EURÓPAI TÜKÖR A MINISZTERELNÖKI HIVATAL FOLYÓIRATA

Átírás

1 EURÓPAI TÜKÖR A MINISZTERELNÖKI HIVATAL FOLYÓIRATA A TARTALOMBÓL: Az Európai Unió nem csupán közös piac beszélgetés Horányi Özsébbel Izikné Hedri Gabriella: Az Európai Unió továbbfejlôdésének lehetséges irányai Inotai András Szemlér Tamás: Részt vállalni a jövôbôl Flesch István: Konstantinápolytól Brüsszelig IX. ÉVF. 8. SZÁM NOVEMBER

2 EURÓPAI TÜKÖR A Miniszterelnöki Hivatal folyóirata Felelôs kiadó: Veress József A szerkesztôbizottság elnöke: Palánkai Tibor A szerkesztôbizottság tagjai: Bagó Eszter, Balázs Péter, Balogh András, Barabás Miklós, Baráth Etele, Bod Péter Ákos, Erdei Tamás, Hefter József, Horváth Gyula, Hörcsik Richárd, Inotai András, Kádár Béla, Kassai Róbert, Kazatsay Zoltán, Levendel Ádám, Lôrincz Lajos, Nyers Rezsô, Orbán István, Somogyvári István, Szekeres Imre, Szent-Iványi István, Török Ádám, Vajda László, Vargha Ágnes Fôszerkesztô: Lapszerkesztô: Lapigazgató: Rovatszerkesztôk: Szerkesztôk: Mûszaki szerkesztô: Szerkesztôségi titkárok: Forgács Imre Hovanyecz László Bulyovszky Csilla Fazekas Judit, Becsky Róbert Asztalos Zsófia, Farkas József György Lányi György Galambos Zsuzsa, Horváthné Stramszky Márta A szerkesztôség címe: MEH Európai Integrációs Iroda, 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Tel.: Fax: Az Európai Tükör megjelent számai letölthetô formátumban megtalálhatók a honlapon. A kiadványcsalád borítón látható emblémája Szutor Zsolt alkotása. Nyomás és elôkészítés: Visit Nyomda és Stúdió ISSN

3 EURÓPAI TÜKÖR 2004/8. A MINISZTERELNÖKI HIVATAL FOLYÓIRATA

4 Tartalom Az Európai Unió nem csupán közös piac beszélgetés HORÁNYI ÖZSÉBBEL...3 IZIKNÉ HEDRI GABRIELLA: Az Európai Unió továbbfejlôdésének lehetséges irányai INOTAI ANDRÁS SZEMLÉR TAMÁS: Részt vállalni a jövôbôl (Az új közép- és kelet-európai tagországok és az EU közötti közös költségvetése Érdekek és együttmûködési lehetôségek) KOVÁCS GABRIELLA: A német és a brit uniós érdekérvényesítés háttere a 90-es években FLESCH ISTVÁN: Konstantinápolytól Brüsszelig (Törökország rögös útja az Európai Unió felé) Szemle SÁGI JUDIT MAIZL DÓRA: Jegybanki függetlenség és hitelesség az euróövezet monetáris stratégiájában ANGYAL ZOLTÁN: Európai ítélet (A túlzott hiány esetén követendô eljárás menete a közösségi jogban: az Európai Bíróság ítélete a Bizottság kontra Tanács ügyben) Uniós aktualitások Külügyminisztérium GYÖRKÖS PÉTER: Az Európai Unió további bôvítése Országgyûlés Külügyi Hivatala GYÖRKÖS MARIANNA KOVÁCS KRISZTIÁN: Az Európai Bizottság évi foglalkoztatási jelentése Központi Statisztikai Hivatal NÉMETH ESZTER: EU-csatlakozás a statisztikák tükrében Olvasólámpa Christopher Ohler: Europäische Kapital- und Zahlungsverkehrsfreiheit: Kommentar zu den Artikeln 56 bis 60 EGV, der Geldwäscherichtlinie und Überweisungsrichtlinie (A tôke és a fizetések szabadsága az Európai Unióban: Kommentár az EGK-Szerzôdés cikkéhez, a pénzmosási irányelvhez és az átutalási irányelvhez) Monitor English summaries

5 3 Az Európai Unió nem csupán közös piac Beszélgetés Horányi Özsébbel kulturális integrációnk problémáiról Becsületesség, pontosság, egymás iránti bizalom. Ezeknek az értékeknek a fontosságáról beszél Horányi Özséb professzor a Magyar Pax Romana nevû katolikus értelmiségi egyesület egyik vezetôje a vele készített interjúban. A neves kommunikációkutató arra mutat rá, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal kapcsolatos tárgyalásokon nem szabták meg, milyennek kell lennie társadalmunk kulturális, mentális arculatának. Pedig ezen a területen igen nagyok a különbségek a Közösség régebbi tagországai és az újonnan felvett államok így hazánk között. Hogy ezek a különbségek megszûnjenek, ahhoz a professzor szerint hosszú idôre van szükség. Ezalatt meg kell szüntetni társadalmunk jelenlegi atomizáltságát, egy erôteljes társadalmi integrációt kell végrehajtanunk, amelynek eredményeképpen kibontakozhat egy olyan közszellem, amelyben az említett értékek megléte magától értetôdô lesz. Ön számos felsôoktatási intézményben így a Budapesti Mûszaki Egyetemen, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen a kommunikációelmélet profeszszora, emellett a Magyar Pax Romana nevû katolikus értelmiségi szervezetben dolgozik. Két cikluson keresztül, között elnöke is volt. Mi is a Pax Romana? A Pax Romana nemzetközi katolikus szervezet, amelyet az 1920-as években hoztak létre. Magyarország alapító tag volt. A második világháború után különbözô okok miatt újra kellett alapítani a szervezetet, és ebben Magyarország akkor már nem kívánt részt venni. Így egy svájci, illetôleg németországi egyetemi-értelmiségi mozgalom dolgozott benne magyar tagként. Ez a mozgalom, a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom 1991-ben úgy döntött, hogy áttelepedik Magyarországra: ebbôl következôen jött létre a Magyar Pax Romana. Így mi jogfolytonosnak tekintjük magunkat az 1920-as évektôl kezdôdôen. A Pax Romana a társadalom békéjének megérkezését, erôsödését és maradását kívánja szolgálni Magyarországon is. Ennyiben nem hitbuzgalmi társaság. Közéleti aktivitást fejt ki, amelyre itt megkülönböztetetten nagy szükség van: hosszú évtizedekig hallhattuk és kellett is abban élnünk, hogy a kereszténység, a vallás magánügy, a templomba való, és nincs helye meg szerepe a nyilvánosságban. Hogyan mûködnek? Ahhoz, hogy a nemzetközi Pax Romana szervezet tagjai lehessünk, kell legyen bizonyos egyházi beágyazódottságunk. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Karnak tanúsítania kell, hogy mûködésünk egyházias. Viszont mindenképpen civil szervezetként mûködünk. A Szentszék mellett négy civil szervezet mûködik,

