J E G Y Z Ő K Ö N Y V. amely készült a Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete július 30. napján órától megtartott üléséről.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V. amely készült a Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete július 30. napján órától megtartott üléséről."

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete július 30. napjn órtól megtartott üléséről. Jelen vannak: Hangonyi Lszló polgrmester Liktor Tams Dr. Sulyok Jnos Tengely Endre Urbn Sndor Henyecz Sndorné települési képviselő települési képviselő települési képviselő települési képviselő jegyző Tvolmaradt: Turcsnyi Gborné alpolgrmester és Varga Szabolcs települési képviselő, akik tvolmaradsukat a polgrmester felé előzetesen jelezték. Meghívottak: Kiss Istvnné Hangonyért Alapítvny Elnöke Jelen lévő meghívottak: Kiss Istvnné Hangonyért Alapítvny Elnöke Jegyzőkönyvvezető: Molnr Imre Hangonyi Lszló polgrmester órakor megnyitja az ülést, köszönti a megjelent képviselőket, valamint a Hangonyért Alapítvny Elnökét, majd megllapítja az ülés hatrozatképességét, mivel a 7 főből 5 fő jelen van. Ezt követően ismerteti az ülésre a meghívó szerint javasolt napirendi pontokra vonatkozó javaslatt. 1./ Beszmoló a lejrt hatridejű hatrozatok végrehajtsról előterjesztő: Hangonyi Lszló polgrmester 2./ Indítvnyok, javaslatok, aktulis feladatok A napirendekre vonatkozó javaslatt a képviselők egyöntetűen elfogadjk az albbiak szerint: 1./ Beszmoló a lejrt hatridejű hatrozatok végrehajtsról előterjesztő: Hangonyi Lszló polgrmester 2./ Indítvnyok, javaslatok, aktulis feladatok Ezt követően rtérnek a trgyalt napirendi pontokra. 1./ Beszmoló a lejrt hatridejű hatrozatok végrehajtsról E napirendi ponton belül Hangonyi Lszló polgrmester ismerteti azokat a hatrozatokat, amelyeknek a hatrideje időközben lejrt. 41/2014. (VI. 24.) hatrozat A Hangonyi Napköziotthonos Óvoda működéséről szóló tjékoztató

2 - 2 - Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete döntése, hogy a Hangonyi Napköziotthonos Óvoda működéséről szóló tjékoztatót elfogadta, melyet a jegyzőkönyv 1. melléklete tartalmaz. 42/2014. (VI. 24.) hatrozat Falumegújítshoz kapcsolódó hitelszerződés módosítsa Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy a 102/2012. (X.1.) VM rendelet alapjn falumegújítsra és fejlesztésre LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-től igénybe vehető tmogats előfinanszírozsra nyújtott kölcsönnel kapcsolatos, Sajóvölgye Takarékszövetkezttel kötött szmú Kölcsönszerződésben foglalt kölcsön felhasznlsi hatridejét mrcius 31. napjig meg kívnja hosszabbítani. Hangonyi Lszló polgrmester elmondja, hogy szerződésmódosítshoz szükséges dokumentció elkészült és benyújtsra került a Sajóvölgye Takarékszövetkezet felé, ezt követően a kölcsönszerződés módosíts a hatrozatban foglaltaknak megfelelően elkészült. 2./ Indítvnyok, javaslatok, aktulis feladatok a) Hangonyért Alapítvny kérelme évi Falunap lebonyolítsa Hangonyi Lszló polgrmester elmondja, hogy a Hangonyért Alapítvny kérelmet nyújtott be az önkormnyzat képviselő testülete felé, melyben a augusztus 9. napjn megrendezésre kerülő Falunap és Tökfőző Verseny lebonyolítshoz kér anyagi tmogatst. A Hangonyért Alapítvny a falunapi rendezvény megrendezésére LEADER Egyesület HACS kiírsa alapjn plyzatot nyert ezer Forint összegben, viszont a plyzat utófinanszírozsú, bizonyos a rendezvénnyel kapcsolatos kiadsok rendezése sürgetően időszerű. Az alapítvny a kérelemben december 31. napjt hatrozta meg az önkormnyzattól kért kölcsön visszafizetésének dtumaként. Hangonyi Lszló polgrmester kéri a képviselő testület tagjait, tegyék meg javaslataikat, mondjk el véleményüket az alapítvny kérelmével, valamint a tmogatsnyújtssal kapcsolatban. Mivel a témval kapcsolatban vélemény, észrevétel nem hangzik el, így Hangonyi Lszló polgrmester szavazsra kéri fel a testület tagjait, az albbi döntési javaslat szerint: Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy a Hangonyért Alapítvny részére Ft, azaz Kettőmillió-nyolcszzezer Forint visszatérítendő tmogatst nyújt a évi Falunap és Tökfőző Verseny lebonyolítsra. A döntéshozatalban résztvevő képviselők szma 5 fő. 5 igen szavazat, tartózkods és ellenszavazat nélküli szavazs eredményeképpen a testület az albbi hatrozatot hozza. Hangony Község Önkormnyzatnak Képviselő - Testülete 43/2014. (VII. 30.) hatrozata évi Falunap és Tökfőző Verseny lebonyolítsra visszatérítendő tmogats nyújtsa

