Ezt a könyvet azoknak a francia nôknek és férfiaknak ajánlom, akik, noha náci iga alá hajtották õket, nem voltak hajlandók kollaborálni.

Átírás

1 Ezt a könyvet azoknak a francia nôknek és férfiaknak ajánlom, akik, noha náci iga alá hajtották õket, nem voltak hajlandók kollaborálni. És mint mindig, Phuongnak

2 34 EGY ÁGYBAN AZ ELLENSÉGGEL Chanel 1920-ban, abban az évben, amikor húga, Antoinette spanyolnáthában meghalt. többet néhány francia szónál, és 1921 októberében vissza is tértek Amerikába, hogy a gyermekük amerikai földön születhessen meg áprilisában azonban visszajöttek Franciaországba. Egy évre rá megjelent A nagy Gatsby, s a házaspár letelepedett Párizsban, ahol 1925 májusában megismerkedtek Ernest Hemingwayjel. Ez az évtized sokak számára örömet, másoknak szörnyûségeket hozott. Chanel számára családi tragédiával indultak a húszas évek. Húga, Antoinette Kanadából levélben öntötte ki elkeseredését egy csinos kanadai tiszttel kötött, de nagyon rosszul elsült házassága fölött. A férfi nyomorúságos életbe, egy isten háta mögötti ontariói városba hozta át Antoinette-et Franciaországból. Chanel imádta finom, törékeny húgát, aki segített neki üzletei beindításában, most azonban pénzért könyörgött, hogy visszatérhessen Párizsba. Nyilvánvaló volt, hogy Antoinette boldogtalan, Chanel mégis arra biztatta, hogy ne lépjen ki a házasságból. Antoinette azonban ehelyett megszökött egy fiatal, jóvágású argentin férfival éppen Chanel egy párizsi ismerõsével, akit õ ajánlott be a kanadai családhoz. Be is fogadták, majd Antoinette 1920-ban Buenos Airesbe szökött vele, ahol az asszonyt még abban KORA ELLENÉRE SZIPORKÁZIK; õ az egyetlen vulkán Auvergneben, amely nem hunyt ki a legragyogóbb, a legzabolátlanabb és a legragyogóbban kibírhatatlan nõ, aki valaha létezett. Alighogy eltemették dizájner sírboltba Gabrielle Chanelt a svájci Lausanne-ban, Párizs városa bejelentette, hogy a francia first lady, Chanel csodálója és ügyfele, Georges Pompidou elnök felesége 1972 októberében megnyitja a Chanel életét és munkásságát ünneplõ kiállítást a fõvárosban. Ám nem sokkal a tervezett idõpont elõtt Hebe Dorsey, az International Herald Tribune divatrovatának legendás szerkesztõje arról számolt be, hogy a tiszteletadás Chanelnek minden bizonnyal elmarad, de legalábbis halasztódik. Dorsey felfedte, hogy Pierre Galante, a Paris Match szerkesztõje hamarosan megdöbbentõ dokumentumokat fog kiállítani, amelyek a francia kémelhárítás levéltárából származnak. Dorsey szerint Párizs német megszállása idején Chanelnek viszonya volt Hans Günther von Dincklage báróval, a német kémszolgálat veszélyes ügynökével, aki valószínûleg a Gestapo ügynöke is volt. Chanel, a finom francia ízlés megtestesítõje, lefeküdt egy náci kémmel mi több, kapcsolatot tartott a gyûlölt Gestapo tagjával? A franciák és különösen a francia zsidók, az ellenállás veteránjai és az SS-ek vezette koncentrációs táborok túlélõi számára a németekkel kollaborálók leköpni való, utolsó emberek voltak. Igaz, a divatos párizsi társaságban éveken át járta a szóbeszéd, hogy a megszállás alatt Chanel összeállt egy Spatz nevû német férfival (a neve verebet jelent) az elegáns Ritz Szállóban, ahol a náci fejeseket Hermann Göringet, Joseph Goebbelst és másokat tejben-vajban fürösztötte a svájci menedzsment. De hogy a Gestapo? Hát nem Chanel öltöztette Madame Pompidout is? Nem tüntették ki az Élysée-palotában? Német kém a francia társadalom ikonikus figurájának ágyában hogyan lehetséges ez? Alig volt hihetõ. Noha francia collabo (kollaboráns) nõk és férfiak tízezrei menekültek meg a büntetéstõl, egy német tiszt készséges ágyasának és segítõjének lenni ennek

