvonalak kijelölésében mutatkozott ekkor. Bár természetesen érzékelhetőek voltak a tagállamok egyéni törekvései, s azok pozitív gazdasági hozadékai, a problémák integrált kezelésében érdemi előrelépés nem történt. 6 A 80-as években egy privatizációs hullám is kezdetét vette, amely elsőként Nagy-Britannia energiapiaci vállalatait érintette. Később több tagállam is ugyanezt az utat választotta, például Hollandia és Németország, ugyanakkor voltak, akik kifejezetten az állami befolyás megtartását tűzték ki célul. Leghatározottabban Franciaország lépett fel az állami vállalatok védelme érdekében, de hozzá hasonlóan a kelet-európai országok, köztük hazánk is ezt a stratégiát követte. 7 Az egységes piac megvalósítása felé tett első érdemi lépés az 1987-es Egységes Európai Okmány volt, amely kijelölte a közös szabályozás alkalmazási területeit. Elsőként az energetikai termékek kereskedelme és az ehhez szorosan kapcsolódó logisztikai tevékenységek kerültek közös irányítás alá. Az ellátásbiztonság külpolitikai aspektusai ekkor még háttérbe szorultak. A 90-es évek elején a hidegháború befejezésének ténye változtatott ezen a helyzeten, s új alapokra helyezte a korábbi energetikai együttműködést. Bár korábban a Szovjetunió több tagköztársaságából is érkeztek szállítmányok Európába, a legszorosabb kapcsolatok egyértelműen Oroszországgal maradtak fenn a rendszerváltást követően. Felismerve annak veszélyét, hogy a kizárólagos orosz irányultság hosszú távon megpecsételheti a kontinens sorsát, az európai vezetők szövetségest kerestek az újonnan alakuló FÁK-országokban az orosz dominancia megtörésére. Az egykori szovjet blokk felé tett lépések eredményeképpen jött létre az Európai Energia Charta is, amely egy jelenleg 54 államot integráló multilaterális egyezmény. Célja az egykoron szovjet érdekszférába tartozó energiapiacok Európával való együttműködésének elősegítése, melyhez megteremti a szükséges nemzetközi jogi hátteret. Az összefogás lehetőségeit később az Energia Charta Szerződés és az Energia Charta Protokoll is szélesítette. Az ügy érdekessége, hogy éppen az energetikailag legerősebb 6 Matlary, Janne Haaland (1999): Energiapolitika: A nemzetitől egy európai keretig? In: Pálfiné Sipőzc Rita: Importfüőség és integráció az Európai Unió energetikai együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p Káldyné Esze Magdolna et al. (2010): Integrálódó Európa II. Budapest. Perfekt Kiadó. p

9 utódállam, az egykori szuperhatalom, Oroszország vonta ki magát az egyezmény ratifikálása alól. 8 Bár az EU valószínűsíti, hogy az aláírásra előbb-utóbb sor kerül majd, Oroszország, féltve ágazati egyeduralmát, egyelőre vonakodik közvetlen hozzáférést biztosítani az orosz vezetékekhez. Az energiapolitikai kérdések összetettségét mutatja az is, hogy bár a belső piac megvalósításának ötlete már a 80-as években felvetődött, a koncepció küldetését jelentő hármas célrendszer megfogalmazása az 1994-es Zöld Könyv kiadásáig váratott magára. Ekkortól vált világossá, hogy a közös energiapolitika fejlődése a jövőben elsősorban Lisszabon, Moszkva és Kiotó vállán nyugszik majd, mely városok a versenyképesség, az ellátásbiztonság és a fenntarthatóság jelentőségét szimbolizálják. 9 Az 1996-ban megjelenő, Az Európai Unió energiapolitikájáról szóló Fehér Könyv szintén fontos mérföldköve a fejlődésnek. Ezzel a dokumentummal került igazán középpontba a villamos energia- és földgázpiaci liberalizáció ügye, s az erre vonatkozó iránylevekkel indult útjára az első liberalizációs energiacsomag. Alapvető eleme a piacnyitás volt, az akadályok lebontása mind a keresleti, mind a kínálati oldal szereplői előtt. Utóbbiak számára igyekeztek biztosítani a szabad piacválasztás lehetőségét, s ezzel párhuzamosan a fogyasztóknak is lehetősége nyílt arra, hogy a növekvő kínálat mellett tetszőlegesen válasszák meg szolgáltatójukat. Ezzel nemcsak az energiapiacok integrációját segítették elő, de maga az ágazat is fejlődésnek indult a verseny élénkítésének hatására. Ebbe az irányba hatottak a tulajdonosi struktúra lazításán keresztül a társasági összefonódások feloldására tett kísérletek is, melyek korlátozták a hagyományosan monopol pozícióban lévő vállalatok egyeduralmát. 