3 - 3 - Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy a Hangonyért Alapítvny részére Ft, azaz Kettőmillió-nyolcszzezer Forint visszatérítendő tmogatst nyújt a évi Falunap és Tökfőző Verseny lebonyolítsra. A képviselő testület felhatalmazza a polgrmestert a tmogatsi szerződés elkészítésére és alírsra. Hatridő: azonnal Felelős: Hangonyi Lszló polgrmester a) Hangonyért Alapítvny kérelme IKSZT vezetőjének bére Hangonyi Lszló polgrmester elmondja, hogy Európai Uniós forrsból felújítsra került a települési művelődési hz és Integrlt Közösségi és Szolgltató Tér néven a Hangonyért Közalapítvny fenntartsban kezdte meg működését évben. Az egyik fő kötelező plyzati feltétel, hogy az IKSZT öt éven keresztül működjön. A működtetésre így a dolgozók bérére hrom éven keresztül tmogatst kapott az alapítvny a Mezőgazdasgi és Vidékfejlesztési Hivataltól. A fenntartsi időszakból htralévő két év működési költségeit az alapítvnynak kell biztosítania. A Hangonyért Alapítvny kérelmet nyújtott be az önkormnyzat képviselő testülete felé, melyben kéri az önkormnyzat anyagi tmogatst, amely az IKSZT vezetőjének bérét biztosíthatn augusztus 01. napjig. Hangonyi Lszló polgrmester elmondja, hogy az IKSZT dolgozójnak bére a mindenkori minimlbér összege jelenleg bruttó Ft, valamint ezen összegnek jrulék vonzatai is jelentkeznek. Az önkormnyzat költségvetési évét figyelembe véve, a kért tmogats összege évben Forint, melyet a képviselő testület kedvező döntése esetén a évi pénzmaradvnyból tud fedezni az önkormnyzat. Ezt követően kéri a képviselő testület tagjait, tegyék meg javaslataikat, mondjk el véleményüket az alapítvny tmogatsi kérelmével kapcsolatban. Mivel a témval kapcsolatban vélemény, észrevétel nem hangzik el, így Hangonyi Lszló polgrmester szavazsra kéri fel a testület tagjait, az albbi döntési javaslat szerint: Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy a Hangonyért Alapítvnyt a civil szervezetek tmogatsa kormnyzati funkció terhére Ft, azaz Hatszzhetvenezer-kettőszznegyven Forint működési célú tmogatsban részesíti, mely összeget az alapítvny az IKSZT vezető bér és jrulékai kifizetésére köteles fordítani. A döntéshozatalban résztvevő képviselők szma 5 fő. 5 igen szavazat, tartózkods és ellenszavazat nélküli szavazs eredményeképpen a testület az albbi hatrozatot hozza. Hangony Község Önkormnyzatnak Képviselő - Testülete 44/2014. (VII. 30.) hatrozata IKSZT vezetőjének bére Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy a Hangonyért Alapítvnyt a civil szervezetek tmogatsa kormnyzati funkció terhére Ft, azaz Hatszzhetvenezer-kettőszznegyven Forint működési célú tmogatsban részesíti, mely összeget az alapítvny az IKSZT vezető bér és jrulékai kifizetésére köteles fordítani. A képviselő testület felhatalmazza a polgrmestert a tmogatsi szerződés elkészítésére és alírsra.

4 - 4 - Hatridő: azonnal Felelős: Hangonyi Lszló polgrmester c) Hulladékgazdlkodsi közszolgltats elltsa Hangonyi Lszló polgrmester elmondja, hogy a képviselő testület mrcius 12. napjn a 18/2014. (III. 12.) hatrozatval döntést hozott arról, hogy megllapodst kötött a hulladékgazdlkodsi közszolgltats ideiglenes elltsra kijelölt ÓHG Ózdi Hulladékgazdlkodsi Kft.-vel a hulladékgazdlkodsi közszolgltats ideiglenes elltsra, valamint a díjfizetésre vonatkozóan. A megllapods díjfizetésre vonatkozó része negyedéves időszakokra vonatkozik így most a díjfizetéssel kapcsolatban a július szeptember 30. közötti időszak tekintetében újabb megllapods alírsra kerül sor. A szolgltats díja Ft + ÁFA/hó, azaz bruttó Ft/hó, melyet az önkormnyzat a lakossgtól beszedett települési hulladékkezelési szolgltatsi díjként egy összegben, havonta utólag fizet meg a szolgltató részére. Kéri a képviselőket, tegyék meg javaslataikat, mondjk el véleményüket a ÓHG Ózdi Hulladékgazdlkodsi Kft.-vel köttetendő megllapodssal kapcsolatosan. Mivel a témval kapcsolatosan vélemény, észrevétel nem hangzik el, Hangonyi Lszló polgrmester szavazsra kéri fel a testület tagjait, az albbi döntési javaslat szerint: Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy megllapodst köt a hulladékgazdlkodsi közszolgltats ideiglenes elltsra kijelölt ÓHG Ózdi Hulladékgazdlkodsi Kft.-vel a díjfizetésre vonatkozóan. A döntéshozatalban résztvevő képviselők szma 5 fő. 5 igen szavazat, tartózkods és ellenszavazat nélküli szavazs eredményeképpen a testület az albbi hatrozatot hozza. Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete 45/2014. (VII. 30.) hatrozata Megllapods az ÓHG Ózdi Hulladékgazdlkodsi Kft.-vel Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy megllapodst köt a hulladékgazdlkodsi közszolgltats ideiglenes elltsra kijelölt ÓHG Ózdi Hulladékgazdlkodsi Kft.-vel a díjfizetésre vonatkozóan. A képviselő testület felhatalmazza a polgrmestert a megllapods elkészítésére és alírsra. Hatridő: azonnal Felelős: Hangonyi Lszló polgrmester d) Belső ellenőrzési intézkedési terv Hangonyi Lszló polgrmester elmondja, hogy az Ózdi Polgrmesteri Hivatal Ellenőrzési Csoportja ez évben ellenőrizte a év gazdlkodsi szablyszerűségét, pénzforgalmt és belső kontrollrendszert mind az önkormnyzat, mind a közös önkormnyzati hivatal vonatkozsban, majd részletesen ismerteti a belső ellenőrzési jelentés tartalmt. A belső ellenőrzési jelentésben szereplő megllapítsok és javaslatok végrehajtsra intézkedési tervek készültek, melyeket az előterjesztés mellékleteként a képviselő testület tagjai előzetesen megkaptak.

5 - 5 - Hangonyi Lszló polgrmester kéri a képviselőket, tegyék meg javaslataikat, mondjk el véleményüket az önkormnyzat, valamint a közös önkormnyzati hivatal belső ellenőrzési intézkedési tervével kapcsolatban. Mivel a témval kapcsolatosan vélemény, észrevétel nem hangzik el, Hangonyi Lszló polgrmester szavazsra kéri fel a testület tagjait, az albbi döntési javaslat szerint: Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy az Ózdi Polgrmesteri Hivatal Ellenőrzési Csoportja BE/32-5/2014. szmú ellenőrzési jelentésében foglaltakat megismerte, a jelentésben foglalt javaslatokra készült intézkedési tervet elfogadja. A döntéshozatalban résztvevő képviselők szma 5 fő. 5 igen szavazat, tartózkods és ellenszavazat nélküli szavazs eredményeképpen a testület az albbi hatrozatot hozza. Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete 46/2014. (VII. 30.) hatrozata BE/32-5/2014. szmú ellenőrzési jelentésben foglaltak Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy az Ózdi Polgrmesteri Hivatal Ellenőrzési Csoportja BE/32-5/2014. szmú ellenőrzési jelentésében foglaltakat megismerte, a jelentésben foglalt javaslatokra készült intézkedési tervet elfogadja. Hatridő: azonnal Felelős: Henyecz Sndorné jegyző Hangonyi Lszló polgrmester szavazsra kéri fel a testület tagjait, az albbi döntési javaslat szerint: Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy az Ózdi Polgrmesteri Hivatal Ellenőrzési Csoportja, a Hangonyi Közös Önkormnyzati Hivatal tekintetében elkészült BE/33-5/2014. szmú ellenőrzési jelentésében foglaltakat megismerte, a jelentésben foglalt javaslatokra készült intézkedési tervet elfogadja. A döntéshozatalban résztvevő képviselők szma 5 fő. 5 igen szavazat, tartózkods és ellenszavazat nélküli szavazs eredményeképpen a testület az albbi hatrozatot hozza. Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete 47/2014. (VII. 30.) hatrozata BE/32-5/2014. szmú ellenőrzési jelentésben foglaltak Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy az Ózdi Polgrmesteri Hivatal Ellenőrzési Csoportja, a Hangonyi Közös Önkormnyzati Hivatal tekintetében elkészült BE/33-5/2014. szmú ellenőrzési jelentésében foglaltakat megismerte, a jelentésben foglalt javaslatokra készült intézkedési tervet elfogadja. Hatridő: azonnal Felelős: Henyecz Sndorné jegyző

