1. A felsorolt görög istenek milyen területeknek voltak védőszentjei?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. A felsorolt görög istenek milyen területeknek voltak védőszentjei?"

Átírás

1 1. A felsorolt görög istenek milyen területeknek voltak védőszentjei? Apollón Hermész Poszeidon Pallasz Athéné Zeusz Dionüszosz 2.) Határozza meg az alábbi fogalmakat a megadott kulcsszavak segítségével! Egy-egy kulcsszó többször is felhasználható, de minden szót legalább egyszer fel kell használnia! KULCSSZAVAK: senatus, hatáskör, tisztviselő, teljhatalom, fél év, Kr. e. 510, végrehajtás, hadvezér, rendkívüli veszély, egy év, köztársaság a.)provincia: b.)dictator c.):consul: 3.) Egészítse ki a Julius Caesar tevékenységét bemutató szöveget a hiányzó adatokkal (fogalmakkal, nevekkel, évszámokkal, jelzőkkel)! A -féle rabszolgafelkelés után az ellentétek a Római Birodalom legfelsőbb vezetésén belül is folytatódtak. Kr. e. 70-ben Pompeius és a rabszolgákat legyőző lett, Pompeius azonban hamarosan szembekerült a senatussal. Ebben a helyzetben tűnt fel a színen Julius Caesar, a néppárt híve, aki felismerte a pillanat politikai jelentőségét. Így született meg -ban az, a három politikus titkos szövetsége a senatus ellen. A megegyezés értelmében Caesar Kr.e. 59-ben, ezután Gallia proconsulja lett. A szövetség nem volt. Crassus a harcokban elesett, Pompeius pedig a senatus mellé állt. Caesar Kr. e. 49-ben a átkelve Róma ellen indult. Pompeius seregeit leverte, és a döntő ütközet után -ban Caesar lett a birodalom egyedüli ura.

2 4.) Az alábbi feladat a római köztársaság válságának összetevőire vonatkozik. Kapcsolja össze az alábbi mondatokat! (Egy mellékmondathoz csak egy másik kapcsolható!) 1. A római polgárok sokasága nincstelenné vált, mert 2. A nagybirtokon folyó belterjes gazdálkodás nagy hasznot hozott, mert 3. Itália területe politikai egységgé vált, mert 4. A Rómába költöző nincstelen tömeget a politikusok gyakran a befolyásuk alá vonták, mert A) ingyen gabonával és cirkuszi játékokkal könnyen megvásárolható volt. B) az itáliai szövetségesek is megkapták a polgárjogot. C) tízezrével hozták Itáliába a rabszolgákat. D) Hannibál itáliai hosszú háborúja alatt a paraszti kisbirtok nagy része tönkrement. Írja a számok mellé a megfelelő mondat betűjelét! ) A feladat a hellenizmus kulturális emlékeivel kapcsolatos. Azonosítsa a képeket a megfelelő információkkal! Írja a képek betűjelét a szövegek melletti négyszögbe!

3 a) A rhodosziak miután Kr.e. 305-ben győztek a makedón király felett hálából fogadalmi ajándékot állítottak istenüknek, Héliosznak a kikötő bejáratánál. A mintegy 35 méter magas szobor a rhodoszi Kolosszus néven vonult be a történelembe. b) A szoborcsoport mitikus jelenetet örökít meg: Laokoón történetét. A hellenisztikus kor mozgalmassága jól megfigyelhető a művön. c) Az alexandriai világítótorony az ókor hét csodája közé tartozott, Pharosz szigetén emelték a Kr.e. III. században, s csak a Kr.u. XIV. században dőlt romba. 6.) A feladat a görög mitológiával kapcsolatos. Döntse el a forráshoz kapcsolódó állításokról, hogy igazak vagy hamisak! (Választását X jellel jelölje! Amikor Zeusz felnőtt, Métiszhez, Ókeanosz leányához fordult segítségért. Métisz olyan varázsitalt adott Kronosznak, amitől Kronosz kihányta a követ s nyomában a lenyelt gyermekeit is. Zeusz pedig velük együtt háborút indított Kronosz és a titánok ellen. Már tíz éve folyt a küzdelem, amikor Gé azt jósolta Zeusznak, hogy megnyeri a háborút, ha szövetkezik azokkal, akik a Tartaroszban sínylődnek. Zeusz megölte hát a Küklopszok mellett őrködő Kampét, és szabadon bocsátotta őket. A küklopszok hálából Zeusznak ajándékozták a mennydörgést meg a villámokat és a mennykövet, Plutónak sisakot adtak, Poszeidónnak pedig szigonyt. Mindezekkel felfegyverkezve le is győzték a titánok egymást váltó generációit, bezárták őket a Tartaroszba és a százkezűeket rendelték őrizetükre. Ők hárman pedig megosztoztak a hatalmon: Zeusz az égbolt ura lett, Poszeidón a tengeré, Plutón a Hádészé. (Apollodórosz: Mitológia) 7.) A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, illetve a hadsereg válságára! Soronként csak egy elemet jelöljön be! 1. Az Itáliában tenyésző fenevadak mindegyikének megvan a maga barlangja, odúja és búvóhelye, holott azoknak, akik Itáliáért küzdenek és meghalnak, egyebük sincs a levegőnél, a világosságnál. Lakás, állandó tartózkodási hely híján bujdosnak ezek feleségestül, gyermekestül. Hazudnak a vezérek, midőn a csatákon bíztatják a katonákat, hogy védjék meg sírjaikat, templomaikat az ellenségtől. (Plutarkhosz: Tiberius Gracchus) 2. [ ] Ennek a megműveletlen földnek a nagy részét ugyanis a gazdagok szerezték meg [ ] Sőt a szegényeknek környékükön lévő kisbirtokait is részben erőszakkal elrabolták, s így eddigi birtokaik helyett immár hatalmas földeket műveltek meg [ ] a hatalmasok egyre gazdagodtak, a rabszolganép betöltötte az egész országot. (Appianosz: Emphylia) 3. A plebs egy része ingyenélő tömeggé vált, mely napi engedményekkel minden politikai cél érdekében megnyerhető volt, akár szavazatát is áruba bocsátotta. (Panem et circenses! = Kenyeret és cirkuszi játékokat!) (Tankönyvi szöveg)

