MÓDOSÍTOTT AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Save this PDF as:
Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MÓDOSÍTOTT AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS"

Átírás

1 MÓDOSÍTOTT AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel Fax +36-1/ A közbeszerzési eljárás fajtája, tárgyalásos és gyorsított eljárás esetén annak indokolása: Keretszerződés megkötésére irányuló, nemzeti eljárásrendben a nyílt eljárás szabályai szerint lefolytatandó, a Kbt. 122/A. szerinti eljárás. Ajánlatkérő a Kbt. 122/A. (1) bekezdésében foglaltak alapján folytatja le az eljárást, mert az árubeszerzés becsült értéke nem éri el a nettó huszonötmillió forintot. Ajánlatkérő a Kbt. 18. (3) bekezdése alapján folytatja le az eljárást nemzeti eljárásrendben. 3. A dokumentációra vonatkozó rendelkezések Ajánlatkérő dokumentációt készített, amelyet az ajánlattételi felhívással egyidejűleg küld meg ajánlattevőknek, a Kbt. 52. (3) bekezdésében foglaltak alapján térítésmentesen. 4. A közbeszerzés tárgya, és mennyisége: Adásvételi keretszerződés, tárgya Magyarországon közvetlenül nem elérhető, külföldi kiadású tudományos és szakmai sorozat- és egyedi nyomású, vagy könyvárusítási forgalomba nem hozott szerzői kiadású, vagy konferenciákon megjelenő, vagy új, kiadóktól beszerezhető kiadványok, vagy régi kiadású, kiadóktól vagy a kiadó terjesztőjétől közvetlenül már nem beszerezhető, jellemzően antikváriumokon keresztül hozzáférhető könyvek és egyéb szakmai dokumentumok (minden, sokszorosítással előállított vagy elektronikusan létrehozott, nem időszaki jellegű kiadvány, hordozótól függetlenül) beszerzése, és ajánlatkérő egyes telephelyeire történő kiszállítása. Mennyiség: Nettó 21,7 millió Ft, mint legmagasabb ellenérték (keretösszeg), -20 %. A keretösszeg a könyvek és beszerzésük, szállításuk ellenértékét is magában foglalja. 5. A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást lefolytatja Keretszerződés. 6. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje: A keretszerződés a keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb az ajánlatkérő által ugyanezen tárgyban indított közbeszerzési eljárásában a szerződés megkötéséig tart. 7. A teljesítés helye: Budapest, az ajánlatkérő összes telephelye.

2 8. Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, vagy a vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Ajánlatkérő előleget nem fizet, a szerződés ellenértékét a nyertes ajánlattevő által kiállított számla kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással teljesíti, a Ptk. 6:130. (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint. A számlázás megrendelésenként történik. A részszámlázás lehetőségének feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza. Ajánlatkérő a beszerzés egy részét a TÁMOP B.2-13/ számú, Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért c. pályázatból egyenlíti ki, amely támogatási intenzitása 100%, a finanszírozás módja: utófinanszírozás. Az ellenérték kiegyenlítésére támogatásból megvalósuló beszerzés esetén a Ptk. mellett a 4/2011. (I.28.) Kormányrendelet vonatkozó szabályai is irányadók. Az ellenérték kiegyenlítésére a Kbt (1) bekezdése, illetve támogatás esetében a (4) bekezdése is irányadó. A fizetés részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés pénzneme a magyar HUF. 9. Annak meghatározása, hogy az ajánlattevő tehet-e többváltozatú (alternatív) ajánlatot, valamint a részajánlatot: Ajánlattevő alternatív ajánlatot nem tehet. Részajánlat nem tehető. 10. Az ajánlatok értékelési szempontja, az összességében legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontja esetén a 71. (3) bekezdése szerinti adatokat a 71. (5) bekezdésére figyelemmel Az értékelési szempont az összességében legelőnyösebb ajánlat. Értékelési részszempontok: 1. Hivatalos kiadói listaárral rendelkező könyvek, egyéb dokumentumok (kivéve antikvár darabok) esetében hány % kedvezményt ad a listaárból? (%) Súlyszám: Hivatalos kiadói listaárral nem rendelkező könyvek, egyéb dokumentumok (kivéve antikvár darabok) mindenkori beszerzési árát hány %-kal emeli meg? (%) Súlyszám:10 3. Antikvár könyveknek az értékesítő antikvárium által megjelölt eladási árát hány %-kal növeli meg? (%) Súlyszám:10 4. Vállalt maximum teljesítési határidő Európán belül történő szállításra vonatkozó megrendelés esetén, a megrendeléstől számítva (naptári nap, a vállalt határidő maximum 28 nap lehet, ennél kedvezőtlenebb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Ajánlatkérő a 14 nap vagy annál kevesebb szállítási idő vállalására egyaránt a maximális 100 pontot adja.). Súlyszám:5 5. Vállalt maximum teljesítési határidő Európán kívülről történő szállításra vonatkozó megrendelés esetén, a megrendeléstől számítva (naptári nap, a vállalt határidő maximum 56 nap lehet, ennél kedvezőtlenebb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Ajánlatkérő a 42 nap vagy annál kevesebb szállítási idő vállalására egyaránt a maximális 100 pontot adja.) Súlyszám:5 Ponthatárok: 1-100