6 4 EURÓPAI TÜKÖR 2004/8 NOVEMBER ezek közül az egyik a Pax Romana. Nyolcvanhárom országban vagyunk jelen, van pozíciónk az ENSZ-ben. Magyarországon egy 1998-ban elfogadott középtávú terv jelöli ki a célokat. Eszerint a Magyar Pax Romana olyan értelmiségi egyesület, amelynek kereszténysége azt jelenti, hogy van vallásos elkötelezettsége, és ezt az elkötelezettségét a társadalom különbözô színterein kívánja megmutatni és ezen keresztül a társadalomra hatást gyakorolni. Tematikus projekteket mûködtetünk, konferenciákat tartunk, könyveket jelentetünk meg. Kiemelten foglalkozunk egyegy társadalmi problémával. Például a korrupcióval, a romaüggyel, az egyháznak a társadalomban elfoglalt helyével, a családdal és így tovább. A családról tartott kongresszus anyagát is megjelentettük könyvformában, és jelentôs eredménynek tartottuk, hogy a benne megfogalmazott teológiai, morális megfontolások papok figyelmét is felkeltették. Ön több írásában foglalkozott azzal, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk számos olyan problémát vet fel, amelyet nem lehet adminisztratív szabályozással, politikai rendeletekkel megoldani. Tágabb értelemben vett kulturális, magatartásbeli, mentalitásbeli kérdésekrôl van szó. Beszéljünk ezekrôl. Az utóbbi években világossá vált, már a csatlakozás elôtt és azóta még inkább, hogy most már a magyar társadalom valamennyi problémáját az Európai Unióhoz való tartozásunkat figyelembe véve kell átgondolnunk. Egyáltalán nem az újsületûségre jellemzô hanyatt esô kritikátlansággal, ellenkezôleg: annak tudatában, hogy az EU-hoz csatlakozásunk olyan feladatokat ró ránk, amelyek valamilyen módon minden dolgunkban benne vannak hosszabb távon. Most, hogy Törökország felvétele konkrétan napirendre került, talán még jobban látszik, mint bármikor korábban, hogy mennyire nem csupán gazdasági tömörülés az Unió. Az ugyan teljesen világos, hogy az európai kultúra valamiképpen zsidó-keresztény gyökerû, de azon voltaképpen már nem nagyon lehetett csodálkozni, hogy vita kerekedett arról: bekerüljön-e az Európai Alkotmány preambulumába a keresztény jelzô vagy sem. Hiszen például Németországban vagy Franciaországban nagy számú muzulmán közösség él. És ha Törökország is tagjává válik az Uniónak, még bonyolultabb lesz a helyzet. Az EU muzulmán tagjai akár kirekesztve is érezhetnék magukat. Itt, nálunk sokan azt gondolják, hogy persze, Törökország azért mégiscsak más, mert földrajzi értelemben mindössze egy kicsiny része fekszik Európában. De hát látható, hogy az Európai Unió tulajdonképpen nem földrajzi egységben gondolkodik, hanem kulturális közösségben. Azt pedig viszonylag kevesen hajlandók figyelembe venni, hogy Európa centrálisabb vidékei és a mi térségünk között milyen jelentôs különbségek vannak. Ezeknek a különbségeknek egy jó része kulturális. Az a kultúra azonban, amit európainak lehet tekinteni, sohasem volt homogén, éppen hogy igen-igen sokfélék a változatai. Ám a muzulmán közösségek kultúrája nem abban az értelemben más, mint az Európán belüli változatoké. Itt tehát még egy kérdés adódik: vajon az európai kulturális integráció befogadó legyen-e vagy sem? Ami bennünket elevenebben érint, az a mentalitások kérdése. Természetesen ez is kulturális probléma, vele kapcsolatban azonban sokkal inkább a homogenizáció

7 AZ EURÓPAI UNIÓ NEM CSUPÁN KÖZÖS PIAC 5 a megfelelô társadalmi cél, noha a kultúrában általában éppen a különbözôségek fenntartása látszik üdvözítônek. Ami tehát a mentalitásokat illeti, az a feladat, hogy Európa két, ma még erôsen különbözô területébôl egy többé-kevésbé homogén entitás szülessen meg. És ez természetesen igen hosszú távú feladat. Ebben a beszélgetésben más értelemben használjuk a kultúra fogalmát, mint szokásos, hiszen itt és most inkább a magatartást, a mentalitást értjük rajta. De azért azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a szûkebb értelemben vett magyar kultúra szôröstôl-bôröstôl európai kultúra. Magyarország természetesen Európában van, a magyar kultúra természetesen része az európai kultúrának. Nem arról van szó, hogy nulláról kell indulnunk, amennyiben európaiak akarunk lenni, sôt már tartós ideje európaiak vagyunk. Ámde az is látnivaló, hogy magunkat csapjuk be, hogyha úgy gondoljuk, hogy az európai kultúrának az a változata, amely Magyarországon érvényesül már persze ha a magyarországi kultúrát egyáltalán egységesnek minôsíthetjük azonos a nyugat-európai kulturális viselkedésekkel, értékekkel, mentalitásokkal. Vannak persze azonosságok, de óriási különbségek is. Mire gondol konkrétan a mentalitásbeli különbségeket illetôen? Arra, ami a rendszerváltás immáron másfél évtizedében egyre világosabbá válik, tehát nem az Unióhoz való csatlakozásunk teszi láthatóvá. Hogy tudniillik van itt egy nagyszabású gazdasági-szerkezeti átalakulás, de ezt nem követi a megfelelô kulturális-mentális változás. Nyilván nem azért, mert rosszabbak vagyunk, mint Nyugat-Európa lakói, hanem mert másféle társadalomtörténet van mögöttünk. A nyugat-európai polgár számára például evidencia, hogy becsületesnek kell lenni, hogy pontosnak kell lenni, hogy tisztességesnek kell lenni, hogy bizalommal kell viseltetnünk egymás iránt. Ezek olyan evidenciák, amelyek a társadalom normális mûködésének alapjául szolgálnak. Hozzájuk sorolható még a keresztény társadalmi tanítás három alapelve is, amely az imént említett evidenciákkal együtt beépült az Európai Unió jogrendjébe, szokásrendszerébe. Melyek ezek? Elsôként a szolidaritást említeném. Arról a szolidaritásról van szó, amely az egymás iránti intézményes szeretetet jelenti. A személyes vonzalomként megélt szeretet nyilvános, intézményes formáit, amelyek a kooperációra való törekvést, egyszersmind az egészséges versengést is lehetôvé teszik. Másodszor a szubszidiaritás elvét említem. Ez az én felfogásomban azt jelenti, hogy mindenkire rá kell hagyni, amit maga el tud dönteni, és nem kell helyette a döntésre törekedni. Végül a személyesség elvét hangsúlyoznám. Azt, hogy minden emberben az egyszerit és a megismételhetetlent kell látnunk. Mindemellett természetesen tudnunk kell, hogy nincsen demokrácia önrendelkezés nélkül, alávetettségben, csatlósként nem lehet élni. Nem lehet élni méltányosság nélkül. De nem lehet élni az egyéni kezdeményezés szabadsága nélkül sem. Szinte minden másnál nagyobb szükségünk van az öntudatos, a saját sorsát felelôsséggel igazgatni kívánó, cselekvéseiben méltóságra törekvô és természetesen a feladataira felkészült polgárra. Ezekrôl a kérdésekrôl a csatlakozási tárgyalásokon nem esett szó.

