- 1 - Római jog. Bevezetés, a római jog külső története (28)

Átírás

1 - 1 - Római jog Bevezetés, a római jog külső története (28) 101. Miért tanulunk ma is római jogot? 1. A római jog fogalma - A rómaik a maguk jogát ius civile (ünnepélyesebb formában: ius Quiritium) kifejezéssel illeték = államot alkotó polgárok (cives, Quirites). Később a középkorban a ius Romanum megjelölés váltotta fel a korábbi ünnepélyes formát. (ius civile - polgári jog, ius Romanum - római jog) - Történeti értelemben: az ókori Rómában hatályban volt jogszabályok összessége. (A római jog legrégebbi összefoglalása: Kr. e. V. sz. XII. táblás törvény, továbbá Kr. u. VI. sz. iustinianusi törvénykönyvek.) A római jog nemcsak az ókori jogrendszer egyike, hanem a legfejlettebb és legismertebb ókori jog. - Tágabb értelemben: a római jognak részét képezi az a joganyag is, amely a római jogra annak középkori és újkori továbbélése, oktatása és tud. művelése során olyan szorosan ráépült, a római jog eredeti, antik anyagától nem elválasztható. (E jogtud-i és jogszabályi anyag kidolgozását a bolognai glosszátorok kezdték meg a XI. sz. végén, legmagasabb fokon pedig a XIX. sz-i német pandektisták dolgozták ki. A középkor és koraújkor évszázadaiban Európa legtöbb országában hatályos volt. Ott pedig, ahol nem került sor az átvételére (Mo, Anglia), ratio scripta=jogtud-t jelentette.) - Szűkebb értelemben: a római magánjogot jelentette (ius privatum romanum), amely az ókorban a legnagyobb jelentőséggel bírt. Az a joganyag, amely alapvetően a magánszemélyek egymás közötti személyi és vagyoni viszonyait szabályozza. (A közjog (ius publicum) áll szemben vele, amely az államra vonatkozó, az állammal kapcsolatos szabályokat jelenti.) 2. A római jog oktatása Kr. u. II. sz-ban Gaius (jogtudós és jogtanár) Institutiones c. tankönyvének átdolgozásaiból tanulták a jogtud. alapelemeit a későcsászárkori jogiskolákban. I. Iustinianus császár utasítása alapján készült a hivatalos alaptankönyv, Institutiones seu Elementa, mely Gaius művére épült. Iustinianusi törvénykönyv még: Digesta (v. Pandectae). (A középkori európai egyetemeken az institúció- és a pandekta-tanfolyamokat alkalmazták. A XX. sz. elejétől már csak az előbbi él tovább.) 3. A római jog tulajdonságai - Szilárd, dogmatikai alapokat ad, bevezetésül szolgál a mai modern jognak, főképpen a polgári jognak, mely viszonylag egyszerű, világos rendszerű, nincs kitéve változásoknak, így a modern jogrendszer jelentős részének tekinthető. - Fejleszti a jogászi gondolkodás kialakulását. - Szemléletes, tömör reguláival segíti a modern jogban bonyolultan megfogalmazott szabályok megértését. - Arra nevel, hogy a jog nem társd-i értékek és célok nélküli -halmaz. Legfőbb célja: igazságosság és méltányosság érvényre juttatása (jogbiztonság). - Segít az európai típusú jogrendszerek megismerésében. Nemzetközi jogászi szaknyelvként lehet felfogni. (Európa jelentős részén a római birodalom korában, a középkoron át a XVIII. sz-ig - ius commune Europaeum-ként - hatályban volt. 200 évvel ezelőtt indult meg a nemzetközi jogrendszerek tömeges kialakulása, így a felépítendő új ius c. E. alapját a római jogban találjuk meg.)

2 Az institúció- és pandekta- rendszer (min. tétel) 1. A rendszerek jellemzői: a.) Gaius tankönyve: a római jog institúcióit 3 fő részre osztotta: - személyek (personae) - személy- és családjog; - dolgok (res) - vagyonjog, mai értelmében: dologi jog, öröklési jog és kötelmi jog; - keresetek (actiones) - polgári eljárásjog. b.) Iustinianusi tankönyv: az előbbi rendszer további rendezésére törekedett, pl.: a kötelmek négy csoportba sorolása: contractus, quasi contractus, delictum, quasi delictum. c.) Mai institúció-rendszer: a korábbi kettő rendszerező munkájának továbbfejlesztése. A római jog tananyagának Gaius által megalkotott és az Intitutiones révén áthagyományozott rendszere. Tagolása: eljárásjog - személyi jog (elkülönítve benne a családjog), dologi jog, kötelmi jog, öröklési jog. (Vigyázat!, nem azonos: institutum - institutio, jogintézmény - institúciók) d.) Pandekta-rendszer (az institúció-rendszer sokáig ezt, a XIX. sz-ban önállóvá vált jogrendszert követte). Részei: - magánjog ált. része (a személyi joggal együtt), dologi jog, kötelmi jog, családjog, öröklési jog. E rendszernek köszönhető, hogy a polgári eljárásjog az anyagi magánjogtól elválva önálló jogág lett (amely már a közjogba tartozik). 2. Hatásuk a polgári törvénykönyvekre Az eredetileg csak didaktikai célú institúció rendszer a mai modern polgári tvkönyvek alapját képezi. Pl: Code civil (1804), osztrák polgári tvkönyv (1811), svájci (1907), új olasz (1942), Mo-i Magánjogi tvjavaslat (1928), Ptk. (1959). A német BGB (1900) ezzel szemben a pandekta-rendszerre épült, szerkezete hasonló a többi korabeli kódexhez, ám különlegessége az ált. rész A római jogtörténet korszakai, ált. jellemzőik Mindenek előtt: nehéz helyesen felismerni a nagy tört-i korszakok határait. Figyelemmel kell lenni az államformák, az uralkodó dinasztiák változásaira, egyéb (gazd-történeti, szellemtörténeti, stb.) aspektusokra. Az alapvető tört-i filozófiai kérdés: miként kell vélekedni a tört-ről? Hegel szerint a tört. dialektikus, tézis-antitézis- szintézis hármassága, tehát racionális folyamat, amelynek mozgatórugója a világszellem. Ezzel ellentétben Friedrich Carl von Savigny szerint a tört. fejlődését a népszellem határozza meg, itt inkább organikus fejlődési folyamatról van szó. A kettő szembeállítása: a tört. vagy rendszeres módon leírható folyamatnak, vagy véletlenszerű események sorozatának tekinthető. A római jog történetének korszakolása több szempont alapján: a) Gazdasági fejlődés szempontjából 2 nagy korszak: - kisparaszti, patriarchális (házközösségi) korszak Kr. e. III. sz-ig, melynek jellemzője a latifundiumokkal rendelkező római arisztokrácia vezető szerepe volt. - kereskedelmi korszak, melynek fellendülő, virágzó és hanyatló szakaszait különböztetjük meg. b) Az állam és a jog változása szerinti periodizációról van szó. - Az államformák tekintetében: 1. királyság (regnum), 2. köztársaság (libera res publica), 3. császárság (imperium). - A római jog belső fejlődése szerint 4 nagy időszak: 1. civiljog (Kr. e. IV. sz-ig), 2. civiljog és praetori jog (Kr. e. III-I. sz.), 3. kétféle jog összeolvadása (Kr. u. I-II. sz.), 4. császári jog (Kr. u. III-VI. sz.). - A jogtud. fejlődés szerint: Mint önálló diszciplína (iurispudentia) az ókori Rómában jelent meg, Később fokozatosan kibontakozott, a principátus idején aprólékos kidolgozást nyert. - Archaikus jog: Róma alapításától Kr. e. III. sz-ig, kezdetleges, jórészt paraszti életviszonyoknak megfelelő jogrendszer. - Preklasszikus jog: Kr. e. III. sz-tól az I. sz. végéig, magán- és közjog alapjainak lerakása. - Klasszikus jog: Kr. e. I. sz. végétől a III. sz. közepéig, tökéletesítik és részletekre kidolgozzák a magánjog intézményét.

3 Későcsászárkor joga: Kr. u. III. sz. közepétől VI. sz-ig, válságok, a római jog egyszerűsödése a dominátusi államformában. Két szakasza: - Posztklasszikus kor: Kr. u. VI. sz. első feléig tart, valamint - Iustinianusi jog: I, Iustinianus uralkodásának idejére esik ( ). - Egyéb megkülönböztetés (Bonfante, De Francisci, Volterra szerint) 3 nagy korszak: 1. a városállam régi civiljoga (Kr. e ) a Karthágó fölötti döntő győzelemig tart; 2. a Róma központú birodalom kora (Kr. e Kr. u. 235) Alexander Severus császár haláláig; 3. Jogegyesítés kora Iustinianus császár haláláig (565). 1. Az archaikus Róma 1. Nemzetségi szervezet Róma alapítása: Kr. e A királyság ideje két korszakra oszlik: - patriarchális nemzetségi forma = latin és szabin etnikumú pásztorkodó és földművelő közösség összeolvadása; - etruszk uralom ideje = ipar és kereskedelem gyors fellendülése, a hagyományos társd-i rend felbomlása. - A társd. alapegysége: nemzetség (gens). Ennek tagjait (gentiles) vérségi kapcsolat fűzte össze, eredetüket egy közös ősre vezették vissza. A nemzetség közös földdel (pagus), meghat. családi és öröklési renddel bírt, egyben kultikus és névbeli közösséget (nomen gentilicium) is jelentett, amely maga törvénykezett tagjai felett. - A római család (familia) kezdetben házközösségben élő parasztcsalád volt. Ebbe mindenki beletartozott, aki a házban (domus) lakott: családfő (pater familias), feleség (uxor), gyermekek (liberi), rabszolgák (famuli). 2. A társd. tagozódása Quirites: szabad állapotú, római polgárjoggal rendelkező lakosság patríciusokra (ősi nemzetségfők - patres), plebeiusokra (alacsony sorú köznép - plebs), cleinsekre (egyes patrícius nemzetségek alávetett helyzetű elemei) oszlott. A patriciusok és plebeiusok eredete: patr.=latinok, pleb.=szabinok leszármazottai; másik felfogás szerint patr.= etruszkoktól és latinktól származnak, a pleb-ok eredete a környező szabad városok lakosságának bevándorlására vezethető vissza. Ellentéteik a köztársaság idejére élesedtek ki: a - nagyobb állatállománnyal és földdel, rabszolgákkal rendelkező - patr-ok könnyebben viselték el a hódításokkal járó terheket, mint a pleb-ok, akik sorra elszegényedtek. (Kr. e. V. sz.) Egy rétegük a kézműiparból és kereskedelemből szerzett vagyona segítségével több pol-i eredményt is elért. A belső ellentétek a Kr. e. III. sz-ra elsimultak. A kliensek lényeges szerepet játszottak a gens gazd-i tevékenységében és katonai feladatokat is elláttak. Kizárólag a gens fejének tartoztak engedelmességgel (obsequium=kíséret), így védelmét érezték (patronatus), viselték továbbá a nomen gentilicium-ot és részt vettek a gens kultikus cselekményeiben. 3. Rabszolgaság Veii etruszk város meghódításával (396) nagyszámú hadifogoly került be a római gazdaságba; elsősorban a családokhoz kerültek, helyzetük nemigen különbözött a pater familias hatalma alatt álló egyéb személyekétől. 2. Királykor, korai köztársaság (104.) 1. A római állam Megnevezései: civitas (városállam), res publica (köztársaság), res populi (Cicero: a nép dolga ), hivatalosan: senatus populusque Romanus (SPQR). A polgárok közössége több, egymással összefüggő szervezeti formába tömörült, pl.: gens=1 curia [ férfiak egyesülése, a római állam szerveződésének legősibb egysége, melynek alapját a katonai beosztás képezte, de jogi és kultikus közösséget is jelentett. Saját vezetője( curio) és papja (flamen curialis) is volt. Harcmodorukat az V. sz. elején a századok (centuriák) rendje váltotta fel.]. Továbbá 10 curia=1 tribus (törzs, 3 volt: Ramnes, Tities, Luceres).