3 Pontok kiosztásának módszere: az 1. részszempont esetében az egyenes arányosítás, a 2-5. részszempont esetében a fordított arányosítás. 11. A kizáró okok és a megkövetelt igazolási módokat: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. (1) bekezdésében és az 57. (1) bekezdésének a)-d) és f) pontjaiban, illetve ajánlattevő, aki az 56. (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll. Igazolási mód: a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 10. és 12. -ában foglaltak szerint. A kizáró okokra vonatkozó nyilatkozat dátuma nem lehet régebbi, mint a jelen felhívás megküldésének dátuma. 12. Az alkalmassági követelmények, az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási módok: A) Pénzügyi alkalmasság: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a) az előző 3 lezárt üzleti évben a mérleg szerinti eredménye egynél több évben volt negatív. Amennyiben az ajánlattevő azért nem rendelkezik az előírt számviteli jogszabályok szerinti beszámolókkal, mert az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését, ajánlatkérő akkor tekinti alkalmasnak, ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (külföldi és/vagy belföldi könyv és/vagy egyéb szakmai dokumentum szállítása) származó nettó árbevétele elérte az ,-Ft-ot. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 55. (4) bekezdése szerint elegendő, ha a közös ajánlattevők közül csak egy felel meg a feltételnek. b) nem rendelkezik az előző 3 üzleti évben összesen legalább nettó 15 millió Ft, külföldi és/vagy belföldi könyv és/vagy egyéb szakmai dokumentum szállításából származó árbevétellel. Közös ajánlattevők a feltételnek a Kbt. 55. (4) bekezdése szerint együttesen is megfelelhetnek. Ajánlattevő az alkalmasságát igazolja a) saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben a beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. Amennyiben az ajánlattevő az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (külföldi és/vagy belföldi könyv és/vagy dokumentum) származó árbevétellel igazolja, cégszerű nyilatkozatot csatoljon (a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 14. (1) bek. b) pontja és 14. (2) bekezdése szerint) b) cégszerű nyilatkozattal az előírt időszakra vonatkozó, közbeszerzés tárgyából (külföldi és/vagy belföldi könyv és/vagy dokumentum szállítása) származó árbevételről, a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 14. (1) bek. c) pontja szerint) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kormányrendelet 14. (3) és (5) bekezdésében foglaltakra. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 55. (4) bekezdése szerint kell az alkalmasságot igazolni. Ajánlattevők a Kbt. 55. (5) bekezdése és a (6) bekezdés c) pontja szerint támaszkodhatnak más szervezet kapacitásra, és igazolhatják azt.

