HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT"

Átírás

1 HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT Csapat neve: Iskola neve: Szerezhető pontszám: 120 pont Elért pontszám: Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest Klapka u. 47.

2 2. A következő feladatok megoldása előtt tanulmányozzátok az között, a zsidókat érintő törvényeket, rendeleteket az alábbi weblapok forrásainak segítségével: /10 pont A holokauszt Magyarországon Ezer év törvényei Írjátok a nyomtatványok, visszaemlékezések, filmcímek mellé, hogy melyik jogszabályhoz kapcsolódnak, melyik rendelkezés befolyásolta a szereplők életét.

3 5. Sárga csillag a) Egészítsétek ki az alábbi szöveget! /5 pont A németek bevonulását követően a törvény elrendelte, hogy a zsidóknak -tól kezdődően méretű, színű hatágú csilla got kellett felvarrni a. Ezt a csillagot a következőhelyeken kellett jól láthatóan hordaniuk:,,,. b) Olvassátok el, hallgassátok meg az alábbi interjú részleteket! Képzeljétek magatokat egy korabeli, veletek egyidős zsidó és egy nem zsidó gyerek helyébe, aki élményeiről, érzéseiről, titkairól naplót vezet. Írjátok meg mindkettőjük naplóbejegyzését, amely a sárga csillag felvarrását követő napokról szól. /16pont Negyedik polgáriba jártam, amikor március tizenkilencedikén bejöttek a németek [lásd: Magyarország német megszállása]. Sose fogom elfelejteni. Vasárnap volt, a korzón sétáltunk, amikor egyszer csak elözönlötték a német katonák. Nagyon hamar be kellett fejeznünk a tanévet, már április elején. Ugyanis az iskolánk egy szép modern épületben volt az állomás mellett, amit a németek lefoglaltak maguknak, kaszárnyát csináltak belőle. Úgyhogy mi aznap ballagtunk a negyedik polgáriból, amikor az első nap volt, hogy a sárga csillagot föl kellett tenni [lásd: sárga csillag Magyarországon]. Nekem ez egy borzasztó emlék volt, mert ketten voltunk zsidó lányok, és a lányok liliomot kaptak a kezükbe, és a sárga csillag meg a fehér liliom... De volt egy nagyon rendes osztályfőnöknőnk, és azt mondta, hogy az ő felelősségére vegyük le, mert nem tudja elviselni, hogy nekünk ez ilyen rossz emlék maradjon. Mindnyájan kaptunk egy kis ezüstgyűrűt, és bele volt vésve, hogy öt év múlva találkozunk. Soha többet nem találkoztam az osztálytársaimmal. (Centropa, Pudler Jánosné) Heller Ágnes interjúrészlet az USC Shoah Foundation honlapján Csak akkor kezdtem érezni, hogy megváltozott a helyzet, amikor a csillagot fel kellett tenni, addig nem éreztem. Ha akkor korábbi osztálytársammal találkoztam, elfordította a fejét. Azelőtt nem, addig volt kapcsolat, köszönés, beszélgetés. A sárga csillagig nem volt jele antiszemitizmusnak. A rendőr például, amikor megtudta, hogy mi fog következni, elment és figyelmeztette a zsidókat. Jóindulatú volt. Emlekezem.hu, H. László Magda Ezután a Baross Gábor Gimnáziumba kerültem. Itt volt egy olyan barátom, aki, amikor a sárga csillagot föl kellett tenni, belém karolt, és együtt jött velem. Ilyen is volt, olyan is volt. A Baross Gimnáziumban két vagy három tanár kivételével mindenki rendesen viselkedett. Az utolsó időszakban, 1944 februárjától, amikor levente óra volt az iskolában, nekünk, zsidóknak sárga szalaggal takarítani kellett volna. Én karakán gyerek lehettem, azt mondtam, hogy nem veszem fel a sárga szalagot, mert én az iskolába tanulni jöttem. Az osztályfőnököm volt a levente főparancsnok, kiabált velem, én meg beszaladtam az igazgatóhoz, és elmondtam neki, hogy én diáknak jöttem ide. Ha arra nem vagyok jó, akkor elmegyek. Az igazgató, Fiskbás Oszkár, nagyon rendes volt, azt mondta, legyek nyugodt, majd ő elintézi. És valóban semmi bajom nem lett belőle, és takarítanom sem kellett. Az osztályfőnököm azonban nem állt többé szóba velem. Ferge Zsuzsa interjúrészlet az USC Shoah Foundation honlapján ( ) Amikor április közepén kijött a rendelet, hogy sárga csillagot kell viselni, akkor már tudtuk, hogy nagyon nagy baj van. Jellemző, hogy én, mint matematikus, gyönyörűen megszerkesztettem a hatszöget, celluloidból csináltam, nem textilből. Volt sárga celluloidom, abból vágtam ki, és erősítettem fel. Emlekezem.hu, Rábai Imre