4 8.) A feladat Aquincum római kori történetével kapcsolatos. Párosítsa a képeket a megfelelő meghatározásokkal! Írja a képek betűjelét a szöveg alatti táblázatba! (Nem tud minden képet megfeleltetni.) a)az itteni egyenetlenebb éghajlat időjárási adottságai különleges fűtési rendszert hívtak életre. A légfűtés, amit padló-, esetleg falfűtésként alakítottak ki, általában minden lakó- és középületben megtalálható volt. Padlófűtés esetén a járófelületet sűrűn elhelyezett, körülbelül 60 centiméter magas kőoszlopok tartották, melyek között a felmelegített levegő keringett. b) A katonaváros déli határán nagyobb amfiteátrum romjait tárták fel, mely a római birodalom északi tartományainak egyik legnagyobb emléke ember befogadására alkalmas építmény. Falai kőlapokkal burkolt öntött falak. Alaprajza nem egészen elliptikus, kissé mandula alakú, és nemcsak hossz-, hanem rövidebb kereszttengelyében is kapui voltak. c) Aquincum építményei közül jelentős az aquaduct, mely a Római-fürdőtől a katonaváros amphitheatrumáig vezetett. A nagy római vízvezetékekhez hasonló, egyszerű, tömör pilléreken nyugvó árkádsor a Római-fürdő forrásvizét szállította a polgár- és katonaváros köz-, illetve magánfürdőibe. 9.) Mutassa be 8-10 mondattal a Gracchusok reformjait!

5 Esszé: (hosszú, kifejtő) Mi vezetett a római köztársaság válságához? Még az Itáliában élő vadállatoknak is mindegyiknek van búvóhelye, de azoknak, akik harcolnak és meghalnak Itáliáért, egyebük sincs a levegőnél és világosságnál; nincs házuk, földönfutóként kóborolnak gyermekeikkel és feleségeikkel A nagy hódító háborúk után sem szűnt meg az utánpótlás rabszolgákból. Erről a Földközi-tenger kalózai gondoskodtak. GALDIÁTORVIADAL A politikusok közötti fegyveres harcra az is lehetőséget adott, hogy a római hadsereg átalakult. Ugyanis csak akkor tudtak megfelelő létszámú katonát toborozni, ha a földönfutóvá vált emberek tömegeit is bevonták a katonáskodásba A politikusok már nem hangzatos beszédekkel, hanem katonai erővel igyekeztek ellenfelük fölébe kerekedni

6 1. fény, jóslás, költészet tolvajok, kereskedők, istenek hírnöke, holtakat vezeti tenger, hajósok tudományok, mesterségek, városvédő főisten szőlőművelés, mámor, bor 2.) Provincia: a Római Birodalomhoz tartozó, Itálián kívüli tartomány. Élén kinevezett helytartó állt, lakói adót fizettek Rómának. A principátus korában a régi provinciák továbbra is a senatus hatáskörében maradtak, az újakat azonban császári igazgatás alá helyezték. Dictator: Kr.e. 510-ben léterhozott, kizárólag rendkívüli veszély esetén működő magistratus.a senatus által kiválasztott személy teljhatalommal rendelkezett. Hivatali idejét maximum fél évre engedélyezték. A köztársaság válsága idején hatalmát korlátlan időre is kiterjeszthették. Consul: római köztársaság vezető tisztsége, amelyet évente 2-2 fő töltött be. Kr. e 510-től választották. Feladatuk a senatus és a népgyűlés összehívása, ezek tárgyalásainak vezetése, a hozott határozatok végrehajtása, bíráskodás, hadsereg vezetése 3.) Spartacus, Crassus, consul, Kr.e 60-ban, az első triumvirátus, consul, provincia, tartós (hosszú életű), Rubiconon, Kr. e. 48-ban 7.

I. beszámoló. Név:... Osztály:

I. beszámoló. Név:... Osztály: I. beszámoló Név:... Osztály: 1. feladat A feladat az athéni demokrácia intézményrendszerével kapcsolatos. Jelölje meg az ábra tanulmányozását követően az alábbi állításokról, igazak vagy hamisak! 1 2.