4 B) Műszaki-szakmai alkalmasság: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlattételi felhívás megküldését megelőző 3 évben szerződésszerűen teljesített, összesen legalább nettó 15 millió Ft ellenértékű, külföldi és/vagy belföldi kiadású könyv és/vagy egyéb szakmai dokumentum szállítására vonatkozó referenciával. A feltételnek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek a Kbt. 55. (4) bekezdése szerint. Ajánlattevő az alkalmasságát igazolja az ajánlattételi felhívás megküldésétől visszafelé számított három év legjelentősebb szállításainak ismertetésével, a 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 15. (1) bek. a) pontjában foglaltak szerint. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél megnevezése, a szállítás tárgya (külföldi és/vagy belföldi könyv és/vagy dokumentum), az ellenszolgáltatás összege, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 16. (5) bek.) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 17. (1) bekezdésében foglaltakra is. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 55. (4) bekezdése szerint lehet az alkalmasságot igazolni. Ajánlattevők a Kbt. 55. (5) bekezdése és a (6) bekezdés b) pontja szerint támaszkodhatnak más szervezet kapacitásra, és igazolhatják azt. 13. Az ajánlattételi határidő: május óra 14. Az ajánlat benyújtásának címe: Electool Hungary Kft, 1123 Budapest, Alkotás u. 53., MOM Park Iroda, C Torony, 3. emelet. 15. Az ajánlattétel nyelvét (nyelveit), annak feltüntetését, hogy a magyar nyelven kívül más nyelven is benyújtható-e az ajánlat Az ajánlattétel nyelve a magyar, ajánlat más nyelven nem nyújtható be. Idegen nyelvű iratok esetében ajánlatkérő felelős fordítást is elfogad. 16. Az ajánlat(ok) felbontásának helye, ideje és az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosultak: Hely: Electool Hungary Kft, 1123 Budapest, Alkotás u. 53., MOM Park Iroda, C Torony, 3. emelet. Idő: május óra A bontáson a Kbt. 62. (2) bekezdésében meghatározott személyek lehetnek jelen. 17. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: 30 nap. 18. Az ajánlati biztosíték előírására, valamint a szerződésben megkövetelt biztosítékokra vonatkozó információ: Ajánlatkérő a keretszerződés egésze tekintetében kizárólag meghiúsulási kötbérre, míg az egyedi Adásvételi Szerződésekkel összefüggésben késedelmi, meghiúsulási és hibás teljesítési kötbérre jogosult a szerződésben rögzítettek szerint. Ajánlatkérő kötbér fizetési kötelezettséget a Ptk. 6:186. (1) bekezdésében rögzítettekre

5 tekintettel olyan okból megvalósuló szerződésszegése esetén írhat elő, amelyért ajánlattevő felelős. Az ajánlattevő késedelmesen teljesít, ha az egyedi Adásvételi Szerződésben megállapított teljesítési idő eredménytelenül eltelt, más esetekben, ha kötelezettségét az ajánlatkérő felszólítására nem teljesíti. Az ajánlattevő a teljesítési határidő felróható késedelme esetén az ajánlatkérő késedelmi kötbérre jogosult, amelynek mértéke minimum naponta az érintett teljesítés nettó szerződéses ellenértékének 1%-a, de legfeljebb a maximum harminc (30) napos késedelemre tekintettel összesen az érintett szerződéses ellenérték 30 %-a. Amennyiben az ajánlattevő a Keretszerződés vagy az egyedi Adásvételi Szerződés teljesítését jogos ok nélkül megtagadja, illetve olyan okból, amelyért felelős, nem teljesít, az ajánlatkérő meghiúsulási kötbérre jogosult, amelynek mértéke az érintett teljesítés nettó szerződéses ellenértékének 15 %-a és ezen felül az ajánlatkérő a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kártérítést is követelhet az ajánlattevőtől. Ugyanezen a szabályok vonatkoznak arra az esetre is, ha az ajánlattevő a Keretszerződésben, egyedi Adásvételi Szerződésben vállalt teljesítési határidőt több mint harminc (30) nappal túllépi vagy a Keretszerződésből vagy az egyedi Adásvételi Szerződésből fakadó egyéb kötelezettségét súlyosan megszegi Az ajánlatkérő a meghiúsulási kötbért jogosult számla kibocsátása útján, és ajánlatkérő eláll a szerződéstől. Ajánlatkérő a meghiúsulási kötbért jogosult számla kibocsátásával is érvényesíteni, illetve a Kbt (6) bekezdése szerinti esetben választása szerint azt az ajánlattevő számlájába beszámítani. Amennyiben az ajánlattevő hibás terméket szállít, vagy egyébként hibásan teljesít, az ajánlatkérő hibás teljesítési kötbérre jogosult, amelynek mértéke a hibás teljesítés kijavítására adott határidő lejáratát követően az érintett teljesítés nettó szerződéses ellenértékének 10%-a. Ajánlattevő a fent rögzített rendelkezések alapján az egyedi Adásvételi Szerződések vonatkozásában tekintettel arra, hogy késedelmi kötbér fizetési kötelezettség kizárólag az egyedi Adásvételi Szerződéseknél merül fel nem jogosult a késedelmi és meghiúsulási kötbér egyidejű megfizetésére. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek pontos leírását a szerződéstervezet tartalmazza. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek pontos leírását a szerződéstervezet tartalmazza. 19. Egyéb információk: A) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 40. (1) bekezdésében (nemleges tartalommal is), az 58. (3) bekezdésében foglaltakra, és a 60. (3) (ezt eredetiben) és (5) bekezdésére vonatkozóan. B) Az ajánlatokat 1 papír alapú, és 1 elektronikus példányban, a papír alapú ajánlatot írásban és zártan, összefűzve kell benyújtani. A borítékra rá kell írni: ELTE Külföldi könyvbeszerzés-keretszerződés, az ajánlattételi határidő lejártáig felbontani tilos. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a papír alapú és az elektronikus példány egymással mindenben megegyezik. Eltérés esetén ajánlatkérő a papír alapú példányt tekinti irányadónak.