4 A királyság államszervezete Az ősi római államot (populus Romanus) 3 szerv alkotta: rex, senatus, comitia. a.) Rex: az állam legfőbb bírája, hadvezére és papja, a végrehajtó hatalom teljességének (imperium) birtokosa. Az etruszkok idején a curiak választották (lex curiata de imperio), korábban pedig az istenek jelölték ki. Ideiglenes távolléte esetén jogkörét a praefectus urbi látta el, halála után a következő király megválasztásáig a senatus tagjai vezették az államot, 5 naponként váltva egymást, mint interrexek. A király mellett lévő polgári tisztségviselők és főtisztek (pl.: lovassági parancsnokok - tribuni celerum) hivatalaik nem élték túl hosszú ideig a királyság bukását. b.) Senatus: a patr. nemzetségfők eredetileg 100 (a tribusok létrejötte után 300) fős gyülekezete = öregek tanácsa, a király tanácsadó szerve és az állami felségjog állandó hordozója, tagjait a király jelölte ki. c.) Comitia curiata: ősi népgyűlés, amely 30 curiaból állott és a Forum Romanum területén, a comitiumon gyűlt össze. Eredetileg csak patr-ok vehettek rajta részt, utóbb a pleb-ok is megjelenhettek rajta. Szakrális feladatokat látott el, de közjogi funkciója pontosan nem ismert. 3. A korai köztársaság államszervezete (104.) Az utolsó etruszk király elűzése (regifigium - Kr. e. 510) után egy új államforma a közt. jött létre, melynek szervei: magistratusok, senatus, comitia. a) Magistratusok: az állami főhatalmat gyakorló tisztségviselők (a közt. korának főhivatalnokai). Munkájukért nem kaptak díjazást, jogukban állt lemondani (abdicare) tisztségükről, amelytől egyébként nem voltak megfoszthatók. Sajátossága: egy hivatali évre való választás, a kollegialitás= e tisztséget rendszerint egyszerre több, egyenlő jogkörű főhivatalnok töltötte be. Csoportosításuk: - hatalmuk jellege szerint: impériummal és imperium nélküli, - feladatkörük szerint: rendes (állandó) és rendkívüli (magistratus ordinarii és extraordinarii), - hatáskörük szerint: nagyobb és kisebb főhiv-ok. Magitratus maior: consul, praetor, censor; Magistratus minores: aedilis, questor, tribunus plebis. Maiores: kiváltságuk volt a bíborszegélyű toga (toga praetexta) viselése és a díszes szék ( sella curulis) használata. (Ez utóbbi a Minores közül az aedilis curulist is megillette, így a főhiv-ok között a 4. felosztás: magistratus curules és non curules) A vesszőnyalábot (fasces) hordozó állami testőrség (lictorok) csak az imperiummal rendelkező főhivatalnokokat kísérte. Valamennyi magistr-nak lictorokból, írnokokból, hivatalszolgákból álló segédszemélyzet (apparitores) állt a rendelkezésére, amely fizetésért (merces) dolgozott. Emellett a főhiv-nak informális tanácsa (consilium) is volt. A magistr. minores mellett Rómában további kisebb (katonai és polgári) hivatalnokok is tevékenykedtek, így pl.: a nép által választott 24 tribunis militum (katonai magistr.), akik - légiónként a hadsereg főtiszti karát alkották; a 26 vigintisexviri (kisebb polgári hivatalok). Tisztségviselőik: - a 4 praefectus Capuam Cumas, akik 338-tól a praetor helyettesei, később 10 campaniai városban végezték jogszolg-t; - a tresviri capitales (v. nocturni), akik Róma 3 börtön- és éjjeliőre; - decemviri (st)litibus iudicandis, a szabadságperelben ítélkező 10 fős testület, - a tresviri monetalis, a pénzverők; - 4 fős quattorviri viis in Urbe purgandis és 2 fős bizottság (duoviri viis extra Urbem purgandis), akik a Városon belüli és kívüli közutak tisztaságáért voltak felelősek. - Az állami főhatalmat (imperium) a királyon kívül több kül. magist. gyakorolta. Az imperium elemekre bontása: 1/ legfőbb polgári hatalom (imperium domi), amely csak a Város határán (pomerium) belüli területekre korlátozódott; 2/ falakon kívül a hadsereg főparancsnoka (imperium militiae); 3/ a jogszolgáltatás hatalma (iuristidictio); 4/ jog a népgyűlés összehívására és a tvjavaslatok előterjesztésére (ius agendi cum populo); 5/ jog a senatus egybehívására és tanácsának kikérésére (ius agendi cum patribus); 6/ büntetések és kényszerítő intézkedések kiszabásának joga (ius coercitionis). A főhat. átruházásáról szóló határozatot a populus Romanus a közt,korban is a comitia curiata keretében hozta meg (lex curiata de impero). - Hivatalnoki hatalom = potestas, melynek terjedelme kisebb-nagyobb is lehetett. A collegak azonos terjedelmű hat-mal (par potestas) bírtak és bármilyen ügyben önállóan, teljes jogkörrel járhattak el, sőt collegajuk bármely intézkedésének végrehajtását intercessioval megakadályozhatták.

5 - 5 - Potestas jelentése: 1) auspiciumokat végezni (ius auspiciorum); 2) összehívni a népet vmilyen közérdekű ügy megvitatása céljából (ius contionem habendi); 3) tiltakozni collegaja döntése ellen (ius intercetendi); 4) hirdetmények kibocsátása (ius edicendi) csak a magistr. curulest illette meg. A) A rendes magistr-okat a kül. népgyűlések választották. A tisztségre pályázók (candidati) megválasztásuk esetén kijelölt főhiv-ok (magistratus designati) lettek, esküt kellett tenniük és a hivatali idő lejártával ismét meg kellet esküdniük. Lehetnek: 1. Consul: a közt. létrejöttével az állam élére 2 főhiv-ok került, akik kezdetben a hadvezér (praetor maximus), illetve a bíró (iudex), később pedig a consul nevet viselték. Imperiummal voltak felruházva, melynek alapján a rex végrehajtó hatalmát, valamint a hadvezéri, bírói jogkörét gyakorolták. A rex szakrális feladatit a rex sacrorum (Ianus isten papja) látta el, a valóságos papipol-i hat-t idővel a 3 tagú főpapi testület (collegium potificium) feje, a pontifex maximus szerezte meg. 2. Praetor: a peres jogszolgáltatást végezte consulok helyett 367-től. Imperummal rendelkezett, helyettesként gyakorolhatta a consulok többi jogosítványait. Eredetileg csak egy praetor működött, Kr. e. 242-től azonban a praetor peregrinus tisztségének felállításával számuk 2-re, majd a közt. végéig 16-ra emelkedett. Eleinte a 2 praetor mellé újabb collegakat is választottak. 3. Censor: Kr. e. 443-tól kezdve 5 évente 18 hónapra két censort választottak, akik ugyan magistr. maioresek voltak. de mégsem rendelkeztek imperiummal. Feladata volt: 1/ lefolytatni a lustrum (5 éves időszak) ideje alatt tartott választási, katonai és adózási célokat szolgáló összeírást (census), melynek során a polgárokat centuriakba és tribusokba osztotta be; 2/ összeállítani a senatorok névjegyzékét (lectio senatus); 3/ biz. erkölcsrendészeti szankciókat alkalmazni (regimen v. cura morum); 4/ felügyelni az állami javakat (földek, középületek, közutak, közművek) és az állam nevében szerződéseket kötni az egyes vállalkozókkal. 4. Aedilis curulis: 367-ben létesítették e tisztséget (2, kisebb magistr). 1) Felügyeltek a középületekre és középítkezésekre (cura aedium); 2) rendészeti jogkört gyakoroltak (cura Urbis); 3) ellenőrizték a piaci árakat és biztosították a gabonaellátást (cura annonae); 4) gondoskodtak a nyilvános játékok megrendezéséről (cura ludorum). Csak potestassal rendelkeztek - volt ius edicendije és iurisdictioja, bírságolási, zálogolási és lefoglalási joga. 5. Quaestor: 447-ben létesítették. 2 feladata volt: a consulok pü-i beosztottjaként a Saturnustemplomban elhelyezett államkincstár (aerarium Saturni v. populi Romani) és levéltár (tabularium) felügyelete. 6. Néptribunus: Kr. e Viselőinek (tribuni plebis) személye a Városon belül szent és sérthetetlen (sacrosanctus) volt. [Ellentétben: akire a néptribunus kezet emelt, azt sacernek (közösségtől elkülönítettnek) tekintettek, akit bárki szabadon megölhetett.] 1/ Jogukban állt összehívni a plebs üléseit, később a senatusét is; 2/ a magistr-ok intézkedéseit vétójoggal megakadályozni; 3/ támogatást ill. menedéket nyújtani a plebs patr-ok által üldözött tagjainak (ius auxilii, refigium). Számuk előbb 2, majd 10-re emelkedett (449). 7. Aedilis: a pleb. templomok őrei voltak, 367 után pedig a tribuni plebis segítőtársaiként a plebs levéltárát és pénztárát kezelték. A 2 aedilis plebis - a bíráskodástól eltekintve - ugyanazokat a jogokat gyakorolta, mint a aedilis curules. B) Rendkívüli magistr-ok Csak különleges esetben, kinevezés (és nem választás) alapján működtek., csak megszabott időtartamra és meghat. feladat elvégzése céljából. Kik lehettek?: interrex, praefectus urbi, decemviri legibus scribundis, tribuni militum consulari potestate) Legjelentősebb közülük az imperiummal rendelkező bíró volt: Dictator: akit az egyik consul jelölt ki a senatus egyetértésével, de a Ngy véleményének kikérése nélkül, s ez ellen consultársa nem élhetett intercessioval. Legfeljebb 6 hónapra a főhat. teljessége (summum imperium) illette meg. Maga nevezte ki helyettesét, a lovasság parancsnokát (magister equitum).