3 ben is hazaárulás-szaga volt. A viszony tíz évig tartott, ami egy megfigyelõ számára azt a kérdést vetette föl, hogy vajon Chanel egyáltalán törõdött-e politikai ideológiákkal, vagy inkább csak azt akarta, hogy szeressék, és pokolba a politikával. Rosszabbul nem is idõzíthették volna a nemzeti megemlékezést Chanel életérõl és munkásságáról. Mindennek a tetejébe az amerikai kiadó, Alfred A. Knopf éppen akkoriban jelentette meg a Vichy France: Old Guard and New Order, (Vichy Franciaországa: a régi gárda és az új rend, ) címû könyvet, az amerikai történész, Robert O. Paxton tollából. A Philippe Pétain marsall vezetése alatt mûködõ Vichy-rezsimrõl szóló kötet számos francia történészt boszszantott, hiszen saját tudományos területükön szorította háttérbe õket. A német levéltári anyagokra épülõ könyv a francia kormány megtiltotta a hozzáférést a Vichy-dokumentumokhoz bebizonyította, hogy Pétain együttmûködése ezzel a telivér nácicsoporttal önkéntes volt, azaz nem kényszerítették rá a Vichy-kormányra. Pompidou elnöknek mindössze két éve volt még a választásokig, így a politikai gépezete, valamint Chanel szervezete számára amely most abba a gyanúba keveredett, hogy alapítója kapcsolatban állt a Gestapóval az hommage à Chanel elhalasztása látszott az egyetlen opciónak. Pierre Galante készülõ Chanel-életrajzában, amelyet Párizsban és New Yorkban szántak megjelenésre, szilárd és elmarasztaló bizonyíték volt arra, hogy Chanel kollaborált. Galante, az ellenállás tagja és Olivia de Havilland angol színésznõ férje, azt állította, hogy információit a francia kémelhárítás forrásaira alapozta. Tout Paris a könyvrõl beszélt, pedig még meg sem jelent. Edmonde Charles-Roux, a Goncourt-díjas írónõ fel volt háborodva Galante kijelentésein, amelyeket ostobaságnak nyilvánított: [Dincklage] nem volt a Gestapónál. Spatz és Chanel mindössze szerelmesek és jó barátok voltak. (Madame Charles-Roux maga is Chanel-életrajzot írt, és feltehetõen nem fért hozzá a Galante által használt forrásokhoz.) Marcel Haedrich, egy korábbi Chanel-biográfus szerint Spatz nem volt más, csak egy bonviván, aki szeretett enni, szerette a borokat, szivarokat és a szép ruhákat Chanel révén könnyû élete volt ott várt rá a szalonjában kezet csókolt Chanelnek és azt búgta: Hogy van ma reggel? s mivel angolul beszéltek, az aszszony mindig azt mondta: Spatz nem német az anyja angol volt. A New York-i ruhaipari folyóirat, a Women s Wear Daily kérdésére, hogy vajon Chanel, Párizs legnagyobb divattervezõje, valóban a Gestapo ügynöke volt?, Charles-Roux a következõt válaszolta a lap szeptemberi számában: [Dincklage] nem volt a Gestapo tagja. Egy itteni [párizsi] bizottsággal állt kapcsolatban, és valóban szállított híreket. Piszkos munkát végzett. Csakhogy nem szabad elfelejtenünk, hogy háború folyt, s szerencsétlenségére õ német volt. Charles-Roux évekkel késõbb rájött, hogy megvezették Chanel és ügyvédje, René de Chambrun manipulációjának áldozata lett. PÁRIZS FELSZABADULÁSA 1944 augusztusában véres utcai harcokkal kezdõdött, amelyekben a német közkatonák Charles de Gaulle tábornok rongyos, szedett-vedett utcai partizáncsapataival, a Forces Françaises de l Intérieurrel (FFI) álltak szemben, akiket Chanel csak fifiknek hívott. Csatlakoztak hozzájuk a kommunista harcosok, a Francs-Tireurs et Partisans (FTP) és a közrendõrök. A német erõkkel szemben sok ellenállónak mindössze