6 C) Ajánlatkérő az alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők listájában foglaltaknál szigorúbban határozta meg, mind a pénzügyi alkalmassági, mind pedig a műszaki-szakmai alkalmasság tekintetében. D) Közös ajánlattétel esetén a Kbt a szerint kell az ajánlatot benyújtani. E) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt ában és a 36. (3) bekezdésében foglaltakra. F) Ajánlattevő csatolja az ajánlatot aláíró személy aláírási példányát vagy aláírásmintáját. G) Ajánlatkérő a projekttársaság létrehozását nem írja elő és nem is teszi lehetővé, azon ajánlattevők számára sem, amelyek önállóan, és nem közös ajánlattevőként tesznek ajánlatot. H) Amennyiben ajánlattevőnek az árbevételre vonatkozó adatai nem HUF-ban állnak rendelkezésére, az adott üzleti év utolsó napján érvényes MNB középárfolyam alapján kell azt HUF-ra átszámítani. Referenciák esetében a referencia teljesítése napján érvényes MNB középárfolyamot kell alkalmazni. I) Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy ugyanezen tárgyban uniós eljárásrendben keretmegállapodásos eljárást folytat le, amelynek eredményeképpen megkötendő szerződés hatályba lépésekor a jelen szerződés megszűnik. A részletes feltételeket a szerződés tartalmazza. J) A könyvek és dokumentumok ellenértének átszámítása devizáról forintra a nyertes ajánlattevő és az ajánlatkérő között létrejövő egyedi adásvételi szerződés napján (vagyis azon a napon, amelyen az ajánlattevő kézhez veszi az ajánlattevő értesítésének ajánlatkérő általi visszaigazolását amelyben ajánlatkérő kijelenti, hogy az értesítésben foglalt feltételeket kifejezetten elfogadja) érvényes MNB középárfolyam alapján történik, amelyet a számlán fel kell tüntetni. A 2. és 3. részszempont esetében a nyertes ajánlattevőnek az ajánlatkérő részére kiállított számla mellé csatolnia kell a könyv, egyéb dokumentum beszerzésnek számláját is. 23. Az ajánlattételi felhívás megküldésének napja: április 28.

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya, és mennyisége: Az ELTE Biológiai Múzeum hűtés-fűtés korszerűsítése. Mennyiség: 22 db FC készülék

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya, és mennyisége: Az ELTE Biológiai Múzeum hűtés-fűtés korszerűsítése. Mennyiség: 22 db FC készülék AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax +36-1

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI FELHÍVÁS

MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI FELHÍVÁS MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

Külföldi könyvek beszerzése-2015-módosítás

Külföldi könyvek beszerzése-2015-módosítás Külföldi könyvek beszerzése-2015-módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/121 Adásvételi keretmegállapodás, melynek tárgya Magyarországon közvetlenül nem elérhető, külföldi kiadású tudományos és szakmai

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 5. A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást lefolytatja Adásvételi szerződés.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 5. A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást lefolytatja Adásvételi szerződés. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Nyomtatott könyv 2017/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Nyomtatott könyv 2017/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1 / 7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:222889-2017:text:hu:html -: Nyomtatott könyv 2017/S 111-222889 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés 2014/24/EU irányelv