6 - 6 - e) Felső-hangonyi lakosok panaszos beadvnya Hangonyi Lszló polgrmester tjékoztatja a képviselő testület tagjait, hogy a település felső-hangonyi részén élő lakosok írsos megkereséssel fordultak az önkormnyzat felé. A megkeresésben a lakosok kérik, hogy kerüljön megvizsglsra a Rkóczi Ferenc út 164. szmú ingatlanba frissen beköltözött csald tartózkodsi, vagy lakhatsi jogosultsga. Beadvnyukban a településrészen élők leírjk, hogy féltik ingatlanjaikat, vagyontrgyaikat, mivel az említett csald korbbi lakó-, vagy tartózkodsi helyein sok problémt okoztak ott tartózkodsukkal. Elmondja, hogy a megkeresés beérkezését követően felkereste a Rkóczi Ferenc út 164. szm al beköltözött csaldot. Az ingatlan tulajdonosa bérbe adta szmukra az ingatlant, viszont bérleti szerződést bemutatni nem tudtak. Érvényes lakóhellyel, illetve tartózkodsi hellyel az adott ingatlan vonatkozsban nem rendelkeznek. Felszólította a csaldfőket a lakókörnyezet rendben tartsra, valamint a megfelelő közösségi viselkedésforma követésére. f) A Hangonyi Víziközmű Trsulat könyvelési díja Hangonyi Lszló polgrmester elmondja, hogy a Hangonyi Víziközmű Trsulat elvégezte és végrehajtotta azt a feladatot és célt, aminek a megvalósítsa okn létre kellett hoznia az önkormnyzatnak. Az alsó-hangonyi településrészen kiépítésre került a vezetékes ivóvízhlózat, a beruhzssal kapcsolatos kölcsön mely összeg önerejének bizonyos részét a lakossg ltal, víziközmű hozzjruls címén tett befizetések tettek ki visszafizetésre került. A felső-hangonyi településrész vezetékes ivóvízzel még nem rendelkező ingatlanjainak tulajdonosai is fizették a víziközmű hozzjrulst a víziközmű trsulaton keresztül a Fundamenta-Lakskassza Zrt. felé. Ezek a megtakarítsi szerződések a tavalyi év folyamn lejrtak és kamatokkal, igény szerint llami tmogatssal együtt kifizetésre kerültek a szerződő felek részére. A víziközmű trsulatot megszüntetni a trsulat kintlévőségei miatt még nem lehet, ugyanakkor a trsulat könyvelésének vezetése havonta felmerülő költséget jelent. A trsulat szmljn lévő összegek ezidig tudtk fedezni a havi könyvelési díjat és az egyéb szmlavezetéshez kapcsolódó költségeket, de mivel mr nincsenek befizetések, a trsulat mr nem tudja fizetni ezen kiadsokat. Javasolja, hogy az önkormnyzat december 31. napjig biztosítsa a trsulat részére a havi könyvelési díj és a szmlavezetési költségek összegét. Kéri a képviselőket, tegyék meg javaslataikat, mondjk el véleményüket a előzőekben elmondottakkal kapcsolatban. Mivel a témval kapcsolatosan vélemény, észrevétel nem hangzik el, Hangonyi Lszló polgrmester szavazsra kéri fel a testület tagjait, az albbi döntési javaslat szerint: Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy december 31. napjig fedezetet biztosít a Hangonyi Víziközmű Trsulat részére a trsulat könyvelési díjval, valamint szmlavezetési költségeivel kapcsolatban felmerülő kiadsaira. A döntéshozatalban résztvevő képviselők szma 5 fő. 5 igen szavazat, tartózkods és ellenszavazat nélküli szavazs eredményeképpen a testület az albbi hatrozatot hozza. Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete 48/2014. (VII. 30.) hatrozata Hangonyi Víziközmű Trsulat könyvelési díja, szmlavezetési költségei Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testület döntése, hogy december 31. napjig fedezetet biztosít a Hangonyi Víziközmű Trsulat részére a trsulat könyvelési díjval, valamint szmlavezetési költségeivel kapcsolatban felmerülő kiadsaira.

7

8 Hangony Község Önkormnyzat 1. melléklet Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő Testülete 46/2014. (VII. 30. hatrozata) Intézkedési terv ÓZD Vros Jegyzője BE/34-3/2014. szmú ellenőrzési jelentésben foglalt javaslatokra I. Működés szablyozottsga Az önkormnyzat szablyzatainak tdolgozsa a 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet előírsai szerint. Felelős: Brdos Attilné gazd. üi. Varga Istvnné gazd. üi. Hatridő: október 31. II. A költségvetés tervezésének szablyszerűsége, a beszmolsi és zrszmadsi kötelezettség teljesítésének vizsglata A szmviteli törvény valódisg elvének biztosítshoz az adatok egyezősége rendelkezésre llt. III. A pénzforgalom dokumentltsga, szmviteli rend és okmnyfegyelem a. A pénzügyi ellenjegyzés és utalvnyozs a bizonylatokon az arra feljogosított személyek ltal megtörtént. A szakmai teljesítés igazolsa minden esetben történjen meg, valamint az előleg elszmolsra hatridőben kerüljön sor. A költségvetési szervek neve kerüljön tírsra. Felelős: Brdos Attilné gazd. üi. Varga Istvnné gazd. üi. 1 Hatridő: azonnal és folyamatos b. A menetleveleken a gépjrmű cél llomsnak pontos címe kerüljön felvezetésre. Felelős: polgrmester Hatridő: azonnal és folyamatos IV. A költségvetés egyensúlynak helyzete: intézkedés nem szükséges V. Közalkalmazotti törvény betartsa: intézkedés nem szükséges VI. A céljelleggel nyújtott tmogatsok dokumentlsa: intézkedés nem szükséges VII. A közbeszerzési eljrsok szablyszerűsége: - VIII. A belső kontrollrendszer vizsglata: Szükséges a kockzatkezelési szablyzat elkészítése és a 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet előírsainak betartsa. Felelős: Henyecz Sndorné jegyző Hatridő: december 31. Hangony, július 18. Hangonyi Lszló sk. polgrmester