10 A versenykorlátozó magatartás felszámolása volt tehát az első energiacsomag fő csapásiránya. Megnyíltak a korábban zárt, kisszereplős, döntően széles állami kontroll alatt irányított energiapiacok. 8 EU-vonal, Kérdések-válaszok: Mi az az Energia Charta? Percival, Bas R.: The Risk of Enery Securitization on the Eurasian Continent, Clingendael briefing papers, July, 2008., In: Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p Káldyné Esze Magdolna et al. (2010): Integrálódó Európa II. Budapest: Perfekt Kiadó p

10 A nyitáshoz azonban nem volt elég csupán az adminisztratív akadályok lebontása, fizikai síkon is cselekedni kellett, hiszen a határkeresztező kapacitások bővítése nélkül a tagállamok közötti tényleges termékkereskedelem nem valósulhatott volna meg. Megkezdődött tehát a villamos- és földgáz vezetékek kiépítése, amellyel a diverzifikáció irányába is megtette első lépéseit a Közösség. Az energetikai infrastruktúra fejlesztésének programja ugyan már az 1992-es Maastrichti Szerződésben helyet kapott a Transzeurópai Hálózatok nevet viselő uniós projekt keretében, az első érdemi lépésekre a liberalizációs törekvésekig várni kellett. Pedig a keletről importált energia változatlanul meghatározó szerepet játszott Európa energiaellátásában. A 80-as évekre jellemző kb. 40%-os importfüggőség az ezredfordulóhoz közeledve ismét elérte az 50%-os határt. Az 1997-től 2000-ig tartó időszakban közel 10%-kal emelkedett az EU által importált energiatermékek aránya a teljes behozatalban, ráadásul a kőolaj 75%-os részesedése jellemezte összetételt. Ez azért volt különösen kedvezőtlen, mert a fekete arany behozatali költségei két és félszeresére emelkedtek ekkor. 11 A 2000-es év fordulatot jelentett a közösségi energiapolitika formálódásában, ekkor jelent meg ugyanis az EU energiabiztonságát célzó Zöld könyv. A kiadvány gyakorlatilag nagy lélegzetvételű helyzetfeltáró elemzés, amely 30 évre előre igyekszik bemutatni a közösségi energiafelhasználás várható tendenciáit. Javaslatai abból a megállapításból indulnak ki, hogy az energiafüggőség jelentős csökkenésének rövid időn belül nincs realitása. Ezt mindenki kénytelen beismerni és elfogadni, s minél előbb sor kerül erre, annál hamarabb teret nyerhetnek az érdemi intézkedések. A Zöld könyv két fő feladatot határoz meg: egyrészt gátat kell szabni a keresletnövekedésnek, másrészt diverzifikálni kell a beszerzési forrásokat. Vagyis ha már függünk, függjünk több ország exportjától, s ne szolgáltassuk ki országainkat egyetlen nagyhatalomnak, aláásva ezzel az EU gazdaságának versenyképességét. A Zöld könyv ennek ellenszereként több megoldási javaslatot is kínál, például a kereslet visszavetésére különböző energiaadók kivetését javasolja, valamint energiatakarékossági- és hatékonysági, illetve technológiafejlesztési projekteket ösztönöz. 12 A diverzifikáció terén - az infrastruktúra-fejlesztéseken túlmenően - az exportőrök és importőrök közötti folyamatos kapcsolatot teremtő energiadialógusok 11 Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p Káldyné Esze Magdolna et al. (2010): Integrálódó Európa II. Budapest. Perfekt Kiadó. p

11 kialakítását szorgalmazza. Ezekkel a párbeszédekkel egyrészt a szolgáltatók árképzési stratégiájának átláthatóságát kívánták elősegíteni, a készletek ésszerűbb felhasználása pedig a piacok stabilitását szolgálta. Bár az új együttműködési forma a posztszovjet térség több államát is érintette, a legnagyobb hangsúlyt nem meglepő módon az EU-orosz energiadialógus kapta, mely új fejezetet nyitott a két régió kapcsolatait illetően. 