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya és mennyisége Az Eötvös Collegium délnyugati földszinti szárnyának részleges átalakítása, felújítása.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya és mennyisége Az Eötvös Collegium délnyugati földszinti szárnyának részleges átalakítása, felújítása. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax +36-1

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Nyomtatott könyv 2017/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Nyomtatott könyv 2017/S Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1 / 9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:221029-2017:text:hu:html -: Nyomtatott könyv 2017/S 110-221029 Ajánlati/részvételi felhívás Árubeszerzés 2014/24/EU irányelv

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ) Kapcsolattartó: Dr. Hubai Ágnes

AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ) Kapcsolattartó: Dr. Hubai Ágnes AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Mihucz Bernadett Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám:

Részletesebben

Külföldi könyvek beszerzése-2015

Külföldi könyvek beszerzése-2015 Külföldi könyvek beszerzése-2015 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/113 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata 2014 Tisztelt Ajánlattevő! 1 Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.)

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. CPV: 1. rész: Épületátalakítási munka 2. rész: Szigetelési munka

AJÁNLATI FELHÍVÁS. CPV: 1. rész: Épületátalakítási munka 2. rész: Szigetelési munka AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 94. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 94. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 94. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit ZRT. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

HU-Budapest: Iskolatakarítási szolgáltatások 2011/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás

HU-Budapest: Iskolatakarítási szolgáltatások 2011/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Szolgáltatás 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:277470-2011:text:hu:html HU-Budapest: Iskolatakarítási szolgáltatások 2011/S 168-277470 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mennyiség: Az épület szintterülete: m2 (+/-10%). A tervezett fűtési teljesítmény 311 kw.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mennyiség: Az épület szintterülete: m2 (+/-10%). A tervezett fűtési teljesítmény 311 kw. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás TIOP-1.2.1.A-15/1-2015-0006 azonosító számú projekthez kapcsolódó Komplex intézményi fejlesztési stratégia kidolgozása, kínálattervezés kialakítása, valamint térségi együttműködés

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás A gyulai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély földszinti ajándékbolt és kávézó bútorainak gyártása és szállítása tárgyban indított közbeszerzési eljáráshoz A) Ajánlatkérő: Neve: Gyulai

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit ZRT. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására. Miskolci Egyetem

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására. Miskolci Egyetem I. AZ AJÁNLATKÉRŐ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlatkérő honlapja: Ajánlatkérői hatósági azonosító:

Részletesebben

HU-Budapest: Kiadói szolgáltatások 2012/S Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

HU-Budapest: Kiadói szolgáltatások 2012/S Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:201958-2012:text:hu:html HU-Budapest: Kiadói szolgáltatások 2012/S 122-201958 Ajánlati/részvételi felhívás Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Társadalomkutatási szolgáltatások 2018/S Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Társadalomkutatási szolgáltatások 2018/S Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1 / 6 Ez a hirdetmény a weboldalán: udl?uri=:notice:564711-2018:text:hu:html Magyarország-Budapest: Társadalomkutatási szolgáltatások 2018/S 246-564711 Ajánlati/részvételi felhívás Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Hulladékgyűjtő konténerek 2016/S Korrigendum. Változásokat vagy további információt tartalmazó hirdetmény

Magyarország-Budapest: Hulladékgyűjtő konténerek 2016/S Korrigendum. Változásokat vagy további információt tartalmazó hirdetmény 1 / 17 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:394949-2016:text:hu:html Magyarország-Budapest: Hulladékgyűjtő konténerek 2016/S 217-394949 Korrigendum Változásokat vagy

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail):

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail): AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail): 1117 Budapest, Fehérvári út 12. Tel: (+36) 1-279-2180 Fax: (+36) 1-279-2176 e-mail:

Részletesebben

Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás

Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás Karthauzi utca és a Széchenyi hegy végállomás között részleges felépítményváltás e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 2004/18/EK irányelv I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ. I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok)

AJÁNLATI FELHÍVÁS. 2004/18/EK irányelv I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ. I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg Fax: +352 29 29 42 670 E-mail: ojs@publications.europa.eu Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám, elektronikus levelezési címe: Veresegyház Város Önkormányzata Címe: 2112 Veresegyház, Fő út 35. Tel: +36 28 588-629 E-mail:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 98. (2) bek. c) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ NYÍLT PÁLYÁZAT Ajánlatkérő: Budapest Főváros XV. kerületi