8 6 EURÓPAI TÜKÖR 2004/8 NOVEMBER Azt hiszem, hogy értelemszerûen nem, és ezzel kapcsolatban csak egyetlen szempontot említek. Azt nevezetesen, hogy Nyugat-Európában az említett értékek magától értetôdôek. Mondhatnám: természetesen részei az ottani kultúrának. Ott magától értetôdônek tartanak bizonyos fajta moralitást. Ezt tôlünk is elvárják, annak ellenére, hogy az ezzel kapcsolatos követelmények a felvételi tárgyalásokon nem kerültek szóba. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kérik számon rajtunk az európai normákat. Szerintem tapasztalni fogjuk majd, hogy illeszkedési zavarok seregével kell szembenéznünk. Látni fogjuk, hogy értetlenségek övezik majd lépéseinket és az Európai Unió válaszlépéseit. Hiszen más rugóra jár a mi eszünk, mint az alapító vagy a régebben bekerült tagoké. Ez pedig azzal jár, hogy idôrôl idôre kommunikációs zavarokkal lesz dolgunk. Nem egyszerûen egyes résztvevôkre gondolok, hanem adott esetben társadalmi csoportokra, kategóriákra. Gondoljunk például az olyan konfliktusokra, amelyek abból fakadnak, hogy a pályázók és a bírálók evidenciái nem azonosak. Ezzel kapcsolatban egy konkrét, a napi életünket érintô problémát említek. Én rendszeresen kapok felkérést bizonyos fajta pályázatok elbírálására. Amikor felkérnek, rákérdezek, milyen határidôvel kell számolnom. Általában azt tapasztalom, hogy egy-két-három nappal az elôtt, hogy nekem el kell készülnöm, kapok egy értesítést: az anyagot már postára adták. És itt nem kis terjedelmû, hanem több száz oldalas dokumentumokról van szó, nem egy, hanem olykor tíz pályázatról. Ebben az esetben nagyon jól látható, mit is jelentene a pontosság erénye, és érzékelhetô, milyen káros ennek az erénynek a hiánya. Innen nézve jól látszik, milyen, elôre nem látható okai vannak annak, hogy nem lesz mindenki nyertese a csatlakozásnak, még akkor sem, ha egyébként lehetne. És bizonyos, hogy ezzel a gyakran elénk kerülô társadalmi konfliktussal önállóan is foglalkozni kellene. Említette a becsületességet mint nyugat-európai értéket. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy egy francia becsületesebb, mint egy magyar. Persze, hogy nem. Semelyik országban nem születnek az emberek becsületesebbnek, mint egy másikban. Egy franciának azonban nem kell egy másik franciát bizonyos dolgokról gyôzködnie. Ugyanúgy, ahogyan egy németnek nem kell egy másik németet vagy egy angolnak egy másik angolt. Tény azonban, hogy van egy tapasztalat, amely szerint a katolikus és a protestáns országok között van bizonyos különbség éppen a becsületesség felfogását illetôen. És az is tény, hogy a nyugat-európai országokban ugyanúgy vannak devianciák, mint nálunk. Mi több, még olyat is tapasztalhatunk, hogy e devianciák nagyobbak. Gondoljunk arra, hogy nálunk Zámolyban ugyan lerombolták a romáknak szánt épületeket, de azokban nem voltak emberek. A sokszor példaként emlegetett Németországban vagy Franciaországban viszont úgy gyújtottak fel a törökök vagy az arabok lakta házakat, hogy a családok bennük voltak. Szóval amikor mentális és morális különbségekrôl beszélek, nem ilyesmire gondolok. Hanem olyasmire, hogy ha egy angol, egy német vagy egy francia átlép bizonyos nem jogi határokat, akkor sokkal inkább tudatában van annak, hogy normát sértett, mint egy magyar. Tudja, hogy a becstelenség az becstelenség. Mert amit elkövetett, az esetleg már évszázadok óta becstelenségnek számít.

9 AZ EURÓPAI UNIÓ NEM CSUPÁN KÖZÖS PIAC 7 Nálunk pedig nem. Az állami tulajdon fosztogatása például nem olyan rég mondjuk finoman ügyességszámba ment ebben az országban. Most pedig egy olyan átmeneti állapotban élünk, amikor megint csak nagyon bizonytalan annak a megítélése, mi az, ami társadalmilag elfogadható, és mi az, ami nem. Az évszázadok alatt megszilárdult európai normák bensôvé tételén túl azonban olyan problémákkal is szembe kell néznünk, amelyek Európa számára is újak. Például a migrációval, az európai identitás kérdésével vagy a nemzeti szuverenitás meglehetôsen gyors zsugorodásával. Valóban szép számmal látunk olyan kérdéseket, amelyekre nemcsak nekünk lesz nehéz megfelelni, hanem az új Európa egészének is. Máig nincsen megfelelôképpen feldolgozva az a tény, hogy Európa gazdagsága történetileg nem elhanyagolható mértékben a más földrészek számára elônytelen kapcsolatokon alapul. Ám a probléma nem csupán történeti, hiszen bizonyos következményei például a migráció mindennapi gondot okoznak az Európai Unió számára. Magyarország a legutóbbi idôkig esetleg még hangoztathatta kívülállóságát, de ma már tagadhatatlan, hogy életszínvonalunk nem kis mértékben függ azoktól a világgazdasági aránytalanságoktól, amelyektôl a Közösség fejlett országaié is. De itt van problémaként az iszlám már említett integrálása. Amint tapasztalható, az Európai Unió a Balkán egészét be kívánja fogadni Boszniával és Albániával együtt, a törökökrôl nem beszélve. Csak idô kérdése, hogy mindez mikor történik meg. Ezzel kapcsolatban sok kérdés adódik, de csak egyet említek. Azt, hogy az a típusú integráció, amilyet a vallások tudnak adni, mással nem pótolható. Ugyanakkor ismeretes, hogy a vallások a spirituálisra, a transzcendensre irányuló hivatásukon túl kultúrateremtôk is, és éppen aban az értelemben, amilyen értelemben mi beszélünk róla. Kérdés, mi lesz a helyzet, hogyha az iszlámot azonos rangúnak tekintjük a keresztény egyházakkal. És az egész Közösség számára kardinális kérdés: mi is a tartalma az európai identitásnak? Vajon a nemzeti identitáshoz hasonló dologról van szó? Úgy látom, hogy az európai identitás problémája ma abból a jól ismert szociológiai ténybôl eredeztethetô, hogy a társadalom rétegzett, és az identitás ezen a rétegzettségen belül mutatkozik meg. Innen nézve a legalapvetôbb kérdés az Európai Unió számára, hogy meg tud-e benne indulni az egyes rétegeknél megfigyelhetô bezárkózás ellenére egy, mondjuk, goethei vagy voltaire-i minta áramlása lefelé. Másképpen szólva: mûködik-e ma a viselkedésmintáknak a fölülrôl lefelé ható dinamikája? Abban biztos vagyok, hogy téved, aki úgy hiszi, hogy nekünk, tehát a perifériának, csupán az lesz a dolgunk, hogy átvesszük a centrum koncepcióit, vagyis hogy egyszerûen az alkalmazkodás lesz a feladatunk. Ugyanis nem feledkezhetünk meg arról a horizontális dinamikáról, amelynek keretében éppen a centrum vesz át sok mindent a perifériától. Persze kezdetben elsôsorban az figyelhetô meg, hogy a centrum ad a perifériának. A késôbbiekben azonban feltétlenül megjelenik az ellenkezô irányú folyamat is. Ezt azért is fontosnak tartom kiemelni, mert a nyugat-európai kultúra normáinak a meghonosítása korántsem jelen-