4 7. A budapesti zsidóság sorsa a) A budapesti zsidók deportálását Horthy Miklós leállíttatta nyarán. Milyen események hatására tette ezt? Mikor kellett a budapesti zsidóknak gettóba vonulniuk? Milyen esemény fordította tragikusra sorsukat? /6 pont b) Írjátok be a térképbe a pesti gettót határoló utcák neveit! c) Mit ábrázol ez a pesti Duna-parton látható emlékmű? Milyen eseményeknek állít emléket?

5 b) Az alábbi rejtvény koncentrációs táborok neveit rejti. Mindegyikhez megadtuk, hogy melyik város közelében épült. Mit jelent a bekeretezett oszlopban lévő szó? Kiket zártak koncentrációs táborokba a zsidókon kívül: /9 pont 1. Lublin 2. Terezín 3. Weimar 4. Varsó 5. Lichtenwörth 6. Oswiecim 7. München 8. Mauthausen 9. Hannover

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT Csapat neve: Iskola neve: Szerezhető pontszám: 125 pont Elért pontszám: Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest Klapka u. 47. A vetélkedőnkben szereplő feladatok forrásai olyan

Részletesebben

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT Csapat neve: Iskola neve: Szerezhető pontszám: 150 pont Elért pontszám: Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest Klapka u. 47. A vetélkedőnkben szereplő feladatok forrásai olyan

Részletesebben

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT Csapat neve: Iskola neve: Szerezhető pontszám: 130 pont Elért pontszám: Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest Klapka u. 47. c) A jobbra látható képek segítségével írjátok

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Sodródás és szembenállás Sorsok a vészkorszakban

Sodródás és szembenállás Sorsok a vészkorszakban Sodródás és szembenállás Sorsok a vészkorszakban I. Modulterv Bános Tibor-interjú 10 teljes I/A/1, I/B/1, I/C/1 feladatok megoldása Az interjú megtekintése az elejétől A megszállás után néhány héttel megkezdődik

Részletesebben

Családfa. Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905. Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária) 1870-es évek 1940. Lukács Simon?

Családfa. Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905. Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária) 1870-es évek 1940. Lukács Simon? Családfa Apai nagyapa Mailender Lajos? 1936 Apai nagyanya Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905 Anyai nagyapa Lukács Simon? 1925 Anyai nagyanya Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária)

Részletesebben

Családfa. Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Nincs adat. Spitzkopf Jenő?

Családfa. Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Nincs adat. Spitzkopf Jenő? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya D. Jakab D. Jakabné (szül. Silberstein Sarolta) Spitzkopf Jenő? 1943 Spitzkopf Jenőné (szül. Baumgarten Róza) 1880-as évek 1945 Apa D. Tibor

Részletesebben

Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák. Lengyel Diana

Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák. Lengyel Diana Anyanyelvünk magyar, nemzetiségünk szlovák Lengyel Diana - kezdtek bele a lányok mosolyogva a beszélgetésbe. Nagyon kevesen tudnak rólunk, ha megmondjuk, honnan és kik vagyunk, nagy szemeket meresztenek

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Családfa. Buchhalter Lipótné (szül. Schiller Berta) Braun Ignácné (szül. Kestenbaum?)?? Buchhalter Lipót 1850-es évek 1908

Családfa. Buchhalter Lipótné (szül. Schiller Berta) Braun Ignácné (szül. Kestenbaum?)?? Buchhalter Lipót 1850-es évek 1908 Családfa Apai nagyapa Braun Ignác 1848 1929 Apai nagyanya Braun Ignácné (szül. Kestenbaum?)?? Anyai nagyapa Buchhalter Lipót 1850-es évek 1908 Anyai nagyanya Buchhalter Lipótné (szül. Schiller Berta) 1860

Részletesebben

Z G I A T K Ö E R É E T T N

Z G I A T K Ö E R É E T T N Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)