9 Hangonyi Közös Önkormnyzati Hivatal 2. melléklet Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő Testülete 47/2014. (VII. 30. hatrozata) Intézkedési terv ÓZD Vros Jegyzője BE/33-5/2014. szmú ellenőrzési jelentésben foglalt javaslatokra I. Működés szablyozottsga: A közös önkormnyzati hivatalra vonatkozó szablyzatok kidolgozsa szükséges a 4/2013. (I.11.) Korm. rendelet előírsai szerint. Felelős: Brdos Attilné gazd. üi. Varga Istvnné pü.üi. Hatridő: október 31. II. A költségvetés tervezésének szablyszerűsége, a beszmolsi és zrszmadsi kötelezettség teljesítésének vizsglata: Feladat a költségvetési előirnyzatok betartsa a túlteljesítés elkerülése érdekében. Felelős: Brdos Attilné gazd. üi. Hatridő: folyamatos III. A pénzforgalom dokumentltsga, szmviteli rend és okmnyfegyelem: Szablytalansgot nem trt fel az ellenőrzés IV. Köztisztviselői törvény betartsa: Köztisztviselők tekintetében szükséges a évi CXCIX törvény betartsa besorolsuk megllapítsnl. Felelős: Brdos Attilné gazd. üi. Hatridő: azonnal és folyamatos V. A belső kontrollrendszer vizsglata: Szükséges a kockzatkezelési szablyzat elkészítése és a 370/2011. (XII.31.) Korm. rendelet előírsainak betartsa. Felelős: Henyecz Sndorné jegyző Hatridő: december 31. Hangony, július 17. Henyecz Sndorné sk. jegyző

10 ü é é ő ö é Ö é ő ü ú ó Í é ü é é ó ü é é ó ü é é ó ü é é ó ü é é ó é ő í é ö é ó ö ü

11 Ó í ö Ö é ó ü ú ó ó í ü é ö ö Ö é í ó ó ó ó ű é ó ő ó ó í é é é ü í ú ó í ú éü ő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete 2016. június 2. napjn 14.00 órtól megtartott, rövid úton összehívott üléséről. Jelen vannak: Kovcs Szilrd polgrmester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. amely készült a Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete január 14. napján órától megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. amely készült a Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete január 14. napján órától megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete 2015. janur 14. napjn 15.00 órtól megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovcs Szilrd polgrmester Bartók Péter Bartók

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete 2016. februr 29. napjn 16.00 órtól megtartott közmeghallgatsról és az azt követő testületi üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete 2016. janur 13. napjn 15.00 órtól megtartott, rövid úton összehívott üléséről. Jelen vannak: Kovcs Szilrd polgrmester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. amely készült a Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete november 25. napján órától megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. amely készült a Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete november 25. napján órától megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Hangony Községi Önkormnyzat Képviselő - Testülete 2015. november 25. napjn 15.00 órtól megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovcs Szilrd polgrmester Bartók Lszló Varga

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Úrkúti Polgármesteri Hivatal tanácskozó terem.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Úrkúti Polgármesteri Hivatal tanácskozó terem. Úrkút Község Önkormnyzatnak Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rkóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 88/507-031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szm:68-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormnyzati

Részletesebben

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 93. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Előadó:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2013. május 9. napján megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésről. Készült: 2 eredeti példányban

Jegyzőkönyv. 2013. május 9. napján megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésről. Készült: 2 eredeti példányban Sarród Község Önkormnyzatnak Képviselő-testülete 6/2013. Jegyzőkönyv a 2013. mjus 9. napjn megtartott nyilvnos rendkívüli testületi ülésről Készült: 2 eredeti példnyban 2 Jegyzőkönyv Készült: Sarród Község

Részletesebben

Megyei Jogú Város Önkormányzatának. 2011. évi 3. szám 2011. február 18. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal

Megyei Jogú Város Önkormányzatának. 2011. évi 3. szám 2011. február 18. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal DEBRECEN Megyei Jogú Vros Önkormnyzatnak K Ö Z L Ö N Y E 2011. évi 3. szm 2011. februr 18. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szm Trgy Oldal DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2011. (II.

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 22/2016. (VI. 1.) önkormányzati rendelete a évi költségvetés végrehajtásáról *

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 22/2016. (VI. 1.) önkormányzati rendelete a évi költségvetés végrehajtásáról * Szekszrd Megyei Jogú Vros Önkormnyzata közgyűlésének 22/2016. (VI. 1.) önkormnyzati rendelete a 2015. évi költségvetés végrehajtsról * Szekszrd Megyei Jogú Vros Önkormnyzatnak Közgyűlése az Alaptörvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pusztaszer Község Önkormnyzata Képviselő-testületének üléséről Az ülés időpontja: 2015. mrcius 30. helye: Csengelei Közös Önkormnyzati Hivatal Pusztaszeri Kirendeltsége ülésterme

Részletesebben

MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ő é í é ő é ő ő é Ö é ő ü ü é é é ö é é ő ó ő ö ó í ó ó é é ü ó í é ü é é ö é é í é ö é ö é é ű ő é é ö ű ö é é ö ű é ö ú É ö é é é é ö é É é ö ö í í ö é é ü é é ö é é é ő é é ő é é é ő ó í é é ő éí í

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2009. október 29-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Falugazdász tájékoztatója az agrár gazdaság helyzetéről és a támogatási lehetőségekről Írásos előterjesztés a