13 Ugyan már az 1997-ben életbe lépett Partnerségi és Együttműködési Megállapodás is lefektette az EU-orosz kapcsolatok alapjait, az új bilaterális kapcsolati forma, mely kifejezetten a mindkét fél számára stratégiai fontosságú energetikai kooperációt célozta, valódi gazdasági és politikai közeledéssel kecsegtetett. Hogy minderre miért pont ekkor vált alkalmassá az időpont, természetesen nem véletlen. A kilencvenes évek elején ugyanis a Szovjetunió összeomlását követően az átalakulási folyamat olyan kaotikus állapotok között zajlott Oroszországban, hogy a rendszerváltást kísérő recesszió közel az ezredfordulóig elhúzódott. Míg a korábbi bipoláris világrendben a Szovjetunió stabil hátteret és biztonságot nyújtott, addig a tervutasításos gazdasági modell vereségét követően Oroszország csak tapogatózott a formálódó új gazdasági világrendben. Gazdaságpolitikai kudarcát beismerve, s a nyugathoz való felzárkózás reményével kénytelen volt megkezdeni a piaci elveken alapuló gazdasági rendszer kiépítését. Ezzel megkezdődött a korábban a hidegháborúra berendezkedett gazdaság szektorális átalakítása. Külkapcsolatainak újragondolása során az orosz vezetés számára világossá vált, hogy az ország számára hosszú távon az európai integrációval való kapcsolatok elmélyítése jelenthet csak valódi perspektívát. A hatalomra kerülő első elnök, Borisz Jelcin a teljes gazdasági irányváltás feladatával került szembe, amelyet nehezített az óriási orosz társadalom elégedetlenkedése, s az egyre inkább testet öltő kriminalizáció. A század utolsó évtizede tehát fájdalmas tapasztalatokat, és kemény alkuk árán született kompromisszumok sorát hozta Oroszország számára. 14 Az eredmény azonban nem maradt el, kialakult egy olyan több lábon álló kapcsolatrendszer, amely kezdte elhitetni a fejlett nyugati országokkal, hogy az orosz stabilizálódási folyamat a 13 Ludvig Zsuzsa: Az Európai Unió és a FÁK-országok közötti energiadialógusok Fókuszban a szénhidrogén-szállítások. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Kelet-Európa Tanulmányok, A posztszovjet országok nemzetközi beilleszkedése: külkapcsolatok és energetika, IV. szám p Ludvig Zsuzsa: Oroszország a világgazdaságban. Bassa Zoltán et al. (2008): Világgazdasági régiók. Budapest: Perfekt Kiadó. p

12 végéhez közeledik. Mint később kiderült, mindez csupán illúzió volt, s az 1998 nyarán kirobbanó válság feldúlta a pozitív várakozásokkal teli légkört. A rubel látszólagos stabilitásán keresztül a hiperinflációs folyamat visszafordításának sikere a szilárd bankrendszer látszatát keltette. A háttérben azonban jelentős külföldi eladósodás állt, valamint a meggondolatlanul kibocsátott rövidlejáratú orosz állampapírok növekvő fizetési terhei. A helyzetet ráadásul belpolitikai viszályok is súlyosbították. Alapvetően tehát ezek voltak a fő kiváltó okok, bár egyéb kedvezőtlen világgazdasági hatások is jelentkeztek ekkor: többek között az 1997-es délkelet-ázsiai válság, valamint az energetikai termékek tartós világpiaci áresése, amely különösen érzékenyen érintette az egyre inkább szénhidrogén-exportra berendezkedő orosz gazdaságot. Az ipari szerkezetváltás iránya ugyan logikus volt, hiszen egyre világosabbá vált, hogy Oroszország a jövőben elsősorban jelentős energiakincse révén kapcsolódhat be a világgazdaság vérkeringésébe, ugyanakkor ennek túlzott előtérbe állítása az úgynevezett holland kór tüneteit eredményezte, azaz az ipar szerkezeti aránytalanságait. 15 A gazdaság így rendkívül sebezhető vált, s bár annak ellenére, hogy energia-nagyhatalomként az ország egyértelműen hatással van a világpiaci árak alakulására, a túlzottan egyoldalú specifikáció hatására egyben elszenvedője is az árak fluktuációjának. Bár a pénzügyi összeomlás súlyos terheket rótt az országra, a gazdaság végül képes volt saját javára fordítani a kedvezőtlen eseményeket, s így nem csak a talpra állás zajlott le gyorsan, de az ezredforduló beköszöntével tényleges fejlődésnek indulhatott az orosz gazdaság. S ez már nem a rendszerváltás utáni bizonytalan útkeresés volt, hanem az új, globalizálódó világgazdaságba való beilleszkedés kezdete. Bár a pozitív változásokat maga a válság kényszerítette ki, a konjunktúra egyértelműen a vezetőváltáshoz, az új elnök, Vlagyimir Putyin személyéhez is köthető. Az ő elnöksége idején az orosz gazdaság fokozatos erősödésével már elérkezettnek látszott az idő a Zöld Könyv által indítványozott EU-orosz energiadialógus megkezdéséhez. Szükség is volt az energetikai szálak szorosabbra fűzésére, hiszen egyre világosabbá vált a felek kölcsönös egymásra utaltsága, s az, hogy az új évezred gazdasági kihívásainak való megfelelés csak a kapcsolatok új alapokra helyezésével lehetséges. Természetesen mindkét 15 Ludvig Zsuzsa: Oroszország a világgazdaságban. Bassa Zoltán et al. (2008): Világgazdasági régiók. Budapest: Perfekt Kiadó p

