MAKÓI HÍREK A M A KÓI Ö N KOR M Á N Y Z AT I N F OR M ÁC IÓ S H E T I L A PJA március 19. XIII. évfolyam 11. szám.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAKÓI HÍREK A M A KÓI Ö N KOR M Á N Y Z AT I N F OR M ÁC IÓ S H E T I L A PJA. 2010. március 19. XIII. évfolyam 11. szám."

Átírás

1 MAKÓI HÍREK A M A KÓI Ö N KOR M Á N Y Z AT I N F OR M ÁC IÓ S H E T I L A PJA március 19. XIII. évfolyam 11. szám Kis lépés a miniszterelnöknek, hatalmas Makónak makó kóstolót adott a kormányfőnek leendő FÜrdővárosi arcából Az eseményen megtudtuk, a makói kistérségben az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében összesen 70 támogatott pályázat járul hozzá a település és a térség fejlődéséhez. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség eddig, összesen több mint 16,5 milliárd forintot ítélt meg a projektekre városunkban és a kistérségben. Ebből több mint egymilliárd forintot már ki is fizettek. Dr. Buzás Péter polgármester a Marczibányi téren elmondta, várostörténeti jelentőségű pillanatban vagyunk, amikor az emberöltönyi fejlesztések zászlóshajóját, a fürdőépítést hivatalosan is megkezdjük. Ez a beruházás fogalmazott a város első embere kihúzhatja a térséget a mostani foglalkoztatási kátyúból. A makói fürdő alapkőletételén Bajnai Gordon úgy fogalmazott, a fürdő által generált munkahelyekre alapozható az ország, és benne Makó fejlődése is, amely végén egy erős, fejlődő, önmagára büszke Magyarországon élhetünk. A miniszterelnök példamutatónak nevezte az ország számára azt a makói törekvést és sikert, amellyel az unió jelentette lehetőségeket kihasználjuk. Elhangzott, a több mint másfél milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló, összességében mintegy 3,6 milliárd forint értékű fejlesztés komoly lépés ahhoz, hogy a város igazi fürdővárossá váljon. A tervek szerint jövő nyár folyamán már igénybe vehetik a látogatók a tíz új medencét és a számos új gyógyászati szolgáltatást, az élményfürdőt. A projekt eredményeként egy külünleges megoldásokban bővelkedő, Makovecz Hivatalosan, ünnepélyes keretek között is megkezdődött a makói gyógyfürdő új épületének építése március 12-én, amikor dr. Buzás Péter polgármester, országgyűlési képviselő Bajnai Gordon kormányfővel együtt elhelyezte a fürdő alapkövét a Marczibányi téren. A miniszterelnök ezt követően meglátogatta az épülő Kálvin utcai iskolaépületet, majd megnyitotta a Koronában zajló turisztikai konferenciát. Méltóságteljes ünneplés Makón Imre által tervezett, csaknem 10 ezer négyzetméteres épület jön létre. A Dél-Alföldön egyébként összesen nyolc projekt van folyamatban, csaknem 18 milliárd forintos összköltséggel. Ezek közül a makói mellett kiemelendő a Hód-Spa élményfürdő komplex fejlesztése Hódmezővásárhelyen, a Gyulai Várfürdő és az Újszegedi fürdő átépítése. A miniszterelnök az alapkőletétel után a Kálvin téri iskolába látogatott, ahol megtekintette az intézményben folyó oktatási munkát, majd megszemlélte a most épülő új szárnyat is. Egy több mint 700 millió forintos fejlesztés eredményeként a jövő tanévtől igazán korszerű körülmények között tanulhatnak a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet diákjai. Új tantermek és szertárak épülnek, de a teljes akadálymentesítésre és fűtés-korszerűsítésre is kiterjed a fejlesztés. Az új épületszárny földszintjén már elkészült a különleges, S-alakú ebédlő. Az aula és az ebédlő egybenyitásával konferenciák, koncertek rendezésére is lehetőség nyílik az iskolában. A dél-alföldi régióban 60 intézmény fejlesztésére nyílik lehetőség mintegy 14 milliárd forintos uniós támogatással. A makói kistérségben jelenleg három iskola felújítása van folyamatban. A turisztikai konferencián Bajnai Gordon kiemelte, az egyik legfontosabb iparág az országban a turizmus, így minden makói családnak meg kell tudnia ragadni a most megnyíló lehetőséget. A kormány a turisztikai stratégiára uniós forrásból 300 milliárd forintot szán, ez is jelzi, mennyire kiemelt szerepet szán ennek az ágazatnak. Makó polgármestere arra kérte a helyieket, hogy legyenek részesei a szemük előtt épülő új fürdővárosnak, találják meg a saját lehetőségeiket benne. Felhők között bújkáló napsütésben ünnepelte Makó Város Önkormányzata március idusán idén nemzeti ünnepünket, amelyen az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk. Városunk polgármestere, dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében az összefogás erejére hívta fel a figyelmet, és így tett az ünnepség felkért szónoka, Karajkó Gábor is, aki beszédében felidézte az 1848-as eseményeket kiemelve: az együttműködés, a közös gondolkodás eredményez csak sikert. Az ünnepségen a Maros Táncegyüttes összeállítása erősítette a közös emlékezés erejét, majd az emlékezés koszorúit helyezték el a Kossuth-szobor talapzatán.

