Önkormányzati hírmondó

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Önkormányzati hírmondó"

Átírás

1 Rátóti Mi -újság? A Gyulafirátótért Közhasznú Egyesület lapja 6. évfolyam 9. szám szeptember Megjelenik 1000 példányban Önkormányzati hírmondó * Védõnõi szolgálat még szeptemberben rendbe fogjuk rakni a padkát is, és elszállításra kerül az ott hagyott törmelék. Mivel a hatályos jogszabályok nem teszik lehetõvé, hogy a Kis késéssel, de szándékaim szerint még ebben az évben védõnõi szolgálat egy helyiségben legyen a forgalmi rend változására is lehet számítani: a gyermekorvossal, és egyéb, szigorú szabályok is csatlakozó merõleges utcák (Eresztvényi, Alsóújsor és vonatkoznak erre a tevékenységre és ellátásának Felsõújsor) alárendelt utak lesznek, és "elsõbbségadás helyszínére, szükségessé vált, hogy Gyulafirátóton is kötelezõ" tábla fogja szabályozni az ezekbõl kihajtókat. kialakítsuk a megfelelõ épületet. Kérem, mindenki figyeljen az új forgalmi rendre, ami A körzeti megbízott Hajmáskéri utcába való elköltözésével tulajdonképpen az eddig kialakult gyakorlat megerõsítése, szabaddá vált az orvosi rendelõ melletti volt szolgálati hogy elkerüljük a baleseteket! Czaun János lakás. Az Önkormányzat megrendelésére már az év elején elkezdõdött az épület átalakításának a tervezése szeptember 23-án a tervezõ bemutatta az általa elkészített verziókat a Hivatal illetékes munkatársainak és a Részönkormányzat vezetõjének, amelyekbõl világosan Gyulafirátótiaknak énekelt látszik, hogy gazdaságosabb és hosszú távon is kifizetõdõbb a régi épület elbontása és egy új építése, mint Pitti Katalin a felújítás. A jelen lévõ szakmai és politikai döntéshozók is egyhangúlag ezt a verziót támogatták, így hamarosan megkezdõdhet az orvosi rendelõ melletti épület bontása, illetve azt követõen az új építése, amely már minden szempontból megfelel a védõnõi szolgálatra vonatkozó kritériumoknak. * Utcafelújítás Megkezdõdtek a Halastói utca felújításának munkálatai. Hangsúlyozom: megkezdõdtek, hisz az aszfaltcsík leterítésével még nem értek véget. Hamarosan, várhatóan A hajmáskéri lõtér igénybevétele Nagy zajhatással járó szárazföldi és légilövészet október 1,2 és 5-9-ig 08-tól 22 óráig, valamint 3-án és 10-én óráig. Légi lövészet nagy zajhatással október ig reggel 8 és este 10 óra között, 17-én reggel 8 és délután 6 óra között. Október ig nagy zajhatású szárazföldi lövészet óráig, én szárazföldi és légilövészet közepes zajhatással óráig. A lõtér területen való illetéktelen tartózkodás szabálysértési eljárást von maga után. Az érintett honvédségi területekre kiadott belépési engedélyek a lövészetek és gyakorlatok idejére nem érvényesek! Ezidõben a lõtérre való illetéktelen behatolás baleset- és életveszélyes. A Magyar Honvédség Bakony Harckiképzõ Központ közleménye. A Kulturális Örökség Napjai keretében szeptember huszadikán adott koncertet Rátóton a népszerû mûvésznõ. A program helyszíne a tervek szerint a premontrei kolostorrom lett volna. A hûvös, szeles idõ miatt azonban az esõhelyszínen-a katolikus templomban csendültek fel a szépséges dallamok. Ritkán láthatunk vendégül településünkön nemzetközi hírû mûvészt, nem csoda hát, ha Pitti Katalin koncertjén megtelt a templom. Áldás - ezt a címet kapta az összeállítás, melyben rendhagyó módon nemcsak énekelt, hanem verseket is mondott az énekesnõ. Csodálatos hangja betöltötte a templomot, meghitt, bensõséges hangulatot teremtve.. A koncert végeztével a sorok között sétálva mindenkinek személyesen énekelt egy keveset, így gondoskodott róla, hogy átadja azt az örömöt, amit számára az éneklés jelent. Pitti Katalin emlékezetes délutánt szerzett mindannyiunknak, akik részesei lehettünk az elõadásnak, s bizton állíthatom, valamennyien szívükbe zártuk õt. Farkas László