Részletesebben

1. Holokauszt vagy holocaust:

1. Holokauszt vagy holocaust: A HOLOKAUSZT 1. Holokauszt vagy holocaust: a hitleri diktatúra által szervezett és központilag irányított népirtás görög eredetű szó, jelentése: tűzáldozat zsidó elnevezése: soáh, a német neve Endlösung

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 Felnőttképzési akkreditációs szám: 01056-2008 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: miok@mail.datanet.hu

Részletesebben

tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tematikus iskolai projekt Holokauszt Emléknapra ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Gonda Zita gyakorlóiskolai vezetőtanár Holokauszt Emléknap: hivatalos iskolai emléknap a 2000-2001-es tanévtől Gothár

Részletesebben

Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid

Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Dr. Reichenfeld Zsigmond 1858 1933 Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) 1869 1944 Deutsch Dávid 1849 1903 Deutsch Dávidné (szül.

Részletesebben

Tisztelt ünneplő közönség, kedves ballagó diákok!

Tisztelt ünneplő közönség, kedves ballagó diákok! Tisztelt ünneplő közönség, kedves ballagó diákok! Szeretettel köszöntök minden végzős diákunkat, az őket ballagtató osztályfőnököket, a kedves szülőket, meghívott vendégeket, valamint iskolánk valamennyi

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

BETŰFALÓ. Csapat neve: Intézmény neve: Intézmény címe: Az első forduló megoldott feladatlapjait 2012. december 20-ig kérjük visszajuttatni:

BETŰFALÓ. Csapat neve: Intézmény neve: Intézmény címe: Az első forduló megoldott feladatlapjait 2012. december 20-ig kérjük visszajuttatni: BETŰFALÓ Csapat neve: Intézmény neve: Intézmény címe: Az első forduló megoldott feladatlapjait 2012. december 20-ig kérjük visszajuttatni: - elektronikus kitöltés, vagy bescennelt változat esetén a szandabetufalo@gmail.com

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

2015.04.29 05.18. Csapat neve: Iskola neve: Elérhető pontszám: 60 pont. Elért pontszám:

2015.04.29 05.18. Csapat neve: Iskola neve: Elérhető pontszám: 60 pont. Elért pontszám: 2015.04.29 05.18. Csapat neve: Iskola neve: Elérhető pontszám: 60 pont Elért pontszám: Beküldési határidő: 2015.05.18. Eredmények közzététele: 2015.05.29. Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest

Részletesebben

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN NÁCI TÁBOROK ÉS A FELSZABADULÁS

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN NÁCI TÁBOROK ÉS A FELSZABADULÁS HOLOKAUSZT BUDAPESTEN NÁCI TÁBOROK ÉS A FELSZABADULÁS TARTALOM Bevezetés... 3 Sorstípusok... 4 Táborok... 5 Felszabadulás, hazatérés... 10 2 BEVEZETÉS 1945 kora nyarától kezdve a hazatérő deportáltak egy

Részletesebben

45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY

45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY Telefon: 483-540, 37-8900, Fax: 37-890 Kalmár László (matematikus) NSZFH nyilvántartásba vételi szám: E-0006/04 45. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Országos döntő Második nap Javítási útmutató

Részletesebben

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY

VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM 7-8. OSZTÁLY Monorierdei Fekete István Általános Iskola 2213 Monorierdő, Szabadság u. 43. Tel./Fax: 06-29-419-113 www.fekete-merdo.sulinet.hu VIII. TOLLFORGATÓ 2. forduló VIII. TOLLFORGATÓ TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY TÖRTÉNELEM

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947 Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn

Részletesebben

EGY FÖLÖSLEGES ÖÖ EMBER ÉLETE

EGY FÖLÖSLEGES ÖÖ EMBER ÉLETE Hadas Miklós-Zeke Gyula EGY FÖLÖSLEGES ÖÖ EMBER ÉLETE BESZÉLGETÉSEK VAZSONYI VILMOSSAL BALASSI KIADÓ BUDAPEST TARTALOM KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 5 AZ OLVASÓHOZ 7 REZEDA KAZMER ES OBLOMOV Ötvenhat őszén : 15

Részletesebben

Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999

Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Adler? Nincs adat Pollák? Pollák?-né?? 1837 1942 (szül.?)? 1911 Apa Adler Mátyás 1897 1944 Anya Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS TARTALOM Bevezetés... 3 Az elemzés szempontjai... 4 Sorstípusok... 4 Vizsgálati szempontok... 4 Szolidaritás és embermentés... 6 I. szakasz: antiszemitizmus

Részletesebben

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V. Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)

Részletesebben

Szerezhető pontszám: Megszerzett pontszám:

Szerezhető pontszám: Megszerzett pontszám: A csapat neve: Iskolátok: Szerezhető pontszám: 70 pont Megszerzett pontszám: Beküldési határidő: 2016. március 26. Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest, Klapka u. 47. A verseny megrendezését a

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán?

Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moskovits Lajos 1860-as évek 1938 Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) 1873 1944 Klein Kálmán? 1910-es évek Klein Kálmánné (szül. Fischer

Részletesebben

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Az álom: A természetnek legszebb adománya. Megnyílik ekkor vágyaink tartománya. (Petőfi Sándor) Dunaújváros, 2016. június 3-4. Készítette: Garbacz Hajnalka gyógypedagógus

Részletesebben

A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához

A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához 1. Didaktikai kérdések a II. világháború tanításánál 2. Szakmai nehézségek a II. világháború tanításában 3. Etikai és szakmai dilemmák

Részletesebben

Családfa. Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje. Krausz Simonné (szül. Krausz Betti) 1875 1944. Goldklang Dávidné (szül.?)?

Családfa. Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje. Krausz Simonné (szül. Krausz Betti) 1875 1944. Goldklang Dávidné (szül.?)? Családfa Apai nagyapa Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje Apai nagyanya Goldklang Dávidné (szül.?)? 1932/33 Anyai nagyapa Krausz Simon 1875 1932 Anyai nagyanya Krausz Simonné (szül.

Részletesebben

Családfa. B. I.-né (szül. K.K.)?-? S. G.-né (szül. L. A.)? S. G.? 1930-as évek eleje B. I Apa. Anya B. Á.

Családfa. B. I.-né (szül. K.K.)?-? S. G.-né (szül. L. A.)? S. G.? 1930-as évek eleje B. I Apa. Anya B. Á. Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya B. I. 1855 1930 B. I.-né (szül. K.K.)?-? S. G.? 1930-as évek eleje S. G.-né (szül. L. A.)? 1939 Apa B. Á. 1894 1944/5 Anya B. Á-né (szül.

Részletesebben

Szerezhető pontszám: Megszerzett pontszám:

Szerezhető pontszám: Megszerzett pontszám: A csapat neve: Iskolátok: Szerezhető pontszám: 70 pont Megszerzett pontszám: Beküldési határidő: 2016. március 26. Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest, Klapka u. 47. A verseny megrendezését a

Részletesebben

SULIÚJSÁG. A Hónap rajza

SULIÚJSÁG. A Hónap rajza SULIÚJSÁG A Hónap rajza Iskolánkba 2 új tanár érkezett. Egy német nyelv, és egy testnevelés tanár. Készítettem velük egyegy interjút: NÉMET NYELV TANÁRUNK Várfalviné Bajnóczi Viola Milyennek gondolta iskolánkat,

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Radnóti naplója. (Schiller Erzsébet) Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni vendégségben, Liliom és Julika jelmezében

Radnóti naplója. (Schiller Erzsébet) Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni vendégségben, Liliom és Julika jelmezében Radnóti naplója Nem nemzedéki, inkább egyéni vallomás a Radnóti naplója [1938 1943]. A külső, alkati azonosulás talán itt a legkönnyebb: egy interjúban Bálint András azt mondta, hogy Radnótiné szerint

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

2015.03.03 03.23. Csapat neve: Iskola neve: Elérhető pontszám: 75 pont. Elért pontszám:

2015.03.03 03.23. Csapat neve: Iskola neve: Elérhető pontszám: 75 pont. Elért pontszám: 2015.03.03 03.23. Csapat neve: Iskola neve: Elérhető pontszám: 75 pont Elért pontszám: Beküldési határidő: 2015.03.23. Eredmények közzététele: 2015.04.01. Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest

Részletesebben

KÉPES MESEKINCSTÁR. roland

KÉPES MESEKINCSTÁR. roland KÉPES MESEKINCSTÁR roland 3 Tartalomjegyzék Aladdin és a csodalámpa...6 Hófehérke és a hét törpe...12 Az élet vize...22 Hamupipőke...30 A méhkirálynő...38 Pöttöm Panna...46 A palackba zárt szellem...56

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

Interjú Bános Tibor holokauszttúlélővel (kb. 32 )

Interjú Bános Tibor holokauszttúlélővel (kb. 32 ) Interjú Bános Tibor holokauszttúlélővel (kb. 32 ) A bal oldali oszlopban a teljes interjúból kiválasztott részletek és az egyes részletek megértését segítő, vágások közé illesztett feliratok (dőlt betűvel)

Részletesebben

Macskák, nyávogjatok, hogy az ellenség távol maradjon! ... Mindenkinél legyen fakanál!... A királynak le kell esnie a lováról!...