2 MAKÓI HÍREK március 19. A Makói Városi Televízió műsora Szokásos rovatunkban a Makói Városi Televízió jövő heti (március ) műsorát adjuk közre, abban bízva, egyre többen választják esténként a Városi Televízió adását. Hétfő 18:05 Híradó 18:15 Makó FC REAC, NBII-es labdarúgómérkőzés I. félidő 19:05 Híradó 19:15 Makó FC REAC, II. félidő Kedd 18:00 Műsorajánló 18:05 Híradó 18:15 Évértékelő: Makó Városi Rendőrkapitányság 19:00 Fürdővárost építünk! ünnepélyes alapkőletétel 19:50 Híradó Szerda 18:00 Műsorajánló 18:05 Híradó 18:15 A 15 éves Makói 19:05 Híradó Csütörtök 18:00 Műsorajánló 18:05 Híradó 18:15 VÁLASZTÁS 2010 országgyűlési képviselőjelöltek bemutatkozása 19:20 NótaSzó 19:50 Híradó Péntek 18:00 Műsorajánló 18:05 Társalgó élő-interaktív magazin Játsszon velünk: :40 Heti Hírösszefoglaló Bajcsy lakótelep: közlekedési akadályok várhatóak Ez úton is tájékoztatjuk az érintetteket, hogy várhatóan március között útépítési, aszfaltozási munkálatok kivitelezése történik a Bajcsy-Zs. lpt. környezetében az alábbi ütemezés szerint: március 22: B2, C1, C2, C3, C4, C5, B3 épületek előtti útszakasz, parkolók. Március 23: B1, B3, C1, C2, A4 épületek előtti útszakasz, parkolók. Március 24: B1, A3, A2 épületek előtti útszakasz, parkolók. Kérünk minden gépjármű-tulajdonost, hogy a fent megjelölt napokon az érintett épületek előtti parkolót, valamint az útburkolatot parkolásra ne használja! A kivitelezést akadályozó járműveket elszállítjuk. Megértésüket köszönjük! Csatlakozunk a Föld Órája felhíváshoz WWF természetvédelmi szervezet ismét világméretű akciót szervez Föld Órája néven a globális felmelegedés elleni összefogás előremozdítására. Tavaly a világ nagyvárosai mellett (London, New-York, Koppenhága, Washington) Magyarországon 67 város (Budapest, Szeged, Csongrád, Baja, Pécs, Makó) és több mint egymillió ember csatlakozott a mozgalomhoz. Idén március 27-én (szombaton) negyedik alkalommal tervezik az eseményt, melynek keretében a csatlakozó városok, önkormányzatok, cégek, szervezetek és civilek 20 óra 30 perc és 21 óra 30 perc között lekapcsolná lehetőségei szerint a dísz-, köztéri-, munkahelyi-, illetve az otthoni világítást, illetve egyéb programokkal demonstrálhatna a Föld Órája felhívást támogatva. Makó Város Önkormányzata a közép- és általános iskolákban szervez klímabarát előadásokat, illetve a klímaváltozásról szóló Hülyeség kora című film vetítésével és a Korona Szálló előtti téren a díszkivilágítás az akció ideje alatt l órára történő lekapcsolásával csatlakozik az akcióhoz. Munkalehetőség Makó város jegyzője pénzügyi előadó munkakör betöltésére ír ki pályázatot, továbbá felhívást tesz közzé gondnok munkakör betöltésére. Az álláshirdetésekről bővebb információ a www. mako.hu és a honlapon olvasható. Online Biztonságos Makó A oldalon továbbra is olvashatnak a Biztonságos Makó Program legfrissebb információiról, ahol az aktualitások mellett korosztályra szabottan mindenki találhat kedvére való tartalmat. A hetente frissülő Kék Hírek rovat amely a városban történt szabálysértéseket, bűncselekményeket tartalmazza az oldalon olvashatnak a gyermekek biztonságos internetezését segítő Biztonságos Böngészés programról is, és hozzászólhatnak a legfrissebb hírekhez. Fórum is indult, ahol a biztonságunkat érintő témákat lehet megvitatni. A KRESZ-teszt, folyamatos frissülő közbiztonsági tanácsok, a biztonságos közlekedést reklámozó kampányfilmek- csak néhány azok közül a tartalmak közül, amelyek már elérhetőek az interneten. Letölthető a belépésjelző készülék igényléséhez szükséges szelvény, és a kerékpár regisztrációs lap is. Érdekesség, hogy a Biztonságos Makó Napra meghirdetett általános iskolásoknak szóló rajzpályázatra beérkezett munkákat is meg lehet nézni. Az oldal folyamatosan frissül és bővül. A felnőtt, tini és gyermek zónákban korosztályra szabottan alakítottuk ki az oldalak felépítését, hogy a szórakoztató böngészés mellett együtt tanulhassunk a biztonságról.

3 2010. március 19. MAKÓI HÍREK Választási Híradó Szavazás Magyarországon a lakóhelytől távol (igazolással szavazás) Ha a szavazás napján akár az első, akár a második fordulóban Magyarországon, de nem a lakóhelyén tartózkodik, igazolással szavazhat. Az Igazolást személyesen vagy meghatalmazottja útján április 9-ig kérhet a lakóhelye szerinti helyi választási iroda vezetőjétől. Ha meghatalmazott útján nyújtja be kérelmét, a meghatalmazást is csatolni kell. Ajánlott levélben is kérhet igazolást úgy, hogy a kérelem április 6-ig megérkezzen a lakóhelye szerinti helyi választási irodába. Ha az igazolás kiadását követően meggondolja magát, és mégis a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben szeretne szavazni, április 8-ig kérheti a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől, hogy vegye vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe. A korábban kapott igazolást ekkor le kell adnia. Az igazolással a szavazás napját megelőzően az igazoláson feltüntetett településen a helyi választási irodában vagy a szavazás napján az igazoláson feltüntetett címen található szavazóhelyiségben a szavazatszámláló bizottságtól kérheti névjegyzékbe vételét. Az igazoláson szerepel, hogy melyik településen élhet választójogával, valamint annak a szavazóhelyiségnek a címe, ahol leadhatja szavazatát. Az igazolást mindenképpen vigye magával, mert csak annak átadásával engedi szavazni a szavazatszámláló bizottság. Ha mindkét fordulóra igazolást kapott, amikor először jelenik meg az igazoláson feltüntetett településen a helyi választási irodában vagy a szavazás napján az igazolással szavazásra kijelölt szavazókörben, az igazolását nem vonják be, hanem lebélyegezve visszaadják annak érdekében, hogy a másik fordulóban is szavazhasson. Ha igazolást kap, a második fordulóban csak akkor szavazhat, ha az első forduló abban a választókerületben ahol szavazott vagy szavazhatott volna nem volt eredményes. Kék hírek a makói rendőrkapitányság közleménye Szavazás külföldön Az elmúlt időben főleg vagyon elleni bűncselekmények történtek Makón, az egyik nagyáruházban egy külföldi állampolgárt szabadítottak meg kézitáskájától, amelyben készpénz és étkezési utalványok voltak. A Vásárhelyi utca Szent István tér közötti útszakaszon egy makói lakosnak lopták el a zsebéből a mobiltelefonját. A Szilágyi Dezső utca Sziget utca sarkán parkoló járműből 2 db indító ólom akkumulátort tulajdonított el ismeretlen tettes. Sajnos a betörők, besurranók sem tétlenkedtek: a Rákosi utcából egy trezort iratokkal és karórákkal, a Gyóni Géza utca egyik házából műszaki cikkeket és élelmiszereket, egy Alma utcai lakóházból ruhaneműket és DVD lejátszót, a Torma Imre utcából az ott lévő egyik házból arany ékszereket, készpénzt és gáz riasztópisztolyt tulajdonítottak el ismeretlen tolvajok. Egy rafinált elkövető ismét becsapta egyik hiszékeny polgártársunkat: egy Ha a szavazás napján akár az első, akár a második forduló napján külföldön tartózkodik, a Magyar Köztársaság nagykövetségén vagy főkonzulátusán szavazhat. Ennek érdekében a külképviseleti névjegyzékbe vételét március 19- ig kérheti személyesen vagy meghatalmazottja útján a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől. Ha meghatalmazott útján nyújtja be kérelmét, a meghatalmazást is csatolni kell. Ajánlott levélben is benyújthatja kérelmét úgy, hogy az március 19-ig megérkezzen a helyi választási irodába. Ha a külképviseleti névjegyzékbe történt felvételét követően meggondolja magát, és mégis Magyarországon szeretne szavazni, ugyancsak március 19-ig kérheti a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől, hogy a külképviseleti névjegyzékből törölje és vegye vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe. Ha a külképviseleti névjegyzékbe történt felvételét követően szeretné megváltoztatni külföldi szavazásának helyszínét, ugyancsak március 19-ig kérheti a lakcíme szerinti helyi választási iroda vezetőjétől, hogy egy másik külképviselet névjegyzékébe tegye át. A választási eljárásról szóló törvény alapján a külföldi szavazás időpontja: az amerikai kontinensen a többi földrészen az 1. fordulóban április 3. április 4. a 2. fordulóban április 24. április 25. A választással kapcsolatos további információk a Polgármesteri Hivatalban dr. Dobó Annamáriánál (telefon: 62/ /136-os mellék, valamint a www. valasztas.hu, illetve a honlapokon keresztül érhetők el. Az ajánlószelvények megsemmisítésének határidejéről A választási eljárásról szóló évi C. törvény, továbbá az április 11. és 25. napjára kitűzött országgyűlési képviselő-választás eljárási határidőinek és határnapjainak megállapításáról szóló 3/2010. (I. 22.) ÖM rendelet értelmében a jelölteknek a be nem nyújtott ajánlószelvényeket március 22-én óráig meg kell semmisíteniük. Az erről készült jegyzőkönyvet március 25- én óráig kell átadni a választási bizottságnak. telefonos cég nevében, annak dolgozójának kiadva magát felhívta a sértettet és nyeremény reményében elérte, hogy a sértett bankszámlájáról viszonylag nagy összeg vándoroljon az ő markába. A telefon után nyeremény nem lett, csak kár keletkezett. Továbbra is szeretnénk a figyelmükbe ajánlani, ne dőljön be a csalóknak! Ezek a telefonos hívások annyira hihetetlenek a nagy nyereményről hogy nem is igazak. Ne higgyünk el semmit idegennek telefonon, kétkedjünk és ne adjunk meg bankszámlaszámot, PIN kódot, ne vegyünk telefonkártyát sem, mint a fenti és a korábbi ábrák mutatták nem éri meg.

