BÉRLETAJÁNLÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BÉRLETAJÁNLÓ 2009-2010"

Átírás

1 BÉRLETAJÁNLÓ Kamaraszínházi bérlet Loleh Bellon: A csütörtöki hölgyek játék két részben a Magyar Színház Rendező: Vándorfi László Szereplők: Moór Marianna, Tordai Teri, Béres Ilona, Végh Péter, Őze Áron Valószínűleg mindenki ráismer egy-egy barátjára, ismerősére vagy önmagára egy csütörtöki hölgyben. Három javakorabeli, vérbeli nő csütörtökönként összejön, minden szóba kerül: a múlt, a gyerekkor, a szerelmek, a család, a mindennapok kis örömei és kudarcai. Mindez játékos, mozgalmas formában, hiszen a nők mindig szórakoztatóak. Nem? Az írónő, aki maga is színésznő, teljes beleérzéssel éli és írja meg ezeknek a hölgyeknek az életét. Miközben pereg előttünk a játék, nyilvánvalóvá válik, hogy franciák, oroszok, magyarok nagyon hasonlítunk egymásra. Legalábbis az asszonyok. "Nem vagyok író. Soha életemben nem ültem le íróasztalhoz. Kószálok a városban, ábrándozom. Kis papírdarabkákra párbeszédfoszlányokat jegyzek fel. Soha nem gondolok ki nagy elméleteket Én az érzéseimmel gondolkodom." Ivan Menchell: Sírpiknik komédia a Thália Színház és az Orlai Produkciós Iroda közös Rendező: Ilan Eldad Szereplők: Bánsági Ildikó, Egri Márta, Takács Katalin, Margitai Ági, Gálffi László, Létay Dóra Ida, Lucille és Doris nem régen elözvegyült, közeli barátnők. Hetente összejönnek Ida fodrász szalonjában némi szépítkezésre és délutáni teára, pletykára, nosztalgikus emlékezésre a boldogabb múltról, hogy azután még naplemente előtt, meglátogassák elhunyt férjeiket a temetőben. Doris még mindig gyászolja három éve elhunyt férjét, és örök hűséget ígér neki. Lucille viszont nem titkolja, hogy keresi az új lehetőségeket, randevúkat, egyrészt bosszúból, elhunyt férje hűtlenségéért, másfelől eltitkolt egyedülléte miatt. Ida bár szintén magányos és gyermekei is felnőttek, nehezen veszi rá magát a partnerkeresésre, egészen addig, amíg nem találkozik Sam-mel. Sam - a környék népszerű lakója, a hölgyek kedvence - szintén özvegy és elhunyt felesége temetői látogatása alkalmával találkozik a három özveggyel. Woody Allen: Central Park West vígjáték a Centrál Színház Rendező: Puskás Tamás Szereplők: Básti Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Gesztesi Károly, Puskás Tamás, Radnay Csilla Felnőttünk, megházasodtunk, gyerekeink születtek, eltelt a fél élet. Ez tiszta röhej. Hiába tekergetjük a fejünket, hiába csűrjük-csavarjuk, nincs menekvés. Az előadás egy igazi XXI. századi szerelmi kálvária bohózat a felsőkategóriás élettel megáldottak világából. Egy már jó ideje boldogtalan házasságba tengődő pszichológust kidob korosodó férje, és gyanúja szerint ennek egyetlen oka lehet: legjobb barátnője, akit az intelligenciának még a mellékszele sem érintett ezalatt a közel ötven év alatt. Persze semmi nem az, aminek látszik, és nem is olyan nehéz felszarvazóból felszarvazottá válni, de hát az élet nehéz és pánikreakciókat szül, ha úgy érezzük, hogy már záródnak az ajtók.