Részletesebben

a) Kheopsz b) Hammurapi c) Noé d) Buddha e) Mózes

a) Kheopsz b) Hammurapi c) Noé d) Buddha e) Mózes 1. feladat Az ókori Kelet kultúrtörténetének melyik alakjához kapcsolódnak a képek? Válassza ki a felsorolásból, és írja a képek mellé a hozzájuk kapcsolódó egy-egy (valós vagy mitikus) személy nevét!

Részletesebben

Az athéni demokrácia intézményei és működése

Az athéni demokrácia intézményei és működése 2. Az athéni demokrácia intézményei és működése; A római köztársaság virágkora és válsága; A Nyugat-római Birodalom bukása és a népvándorlás; Az athéni demokrácia intézményei és működése - Kr. e II. évezred

Részletesebben

June 28, RÓMA.notebook. összehívás. Kr.e.753 Róma alapítása Kr.e.367 Licinius földtörvény Kr.e. 494 néptribunusi hivatal

June 28, RÓMA.notebook. összehívás. Kr.e.753 Róma alapítása Kr.e.367 Licinius földtörvény Kr.e. 494 néptribunusi hivatal Kr.e. 326 adósrabszolgaság Kr.e.510 eltörlése etruszk uralom és a királyság vége Kr.e. 494 éptribunusi hivatal Kr.e.367 icinius földtörvény Kr.e.753 Róma alapítása MI TÖRTÉNT EKKOR? Ellenőrizd a túloldalra

Részletesebben

Az ókori világ hét csodája

Az ókori világ hét csodája Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok

Részletesebben

Mindenkinek, aki kedvet érez hozzá! Történelem háziverseny 2. forduló

Mindenkinek, aki kedvet érez hozzá! Történelem háziverseny 2. forduló Beadási határidő: 2013. január 30. Mindenkinek, aki kedvet érez hozzá! Történelem háziverseny 2. forduló A válaszokat a csepika@chello.hu címre kell elküldeni, de leadható a könyvtárban Szlávikné Cséfalvay

Részletesebben

Érettségi feladatsorok Ókor, középszint

Érettségi feladatsorok Ókor, középszint 1. A feladat az ókor kulturális életével kapcsolatos. (K/4) Párosítsa a képekhez a fogalmakat és az építmények nevét! (Elemenként 0,5 pont) Írja a táblázatba a fogalmak betűjelét, illetve az építmények

Részletesebben

Savaria országos középiskolai történelem verseny 9. évfolyam 1. forduló

Savaria országos középiskolai történelem verseny 9. évfolyam 1. forduló 1. Írjon I-t az igaz, H-t a hamis állítás előtti -be! a) A brahmanizmus három fő istene Brahma, Buddha, Visnu.... / 11 b) A Selyemúton elsősorban selymet,teát,kávét,porcelánt,fűszereket szállítottak. c)

Részletesebben

1.) A feladat a neolitikum történetével kapcsolatos. Az ábra segítségével válaszoljon a kérdésekre! (Elemenként 1 pont)

1.) A feladat a neolitikum történetével kapcsolatos. Az ábra segítségével válaszoljon a kérdésekre! (Elemenként 1 pont) Félévi vizsga Esti gimnázium, 9. osztály Történelem Őskor, Ókori kelet, Ókori Hellász Név: 1.) A feladat a neolitikum történetével kapcsolatos. Az ábra segítségével válaszoljon a kérdésekre! (Elemenként

Részletesebben

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő

Részletesebben

Középszintű rövid választ igénylő feladatok ( )

Középszintű rövid választ igénylő feladatok ( ) Középszintű rövid választ igénylő feladatok (2005 2017) 1. A feladat az ókor kulturális életével kapcsolatos. (K/4) Párosítsa a képekhez a fogalmakat és az építmények nevét! (Elemenként 0,5 pont) Írja

Részletesebben

Az ókori világ 7 csodája. 2011 Horák György

Az ókori világ 7 csodája. 2011 Horák György Az ókori világ 7 csodája 2011 Horák György Az ókori világ hét csodája a hét legismertebb ókori építmény. A hét csodát először a Szidóni Antipatrosz említette az i. e. 2. században írt epigrammájában. A

Részletesebben

Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók. Játék Szabályok

Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók. Játék Szabályok A KOCKA EL VAN VETVE? Történelmi társasjáték 11-12 éveseknek Készítették: Balogh Lili - Biszak Botond - Erdős Anna - Pintér Róbert - Takács Janka 5.b osztályos tanulók Játék Szabályok Ez egy együttműködő

Részletesebben

A város alapításától a köztársaság fénykoráig

A város alapításától a köztársaság fénykoráig A város alapításától a köztársaság fénykoráig Itália elhelyezkedése: A Földközi-tenger medencéjében, az Appenninni-félszigeten. Tengerpartja tagolatlan, nem kedvez a kereskedelemnek, viszont kedvezőek

Részletesebben

JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. 2. Ki írhatta volna az alábbi sorokat? A történelmi személyiség nevét írja a szöveg után! (Elemenként 1 pont)

JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. 2. Ki írhatta volna az alábbi sorokat? A történelmi személyiség nevét írja a szöveg után! (Elemenként 1 pont) JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1. A feladat az ókori Róma történelmével kapcsolatos. Válaszoljon a forráshoz kapcsolódó kérdésekre! (Elemenként 1 pont) a, triumvirátus b, Kr.e. I. sz. c, Pompeius d, köztársaság / res

Részletesebben

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2014 2015. 1. forduló, 2. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő

Részletesebben

ELŐZMÉNYEK: A FÖLDKÖZI-TENGER MEDENCÉJÉNEK MEGHÓDÍTÁSA. A PUN HÁBORÚK csak felsorolás szintjén kell tudni a pun háborúkat és kelet meghódítását

ELŐZMÉNYEK: A FÖLDKÖZI-TENGER MEDENCÉJÉNEK MEGHÓDÍTÁSA. A PUN HÁBORÚK csak felsorolás szintjén kell tudni a pun háborúkat és kelet meghódítását 11. A RÓMAI KÖZTÁRSASÁG VÁLSÁGA ELŐZMÉNYEK: A FÖLDKÖZI-TENGER MEDENCÉJÉNEK MEGHÓDÍTÁSA A PUN HÁBORÚK csak felsorolás szintjén kell tudni a pun háborúkat és kelet meghódítását Punok: a föníciaiak által

Részletesebben

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket

Részletesebben

a. Gyűjtsünk 10 képet, sorszámozzuk meg őket! b. A sorszámok szerint mutassuk fel a képeket a csapatoknak, akik alaposan megnézik ezeket. c.

a. Gyűjtsünk 10 képet, sorszámozzuk meg őket! b. A sorszámok szerint mutassuk fel a képeket a csapatoknak, akik alaposan megnézik ezeket. c. 1. feladat: Memória a. Gyűjtsünk 10 képet, sorszámozzuk meg őket! b. A sorszámok szerint mutassuk fel a képeket a csapatoknak, akik alaposan megnézik ezeket. c. A képek felmutatása után mondjuk az első

Részletesebben

Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban

Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat a, Kapcsolja össze a felsorolt

Részletesebben

A csoport. Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket!

A csoport. Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. A csoport 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! (2-2 pont) despotizmus: consul: szerviens: kilenced: inkvizíció: 2.

Részletesebben

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság,

3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, 3. A feladat a római köztársaság válságával kapcsolatos. Állapítsa meg, hogy az alábbi források közül melyik utal elsősorban a politika, a gazdaság, illetve a hadsereg válságára! Soronként csak egy elemet

Részletesebben

Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011

Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011 Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011 KULTÚRTÖRTÉNETI TESZT III. forduló I. kategória Szeged, 2011. március 19. JAVÍTÓKULCS 1. Döntsd el az alábbi állításokról, hogy igazak

Részletesebben

Az ókor története Érettségi feladatok gyűjteménye 1

Az ókor története Érettségi feladatok gyűjteménye 1 Az ókor története Érettségi feladatok gyűjteménye 1 1. A feladat az ókor kulturális életével kapcsolatos. (K/4) Párosítsa a képekhez a fogalmakat és az építmények nevét! (Elemenként 0,5 pont) Írja a táblázatba

Részletesebben

Slovenská komisia Dejepisnej olympiády. 1.* Hogy hívták azokat a fivéreket, akik a legenda szerint megalapították Róma városát?

Slovenská komisia Dejepisnej olympiády. 1.* Hogy hívták azokat a fivéreket, akik a legenda szerint megalapították Róma városát? Slovenská komisia Dejepisnej olympiády Obvodné kolo Dejepisnej olympiády pre ZŠ a 8-ročné gymnáziá 4. ročník, školský rok 2011/12 Testové úlohy pre kategóriu D (8. ročník ZŠ a 3. ročník OG) Megjegyzés:

Részletesebben

Szakközép 9. évfolyam, augusztusi javítóvizsga történelemből

Szakközép 9. évfolyam, augusztusi javítóvizsga történelemből A vizsga felépítése: Szakközép 9. évfolyam, augusztusi javítóvizsga történelemből 1.) FELADATLAP: a részletezett vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon

Részletesebben

SZKA_209_07. Szenátorok egymás közt

SZKA_209_07. Szenátorok egymás közt SZKA_209_07 Szenátorok egymás közt diákmelléklet szenátorok egymás közt 61 Diákmelléklet 7/1 A GRACCHUSOK TEVÉKENYSÉGE Csoportos feladatlap Keressétek meg a tankönyvetekben a római köztársaság válságát

Részletesebben

AZ ÓKORI RÓMA NÉVTÁRA. Aeneas: trójai hős, aki társaival új hazát indult keresni, miután Trója elesett.