rendõrségi könnyûfegyvereik voltak, másoknak elsõ világháborús revolvereik és puskáik; egyesek Molotov-koktélokat készítettek, vagy az elesett boche-ok fegyvereit használták. Az utcai harcosok jellegzetes tagjai voltak a csontos karjukon feltûrt ingujjú, szandálos diákok, akiknek az FFI-, FTP- vagy rendõrségi karszalagjuk szolgált egyenruhaként. Augusztus utolsó hetében a vadonatúj amerikai felszereléssel harcoló Szabad Francia Hadsereg (Forces Françaises Libres, FFL) Leclerc tábornok (azaz Philippe de Hauteclocque gróf) vezetésével a párizsi felkelõk segítségére sietett, és a német helyõrség megadta magát. A gyakran brutális módszereket alkalmazó megszállás négy éve után Párizs felszabadult a letartóztatások, kínzások és a koncentrációs táborokba való deportálások állandó fenyegetése alól. Harangzúgás és füttykoncert közepette az emberek az utcákon táncoltak. Néhány megye, például Elzász-Lotaringia kivételével Franciaország De Gaulle tábornok szabad franciáinak vezetése alatt állt. Augusztus utolsó napjaiban a franciákban feltámadt a bosszúszomj. Egyszerre robbant ki belõlük a négyévnyi megszégyenítés, felgyülemlett félelem, gyûlölet és frusztráció. A francia városok és falvak utcáin bosszúálló polgárok kószáltak. A magánleszámolások során sok bûnöst és sok ártatlant megbüntettek. Sok állítólagos kollaboránst megvertek, néhányat megöltek. A vízszintes kollabo-

4 12 13 ránsokat asszonyokat és lányokat, akikrõl tudták, hogy lefeküdtek németekkel végigvonszolták az utcákon. Volt, akinek horogkeresztet égettek a bõrébe, sokaknak kopaszra borotválták a fejét. Sok civil kollaboránst azonnal agyonlõttek még orvosokat is, akik boche-okat kezeltek. Szerencsésebbek voltak, akiket csak bebörtönöztek és késõbb állítottak bíróság elé, hazaárulás vádjával. Végül De Gaulle tábornok katonái és az ideiglenes bíróságok vetettek véget ennek a testvérháborúnak. A divat XX. századi monstre sacré-ja, Chanel is ki volt jelölve a bosszúra. A franciák ezt épuration-nak, tisztogatásnak hívták Franciaország a sebeit tisztogatta, miután oly sokan szenvedtek és pusztultak el a náci uralom alatt. Néhány nappal azután, hogy a német katonák elhagyták Párizst, Chanel máris Chanel No. 5-öket osztogatott az amerikai kiskatonáknak. A Fifik hamarosan letartóztatták. Goromba fiatalemberek vitték kihallgatásra egy FFI-központba. Winston Churchill közbelépésére, De Gaulle ideiglenes kormányának brit nagykövetén, Duff Cooperen keresztül néhány óra múlva elengedték. Pár nap múlva a svájci Lausanne-ba szökött, ahol késõbb a negyvennyolc éves, de még mindig vonzó külsejû Dincklage is csatlakozott hozzá. Chanel hatvanegy esztendõs volt ekkor. DE GAULLE kormánya hamarosan elrendelte, hogy az igazságügyi minisztérium bírái különleges bíróságokon tárgyalják mindazok ügyét, akiket a náci rezsim segítésével gyanúsítottak; a francia büntetõ törvénykönyv szerint ez bûncselekménynek számított. Elsõk között fogták perbe a Vichy-rezsim vezetõjét, Philippe Pétaint és miniszterelnökét, Pierre Lavalt. Mindkettejüket bûnösnek találták hazaárulás bûntettében, és halálos ítéletet szabtak ki rájuk. Idõs korára való tekintettel De Gaulle megkímélte Pétaint, Lavalt azonban agyonlõtték. A háború utáni tisztogatás során a francia katonai és polgári bíróságok összesen esetet tárgyaltak, illetve vizsgáltak meg személyt halálra ítéltek ugyan, de mindössze 1500-at végeztek ki. A többi halálos ítéletet börtönbüntetésre változtatták. Csaknem két évnek kellett eltelnie az ország felszabadulása után, mire a francia