6 - 6 - b) Senatus: biztosította a római állam folyamatos működését. Idővel a hivatalviselt magistr-ok tanácsává lett, melynek névsorát kezdetben a consulok, majd a lex Ovinia után a censorok állapították meg. A senatus tagjai (senatores) közé később gazdagabb pleb-ok is bekerülhettek, de valószínűleg csak a patr-okat illete meg a patres megszólítás, míg a pleb-okat conscriptinek (összeírtak) címezték. Feladatai: 1. meghatározta a külpol-t és a hadügyeket, 2. ellenőrizte az államháztartást, 3. felügyelte a szakrális szférát, 4. irányította a közig-t és az igazságszolg-t, 5. a magistr-okok keresztül befolyással volt a belpol-ra. A Ngy-en elfogadott tv-ek eleinte csak akkor léptek hatályba, ha az atyák tekintélye (auctoritas patrum) szentesített őket, ez jóváhagyás után a lex Publilia Philonis (339) óta előre kikérhetővé, majd csak formalitássá vált, a senatusnak továbbra is megvolt a joga, hogy alkotmányosság szempontjából felülbírálja a tv-eket. A senatus határozatai (senatus consulta), amelyek csak tanácsok voltak a magistr-oknak (végrehajtóknak), mégis tverővel rendelkeztek. c) Népgyűlés (Ngy): a populus Romanus szervezeti egységeinek megfelelően a comitia curiata, centuriata v. tributa formájában hívtak össze. A comitiak sajátossága volt, hogy rajtuk vitának nem volt helye. A Ngy. a magistr. kérdésével (rogatio) feltett tvjavaslatról igennel v. nemmel szavazott, eleinte nyilvános, majd 139-től titkos formában. Utóbbihoz a cseréptáblákat (labellae) használtak, amelyekre a VR (uti rogas=ahogy kérdezed, igen) ill. az A (antiquo=ragaszkodom a régihez, nem) jeleket írták rá. Büntetőügyben a polgárok 3féleképpen szavazhattak: C (condemmo=elítélem), A (absolvo=felmenten) és NL (non liquet=nem világos). - Comitia curiata: adta meg a felhatalmazást a főhat. gyakorlására, később pedig a censori hivatal viselésére is (lex curaiata de potestate censoria). Egyre inkább csak szakrális feladatokat látott el. Rendszerint a pontifex maximus elnökölt rajta (elnevezése: comitia calata), a consul v. a praetor pedig csak akkor,ha hat-mal való ünnepélyes felruházás céljából gyűlt össze. - Comitia centuriata: - ugyan eredete a Servius Tullius-féle reformhoz kapcsolódik - bizonyíthatóan csak a Kr. e. V. sz. közepétől működött. A comitia centuriakra (katonai századokra) osztott, év közötti férfi lakosság (patr., pleb.) gyűlése volt, amelyet a Város falain kívül, a campus Martiuson tartottak Funkciói: 1/ a magistr. maiores megválasztása, 2/ tvhozás, 3/ hadüzenet és békekötés jóváhagyása, 4/ büntetőbíráskodás államellenes bcs-ek, ill. a polgárok főbenjáró bűnügyei tárgyában. - Comitia tributa: területi egységek szerint összehívott Ngy. eretede úgyszintén a S. T. nevéhez fűződik, aki - a hagyomány szerint - először osztotta fel Róma területét tribusokra. [Eredetileg 4 városi (t. urbane: Suburana, Palatina, Esquilina, Collina) és 16 vidéki (t. rusticae) tribus létezett; előbbiekben az alacsonyabb néprétegek (vagyontalanok, felszabadítottak) foglaltak helyet, utóbbiakban a birtokos patr-ok. A vidéki t. száma 31-re emelkedett. (Ám a császárkorban vmennyi t. átadta helyét a regióknak.) A választásokon minden t-nak 1 szavazat volt.] Ettől kezdve polgári jellegű Ngy-nek tekintették, amelyet a falakon belül a forumon tartottak. Feladatai: 1) a magistr. minores megválasztás, 2) tvhozás, 3) szövetség kötése külföldi államokkal és uralkodóikkal, 4) tvkezés nem pol-i természetű ügyekben. - Concilium plebis: ezen a Ngy-en egyedül a plebs tagjai vehettek részt. Határozatai (plebiscita) Kr. e. 287-ig csak a plebsre, később viszont a populus Romanusra is vonatkoztak. Elnöke a tribunis plebis volt, aki csak ilyen formában hívhatott össze Ngy-t. A tribusok alapján szerveződött, ezért többen feltételezik, hogy a lex Hortensiat követően ez a Ngy. összeolvadt a comitia tributaval. (4. Itália területe az archaikus korban Az itáliai városállamok (civitates, polgárjog, polgárság, város) egy közp-i településből (oppidum, vár) és a hozzá tartozó földterületekből (ager) álltak. A rómaiak ezzel szemben szakrális-államjogi alapon a földek öt fajtáját különböztették meg: 1. Ager Romanus - Róma városához (Urbs) tartozó földterület, határa a királykor óta a 6. mérföldkőnél vol, amelyen kívül a legfontosabb közjogi aktusokat (pl.: comitiak és auspiciumok tartása, dictator kinevezése) már nem lehetett lefolytatni. Tk=római fennhatóság alatt álló összes földterületek felosztása: közföldek (ager publicus) és helyi közösségek (fora, conciliabuta), ill. a hódítások során bekebelezett városok (oppida). 2. Ager Gabinus - Gabii latin város terület, ugyan nem volt római föld, mégis lehetett rajta auspiciumokat végezni. [A római földek további csoportosítása: római állam tulajdonában álló földek (ager publicus) és a magánszemélyek kezében lévő földek (ager privatus). A terület felmérése és kijelölése szerint: a magánszemélyeknek (ager divisus et adsignatus), és a közösségeknek kiosztott (ager mensura comprehensus), valamint a csak természetes határokkal övezet állami föld (ager incertus).

7 Ager peregrinus - Rómán kívüli vidékeken az idegenek, peregrinusok földje; azon államok területe, amelyek létét Róma szerződésekkel elismerte (latikon és a többi szövetséges városai). 4. Ager hosticus - Rómával szerződéses viszonyban nem álló népek, az ellenségek területe. 5. Ager incertus - ismeretlen, bizonytalan vidékek.) 5. A patr-ok és pleb-ok küzdelmei a tvhozás tükrében A két fő társd-i osztály küzdelme - kompromisszumos alkotmányjogi megoldások révén - megteremtette a plebs pol-i jogegyenlőségét. a.) a plebs tiltakozása (első kivonulás a Szent Hegyre), melynek eredménye a tribuni plebis tisztségének létrehozása, amit 449-ben, a 2. secessio után - a vitatható - leges Valeriae Horatiae erősítettek meg. b.) patr-ok és pleb-ok közötti házasodás; lex Canuleia de conubio tette lehetővé, ezt korábban a XII. táblás tv. tiltotta meg. c.) katonai parancsnok (tribunis militum) pleb. is lehetett, consuli jogkörrel (consulari potestate) ruházták fel. d.) l eges Liciniae Sextiae:: - csökkentették a pleb-ok adósságterheit, iugerumra korlátozták a közföldekből az egyes polgárok által elfoglalható területet, - előírták, hogy az egyik consult a plebsből kell választani, - az igazságszolg-i hat-ként felállították a praetori tisztséget, amelyet egy ideig csak patr-ok tölthettek be. e.) lex Poetelia Papiria de nexis: enyhítette az adósrabszolgaság szigorát (megtiltotta az adós megölését és a bilincs használatát). f.) lex Ogulnia (plebiscitum volt): lehetővé tette pleb-ok jelölését a főpapi tisztségekre, így a plebs a pontifexek testületébe is bejuthatott, de pontidex maximusszá pleb. először csak 254-ben lett Coruncanius személyében. g.) lex Valeria de provocatione: a római polgárok a magistr-ok ítéletei ellen domi (a Város határán belül) a Ngy-hez fellebbezhettek. A provocatio jogát militiae csak a leges Porciae óta lehetett gyakorolni. h.) lex Hortensia: a plebiscitumokat az egész populus Romanusra kiterjedő hatállyal ruházták fel A késői köztársaság korának államszervezete (előzmény a 103. tételben) 1. A római birodalom létrejötte A római állam szerveinek a kései közt. idején már egész Itália, sőt a gyarapodó provinciák igazgatását is el kellett látniuk. A római birod. (imperium Romanum) kialakulása évszázadokat vett igénybe. A hatalmas területeket azonban Róma még mindig a városközpontú állam modellje szerint kormányozta, így 3 főrésze: Róma városa, Itália és a provinciák. 2. Róma városállama A eddigi városállami intézmények egyre nehezebben tudták betölteni eredeti rendeltetésüket, a senatus nem volt többé képes hatalmát a régi módon érvényesíteni a főmagistr-okkal szemben. (A változtatás igénye többször megjelent, de Caesar és Augustus fellépéséig nem voltak sikeresek.) a) magistr-ok szerepe: továbbra is 2 consul vezette az államot. A praetor mellé már Kr. e. 242-ben collegat állítottak, az előbbit praetor urbanusnak, az utóbbit praetor peregrinusnak hívták, kinek meg volt a joga arra, hogy eldönthesse a ius gentium alkalmazásának címén a civiljog v. a peregrinusjog normáit kövesse. (Egyre több az idegen bevándorló, főleg kereskedők.) Továbbra is működtek az aedilis curulisek (2, rabszolga- és igasbarompiac f.), questorok, censorok és a plebeius főhiv-ok (az utóbbit patr-ok is betölthették, pl. Gracchus-fivérek). A magistr. tisztséget elsősorban a vagyonos és előkelő családok tagjai szerezhették meg, a lex Villia annalis (Kr. e. 180), majd a lex Cornelia de magistratibus (82) szerint az egyes tisztségeket meghat. sorrendben és életkorban kellett viselni (cursus honorum): 1) quaestura 30 évesen, 2) aedilitas v. tribunatus 37 évesen, 3) praetura 40 évesen, 4) consulatus 43 évesen, 5) censor és dictator kizárólag consulviselt személy lehetett. A tisztségek viselése között legalább 2 évnek kellett eltelnie. (Ezzel biztosították, hogy tapasztalatlan ne tölthesse be a tisztségeket és leszűkítették a pályázók körét.)