10 8 EURÓPAI TÜKÖR 2004/8 NOVEMBER ti azt, hogy végeredményként Magyarország majd annak a kultúrának valamilyen klónja lesz. Vannak ezzel kapcsolatos félelmek, de ezek szerintem nem jogosak. Úgy gondolom, hogy azoknak az értékeknek az elsajátítása, amelyekrôl beszélünk, végül is egy olyan sajátos kultúrát eredményez, amely egyszerre lesz európai és magyar. Úgy véli, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásunk meggyorsítja bizonyos normák, értékek meghonosodását Magyarországon? Ezeknek a normáknak a meghonosodása a csatlakozás nélkül is elengedhetetlenül szükséges volna a magyar társadalom számára. Úgy gondolom azonban, hogy az Európai Unióban hogy úgy mondjam kultúraözi sürgetésre is felgyorsulhat a normális társadalmi élethez szükséges mentális változás. Számos társadalomkutató beszél ma arról, hogy a magyar társadalom túlzottan atomizált. Nem lehetséges, hogy ez az atomizáltság is akadályozza az említett normák bensôvé tételét? De igen. Hiszen az atomizáltság azt jelenti, hogy a társadalom közösségeket teremtô, véleményt formáló ereje kicsi, hogy az egyén, a polgár túlzottan magára van utalva. Az atomizáltság a társadalmi integráció hiányát jelenti, azt, hogy nem mûködik a szolidaritás, nincs meg a társadalom tagjai, különbözô csoportjai között a szükséges bizalom. Mi ennek az oka? Könnyû volna amint az szokás az egészet ráfogni a rendszerváltást megelôzô évtizedekre. Tény, hogy a diktatúra természetéhez tartozik, hogy szétrombolja a társadalomban mûködô horizontális kapcsolatokat. Az atomizáltság azonban a rendszerváltás környékén sokkal kevésbé mutatkozott meg, mint mostanában. Úgy látom, hogy egyre sürgetôbbé válik egy konszenzuson alapuló közszellem létrehozása, mert ennek hiányában csak fokozódik a társadalom atomizáltsága. Hogyan történhet ez meg? Fontos teendônk, hogy felszínre hozzuk és nyilvános vita tárgyává tegyük, és ily módon rendezzük azokat a problémáinkat, amelyeket korábban szônyeg alá söpörtünk. Valamiképpen a napi politikától eltávolodva kellene érzelemmentesen és szakszerûen kialakítani egy nem politikai ciklusokra szóló, hanem generációkon átívelô össztársadalmi konszenzust. Be kellene végre látnunk, hogy a veszteségek, a megaláztatások nem a magyar történelem kizárólagos sajátosságai. Meg kellene békülnünk saját tragédiáinkkal és az általunk okozottakkal. Ennek a felfogásnak a jegyében kellene megtárgyalnunk például a trianoni trauma problémáját. Ugyanígy a Don-kanyarét vagy az ügynökproblémát; 1956-ét vagy az antiszemitizmus kérdését. Helyére kellene kerülnie a romakérdésnek. Ez a számvetés a záloga annak, hogy nagyobb idôtávú elképzeléseink lehessenek jövônkrôl. Ez a záloga annak, hogy ne a legrosszabb pillanatokban kerüljenek felszínre a nemzeti sorskérdéseknek nevezett frusztrációink. Európához való kulturális felzárkózásunknak tehát egyaránt feltétele az egyének és az egész társadalom mentális megváltozása. De miként valósítható ez meg? Említette, hogy erre a politika nem képes.

11 AZ EURÓPAI UNIÓ NEM CSUPÁN KÖZÖS PIAC 9 A felelôs magyar értelmiségben látnám azt a csoportot, amely képes lehetne a szükséges lépések megtételére. És ezen belül, természetesen, megkülönböztetetten a keresztény értelmiségben, mert azt remélem, hogy az még érzékenyebben átéli a társadalmi felelôsséget. Az értelmiségnek van olyan felkészültsége, amely szükséges ahhoz, hogy felismerjen helyzeteket, szükségszerûségeket, és ezekrôl tájékoztassa elôször a hozzá hasonlókat, majd azután, ha elfogadottá válnak bizonyos felismerések értelmiségi körökben, azok elterjednek az egész társadalomban. Tudni kell azonban, hogy az említett problémák megoldásához olyan mértékû társadalmi egyetértésre van szükség, amilyen nem hozható létre kényszerrel, rendelettel és hasonlókkal. Csupán a résztvevôk közös és kölcsönös felismerése és a nyomában járó egyetértés kialakulása által jöhet létre. Lehet, hogy ez nagyon naivnak látszó elképzelés, de gondoljuk csak meg, milyen intenzív természetes együttes cselekvés bontakozik ki nehéz helyzetekben bizonyos közösségekben. Olyan helyzetekben, amikor a résztvevôk minden különösebb erôfeszítés nélkül képesek hasonlóan látni dolgaikat, semmit nem kell elrendelni, nincs szükség bonyolult törvényalkotásra és viszonylag könnyû az eltérô nézeteket harmonizálni. Ez olyankor következhet be, ha magas szintû a társadalmi integráció. Úgy látom, hogy ma éppen az a probléma, hogy a magyar társadalomban igen alacsony a valódi integráció, inkább csak a szociális reprezentáció szintjén van meg. A szociális reprezentáció azonban egy atomizált társadalomban elfedi a valóságot. Nem biztos például, hogy a munkaadók képviselôi munkaadói érdekeket jelenítenek meg (hanem inkább saját vállalkozásukét) a szociális érdekegyeztetés fórumain, és könnyen lehet ugyanez a helyzet a munkavállalói oldallal is. Ezt az utóbbi egy-másfél évtizedben gyakran tapasztalhattuk, a korábbi idôkrôl nem is szólva. Sok, kitartó és nyugodtan végzett munkára van tehát szükség. Ha nem volna olyan állandó zaklatottságban a magyar közoktatás, amilyenben van, akkor egyszerûen közoktatási innovációt kellene e téren kezdeményezni. Szerte a világon ez esetenként a mi helyzetünkhöz képest siralmasabb körülmények között is sikerrel járt, ha megvolt hozzá az elszántság és a kitartás. Ezt az innovációt azonban ma a magyar közoktatás aligha tudná jól kezelni; ezért bele se szabad fogni. Mást kell kieszelni megoldásként. És nem nagyon van más, mint a nyilvánosság: ebben kellene tartósan olyan helyzetet teremteni, amely kedvez például az európai értékekrôl való diskurzusnak. Ez is szocializációs folyamat volna, mint a közoktatási, csak éppen az iskolarendszeren kívüli. Ilyen tárgyú könyveket kellene megjelentetni. Én magam iparkodom is e tekintetben, olyan könyvek publikálásán munkálkodva, amelyek a weberi értelemben, ideáltipikusan mutatnak be értékeket a szolidaritástól a pontosságig. Igyekszem hozzájárulni, hogy lehessen megfelelô tudás a magyar társadalomban arról, hogy miféle normákat, mentalitásokat kellene megvalósítani ahogy ugyancsak Weber mondaná a célracionális társadalmi cselekvések mellett értékracionálisan. Szerintem a Mindentudás Egyeteméhez hasonló média-nyilvánosságra volna szüksége az Európa Egyetemnek. De divatosan szólva éppenséggel mondhatnánk azt is, hogy Sorskérdéseink Egyetemére, sôt Hankiss Elemért megidézve, Magyarország kitalálásának Kutatóegyetemére is