2 2. Rátóti Mi-újság? A Gyulafirátót SE Labdarúgó Szakosztálya újabb csapattal bõvült. Néptáncosnak lenni jó! A 2008 nyarán beindítottuk felnõtt nõi csapatunkat 18 fõvel. Elsõ szezonunkat a zirci körzeti bajnokságban kezdtük meg szeptember közepén. A nagyon lelkes lányok és asszonyok négy csapat ellen mérkõznek bajnoki rendszerben. Ellenfeleink: Hárskút, Zirc, Várpalota, Szentgál. Heti két edzéssel készülünk a hétvégi bajnoki meccsekre. Nagyon köszönjük a mellénk álló szponzorok segítségét: Kopácsi László, Birtalan Ferenc, Németh Pékség, Balta György, Balta Zoltán, Horváth Gyula, Markó József. Nekik köszönhetõ a csapat felszerelése. Gyulafirátót SE Álló sor: Tóthné, Söptei, Purger, Répásiné, Fenyvesiné Márti, Kányainé, Horváth, Kovácsné Középen: Kis, Fenyvesiné Hajni, Gyurcsekné, Fenyvesi, Németh, Kreinné Elöl: Gyepesi, Jakabné A képrõl hiányzik: Farkas, Venczel, Mátyás F E L H Í V Á S! A Gyulafirátóton élõ emberek nagy része fontosnak tartja, hogy a mindennapjaikban valamilyen formában helyet kapjon a magyar népi kultúra. Mind a tárgyi, mind pedig a szellemi értékek stabil alapot adhatnak az emberek életének. A gyermeket születésétõl fogva körülveszi a játék, a dal.a szülõk, nagyszülõk, testvérek tanítják meg az apróságot arra, hogy hogyan használja testét, hogy mozgatható keze-lába, s mindene. Megtanul mászni, ülni, járni stb.megtanulja, hol végzõdik Õ és hol kezdõdik a világ. Ezeket a tapasztalatokat érintések, simogatások (cirókamaróka...). Hangok, dalok, mondókák segítségével sajátítja el, s ez a gyermek életének elsõ 3 évében elengedhetetlen. Az ezt követõ idõszakban a személyiségfejlõdésben nagy szerepe van a magyar énekes népi játéknak, iskoláskorban a magyar néptáncnak. Mind a játék, mind a tánc sok helyzetben megoldást ad a gyermeknek: segíti a társadalmi beilleszkedést, vagyis a szocializálódást, mely úgy gondolom, a mai társadalomban nem könnyû feladat. Úgy vélem, a magyar népi kultúra egészséges és követendõ értékrendet mutat az itt élõ embereknek, s fõként a gyermekeknek. Dékmárné Forgács Zsuzsanna Az utóbbi idõben országosan elszaporodtak a lakás- Mit tegyenek? betörések és a besurranások. Megelõzésére a következõ Ne engedjenek be ismeretlen személyt a házukba, a felhívást teszem közzé: bejárati kapu lehetõség szerint legyen mindig zárva! A kulcsot ne hagyják a zárban! Ne vásároljanak utcai Az Önkormányzat általában nem ad ki engedélyt az utcai árusoktól! árusoknak és házalóknak. Az ilyenkor eladásra kínált áru Ha egyedül vannak otthon, ne nyissanak ajtót ismeretlen kétes eredetû, gyenge minõségû, és esetenként személynek, lehetõség szerint szóljanak szomszédjuknak bûncselekménybõl származhat.. vagy a falu körzeti megbízottjának! Aki bûncselekménybõl származó árut vásárol az Az utcában megjelenõ idegen, ismeretlen autó rendorgazda, melyet a törvény büntetni rendel el. számát, színét, típusát jegyezzék fel és a 107-es ingye- Az utcai vagy házaló árusítás alkalmával a bûnözõ felméri nesen hívható számon a rendõrség ügyeletét értesítsék, a helyszínt, szemrevételezi a terepet. vagy hívjanak engem a 06/ es telefon- Felismerhetõk ezek a személyek, mert ilyenkor általában számon. vizet kérnek, autó meghibásodásra hivatkoznak, WC-t Fokozottan figyeljünk az idõs egyedül álló szomkeresnek, vagy régi bútort, tollat vásárolnának meg. szédainkra és egymásra! Ilyenkor egy személy leköti a ház gazdájának figyelmét, A legnagyobb bûnmegelõzõ maga a lakosság, aki bezárja majd a többi személy (általában nõ) belopódzik a házba és az értékeit, és nem hagyja hivalkodóan elõ. az értékek után kutat, melyet nagyon rövid idõ alatt meg is Óvjuk és segítsük egymást! talál. Általában készpénzt és arany ékszert tulajdonítanak Tisztelettel: Bérczi Oszkár r. ftörm - körzeti megbízott el ezek a személyek.