2 Goldoni: A fogadósnő vígjáték két részben a Centrál Színház Rendező: Novák Eszter Szereplők: Tóth Ildikó, Cserhalmi György, Schlanger András, Magyar Attila, Mihályfi Balázs, Kovács Vanda, Borbás Gabi, Kárász Zénó "Mirandolina arra van, hogy beleszeressenek" - mondja az egyik reménytelen szerelmes, a nő pedig így fakad ki: "Azért ez förtelmes, hogy minden férfival azt csinálok, amit akarok." És tényleg... szerelmes férfiak röpködnek a fogadóban, mint lepkék a gyertyaláng körül. Egyetlen kivétel van csupán, Ripafratta lovag, aki a szép fogadósnőt észre sem veszi, és ez annyira felbosszantja Mirandolinát, hogy elhatározza: elcsábítja, kikészíti, térdre kényszeríti a híres nőgyűlölőt. Veszélyes szórakozás... Veszélyes dolog játszani a tűzzel: a végén lángra lobban minden és fölperzselődik... Térey János: Asztalizene színmű a Radnóti Színház Rendező: Bagossy László Szereplők: Csányi Sándor, Nagy Ervin, Wéber Kata, Szávai Viktória, Kovács Patrícia, Karalyos Gábor, Schneider Zoltán, Marjai Virág, Adorjáni Bálint Egy télvégi estén kis társaság gyűlik össze a budai White Box nevű étteremben. Csupa fiatal, sikeres vagy kevésbé sikeres ember: barátok és ellenfelek, szeretők és megcsalt feleségek, törzsvendégek és váratlan látogatók. Egy feltörekvő ügyvédnő, egy megfáradt baleseti sebész, egy másodrangú operaénekesnő, egy meg nem értett díszlettervező, egy sikeres vállalkozó, egy családanya és egy magányos színikritikus. Míg lent a városban zajlik az élet, autókat borogatnak és kukákat gyújtanak fel, addig a budai étteremben látszólag béke és egyetértés honol. Nem történik semmi említésre méltó: legfeljebb valaki megcsal valakit, valaki hazudik a barátjának, valakiről kiderül, hogy gyereket vár és valaki örökre szakít valakivel. A szarvasgomba, a kaviáros fügesaláta, a marinált lazac és a bélszín-carpaccio mellé legfeljebb csak egy kis borfolt kerül a damasztabroszra. Az előadások kezdési időpontja 19 óra. A meghirdetett 5 előadásból 4 kerül bemutatásra! Két részletben történő fizetés esetén» I. részlet október 15-ig Ft» II. részlet január 1-20-ig Ft Egy összegben történő fizetés esetén» új bérlő Ft» régi bérlő Ft ÚJDONSÁG! KULTÚRA UTALVÁNYT ELFOGADUNK! A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

3 Thália bérlet Neil Simon: És mennyi szerelem romantikus komédia két részben a Madách Színház Rendező: Szirtes Tamás Szereplők: Csányi Sándor, Oroszlán Szonja, Szente Vajk Egy lány és két fiatalember nem mindennapi találkozása körül forognak az események. A téma - mondhatnánk - mindennapi: a szerelem! Naponta több millió ember esik szerelembe, ábrándul ki vagy éppenséggel marad tartós kapcsolatban. A komédia az egyik legtitokzatosabb pillanatot "járja körül": a szerelem születésének pillanatát. Neil Simont az emeli ki magasan a vígjáték szerzők sorából, hogy finoman árnyalva, remek iróniával, egyedien járja körül hőseit és csakis rájuk jellemző módon engedi őket cselekedni. A színhely egy San Francisco-i legénylakás, melynek két fiatalember lakója többkevesebb sikerrel küzd egzisztenciális gondjaival. Egy nyári napon a két kritikus szellemű ifjú szomszédságába költözik egy konzervatív gondolkodású lány, aki egy pillanat alatt felborítja a fiúk addigi - csak relatíve - békésnek nevezhető életét. Minden mennyiségben betör a SZERELEM! Ray Cooney-Tony Hilton: Ikrek bohózat a József Attila Színház Rendező: Méhes László Szereplők: Besenczi Árpád, Józsa Imre, Schnell Ádám, Gesztesi Károly, Esztergályos Cecília, Ullmann Mónika, Újréti László, Fila, Balázs, Márkó Eszter, Bárd Noémi Polli, Blazsovszky Ákos Cynthia Hardcastle, a dúsgazdag malomtulajdonos lányának születésnapját ünneplik egy London környéki birtokon. A partyra egybegyűltek a régi évfolyamtársak, aktuális hódolók, kifinomult művészetkritikusok, csendben alkoholizáló inasok és nagydumás ügyvédek. Az évfordulón túl ez a nap más miatt is nagy fontossággal bír a család életében: Jonathan Hardcastle itt kívánja átadni azt a tízezer fontnyi összeget valahai cégtársa fiának, melyet a jó öreg Hickory Wood halálos ágyánál megígért. Feltétel persze, hogy csak egyetlen fia legyen, hogy egyben maradhasson a vagyon. És ekkor sorjázni kezdenek az egymásra feltűnően hasonlító Hickory Wood-ok... a raccsolós Rupert, a szégyenlős Billy - utóbbi állapotos feleségétől kísérten-, a szélhámos Michael, és a tisztelt gyülekezet csak kapkodja a fejét: hogy lehet egy apának ennyi fia? Bernard Shaw: A hős és a csokoládékatona zenés komédia a Katona József Színház Rendező: Máté Gábor Szereplők: Bodnár Erika, Jordán Adél, Haumann Péter, Nagy Ervin, Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Bán János, Dankó István 1885, szerb-bolgár határ, éjszaka. Egy fiatal lány, Raina hálószobája erkélyén ábrándozik vőlegényéről, Szergejről, aki akárcsak a lány apja a szerbek ellen harcol éppen. Szergej igazi hős, neki köszönhető, hogy a legutóbbi ütközetben a bolgárok megfutamították a szerbeket. Az ellenséges hadsereg most a városkán keresztül menekül. Raina aludni készül, de egy idegen katona mászik fel szobájába. A férfi piszkos, pimasz, tárgyilagos és félti az életét: egyáltalán nem olyan, mint ahogy Raina a hősöket elképzelte Zenés komédia Várady Szabolcs dalszövegeivel és Monori András balkáni muzsikájával.