Részletesebben

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E10 - Előkészítés szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Felhívás Ajánlattételi felhívás I. szakasz:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit ZRT. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

HU-Budapest: Közúti és egyéb járművek javítása, karbantartása és kapcsolódó szolgáltatások 2013/S 086-144988

HU-Budapest: Közúti és egyéb járművek javítása, karbantartása és kapcsolódó szolgáltatások 2013/S 086-144988 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:144988-2013:text:hu:html HU-Budapest: Közúti és egyéb járművek javítása, karbantartása és kapcsolódó szolgáltatások 2013/S

Részletesebben

I. Ajánlattételi felhívás

I. Ajánlattételi felhívás I. Ajánlattételi felhívás 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), Beszerzési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály, 1139

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás egyszerű eljárás lefolytatására a Kbt. 299 (1) bekezdés b) pontja alapján tárgyalás tartásával I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Tel: 458-4500/4924

Részletesebben

Eljárást megindító felhívás. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, és honlap címe:

Eljárást megindító felhívás. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma,  és honlap címe: Eljárást megindító felhívás a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail és honlap címe: Hivatalos név és székhely: Oroszlány Város Önkormányzata, 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.,

Részletesebben

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-284/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS

Részletesebben

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Villamos energia 2010/S

Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Villamos energia 2010/S 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:270334-2010:text:hu:html HU-Budapest: Villamos energia 2010/S 177-270334 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés I. SZAKASZ:

Részletesebben

HU-Budapest: Újságok, folyóiratok, időszakos kiadványok és magazinok 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Budapest: Újságok, folyóiratok, időszakos kiadványok és magazinok 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:273027-2010:text:hu:html HU-Budapest: Újságok, folyóiratok, időszakos kiadványok és magazinok 2010/S 179-273027 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS - módosításokkal egységes szerkezetben - a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására

AJÁNLATI FELHÍVÁS - módosításokkal egységes szerkezetben - a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására I. AZ AJÁNLATKÉRŐ AJÁNLATI FELHÍVÁS - módosításokkal egységes szerkezetben - a Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlatkérő honlapja:

Részletesebben

Postai irányítószám: 1053

Postai irányítószám: 1053 KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás [ ] Építési beruházás [ ] Árubeszerzés [x] Szolgáltatás megrendelés

Részletesebben

Magyarország-Balatonfűzfő: Iszapeltávolítási szolgáltatások 2013/S 152-265003. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Balatonfűzfő: Iszapeltávolítási szolgáltatások 2013/S 152-265003. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:265003-2013:text:hu:html Magyarország-Balatonfűzfő: Iszapeltávolítási szolgáltatások 2013/S 152-265003 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Árubeszerzés X Nyilvántartási szám: E-001/2011 I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Országos Onkológiai Intézet

Részletesebben

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése 1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ) Kapcsolattartó: Szabó Balázs

AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ) Kapcsolattartó: Szabó Balázs AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721

Részletesebben

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata Maros u. 16/b. szakorvosi rendelő

Részletesebben

Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás

Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016. Közreműködés a BKV Zrt. által használt beszédcélú, vezetékes távközlési szolgáltatások és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások közbeszerzési eljárás keretében történő beszerzésében e-versenyeztetési eljárás

Részletesebben

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Száma: 10-5708/2005 Tárgy: Ajánlattételi felhívás Ügyintéző: dr. Ratkay Attila, Paksi Pauletta Melléklet: Felolvasólap minták AJÁNLATTÉTELI PÁLYÁZATI FELHIVÁS (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Részletesebben

Száva villamos járműtelepi kocsiszín épület tetőablakainak javítási munkái. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-452 /16.

Száva villamos járműtelepi kocsiszín épület tetőablakainak javítási munkái. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-452 /16. Száva villamos járműtelepi kocsiszín épület tetőablakainak javítási munkái e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-452 /16. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Barcika

Részletesebben

3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt.