4 MAKÓI HÍREK március 19. Országos elsők németből A Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány által Magyarország is bekapcsolódott a SIGMA Foundation for European Integration által szervezett nemzetközi Linguist Kangaroo versenybe. A Nemzetközi Kenguru Matematika Versenyt rendező szervek mivel a technikájuk rendelkezésre áll úgy gondolták, hogy angol, német, francia és spanyol nyelvi versenyt is szerveznek. A nagy érdeklődésre tekintettel a 2008/2009-es tanévtől kiterjesztették a versenyt, lehetőséget adva a résztvevő diákoknak az országos megmérettetésre. A verseny célja: Sikerélmény biztosítása a tanulóknak, motiválni a nyelvtanulást. Magyarország bekapcsolása egy egységes európai versenybe. Lehetőséget biztosítani a diákoknak a nyelvi és országismereti tudásuk összemérésére. A Makói Általános Iskola 6 tanulót nevezett be, akik a következő eredménnyel végeztek: 8. osztály: I. hely, megyei: 1.: Boros Szimonetta, 8. hely megyei: 2.: Szabó Edina. 28 hely, megyei: 3.: Nádasdi Vivien. Kálvin Tagintézmény, felkészítő tanár: Udoveczné Siket Katalin. 6. osztály: I. hely, megyei: 1. Baranyi Dorina. I. hely, megyei: 1.: Kiss Nelli. 10 hely, megyei: 3.: Gazdag Klaudia.Almási Tagintézmény, felkésztő tanár: Németh Istvánné. Curie Matematika Emlékverseny A Curie Matematika Emlékversenyt február 12-én Kiskundorozsmán rendezték meg. Erre a regionális versenyre több megyéből kerül- tek be a négy írásbeli levelező fordulón legjobb eredményt elért tanulók. A Makói Általános Iskola Kálvin Tagintézményéből az önálló megmérettetésen I. helyezést ért el Katona Adrienn 8. m osztályos tanuló. Felkészítő tanára: Magony Istvánné. Dolgozatát továbbították országos elbírálásra. Matematika fizika verseny A Radnóti Miklós Gimnázium matematika-fizika munkaközössége szervezésében került sor erre a versenyre. A versenyen olyan 8. osztályos tanulók vettek részt, akiket mindkét tantárgy érdekel. A verseny két levelező fordulóján elért teljesítmények alapján kaptak meghívást a tanulók az önálló megmérettetésre. A döntőn, február 4-én a legjobbak adtak számot tudásukról. A Makói Általános Iskola Kálvin Tagintézményéből a kiválók között I. helyezést ért el Katona Adrienn 8.m osztályos tanuló. Felkészítő tanáraik: Baloghné Tóth Ágnes (fizika) és Magony Istvánné (matematika). Meleg István Kémiaverseny A Radnóti Miklós Gimnázium már hagyományosan, minden évben meghirdeti a Meleg István kémiaversenyt. A versenyzők száma évrőlévre nő. A középdöntőbe 3 levelező forduló után hívják meg a legjobbakat. A Makói Általános Iskola, Kálvin Tagintézményének tanulói közül a középdöntőbe jutottak, 7. m osztályból: Darula Aletta, Gera Nándor, Szirbik Bence. 8. m osztályból: Katona Adrienn, Ürmös Lilla, Veréb Eszter. A középdöntőben Szirbik Bence 3. helyezést ért el, így február 13-án a döntőben is képviselhette iskolánkat, ahol legkiválóbbak között a szoros versenyben 15. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Magony Istvánné. Varga Tamás Matematikaverseny A Makói Általános Iskola Kálvin Tagintézményéből minden évben jelentkeznek a legjobb 7. és 8. osztályos matematika tagozatos tanulóink a Varga Tamás Matematikaversenyre. Az iskolai fordulón elért eredmények alapján a megyei megmérettetésen, a tagozatosok mezőnyében 10. helyezést ért el Benák Katalin 7. m osztályos tanuló. Felkészítő tanára: Dr. Geráné Góg Ildikó. 11. helyezést ért el Katona Adrienn 8. m osztályos tanuló. Felkészítő tanára: Magony Istvánné. Alba Regia Kamarazene Verseny A Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény egy éve alakult szaxofon kvartettje a XI. Országos Alba Regia Kamarazene Versenyen mérette meg magát. SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola adott otthont a területi válogatónak. A verseny célja a társas muzsikálási igény megalapozása, fejlesztése volt. A verseny értékelése a területi válogatón 3 fős versenybizottság (két állandó taggal) előzetesen kialakított értékelési szempontok alapján pontozta a versenyzők teljesítményét. A döntőbe jutás ponthatárát a versenybizottság javaslata alapján az Oktatási Hivatal és a döntőt rendező iskola határozza majd meg. A Miklós Imre vezette Mezei Tímea, Németh Blanka, Borka Péter és Suhajda Zsolt alkotta szaxofon kvartettet a zsűri három megye 21 csapata közül az ötödik helyre javasolta. Aerobic Diákolimpia Szarvason rendezték meg a Kelet-Magyarországi területi elődöntőt aerobic sportágból, ahol a Makói Általános Iskola tanulói érmekkel tértek haza. Eredmények: UP4 Challange kategória(1-2.osztályosok): Boros Boglárka-Dénes Dominika-Erdei Virág-Hacker Zsófi-Farkas Eszter-Kazi Cintia 2. helyezés. Az UP4 trió kategória: Balogh Molli-Prágai Maja: 2. helyezés. Az UP3 trió kategória 3-4.osztályosok): Bódi Brigitta-Kiss Blanka-Hajrán Amanda: 3. helyezés. UP 2 leány egyéniben (5-8 osztályosok) Czagány Blanka 5.,Dobos Dóra 8. helyezés Az UP2 Challange kategóriában: Baráth Adrienn-Dénes Dorka-Horváth Henrietta- Oláh Gréta-Gulácsi Boglárka 1.helyezés. A lányok edzője: Uracsné Pósa Mónika Gratulálunk! Rajzverseny az ovisoknak az Almásiban Megrendezték az óvodás rajzversenyt az Almási Tagintézményben. Nagyon sok szép rajz született, melyek közül a 15 legjobb készítői a következők voltak: Molnár Georgina, Szűcs Martin, Szekeres Sarolta, Mészáros Zsófia, Újvárosi óvoda Vásárhelyi utcai épületéből, Takács Zsanett, Olasz Virág, Pásztor Bálint, Erdélyi püspök utcai épületéből, Kiss virág, Baranyi Linett, Erdei Benedek Imre, Petőfi park épületéből. Kovács Adél, Martonosi Dóra Orsolya a Kassai utcai óvodából. Beinschróth Ninett, György Luca, Belvárosi Óvodából, Dánfi Dana a Hold utcai épületéből. Köszönjük az óvónők munkáját, mellyel hozzájárultak rendezvény sikeréhez, melyet Bálint Andrea, Mező Ilona, Patkós Győzőné és Törökné Jenei Gabriella tanítónők bonyolítottak le.