4 Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám! komédia két részben a Madách Színház Rendező: Szirtes Tamás Szereplők: Gálvölgyi János, Szerednyey Béla, Kökényessy Ági, Tóth Enikő, Pusztaszeri Kornél, Menszátor Magdolna, Galbenisz Tomasz, Horesnyi László, Csűrös Karola, Ladinek Judit, Barabás Kiss Zoltán, Ujszigeti Anna Az elegáns londoni szőrmeszalonban különös adás-vételi ügylet zajlik. Gilbert, az egyik - nem éppen a hűségéről ismert - társtulajdonos - a hódítás reményében - nercbundát készül ajándékozni Janienek, az egzotikus szépségnek. Az akciónak van egy kis akadálya, mégpedig Janie férje, aki feltehetőleg gyanakodni találna, ha felesége egy tízezer fontos bundában állítana haza. A nőügyekben páratlanul találékony Gilbert beindítja a megoldás gépezetét, aminek következtében elképesztő események kezdik gyors ütemben követni egymást. Sűrűsödő időközökben jelennek meg házasságtörő férjek és feleségek, megsokszorozódnak a hölgyekről le és felkerülő különböző ruhadarabok. A negyedik emeleti szőrmeszalon ablakai és az utca frontja között a legváltozatosabb öltözékek és használati tárgyak röpködnek, a gravitáció törvényeinek megfelelően... A szerzőpárosból Ray Cooney régi ismerősünk. Páratlan páros című vígjátéka 22 éve van műsorunkon. Neve garancia a felszabadult vidámságra, a bámulatra, amellyel hihetetlen ötletgazdagságának, ragyogó színpadismeretének, remekül megírt figuráinak adózunk... William Shakespeare: A velencei kalmár színmű két részben a Central Színház Rendező: Puskás Tamás Szereplők: Haumann Péter, Simon Kornél, Janicsek Péter, Mihályfi Balázs, Schmied Zoltán, Magyar Attila, Kovács Vanda, Radnay Csilla, Haumann Petra, Kárász Zénó, Vári- Kovács Péter, Balogh Anna, Borbás Gabi, Papp János Két éve közéletünk főszereplője a gyűlölködés. Elodázhatatlan kötelességünk beszélni erről. Régen volt akkora szükségünk erről szóló mesére, mint ma, amikor a gyűlöletbeszéd, vandalizmus, fasiszta jellegű szervezkedések lassan - ijesztő szó - megszokott eseményei lesznek közéletünknek. Úgy döntöttünk, elmesélünk egy történetet, felvázoljuk a gyűlölet természetrajzát, megmutatjuk tarthatatlanságát, botrányos voltát és segítünk megérteni közös felelősségünket kialakulásában. A velencei kalmár komikus vagy éppen lírai színei ellenére alapvetően komor tónusú mű, elgondolkodtat, sőt állásfoglalásra kényszerít, hiszen a mindenkori közösség együttélési szabályaira kérdez rá. Az előadások kezdési időpontja 19 óra. A meghirdetett 5 előadásból 3 kerül bemutatásra! Két részletben történő fizetés esetén» I. részlet október 15-ig Ft» II. részlet január 1-20-ig Ft Egy összegben történő fizetés esetén» új bérlő Ft» régi bérlő Ft ÚJDONSÁG! KULTÚRA UTALVÁNYT ELFOGADUNK! A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

5 A bérletek augusztus 10-től kaphatók az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ jegypénztárában hétköznapokon óráig. Az előző évad bérleteseinek helyeit szeptember 13-ig tartjuk fenn. További információk, részletes program a műsorfüzetben, illetve a oldalon olvasható. Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., Telefon: 76/ , Fax: 76/ ,

Csányi Sándor, Kovács Patrícia, Nagy Ervin

Csányi Sándor, Kovács Patrícia, Nagy Ervin POSZTRA VÁGVA 2. Térey János: Asztalizene 2008. április 30. szerda, 21:58 POSZTRA VÁGVA címû sorozatunk következõ elõadása a Radnóti Színház 2007. októberében bemutatott Asztalizene címû darabja. Térey

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítõ Alapítvány

Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítõ Alapítvány Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítõ Alapítvány "Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet,

Részletesebben

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban.