Részletesebben

ö ü ö Ö ü í ü ü ü í ö ö ö í ü ö ü ü ú ü ü ö ü ö ü ö í ú í í ü ü ű

ö ü ö Ö ü í ü ü ü í ö ö ö í ü ö ü ü ú ü ü ö ü ö ü ö í ú í í ü ü ű ö Ö ü ö ü ü ü ö ü ö Ö ü í ü ü ü í ö ö ö í ü ö ü ü ú ü ü ö ü ö ü ö í ú í í ü ü ű í ö ű ö ö ö ö ö ü í ű ö ü ü ö ö Ö í ü í É ú Á ö ü ö í ö ü í ö ö ö ö ö ü ü ű ö ö ö ö ö ú í ú ö ü ö ű í ö ü í ű ö í í ö í ű

Részletesebben

Ő Ö É ü ü É ö é Ö é ő ü é é ó í ü é é ő ö ő ó é é ő É Á é ő Á Á í ó é ő ó é ö ó ö ó í ö ó é ű ö é é Á ö É ő ő ő ö ö í ü é ü é é ő ö Ü ő í ü é ü é ő ő é é ő ü ú Ü é ó ö ő ő ö ö ü Ö ő é é ü é ö ö ö ő é é

Részletesebben

Pénz- és Vagyonkezelési Szab{lyzat

Pénz- és Vagyonkezelési Szab{lyzat Pénz- és Vagyonkezelési Szab{lyzat MOSTart Nemzetközi Kultur{lis Közhasznú Egyesület Jóv{hagyom: ügyvezető igazgató Érvényes: 2008.01. 01.-től 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Által{nos rendelkezések 2. Banksz{mla

Részletesebben

LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT.

LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT. LA-URBE ÉPÍTÉSZIRODA KFT. 3525 Miskolc, Patak utca 10. sz. Telefon: 06-46-504-338 Fax: 06-46-504-339 mobil: 06-20-9692-361 E-mail: la.urbekft@chello.hu 1. CÍMLAP ÓZD VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSIESZKÖZEINEK

Részletesebben

18. Egyéb rendelkezések

18. Egyéb rendelkezések K i v o n a t Kisújszlls Vros Önkormnyzata Kpviselő-testületnek a 2010. vi költsgvetsről szl 7/2010. (II. 24.) önkormnyzati rendeletből 18. Egyb rendelkezsek (1) Az önkormnyzat működsi clú bevtelei nem

Részletesebben

Szám: 67-5/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének május 19. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 67-5/2015. NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének május 19. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-5/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 19. napján 17 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel, Kossuth

Részletesebben

2008. évi Közhasznús{gi jelentése

2008. évi Közhasznús{gi jelentése Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület 9918 Felsőmar{c, Fő u. 100. 2008. évi Közhasznús{gi jelentése Felsőmar{c, 2008. m{jus 5. Sütő K{lm{n elnök A Vasi Őrtorony Közhasznú Egyesület Közhasznús{gi jelentése

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 26-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 26-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 26-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 105-108 / 2011. (VII. 26.) számú határozatok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat képviselő-testülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D- 17-5 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. május 30-án 17 órai kezdettel

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület január 15. napján 10:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen:

MEGHÍVÓ. Tisztelettel meghívjuk Önt a Képviselő-testület január 15. napján 10:00 órakor tartandó ülésére, az alábbi helyszínen: Hunya Község 5555 Hunya, Rkczi út 19. MEGHÍVÓ Tisztelettel meghvjuk Önt a Képviselő-testület 2014. janur 15. napjn 10:00 rakor tartand ülésére, az albbi helysznen: Községhza Tancskoz terem Napirend: 1.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

ó í ú ő ó ó ü ő í ú ó ü Ö Í ö ő ü ö ö ó ő ü Ü ö Ö ö ü ó ü ú ö Ö í í ő ö ü ú ü ü ó í ő ő ü í ü É ő ő Í ö ö ó ő ó ó ő ü ö ü ő ó ő ő ö Ö ő ü ő ő ő ü ö ö

ó í ú ő ó ó ü ő í ú ó ü Ö Í ö ő ü ö ö ó ő ü Ü ö Ö ö ü ó ü ú ö Ö í í ő ö ü ú ü ü ó í ő ő ü í ü É ő ő Í ö ö ó ő ó ó ő ü ö ü ő ó ő ő ö Ö ő ü ő ő ő ü ö ö ő ö ü ú Ö ő ü ü ő ő ó ő ő ö ö í ő ü ő ő í ü ó ü ő í ú ü ő ó ő ó ú ö ü ő ü ő ő ő ü ő ó ő ü ö Ö ő ü ö Ö ő ü ú ü ö ő Í ő Í ú Í ü ő ó ü ö ü ő ó ő ü ő ó ü ő ó ó í ú ő ó ó ü ő í ú ó ü Ö Í ö ő ü ö ö ó ő ü Ü ö

Részletesebben

É í

É í É Ő É í í ő í ü í ü í Á Á Ü ö ü í í ú ő Ü ü ö í ö ö ü ö ő ü ö Í ö ű ü ü Ú ö í ú Ü ö ö ú Í ö Ü ú ü ö ö ö ö ő Ü ő ü ű í ü ö í í ü ö ő ő ő ö ö É Í É Í Á Ü ú ü ő í ű ő ö Í í ú í Ü Í ő Í Ú Ü ő í ű í Ü ű ő Ü

Részletesebben

Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének november 29-én 17 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének november 29-én 17 órakor megtartott nyilvános üléséről. BODORFA TELEPÜLÉS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 395-59/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Bodorfa Település Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. november 29-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

É ű ű ú ú ú Ü ú Ö ű ü ü ü

É ű ű ú ú ú Ü ú Ö ű ü ü ü ű ű É ű ű ú ú ú Ü ú Ö ű ü ü ü Ü Ö ü ú ű ű ü ű ú Ú Ú ú ü ú ú ű ú ú ú ű ú ű ú ű ű ű ű ü Ü ú ú ű ü ű ü ű ű Ü É ü ú ű ü ú ü É Ő ű ü Ü ü ü ü ü ű Ü Ü ű ü Ü ü É ü Ü É Í É Ü Ö Ó Ö ú Ö Ú Ú Ü ú ú ú Ü ű ű ü ÉÉ ű

Részletesebben

ö ü ü ö ö í Ö Í ü ö ü ö ü Á Á í ö Í í Í ö í Í ö Í ü üí ü ö Í ű ö í í

ö ü ü ö ö í Ö Í ü ö ü ö ü Á Á í ö Í í Í ö í Í ö Í ü üí ü ö Í ű ö í í É Á É Á Ó Á É Ü Ú ö Ó ö ü ú ö ö ö ö ö ö ü ö ö Á Á É üí ö ö ü ü ö ö í Ö Í ü ö ü ö ü Á Á í ö Í í Í ö í Í ö Í ü üí ü ö Í ű ö í í ú ö Ó ö ö ö í ö ö ü ö í ö í í ö Í ö ö ö Í ö ö í Ó í ö í í í ö ö Í Ő í ö ö ö