5 2010. március 19. MAKÓI HÍREK Újabb fiatal pár kapott segítséget az otthonteremtéshez Ismét telket sorsolt Makó önkormányzata a Velnök utcában. A legutóbb meghirdetett pályázatra ezúttal egy család jelentkezett, akik mindenben megfeleltek a feltételeknek. A telekprogram eredeti 15 telkéből már csak 4 szabad van. Makó polgármestere, dr. Buzás Péter az eseményen elmondta, mindig öröm olyan fiatal párral találkozni, amely itt, Makón képzeli el a jövőjét. Ez a jövő most mindenképp biztató számukra. A sajtónyilvános teleksorsoláson megtudtuk, Makó Város Önkormányzata 2006-ban, a Családok Évében hirdette meg először fiatal makói párok számára kedvezményes telekprogramját a Velnök utca teljes mértékben közművesített (víz, gáz, villamos áram) építési telkein. A testületet a program kiírásakor az vezérelte, hogy minél inkább megpróbálja helyben tartani a fiatalokat, segítse őket abban, hogy itt, Makón találják meg lakóhelyüket, boldogulásukat. Az első 4 fordulóban 10 telkek talált gazdára a Velnök utcán kialakított 15 közművesített telekből. Most, a telekpályázat ötödik alkalommal kiírt fordulójában 5 telek várt gazdára. Az első pályázat tapasztalatai alapján a képviselő-testület a második kiírás során megváltoztatta a feltételeket, egyszerűsítette a lehetséges pályázók számára az indulást. Ezúttal már a pályázati feltételek változatlanok voltak. A pályázati felhívásra határidőben összesen egy, formailag alkalmas pályázat érkezett. A házaspár a személyi feltételeknek maradéktalanul megfelelt, a képviselő-testület ezért támogatásban részesítette őket. Az építési telkek kiosztására vonatkozó sorsolást Tulajdonosi Bizottság bonyolította le. Medve Mihály és Medve Anna azt a telket húzta ki a sorsológömbből, amelyet először is kinézett magának. A sorsolás utáni hetekben az önkormányzat támogatási (1,2 millió Ft értékben) és ingyenes ingatlan átruházási szerződést köt a nyertes házaspárral. Az irányelvek értelmében 24 hónap alatt kell teljesíteni a pályázati követelményt (lakóingatlan létesítése, jogerős használatba vételi engedély, beköltözés, állandó lakcímként való bejelentés) Makó város polgármestere a sorsolás kapcsán elmondta, a legfontosabb feladatnak a munkahelyek számának bővítését látja, amelyből mindazt, amit önkormányzati eszközökkel el lehet érni, a város önkormányzata megteszi. Kiemelte a fürdőfejlesztést, amely körülbelül félezer, új, minden bizonnyal minőségi munkahelyet teremt a fiataloknak, de ugyanúgy fontosnak nevezte az autópálya és az ipari park iránt érdeklődő befektetők munkahelyteremtő erejét is. A polgármester lapunknak azt is elmondta, amennyiben a még gazdára váró négy telek elfogyna, az önkormányzat mindenképpen gondoskodni fog arról, hogy a program folytatódhasson. A sorsolás után dr. Buzás Péter a sajtó munkatársainak kíséretében megtekintette az első sorsoláson nyertes család már elkészült otthonát, valamint azt a házat, amelybe várhatóan májusban költözik be a fiatal pár. Meghívó bizottsági ülésre Makó Város Önkormányzati Képviselő-testületének bizottságai a jövő héten a mellékeltek szerinti időpontokban és helyen tárgyalják a soros képviselő-testületi ülésen megvitatandó előterjesztéseket, beszámolókat és tájékoztatókat. A bizottsági ülések főszabály szerint nyilvánosak, ezért azokra minden érdeklődő állampolgárt tisztelettel hívunk, várunk. A bizottsági ülések helyszíne a külön meg nem jelölt esetekben mindig a Városháza (Makó, Széchenyi tér 22.) emeleti kisterme. Március 23., kedd 15:15: a Szociális Bizottság ülése 16:00: a Oktatási és Művelődési Bizottság ülése Március 24., szerda 9:00: Ügyrendi és Jogi Bizottság ülése 13:00 a Tulajdonosi Bizottság ülése 15:00 a Pénzügyi és Közbeszerzési és Városüzemeltetési és a Fejlesztési Bizottságok közös ülése. Mi épül ma Makón? Megkezdődött az idei járdafelújítás Megkezdődött a járda felújítása a Szentháromság és a Kölcsey utcákban. Az X-XIV. ütemterv szerint az idén a Perczel, Berzsenyi, Nagycsillag, Szikszai, Szigethy,Vasvári Pál Wesselényi, Szegfű, Kölcsey, Lehel, Szentháromság, Platán Ibolya, Murányi, Megyeház, Almási, Szép, Alkotmány, Tulipán, Rákóczi és Mátyás utcákban újulnak meg a járdák. Készül az Aradi utcai kerékpárút Készül a kerékpárút az Aradi út mentén a Wekerle utcától a FÉG telephelyig. Összesen 877 méter hosszúságban, kétoldali szegéllyel, térkő burkolattal épül meg a kerékpárút, a 43-as főközlekedési úton és a vasútvonalon átvezetéssel, külön jelzőberendezéssel. A kivitelezés március elején kezdődött meg, befejezés előreláthatólag: április 15. Új utak a lakótelepen Megkezdődött a Bajcsi Zsilinszky lakótelep belső úthálózatának felújítása. Kérünk mindenkit, hogy ezen időszakokban ne parkoljanak a lépcsőházak előtt. Az önkormányzat a munkálatok ideje alatt zöldszámot üzemeltet (06/80/ ), amelyen minden lakos jelezheti esetleges észrevételét, panaszát az önkormányzat munkatársainak.