3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás Építési beruházás

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ) Kapcsolattartó: Szabó Balázs

AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ) Kapcsolattartó: Szabó Balázs AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, távirati címe, telefon-, és telefaxszámai: Sásd Város Önkormányzata 7370 Sásd, Rákóczi út 41. Telefon: 06/72/576-520 Fax: 06/72/576-522 2. A közbeszerzés

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ) Kapcsolattartó: Szabó Balázs

AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma ( ) Kapcsolattartó: Szabó Balázs AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721

Részletesebben

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E50 - Bírálati szakasz Közbeszerzés tárgya: Ajánlatkérő neve: Régészeti bontómunka végzése Eötvös Loránd Tudományegyetem Felhívás Ajánlattételi

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás. HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:141835-2011:text:hu:html HU-Budapest: Távközlési szolgáltatások 2011/S 87-141835 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS EGYES ÁGAZATOKBAN

Részletesebben

19/11/2009 S223 Európai Közösségek Szolgáltatás Nyílt eljárás. HU-Hódmezővásárhely: Marketingszolgáltatás 2009/S 223-320577

19/11/2009 S223 Európai Közösségek Szolgáltatás Nyílt eljárás. HU-Hódmezővásárhely: Marketingszolgáltatás 2009/S 223-320577 19/11/2009 S223 Európai Közösségek Szolgáltatás Nyílt eljárás I. II. III. IV. VI. I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ HU-Hódmezővásárhely: Marketingszolgáltatás 2009/S 223-320577 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Szolgáltatás

Részletesebben

GMF takarítás és őrzés

GMF takarítás és őrzés GMF takarítás és őrzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/12 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszáma: Ajánlatkérő: Neve: Gyula Város Önkormányzata Címe: 5700 Gyula, Petőfi tér 3. Telefonszáma: 66/526-800 Telefaxszáma: 66/463-056 E-mail

Részletesebben

FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE A KBT. 251. (2) SZERINT

FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE A KBT. 251. (2) SZERINT FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELRE A KBT. 251. (2) SZERINT ÉPÍTÉSI műszaki ellenőr beszerzésre "A Közép-Magyarországi Onkológiai Centrum fejlesztési terve" c. KMOP-4.3.1/C-2009-0001 számú pályázathoz kapcsolódó kivitelezési

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATKÉRŐ: Kölcsey Televízió Műsorszolgáltató Kft. ELJÁRÁS TÁRGYA: Turisztikai szolgáltatási adatbázis beszerzése a Kbt. 122. (7) bekezdése a) pontja alapján Belső ügyszám: 4.12.01.31.01.01

Részletesebben

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR

Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATA Csili Művelődési Központ

Részletesebben

"OKJ gépkezelő tanfolyamok/2013" közbeszerzési eljárás részvételi felhívásának módosítása

OKJ gépkezelő tanfolyamok/2013 közbeszerzési eljárás részvételi felhívásának módosítása "OKJ gépkezelő tanfolyamok/2013" közbeszerzési eljárás részvételi felhívásának módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/34 Vállalkozási keretszerződés. Nyertes ajánlattevő feladata Ajánlatkérő kijelölt

Részletesebben

HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:261949-2010:text:hu:html HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S 171-261949 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS

Részletesebben

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati

Részletesebben

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

A honvédségi szervezetek által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk

A honvédségi szervezetek által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk A honvédségi szervezetek által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indokolásuk 1.) Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívása a közbeszerzésekről

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit ZRT. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Postai irányítószám 3700 Ország Magyarország Telefax 06 (48)

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Postai irányítószám 3700 Ország Magyarország Telefax 06 (48) AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Szervezet Kazincbarcika Város Önkormányzata Cím Fő tér 4. Város/Község Kazincbarcika Telefon 06 (48) 514-731

Részletesebben

2. A közbeszerzés tárgya, mennyisége: A European Social Survey (ESS) 7. hullám magyarországi adatfelvétele

2. A közbeszerzés tárgya, mennyisége: A European Social Survey (ESS) 7. hullám magyarországi adatfelvétele MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁSA A European Social Survey (ESS) 7. hullám magyarországi adatfelvétele tárgyban a Kbt. 122 /A pontja alapján 1. Ajánlatkérő kapcsolattartási

Részletesebben

HU-Miskolc: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Miskolc: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:127809-2010:text:hu:html HU-Miskolc: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S 85-127809 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés

Részletesebben

EM-567 elektronikai eszközök beszerzése AF módosítása

EM-567 elektronikai eszközök beszerzése AF módosítása EM-567 elektronikai eszközök beszerzése AF módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/53 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés elektronikai eszközök szállítása Hirdetmény típusa: Tájékoztató a hirdetmény

Részletesebben

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság; (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén

1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság; (1075 Budapest, Rumbach Sebestyén 9. melléklet a 92./2011. (XII.30.) NFM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 1. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság; (1075 Budapest,

Részletesebben

HU-Budapest: Papír- vagy kartonregiszter, számlakönyv, iratgyűjtő, űrlap és más irodai papíráru 2010/S 77-114847 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS

HU-Budapest: Papír- vagy kartonregiszter, számlakönyv, iratgyűjtő, űrlap és más irodai papíráru 2010/S 77-114847 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS 1/7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:114847-2010:text:hu:html HU-Budapest: Papír- vagy kartonregiszter, számlakönyv, iratgyűjtő, űrlap és más irodai papíráru 2010/S

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Röntgensíkfilmek előhívó és fixáló oldatok Ajánlattételi felhívás

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Röntgensíkfilmek előhívó és fixáló oldatok Ajánlattételi felhívás Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Röntgensíkfilmek előhívó és fixáló oldatok Ajánlattételi felhívás 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefonszám, telefax szám: Telefonszám: 62/532-222, Telefax

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Jogi adatbázis használati jogának beszerzése

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Jogi adatbázis használati jogának beszerzése AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Jogi adatbázis használati jogának beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást Ajánlatkérő Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

23. számú melléklet a 15/2004. (IV. 25.) IM rendelethez

23. számú melléklet a 15/2004. (IV. 25.) IM rendelethez 23. számú melléklet a 15/2004. (IV. 25.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751 E-mail: ertesitoaxelero.hu On-line

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 6842/2016 CPV Kód:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/73. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 6842/2016 CPV Kód: A különleges kezelést igénylő egészségügyi (fertőző) veszélyes hulladék szállítása, ártalmatlanítása, a helyi gyűjtéshez és szállításhoz alkalmazott másodlagos gyűjtőedények (konténerek) térítésmentes

Részletesebben

1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése

1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése 1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen

Részletesebben

Munkaállomások és monitorok beszerzése/2015.

Munkaállomások és monitorok beszerzése/2015. Munkaállomások és monitorok beszerzése/2015. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/79 Szállítási szerződés. Nyertes ajánlattevő feladata az ajánlati felhívás II.1.2. pontja szerinti teljesítési helyekre a

Részletesebben

ELMŰ fogadószekrények javítása

ELMŰ fogadószekrények javítása ELMŰ fogadószekrények javítása e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-181/17 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Részletesebben

Magyar Turizmus Zrt. - Külföldi turisztikai és agrár kiállítás Módosítás

Magyar Turizmus Zrt. - Külföldi turisztikai és agrár kiállítás Módosítás Magyar Turizmus Zrt. - Külföldi turisztikai és agrár kiállítás 2016 - Módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/123 Magyar Turizmus Zrt. részére a 2016. évi külföldi turisztikai és agrárjellegű kiállítások

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S

Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:39267-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Polietilén hulladékgyűjtő zsák és zacskó 2015/S 024-039267 Fővárosi Közterület-fenntartó

Részletesebben

Korr 145 kv-os GIS berendezések

Korr 145 kv-os GIS berendezések Korr 145 kv-os GIS berendezések Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/36 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2019.02.20. Iktatószám:

Részletesebben

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése 4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Pénzpiaci ügyintézési szolgáltatások 2017/S Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Pénzpiaci ügyintézési szolgáltatások 2017/S Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1 / 8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:17937-2017:text:hu:html Magyarország-Budapest: Pénzpiaci ügyintézési szolgáltatások 2017/S 012-017937 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 122. (7) bek. a) pontja szerinti eljárás lefolytatásához 1. AJÁNLATKÉRŐ ADATAI Hivatalos név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit ZRT. Cím: 1064 Budapest, Rózsa u. 81-83. Képviselő:

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-497/14. Budapest, 2015.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-497/14. Budapest, 2015. BKV Zrt. energetikai folyamataira vonatkozó Minőségirányítási rendszer MSZ EN ISO 9001:2009. számú szabványnak megfelelő Tanúsító auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési

Részletesebben

HU-Szolnok: Buszok és távolsági buszok 2013/S 086-146430. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés

HU-Szolnok: Buszok és távolsági buszok 2013/S 086-146430. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés 1/8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:146430-2013:text:hu:html HU-Szolnok: Buszok és távolsági buszok 2013/S 086-146430 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban

Részletesebben