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

í ü ü ú í ü ú ú É Á í ű Á ú í ü í Ő Ű í Ó ű í ü í ű Ú ú É í ü í í

í ü ü ú í ü ú ú É Á í ű Á ú í ü í Ő Ű í Ó ű í ü í ű Ú ú É í ü í í Ő Ö ü Ö ú í Á í É ú í ü í ü ü ü í ü í ü í í ú í Ó ü í ü ü ú í ü ú ú É Á í ű Á ú í ü í Ő Ű í Ó ű í ü í ű Ú ú É í ü í í í í ü ű í ű í ű Ú í Á Á ű ú í í í ú Ő ü í í ü í Ú Ü É ü í ü í É í í Á í É ú ü í í í

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 9/2014. sz. jegyzőkönyve. a 2014. október 2. án megtartott ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 9/2014. sz. jegyzőkönyve. a 2014. október 2. án megtartott ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. sz. jegyzőkönyve a 2014. október 2. án megtartott ülésről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. október

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására 11. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő- testületének 2013. július 2-án 13.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak:, Berkes Balázs polgármester, Jakus Árpádné, Kovácsné

Részletesebben

ő ó í ó ó ó ő é é ó ő ó ó ö ö é é é ú é ó é ű ö é é ú é ü ő ó é ő ö ó ó ó é ö é é ú é í ü ó é í ó ó ó ö é í ő é í ó ó ó ő í ó ö ö é ó ú é ó ö é é ő é

ő ó í ó ó ó ő é é ó ő ó ó ö ö é é é ú é ó é ű ö é é ú é ü ő ó é ő ö ó ó ó é ö é é ú é í ü ó é í ó ó ó ö é í ő é í ó ó ó ő í ó ö ö é ó ú é ó ö é é ő é É Ú Á Á Ö Ö í í é ő ü ü é é í é ú Ö ó ö é é é ó í é ő ü é ú Ö é ö é é é ó í é ú Ö Ö ű ö é é é ő ö ü ö ó é ó ú ö é é ú ö é é é é íó ő é ő é ű ö é é ú í ü í í é ű ó é é ú é ő í ü ö ó í ó ó í ó ö ö é ü ö

Részletesebben

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

ALSÓSZÖLNÖK. Község Önkormányzata június 14-én megtartott. nyílt. üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v ALSÓSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. június 14-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Alsószölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 137-3/2015. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 18. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 10-én 17,30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

a szoci{lis és gyermekvédelmi igazgat{sról és ell{t{sokról

a szoci{lis és gyermekvédelmi igazgat{sról és ell{t{sokról Vig{ntpetend község Önkorm{nyzata Képviselőtestülete 3/2011.(II.20) rendelete a szoci{lis és gyermekvédelmi igazgat{sról és ell{t{sokról Vig{ntpetend község Önkorm{nyzata a Magyar Közt{rsas{g Alkotm{ny{ról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 456-20/2013.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2013. október 11-én (pénteken) 10 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről H A T Á R

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 103 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2013. március 28. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Hercegfalvi Frida Héri

Részletesebben

ú ő ú éľ é ú ľ é ő ü ú é é é é ő ő é őł é ł é ź ź é é ť ó é é ő é é őł ü ú ź ó é ő ú é é ű ű é ú ő ľ ó ó ó é ú ć ó é ő ó ó ő ú Ż é é ű ľ ű é ú ö ö é é ó ö ű é ú ó é ő ó ó ľ ú éľ é ű ű é ú ö ľ ó ť ű é ú

Részletesebben

2014. évi. 24. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 24. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 24. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. október 31.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. október 31-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS. Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 83-8/2016. BAKONYSZÜCS Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6. napján 18 órakor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testület 8572 Bakonyszücs,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2013. október 29-én 15 30 órai kezdettel a Bocskaikert Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Tanácstermében tartott rendkívüli testületi ülésről. Jelen vannak: Szőllős Sándor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés 66-10./2015. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 53./2015. (IV.27.) önkormányzati határozata Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV ÁPRILIS 08.

TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV ÁPRILIS 08. TATÁRSZENTGYÖRGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NYÍLT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT JEGYZŐKÖNYV 2015. ÁPRILIS 08. 1 Jegyzőkönyv Készült: Tatárszentgyörgy Község Képviselő-testületének 2015. április

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Nagydobos Község Önkormányzat Képviselő - Testület 2014. október 2-án megtartott rendkívüli ülésének a.) jegyzőkönyve: 1 b.) tárgysorozata: 1- c.) határozatai: 94-97. d.) rendelete: - 369-31/2014. T Á

Részletesebben

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete október 14-én tartott. r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete október 14-én tartott. r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve 2013. október 14-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 100/2013. (X. 14.) Vámospércsi Mikrotérségi

Részletesebben

2014. évi. 10. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 10. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 10. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 8-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

ó ö é Ö é ü ö ú ü ü é é ü é ö é ü ó ö é Ö é ü é ú í ü ü ü é é ö ö é é é é é í ó ö ö ö í ü é é é é é ö ü é é é ü é é ú é ü é ó ó é ü ö ó ó ü é ö ó ö ó í ó é ó í ó é ü é é ó é é í é ó é ö é é ü é ó ó ú ú

Részletesebben

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 15- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-án 17.30 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről Készült Győrújbarát Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ő ü ó í í í ő ó Ó í

ő ü ó í í í ő ó Ó í ő ü É Ö É Ü É í í í ó Ö ü ő ó ó ó ő Ö ő ü ő ü ó Ö ő ű Ó ő ó ű ő ü ő ő í í í ő í í í í í í ő ü ő ó ü í í ő ó Ö ó ú ő ő ő É í ü ó ő ő ő ü ó í í í ő ó Ó í Ö ő ü ő ó í í ó í ő ő ő ó ő ő ü ó í í ó Í í ő ó ő

Részletesebben

ö ü í ú í ö ö í ú ü í ü ö í ú ö ü í ö ü ö ö ö Í ö ö

ö ü í ú í ö ö í ú ü í ü ö í ú ö ü í ö ü ö ö ö Í ö ö ö ö ü ü ö ö ü ü ü ö Í ö ö í ü í ü ü Í í ö ü í ú í ö ö í ú ü í ü ö í ú ö ü í ö ü ö ö ö Í ö ö ö í ü ü ü ü ö ü ü ö ö ö ü Ó ö ö ü í ö ö Ó ö ö ö ö ü ö ö ü ü í ö ü ü ö ö É ü ü ü í ü ö Í ö ü í ö ü í ö ö ö í ü