A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban. romantikus komédia Fordította: Szabó T. Anna Bemutató: 2017. június 9-10. Madách Színház A Madách Színház 2017. június 9-10-én mutatja be a című romantikus komédiát. A művet Tom Stoppard és Marc Norman

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY. 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9

SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY. 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9 SOMOGY MEGYE NYÍLT SERDÜLŐ BAJNOKSÁGA MEGHÍVÁSOS IFJÚSÁGI, JUNIOR ATLÉTIKAI VERSENY Kaposvár,2011.szeptember 10. FIÚK 80 m 13 éves 1.Kaszás Bendegúz 98 ARAK 10,2 2. Székács Máté 98 Kaposvári SI 10,9 3.

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III. 60 m - Leány 2010-2011 Hofman Manka Panka 2010 Rókus II. 11,29 I. Lóvéra Gina 2010 Rókus II. 12,44 II. Veres Lili 2010 Rókus II. 13,03 III. Zsigmond Léna 2010 Rókus II. 13,46 60 m - Leány 2008-2009 Előfutam

Részletesebben

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény

100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény VEDAC-2015.07.31. 100 m női Kezdés: 19,00 Név Sz.év Klub Hely Eredmény Budai Alexandra 1994 GEAC 1 12,41 Torma Evelin 1994 GEAC 2 12,56 Baráti Patrícia 1997 GEAC 3 12,61 Fülöp Virág 1998 VEDAC 4 13,23

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

VEDAC Esti verseny

VEDAC Esti verseny VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár

Részletesebben

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa 9:33 Férfi ifjúsági 1000 méter I. előfutam 1 3 Merksz Ármin Csepeli Indotek Kajak-Kenu Egyesület 1996 03:18.89 2 6 Piller Kristóf UTE 1997 04:01.12 3 2 Mécsei Máté Esztergomi Hajós Egylet 1997 04:13.46

Részletesebben

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza

11.a angol középfokú komplex BME Fritzné Terbe Krisztina, Helfrich Nikolett Budavári Katalin Róza Andorkó Balázs 11.a német középfokú komplex BME Helfrich Nikolett Antal Ákos 10.b angol középfokú komplex BME Ujhelyiné Kovács Éva Antal Péter 12.b német középfokú komplex BME Kaáli Krisztina Baczynski

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.

Részletesebben

Körzeti Tömegtorna verseny Mór

Körzeti Tömegtorna verseny Mór Körzeti Tömegtorna verseny Mór 2013.02.21. 1. osztály lány egyéni 2 fő 1. Skrabák Cintia 17,35 2. Darázsi Kinga 17,2 1. osztály lány - csapat 1. Dr. Zimmermann Ált. Isk: 34,55 : Skrabák Cintia, Darázsi

Részletesebben

VADON TRADI ÍJÁSZAT Baranya Íjásza 2014 / 3. forduló 2014.júl.13. Káca tanya

VADON TRADI ÍJÁSZAT Baranya Íjásza 2014 / 3. forduló 2014.júl.13. Káca tanya 1. Hauser György FÉRFI FELNŐTT TRADÍCIONÁLIS Nimród Mohács 300 63% 2. Schnell Tamás FÉRFI FELNŐTT TRADÍCIONÁLIS Nimród Mohács 294 61% 3. Szolnok Tibor FÉRFI FELNŐTT TRADÍCIONÁLIS Zrínyi Nagypeterd 274

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Fiú 100 méter gát (0.84/8.50) Időfutam SERDÜLŐ 15:00 1. nap 1 Szabó Máté 2004 i Sportközpont NKft. 6 14.99 2 Herczeg Áron 2005 UTE 4 15.16 PB 3 Hamar János 2004 i Sportközpont NKft. 2 16.01

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor

Részletesebben

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont MATEMATIKA 1 Papp Balázs 5A 164,0 2 Kós Péter 5A 128,0 3 Zaszlavik Hanna 5A 122,0 4 Wittmajer Dávid 5D 118,0 5 Tusnády Simon 5C 115,3 6 Vass Dávid 5D 98,7 7 Birovecz Ben Jordán 5A 96,7 8 Siroki Natanáel

Részletesebben

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52

Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények Absz férfiak: Helyezés Név Idő Orsós Zoltán 01:27: Kovács Krisztián 01:31:52 Bonyhád-Bátaszék félmaraton eredmények 2014.09.20. Absz férfiak: Helyezés Név 1. 267 Orsós Zoltán 01:27:55 2. 266 Kovács Krisztián 01:31:52 3. 262 Takács Dávid 01:39:00 4. 174 Veréb Dávid 01:40:32 5. 253