AZ ÓKORI RÓMA NÉVTÁRA. Aeneas: trójai hős, aki társaival új hazát indult keresni, miután Trója elesett. AZ ÓKORI RÓMA NÉVTÁRA Aeneas: trójai hős, aki társaival új hazát indult keresni, miután Trója elesett. Dido: Karthágó királynője, aki Cupido nyilának hatására beleszeretett Aeneasba. Latinus: latinok királya,

Részletesebben

CSILLAGÁSZATI TESZT. 1. Csillagászati totó

CSILLAGÁSZATI TESZT. 1. Csillagászati totó CSILLAGÁSZATI TESZT Név: Iskola: Osztály: 1. Csillagászati totó 1. Melyik bolygót nevezzük a vörös bolygónak? 1 Jupiter 2 Mars x Merkúr 2. Melyik bolygónak nincs holdja? 1 Vénusz 2 Merkúr x Szaturnusz

Részletesebben

ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban

ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban A témához mérten kis terjedelmű kötetben a hangsúly a rómaiakon és nem Augustus korán van. A mű ugyanis az Európa népei sorozat részeként jelent meg, minden bizonnyal terjedelmi

Részletesebben

Időutazó ókori teszt

Időutazó ókori teszt Időutazó ókori teszt I. Róma felemelkedése 1. A hagyomány szerint Romulus és Remus ősei az alábbiak közül melyik városból menekültek? x) Athén 1) Spárta 2) Trója 2. Mit jelent a vétó! kifejezés? x) tiltakozom!

Részletesebben

Fogalmak Személyek Dátumok Földrajzi nevek

Fogalmak Személyek Dátumok Földrajzi nevek Fogalmak Személyek Dátumok Földrajzi nevek Italicus Livius Kr. e. 753 Tarentum Latin Aeneas 510 Szüraküszai Szabell Polübiosz 494 Magna Graecia Szabin Hannibál 451-450 Latium etruszk Cornelius Scipio 366

Részletesebben

A principátus rendszere. - társadalmi téren a plebejusok tönkremenetele, nincstelenné válása

A principátus rendszere. - társadalmi téren a plebejusok tönkremenetele, nincstelenné válása A principátus rendszere 1. Előzménye: a köztársaság válsága a régi köztársaság több szempontból is válságba került a hódító háborúk miatt: - társadalmi téren a plebejusok tönkremenetele, nincstelenné válása

Részletesebben

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév Az emberiség őskora A tanuló ismerje fel az emberi munka és a környezethez való alkalmazkodás jelentőségét, valamint a különböző emberi

Részletesebben

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. Arisztotelész Dunaújváros, 2016. április 5. Törökné Nagy Zsuzsanna gyógypedagógus 1. sz. feladatlap A Római Birodalom

Részletesebben

Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok, hanem az élet örömei álltak

Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok, hanem az élet örömei álltak Jegyzetek művészettörténethez IV. 8. és 9. osztály Égei kultúra Minószi (krétai) kultúra Kr. e. 2700-1100 Kréta szigetén, Knósszosz központtal kialakult egy kultúra - a művészet középpontjában nem a harcok,

Részletesebben

Évszám Esemény Személy ( ek) Kr.e. 490 Marathonnál a görögök legyızik a Miltiadesz, Dareiosz perzsákat

Évszám Esemény Személy ( ek) Kr.e. 490 Marathonnál a görögök legyızik a Miltiadesz, Dareiosz perzsákat 1. ÉVSZÁM, ESEMÉNY, SZEMÉLY - KERESİ Az alábbi feladat az ókor és a kora középkor jelentıs eseményeire vonatkozik. Töltse ki a táblázat üresen maradt részeit! ( elemenként 1 pont ) Évszám Esemény Személy

Részletesebben

AZ ÓKORI HELLÁSZ 1. A 2. A 3. 4. 5. A

AZ ÓKORI HELLÁSZ 1. A 2. A 3. 4. 5. A AZ ÓKORI HELLÁSZ Tematika: 1. A görög történelem hajnalán 2. A görög istenek a görög vallás az olümpia 3. Athén társadalma és állama 4. Spárta katonai állama 5. A görög perzsa háborúk A tehetségfejlesztő

Részletesebben

1. TOTÓ. 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris

1. TOTÓ. 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris 1. TOTÓ 1. Melyik párosítás helyes? 1. India Eufrátesz 2. Kína Jangce X. Egyiptom Tigris 2. Mit írnál a pontozott helyre? Az olümpia isten tiszteletére rendezett vallási ünnep. 1. Zeusz 2. Pallasz Athéné

Részletesebben

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 2. kategória A versenyzı neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítı

Részletesebben

VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 18. Róma világbirodalommá válása

VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 18. Róma világbirodalommá válása RÓMA VILÁGBIRODALOMMÁ FEJLŐDÉSE (ELŐZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK) 1. A köztársaság kora (Kr. e. 510 Kr. e. 31./Kr. e. 27.) a) A korai köztársaság működése Róma kezdetben királyság volt (Kr. e. 753-510.) élén

Részletesebben

MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22.

MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. 1. A kenyér és cirkusz politika az ókori Rómában Megszerkesztettség, A diák a római szórakoztatás ír, kiemelve azok a politikában betöltött jelentőségét.

Részletesebben

Így éltek a rómaiak. Történelem-verseny. a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola.

Így éltek a rómaiak. Történelem-verseny. a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola. Így éltek a rómaiak Történelem-verseny a Budapesti Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskola felső tagozatos diákjai számára 2016. I) Egy római előkekő férfi napirendje összekeveredett.