6 MAKÓI HÍREK március 19. Bérbevehető ingatlanok Makón Makó Város Önkormányzata tulajdonában lévő 7628 helyrajzi számon felvett, természetben Makó, Deák Ferenc u. 6. sz. alatti, 212 m2 alapterületű üzlethelyiség bérlet útján történő hasznosítására. Az üzlethelyiség pályázat mellőzésével bérbe adható. Makó Város Önkormányzata felhívást tesz közzé a tulajdonát képező makói 5526/5/A/31 helyrajzi szám alatt felvett, természetben Makó, Hunyadi u. 11. szám alatti, VII. sorszámú, 17 m2 alapterületű garázs pályázat mellőzésével, bérlet útján történő hasznosítására. A bérleti igény beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szoba, telefon: 62/ ). Pályázati felhívás Makó Város Önkormányzata egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a tulajdonát képező Makó, Széchenyi tér 8. sz. alatti, 288 m2 alapterületű üzlethelyiség korábban cukrászda bérlet útján történő hasznosítására A pályázat benyújtásának határideje: óra A pályázat beadásának helye: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda (Makó, Széchenyi tér 22. szárnyépület II. emelet 206. szoba) A pályázati tárgyalás helyéről és idejéről a pályázóknak értesítést küldünk. A pályázati anyag átvehető: Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Beszerzési Iroda szárnyépület II. emelet 206. szoba Pályázni csak pályázati anyaggal lehet, amely tartalmazza a kiírás részletes feltételeit és az ingatlan legfontosabb jellemzőit. A helyiség megtekintésének időpontját a pályázati anyag átvételekor közli a hivatal a pályázóval. Hat nappal hosszabb lett a határidő! Az ÚMVP Irányító Hatósága legfrissebb közleményében hat nappal meghosszabbította az úgynevezett monitoring adatszolgáltatásra eredetileg kiadott végső határidőt. Ennek értelmében március 16. helyett március 22-én éjfélig kell kizárólagosan elektronikus formában az arra kötelezett gazdálkodóknak adatot szolgáltatniuk tevékenységükről hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara Maros-parti fák fotópályázat Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete és az idén 10 éves makói Városház Galéria fotópályázatot hirdet a makói és a dél-alföldi régióban élő fotósoknak. A pályázat témája: Marosparti fák. A pályázatra beküldött fotók fekete-fehér/színes munkák lehetnek. A beadható pályamunkák száma max. 5. (Fotósorozat egy pályamunkának minősül) A fotókat keretezni, kasírozni nem kell. A fotók mérete: min. 21x30cm (A/4), max. 50x70cm. A fotók hátoldalán a következő adatokat kérjük, olvashatóan feltüntetni: a kép címe, alkotó neve, lakcíme, telefon, , a készítés ideje, méret. A pályázati anyag beérkezésének határideje: április 26. (hétfő) óra. A beküldés helye: Makó Város Polgármesteri Hivatala (6900 Makó Széchenyi tér 22.), porta. Kapcsolat: Karsai Ildikó, Városház Galéria vezetője (Tel. 62/ , üzenet: 62/ ) karsai. A pályázati anyagot szakmai zsűri értékeli. díjak: könyvjutalom, oklevél. Díjkiosztó: május 7. (csütörtök), óra, Városház Galéria. A kiállítás megtekinthető: május 26-ig. Az ÚMVP Irányító Hatósága az Ügyfélkapu előre nem várt technikai leállása miatt mely vis maior esetnek minősül az adatszolgáltatás szempontjából március óráig meghosszabbította az úgynevezett monitoring adatszolgáltatással kapcsolatos végső határidőt. Ez eredetileg március 16. lett volna, de a március 22-én éjfélig beérkező adatszolgáltatásokat elfogadottnak tekinti. Február 15-én kezdődött az az időszak, amely alatt a több mint 32 ezer gazdálkodónak kell egyes agrártámogatásokkal kapcsolatban, kötelező módon adatokat szolgáltatni. Az ügyfélnek a évi gazdálkodásával pénzügyi kérdéskörben a évivel kapcsolatos adatokat elektronikus úton az Ügyfélkapun keresztül kell megadnia. Ebben a Magyar Agrárkamara Gazdálkodói Információs Szolgálatához (GISZ) tartozó 202 tanácsadó sokat segíthet. A szakemberek megfelelő informatikai háttérrel és ismerettel rendelkeznek ehhez. Tavaly már az adatszolgáltatásra kötelezett csaknem 25 ezer gazdálkodóból több mint 6 ezren vették igénybe a kamarai tanácsadók segítségét. Csak azoknak a gazdálkodóknak kell most adatot szolgáltatniuk tavalyi tevékenységükről, akik valamely Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz (EMVA) köthető támogatást vettek igénybe, vagy jogerős határozattal rendelkeztek 2009 végéig. Például a Natura 2000, a szaktanácsadási vagy a KAT támogatást. (Így tehát a nemzeti, vagy területalapú támogatások, a Top-up nem tartozik ide, mert ezeket más forrásból fizetik.) Az adatszolgáltatás azt a célt szolgálja, hogy a támogatást felügyelő szervezetek képet kapjanak arról, hogy a szubvenció mennyire segítette a gazdálkodó tevékenységét, miként is valósultak meg az EMVA célkitűzései az uniós források igénybevételével. Ezen értékeléseket az EU felé is továbbítani szükséges feldolgozást követően. Lényeges, hogy a gazdálkodónak minden évben csak az adatszolgáltatás évét megelőző évre vagy pénzügyileg lezárt évre vonatkozóan köteles adatot szolgáltatni.