3 Rátóti Mi-újság? 3. A Gyulafirátótért Közhasznú Egyesület évi beszámolója Egyesületünk életében eltelt az elsõ öt év. Ez az elsõ mérföldkõ a számunkra. Úgy gondolom, hogy a mai világban, egy nonprofit szervezetnek nem könnyû megmaradnia és mûködnie. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy ezúton is megköszönjem támogatóink segítségét, és a rátótiak bizalmát. Az elmúlt öt évben arra törekedtünk, hogy folyamatos szolgáltatásokat és hagyományokat alakítsunk ki. Egyik legfontosabb szolgáltatásunk, a Rátóti Mi- Újság? szerkesztése és terjesztése. A hírek aktualitásán szeretnénk javítani, annak érdekében, hogy mindenki idõben megkapja a lapot. A terjesztést a kezdetektõl önerõbõl oldjuk meg. Hagyományõrzõ programjaink kialakításakor szem elõtt tartjuk mottónkat: A gyökerek persze nem látszanak, de tudod, azok tartják a fát. Leglnépszerûbb programjaink a Karácsonyi játszóház, a Betlehemes játék a Pünkösdi királyválasztás, a Húsvéti tojásgurítás. Egy másik mûfajt képvisel a Gólyafészeknél szervezett koncert, ami alkalmazkodik a Premontrei kolostorrom ódon hangulatához. Másik közkedvelt szolgáltatásunk a Honismereti tábor, ami szintén az idén ünnepli ötödik születésnapját. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy nem csak a gyerekeknek, de nekünk pedagógusoknak is az egyik kedvenc programunk. Ebben az évben, két kisebb közösséggel vettük fel a kapcsolatot, akik mûködésükhöz kérték támogatásunkat. Néhány fiatalember megálmodta, eltervezte, megszervezte és lebonyolította az elsõ gyulafirátóti streetball bajnokságot. Csak gratulálni tudunk munkájukhoz és szívesen mûködünk együtt a késõbbiekben is. Senki sem lehet próféta a saját hazájában Így szól a mondás. A zene az élet nevû harmonika csoport a Dunántúl több településén fellép, rendszeres résztvevõi a versenyeknek, ennek ellenére a városrész kulturális életébõl mégis évek óta kimaradnak. Mûködésüket pályázati támogatással segítettük. Köszönjük a bizalmukat, reméljük, hogy kapcsolatunk a jövõben is gyümölcsözõ lesz. Felkaroltuk a település közterületeinek virágosítását, parkosítását. Az igények felmérése után az önkormányzat által felajánlott virágokat, cserjéket, fákat szétosztjuk. Az Ökotárs Alapítvány pályázatán nyert támogatás segítségével elindult az emlékmû melletti zöld terület parkosítása õszén a tervben szereplõ fákat és cserjéket az önkormányzattal közösen elültettük. A földmunkában a Magyar Aszfalt segített bennünket. Úgy gondoljuk, hogy napjainkban a fejlõdés az anyagi és szellemi gyarapodás útját csak az a település képes eredményesen végigjárni, melynek lakosai hajlandóak tenni önmagukért, környezetükért. Tóthné Martinkovics Erika, az egyesület elnöke A mûvelõdési ház OKTÓBER havi programjai Aradi Vértanúk emlékezete október 6. hétfõ Városrészi megemlékezés a Batthyány Lajos emlékszobornál - Megemlékezõ beszédet mond Dr. Hudi József levéltáros-történész. - Megemlékezõ mûsor Októberi õsz címmel a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad elõadómûvészei: Szilvásiné Csordás Éva és Mártha Attila elõadásában. - Koszorúzás, megemlékezés virágainak elhelyezése. - Bakonyerdõ Pávakör elõadásában: Honfoglalás; A nap leszáll - Tisztelgés Batthyány Lajos elõtt címû kiállítás megnyitása. - Dr. Tóth Dezsõ kutatásai a Batthyány családról - a Március 15.úti Klubkönyvtár vándorkiállítása A kiállítás megtekinthetõ a mûv. ház nyitva tartási idejében október 20-ig (Rossz idõ esetén a megemlékezés és kiállítás megnyitó helyszíne a mûvelõdési ház.) 2008 október 7. kedd 10.00: Baba-Mama klub Várjuk a régi és az új tagokat, a kedves anyukákat gyermekeikkel. Gyemeknevelési kérdésekkel foglalkozó elõadásokra, vagy egyszerûen egy kis tere-ferére, tapasztalatcserére. Bemutatók, hasznos tanácsok, ötletek hangzanak el, miközben az apróságok egy kis közösségben jól érzik magukat október : Nyugdíjas Társastánc Bemutató Házigazdák: Bakonyerdõ Nyugdíjasklub és Rátót Mátyás Nyugdíjasklub 1956-os forradalom és szabadságharc emlékezete - Városrészi megemlékezés október 22-én 11.00: Megemlékezõ Ünnepség a Gyulaffy László Általános Iskola tornatermében Megemlékezõ mûsort ad a Gyulaffy László Általános Iskola 6. évfolyama október : Koszorúzás az Alsó temetõben Megemlékezõ beszédet mond: Czaun János VMJV alpolgármester, Városrészi Önkormányzat vezetõje A megemlékezés virágainak elhelyezésére várjuk tisztelettel a lakosságot október : Gobelin-kép hímzõ kézmûves foglalkozás A helyszínen kapható lesz kezdõk részére kisméretû, olcsó képminta nagy választékban és a hozzá való fonalak. Igény esetén rövid tanfolyam vagy szakkör formájában folytathatók a varró-foglalkozások. Várjuk az elõzetes érdeklõdést a 06/70/ es mobilszámon vagy személyesen a mûvelõdési házban.