Részletesebben

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl Általam készített mellékletek a társashoz 1. Fordulatkártyához fogalomkereső és meghatározó (5 ezüstpénzért) 2. Fordulatkártyákhoz

Részletesebben

ÓKOR Hannibál harci elefántjai

ÓKOR Hannibál harci elefántjai ÓKOR Hannibál harci elefántjai A bizánci Suda-lexikon a Thórakion (θωράκιον) címszó alatt a következőket írja: Hannibál (a karthágói hadvezér) emberei a magával vitt elefántokra helyezett tornyokból elvágta

Részletesebben

SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória

SZTE-BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszék VERSENYFELADATOK. Kultúrtörténeti teszt forduló, 1. kategória VERSENYFELADATOK Kultúrtörténeti teszt 2015 2016. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:... Osztálya:... Iskolája:. Felkészítő tanára:... Pontszáma:... / 51 pont Kedves Versenyző! Minden feladatot

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

A KÖZTÁRSASÁG KIALAKULÁSA I. A

A KÖZTÁRSASÁG KIALAKULÁSA I. A 1 Lecke: RÓMA SZÜLETÉSE II. A mondabeli városalapítás - A monda szerint a rómaiak Trójából származnak. - Romulus és Remus története - Romulus lett az első király, a monda szerint ő alapította a várost

Részletesebben

Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató

Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004 javítási útmutató 1. Jogalkotók Nevezze meg a körülírt jogalkotó történeti személyiségeket! a) A kiváltságos papi osztály helyzetének megerősítését szolgáló

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY I. FORDULÓ 2016/2017

BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY I. FORDULÓ 2016/2017 BÁCS-KISKUN MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY I. FORDULÓ 2016/2017 A versenyző neve: A versenyző iskolája: Felkészítő tanára: Elérhető pontszám: 100 Elért pontszám: Kedves versenyző! Üdvözöljük a Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és

Részletesebben

Brigetio. Komárom városában, Szőny területén, a Duna jobb partján

Brigetio. Komárom városában, Szőny területén, a Duna jobb partján Pannónia Pannónia hadászati okok, védelmi rendszer, kereskedelmi út első virágzó szakasz: Traianus alatt (98-117), tartomány keleti és nyugati részre osztva Marcus Aurelius (161-180) alatt markomann-szarmata

Részletesebben

Zrínyi Miklós (1620 1664)

Zrínyi Miklós (1620 1664) Zrínyi Miklós (1620 1664) Zrínyi Miklós 1620. május 1-jén Csáktornyán született. 6 éves korára árva. Neveltetését a király megbízásából Pázmány Péter irányítja. 1630 36: Grazban és Bécsben tanul (jezsuita

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Zrínyi Miklós (1620 1664)

Zrínyi Miklós (1620 1664) Zrínyi Miklós (1620 1664) 1620. május 1-jén Csáktornyán született. 6 éves korára árva. Neveltetését a király megbízásából Pázmány Péter irányítja. 1630 36: Grazban és Bécsben tanul (jezsuita iskolákban).

Részletesebben

Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011

Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011 Horváth István Károly latin nyelvi és kultúrtörténeti verseny 2010/2011 KULTÚRTÖRTÉNETI TESZT III. forduló II. kategória Szeged, 2011. március 19. A versenyzı neve:... Iskolája:... Felkészítı tanára:...

Részletesebben

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése

Részletesebben

MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY 2015/2016 JAVÍTÓKULCS

MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY 2015/2016 JAVÍTÓKULCS Kedves Kollegák! 2015. december 4-éig azokat a dolgozatokat küldjék el iskolánk címére (Kecskeméti Református Gimnázium, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.), amelyek elérték az összpontszám 70%-át, azaz

Részletesebben

1. Az ókor és kultúrája

1. Az ókor és kultúrája TÖRTÉNELEM MŰVELTSÉGI ALAPVIZSGA KÖVETELMÉNYEI A 10. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA 1. Az ókor és kultúrája A homo sapiens megjelenése, az élelemtermelés kezdete Kr. e. 3000 körül. Kr. e. XVIII. sz. Kr. e. X. sz. Kr.e.

Részletesebben

Petőfi-pályázat. Történelem. 2. forduló. Római regék és mondák

Petőfi-pályázat. Történelem. 2. forduló. Római regék és mondák Petőfi-pályázat Történelem 2. forduló Római regék és mondák A következő történetek elolvasását ajánljuk a Római regék és mondák című könyvből. 1. Romulus és Remus 2. Romulus és Remus várost alapít 3. Numa

Részletesebben

Történelem 5. osztály - 3. forduló -

Történelem 5. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Út az egyeduralom felé

Út az egyeduralom felé dezs.extra.hu tételek gyûjteménye Út az egyeduralom felé Szerzõ dezs Történelem tétel 11. Út az egyeduralom felé Numidia királya Jugurta nagy területeket foglal el, és Róma nem tud mit tenni. Megválasztják

Részletesebben

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században

A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA. Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században A POLGÁRI ÁTALAKULÁS KORA Találmányok és feltalálók a XVIII XIX. században Párosítsd a századot a megfelelô évszámokkal! XVIII. század XIX. század 1801 1900-ig 1701 1800-ig Jelezd csíkozással a térképvázlatban

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. A csapat száma, neve: Arisztotelész Dunaújváros, 2016. június 3.-4. Törökné

Részletesebben

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA TÖRTÉNELEM PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. Január 19. EMELT SZINTŰ PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA Név Tanárok neve Pontszám 2013. Január 19. I. Időtartam: 90 perc STUDIUM GENERALE TÖRTÉNELEM SZEKCIÓ - 2-2013.01.19.