8 - 8 - Gyakoribbá vált a magistr-ok éves főhatalmának meghosszabbítása (prorogatio imperii), de magánembert is felruháztak ilyen tisztséggel (privatus cum imperio, pl. Pompeius Magnus). Mivel pedig fizetést nem kaptak, de a költségek elvitte vagyonuk nagy részét, szolgálatuk leteltével mint promagistratusok (proconsul, propraetor) 1-1 provincia élére kerültek helytartónak. Később ennek a Sulla-féle alkotmányreform (Kr. e. 81.) intézményes keretet biztosított. Triumviratus felállítására is sor került: 3 államférfi magánegyezségén alapult: I. Triumviratust (Kr. e. 60) (Iulius Caesar, Pompeius és Licinius Crassus) C. számolt fel egyeduralkodóként. II. Triumviratust (Kr. 43) (Aemilius Lepidus, M. Antonius és Octavianus) már jogszab. (lex Titia) hozta létre, ebből O. került ki győztesen. Tagjait a rendelkezés 5 évre ruházta fel a tresviri reipublicae constituendae hat-t eredményező jögkörével, melyet további 5 évre meghosszíbbíthattak. [Cascellius a II. T. idejét tv-en kívüli állapotként jellemezte.] b) Senatus szerepe: az egész közt. korában az államelmélet központja és annak legfőbb irányítója maradt. Tagjainak számát Sulla 600-ra, Caesar 900-ra emelte és megkezdte feltölteni módosabb itáliaiakkal. A Ngy-ek formális szerepe mellett a legfőbb államhatalmi szervvé vált. A senatorok szükségállapot esetén a senatus consultum ultimumhoz folyamodtak, amely tejhat-t adott a magistroknak a szükséges intézkedések megtételére, kizárva az intercessio és a provocatios lehetőségét. c) Ngy-ek szerepe: ténylegesen utóbb csak a comitia centuriata (tvhozás) és a tributa működött, egyre inkább háttérbe szorultak. 3. Itália jogi szervezete Kr. e. 286-ra a katonai hódítások és a szövetségi szerződések követeztében a rómaiak egész Italiát (Rubicon folyóig) uralmuk alá hajtották. 2 eltérő jogállású részre oszlott: ager Romanus és ager peregrinus alapján. Az I. sz-ban a szövetséges államok egy része fellázadt a rómaiak ellen: Marsusháború (Kr. e ) során Itália népei fokozatosan nyerték el jogaikat. [A lex Iulia de civitate Latinis et sociis danda (90) alapján először a Róma mellett kitartó szövetségesek lettek római polgárok, később a lex Plautia Papiria (89) a Pótól D-re élő népek számára, a lex Pompeia de Transpadanis (89) a Gallia Cisalpina peregrinus lakosságának, majd a lex Roscia (49) a Pótól É-ra fekvő közösségeknek biztosította ezt a jogot.] (Csoportosításuk: A./ Itáliai földek (ager Romanus): Az előbbi területen élő lakosok római polgárok voltak, ám az itáliai lakosok egy része csak korlátozott tartalmú latinjoggal bírt, többségük pedig nem rendelkezett a rómaiak részéről de iure elismert jogképességgel. Területe a pun háborúk kezdetén már magába foglalta Latium és Campania nagy részét, D-Etruriát, s ált-ban Közép-Itáliát. (- Rómával szövetséges latin városok (pl. Nomendum, Pedum) lakosságát Kr. e. IV. sz-ban már felruházták a teljes polgárjoggal: római polgárok vagyonjogi (commercium), házassági (conubium) és szavazati képessége (suffragium), területükön pedig vidéki tribunosokat alakítottak ki. Oppida civium Romanorumnak, majd - a II. sz-tól - municipia civium Romanorumnak neveztek, számuk folyamatosan növekedett. - Egyes közép-itáliai városállamok lakói félpolgárjogot nyertek, amelyből csak a vagyonjogi képesség volt meg. E városok önállóak maradtak, de külpol-jukat alá kellett rendelniük Rómának. Ennek a közösségnek 2 fajtája volt: a.) municipia civium Romanorum (pl. Terracina, Fondi) lakói eredetileg nem voltak rómaiak, de megtarthatták a területük feletti önk. jogát. Saját magistr-uk (duoviri, aedilas) és tanácsuk (ordo decurionum) volt és saját comitiajukon önálló tv-eket hoztak. Később megszerezték a teljes polgárjogot. b.) praefecturae (pl. Antium, Privernum) élére a praetor urnabis helyetteseket delegált az igazságszolg. elvégzés céljából. A III. sz. végétől Rómából évente választott perfectusokat küldtek, akik tejhat-ú helytartóként kormányozták a városokat. 89 után a praefecturák Itália-szerte municupiumokká váltak. - A szövetséges területek határvidékein kisebb római települések (pl. Ostia, Tarracina) jöttek létre (colonaie civium Romanorum), melyeknek lakosai teljes jogú római polgárok voltak. 300 családból, azaz 30 curiaból állta; a római coloniák kezdetben nem voltak elég nagyok ahhoz, hogy önálló helyi igazgatásuk legyen, ezért Róma részét képezték. A II. sz.-tól az újabb telepeiket már fős lakosságszámmal telepítették (pl. Parma, Luca) - később a provinciákon is megjelentek -, a római coloniák ekkor kezdték átvenni a latin coloniák szervezetét: magistr-ok (praetores, praefecti, duoviri) és tanácsok (ordo decuronium) vezetése alatt működtek, önálló comitia tributával. B/ Idegen földek (ager peregrinus): nem képezték a római állam tulajdonát, így római magántulajdon sem állhatott fenn rajtuk. Lakosai nem voltak római polgárok, kivéve az itt létesített coloniae Romanae lakosait. A Rómával szövetséges idegen népek (socii) közül kiemelkednek a latinok, akik civiljogi szempontból jogokkal rendelkeztek. A latin városállamok (nomen Latinum) egymással és Rómával nyelvi, szokásbeli és szakrális közösségben éltek, (Kr. e. 493 szövetségük). A latin szövetségek (socii Latini) saját jogát Róma eleinte egyenrangúnak ismerte el a magáéval, de a latin háború ( ) arra késztette Rómát, hogy a latinjogot másodfokú állampolgársággá fokozza le. [Csoportosításuk: a/ A 338 után is önálló latin városok (pl. Tibur) elnevezése: municipia (Latina); önálló tisztségviselőkkel, tanáccsal, vagyonjogi és házassági, valamint

9 - 9 - elvándorlási joggal (ius migrandi). b/ Latin szövetség, latin városállamok által alapított coloniák (pl. Cora, Norba) elnevezése: coloniae Latinae. Rómához való viszonyát nem szerződéses, hanem formula coloniae szabályzta, melynek értelmében a külügyeket leszámítva teljes önk-tal rendelkeztek. c/ Róma által alapított coloniák (pl. Beneventum),melyeknek lakosai nem rendelkeztek teljes polgárjoggal, bár ezeket is coloniae Latinae-nak hívták, jóllehet nem tartoztak a nomen Latinumhoz. C/ Itáliai szövetségesek (socii Italici): A szövetséges nem latin törzsek területein lakók nem rendelkeztek római polgárjoggal, de később némelyikük municipiummá v, praefecturava vált, többségük azonban megmaradtak peregrinus közösségnek, de később 89 után felemelkedtek a municipia civium Romanorum sorába.) 4. A provinciák jogi szervezete A provincia eredetileg egy imperiummal rendelkező magistr. (későb questor ill, promagistratus) működési területét jelentette, melyet a senatus jelölt ki a számára. (Később ezt az elnevezést az Itálián kívüli meghódított területekre alkalmazták.) Lakói részben Róma szövetségesei (peregrini foederati, pl Karthágó), részben szabadságukban meghagyott városok (civites liberae pl. görög poliszok), részben legyőzött idegen népek (peregrini dediticii, pl. gallok) voltak. A helyi igazgatást a provinciai rendtartás (lex provinciae) szabályozta, melyet a hódító hadvezér és a senatusi bizottság állított össze. A tartományi földek megmaradtak idegen földeknek, mégis római területeknek számítottak. a) A római kormányzat feladatait az első tartományok (pl. Sicilia, Sardinia, Corsica, Hispania) élén még rendes főhiv-ok látták el, akiket Kr. e. 81-ben véglegesen felváltottak a hivatalviselt magistr-ok (proconsul, propraetor). A helytartókat, - akik imperiumuk alapján provinciai edictumokat is kibocsátottak - általuk nevezett helyetteseik (legati) ill. a melléjük beosztott questorok segítették a tvkezési kerületekre (conventus) osztott provinciai polgári, katonai, pü-i igazgatásban. b) a helyi igazgatás többnyire megmaradt az egyes közösségek hatáskörében, melyeknek 3 fő csoportja létezett: a) civitates 1. szövetséges peregrinus városok (foederatae), 2. önk-tal és adómentességgel bíró p. városok (liberae), 3. adófizető p. városok (stipendiariae v, tributariae); b) municipia 1. római polgárjogot nyert p. városok (civium Romanorum) 2. latinjogot nyert p. városok (Latinorum), c) - betelepült római polgárok coloniai (Civium Romanorum pl. 122-ből Iunonia, Karthágó mellett), - latinjogű coloniak (Latinorium pl. 177-ből Carteia) Ius, fas, mos 1. Társd.-i normák az archaikus kor elején A mai értelemben vett jogi normák (parancsok) még nem határolódtak el élesen a vallási és erkölcsi normáktól. [Ugyanez megvolt a görög (inkább erkölcs) és a zsidó (vallás) világban is Mos (mores maiorum,): az ősök szokásai olyan komplex normarendszer, amely ált., differenciálatlan, vallási-erkölcsi-jogi normák rendszere volt. (1) 2. A jog önálló normarendszerré válása A komplex, ősi normarendszerből fokozatosan önállóvá váltak a jogi normák, így kialakult - a vallási és erkölcsi normáktól egyre inkább önállóvá vált - szokásjog (consuetudo). A normák betartása nemcsak elvárható, de megszegésük büntethető is volt: a szabályok kötelező erejűekké váltak. XII. törvény (Kr ): néhány szabálya még rendelkezik szakrális jelleggel, de rendelkezéseinek többsége olyan tiszta formában mutatja meg az ókori jogrendszer sajátosságait, amilyenre nem találunk más írásos példát e korból. (A jogot abban a formájában, ahogyan azt a mai napig ismerjük, a rómaiak találták ki.) 3. A jog fogalmának differenciálódása a) A ius szó jelentésének fejlődése A ius szó alatt eredetileg a forum Romanum egy konkrét helyét értették, ahol a praetor tvkezett. (in ius vocatio= a praetor színe elé hívják az alperest). Itt zajlott a per első szakasza: in iure eljárás. Egy másik elvontabb jelentése: vmely magatartás jogszerűségére vonatkozik (szembeállítva az iniuriaval, jogsérelemmel). Pl. aki az éjszakai tolvajt megölte, az iure (jogszerűen) cselekedett, az alaptalanul perlekedő személy, pedig iniuriat (jogsérelmet) követ el. Miután a ius fogalmát el tudták vonatkoztatni a magatartás ténylegességétől, kialakult a ius elvont, alanyi jogi és tárgyi jogi fogalma is.