13 felet más-más hajtóerő motiválta. Ami az EU-t illeti, olyan prognózisok láttak napvilágot, melyek a földgáz energiamixben betöltött szerepének erőteljes növekedését jósolták. Ez gyakorlatilag annak eredménye, hogy Európa gázfogyasztása 2030-ra várhatóan 10%-kal növekszik majd a mostani értékhez képest, s ezzel növekedési üteme meghaladhatja a teljes energiafogyasztás növekedését. S hogy mindezt a Közösség belső kitermeléséből fedezze, teljeséggel lehetetlen. Már önmagában a 10%-os növekedési ráta is ijesztőleg hat, s azt még nem is említettük, hogy az importfüggőség tekintetében mindez kétszer akkora, vagyis 20%-os növekedést eredményezhet, mivel az európai földgáztermelés fokozatosan a felére esik majd vissza. 16 Az EU számára tehát egyértelművé vált, hogy az exportőrökkel, különösen legnagyobb szállítójával, Oroszországgal való folyamatos és összehangolt párbeszéd kulcsfontosságú az ellátásbiztonság érdekében. A másik oldal, Oroszország érdekeit vizsgálva szintén megkérdőjelezhetetlen az együttműködés szándéka, hiszen a stabil európai kereslet esetleges csökkenése könnyen kibillentené növekedési pályájáról az egyoldalú orosz gazdaságot. Helytelen tehát csupán európai importfüggőségről beszélni, az érem másik oldalaként látni kell az orosz exportfüggőséget is ahhoz, hogy reális képet kapjunk a helyzetről. Ráadásul Európa jelentősége nem csak, mint energetikai termékeinek legnagyobb felvevőpiaca kiemelkedő, de húzóerőt is jelent a sok tekintetben még lemaradással küzdő Oroszország számára a modernizáció terén. Konkrétan az energiaszektort vizsgálva megállapítható, hogy Oroszország kénytelen a magasan kvalifikált európai munkaerő tudására támaszkodni, hiszen a földgáz- és kőolaj-kitermelés egyre fejlettebb technológiát követel, s egyre inkább az innováción alapszik majd a jövőben. 17 Így, bár ez energiadialógus európai kezdeményezés volt, Moszkvának sem volt nehéz azonosulnia a kitűzött célokkal. Már csak azért sem, mert az együttműködés bilaterális jellege révén lehetővé vált a FÁKországok, mint versenytársak részleges kiiktatása az energiaügyekből. Emellett rendkívül vonzóak voltak az orosz vezetés számára az energiahatékonyság növelésére felajánlott uniós támogatások is, amelyek konkrét projektek keretében ténylegesen elősegítették az energiaszektor fejlesztését. A párbeszéd természetesen nem csak a földgáz-, illetve 16 Orbán Rita: Az európai földgázpiac beszerzési forrásainak diverzifikációja. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p Andzsans-Balogh Kornél: Az orosz energiapolitika külpolitikai aspektusai. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p

14 összességében a szénhidrogén-szállításokra korlátozódott, a napirendi pontok között helyet kapott ugyanis az egyre inkább előtérbe kerülő nukleáris energia kérdése, valamint a villamosenergia-piacok összehangolásának tervei is. A dialógus alakulását az évente megjelenő progress reportok által lehetett, s lehet napjainkban is nyomon követni. A jelentések összegzik az időről-időre megrendezésre kerülő szakmai találkozók eredményeit és vázolják a továbblépési irányokat. Visszatekintve az elmúlt évtized eseményeire, az energiadialógus eredményeinek mérlege egyértelműen pozitív. Bár számos, érdekellentétekkel terhelt kérdéskör vár még megvitatásra, a legsürgetőbb problémák azonosítása és a megoldási javaslatok kidolgozása során a felek nagyrészt egyetértettek. Az egyik legérzékenyebb terület, amely kompromisszumos