Macskák, nyávogjatok, hogy az ellenség távol maradjon! ... Mindenkinél legyen fakanál!... A királynak le kell esnie a lováról!... Olvasásnépszerűsítő játék II. írásbeli forduló Beküldési határidő: 2016. április 27. A csapat neve:... Tagjai:... Az iskola neve, címe, telefonszáma:.... Felkészítő tanár neve:... 1. Trapiti avagy A nagy

Részletesebben

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület

Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület Szilvássy Andor Barlangkutató Egyesület 2012. évi KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tavasz Március 15-i hétvégén folytattuk az előző évben megkezdett Békás kiszolgáló berendezések felújítását. Ennek keretében rendbe

Részletesebben

Családfa. Mandel Ábrahám Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) Fülöp??? Apa. Anya. Fülöp Móric

Családfa. Mandel Ábrahám Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) Fülöp??? Apa. Anya. Fülöp Móric Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fülöp??? Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahám 1853 1935 Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) 1843 1935 Apa Fülöp Móric 1873 1945 Anya Fülöp

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

Megszerzett pontszám:

Megszerzett pontszám: A csapat neve: Iskolátok: Szerezhető pontszám: 60 pont Megszerzett pontszám: Beküldési határidő: 2016. április 20. Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest, Klapka u. 47. A verseny megrendezését a

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán

Boldogságóra. munkafüzet. 6-10 éveseknek. Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Bagdi Bella - Petőné Honvári Jolán Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Boldogságóra munkafüzet 6-10 éveseknek Írta: Bagdi Bella, Petőné Honvári Jolán Szerkesztette: Feledi Eszter Illusztráció: Tarjányi

Részletesebben

Békéscsaba >> Auschwitz

Békéscsaba >> Auschwitz Békéscsaba >> Auschwitz Hirsch Gábor Gábor Hirsch 1 Békéscsabáról >> Auschwitzba Családi háttér Gyerekkorom Békéscsabán, Magyarország, zsidó törvények Zsidóházak, gettó, deportálás Auschwitzról, megérkezés

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

BARÁTUNK A TERMÉSZET

BARÁTUNK A TERMÉSZET BARÁTUNK A TERMÉSZET 2016-2017 ORSZÁGJÁRÁS 5-6. osztályosok feladatai 1. JÁTÉK A FÖLDRAJZI NEVEKKEL Első feladatunkban hazai településeket találtok. Nevüket megtudjátok, ha a magánhangzókat megfelelő módon

Részletesebben

1. osztály - Olvasás Mintafeladat

1. osztály - Olvasás Mintafeladat Segítséggel olvassátok el az alábbi rövid szöveget, majd színezzétek ki az adventi koszorút a szöveg alapján! A karácsony előtti várakozás jelképe az adventi koszorú. A hagyomány szerint zöld fenyőágakból

Részletesebben

jor ge bucay Caminò a könnyek útja

jor ge bucay Caminò a könnyek útja jor ge bucay Caminò a könnyek útja A Z ÚT RÉTEGEI Biztosan van egy út, mely bizonyára sok mindenben személyes és különleges. Bizonyára van egy út, mely biztosan sok mindenben közös mindenki számára. Van

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas

A népesség nyolcvan százaléka nyugdíjas A kosárfonásról híres település központjából vezet az út a világ elől elrejtett faluba. Nagymedeséren nem könnyű a megélhetés, a helyi kis üzlet sem tart egész nap nyitva, kevés a vásárló. A helyiek a

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam

ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam ERDŐS VERONIKA Ha rád nézek, megy a hasam Szerelmes versfüzér 1. Nyolcvan sor a fáról, amire rádőlnél Ha most rádőlsz arra a fára, Ki fog dőlni és pont telibe talál- Na. Én állok a fa másik oldalán Pont

Részletesebben

ÉLETVITEL ÉS GYAKORLATI ISMERETEK

ÉLETVITEL ÉS GYAKORLATI ISMERETEK XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny ÉLETVITEL ÉS GYAKORLATI ISMERETEK 2015/2016 Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkáljon, alkosson, teremtsen (gróf Széchenyi