10 b) A ius civile (ius Quiritium) A ius tárgyi jog fogalma már a közt. idején differenciálódásnak indult. Civiljog alatt kezdetben a polgárok (cives) közösségeként felfogott római városállam sajátos jogrendszerét értették, amelynek írott formája a XII. táblás tv. (E jogrendszer ellentéte a ius peregrinorium, pl. athéni jog.) Továbbélését megtaláljuk a polgári jog kifejezésben. 4. A vallási normarendszer fejlődése Az istenek jogainak tiszteletben tartását (jogok megsértése=nefas) egyre élesebben elhatárolták a jogszab-ok betartásától. Fas: minden olyan magatartás, amely az isteneket nem sérti; mindaz, ami istenséget és a neki szentelt dolgot megillette. Később csak a vallási normák összességét értették rajta, szembeállítva a jogi normákkal. 5. Az erkölcs mint önálló normarendszer Mos: az erkölcsi normák önálló rendszere. E szó alatt gyakran a szokást, szokásjogot is értették. A censori jogalkalmazás alakította ki a mos sajátságos, sui generis fogalmát, ami nem volt azonos a szokásjoggal: biz. olyan társd-i normákat tartalmazott, amelyek sem a ius, sem a fas körébe nem tartoztak. Normáinak megtartására a censor felügyelt, s azok megsértését büntető intézkedés (nota censoria) kiszabásával torolta meg. 6. A jog erkölcsi megalapozottsága A római jogtudósok a jogról úgy vélekedtek, mint amelynek saját keretei és határai között az igazságosságot (iustitia) kell megvalósítani. Nemcsak erkölcsi, hanem jogi parancs (praescriptum iurus) is előírja az emberi élet 3 alapszabályát: honeste vivere, alterum non laedere, suum cuique tribuere = tisztességesen élni, mást meg nem sérteni, mindenkinek megadni azt, ami őt megilleti A praetor tevékenysége; ius praetorium, ius honorarium (min. tétel) Ius praetorium: Kialakításában döntő szerepet játszottak a praetorok. A legfőbb állami tisztségviselőket - így a praetorokat - sem illete meg a tvhozás (legislatio) joga: praetor ius dicere potest, facere non potest = a praetor csak szolgálhatja, de nem alkothatja a jogot. (A főmagistr-ok azonban az imperiumuk alapján végzett tvkezés (iurisdictio) keretében új joganyagot alakítottak ki, a ius honorarium elnevezést kapta.) A praetor olyan jogsegélyformák alakított ki, amelyek nem támaszkodtak a civiljogi szabályokra, ezzel többnyire a szokásjogot jutatta érvényre szembehelyezkedve (contra legem) a civiljoggal. (A praetor a senatusnak pol-i felelősséggel tartozott, emiatt kezdetben csak biz. nem peres jogsegélyformákkal segítette a civiljog fejlődését, pl. p. parancs biz. tevék. abbahagyására). Mivel a tvkezés szabályai nem voltak pontosan meghatározva, a praetornak meg volt a lehetősége arra, hogy elősegítse v. korlátozza a civiljog érvényesülését. A praetor peregrinust - városi collegájával szemben - egyáltalán nem kötötték a civiljog szabályai, így szabadon - hivatalosan a ius gentium alapján - alakította ki önálló, a polgárok és az idegenek között alkalmazott perrendjét, melyet a lex Aebutia de formalis (Kr. e. II. sz. közepe) a római perjog sajátossága folytán az annak keretében elhelyezkedő anyagi jogi szabályokat civiljogi erőre emelte, vagyis lehetővé tette a római polgárok egymás közötti jogvitáiban való alkalmazását a praetor urbanus fóruma előtt. E 2 forrásból (praetor urbanis, praetor peregrinus perrendje), valamint az anyagi jogszab-okból alakulhatott ki idővel a preatori jog. = az a jog, amelyet a praetorok vezettek be a civiljog szabályainak kisegítése, kiegészítése és kijavítása céljából. (A XII. táblás tv. szabályainak megváltoztatása élesen szemben állott a rómaiak szemléletében uralkodó konzervativizmussal. A civiljog határainak fellazítása - a praetori jog behatásának biztosítása érdekében - csak az ősi jogszab-ok formai érintetlensége mellett mehetett végbe.) A praetor évente kibocsátott hivatalos hirdetménye az edictum révén idővel fontos tényezőjévé vált a jogalkotásnak. (Cicero 2 egyenrangú jogként említi a civiljogot és a praetori jogot.)

11 Ius civile, ius gentium, ius naturale A késői közt. korának jogrendszerét alapvetően továbbra is a ius civile határozta meg, amely mellett kifejlődött, majd megerősödött a ius praetorium. Ius civile: Róma spec. joga (sajátos jogi normáinak összessége), amely a római polgár vmennyi életviszonyát rendezte mind az állam, mind pedig polgártársai irányában. (Gaius vél.) Párja: ius gentium, ius naturale, ellenpárja: ius praetorium. A ius civile az idők folyamán - a praetori jog használatának kibővülésével - a ius gentiumhoz és a ius naturalehoz képest egyre inkább a régi, merev, szigorú civiljogot jelentette szemben a hajlékony, rugalmas, méltányos praetori joggal. Kr. e. II. sz-tól a görög filozófia segítségével igyekeztek a civiljog határait fellazítani, így ennek révén jutottak el - az ideológiai alapot megteremtő - 3 alapvető kategóriához: ius aequitas, ius naturale és ius gentium. a) aequitas: polgárok közötti jogegyenlőség eszméje, az igazságos és méltányos elbírálás. A bona fides (jóhiszeműség) a ius aequum szinonimájává vált, ellentétben a szigorú joggal (ius strictum). (A méltányosság fokozatai: - praetori jogalkotás=objektív ésszerűség és igazságosság, - jogalkalmazás, - tulajdonképpeni méltányosság=humanitas (jóindulat), eltekintve a tv. ált. szabályainak alkalmazásától.) b) ius naturale (természetjog): nem vezethető vissza római előzményekre. A term. jog az ember természetes értelmén (naturalis ratio) alapszik, olyan életviszonyokra vonatkozik, amelyek az embernek az állatokkal való közös természetéből erednek. A ius naturalet az emberek nem ronthatják le (civilis ratio naturalia iura corrumpere non potest). Eleinte az Isten örök tv-ének tekintették, később Grotius világi alapra helyezte. c) ius gentium (népek joga): eredetileg a háború ás béke jogát jelentette, szakrális vonásokkal (ius fetiale - papi testület révén). Jelenti még a vmennyi népre érvényesülő jogot is. A ius gentiun és a ius naturale közötti különbség: az előbbiben megtalálható a rabszolgaság intézménye, míg az utóbbiból hiányzott. A római birod-ban egyidejűleg 3 hatályos jogrendszer létezett: Birodalmi jog elsősorban Itáliában, legfőképpen Rómában jutott érvényre, akár római polgárok közötti, akár r. polgár és peregrinus közötti vitában. Magában foglalja a ius civilet és a ius praetoriumot, majd a jogrendszer differenciálódásával a ius publicumot és a ius privatumot. = tulajdonképpeni római jog. A helyi népjogok a római hódítás előtti időből erednek (pl. az egyiptomi család- és vagyonjog), ált-ban a meghagyott peregrinus bírói fórumok előtt érvényesültek, de a római bíróságok is alkalmazták. A provinciai jog részei: a) a római jog egyes meghat. tartományokra v. (kifejezett rendelkezéssel) az összes tartományra kiterjesztett szabályai, b) az egyes provinciák számára kibocsátott, a helyi népjogokra is tekintettel lévő provinciai tv-ek, rendtartások (leges provinciae, pl. leges Rupiliar Kr. e Sicilia), c) tartományok helytartói hirdetményei (edicta provincialia). = nemzetközi magánjog csírái 108. A principatus államszervezete 1. A római állam szervei A császárság első felében a római államot 3 tényező alkotja: az uralkodó, a köztársasági intézmények és a birodalmi államszervezet. A) Az állam feje: princeps (a közt.kori. princeps senatus elnevezésből eredt), Augustus tekintélye (auctoritas) a meghatározó, amelyen a császár hatalma alapult. [Ezen felül Octaviuanus (31-23) alk.jogilag is az állam élén állt, hiszen folyamatosan viselte az egyik consuli méltóságot.]

12 Élethossziglan volt felruházva a a) tribunicia potestasszal (személyének sérthetetlensége, a Ngy. és a senatus összehívásának joga, vétójog); b) imperium proconsulareval (provinciák feletti legfelső kormányzat joga, infinitum=vmennyire p-ra kiterjedt, maius=nagyobb volt a többi helytartóénál); c) imperator titulussal (a hadsereg főparancsnokaként, értelmezése homályos); d) egyben pontifex maximus is volt. Octavianus ezen felül megkapta az Augustus (felséges) melléknevet és a pater patriae (haza atyja). B) A közt-i alkotmány nem lett felszámolva, de egyre kevesebb és fokozatosan eltérő szerepet biztosított az állam hagyományos szerveinek. a) magist-ok: többsége továbbra is fennmaradt. Augustus alatt még a közt-i szervek választották meg őket, a császárnak azonban ajánlási joga volt (commendatio), ez egyet jelentett a kinevezéssel. E tisztségeket kizárólag a senatori rend tagjain viselték. Consul: a rendes c-ok nem töltötték le hivatali évüket, helyükre az uralkodó újabbakat nevezett ki, igy katonai és pol-i jogosultságuk a császárhoz került; a hiv. elsősorban reprezentatív és jogszolgáltató feladatot töltött be. Praetor: a 18 közül polgári ügyekben jogszolgálatot csak a p. urbanus és a peregrinus végezhetett, a többiek inkább büntetőügyekben ítélkeztek ill. az államkincstárt kezelték (pp. aerarii) vagy korlátozott hatáskörökben jártak el (pl. hitbizonyítvány és gyámsági ügyekben). Censor: e hiv. már a principatus előtt megszűnt (Kr. u. 84). Aedilis curulis: a 6 főnyi testületben feladatuk a vásári rendfenntartás és bíráskodás. Quaestor: számukat lecsökkentették, ugyanakkor a város q. hatásköre kibúvült az aerariumra is. Felosztva maguk között a prinsepst, a consulokat és a senatusi provinciák helytartóit segítették. Tribunis plebis: 10-en maradtak meg, de szerepük egyre inkább csökkent, inkább polgári ügyekben ítélkeztek. b) senatus: lett az állami szuverenitás hordozója. A 600 senatort ugyan a császár jelölte ki (adlectio), a testület mégsem veszítette el pol-i irányító szerepét. mert 1. megmaradt a az államiság képviselőjének és 2. a hatalomátruházással (senatus consultum de imperio) legitimálta az uralkodót. Feladatai: 1) 14-től a s. választotta meg a magistr-okat és később 2) a tvhozás joga is az ővé lett (non ambigitur senatum ius facere posse - nem kétséges, hogy a s. alkothat jogot ); korábbi hatáskörében: 3) kormányozta Itáliát, a senatusi provinciákat, 4) felügyelt az államkincstárra, 5) büntetőügyben, mint fellebviteli fórum ítékezett (cognitio senatus). c)ngy-ek: tvhozási jogukat nem veszítették el, de szerepük formálissá vált (bár ez a folyamat már a közt-ban elkezdődött). Az utolsó lex rogata 96-ban született. C) Birodalmi államszervezet: az új hivatalok (nova officia) kezdetben a princeps magánigazgatási egységei voltak, de fokozatosan bekerültek az állami adminisztrációba. A császár ezen kívül - barátaiból., rokonaiból - tanácsot (consilum) tartott fenn, amely komoly szerepet kapott a tvhozában és kormányzásban. a) igazgató császári főhivatalnokok: részben a magistrok helyébe léptek, részben új feladatokat kaptak. aa) praefectus praetorio (2): - eredetileg a császári testőrség parancsnokai volt, - egész Itáliára nézve tvhkezési hatáskörrel rendelkeztek, - a princeps helyetteseként ítélkeztek a provinciai helytartóktól hozzá fellebbezett ügyekben, - ált. rendelkezéseket is kibocsáthattak. Komoly szakértelmet kívántak tőlük. ab) praefectus urbi: imperiummal felruházott, polgári hivatalnok volt, akit a császár a senatorok közül választott ki. Feladatai: közrend fenntartása (custodia Urbis) arendőri egységek révén (cohors urbana), bíráskodás Rómában és a határtól számított 100 mérföldes körzetben. A korábbi aediles curules rendészeti és igazg-i szerepét vette át. ac) további tisztségek: városi rendőrség és tűzoltóság parancsnoka, állam- és hadikincstár kezelői, birodalmi posta igazgatója. A cura Urbist és a censorok biz. feladatait a curatorokra bízták: hadi ügyel felügyelője (c. viarum), vízvezetékek f., középítkezések f., csatornák f. (b. kancellária: a bir. egységes kormányzását szolgáló hivatalok, 4 osztálya: 1/ naplók vezetése (a memoria), 2/ cs-i adm. személyzeti ügyei (ab epistulis), hiv. levelezés, 3/ jogi beadványokkal fogl. (a libellis), 4/ cs-i magánkincstár (fiscus Caesaris) kezelése. A hivatalvezetők az uralkodó szabadosai (liberti) voltak. Hadrianus idején ( ) fokozatosan kiépült az állami közig. A legfőbb korm-nyzati szerv, - a senatus szerepét átvevő - császári tanács (consilium principis) főtisztekből és jogtudósokból állt, élén a 2 praefectus praetorival, akik a kancellária osztályait (scrinia) és vezetőit (procuratores) ellenőrizték.