4 4. Rátóti Mi-újság? Jókedv, tánc és nevetés a vásári forgatagban ************ ************ Gyere velem a vásárba, fussunk oda kan eljöttek a vásárba, és percek alatt hamarjába, vehetsz majd ott minden elkeltek az óvoda dolgozói által szépet, ha nincs pénzed majd csak készített portékák. Volt ott többek nézed! között lángos, pogácsa, a Németh Ezz el a hív oga tóv al i nvi tál ta a Pékség által felajánlott langalló, fayulafirátóti Kastélykert Óvoda Nyuszi kanál báb, persely, batyu, mézescsoportja a jelenlévõket a hagyo- kalács és ajtódísz is. Az elõre bemányõrzõ Mihály-napi vásárba. A szerzett petákokkal mindenki kedvére rendezvényen nem csak az óvoda vásárolhatott. Akinek pedig még apraja nagyja vehetett részt, hiszen ezután is maradt mit elkölteni, az visszavárták az elsõ osztályosokat is különbözõ ügyességi játékokon vehetanító nénijükkel együtt. Az óvoda- Általános Iskola néptáncosai csináltak tett részt. Minden áru elfogyott, csak a vezetõ, Varjas Józsefné megnyitója kedvet a közös tánchoz. Bár az jókedv nem kopott! után a Szilágyi Erzsébet Keresztény idõjárás nem volt túl kegyes, így is so- Kalamászné Veres Mária, óvónõ A református egyházközség hírei: Lelkészi beiktatás Augusztus 22-én, ünnepi istentiszteleten beiktatták munkával, kitartással sikerülhet megerõsíteni a református Wessetzky Szabolcs református lelkészt, aki már 6. éve közösséget. Mára ezt elértük: sikerül betölteni egy lelkészi látja el a református gyülekezet lelkipásztori tisztét. állást. Ez tulajdonképpen véglegesítés, ami a gyülekezet A gyülekezet mostanra erõsödött meg annyira, hogy életében nagyon fontos lépés. Kádártán kb. 50 év, Rátóton is sikerül betölteni egy lelkészi állást. 80 év telt el, mióta ilyen véglegesítés történt. Rátóton 10, Kádártán 12 presbiter - gyülekezeti elõljáró - segíti a munkát. Állandó körzeteikben õk tartják a szorosabb kapcsolatot a családokkal, begyûjtik az egyházfenntartást. 56 hittanosunk van, s a templomba járók átlagéletkora 50 év. Gyülekezeti bibliaórát tartunk a fiataloknak és az idõsebbeknek is. Sok az új tag, útkeresõk,megtérõk, akik megtalálták helyüket közösségünkben. A közösség építésének titka, hogy ki kell lépni, a parókia falai közül. Nyári tábort szervezek, tanévnyitó pörköltfõzést, gyülekezeti kirándulást, évente két játszóházat, közös adventi készülõdést, karácsonyi mûsort. Nagyon lényeges a gyülekezeti együttmunkálkodás, hiszen mi, keresztyének csak közösségben tudunk igazán eredményesen együtt munkálkodni. Ezért kezdeményeztem az ökumenikus találkozókat. A kezdeményezés iránt -tudtommal 500 éve nem volt ilyenre példa- Galambos Iván kanonok úr is komoly fogadókészséget mutatott. Megkedvelték a hívek ezeket az alkalmakat, lelki igény van a találkozókra. A hitéleten felül jócskán vállal közösségi teendõket is, példa erre a nyáron elkészült életfa. Hónapról hónapra olvashatjuk a református gyülekezet híreit, - Fontos, hogy a lelkipásztor a közösségi életben is megvallja a lelki útravalót a Rátóti Mi-újságban, az augusztusi értékeit. A felekezetektõl független Közösség Kádártáért beiktatásról azonban keveset tudhatnak mindazok, akik nem Egyesület által állított, anyaméhet szimbolizáló életfa célja a tagjai a gyülekezetnek. Arra kértem lelkész urat, avassa be az figyelemkeltés: az egyre kevesebb megszületett gyermek, a olvasókat a református közösség életébe, mesélje el miért, s fogyó magyarság, a határainkon kívül élõ magyarok sorsahogyan került sor a beiktatására. mind-mind eszünkbe juthat az alkotásra pillantva. Együtt - A reformátusoknál a gyülekezet választ lelkészt. A lelkész ott végeztük a földmunkát, a kõhordást, egyfajta közösségi szolgál, ahová a gyülekezet meghívja. Pesti, budai srácként istentiszteletként. Az ilyen tevékenység is része a lelkészi nõttem fel, belvárosi gimnáziumba jártam. Több generációs munkának, hozzátartozik a közösségépítéshez. értelmiségi családunkban nem volt hagyománya a lelkészi Milyen feladatok várnak a frissen beiktatott lelkészre az hivatásnak - csak egy dédnagyapám volt lelkipásztor. elkövetkezendõ években? Hivatásomra rátalálva nem a nagyvárosban, hanem egy - Nemsokára 475 éves lesz a gyülekezet. Ebbõl az alkalomból eldugott Somogy megyei, nagyon szegény, szórvány szeretnénk egy emlékmûvet állítani, melyet a reformáció területen kezdtem munkámat. Kisfiam születése után napján avatnánk fel. Rátóton a parókia felújítása közösségi azonban olyan szempontokat kellett figyelembe vennünk munkával kicsinyenként elkészült, a presbiterekkel együtt életünkben, mint az akadálymentes közlekedés lehetõsége magam is mázoltam. és tanulási lehetõsége miatt város közelsége. Szakmai Sürgetõ feladat az 1898-ban épült rátóti templom szempontból nagy bátorság volt 6 évvel ezelõtt elvállalni a rekonstrukciója. Legfontosabb azonban a létszámnövekedés, Kádárta-Gyulafirátót gyülekezet lelki gondozását, az a hittanosok számának növelése és a gyülekezet folytonos egyházfenntartók alacsony száma és az egyházi épületek gyarapítása. Ez mindennapos faladat, nagyon szép, nagyon rendkívül rossz állapota miatt. Ám a kisfiunk számára fontos nagy munka, a sikert s az eredményeket csodának tartom. feltételek itt adottak voltak, s úgy gondoltam nagyon kemény (F.M.Cs.)