Részletesebben

A TERMÉKENYSÉGISTENNÕK: TELLUS ÉS CERES, VALAMINT VESTA SZEREPE A RÓMAI CSALÁDI ÉS KÖZÖSSÉGI ÉLETBEN. ANDRÁSI DOROTTYA egyetemi docens (PPKE JÁK)

A TERMÉKENYSÉGISTENNÕK: TELLUS ÉS CERES, VALAMINT VESTA SZEREPE A RÓMAI CSALÁDI ÉS KÖZÖSSÉGI ÉLETBEN. ANDRÁSI DOROTTYA egyetemi docens (PPKE JÁK) Iustum Aequum Salutare VIII. 2012/2. 43 48. A TERMÉKENYSÉGISTENNÕK: TELLUS ÉS CERES, VALAMINT VESTA SZEREPE A RÓMAI CSALÁDI ÉS KÖZÖSSÉGI ÉLETBEN egyetemi docens (PPKE JÁK) Hesztia, isteni Pûthóban ki a

Részletesebben

1. A keresztrejtvény az ókori Hellász és Róma történelmével kapcsolatos.

1. A keresztrejtvény az ókori Hellász és Róma történelmével kapcsolatos. 1. A keresztrejtvény az ókori Hellász és Róma történelmével kapcsolatos. a) b) c) d) 1 e) f) g) ) i) j) k) l) m) n) 1/A. Töltse ki a keresztrejtvényt! (Elemenként 0,5 pont) a) Itt győzték le Kr. e. 202-ben

Részletesebben

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások

A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat

Részletesebben

- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak

- gazdag nagypolgárság - Napóleon - a hadsereg növekvő szerepe - szegény kispolgárság - királypártiak 1. feladat: Olvassátok el a tankönyv 124. oldalán a Polgári köztársaság című fejezetet, majd nézzétek meg az ábrát, s a megismertek alapján fejtsétek meg az alábbi ábra jelentését! (Beszámolótok során

Részletesebben

Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket!

Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport. 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! Helyi szakaszvizsga Vörösmarty Mihály Gimnázium 2012. május 5. B csoport 1. Magyarázd meg röviden az alábbi fogalmakat, kifejezéseket! (2-2 pont) monoteizmus: sztratégosz: várjobbágy: ősiség: reconquista:

Részletesebben

Magyar nyelv és irodalom: Bibliai történetek, dokumentumtípusok, írás- és könyvtártörténet. Az írás kialakulása, az írásjelek. Az őskőkor világa.

Magyar nyelv és irodalom: Bibliai történetek, dokumentumtípusok, írás- és könyvtártörténet. Az írás kialakulása, az írásjelek. Az őskőkor világa. Tematikai egység Az őskor és az ókori Kelet Órakeret 18 óra Az őskori ember világa. Ószövetségi (a héber Bibliában olvasható) Előzetes tudás történetek. Ókori keleti örökségünk (időszámítás, írás, tudományos

Részletesebben

Batthyány István kormánybiztossága

Batthyány István kormánybiztossága Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel

Részletesebben

Mi a legszembetűnőbb különbség az Állam és a Törvények között a szövegrészlet alapján?

Mi a legszembetűnőbb különbség az Állam és a Törvények között a szövegrészlet alapján? PLATÓN TÖRVÉNYEK Mi a legszembetűnőbb különbség az Állam és a Törvények között a szövegrészlet alapján? Vajon Platón szerette-e volna, hogy megvalósuljon az Állam utópiája? Igen Ne feledjük, Platón a peloponnészoszi

Részletesebben

Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson!

Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson! A versenyző kódszáma: Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Kedves Versenyző! Válaszait olvashatóan írja le! Hiba esetén egyértelműen - egy áthúzással - javítson!

Részletesebben

I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA

I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I / A témazáró feladatlap 1. A jobb oldali rajzok közül melyik a szakóca? Írd ide a betűjelét! c 2. Hogyan nevezik azt a mesterséget, amelynek

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

Egyiptomi Füzetek. 3. évfolyam 3. szám 2001. Kleopatra és Caesar

Egyiptomi Füzetek. 3. évfolyam 3. szám 2001. Kleopatra és Caesar Egyiptomi Füzetek 3. évfolyam 3. szám 23 21. Kleopatra és Caesar XII. Ptolemaiosz kíséretével együtt Epheszoszba költözött. Közben a hitelezők, de főleg Az utolsó Ptolemaioszok korában szoros Rabirius

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák

I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2013 I. Közép- és Dél-Amerika ősi civilizációi, az aztékok és az inkák TESZT 60 perc Név:... Iskola neve:...... Javító tanár neve:... I. témakör

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI FELADATSOR. I. témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra

KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI FELADATSOR. I. témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra KÖZÉPSZINTŰ SZÓBELI FELADATSOR I. témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. FELADAT Hasonlítsa össze a céh, a manufaktúra és a gyár termelésének alapvető jellemzőit az alábbi szempontok szerint!