megoldásra vár, a hosszú távú gázellátási szerződések feltételei. Az EU ugyanis minden energiatermék esetében, bár a földgáz kapcsán különösképpen az import forrásdiverzifikációjára törekszik. A cél nyilvánvaló, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a brüsszeli elképzelések éles ellentétben állnak az orosz érdekekkel. Moszkva ugyanis minden eszközzel azon van, hogy fenntartsa a termékei iránti folyamatos keresletet. Ennek biztosítására hosszú távú kötelezettségvállalásokat ír elő a gázszerződésekben, s mindez nem meglepő módon nincs ínyére Európának. A probléma, mely folyamatosan hordozza magában a konfliktus lehetőségét, időről-időre előtérbe kerül. Az álláspontok némiképp már közeledtek, elsősorban annak hatására, hogy az Unió növelte az orosz gázszektorba invesztált forrásait. Ennek fejében pedig engedményt kapott a szerződések azon kitételére vonatkozóan, amelyek korábban tiltották az orosz nyersanyagok reexportját. 18 Az energiadialógus legnagyobb nyereségei az infrastrukturális fejlesztések terén tett lépések voltak. Oroszország nyilván ezen a téren is saját szállítói szerepét, valamint a Gazprom monopolpozícióját kívánja erősíteni, ugyanakkor legalább annyira érdeke a kölcsönös függés minimalizálása, mint Európának. Már Putyin elnök hatalomra kerülésekor megfogalmazódott, hogy ha már az orosz gazdaság előtt nincs más út, mint a szénhidrogénkincs adta lehetőségek maximális kiaknázása, legalább a tranzitállamok kirekesztésével és a végfelhasználó körének bővítésével kellene erősíteni az egyébként is sebezhető gazdaságot. Ez az elképzelés a Visegrádi-négyek tagjaként közvetlenül érintette 18 Ludvig Zsuzsa: Az Európai Unió és a FÁK-országok közötti energiadialógusok Fókuszban a szénhidrogén-szállítások. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Kelet-Európa Tanulmányok, A posztszovjet országok nemzetközi beilleszkedése: külkapcsolatok és energetika, IV. szám p

15 Magyarországot is. Ugyanis a primorszki terminál bővítésével, valamint a Balti Vezetékrendszer második ágának átadásával a hazánkon is keresztülhaladó Barátságvezeték tranzitszerepe megszűnne. Oroszország így közvetlenül, saját kikötőjéből láthatná el észak-európai fogyasztóit, nagy lépést téve ezzel a függőség felszámolása felé. A projekt várhatóan 2015-re valósul meg. 19 Az 1970-es évek olajválságai után az új évezred új kihívásokat hozott az energiaellátást illetően. A 2005-ben kezdődő orosz-ukrán gázvita, amely 2009 januárjában érte el csúcspontját, egyértelművé tette, hogy a tranzitállamok kezében olyan eszközök vannak, amelyekkel adott esetben komolyan veszélyeztethetik az ellátás biztonságát. Ennek kockázata természetesen nem csak a földgáz esetében merül fel, hiszen ahogyan az ukránok megcsapolták az Európába tartó szállítmányt, ugyanúgy a kőolaj visszatartására is volt már példa, amikor Belorussziával került szembe az orosz vezetés. Ezek a krízisek ismét felhívták az EU figyelmét az importfüggőség problémájára, s arra, hogy a cselekvés immár elodázhatatlan. Így született meg az EU 2006-os Zöld Könyve, amely a teljes korábbi uniós energiapolitika felülvizsgálata. Miután megingott az Oroszország iránti bizalom, minden eddiginél hangsúlyosabbá vált a diverzifikáció kérdése. A fogalom tulajdonképpen több módon is értelmezhető. Az EU egyrészt módosíthatja beszerzési forrását, az import energiahordozók szerinti összetételét, valamint a tranzitútvonalakat is. Természetesen annál stabilabb és biztosabb az ellátás, minél nagyobb mértékben és a három közül minél több területre kiterjed a diverzifikáció. 20 Ezek után már érthető, hogy vannak olyan, az energiadialógus által megfogalmazott projektek, amelyek megvalósulásában mindkét fél érdekelt. Bár az új vezetékekbe is orosz nyersanyagok kerülnének, Moszkva érdekeinek megfelelően, a szállítási útvonalak bővítésén keresztül az Unió így is növelhetné az ellátásbiztonságot. Például a földgáz esetében Nyugat-Szibériát Németországgal összekötő Jamal-Europe vezeték kiterjesztését említeném, ami napjainkra már be is fejeződött. A kőolajat érintő beruházások azonban már kevésbé sikeresek, kellő támogatás hiányában ugyanis a legtöbbet emlegetett Bartáság és Adria vezetékek összekapcsolásának terve is megdőlni látszik. 19 Andzsans-Balogh Kornél: Az orosz energiapolitika külpolitikai aspektusai. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p