5 Rátóti Mi-újság? 5. A Római Katolikus Egyház üzenete Horváth Vanda vagyok, s legnagyobb örömömre a mélyítettem és tudatosítottam diákjaimban a Szentírás életet Gyulaffy László Általános Iskola 2008/2009-es adó üzenetét. tanévének hitoktatója. Az iskola mellett a kádártai és gyulafirátóti óvodában ismét lehetõség nyílik hitoktatásra, ahol a foglalkozások 1985-ben születtem Veszprémben, s immáron 23 éve elsõdleges célja, hogy a gyerekek megismerjék a történeti hûséges polgára vagyok a királynék városának. Jézus életének fõbb eseményeit játékos formában. Váljanak Általános iskolai tanulmányaimat Rátóton végeztem, ezért is számukra ismerõssé, érthetõvé a fõbb vallási szimbólumok, jelent számomra nagyon sokat és tölt el büszkeséggel, hogy jelek, s a közös élmények és foglalkozások kapcsán kezdõ tanárként itt alapozhatom meg pedagógiai pályámat. erõsödjenek összetartozásukban. Középiskolai éveimet a veszprémi Padányi Bíró Márton Nevelõi és pedagógiai munkámban fontos célkitûzésnek Római Katolikus Gimnáziumban töltöttem, melynek 150 éves tekintem az öntudatos és elmélyült hivatásgyakorlást, hogy múltra visszatekintõ falai közt tanáraim, illetve az általuk krisztusi szeretettel, nagy türelemmel, komoly elkötelenyújtott vallásos, a katolikus hitben öntudatos, elmélyült zettséggel végezhessem eme legszebb, s talán legnagyobb gondolkodás, valamint a gyakorlati életben is megélt hit, a kihívást jelentõ hivatást, az emberi individum kibontakatolikus-keresztény erkölcsi értékrend szellemében növelte koztatását, nevelését. és növeli mind a mai napig a felnövekvõ nemzedéket. A tiszta értékrend kialakítását két lelkigyakorlatos nappal, a Jelenleg a Veszprémi Érseki Hittudományi Fõiskola, illetve a ministránsfoglalkozásokkal, a gyermeki lelkületnek, Pannon Egyetem Antropológia tanszékének etika- ember és gondolkodásnak megfelelõ foglalkozásokkal szeretném társadalomismeret szakának végzõs hallgatója vagyok. megvalósítani. Idén tavasszal a Padányi Bíró Márton Gyakorló Remélem, hogy jó kapcsolatot tudok kialakítani a Iskolában 9. osztályos diákoknak tanítottam Biblikumot, diákokkal és a szülõkkel egyaránt. amikor is Ó- és Újszövetségi példabeszédek segítségével A plébánia telefonszáma: Régen volt, hogy is volt Szerdán már ismerõsként mentünk Dudarra Ildikó nénihez, Pappné Rácz Ildikóhoz, ahol kötelet vertünk, íjászkodtunk, sõt még rongybabát is készítettünk. A számháború elõtt jöttünk rá, hogy az ovisok, (óvónénik ejnye-bejnye) még nem ismerik a háromjegyû számokat. Ezért aztán a játékot átalakítottuk jel- és számháborúvá. Rövid és kényelmes kocogás után sikerült elérnünk a buszt, de ezt a megrázó élményt a zirci fagyizóban gyorsan elfelejtettük. A negyedik nap elején és végén sokat kézmûveskedtünk. Délelõtt nagy sikert aratott a gyerekek körében a börtön õrzõvédõ kutyáinak bemutatója és a rendõrség kerékpáros ügyességi versenye. Ebéd után ismét összeálltak a már jól ismert csapatok és a 30 fokos hõségben Az idén jubiláltunk, mert ez volt az ötödik táborunk. 2-3 hónap távlatából nehezen sikerül összeszedni utolsó métával hûtöttük magunkat. táborunk élményeit, mert az elmúlt évek tábori emlékei is Az utolsó nap a 2008-as Tik-hegyi Olimpia jegyében telt el. még elevenen élnek bennünk. A gyümölcsháború után Jozsó bácsi foglalta le a Az elsõ napot az idén is itthon töltöttük. Bár van köztünk csapatokat, amíg berendeztük az állomásokat. sok régi motoros, azért a Halastóhoz való kijutás nekik is Csaliösvényen, vesszõgúzsdobáson, fészekrakásban és tudott még meglepetést okozni. A patakban megmostuk a még más izgalmas játékban mérték össze ügyességüket a kerékpárok kerekeit, lábainkat, sõt néhányan még a gyerekek. Délutánra megteltek a csikótojástartók és hátukat is. A csalán még mindig csíp, de volt, aki ezt nem mindenki elnyerte a méltó jutalmát. hitte el és az ivadéknevelõ aljára is lekerékpározott. Szerencsére a hét folyamán éheznünk sem kellett. A Kedden, már kora délelõtt Pénzesgyõrben a Pangea többszöri hideg elemózsia mellett, mindig nagyon vártuk, oktató központjában hûsítettük magunkat a kút vizével. A a Mozzarella étterem finom ebédjeit, és a jéghideg nap többi részét a Gerence patak völgyében töltöttük. frissítõket. Annak ellenére, hogy úszótanfolyamot nem terveztünk, Kedves gyerekek! Nem felejtettük el az elmaradt többet voltunk a vízben, mint a patak melletti ösvényen. botkenyérsütést tudjuk, hogy adósok vagyunk. Hazafelé a buszon ringatózva sokan álomba szenderültek. Edit néni, Erika néni