törvényszék sürgõs parancsot adott ki, hogy Chanelt állítsák a francia hatóságok elé április 16-án Roger Serre bíró elrendelte, hogy a rendõrség és a francia határõrség Párizsba szállítsa az asszonyt kihallgatásra. Egy hónappal késõbb átfogó vizsgálatot indított Chanel háborús ténykedése ügyében. Serre figyelmét nem a Dincklage-kapcsolat vonta magára, hanem az a felfedezés, hogy Chanel egy francia árulóval, Louis de Vaufreland báróval társulva együttmûködött a német katonai felderítéssel. A francia rendõrség kiderítette, hogy a báró tolvaj és német háborús ügynök volt, akit a német Abwehr-dokumentumokban V- Mann -ként jelöltek ez pedig, a Gestapo és a német kémszervezetek zsargonjában annyit jelentett, hogy megbízható ügynök. A negyvennyolc esztendõs és már húszéves vizsgálóbírói gyakorlattal rendelkezõ Serre hónapokon át kitartóan vallatta Vaufreland-t. A francia hírszerzéstõl azt is megtudta, hogy milyen módon mûködött együtt a báró és Chanel a német katonai vezetéssel. Serre aprólékos gondossággal dolgozott, s lassan sikerült részleteket felderítenie arról, hogyan szervezte be Chanelt az Abwehr, hogyan mûködött együtt Vaufreland-nal, és arról is, hogy az Abwehr a német kémmel együtt 1941-ben egy megbízatással Madridba küldte. A kihallgatások és a vallomástételek során Chanel Vaufreland beszámolóit fantazmagóriáknak minõsítette. Csakhogy a francia rendõrségi és bírósági dokumentumok más képet mutatnak: miközben a francia ellenállók 1941 nyarán németeket lõttek le, Chanelt beszervezte az Abwehr. Ötvenoldalnyi részletes feljegyzés írja le, hogyan szervezték be és egy német ügynök, Hermann Niebuhr fõhadnagy, más néven dr. Henri Neubauer közvetítésével hogyan párosították össze a megbízható F 7117 kódot viselõ Abwehrügynökkel azaz Louis de Vaufreland Piscatory báróval, hogy a német katonai felderítés számára 1941 nyarán kémfeladatot hajtsanak végre. Vaufreland dolga az volt, hogy olyan nõket és férfiakat találjon, akiket be lehet szervezni vagy fenyegetéssel kényszeríteni arra, hogy a náci Németországnak kémkedjenek, Chanel feladata pedig az, hogy fedezze Vaufreland munkáját; õ ugyanis Westminster hercegével, Hugh Grosvenorral való kapcsolatán keresztül ismerte Samuel Hoare-t, a spanyolországi brit nagykövetet. Serre bíró aligha ismerhette meg teljes terjedelmében és mélységében Chanel kollaborációs tevékenységét a náci tisztekkel. Nem valószínû, hogy látta a brit hírszerzés titkos jelentését, amely do-

5 14 kumentálja mindazt, amit egy átállt Abwehr-ügynök, Joseph von Ledebur-Wicheln gróf mondott el MI6-os (a katonai hírszerzéshez tartozó) ügynököknek 1944-ben. Ebben a dokumentumban Ledebur arról beszél, hogyan utazott Chanel és Dincklage báró 1943-ban a lebombázott Berlinbe, hogy felajánlják Chanel ügynöki szolgálatait az SS birodalmi vezetõnek, Heinrich Himmlernek. Ledebur azt is felfedte, hogy a berlini utazás után Chanel egy második küldetést is vállalt Madridba, Himmler SS-kémszervezetének vezetõje, Walter Schellenberg SS-tábornok számára. Serre arról sem szerzett tudomást, hogy Dincklage már az elsõ világháború óta német katonai hírszerzõ volt: az F 8680 jelû Abwehr-ügynök. Az sem valószínû, hogy Serre bíró számára valaha is feltárult volna, milyen mélyen merült Chanel a nácikkal való kollaborációba a megszállt Párizsban, valamint hogy Walter Schellenberg fizetett ügynöke volt. Arról sem volt tudomása, hogy Dincklage az Abwehr és a Gestapo számára dolgozott Franciaországban, valamint az Abwehrnek Svájcban, késõbb pedig Párizs megszállása idején.