16 Az ukránokhoz fűződő keserű tapasztalatai csak még inkább felerősítették a nagy exportőr meggyőződését, miszerint legjobb, ha európai energiaügyleteiben minél inkább függetleníti magát a tranzitállamok befolyásától. Ennek érdekében az elmúlt években új célpiacok meghódításába is belevágtak az oroszok. A gazdasági válságot megelőző külpiaci események lehetőséget is adtak a nyitásra, elsősorban az észak-amerikai és a távol-keleti részesedések növelésére. Mind a kőolaj, mind pedig a földgáz esetében Kína kereslete bír a legnagyobb potenciállal, s az ebben rejlő lehetőségeket nem volt nehéz felismernie az orosz vezetésnek. A rohamosan növekedő kínai gazdaság ellátására így több tervet is kidolgoztak már Moszkvában. A kőolajat tekintve a Keleti Vezeték számít a legjelentősebb projektnek, a földgáz esetében pedig két beruházást is érdemes megemlíteni: az egyik a Kovikta-Kína-vezeték, amely kizárólagos és közvetlen összeköttetést biztosít majd a két ország között, a másik pedig az Altaj-vezeték, amely már egy meglévő hálózatra kapcsolódna rá, s így átszelné az egész kontinenst Európától a Csendes-óceánig. 21 A nagy léptékben fejlődő keleti kapcsolatok ellenére azonban továbbra is Európába áramlik majd az orosz energia-export legnagyobb része, legalábbis a következő két évtizedben, az előzetes felmérések alapján mindenképp. Bár arányait tekintve nyilván zsugorodni fog az európai reláció, mennyiségileg elvileg ugyanolyan szállítmányok érkeznek majd a kontinensre. Az EU ellátását tehát nem veszélyezteti a keleti nyitás, de hogy az óriási kínai piac olaj- és földgázéhsége hogyan alakítja majd az árakat, egyelőre még kérdéses. A kereslet növekedése minden egyéb tényező változatlansága mellett egyértelműen az árak emelkedését vonja maga után. Mivel azonban a világpiac működése nem olyan sematikus és leegyszerűsített, mint a gazdasági modellek, így a valóságban egyéb befolyásoló tényezőkkel is számolni kell. Jelen esetben az amerikai nem konvencionális gáztartalékok megjelenése zavarta meg, s terelte új mederbe az orosz elképzeléseket. Ennek hatására ugyanis növekvő mennyiségű cseppfolyósított földgáz kezdett az EU piacaira áramlani, s a kialakulóban lévő túlkínálat ekkor ismét a Közösség alkupozícióját erősítette az orosz féllel szembeni kereskedelmi versenyben. A Gazpromnak döntenie kellett, hogy megadja-e a bevételcsökkenéssel járó kedvezményt Európának, módosítva 21 Deák András György: Orosz szénhidrogén-export az EU-n kívüli térségekbe. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Kelet-Európa Tanulmányok, Sikerek és kudarcok: a FÁK-térség energetikai és integrációs dlemmái, III. szám p

17 ezzel a korábbi árkalkulációt, vagy továbbra is magasan tartja tarifáit, ami viszont nagy valószínűséggel korábban megszerzett piaci részesedésének csökkenését eredményezné. A vállalatvezetés azonban tisztában volt azzal, hogy bár jelentős infrastrukturális fejlesztések zajlanak, az orosz importgáz teljes megkerülését egyik projekt, illetve azok összehangolása sem tenné lehetővé. 22 Így bár a Gazprom-birodalom monopolpozíciója egyre inkább megszűnni látszik, az Unió továbbra is kiszolgáltatott marad a vállalatóriás felé, s így vélhetően megint Oroszország kerül ki győztesen a játszmából. Persze ha nem kezdte volna meg időben a keleti nyitást, és a növekvő kínai kereslet nem kompenzálná a csökkenő európai részesedést, ez az ütőkártya most nem lenne a kezében. Így azonban továbbra is lehetősége van az eddigi, vagy akár még növelt árakon is értékesíteni Európa számára a földgázt. Bár 2000-től elsősorban az energiadialógusban való aktív részvétel kötötte le a brüsszeli politikusok figyelmét, az Unió a belső piac