6 6. Rátóti Mi-újság? CSER, TÖLGY TUZIFA Kuglizva 40 q ,- Ft-ért, konyhakészen 1.800,- Ft/q. Ingyenes házhozszállítás! Tel.: 06/20/ Szénási József Bicskelekvár alap és kész lekvár kapható! Pallag Józsefné Felsõújsor 45., Tel.: 06/ , 06/70/ Tamás Lajos ÜVEGES Vállalom: hõszigetelõ üvegek gyártását, beépítését, valamint hagyományos üvegezési munkák elvégzését helyszínen is! Veszprém-Gyulafirátót, Német u. 18. Tel.: 88/ , 06/30/ SZOBAFESTÕ, MÁZOLÓ-TAPÉTÁZÓ! Gyulafirátót Kastély u. 6. Tel.: 06/20/ MOZZARELLA ÉTTEREM PIZZÉRIA KÁVÉZÓ Naponta friss menüvel várjuk, melyet ki is szállítunk! Vállaljuk esküvõk, osztálytalálkozók, születésnapok stb. lebonyolítását kb. 60 fõig. Különtermünkben billiárd, csocsó, ingyenes internet hozzáférés. Nyitva tartás: H-Cs10-22 P, Szo: Vas:10-22 Rendelés és asztalfoglalás:06/88/ A focicsapat hírei Három egymást követõ alkalommal is idegenben játszanak a gyulafirátóti labdarúgók: október 12-én (vasárnap) 15 órakor Tótvázsonyban játszik a csapat, 19-én (vasárnap) kor Csopakon. Október 26-án szabadnap. November 2-án Alsóõrsön lesz a mérkõzés tól. Az õszi idény befejezõ mérkõzése 9-én kor lesz, itthon Zircet fogadja a csapat. A felnõtt mérkõzések elõtt két órával az ificsapat játszik. Szeretettel várjuk szurkolóinkat. GUMISZERVIZ, MOTORKERÉKPÁR-SZERVIZ, TEHERGÉPJÁRMU-SZERVIZ MOBIL SZERVIZSZOLGÁLAT Cím: HAJMÁSKÉR RELÉSZERVIZ Kft. (A vasútállomás mellett, a fénysorompónál) Tel.: 30/ , 20/ / Nyitva: 7-16 óráig, 16 óra után elõzetes telefonos megbeszélés szerint, folyamatosan. Rátóti Mi-Újság? Kiadja: Gyulafirátótért Közhasznú Egyesület Összeállította: Farkasné Molnár Csilla Felelõs kiadó: Tóthné Martinkovics Erika Nyt.szám: Megjelenik: 224/1191/ példányban Készült: TRADEORG Nyomda, Fûzfõgyártelep