12 10 EURÓPAI TÜKÖR 2004/8 NOVEMBER szükség volna. Mindeközben értelmiségi mûhelyekben és konferenciákon kellene az említett problémák megoldásán dolgozni. A Magyar Pax Romana tett már efféle lépéseket és tervez is hasonlókat, de maga nyilvánvalóan kevés az elvégzendô feladatokhoz képest. Ön amint mondta egy egyházias egyesületnek az egyik vezetô alakja. Hogyan látja? Lehet-e a keresztény egyházaknak szerepük a mentális-kulturális átalakulás kibontakoztatásában? Azt tapasztalhatjuk, hogy ezek az egyházak is nagy átalakuláson mentek át a rendszerváltás óta eltelt idôben. Az utóbbi két esztendôben fontos személyi változások történtek abban a két egyházban a katolikusban és a reformátusban, amelyek megnyilatkozásai nyomán a társadalom elsôsorban képet alkot arról, milyen is valójában a keresztényi magatartás. Ebbôl következôen minden alapunk megvan arra, hogy higgyük, a kereszténység be tudja tölteni ebben az országban azt a szerepet, amely már tartósabb ideje vár rá. Tehát remélhetjük, hogy a keresztény egyházak lehetôségeikhez mérten egyre inkább valódi értékközvetítôként tudnak majd fellépni. Hogy még látszat szerint sem arra törekszenek majd, hogy választói voksokat irányítsanak ide vagy oda. A rendszerváltást követôen például számos új út avatásánál istentiszteleteket tartottak. Sokak meggyôzôdése volt, hogy ezek valamiféle politikai aktusok. És csak nagyon kevesek értették meg, hogy imádkozni, hálát adni bármilyen térben, bármi eseménynél mindig lehet. Tehát nevezzük így olyan kommunikációs hibának lehettünk szemtanúi, amilyenre nincsen szükségük az egyházaknak. Mert az a legfontosabb feladatuk a társadalom szempontjából, hogy a mai kor nyelvén szólaltassák meg (vagyis számunkra érthetôen, vonzóan és a mindennapokban is használható módon) a kereszténység és az emberiség sok ezer esztendô alatt felhalmozott értékeit. A keresztény egyházak nagy feladata lesz nálunk és persze máshol is Európában hogy megértessek: ha becsületesek vagyunk, akkor nem csupán valamilyen parancsolatnak teszünk eleget, hanem a társadalmi integrációt is leginkább éppen ezzel segítjük elô. És az teljesen mindegy, hogy ez a beláttató magatartás a katolikusoktól vagy a reformátusoktól jön. Már csak azért is, mert egyre világosabban látszik, hogy a kereszténységnek a lényegéhez tartozik a felekezeti sokszínûség. Említette, hogy generációk életét átfogó konszenzusra van szükség felzárkózásunkhoz. Mégis, lehetne-e mondani valamit arról, hogy vajon mennyi idô szükséges ahhoz, hogy kijelenthessük: társadalmi magatartásunkat illetôen is Európához tartozunk? Én optimista vagyok, és úgy látom, hogy felzárkózásunk minden rossz tapasztalat ellenére halad elôre. Inkább az a kérdés, mennyire tudatos ez a folyamat. Hogy vajon megfelelô energiát fordítunk-e rá; nem lehetne-e felgyorsítani a felzárkózást? Nagyon összetett kérdések ezek, és a társadalom felkészültségével vannak kapcsolatban. Szinte biztos például, hogy elôbb-utóbb azokat a gondolatkísérleteket is el kell végezni nyilvánosan, amelyek megengednek negatív következtetéseket is Magyarország EU-csatlakozásával kapcsolatban. Ezeket a gondolatkísérleteket (nyilvános vitákat) ma még azért nem lehet lefolytat-

13 AZ EURÓPAI UNIÓ NEM CSUPÁN KÖZÖS PIAC 11 ni, mert könnyen rásülne az euroszkeptikus bélyeg arra, aki ezt megkísérelné, amibôl aztán politikai tôkét lehetne kovácsolni a társadalom azon tagjainak körében, akik törekvései biztosan nem vezetnek sehova. De elôbb-utóbb el kellene jutnunk oda, hogy az efféle elmegyakorlatok elvégezhetôk legyenek. HOVANYECZ LÁSZLÓ

14 12 IZIKNÉ HEDRI GABRIELLA Az Európai Unió továbbfejlôdésének lehetséges irányai A XX. század végétôl kezdôdôen Európa egyesülés folyamata mind az integráció kibôvülésében, mind elmélyülésében felgyorsult. A közeli jövôben további államok (köztük balkániak és nyugat-európaiak) csatlakozása is várható. A kibôvüléstôl az elmélyülést féltô aggályok nem bizonyultak reálisnak. A tagok számának növekedése mellett, az integrálódás fokozódása nemcsak a legsikeresebb területeken köztük a belsô piacon folytatódik, hanem eredményei mutatkoznak a bel- és igazságügyben, és reményteljes fejlemények várhatók további politikákban is. Végigtekintve az európai integrálódás eddigi történetén, szembetûnô annak XX. század végi XXI. század eleji felgyorsulása mind tagjainak számát, mind hatáskörét illetôen. Ugyanakkor nem meglepô, hogy ma is azok a javaslatok váltják ki a legnagyobb vitákat, amelyek a tagállamok szuverenitását is érintik; példa erre az Európai Unió Alkotmányos Szerzôdésének 1 vitája is. Teljes volt az egyetértés abban, hogy az áttekinthetetlen szerzôdéshalmazt fel kell váltania egy idôtálló alapszerzôdéssel, de több évig folyt a vita annak tartalmáról, míg az Európai Tanács megállapodott tervezetében, s ennek alapján mód nyílt arra, hogy a tagállamok államfôi az Európai Alkotmányos Szerzôdést aláírják. Hatálybalépéséhez több tagállamban még népszavazás is szükséges. A továbbfejlôdés idôigényességének nyilvánvaló oka, hogy az integráció új jelenség a történelemben. Korábban nem volt példa arra, hogy önálló hatalommal rendelkezô, erôs, nagy népességû államok saját döntésük alapján átruházzák államhatalmuk részeit egy közös szervezetre. Az Amerikai Egyesült Államok alapítói például korábban gyarmatok voltak; Svájc esetében kis régiók alapítottak egységes szövetségi államot. A mai Európai Unió korábban egymás ellen számos háborút viselt tagállamai nem alakultak át egyetlen állammá, hanem államhatalmuk, szuverenitásuk egyes részeit ruházták át önkéntesen integrációjukra. Az integráció nemzetközi vonatkozásban új fogalom. Új nevet kellett találni a szuverén európai államok újszerû egységének, amely nem veszélyezteti saját kultúrájuk, nyelvük, nemzeti azonosságuk megôrzését. Újszerûségébôl következik folyamat jellege is, szinte állandóan vizsgálják fejlesztésének módjait. A következôkben a kibôvülés és az elmélyülés területén vázoljuk az EU továbbfejlôdésének néhány lehetôségét. 1 Szerzôdés egy Európai Alkotmány létrehozásáról.