13 (+ még 2 osztály: jogi döntvényeké és könyvtáraké, levéltáraké, a tisztviselők fizetést (salarium) kaptak.) Titkosrendőrség (frumentarii) felállítása. Septinus Severus ideje alatt ( ) egyre inkább katonai jelleget öltött a közig. A pü-i igazg. megoszlott az aerarium Saturni (közjog) és fiscus Caesaris (magánjog) között: a quaestorok szedték be a stipendiumot a cs-i provinciákból. A bevételeket és kiadásokat a (procurator) a rationibus kezelte, pereiben külön praetor és procurator bíráskodtak, jogi védelmét a kincstári ügyészek (advocati fisci) látták el. A fiscusba tartozó uralkodói magánvagyon (patrimonium principis) koronajavak lettek, melyek a trónutódra és nem a cs. magánjogi örököseire szálltak át. A cs. személyes tulajdonát képező, nem jogi természetű javakat (res privata principis) is állami tisztviselők igazgatták.) 2. A bir. területi igazgatása (A Város, Itálai és a tartományok) (80 milliós összlakosú bir.) a) Róma és Itália: a városi és vidéki tribusok rendszerét Augustinus végleg megszüntette, és Rómát 14, Itáliát 11 kerületre (regiones) osztotta fel. Az ager Romanus adómentességet élvezett és nem lehett rajta katonaság. A városok önk-át többször is megnyírbálták, amire a helyi közösségek hatásköre nem terjedt ki, azokkal a római hivatalnokok, a cs-i funkcionariusok (iuridici, curatores rei publucae, correctores, stb.) foglalkoztak. b) Tartományok: Severusok idejéig a princeps és a senatus megosztva kormányozta, majd egységes szerkezetbe kerültek a cs-i hiv-ok kezében. A földek nem tartoztak az ager Romanus-ba, mégis az állam és nem a helyi közösségek (coloniae, municipia, civitates) tulajdonában álltak, így ők csak bérlők lehettek, kivétel: azok a coloniák, akik megszerezték a ius Italicumot. A II. sz-ra állandó intézményekké váltak a szakrális és tanácskozó funkciójú tartományi gyűlések (concilia provinciae). 3. Constitutio Antoniniana (edictum Caracallae) Kr. u ben Antoninus Caracalla ( ) a bir. minden szabad alattvalójára kiterjesztette a római polgárjogot a Latini Iuniani és a peregrini dediticii kivételével. Célja ezzel: a csak római polgárokat terheló öröklési illeték (vicesima hereditatium) mértékét felemeljék. Rómát városközpontú államból formálisan is birodalommá tette 109. A principatus jogrendszere 1. A ius civile és a ius praetorium a klasszikus korban E kettő fokozatosan egybeolvadt, csupán eredetüket tekintve volt közöttük különbség. a) ius civile: a Ngy-től, a senatustől és a császártól származott. E kifejezés alatt egyre injább a jogtud-t értették, de mivel a jogtudósok anyagának legnagyob részét a magánjog tette ki, így a császárkorban a magánjog jelentést is felvette, a ius privatum szinonímájává vált. b) ius honorarium (praetorium): szabályait a praetorok, az aedilis curulisek, a provinciai helytartók alkották. A praetori és egyéb edicumok jogszabályi jellege megszilárdult, de ezzel a ius h. elveszette a civiljogot megújító szerepét. A praetorok már nem fejtettek ki jogfejlsztő tev-t, ezt a császárkori jogalkotás és a bíráskodás (cognitio extra ordinem) vette át. 2. Ius publicum - ius privatum Új tagozódás mutatható ki, melyet ez a fogalompár (köz-magán) jelöl. Eredetük szerint két különböző gazd-i, társd-i és jogi környezetben jöttek létre. a) ius publicum: a vallási dolgokban, a papi és az állami tisztségekből állt (Ulpianus). b) ius privatum: a polfárok személyi, családi és vagyoni viszonyait foglalta magába. 3. Ius cogens - ius dispositivum a) ius cogens: a közjog szabályai kényszerítőek. (Magánjellegű életviszonyokat is tartalmazott: a végrendelkzés nem a magán-, hanem a kóz (kógens) jog rész (Papinianus). b) ius dispositivum: a magánjogé többnyire engedőek. Ezt diszpozitív jogot engedő jognak (ius permittens) is említik.

14 A mores szerepe Részben tételes jogi normáká alakult, részben kiemelt jelentőséggel bíró rendelkező alapelvekké vált (utalása: boni mores - jó erkölcsök). A szokásjogilag megállapított jó erkölcsbe ütköző (contra bonos mores) magatartás akkor is jogellenes, ha nem is sértett tételes jogi rendelkezést. (Ez a generalis klauzula m,egtalálható a modern polgári tvkönyvekben is.) 5. A magánjog fejlődése a provinciákban A már fejlettnek számító K-i provinciákban a római magánjog behatolását lassította a Róma által fenntartott népjogok és a görög nyelv is. A NY-i provinciákban (Gallia, Hispania) alacsonyabb kulturális szinten helyezkedtek el, a római jog könnyebben hatolhatott be e területekre (nyugati vulgárjog megindulása). A constitutio Antininiana nem szüntette meg a helyi népjogok jogosultságát, néhány esetben a római jog és tv helyett (pro iure et lege) is érvényesülhettek A dominátus államszervezet 1. A dominátus és a hagyományos római államszervek Diocletianus (284-3o5) nyíltan új államformát alakított ki, amelyet az uralkodó hivatalos megszólítása után (dominus et deus - úr és isten) az utókor dominatusnak nevezett el. Végleg szakított a vegyesen köztársasági és monarchikus államszervezettel és a birodalom súlypontját K-re helyezve abszolút monarchikus lett. Itáliát betagolták a provonciarendszerbe és az új főváros Byzantium=Constantinapolis lett. (D. után I. Nagy Constantinus ( ) lett az uralkodó, a bir. azonban utódai alatt többször is, I Nagy Theodosius ( ) halála után pedig véglegesen kettészakadt. A két bir.fél (pars imperii) továbbra is különleges jogi és pol-i kapcs-ban maradtak.) Az államhatalom felépítése: a) Tetrarchia: a bir. irányítását - a négyes uralom keretében - 2 főcsászár (Augusti) látta el 2 alcsászár segítségével (Caesares), akik az előbbiek vejei és örökösei voltak. Az államhat. a császár (Augustus) kezében összpontosult, akit a pogány korban isteninek (divus), istenségnek (deus), a keresztény korban pedig szentnek (sacer, sacratissimus, divinus) neveztek. Egyedül őt illette meg: - a tvhozó, - az igazságszolgáltató és - a végrehajtó hat. teljessége, egyben ő volt - az államvagyon tulajdonosa is. b) Köztársasági szervek: közül már csak néhány magistratus és senatus létezett. (A mag-ok minden jelentőségüket elvesztették, a consulok tisztségét a cs. vette át, a praetorok már csak a szabadságperekben működtek közre, valamint gyámhatósági jogkört gyakoroltak, az aedilisi tisztség megszűnt, az ünnepi játékok költségei a praetorokat, quaestorokat és a néptribunosokat terhelték.) 2. Az egységes bir-i adminisztárció A két birosalomfél kormányzását az állami adminisztráció funkcionálisan és hierarchikusan tagolt rendszere látta el. Felbontva: központi kormányszervekre (militia palatina) és területi igazgatásra oszlott, amelyeken belül többszintű hivatali apparátus tevékenykedett. Míg az új összbir-i szervek a adominátusban alakultak, a területi igaz-ban megőryődtek a a principátus intézményei, azonban itt az adminiszt. elválik polgári közigaz-ra (militia officialis) és katonai közigaz-ra (militia armata). (A magasabb állásokban dolgozókat 4 csoportba osztjuk: 1. a bir. első oszt-ú méltóságai, 2. tisztségviselői valamint 3. a viri clarissimi és 4. a viri perfectissimi (lovagrendnél) címeket viselők voltak.) a) központi kormányzat: a cs. környezetében, az udvarban (aula, palatium) működött, népes kísérettel, a comitatus-szal. (I. Const. comesei: az új főhivatalok vezetői, valamint a katonai, polgári hivatalnokok.). Az V. sz-ra a comesek hierarchiáján belül 3 csoport alakult ki: A első osztályba 4 katonai és 4 polgári comes tarozott. aa.) Államtanács (sacrum consistorium): a közp-i igazgatás legfőbb szerve, mely a consilium principis helyébe lépett. Tagjai az uralkodó körül, a cs-i palotában gyűltek össze (consistere=körülállni), állandó tagok voltak: a polgári és katonai közig. felső színtű vezetői, az udvari főméltóságok és a cs-i palota tisztségviselői.

15 ab.) 4 udvari főméltóság: 1. főudvarnokmester (magister officiorum) 1. alá tartoztak a kancellária hivatalai (scrinia), (melyek a cs- kegyétől függő döntéseket öntötták formába - s. memoriae, levelezést és egyéb hiv-i ügyeket intézték - s. epsitularum, a beadványok jogi elbírálásával foglalkoztak - s. libellorium, a cs-i utazásokat szervezték - s. dispisitionum) élükön 1-1 magister scrinii állt, 2. alatta működött az államrendőrség (agentes in rebus), a palotaőrség (scholae palatinae: K-7, NY-5), a bir-i posta (cursus publicus) és a fegyvergyárak (fabricae). 2. főkancellár (quaestor sacri palatii) feladata az uralkodó nevében kiadott jogi iratok levélformában való megfogalmazása. Az iratok: cs-i rendeletek, magasabb és alacsonyabb rangú hivatalnokok kinevezési okmányai (codicilli v. probatoriae). A dokumentumok végleges szövegét az Államtanácsban felolvasták, azokról a cs. személyesen határozott. 3. pénzügyminiszter (comes sacrarum largitionum) az egykori procurator a rationibus helyébe lépett, a bir. pénz- és adóügyeit igazgatta a dioecesisekben tevékenykedő alsőbb tisztviselők (comites largitionum, commerciorum) és apparátusaik segítségével. 4. comes rerum privatarum az uralkodó magánvagyonára felügyelt. A birtokok gazd-i igazgatását végezték a rendőrhatósági és polgári tvkezési jogkörrel együtt A dominátus jogrendszere 1. Egységesülés a bir-i jogrendszerben (posztklasszikus és iustinianusi kor) a) A posztklasszikus korban a ius civilet már nem csak a ius publicummal, hanem a közbcs-ekre von. ius criminaléval is szembeállították. A ius civile továbbra is a római polgár jogát, a római jogot jelentette. b) A ius publicum és ius privatum kettőssége elhalványult, csak tud-os kategóariapárként maradt meg. A ius publicum a kógens jog, a ius privatum a diszpozitív jog lett. (A császárság felszámolta a magánszféra autonómiáját.) c) A jogszabálygyűjtő munkákban a bir-i jog egyesülése mutatkozik meg: idézési tv-ek és jogegységesítő aktusok, a iustinianusi kodifikációt a jogszab-ok nagyobb fokú egyesítése, általánosítása és magasabb fokú absztrakció jellemez. d) A bir-i jog és a helyi jogok között szintén megmutatkozik az egységesülés, a különbségek jórészt megszűnnek (K-es csak az öröklési és családjogi szokások maradtak meg). e) A kereszténység jelentősége. 2. A vulgár jog A posztkl. kor e sajátossága a IV. és V. sz-ban jutott uralomra. I Constant. idején a fejlett gazd-i és szellemi élet lehanyatlik, egyben a klasszikus jogászi gondolkodásmód a provinciákban nem érvényesült. (E két jelenség most összekapcsolódott és kialakult belőle a bir.szerte ált-sá lett vulgári gondolkodásmód.) = leegyszerűsődőtt jogászi gondolkodásmódot tükröző római jog. 3. Iustinuanusi gondolkodásmód A XII táblás óta ez a tvmű jelentette először a római jog összefoglalását. Korábban az Edictum perpetuum hadrianusi kodifikációja csak az edictumanyagot, a II. Theodosius és III. Valentinianus által elrendelt kodif. pedig csak a cs-i rendeleteket foglalta össze (jogtudósok művei - ius és cs-i rendeletek - leges összefoglalása).