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője! Csajági Református Általános Iskola Hited és tudásod hazád jövője! A falu és az iskola elhelyezkedése, története: - Csajág Veszprém megye délkeleti csücskében, a Séd, a Sió és a Balaton által közrefogott

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007 2006-2007 2005-2006 2004-2005 2003-2004 2002-2003 2001-2002 2000-2001 A tanulók száma 300 250 200 150 100 50 0 257 267 267 243 225 213 199 Osztályok

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

2010. december 10 23.

2010. december 10 23. 2010. december 10 23. Helyi termékek kóstolójával, helyi és szomszédos települések ünnepi műsoraival, karácsonyi kézműves játszóházzal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket! December 10. péntek

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában

Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában Iskolai Közösségi Szolgálat a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában Bodnár Lili Anna 9.A osztályos tanuló Debrecen-Budapest, 2015. november 19. Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK Együttműködő V.M.J.V. Egyesített Bölcsődéje - Módszertani Bölcsőde Pannon Várszínház Színművészetfejlesztési Nonprofit Kft. Vakok és Gyengénlátók Veszprém Megyei Egyesülete

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Petőfi Sándor Tagiskola Komoró Közzétételi Lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Tanító Fejlesztő pedagógus /szakvizsga/

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A

Részletesebben

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából.