Részletesebben

I. Boros Dezső Téli Gyermekverseny-sorozat első forduló LÁNY

I. Boros Dezső Téli Gyermekverseny-sorozat első forduló LÁNY I. Boros Dezső Téli Gyermekverseny-sorozat első forduló LÁNY 2002-2003 (10 éves) Aumann Viktória 2002 Kaposvári SI 1. 9,4 Doma Kármen 2002 Kaposvári SI 2. 9,6 Borchy Anna 2002 PVSE 3. 9,9 Lehmann Adonika

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I. 7. évfolyam Ksz Név Iskola 7 Takács Attila 5 Bakai Petra 11 Markó Vivien Szentendrei Ref. Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Szilády Áron Ref. Feladatok Összpont Helyezés 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. Szakács Erzsébet

Részletesebben

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007 Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007 2010 2009 2007 1. pálya Ludvig Laura Benedek Virág Bagaméri Panni Mezősi Panni Njus Kriszti Veiszer Kata Csenge 2. pálya Kovács Rafaéla Katona Viktória

Részletesebben

3. Mercedes-Benz Csillagtúra - Végeredmény

3. Mercedes-Benz Csillagtúra - Végeredmény Helyezés Rsz. Navigátor Autó Évjárat ETAP hiba 1/100 Össz. Összesen 1 34 Ilkovits Ádám Marosi György MB 280 SL W113 1969 0 199 199 Szakaszeredmények: 1. 13(10) 2. 51(3) 3. 12(1) 4. 22(9) 5. 2(1) 6. 7(8)

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

NYíREGY MÓRICZ

NYíREGY MÓRICZ www.moriczszinhaz.hu NYíREGY MÓRICZ Kedves színházlátogató! Köszönjük eddigi kitüntető figyelmét, s bízunk abban, hogya következő évadban ismét nézőink között üdvözölhetjük. A bérletezést 2004. július

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola

Rajtszám Eredmény Futam idő Neve Születési év Kategória Csapat ,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola MINI LEÁNY KATEGÓRIA 1 1 16,98 Simon Borbála Júlia 2009 Mini Pasaréti Síiskola GYEREK I. LEÁNY KATEGÓRIA 11 1 15,13 Boros Szonja 2008 Gyerek I. Pasaréti Síiskola 13 2 18,80 Kovács Ilka Anna 2008 Gyerek

Részletesebben

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Kremlicska Csenge 1.a Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Tokai Ábel 1.b Játékos Váltóverseny II. Pogácsás Erika Széphalmi

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Jegyzőkönyv: Algyő november 22.

Jegyzőkönyv: Algyő november 22. Jegyzőkönyv: 0. november. név egyesület idő eredmény 0 m lány mell 0 0 0 Korcsoport: Tóth-Kása Sára 00 Balogh Lili 00 Karasz Luca 00 Ördögh Flóra 00 Seres Alexandra 00 Kistelek Vidács Viktória 00 Gazdag

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Dél Alföldi Régió, Sport XXI. Alapprogram Terematlétika verseny J E G Y Z İ K Ö N Y V Gyomaendrıd 2014. december 12., Varga Lajos Tornacsarnok Jegyzıkönyv hiteléül: Tóth Sándor up. koordinátor Vaszkán

Részletesebben

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam

EREDMÉNYEK. A Dunakeszi VSE Fedettpályás Junior, Ifjúsági, Serdülő és Újonc Versenye Dunakeszi. Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam JUNIOR 10:30 1. nap 1 Kovács Dániel 1997 UTE 2 7.1h Q 2 Fedor Benjámin 1998 Reménység Vác 3 7.7h Q 3 Kökény Péter 1997 VSE 4 7.9h Q 4 Tóth Ádám 1998 VSE

Részletesebben

Rajtlista m fiú vegyes m lány vegyes m fiú pillangó m lány pillangó. pálya név születési év egyesület nevezési idő.

Rajtlista m fiú vegyes m lány vegyes m fiú pillangó m lány pillangó. pálya név születési év egyesület nevezési idő. Rajtlista pálya név születési év egyesület nevezési idő 1 80 m fiú vegyes 1 Tornyi Barna 2005 AUKE 01:28,17 2 Kovács Marcell 1998 AUKE 01:08,60 3 Kiss Róbert 1999 AUKE 01:02,82 4 Forgó Dániel 2005 AUKE

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20.

FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FEJÉR MEGYEI GYERMEK VERSENY Székesfehérvár,Sóstói-stadion 2007.május 20. FIÚK 60 M SÍKFUTÁS 12 ÉVESEK I. ELŐFUTAM 1. Szloboda Bence 95 DVSI 8.56 D 2. Bándli Olivér 95 TSC Dózsa 8.75 D 3. Katona Bence

Részletesebben

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28. 1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.