Részletesebben

Holokauszt Iskolai emléknap. Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 8. évfolyam. Programcsomag: Polgár a demokráciában

Holokauszt Iskolai emléknap. Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák. 8. évfolyam. Programcsomag: Polgár a demokráciában Holokauszt Iskolai emléknap Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák 8. évfolyam Programcsomag: Polgár a demokráciában A modul szerzője: Baracs Nóra MODULLEÍRÁS Ajánlott korosztály

Részletesebben

Családfa. P. Ignácné (szül. Kohn Erzsébet) 1875 1931. Fk. Fülöpné (szül. Lőwinger Karolina)? 1920. P. Ignác 1867 1942/43. Fk. Fülöp? 1920. Apa.

Családfa. P. Ignácné (szül. Kohn Erzsébet) 1875 1931. Fk. Fülöpné (szül. Lőwinger Karolina)? 1920. P. Ignác 1867 1942/43. Fk. Fülöp? 1920. Apa. Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fk. Fülöp? 1920 Fk. Fülöpné (szül. Lőwinger Karolina)? 1920 P. Ignác 1867 1942/43 P. Ignácné (szül. Kohn Erzsébet) 1875 1931 Apa F. Hugó

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV

EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV EGÉSZSÉGNAP 3. Alsó tagozat PROGRAMTERV Balatonszabadi, 2014. június 12. Pedagógiai célok Célunk a környezettudatos nevelés: a tudatos szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére való figyelemfelkeltés. Hisz

Részletesebben

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa D. Sámuel 1870 1945 Anya D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) 1875 1949 Testvérek D. Piroska 1898? D. Imre 1900 1924 F. M.-né (szül. D. Ilona)

Részletesebben

Szeretném hinni, hogy a pillanat, amikor 1983. szeptember 14-én először magamhoz öleltem újszülött kislányomat, örök életemre velem marad, csakhogy az a nap nem volt annyira egyszerű. Vannak olyan napok,

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ. Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel. előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen.

BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ. Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel. előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen. BÓNA LÁSZLÓ LESZ, AMI LESZ Döntések és életfordulók homeopátiás szemlélettel előadás-sorozat a szintézis szabadegyetemen vis vitalis 2016 Szerkesztette: RUTTKAY HELGA Borítóterv: IMRE RÉKA Bóna László,

Részletesebben

Megszerzett pontszám:

Megszerzett pontszám: A csapat neve: Iskolátok: Szerezhető pontszám: 65 pont Megszerzett pontszám: Beküldési határidő: 2016. április 20. Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest, Klapka u. 47. A verseny megrendezését a

Részletesebben

Családfa. Weinberger?-né (2. házasságban: Buschon?-né) (szül.? Regina)? 1944. Weinberger??? Hoffenreich Simon?? Apa. Anya

Családfa. Weinberger?-né (2. házasságban: Buschon?-né) (szül.? Regina)? 1944. Weinberger??? Hoffenreich Simon?? Apa. Anya Családfa Apai nagyapa Hoffenreich Simon?? Apai nagyanya Hoffenreich Simonné (szül. Spielmann Róza) 1867 körül 1944 Anyai nagyapa Weinberger??? Anyai nagyanya Weinberger?-né (2. házasságban: Buschon?-né)

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016.

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016. FÖLDRAJZ 2015/2016. minden földrajzi tudománynak természetszerűleg a szülőföldés honismeret a kiindulása és kezdete. Egyént és népet egyaránt saját környezete érdekel legelőször /Fodor Ferenc / A csapat

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Szövegértés és szövegalkotás fejlesztése:

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! Szövegértés és szövegalkotás fejlesztése: Beküldendő A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének! 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 7. osztály Résztvevők száma: 14 fő Időpont:

Részletesebben

Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10.

Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10. Oktatási útiterv A Holokauszt Emlékközpontban 2010. június 10. Az Emlékközpont oktatási küldetése a holokauszt eseményeinek, szereplőinek hiteles megismertetése a magyar oktatási rendszerben tanulókkal

Részletesebben

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN

KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN KÖZÖS INTERJÚ BODÓ VIKTORRAL, CZUKOR BALÁZZSAL, DÖMÖTÖR ANDRÁSSAL ÉS KÁRPÁTI ISTVÁNNAL A TÖRMELÉKEK CÍMŰ ELŐADÁS PRÓBAFOLYAMATA KAPCSÁN Honnan jött az előadás ötlete? VIKTOR: Az alapötletem igazából az

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

Családfa. Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? Berger Adolf Kovács (Kohn) Adolf?