Fülöpi Hírek. Karácsonyfa alatt. Szeretettel köszöntünk minden kedves fülöpi lakost a Fülöpi Hírek 2010. évi utolsó számának megjelenése alkalmából. Fülöpi Hírek V. évfolyam 4. szám 2010. december Karácsonyfa alatt Eljött a nap, mit várva-vártunk, Az égen csillagfény ragyog, Jézuska fáját, ím' elhozták A halkan szálló angyalok. Köszönjük neked, édes

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév

Munkaterv. Felsős Munkaközösség. 2013/2014. tanév Munkaterv Felsős Munkaközösség 2013/2014. tanév.. Dombi Judit mkv.. Sárközi Ágnes igazgató 1 A munkaközösség tagjai: Felsős osztályfőnökök: 5. osztály: Pete- Pikó Józsefné 6. osztály: Dombi Judit 7. osztály:

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Hírlevél. A múlt hónapban történt

Hírlevél. A múlt hónapban történt Hírlevél A múlt hónapban történt 2015.02.11 FARSANGRA készülődtünk: A jelmezek kiegészítőit a gyerekházban a szülőkkel együtt készítettük el február 11-én 11 anyuka társaságában. Alkottunk hercegnő fejdíszt,

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2.

Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola. Pakod, Csány László u. 2. Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola Pakod, Csány László u. 2. MUNKATERV 2014/2015. tanévre Készítette: Ódorné Marton Edit tagintézmény vezető Pakod, 2014. augusztus 25. A 2014-2015 tanév rendje:

Részletesebben

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: 032 462 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.)MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Gyulaffy László Általános Iskola 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Vízi u. 24 OM azonosító: 037040 Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Készítette: Fodorné Szöllősi

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA MUNKATERV 2013/2014-es TANÉV HELYZETELEMZÉS Tanulói létszám: Oszt. Létszám SNI BTM Bejáró Napközi Tanulószoba 1-2. 16 2 2 6 11 4. 15

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2012/2013. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2012. augusztus 21. kedd 9 00 Alakuló értekezlet 2012. augusztus 22-24. szerda-péntek Gólyatábor ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE 2012. augusztus 24. péntek 9 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein

Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein Programok a Vörösmarty Mihály Könyvtár szolgáltató helyein október 13. (hétfő) Kinyílik a mesesarok A könyvtáros meséi Időpont: 10.30 óra Alap Kezdjük mesével a hetet!- Mesedélután Böde Péter mesemondóval

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 1. szombat összevont csoportban fogadjuk a gyerekeket December 4-től korcsolyázunk : december 4 kedd, 6 csütörtök, 11 kedd,13 csütörtök 18 kedd ez a turnus januárban folytatódik

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

A 2015/2016-os tanév ütemterve

A 2015/2016-os tanév ütemterve A 2015/2016-os tanév ütemterve Augusztus: - nyári gyakorlat szervezése a 12.évfolyam számára - KÖSSZ- tábor - javító-osztályozó vizsgák szervezése - Kollégiumi szokásrend kialakítása, szülői értekezlet,

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

SZEPTEMBER. 36. hét. Kapcsolat TSC Geotech atlétika szakosztállyal

SZEPTEMBER. 36. hét. Kapcsolat TSC Geotech atlétika szakosztállyal ESEMÉNYNAPTÁR SZEPTEMBER 03. 1. évfolyam szülői értekezlet 3-4-5. Létszámfelmérés - osztály, menza, napközi Folyamatos Dekorációk elkészítése az osztálytermekben, folyosókon folyamatos frissítése 36. hét

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Melléklet ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Iskolai Diáksportkörünk elsődleges feladata, hogy minden tanulónk részére biztosítsa a lehetőséget a sportolásra. Ezt több iskolai sportolási lehetőség keretén

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

2014/2015. tanév munkaterve

2014/2015. tanév munkaterve KT ÁLTALÁNOS -ÉS KÖZÉPISKOLA BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TELEPHELYE KASKANTYÚ 2014/2015. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves telephelyi feladatok Ütemterv Munkaterv csatolt részei:

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva.

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola nyitvatartása: Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. Az iskola szombaton, vasárnap és egyéb munkaszüneti napokon zárva tart, kivételt képez

Részletesebben