7 2010. március 19. MAKÓI HÍREK M43 Tisza-híd Hídkeresztelő A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., valamint Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szavazást hirdet az M43 autópálya nyomvonalán épülő Tisza-híd névadására. A március 12. és május 20. között zajló kiválasztás során lehetőség van arra, hogy Ön is aktívan részt vegyen a híd nevének kitalálásában. A javaslatok közül egy szakmai zsűri választja ki azt az öt nevet, melyre április 20-tól május 14-ig lehet a honlapon szavazni, hogy végül együtt választják ki azt a győztes nevet, melyet az augusztusi átadást követően majd a Tiszahíd fog viselni. Ne feledje, április 20-án várjuk vissza a döntőbe jutott 5 végleges névjavaslat szavazására! Mit is nevezünk el? Az M43 autópálya Szeged Makó közötti mintegy 31,6 km hosszú szakaszának része az a Tisza-híd, mely Szegedtől északra, Szeged - Tápé és Algyő közigazgatási határában szeli át a folyót. A mintegy 660 m hosszú, 30 m széles híd építése 2008 novemberében kezdődött, és ez év augusztusának végére befejeződik. Bartók és Kodály szellemiségének világító ereje egy iskola történetében Önerőből újította meg termeit a Bartók Tagintézmény Ahogy az Európai Unióban az egyes országok megőrzik saját kultúrájukat, hagyományaikat, úgy a Makói Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet a közös irányítás alá helyezés ellenére sem feledkezik meg az egyes tagintézmények, így a művészeti képzés múltjáról, eredményeiről, sőt fontosnak tartja és ápolja azok hagyományait, profiljait. A Bartók épület felújításának elkészültét ünnepséggel köszöntötte az iskola, ahol dr. Buzás Péter polgármester tartott átadót, amelyben kiemelte a művészeti oktatás emberi oldalát, azt a szeretetet és elhivatottságot, amellyel a művésztanárok generációkat oktatnak és ahogyan a diákok és nevelők átadják zeneszeretetüket a város lakosságának. A művészeti oktatás 2008 szeptemberében ünnepelte a 10 éves komplex művészetoktatást, és a 40 éves zeneoktatást. A zeneoktatásnak helyett adó épület rész sajnos az évek során nagyon lepusztult. Ezért az iskola vezetése szerette volna méltó környezetbe helyezni az itt folyó, nagyon színvonalas munkát. Így a es naptári év első felében az épület egyik szárnyrész újítatta Elszármazottak, figyelem! A Víz Világnapja Makó önkormányzata az idei Városnapon a Makóról elszármazottak számára szervez találkozót. Ha ismer ilyen egykori makóiakat, esetleg ön az, kérjük, elérhetőségével keresse meg a városházán Kis Antónia ügyintézőt (62/ /118, Földünk felszínének több mint 70 százalékát víz borítja, ennek viszont kevesebb, mint 1 százaléka alkalmas csak emberi fogyasztása. Ezért is fontos takarékoskodni vele és védeni vizeinket. Az ENSZ Közgyûlése évi ülésszaka a dublini környezetvédelmi konferencia javaslatára március 22-ét a Víz Világnapjává nyilvánította. Manapság még mindig hajlamosak vagyunk a vízzel könnyelmûen bánni, hiszen a csapból is az folyik. Látszólag igen sok víz van a Földön, ám az élethez szükséges víz egyre kevesebb. E probléma megoldására találták ki ezt a napot, melynek elsõdleges feladata az, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, a víz védelmére. Fontos ez a nap, hiszen az ember nem élhet víz nélkül. Áramszünet A Bio-Pannónia Kft Makói Üzemigazgatósága értesíti olvasóinkat, hogy a Regionális Hulladéklerakó Telep (Földeáki út) áramszünet miatt március 22-én, hétfőn zárva tart. Szíves megértésüket köszönik. További információ: fel. Helyileg itt vannak az ütős tanszak és a rézfúvósok termei, illetve a zenekari terem. Ebben a tanévben a fő szárny munkálatai kezdődtek meg. Itt a teljes vizesblokk cseréje történt meg, kialakítottak egy olyan mellékhelyiséget, amely a kornak megfelelő. Falakat és nyílászárókat festettek, a padozatot csiszolták és lakkozták, megtörtént a teljes bútorzat cseréje és kialakítottak egy a kornak és az itt folyó kiválóra minősített oktatásnak megfelelő, olyan 60 fős hangversenyterem, ahol a tanszaki vizsgák, illetve bemutatók méltó helyre kerülhetnek. Ebben a részlegben helyezkednek el a zongora, a hegedű és a fafúvós hangszercsaládok órái. Itt alakítottak ki egy Istók Margit emléksarkot, ahol megpróbálunk méltómódon megemlékezni arról a tanárnőről, akinek sokat köszönhetünk, hogy a zeneoktatásunk megélhette az elmúlt negyven évet. Az 50 éves évfordulót sajnos nem sikerült méltó körülmények között megünnepelni, azonban a művésztanárok rég várt álma válhatott valóra. Nyitott óvodakapuk Hamarosan itt az óvodai beiratkozás. Nagyon fontos dolog az óvoda kiválasztása a gyermekek számára. Az óvodába beiratkozni szándékozó gyerekek szüleinek figyelmébe ajánljuk, hogy az Újvárosi Óvoda épületeiben (Erdélyi p. u-i óvodaépület, Vásárhelyi u-i óvodaépület, Tulipán utcai óvodaépület, Petőfi parki óvodaépület) március 23-án délelőtt a Nyitott óvodakapuk program keretében megismerkedhetnek az óvodában folyó nevelési gyakorlattal. A Belvárosi Óvoda (6900 Makó Kálvin tér 6.) székhelyén március 22-én (hétfő) tól várják szeretettel az érdeklődő szülőket, ahol az óvodai nevelőmunkát mutatják be.