16 Róma államközi kapcsolatai 1. Az archaikus Róma államközi kapcs-ai A nemzetközi kapcs-ok legősibb formája a hospitium (privatum), mely eredetileg 2 kül. etnikumú család hosszú időre (örökre) szóló védelmi megállapodását jelentette. Ebből fejlődőtt ki a városállamok közötti barátsági szerződés (amicitia) és az azon alapuló vendégjog (hospitium publicum), mely a szerződő városállamok polgárainak kölcsönös védelmet nyújtott egymás területén. A rómaiak és a latinok, hercinusok között létrejött szövetségi szerződések ekkor még a felek teljes egyenlődése alapján álltak (foedera aequa). 2. A kései közt-ban Még ismerték a barátsági szerződés intézményét, mellyel Róma a másik fél semlegességét biztosította a maga számára vagy védelmi szövetséget teremtett. A szövetségi szerződések továbbra is megmaradtak a rómaiak és a latinok között. 2 fajtája: a) egyenlő sz. szerződés (foedus aequum): amely nem fosztotta meg a másik felet önálló szerződéskötési és hadüzeneti jogától (pl.: Karthágóval az I. és II. pun háború uátn), valamint b) egyenlőtlen sz. szerződés (foedes iniquum): a szerződést kötő másik félnek formailag is el kellett ismernie a római nép felségét (maiestas populi Romani). A recuperatio intézménye: szerződéses jogviszony, amelynek alapján a szerződő állam vagy polgárai által a római polgároknak okozott károk megtérítésénél egy 3 tagból (recuperatores) álló római esküdtbíróság ítélkezett. 3. A császárkorban Róma egyhatalmú ideológiája -t az imperium Romanum és a pax Romana fejezte ki. Rómának - a parthus bir-on kívül -nem volt vetélytársa. Államközi szerződések jöttek létre: a parthus bir-mal, mint teljesen független állammal, azon K-i királyságokkal, melyek függetlenségét Róma nem szüntette meg (pl.: Armenia), mert az ütköző állam szerepét játszották, egyes K-i uralkodókkal (pl: Syria királyai), akik ezáltal a cs. kliensei lettek, a római polgárjogot is megkapták (=szükség esetén római bíróság elé állítható). Ált-ban csak a szerződő király életére szóltak, haláluk után az ország provincia lett. 4. A kapcs-ok megjelenése a jogban 1) Ius fetiale = azon vallási előírások összessége, amelyek az archaikus Róma és a latin, közép-itáliai városállamok közötti érintkezést rendezték (hadüzenet és békekötésnél). Ezek betartását a fetiales papi kollégiuma felügyelte, a h. és b. szakrális cselekményeivel együtt. (Nem a ius, hanem a fas egyik területét alkotta.) Feladata. gondoskodni az indítandó háború (bellum iustum ac pium=emberi és isteni jognak megfelelő háború) voltáról. Esküvel erősítették meg szerződésüket, megszegése sértette az isteneket. Ez volt a két nép istenítéleti párbaja, ahol Róma tett igazságot. 2) Ius gentium = szakrális jellegűket elvesztett szabályok összessége. Minden népnél megtalálható volt közös magánjogi szabályok értelmében. Sem a ius fetialét, sem a ius gentiumot nem lehet a mai értelemben nemzetközi jognak tekinteni, hiszen ekkor még ismeretlen volt a szuverenitás fogalma, ami modern nemzetközi jog alapját képezi A ius fogalma és kategórái 1. Ius - kettős fogalom: a) Egyfelől a jogosultságot, az alanyi jogot (facultas agendi) jelentette: a személynek joga van valamihez. ( Senki sem cselekszik csalárdul, ha a saját jogát gyakorolja. Gaius) b) Másfelől a jogszabályokat, a tárgyi jogot (norma agendi) jelentette, pl. a jogi normák kül. csoportjainak megjelölése (ius civile, ius publicum), filozófiai fogalmak (ius naturale, ius gentium), vagy a tv, cs-i rendelet.

17 A jog a jó és a méltányos művészete Celsus, mert a jog nem egyszerűen az állam által kikányszerített normák összessége, hanem a jogi norma megalkotásának és alkalmazásának célja, hogy érvényre jutassa az igazságot. ( Az igazságosság az arra való állandó és örökös törekvés, hogy mindenkinek megadjuk az őt megillető jogot. Ulpianus) 2. A jogi dogmatika: a római jogászi gondolkodásmód nem dolgozta ki, ténylegesen azonban használta a jogi dogm. alapfogalmait. (Ennek kidolgozására a XIX. sz-i német jogtud-ban került sor.) Az alapfogalmak: jogviszonyok: olyan, emberek közötti (társd-i) viszonyok, amelyeket a tárgyi jog szabályoz. Csak személyek között állhatnak fenn (pl.: jogalany és jogtárgy között nem, de jogalany és nem jogalany között igen) - Savigny megfogalmazása szerint. jogi tények: olyan tények, történések, emberi cselekmények, amelyek joghatásokat (jogkeletkezést, -módosulást és -megszűnést) váltanak ki. A legfontosabbak - az emberi csel-ek körébe tartozó - jogügyletek. - Puchta, Savigny. jogintézmény: a nagyobb jelentőségű jogviszonyokra vonatkozó jogszabályok rendszerezett összessége (pl.: apai, férji hat., tulajdon igen, de a részletszabályozások, pl. az előbbiek egyes módozatai, a jogi reflexhatások pl. férji hat. nélküli házasság, birtokjog már nem) - Savigny. jogág: az egymáshoz hasonló jogviszonyokat rendező jogszabályok összessége. jogrendszer: egy adott államban a hatályos jogszabályok összessége. 3. A jog felosztásai - 4 kategórapár a) ius universale - ius particulare 1.Egy adott állam egész területére kiterjedő jogot jelenti. 2. Csak a biz. vidékeken érvényesülő, résszerű jogszab-okat foglaéja magába (földrajzi szempontokon alapul). (bir-i és partikuláris jogok). b) ius generale - ius speciale 1. Ált. jelleggel érvényesül. 2. A különös szab-okat jelenti, alapja az általános és különös, egyedi fogalmat elhatároló görög fil-i gondolkodásban rejlik. c) ius commune - ius singulare 1. A jog rendszerint alkalmazandó szabályait jelenti. 2. Kivételesen alkalmazzák (a jogalkotó tekintélye vezette be), a) különös méltánylást érdemlő jogi helyzetre (beneficia iuris) pl. kezességnél, öröklési jogban, b) egy különleges elbánásban részesített személycsoportra (privilegia, excusationes) pl. tévedés szabályainál. d) ius primarium - ius subsidiarium 1. Mindig alkalmazható, ha nincs olyan elsődleges jogszabály (lex primaria), amely hatályát rontaná. 2. Csak akkor kell alkalmazni, ha az adott jogi kérdést más, elsődleges jogszabály nem szabályozza A ius civile kifejezés jelentései a rómaiktól napjainkig 1. A római jog fogalma - A rómaik a maguk jogát ius civile (ünnepélyesebb formában: ius Quiritium) kifejezéssel illeték = államot alkotó polgárok (cives, Quirites). Később a középkorban a ius Romanum megjelölés váltotta fel a korábbi ünnepélyes formát. (ius civile - polgári jog, ius Romanum - római jog) 2. A jog fogalmának differenciálódása (a. A ius szó jelentése) b. A ius civile (ius Quiritium) A ius tárgyi jog fogalma már a közt. idején differenciálódásnak indult. Civiljog alatt kezdetben a polgárok (cives) közösségeként felfogott római városállam sajátos jogrendszerét értették, amelynek írott formája a XII. táblás tv. (E jogrendszer ellentéte a ius peregrinorium, pl. athéni jog.) Továbbélését megtaláljuk a polgári jog kifejezésben.