kialakítása terén sem tétlenkedett. A Bizottság a szükséges módosításokkal 2003-ban kiadta a második liberalizációs energiacsomagot, melyben különös figyelmet szentelt a fogyasztóvédelemre, valamint a transzparencia és a diszkriminációmentesség elvének érvényesülésére. Egy évvel később egy külön gázellátás-biztonsági direktíva is megjelent, melyet a 2007-es harmadik liberalizációs energiacsomag követett. A Bizottság állásfoglalása szerint ahhoz, hogy az Unióban egyenlő feltételekkel indulhasson minden, a földgáz- illetve villamosenergiaszektorban tevékenykedő vállalat, a vezetékek üzemeltetésének a termelői és szállítói tevékenységektől való elkülönítése elengedhetetlen. Ezt a fajta tulajdonosi szétválasztást igyekszik tehát sürgetni a harmadik energiacsomag, a tagállami széthúzás azonban hátráltatja a folyamatot ben a Bizottság megfogalmazta az úgynevezett célkitűzést, amely szerint 2020-ra az EU teljes energiafogyasztásának 20%-át a megújuló energiaforrásoknak kell fedeznie, ugyanilyen mértékben növelni kell az energiahatékonyságát, valamint csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását Andzsans-Balogh Kornél: Az orosz energiapolitika külpolitikai aspektusai. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p EUROPA Summaries of EU legislation. Renewable Energy Road Map

18 A 2008-as év ismét fontos mérföldkő volt a közösségi politika formálódásában. Az előző évi számszerű célkitűzések megfogalmazása után a Bizottság helyzetértékelése következett, amely az energiapolitika második stratégiai felülvizsgálatában került nyilvánosságra. A dokumentum áttekintette a korábbi évek eredményeit, és ismét összefoglalta, hogy a 2020-as célok elérése érdekében melyek a legfontosabb továbblépési irányok. Felhívta a figyelmet a válságkezelési stratégiák alaposabb kidolgozásának szükségességére, valamint arra, hogy az EU-nak törekednie kell saját belső energiaforrásainak és geopolitikai lehetőségeinek maximális kiaknázására. 24 Feltehetően a 2009-es orosz-ukrán gázvita újbóli kirobbanásának hatására 2010 a jogalkotás jegyében zajlott, s ennek eredményeképpen új földgázellátás-biztonsági rendelet született az év végére. A Bizottság javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy a diverzifikáció jegyében uniós támogatásban részesülhessenek azon tagállamok, amelyeknek csupán egyetlen forráshoz többnyire a Gazprom által küldött orosz gázhoz - van hozzáférése. Minden tagállamnak tehát legalább kétféle forrásból kellene biztosítania ellátását a jövőben. A februári energiacsúcs, amely a magyar soros elnökség idejére esett, az eddigi irányok megerősítésén túl két új célt tűzött ki: egyrészt 2014-re ténylegesen létre kell hozni az egységes piacot, 2015-re pedig teljesen fel kell számolni az energiasziget fogalmát, tehát nem maradhat egyetlen térség sem a közösségi energiahálózattól elszigetelve. 25 Természetesen mindkét cél elérésének kulcsa az infrastruktúra-fejlesztés, azonban a projektek pénzügyi hátterét eddig még nem garantálta senki. A legnagyobb kérdés egyelőre az, hogy a finanszírozás terhe milyen arányban oszlik majd meg az EU és a tagállamok között, illetve a magánszféra beruházási kedve is nagymértékben befolyásolja majd a tervek megvalósulását. Olyannyira, hogy a vállalatok befektetései nélkül tulajdonképpen lehetetlen is a fejlesztések kivitelezése, hiszen ehhez előzetes becslések alapján közel ezermilliárd euróra lenne szükség 2020-ig. 24 Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p Kitekintő Magyar külpolitika a világban, világpolitika magyarul. Energiacsúcs: vége a titkos megállapodásoknak