Családfa. Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? Berger Adolf Kovács (Kohn) Adolf? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Kovács (Kohn) Adolf? 1914 Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? 1906 Berger Adolf 1862 1939 Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) 1874 1944 Apa

Részletesebben

Olvass, kutass, alkoss! Szerb Antal: Utas és holdvilág

Olvass, kutass, alkoss! Szerb Antal: Utas és holdvilág Olvass, kutass, alkoss! Szerb Antal: Utas és holdvilág Témavázlat A feladatsor három részből áll. Összesen 120 pontot lehet a helyes megoldásra szerezni. A regény elolvasása után kitöltendő feladatokból

Részletesebben

Feladatlap I/A. Bános Tibor-interjú A. tanulócsoport

Feladatlap I/A. Bános Tibor-interjú A. tanulócsoport Feladatlap I/A Bános Tibor-interjú A. tanulócsoport Kérdések, feladatok I/A/1 Nézzetek utána annak, Előkészítő feladatok hogy ki volt az interjúban említett Scheiber Sándor és Lőw Immánuel! Mit jelent

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Laufer Mór?? Interjúalany. Klára Kováčová-Kohnová (szül. Weisz Klára) 1926. Gyermekek. Marta Kováčová-Kohnová 1948 1948

Családfa. Anyai nagyapa. Laufer Mór?? Interjúalany. Klára Kováčová-Kohnová (szül. Weisz Klára) 1926. Gyermekek. Marta Kováčová-Kohnová 1948 1948 Családfa Apai nagyapa Weisz Mihály?? Apai nagyanya Weisz Cecília (szül. Hopper Cecília)?? Anyai nagyapa Laufer Mór?? Anyai nagyanya Laufer Mina (szül. Smatana Mina) 1860-as évek 1938 Apa Weisz József 1893

Részletesebben

Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) 1870 1943. Neuser Lipót Kb. 1868 1939

Családfa. Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza) 1870 1943. Neuser Lipót Kb. 1868 1939 Családfa Apai nagyapa Krämer Gyula (Julius Krämer)?? Apai nagyanya Krämer Gyuláné (szül. Benedek Gizella)?? Anyai nagyapa Neuser Lipót Kb. 1868 1939 Anyai nagyanya Neuser Lipótné (szül. Bachmann Róza)

Részletesebben

Szerezhető pontszám: Megszerzett pontszám:

Szerezhető pontszám: Megszerzett pontszám: A csapat neve: Iskolátok: Szerezhető pontszám: 70 pont Megszerzett pontszám: Beküldési határidő: 2016. március 26. Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest, Klapka u. 47. A verseny megrendezését a

Részletesebben

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT Csapat neve: Iskola neve: Szerezhető pontszám: 130 pont Elért pontszám: Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest Klapka u. 47. A vetélkedőnkben szereplő feladatok forrásai olyan

Részletesebben

steve berry Vérbosszú Párizsban

steve berry Vérbosszú Párizsban steve berry Vérbosszú Párizsban Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2012 ELŐJÁTÉK Gízai-sivatag, Egyiptom 1799. augusztus Napóleon Bonaparte tábornok leszállt a lováról, és elámulva nézett föl a piramisra.

Részletesebben

A magyarországi vészkorszak tárgyi lenyomata

A magyarországi vészkorszak tárgyi lenyomata A magyarországi vészkorszak tárgyi lenyomata 1.,2. Megnevezés: Szürke-kék csíkos lágerruha, amelyet az "80432" számú fogoly viselt. Leltári szám: 2011.1046.1 Méret: szélesség: 28 cm, hosszúság: 88 cm Anyag:

Részletesebben

Családfa. Walter Nahmanné (szül. Szegál Hene Rajze) 1860-as évek Málek Jánkelné szül. Szegál Eszter? Walter Nahman?? Málek Jánkel?