Részletesebben

ö ö É ő ó ó ő ü ó ó Ü É É ö ö ó ű ü ó ó ö ű Í ö ó ö Í ő ü ü ö ö ő ö ó ö ó ó É ó ő ö ö ó Ö ü ő Í ű ó ő ü ő Ó Ö ű Í ó Ó ő ő ö ő ő ő ö

ö ö É ő ó ó ő ü ó ó Ü É É ö ö ó ű ü ó ó ö ű Í ö ó ö Í ő ü ü ö ö ő ö ó ö ó ó É ó ő ö ö ó Ö ü ő Í ű ó ő ü ő Ó Ö ű Í ó Ó ő ő ö ő ő ő ö ö ó ó Ü É Ö Ö ó ó ü ü Ó ó ó ü ő ő ü ő ő ó ő ó ó ő ó ó ő ó ó Ó ü ő ó ó ó ő ó ű ő ö ü ö ü ü ő ó ű ű ő ö ö ó ó ó Ö É Ó ö ö É ő ó ó ő ü ó ó Ü É É ö ö ó ű ü ó ó ö ű Í ö ó ö Í ő ü ü ö ö ő ö ó ö ó ó É ó ő ö ö

Részletesebben

É É Í É É ö Í í í í ű ü ö í í Í

É É Í É É ö Í í í í ű ü ö í í Í Í É Í É ö ü í í ö ö Í ö í í í í ű ü ö í Í É É Í É É ö Í í í í ű ü ö í í Í Ő Í Í ö ü í í ö Í ö Í í í í í í í í í í ű ü ö í í í ö Í ü í í ö ö Í ü ö ü É ú í ű ü ö í í Í É ö ú ü í Í í ö ö Í ö ö ö ü ü ú ű ü

Részletesebben

ü É ü Ö ü ü ü Ü ü ü Í

ü É ü Ö ü ü ü Ü ü ü Í ü É ü Ö ü ü ü Ü ü ü Í Ü É Ö ü Í Ü Ü ü É Ő Ö ü Ö É É Ő Ü ü ü ü Ö ű Ö ű Ö ú Ó É Ö ü ü ü ü É Ö ű ü ü ü É ü ű Ó Ü ü ü Ü ű ü Ó ű ü É É Ö ű ű Ö ű É Ö ű ű ü Ö ü ü ü ú Ü Ő ü Ö ü Í Ő ű É É É Ö ü ü ü ü Ü É ű Ú Ő

Részletesebben

ü ö í ü ö í ü ö ű í í í ö Ü í ü ü ö í í ü ö í ű í ö í í ú ö ö í í ü ű ö ü í í ü í ü í í ö ü í ö ö ü í ö ű ö í í ö ú ö í ö í ű ö ö ö í í í í ö ö

ü ö í ü ö í ü ö ű í í í ö Ü í ü ü ö í í ü ö í ű í ö í í ú ö ö í í ü ű ö ü í í ü í ü í í ö ü í ö ö ü í ö ű ö í í ö ú ö í ö í ű ö ö ö í í í í ö ö ú ö ü ű í ü ö í ü í É É É Ő í ü ö ü ü í ü É ö í í í ü ö ö ű ö ü ö í ü ö í ü ö ű í í í ö Ü í ü ü ö í í ü ö í ű í ö í í ú ö ö í í ü ű ö ü í í ü í ü í í ö ü í ö ö ü í ö ű ö í í ö ú ö í ö í ű ö ö ö í í í í

Részletesebben

É ó Í É

É ó Í É É Ó É É É Í ő É É ó Í É ó ú ú ó ö ű ő í ó ó í ü ű í Í ő ú í í ő ő ó ő ö ó ó ő ó ő ő ö ó ő ó ö ö ö ő ö ó ö ő ő í ó í í ő ó ú ó í ő ű ö ő Í ő ő ó ö ü ö ő ó ő ó ő ő ő ó ó ű ö í ő ö ö ö ő í ö ó ö ö ő í ü ú

Részletesebben

í ö ó í ö í Í ó ú ó ö ű ó ű ö í ó ó ó ó ó Í ú í ó í í ó Í ö ö ú í ú ó ö Í ó ó Í í ó ó ö ö ö ö ö í ö ó ű í ó ó ö ú ó ó ö ö ó í ö ö ó ó ö ö í ö ó í ű ö

í ö ó í ö í Í ó ú ó ö ű ó ű ö í ó ó ó ó ó Í ú í ó í í ó Í ö ö ú í ú ó ö Í ó ó Í í ó ó ö ö ö ö ö í ö ó ű í ó ó ö ú ó ó ö ö ó í ö ö ó ó ö ö í ö ó í ű ö É ó É ó ö ö í ö ó ó ó ö ö ó ó ö ö ó ó ö ö ö í ó ö í ó ó ó ó ó ö ö í ö í ö í ű ű ö ú ö ö ú ö ö ö ö í ó ó ó ö ö í Í ó ö ö ö ö Í Ü í í ö ó í ö í Í ó ú ó ö ű ó ű ö í ó ó ó ó ó Í ú í ó í í ó Í ö ö ú í ú ó ö

Részletesebben

Í ü í í í ü ű ű í ü í ü ü ű ü í ü í ű ü ü ű Ö ü ű ü í í ü í í ű ü ű í í ű ü í ü í í ü ü í ü Ú í ü í í í ű ű í ű í í í ü í í í í í ü í í ü í í í í ü í í í ü í í ü í ü ü ü ü Ó ü í ü í ü ü ü í ű í í ü ű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 11-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

ö ű ü ü ö ü ö ö ü ö ö Í Ö ö ü ö Í ű ö ű ü ü ö ú ö ű ü ü ö ö ö ü ű ü ö ü ű ű ú ö ö ö ű ü ú ú

ö ű ü ü ö ü ö ö ü ö ö Í Ö ö ü ö Í ű ö ű ü ü ö ú ö ű ü ü ö ö ö ü ű ü ö ü ű ű ú ö ö ö ű ü ú ú ö É Ő ü ü ű ö ű ű ö ű ö Í Ó Ö É É Ó É ú ü ü ú ö ű ü ü ö ü ö ö ü ö ö Í Ö ö ü ö Í ű ö ű ü ü ö ú ö ű ü ü ö ö ö ü ű ü ö ü ű ű ú ö ö ö ű ü ú ú ö ö ű ö ű ö ű ú ü ü ö ű ü ö ü ű ű ú ü ö ö ö ű ü ö ö ö ö ö ú ú ö