15 AZ EURÓPAI UNIÓ TOVÁBBFEJLÔDÉSÉNEK LEHETSÉGES IRÁNYAI A kibôvülés Az Európai Gazdasági Közösség 1958-ban hat tagállammal (Belgiummal, Franciaországgal, Hollandiával, Luxemburggal, Olaszországgal és a Német Szövetségi Köztársasággal) kezdte meg mûködését; 16 év múlva vált (Dániával, Írországgal és Nagy- Britanniával) 9 tagúvá, további 8 év múlva (Görögországgal) 10 tagúvá, majd 6 év múlva, 1986-ban (Portugáliával és Spanyolországgal) 12 tagúvá. Így 28 év alatt növekedett tagjainak száma 6 országgal. A közép-európai országok rendszerváltását, majd a Szovjetunió felbomlását követôen felgyorsult a kibôvülés. A semleges státus most már nem akadályozta a tagságot, így 1995-ben beléphetett 3 semleges ország (Ausztria, Finnország és Svédország) ben 8 kelet-közép-európai ország (Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia. Magyarország, Szlovákia, és Szlovénia) és 2 kisebb szigetország (Ciprus és Málta) nyert felvételt, 2007-ben további 2 állam (Bulgária és Románia) csatlakozhat. Ezt követôen várható Horvátország és Törökország felvétele. A világ bipoláris hatalmi helyzetének megszûnését követôen, 1992-tôl számítva, a 13 taggal való kibôvülés 17 évet igényelt, vagyis a korábbi idôszak 60 %-a alatt több mint kétszer annyi ország csatlakozott. Az akkori kibôvülések lassúságát egyfelôl politikai nézeteltérések okozták (például de Gaulle francia elnök nem kívánta Nagy-Britannia csatlakozását), továbbá nemzetközi politikai akadályok (semleges ország nem lehetett EGK-tag, a Szovjetunió érdekszövetségébe került országok még hivatalos kapcsolatot sem tarthattak az EGKval, amely egyébként más diktatúrákat sem vett fel), s az akkori kedvezô nyugati konjunktúra sem sürgette az integráció kibôvülését. Döntô tényezônek minôsíthetô viszont az, hogy a két világhatalom idôszakában, a megosztott Európában, az EGK, majd az EK miközben a világkereskedelem legnagyobb részesévé vált nem törekedhetett a hasonló méretû világpolitikai státus elérésére. Emlékezetes, hogy még az önállóbb védelmi erô elérésére tett kísérletek nem jártak sikerrel. Ugyanakkor a csatlakozási tárgyalásoknak egyre több témakörre kellett kiterjedniük; az elsô kibôvüléskor 1974-ben az új tagoknak lényegében a vámunióhoz, a közös agrárpolitikához, az egymás közötti kereskedelem szabadságához, az integráció költségvetéséhez és intézményeihez kellett alkalmazkodniuk. Nem volt sem egységes belsô piac, sem közös valuta; kívülálló országokkal a tagállamok még külön-külön köthettek kereskedelmi és gazdasági együttmûködési megállapodásokat. Várhatók további csatlakozások is. Norvégiában a lakosság 1994-ben leszavazta a belépést (a szavazók többsége valószínûen úgy vélte, hogy amíg elég olaj áll rendelkezésükre tengerükben, addig ez fölösleges), a közelmúltban viszont felvetôdött újabb népszavazás tartása. Svájccal az EU számos megállapodást kötött, amelyeket a belépés elôfutárának is minôsítenek. A régóta társult Törökországgal megállapodtak a majdani csatlakozásban, a Bizottság ez évi októberi jelentése pedig zöld utat adott ehhez, noha az erre való felkészülés Törökországban idôigényes. A balkáni országok közül Horvátország belépése nem támaszt nehézségeket, továbbiaké még nincs ugyan napirenden, de számos országban már felvetôdött; emellett más köztük például kaukázusi országok is jelezték csatlakozási szándékukat.

16 14 EURÓPAI TÜKÖR 2004/8 NOVEMBER A térképre tekintve aligha várható, hogy a sokat hangoztatott Egyesült Európa a kontinens valamennyi országát felölelje. Egyébként az egy kontinens = egy ország képlet csupán a legkisebb világrészen, Ausztráliában valósult meg (a közeli szigetországoktól eltekintve). Mivel Európának keleten nem természeti, csupán közmegegyezésen alapuló határa az Urál hegység (amelyen viszont Oroszország átnyúlik Ázsiába), a föderalisták jelentôs része által óhajtott Egyesült Európa hasonlóan az Amerikai Egyesült Államokhoz megvalósulása esetén sem terjedhetne ki az egész világrészre. 2. Az elmélyülés Érdekes, hogy míg az EU-ban korábban a gazdaságilag kevésbé fejlett országok belépésétôl féltették az elmélyülést, fel kellett ismerniük, hogy azt inkább az erôs gazdaságú, nagy tagállamok közötti véleményeltérések akadályozták. Ezen elôször a gyakorlat, majd a megerôsített együttmûködés elvének évi elfogadása demokratikus módon változtatott. Ennek lényege: a tagállamok egy része megállapodhat olyan együttmûködésben, amelyben nem vesz részt valamennyi tag, ha a kimaradók kívánságára azok késôbbi részvételi lehetôségét biztosítják. A következôkben arra keresünk választ, hogy a nem túl távoli jövôben a politika mely ágazataiban valószínûsíthetô az integráció elmélyülése A regionális politikában Az EU elmaradott régióinak fejlesztésére alakult regionális politika eddig nem volt sikeres. Például több mint négy évtized folyamán az alapító tag Olaszországban az egy fôre jutó, vásárlóerô-paritáson számított alapjövedelem a 15 tagú EU átlagának 122 százaléka, ezen belül Aostában 178 és Szicíliában 77 százalék; közismert adatok, hogy az évi EU-átlaghoz képest a munkanélküliség Szicíliában 24, miközben Lombardiában 4 százalék volt. Számos esetben geopolitikai adottságból származik az infrastruktúra (ezen belül a közlekedés) nem kielégítô színvonala is, nem szólva a környezetvédelemrôl, s a környezeti katasztrófákkal (például árvizekkel) szembeni védekezésrôl, ahol a megoldás nem ritkán függvénye a szomszéd ország lehetôségeinek, szándékainak. Az EU-ban 116 millió ember, a teljes népesség 26%-a él olyan régiókban, ahol az egy fôre jutó GDP nem éri el a közösségi átlag 75%-át, tehát a közösségi regionális politika szabályai alapján elmaradottnak minôsül, ezért jogosult a támogatásra. Emellett támogatásban részesülhetnek az EU átlagának 90%-ánál alacsonyabb mutatójú régiók is, amennyiben az infrastruktúrájuk fejlesztése nagyobb beruházásokat igényel. A regionális politika legfôbb alapelve a szubszidiaritás, tehát hogy a döntéseket a lehetô legalacsonyabb szinten kell meghozni, ott, ahol azok a legjobban átláthatóak, s ahol végrehajtásában a leginkább érdekeltek. A szubszidiaritás eredményességének ugyanakkor nélkülözhetetlen feltétele, hogy a helyzetet legjobban átlátó helyi közigazgatások rendelkezzenek azokkal az anyagi eszközökkel, amelyek az EU s az