Családfa. Walter Nahmanné (szül. Szegál Hene Rajze) 1860-as évek Málek Jánkelné szül. Szegál Eszter? Walter Nahman?? Málek Jánkel? Családfa Apai nagyapa Málek Jánkel? 1944 Apai nagyanya Málek Jánkelné szül. Szegál Eszter? 1944 Anyai nagyapa Walter Nahman?? Anyai nagyanya Walter Nahmanné (szül. Szegál Hene Rajze) 1860-as évek 1943

Részletesebben

CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG

CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG CHERNEL KÁLMÁN VÁROSI KÖNYVTÁR KŐSZEG 2014-ben a Berzsenyi Dániel Könyvtár által NKA-hoz benyújtott támogatásból ismét részesült könyvtárunk. A kapott támogatást jutalmazásra, meghívó plakátkészítésre

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Krausz Ábrahám?? Interjúalany. Ozorai Sándorné (szül. Sternberger Ida) 1923. Gyermekek

Családfa. Anyai nagyapa. Krausz Ábrahám?? Interjúalany. Ozorai Sándorné (szül. Sternberger Ida) 1923. Gyermekek Családfa Apai nagyapa Sternberger Ignác?? Apai nagyanya Sternberger Ignácné (szül. Weisz Mária) 1855 1933 Anyai nagyapa Krausz Ábrahám?? Anyai nagyanya Krausz Ábrahámné (szül. Brandl Teréz)?? Apa Sternberger

Részletesebben

A német megszállást követő időszakról jogtörténész szemmel: a személyes szabadságtól való megfosztás: a gettóba zárás és a deportálás Lehotay

A német megszállást követő időszakról jogtörténész szemmel: a személyes szabadságtól való megfosztás: a gettóba zárás és a deportálás Lehotay Magyar Holokauszt Emlékév 2014 A Holokauszt és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és miskolci zsidóság kulturális öröksége a történeti és irodalmi kutatások tükrében Konferencia A német megszállást követő időszakról

Részletesebben

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015.

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015. RADNÓTHY SZABOLCS A hullámlovas 2015. PROLÓGUS Rájöttem, hogy az élet tenger. Hogy érted? Egyszerre csendes és hangos. Viharos és morajló. Amikor a horizonton a végét keresed, rájössz, hogy se eleje, se

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2008.november 05-én. megtartott. rendkívüli. ülésének TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2008.november 05-én megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 203/2008. (XI. 5.) Kt.határozat Az Eötvös Iskola Tiszaugi

Részletesebben

2015.04.29 05.18. Csapat neve: Iskola neve: Elérhető pontszám: 60 pont. Elért pontszám:

2015.04.29 05.18. Csapat neve: Iskola neve: Elérhető pontszám: 60 pont. Elért pontszám: 2015.04.29 05.18. Csapat neve: Iskola neve: Elérhető pontszám: 60 pont Elért pontszám: Beküldési határidő: 2015.05.18. Eredmények közzététele: 2015.05.29. Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest

Részletesebben

Családfa. Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es évek 1940. Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944. Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944

Családfa. Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es évek 1940. Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944. Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944 Családfa Apai nagyapa Katz Icik 1870-es évek 1939 Apai nagyanya Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944 Anyai nagyapa Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944 Anyai nagyanya Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es

Részletesebben

Családfa. Feldmár Józsefné (szül. Feldmár Johanna) 1860 1944. Feldmár József? 1914/18? Gross Jánosné (szül.? Helena)?? Gross János?? Apa.

Családfa. Feldmár Józsefné (szül. Feldmár Johanna) 1860 1944. Feldmár József? 1914/18? Gross Jánosné (szül.? Helena)?? Gross János?? Apa. Családfa Apai nagyapa Feldmár József? 1914/18? Apai nagyanya Feldmár Józsefné (szül. Feldmár Johanna) 1860 1944 Anyai nagyapa Gross János?? Anyai nagyanya Gross Jánosné (szül.? Helena)?? Apa Feldmár Miksa

Részletesebben

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez

Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Dr. Benedek Dezső Tudásra van szükségünk a túléléshez Mindenki számára világos, hogy új világrend van kialakulóban. Az óra ketyeg, az átállás közeledik attól függetlenül, hogy mennyi skandallumot, komplikációt

Részletesebben

www.homeschooling.ro Az Egyesült Államokbeli otthonoktató mozgalom áttekintése (Részletek a Romániai Otthonoktatók Egyesületének hírleveléből)

www.homeschooling.ro Az Egyesült Államokbeli otthonoktató mozgalom áttekintése (Részletek a Romániai Otthonoktatók Egyesületének hírleveléből) www.homeschooling.ro Az Egyesült Államokbeli otthonoktató mozgalom áttekintése (Részletek a Romániai Otthonoktatók Egyesületének hírleveléből) Az egyre jobban terjedő otthon oktató mozgalom sok kérdés

Részletesebben