Részletesebben

ű ö ű ö í í ö É ö ü ö ú ü ű ü ü ű ö ö ü ü ü ö ü ü ű ü ü ű í ü ü ö Ö ü í ű ö Ö ü ű

ű ö ű ö í í ö É ö ü ö ú ü ű ü ü ű ö ö ü ü ü ö ü ü ű ü ü ű í ü ü ö Ö ü í ű ö Ö ü ű ö ü ö Ö ü ü í ö ű ö ű ö í í ö É ö ü ö ú ü ű ü ü ű ö ö ü ü ü ö ü ü ű ü ü ű í ü ü ö Ö ü í ű ö Ö ü ű ü ö ü ö ö í ü ö ö ü í ö í ü ü ü ú ö ü ü ü ű í í ü ü ö Ö ü í ö ü ö Ö ü ö ö ű ö ö Ö ü ö ö Ö ü í í í Ü ö í

Részletesebben

ű í ú í ú í ü ü í í í Ö í Í É í ú í í í ű ű í í Í í í É í í í

ű í ú í ú í ü ü í í í Ö í Í É í ú í í í ű ű í í Í í í É í í í ú ű í ú í ú í ü ü í í í Ö í Í É í ú í í í ű ű í í Í í í É í í í ü ú ú ú ú ú í ú ü Ó ü ü ü ü Í Í í ü ü ü ü ü ü É í ü ü ú Í í ü í í í ü ü í í ú ü í ü í í í ú ú í ü ü ü ü í í í ű ü í í É É í í í í Ü í í ú

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének február 29-én órai kezdettel megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének február 29-én órai kezdettel megtartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Jelen vannak Mogyorósbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. február 29-én 13.00 órai kezdettel megtartott ülésén. Polgármesteri Hivatal Mogyorósbánya,

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FORRÁSKÖZPONT 7625 Pécs, Aradi vértanúk útja 20. Tel.: 72/ 514-100 Fax: 72/ 514-101 E-mail: szocfp@ddrfk.hu.www.ddrfk.

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FORRÁSKÖZPONT 7625 Pécs, Aradi vértanúk útja 20. Tel.: 72/ 514-100 Fax: 72/ 514-101 E-mail: szocfp@ddrfk.hu.www.ddrfk. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FORRÁSKÖZPONT 7625 Pécs, Aradi vértanúk útja 20. Tel.: 72/ 514-100 Fax: 72/ 514-101 E-mail: szocfp@ddrfk.hu.www.ddrfk.hu A Dél-Dun{ntúli Region{lis Forr{sközpont Szolg{ltató Közhasznú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K

J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

ő ú ú Í ő ű ú Í Í Ó Ó Ú Í ú ú ú ú ü ú ú ő ú Í ú Í Í Í ű Í Í ü Í Í ü Í Ü ú ú ű ú ő ú ü ő ú úí ő ú Í Í ő ú ő Í ő ő ü Ú ü Ú ű ü Ú Í Á Ó Í ü ő ő ő Ú Ü Á Í Á Ö Ü Ö Ö Í Í Ó Í Ó Ö ú ű Ó Ó Í ú Á Í Á Ó Á Í ü Í

Részletesebben

ö É í ü í Ú ö ó ó ó ü ó í Ö í Ú í ö í í ó ű ö ű ö ű í ö Ö ű ü ö ü ö ű ü ó ü ó í ö ű ó í ó í ó ű í í ó í ü ű ü í ó í ü ú ó í í ó ü ü í í ó í ó í í ö í

ö É í ü í Ú ö ó ó ó ü ó í Ö í Ú í ö í í ó ű ö ű ö ű í ö Ö ű ü ö ü ö ű ü ó ü ó í ö ű ó í ó í ó ű í í ó í ü ű ü í ó í ü ú ó í í ó ü ü í í ó í ó í í ö í ö É í í ü ö ö ű ü ö ö ű ü ö ű ó ó ö ü ü ó ó ó í ö í ö Ű í ö í ö ö ű ü ü ó ú ü Ö ö ű ö ú ö ö ű ü ö ű ö ö ó ö í ö ö ű ü ó ö ü ü ö ö ü ü ü ű í ó ü ú ü ü ú ö ü í ú ü ö í É ű í ü í ű ó ó ú ú ú ó ú ü ü ű ú í

Részletesebben

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 67-10/2015. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 20. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,

Részletesebben

73/2013. (VII. 03.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása

73/2013. (VII. 03.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása 73/2013. (VII. 03.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. május 26-án (csütörtök) 13.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről Állandó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

11. Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i ülésére

11. Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i ülésére Előterjesztés 11. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 15-i ülésére Tárgy: A Homokhátság Fejlődéséért Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. és a Helyi Akciócsoport cím birtokos

Részletesebben

ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü

ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü ü ü ü ü Ó í Ó Éü í ú ű ű É ü ű ü ű ű í ü í ő í Ü ő ő ü ú Í ő ő í ú ü ü ő ü ű ű ű í ü ő ű ü ü ő ú ú ő ü ő ő ő ü ú ű ú ú ú ő ő ú ő ő í ú í Ó ú ü ő ú ú ú ű ú ú Ű ű ő ű ű ő Á ü í ü ú ü í ú ő ú ő ű ő í ő ő

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajógalgóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 11-én, 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza,

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

Nagyat{di Region{lis Szennyvízt{rsul{s KÖZBESZERZÉSI TERV

Nagyat{di Region{lis Szennyvízt{rsul{s KÖZBESZERZÉSI TERV Nagyat{di Region{lis Szennyvízt{rsul{s KÖZBESZERZÉSI TERV 2009. évi tervezett beszerzések 1 Figyelemmel arra, hogy a Nagyat{di Region{lis Szennyvízt{rsul{s (tov{bbiakban: T{rsul{s) a közbeszerzésekről

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről. - 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. 32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. november 29. (csütörtök) 08:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Verőce Község Művelődési Ház Termében (2621 Verőce, Árpád út 20.)

Részletesebben

a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 68-74/2014. (XI. 6.) számú határozat. d. rendeletek: - Ügyiratszám:.

a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 68-74/2014. (XI. 6.) számú határozat. d. rendeletek: - Ügyiratszám:. Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 6.-án megtartott (helye: 4275 Monostorpályi, Bajcsy Zs. utca 1/C., Művelődési Ház terme) rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én 15.30 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Gulyás Tibor alpolgármester

Részletesebben