Részletesebben

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény

RAJTLISTA. 50m férfi gyors. Hajdúság Kupa február 1. Hajdúböszörmény 50m férfi gyors Juhász Patrik 2002 Aquasport min. vizsga 2. Varga András Gergő 2002 Aquasport min. vizsga 3. Dénes Noel 2007 Aquasport min. vizsga 4. Horváth Simeon 2007 Aquasport min. vizsga 2. Kiss László

Részletesebben

Eged Futás és Érsekkert Körök 2018

Eged Futás és Érsekkert Körök 2018 Eged abszolút férfi 1 14 TÓTH Norbert 00:55:21 00:00:00 00:55:21 2 21 SZABÓ Dávid 00:55:53 00:00:32 00:55:51 3 23 NÉMETH Csaba 00:59:25 00:04:04 00:59:24 4 66 KORMOS Krisztián 01:02:58 00:07:37 01:02:55

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

Dr. Solymár István Emlékverseny,

Dr. Solymár István Emlékverseny, 1. 50 m fiú pillangó 1 1 4 Fabriczius László 1999 1 Szombathelyi VSC 0:34,22 321 2 1 3 Márton Richárd 1999 1 Budafóka XXII SE 0:34,25 320 3 1 2 Barta Márton 1999 1 Szombathelyi VSC 0:35,23 294 4 1 5 Vántóczki

Részletesebben

Hódiák SE Hódmezővásárhely Szabadság tér 66. Telefon (+3620)

Hódiák SE Hódmezővásárhely Szabadság tér 66. Telefon (+3620) Hódiák SE 6800 Hódmezővásárhely Szabadság tér 66. Telefon (+3620) 381-5117 e-mail: hodiakse@gmail.com SPORT XXI ALAPPROGRAM DÉLKELET MAGAYRORSZÁG RÉGIÓ EGYÉNI PÁLYAVERSENY HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, VÁROSI STADION

Részletesebben

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Részletesebben

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó 1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

V.WALLACHER ÁKOS EMLÉKVERSENY

V.WALLACHER ÁKOS EMLÉKVERSENY V.WALLACHER ÁKOS EMLÉKVERSENY 2017.03.11. SZEKSZÁRD, GARAY ÁLT. ISK. 60 m gátfutás 2007-es fiúk 1. Vajda Dávid Várdomb 11,18 2. Both Benedek Baka 11,20 3. Kovalik Máté Baka 11,22 4. Rácz Dávid Baka 12,08

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

Annus szobalányként dolgozott,

Annus szobalányként dolgozott, Annus döntése Annus szobalányként dolgozott, akkor már majdnem 10 éve, amikor az asszonya váratlan ajánlattal állt elő. Kedves Annuskám, tudja mennyire szeretjük magát, a férjem és én is. Családtagnak

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45

Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Reumatológia klinika tanterme Élettan 8:00-8:45 Bódy Péter Bordás János begs Boros Gábor Bendegúz es a=anatómia Cserháti Zoltán b=biokémia Farkas Dániel Márton e=élettan Fekete Ákos s=szövettan Gógl Aliz

Részletesebben

Pátyi Terepfutás szeptember 01, vasárnap

Pátyi Terepfutás szeptember 01, vasárnap Pátyi Terepfutás 2013. szeptember 01, vasárnap 400 m 2007-1. 29 Nagy Soma Dániel f 2007-1 1:29 2. 24 Sike Roland András f 2007-2 1:30 3. 88 Laky Péter f 2007-3 1:32 4. 8 Szöllıs Hanka n 2007-1 1:35 5.

Részletesebben

Helyezettek. 1. évfolyam

Helyezettek. 1. évfolyam Helyezettek 1. évfolyam Elérhető maximális pontszám: 86 pont Versenyzők száma: 21 fő Helyezés Tanuló neve Elért Iskola pontszám 1. Jáni Mihály 77 2. Mile Réka 75 3. Kovács Rebeka 74 Egry József Ált. Isk.

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ 2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

Körzeti Tömegtorna verseny Mór, Azonos pontszám esetén, a szekrényugráson kapott magasabb pont döntött

Körzeti Tömegtorna verseny Mór, Azonos pontszám esetén, a szekrényugráson kapott magasabb pont döntött Körzeti Tömegtorna verseny Mór, 2015. 03. 03. Azonos pontszám esetén, a szekrényugráson kapott magasabb pont döntött 1. osztály lány egyéni 7 fő 1. Fürts Alíz 17,55 Dr. Zimmermann Ált. Isk. 2. Kovács Virág

Részletesebben

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában

Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában Versenyeredmények a Szegedi Petőfi Sándor Általános Iskolában 2016-2017. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár Móra-olvasóverseny Kitűnő olvasó 8. hely Szécsi Ninetta

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK

2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK 2012. KIDS KUPA MEZEI FUTÁS KORCSOPORTONKÉNTI EREDMÉNYEK I. KORCSOPORT I. KORCSOPORT 1. Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Kecskemét A 2. Patrona Hungariae Gimnázium és Általános Iskola, Budapest 3.