17 AZ EURÓPAI UNIÓ TOVÁBBFEJLÔDÉSÉNEK LEHETSÉGES IRÁNYAI 15 adott tagállam támogatása esetén is szükségesek céljuk megvalósításához. A támogatások jóváhagyása olyan idôigényes is lehet, hogy a régióban az elôterjesztéskor még rendelkezésre állt összeg a támogatás kézhezvételéig például természeti károsodás, vállalati csôdök, felszámolások miatt csökken. A legszegényebb régiókban is igen különbözô lehet a kötelékükbe tartozó városok, községek fejlettségi színvonala, s a szegény községek azért is kimaradhatnak a támogatásokból, mert az igénylés elkészítésének költségeit sem tudják fedezni. Természetesen könnyebbek az EU belsô határait átlépô együttmûködések, mint a külsô határait átlépô interregionális kooperációk. Magyarországnak ez fontos, hiszen 19 megyéje közül csupán 3 nem határos a külfölddel; a regionális politikához való csatlakozás során megalakult 7 térség mindegyike határos más országgal, közülük 4 jelenleg EU-n kívüli állammal. Remélhetô, hogy a határokat átlépô régiók együttmûködését serkentô INTERREG Program könnyíti a szomszédos Unión kívüli államokkal való kapcsolatokat is. Több figyelmet kellene fordítani az EU-val szomszédos államokkal való tárgyalásokon a partnerország helyi közigazgatási jogszabályaira, amelyek befolyásolhatják például egy interregionális együttmûködésre vonatkozó magánjogi szerzôdés megkötését, hiszen hosszabb idôt igényel, ha egyes kérdésekben a központi kormányzat jóváhagyása szükséges A regionális politika új vonása a munkavállalók mobilitásának igénye. A határozat ezt továbbképzéssel, élethosszig való tanulással, a munkavállalói kor meghosszabbításával is segítené. Igényli a munkavállalóknak a régióból való átköltözését is. Az EUnak és a regionális hatóságoknak segíteniük kell a gazdasági vándorlást, s az emberek alkalmazkodását az újszerû gazdasági fejlôdéshez. A helyi hatóságok számára ez nyilván nehéz feladat lesz, hiszen arról kell meggyôzniük a választóikat, hogy nem képesek a sikeres régiókhoz hasonló lehetôségeket biztosítani számukra. A reformról folyó vita szorosan összefügg a pénzügyi lehetôségekkel, amelyek viszont a tagállamoktól függnek. A regionális támogatások, például az infrastruktúrára (közlekedésre) adottak, nemcsak a kedvezményezett tagállamnak hasznosak, hanem a beruházást igénybevevô többi tagállamnak is. 2 A regionális politika most megindult reformjától annak elmélyülése várható A bel- és igazságügyi együttmûködésben A flexibilitás, a megerôsített együttmûködés elve alapján kerülhetett sor a belsô határokon az ellenôrzést megszüntetô schengeni megállapodásra, melyhez Nagy- Britannián és Írországon kívül 2000-ig valamennyi tagállam csatlakozott; s mivel Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország az Északi Útlevél Unióban korábban már hasonló egyezményt kötött egymással, Norvégia és Izland is annak tagjává válhatott. A 2004-ben csatlakozott új tagállamok megfelelô felkészülésüket követôen, legkorábban 2007-ben a schengeni megállapodásnak is részeseivé válnak. 2 Ld. Az Európai Unió regionális politikája. Szerk. Becsky Róbert, Izikné Hedri Gabriella. Euration Hanns Seidel Alapítvány

18 16 EURÓPAI TÜKÖR 2004/8 NOVEMBER A bel- és igazságügyi együttmûködés fejlesztése más területeken is elengedhetetlen. Kendernay János 3 szerint ez logikus, hiszen a polgároknak szabad mozgást biztosító európai térségnek egyúttal biztonságosnak is kell lennie. E célon nem változtat, hogy a bûncselekmények visszaszorítása, a bûnüldözés elsôsorban a tagállamok hatásköre. A kábítószerrel kapcsolatos bûncselekmények, a nemzetközi csalássorozatok, a szervezett bûnözés, az embercsempészet, az emberkereskedelem, a gyermekek elleni szexuális bûncselekmények azonban olyan bûnözési formák, amelyek az Európai Unió minden tagállamában elôfordulnak, és nem ismernek határokat. Ezek ellen a bûncselekmények ellen európai összefogással lehet a leghatékonyabban küzdeni. A tagállamok ezért a szervezett bûnözés, s más súlyos bûncselekményformák elleni fellépésrôl, a közös küzdelem érdekében akcióterveket, stratégiákat állítanak össze. A közös fellépésnek e módszere folyamatosan tovább bôvül óta mûködik az EU közös rendôri szervezete, az Europol; a bevándorlási és menekültügyi politika közösségi hatáskörbe került tôl mûködik az Eurojust, a szervezett bûnözés keretébe tartozó bûncselekmények nyomozását segítô, a tagállamok nyomozó hatóságainak munkáját koordináló intézmény. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy korunkban a bûnözési formák, a terrortámadások is globalizálódnak ; a bel- és igazságügyi együttmûködés elmélyítése elengedhetetlennek minôsíthetô a terrorizmus, az embercsempészet, a kábítószer- és az emberkereskedelem elleni hatékony fellépésben. Emellett a közösségi jogszabályok, az acquis communautaire érvényesülését is könnyíti a tagállami bíróságok és hatóságok együttmûködése A szociálpolitikában Az integráció törekedett egyfajta morális piacgazdaságra, felismerve, hogy Helmut Schmidt szavaival élve 4 a piac nem tudja megteremteni az erkölcsöt; az nem versenyben jön létre, hanem nevelés, szabályok és intézmények szükségesek érvényesüléséhez. A szociálpolitika a tagállamok hatásköre, de annak fô céljai megtalálhatók az EU dokumentumaiban, kiemelkedô jelleggel az Alkotmányszerzôdésben, amely egyébként tartalmazza az uniós állampolgárok jogait összefoglaló Alapvetô Jogok Chartáját is. Az Európai Tanács Foglalkoztatás, gazdasági reform és szociális összefogás stratégiai cél a következô évtizedre címû, márciusi lisszaboni határozata (az úgynevezett Lisszaboni Stratégia) szerint az Európai Uniónak 2010-ig a világ legsikeresebb, legversenyképesebb, eredményes szociálpolitikával rendelkezô, tudásalapú gazdasági térségévé kell válnia. Nem könnyû megérteni, hogy e nagy cél eléréséhez miért találtak elegendônek egy évtizedet. Az Európai Tanács elnöksége márciusi ülésének záró következteté- 3 Ld. Kendernay János: Milyen közös célok, szabályozások érvényesülnek az EU tagállamaiban a bel- és igazságügy területén? In: Ezer kérdés ezer válasz az Európai Unióról. Szerk. Izikné Hedri Gabriella, Hargita Árpádné, Gerhardtné Rugli Ilona, Nemzeti Tankönyvkiadó Helmut Schmidt: Menschen und Mächte. Siedler Kiadó 1987.