18 Ius civile - ius naturales - ius gentium A késői közt. korának jogrendszerét alapvetően továbbra is a ius civile határozta meg, amely mellett kifejlődött, majd megerősödött a ius praetorium. Ius civile: Róma spec. joga (sajátos jogi normáinak összessége), amely a római polgár vmennyi életviszonyát rendezte mind az állam, mind pedig polgártársai irányában. (Gaius vél.) Párja: ius gentium, ius naturale, ellenpárja: ius praetorium. A ius civile az idők folyamán - a praetori jog használatának kibővülésével - a ius gentiumhoz és a ius naturalehoz képest egyre inkább a régi, merev, szigorú civiljogot jelentette szemben a hajlékony, rugalmas, méltányos praetori joggal. Kr. e. II. sz-tól a görög filozófia segítségével igyekeztek a civiljog határait fellazítani, így ennek révén jutottak el - az ideológiai alapot megteremtő - 3 alapvető kategóriához: ius aequitas, ius naturale és ius gentium. A római birod-ban egyidejűleg 3 hatályos jogrendszer létezett: Birodalmi jog elsősorban Itáliában, legfőképpen Rómában jutott érvényre, akár római polgárok közötti, akár r. polgár és peregrinus közötti vitában. Magában foglalja a ius civilet és a ius praetoriumot, majd a jogrendszer differenciálódásával a ius publicumot és a ius privatumot. = tulajdonképpeni római jog. A helyi népjogok a római hódítás előtti időből erednek (pl. az egyiptomi család- és vagyonjog), ált-ban a meghagyott peregrinus bírói fórumok előtt érvényesültek, de a római bíróságok is alkalmazták. A provinciai jog részei: a) a római jog egyes meghat. tartományokra v. (kifejezett rendelkezéssel) az összes tartományra kiterjesztett szabályai, b) az egyes provinciák számára kibocsátott, a helyi népjogokra is tekintettel lévő provinciai tv-ek, rendtartások (leges provinciae, pl. leges Rupiliar Kr. e Sicilia), c) tartományok helytartói hirdetményei (edicta provincialia). = nemzetközi magánjog csírái 4. A principatus jogrendszere A ius civile és a ius praetorium a klasszikus korban E kettő fokozatosan egybeolvadt, csupán eredetüket tekintve volt közöttük különbség. a) ius civile: a Ngy-től, a senatustől és a császártól származott. E kifejezés alatt egyre injább a jogtud-t értették, de mivel a jogtudósok anyagának legnagyob részét a magánjog tette ki, így a császárkorban a magánjog jelentést is felvette, a ius privatum szinonímájává vált. b) ius honorarium (praetorium): szabályait a praetorok, az aedilis curulisek, a provinciai helytartók alkották. A praetori és egyéb edicumok jogszabályi jellege megszilárdult, de ezzel a ius h. elveszette a civiljogot megújító szerepét. A praetorok már nem fejtettek ki jogfejlsztő tev-t, ezt a császárkori jogalkotás és a bíráskodás (cognitio extra ordinem) vette át. 5. A dominátus jogrendszere Egységesülés a bir-i jogrendszerben (posztklasszikus és iustinianusi kor) a) A posztklasszikus korban a ius civilet már nem csak a ius publicummal, hanem a közbcs-ekre von. ius criminaléval is szembeállították. A ius civile továbbra is a római polgár jogát, a római jogot jelentette. 6. A ius fogalma és kategórái Ius - kettős fogalom: a) Egyfelől a jogosultságot, az alanyi jogot (facultas agendi) jelentette: a személynek joga van valamihez. ( Senki sem cselekszik csalárdul, ha a saját jogát gyakorolja. Gaius) b) Másfelől a jogszabályokat, a tárgyi jogot (norma agendi) jelentette, pl. a jogi normák kül. csoportjainak megjelölése (ius civile, ius publicum), filozófiai fogalmak (ius naturale, ius gentium), vagy a tv, cs-i rendelet. A jog a jó és a méltányos művészete Celsus, mert a jog nem egyszerűen az állam által kikányszerített normák összessége, hanem a jogi norma megalkotásának és alkalmazásának célja, hogy érvényre jutassa az igazságot. ( Az igazságosság az arra való állandó és örökös törekvés, hogy mindenkinek megadjuk az őt megillető jogot. Ulpianus) 7. A római jogtud. A préklasszikus jogtud. Virágkora (II-I. sz.): 4 elkülönült iránya van, Cicero már 3-t említ. A jogtudós kioktatta a feleket az alkalmazandó szerződési forumlák tekintetében (cavere), v. perbeli cselekményeiket irányította (agere), v. tanácsokkal látta el a jogképző, de a jogban még nem járatos magist-kat (consulere), v. pedig nyilvánosan osztogatta és megvitatta jogi szakvéleményeit ( respondere). Utóbbiak írásba való összegyűjtése új műfajt jelentett. - Mucius Scaevola pontifex munkásságához fűződik a jogtud. rendszerének megalkotása (Ius civile 18 könyvben). Ő az első jogász, akinek művei bekerültek a iustinianusi kodif-ba. Műve: Liber singularis (a

19 meghatározások egyetlen könyve) a görög fil. hatását tükrözi, ezzel megszűnt a pontif. jogtud. Egyben ő az első jogász, aki iskolát tudott alapítani, praesumptio Muciana. 8. A glosszátorok és a kommentátorok. A ius commune A római jog továbbélése ált-ban A továbbélésnek 3 fő típusa van: a) folytatólagos továbbélése, b) újjáéledése, c) recepciója (befogadása a helyi jogrendszerbe vagy egyszerű tvhozási aktussal vagy beszivárgás útján ment végbe). A ius civile fogalmának fejlődése sem zárult le teljesen, a középkorban alatta elsősorban a római jogot, másodsorban - annak részét képező - magánjogot értették. Az újkor derekától, a XVIII. sz-tól kezdve az eu-i országok többségében addig uralkodó ius communet modern tvkönyvek kezdték felváltani, és amikor alapvető jelentőségűvé vált a polgár (citoyen) fogalma, a ius civile tartalma leszűkült a magánjogra (újkori polgári jog). 9. A római jog sorsa Magyarországon Werbőczy István országbírói ítélőmester Hármaskönyve egy ált., átfogó decretumnak készült el, amely elsőként rögzítette a hazai szokásjogot, de - az 1514-es OGY elfogadása, a király jóváhagyása ellenére - a szentesítés és a kihirdetés elmaradt. formailag nem vált tvnyé. A Tripartitum kapcsolata a római joggal: A Hármaskönyv beosztása (de personis, de rebus, de actionibus) a római jogi hagyományt követi, de csak deklaráltan felel meg az intitució-rendszernek. A római jogi ált. fogalmakat (ius naturale, ius publicum, ius privatum, ius civile, ius gentium) és jogelveket W. csak formailag vette át (nagyrészt ezek teszik ki a Prologus részt), de nem kerülnek be a H-nek a magyar ius consuetudinariumot összefoglaló konkrét szabályaiba. 10. Cives, Latini, peregrini Cives Romani A polgári állapot egyszerre és elválaszthatatlanul jelentett közjogi és magánjogi kategóriát. Egyfelől a római polgárok (cives, Quirites) joga volt (ius civile, Quiritium, Cives Romanus=állampolgár, államalkotó tényező), másfelől a civitas Romana alapvető magánjogi kategórai volt (jogképességgel azonos). 11. A tulajdon jelentősége. A római tulajdon története, megjelölései A tulajdon megjelölései Az ősi tulajdonnak még neve sem volt; a meum est (enyém), mancipium és manus szavak nem fejezték ki a mai értelemben vett tualjdont. A tulajdonosnak a dominus (megfékezni, hat-ban tartani) szóval való megjelölése is a tulajdon hat-i vonatkozásait emeli ki. A tulajdon megjelölése főnévi alakban viszonylag későn jelent meg: - a dominus szóval egy tőből származó - dominium Kr. e. a II. sz-ban tűnik fel. A principatus idején kezdik először a tulajdont proprietasnak is nevezni, és a dominium korlátlan jellege szűkebb tartalmúvá válik). Dominium ex iure Quiritium: a tulajdon mint jogintézmény a preklasszikus korban fokozatosan alakult ki. A magántulajdon a civiljogi (kviritár) tulajdon alapján 3 kritériummal rendelkezik: a római magántulajdon alanya csak commerciummal bíró önjogú személy lehet, tehát olyan civis Romanus, aki nem áll apai hat. alatt ill. bármely ius commerciivel bíró Latinus. nem minden dolog lehet a római tulajdon tárgya, a magánvagyonba nem tartozó dolgokon ugyanis római magántulajdon sem állhatott fenn. a római tulajdon megkívánta a megfelelő szerzésmódot is (ius civile és ius gentium alapján). 12. A tulajdonszerzési módok általában A tulajdonszerzési mód fogalma A tulajdonszerzési módok (modi acquirendi dominii) olyan taxatíve meghatározott jogi tények, tényállások, melyekhez a jogrend a tulajdonszerzés joghatását fűzi. 2csoporta van: a) ius civile szerinti tulajonszerzési módok: 1. mancipatio, 2. in iure cessio, 3. elbirtoklás (usucapio). b) ius gentium szerinti szerzésmódok: 1. átadás (traditio), 2. foglalás (occupatio), 3. kincstalálás (thesauri inventio), 4. dologegyesülés, 5. gyümölcsszerzés (fructuum perceptio), 6. feldolgozás (specificatio).

20 A jogalkalmazás és jogértelmezés római jogi eszközei és elvei A jogalkalmazó feladata... 1.A jogalkalmazás folyamata során Az elé került konkrét tényállást értékelve a jog alapján hozzon döntést, az adott tényállás feltárása után a) kiválassza az arra vonatkozó jogszab-t (ha nincs ilyen, analóg jogszab is megfelel), b) megállapítsa e jogszab. hiteles szövegét és kötelező erejét, c) szükség esetén értelmezze, interpretálja azt. 2. A jogszab. kiválasztásakor A A régi normák hatalmas tömegéből megtalálja azt, amelyik az adott helyzetben alkalmazható. Ált. alapelvek: a későbbi tv. lerontja a korábbi tv-t (lex posterior derogat legi priori), a különös tv. lerontja az ált. tv-t (lex specialis derogat legi generali), az elsődleges tv. lerontja a kisegítő tv-t (lex primaria derogat legi subsidiariae). 3. Interpretatio: olyan logikai művelet, amelynél a tényállás mellett rendelkezésre áll a jogszab. is, a jogalkalmazó kötelessége pedig, hogy a jogszab. rendelkezéseit a konkrét esetre vonatkoztatva mondja ki ítéletét (de a rómaiak az analógiát is interp-nak nevezték). A primitív népeknél a bíráskodást a jogszab-ok szó szerinti alkalmazása jellemzi, a fejlett társd-akban a bíró azok értelmét vizsgálja. A) interpretatio folyamata: 4 típusa van nyelvtani értelmezés (i. grammatica): a jogalkalmazó a szavak jelentését és szemantikai kapcsolatát vizsgálja, logikai értelmezés (i. logica): a formáli logika szabályait alkalmazza, rendszertani értelmezés (i. systematica): a szöveget a többi jogszab-hoz való viszonyában, a magasabb kategóriákkal (jogág, jogrendszer) való összefüggéseiben elemzi, történeti elemzés (i. historica): azt a célt vizsgálja, amely a jogalkotót a jogszab. létrehozásakor vezette. Ált. elvek: A jogszab-t mindig a maga egészében kell értelmezni. ( Önkényes dolog a tv. egyetlen kis része alapján ítélkezni v. véleményt adni anélkül, hogy az egészet figyelembe ne vennénk. Celsus) A jogszab. betű szerinti követése még nem zárja ki a tvsértés lehetőségét. ( A tv. ellenére cselekszik az, aki azt teszi, amit a tv. tilt. az pedig, aki a tv. szavait megtartva megkerüli annak értelmét, kijátssza a tv-t. Paulus) Mindenekelőtt a tvhozó akaratát (voluntas legis) kell megvizsgálni. Amennyiben ez nem állapítható meg, az érintettre nézve enyhébb megoldást eredményező int-t kell alkalmazni - Marcellus. = kétség esetén a vádlott javára elv (in dubio pro reo) A logika ált. szabályait is alkalmazni kell: - a kevesebbre való következtetés (argumentum a maiori ad minus) elvének, - ez ellenkezőből való következtetés (argumentum a contrario) elvének érvényesülése. B) interpretatio eredménye: megállapítható (i. declarativa): a jogszab. pontos értelmét tárja fel, kiterjesztő (i. extensiva): a magyarázat a jogszab. szó szerinti értelmét tágítja (az apai hat. alatt álló lány kölcsönszerződései), megszorító (i. restrictiva): a magyarázat a jogszab. szó szerinti értelmét szűkíti (ius specile, ius singolare). 4. Analógia: a tényállás hasonlóságán alapuló jogalkalmazói eljárást jelenti. (Magát a szót nem használták, de éltek már vele a pontifexek is, amikor a XII táblás tv. rendelkezéseit alkalmazták.) Ez a jogalkotás egyik neme.