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

VELENCE MTB MARATON RT26/KT46/HT66 EREDMÉNYEK 2018

VELENCE MTB MARATON RT26/KT46/HT66 EREDMÉNYEK 2018 HELYEZÉS RAJTSZÁM NÉV IDŐ MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 877 KOVÁCS GYŐZŐ 0:55:51 2 902 MÉHÉSZ Tamás 0:59:33 3 953 ZSOFCSÀK Pèter 0:59:38 4 968 TAKÁCS Zoltán 0:59:54 5 951 ÓDOR János 0:59:54 6 984 HÁDEN

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA 2. osztály

EREDMÉNYLISTA 2. osztály EREDMÉNYLISTA 2. osztály Sor- Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamon Feladatlap Összpontszám szám dás 1. Nagy Alexandra - Komáromi Judit Iuliu Maniu Általános Zilah 30 69,5 99,5 Fanni 2.

Részletesebben

- eredmények - 5. osztály

- eredmények - 5. osztály 5. osztály N o Név Felkészítı tanár 17. Keresztes Dániel Hatvani Márton 4. Kotormán Dóra Torma Evelin 12. Kollárik Kálmán Gábor Viktor 3. Szeles Dávid Szögi László 13. Sisák Tamás Kovács Dezdemona 11.

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Sajgó Mátyás 8.a 22.

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Sajgó Mátyás 8.a 22. HERMANN OTTÓ ORSZÁGOS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Tóth Csilla 4.b 2. 4. évfolyam Deák Zoltánné Hajdúné Mátrai Judit Vajani Viktória 4.b 4. 4. évfolyam Deák Zoltánné

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi. részének versenyeredményei a es tanév első félévében

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi. részének versenyeredményei a es tanév első félévében A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének eredményei a 2016-17-es tanév első félévében Név Gombita Gombita Osztály A megnevezése Felkészítő tanár Forma Típus 11.A Iskolai

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2017/2018 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2017/2018 tanév Budapest V-VI. korcsoport KEZDŐ B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kecskemét Kecskeméti SZC Szent-Györgyi A. Szakgimn. és SZKI 36,750 36,650 37,050 110,450 2 Eger Neumann János Gimn., Szakgimn. és Kollégium 36,800 35,750 37,250 109,800 3 Békéscsaba

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Név Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Szül. év Iskola Legjobb eredménye - 56 kg 1. Böröczky Péter 1990 Pannonia Power SE 140,0 2.

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián )

50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián ) 50 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:21.42 (Takács Krisztián - 2009) 3. Bakai László 2006 Nyíregyházi Sportc. 0:46,46 4. Ullaga Ármin 2006 Debreceni Sportc. SI 0:43,10 5. Sütő Alexander

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 2 kör - 12 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 2076 SZABÓ Benjamin 1998 01:54:27 3 3 9:32 min/km +00:00:00 2 2039 KISS Norbert 2000 02:02:55 7 7 10:14 min/km +00:08:24 3 2090 TÓTH Milán 1998 02:11:11 13 13 10:55 min/km +00:16:42

Részletesebben

2008.12.31-ei ranglista 1993-ban születtek 50 m-es

2008.12.31-ei ranglista 1993-ban születtek 50 m-es 50 m-es fiú gyorsúszás 1 Biczó Bence 1993 PécsVSI SE 0:24.61 2 Keidl Péter 1993 PécsVSI SE 0:24.90 3 Nagy Milán 1993 Szegedi UE 0:25.39 4 Csütörtöki Marcell 1993 BVSC-Zugló 0:25.41 5 Füzesy Dávid 1993

Részletesebben

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár

Megyei Atlétika Diákolimpia. 60 m síkfutás. 600 m síkfutás. Név oszt. helyezés tantárgy/osztály felkészítő tanár Megyei Atlétika Diákolimpia Név oszt. helyezés Korcsoport felkészítő tanár 60 m síkfutás Kundrák Milán 6.a III. III. korcsoport Ughy Imréné 600 m síkfutás Szokol Milán 6.b IX. III. korcsoport Csoma Andrea

Részletesebben

ei ranglista 1999-ben születtek 25 m-es

ei ranglista 1999-ben születtek 25 m-es 50 m-es férfi gyorsúszás 1 Kremm Attila 1999 Dunaf-DVSI 0:31.61 2 Fabriczius László 1999 Szomb. VSE 0:32.00 3 Barta Márton 1999 Szomb. VSE 0:32.18 4 Fekete Ferenc 1999 Tiffer21SE 0:32.42 5 Holló Balázs