8 MAKÓI HÍREK március 19. Orvosi Ügyelet Felnőtt: hétköznap 16 8 óráig; szombat, vasárés ünnepnap: 8 8 óráig a Vorhand rabbi tér 3. szám alatt (tel: ). Gyermek: hétköznap óráig a Rendelőintézet rendelőjében 16 8 óráig a gyerekosztályon, szombat, vasár- és ünnepnap 8 16 óráig a Kórház u. 2. szám alatti gyermekorvosi rendelőben, 16 8 óráig a Kórház gyermekosztályán (tel: ). Gyógyszertári ügyelet Az ügyeleti szolgálatot adó gyógyszertárak sorrendje a következő: március 21-ig Kígyó Gyógyszertár (Széchenyi tér 8.), március között Korzó Gyógyszertár (Széchenyi tér 25.). Az ügyeleti szolgálat hétfőtől péntekig óra között, ünnepnapon 7:30-tól 20 óráig tart. Szombaton és vasárnap a készenlét ideje alatt indokolt esetben a ös számon lehet gyógyszert kérni. Szombat délelőtt nyitva van: Apaffy, Arany Kereszt, Kígyó, Maros és Muskátli patikák. A Muskátli szombaton 20, vasárnap 19 óráig nyitva tart. Fogászati ügyelet A hétvégén, szombaton és vasárnap a Liget utcai rendelőben fogadják a betegeket 8 11 óra között. Cégképviseletek Makón A Dégáz ZRt. szerdán 16 20, pénteken 8 12 óra között tart cégképviseletet a régi Városházán (Széchenyi tér 6., a Földhivatal épülete). Démász ZRt. szerdán 12 20, csütörtökön 8 12 óra között ügyfelez a Liget utcai telephelyén. Invitel ZRt. minden hónap második péntekjén tart cégképviseleti alkalmat a makói ESC Kft.-nél (Makó, Csanád vezér tér 4.). T-Kábel minden munkanap és szombaton nyitvatartási időben fogad a Szegedi u. 2. szám alatt (tel: ). Makó-Térségi Víziközmű Kft. ügyfélfogadása: hétfő, kedd, szerda: 8 15 óráig, csütörtök: 8 20 óráig a Tinódi u. 8/a. szám alatt. A Lonovics sgt. 24. szám alatt közműnyilatkozat, szakvélemény, hozzájárulások kiadása pénteken 8 12 óra között. Szippantás megrendelése a ös telefonszámon. Makói Kommunális Nonprofit Kft. Távhőszolgáltatási Iroda Makó, Széchenyi tér 7. II/5. ügyfélfogadási idő: hétfő, kedd: 7 15, szerda: 8 20, csütörtök: 7 14, péntek: 7 12 óra. Ügyelet: (kazánház). A DIGI TV számára a megrendeléssel, üzemeltetéssel kapcsolatos kérdéseiket, kéréseiket személyesen is elmondhatják Makón, a Csanád vezér tér 17. szám alatt. Ügyfélfogadási idő: hétfő, szerda, péntek: 9 16:30, kedd, csütörtök: 9 18 óra. Telefon: anyakönyvi hírek Született: Szabó Tibornak és Nacsa Andreának Zétény. Fülöp Jánosnak és Elek Henrietta Orsolyának Donát. Dr.Bartha Attila Viktornak és Hell Gabriellának Dóra Melinda. Asztalos Péternek és Gazsy Veronika Editnek Péter Zakariás. Bajer Lászlónak és Deák Rékának László. Tokai Istvánnak és Varga Katalinnak Hédi. Szabó Árpádnak és Kelló Dórának Roland Árpád. Kiss Ferenc Józsefnek és Szabó Ildikónak Zétény utónevű gyermeke. Házasságot kötött: Ménesi Ferenc és Erki-Kis Anita Csilla. Kocsis Tibor és Sipos Tímea. Elhunyt: Kiss Ferenc. Takács Sándor. Csanádi Pálné Kis Etelka Anna. Horváth János. Kiss Emma. Rigó Béláné Bedleg Ilona Erzsébet. Kolompár József Ferenc. Gera Józsefné Juhász Emma. Kocsis Sándor Józsefné Fischer Mária. Kortárszenei Találkozó Szentesen rendezték meg a Kortárszenei találkozót, ahol 10 zeneiskola 69 növendéke mutatta be a 20. század zeneszerzőinek műveit. A Makói Általános Iskolát 6 rézfúvós növendék képviselte: Enyedi Bertalan tenorkürtön, Szirbik Tamás és Tokai Sándor Roland bariton kürtön, Boros Attila Erik tubán, Joó György Dávid és Orosz Levente kürtön mutatták be tudásukat. A zsűri jó és kiváló minősítésű okleveleket adott. Jó minősítést kapott Szirbik Tamás bariton kürtön, felkésztő tanára: Szamkó Szabolcs. Orosz Levente kürtön, felkésztő tanára: Krátky Beáta. Köszönet a zongora kíséretért Tóthné Cseh Erika tanárnőnek. Gazdit keresünk A gyepmesteri telepen több befogott kutya található, akik várják gazdáikat munkaidőben, hétfőtől péntekig 7 15 óra között. A gyepmester száma: 06-30/ Több egészséges és szép kutya várja reménykedve leendő gazdáját a Makói Állat- és Természetvédő Egyesületnél is (30/ , naponta 15 és 18 óra között, Makói Hírek Kiadja: Makó Város Önkormányzata Felelõs kiadó: Makó Város Önkormányzata Szerkesztõség: 6900 Makó, Széchenyi tér 22., Telefon: 62/ Ingyenes Zöld szám: 06-80/ Felelõs Szerkesztõ: Dr. Bánfi Margit Jegyzõ ISSN: Nyomás: Makói Nyomda Kézbesíti: Magyar Posta Zrt. Munkalehetőség A Makói Gyógyfürdő Kft. (6900. Makó, Marczibányi tér 6.) keres teljes munkaidős, folyamatos munkarendben kéthavi munkaidő keretben történő foglalkoztatásra 2 fő udvaros munkatársat, határozott idejű munkaszerződéssel. Jelentkezni: fényképes önéletrajzzal a címre, illetve az önéletrajz személyesen leadható a fürdő pénztárában március 22-ig. Segítség vállalkozóknak Jogi segítség a munka világában (munkajog, cégjog, társadalombiztosítás) díjmentes jogi tanácsadásért forduljon a Makói Ipartestülethez (6900 Makó, József Attila u. 3.) minden hónap első és harmadik keddjén, legközelebb március 16-án óráig. Könyvtári program A József Attila Városi Könyvtár (6900 Makó, Deák F. u. 2.) szíves figyelmükbe ajánlja a könyvtár előterében Faragóné Horváth Katalin Hímes tojások c. kiállítását, amely március között tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében. Vár a Sportmúzeum! A Városi Televízió után lapunk hasábjain keresztül is felhívjuk a figyelmet arra, hogy minden csütörtökön 9 12 óra között várja vendégeit a Makói Sportmúzeum, ahol városunk múltjának egy különös szelete kel életre. Próbálja ki, tekintse meg Ön is!

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ FORDULÓ NAPJA: 2010. ÁPRILIS 11.

Részletesebben

ÉLETFA-KARÁCSONYFA KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI TANULÓK RÉSZÉRE

ÉLETFA-KARÁCSONYFA KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI TANULÓK RÉSZÉRE ÉLETFA-KARÁCSONYFA KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI TANULÓK RÉSZÉRE A pályázat kiírója: Makó Város Önkormányzata és Képviselő-testülete és a Városház Galéria, Makó A pályázat lebonyolítója:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/572/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A Tapolcai Kertvárosi

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Magyar Janka 4 Árvainé Libor Ildikó. Bolgár Bálint 4 Árvainé Libor Ildikó. Seres Luca 4 Nagy Imréné. Sánta William Dániel 4 Kiss Ilona

Magyar Janka 4 Árvainé Libor Ildikó. Bolgár Bálint 4 Árvainé Libor Ildikó. Seres Luca 4 Nagy Imréné. Sánta William Dániel 4 Kiss Ilona Kalmá László Mat. verseny 2014. Végleges lista Helyezés Név Évfolyam Felkészítő tanár 1. Ótott Evelin 4 Kiss Ilona 2. Petka Ádám 4 Juhász Tivadarné 3. Lanthos Viktória 4 Oltyán Gyula 4. Sándor Vince 4

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Honismereti Tanulmányi Verseny

Honismereti Tanulmányi Verseny Honismereti Tanulmányi Verseny A háromfordulós versenyben a tanulóknak fordulónként 19 feladatot kellett megoldaniuk egyénileg interneten. A 38 nevezett tanulónk közül 10 diák megoldásai lettek hibátlanok:

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Országgyűlési választások - 2014

Országgyűlési választások - 2014 Országgyűlési választások - 2014 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA 2014 Tisztelt Választópolgárok! A Magyar Köztársaság Elnöke a 16/2014. (I. 18.) KE határozatával az országgyűlési képviselők 2014. évi

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Mezei diákolimpia megyei döntő

Mezei diákolimpia megyei döntő Mezei diákolimpia megyei döntő (Bonyhád, 2009. 04. 01) I. korcsoport : Leány: / indult 50 fő / 1. Lágler Adél Viktória 00 Dienes Szekszárd 2. Reizinger Dóra 00 Gárdonyi Dombóvár 3. Kemény Anita 00 Gárdonyi

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I.2-7/2007. Üi.: dr. Tábith Andrea Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete Makó Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Intézményvezetői

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA könyvéből: 120/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület tudomásul vette a rendőrkapitány közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóját. könyvéből: 121/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

2014. január : február február 7.