Részletesebben

TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 2015 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára

TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 2015 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 05 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára Az írásbeli feladat megoldásához 0 perc áll rendelkezésére. Helyes megoldás esetén összesen 00 (azaz száz) pontot lehet

Részletesebben

TANULÓI SEGÉDLET. 2014. január 31.

TANULÓI SEGÉDLET. 2014. január 31. INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TANULÓI SEGÉDLET TÖRTÉNELEM TANTÁRGY 2014. január 31....... Boros Tibor Szegedi Józsefné jóváhagyta készítette Oktatási segédanyag történelemből

Részletesebben

Az egyiptomi művészet korszakai

Az egyiptomi művészet korszakai Egyiptom térképe a városokkal Az egyiptomi művészet korszakai Predinasztikus korszak (i.e. IV-III. évezred) Óbirodalom (i.e. III-II. évezred) Első átmeneti kor Középbirodalom (i.e. 2000-1700) Második átmeneti

Részletesebben

Tervező:Philippe Keyaerts - Illusztráció:Arnaud Demaegd - Dizájn: Demaegd & S. Gantiez. Játékszabály

Tervező:Philippe Keyaerts - Illusztráció:Arnaud Demaegd - Dizájn: Demaegd & S. Gantiez. Játékszabály Tervező:Philippe Keyaerts - Illusztráció:Arnaud Demaegd - Dizájn: Demaegd & S. Gantiez Játékszabály A civilizáció hajnalán egy egész nép sorsát veszed a kezedbe. Előtted a Peloponnészoszi síkság terül

Részletesebben

ARCHAIKUS KOR. mítosz: istenekről, természetfeletti képességekkel rendelkező hősökről szóló csodás történet. mitológia: mítoszok gyűjteménye

ARCHAIKUS KOR. mítosz: istenekről, természetfeletti képességekkel rendelkező hősökről szóló csodás történet. mitológia: mítoszok gyűjteménye ARCHAIKUS KOR - a Balkán-félsziget déli részeén fekszik, sziklás és termőföldekben szegény területen fő foglalkozás a kézművesség, pásztorkodás, kereskedelem és hajózás - 3 részre tagolódott: kontinentális,

Részletesebben

Ludovic Maublanc és Bruno Cathala játéka, 2-5 játékos részére

Ludovic Maublanc és Bruno Cathala játéka, 2-5 játékos részére Ludovic Maublanc és Bruno Cathala játéka, 2-5 játékos részére Cyclades szigetvilágban, még az egyesülés előtti Görögország partjainál, a nagy városok (Sparta, Athén, Korintosz, Théba, Argosz) egyre növekszenek

Részletesebben

ELŐADÁS TEMATIKA (TRB 1011) AZ ÓKORI RÓMA TÖRTÉNETE I. ELŐADÁS 2014/2015. tanév II. félév

ELŐADÁS TEMATIKA (TRB 1011) AZ ÓKORI RÓMA TÖRTÉNETE I. ELŐADÁS 2014/2015. tanév II. félév ELŐADÁS TEMATIKA (TRB 1011) AZ ÓKORI RÓMA TÖRTÉNETE I. ELŐADÁS 2014/2015. tanév II. félév A tantárgy célja a hallgatók történelemszemléletének alakítása a történelmi tények, fogalmak és összefüggések bemutatásával

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

Spárta katonai állama

Spárta katonai állama Spárta katonai állama Tematika: 1. A görög történelem hajnalán 2. A görög istenek a görög vallás az olümpia 3. Athén társadalma és állama 4. Spárta katonai állama 5. A görög perzsa háborúk A tehetségfejlesztő

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

Olaszország hadba lép

Olaszország hadba lép Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig

GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig HEGYI DOLORES, KERTÉSZ ISTVÁN, NÉMETH GYÖRGY, SARKADY JÁNOS Harmadik, javított kiadás Osiris Kiadó Budapest, 2006 BEVEZETŐ 13 NÉM ETH G Y Ö R G Y A görög történelem

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy Válaszd ki az IZ állításokat! helyes

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy z ember termelésre történő áttérése

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Marius reformjai i.e 105

Marius reformjai i.e 105 Polgárh rháború Rómában Politikai küzdelmek k és s pártok p Rómában - i.e.ii.század zad Út az egyeduralom felé Marius reformjai i.e 105 ok: a hadsereg válsága a vagyontalanok (föld nélküliek) nem kötelesek

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

Tájékoztató. a közigazgatási alapvizsga. tananyagát érintő változásokról

Tájékoztató. a közigazgatási alapvizsga. tananyagát érintő változásokról Tájékoztató a közigazgatási alapvizsga tananyagát érintő változásokról Budapest, 2015. augusztus 15. 1 Tisztelt Vizsgázó! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) jogszabályban rögzített feladata,

Részletesebben