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése 1 NYZCS/14/12291107 CSONTOS GABRIELLA 4 845,54 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12291207 GÁLOS GÉZA 4 040,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12290028 MATEJKA CSABÁNÉ 2 800,00 520 000 520 000 4 NYZCS/14/12291175 MÓZES

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

KEDVCSINÁLÓ ÚSZÓVERSENY BÉKA KOROSZTÁLYOS GYEREKEKNEK GYULA, VÁRFÜRDŐ, 2014. JANUÁR 25.

KEDVCSINÁLÓ ÚSZÓVERSENY BÉKA KOROSZTÁLYOS GYEREKEKNEK GYULA, VÁRFÜRDŐ, 2014. JANUÁR 25. KEDVCSINÁLÓ ÚSZÓVERSENY BÉKA KOROSZTÁLYOS GYEREKEKNEK GYULA, VÁRFÜRDŐ, 2014. JANUÁR 25. 1. 25m leány mell 1. Csanádi Virág Békéscsaba 25,42 2. Papp Lauretta Várfürdő 27,42 3. Szalai Réka Várfürdő 28,94

Részletesebben

Születési év. Helyezés. Úszott idő Név. Születési év. Általános Iskola. Általános Iskola

Születési év. Helyezés. Úszott idő Név. Születési év. Általános Iskola. Általános Iskola Diákolimpia III. korcsoport 100 m fiú gyors A Diákolimpia III. korcsoport 100 m fiú gyors B N N 1. 1,02,35 Ulrich Botond 2001 Béke u. 1. 1,19,40 Balogh Bálint 2001 Béke u. 2. 1,03,61 Paragi Leonárd 2001

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör 1 9035 FAZEKAS Attila 1970 00:37:38 00:08:50 00:09:28 00:09:36 00:09:42 3:45 min/km +00:00:00 2 9150 THURAUER Roman 1977 00:37:54 00:08:51 00:09:28 00:09:41 00:09:53 3:47 min/km +00:00:15 3 9051 HAJTMAN

Részletesebben

F21. Nógrád Nagydíj 2011 Korcsoportonkénti eredmények. Hely Rajtsz Váltó

F21. Nógrád Nagydíj 2011 Korcsoportonkénti eredmények. Hely Rajtsz Váltó Nógrád Nagydíj 2011 Korcsoportonkénti eredmények Hely Rajtsz Váltó Név Idő Idő F21 1 40 F21 SPA-8 SPA-6 82:56 Bakó Áron 8:31 Gyalog Zoltán 8:57 Zai Bálint 10:14 Bakó Áron 9:01 Gyalog Zoltán 8:56 Zai Bálint

Részletesebben

MOL Flagship Cup 2013

MOL Flagship Cup 2013 Csapat neve Pontszám Küklopsz 1351,25 Reményfutam 1249 Petroszolg 1200,6 TVKillers 1102,85 Nekünk 8 1070,3 FORCE-LUB 1034 TMM 982 Petroleum Gladiátors 977,5 Dinamic-LUB 926,2 FER Tűzoltóság 857,9 Perla

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D Iskola Göd Márkus Dávid Deák Gyöngyi Göd 46 D Eötvös József Általános Iskola Zalaegerszeg Bakó Zsombor Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D Általános Iskola Szentes Takács Aletta Vass Renáta Szentes 46

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2012/2013 tanév Kecskemét, Lánchíd Utcai Sportcsarnok I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2012/2013 tanév Kecskemét, Lánchíd Utcai Sportcsarnok I-II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 45,650 1 46,150 1 46,750 1 138,550 2 Szeged Arany János Ált. Isk. 45,550 2 45,650 2 45,800 2 137,000 3 Nagykőrös Kossuth Lajos Ált. Isk.

Részletesebben

Diákszínjátszás a Vargában

Diákszínjátszás a Vargában Diákszínjátszás a Vargában 2006-2015 2006/2007 Mrozek: Özvegyek Gábor, Benke Ádám, Deme Dávid szereplők: Fekete Réka, Varga Kata, Bartha Ágnes, Sinkó Solymár angol nyelvű színjátszó fesztivál: Erik a viking

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny ZÁRÓ JEGYZŐKÖNYV 2005.11.26 2.oldal 1.Jurandori versenyszám (61 nevezés) Jurandori Mini Fiú (6 nevezés) I. Mintál Erik Halasi Harcművész Egyesület II. Náder Ákos Hetényegyházi Ju-Jitsu Klub III. Buda Szabolcs

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30

Részletesebben