19 AZ EURÓPAI UNIÓ TOVÁBBFEJLÔDÉSÉNEK LEHETSÉGES IRÁNYAI 17 sei egyetértettek a Lisszaboni Stratégia céljaival, de megállapították, hogy négy év múltán vegyes kép alakult ki azok eddigi megvalósításáról. Mivel a gazdaságfejlesztési politika jelentôs részben, a szociálpolitika és az oktatáspolitika pedig szinte egészében a tagállamok hatáskörébe tartozik, megelégedtek azzal, hogy e területeken fokozni kell a tagállami eredmények információcseréjét és gyorsítani az EU határozatainak tagállami végrehajtását. Ehhez hozzáfûzhetô, hogy a szóban forgó határozatok még nem EU-beli jogszabályok, így az integrációs ellenôrzés nem jelenthet felelôsségre vonást; hiányzik a kritikából a tagállamok egymástól eltérô lehetôségeinek mérlegelése. Nyilvánvaló, hogy az eredményes közösségi szociálpolitikához egyfajta szemléletváltás is kell, nem elegendô az elengedhetetlen cél ismételgetése, szükséges az újabb követelményeknek megfelelô gyakorlati eljárás is. Az európai integráció egyik fô célja, hogy ne csak a világkereskedelemben legyen az elsô, hanem a gazdaságfejlôdésben is, amit a tudásalapú fenntartható fejlôdéssel kíván elérni. E cél kitûzésekor azonban nem hagyható figyelmen kívül, hogy a gazdaságnak alapvetô tulajdonsága a hullámzás. Dekonjunktúra idején nô a munkanélküliek száma, ami fokozza a szociálpolitikai igényeket. Az európai tudásalapú gazdaság igényét alátámasztja, hogy az EU a mainál sokkal kedvezôbb együttmûködést kínálhatna tagállamai kutatóinak, hiszen belsô határai ilyen szempontból megszûntek, a tagállami diplomák érvényesek az egész integrációban, az egyetemek és a kutatóhelyek sokasága rendelkezik történelmi eredményekkel. Elképzelhetô, hogy gazdaságfejlôdési kényszerek miatt is néhány évtizeden belül kialakulhatnak a mostaninál lényegesen hatékonyabb tudományos intézetek, s a képzést elôsegítô támogatások rendszere. Így az újabb fô cél várhatóan elôsegíti a szociálpolitikai együttmûködés fokozatos fejlôdését is A belsô piac terén Az EU alapvetô, nagy sikere belsô piacának a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tôke integráción belüli szabad mozgásának létrehozása volt. Tizenkét tagállamban a közös pénznem, az euró bevezetése még integráltabbá tette azok piacait. Mivel az állandóan változó gazdaságban számos, a tagállamok hatáskörébe tartozó politikai ágazat befolyásolja a gazdaság mûködését, az EU eleve kompromisszumokra kényszerült. A belsô piac az Európai Unió sikeres területe, de további elôrelépések szükségesek, például: nem sikerült valamennyi szabványt egységesíteni, ezért a tagállamok megállapodtak az egymástól különbözô szabványok kölcsönös elfogadásában; még nincs kötelezô EU-szabadalom; nagy eredmény a személyek szabad áramlása, de a szociálpolitikai szabályozások még nem egységesek; a belsô piacnak a szolgáltatásokra vonatkozó követelménye befolyásolta a korábbi erôteljes állami szabályozásokat a közlekedésben, az energiagazdálkodásban.

20 18 EURÓPAI TÜKÖR 2004/8 NOVEMBER Az Európai Bizottság néhány évenként az újabb követelmények, például az elektronikus kereskedelem vonatkozásában vizsgálja a belsô piaci stratégia mûködését. A belsô piac valójában egységes adószabályozást igényelne. A tagállamok adókulcsai valamelyest közeledtek egymáshoz, s valószínûsíthetô, hogy kedvezôbb világgazdasági helyzetben az integráció tovább közelít az egységes adórendszerhez. A belsô piac továbbfejlesztése kapcsolódik a fenntartható, tudásalapú gazdaságfejlôdés céljához, a versenyképesség fokozásának igényéhez, a foglalkoztatás követelményeihez, a Gazdasági és Monetáris Unió mûködéséhez. Így az európai egyesülés nagy sikerû, folyamatosan fejlesztendô kulcsfontosságú tényezôje A kül- és biztonságpolitika keretében A közös kül- és biztonságpolitika az EU, alapszerzôdéseiben rögzített, sokszor hangoztatott célja; megtalálható a Maastrichti, majd a Nizzai Szerzôdésben és az Alkotmányszerzôdésben is, de még nem alakult ki a tagállamok egységes állásfoglalása annak tartalmáról. Az EU valamennyi nagy tagállama és kisebb tagjainak többsége is NATO-tag, így a katonai védelmét a transzatlanti együttmûködés biztosítja; emellett az EU világpolitikai súlyának erôsödése igényelné az integráció saját biztonsági, védelmi képességét is. A közös kül- és biztonságpolitikai célja: az Unió biztonságának erôsítése, továbbá a világ békéjét, biztonságát szolgáló nemzetközi együttmûködés elôsegítése. Ennek keretében: a demokrácia, a jogállamiság s az emberi jogok érvényesülésének elérése. A közös külpolitikában alkalmazott eszközökre vonatkozó döntésekben nem érvényesül egyértelmûen a hagyományos biztonságpolitikai szervezetek egyhangúságra törekvésének elve. Bár a döntéshozatalt elsôsorban a vétójog lehetôsége uralja e területen, ez alól több esetben eltérhetnek. Ennek egyik lehetôsége a minôsített többségi szavazással való döntés, s a megerôsített együttmûködés lehetôsége, noha az utóbbiakat e téren korlátozottan alkalmazzák. Az Európai Tanács 1999-ben a közös kül- és biztonságpolitika keretében indította meg az európai biztonsági és védelempolitikát. Ezzel lehetôvé válhat, hogy az Európai Unió a konkrét válságkezelés képességével is rendelkezzék. Ennek érdekében már a korábbi EU-Szerzôdésbe beemelték a humanitárius és menekítési feladatokat, a békefenntartást, a válságkezelést és, ha szükséges, a béketeremtést. Az Európai Tanács határozza meg e politika legfontosabb irányvonalait, a közös stratégiákat; a külügyminiszteri szinten ülésezô Külkapcsolatok Tanácsa fogadja el a közös kül- és biztonságpolitikai dokumentumokat ben kinevezték a közös kül- és biztonságpolitikáért felelôs fôképviselôt, aki egyúttal a Tanács fôtitkára is, és az Alkotmányszerzôdés hatálybalépésekor az EU külügyminisztere, aki az integrációt nemzetközi szervezetekben is képviselheti. A tagállamok e közös álláspontokkal összhangban alakítják saját külkapcsolataikat, beleértve e tárgykörû nemzetközi egyezmények megkötését. Feltételezhetô, hogy a közös biztonsági és védelmi politika fokozatos kibontakoztatása újszerûen hat a gazdaságra is. Kibontakozhatnak a tudásalapú fejlôdésnek olyan serkentôi, mint az új eredmények gyorsabb elérése és elterjesztése az informatikában, a kommunikációban, a környezetvédelemben, az egészségügyben, a fejlôdô országok felzárkózásá-