19 A siker érdekében az energiaszektor intézményi hátterét is felülvizsgálta az Unió, s a céloknak megfelelően új szabályozói testületeket állított fel. Így jött létre 2011 márciusában az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynöksége (Agency for Cooperation of Energy Regulators, ACER), amely a jogharmonizációt és az adminisztratív eljárások közelítését segíti decemberében pedig életbe lépett az Európai Tanács új, a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról szóló rendelete, a REMIT, amely szintén az egységes elveken alapuló szabályrendszer kialakítására hivatott. Az Unió elsődleges, leginkább dédelgetett terve a Nabucco-projekt, amely Brüsszel számára szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a közösségi energiapolitika sikeres megvalósítását jelentené, s már napjainkban is egy valóban jelentős európai összefogást jelképez. Természetesen gyakorlati, gazdasági hozadékát tekintve is az egyik legnagyobb haszonnal járó alternatíva, hiszen két szempontú diverzifikációt valósít meg. Mivel egy teljesen új vezetékrendszeren keresztül a Kaszpi-térség földgázát szállítaná Európába, jelentősen csökkentené az oroszok, valamint az eddigi hagyományos útvonal tranzitállamai felé való kiszolgáltatottságot. A Nabucco megvalósítása már hosszú ideje napirenden van, a tavalyi energiacsúcson azonban a hivatalosan is uniós projektté avatott közép-európai vezetékrendszer is hangsúlyt kapott. A Visegrádi-négyek tagjaként ez az elképzelés Magyarországot is közvetlenül érinti. A Nabucco versenytársaként számon tartott Déli Áramlat, amely az orosz érdekeknek megfelelően épülne, természetesen kisebb támogatottsággal rendelkezik az EU részéről, bár némileg ez is enyhítené függőségi problémáit. Bár nincs elfeledve az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia Interkonnektor (AGRI), a Transzadriai Csővezeték terve sem, azonban ezek sem tartoznak az elsődleges prioritások közé. Természetesen ezen túl is vannak még megvitatásra szoruló, az energiapolitika küldetését támogató diverzifikációs alternatívák, a közeljövőben azonban úgy tűnik, a Nabucco marad a fő csapásirány. 20

20 1.2. Az importfüggőség jellemzői és kockázatai Az elmúlt évtizedekben nyilvánvalóvá vált az egész világ számára, hogy az Európai Unió az energiaellátás terén importfüggővé, méghozzá a világgazdaság leginkább függő régiójává vált. Bár a behozatalt tekintve nem csak orosz forrásokra támaszkodik az EU, hiszen Norvégia, Algéria, Észak-Afrika és a Közel-keleti régió területéről is érkeznek szénhidrogén-szállítmányok az Unióba, mégis Oroszország és az orosz energiát továbbító tranzitállamok felé legjelentősebb a térség kiszolgáltatottsága. Kétségtelen, hogy a függőség szó már önmagában is negatív tartalommal bír, legyen szó bármilyen körülményről, hiszen egyfajta idegen akaratnak való alávetettséget jelent. De hogy a mai gazdasági helyzetben, a válságok sokaságán tapasztalt energiaimport-függőség milyen tényleges veszélyeket és kockázatokat rejt az Unió számára, mindezt elengedhetetlen ismernünk. Elsőként pedig ahhoz, hogy a diverzifikációt illetően valóban megvalósítható és életképes ötletek születhessenek, a döntéshozóknak tisztában kell lenniük ennek a végtelenül kedvezőtlen és aszimmetrikus helyzetnek a jellegzetességeivel. Elsőként az energiafelhasználás trendjeit, a jövő jellemző energiamixének összetételét célszerű feltárni, melynek eredményéből aztán következtetni lehet az importfüggőség alakulására, valamint a külkereskedelmi mérleg adataiból a függés aszimmetriájára. Az OECD égisze alatt működő Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2010-ben a globális primerenergia-felhasználás 36%-os növekedését jósolta a 2008-tól 2035-ig terjedő időszakra nézve. Ez évi 1,2%-os átlagos növekedési ütemet jelentene, ami ugyan mérsékeltnek mondható a korábbi, közel három évtizeden keresztül jellemző 2%-os értékhez képest, de ennek ellenére is súlyos gazdasági és környezeti problémák lehetőségét vetíti előre. 26 Egyrészt drasztikusan emelkedni fognak az energiaárak, másfelől a széndioxid-kibocsátás fokozódásával a klímaváltozás egyre elkerülhetetlenebbé válik majd a következő évtizedekben. Ráadásul az 1,2%-os értéket sokan még túl optimistának is tartják, az EIA ugyanis feltételezi az államok energiahatékonysági és megtakarítási programjának sikerességét, amelyek kimenetele valójában erőteljesen kétséges. 26 Internatioanal Energy Agency World Energy Outlook