2014. január : február február 7. Határidő 2014. január 24. 16:00 2014. február 7. 2014. február 7. 2014. február 15. 16:00 2014. február 15-től 2014. április 6-án 19:00-ig 2014. február 17. 2014. február 17. 2014. február 17. 2014. február

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET a tulajdonát képező MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 10. SZÁM ALATTI KORONA ÜZLETI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT I. EMELET, 201-208-AS 51 m 2 ALAPTERÜLETŰ

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u ALAPÍTÓ OKIRAT A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (továbbiakban: közoktatási törvény) 3. (2) bekezdése értelmében Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat ALAPÍTÓ OKIRAT Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája, Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat Az intézmény neve: Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája Logopédiai és Gyógytestnevelési

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Tisztelt Választópolgárok!

Tisztelt Választópolgárok! Tisztelt Választópolgárok! Négyévenként nyílik mód arra, hogy alkotmányos jogunkkal élve szavazatunkkal döntsünk arról, kik képviseljenek bennünket az Országgyűlésben. Hazánkban 2010. április 11-én kerül

Részletesebben

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye

Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye Református Iskolák XVIII. Országos Tanulmányi Versenye A Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola 2014. október 22-én tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a református iskolák tanulmányi versenyét.

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

Tájékoztató a október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról

Tájékoztató a október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról Tájékoztató a 2014. október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról Tisztelt Választópolgárok! Magyarország köztársasági elnöke kitűzte a 2014. évi helyi önkormányzati képviselő

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben.

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben. Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf. 291. (42) 443-526 e-mail: tanoda@kisvakond.hu Alapítva: 1991-ben. Versenyvizsga 2009. Itt láthatóak a 4. osztályos tanulók eredményei a 2009. február 13-án megírt

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: I. 2-177/2008. Tárgy: i TEKI pályázatok benyújtása Üi.: Horváth Bernadett Melléklet: Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részéről:

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika Pappné Dr. Forgács Edit PhD. intézményvezető,,, közoktatási vezető nyelvtudományi PhD. Germanisztika Szénási Andrea intézményvezető-helyettes,, Tóth Attiláné Deák Andrea intézményvezető-helyettes, André

Részletesebben

ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ

ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2017. 01. 12. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Káposzta Bence 7.b I. 7-8. évfolyam Bütösi Lili 7.b II. 7-8. évfolyam Kocsis Ildikó

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Bizottsági ülések időpontjai:

Bizottsági ülések időpontjai: Bizottsági ülések időpontjai: Ügyrendi és Érdekképviseleti Bizottság 2015. május 26. (kedd) 17,00 óra Gazdasági, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 22. (péntek) 9,00 óra Emberi Kapcsolatok

Részletesebben

MAKÓI HÍREK. Makó a helyi gazdaság élénkítése. Fejlõdés elõtt áll az Ipari Parkunk. 2008. február 29. XI. évfolyam 9. szám

MAKÓI HÍREK. Makó a helyi gazdaság élénkítése. Fejlõdés elõtt áll az Ipari Parkunk. 2008. február 29. XI. évfolyam 9. szám MAKÓI HÍREK A MAKÓI ÖNKORMÁNYZAT INFORMÁCIÓS HETILAPJA 2008. február 29. XI. évfolyam 9. szám IPARI PARK BÕVÍTENE ÉS KEDVEZMÉNYEKET NYÚJT A MAKÓI ÖNKORMÁNYZAT Fejlõdés elõtt áll az Ipari Parkunk A makói

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December

HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV. December HATÁRIDŐNAPLÓ 2014/2015. TANÉV December a hónap folyamán Történelem háziverseny harmadik fordulója a 9-10. évfolyam számára a második világháború témaköréből felelős: Hartmann Mónika Kirándulás a bécsi

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről

Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Fontos tudnivalók a 2014/2015-ös tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 3410/2012. 3. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

2013. évi 20. szám 2013. november 14. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 13-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

2013. évi 20. szám 2013. november 14. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 13-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 2013. évi 20. szám 2013. november 14. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 13-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! A Magyar Köztársaság Elnökének döntése alapján 2006. október 1- jén ismét települési önkormányzati képviselők, polgármesterek és megyei közgyűlési

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Debrecen I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Ózd Újváros Téri Ált. Isk. 37,000 37,700 74,700 2 i Református Koll. Ált. Isk. 35,600 37,800 73,400 3 DE Kossuth L. Gyak. Ált. Isk. 35,300 37,100 72,400 4 Nyíregyháza Nyíregyházi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/547-1/2013/I. Üi.: Györbiró-Szabó András Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulások megadása

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója

ARANYKÖNYV. Horv{th Enikő 12.C. Az év tanulója Horv{th Enikő 12.C Az év tanulója 2008-ban az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Versenyen bejutott a megyei döntőbe. 2009-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémia Verseny Somogy megyei döntőjén

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Órabeosztás és szülői értekezlet

Órabeosztás és szülői értekezlet Órabeosztás és szülői értekezlet Antal Gábor (Rézfúvós) Bartók Béla AMI Borst terem szept. 01. (csütörtök) 16.00-18.00 Szülői értekezlet Ádám Mariann (hegedű) Diadal úti Ált. Isk. 212. szept. 01. (csütörtök)

Részletesebben

A verseny neve Kategória Helyezés

A verseny neve Kategória Helyezés Egy Nap az Élet A verseny neve Kategória Helyezés "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntőjén Városi Weöres Sándor szavalóverseny döntőbe jutott kimagasló eredményt ért

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Országos helyezések Megyei és területi helyezések 1-15-ig Városi helyezések 1-5-ig Házi helyezések 1-3-ig Egyéni eredmények Tantárgy Forduló A verseny megnevezése

Részletesebben

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 51 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2012. február 29. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására

MEGHÍVÓ NAPIREND. Javaslat a lakások bérletéről szóló 25/2006. (VII.12.) önkormányzati rendelet módosítására Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága 17215-6/2012. MEGHÍVÓ Értesítem, hogy a Pénzügyi Bizottság 2012. szeptember 20-án (csütörtökön) 10 órára meghirdetett ülése elmarad. Az új időpont:

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : 2016. október 28-tól olvasható a következő linken: http://www.mig.hu/hu/felveteli/ (1)

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA MEGYEI MEZEI BAJNOKSÁG

DIÁKOLIMPIA MEGYEI MEZEI BAJNOKSÁG ,, Nyolc futamból öt szegedi győzelem! DIÁKOLIMPIA MEGYEI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 20. Városi Stadion Az öt nappal ezelőtti havazás, majd a gyors olvadás rendesen feláztatta a futókör egyes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2012. május 14-én a Városháza emeleti kistermében 7 30 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM

ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM ALAPFOKÚ BARLANGJÁRÓ TANFOLYAM Bevezetés Ország János Szegedi Karszt- és Barlangkutató Egyesület Orfű Az SZKBE története: 1993. kutatások kezdete 1995. József Attila Tudományegyetem Barlangkutató Csoportja

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: I.2-507/2007. Előadó: Sipos Márta/ Horváth Bernadett Tárgy Melléklet: ELŐTERJESZTÉS Pályázat beadása a DAOP-2007-4.2.1/2F kódszámú pályázati

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben